Az emberek világlátásának, gondolkodásmódjának két alapvető változata létezik: a valóságalapú, és az idea alapú.
Aki a realitások talaján áll, általában szeretné megérteni a világot. Tudja, hogy a saját elméletei (szóljanak bár randizásról vagy kvantumfizikáról) csak elméletek, amikre a valóság bizony rácáfolhat. Sokáig lehet abban hinni, hogy a Mikulás hozza a csokit a csizmába, de amikor kiderül, hogy mégsem, akkor egy valóságalapú ember (a könnyebb szóhasználat kedvéért mondjuk így) nem kezd toporzékolni, hogy márpedig igenis Mikulás van és a szülei csaltak – hanem módosítja a világról alkotott elképzeléseit az új információk alapján. Ebben az a ráció, hogy az ilyen ember általában elég pontos képet alkot magában a világról. Amit ő gondol, az vagy tényleg igaz, vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá. Ha megkérdezik tőle, hogy mennyi 2+2, akkor megbízhatóan tudja a pontos választ. És ez a matematikánál ingoványosabb területeken is igaz, mert lehetséges megfigyeléseket tenni és következtetéseket levonni pszichológia, szociológia, vagy bármely tetszőleges társadalomtudomány terén is. Hogy egy kellően megosztó, de pontosan ezért tökéletesen szemléletes példával éljek: ha a valóságalapú ember látja, hogy a cigányok bármely “befogadó” országot tekintve az őslakosokhoz képest másmilyen körülmények között élnek, ez alapján levonja a következtetést, hogy a cigányságban van valami eltérő a befogadó népekhez képest.
Ilyen az, amikor a realitás alakítja az ember véleményét.
A másik típus ugyanezt fordítva próbálja véghezvinni: aki utópiákban gondolkodik, az nem megérteni, hanem megváltoztatni akarja a világot. (Ezzel az a fő gond, hogy mivel az utópista nem törekszik megértésre, folyton olyan dolgokba akar belenyúlni, amikhez nem ért.) Az ideák alapján gondolkodó embernek megtetszenek bizonyos nézetek, mert azok haladóak, nemesek, magasröptűek; netán igazságosnak vagy “jóságosnak” tűnnek. Magáévá teszi ezeket a nézeteket, mert az énképe azt diktálja, hogy ő egy jó ember, tehát jó nézetekben kell hinnie. És utána ezeket az ideákat vetíti ki a világra, attól függetlenül, hogy azok passzolnak-e a tényekre, vagy nem. Végső soron mindegy, hogy az idea igaz-e vagy hamis, mert sokkal fontosabb, hogy szép.
A fentebbi példát folytatva: az így gondolkodó emberek hisznek abban, hogy minden ember egyenlő, tehát faji különbségek nincsenek – és ha a cigányok más körülmények között élnek mint a befogadó nemzet, akkor az csak és kizárólag valamiféle külső tényező hatására lehet. (Nyilván rasszizmus.) Ha megkérdeznénk az ilyen embert, hogy mennyi 2+2, valószínűleg nagy lelki felindulással magyarázna egy félórát a szegény afrikaiak helyzetéről vagy a gonosz antiszemiták üzelmeiről, aztán kibökné, hogy minden jóravaló modern ember (ellentétben a vaskalapos maródiakkal) úgy gondolja, hogy 2+2=5.
Ilyen az, amikor az ember véleménye akarja irányítani a realitást.
Hogy ez a második csoport miért nem veszi észre, hogy tévedésekben, utópiákban hisz? Egyrészt sokan jól megélnek abból, hogy tévképzeteket támogató érvrendszereket, ál-bizonyítékokat gyártanak. Elég néhány jól hangzó féligazsággal bemelegíteni, és aztán a populáris (de hamis) magyarázatokkal az orruknál fogva lehet vezetni a befolyásolható embereket. Az emberek átverése, terelése mindigis jó üzlet volt, különösen politikai fronton. Teljesen mindegy, hogy a szavazat lángésztől vagy hülyétől érkezik – ugyanannyit ér. (Nagyon jó példa erre a feminizmus, ami szinte kizárólag féligazságokra épített hazugságokból gazdálkodik.)
Másrészt aki igazán keres, bármire találhat “bizonyítékokat”. A személyes példából könnyen válik mindent igazoló aduász. Ha a szomszédban ordít a Géza a Gizivel, akkor ugye bizonyítást nyert, hogy minden 4 nőből 7-et rendszeresen vernek – jól mondja a NANE, az már tuti! Ha egy cikkben meg merik említeni a cigányokat, akkor naugyehogy rasszista az egész ország. Napestig sorolhatnám a példákat.
[Ebbe a csapdába valóságalapon is bele lehet esni, de azért jóval kisebb eséllyel. Van különbség aközött, ha az ember egy működő általános elméletet támaszt alá egyedi bizonyítékokkal, vagy hogy bármit ráfog bármire, csak hogy a nézetein tátongó lyukakat betömje.]
Harmadrészt viszi őket a pszichológia lendülete. A legtöbb ember szentül hisz abban, hogy ő “jó”, és sokaknak ebbe szervesen beletartozik a “jóságos nézetek” erőltetése akkor is, ha a tudatuk peremén motoszkál valami zavar. Ő hisz az emberek jóságában, egyenlőségében, testvériségében; és bár rosszabb napjain maga is érzi, hogy ez puszta idealizmus, megnyugtatja magát azzal, hogy “ő a jó ügyért harcol”. Ő a jófiú, az ellenfél meg a gonosz, tehát szükségtelen meghallgatni vagy figyelni rá.
Nézzünk egy konkrét példát a két világnézet különbségére: A realitásalapú ember látja, hogy a macskakőtől a támfalon át a vízvezetékekig szinte mindent a férfiak építettek fel, tehát levonja a következtetést, hogy a férfiak általánosságban dolgosak, kreatívak, és képesek együttműködni egy olyan rend felépítésének érdekében, ami a nőknek is jó és hasznos. Az idea alapú gondolkodó ezzel szemben már rég magáévá tette azt a viktoriánus elképzelést, hogy nő=jó, férfi=rossz – tehát az előbb ismeretett ténnyel szembesülve valamilyen mentális bűvészmutatványra kényszerül. Ez általában a következő: “nők is felépítették volna a civilizációt, és csak azért nem tették, mert a férfiak kifejezetten akadályozták őket ebben”. Ez persze láthatóan képzelgés, soha meg nem történt dolgok lehetőségére való utalgatás, nameg jó adag férfiellenes indulat. A tény továbbra is mindössze annyi, hogy a férfiak igenis felépítették a civilizációt.
Túl sokan élik le az életüket úgy, hogy csak azt “gondolják” (szigorúan idézőjelben értve), amit a szájukba rágnak. Ha a tanár, a tévé vagy a szomszéd azt mondja, akkor a húsevés káros, mindenhol tombol a “náciveszély”, a napfény rákot okoz, és az igazi férfi már nem is a tenyerén hordja a nőt, hanem a nyelve hegyén, annak popójánál fogva. Hogy hogyan, vagy miért? Nincs hogyan vagy miért, ez van és kész, mert… Mert ezt mindenki tudja, mert ezt mondták. Minek is kéne gondolkodni, miért kellene a valósággal foglalkozni, mikor ott van helyette a megmondóember…
A politika és a közélet jól profitál az idea alapú gondolkodásból, ezért sajnos nagyonis erőltetik. Számukra a valóság csak afféle hátráltató tényező, maradi gondolat; a “konzervatívok” trükkje a szépen felépített légvárak gonosz lerombolására. Maholnap oda jutunk, hogy nem csak a logika és a matematika lesz gonosz antifeminista férfitalálmány, hanem a valóság is… Mert hát aki valóságalapon gondolkodik, annak bármelyik elméletét nézve, bármelyik pillanatban ki kell tudnia mutatni az ablakon (képletesen értve persze), és “odakint” annak kell lennie, amit ő állít. A feministák rengeteg dolgot állítanak, ami az ablak túloldalán nem látható: Milliókat érintő rendszeres és súlyos CSBE? Nyoma sincs. Mindenütt tomboló nemi erőszak? Csak a képzeletükben. Gonosz férfiak uralkodnak szegény nőkön? Láthatatlan.
Manapság (sok más egyéb dolog mellett, nyilván) e két világkép háborúja zajlik, és az idea alapú gondolkodás már szinte teljesen kiszorította a valóságalapút. Segítségére van ebben a polkorrektség, a neoliberális “fejlődés” eszméjének térnyerése, ami tulajdonképpen maga is utópia alapú gondolkodás. A modern liberálisok elképzeltek egy ideális világot, és addig akarják rugdosni ezt a valódit, amíg nem idomul az elképzeléseikhez. A gikszer az, hogy a valódi világ mi vagyunk, ezért minket akarnak a saját ízlésüknek megfelelő öntőformába passzírozni – és csodálkoznak, hogy van aki ellenáll. Köszönöm szépen, de én megvagyok jól a saját sorsom irányítójaként, nincs szükségem még felnőtt fejjel is nevelőkre és átnevelőkre. Különösen olyanokra nem, akik a beteg és emberellenes anti-utópiáikat akarják az én áldozatom árán megvalósítani.
Milyen érdekes, hogy az index fórumának feminista topikjában is most került elő az, hogy egyesek a saját ideájuk szerinti kép alapján akarnak ráhúzni dolgokat az ettől jócskán különböző valóságra.
Ahogy az is érdekes, hogy nem veszik észre, hogy eddig is történtek már ilyenek, és valamiért sehogy sem akarnak úgy alakulni a dolgok, ahogy elképzelték. A nőket elnőietlenítették az USA-ban és csodálkoznak, hogy a férfiak más nők után néznek. Nagymértékű gyerektartást harcoltak ki, erre a gonosz férfiak igyekeznek nem hivatalosan munkát vállalni. És nem fogják fel, hogy amíg nem a valóságot veszik alapul és nem ahhoz akarnak dolgokat hozzátenni, addig nem fognak a dolgok a kényük kedvük szerint idomulni.
nagyon jól lett ez a cikk! Itt bukik meg az értelmes kommunikáció esélye is, egy utópiákban gondolkodóval nem lehet vitatkozni, mert csak úgyis egymás mellett elbeszélés lesz. Ez nem más mint a hülyeség diktatúrája, ami rátelepszik a normális emberekre, és gyökerestül ki akarja tépni az életszagú gondolkodást.
De már a három alapelv szabadság, egyenlőség, testvériség (lásd egy millióan a….nevű agymosást). Észre kéne venniük, hogy még akkor sem valósult meg ez, amikor fegyverrel megtámogatva tűzték zászlóra, valamint hiába épít erre az amerikai alkotmány, ők is finoman szólva nem tartanak itt. Ilyenkor mit csinál az idealista (aki jelen esetünkben feminista is)? Keres egy másik okot, amivel magyarázhatja, hogy miért nem valósult meg. Nyilvánvaló hát nem világos nektek is a mocskos “Patriarchátus” az ő bűnük minden. Hogy ez nekünk nem esett le. Miattuk van minden rossz: háború, antiszemitizmus. Hát ez annyira egyértelmű. Az persze nem esik le, hogy a szabadságjogaink egy része gyakorlatilag megvalósíthatatlan. Noha el kéne gondolkodniuk, nagy pont az igazán jelentős női történelmi alakok (királynők, Margaret Thatcher, vagy akár az újak közül Angela Merkel) feminizmussal szembeni közömbössége, mutatja tökéletesen, hogy egy nő, aki átlátja a hatalom teljes természetét sz*rja le az egész “patriarcha” rendszer mítoszt.
Első hozzászólás, de nézzétek el. Eddig csak olvastalak titeket.
Ez a cikk pontosan igaz! A Nők Lázadása oldalon most megy ez az “Orbán megerőszakolja a nőket a mulatozó dalban” téma, és én is odaírtam olyan hülyeségeket, mint: A dal témája rossz, de akkor eddig miért nem foglalkoztak vele? Nem gondolják, hogy manapság már más a jelentése a dalnak, és senki sem gondol arra, hogy de jó lenne “meghágni” valakit? És a legjobb pedig a múltban sok rossz volt, de nem lehetne a mai dolgokkal foglalkozni?
Finoman el is küldtek melegebb éghajlatra. És persze mit tudok én a híres nőbántalmazásokról? Te csak egy “hétköznapi hímsoviniszta” vagy! Erről jut eszembe, hogy van azon a lapon egy Hétköznapi Hímsovinizmus című könyv felrakva. Olvassátok el, megéri. Legalábbis, ha kitakarjátok a férfi és a nő szókat, teljesen igaz lesz a “feministák” elvadult tagjaira.
Nem is éri meg racionalistaként foglalkozni a feminizmussal, én viszont szeretném megismerni mások látásmódját, emiatt vagyok ott. Egyszer már letiltottak, amikor kiálltam amellett, hogy igenis van erőszak mindkét irányban, és a kezdeményezés nem mindig fizikai. Idézem: “bannoltak az áldozathibáztató megjegyzéseid miatt,” és ” De meg kell értened, hogy sok áldozat vagy volt áldozat olvas minket, és az ő érzelmi biztonságukat tekintjük elsődlegesnek, ezért van szigorú moderáció.”
Nincs több hozzáfőzni valóm.
hát ne csodálkozz, te veszélyes vagy rájuk, mert gondolkodtál. mindent bele lehet magyarázni a komment moderálási szabályzatukba: sérti a nemi erőszakot elszenvedett nőket, csak nők egymás között akarnak beszélni, el akarnak vonatkoztatni a “patriarchátustól” a lényeg annyi, hogy egy légüres térben akarják terjeszteni az észt, csak elfelejtik, hogy mondjuk a csbe-t nem kéne kisajátítaniuk, és ott ahol más áldozatok is vannak a nők mellett nem kéne csupán feminista szempontból megközelíteni a kérdést.
Sokszor az az érzésem, hogy a feministák 100 évekkel ezelőtti állapotokra hivatkozva támadják a mai, azóta már rég megváltozott világot. Anakronisztikus önellentmondásaik vannak.
Nekik minden férfi hímsoviniszta. Még az őket segítő férfiakkal is úgy bánnak, hogy lehetőleg lekiismeretfurdalásokat keltsenek bennük pusztán csak férfi mivoltuk miatt. Mert ők válogatás nélkül, eleve bűnösnek tartják az egész férfinemet.
A családon belüli és egyéb erőszakok persze hogy léteznek sajnos. Csakhogy a valóságban sem a mértéke, sem pedig az arányai nem felelnek meg a feministák saját maguk által összeállított kimutatásainak. A valós adatok figyelembevétele helyett ők férfigyűlölő szellemben, a céljaik elérése érdekében torzítják, hazudják az adataikat. Más forrásokból származó adatokat elutasítanak, pedig mitől lennének pont a feministák elfogulatlanabbak, mint a független szakértők. Ők ebből mindenáron csak női előnyöket, női előjogokat, a nők külön plusz védelmét akarják kieszközölni, a férfakkal szembeni fegyvertáruk bővítése érdekében. Az erőszakok más, pl. a nők felől férfak ellen irányuló fajtáit nemhogy el sem ítélik, de egyenesen kárörvendően kezelik. Ennyit az egyenjogúság feminista értelmezéséről…
Érdekes lehetne tenni egy próbát, vajon elítélnék-e az olyan népdalt is ami arról szól, hogy a lányokat szekérnyi gyémántért, a legényeket meg sültkrumpliért árulják. Ilyen is van, na de hogy ezért be kellene tiltani? Elmebetegség!
Kell és meg kell hogy érje a feminizmussal foglalkozni, be kell és rá kell mutatni az elképzeléseik betegességére.
Hát onnan engem is kitiltottak. :( Pedig csak megkérdeztem, hogy mit főztek aznap.
Nézzünk kicsit TV-t is.
Vannak benne gyengébb részek is, de ajánlott végignézni.
(30 perc vita)
Feminista vagyok, baj?
Én végignéztem. Nem lenne rossz a legjobbra levő vér-feminista nélkül. És persze, ha nem csak a nők uralnák a beszélgetést. 20 perc környékén (fiú szól be a nézőtérről) majdnem szorult hurok a manipuláláson, de bejött a “bántják a nőket” aduász, és minden rendbe jött.
Bár igazából csak a kérdés felszínét karistolja a vita, de ettől függetlenül érdekes lehet a felvétel bárkinek is. Gyorsan gyártok is belőle valami apró cikket, hogy jobban szem előtt legyen.
Most tisztán filozófiailag, nem feltétlenül a feminizmussal kapcsolatban: azért ideákra mégiscsak szükség van. Helyesen állapítom meg például, hogy a cigányságban van valami eltérő, de mégiscsak kell valamilyen ideál ahhoz, hogy aztán kezdjek valamit ezzel a ténnyel. Hogy legalább azt eldöntsem, mi a teendő, vagy kell-e bármit is tenni. Vagy megállapíthatom, hogy az ember olyan, hogy gyakran háborúzik. De az már az ideáimtól függ, hogy azt gondolom, ez így rendben van, így működik az emberiség, nem lehet mit tenni, vagy azt, hogy a háború több bajt okoz, mint amennyi hasznot hoz, ezért jobb lenne, ha nem lenne.
Ez az átnevelés zavar talán a legjobban, nem csak a feminizmusban. Ha én elégedett vagyok a helyzetemmel, akkor nyilván tudatlan vagyok, átmosták az agyam a társadalmi sztereotípiák, ugye. Az egy dolog, hogy lehülyéznek, tegyük fel, hogy tényleg az vagyok. De szabad-e valakit “boldoggá”, “szabaddá” tenni az akarata ellenére?
A másik borzalom, ami sokszor felmerül az ilyen világmegváltó mozgalmaknál, hogy ami régen volt, az mind rossz. Régen az emberek mint buták voltak, legalábbis butábbak, mint most, de a szép új ideológia majd megjavítja őket. Mindent ki kell dobni, amit régen gondoltak, ahogy régen éltek, mert nem tudnak rá racionális magyarázatot adni, tehát nyilván rossz. És ebbe ilyenkor minden beletartozik, a szokások, ünnepek, szertartások, vallás, család, házasság, udvariasság; összességében az emberi élet keretei. Mi másért, mint hogy “szabad” legyen az ember. Na ez már nem is a cikkhez kapcsolódik szorosan, nem baj.
Csak az a szép, hogy ez a fene nagy szabadság azon túl, hogy a hétköznapokat is átszövő polkorrektségével már így is lassan élhetetlen, nos emellett még szépen lassan, de biztosan fel is zabálja saját magát. Vagyis míg az egyszerű, egyszeri nyugati állampolgárnak lassan már semmit sem szabad, mert már minden sérti valakinek az érzékenységét, addig mindenki másnak erre való tekintettel gyakorlatilag mindent lehet.
Egyáltalán nem baj, ha az embernek vannak eszményei, ideáljai. Ki kell tűzni valamilyen célt, ami felé fejlődni akarunk. Csakhogy ennek a fejlődésnek nem az a módja, hogy úgy teszünk, mintha az elképzeléseink máris igazak lennének, és megpróbáljuk az egész világot, azon belül elsősorban az emberi természetet irányítani. Először fel kell mérni a valóságot, aztán létrehozni az ideált, ami elérhető… És kis lépésekben haladni arrafelé, lehetőleg ösztönző motivációval, nem megfélemlítéssel vagy kényszerrel.
Tényleg jó példa erre a cigányság helyzete. Az utóbbi 20 évben nemhogy javult volna, de sokat romlott. Miért? Pontosan a struccpolitikát folytató “ideológisták” miatt, akik folyamatosan elhazudták a valóságot a nemes eszmék kedvéért. Egy rakás polkorrekt dologban “kötelező hinni”, amikről mindenki tudja, hogy hazugságok. És csodálkoznak, hogy nem működnek az elképzeléseik, és persze mindig a szokásos hamis mumusokat hibáztatják, egyre hangosabban.
Kollégáim jól elmondták a lényeget, nekem már csak maximum ugyanezekenek a gondolatoknak egy másik megközelítésben való tálalása maradt. :)
Szerintem a mai idealizmus összes visszássága egyértelműen a rossz hozzáállásból, a téves értelmezésből fakad. De ez már nem is az eszmék hibája, ez egyfajta civilizációs betegség, amely remekül látható a fogyasztózombi szemléletnek az élet minden területén való térnyerésében. Jó ideje mindent a kényelemszeretet vezérelt, hogy a “civilizációs vívmányaink” minél többet könnyítsenek az élet terhein. Ha nem gond, itt is Hamvas Bélára hivatkoznék, aki erről kiváló gondolatokat írt a Scientia sacra III. című művében.
“A civilizáció, és mindaz, ami hozzá tartozik, nem tanítás, hanem magatartás. Életrend, amely a legkönnyebbnek látszó megoldás irányába mozog. Védelmet nyújt, amelyről úgy tűnik, hogy biztos, és hangzatokat eszel ki a félelmek elaltatására. Nem kényelem és nem anyagi biztostás, mert akkor elég lenne a vastag fal, a meleg ruha, a magtár és a fegyver. De a házzal egyidőben elkerülhetetlenül megjelenik a világnézet, és az ember nemcsak a meleg szobába bújik, hanem a langyos eszmvilágba. … Fontos, hogy minden másnak lássék, mint ahogy van. Főként amiben kellemesen lehet szenderegni.”
Ebben a pár sorban szerintem a mai ember összes gondjának lényege ott van.
A mai idealizmus tehát azért zsákutca, mert manapág az már egy végeredménynek tekintett dolog. Tehát ha valaki hisz bizonyos ideákban, ezzel együtt azt gondolja, hogy ezzel voltaképpen meg is oldotta a feladatot, és így a továbbiakban éppen csak a dolgok lényegéről nem vesz majd tudomást.
Régen az idealizmusnak még volt tartalma, mélysége, értéke, amikor az adott ideákban való hitet a dolgok kezdetének, egy folyamat elindulásának tekintették. Akkoriban az egyének voltaképpen ezzel nyerhettek jogot arra, hogy elkezdjenek valakik lenni, és innentől életük minden napjában dolgozhattak ezen.
A kulcs tehát az emberi nemváltozás illetve változás lenne. Az idealizmusnak csak akkor van értelme (és létjogosultsága), ha az ember megharcol az ideáiért, elméletben is tovább csiszolja, és gyakorlatban is igazolja őket. Ilyenformán ez voltaképpen a legszebb, legjobb jellemformáló erő lehet.
A gond akkor van, amikor a manpság divatos megközelítést alkalmazzák – hogy aki elfogadja, és “hisz”, az adott ideában, az voltaképpen már “jó ember”, és innentől nem kell a maga formálásán dolgoznia. Manapság általában ez a hozzáállás minden önáltatás, önbecsapás, álságos hazudozás forrása.
Tudom, hogy off, de hogy is lehet erre az oldalra ajánlani esetleg valami irományokat tőlem, vagy cikkeket?
Én ugyanis még analfabéta ebben a témában. De addig is:http://danibusz.blogspot.hu/2012/10/itt-es-most-avagy-feminizmus-tulkapasai.html (saját blog, az is kezdeti még, maximum kimoderáljátok innen) (+ mit jelent a privát hozzászólás? Aaaaaarh, milyen béna vagyok)
Dániel, például így is szokott történni az ajánlás, ahogyan most te is tetted. Bár a Férfihang.hu igazából nem egy szerkesztett lap, hanem egy nyitott blogszolgáltatás, bizonyos minőségi, esztétikai elvárások, és jogi körülmények miatt az üzemeltető meg szokta fontolni, hogy kiknek teszi lehetővé a publikációt. Egyrészt alkalmi jelleggel vendégcikként megjelenhet egy-egy írásod ha kéred, másrészt ha kisebb nagyobb rendszerességgel szeretnél itt írni, akkor szerzői jogosultságot kaphatsz, amely esetben, hasonlóan más nyitott blogszolgáltatásokhoz (a lap szabályzatát és tematikáját betartva) saját magad közzéteheted a cikkeidet. Élek egy javaslattal: linkelj be itt egy írást, amely a saját megítélésed szerint kellő kiérleltséggel mutatja be a jövőbeli cikkeid irányvonalát, és ha ennek alapján bármely két itt publikáló szerző ezt ajánlja, akkor szerzői jogosultságot nyertél. Rendben?
Hát inkább csak ajánlok, amennyi dolog most közbejött. De azért köszönöm az ajánlatot. A témák úgyis változnának. (irány bár be van ott már lőve+ egy kis humor is lehet)
A Nőfejtőben ugyanezt a témát boncoltuk, ma reggel raktam ki élesbe a vázlatot. Erre bejövök, és 4 nappal megelőzött Dean :)
Azért most már hadd linkeljem be!
http://nofejto.blog.hu/2012/10/20/a_rideg_vilag
Szerintem ez az írásod nem pont ide kapcsolódik, akkor már inkább az analógiás és azonosságlogikát boncolgató cikkhez. Itt Deansdale azokról ír, akik valamilyen, a valóság megismerését nélkülöző elméletből kiindulva akarják megváltoztatni a világot. Ez meg inkább jellemző a férfiakra, mert, valóban, őket érdekli jobban az objektív valóság, annyira, hogy meg akarják változtatni.
Nem tudom ki írta a cikked végére a meglátásait, de inkább azzal értek egyet. A valóság nem csak abból áll, amit meg tudunk fogni. Valóságosak az érzelmeink is, a kapcsolataink másokkal, az ideáljaink, amik szerint elképzeljük, hogyan kellene működnie a világnak vagy viselkednie az embereknek.
Ne haragudj, hogy ezt írom, de olyan szenvedélyes megvetést érzek az írásodból a nők felé, amit nem tudok hova tenni. Tudom, hogy ez egy antifeminista oldal, de nem először olvasok nálad olyat, amiben a nőket olyan tulajdonságok miatt kritizálod, amik nem kifejezetten a feministákra jellemzőek.
“Ne haragudj, hogy ezt írom, de olyan szenvedélyes megvetést érzek az írásodból a nők felé, amit nem tudok hova tenni.”
Szerintem a legtöbb nő a szenvtelen objektivitást éli meg így. Borisz cikkében nincs semmi megvetés, egyszerűen csak elemzi az általános női természetet. Meglehetősen jól.
A női válasz a cikkben meg kifejezetten alátámasztja Borisz állításait, ugyanis ő arról beszél, hogy a nők szeretik a rideg valóságot “felülírni” valami személyesebb álomvilággal – és erre Danielle elővezeti, hogy nem is olyan fontos az a rideg valóság, higgyünk inkább “szubjektív valóságokban”… ami egy ügyes eufemizmus a személyes álomvilágra. Ahogyan a te válaszod is Borisz véleményét hitelesíti :)
Azt elfogadom, hogy így gondolkodnak a nők, és nem azt mondom, hogy csak a szubjektív valóság létezik, Danielle sem ezt írja. Hanem azt, hogy kiegészítik egymást, egyformán fontosak.
Én két dolgot kifogásoltam, az egyik ez az előbbi, hogy kizárólag a megfogható, megmagyarázható tények létjogosultságát ismeri el, a másik pedig, hogy az egésznek van egy számomra bántó stílusa. Erről a témáról lehet több könnyedséggel és szeretettel is írni, mint ahogy vannak is ilyen cikkek. De ez így nekem annyit mond, hogy “a nők hülyék”, és igen, ez rosszul esik.
Csak ragozom még tovább:) Mert egyébként is sántít ez a felosztás, hogy a férfiakat az objektív valóság érdekli, a nőket meg az érzelmek, az álmodozás.
Nézzünk meg egy családanyát, akinek be kell osztania a pénzt, kitalálni a heti menüt, fejben tartania a gyerekek iskolai programjait. Ha nem törődne az objektív valósággal, egy inget se tudna kivasalni.
Másrészt pedig, a magasztos eszmék kiagyalói, vagy a vallásalapítók mind férfiak. A legnagyobb művészek is többnyire ők. Hát mi köze van egy szimfóniának vagy egy templomfreskónak a száraz tényekhez?
Szóval ez a felosztás a valóságnak legfeljebb egy részét mutatja be. Sok kérdésben éppen a nők gyakorlatiasabbak, vagy mondjuk úgy, földhözragadtak.
“Másrészt pedig, a magasztos eszmék kiagyalói, vagy a vallásalapítók mind férfiak. A legnagyobb művészek is többnyire ők. Hát mi köze van egy szimfóniának vagy egy templomfreskónak a száraz tényekhez?”
Alapvetően háromféle agy van, persze egyénenként kis különbségekkel. Az itt lévő cikkírók jó része reál, tehát a matematika, a ráció érdekli, a bökkenő a kevés empátia. A második az én kategóriám, a bölcsész, 0 matek, viszont egy nagy adag érzék az emberekhez. Tökéletes történész és filozófus. A zeneszerzőknek, festőknek, íróknak meg jutott a múzsa, de ők is érzelmesebbek, bár főként a zene miatt a matekban is jónak kell lenniük. A férfiagy általában a reálhoz egy csöppet jobban közelít, bármilyen típusban legyen is, a nők meg az együttérzés képességéhez.
“A férfiagy általában a reálhoz egy csöppet jobban közelít, bármilyen típusban legyen is, a nők meg az együttérzés képességéhez.”
Na azért az együttérzés közel sem ennyire egyszerű kérdés – a nők szinte soha nem érzik a férfiak irányába. Ilyen értelemben náluk inkább csordaszellemmel, mint igazságérzettel párosul, ami szinte értelmetlenné teszi az egészet.
A csodás női empátia mítoszát a feministák döntik romba, akik fizikailag képtelenek bármiféle együttérzésre, kivéve ha egy feminista elvtársnőről van szó.
Borisz fentebb linkelt írása (ami már ezen a linken érhető el: http://nofejto.cafeblog.hu/2012/10/20/a_rideg_vilag/ ) szerintem zseniális!! Igencsak megérne egy utánközlést itt az FH-n.
daphne fentebbi hozzászólása: “… sántít ez a felosztás, hogy a férfiakat az objektív valóság érdekli, a nőket meg az érzelmek…Nézzünk meg egy családanyát…Ha nem törődne az objektív valósággal, egy inget se tudna kivasalni….Másrészt pedig, a magasztos eszmék kiagyalói, vagy a vallásalapítók mind férfiak….Szóval ez a felosztás a valóságnak legfeljebb egy részét mutatja be. Sok kérdésben éppen a nők gyakorlatiasabbak….”
A női objektivitás általában földhöz ragadtabb: nem lát túl a maga és családja igényein, csekkbefizetés, óvodai, iskolai teendők. Ez sem nem baj, sem pedig valamiféle alacsonyabb rendűség jele. Ha “messzebb” segít, akkor azt már az ideák nevében teszi, afrikai gyerek örökbe fogadása, migránssimogatás.
A férfi még ideáiban is objektívebb, vagy inkább: aktívabb. Egy nő vagy úgy tesz, mintha nem lenne ott a a boriszcikkben emlegetett valóság betonfala, vagy követeli, hogy ne legyen ott. Egy férfi, forradalmár, vagy vallásalapító, tudja, hogy a fallal áll szemben. De ő nem követeli, hogy az tűnjön el: nekimegy csákánnyal. Sziszifuszi feladatnak tűnik, de sokszor volt már rá példa, hogy nem a betonfal maradt meg: a törmeléken átlépő győztes visszamenőleg szentesíti az elgondolását, miszerint az a fal nem kell oda.
A feudalista Japánban a lázadó daimió kivonta magát a szamurájerkölcsök alól, mikor ura, a császár ellen támadt. Becstelen lázadó lett – kivéve, ha győzött. Győzelmével visszamenően legitimálta pártütését és visszahelyezkedett a hierarchiába, csak most már feljebb, az őt megillető helyre.
Meglestem a blogot, nagyon jó! És ott van mögött mindjárt a női vélemény is mindig, így minden kérdéskört látunk mindkét szemszögből.
Bár azért a véreskezű patriarcha itt is előbújik, mert hiszen mi mástól lenne vörös a nő által írt szöveg, mint hogy saját vérében tapicskolva gépel, lévén előtte biztos jól orrbavágtad, hogy tudja hol a helye. Tudja is, hegemón maszkulinitásoddal száműzted a reagálgatás és válaszolgatás mezejére, szigorúan a saját szövegrészleteid mögé. A hímsovén elnyomó mindenedet, hát. :D
Nem igazán találó ez a fajta felosztás. A férfiakra jellemzőbb a reál beállítottság, a tiszta logika használata, ugyanakkor az elvont gondolkodás is, a filozófia is. A nők inkább használják az intuíciójukat, érzelmeken keresztül közelítik meg a dolgokat, viszont gyakorlatiasak, anyagiasak is.
Az empátia, olyan értelemben, hogy valaki képes megfejteni, hogy mit érez a másik, nem feltétlenül jár együtt a jóindulattal. Kegyetlenkedni például nagyon jól lehet, ha ismerem a másik érzéseit.
“Nem igazán találó ez a fajta felosztás. A férfiakra jellemzőbb a reál beállítottság, a tiszta logika használata, ugyanakkor az elvont gondolkodás is, a filozófia is. A nők inkább használják az intuíciójukat, érzelmeken keresztül közelítik meg a dolgokat, viszont gyakorlatiasak, anyagiasak is. ”
Valóban, de én csak a matekról beszélek. Én a real ellentéte vagyok, de szkeptikus vagyok (ókori görögre kell itt gondolni) mindennel szemben, és főként a ráció talaján mozgok, egy csipetnyi idealizmussal.
A reál nőket érdekli a világ működése és a rációban hisznek főként. Tény, hogy kicsit árnyaltabb a dolog, és vannak eléggé végletes nők is.
Persze, mindenre van példa, vannak racionális nők és érzelmes férfiak. Inkább arra gondoltam, hogy ezek a tipikusan nőies vagy férfias gondolkodás jellemző. Attól még sokféle variáció létezik.
Nade az empátia fogalma magában foglal valamilyen szintű jóindulatot, elvégre együttérzésről van szó. Ahol ez hiányzik, az nem empátia, hanem jó mimika- illetve testbeszédismeret, ami mellesleg közönnyel vagy tetűséggel párosul. Nem szokásom piszkálni a nőket, de szerintem ha egy pillanatra félretesszük a lovagias modort és erkölcsöt, akkor leszögezhetjük, hogy a nőknek tényleg sokkal jobb a mimikaismerete, de csak ritkán, és bizonyos (egyáltalán nem “fair” vagy “igazságos”) feltételek fennállása esetén kapcsolódik hozzá jóindulat is.
Végülis mindegy, hogy definiáljuk, a nők többnyire tényleg jobbak abban, hogy kitalálják, mit érez a másik. Nem feltétlenül tetűség, ha nem társul hozzá jóindulat, attól még rosszindulat sincs benne feltétlenül. Nem csak olyannal lehet együtt érezni, aki bajban van, vannak más érzések is. Attól, hogy felfogom, hogy a másik most éppen örül, vagy dühös, vagy feszült, bár nem mondja, csak látom rajta, még nem kell az ő érzéseivel bármit is kezdenem.
A tetűség, vagy rosszindulat meg nem hiszem, hogy nemfüggő, ez erkölcsi kategória. A nők azokkal a férfiakkal nem együttérzők, akik “szóba jönnek”, mint férfi. Ez egy párválasztási játszma, a férfiak sem viselkednek fair módon ilyenkor. De egy kollégával, családtaggal pont annyira jóindulatúak, mint a barátnőjükkel (vagy ugyanannyira rosszindulatúak, ha ez az alaptermészetük).
Mellesleg nem biztos, hogy a feministák tulajdonságaiból kellene következtetni a nőies tulajdonságokra általában. Nem tudom milyen esti kommentekre gondolsz.
“A nők azokkal a férfiakkal nem együttérzők, akik “szóba jönnek”, mint férfi. Ez egy párválasztási játszma, a férfiak sem viselkednek fair módon ilyenkor.”
Szerintem ez a párválasztással, párkapcsolatokkal összefüggő egyik legnagyobb női tévedés. A párválasztás jó esetben egy közös vonzalom és nem egy játszma. Ha játszmává alakul, akkor az a női elképzelések miatt alakul úgy. A férfiak fellépése többnyire abszolút fair: nem csinálnak titkot belőle, akarják az adott nőt. Játszma kizárva. :)
A vonzalom az egy dolog, de a nő és a férfi általában nem ugyanazt akarják. A játszma nem tudatos, de azért nem véletlenül létezik olyan (létezik?), hogy udvarlás, csábítás. A férfi is imponálni akar, és nyilván ez nem jár együtt a kitárulkozó őszinteséggel. Menj csak oda egy nőhöz, hogy jó a feneked, szeretnélek megdugni, mekkora sikered lesz? Akkor azért csak kell neked is taktikázni. Egy nőnek is sok erőfeszítésébe (de nem feltétlen tudatos tervezésbe) kerül, hogy felkeltse egy férfi figyelmét, és főleg, hogy meg is tartsa a figyelmét, hogy tartós kapcsolat is lehessen a dologból.
A közös vonzalom ahhoz elég, hogy ha egyik se akar többet, akkor aznap este gyorsan lefeküdjenek egymással. Egyébként elkezd találgatni a férfi is, a nő is, hogy vajon mit akar a másik, és máris benne vagyunk egy játszmában. Minden emberi kapcsolaton belül vannak játszmák.
“Menj csak oda egy nőhöz, hogy jó a feneked, szeretnélek megdugni, mekkora sikered lesz? Akkor azért csak kell neked is taktikázni.”
Vagyis a férfinak alkalmazkodni kell a nő által szabott feltételekhez :) Na nem mintha siránkoznék, nekem ez pont megfelel így – szeretek táncolni :D
Afelől nyugodt lehetsz, hogy ha működne a módszer, a férfiak pontosan azt csinálnák…
“Egy nőnek is sok erőfeszítésébe (de nem feltétlen tudatos tervezésbe) kerül, hogy felkeltse egy férfi figyelmét, és főleg, hogy meg is tartsa a figyelmét, hogy tartós kapcsolat is lehessen a dologból.”
Jó, hogy kiegészítetted, mert a rövidtávú figyelemfelkeltés receptjét a vörösseggű páviánok is az unalomig ismerik :] A nőknél kb. annyi, hogy mutass némi bőrfelületet és mosolyogj. A hosszútávú kapcsolatok kulcsa sem nagy titok: kevés dráma, sok szex :) Persze a nők általában minden másra inkább hajlandóak, mint erre a kettőre*, ezért aztán magukat sújtják halálra a sok hülye játszmával és taktikázással, amire valójában semmi szükség, mert sokkal többet ártanak mint használnak.
* A kapcsolat elején a sok szexszel sincs baj, de (hosszútávú kapcsolatról beszélve) egy idő után már általában igen.
Tökéletesen egyetértek Dean. Bár a hosszútávú kapcsolat titka a közös vonzalmon alapuló sok szex lenne, mégis pont a szexuális kapcsolat elodázásával, “feltételhez kötésével” ébresztik fel a nők a férfiak játszmahajlamát. De nem csak a játszma születik meg ezzel, hanem a férfiak szemében pont ez a nő által érdekké silányított szex minősíti le, teszi teljesen értéktelenné a kapcsolatot, és lényegében önmagát az adott nőt. Tehát: minél többet trükközik a nő, annál biztosabban bukja el az egész játszmát. Alig létezik olyan nő, aki ezt átlátná.
A példáddal tökéletesen alátámasztottad, hogy a nők csinálnak játszmát a párválasztásból: A férfiaknak simán megfelelne a “jó a segged, dugjunk!” jellegű megközelítés. :D
De a nő ugye, tönkreteszi a pillanat varázsát, és szinte minden esetben elkezd 20 éves tervben gondolkodni. :D Ja nem is… A “menő gitároson” kevesebbet gondolkodnak, pedig pont ez a típus fogja az esetek 99%-ában apró kalandként értelmezni őket. Egyébként meg a sok erőfeszítést nem egy férfi figyelmének a felkeltésébe fektetik a nők, hanem általában minden férfi figyelmének felkeltésébe. ;)
Na, kezdünk óvodás színvonalra lemenni. “A lányok hülyék! Nem, a fiúk hülyék!”:) Nem ugyanazt akarja egymástól a nő meg a férfi. De nem azért, mert valamelyik rosszul gondolja. A nő nem aljas, amiért nem csak szexet akar, a férfi meg nem szemét amiért főleg szexet akar.
Egy férfinak lehet, hogy elég a hosszútávú kapcsolathoz a sok szex és kevés dráma, de a nőnek meg nem. Jussunk már túl azon, hogy a másik a hülye. Ugyanígy fel tud bosszantani az a női hozzáállás, ami nem veszi figyelembe a férfi szempontjait, és például kikéri magának, hogy a férjével szexeljen, amikor neki éppen nem jutott eszébe. Vagy úgy kezeli a párját, mintha más dolga se lenne, mint a kívánságainak teljesítése.
Én nem mondtam, hogy hülyék a nők. Csak azt mondtam, hogy olyanok, amilyenek. :)
Nyugodtan minősíthetsz bármit óvodás megközelítésnek, de akkor sem fognak a nők olyan férfit találni, akinek egy szép fenék láttán azonnal a síró gyerekek hada, és az jut eszébe, hogy hogyan keresse majd meg a 200 négyzetméteres családi ház meg a családi autó árát. :D
Szerintem nincs itt óvodázás, csak páran nem nyeltek karót. Szerintem merjünk nyíltan beszélgetni ilyesmikről is :D
És tényleg muszáj minden kommenthez odatenni, hogy attól, hogy fel merjük ismerni és ki merjük mondani, hogy a nőknek vannak bizonyos hajlamai, tulajdonságai, még semmi bajunk velük és nem nézzük le őket? Ideje lenne már efölött napirendre térni – ez nem csak a Férfihangnál, de gyakorlatilag az egész életben automatikusan hozzáértődik a mondandóhoz. A pasik szeretik a szexet, amivel a legtöbb nő – vagy tudatosan, vagy tudat alatt – tisztában van, ezért ennek megfelelő a nemek mentalitása. A nő az “eladó”, a férfi a “vevő”, és ennek megfelelő az alkudozás is. Az egyik fel akarja srófolni az árat (főleg mivel a saját “értékéről” van szó, amit ki ne szeretne magasnak érezni), a másik meg a lehető legkisebb veszteségek árán akar hozzájutni a szükségleteihez. Nincs ebben semmi erkölcsi kriksz-kraksz… Aki azt hiszi, hogy igen, az még nem nőtt fel a felnőtt szexualitás megértéséhez.
Persze, hogy nem találnak, azért trükköznek.
A hosszútávú kapcsolat titka a férfiak számára a sok szex. Látod, ti is csak a saját szempontjaitokból tudtok kiindulni. Még egyszer leírom: nem ugyanazt akarja a férfi és a nő, nem ugyanazt várják egy kapcsolattól. Ti elégedettek lennétek annyival, ha lenne sok szex, meg kevés hiszti. Ugyanúgy viselkedtek pepitában, mint az általatok kritizált nők: a saját érdekeitekből indultok ki, és nem nézitek, mire van szüksége a másiknak. Egy nő legyen azzal tisztában, hogy a párjának fontos a szex, egy férfi meg fogadja el, hogy a nőnek nem az a létező legfontosabb. A jó kapcsolat alapja nem önmagában a szex, hanem hogy egymás kedvére teszünk, kölcsönösen.
(Nem ér az utólagos szerkesztés, nem veszem észre, aztán közben már tök másra reagálok:))
Nem ismerlek személyesen, az írásból meg nem tudom megállapítani, hogy milyen személyiség van mögötte. Ha rám értetted a karótnyeltet akkor most megsértődök:P Mindenki kicsit máshogy ír, mint amilyen az életben.
Oké, szögezzük le, hogy mást akarnak a nők és mást a férfiak. Daphne, most akkor ugye, hogy nem a férfiak trükköznek? Pontosan azt a szükségletüket kommunikálják, ami a cseppet sem titkolt céljuk. Az meg mondjuk ki, egy nagy csalódása a férfiaknak, ha kiderül, hogy a nők, nem a szerelemben és az erotikában akarnak önfeledten feloldódni, hanem nekik más céljaik, hovatovább 20 éves terveik vannak. Fogadjuk el, hogy ilyen egyszerű a dolog, és bólintsunk rá Dean szikár és nyers érveire? A szerelem (a szex) üzlet? De a kérdés persze majd még akkor is ott lappang: Melyik nem is karja ezt így?
Én azt hiszem a megoldás mégiscsak az, hogy nem kell üzletté silányítani azt, ami egy őszinte emberi érzés, vonzalom, vágy. Ha van, akkor annak a jegyében kell kapcsolatot létesíteni, ha meg nincs, akkor nem kell “nyereségvágyból” piaci alkudozás tárgyává tenni. Ha megkérdezed, hogy hibáztatom e azért a női mentalitást mert oly sokan érdekként tekintenek a partnerkapcsolataikra, akkor azt mondom, hogy igen. És ha kell akkor vállalom ezzel az óvodás mivoltomat is. De nem hiszem, hogy ennek a manapság “divatos” már-már prostituativ női megközelítésnek olyan mélyen genetikai alapjai vannak, amin ne lehetne változtatni. Talán csak a menthetetlen idealista beszél belőlem?
Az üzleti megközelítés nem szó szerint értendő, mint a prostitúció, hanem átvitt értelemben. A férfi akarja, és ezt a nő tudja, tehát azt is sejti, hogy a férfit ráveheti bizonyos dolgokra cserébe a szexért. Ez nem feltétlenül tudatos, bár azért ne csináljunk titkot abból hogy Hugh Heffner miért mondta, hogy ahogy öregszik, egyre több fiatal csaj akar a barátnője lenni. Ugyanez kicsiben a legtöbb házasságban is lejátszódik, amikor a nő valamiért megorrol a pasira, vagy csak rá akarja venni valamire, és akkor nincs este szex, még akkor sem ha esetleg a nőnek amúgy lenne kedve hozzá.
Ez nem azt jelenti, hogy minden emberi kapcsolatot redukáljunk gondolatban üzletté…
A “genetikai alapok” viszont megvannak. Annak a nőnek maradt fenn sok életképes utódja, aki sok erőforrást tudott összegyűjteni magának – szemben azokkal a nőkkel, akik keveset. Tehát mindannyian olyan nők utódai vagyunk, akiknek megvolt erre a tehetsége. Így működik a természetes kiválasztódás, lehet reklamálni a sóhivatalban :| Ezt az evolúciós hatást a patriarchális társadalom valamelyest korlátozni és szabályozni tudta. Most azt nézhetjük végig, hogy hogyan tűnnek el ezek a civilizációs gátak a feminizmus hatására, és hogyan zuhan vissza az emberi szexualitás a kulturált modern verzióból a kőkorszakiba.
Udvarlás, románc, hűség, türelem? Pfff. Gyors numera a gitárossal a színpad mögött, mert ő szexi, a sok átlagbéla kiscsávót meg el kell hajtani az anyjába, lehetőleg minél durvábban, mert annál jobban látszik hogy ki a hercegnő. Aztán hogy ebből agresszív zabigyerekek hada születik, a társadalom meg bambán lesi a krízist? Kit érdekel. Egyedülálló anyának lenni hősies, mint a femcsiktől tudjuk.
Alter Ego, szerintem ne fogd fel ilyen tragikusan. Az, hogy “üzlet”, nem arra értendő, hogy a nő csak pénzt akarna (meg házat, autót, ékszert), hanem hogy gyereket akar (az ösztönei szerint, genetikusan), ahhoz meg hosszútávú tervezés kell és védelem. Tudnia kell, hogy számíthat a férfira az utódok felnevelésében. A férfi meg szeretne sok szexet. Valahogy meg kell egyezniük. De ideális esetben ez nem tudatos tervezgetés, nem aljas számítás, csak annyit éreznek belőle, hogy tetszik nekik a másik, szeretnének nála célhoz érni (kinek mi a célja, megint csak ösztönösen) és hogy fogalmuk sincs, hogy az vajon mit akar, mert olyan furcsán viselkedik:)
Nem akartam senkit megbántani az óvodásozással, nekem tényleg úgy tűnt, mintha mindenért a nőket hibáztatnátok (itt, most, ebben a témában). De akkor visszavonom.
Nem szoktam megbántódni ilyen kicsiségeken. :)
Nem fogom fel “tragikusan” sem a dolgot. Én arról beszélek, hogy mit éreznek a férfiak, ha a nők érdekszemléletével találják szembe magukat, miközben ők égnek a szerelemtől és a vágytól. Kiábrándulnak és aztán leminősítenek. Szerintem ez a tényállás. Ha valaki tudja, akkor használja fel valamire ezt az itt kimondott személyes tapasztalásomat, véleményemet. Ha meg valaki nem tud mit kezdeni vele, nekem az sem baj. :)
Tényleg óvodás dolog (lenne) azon sárdobálni, hogy “a nők csak a pénztárcára buknak tehát felszínesek” vs. “a férfiak csak a feszes seggre buknak tehát felszínesek”. Az emberek 99%-a lópikulát sem ért a párválasztás ösztönös alapjaiból, de azért a legtöbben hajlamosak a másik nemet megpróbálni befeketíteni.
Igen, a férfiak a feszes seggre buknak, mert az őseik az ilyen nőknek tudtak sok életképes utódot nemzeni. És?
Igen, a nők (áttételesen, mert a helyzetük bonyolultabb) az erőforrásokra buknak, mert az őseik az olyan pasiknak tudtak sok életképes utódot nemzeni. És?
Évek óta próbálom magyarázni, hogy ebből erkölcsi kérdést csinálni siralmas.
Meg persze azt is, hogy ez csak a biológiai alap, amire több civilizációs, kulturális és személyes réteg rakódik, tehát fölösleges háborogni, hogy amit leírtam nem igaz, mert XY megélhetési felháborodó (és/vagy megbízható személyes ismerőse) nem a feszes seggre/pénztárcára bukik. Igenis arra indulnak be az ösztöneik, csak a máz miatt ezt már ők maguk sem tudják, vagy az erkölcsi elveik miatt szégyellik/tagadják.
:)) De látod épp ez az, a nők is óriási csalódást élnek meg, amikor rájönnek, hogy a kiszemelt férfi (na jó, ebben a korban még inkább fiú és lány) nem beszélgetni akar vele meg romantikusan kéz a kézben sétálni, és zavarba jön, ha a lány a jövő évet tervezgeti:) Hasonlóan kiábrándul, hogy ez a fiú is csak “azt” akarja, “én nem is érdeklem, csak a szex”, pedig “olyan rendesnek tűnt”, és aztán olyanokat kezd hangoztatni, hogy “minden férfi disznó”.
Hmm… Szerintem valamiért nem pontosan ábrázoltad a tényeket. A “minden férfi disznó” csak azután következik, miután már szerény feltételek mellett megdugatta magát pár “menő gitárossal” és úgy járt, ahogy várható is lett volna józan ésszel. Aztán persze egyre magasabbra akarja srófolni az “árakat”, avagy a feltételeit. De akkor már kilóg a lóláb a pasiknak is, kell a fenének egy olyan nő, aki eleve folyton azon görcsöl, hogy “te is olyan, vagy mint a többi”. Egyrészt a csaj ebből kikövetkeztethető sűrű tapasztalatai is kellő távolságtartásra fogják ösztönözni azt a fiút / férfit. Másrészt, mint mondtam ez számukra akkor és ott amúgy is a szerelemről, és erotikáról szól és nem a jövő nagy terveiről. A taktika pedig megöli a szerelmet. Ha bárki engem kérdez, akkor csak azt mondhatom egy nőnek, hogy ha tetszik neki egy férfi és úgy ítéli meg, hogy vannak emberi erényei is, akkor hagyja a búbánatba a taktikát.
Ha már fent üzleti szemléletről beszéltünk, akkor egy piaci hasonlat: Senki sem fog megvenni 50 kiló barackot a piacon a befőzéshez, mielőtt meg ne kóstolná itt-ott. Tehát hiába a sok trükközés, úgyis kóstolás lesz a dolog vége. Hacsak nem megunja a vevő a sok mismásolást és odébb áll egy másik standhoz. De ha jóízű a portéka akkor úgyis adásvétel lesz a dologból.
Viszont korántsem sem lehetetlen, hogy az derül ki, hogy kukacos vagy keserű a portéka. Mert a lányoknak / nőnek a jövőre vonatkozó tervei mindig vannak, abban sosincs hiány. Viszont ezzel szemben a szerelemre, az elfogadásra, az odaadásra, az erotikára való képességeknek, a kellő női érettségnek elég sűrűn nyoma sincs. Történetesen a szex egy olyan területe az életnek, amivel a nőknek sűrűn gyűlik meg a baja. Sajnos egy jóformán frigid nőnek ezen a piacon nincs is valójában eladni valója. A férfiaknak viszont mint tudjuk a szex fontos kérdés, mondhatni az életminőségük szempontjából is. De ez már egy másik fejezete a történetnek.
“a nők is óriási csalódást élnek meg, amikor rájönnek, hogy a kiszemelt férfi nem beszélgetni akar vele meg romantikusan kéz a kézben sétálni”
Ezt úgy mondod mint ha a nők nem szeretnének dugni :)
Az mondjuk a patriarchális civilizációs korlátok egyik hátulütője, hogy ahhoz, hogy szabályozni lehessen a nyers női szexualitás romboló hatását, azt “kell” hinnünk, hogy a nők nem is annyira szeretik a szexet. Ez a tévképzet még igen erősen tartja magát, látszik, hogy a kultúrát még nem igazán sikerült porig rombolni. Valójában a tinilány éppúgy dugni akar, csak a hagyományos rendben ezt nem volt illő sem őneki kimondani, sem másoknak feltételezni róla.
“és úgy járt, ahogy várható is lett volna józan ésszel. ” Nem, nem várható józan ésszel, hidd el. Egy fiatal lány józan ésszel, amíg nincs tapasztalata, el sem tudja képzelni, hogy úgy járhat.
“a csaj ebből kikövetkeztethető sűrű tapasztalatai is kellő távolságtartásra fogják ösztönözni azt a fiút” “Senki sem fog megvenni 50 kiló barackot a piacon a befőzéshez, mielőtt meg ne kóstolná itt-ott. ” Na most akkor hagyjon kóstolni a lány, vagy ne?
“csak azt mondhatom egy nőnek, hogy ha tetszik neki egy férfi és úgy ítéli meg, hogy vannak emberi erényei is, akkor hagyja a búbánatba a taktikát.” Hát ha szexet akar, akkor igen. Nyugodtan oda lehet menni egy férfihez, és nem is túl finoman célozni rá, hogy tetszik. De szerinted mit szólna ugyanez a férfi, ha odamenne a nő, hogy szia, elveszel feleségül? Ugyanazt, amit a nő, ha azzal nyitnak nála, hogy jó a segged, dugjunk.
Egyszer már szó volt róla, hogy a nők gondolatban két részre osztják a férfiakat, alfákra meg bétákra, és számukra tulajdonképpen csak az alfák léteznek, rájuk gondolnak, ha arról beszélnek, mi tetszik nekik egy férfiban. De most úgy látom, a férfiak is hasonlóan gondolkodnak, vannak a jó nők, és a többiek, akiket észre sem vesznek. Te is arról beszélsz, akit már megdugatta magát a menő gitárosokkal. Eszedbe sem jut, hogy a lányok jó részére rá sem nézne ez a menő gitáros, esélyük sincs átélniük ezt a csalódást. Tudod, a nők egyik fele arról panaszkodik, hogy az építőmunkások utánafütyülnek, a másik felük meg arról, hogy az építőmunkások se nézik meg őket:) És sokszor észreveszem, hogy amikor “a nők” viselkedéséről van szó, mindig csak arról a fajtáról beszéltek, akinek egyáltalán van esélye válogatni meg feltételeket szabni.
“ha jóízű a portéka akkor úgyis adásvétel lesz a dologból. Viszont korántsem sem lehetetlen, hogy az derül ki, hogy kukacos vagy keserű”
A patriarchális rend azért működött, mert minden barackra talált vevőt. Az ember alapvető vágya “jól járni”, vagyis mindenki a szép barackot akarja, de a monogámiában mindenkinek csak egy jut – nem választhatja mindenki ugyanazt. Így aztán minden pasinak jutott nő, ergo minden pasinak lett saját családja, és ezzel elérték azt, hogy a fölös energiák nem lázongásba meg agresszióba csatornázódtak, hanem értékteremtésbe, amiből a család megélt.
Ha a lányoknak meg van mondva, hogy nincs hentergés a gitárosokkal, hanem hozzá kell menni egy tisztes kérőhöz, akkor is ha villanyszerelő, akkor az a szerencsés villanyszerelő akinek a “szabadpiacon” nem jutna nő, most már nem a kocsmákat járja hanem éjjel-nappal dolgozik. Ez a társadalomnak annyira jó, hogy csuhaj. Nem véletlen, hogy a monogám kultúra lekörözte a poligámat, és hogy a patriarchális kenterbe verte a matriarchálist. Józan gondolkodás kérdése az egész.
Egyébként bocs, Daphne, hogy folyton a férfiak szempontjairól beszélek, de ez már csak abból is származik, hogy hol beszélgetünk: A Férfihang célja, hogy a férfiak szempontjainak igyekezzen hangot adni, szemben a sok-sok női oldallal. Még ha ez néha egy kicsit kiegyensúlyozatlannak is tűnhet.
Milyen radikális mikor kimondunk olyan dolgokat amik még sosem voltak kimondva :)
Persze, ez természetes, amíg nem gondolod azt, hogy csak a férfi oldalnak lehet igaza.
És valóban hiánypótló az oldal, pont a szókimondás miatt is. Nem méltányosságot szeretnék, hogy szegény nőknek is legyen szava:) De néha, nagyon ritkán, előfordul, hogy nincs igazatok, mert csak egy oldalról láttok egy adott témát.
Van úgy, hogy csak az egyik nézőpontról beszélünk, de ez nem jelenti, hogy kizárnánk a többit. Vagyis az még nem feltétlenül tévedés, ha egy adott témában az igazság egyik szeletét tárgyaljuk. Egyébként viszont rendre megfigyelhető, hogy “külsős” nők beesnek ide, és közlik, hogy a férfi nézőpont “érvénytelen”.
Én igyekszem “pártatlan” és objektív maradni, és semmi bajom a nőkkel, annak ellenére, hogy letettem a rózsaszín ideológiák szemüvegét, amin keresztül manapság kötelező őket nézni. Látom a hibáikat és gyengéiket, olykor beszélek is róla – de ez nem jelenti, hogy azt hinném, csak hibáik vannak, vagy hogy a férfiaknak nincsenek.
Rendben. Azt szeretném leszögezni, hogy sosem gondolom úgy, hogy a férfi nézőpont érvénytelen. Inkább azt, hogy érdekes összevetni az enyémmel.
“hagyja a búbánatba a taktikát.” – Hát ha szexet akar, akkor igen…
Huhh… Miért gondolják azt a nők, hogy másképp kell közelíteniük, viszonyulniuk a férfiakhoz az aktuális szándékuktól függően? Ha hónapokat udvaroltat egy nő, az semmivel sem garantálja jobban a házasságot, mint ha a harmadik randin bújik ágyba a neki tetsző férfival. Ez a női tévedés lényege. A férfiak nem az udvarlás hosszából fogják eldönteni, hogy hosszútávon akarják e társnak a nőt, hanem egészen más szempontok alapján. Hiába hagyjátok nyálcsorgatva senyvedni bármeddig is, az eszük nem fog elmenni időközben! :D Legfeljebb egyre jobban megjönni… Az erényesség látszatát sem lehet kelteni a hosszú udvaroltatással, mert a férfiak nem hülyék. Simán tudják, hogy nem mindig vagytok annyira erényesek. Emiatt esetleg arra a következtetésre jut az udvarolgatás közben a férfi, hogy nem is akarja, kívánja eléggé a nő. Esetleg nyilvánvalóvá válik számára az erőlködés, hogy mennyire be akarják éppen palizni, amiben pedig a kölcsönös vonzalomnak semmi szerepe nincs valószínűleg.
Minden nőnek megvan a maga “menő gitárosa”. Minden nő átélte már a maga csalódásait, legfőként azok, akik a “minden férfi csak szexet akaró disznó” szólamot hangoztatják. Bár lehet, hogy nem is volt annyira menő az a gitáros, de olyan “játszma” mindig akad, amire azt mondja az ilyen nő, hogy “túl olcsón adtam magam”. Pedig könnyen lehet, hogy csak nem állta ki a próbát a kapcsolat. Ilyen mindenkivel megesik. Ha viszont tényleg olcsó nő módjára él valaki, arról nem a férfiak tehetnek. Ha valaki képtelen arra, hogy legalább minimális szinten különbséget tudjon tenni jó és rossz emberek között, és folyton aljas disznókkal hentereg, akkor arról sem a férfiak tehetnek. Kellő emberismerettel pedig akár néhány nap alatt is el lehet dönteni, hogy ki az, aki hosszabb távon is jó partner lehet. És van ami úgyis csak később derül ki. Mint tudjuk; a puding próbája az evés. Gondolom az nyilvánvaló, hogy nem a szűzlányok “adni magam vagy sem” dilemmájáról beszélek most. De sok nő középkorúként is úgy “kereskedik a piacon”, mintha szűz lenne. Ennek semmi értelme. Mindig, minden nőnek van lehetősége válogatni és feltételeket szabni. Csak kinek jobban, kinek kevésbé.
Ne haragudj, de egyébként sincs semmi értelme annak felvetésednek, hogy mit tegyen a nő, ha például házassági szándékai vannak az adott férfival. Már megbocsáss, de honnan a jó búbánatból tudná az a nő, hogy azzal a férfival akar élni, miközben még egyszer nem szeretkezett vele, egyszer nem ébredt fel vele közös ágyban? Jahh, hogy esetleg az egzisztenciája alapján, pusztán az érdekei mentén és korántsem szerelemből, vonzalomból? Mert például az érzelmi és szexuális kompatibilitásról halvány segédfogalma sem lehet, ha éppen a játszmázással van elfoglalva. Sőt egyenesen ennek a kiderítése ellen dolgozik a nagy trükközés közepette. Szóval talán nem is naivitás vezérli ezeket a nőket, hanem a számítás. Igaz is, sokszor az egzisztenciája alapján, vakon előre eldöntik, hogy az adott férfi kell nekik. A többi valószínűleg már nem is érdekli őket… “Úgyis mind egyformák!”
Amíg ránézésre el lehet dönteni, hogy valakivel akarok e lefeküdni, addig azt baromira lehetetlen eldönteni, hogy akarok e vele élni! – A nők sokszor arra akarnak kísérletet tenni, hogy az utóbbit is ránézésre döntsék el. Vagy ami még rosszabb; tényleg képesek a saját primitív szempontjaik alapján ezt el is dönteni. Ami azért szerintem nem kicsit vicces.
Nem elég romantikusak a férfiak? Dehogynem! Ennél például ezerszer romantikusabbak. Ha csak egy módjuk van rá, akkor messzire elkerülik az ilyen nőket.
Összefoglalva: Szerintem a női játszmázásnak semmi értelme, mert pont azt lehetetleníti el, ami a valódi cél; egymás valódi megismerését. Minél jobban bonyolítanak a játszmázással egy kezdődő kapcsolatot, annál könnyebben megeshet, hogy totális tévedésbe esnek. Mert például azt aztán könnyen ki lehet deríteni, hogy igenis ágyba akar vergődni vele a férfi, és akkor igazolódhat a “szörnyű, galád titok”: szexet akar a férfi.
“Végülis mindegy, hogy definiáljuk, a nők többnyire tényleg jobbak abban, hogy kitalálják, mit érez a másik.”
Azért azt tudod, hogy a közvélekedés az empátiába a jóindulatot is beleérti…
“Nem feltétlenül tetűség, ha nem társul hozzá jóindulat”
Ezt közben már javítottam a kommentemben :D
“A tetűség, vagy rosszindulat meg nem hiszem, hogy nemfüggő, ez erkölcsi kategória.”
Papíron igen. De sajnos megfigyelhető, hogy míg a férfiak túlnyomó többsége együttérez a nőkkel (még ha a mimikafelismerő képességei gyengébbek is), addig a nők túlnyomó többsége sz*rik a férfiakra, vagy legföljebb kárörömet, lenézést érez az irányukban. (Ezalól a rokonok, barátok kivételt képeznek – bár nem mindig.) Aki nem hisz az ilyesmiben, annak ajánlom a videót amin a csajos műsor vezetőnői együtt röhögnek a női közönséggel azon, hogy egy muksónak levágták a fütyijét és bedobták a darálóba. Együttérzés…??? És tegye fel a kezét aki el tudja képzelni, hogy egy férfiaknak szóló műsorban […már ez önmagában lehetetlen, férfiműsor nem létezik, de ez mellékvágány] az lenne a téma, hogy egy nőt súlyosan és visszavonhatatlanul megcsonkítottak, és erre a műsorvezetők viccelődni kezdenének és a közönség öblösen hahotázna. Le-he-tet-len. Szóval hogy melyik nem hogyan viszonyul a másikhoz, azt jobb nem a viktoriánus ideák alapján elképzelni.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a nők “rosszak”. (Persze könnyen félreérthető a téma, aki félre akarja magyarázni az könnyen megteheti.) Csak herótot kapok attól, amikor egyesek (nem itt) a nők dícséretét zengedezik, miközben a férfiakat ostorozzák, pontosan azt kihasználva, hogy a férfiak a nők kedvéért bármire hajlandóak, még önostorozásra is. A nemek helyzete jelenleg a polkorrekt modern világ közepén kb. arra hajaz, amikor a domina a megbilincselt szolgájának ecseteli, hogy ő milyen csodás, míg a szolga milyen gyökér, és ehhez a pasi szorgosan bólogat, mert hát ezt a szerepet osztották rá. Az irónia az, hogy míg a dominánál az ember tisztában van azzal, hogy nemsokára felöltözik és visszatér a normális világba, addig a polkorrekt utópiából nem nagyon van kiszállás. Merd csak azt mondani, hogy a férfiak is érnek annyit mint a nők, és egyből a nyakadba szakad egy szekér ganaj. És mindezt a nőelnyomás hazug álcája alatt… Ahogy Voltaire mondta, ha tudni akarod ki az igazi főnök, nézd meg kit nem szabad kritizálni.
“nem biztos, hogy a feministák tulajdonságaiból kellene következtetni a nőies tulajdonságokra általában”
Ők is nők… De egyébként nem szokásom róluk következtetni a nőkre :)
“Nem tudom milyen esti kommentekre gondolsz.”
Közben ezt is módosítottam az eredeti kommentemben, de te tudod miről van szó. Pl. Den-re gondoltam: “A nők átérzik azt is, csak ahogy daphne is mondja nem sajnálattal reagálnak, hanem lenézéssel.”
Nem tudom most megnézni a videót, de el bírom képzelni. Nekem ez azzal cseng össze, hogy amikor egy nő pofoz fel egy férfit, azon mindenki csak nevet, ha fordítva, azon meg felháborodik. De ez szerintem nem azért van, mert a nők a valódi főnökök. Inkább ahhoz hasonlít, amikor egy kisgyerek próbál bántani egy felnőttet, azt se ítéljük el, inkább vicces. (Tudom, hogy egy nő, a kisgyerekkel ellentétben képes kárt okozni, most csak a kiváltott reakciót hasonlítottam össze.) A felnőtt meg nyilván nem bánthatja a gyereket. Lehet, hogy nincs igazam, ez csak egy benyomás, de elnézve ezeknek a nőknek az agresszív megnyilvánulásait, és a teljes közönyt a férfiak részéről, inkább olyan, mintha egerek bosszantanák az alvó oroszlánt. Inkább csak az a furcsa, miért nem ébred fel ez az oroszlán..
Szerintem könnyen lehet, hogy a nők nem képesek megszabadulni a sztereotípiáiktól és bármiben az erősebb feletti győzelmüket ünneplik. Talán pont ez a vélt kiszolgáltatottságuk feletti állandó felülkerekedni akarás teszi őket ilyen mértékben kegyetlenné. Szerintem nyugodtan kimondhatjuk, hogy a női empátia emiatt tényleg csak egy mítosz. A nőkben semmilyen empátia nem él a férfiakkal szemben. Bár Freud-ot sokszor kárhoztatják, de nekem úgy tűnik, hogy mélyen igaza van abban, hogy a női psziché egyik mozgatórugója a permanens pénisz-irigység, a lappangó kasztrációs szindróma. Ezért képesek teleszájjal nevetni a férfiak megcsonkításán is. Pedig csak egy pici jó izlés kellene annak belátásához, hogy a megcsonkítás korántsem vicces. Megragadtam az alkalmat és a videót átemeltem a “30 hasonlóság…” című cikkbe is.
A férfiak lelkében, ha használhatom ezt a kifejezést, van egy beépített tisztelet és óvó-védő ösztön a nők felé, és emiatt ha egy nőnek nyűgje van, akkor segíteni akarnak rajta. Nem érdekből, vagy mert meg akarják dugni (bár a tudatos gondolatok szintjén ez is felmerülhet előbb-utóbb, de nem tartom elítélendőnek), hanem mert az ösztöneik ugrasztják őket a nők megsegítésére, mint a rókát a nyúlra. Éppen ezért elképzelhetetlen, hogy férfiak nők csonkításán röhögjenek. Nem kell ebből sem erkölcsi kérdést csinálni, ha nem akarunk – a férfiak nem különösebben dicsekedhetnek egy olyan dologgal amire az evolúció meg a természetes kiválasztódás csiszolta őket évmilliókon keresztül. Ez nem érdem, hanem automatizmus.
[Nyilván van egy szűk réteg, pár ezrelék, akik technikailag pszichopaták, és hiányzik belőlük ez az ösztön – de ugye tudjuk mennyi értelme van a 0,1%-ra hivatkozva elutasítani ami a 99,9%-ra igaz…]
Ugyanakkor a nőkből ez teljesen hiányzik. Egy nő nem akar segíteni semmiféle férfinak, se ösztönösen, se sehogy. Őbenne az az ösztön munkál, hogy ha a barlang előtt megjelenik a kardfogú tigris, akkor küldje ki a pasit védekezni, ő maga pedig lapuljon meg. Nem az ő dolga a problémákkal (főleg másokéval) foglalkozni – arra ott a férfi… Ez nem “erkölcstelenség”, hanem automatizmus. Neki elég a saját életben maradásával és a saját gyermekeivel törődni (ezért is érti meg jobban a babagügyögést). Ezek régről ránk maradt ösztönök, amivel manapság a kutya sem törődik, épp ezért ellenőrizetlenül randalíroznak a tudat felszíne alatt.
A férfiak együttéreznek a párjukkal és a gyermekeikkel (=család), míg a nők csak a gyermekeikkel, de azokkal “ügyesebben”, mint a férfiak. (A nőnek a család szigorúan véve csak maga és a gyerekek [na ki kezdeményez több válást?]) Ugyanígy a férfiak együttéreznek általában a nőkkel, míg a nők tojnak a pasikra.
Ez így részben igaznak és elfogadhatónak tűnik számomra, az alapvető ösztönkésztetések szintjén. De ha annyira bőszen állítják egyesek, hogy a (nemi) viselkedés is csak társadalmi konstrukció, akkor legalább némi igazat próbáljunk meg adni nekik is. Az ösztönök olyan fajta szabad áramlása, amely ilyen fokú női önzésnek és lelketlenségnek ad teret, talán már nem magyarázható tisztán az ösztönök szintjén. Talán keresgélni lenne érdemes azt a momentumot is, hogy az ösztönkésztetések felett miként neveli a társadalom ennyire a férfiak és egyben a társadalom ellen funkcionálóvá a női személyiséget.
A válasz ennek a második felében.
Igen, ez sokkal jobb magyarázat. És következik is belőle egy olyan társadalmi berendezkedés, ahol a férfi valóban gondoskodik a nőről, a nő meg tiszteli ezért. Csak tényleg ne hibáztassuk egyik nemet se ezért az alap-beállítottságért. Mondjuk egy tanulmányt megérne, hogy ha bebizonyítható, hogy így működnek a nők, hogy a férfiak védelmére számítva csak magukért és a gyerekeikért éreznek felelősséget, akkor szabad-e hatalomba engedni őket:P
“ha bebizonyítható, hogy így működnek a nők, hogy a férfiak védelmére számítva csak magukért és a gyerekeikért éreznek felelősséget, akkor szabad-e hatalomba engedni őket:P”
Tűnődöm, vajon miért nem hallok a parlamenti közvetítésekben soha egyetlen férfit sem arról beszélni, hogy “törődjünk a férfiak érdekeivel”, de nőktől rendszeresen hallom, hogy a saját nemüket akarják támogatni, nem ritkán kifejezetten a férfiak rovására.
Persze nem arról van szó, hogy a nőket ki kéne zárni a hatalomból, de érdemes lenne odafigyelni az ilyen realitásokra akkor, ha egy működő és igazságos rendszert akarunk építeni. Olyan beteg és alaptalan utópista téveszmékkel, mint hogy “ha a nők irányítanak nem lesz háború és minden csodálatos lesz” nem jutunk sehová.
“Na azért az együttérzés közel sem ennyire egyszerű kérdés – a nők szinte soha nem érzik a férfiak irányába.”
A nők átérzik azt is, csak ahogy daphne is mondja nem sajnálattal reagálnak, hanem lenézéssel. Ha barátkozol egy nővel máris másként megy.
Alter Ego: itt válaszolok inkább.
“Miért gondolják azt a nők, hogy másképp kell közelíteniük, viszonyulniuk a férfiakhoz az aktuális szándékuktól függően?” Például tapasztalatból. Nem hosszú hónapokig tartó udvarlásra gondolok, vagy a férfi direkt szívatására. Ez leginkább arról szól, hogy a nő kisebb vonzalmat mutat, mint amennyit érez. És igen, erre szükség van, mert a férfiaknak általában kell valamennyi kihívás, különben hamar elveszítik az érdeklődésüket, ha volt szex, ha nem. Lehet, hogy te nem ilyen vagy, és nekem vannak torz tapasztalataim a világról, de ezzel elég sokszor szembesültem. Ez nem valami aljas trükk, és nem kell hónapokig fenntartani, csak az ismerkedés elején.
Az, hogy milyen a szex, legalábbis női szempontból, mert csak azt ismerem, nagyon függ a körülményektől is. Még egy-két alkalom után sem biztos, hogy hosszú távú következtetéseket lehet levonni. Megint lehet, hogy rosszul gondolom, vagy hogy a férfiak is így vannak vele, de egy nőnél sok múlik azon, hogy szerelmes-e, mennyire vonzódik a férfihoz (és nem csak a testéhez, a személyiségéhez is), mennyire tud felszabadult, gátlástalan lenni vele, szinte elfeledkezni saját magáról közben. Nem mintha nem lehetne jó a szex akár egy vadidegennel, de önmagában abból sem lehet kideríteni, hogy milyen lenne vele egy kapcsolat.
A kellő emberismeretet, meg annak felismerését, hogy ki a jó és a rossz ember, meg kell tanulni, és ez azzal jár, hogy sok hülyeséget elkövet az ember. Például lefekszik a menő gitárossal és csodálkozik, hogy nem telefonál egy hét múlva se:) Jó, egy felnőtt, főleg középkorú nő már hülye, ha ilyet csinál. Te nem a szűzlányokról beszéltél, de én igen, arról, hogy ezeket előbb meg kell tanulni. Vagy mástól, vagy a saját hibájából.
Lesarkítod kicsit a kérdést, mintha csak az a két eset létezne, hogy megismerek valakit, hogy milyen a szexben, vagy pedig belenézek a pénztárcájába. Elég sok szó esett már ezen az oldalon a csajozási technikákról, hogy mire buknak a nők. Ezt nem kellene leegyszerűsíteni arra, hogy a gazdag palikra. A státusz, a férfiasság sokmindenben megnyilvánulhat. Ha csak a pénz számítana, ezek a technikák sem érnének sokat (shit teszt, és hasonlók). Na és ha egy férfi ilyenekre odafigyel, hogy milyennek mutatja magát a nő előtt, az vajon nem taktikázás? Szerintem nincs ezzel baj, mindenki igyekszik vonzónak tűnni a másik nem felé.
Az a baj, hogy nem ugyanarról beszélünk. Vannak számító nők, akik tudatosan a férfi egzisztenciáját nézik csak, élvezik, hogy a szépségükkel hatalmat gyakorolnak a férfiak felett és visszaélnek vele. Vannak, akik túlbonyolítják a kapcsolatot, rettegnek, hogy ha őszinték lesznek, akkor nem fognak kelleni, mert rájuk un a férfi, és ezzel elrontják az egészet. Vannak, akik nem elég gerincesek ahhoz, hogy megmondják a férfinak, hogy nem tetszik nekik és hagyják, hogy fusson utánuk. Meg olyanok, akik sokszori hibázás után sem tanulnak, naivak, és mindenért a férfiakat hibáztatják. De azért van sok normális nő is, akik nem akarnak kiszúrni senkivel, csak szeretnének ismerkedni és próbálják elkerülni a csalódást.
Én egyébként nem tudom eldönteni ránézésre, hogy le akarok-e feküdni valakivel. Ha már egyszer-kétszer beszéltünk, akkor igen.
Oké, eddig is tudtam, hogy sokszínűen látod az embereket, és nem szoktál klisékben gondolkodni, de még a te egyik mondatod is, (amiben arra utaltál, hogy a férfiak sem “fair” módon járnak el) egyfajta negatív sztereotipiát tartalmazott. Én csak erre “ugrottam”, mivel egyébként is az egyik vesszőparipám az a – szerintem szükségtelen – női önvédelmi pozíció, amit többnyire “a férfiak szemétségével” szoktak indokolni.
Lényegében annyit szerettem volna mondani, hogy bár nyilván létezik olyan eset is amikor csak a könnyű hódítás a férfi célja, általában nem vezérli őket taktikus, unfair szándék. Pont annyira tudják, vagy éppen nem tudják előre megítélni a kapcsolat hosszú távú esélyeit, mint amennyire a nők. A természet által kiosztott szerepek szerint ők a kezdeményezők, meg is teszik az első lépéseket, de ha menet közben kiderül, hogy mégsem működtethető hosszútávon a kapcsolat, akkor az nem azért van “mert minden férfi egy disznó”…
Sőt még a csajozás trükkjeiről szóló randiguru tippek sem azért vannak, hogy segítségükkel a galád férfiak minél több gyanútlan nőt verhessenek át, foszthassanak ki “biológiai vagyonából”, hanem a céljuk többnyire az, hogy kapcsolatteremtései zavarokkal küzdő férfiaknak mutassák meg, hogy milyen módon vehetnek részt az addigi kudarcaik helyett valamicskével több eséllyel a nagy “húspiaci versenyben”…
Egyébként (már ha érvényes itt saját tapasztalatra hivatkozni, mert mi másra is lehetne) az én és a férfi barátaim tapasztalatai szerint legalább fele arányban a nők lépnek ki rövidtávon az éppen csak bimbózó kapcsolatokból… Talán hihetetlenül hangzik a nők számára, de sok olyan férfi pofára esésről is szót lehetne ejteni, amikor a jó kezdés után teljesen érthetetlen okból azon veszik észre magukat, hogy a vonal másik végén valamiért nem akarják fogadni a hívásukat. Csak ugye a férfiak nem szeretnek ezzel büszkélkedni, mert nincs is kéznél semmilyen olyan divatos önmentő sztereotípia, amivel mindent magyarázni lehetne. A “minden nő kurva” valahogy fele annyira sem hangzik jól, mint a “minden férfi csak szexet akaró disznó”.
Félreérthetően fogalmaztam valószínűleg, nem csoda ha “ugrottál” rá. Csak arra gondoltam, hogy az ismerkedésnél, amikor imponálni akar az ember, a nők is annyira viselkednem “nem fair” módon, mint a férfiak, ezen meg azt értem, hogy igazából egyik sem igazságtalan vagy aljas.
Nem gondolom, hogy a férfiak általában rosszabbak a nőknél, éppen ezt próbálom hangsúlyozni, hogy egyszerűen csak nem teljesen ugyanazt várják egy kapcsolattól. Normális esetben, ha nem cinikus, számító emberekről beszélünk, csak annyi szokott történni, hogy félreértik a másikat, mert magukból indulnak is, és ezért gondolják, hogy a másik “szemét”. Tudom, hogy a férfiakat is bántja, ha a nő egyszer csak szó nélkül lelép.