don Fefinho

Egy új sötét középkor felé – II.

 

Apró időbeli kiesés után azért végül nekiültem a szövegnek, hogy ne álljon be huzamosabb törés a teraszon pipázgató, hintaszékében ringatózó bölcs, öreg, és  valami mérhetetlenül szerény Feri bácsi meséjében, mert még el találnak aludni a kisunokák az ölében. Előző cikkünkben kielemeztük a kultúrmarxizmus születésének és intézményesülésének körülményeit, most annak hatásait járjuk körül egy picit részletesebben, már persze ha mutatkozik rá igény, és Jupiter is úgy akarja (áve!).


 

 

 

II. – A rendszer bolsevizálódása: a művészetet felváltó szórakoztatóipar

A XX. század előtt sokkal élesebb határ húzódott művészet és “szórakoztatás” között. Lehetett a művészet is szórakoztató, nyilván, de maga a megtapasztalás aktív volt, és nem passzív. Először is az egyén elhatározására volt szükség, hogy rászánja magát egy koncertre, művészeti kiállításra, esetleg hogy vegyen egy könyvet vagy egy kottadarabot. A lakosság egy elenyésző hányadát leszámítva nem volt jellemző, hogy valaki élete során akár többször is (ha egyáltalán) beülhessen egy Lear Királyra vagy Beethoven Kilencedik Szimfóniájára. A művészet megkövetelte, hogy a hallgatóság teljes figyelmével és a témával kapcsolatos legjobb tudásával viseltessen az élmény iránt, különben az egész kárba vészett. Ezekben az időkben versek és teljes színdarabok részletes fejbentartása, illetve családi zenés összejövetelek, szalonkoncertek a mindennapok részét képezték még faluhelyen is. Ugyancsak jellemző volt a zene méltányolása – amikor viszont valaki zenével kezdett foglalkozni, mint tették azt sokan , már nem csak méltányolni tanulta meg, de művelni is.

Végül azonban az olyan új technológiákban, mint a rádió, a filmipar vagy a zenei hangrögzítés, – hogy frappáns marxista szlogennel éljünk – felfedezték a dialektikus potenciált. Egyfelől az élmény bármikori korlátlan megismételhetősége hajlamos leszerelni a hallgatóság elméjét, ami az élmény emelkedettségét csorbítja, ezzel növelve az elidegenedést. Ezt a folyamatot Adorno “mítosztalanításnak” nevezte. Egyik 1938-ban publikált cikke szerint ez az új passzivitás lehetővé teszi, hogy a zeneszerzést kétfelé törjük: egy “szórakoztató” részre, ami a hallgatóság emlékezetében fetisizálódik, és egy összetett részre, ami feledésbe merül. Adorno így folytatja:

“A fetisizálódás a zenehallgatás hanyatlásával párosul. Ez azonban nem jelenti, hogy az egyéni hallgató saját fejlődésének egy korábbi szakaszába esne vissza, sem általános visszaesésről nincs szó, hiszen a milliós tömegek, amik a tömegtájékoztatás révén most találkoznak először zeneiséggel, nem hasonlíthatók össze a régi idők hallgatóságával. Sokkal inkább maga a zenehallgatás az, ami elsilányul és megrekeszttetik egy infantilis színvonalon. A zenehallgatók nem pusztán a zene tudatos észlelésére való képességüket veszítik el – a döntés és felelősség szabadságával együtt -, de folyamatosan tántorognak a teljes felejtés és a hirtelen elmélyülő felismerés állapotai között. Magányosan és elszigetelve hallgatják amit hallgatnak, de pont eme elkülönültségükben fejlesztenek ki bizonyos képességeket, melyek az esztétika hagyományos mércéit ugyan nem ütik meg, emlékeztetnek viszont a focira vagy a kocsikázásra. Nem gyermetegek ugyan, de gyerekesek; primitívségük nem a fejlődésben visszamaradottak primitívsége, hanem a módszeresen elhülyítetteké.”

A zenehallgatásból fakadó megdolgozottság és a felfogóképesség ilyetén leromlása azt sugallja, hogy a zenei ízlés előre programozható. Már maga a puszta művelet, ami során közvetlenül egy Mozart szonáta után adnak le egy Benny Goodmant, a hallgatóság elméjét e kettő összepepecselésére készteti “rádióhallgatás” címén. Ez röviden azt jelenti, hogy a legidegenszerűbb és legkellemetlenebb eszmék is népszerűvé válhatnak megfelelő tálalás és átcímkézés után, amiről az előre gyártott tömegkultúra gondoskodik. Ahogy Benjamin is mondja,

“A művészetek gépies utángyártása révén megváltozik a mód, ahogyan a tömeg a zenére reagál. A Picasso festménnyel szemben tanúsított reakciós hozzáállás lassan egy Chaplin film haladó szemléletű fogadtatásává alakul. E haladó szellemet a műértő beállítottságából fakadó képi és érzelmi gyönyör meghitt egyesülése jellemzi… Ami a képernyőt illeti, a közvélemény kritikus illetve befogadó attitűdjei itt egybevágnak. Ennek döntő oka az, hogy az egyéni reakciókat eleve meghatározzák a közvélemény későbbi reakciói, ami sehol másutt nem kap akkora hangsúlyt, mint a mozivásznon.”

Ezzel egyidőben a média varázsereje tökéletesen alkalmas korábbi ideák teljes átértelmezésére is. „Shakespeare, Rembrandt, Beethoven filmezni fognak” – következtetett Benjamin, egyszersmind a francia mozi úttörőjére, Abel Gance-re utalva – “minden legenda, minden mitológia és minden mítosz, minden vallásalapító, sőt minden vallás… vár megvilágított feltámasztására, és a hősök a kapuknál tolonganak.”

 

Társadalmi kontroll – “a Rádió-terv”

Itt bizony a társadalmi kontroll kiaknázatlan eszmei mélységei tátongtak. Valószínűleg a Frankfurti Iskola médiamunkájában rejlő hatalmas lehetőségek játszottak közre abban, hogy a Társadalomkutató Intézet – miután 1934-ben Amerikába helyezte át működési területét – elnyerhette a fennálló rend támogatását.

1937-től a Rockefeller Intézet hatalmas pénzeket kezdett ömleszteni az új médiaformák társadalmi hatásainak kutatásába, főleg a rádióéba. Az első világháborút megelőzően a rádió amolyan hobbi-cikk volt, mindössze 125 ezer vevővel Amerika-szerte; húsz évvel később már az ország első számú szórakoztató eszköze; 32 millió amerikai háztartásból 1937-ben már 27,5 millióban volt rádió – ez sokkal nagyobb arány, mint amennyiben például a telefon, gépjármű, csapvíz vagy az elektromosság előfordult. Mégis, a rádió eddig az időpontig semmiféle társadalmi kutatásnak nem képezte tárgyát. A Rockefeller Intézet számos egyetemet sorakoztatott föl maga mellett, főhadiszállásuk pedig a Princeton Egyetem nyilvános és nemzetközi ügyekért felelős tanszéke lett. Bár hivatalosan Rádiókutatási Iskolaként jegyezték be, de “a Rádió-tervként” híresült el.

A projekt igazgatójának Paul Lazersfeldet, az osztrák marxista közgazdász Rudolph Hilferding mostohafiát nevezték ki, aki a ’30-as évek elejétől együttműködött az Intézettel. Lazersfeld beosztottja volt Frank Santon, a pszichológia doktora Ohioból, akit frissen neveztek ki a CBS tévétársaság kutatási igazgatójává – hangzatos cím alacsony beosztással. Stantont a második világháború után a CBS Híradási Osztályának elnökévé léptetik elő, a társaság ekkor van hatalma csúcsán; ugyancsak elnöki posztot kap a RAND Co. igazgatótanácsában, és tagja lesz Lyndon Johnson elnök kupaktanácsának is. A Projekt kutatói között volt Herta Herzog, aki később hozzámegy Lazersfeldhez és az Amerika Hangja kutatási vezérigazgatója lesz; illetve Hazel Gaudet, akiből a nemzet egyik vezető közvéleménykutatója válik. Theodor Adornot állítják a Projekt zenei részlegének élére.

A hivatalos szólamok ellenére a Rádió-projekt ténykedése nyilvánvalóvá teszi, hogy igazi célja az Adorno-Benjamin tézis empirikus vizsgálata volt, miszerint valóban képes-e a tömegtájékoztatás atomizálni a társadalmat és növelni a bizonytalanságot – amit később a köznyelv “agymosásnak” keresztelt.

 

Szappanoperák és Mars-invázió

Az első tanulmányok ígéretesnek bizonyultak. Herta Herzognak köszönhetjük a “Kölcsönzött Tapasztalatok” című első átfogó tanulmányt a szappanoperák tekintetében. A “rádiós drámasorozat” műfajt először 1929-ben használták, amit a tipikusan a végkifejlet előtt félbeszakított epizódokról elhíresült mozisorozat, a “Pauline szenvedései” inspirált. Az ilyen kis rádiódarabokat, lévén erősen melodrámaiak, hamar a népszerű olasz nagyoperákkal vették egy kalap alá; mivel támogatóik között gyakorta előfordultak szappangyártó cégek, így rajtuk ragadt a “szappanopera” elnevezés.

Herzog munkáját megelőzően e műfaj népszerűségét főleg a legalacsonyabb társadalmi és gazdasági státuszú nőkkel hozták összefüggésbe, akik életkörülményeik korlátoltsága elől ezekbe az egzotikus tájakba és romantikus szituációkba menekültek. A Chicagoi Egyetem egyik ebből az időszakból származó tipikus cikke, amit az Öröklött Lélektani Monográfiák hasábjain közöltek, ódákat zengett a szappanoperák pozitív hatásairól, melyek funkciója megegyezik a népmesékével, amennyiben a női hallgatóság reményeinek és félelmeinek ad hangot, elősegítve egyéni életük betagozódását az őket környező világba.

Herzog felfedezése abban állt, hogy nem feltétlenül van összefüggés a társadalmi-gazdasági státusz tekintetében. Sőt, a szappanoperák tartalmával meglepően még kevesebb összefüggés állt fenn. A kutya – mint azt Adorno és Benjamin tézise is sugallná – magában a sorozat műfajában van elásva; a nőket gyakorlatilag függőségben tartották ezzel a formátummal, nem annyira a szórakoztatásra vagy a világból való menekülésre apellálva, mint inkább a kíváncsiságra: “mi történik a jövő heti részben?”. Herzog lényegében arra jött rá, hogy a hallgatóság száma megkétszerezhető, ha a darabot részekre osztjuk.

Napjaink olvasóinak azonnal feltűnhet, hogy a szórakoztatóipar mennyire megszívlelte ezt a leckét. Manapság a sorozatok a főműsoridő mellett beférkőztek a kisgyermekek nevelésébe is. A televíziózás történetének legnézettebb műsora mind a mai napig a “Ki lőtte le Jockeyt” című rész a Dallasból, illetve a M*A*S*H záróepizódja; mindkét sorozat erősen rájátszott az elvarratlan szálakat övező “mi fog kisülni ebből?” érzésre. Még az olyan játékfilmekből is, mint a Csillagok Háborúja és a Vissza a Jövőbe trilógiák, sorozatot faragtak, hogy ezzel behálózzák a nézőközönséget a későbbi megjelenések számára. A mezei szappanopera is megőrizte addiktív jellegét: a 18 éven fölüli amerikai nők 70%-a naponta megnéz legalább két ilyen adást, és a nézők száma rohamosan nő a férfiak és az egyetemisták körében is.

A Rádió-terv következő nagy műveletét egy 1938 halloweenjén leadott rádiójáték hatásainak vizsgálata tette ki, mely H.G. Wells művén, a Világok harcán alapult. Hatmillióan hallgatták végig, amint a közvetítés a legnagyobb komolysággal számolt be a New Jersey vidékén landoló marsi megszálló erőkről. Hiába mondták el többször lassan és érthetően, hogy a műsor kitaláció, a hallgatók nagyjából negyede valódinak hitte, némelyek szabályosan pánikba estek. A Rádió-terv kutatói úgy találták, hogy a bepánikoló emberek zöme a Mars helyett sokkal inkább német invázióra gondolt.

Hogy mi is történt pontosan? A hallgatókat a megelőző években pszichológiailag kondicionálták a Müncheni válságról szóló jelentésekkel. E válság során állt elő a CBS európai ügynöke, Edward R. Murrow az ötlettel, hogy a műsorterveket ezután rövid hírösszefoglalókra szabják. A híradózás során először fordult elő, hogy a híreket nem hosszabb elemzések, hanem rövid bevágások – úgynevezett “hírmorzsák” formájában tálalták. A krízis csúcspontján ezek a bevágások annyira elburjánztak, hogy Murrow producere, Fred Friendly szavaival élve “hírösszefoglaló vágott hírösszefoglalóba”. Mivel az emberek meg voltak róla győződve, hogy a világ a háború felé rohan, a CBS hallgatottsága drámaian megnőtt. Amikor később Wells a krízis elharapózása után leadta fiktív adását, ezt a hírbevágás-technikát használta fel, hogy a dolog hihetőbben hangozzon: a műsor egy megszokott tánczenei programmal indult, melyet aztán újra és újra megszakítottak a New Jerseyből érkező egyre elborzasztóbb “helyszíni tudósítások”. A pánikoló hallgatók nem a tartalomra, hanem a formára reagáltak; “rendkívüli bejelentés miatt megszakítjuk adásunkat”, “invázió” – hallották, és azonnal tudták, hogy Hitler megtámadta őket. A szappanoperák módszertana, mikor átültették a híradásba, előre nem látott és felmérhetetlen lavinát indított el.

 

Kicsi Annie és a TV “Wagneri Álma”

1939-ben a negyedévente megjelenő Alkalmazott Pszichológiai Folyóirat egy példányát nyomták Adorno és a Rádió-terv kezébe, hogy publikálják annak néhány megállapítását. Következtetésük szerint az elmúlt húsz év alatt az amerikaiak elméjét annyira áthatotta a rádió, és hallgatási szokásaik olyan összeszedetlenek, hogy végül az adás formátuma lett a népszerűség kulcsa. A lejátszási lista teszi a “slágert” – ezt a szervezett bűnözés  is nagyon jól tudta és tudja azóta is -, és kellő ismétléssel a zene bármilyen formájából vagy bármely előadóból, még akár komolyzenéből is, “sztárt” lehet csinálni. Amíg a jól bevált formában és kontextusban tálalják, addig szinte bármilyen tartalmat meg lehet etetni az emberekkel. “Nem csak a slágerek, a sztárok és a szappanoperák merev, változatlan típusai ismétlődnek cinikusan, de maga a szórakoztatás egyedi tartalma is ezekből származtatható, és csak mímeli a változatosságot. A részletek felcserélhetőek.” – foglalta össze Adorno pár évvel később a kutatási anyagot.

A Rádió-tervre végül “Kicsi Annie”, vagy hivatalos nevén a Stanton-Lazersfeld Műsorelemző tette fel a koronát. A Rádió-terv kutatásai kimutatták, hogy a korábbi előzetes felmérési módszerek eredménytelenek. Egészen idáig a próba-közönséggel megnézettek egy műsort vagy egy filmet, majd kérdéseket tettek fel nekik arról, hogy tetszett-e nekik a show, vagy mit gondolnak ennek és ennek a színésznek az alakításáról. A Rádió-projekt rájött, hogy a korábbi módszerek nem vették figyelembe a tesztközönség atomizált nézőpontját a tárggyal kapcsolatban, és racionális elemzést vártak tőlük egy alapvetően irracionálisnak szánt élménnyel kapcsolatban. Így hát a Terv készített egy hazugságvizsgáló-szerű műszert, amivel minden egyes nézőt bekötöttek, és így pillanatról pillanatra lemérhették a tetszését vagy nemtetszését valaminek a kapcsán. Az egyéni grafikonok összehasonlításával az operátorok nem csak a műsor egésze iránt tanúsított tetszést vizsgálhatták (ami ekkor már lényegtelen is volt), hanem azt is, hogy mely szituációk és karakterek keltettek a közönségben kellemes érzést, még ha csak pillanatokra is.

Little Annie megváltoztatta a rádiózást, a filmeket és végül a televíziós műsorszerkesztést is. A CBS máig műsorelemző létesítményeket tart fenn Hollywoodban és New Yorkban; hallgatottságuk állítólag 85%-ban hozza is az elvárásokat, de a többi hálózat és stúdió is végez hasonló műveleteket. Ez a típusú analízis áll amögött a rejtélyes deja vu érzés mögött, ami egy új film vagy sorozat megtekintésekor nyilall az emberbe – ezt mintha már láttad volna valahol. Persze hogy láttad, a csapból is ez folyik. Ha egy műsorelemző kimutatja például, hogy amikor egy második világháborús drámában egy rövid jelenet során egy bizonyos típusú színész megcsókolt egy bizonyos típusú színésznőt, az a nézőközönség jó részében bizsergést váltott ki, akkor ezt a jelenetformát beledolgozzák majd egy rakás másik forgatókönyvbe is, játszódjék az a középkorban, a világűrben, vagy bárhol máshol.

A Rádió-projekt arra is rájött, hogy a TV-ben benne rejlett a fent vizsgált hatások felfokozhatósága. Bár ismerték már a technológiát pár éve, és 1936-ban közszemlére is tették a New Yorki Világkiállításon, ám az egyetlen ember, aki eddig a média komolyabb öncélú felhasználásával próbálkozott, az Adolf Hitler volt. A nácik élőben közvetítették a 1936-os Olimpiai Játékok eseményeit Németország-szerte felszerelt közösségi vetítőszobákban; így próbálták folytatni hatalmas sikerüket, amit a rádióval értek el a német kultúra elnáciasítása terén. A német televíziózásról szőtt további terveiket viszont keresztülhúzta a háborús készülődés.

Adorno tökéletesen megértette az ebben rejlő lehetőséget. 1944-ben így ír:

“A televíziózás a rádió és a mozivászon szintézisét célozza, melyet csak az érdekelt felek egyet nem értése hátráltat némiképp, de következményei oly hatalmasak lesznek, és az esztétika tárgyi elszegényesedésének olyan drasztikus felfokozását ígéri, hogy maholnap a kultúra-ipar minden lenge identitású terméke győzedelmesen színrelép, gunyorosan váltva be Wagner összművészetről (Gesamtkunstwerk) szőtt álmait – minden művészet fúzióját egyetlen műben.”

A tanulság nyilvánvaló: a modern szórakoztatóipar mély irracionalitása – a legtöbb mozgókép ostoba és eroticizált tartalma, a tény, hogy a helyi komolyzenei rádió Stravinskyt ad le Mozart után – bár nem volna törvényszerű, de nem is véletlen. Tervezett. Méghozzá olyannyira sikeresen tervezett, hogy manapság senkiben még csak fel sem merül, hogy esetleg a jelenség okait és eredetét firtassa.

 

folyt. köv.

0 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 5 0 olvasó átlagosan 0,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: don Fefinho

don Fefinho
Jön sok ember és mind jobbat vár, És haragszik, mert csak engem talál. Az a hibám, hogy nem a Béla vagyok, És ezzel sok méregre adok jó okot.

40
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
12 Egyéni hozzászólás
28 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
12 Hozzászólások szerzői
righeiradon FefinhoSuum cuiqueAlter Egoborosta Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
the hermit
Olvasó

Jó a cikk, habár a tartalmát már egyszerűbben is megfogalmazták:

Throw away your television
Time to make this clean decision
Master waits for it’s collision now
It’s a repeat of a story told
It’s a repeat and it’s getting old

Throw away your television
Make the break big intermission
Recreat your supervision now
It’s a repeat of a story told
It’s a repeat and it’s getting old

Renegades with fancy gauges
Slay the plague for it’s contagious
Pull the plug and take the stages
Throw away your television now

Oy oy oy

Throw away your television
Take the noose off your ambition
Reinvent your intuition now
It’s a repeat of a story told
It’s a repeat and it’s getting old

Renegades with fancy gauges
Slay the plague for it’s contagious
Pull the plug and take the stages
Throw away your television now

Throw away your television
Salivate to repetition
Leviate this I’ll condition now

It’s a repeat
It’s a repeat
It’s a repeat
It’s a repeat
It’s a repeat

(RHCP/ Throw  Away Your Television)

Úgy látszik, más is észrevette…

 

Anaconda
Olvasó
Anaconda

Az első bekezdéssel nem értek egyet. Ugyanis a régi világban sem különült el annyira a magas művészet és a szórakoztatás. Vegyük például a népzenét. A népzenének komoly művészeti értéke van, de egyben a szórakoztatást is szolgálja. Másrészt én egy Shakespeare-darabot is élvezettel nézek/olvasok, engem szórakoztat (is).

Más példa: Ma a reneszánsz zene hallgatása a magas művészet művelésének számít. Az akkori madrigálok, tánczenék viszont a korabeli emberek számára a szórakoztatást szolgálták. Sőt, a régi világban nem különült el pl. a komoly-és könnyűzene sem. Ezzel a mesterséges “felosztással” a huszadik század előtt nem is lehet találkozni.

Belleville
Újságíró

‘A XX. század előtt sokkal élesebb határ húzódott művészet és “szórakoztatás” között. Lehetett a művészet is szórakoztató, nyilván, de maga a megtapasztalás aktív volt, és nem passzív.’

‘Ezekben az időkben versek és teljes színdarabok részletes fejbentartása, illetve családi zenés összejövetelek, szalonkoncertek a mindennapok részét képezték még faluhelyen is.’

itt a szórakozás egy passzív formájának térnyeréséről van szó. kevered a két ‘műfajt’.

the hermit
Olvasó

Inkább arról van szó, hogy üzletté vált a művészet, és ezáltal elvesztette a kapcsolatát a -khm, nem tudom hogy fogalmazzam meg, hogy mindenkinek megfelelő legyen- az istenivel, a spirituálissal.. Azért mindig van egy-egy alkotás, ami széttöri ezeket a kereteket.

Másfelől meg megint van itt egy összeesküvés elmélet, amivel nem tudok egyetérteni. Persze, az uralkodó elit, meg a Rockefellerek…jól van. Mi, egyszerű emberek hol vagyunk ebben a történetben, kizárólag bégető birkák lehetünk, egyéni felelősség nélkül?

hgyi
Szerkesztő

Bevallom, én egyáltalán nem értem, miről szól ez a cikk.

Belleville
Újságíró

ez az egyik oldala, de ahhoz hogy üzletté váljon kellett, hogy a néző új, passzív státusza, amikor egy filmnél ki tudják számolni mi kell ahhoz, hogy több százezer embert a képernyő előtt tartson, benne van az ízlés egységesítéstől kezdve minden.

hgyi
Szerkesztő

Mindig volt üzleti része is a művészetnek.
Nekem úgy tűnik, nemigazán tudják kiszámolni, mi kell ahhoz, hogy… Rengeteg film bukott már hatalmasakat. Vagy ha nem is bukott, de nagy üzlet nem volt jórészükön.

 

the hermit
Olvasó

Arról, hogy a művészet már nem tölti be a szerepét, a marxista zsidó nagytőke tönkretette, vagy mi. Persze van abban igazság, hogy konzervvel etetnek bennünket, de aki keres, találhat igazi művészetet is.

hgyi
Szerkesztő

Hm. Akkor valószínűleg rosszul értelmezem a művészetet és az ő szerepét. De művészet mindig volt. És van is. Silányság is volt régen is, ma is.
Úgy tűnik, továbbra sem értem. :o))

daphne
Olvasó
daphne

Tömegmédia nem volt régen, meg ez a fajta professzionalizmus, amit borosta ír, hogy tudományosan, grammra kiszámítják, hogyan kell felépülnie egy műnek, hogy a megfelelő hatást váltsa ki.

Most is van valódi művészet, de elég nehéz előásni a sok lom alól. Tudatosan kell keresni és odafigyelni, mert reklámozni nem fogják. Ha ellustulunk, csak azt vesszük észre, amiről sokan beszélnek, és az nem feltétlenül az érték.

Akár van összeesküvés, akár nincs, arra jók ezek a cikkek, hogy megpróbáljuk felfedezni a manipulálást (ami biztos van, elég a tv reklámokra gondolni) és ellenállni.

hgyi
Szerkesztő

Ahha. És mivel a technikai fejlődés belekeveredett a művészetbe – vagy a művészet a technikába, az a sötét középkorba vezető út?
Gondolod, hogy amit ma művészetnek, meg értéknek tartunk, azt a maga korában az akkori emberek annak tartották?

Na mindegy. Valahogy képtelen vagyok ráhangolódni erre a cikkre. Nem tudom, mit akar mondani. Lehet, hogy nekem semmit, s ezért nem értem.

daphne
Olvasó
daphne

Szerintem előbb olvassuk végig a cikksorozatot, aztán hátha kiderül, mitől vezet ez egy új sötét korba. (Nem tudom miért középkor.)

Mit tudom én, biztos nem pont ugyanazt tartjuk értéknek, ugyanakkor az is biztos, hogy van amit régen is értéknek tartottak, meg ma is. Manapság sem ugyanazt tartják művészetnek különböző emberek. Ettől még van valami képlékeny határ, mondjuk egy szappanopera meg egy Wagner opera között valahol:)

Belleville
Újságíró

hát a népművészetből szerintem sok mindent nem, már ha csak abból indulunk ki, hogy az építészetben sok lebutítva elemeket át a felsőbb stílusú építészetből. De ez más kérdés.

A technika katalizátor. A tömegkommunikáció, újra nyomtatások mind elvezetnek egy tömeg ízlés kialakulásához, amelyben elférnek egymással korábban szöges ellentétben álló dolgok, mivel letompítja az ellentéteiket (az ellentétek eltompításával a választás lehetősége veszik el). A tömeg ízlés, és a tömeg megnyerésének óhaja van mögötte, ahogy Ortega megfogalmazza A tömegek lázadásában: a tömeg irtózik a szellemi dolgoktól.

hgyi
Szerkesztő

A népművészet csak egy ideje művészet. Volt idő, amikor az volt a hétköznapi.
És pl. az assisi templom freskói sem elsősorban a művészi élmény miatt készültek, hanem mert ott tanították a falusiakat, akik nem tudtak olvasni. Ezért a képekből “olvastak” nekik és ők is onnan “olvasták” a bibliát. Cimabue és Giotto festették a freskókat.
Hány – ma elismert – festő műveitől borzadtak a kortársak, mondván, hogy undorító, vagy giccses, vagy egyszerűen szar.
Egy csomó zenemű született csupán az uralkodó és udvara szórakoztatására. Sokat nem is tartottak művészinek. A kortársak lenézték, fikázták. Ma nem az.
Voltak írók, költők, akik csak a pénzért írtak. És voltak, akik körözött bűnözök voltak, műveiket nem tartották illendőnek – sőt -, s nem is olvasták, esetleg tán még le is köpködték.
Ponyva vagy irodalmi mű? Lehet, hogy az, ami ma nekünk művészet, az a saját korában ponyva volt.
A művészet kemény dió.

Belleville
Újságíró

valóban nehéz dió. Annyit azért hozzáfűznék: még mindig van abban egy kis objektivitás, hogy mondjuk nem véletlenül festettek portrét ugyanazzal a valóban tehetséges emberrel az itáliai elit tagjai (pápák, Medichiek), már mint azért ma elismert, már objektíven megítélt (ahogy mondják az utókor ítéli majd meg) művészeknél gyakran ott a bizonyíték egyfajta objektív ízlésre, hogy előkelő helyekre, előkelő emberekről készültek műveik, a mérvadó épületeknél az ő terveiket vették elő.

Deansdale
Admin

Ez az egész messze túlmutat a művészeten, bár az is elég tragikus, ahogyan azt tönkrevágták – és a legtöbb ember még csak nem is érti, hogy hogyan és miért.

Arról van szó, hogy a rádió hőskorától kezdve nagyon komoly kutatómunka folyik minden egyes médium (rádió, tv, mozi, zene) terén, amivel igyekszenek kideríteni, hogy hogyan lehet manipulálni a tömeget. Ennek egy része “érthető”, legalábbis a maga aberrált módján – hiszen a reklámok csak akkor érnek valamit, ha sikerül általuk eladni a terméket, szóval nyilvánvaló, hogy a reklámszakemberek csilliókat fognak ölni a kutatás&fejlesztésbe e téren. A rondábbik oldala ennek az egésznek az, amikor mindenféle politikai/ideológiai megfontolásokból akarják irányítani a tömeget, és erről szól ez a cikk. Hogy voltak annak idején jó sokan, akik mindenféle beteg izmusokban hittek, és igen komoly munkát fektettek a néphülyítés kifejlesztésébe. Dupla tragédia, hogy felfigyeltek erre egyes médiacézárok, és maguk is részeseivé váltak ennek a folyamatnak. Hogy a művészetet is tönkretették, az csak felerészben volt “direkt”, és legalább ugyanannyira “mellékhatása” a néphülyítő technikáknak.

Persze ez egy átlagember számára összeesküvés-elméletnek hangzik, és igen nehéz elfogadni, hogy nincs ebben semmi “misztikus” – le van minden jegyezve feketén-fehéren (lásd a cikket…). Aki ezzel szembesülve is azt mondogatja, hogy nem hisz az ilyesmiben, az szimplán csak a homokba dugja a fejét.

Tipikus népmanipulációs művelet volt az USA beléptetése az I. világháborúba. Jóformán senki nem akarta, csak a felsővezetés. Csináltak egy jó nagy médiakampányt, és hirtelen mindenki háborúzni szeretett volna. Mindenki szereti azt hinni, hogy egyedi és sajátságos véleménye van, meg szilárd és védhető politikai álláspontja – senki sem szívesen gondol arra, hogy a tévé vezényszavára tántorog jobbra-balra. Épp ezért nagy az ellenállás az emberekben ha szóba kerül a manipuláció. Ugyanakkor a történelmi tények magukért beszélnek. Igenis van egy nagyon széles réteg akit dróton lehet rángatni, csak a megfelelő hívószavakat kell eléjük dobni a médiában.

Belleville
Újságíró

valahogy így van a ‘művészet’ tönkretétele tulajdonképpen a tömegember térnyerésének hozadéka. Az Idióták paradicsomában volt egy találó jelenet, amikor a sok hülyét felbőszítette az utcán, amikor a srác 100-200 szavas szókincsnél választékosabban beszélt.

Na az Usa háborús hadba lépéséről jut eszembe a képregények szerepe, ugyanis Amerika kapitánnyal is voltak toborzó plakátok és a többi. Egy generáció fordított utána hátat egy időre a képregényeknek, amik így kompromittálták magukat.

the hermit
Olvasó

Persze ez egy átlagember számára összeesküvés-elméletnek hangzik, és igen nehéz elfogadni, hogy nincs ebben semmi “misztikus” – le van minden jegyezve feketén-fehéren (lásd a cikket…). Aki ezzel szembesülve is azt mondogatja, hogy nem hisz az ilyesmiben, az szimplán csak a homokba dugja a fejét.

 

Ez rövidítve kb annyi, hogy mindenki hülye, csak te vagy helikopter (meg esetleg még néhány megvilágosodott). Eléggé lekezelő ez a maga módján… és nem hatékony.

Én pl eléggé kétkedve fogadok bármiféle összeesküvés-elméletetet, akkor én bizonyára buta átlagember vagyok, és homokba dugom a fejem. De inkább az legyek, mint bármiféle “übermensch”.

Az uralkodó elittel is pont az a bajom, hogy ők mindenhatónak képzelik magukat (nagyjából).

Deansdale
Admin

Nincs ebben sem helikopter, sem lekezelés. Az van benne, hogy nem elméletekről beszélünk, hanem tényekről. Elég nehéz valamit összeesküvésnek bélyegezni, és ezzel hitelteleníteni, ha egyszer dokumentálva van.

Nem a kétkedéssel van gond – az nagyon helyes, én is szoktam – hanem azzal, ha valós dolgokat is félresöpörsz, mert ha valami “összeesküvés szagú” akkor eleve kizárt hogy igaz legyen.

the hermit
Olvasó

Nem a kétkedéssel van gond – az nagyon helyes, én is szoktam – hanem azzal, ha valós dolgokat is félresöpörsz, mert ha valami “összeesküvés szagú” akkor eleve kizárt hogy igaz legyen.

Ez így nem igaz – vannak összeesküvések, még sikeresek is akadnak, bár viszonylag ritkák. Annyira viszont egyik se sikeres, amennyire a cikkíró hiszi… és ez az én bajom, tesz néhány megfigyelést, ami jó, és aztán levonja a téves következtetéseket. mondjuk ilyenekkel van tele a net, szóval nem annyira meglepő. Inkább az a meglepő, hogy hozzád hasonló értelmes emberek is hitelt adnak az efféléknek.

Deansdale
Admin

Nem adok neki hitelt, hanem megvizsgálom, és előfordulhat, hogy igaznak találom. Nem hiszek el semmit “bemondásra”.

Tudom, hogy a többség szemében leírja magát, aki ilyesmivel foglalkozik – én úgy veszem, ez is a játék része. Egyszerűen képtelen vagyok elhinni, hogy a leggazdagabbak tulajdonában álló bank- és cégbirodalmak “véletlenül” semmizik ki az egész világot, és “véletlenül” alakul minden nekik kedvezően. Nem hiszek olyasmiben, hogy a Federal Reserve-ről “véletlenül” igyekszenek elhitetni, hogy állami cég (holott), és hogy a funkcióját “véletlenül” nem látta el a 20-as, 30-as évek nagy válságaitól kezdve egészen a mostaniig. Nem hiszek abban, hogy “véletlenül” a bankárok kapták a 2008-as ezermilliárd dolláros mentőcsomagokat, holott bármilyen más megoldás jobb lett volna. És ha ezekkel a pénzügyi-politikai összefonódásokkal tisztában van az ember, onnantól kezdve mi az ami hihetetlen?

Számomra magáért beszél, hogy Obama és Romney elnökválasztási kampányát ugyanazok a cégek finanszírozzák. Számomra magáért beszél, hogy a “leggazdagabb emberek” listákon nem is jegyzett hipergazdag nemzetközi elit kezében van az USA oktatása, egészségügye, ésatöbbi, ésatöbbi. Az is magáért beszél, hogy súlyos dollármilliókat tettek a feminizmusba. Sorolhatnám napestig.

Most vagy a legnagyobb és leghihetetlenebb véletlenhalmaz tetején ülünk, vagy pedig vannak bizonyos összefüggések. Szerintem ne ítéld el azokat akik látni vélnek valamit a háttérben. Nem akarlak piszkálni, de lehet hogy túl kevés információ áll rendelkezésedre.

Nyilván tudni kell megkülönböztetni a hülyeséget a valóságtól. Remélem annyira hülyének nem nézel, hogy marslakó gyíklények szűzlányzabáló inváziójában higgyek. De talán az sem véletlen, hogy a neten ilyen baromságokat is terjesztenek – így könnyű összemosni a maszlagot a hiteles infóval és en bloc kihajítani az egészet.

“Annyira viszont egyik se sikeres, amennyire a cikkíró hiszi… és ez az én bajom, tesz néhány megfigyelést, ami jó, és aztán levonja a téves következtetéseket.”

Van valami racionális indokod vagy érved, ami alapján ezt gondolod? Vagy szimplán csak hihetetlen amit állít? Nem b*szogatásképpen kérdem, komolyan érdekel.

the hermit
Olvasó

Van valami racionális indokod vagy érved, ami alapján ezt gondolod?

Legyen? :-) Te racionálasan el tudod hinni, hogy ez a bizonyos “ruling elit” tudatosan romba dönti a nyugati civilizációt? Hogy mindig az történik, amit ők akarnak? Fenét, csak így sikerül….mert balfaszok/ bénák/ inkompetensek, vagy ide helyettesíts be bármilyen általad kedvelt sértő szót.

Nem, nem nézlek hülyének Sőt.

De talán az sem véletlen, hogy a neten ilyen baromságokat is terjesztenek – így könnyű összemosni a maszlagot a hiteles infóval és en bloc kihajítani az egészet.

Biztos hogy ilyen is van, de valójában olyan nagy mennyiségű info zúdul ránk nap mint nap, hogy tényleg nehéz szétválasztani a hitelest a hiteltelentől. Hadd emlékeztesselek rá, hogy ez még gyerekkorunkban se volt így, régebben  meg mégannyira se. Az internetet nem nagyon lehet a régi módszerekkel kontrollálni, többek között ez az oldal is ennek az eredménye. Szerinted a Népszabóban elofért volna egy “férfihang” melléklet?

Ma olvastam egy érdekes cikket, bár off (vagy talán nem is annyira), íme:

http://www.origo.hu/gazdasag/20120928-szegenyekre-es-muveszekre-hagyom-a-vagyonom-interju-demjan-sandorral.html?source=hirlevel

Deansdale
Admin

“Te racionálasan el tudod hinni, hogy ez a bizonyos “ruling elite” tudatosan romba dönti a nyugati civilizációt?”

Speciel el tudom hinni, hogy uralni akarja, és ahhoz rögös út vezet. A világkormány gyakorlatilag a küszöbön áll, és ki fog benne ülni, ki fogja a háttérből irányítani? Ahogy az USA vagy az EU kormánya is csak báb bizonyos kezekben, ugyanúgy a világkormány is az lesz. Ha Obama a bankok, meg az olaj- és hadiipari cégek zsebében van, akkor ez egy esetleges világkormány esetén majd máshogyan lesz? Oda garantáltan feddhetetlen államférfiak kerülnek majd (és persze államasszonyok), akik korrumpálhatatlanok lesznek akkor is, ha valaki azzal áll eléjük, hogy választhatnak egy nagyobb vagyon vagy a Kennedy-sors között? Ki lesz olyan hülye, hogy a tisztességét vagy az elveit védve autóbaleset áldozatává váljék?

Belleville
Újságíró

‘Az internetet nem nagyon lehet a régi módszerekkel kontrollálni, többek között ez az oldal is ennek az eredménye. Szerinted a Népszabóban elofért volna egy “férfihang” melléklet?’

ki tudja, lehet, h be lesz tapasztva a szánk:

http://hvg.hu/Tudomany/20121002_cleanit_eu_szabalyozas_tek

daphne
Olvasó
daphne

(A hvg cikkhez)

Nem lenne meglepő egy ilyen szabályozás, túl sokat árt az egyféle gondolkodásnak az internet.

Elemer a zsarnok ferfi
Olvasó
Elemer a zsarnok ferfi

Csak halkan jegyzem meg – és tudom, nem egészen illeszkedik a cikkhez – de a középkor nem volt sötét. Az emberiség egyik legszabadabb korszaka volt.

Suum cuique
Újságíró

Ez így igaz, van is egy oldal, ahol az ilyen “sötét középkorral” kapcsolatos tévképzeteket boncolgatják, tessék:

http://sotetkozepkor.blog.hu

Tíz ok, amiért a sötét középkor nem is volt annyira sötét

Továbbá egy rádióadás a témában:

Trón és oltár – Sötét volt-e a középkor?

Lássuk csak azt a tévképzetet, hogy “régen laposnak hiték a földet, és a gonosz egyház kivégeztette aki mást mondott” bla bla bla:

Ki hinné, hogy lapos a Föld?

Ezek után már azon sem kell meglepődnünk, hogy az állítólag “milliókat” kivégző “szadista” és “haladásellenes” (Egyébként WTF az a “haladás”? Tán a “reakciósság” ellentéte?) inkvizíció és marxista legendárium:

A szent inkvizíció: mítosz és valóság

Apophis
Újságíró

Elemérnek èppen igaza van.
Amùgy nem akarok megbàntani senkit, de az egyéni felelösségvàllalàs képessége kevesek kivàltsàga és a többség birka. Ezért értelmetlen baromsàg a demokràcia. A mai rendszerben a legsilànyabb elemek tolakodtak elöre, ezért nem tekinthetöek elitnek. Az igazi elit mindig a minöségi, gondolkodni képes, felelös és jellemes embereket jelenti.
Aki nem feminista, de védi öket – na az a tömeg.
A feminista – az a màsik oldal elitje, akiket le kell gyözni. Mi tudjuk, hogy miért, a többieket elég meggyözni az okok könnyen emészthetö részével.

Belleville
Újságíró

abban nincs igaza Elemérnek, hogy nem szabad hátra fele nézni sosem. Az biztos, h a demokrácia nem a legjobb államforma, de szükséges rossz. Ennek fényében viszont kiábrándító, hogy mekkora politikai és tudományos tőke összpontosul a másik oldalon (lásd google book alkalmazása legalább két tucat feminista könyvet tesz elérhetővé, amíg a másik oldal csak néhány magazinos formájú honlapként jelenik meg, meg hiányoznak a naprakész tanulmányok). Amúgy azt is érdemes figyelembe venni, h ‘tömeg’ ereje mekkora a szellemi ‘elithez’ képest, és itt nem áll fent az, hogy van egy ‘titkos’ elit, ami irányítja a tömeget: ha az ember úgy válik elitté, h olvas, művelődik szembesül az ellentéttel, hogy hiába gondolkodik a tömegnél ezerszer értékesebb módon, fizikálisan a tömeg része csupán, ő is fizetésből él, és a többi. Ilyen értelemben ez a fajta elit ki van szolgáltatva a tömegnek.

Alter Ego
Szerkesztő

Valóban lehetetlen minden embernek elmagyarázni minden mélyebb összefüggést. “Az embereket az okok könnyen emészthető részével kell meggyőzni” – valahol muszáj egyetértenem veled, annak ellenére, hogy egy furcsa visszásságot rejt ez a gondolat, mert sajnos a világ jelenlegi demokratikus rendszereit pont ez az elv silányította és lehetetlenítette el: Mindenki jobbára csak olcsó demagógiák és a népbutítás szintjén kommunikál, úgy gondolják, hogy a többit elegendő ha ők tudják. Na pont ennek az eredményeként képes előtérebe tolakodni a jellemtelen selejt is, mert erre bárki képes… A magasabb szintre fejlődés érekében az a legjobb, ha minél szélesebb információval rendelkezik mindenki és esélye van rá, hogy a helyzetet jól átlátó, erkölcsös elit sorába emelkedjen. Addig is a tisztességes elit azt teszi a legjobban, ha a kommunikáció vékonyabb és tartalmasabb csatornáit egyaránt használja. Tehát érdemes figyelmet fordítani a kevésbé könnyen emészthető részletekre is, a könnyen feldolgozható üzenetek mellett.

Elemer a zsarnok ferfi
Olvasó
Elemer a zsarnok ferfi

A modern korban a hagyományos hierarchia feje tetejére állítása történik. A kimagasló szellemi / morális képességekkel rendelkező szűk réteg – akinek elvileg vezetnie kéne – van alul, s a semmire nem alkalmas tömegember van felül. Gonsoljunk bele. A mennyiség uralma nem is lehet más, mint a minőség halála.

Apophis
Újságíró

Bocs, a màsik oldal elitje mellöl lemaradt az idézöjel. De ìrhatnàm azt is, hogy ellen-elit.

Belleville
Újságíró

Off: Epic fail! olvastátok már ezt? Basszus nem gondoltam volna, hogy ennyire beteg állatok a svédek. Te jó ég még mindig vacogok, milyen jó, h nekünk még normális szexista gyermekkorunk volt.

http://mandiner.blog.hu/2012/04/17/a_sved_modell_semleges

 

Alter Ego
Szerkesztő

Nem, ezt még nem, de a svéd feminizmus térnyerésének történetéről tervezek egy cikket…

Kedvenc részletem a cikkből: “…és a felsőoktatási oklevelek kétharmadát nők szerzik meg. Nem véletlen, hogy a Világgazdasági Fórum 2010-ben a nemek szempontjából legegyenlőbb országnak nyilvánította Svédországot.”

Félelmetesen néz ki ez a félmondat és utána a másik… Méghogy egyenlőség. Már régen férfikvótára lenne szükség a kvóták nagy országában….

És ezért a betegségért is pont a népbutító politika okolható…

Belleville
Újságíró

hát az valami óriási agymosás. mondjuk az se kutya, hogy a gyerekeket nem hagyják játszani. Most már elég világos lehet a kép, hogy merre tartunk. (Technikai OFF: Meg a cikk tele van hivatkozásokkal, szóval akár még jó kis fordítások is születhetnek belőle ide.)

Apophis
Újságíró

Éppen az a lényeg, hogy ha a tömegnek bemutatunk egy megalapozott érvrendszert meg egy jò kis igérgetést, valòszìnüleg az utòbbit vàlasztjàk.
Màsrészt hiàba a tudàs megszerzésének lehetösége, ha nincs meg a kellö akarat. Ha valaki egyetemre jàr, de nem akar tanulni, csak diplomàt szerezni, az rosszabb, mint ha egyszerü munkàsember volna.Mert az egyszerü embernek legalàbb lehet hite, a tudàs àbràndja viszont szétmarja a hitet, és a részinformàciòk összezavarjàk az embereket.
Ha nem lenne ilyen demokratikus a mai oktatàsi rendszer, dràga vezetöinket rég felkoncoltàk volna, de sajnos az emberek imàdjàk a demokràciàt.
Amùgy nem kell a mùltba fordulni, de lehet a mùlt értékeiböl tàplàlkozva épìteni a jövöt.

the hermit
Olvasó

@Dean

Itt egyetlen különbség van közöttünk, de az már érzelmi, vagyis szubjektív dolog: te nagyon pesszimista módon szemléled a világot, én pedig óvatosan optimistán.

Persze, uralni akarja, de elég az, hogy ezek a wannabe diktátorkák ezt akarják? Sose sikerülhet nekik. Sőt, szerintem még a civilizációnkat se fogják tudni szétrombolni, bárhogy töketlenkednek.

Ha nem bíznék ebben, felakasztanám magam az első fára.

Suum cuique
Újságíró

Aki még meg akar botránkozni, az itt található érdekességet, “feminista algebra” megteremtéséről és hasonlókról:

Csokits János: Kulturális forradalom Amerikában