Jobb így a (görbe) tükörbe nézni

Múltkor az egyik kommentben közöltem veletek egy nyílt levél linkjét a nőkért.hu című oldalról, amellyel körülbeül úgy vagyok – és gondolom ti is -, mint a Moszkva tér-ből az Ofő, amikor kezébe veszi a történelem könyvet, és azt mondja: mert ami ebben áll az elképesztően magas valóságtartalmú ugyan, de százszázalékosnak azért nem mondanám.  Na hát azért született ez az írásom, mert parázs kis kommentelés alakult ki a témában a már említett nyílt levél posztjánál.   És az egyik kommentelő belinkelt egy cikket. Szögletes zárójelekben elvégeztem a cikk lektorálását:

Fáztam az irodában, ezért becsuktam az ablakot, pedig a kolléganőm többször kijelentette: nagyon melege van. Nem vettem róla tudomást, visszaéltem azzal, hogy a beosztottamról és egy nőről volt szó – meséli Kuszing Gábor, aki az első magyarországi férfi feminista csoportban beismerte: a kolléganője “hatalmaskodás” áldozata lett.

A Teréz körúti bérház udvari lakásában, annak is a legfélreesőbb helyiségében feminista férfiak gyülekeznek. [Ki kell hangsúlyozni a számkivetettségüket, ahogy a  Holt költők társaságára hajazó fekete-fehér kép is teszi.] Azért találkoznak havi rendszerességgel, hogy megbeszéljék tapasztalataikat az általuk patriarchálisnak tartott társadalom működéséről, önkritikusan vizsgálják magatartásukat saját párkapcsolatukban, és rávilágítsanak arra, hogyan kellene helyesen viselkedniük a hétköznapokban úgy, hogy ne sérüljenek a nők emberi jogai. [Az Anonim Alkoholistákhoz hasonlóan körbe ülnek, és mindenki egyenként elmondja, milyen eredményeket ért el az “önkasztráció” terén.]

A csoport vezetője Szil Péter pszichoterapeuta úgy gondolja: a nők hiába lépnek fel a kizsákmányolásuk ellen, hosszú távon csak akkor lesznek eredményesek, ha a férfiak is megmozdulnak. [Totális átnevelés kell.] Például elismerik és küzdenek az ellen, hogy a férfiuralmi rendszer [nem létező] jogtalan előnyökhöz juttatja őket.

A csoportnak nyolc tagja van, mindannyian a harmincas-negyvenes éveikben járnak, felsőfokú végzettségűek. [Vagyis egyáltalán nem reprezentatív, feltehetően egy szűk baráti társaság azonos politikai elvekkel.] Megszokták, hogy vállalt feminizmusuk miatt környezetükben egy sor előítélettel kell megküzdeniük, úgy tapasztalják, feministának lenni nálunk olykor még egy nő számára is kínos. [‘Feminism is against the basic nature of men’, ahogy egy külföldi lap megfogalmazta.]

Ez a férficsoport világossá szeretné tenni: a családon belüli erőszakot a nők szenvedik el, és férfiak követik el. [Ehhez nincs mit hozzáfűznöm, úgy látszik leosztották a kötelező szerepeket.] A feleségbántalmazás és a szőkenős viccek szerintük ugyanannak a jelenségnek, a férfidominanciára épülő rendnek különböző megnyilvánulásai.

Molnár György harmincas jogász, két kisgyerek apja. Azt állítja: a csoport más megvilágításba helyezte a mindennapjait, rácsodálkozott addig természetesnek vett dolgokra.

– Ha elfogadom, hogy feleségem dolga kivasalni az igeimet, és nekem csak be kell nyúlnom értük a szekrénybe, akkor én is haszonélvezője vagyok egy olyan kultúrának, amelyben nőket kihasználnak – mondja. György most már a környezetében is megpróbálja figyelmeztetni azokat, akik emberjogi szempontból helytelenül bánnak a nőkkel. Eddigi tapasztalatai szerint erre csak nevetés a válasz. [Mivel érzi a környezete, hogy mennyire pitiáner dolgokba csimpaszkodik bele.]

Sutka Balázs néhány éve végzős közgazdászként került kapcsolatba a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) egyesülettel. [Tehát a lehető “legelfogulatlanabb” szervezettel vette fel Balázs a kapcsolatot.] Akkoriban írta a diplomamunkáját az erőszakmentes kommunikációról és ahogy mondja, “megfertőződött”. [Tudat alatt rátapintott a lényegre.] A csoportmunka folyamán jött rá ő is arra: mennyire hajlamos a mindennapi kommunikációjában uralni a beszélgetést, főleg ha nőkkel társalog. [Vajon miért szeretik a nők a nagy dumás pasikat?]

– Az otthoni vitákban látszólag mindent megbeszéltem a párommal, de valójában mindig az volt, amit én akartam – ismeri be a fiatalember -, megkönnyebbülést éreztem, amikor szakítottam a barátnőmmel. Úgy gondoltam, nem való nekem a párkapcsolat. A szabadságvágyamról beszámoltam a csoportban, erre a többiek azzal szembesítettek, hogy nem azért akarok szabad lenni, mert egyedül élő típus lennék, hanem mert a könnyebb utat választom. Azóta beláttam, nem könnyű a páromat teljes értékű embernek elfogadni, de mégis ez az egyetlen helyes út. [A rossz párkapcsolatok miatt a férfiak okolása elég gáláns dolog a feministáktól.]

A csoportban gyakran beszélnek munkahelyi és párkapcsolati konfliktusokról, rendszeresen előkerül a családon belüli munkamegosztás témája is.

– Azt hittem, jó fej vagyok, mert segítek otthon a feleségemnek – meséli az egyik csoporttag. – Épp a segítés szó árult el engem: a házimunkát valójában nem tartottam saját feladatomnak. A csoport döbbentett rá, miért lenne automatikusan női feladat például a közös vacsora utáni mosogatás? [Egyesek hisztériás rohamot kaptak, majd utána eltervezték, hogy egy hétvégén át kommunista oktató filmeket fognak nézni a mosogatás rejtelmeiről.]

Az Európai Unió Daphne akcióprogramja a gyermekek, fiatalok és nők elleni erőszak leküzdését és megelőzését tűzte ki célul, [Megint ‘sikerült’ pontosan meghatározni a sértettek körét, véletlenül sem hagyva ki bárkit is.] ennek keretében indította el nálunk a Habeas Corpus Munkacsoport a Stop-Férfierőszak Projektet. [Témánál vagyunk; vajon melyik csoport tagjai lehetnek ezek a férfiak, ki mit tippel?] Felvilágosító kiadványokat adnak ki, működtetik a profeminista férficsoportot, és hetente egy alkalommal telefonügyeletet tartanak, ahová olyan férfiak hívását várják, akik maguk is tenni szeretnének valamit a nők elleni erőszak felszámolásáért, vagy felismerték saját erőszakos magatartásukat, és változtatni akarnak azon.

Szil Pétert nagyon elkeseríti, amikor látja, milyen nőkép árad a reklámokból, médiából, hogy a munkahelyeken, az utcán, a villamoson, [ez minket is elkeserít, de félek más okból, mint Pétert] a családokban hogyan viselkednek a férfiak a nőkkel. Feminizmusának kibontakozását erősítették személyes élmények is, elsősorban vad, bántalmazó apja példája. De hatással volt rá bátyja is, aki tevékenyen részt vett a demokratikus ellenzék munkájában.

– Nekem már akkor feltűnt, hogy miközben ment a duma az emberi jogokról, a nőket senki nem kérdezte meg, ők csak főzték a kávét, és a ropit tálalták fel. Lehet őszintén gondolkodni az egyenjogúságról, ha a társaság nőnemű tagjait ennyire lekezelik? [És fordítva?]

A hetvenes években Szil Pétert a bátyja miatt állandóan figyelték, zaklatták a hatóságok, ezért disszidált. Szerencséjének tartja, hogy éppen Svédország fogadta be. [Mennyire kapóra jön most a cikk propagandája szempontjából is ez az információ.] Ez idő tájt ugyanis két hely volt a világon, ahol férfi feminizmus bontakozott ki: az egyik Kalifornia, a másik Skandinávia.

Akkoriban már a legtöbb európai országban komoly feminista mozgalom működött, az egyenjogúsító törvények tehát [nem] organikusan nőttek ki a társadalomból. Magyarországon ez kicsit másképp történik: az uniós tagság miatt kötelező ezekkel a problémákkal foglalkozni. Hirtelen számos európai norma vált követendővé. Ráadásul Magyarország csatlakozott több nemzetközi egyezményhez is, amelyek előírják, hogy a családon belüli erőszak és a női egyenjogúság terén milyen programokat kell elindítani. [A két kérdés továbbra is egységesen ugyanazt sugalmazza a cikkben.]

Az úttörő magyar férficsoport tagjai úgy látják: csak bátor tettekkel lehet nekikezdeni a szexizmuson és hímsovinizmuson alapuló [mesebeli] patriarchális társadalom lebontásának.

– Uraim, ez nem könnyű, ne legyenek illúzióink, sokkal kényelmesebb a fotelből meccset nézni, mint elmosogatni vagy inget vasalni – figyelmeztet Szil Péter.

És hogy miért érné meg a férfiaknak kiváltságaikról lemondani? A csoport tagjai szerint azért, mert jobb így reggel a [görbe] tükörbe nézni.