Feminista vagyok, baj? – A nagy vita

Nekem a nők felkészültebbnek és okosabbnak tűntek. Meglepődtem Molnár Gabriellán. Egész nőies volt. Sokkal maszkulinabbnak hittem. Sok minden maradt kimondatlanul, szerintem. Bár ezek  talán csak az én érzéseim. Én hátrányban érzem magam sok nővel szemben, mert képesek olyan jól teljesíteni a társadalmi életben, mint én. Szerintem ott szerepleni az én dolgom lenne. (Ennek oka a modern társadalom is, melyben sok olyan szakma megjelent, ahol a női adottságok legalább olyan jól megfelelnek, mint a férfiasak. Talán a nők a lelki evolúcióban előbbre tartanak, mint mi. Meglehet, nem tudom. Talán csak egyszerűen egy nő könnyebben előhívja magából a férfias szerepalkalmasságot, mint egy férfi magából a nőit, mivel az egyik univerzális, a másik speciális. Nem tudom. Én szeretnék Férfi lenni. Ebbe beletartozik, hogy az otthoni munkát elvégzem, ha kell, de nem úgy, ahogy a nő előírja nekem, hanem ahogy én jónak látom. Esetleg lehet vitázni, hogy az miért nem jó, de tessék számítani a következő (általában bunkónak tartott) ellenérvre: így csinálom, mert nekem így megfelel. Bevallom, nem tudom, meddig bírnám elnézni, hogy a nő emiatt esetleg pluszban robotol. Más kérdés, hogy ez ellen jó orvosság lehet elmenni sörözni. Pedig utálom magam bunkónak érezni, de ha ez az ára, hogy ne legyek otthon rabszolga, akkor mit tehetek? És sajnos a bunkóság érzete csak kezdetben fáj, aztán szépen lassan meg lehet szokni. És máris benne vagyunk egy hatalmi játszma kellős közepén, avagy: kinek lesz igaza? Látszólag a férfinek, de az erkölcsi fölény a nőé. Ó, a gaz patriarcha, aki mellett mártírnak kell lenni! Pedig talán csak több türelem kéne, és kompromisszumkészség. Na, átmentem nőhibáztatóba.

Ezek a nők azt gondolják, igazuk van, mert vállalnak egy-két gyereket (tehát anyák is), de közben az álmaiknak is akarnak élni (tehát férfias szerepekben tündökölni). Én azt mondom (ha jól emlékszem, Deannel (vagy Qujonnal?)együtt, hogy előbb nagycsalád, sok gyerek (ugyanis a fogyasztói társadalmak lakossága fogy), aztán karrier. Vagy csak egyszerű társadalmi szolgálat, amiért nem jár pénz. (Tudom, ez meredek gondolat, de hogyan tanul felelősséget a férfi, ha nincsen éles helyzetben? Ha nem szolgáltatja magát ki neki a nő, honnan fogja tudni, mit jelent a szemébe nézni annak, akiért felel? De ehhez olyan társadalom is kell, amelyik felelősségre vonja a férfit (és elsősorban nem jogi, hanem személyes szinten) amennyiben a felesége valamiért nem teszi fel a kényes kérdéseket akkor, amikor kell. <Ugyanis egyetlen férfi sem Isten> (Ja, hogy ez nem vezetői “csak” tanácsadói szerep? Hát ez van. Minden nem megy.) K..ra tiszteljük egymást, és sokszor nem kérdezzük meg: te Józsi, miért is csalod a feleséged? Te Marcsi, miért is hagytad el a Pistát magaddal víve a közös gyereket? Szinte biztos, hogy nem fogunk egyszerű válaszokat kapni.

<Vazze, mindig defókuszált leszek, ha elkezdem kiírni magamból…>

Én így élem meg: a mai, modern, emancipált nő nem érti meg, hogy férfi akarok maradni. Ebbe az is beletartozik, hogy férfias dolgokat csinálok. Én keresem a pénzt, én vezetem a gyereket a világba.A modern társadalom túl bonyolult nekem. Szétvált a mammut hazavitele, és a fiúk férfivá nevelése. Nem vihetem magammal a fiaimat a munkahelyemre, és nem száll apáról fiúra a mesterség. Miközben az “így csináld”-ot magyaráznám, akarva-akaratlan átadnám az “így szemléld” – et. NEM TUDOM MEGTENNI. Ba…a meg! És ennek nem tudok örülni. Egyszerűbb, természetközelibb társadalomra van szükségem, mert itt nem számít a fizikai erő, nem kell kitartónak lenni, és nem kell fáradni, és amit az emancipáció kínál, hogy mosogathatok, és lehetek egy modern kvázi-nő, nekem nem kell! Én überelni akarom a nőket a férfiterületeken – mert Férfi vagyok. És ez függ attól is, hogy hozzájuk képest milyen a szerepem. A “legyél olyan, mint mi, és szeretni fogunk” – tól kiráz a hideg. Pedig szeretném, ha szeretnének a nők, mert az JÓ, de önmagamért tegyék, ne azért, mert az ideáikat megtestesítem. Úgysem tudom hosszú távon, és utálok egy megbántott, csalódott nő szemébe nézni. Ennyiben nem vagyok patriarcha. Bár egy igazi patriarcha szerintem utál csalódást okozni a nőnek – de néha kénytelen. Az ÉLET ilyen. Ez van.

Nem tudok, és nem akarok versengeni a nőkkel az anyaság terén. Egy komplex szervrendszer van minden nőben, amit kifejezetten azért kapnak – ingyen és bérmentve – hogy fejlődjön bennük egy új élet, és végül a világra jöjjön. Bennem ennek nyoma sincs! Nagyon szívesen megkérdezném a vitában megszólaló kamasz lánytól: ha a férfiak elkezdenének szülni, mennyire éreznéd magadat még mindig nőnek? Persze, először jó poén lenne, de amikor már egy generáció úgy nő fel, hogy a felét egy apa hozta a világra? Én úgy nőttem fel, hogy természetes volt, hogy édesanyám eljárt pénzt keresni, és engem senki sem várt otthon az iskola után. Kedves kamaszlány, te talán nőnek érzed magad a vegyes szerepeidben, de én nem érezlek annak – eléggé. Csodálatos vagy, ez kétségen felül áll, de – és ez erős lesz – melletted én csak nyöszörögni tudok, mert nem tudok Férfivé válni, illetve annak maradni. De ez rólam szól, ez őszintén be kell ismernem. Bizony mellém NŐ kell. Nem hibrid. (És most utálom, hogy bunkónak kell éreznem magam a hibrid miatt, de minek nevezzelek? Mellém le kell szállni a puszta földre, mert nem tudlak, és nem is akarlak követni éteri magasságaidba, ahol egyfajta – számomra mindenképp – androgün lényként létezel. Mondhatom másképp is: Hahó Holdrakéta! Itt Föld. Ideje landolni, mert fogytán az oxigénje. Nálunk már jelzi a műszer, elvben önnek is észre kellett volna vennie. Például a bomló házasságokból. Mert ahogy a fiatalember mondta: a feminizmus nem csak a nők ügye. Ugyanis a nők nem a Holdon élnek, hanem köztünk, férfiak, gyerekek és idősek közt. És nekünk is szükségünk lenne rájuk, nem csak az álmaiknak. Először jöjjünk mi, aztán az álmok.)

Hogy szokta Dean írni? Uff. (Én beszéltem.)

;-)