A nők lázadása

A feminista tábor Varga István szavai kapcsán nem csak demonstrációt, hanem egyenesen “nőlázadást” szervez. Fontos, hogy mindenki értse, hogy miről szól ez az ügy, és a vita résztvevői milyen szakmai felkészültséggel fogalmazzák meg álláspontjukat és  hogy kik állnak a napokban kibontakozott hisztériakeltés hátterében.

Bár a családon belüli erőszak külön törvényi tényállásként büntethetőségét állítólag kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve szorgalmazzák a nőpolitikusok, de elég egyetlen pillantást vetnünk az ügy leghangosabb szószólóinak életrajzi adataira, és máris világossá válik számunkra, hogy felkészültségük, végzettségük alapján semmilyen jogalapjuk nincs arra, hogy szakmai alapon terjesszék elő követelésüket. Mert kérdezem én, hogy Halász Pálma, akinek igazságügyi orvosszakértő által kiállított papírja van arról, hogy ő egy agresszív és neurotikus személyiség (forrás: Magyar Nemzet Június 23, Farkas Adrienne cikke)  talán hiteles szakértőnek tűnik? Mert kérdezem én, hogy Szabó Timea (Lmp) “kommunikációs szakember” vagy Ertsey Katalin (Lmp) “magyar-művészettudomány szakos tanár” mit érthetnek ezekhez az összetett pszichológiai és jogalkotási kérdésekhez? Milyen alapon veszik egyáltalán a bátorságot, hogy vitába szálljanak a Kúria Büntetőkollégiumának vezetőjének szakvéleményével, amely kimondta, hogy a BTK-ban korábban tervezett változtatások teljesen szakszerűtlenek és társadalmilag veszélyesek? Milyen alapon veszik egyáltalán a bátorságot, hogy vitába szálljanak Dr. Varga Istvánnal (Fidesz), aki a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett egyetemi doktori címet vagy Dr. Bárándy Gergelyel (Mszp), aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált? Nem mintha azt akarnám sugallni, hogy bölcs gondolat csak doktori főből származhat, de mégis; ha az embernek egy komplikált jogi problémája támad, akkor mégsem egy magyartanárnőtől kér tanácsot. Ennyi szót mindenképpen szükséges ejtenünk a követelés előterjesztőinek kompetenciájáról.

Tévedés azt gondolni, hogy az online nő-partizánkodás és utcai demonstráció szervezés hátterében csak a fentiekben említett képzetlen nőpolitikusok állnak. Az ügy mögött egy más összetételű társaság is megjelenik: Megélhetési feministák, akiknek létérdeke a “gender studies” és “woman studies” nevű feminista tanok hivatásszerű gyakorlása. Feminista demagógiáknak elkötelezett női szennylapok újságírói, akik erős lelki rokonságot ápolnak ennek az ügynek a többi feltűnési viszketeg szereplőjével. Nem véletlen, hogy a megmozdulás szervezői között ott találjuk például azt az Antoni Ritát, aki a radikális feminista eszmék terjesztésére létrehozott, és hírhedten férfigyűlölő hangulatú nokert.hu fórum egyik alapítója és szerzője. Bár nem régen napvilágot látott az Emberi Erőforrások Minisztériumának szándéknyilatkozata, mely külön munkacsoport létrehozását javasolja a népi kezdeményezés  megvitatása céljából, de ettől függetlenül a feminista csődület nem tett le utcai demonstrációs szándékáról, ami jól mutatja, hogy nekik nem a kérdés érdemi tárgyalása, hanem a feminista hangulatkeltés a céljuk. Demonstrációjukat a “Nők lázadása”, beszédes nevű Facebook oldalon szervezik. Tevékenységüket egy olyan a magyarságtól idegen szimbólum alatt jelenítik meg (Rosie the riveter), amely az amerikai, társadalomellenes gender-feminizmus jelképe. Egy olyan szimbólum alatt, amelyhez a hagyományos nemi szerepek, az anyaság és a férfiak lejáratását, valamint  az amerikai társadalom szétzüllesztését kapcsolhatjuk. Csakhogy ne legyen kétséges, hogy ők milyen jövőt szánnának Magyarországnak… Már ha annyira tudatosak lennének. Mert ha mindenben nem is, de abban a tekintetben biztosan fején találta Dr. Varga István a szöget, hogy ezek a nők “nem tudják, hogy milyen kezdeményezés élére álltak”. Lényegében egy kiábrándult, társadalom hibáztató, folytonosan új célpontokat kereső, fanatikus nőtömeg “rohamozza meg” holnap a Parlamentet. Tehát nagyot tévednek vagy éppen nem mondanak igazat azok, akik úgy mentegetik ezt az ügyet, hogy nem emancipációs figyelemfelkeltésről, feminista feltűnősködésről, hanem egy “megoldatlan jogi problémáról” van szó.

Ma délután Halász Pálmát, Szabó Tímeát és a Fidesz női tagozatának képviselőit megbeszélésre hívta az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ahol egy olyan munkacsoport felállításáról egyeztettek, amely azt lenne hivatott vizsgálni, hogy a Büntető Törvénykönyv szabályozása elegendő-e  a kapcsolati erőszak büntetésére, valamint azt, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet fellépni ezekben az esetekben, beleértve a megelőzést, a nevelést és a felvilágosítást. Amint ebből látszik, a szakma is azon az állásponton van, amit itt a Férfihang.hu hasábjain mi is többször kifejtettünk: A családon belüli problémákat nem egyre elvadultabb, valóságtól elrugaszkodott törvényekkel, hanem megelőzéssel, az abban érintett családok  felvilágosításával, pszichológiai kezelésével és szociális hálózatokon keresztüli segítésével kell megoldani. A valódi ütközési pont az együtt élők közötti lelki bántalmazás kérdése. Azt hiszem nem értem félre a helyzetet ha azt mondom, hogy úgy, ahogyan a feministák elképzelik a dolgot, továbbra sem akarja senki sem törvénybe foglalni. Bár a Kúria, Magyarország legfőbb bírósági szerve és a pártok jogi szakértői is megállapították szakmai állásfoglalásukban, hogy ez a törvényi tényállás nem csak kezelhetetlen, hanem társadalmilag veszélyes is, a feministákat semmilyen értelmes érvvel, szép szóval nem lehet felvilágosítani. Nyilvánvalóan nem lehetett meggyőző számukra az Emberi Erőforrások Minisztériumával folytatott egyeztetés sem, mivel estére újra fellángolt a szervezkedés a rebellis-nő-weblapon. Közzé tették a szónokok listáját, akik között ott szerepel Halász Pálma neve is.  Mint a kézimunkaszakkör kisdiákjai már gyártják színes papírokból és fakanalakból készült transzparenseiket, mert látták külföldi nőlázadó videókban, hogy az milyen jó, és már bizonyára kántálják is magukban a rigmusokat. Önnön vélt hatalmuktól megrészegülve már tüzelik egymást, hogy az ő mozgalmuknak senki sem szabhat határokat; majd ők megmondják, hogy kivel, mikor, milyen feltételekkel tárgyalnak.

Sajnos nekünk pedig tudomásul kell vennünk, hogy létezik egy ilyen problémákkal küzdő női szubkultúra, akiken már nem segíthet senki és semmi, már csak az teszi őket boldoggá, ha belekiabálhatják a megafonba a követeléseiket, a soha meg nem gyógyítható világfájdalmukat. Felkötheti a kormány azt a bizonyos férfi-alsót; hiába van kéznél a “pávatánc” sokat próbált tárgyalástechnikája, hiszen egy szigorú tekintetű, acélos kézfogású IMF bankkárral egyszerűbb szót érteni, mint egy tűsarkokon tipegő, fakanállal hadonászó, agresszív neurotikus feministával.