Alter Ego

Varga István vs Halász Pálma

Elsőként idézzük fel a napokban lezajlott és még mindig jelentős utórengéseket produkáló parlamenti vita történeti előzményeit címszavakban. Halász Pálma és támogatói egy tökéletesen értelmetlen feminista demagógiát tűztek zászlójukra immár évekkel ezelőtt. A kezdeményezés, amely a “családon belüli erőszak” számára követel új büntetőjogi kategóriát, már alapjaiban is egy hazugságra épít, történetesen arra, hogy a családon belüli erőszakos bűncselekmények nem megfelelően büntethetőek a jelenlegi törvények által, ezért új büntetőjogi kategóriára van szükség. Ráadásul a kezdeményezés magában foglalja azt a csalárd elemet is, hogy bár elsősorban “feleségverés” avagy “családon belüli erőszak” elleni törvényről beszélnek, de implicit törekvésük az is, hogy a “lelki erőszak”, avagy a “csúnya nézés” büntethetőségét bevezettessék a magyar jogrendszerbe. Nyilvánvaló, hogy ha ezt nyíltan belemondanák a meggyőzni kívánt néptömegek arcába, akkor a legtöbben körülröhögnék ezt a marhaságot. Itt a Férfihangon, már amikor összegyűlt a kezdeményezést támogató Több mint százezer aláírás, egy rendkívül kiélezett vitában igyekeztünk Halász Pálma egyik közeli barátjának elmagyarázni, hogy kezdeményezésük miért értelmetlen és társadalmilag veszélyes demagógia: Szót ejtettünk arról, hogy a magyar büntetőjog a jelenleg hatályos szabályokkal is alkalmas arra, hogy bármely erőszakos bűncselekményt megfelelő módon szankcionáljon, történjen az családon kívül vagy családon belül. Érveltünk azzal kapcsolatban is, hogy a “lelki bántalmazás” büntetőjogi kategóriájának bevezetése miként töltené meg a magyar bíróságokat mondvacsinált ügyekkel, ahol az ellenérdekelt válóperes felek a jobb vagyonmegosztási, gyermekelhelyezési pozíciók reményében egymást túllicitálva igyekeznének bizonygatni, hogy a másik fél mennyi lelki szenvedést okozott számukra. Ismerjük az USA elrettentő példáit. Vitapartnerünknek egyáltalán nem sikerült érdemben értékelhető érvekkel cáfolnia ezeket az ellenvetéseinket. Ajánlom mindenkinek figyelmébe a cikket és különösen az annak kapcsán kibontakozott vitát.

Eléggé abszurd társadalmi kórképet tár fel az, hogy Halász Pálma minden józan ész ellenére telesírhatta az írott és az elektronikus sajtót, ahol mindig örömmel fogadták őt. Gondolom okkal, hiszen bármiféle hisztériakeltés alkalmas lehet arra, hogy elűzze a sajtó legnagyobb rémálmát; az uborkaszezont. A feministák nagy HP-je, (Halász Pálma) egy ágyútöltelék, egy titkos tömegpusztító fegyver; nem számít, hogy a médiában való fetrengése nélkülöz minden józan észt, nem számít, hogy az oázis közepén sikítozva követel vizet magának és nőtársainak, egy a lényeg, hogy valaki megtöltse feminista hisztériával a sajtót, hogy a fem-lobbi újfent sokmilliós pénzügyi támogatásokat követelhessen civilszervezeteinek, amit aztán értelmetlen, érdemtelen és férfiellenes (!) projektekre költhetnek, vagy ne adj’ Isten lenyúlhatnak. Mindegyik verzióra sorolhatnék a sajtóban is jól dokumentált példákat!

Ha a politikai demagógia háborús frontján mit sem számít, hogy Halász Pálma és társainak érvrendszere egy  merő ostobaság, akkor engem cseppet sem zavar, hogy a viszont csapás esetleg Varga István összeszedetlen, keresetlen szavainak formájában is megérkezik. Jobb ha tudja a feminista lobbi: Vannak elkötelezett antifeminista gondolkodású férfiak, akik ezer eszközzel fognak az útjába állni a feminista hülyeség erőszakos terjesztésének és törvénybeiktatásának. Ha józan ésszel nem megy, akkor lehet ezt művelni demagógiát demagógiának feszítve is.

Egyébként elképesztő a sajtóhisztéria, amely Varga szavai kapcsán kibontakozott. A kedves nő-újságírók netán annyira áhították ennek a “szép, közös feminista ügynek” a sikerét, hogy most, amikor nem tűnik akadálymentesnek a pálya, amikor antifeminista szemszögű gondolatok merülnek fel, akkor azonnal visító hisztériában kell kitörni? Netán ekkora a kormánybuktatási kedv, hogy azonnal le kell csapni bármire, ami jó célpontnak tűnik? Mert ezt  a szempontot sem zárhatjuk ki a jelenség értékeléséből, bár nekünk ezen a helyen kizárólag csak a femista-antifeminista vonatkozások bírnak jelentőséggel. Ebben a relációban pedig az egész hisztériakeltés leginkább egy dolgot juttat eszembe; mégpedig azt, hogy mennyire aljasul fondorlatos, hitvány eszközökkel küzd a feminista lobbi, amikor társadalomellenes törvényeket akarnak átverekedni a törvényhozáson. Mert mi is történt itt valójában? A eddigi szokásoknak némileg ellentmondó módon most nem a feministák éltek a lehetőséggel, hogy a saját férfiellenes, családellenes, Beauvoirista eszméikkel bomlasszák különböző publikus fórumokon az emberek agyát, hanem alkalomadtán Varga István tett hitet a saját személyes meggyőződése mellett; amelynek a középpontjában a családi szerepvállalás és a hagyományos nemi szerepek állnak. Nagy ügy… Bőven belefér egy parlamenti beszélgetés keretei közé. Meg amúgy is; naponta tonnányi feminista szemetet vagyunk kénytelenek végignézni, meghallgatni, elolvasni a radikális feminizmussal megfertőzött sajtóban… Ennyit bőven lenyelhetnek most ők is. Visszataszító, hogy egyes feminista aktivisták egyenesen nőgyűlölőnek kiáltották ki Varga Istvánt, aki egyébként amellett, hogy családcentrikus gondolkodású férfi, önmaga is hatgyermekes családapa. Bár talán nem fogalmazott annyira briliáns módon, de bármennyire erőlködök is, nem találom szavaiban a nőgyűlölő “halálos sértést”.  Netán megvalósult a Szép új világ és az “anyaság” meg a “gyermek” obszcén szitokszónak minősülnek újabban?

Varga István persze alaposan rászolgált a feministák gyűlöletére, hiszen egyike volt azoknak, akiknek a javaslatára az együtt élők közötti lelki bántalmazást, mint bűncselekményt kivették az új Büntető Törvénykönyvből. Az erről szóló parlamenti vitában akkor úgy érvelt, hogy azért nem támogatják a tényállás szerepeltetését a törvénykönyvben, mert “nem kívánunk, és senki nem kíván segítséget nyújtani a házassági bontóperekben a férjeknek és a feleségeknek abban, hogy egymást lőjék majd a bontóper során”. – Pontosan ezt szajkóztuk már jó ideje mi is itt a Férfihangon. Köszönet Varga Istvánnak! Ezúton kívánok jó idegzetet és lelki erőt a túlzó és tisztességtelen támadások elviseléséhez!

Egyébként azt hiszem az történt, hogy ez a parlamenti vita másról is szólt, nem csak a népszavazás útján kierőltetni akart ostoba CSBE törvény megtárgyalásáról. A feminista aktivisták egyúttal kaptak egy kis útravalót a helyes világértelmezéshez és a jövőbeli tevékenységükhöz is. Szerencsénkre a parlamentben is akadnak antifeminista érzületű férfiak, olyan képviselők, akik nem kérnek semmiféle feminista ámokfutásból. Ha magam elé képzelem, hogy mit művelhettek le a kezdeményezést támogató feminista képviselőnők, akkor nem csodálom, hogy egyes uraknál elszakadt a cérna. Mert egyébként nem csak Varga mondta meg kerek perec a véleményét a feminista mozgalomról, még inkább annak hátulütőiről, hanem Szávay István Jobbikos képviselő is bevitt nekik egy antifeminista “jobb horgot”: “Az emancipációs mozgalmak mindig is átcsaptak abba, hogy az egyenlőség iránti vágy átment férfigyűlöletbe.” – Érdekes módon ezt nem idézik annyit, pedig annyira ékesszóló szavak, hogy csak megköszönni tudom erről a helyről is, hogy a Magyar Parlamentben végre valaki kimondta ezt milliónyi férfitársunk nevében is! Egyúttal köszönetet mondok azért is, hogy a bizottság döntésének köszönhetően Halász Pálma nem szólalhatott fel a magyar parlamentben! Éppen eleget beszélt ő már a sajtóban hülyeségeket; beleértve a személyes szubjektív vádaskodásait, amelyekben a Magyar Rendőrséget és a Magyar Bíróságokat vádolta kötelességszegéssel. És ezt minden retorzió nélkül megtehette! Jobb ez így, hogy a Magyar Parlamentet legalább nem szentségteleníthette meg! Viszont még így is a díszpáholyból hallgathatta meg feminista társaival karöltve, hogy mit gondol a Magyar Országgyűlés az ő “áldásos” társadalmi tevékenységükről.

Ertsey Katalin meg a blogján nyavajog: “Az én arcom égett a szégyentől, hogy önkéntesek százai, ezrei hónapokig álltak az utcán és gyűjtötték az aláírásokat, és a végeredménye ennek a népi kezdeményezésnek egy hatalmas arculcsapás az országgyűléstől is. Mindazok, akiket ver a családtagja, akik gyerekét bántalmazzák, most azt láthatták, hogy a 90%-ban férfiakból álló parlament is így bánik velük, ennyibe veszi őket.” – Na de kedves Katalin, csak nem gondolja komolyan, hogy az a tény, hogy sok megtévesztett, fanatizált ember aláírását sikerült összegyűjteni ehhez az oktalan kezdeményezéshez, az már rögtön arra kötelez mindenkit, hogy kritikátlanul törvényerőre is emelje? Ugyan kérem! A hülyeség az hülyeség marad akkor is, ha sok hozzá nem értő ember hisz benne.

Nyugodtan az utcára vonultathat bárki félreinformált, megtévesztett embereket, – a videó felvétel hűen árulkodik arról, hogy mennyire “okos” és mennyire “képben van” a csődület – de ezzel csak egy dolgot érhetnek el; saját maguk eliminálják az értelmes párbeszéd lehetőségét. Bár könnyen lehet, hogy pontosan ez felel meg leginkább a céljaiknak. Maguk a feminista aktivisták aljasítják ilyen színvonalra a párbeszédet és senkin sem követelhetik ezután joggal a szakmai megközelítést! Egyébként ne hagyja magát megtéveszteni senki sem! Nem igaz, hogy a hagyományos nemi szerepeket és a férfigyűlölet veszélyét hangsúlyozó antifeminista hittétel mellett nem kaptak szakmai érveket is a parlamenti vitában! Varga István már korábban is kifejtette, hogy a kezdeményezés pártolói nem tudják, hogy minek az élére álltak, hiszen a jelenlegi törvények keretei között is büntethető a családon belüli erőszak. A parlamenti vitában leszögezte, hogy “férfiak és nők is a bontóper során előszeretettel nyúltak volna ehhez a fegyverhez, ahhoz a fegyverhez, amelynél igen nehéz lenne bizonyítani és megállapítani a tényállást”, ugyanakkor a szocialista Bárándy Gergely pedig hosszú perceken keresztül fejtegette, hogy miért képtelenség a feminista igényeknek megfelelő jogszabályt alkotni. Ezúton ígérem, hogy amint a parlament videó-archívumában elérhetővé válnak a felvételek, akkor a Férfihang.hu olvasói számára közzéteszem azokat. Biztos vagyok benne, hogy sok érdekes tanulsággal szolgál majd nekünk!

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

58
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
19 Egyéni hozzászólás
39 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
15 Hozzászólások szerzői
InaaraBalu1stCervezaFzsuzsannaDeansdale Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Belleville
Újságíró

tedd hozzá, hogy “spontán” (SIC) történt a felvonulás:) én el tudom képzelni, hogy mi ment az országgyűlésben, amikor napirendre került, nem véletlenül jegyzi meg még a híradó is, hogy átcsapott személyeskedésbe. Gondolom ki voltak hegyezve arra a néhány mondatos cassus belire, hogy utána a hivatásos tüntetőikkel felvonulhassanak majálisozni :P Bár elég sokat elárul a videó, amikor az öreg szakállas fószer rákezd az óbégatásra.

Kodo
Újságíró
Kodo

Mi történt az Országgyűlésben?

Az ügy tárgyalása a sajtóban több helyen is tévesen megjelentetett hajnali időponttal szemben 2012.09.10. 21:34-kor kezdődött.

Videók az összes felszólalásról

Videó Varga István ominózus felszólalásáról

A videók megtekintéséhez ingyenesen telepíthető RealPlayer szükséges.

Belleville
Újságíró

olvasva a belinkelt videó egyik hozzászólását hát igen megy a néphülyítés:

‘Olvasva a kommenteket, elképesztő, hogy mennyi primitív férfiállat él ebben az országban.Fogjátok már fel végre, hogy ITT NEM AZ EMANCIPÁCIÓRÓL VAN SZÓ!!! Hanem arról, hogy a családon belüli erőszak egy létező probléma aminek nem csak nők, hanem GYEREKEK is áldozatul esnek. Nem fogjátok fel? Vagy netán a gyereket is azért veri a családfő mert emancipálódik? Ja persze a nő tehet mindenről ugye? Arról is ha a pasi egy alkoholista agresszív féreg. Na hagyjuk.Folyt: Szomorú, hogy még mindig azt a középkori nézetet vallják sokan, hogy az áldozat a hibás. Ha nő, akkor azért, ha gyerek akkor meg azért…Szégyen. És az ilyen pasiktól kéne szülni gyereket? HÁT NEM!!!!’

Most azokra a fiú csecsemőkre gondolunk, amelyekre a harcos feministáknak már kész programjuk van (SICC) :P Jó ez cinikus megjegyzés volt tőlem.

Kodo
Újságíró
Kodo

Szomorú, hogy egyesek miközben harcosan kiállnak az ÜGY érdekében, annyi fáradtságot sem vesznek, hogy előbb minimálisan tájékozódjak annak természetéről. Egyáltalán miről van szó, mi mellett áll ki?
Anélkül, hogy halvány fogalma lenne valós tényekről.

Itt van pl. a gyermekbántalmazás. Vajon mi fogalma van a nyilatkozónak, ennek természetéről, kik a leggyakoribb elkövetők és stb?
Fogalmuk sincs a létező törvényi hátterekről, úgy próbálják meg beállítani, mintha a bántalmazások elleni fellépés szükségessége egy a köztudatba még át nem ment, valamiféle ismeretlen fogalom lenne a társadalom előtt. Úgy tálalják, mint valami vadi új felismerést, aminek ők az egyedüli bölcsei.
A független szakértők szerintük hülyék és befolyásoltak, a saját – az ÜGY – érdekében végzett, saját bevallásuk szerint is célzott “kutatásaik” az egyedül tárgyilagosak. Ha valaki ha már csak felületesen is belegondol, nem kell több 8 általánosnál hogy rájöjjön, fából vaskarika.
Nagy a zűrzavar és mások mellett én is céltudatos törekvést látok arra, hogy a lehető legnagyobb maradjon.

Kodo
Újságíró
Kodo

Feminista készülődés a vasárnapi tüntetésre a Facebook-on.

Feministáéknál így készülnek a  “tudományosan alátámaszott” számadatok.
Talán elmeorvos is olvassa, vagy legalább a törvényhozók.

Megpróbáltam ideilleszteni részleteket.

 

XY-1 (posztnyitó)
Tavaly 44 nő halt meg családon belüli erőszak során, tehát 8-9 naponta meghal egy nő. 44 nő családja ment tönkre. Köszönöm a fidesznek és Varga “úrnak”, hogy ilyen korrektül, hazafiasan kezeli a dolgokat! Fialjon és fizessen az ember oszt jó napot.

Tetszik · ·Bejegyzés követéseLeiratkozás · Tegnap, 10:47

  • Ez 44 embernek tetszik.
  • XY-2:  A Patent egyesület szerint tavaly 74 nő halt meg családon belüli erőszak okán.
    Tegnap, 12:30 · Tetszik · 2
  • XY-3:  44 nő családja már sokkal előbb tönkre ment…
    Tegnap, 12:44 · Tetszik · 1
Ugyanebben a posztban, valamivel lejjebb:
 
       XY-4:  Bocs, de rosszak a számok, hetente hal meg GYEREK bántalmazásban
  • 12 órája · Tetszik
  • XY-4: és kb 2 naponta egy nő
    12 órája · Tetszik
  • XY-1:  Én csak azt írtam adatként amit én olvastam ha valótlan a szám elnézést kérek mindenkitől. 1 ember-gyermek bántalmazása/halála is sok számomra.
    8 órája · Tetszik · 3

 

don Fefinho
Újságíró

Jaaaaaaaj, a Belyák meg az Ágnes D. László… :D Nem is ők lennének.
Ugyanígy ott csápolnak minden hülyeségnél a Milla meg a Demokratikus Koalíció oldalán is.

don Fefinho
Újságíró

Háhh, azért a szervezők is megérnek egy misét! :D Ott van pl. nőkertes Rita is!

Cefre
Olvasó
Cefre

Jó cikk, nincs hozzáfűznivalóm. Remélem kijózanító volt a femcsiknek az ülés.

 

CigarettazoDietrich
Olvasó
CigarettazoDietrich

Hááát érdekes dolog lett ebből. A személyes véleményem az, hogy Varga István hülyén nyilatkozott. Az emancipációs eszmék által okozott családkárosodások (nők akik nem, vagy pedig 35 plusszosan akarnak gyereket vállalni) nem tartozik a családon belüli erőszak témájához, amiről pedig az ülés volt hivatott vitázni. Sajnálom, hogy ez így jött ki, mert egy-két dologban nem mondott hülyeséget, de a sok feministának magasra dobta ezzel a labdát. Az álláspontja viszont könnyen támadható a józanság szemszögéből, úgyhogy az ülés témájának a szemszögéből, itt és most nem volt igaza.

A feminista hozzáállás a nyilatkozathoz, pedig a szokásos demagógiát mutatja, ha úgy tetszik, a szokásos logikátlanságot. VI támadási felületet nyújtott a nyilatkozattal, a feministák pedig élnek vele. Nem egészen értem, hogy hogy képzelnek el egy olyan törvényt ami a ”csúnyánnézést” is bünteti, de teljesen mindegy is, mert bármennyi segítséget is kapjanak, úgy anyagilag, mint politikailag, ez a törvényjavaslat (akár a feminizmus) életképtelen eszme mivoltjánál fogva van halálra ítélve.

Suum cuique
Újságíró
  “A Részes Államok kötelesek minden megfelelő intézkedést megtenni, hogy megváltozzanak a férfiak és a nők társadalmi és kulturális viselkedési formái, azzal a céllal, hogy megszüntessék mindazokat az előítéleteket, valamint szokásokra alapozott és egyéb gyakorlatokat, amelyek bármelyik nem alsóbbrendűségének vagy felsőbbrendűségének avagy a férfiak és a nők hagyományokhoz igazodóan megmerevített szerepkörének elképzelésén nyugszanak” (a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról 1979. december 18-án New Yorkban elfogadott egyezmény)
Ejj… a világ jelenlegi urai mindenre gondoltak…
Kodo
Újságíró
Kodo
daphne
Olvasó
daphne

Mi lehet ennek az oka, hogy ilyen hirtelen meggondolták magukat? Valami biztos van a háttérben.

Elképesztő, hogy miután kedden kifejtik, hogy nincs szükség önálló törvényi tényállásra, ma már arról beszélnek, hogy a mindent meg kell tenni a nők és gyerekek ellen elkövetett erőszak ellen. A többi le van szarva. Képesek lesznek a végén a törvényt is úgy szövegezni, hogy csak a nők és gyerekek kerüljenek bele.

Deansdale
Admin

Tekintve, hogy a “civilizált világ” nagyobbik felén ez a helyzet, cseppet sem lepődnék meg.

Az egyenjogúság nevében, természetesen!

don Fefinho
Újságíró

A civilizált nyugat feministái – és nyomukban az ő eszméikből kinevelt nyugati nők – gyakorlatilag nem veszik emberszámba a férfiakat. Nekik a férfi csak arra kell, hogy nemzzen, és szó nélkül fizessen miután kitették a szűrét. Az olyan képtelen hülyeségeket, hogy esetleg a férfinak is lennének érzései, saját érdekei, tán apai jogai,  azt hangosan kiröhögik és követelőznek tovább.

Belleville
Újságíró

szerintem azért van, mert az utóbbi időben minden sz*rt a szemükre hánytak, még a TEKes akciót is (Luka Skywalker), előtte az azeri- Úgy érezték, hogy inkább engednek egy szerintük “kevésbé” fontos ügyben (szóval nincsenek tisztában vele). Ha megnézed még a jobbik sem ítéli el a kezdeményezést, szóval politikától független dolog, és ebben inkább engednek.

daphne
Olvasó
daphne

Igen, ez lehet egy ok, de azt nem magyarázza, miért kellett megint  kihagyni a férfiakat.

Belleville
Újságíró

hát ez olyan, hogy most gyorsan akarják oltani a tüzet, és bármit megtesznek, hogy befogja az agresszív kisebbség a száját. A Fidesznek nem voltak bebetonozva itt a pozíciói, szóval úgy volt vele, hogy itt kell engedni egy óriásit.

Sun of a beach
Olvasó
Sun of a beach

Ahogy az várható volt, a nőkért.hu máris habző szájjal ontja a kamuszövegeket, kamustatisztikákat. Természetesen megint “férfizással” egybekötve, mert valahogy még mindig nem törvénytelen a nemi alapú diszkrimináció akkor, ha a nőkért.hu használhatja ezt az eszközt a férfiak mocskolására.

A Fidesz meg meghátrál a szörnyetegek előtt. Mit is várhatnánk. Nekünk nincs érdekképviseletünk. Marad a hivatalos párkapcsolat (házasság, élettársi..) létesítésének tudatos elkerülése minden okos férfi számára.

Belleville
Újságíró

remélem azért vasárnap még felvonulnak, h röhöghessünk rajtuk :) vattacukor, szakállas bolond a hangszórójával. Egy laza kis szeptemberi majális beleférne…:D

don Fefinho
Újságíró

Én gondoltam amúgy arra is, hogy átfogóan meg kéne vizsgálni azokat a törvényi vakfoltokat, amik mentén számításból vagy anyagi érdekből tönkrevághatják egy amúgy ártatlan férfi életét házasság és válás esetén, majd az ezekre született jogi megoldásokat egy amolyan mintacsomagként terjeszteni férfiak körében. Vagyonszerződés-sablon plusz pár önkéntes és kölcsönös biztosíték egymással szemben, vagy valami ilyesmi.
Lényegében a klasszikus, működő házassági modellt lehetne helyreállítani, csak egyéni különszerződésekkel – aminek legfontosabb elemeit fűznénk csokorba.
Jogok és kötelezettségek(!) oda-vissza, mint az eredeti házasságban, csak papíron is rögzítve.

Belleville
Újságíró

ide ilyesmit feltehetnétek letölthető anyagként.

don Fefinho
Újságíró

Akár, sőt!

Csak lelni kell hozzá valami derék fiskális legényt a gáton.

Átlagember
Újságíró

Annak idején valaki poénból aláírásgyűjtésbe kezdett a dihidrogén-monoxid betiltása érdekében, mert hogy az fulladást okoz meg hasonló jópofa szövegekkel. Szintén több százezer aláírást össze is gyűjtött. Akik tudták, hogy a vízről van szó, azók jót nevettek, de a többség szó nélkül, birka mód aláírta. Azt hiszem ez az aláírásgyűjtés is hasonló alapokon nyugodott.

Deansdale
Admin

Egyetértek.

don Fefinho
Újságíró

Én egyszer ráálltam a cuccra, nagyon durva. Hűvös, ringató érzés volt, teljesen magával ragadott a lágy hullámzás, csomó hab volt meg ilyen pikkelyes izék is jöttek. Kicsit húgyízű volt mondjuk, meg enyhe égési sérülések lettek tőle a hátamon. Állítólag akik nagyon mélyen belemerülnek, azok a végére már tengeri kütyüket látnak tőle.

Kodo
Újságíró
Kodo

:)

Kodo
Újságíró
Kodo

Mi lehetett a Fidesz behódolásának oka?

Amennyire az idömböl tellett, ránézegettem a Facebookon a Nök Lázadása nevü esemény oldalukra. Érdekes, a Fidesz meghátrálása után zárt lett.
Nahát ott olvastam Londonban tervezett párhuzamos tüntetés szervezésérōl Magyarország követsége elé.
Küldözgettek levelet ENSZ-nek, fünek, fának. El lehet képzelni a tartalmukat, vagy talán el se.
A vasárnapi budapesti tüntetésre rátelepedtek egyéb politikai pártok, erök is, kiszélesedett a tüntetés célja.

Az biztos, a Fidesznek mostanában több irányból is rossz a szele. Meghunyászkodhattak az újabb és egyre nagyobbra, az elöjelek szerint esetleg nemzetközivé is dagadható botrány elöl.

Belleville
Újságíró

hát ilyenkor jó a kéznél egy amnesty international hungary. különösen, hogy annak a csoport is rendesen átfedte a spontán tűntetés vezetőit, arról teljesen megy vagyok győzödve.

Fzsuzsanna
Olvasó
Fzsuzsanna

Hihetetlen, de rengeteg nőt ismerek, akit nem ver a férje, és egyet sem, akit ver! Ezek a statisztikák, pedig véleményem szerint hazugságok.

Igen, előfordul erőszak, de közel sem ilyen méretekben. A  nagy jogvédők a nők által elkövetett családon belüli erőszakról elfelejtettek szót ejteni.

don Fefinho
Újságíró

Az én ismeretségem is az Önére hajaz. Viszont ismerek nem is egy olyan férjet, akit köztudottan rendszeresen ver a felesége, mégsem rohannak visítozva törvénytervezeteket letuszkolni mások torkán. Megmosolyogják őket, és ennyivel el van intézve, körülbelül maguk az érintettek is szarnak bele, a férfi az csak tűrjön némán, meg különben is biztos jó oka van rá az asszonynak.

Az meg nehogymár CSBE legyen, hogy amikor a gyerek hazudozik a jegyeiről meg csinálja otthon a fesztivált, szidja anyját-apját, akkor az utóbbi ezért rásóz egy isteneset az illető hátsójára. Egyikünket sem verték se pépesre, se kék-zöld-lilára, bizonyára kapott mindenki egy-egy nyaklevest alkalomadtán (nem ok nélkül), de nem haltunk bele. Viszont embert neveltek belőlünk.

Belleville
Újságíró

ott a pont Karinthy és Molnár Ferenc világa mennyivel egészségesebb volt a mainál.

Kodo
Újságíró
Kodo

A statisztikák szélsöségesen eltúlzottak – mert azok nem is statisztikák. Az érdekeik szerint saját maguk által hasraütösen manipulált adatok. Nézd meg itt kicsit feljebb, hogyan gyártják a számokat.

Létezik a családon belüli eröszak, de ezekhez a “statisztikákhoz” képest a valóságban sok minden másképp van. Ez tünhetett fel neked is.
Akármilyen mértékben is létezik, mindenképpen fel kell lépni ellene.

Nöket védö szervezetek lévén, bár ilyen ügyben álságos ugyan, de még valamennyire érthetö is lehetne, ha kifejezetten a nöket védik. Akkor viszont terítsék ki a kártyáikat öszintén és ne bújjanak a család mindenkit egyformán érintö fogalma mögé.
Mondják ki nyiltan, mit szeretnének.

Hogy védje meg a törvény, de csak a nöket és kész, a többiek meg nem számítanak. Nekik idáig ér el az empátiájuk.

Még az is lehet, hogy a nök által elkövetett eröszakot, bántalmazásokat egyenesen megengedhetönek tartják. Ezt sejteti, hogy már a gyerekek elleni eröszakot is csak sokkal halványabban itélik el.
Kilóg a lóláb!
A gyerekek elleni eröszakot túlnyomón a nök, anyák követik el, beleértve a gyilkosságokat is.
Az eröszakokat általánosan elítélö helyes felfogás helyett erösen szelektív módon, kedvük és érdekeik szerint állnak hozzá a kérdéshez.

don Fefinho
Újságíró

Érdekes, de nekem pont maguk a hölgyek szokták mondogatni, hogy Magyarországon ahol verik a feleséget, ott azért jellemzően másfajta kulturális-etnikai problémák is fel szoktak merülni.

Belleville
Újságíró

Poénból regisztráltam egy accot a nőkértre, és a rám jellemző kissé cinikus stílusban, mindenhova így írok, beírtam annyit, hogy a csillámpónik megmentéséért szervezetem csatlakozhat-e a vasárnapi tüntetéshez. Mi a f*szért kell mindent ilyen véresen komolyan venniük.

Van egy mondatuk, ami mindig kiveri a biztosítékot, akár hányszor rákeresek a posztjaik között egyik feminizmus történeti áttekintésével kapcsolatos írásukban:

a feminizmus fogalmát azt valótlan sztereotípiákkal ábrázoló irodalmi művekből (pl. Robert Merle: Védett férfiak)’

Istenem, hogy lehet ennyire félre érteni R. Merle zseniális könyvét, egy olyan zseniét, aki megírta a Két nap az életet, a Mesterségem a halált (végül mindig annak tudom be, hogy Merle egy kiváltságos rétegnek írt, aki szellemileg tart ott, hogy megértse őt). Nem értem mit lepődünk meg azon, hogy Varga István félre sikerült mondatát így félre értik.

don Fefinho
Újságíró

Óóó, az ilyen nőkertes viták mindig úgy indulnak, hogy az első hozzászólásod előtt már megy a veretes férfizás, aztán mikor látják, hogy új vagy, először csak bemelegítenek az ilyen szólamokkal, mint pl. “a feminizmus az a radikális feltevés, hogy a nő is ember, antifeminista pedig az, aki szerint nem”. Utána előjönnek ilyen logikai bukfencekkel, hogy összemossák az itteni férfiakat a harmadik világbeliekkel, vagyis ha az iszlám világban meg a gettóban adják-veszik a gyerekeket és a nőket, azt az ottani férfiak, tehát A FÉRFIAK, csinálják, és mivel te férfi vagy, ezért te is nyilván pontosan ugyanezt csinálod.
Na és mire teljesen elfogynak az érvek, vagy kiderül hogy nyíltan hazudoznak, olyankor mutatják ki a foguk fehérjét, és jönnek az ilyen radikális szövegek, hogy a férfiak biológiailag fölöslegesek és elég lenne ha csak a lakosság 10-20%-át adnák, illetve szépen kerek mondatokban bevallják, hogy a férfi dolga a nemzés és a feltétel nélküli eltartás, de azon túl kuss a neve, szottyanjon a nőnek éppen kedve bármihez vagy bárkihez.

Belleville
Újságíró

nem csak az, de én például egy nagyon cinikus ember vagyok, még magammal is, van olyan női ismerősöm, aki imádja ezt. A cinizmus, a humor, mind, mind egy szellemi szintet feltételeznek. De most komolyan, amikor kinyitom azt a honlapot, és meglátom a kígyót, meg azt a női hajat viselő lényt  a fejlécben, akkor már erősen azt érzem, hogy valami szekta honlapjára tévedtem. És utána jön az általad is leírt vita technika, akkor már meg vagyok győződve erről. úgy irányítgatják ott az embert, mint a bocikat (egy öntudatosabb ember ilyet nem tűrne el). Meg mi ez a nem tetszik, amit írsz, akkor töröljük, megőrjít ez az üldözési mániás viselkedés.

Cerveza
Olvasó
Cerveza

Egyszerűen hibátlan cikk! :)

 

 

Kodo
Újságíró
Kodo
Cerveza
Olvasó
Cerveza

“Az, hogy százezer nő odaáll valami mellé, világossá teszi, hogy ez egy társadalmi ügy. Meghajlok a hölgyek akarata előtt” – mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője pénteken délután, amikor bejelentette, hogy a párt több női képviselőjének – és feleségének – kérésére a Fidesz, korábbi álláspontját megváltoztatva, mégis támogatni fogja a családon belüli erőszakról szóló népi kezdeményezést.”

Ennyit erről..Majd Rogán Antal felesége megmondja,hogy mi lesz.

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Frászt, egyszerűen beszartak, hogy túl nagy lesz a botrány.

CigarettazoDietrich
Olvasó
CigarettazoDietrich

Varga István, a diplomácia teljes hiányát nélkülöző nyilatkozatával alaposan felkorbácsolta az állóvizet. Az persze külön pech, hogy a FIDESZ jobban félti a hatalmát, mint amennyire ragaszkodik az elveihez. Kellemetlen lesz a férfiaknak, ha tényleg megszavazzák a törvényt.

 

daphne
Olvasó
daphne

Találtam egy ilyet: http://www.ksh.hu/szamlap/ Ez alapján a párkapcsolati erőszak sértettjeinek 90%-a nő volt 2011-ben.

Deansdale
Admin

A rendőri statisztikák alapján minden bizonnyal. Ebben persze közrejátszik, hogy a férfiak sokkal kevésbé hajlamosak feljelentést tenni, illetve ha mégis megteszik, akkor maga a rendőrség is hajlamos “lazábban” kezelni az ügyet (ha nem akarok egyenesen azzal vádaskodni, hogy kinevetik a férfi feljelentőt, pedig ilyen sztorik is keringenek).

Egyébként ha tényleg csak 10% lenne a férfi áldozatok száma, az sem indokolná, hogy 1. minden férfit démonizáljunk, 2. a törvényeket úgy hangszereljük, hogy kizárólag női áldozatokat és férfi elkövetőket értelmezzenek, valamint 3. csak a női áldozatoknak nyújtsunk segítséget. Márpedig jelenleg a nyugati világban mindenütt ezekbe az irányokba mennek a mainstream törekvések.

És tudod mi még az érdekes? A NANE (és a Patent meg az összes kretén banda) szerint minden 5. nőt rendszeresen vernek, a rendőrség hivatalos adatai szerint viszont csak a nők ~0,05%-át érte 2011-ben hasonló sérelem, vagyis minden 2500-adikat. Azt hiszem az ötszázszoros torzítás a feministáktól nem hogy nem kirívó, inkább megszokott.

(Azzal már nem is számoltam, hogy a táblázatban nem minden sor volt “valódi” bántalmazás.)

További érdekesség, hogy az emberölés áldozatai közül több mint egyharmad férfi – róluk mikor hallottunk utoljára a feminista sajtóban? “Kéthetente megölnek egy nőt” – hangzik a siránkozás, az meg smafu, hogy háromhetente megölnek egy férfit…

Inaara
Olvasó
Inaara

“az emberölés áldozatai közül több mint egyharmad férfi – róluk mikor hallottunk utoljára a feminista sajtóban? “Kéthetente megölnek egy nőt” – hangzik a siránkozás, az meg smafu, hogy háromhetente megölnek egy férfit….”

Talán mert általában az a helyzet, hogy a férfiak egymást ölik. Ezek a halálesetek nem érdeklik a feministákat.

Deansdale
Admin

Párkapcsolati erőszakról lévén szó, kétlem, hogy ezek mind meleg pasik lettek volna :\

Inaara
Olvasó
Inaara

“Párkapcsolati erőszakról lévén szó,…”   OK, nem néztem meg a linket.

Deansdale
Admin

Semmi gond :)

daphne
Olvasó
daphne

Tessék, itt a feminista magyarázat:
“Foglalkozunk a férfi áldozatokkal is, de az előadó azt a gyakorta elhanyagolt tényt is hangsúlyozta, hogy a családon belüli erőszak férfi halálos áldozatainak 80%-a korábban maga is elkövető volt, és ezekben az esetekben a (hatóságoktól érdemi segítséget nem kapó) nő önvédelemből ölt.”

Tehát megérdemelte.

Deansdale
Admin

Egyre átlátszóbb az egész feminista hazudozás, például azért, mert az összes sallangot egy huszárvágással le lehet nyisszantani, és annyi marad, hogy “minden a férfiak hibája, nő soha nem követ el rosszat”. Ami nagyon “nemeslelkű” gondolat az angyali nők és az ördögi férfiak viszonyában, de a legkevésbé sem reális. Mindannyian emberek vagyunk.