A nők az elsők, a férfiak az utolsók

A nők az elsők, a férfiak az utolsók – feministák férfiak elleni háborúja, és annak pusztító hatása címen jelentetett meg  könyvet Steven Adams.

A neten megtaláltam az első két fejezetét, ami az amazonon olvasható. A kedvcsináló után, ha marad kedvem/kedvünk, akkor utánanézek az egész könyvnek. Most a hozzá tartozó előszóval közlöm le az első fejezet mondanivalóját. Hát, hogy mennyire értek egyet vele: néhány pontjában kicsit sok nekem, de remélem lesznek vélemények róla (és megbeszéljük, hogy ti hogyan látjátok a bevezetőt és az első fejezetet, illetve van-e értelme tovább olvasni). Csak úgy voltam vele, hogy kevés magyar nyelvű antifeminista mű forog közkézen, illetve rám is rám fér a fordítás.

‘A nők ereje a gyengeség színlelése, a férfiak gyengesége az erő színlelése.’ (Warren Farrell Ph.D. – A férfi-hatalom mítosza)

Egy nőközpontú társadalomban élünk. Ha te, kedves olvasóm nem látod ezt, akkor nem szentelsz elég figyelmet a körülötted zajló dolgoknak. A nők ügye bír mindenütt a legnagyobb jelentőséggel. A nők egészsége a központi kérdés az egészségügyben. A lányok az oktatási rendszerünk kedvenckéi. A tankönyveinket újraírták, bennük külön részekkel a női íróknak, tudósoknak, történészeknek ésatöbbi. A női szemszög lett az uralkodó a tankönyvekben. A csak lányoknak szóló programok lettek az általánosak iskoláinkban. Csak nők által igénybe vehető ösztöndíjakat kínálnak a legtöbb egyetemen. A bíróságok is kivételeznek a nőkkel. A politikusaink nőknek kedvező módon alakítják a törvényeket. A nőkről és nőknek szóló könyvek, magazinok és újságcikkek tömkelegével találkozunk. A televíziós műsorok elsősorban a női közönséget célozzák meg. A pénzgyűjtések és a figyelemfelkeltő kezdeményezések az emlőrák és más női betegségekkel kapcsolatban mindenütt előtérben vannak. A női konferenciák és díjátadók rendszeres eseményei a nagyvárosoknak. A női mozgalmaknak teljesen kiépült hálózata van az országban, egy seregnyi nővel, akik egész napos elfoglaltságként küzdenek ügyük további előretöréséért. Az az alapigazság, hogy a nők az elsők, mai társadalmunkban aligha lehetne időszerűbb téma.

Majdnem minden irányadó kérdés és felívelő folyamat arra mutat, hogy a nők uralma felemelkedőben van, amíg a férfiak hanyatlanak. A férfiak hátrányban vannak a munkahelyen, az iskolában és a családban, hamarabb halnak meg, mint a nők, átgázolnak rajtuk a bíróságokon, könnyebben válnak áldozatává az alkoholnak, drogoknak és hamarabb lesznek öngyilkosok, több közöttük a hajléktalan, ők látják el a legveszélyesebb hivatásokat, egyedül nekik tisztjük meghalni az országért, minden évben fiúcsecsemők milliói esnek át nemi csonkításon a körülmetélés egyáltalán nem praktikus tradíciója miatt, és sorolhatnám még.

Tanúi lehetünk a férfiak széleskörű jogfosztásának saját társadalmunkban. Bár most még sokan hangoztatják, hogy a patriarchátus uralta társadalom másodrangú polgárt csinál a nőkből. A feministák a támogatottságot élvezve viselnek olyan háborút a férfiak ellen, amelyben azok nem védik meg magukat. Férfiellenes társadalomhoz vezet, ahogy a nők egyre nagyobb hatalomra tesznek szert. Manapság nem jó férfinak lenni!

A törvények jóváhagyták, és még mindig jóváhagyják a nők előjogait váláskor, gyermekelhelyezés, gyermektartási díj, feleségtartási díj, nemi erőszak, zaklatás, családon belüli erőszak és a többi kapcsán. Iskoláink a lányokra koncentrálnak, és elhanyagolják a fiúkat, akiknek igazán szükségük lenne a segítségre. A fiúk kullognak a lányok után olyan mutatókban, mint az osztályzatok minősége, a főiskolára felvettek aránya. A munkahelyeken a felvételi kvóták, és egyéb jogi szabályzások a nőket a férfiak fölé helyezik. Sokkal nagyobb hangsúly van a nőkön az egészségügyben. A nőközpontúság mindennapos a médiában. Az álláspont valami ilyesmi: minden férfi egy potenciális (nemi) erőszaktevő, a világ jobb lenne, ha sokkal kevesebb férfi lenne, a férfiak csak akadályt jelentenek a modern társadalom mindennapi rutinjában, a férfiasság a legfőbb oka a nemi erőszaknak, a férfiak a felelősök minden szenvedésért a világban, a férfiak kevésbé hűségesek, mint a nők, a férfiak veszélyt jelentenek a társadalomra, és a férfiak csak néhány gén hibás működésének az eredményei; helyet kapnak hasonló felhangok a médiában és kultúránkban. Az ilyen kártékony nemi megkülönböztetést pedig “női felszabadítás” néven tolerálja társadalmunk. Amikor a feministák azt mondják, hogy ‘a nők civilizálták a férfiakat’, és ‘rendes férfit nehéz találni’, meg sem kérdőjelezzük a kijelentést.  Nem nevezzük a nőket ezért szexistának. Mi ezt maradéktalanul elfogadjuk a fennálló rendszer részeként. Amikor a feministák könyvet írnak olyan címen, hogy ‘szükséges-e a férfi?’ a kritikusok nem tiltakoznak a benne megfogalmazott intolerancia és gyűlöletkeltés ellen.  Helyette dicsérik az ilyen férfigyűlöletet, felhatalmazva rá a nőket. A férfiak heves támadása lett minden nő kedvenc programja. A férfiellenes elfogultság országunk járványa. Annyira beivódott a társadalmunkba, hogy nem gondoljuk át, amikor férfiakat kell lehúzni. De amikor a férfi teszi ugyanezt egy nővel szemben, akkor rögtön kirekesztik őt, mint sovinisztát és szexistát. A férfiak elveszítik az állásukat, ha ilyeneket mondanak. A médiában rágalomhadjáratot indítanak ellenük. A pereskedő női csoportok  pedig mindig készen állnak arra, hogy felkapják az ügyet, és az illetőt a bíróság elé ráncigálják. A nők szidhatják a férfiakat, de azokat azonnal szexistának tekintik, ha viszonozzák a sortüzet. A szemet szúró kettős mérce olyasmikre jogosítja fel a nőket, amikre a férfiakat nem.

A feministák lőtték ki az első golyót ebben a háborúban, és mindet azóta. Eddig csak az egyik oldal volt felül. A férfiak lényegében másodrendű nemmé lettek lealacsonyítva. Fel kell ébredniük és megérteniük mi folyik körülöttük, és meg kell tanulniuk megvédeni magukat, ha nem akarják magukat megadni annak a feminista felfogásnak, ami “elavult nemmé” teszi őket…

A képlet 

Amikor a feminista mozgalom először feltűnt, a csatakiáltásuk az volt, hogy egyenlőség. Abban az időben a nőket nem engedték szavazni, az államügyekben részt venni. A nők megszerezték a szavazati jogot 1919-re, és az azt követő évtizedekben egyenlőségre törekedtek a férfiakkal a munkavállalás és jogok terén. Összegyűjtötték, hogy mit követelnek, és mindegyikben elérték a férfiakkal egyező lehetőségeket. Azonban az 1960-as évektől megváltozott a feminista mozgalom hangneme, és egyre vadabb dolgokat követeltek. Amely kérdésekben korábban egyenlőséget akartak a férfiakkal, most különleges privilégiumokat követelnek: foglalkoztatás, jogi rendszer, a főiskolákra való felvétel és egészségügy. Ennek következtében a kormány nőket segítő, férfiakat hátrányosan érintő törvényeket fogadott el. Az 1970-es évektől napjainkig a feministák folytatták a hatalmuk megerősítését, ami elvezetett oda, hogy a társadalom valamennyi szféráját uralják.

Kezdetben a feminizmus a nők függetlenedésére és felelősségvállalására törekedett, megszüntetendő a férfiaktól való függést. Azonban a feministák úgy találták, hogy a nők nem nőttek fel ahhoz, hogy saját lábukra álljanak, ezért a jogosultságok terepére terelték a kérdést. A feministák annak idején abból indultak ki, hogy mindenféle udvariaskodás nélkül függetlenséget akartak, most viszont újból előzékenységet akarnak, de ezúttal olyat, ami az ő függetlenedésüket segíti elő: törvény adta előjogokat, kormány nyújtotta támogatást, a férjektől származó anyagi támogatást. Érezhetjük a paradoxont abban, ahogy a feministák a függetlenséget akarják a függőségen keresztül elérni.

A liberalizmus mozgalmai megtanulták az emberi jogok korában, hogy az elnyomás jövedelmező, az áldozat szerepében előjogokat zsebelhetnek be. A feministák csupán követték az afroamerikai jogokért küzdők taktikáját, hogy előjogokat szerezzenek. A feministák szakértőivé váltak a liberalisták jogfosztottságot mímelő politikájának. Eljátszva az áldozatot, erős nyomást gyakorolva, a férfiakat vádolva kiharcoltak számos, a nőknek kedvező törvényt és intézkedést. Befolyásos pozíciójukat felhasználva elhitették az emberekkel, hogy mindig a nők az áldozatok és a férfiak az elkövetők.

Ahogy a civil mozgalmak tették a faji kapcsolatokkal, úgy a feminista mozgalom is lerombolta a nemek közötti normális párbeszéd lehetőségét, amikor kihirdették a társadalmat megosztó programjukat, ami az emberek magánéletét a nők férfiak elleni küzdelmének színterévé tette. Ahogyan a polgárjogi küzdelmekben történt, a feministák a világ minden bajáért a ‘fehér férfiakat’ vádolták, nem vállalva felelősséget saját hibáikért. Miközben mindkét mozgalom azt állítja, hogy semmilyen kivételezést nem élvez. És mindkét mozgalom azért dolgozik, hogy elhallgattassa, vagy marginalizálja az ellentétes véleményen lévőket. A világ szexista és rasszista – ez a két varázsszó a nyugati világ politikai türannoszai kezében.

A feminizmus tehát a polgárjogi formulát használja: az áldozat szerepe feljogosítja őket bármire. A feministák azzal zsarolják a férfiakat, hogy azok felelősök a múltbéli elnyomásukért, így érve el a jog által kivételezett státuszt a nőknek. Habár a nők egy védett és előjogokkal rendelkező kaszt, a feministák továbbra is azzal érvelnek, hogy a nők az áldozatok, hogy ezzel bizonyítsák mozgalmuk szükségességét. Tudják, hogy a pozíciójuk attól függ, hogy a közvélemény meddig nyeli még le azt a mítoszt, hogy a nők az áldozatok és a férfiak a gonoszak. Hogy meggyőzzék az embereket arról, hogy a nők az áldozatok, és még több kivételezésre van szükség, hamis statisztikákat használnak, eltúlzott állításokat és nyílt hazugságokat, hogy előbbre vigyék az ügyüket. Ha ellenőriznénk, sok, a jelenre vonatkozó vádjuk fenntarthatatlan lenne, ahogy azt be fogom bizonyítani a következő fejezetekben; sőt, a múltra vonatkozóan sem állják meg a helyüket.

Igazából az előjogok mindigis a nők életének részét képzeték. A múltban a nőket úgy kezelték, mint akik a gyermekek és a felnőttek között állnak valahol. Lényegében a nők örökös kamasznak tűntek. És mint a gyermekektől, tőlük sem várták el, hogy ‘cipeljék a komolyabb terhet’, amely mindig a férfiakra maradt. Az áldozatvállalás és szenvedésük sosem volt egyenlő a férfiakéval. A feministáknak az az állítása, hogy a nőknek nem volt semmiféle joguk, és a férfiak bármikor büntetlenül megüthették  a feleségüket, legjobb esetben is túlzás, ha nem egyenesen hazugság. A nőknek voltak törvény adta jogaik és privilégiumaik, lehetett saját tulajdonuk, és betölthettek magas pozíciókat a társadalomban. Mindig is voltak előjogaik és védelmük. A férfiak harcoltak a háborúkban, végezték a nehéz munkákat, vállalták a felelősséget a társadalom működéséért, és meghaltak, hogy a nőknek ne kelljen. A férfiakat arra tanították, hogy megvédjék, támogassák a nőket, valamint áldozatot hozzanak értük és a gyermekekért. A lovagiasság lényege a nők támogatása volt. Valójában mindkét nem szenvedett a tradicionális nemi szerepektől. A különbség annyi volt, hogy a férfin több felelősség volt. Ha a feleséget bűnelkövetéssel vádolták, a férfinak kellett azért börtönbe vonulni. Ha a család adósságba verte magát, még ha az asszony miatt is, a férfinak kellett az adósok börtönébe menni. A férfiaknak kellett háborúba vonulniuk. A férfinak egyedül kellett vállalni a felelősséget családja anyagi biztonságának megteremtéséért. Ha a férfi nem volt rá képes, a felesége és  gyermekei elköltözhettek a nagyszülőkhöz vagy barátokhoz – de a férfi csak magára számíthatott. ‘Úszott vagy elsüllyedt’. Már az ókori görögök is hoztak olyan törvényeket, amelyek a szabad nőkről gondoskodtak. A férj, vagy apa távollétében hozzátartozóinak feladata volt a nő támogatása (‘A nő és a család az athéni jogban’ – Konstantinos Kapperis). Ugyanakkor nem volt hasonló szociális háló a férfiak számára. És gondoljunk arra a feminista szólamra, hogy a férfi bármikor megüthette a feleségét – valójában nem ez volt e helyzet. A feministák mindig a ‘the rule of thumb’-ra hivatkoztak, amely szerint a férfi megüthette a feleségét, amíg az eszköz, amit használt, nem volt vastagabb a hüvelykujjánál. Valójában már az amerikai kolóniák létrejöttétől voltak szabályok a feleség ellen elkövetett erőszakkal szemben. A Massachusetts Bay kolóniában már 1655-ben rendelet mondta ki, hogy semelyik férfi sem ütheti meg a feleségét és fordítva – ennek bírsága elérhette a tíz fontot alkalmanként, vagy olyan testi fenyítést alkalmaztak, amelyet központilag rendeltek el (‘Debunking Linguistic Urban Legends’ – David Wilton). A feleségverés büntetése egyes államokban igen szigorú volt: a marylandi törvények szerint a férj negyven ostorcsapást kaphatott, Delaware-ben ugyanezért harmincat.

Még ha el is fogadnánk a nők múltbéli elnyomását, a feministák még mindig nem igazolták a a nők mostani elnyomását, amely mozgalmuk alapjául szolgál. Elméleteik nagy része a múltat vetíti a jelenre, mivel a jelenben semmiféle egyenlőtlenség nincs. Ha valaki közelebbről megnézné, a helyzet pont az állításaik fonákja, és inkább a férfiak szorulnának segítségre. Már csak kevés olyan nő él, aki átélte azt, amikor a nőknek nem volt választójoguk, vagy egyéb előjogaik, amiket ma élveznek. A mai feministák olyan nők, akik nem tudják, hogy mi az az egyenlőtlenség. Olyan nők, akiknek ki kell találniuk ellenséget, akiknek túlozniuk és hazudniuk kell a női előjogokért folytatott keresztesháborújukhoz. Ironikusan, az általuk utált ‘patriarchátus’ előjogait követelik maguknak.

Valójában minden, amit a feministák mondanak, lényegében ellenkező előjellel igazak:

• 6 millió nőt bántalmaz férje évente,
• a nők 50%-a tapasztalja meg a családon belüli erőszakot,
• évente 4 millió nőt vernek halálra a férfiak,
• minden második percben megerőszakolnak egy nőt Amerikában,
• 4-ből 1 főiskolás lány válik nemi erőszak áldozatává,
• naponta 10 nőt öl meg férfi társa,
• minden 15 másodpercben bántalmaznak nőt,
• a nők 37%-a  van kitéve férjük lelki bántalmazásának,
• a férfi verése az első számú oka az újszülötteknél jelentkező rendellenességeknek,
• a férfierőszak okozza a legtöbb halált és sérülést a nőknél,
• a nők 40%-a tapasztal magán erős depressziót,
• 150 ezer nő hal meg anorexiában és bulimiában évente,
• a gyermekes nők vannak leginkább kitéve a hajléktalanná válásnak,
• egy nő 74 cent keresete felel meg egy férfi egy dollárjának,
• a nők bele vannak kényszerítve a rosszabb állásokba.

Ez csak néhány azokból az ellentmondó statisztikákból, és magukat meghazudtoló állításokból, amelyekkel a feministák a nők elesettségét bizonyítják, és amelyeket a média kötelességének érez terjeszteni igazságtartalmuk ellenőrzése nélkül. Így a média segítségével a feminista mítosz valósággá válik.

Minden propagandájukon és hazugságukon túl talán a férfiuralom mítosza a legnagyobb. Vessünk egy pillantást a hatalom mércéjével társadalmunkra, és megtudjuk, hogy valójában kik állnak annak élén…