A kód – több mint egy regény…

A kód című könyv valójában egy regény, de aki elolvassa, úgy érzi, sokkal több annál. S hogy mi ez a könyv? Egy elvált férfi gyötrelmeit is leíró, összeesküvés-elméletekre épült világvége-forgatókönyv, vagy csak egy kalandregény? Azt döntse el az olvasó. Az mindenesetre biztos, hogy ha a regényben és a valóságban megtörtént események és módszerek közt bárki hasonlóságot vélne felfedezni, akkor az valószínűleg nem mindig csak a véletlen műve.

S hogy mindez miért szerepel egy ilyen oldalon? Nos elsősorban nem a történet fő vonulata miatt, hanem ami mögötte van, a második szál, ami eltereli a főhős figyelmét. Bár maga a történet is nagyon érdekes, a mi szempontunkból a lényeg az, ami megtörténik a főhőssel a válásával kapcsolatban. Konkrétan a sok szenvedés, a női hazugságok, átverések, szemétkedések és praktikák, amik közül sokat a váláson már túl lévő férfitársaink saját bőrükön is megtapasztaltak. Tanulságos esetek, amelyek bármelyikünkkel megtörténhetnek, ha hagyjuk magunkat, és nem figyelünk oda kellően a feminista dogmákon edződő nőtársaink titkos húzásaira. Mindezeken túl pedig a hatóságok egyértelmű nőpárti hozzáállása is keményen megjelenik a regényben, ami mellett nem szabadna szó nélkül elmenni.

A regény azonban, mint illik, ezen a téren is happyenddel zárul, végül csak kiderül, hogy a gyermekeit az apja ellen nevelő exnej abban a bizonyos DRMMS szindrómában szenved, ami a váláskor tipikusan kialakul a feminista nőkben. Ennek következtében a volt feleség elmegyógyintézetben végzi, a gyermekek pedig boldogan költöznek az apjukhoz. Eddig azonban igen rögös út vezet. Már a regény elején kiderül, hogy a talpig becsületes főhősünknek komoly tartásdíjat kell fizetnie és a váláskor is komoly hitelt kellett felvennie ahhoz, hogy megmaradhasson a háza, miközben az exnej és annak titokban begyűjtött kamionos barátja a háttérben mindent megtesz, hogy kitegyék őt saját tulajdonából. A legelső ilyen történet szerint felesége kitalálta, hogy megverte őt a válásuk előtt. A titokban készített hangfelvétel, amelyben felesége beismerte, hogy nem tett ilyet, végül a hatóságok előtt megtette a hatását, bár utólag az is kiderül, hogy az ominózus napot a kedves a barátjával töltötte. Több hasonló jellegű további esemény is színesíti a regényt. Az egyik ilyen aranyos kis történet, amikor a volt feleség már a válás után újabb és újabb próbálkozásokat tesz egyes értéktelen tárgyak utólagos megszerzéséért. A főhős hiába szeretné lezárni a múltat, hiába mondja, hogy a bíróság már jogerősen döntött a vagyonfelosztás tekintetében a volt feleség ebbe nem törődik bele és szinte nevetséges helyzetbe sodorja magát. A másik hasonló, de kevésbé pozitív kimenetelű történetben még autós üldözésbe is keveredik a főhős az exnej kamionos barátjával, miután a főhőst saját kertjében bosszúból jól helybenhagyják.

Mint az a könyvből kiderül, a kapcsolat megromlásához két fő tényező vezetett. Az egyik a volt feleség anyagi telhetetlensége, miszerint irreális követeléseket támasztott a férjjel szemben még akkor is, amikor a rossz gazdasági helyzet következtében annak anyagi lehetőségei jelentősen megváltoztak, és így nem tudta kielégíteni felesége boltkórosságát. A másik, szintén nagyon fontos ok pedig az, amely szerint a feleség bekerült egy egyetemi feminista közösségbe, melynek nyomására lényegében kifordult önmagából, feminista nézeteket kezdett vallani, mindent, amit addig szívesen csinált erkölcsetlennek tartott, így a hétköznapi dolgok többségéről is teljesen megváltoztak a nézetei. Mindez gyönyörűen mutatja azokat a tipikus tüneteket, melyek a mai kapcsolatokat is mérgezik. Mindeközben azért ne menjünk el azon tények mellett sem, hogy főhősünk igen jó apa, amit a legjobban az bizonyít, hogy a láthatások alatt a gyerekek boldogok az apával.

Látszik, hogy a szerző végig törekedett az életszerűségre, a helyszínek többsége a szerző számára is ismerős, az események egy része pedig valós, megtörtént eseményekre épül, melyet a szerző maga is átélhetett. Mindez sokat segít a hitelesség tekintetében. Mindemellett pedig érzékenyen rátapint a mai világ kényes pontjaira, a jövő lehetséges buktatóira. Sajnos a regényben leírt egyes eseményekhez kísértetiesen hasonlító történések nap mint nap lejátszódnak. A jelek észrevételéhez nem kell más, csak nyitott szemmel járni.

A könyvről azonban a nők sem szólhatnak semmit, hiszen a második felében kialakuló romantikus szál minden bizonnyal a női nemnek is tetszeni fog. Főhősünk ugyanis megtalálja a szerelmet egy olyan nő személyében, aki nem a nyugati civilizáció feminista dogmáin nevelkedett.

A könyv antifeminista jellege érezhető, de egyáltalán nem uralja a művet, így talán a hölgyek is szívesen fogják majd olvasni, hiszen nem az átlagos, normálisan gondolkodó hölgyeket veszi célba, hanem csupán azokat, akiket talán ők maguk is a női nem szégyenének tartanának. Lényegében egy izgalmas, néhol humoros, de romantikus szálat sem nélkülöző regényt tarthatunk a kezünkben. A történet főszereplője John, egy programozó, aki egy jövőbe mutató fejlesztésen dolgozik. Munkája az underworld nevű valóság-szimulációs játékhoz különféle részkódok készítése. Élethelyzetéből adódó kényszerűségből azonban igent mond a bankárnak, hogy írjon a kódba olyan részeket, amikkel saját számlájukra juttathatnak pénzt. Ám a bankár egyre telhetetlenebb, közben pedig kiderül, hogy aki csak teheti, saját zsebre is dolgozik, szinte mindenki korrupt, a vezetőség pedig érthetetlen módon szemet huny minden felett. A főhős azonban rájön, hogy odafenn sokkal nagyobb disznóság készülődik, a valódi cél nem a játék nyereségessé tétele, hanem a felhasználók totális agymosása a játékon keresztül. Ennek megakadályozása azonban már túlmutat a főhős lehetőségein, ezért különféle veszélyes szituációkba keveredik, miközben a valós világgal kapcsolatban is egyre furcsább dolgokra derül fény. De hogy a történet során végül sikerül-e tenni valamit a világ uralmára törő érinthetetlenek ellen, az majd kiderül a regényből.

A sorok közt lévő mondanivalónak és a mellékszálnak azonban ebben a könyvben nagyon fontos szerep jut. A történet háttéreseményeiből az antifeminista nézetek mellett keményen visszaköszönnek ugyanis a mai világunkat is uraló bankoligarchia gaztettei, a totális megfigyelés, a tudatmanipulálás, a demokratikus álca mögé bújt háttérhatalmi és politikai színjáték, a HAARP, az időjárás-fegyverek, illetve a geológiai-fegyverek, amely utóbbi, másutt eddig még nem használt kifejezést maga a könyv vezeti be a köztudatba. Bár ez csak egy regény, nem árt, ha észrevesszük a valós élettel való hasonlóságokat. Számos ma még összeesküvés-elméletnek gondolt szál is része a regénynek, amiből mindenki csak annyit fogad el, amennyit saját maga jónak lát, bár ha valahol már túl sok a véletlen egybeesés, akkor az már akár gyanús is lehet. A könyv néhol a mátrix-víziót, néhol pedig Orwell 1984-ének rémképeit juttatja az eszünkbe. A regény a végére is tartogat némi izgalmat, holott akkor már azt hiszi az olvasó, hogy minden rendbe jön. A könyv végig elgondolkodtat, számos ponton elindítja azt a bizonyos bogarat az ember fejében. Ezek közül a legmeghatóbb talán a különféle emberi érzelmek bemutatása. A könyv szerint ugyanis nem attól lesz boldog az ember, ha megveszi a reklámok által belénk sulykolt felesleges tárgyak tömkelegét és haszontalan tárgyakat birtokol. És attól sem, ha ural más embereket, esetleg feminista jelszavakat zászlajára tűzve a hazugság, az irigység, a gonoszság és a bosszúállás eszközeit felhasználva hatalmaskodik másokon, függetlenül attól, hogy egy hétköznapi emberről, vagy egy milliárdos bankárról van-e szó. Megmutatja viszont az olvasójának, hogy a látszatvilág mögött húzódó valóság sokszor mennyire romlott is tud lenni. Mindemellett pedig rávilágít arra is, hogy milyen szinten manipulálnak szinte mindenkit, és egyesek mennyire nem tekintenek az emberekre úgy, mint értelmes, gondolkodó lényekre.

Valószínű, hogy mivel a könyv egyes személyeknek és csoportoknak az érzékeny pontjára tapint, így nekik egyáltalán nem lesz szerencsés, hogy módszereik napvilágra kerülnek. Akik elolvassák, azok talán észreveszik, miként is működik a világ, milyen aljasságokat visznek véghez ma is a világ háttérben lévő urai. Persze nem kötelező mindezt elfogadni, végtére is ez csupán egy képzeletbeli történet. Viszont a történelem sajnos már bebizonyította, hogy hova vezet az, ha nem vesszük észre időben a veszélyt, és csak legyintünk, mondván ezek csupán összeesküvés-elméletek, hagyjanak minket ilyenekkel békén. Mindenkinek magának kell eldönteni, hogy akar-e változást és beleteszi-e a maga kis porszemét ebbe a gépezetbe, vagy sem. A regény nem bíztat, nem akar senkit semmiről meggyőzni. Csupán szórakoztat, melegséggel, izgalommal, vagy jókedvvel tölt el, és néha elgondolkodtat. S bár könnyen megfeledkezhet az olvasó arról, hogy ez csak egy regény, amiben bármi megtörténhet, annak a kérdésnek az eldöntését, hogy hol a határ a képzelet és a valóság közt, meghagyja az olvasónak.

S bármilyen furcsa is, a könyv tetszik a nőknek is. A normális nőknek. Így akár még karácsonyi ajándéknak is jó lehet.

A könyv facebookos oldalán (http://www.facebook.com/adambrownakod) mintaoldalakat is találunk, így beleolvashatunk a könyvbe. Ettől függetlenül most a kiadó hozzájárulásával szeretnék idézni három további kisebb részletet a könyvből.


John azonban rendíthetetlenül végezte munkáját, ha egy részfeladatot nem tudott befejezni a munkaidő végére, akkor még túlórázni is bent maradt. Nem volt ezzel egyedül, szokás volt a cégnél, különösen akkor, amikor közelgett a határidő. Ezeket a túlórákat John szívesebben vette volna ki csúsztatásként, hogy több időt tölthessen a családjával, de főnökei ezt valahogy mindig meghiúsították. Mindezt tetézte a sok továbbképzés és tanfolyam is, ami szintén a szabadidejének rovására ment. De muszáj volt, mert házsártos felesége előtt csak akkor állhatott meg, ha egyre többet tudott anyagiakban letenni az asztalra. Az asszony telhetetlensége egyre nőtt, mindinkább arrogánsabb, követelőzőbb lett. Minden tévéreklámban látott felesleges holmit meg akart venni, hiába próbálta meg lebeszélni róla John. A válasz csak annyi volt: Miért, talán sajnálod tőlünk? Egy idő után persze meg is lett mindennek a következménye, hiszen a válság alatt a feleség teljesen kifordult önmagából, otthon csak szitkozódott, titokban pedig összejött egy kamionossal, aki ugyan ebben az időben is jól keresett, de a modora bőven hagyott kívánni valót maga mögött. Az asszonynak pedig úgy látszott, hogy ez kellett, mert szépen kitaláltak egy történetet John ellen, hogy miként tegyék utcára szerencsétlen férfit.

Így aztán egyik este, amikor John hazatért a munkából, már a rendőrök várták az otthonában. Közölték vele, hogy márpedig most velük kell mennie, mivel a felesége állítása szerint tegnap este családon belüli erőszak történt, mert megverte a feleségét. Mindezek alátámasztására meg is mutatta Elizabeth a karját, amin két kisebb lilás folt éktelenkedett. Bár John nem volt orvos, de a katonáskodása alatt látott sérülések alapján egyértelműen tudta, hogy ez bizony már több napos felszívódó véraláfutás, ami lehet bármilyen korábbi ütés vagy zúzódás következménye, de semmiképp sem keletkezhetett előző este. John a rendőröknek azonban hiába bizonygatta ártatlanságát, azok nem akartak hinni neki. Csak kötötték az ebet a karóhoz, hogy márpedig a felesége ezt állítja, és mivel szemmel láthatóan is John az erősebb, biztosan úgy is történt.

John ekkor még nem tudott a felesége kamionos szeretőjéről, arról meg különösen nem, hogy az egyik rendőr ennek a férfinek a haverja. Így aztán John az éjszakát a rendőrőrsön töltötte, a rákövetkező két hétben pedig elkerülendő az újabb provokációt Peternél húzta meg magát. Mikorra hazamehetett, a felesége már minden értékes holmit eltüntetett a lakásból, kifosztotta a családi széfet, elvitte a házfelújításra félretett pénzt, még John nagymamájától örökölt családi ékszereinek és festményeinek is nyoma veszett.

Ettől kezdve John élete évekig maga volt a pokol. Hónapokba telt, amíg bebizonyította ártatlanságát, de minden próbálkozása hiábavaló volt, mert az asszony újabb és újabb kitalált esztelenségekkel és rágalmakkal tartotta sakkban. A rendőrség asszisztálva hozzá, a bejelentéseket mindig új ügyként kezelte, és nem foglalkozott azzal a korábban már bebizonyított ténnyel, hogy a felesége hazudik. A cél egyértelmű volt: Johnt anyagilag, erkölcsileg és lelkileg is teljesen tönkretenni, az örökségéből vett gyönyörű házát pedig mindenféleképpen megszerezni.
Johnnak egy pszichológus ismerőse – akivel még a neurális hálókkal végzett munka kapcsán ismerkedett meg – beszélt a DRMMS szindrómáról. Johnt egyáltalán nem vigasztalta meg, hogy egyre gyakoribb ez a viselkedésmód a válófélben lévő anyáknál. A rengeteg sorstárs, inkább csak elszomorította. Viszont ettől kezdve John tudta, hogy mivel áll szemben, és azt is, hogy lényegében szélmalomharcot vív, mivel az ilyen emberek maguk is elhiszik azt, amit kitalálnak a másik ellen. Legjobban azonban a gyermekeit sajnálta, akik teljes mértékben ki voltak szolgáltatva anyjuk szeszélyeinek.

John keményen megtört ez alatt a két év alatt, de rengeteget tanult az emberi viselkedésről, a bosszúról és a gonoszságról, amely tapasztalatát és tudását áttételesen ugyan, de haszonnal kamatoztathatta a különféle verekedős és háborús játékok fejlesztése során.

– De nem lesz gond, hogy ezzel nem lesz a játék pénzügyi egyenlege nulla, és kvázi több pénz kerül a játékba?
– Nem, mert egyúttal létrehozzuk a hitelszámlát is, amin viszont negatív pénz van. A kettő összege nulla lesz. Tehát fogtuk a semmit, csináltunk belőle egy pozitív valamit, meg egy negatív valamit. Mindegy minek nevezzük, hívhatjuk hitelnek, adósságnak, bárminek, a lényeg, hogy a semmiből csinált pénzre kamatot tudunk felszámolni. Mindenki jól jár, mert a játékba annyi pénz kerül, amennyire csak szükség van, a bank pedig kamatot kap a semmiből csinált pénzére. A plusz pénz pedig nem gond, hiszen a játékban majd érdekeltté tesszük a játékosokat a készpénzforgalom mellőzésére, az átutalásokkal meg csak ezt a nem is létező számlapénzt mozgatjuk egyik zsebünkből a másikba, miközben a játékossal elhitetjük azt, hogy valódi pénze van.
– Ördögien jó a terv, illik a játék nevéhez. Most már megértem, hogy miért alkalmazta önt a vezetőség. Van még pár ilyen trükkje?
– Bőven. De azokkal majd ráérünk később foglakozni, nagy részük úgyis későbbi fejlesztésnek lett betervezve. Egyébként pedig ez sem trükk, hanem bevett gyakorlat.
– Rendben. Akkor gondoljuk ezt a részét tovább, hiszen mindezt nekem le is kell majd programoznom. Viszont van vele egy kis aggályom. Ha jól veszem ki a szavaiból, akkor elvileg a bakrendszerből hitelként jóval több pénzt juttathatunk a játékosoknak, mint amennyit a többi játékos betétként betesz. Nem lesz ebből probléma?
– Ez nem gond. Bevezetünk egy minimális mértékű tartalékrátát, amit a betétek bőven fedeznek. A pénz nagy része meg úgyis számlapénz, nem kell, hogy létezzen. Nyugodjon meg, nullán fog maradni az egyenleg.
– Jól van, de ha így van, akkor szerintem nem kellene egyáltalán kamatot szednünk a játékosoktól a hitelekért, vagyis ha szednénk is, akkor is csak a betéti kamatok töredékét?
– Maga megőrült? Még jó hogy nem kínálja a kódot is fel tálcán a játékosainak. Szedjünk csak magasabb kamatot a hitelekért, mint amennyit a betétekért adunk, hadd higgyék a játékosok azt, hogy csak ez a bank haszna. Nem kell mindent az orrukra kötni. Most bankrendszert akar a játékba, vagy takarékszövetkezeti rendszert?

– Ó ez nagyon izgalmas. Csak nem titkosügynök leszel? – Vágott közbe Emília felcsillanó szemmel.
– Nem, dehogy – válaszolt John mosolyogva. Sőt, egy kicsit még jól is esett ez a kérdés, hiszen oldotta a súlyos, komor hangulatot, vidámságot vitt a beszélgetés fonalába. Majd folytatta: – De nem nézel te túl sok akciófilmet mostanában?
– Csak egy picit. De este csak akkor, ha másnap nem kell iskolába menni – válaszolt Emília az édes, csicsergő hangján, amit John midig is képes volt akármilyen hosszan is hallgatni, bármiről is legyen szó.
– Nagyon aranyos vagy, de nem erről van szó. Nem dolgozom a kormánynak. Sőt – hagyta abba a mondatot John hirtelen, még mielőtt a gyerekeknek bogarat ültetne a fejébe, majd gyorsan irányt váltott: – Egy újságnak fogok dolgozni, de többet tényleg nem árulhatok el.
– Akkor jó. És mennyi időre utazol el? – Kíváncsiskodott tovább a kislány.
– Hát ez az. Ez a fő probléma, hogy nem tudom.
– De mégis? Egy hétre, egy hónapra?
– Nem. Valószínűleg ennél jóval többre, de ezt magam sem tudom – válaszolt John szinte elhaló hangon, miközben egyre nehezebben uralkodott érzelmein, lelkében a gondolatra ismét megjelentek a sötét felhők.
– És akkor nem is tudunk majd találkozni? – Kérdezett vissza Emília, de hangján már neki is érződött a megszeppentség.
Szívszorító érzés volt a kislány sírásra görbülő száját látni, miközben John szemének sarkából is előbuggyant egy könnycsepp. Iszonyatos volt a két gyerek szomorúságát megtapasztalni, miközben tudta, hogy volt felesége győzelmi tort fog ülni, mikor elmondják neki otthon a gyerekek. Pár másodperc jéghideg csend ült a szobára, majd magához ölelte a gyerekeket, összeszedte minden lelkierejét és folytatta:
– Egyelőre valószínűleg nem. De majd bepótoljuk. Ha majd hazajövök, elviszlek titeket egy olyan gyönyörű helyre, ahol még sosem jártunk.
– Hova? Milyen gyönyörű helyre fogunk elmenni?
– Ezt majd akkor közösen kitaláljuk. Most előre megnézem, hogy hova érdemes menni. Aztán hármasban megnézegetjük a képeket és eldöntjük, hogy hova utazzunk el. Jó lesz így?
– Oké – válaszolták a gyerekek most már egy kicsit oldottabban, de még mindig izgalommal teli hangon, majd Emília még hozzátette. – Bízom benned, a múlt alkalommal is olyan szép helyre vittél minket és nagyon jó volt veled elutazni. – John teljesen elérzékenyült, de lelke mélyén maga sem tudta, hogy valójában eljön-e még ez a pillanat, megéli-e még, mi történik addig az országban az emberekkel, vagy lesz-e még egyáltalán élet a bolygón.
John rámosolygott a kislányra, majd ennyit mondott:
– Nagyon szeretlek titeket.

0 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 50 votes, average: 0,00 out of 5 0 olvasó átlagosan 0,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Átlagember

15
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
2 Egyéni hozzászólás
13 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
daphnedon FefinhoKodohgyiatlagember Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Belleville
Újságíró

nincs ennek olyan vészesen “reklámszaga”, sőt a leírtak alapján tényleg kapcsolódik a témához, mondjuk inkább egy olvasmányos kriminek tűnik, mint az 1984 mai átültetésének. Viszont az jó dolog, hogy olvasóink is hallatják a hangukat néhány hosszabb cikk formájában, és ehhez gratulálok átlagembernek!