Belleville

Háború a fiúk ellen (2. rész)

Na jöjjön a várva várt második része a Háború a fiúk ellen című cikk fordításának.

 

A teszt-pontszámok kérdésének tüzetes vizsgálata

A feministák nem tagadhatják le, hogy a lányok jobb osztályzatokat kapnak, és magasabb tudományos szintekre jutnak el; hogy mára ők váltak az uralkodó nemmé a felsőoktatásban. De szerintük ezek az előnyök nem tekinthetőek döntőnek. Rámutatnak arra, hogy a fiúk  magasabb pontszámokat kapnak a lányoknál valamennyi standardizált teszt megírásánál, különösképpen a Scholastic Assessment Test (SAT; egyfajta sajátos amerikai felvételi teszt főiskoláknál) megírása és a jogi, orvosi és az egyetemi mesterképzések felvételi eljárása során.

Az Education Week-ben 1996-ban megjelent egyik cikkemben foglalkoztam azzal, hogy hányféleképpen részesülnek előnyben a lány tanulók a fiúkkal szemben az iskolában. A cikkemre válaszul – kiragadva olyan adatokat, amelyek azt sugalmazzák, hogy a lányok a felvételi tesztek pontozásánál hátrányban vannak a fiúkkal szemben – írta David Sadker (az American University neveléselmélettel foglalkozó professzora) feleségével, mint társszerzővel közösen megjelentetett  Failing at Fairness: How America’s Schools Cheat Girls (1996) című könyvében: “Ha a lányok valóban annyira szárnyalnak, ahogy azt Christina Hoff Sommers írta, akkor ez a tesztekből nem olvasható ki.”  Az 1998-as SAT teszteken (800 tanulónál nézték) a fiúk átlagosan 35 ponttal  értek el jobb eredményt a lányoknál matematikából és 7 ponttal bizonyultak eredményesebbnek angolból.  Úgy tűnhet, a teszteken elért eredmények ellentmondanak az összes többi  a nemek közötti vizsgálat eredményének. Hiszen majdnem minden más területen a fiúk lemaradtak a lányok mögött. Miért sikerültek akkor jobban a tesztek a fiúknak? Vajon igaza van  David Sadkernak, amikor azt mondja, hogy ezekből az eredményekből a fiúk privilegizált helyzete olvasható ki?

A válasz NEM. Ha gondosan megnézzük a SAT teszt és a hasonló tesztek eredményét, akkor láthatjuk, hogy a lányok alacsonyabb pontszámának semmi köze a torzításhoz, vagy bármiféle igazságtalansághoz. SŐT valójában ezek a tesztek nem is mutatnak szignifikánsan alacsonyabb teljesítményt a lányoknál. Először is hadd hivatkozzak a College Bound Seniorsra, a College Board-nak a saját tesztjeit megoldókról készülő éves jelentésére. Mely szerint sokkal több úgy nevezett ‘kockázati’ tényező van a lányoknál, mint a fiúknál a tesztet kitöltők között: a lányok általában alacsonyabb jövedelmű családokból jöttek, és többük szülei nem érettségiztek le, illetve nem tanultak tovább. [Itt arról van szó – később ki is fejti a tanulmány, de elárulom nektek a könnyebb megértés végett -, hogy ezekre a tesztekre a rosszabb családi körülmények között élő fiúk el sem jutnak, amíg a lányok közül csak a hátrányosabb helyzetben lévők kényszerülnek rá, hogy kitöltsék ezeket. Szóval a fiúk szociális szempontból jobb helyzetben lévő, tanulás mellett elkötelezettebb részét hasonlítja össze a lányok csoportján belül a hátrányosabb helyzetűekkel. Így természetesen rendkívül torzít az egész.]  “Ezzel a sajátossággal tisztában kell lenni a lányok rosszabb eredményeinek értékelésénél” – írja a jelentés. Szóval ahelyett, hogy hamisan használnánk a SAT eredményeit megint csak bizonyítékként a lányokkal szembeni [állítólagos] előítéletekre, a kutatók koncentrálhatnának azokra a fiúkra, akik el sem jutnak a felvételi tesztekig.

Van egy másik tényező is, amelyet úgy állítanak be az eredményekben, mintha a fiúk előnyösebb helyzetben lennének – ezt Nancy Cole, az Educational Testing Service elnöke úgy nevezi: a “szétterjesztés” jelensége. Majd’ minden intelligencia- és eredményességi teszten jelentősebb a szórás fiúk csoportján belül, mint a lányok között, ahogyan a férfiak között általában több ragyogó elme, de ugyanakkor több átlagon aluli képességű is van.  James Q. Wilson politológus találóan mondta egyszer: “A férfiak között több a zseni, de több az idióta is.”

Ugyanakkor a fiúk közül kerülnek ki többségében a kimaradók, a kudarcot vallók és a tanulási nehézségekkel küzdők. Ezek a diákok csak ritkán jutnak el odáig, hogy felvételizhessenek. [Erről beszéltem előbb.] Másrészt viszont a kivételes tehetségű fiúk azok, akik komolyabb eredményeket érhetnek el el az iskolában, így saját nemük felvételizői között aránytalanul nagyobb súlya van ennek a tehetséges fiú-csoportnak a tesztek megírásánál. A nemi egyenlőségért küzdő aktivistáknak, mint pl. Sadker, a saját logikájukat kellene alkalmazniuk a fiúkkal szemben is: hogyha a felvételi tesztek legjobbjai között végző lányok kisebb létszáma bizonyítékul szolgálhat a lányokkal szembeni igazságtalanságra, akkor a leggyengébben teljesítők között a fiúk túlsúlya pedig a velük szembeni igazságtalanságra kellene, hogy bizonyítékul szolgáljon.

Most vonatkoztassunk el a jól motivált tanulók válogatott kétötödét felölelő SAT tesztektől, és helyette keressünk egy valóban reprezentatív mintát. Hogyan hasonlíthatók össze a fiúk és a lányok? Nos van rá  egy lehetőség. A National Assessment of Educational Progress, amely 1969-ben indult el a kongresszus megbízásából, és amely a legjobb és legátfogóbb méréséül szolgált akkor a diákok körében. A NAEP program keretében 70 és 100 ezer tanuló olvasási, írásbeli és matematikai készségeit vizsgálták meg negyvennégy országban, a 9, a 13 és a 17 éves korosztályoknál. 1996-ban a 17 éves fiúk matematikából és a természettudomány terén 5 és 8 ponttal előzték meg a lány kortársaikat, ugyanakkor olvasás terén 14 ponttal, írás terén 17 ponttal maradtak el a fiúk a lányok mögött. Az elmúlt néhány évben a lányok utolérték a fiúkat a matematika és a természettudományi ismeretek terén, viszont a fiúk továbbra is elmaradtak a lányoktól olvasás és írás terén.

A Science egyik 1995-ös számában megjelent cikkben Larry V. Hedges és Amy Nowell (az University of Chicago kutatói) kimutatták, hogy a lányok hiányossága matematikából kicsi volt, ha nem is elenyészően. Ezek a hiányosságok – jegyezték meg – indokolják, hogy kevesebb nő érvényesül a tudományos pályán. A fiúk íráskészségének hiányosságáról a következőt írták: “A nagy nemi különbségek az írás terén riasztóak… az adatok arra utalnak, hogy a fiúk teljesítménye átlagosan messze elmarad ebben az alapvető készségben.” Továbbá ez figyelmeztetés arra, hogy: “Általánosságban a sok  férfi, akik a szövegértési és írási vizsgálatok alján végeztek, politikai  vonatkozással is bírnak. Valószínűleg az ilyen gyenge írás és olvasási készséggel rendelkező egyének nehezen találnak munkát egy információ-alapú társadalomban. Így olyan beavatkozásra lenne szükség, amely lehetővé tenné az ő bevonásukat is.”

Hedges és Nowell egy komoly nemzeti hatáskörű problémát írt le, de mivel a hangsúly a lányokat ért hátrányos megkülönböztetésen van, így kevés ember tud igazán érdemben erről a problémáról, sőt még a létezéséről is alig hallani.

Valójában annyira elfogadott a lányokat ért hátrányos bánásmód tévhite, hogy még a tanárok is, akik nap mint nap a fiú és lány tanulókkal vannak együtt, inkább reflexszerűen utasítanak el bármit, ami a tévhitet megkérdőjelezi és bármilyen bizonyítékot, ami a fiú tanulók körében lévő nagyon is valós válságra mutat. Három évvel ezelőtt a Scarsdale High School-ban egy, a nemek egyenlőségével foglalkozó műhelybeszélgetést folytattak le a tanári kar tagjai. Itt nagyjából a tipikus “lányok hátrányban vannak” szólamok hangzottak el, egy jelentős különbséggel. Az egyik (fiú) hallgató tartott egy előadást, amelyben rámutatott arra, hogy a lányok a  Scarsdale High School-ban a fiúkkal szemben előnyben vannak. David Greene társadalomtudomány-tanár arra gondolt, hogy a fiú biztos téved, de amikor ő és néhány kollégája megvizsgálta a tanszék osztályzatainak mintázatát rájöttek, hogy a diáknak igaza volt. Alig, vagy egyáltalán nem találtak különbséget a fiúk és a lányok osztályzatai között a kedvező szociális helyzetű osztályokban, de a normál szociális helyzetű osztályokban a lányok sokkal jobb pozícióban voltak.

Greeneéknek rá kellett jönniük még egy dologra: csupán néhányan akarták hallani a “megdöbbentő” felfedezésüket. Mint minden iskolát, a Scarsdale High School-t is erősen befolyásolta az a beidegződés, mely szerint a lányok rendszeresen hátrányban vannak. Ez a szemlélet érvényesült az iskola nemek közötti egyenlőségével foglalkozó bizottságban is, és ez vezetett oda, hogy itt is szakmai feljebbvalót választottak a nemek közötti egyenlőség felügyeletére. Greene megpróbálta szóba hozni a fiúk alulteljesítésének kérdését kollégái között. Sokan elismerték, hogy az osztályokban, ahol tanítanak a lányok jobban teljesítettek a fiúknál, de már nem ismerték el ezek közti összefüggést. Annyi éven át azt hallgatva, hogy a lányok el vannak nyomva, a tanárok nem vették komolyan azt a figyelmeztetést, hogy a fiúk nem teljesítenek olyan jól, mint a lányok, még ha a saját szemükkel is meggyőződhettek erről az osztályteremben.

 

A hihetetlen mese az önbizalomhiányos lányokról

Hogy jutottunk el ehhez a furcsa helyzethez? Hogyan hihetünk egy olyan képnek az amerikai fiúkról és lányokról, ami pont a valóság ellentéte? És miért tartja magát ez a hiedelem, a törvényhozás által megtámogatva, a kormányzati és oktatási politikába kódolva az egyértelmű cáfolat ellenére? A válasznak sok köze van az amerikai akadémia egyik legünnepeltebb női tagjához, Carol Gilliganhez, a Harvard University első nemi tanulmányok professzorához.

Gilligan először 1982-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiadta a “Különböző hangon” című írását, amelyet jelen cikkem érinteni fog röviden. 1990-ben Gilligan kijelentette, hogy az amerikai serdülő lányok krízisben vannak. Az ő szavaival: “az amerikai lányok életének folyója a nyugati kultúra tengerébe ömlik, így magában hordozza az elsüllyedés és a belefulladás veszélyét”. Gillian néhány hagyományosan ténynek vett állítással támasztotta alá ezt a riasztó diagnózist.  Valójában nehezen elfogadható, hogy milyen empirikus kutatásokra lehet alapozni egy ilyen súlyos kijelentést. De hamar erős szövetségesekre talált. Rövid időn belül a veszélyeztetett és elcsüggedt amerikai tinédzserlányok ügye nemzeti szükségállapot lett.

Népszerű írókat villanyozott fel Gilligan felfedezése, akik lassan mindenben annak a bizonyítékait látták. Anna Quindlen, aki akkoriban a New York Times rovatvezetője volt, 1990-ben egy teljes hasábon keresztül számolt be arról, hogyan vetett Gilligan baljós árnyékot lánya második születésnapjára: “A lányom készen áll beleugrani az életbe – ha az élet csirkeleves, ő egy boldog tészta benne. De Carol Gilligan, harvardi professzorasszony szerint ez kicsivel 11 éves kora után gyökeresen meg fog változni, és ezt a vidám kislányt majd visszahúzza a ‘zsugorodás’.”

Számos népszerű könyv jelent meg, mint pl. Myra és David Sadker már említett könyve:  Failing at Fairness and Peggy Orenstein’s Schoolgirls: Young Women, Self-Esteem és Confidence Gap (1994). Elizabeth Gleick 1996-ban a Time-ban “az irodalmi viktimológia” egy új irányáról számolt be: problémás tinédzser lányok serege jelent meg az oldalakon:  Charlotte-ok, Whitney-k és Danielle-ek vázlatai, akiket megerőszakoltak, akik bulimiások,  akiknek piercing van a testükben, borotvált a fejük, akik szigorú vallásos családdal küzdenek, akiket tönkretett a szüleik keserű válása.

Az ország serdülő lányait egyszerre sajnálták és magasztalták. A regényíró Carolyn See írta 1994-ben a Washington Post-ban: “A leghősiesebb, bátor, megkínzott emberek amerikában a 12-15 éves lányok.” Hasonlóképpen Sadkers, a Failing at Fairness-ben “megjósolta” a sorsát egy élénk hatéves kislánynak a játszótéri csúszda tetején: “Ott áll erős lábakon, a fejét felemelve, karjait szélesre tárva. Ura a játszótérnek, ő van világának közepén. De minden hamarosan megváltozik. ‘Ha a kamera lefényképezné most tizenkét évesen a hatéves kislányt… valószínűleg a földet nézné az ég helyett, az önértékelése egy gyorsulva lefele tartó spirál lenne.”

A zavarodott és magukra hagyott lányok túlélésért való küzdelmének képét újra és újra előhúzzák, rendre újabb hozzáadott részletekkel és növekvő sürgetéssel. Mary Pipher klinikai pszichológus írta a Reviving Opheliá-ban (1994), amely a valaha írt legsikeresebb könyv a lányok krízisének a témájában: “Valami drámai történik a lányokkal a korai serdülőkorban. Ahogyan a repülők és a hajók eltűnnek a Bermuda-háromszögben, körülbelül úgy tűnnek el a lányok is tömegesen. Lezuhannak és elégnek.”

Az állítás az elhallgattatott, megkínzott és elnyomott amerikai lányokról valóban aggasztó volt (és most is az). Azonban nincs olyan tény, ami alátámasztaná. Természetesen sem Gilligan, sem a népszerű írók, akik követték őt, nem tudtak szilárd empirikus tényt találni a szokásos társadalmi kutatási eljárással.

Azok a kutatók, akik szabályos módon végzik el a kutatásukat, sokkal pozitívabban vélekednek a serdülő lányok feltételeivel kapcsolatban. Anne Petersen  a serdülőkori  fejlődés és gyermekgyógyászat egykori professzorasszonya (University of Minnesota) jelentette ki a serdülőkori pszichológusok jelentésének összegzése alapján: “Azt már tudjuk, hogy a serdülők nagy része nemtől függetlenül, komolyabb lelki és érzelmi zavar nélkül jut át ezen az időszakon, pozitív személyiséget kialakítva, miközben megtalálja a közös nevezőt a családjával.” Daniel Offer , Northwestern egyetem pszichiátria-professzora egyetértett ezzel. Ő a tanulmányok új generációjára hivatkozva úgy vélekedett, a tinédzserek 80%-a normális és jól szocializált.

Akkoriban, amikor Gilligan a a lányok kríziséről szóló tézisét megfogalmazta, a University of Michigan egyik tanulmánya tudományos módon kiválasztott mintában 3000 felsőéves hallgatót kérdezett meg. “Mindent összevetve mit mondanál, milyennek látod a dolgaidat manapság – azt mondanád, hogy nagyon boldog vagy, egészen boldog, vagy nem vagy boldog mostanság?” A lányoknak majdnem 86 százaléka, a fiúknak 88 százaléka válaszolta azt, hogy “egészen boldog” vagy “nagyon boldog”. A megkérdezett lányok nem tudtak róla, hogy nekik egy lefelé ívelő spirálban kellene lenniük.

Ellentétben azzal, amit Gilligan és követői mondanak, az amerikai lányok helyzete példátlan módon virágozott a kilencvenes évek elején. Noha nem kételkedhetünk abban, hogy néhányan – többségében, akik a klinikai pszichológiára kerültek – úgy érzik, el vannak nyomva, és megfulladnak a nyugati civilizáció tengerében. De a túlnyomó többségük egy védelmezettebb helyett foglalt el: a fiúk elé kerülve az általános- és középiskolában, a kimagasló számú főiskolai jelentkezések, a versenyképes képzési szakokon való túlreprezentáltságban,  a sport-klubjaik révén; általánosságban több szabadságot élveztek és jobb lehetőségeik voltak, mint bármikor a történelemben a hasonló korú nőknek.

Nagy a különbség aközött, amit Gilligan vélt felfedezni a serdülő lányok helyzetével kapcsolatban, és amit számos más tudós kutatásaik alapján megállapított, így ez erősen megkérdőjelezi Giligan kutatásainak eredményét. És ezek a megkérdőjelezések annál inkább tűnnek jogosnak, minél többen vizsgálják Gilligan kutatásait. Carol Gilligan egy sokat ünnepelt személy. Az újságírók rendszeresen idézik az ő kutatásait a nők sajátos morálpszichológiájának tárgyában. Ő lett 1984-ben “Miss Magazin”, és szerepelt a Time egy olyan listáján, amelyre a közvéleményt legjobban befolyásoló személyiségek kerültek fel. 1997-ben megkapta a 250 ezer dolláros Heinz-díjat, mint “aki hatással volt az emberi létezésről alkotott felfogásra”. Egy ilyen paradigma “átalakítás” minden bizonnyal egy nagy mutatvány lett volna. Hatalmas mennyiségű empirikus kutatást igényelt volna. De Gilligan kutatásai nagyrészt néhány interjúval alátámasztott anekdotából álltak. Az ő általa felhasznált adatok nem érhetőek el az azt megvizsgálni akarók számára, ami nagyban megkérdőjelezi érdemeit és meggyőzőképességét.

A ‘Különböző hangon’ című írásában Giligan provokatív módon azt állította, hogy a férfiak és a nők másképp kezelik erkölcsi dilemmáikat. Három korábbi tanulmányának adatai alapján úgy vélte, a nők sokkal gondoskodóbbak, kevésbé versengők és elvontak, mint a férfiak; egy másik “hangon beszélnek”. Úgy vélte, hogy a nők a morális kérdéseket “etikai nézőpontból közelítik meg”. Ezzel szemben a férfiak a morális kérdéseket szabályok és absztrakt elvek alapján vizsgálják, szerinte náluk egy “erkölcsi igazság” munkálkodik. Giligan vitatja továbbá azt is, hogy a nők erkölcsi felfogását a hivatásos pszichológusok már kellőképpen vizsgálták. Arra panaszkodik, hogy a pszichológia és erkölcsi filozófia  olyan tanulmányokra épült, amelyekből teljesen kirekesztették a nőket.

Írásának azonnal sikere lett. Több mint 600 ezer példányban adták el, és lefordították kilenc nyelvre. Egyik recenziója a Vogue-ban azzal magyarázza az írás hatását, hogy “[Giligan] elengedte a füle mellett a nőkkel szembeni régi előítéleteket. Újraalkotta azokat a fogalmakat, amelyeket női gyengeségnek tartottak eddig és megmutatta, hogy ezek valójában emberi erősségek. Lehetetlenség az elképzeléseit értelmezni anélkül, hogy a hatására ne látnánk a nőket egyre jobb fényben.”

A könyvet a feministák vegyesen értékelték. Néhányan, mint a filozófus Virginia Held és Sara Ruddick, és mások különböző területekről, akiket “különbözőség feministáknak” nevezhetünk, örültek annak az ötletnek, hogy a nők különböznek a férfiaktól, amiben talán ott van az is, hogy jobbak. Más akadémikus feministák támadták Giliganet, mivel megerősítette azt a sztereotípiát, hogy a nők gondoskodóbbak.

Számos tudományos pszichológus, feminista és nem feminista úgy vélte Giligan állításáról, miszerint a nők és férfiak erkölcsi orientációja eltér, hogy nem kellően meggyőző és nincs eléggé alátámasztva empirikus adatokkal. Lawrence Walker, a University of British Columbia-ról, megvizsgálva 108 tanulmányt azzal kapcsolatban, hogy a két nem hogyan oldja meg a morális problémáit, arra a következtetésre jutott az 1984-es ‘Gyerek fejlődése’ cikkében, hogy “a fiataloknál és a késő serdülőkorúaknál a nemi alapú különbség erkölcsi érvelésben ritka”. 1987-ben három pszichológus Oberlin College-ról kísérletet tett Giligan hipotézisének megvizsgálására: 101 fiú és lány tanulóval töltettek ki egy morális érveléssel kapcsolatos tesztet és arra jutottak, hogy “nincs megbízható módon igazolható szexuális különbözőség … azokon a területeken, amelyekről Giligan azt jósolta”. Walkerrel egybehangzóan a Oberlin-i kutatók is kimutatták “hogy Giligan módszerét empírikusan nem lehet alátámasztani”.

Giligan tézise a ‘Különböző hangon‘-ban három korábbi tanulmányából indult ki: “a főiskolai hallgató tanulmány”, “az abortusz döntés tanulmány” és “a jogok és kötelezettségek tanulmány”. A következőképpen írta le Giligan az utolsót:

Ez a tanulmány magába foglalja a két nemből vett mintát, amely megfelel egymásnak életkor, intelligencia, képzettség, foglalkozás és szociális helyzet szerint az egész életcikluson keresztül: 6-9, 11, 15, 19, 22, 25-27, 35, 45 , és 60 éves korúakat. A teljes minta 144 ember (8 férfi és 8 nő mindegyik korosztályból), magába foglal egy még intenzívebben megkérdezett részmintát 36 emberrel (2 férfi és 2 nő mindegyik korosztályból). Adatokat gyűjtöttek az “önmaguk és az erkölcs” elképzeléseikről, tapasztalataikról, morális konfliktusokról és választásaikról, illetve feltételezett morális problémákkal kapcsolatos ítéleteikről.

Ez a leírás minden, amit tudunk ezekről a tanulmányokról, amelyeknek nincsen tényleges neve, nem lettek sem publikálva, sem lektorálva. Mindegyiküknél nagyon szűk volt a megkérdezettek köre és száma. Az adatok pedig keservesen elérhetetlenek voltak. 1998 szeptemberében a kutatási asszisztensem,  Elizabeth Bowen felhívta Giligan irodáját és a megkérdezte, hol tudná megtalálni ezt a három tanulmányt, ami a ‘Különböző Hangon’ alapjául szolgált. Giligan asszisztense, Tatiana Bertsch azt mondta, hogy nem áll rendelkezésre, és kívül esnek a közönség hatáskörén, az adatok “érzékenysége” miatt (különösen az abortusz témában), az adatokat bizalmasan kell kezelni. Arra a kérdésre, hogy hol vannak az adatok most, Bertsch úgy válaszolt, hogy előkészületben vannak, hogy a Harvard-i könyvtárba kerüljenek: “fizikálisan még az irodában vannak. Éppen most küldjük át őket a Murray Center levéltárába.”

1998 októberében Hugh Liebert másodéves hallgató a Harvardon, aki az előző nyáron az én kutatási segédem volt, beszélt Bertsch-sel. Neki Bertsch azt mondta, hogy az adatok nem lesznek elérhetőek az év végéig, hozzátéve azt is: “titokban lesznek tartva, mert az ügy [amit a tanulmány felvet] annyira érzékeny.” Azt javasolta, hogy kérdezzen rá újra, amit Liebert meg is tett márciusban. Akkor Bertsch közölte: “a kért adatok nem lesznek elérhetőek a közeljövőben.”

Múlt év szeptemberében Hugh tett még egy kísérletet és mailt küldött Giligannak, amire Bertsch válaszolt:

A ‘Különböző Hangon’-t alátámasztó tanulmányok közül egyiket sem publikálták. Mi most adományozzuk oda a főiskolai tanulmányt a Radcliffe-i  Research Centernek, de a folyamat valószínűleg nem fog befejeződni a következő évig. Most professzor Giligannek nem áll tervében az abortusz és a jogok és kötelezettségek tanulmányok hasonló odaadományozása. Sajnálom, hogy egyike sem érhető el azoknak, amelyek önt érdeklik.

Brendan Maher nyugalmazott Harvard-i professzornak, a pszichológiai tanszék egykori elnökének elmeséltem a Giligan-féle adatok hozzáférhetetlenségét, valamint annak a  magyarázatát, hogy kényes természetük zárja ki a terjesztésüket. Nevetett és azt mondta: “Meglehetősen abszurd azt állítani, hogy az adatai túl érzékenyek ahhoz, hogy mások is láthassák.” Rámutatott, hogy megvannak az előírt módszerek arra, hogyan kezeljük őket a kutatásoknál. A nevek elhagyásával a nyers adatok közölhetőek, “így mások is megpróbálhatják megismételni a kísérleteket”. A kutatónak fel kell tüntetnie  hogyan választotta ki a témát, hogyan vették fel az interjúkat, és az adatok származtatásának módszerét.

1 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 5 1 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Belleville

Belleville
Először is szeretnék mindenkit üdvözölni. Már nem új dolog nekem a blogolás, írás, mivel már évek óta űzöm az ipart. Eredetileg filmművészeti bloggal indítottam. Így valószínűleg itt is többször ebben a témában fogok írni, mivel csak arról akarok értekezni, amit tökéletesen átlátok.

12
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
6 Egyéni hozzászólás
6 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
Kővári DánielInaaraKodoedietibi22 Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Borosta, köszönet az áldozatos fordítói munkáért és természetesen nagy köszönet a lektorálásban résztvevő többi szerzőtársunknak is! Ez a végül remekbe szabott cikk is mutatja, hogy milyen kiválóan képes együttműködni ez a kis közösség. Biztos vagyok benne, hogy az elkészült anyag nagy segítség lesz azoknak, akik magyar nyelven keresnek a témakörről szóló szakirodalmat! Ezúton megelőlegezve tolmácsolom az ő köszönetnyilvánításukat is! :)

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Ezt írtam mindig az indexes feminista topikban is: alkalmatlan módszerekkel készülő, drága “kutatásokra” alapozzák a feminista hazugságokat – és még így is percek alatt lebuknak.  Mégis kajálják a politikusok – nyilván nem ingyen.

Suum cuique
Újságíró
Tibi
Olvasó

Az egyik legjobb cikk, amit az utóbbi időben olvastam!!!!

edie
Olvasó
edie

http://alfahir.hu/egesz_napos_iskola_kiknek_kedvez

 

Ha komolyan gondolják, hogy vagy elfogadják, hogy haza akarod vinni gyereket vagy nem, akkor ez asszem idetartozik.

edie
Olvasó
edie

http://pedellus.blog.hu/2011/06/23/ovonenik_ovobacsik_ii_resz

 

Mondjuk el kell ismerni itt van vhol érem másik oldala, ahol azt állítja gáz, hogy óvóbácsikkal szemben előítéletesek és inkább férfiak, bár nőket sem kell félteni.

 

Érdemes lenne talán ezt jól kivesézni, egy külön cikkben, vajon hol kezdődik az hogy ártó sztereotipizálás, és az, hogy az emberek nem semleges droidok…

Tibi
Olvasó

Előítélet, ártó sztereotipizálás:
Sok helyen ma már hivatalból a férfiakat bélyegzik meg és különböztetik meg hátrányosan pusztán azért, mert férfiak:
Bizonyos Daniel McCluskiet 2012-ben azzal borította ki a Qantas légitársaság, hogy egy Sydney-be tartó járaton a stewardess elültette a kijelölt helyéről, azért, mert véletlenül pont egy egyedül utazó gyerek mellé szólt a jegye. McCluskie-nak nem esett jól, hogy pedofilnak nézik az utaskísérők, de mint kiderült, ők csak teljesítették, ami elő van nekik írva: több légitársaság szabályzata is kimondja, hogy felnőtt kísérő nélkül utazó gyerekek nem ülhetnek férfiutas mellé. McCluskie helyére egy nőt ültettek oda még a felszállás előtt.
Szintén az év áprilisában a Virgin Airlinesnál robbant ki egy hasonló sztori, ahol egy 33 éves tűzoltó utazott Brisbane-ből Syndey-be úgy, hogy a jegye két nyolc-tíz év körüli kisfiúval egy sorba szólt. A férfi, bizonyos Johnny McGirr felajánlotta a gyerekeknek, hogy hadd üljenek ők az ablak mellé, amit a srácok  elfogadtak, így került McGirr a folyosó felőli ülésbe. Ez tűnt fel a stewardesseknek, akik szintén rögtön megkértek egy női utast, hogy cseréljen helyet McGirrel. Ő pedig már csak azért is felháborodott azon, hogy pusztán férfi mivolta miatt pedofilnak nézik, mert tűzoltóként dolgozva rengetegszer fordul elő, hogy gyerekek élete múlik rajta, akik megmentéséért kötelessége az életét kockára tenni. Egy repülőn azonban automatikusan pedofillá változik?
De példálózhatnék Mirko Fisher esetével (2010) is, akit terhes felesége előtt aláztak meg; arra hivatkozva ültették máshová, mert férfi, tehát nyilván molesztálná a mellette ülő gyereket. A British Airways kártérítést fizetett Fischernek!
Szomorú, hogy ma a pedofíliára való hajlamosságot nemi alapon döntik el!
nő=veszélytelen, jó;
férfi=veszélyes, rossz

edie
Olvasó
edie

Gyalázat…

Egyébként bennem megátalkodott hímsoviként érdekes módon egyáltalán nem az merült fel bennem az óvóbácsit olvasva hogy na biztos vmi kis ratyi.

(Mondjuk a férfikozmetikust esélyesen elkerülném.)

Kodo
Újságíró
Kodo

Márpedig léteznek pedofil nők is.

Világszerte egyre gyakoribb a pedofília
Nemcsak a férfiak között vannak pedofilok
Amikor pedofil személyekről beszélünk, akkor általában mindig férfiakra gondolunk, mert a bűnügyi statisztikákban és a felderített bűncselekményeknél jellemzően felnőtt férfiak az elkövetők. A szakértők véleménye szerint ez a kép azonban nem tükrözi a valóságot, és sokkal több lehet a pedofil nő, mint ahány a bűnüldöző hatóságok tudomására jut. Ennek oka az lehet, hogy az anyaszerepben lévő nő ilyen irányú közeledését egészén máshogyan értékelik az érintettek.”

Egy konkrét példa:
Brit közellenség lett a pedofil gondozónő

Inaara
Olvasó
Inaara

Valójában az összes tudomány rendszerezésre épül, nem véletlen, hogy mindegyikben abszolút férfiuralom van. Egy ’70-es évekbeli adat szerint a férfi-nő arány a matematika, a fizika és a mérnöki tudományok terén 9:1, de minden területen ez a helyzet, ahol a matematika szükséges, mint pl. a statisztika, vagy a gazdasági modellezés is.

A nemi arányok szélsőséges eltolódásának oka a férfiak javára ezeken a területeken nem szexista előítélet, nem arról van szó, hogy a nőket ellenségesen fogadnák a műszaki egyetemeken – az ok egyértelműen biológiai.

A cikkben említett SAT-teszt (különösen annak matematikai része, a SAT-M) lehengerlően bizonyítja a férfiak és a nők közötti különbséget. A SAT egy három részből álló teszt, amelyet majdnem mindegyik amerikai egyetemre és főiskolára jelentkezőnek ki kell tölteni. Részenként 800 pont érhető el.

A matematikai teszten a legjobban teljesítők között tíz fiúra egy lány jut. Ha a pontszámsávokban hasonlítjuk össze a nemeket, akkor jól megfigyelhető, hogy minél magasabb ponthatárokat nézünk, annál nagyobb a nemek aránybeli eltérése: a maximális 800 pontból az 500 pont felett teljesítők aránya 2:1, a 600 felettiekében már 6:1-re emelkedik, a 700 pont felett teljesítők között pedig a férfi-nő arány 13:1.

A Nemzetközi Matematikai Olimpia résztvevői között is hasonló az arány, ahol a világ legjobb matematikusai küzdenek meg egymással. Itt úgyszólván nem is indulnak nők, nem rúgnak labdába ilyen magas szinten.

Kisgyermekkorban még nincsenek különbségek az alapvető matematikai képességekben, úgy mint számlálás, mennyiségek (több-kevesebb), szerialitás, és alapvető műveletek (összeadás-kivonás). Általános iskolában (különösen alsó tagozatban) a fiúk gyakran rosszabb jegyet kapnak matekból, ami elsőre látszólagos ellentmondásban áll a fentiekkel. Az igaz, hogy a pontosságot igénylő feladatokban rosszabbul teljesítenek (ilyenkor még), de a matematikai képességeket mérő teszteken jobbak az eredményeik. Míg a lányok általában jobb tanulók, addig a vizsgákon, teszteken a fiúk érnek el jobb eredményt. Kevésbé szép a munkájuk, több hiba is akad benne, de sokkal jobban meglátják a matematikai összefüggéseket. A lányok azokban a matekfeladatokban jók, amelyekben könnyebben használhatók a nyelvi stratégiák: szöveges feladatok, vagy a számolást igénylő feladatok. Geometriai, valószínűségszámítási, vagy statisztikai feladatokban sokkal gyengébbek.

Középiskolai SAT-M teszt eredmények tavalyról.

Itt olvasható, hogy 170 élő tudományos Nobel-díjasból 167 férfi. No comment…  :)

danibusz
Olvasó

Jaj, kedves Inaara!

A Nobel-díj “férfiprivilégium” volt, tehát ezt nem lehet megdöntő tényként kezelni. (tudod, a “nőnek mi soha nem adunk”)
Amúgy is, én már megkaptam, hogy a nő több fele figyel biológiailag is (nem a gyerekek vigyázása, hanem a férfiak stírölése miatt), emiatt jobbak a tudomány területén! És ezt a normálisabb feministáktól.  S ha véletlenül nem is így jönnek ki a felmérések eredményei, akkor egyszerűen nem engednek nőt tanulni!