Egy fiatal, új MRA napokat töltött a reddit-en kérve a feministákat hogy fejtsék ki, mit jelent a kiváltság-vak jelző. Sok önjelölt feminista szereti ezt a kifejezést, de arról már hallani sem akarnak, hogy esetleg ők maguk is ebben a vakságban szenvednének. Miután végigolvasta a sok kiváltságos nő körkörös érvelését arról, hogy milyen elnyomottak ők, Girl Writes What írt egy nyílt levelet ennek a fiatalembernek, amit mindenkinek el kellene olvasnia. Mi ezt közöljük most újra, kis változtatással, a szerző engedélyével – Dean Esmay
Mit jelent a „kiváltság-vak” kifejezés?
Azt jelenti, hogy a kultúrában mindkét nemnek vannak/voltak kötelezettségei és jogai, és/vagy ezekből fakadó előnyei. Ha bizonyos jogok (előnyök) birtokában éled le az életed, általában nem veszed észre a létüket, avagy hogy hogyan profitálsz belőlük, és azt sem, hogy mások nem rendelkeznek ezekkel a jogokkal (előnyökkel) és nem tudnak profitálni belőlük.
A legtöbb feminista a tradicionális férfi jogokat kiváltságnak nevezi. A női jogokat jóindulatú szexizmusnak (mivel akik az előnnyel rendelkeznek, nem igazán érzékelik ennek létét), a női kötelezettségeket pedig elnyomásnak. A férfiak kötelezettségeit pedig jogoknak nevezik (pl. hogy a férfiaknak joguk volt/van pénzt keresni, eltartani magukat, ami valójában persze kötelezettség) avagy „A patriarchátus a férfiaknak is rossz”.
Amit a feminizmus valójában tett – a „női érdekek előmozdítása” címszó alatt -, az annyi volt, hogy a férfi kötelezettségeket átnevezte jogokká, és így alkalmazta a nőkre, hogy ők eldönthessék, passzolnak-e hozzájuk vagy sem. Ez – az olyan segítségekkel együtt, mint pl. a fogamzásgátló tabletta – oda vezetett, hogy megszabadította őket a patriarchátusban létező kötelezettségeiktől, miközben annyi kiváltságot tartottak meg, amennyit csak tudtak (például megszabadultak az életre szóló házasság kötelezettségétől, és attól hogy gyermekeket adjanak férjeiknek, amelyek többé-kevésbé az övéik is, miközben az anyagi támogatás előnyeit megtartották).
Kérlek, ne értsd félre… nem vagyok tradicionalista semmilyen formában. Azonban a valóságban élek, és láttam mi történt az elmúlt 40 évben.
Tehát a mai gyakorlattal az a probléma, hogy a nők megszabadultak (a férfiakkal és a társadalommal szemben fennálló) kötelezettségeiktől anélkül, hogy kiváltságaikat feladták volna. A dolgok kiegyensúlyozatlanná váltak. Az ezelőtti gyakorlat sok ember számára kellemetlen volt, de legalább méltányos volt mindkét nem számára – mindenkinek elegendő „kiváltságot” [vagy ellenértéket] nyújtott a kötelezettségek ellensúlyozására. Ha a csoport egyik tagjától elveszed a kötelezettségeket, miközben az előnyöket megtarthatja, az automatikusan több terhet ró a csoport többi tagjára, kevesebb előny mellett.
Míg a hagyományos rendszerben a nők kiváltságait férfiak egyénileg nyújtották (anyagi támogatás, partnerség, védelem stb.), addig manapság ki vannak rúgva a házból, hogy úgy mondjam. A nőknek túl sok választásuk van, mivel a jogot a pénzkeresetre valóban jogként és nem kötelezettségként kapták, és mivel saját elvárásaikon kívül senkinek nem kell megfelelniük… no de a döntéseknek ára van. Gazdaságilag, szociálisan és politikai értelemben is.
Manapság nem engedjük meg a férfiaknak, hogy mindezt ésszerű feltételek mellett fenntartsák. A nők megszegték a régi társadalmi szerződést, és mikor elvettük a férfiak hagyományos „kiváltságait” anélkül, hogy újakkal felváltottuk volna, sokkal rosszabb szerződési feltételeket kínáltunk számukra. Most nagyobb kormányzatra, szociális és jogi kényszerre, vállalati struktúrákra van szükségünk, hogy a nők továbbra is megkapják a segítséget, támogatást és védelmet, vagy hogy kikényszerítsük ezeket a férfiaktól, akik mindezt már nem akarják nyújtani.
Ez annyit jelent, hogy továbbra is próbáljuk a férfiakat régi kötelezettségeikhez láncolni. Oka van annak, hogy a média azon csámcsog, hogy a férfiak „nem nőnek fel”. A férfiak mindig is produkáltak asszonyaik és gyermekeik számára, vagy épp nagy befizetői voltak az állami és vállalati kasszáknak. Mindig többet tettek be, mint amennyit kivettek – a pénz 80%-át hagyományosan nők költik el. Most a fiatal férfiakat arra kérik, hogy tegyenek be még többet, és vegyenek ki még kevesebbet.
Egy példa: ma már az orvostanhallgatók kb. 60 %-a nő. Nagy fejlődés. Az állam milliókat költ a képzésükre, mert az orvosok képzésére költeni (általában) okos befektetés. Az orvosok jól keresnek, ami adóbevételt és gazdasági aktivitást hoz, azonkívül értékes szolgálatot tesznek a társadalomnak, ami a stabilitást segíti elő. Az orvosi egyetemeken kevés a hely, mivel a képzés drága, ezért a női jelentkezőnek számos férfi jelentkezőt kell megelőznie a helyért.
No de hogy is van ez? Ő a karrierjére lehetőségként és nem kötelezettségként tekint. Gyakorlatilag korlátlanok a lehetőségei aszerint, hogyan szeretné berendezni az életét. Így, ahogyan a női orvosok fele, tíz éven belül részmunkaidőben fog dolgozni, vagy sehogyan. A férfi kollégái kötelezettségként kezelik karrierjüket, és az elvárás feléjük az, hogy dolgozzanak hetente 50-70 órát 30 éven keresztül, ezáltal értékes szolgálatot nyújtva a társadalomnak.
A női orvos egyszerűen többet vett ki, mint amennyit betett. Valakinek persze rendeznie kell a számlát, és mindannyian fizetjük ezt az adónkkal és azzal, hogy többet kell várnunk az orvosra. A férfi kollégák pedig a hosszabb munkaórákkal fizetnek, és mivel több a női orvos, a kevesebb férfi még több munkaórával fog fizetni azért, hogy te és én ellátást kapjunk.
Nem mondom, hogy nők ne legyenek orvosok, hisz a nővérem is az. De azt igenis mondom, hogy miközben a nők sok férfiszerepet kipróbáltak, nem tették ezeket magukévá semmilyen értelmes módon. Nem kellemes 70 órát dolgozni egy héten, és alig látni a családodat, legyél nő vagy férfi. Csakhogy a nőkre ezt nem is kényszeríti senki azon a módon, ahogyan a férfiakra.
Egy feministát se fogsz találni, aki hajlandó lenne beszélni erről. Azt sem fogják elfogadni, hogy a nőknek vannak – és mindig is voltak- kiváltságaik. Azok a fenntartott helyek a mentőcsónakon, miközben a férfiak a hajóval együtt mentek a hullámsírba? Csak az elnyomás újabb jele számukra.
Fiatal vagy. Úgy tűnik értelmes vagy és jól fogalmazol. Minden jogod megvan ahhoz, hogy úgy érezd, az AskFeminists subReddit tagjai figyelmen kívül hagytak és elutasítottak. Azok az emberek – ahelyett hogy a valóságban élnének – megpróbálják újraírni a történelmet és a valóságot, érzelmi alapon. Ne hagyd, hogy beszippantsanak.
Vannak női problémák, de úgy tűnik, a feminizmus épp az ellen dolgozik, hogy ezekre megoldást találjunk. Hogy lehet arról panaszkodni, hogy a nőket nem tartják megbízhatónak a politikai hatalomban – hisz még a női választók sem szavaznak rájuk – aztán a következő mondatban úgy ábrázolni őket, mint akiknek állandó segítségre és támogatásra van szüksége, csak hogy boldoguljanak a saját életükkel, és közben nyafogni, hogy az eltartóik elnyomják őket? Nő vagyok, és a legnagyobb problémám a feministákkal az, hogy túl kevésre becsülik a nőket.
Akárhogy is, jobbnak láttam, hogy az askfeminists reddit-től távol maradjak, mert nem akarok a nyakamba még egy szarfolyamot. Három gyerek anyja vagyok, kettő közülük fiú, az idősebb 17, és aggódom miatta és az öccse miatt, hogy ilyen világban kell felnőniük. A lányomról tudom, hogy kevesebb gondja lesz… azt hiszem ezt sok mindent elmond.
A történethez hozzátartozik, hogy ezt egy amerikai nő írta, tehát az értelmezéskor figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államok alapvetően másképp látja a nőket, mint Európa, vagy a többi világrész.
Csak pár példa:
Aztán milyen érdekes, ott a leghangosabb a hiszti a nőelnyomáson meg a patriarchális hímsovinizmuson. Érted, ott, meg Svédországban (hol máshol).
De ne izgulj, beérnek lassan ezek ide is, csak idő kérdése. Nem mintha itt nem lenne kinyalva a seggük…
Amennyire én tudom, GWW ausztrál. Habár, az talán még durvább.
No igen, Ausztrália fölött mindig elsiklunk, pedig a feminizmussal kapcsolatos horrortörténetek harmada onnan jön, vagy Kanadából.
Ausztrál? Nofene, akkor rosszul tudtam, bocsánat. De akkor meg nézzük ausztrál szemüvegen keresztül: Ausztrália erősen brit (nem csoda), csak némiképp szélsőségesebb (ismét nem csoda: sok család felmenői között köztörvényes bűnözők vannak). Ismeri vki az austrál focit? Durvább, mint a jenki.
Ha feminizmus szemszögéből nézed, kb ugyanaz. Nem véletlen, hogy az amcsi, ausztrál, brit, kanadai MRA-k remekül megértik egymást, és szövetkeznek….
“A női jogokat jóindulatú szexizmusnak”
Milyen női jogokat? Az udvariassági formulákat? Hát kösz de én is ki tudom nyitni magamnak az ajtót, előre is tudok menni ha akarok, ha meg a férfi megy elém akkor sem fogom bokán rúgni:) Az udvariaskodás már a parlamentig, cégvezetői tanácsokig, tehát ahol VALÓBAN szükség lenne az előzékenységre a nőkkel szemben, nem terjed. Ergo tényleg nem más mint egyfajta gesztus az alárendelt fél számára.
“például megszabadultak az életre szóló házasság kötelezettségétől, és attól hogy gyermekeket adjanak férjeiknek, amelyek többé-kevésbé az övéik is, miközben az anyagi támogatás előnyeit megtartották”
Mi az h “megszabadultak” és “kötelezettség”?? Akkor talán mégiscsak tehernek számított h hagyományosan a családon belül voltak ingyenesen végzendő kötelezettségei a nőnek? Ma meg már másként van. Szabad elhatározásból házasodunk, szülük gyereket és a párunkkal megbeszéljük milyen legyen a családon belüli munkamegosztás. Nem így a normális? Miért kéne bármit is “kötelezettséggé” tenni? És mi az h “megtartottuk az anyagi támogatás előnyeit”? Ha vki gyereket csinál, annak kötelessége a gyerek felneveléséhez hozzájárulni. A nőt meg senkinek nem kötelező eltartania a mai világban. Persze lehet az illető magából indul ki, ő elvárja a férfiaktól ezt is. A stabil egzisztenciával rendelkező nők meg nem. A nők is többnyire dolgoznak, pénzt keresnek a közös kasszába, a férfi is (jó esetben) kiveszi a részét az ingyenesen végzendő házimunkából, gyereknevelésből. Ez az általános, követendő. Az h egyes nők szeretnék magukat kitartatni férfiakkal nem jellemző a nők összességére. Ez ellen egyébként is mi feministák nem tudunk küzdeni hiszen hogyan tiltsuk meg két embernek a magánügyét h ha a férfi annyira madár h eltart egy nőt csak úgy? Ehhez ugye a társadalom többi tagjának semmi köze, és nem is lenne jó ha az állam ilyen szinten beleavatkozhatna a párkapcsolatokba. Ellenben ti férfiak tudtok tenni ellene. Egyszerűen nem kell ilyen kapcsolatba belemennetek. Senki nem kényszerít, nyugodtan megkövetelhetitek h egy nő ugyanúgy vegye ki a részét a pénzkeresésből mint ti. Mindig két emberen áll a vásár.
“Míg a hagyományos rendszerben a nők kiváltságait férfiak egyénileg nyújtották (anyagi támogatás, partnerség, védelem stb.), addig manapság ki vannak rúgva a házból, hogy úgy mondjam.”
Ez meg jó nagy baromság. Miért lennének kirúgva? Ma talán nem élnek kapcsolatban nők és férfiak?
“A nőknek túl sok választásuk van, mivel a jogot a pénzkeresetre valóban jogként és nem kötelezettségként kapták”
És az baj? Mi az h “túl sok”? Nem az a normális h egy ember -akkor is ha nő- eldöntheti milyen életmódot választ, ill kivel milyen feltételek mellett hajlandó együttélni?
“A női orvos egyszerűen többet vett ki, mint amennyit betett.”
Persze. És ha az a felállás lenne amit nőcink sugallani akar h a nők ne dolgozzanak hanem a férfiak tartsák el őket akkor meg aztán baromira sokat betennénk abba a közösbe. Éppen ellenkezőleg. Akkor a nők munkája után befizetett adó kisene, ezt is a férfiaknak kéne fizetni annak érdekében h az államháztartás egyensúlyban maradjon, ráadásul a nő (és gyerekei) szükségleteit is egyedül fedezni. Ezenkívül az eltartott nő ugyanolyan arányban használja a közintézményeket, közterületeket viszont ezek fenntartásához mivel piaci munkát nem végez, jövedelemmel nem rendelkezik, így adót sem fizet tehát nem járul hozzá. Baromi előnyös társadalmilag tényleg. Ebből a férfi hogyan profitálna?
“Egy feministát se fogsz találni, aki hajlandó lenne beszélni erről.”
Hát nem találtatok backi? A mai társadalom felépítése már másként néz ki mint pár száz évvel ezelőtt. Ezt kéne már felfogni. Gyakorlatilag a szakképesítés nélkül végezhető házimunka minimálisra csökkent a gépesített élelmiszertermelésnek, és az automatizált háztartási gépeknek köszönhetően. Így a “régi felállás” eleve nem lehet működőképes a mai világban. Amilyen felállásnak akkor volt értelme, ma már nincs.
“Vannak női problémák, de úgy tűnik, a feminizmus épp az ellen dolgozik, hogy ezekre megoldást találjunk.”
Hogyhogy? Nem a feministák foglalkoznak épp ezekkel a problémákkal?
“aztán a következő mondatban úgy ábrázolni őket, mint akiknek állandó segítségre és támogatásra van szüksége, csak hogy boldoguljanak a saját életükkel, és közben nyafogni, hogy az eltartóik elnyomják őket?”
Milyen “eltartóink”? És méghogy a femik degradálják a nőket pff. Talán épp az ilyen nők degradálják akik másokkal akarják eltartatni magukat és ezt próbálják normálisnak beállítani. A társadalom bizonyos területein a nőknek vannak hátrányai. Egyrészt ezek ellen küzdenek a feministák, illetve vannak hátrányos helyzetben lévő rossz párkapcsolatban élő nők akiknek problémáik vannak. Ezekre hívják fel a figyelmet. Én sehol nem látom h a nőket (így kollektíve) segítségre támogatásra szorulónak ábrázolnák.
“A lányomról tudom, hogy kevesebb gondja lesz… azt hiszem ezt sok mindent elmond.”
Nocsak. Ezek szerint mégsicsak volt haszna a feminizmusnak? Mégiscsak könnyebb jobb lett ettől a nők élete? Hát, ki gondolta volna:P:P
“Milyen női jogokat?”
Vannak azok is legalább ugyanannyira valósak mint az általatok összefantáziált “férfiprivilégiumok”.
“Az udvariaskodás már a parlamentig, cégvezetői tanácsokig, tehát ahol VALÓBAN szükség lenne az előzékenységre a nőkkel szemben, nem terjed.”
LOL, szóval a parlamentben azért mégiscsak engedjük előre a nőket, hiszen úgy illedelmes, ugye? :)))) Elhiszem, hogy ott szükség lenne rá, mert önerőből marhanehéz bekerülni – csakhát ez (ellentétes hazugságaitokkal szemben) a férfiakra is ugyanúgy igaz. Vagyis semmi másról nincs szó, mint hogy előnyöket akartok kiharcolni a férfiakhoz képest.
“Mi az h “megszabadultak” és “kötelezettség”?? Akkor talán mégiscsak tehernek számított h hagyományosan a családon belül voltak ingyenesen végzendő kötelezettségei a nőnek?”
Ebbe bele se menjünk… Az eredeti megfogalmazás nem volt szerencsés, de hadd emlékeztesselek, hogy a történelem kezdeteitől a nők akarják jobban a házasságot. Például nem tudom fel kell-e hívnom a figyelmed a neten is fellelhető szakirodalomra, ami azt taglalja, hogy hogyan kell a húzódozó pasit zsarolással, kényszerrel, szexmegvonással és egyéb trükkökkel rávenni a házasságra. Ehhez képest meglehetősen nagy merészség azt állítani, hogy az a nőknek rosszabb. (Ha tényleg a nőknek lenne rosszabb, akkor a nők hihetetlenül ostoba lények, hogy másokat akarnak kényszeríteni a saját elnyomatásukra… Pf.)
“ingyenesen végzendő kötelezettségei a nőnek”
Az ilyen okádék feminista agyrémektől lassan már szó szerint hányingerem van, ezt a győzelmet elkönyvelheted magadnak. Részletezzük századjára is, hogy 1. kinek kellene fizetni azért, hogy elmosogass magad után? 2. a férjed hazaadja a fizetését, tehát tulajdonképpen nem is ingyen csinálod, 3. senki nem kötelez semmire, még csak házasodásra sem, 4. tényleg akkora hülyeséget akarsz leerőltetni értelmes felnőtt emberek torkán, hogy ha valaki dolgozik rád és eltart amíg otthon tévézel az tulajdonképpen neked rossz?
“a párunkkal megbeszéljük milyen legyen a családon belüli munkamegosztás. Nem így a normális?”
Ez a normális, csak akkor azt nem értem a feministák miért mennek a parlamenthez azért követelőzni, hogy ők határozhassák meg mindenki más munkamegosztását.
Tudod az is egy “érvényes” munkamegosztás, hogy a pasi dolgozik és a nő háztartásbeli, meg akár az is, hogy a nő dolgozik és háztartást vezet miközben a pasi egyiket sem csinálja csak a lábát lóbálja – ha ők egymással ebben egyeznek meg. Neked ehhez semmi közöd, húzzál kifelé más emberek magánéletéből a fasiszta idológiáiddal. Ha nem lennél náci akkor nem beszélnél arról, hogy csak az elfogadható amit te mondasz és minden mást be kell tiltani.
Tudod mi az alapvető különbség közted és köztem, feminista és antifeminista között? Hogy én nem akarom a te magánéletedet törvényileg szabályozni, viszont te az enyémet igen. Mert neked jogod van rá, hogy engem bármire kényszeríts, hiszen te a szent ügy dicső harcosa vagy, ugyebár…
“Ha vki gyereket csinál, annak kötelessége a gyerek felneveléséhez hozzájárulni.”
Ha férfi.
Ha nő, akkor abortálhatja, örökbe adhatja, inkubátorban felejtheti, ésatöbbi.
“A nőt meg senkinek nem kötelező eltartania a mai világban.”
Kivéve ha mégis, például ha bíróság kötelezi rá börtönbüntetés terhe mellett. Nőtartás…
“Ez az általános, követendő.”
Az a baj, hogy te azt hiszed mindenkinek erkölcsi kötelessége téged követni, mert te vagy a világ nyolcadik csodája a feminista ideológiáddal. “Követendő”?! Most akkor nem szabadság van, eltérő életstílusok kavalkádja, a felek egymás közötti megbeszélése? Azt kell követni amit te mondasz?
És még te papolsz arról hogy mi erőltetjük a nőkre az akaratunkat???
“Ez ellen egyébként is mi feministák nem tudunk küzdeni hiszen hogyan tiltsuk meg két embernek a magánügyét h ha a férfi annyira madár h eltart egy nőt csak úgy?”
Ne játszd már a jóembert, se a szegény elesett áldozatot, se az erőtlen gyönge nőt… Az EU meg az ENSZ teljes törvényi hatalma a zsebetekben van, kényszerítitek az egész világot a fasiszta ideológiátok követésére, és közben még eljátszanátok az ártatlant is? Amellett, hogy a férfi a hülye ha eltart egy nőt? Ha egy nő kitartatja magát nyilván az is a férfi hibája… LOL
“Ehhez ugye a társadalom többi tagjának semmi köze, és nem is lenne jó ha az állam ilyen szinten beleavatkozhatna a párkapcsolatokba.”
Akkor takarodjatok már kifelé a törvényhozásból ha kérhetném… Cserébe megígérem, hogy amint megteszitek, azonnal abbahagyjuk ezt az egész antifeminista mozgalmat. De amíg ilyen dolgok léteznek, addig inkább ne próbáld tettetni a hülyét.
“Ellenben ti férfiak tudtok tenni ellene. Egyszerűen nem kell ilyen kapcsolatba belemennetek. Senki nem kényszerít, nyugodtan megkövetelhetitek h egy nő ugyanúgy vegye ki a részét a pénzkeresésből mint ti.”
Jaaaaaaaaaj, a hülye feminista tévképzetek az életről meg a világról, és persze legfőképp a férfiakról. Mert a te fejedben ugye mindenki fajankó, aki nem követeli meg a párjától, hogy dolgozzon. Mivel neked ez a központi elvárásod, azt hiszed hogy ez a “normális” és eszedbe sem jut, hogy valakinek esetleg mások a szempontjai – vagy ha igen, akkor az illető vagy hülye, vagy patriarchális zsarnok.
“Ma talán nem élnek kapcsolatban nők és férfiak?”
A házasodási és válási statisztikák változásai gondolom hidegen hagynak. Napról napra több férfit dobnak ki a saját családjából, illetve pardon… A család az csak a nőé, szóval egyre több férfit dobnak ki a… izé… a nő és az ő gyermeke életéből.
(Ugye tudjuk, hogy férfit bántalmazni egy kapcsolatban az nem családon belüli erőszak, tehát a férfi nem része a családnak… Halleluját a feminista ideológiának!)
“És az baj? Mi az h “túl sok”? Nem az a normális h egy ember -akkor is ha nő- eldöntheti milyen életmódot választ”
A probléma ott van, hogy a férfiaknak ilyen választása nincsen. A nők és a férfiak jogai nincsenek egyensúlyban, mert a nőknek leginkább csak jogai vannak, a férfiaknak meg csak kötelességei. Persze értem én, hogy ez neked miért nem jelent problémát, hiszen te az egyenjogúság harcosa vagy…
“Akkor a nők munkája után befizetett adó kisene, ezt is a férfiaknak kéne fizetni annak érdekében h az államháztartás egyensúlyban maradjon”
…amit gond nélkül fedezne az, hogy a jelenleg munkanélküli férfiaknak is lenne munkája, de sebaj, a közgazdaság sosem volt erősségetek.
“Ebből a férfi hogyan profitálna?”
Például hogy nem lenne munkanélküli. Meg el tudná tartani a családját és nem kellene segélyen élnie, vagy mások segélyeit fizetnie a saját adójával. És talán megbecsülné a saját családja, kapna némi tiszteletet és elismerést. Ezen kívül már csak két tucat kisebb dolog jut eszembe amit inkább nem részletezek.
“A mai társadalom felépítése már másként néz ki mint pár száz évvel ezelőtt. Ezt kéne már felfogni.”
Ne gyere ide nagyképűsködni a felülről, politikai erővel és hatalmas anyagi és erkölcsi áldozatokkal áthangszerelt társadalomra hivatkozva, oké? A mai társadalom két fő dolog miatt néz ki másképpen, mint a párszáz évvel ezelőttiek:
1. A gépesítés (amit a férfiak találtak fel és valósítottak meg) megváltoztatta a munkahelyek természetét, és manapság már van egy rakás olyan légkondis semmittevés, amit a nők is büszkén felvállalnak, kiszorítva a férfiakat a munkaerőpiacról.
2. Radikális emberellenes társadalomromboló eszmék váltották egymást a hatalmon, mint a fasizmus, kommunizmus, neoliberalizmus és a feminizmus. Ezek mind egy szálig úgy facsarták a társadalmat, ahogy a kedvük tartotta, és ahogy a beteg vágyaik megkövetelték – csak míg az első kettő már megbukott, addig a második kettő még pusztít.
Csakhogy az első pont nem igazán működne a második nélkül, mert attól, hogy kisebb az igény a fizikai munkára, az irodait még végezhetnék a férfiak. (Lásd a bankszakma nemi összetételét 50-100 évvel ezelőtt.) Csakhát a feminista kvótákkal, pozitív diszkriminációval és egyéb hasonló módszerekkel sikerült alávágni a férfiaknak, hogy a nők 4-5%-a karrieresdit játszhasson, míg a maradék a teszkó pénztárakban nyögi ennek az árát.
“Gyakorlatilag a szakképesítés nélkül végezhető házimunka minimálisra csökkent a gépesített élelmiszertermelésnek, és az automatizált háztartási gépeknek köszönhetően.”
Ezt úgy érted, hogy a régen tipikusan női munkának tartott ház körüli dolgokat jelentősen leegyszerűsítette és megkönnyítette a férfiak által feltalált, megépített és a boltból hazavitt gépek hada? …minek következtében a háziasszonyok szénné unták magukat borzalmas elnyomattatásukban, és már vér folyt a szemükből a rengeteg tévézéstől meg pletykától? (Ezt nevezte Betty Friedan “néven nevezhetetlen problémának”, ami a háziasszonyokat gyötörte, és amit a köznép unalom néven ismer.) Vagyis az a szörnyű kényszer, hogy “ingyen” kellett házimunkát végezniük olyan lópikulányi semmittevésre redukálódott, amit egy 10 éves gyerek napi 40 percben képes elintézni? Nahát, mik vannak…
“Így a “régi felállás” eleve nem lehet működőképes a mai világban. Amilyen felállásnak akkor volt értelme, ma már nincs.”
Amint megszűnik a szocialista-feminista jóléti állam, azonnal visszarendeződik minden. A femcsi rendszeretek folyamatos anyagi befektetést igényel, olyan erőforrásokat amiket egyre nehezebben tud ráfordítani a társadalom. Ha nem lesz ingyenes óvoda és iskola, meg főleg ingyenes egyetem; ha nem lesz női kvóta, diszkrimináció meg kényelmes de fölösleges bársonyszékes állami munkahelyek kifejezetten nőknek, akkor csúnya meglepetésekben lesz részetek. És ahogy a világ országainak adósságállománya kinéz, hamarosan beköszönthet egy másik típusú világ… Jelenleg a férfiak vérét-velejét kiszívja az állam, hogy a szoci-femi rendszereket fenntartsa, és ennek tükrében az okoskodásod nemcsak ostobaságra vall, de meglehetősen tenyérbemászó nagyképűségre is.
“Én sehol nem látom h a nőket (így kollektíve) segítségre támogatásra szorulónak ábrázolnák.”
Ez fájt :)
“Ezek szerint mégsicsak volt haszna a feminizmusnak? Mégiscsak könnyebb jobb lett ettől a nők élete? Hát, ki gondolta volna :P”
Mindannyain tudjuk, hogy sok nőnek jó biznisszé vált a feminizmus, de arról szemérmesen hallgatsz, hogy ennek milyen ára volt. Minden egyes “sikersztoritokra”, amikor egy nő büfészakon tanul és elhelyezkedik valami mondvacsinált munkahelyen, hogy aztán táskák és cipők ezrei után sírva mesélje a macskájának, hogy milyen sz*r egyedül élni, jut ezer olyan nő és férfi, akinek a verítékéből annak az egynek a nyaralását fizetik. Magyarázd már el légyszives egy teszkónyi pénztárosNŐnek, hogy miféle csodákat hozott nekik a feminizmus, ami nélkül most otthon nevelhetnék a gyermekeiket és nem kellene műszakban rohadniuk minimálbérért…
A másik hatalmas “előny” amit a feminizmusnak köszönhetünk, hogy a lányokat felemelte a fiúk tízszerakkora lenyomásának árán. Nyugaton már az óvodákban megtanulják a fiúk és lányok, hogy a fiúk mind ostoba agresszív állatok, akik semmire nem jók az életben, csak a nők megfélemlítésére és megerőszakolására – míg a lányok mind szuperintelligens csodalények, akiknek egyetlen hibája hogy túl elnézőek a rohadt férfiakkal. Ehhez is csak gratulálni tudok, ha a lányom ilyen körülmények között kivételezett kis hercegnőcskeként nőhet fel, “mindössze” azon az áron, hogy a fiamnak tönkreteszik az életét és az önbecsülését a femináci dogmákkal, akkor az aztán csodálatos nőpozitív eredmény a feminizmus részéről.
Pf.
Ez jó kis cikk. Érdekes hogy eddig nem tűnt fel.
Ami ötletet adott: Könnyen lehet hogy össze kellene szedni a férfi és női privilégiumokat tételesen is. Persze pro és kontra.
A másik, ami nem szervesen a cikkhez tartozik. Egy feminista oldalról érkeztem éppen, ahol megint a Barbie babákon nyavalyogtak. Miközben írtam a kommentemet (a hülyeséget ritkán tudom megállni szó nélkül) az jutott az eszembe, hogy a neten fő véleményformáló 5-6 feminista helyet egymás között felosztva, folyamatos komment-ellenőrzés alatt kellene tartani. Sokan hajlamosak a legnagyobb ostobaságot is beszopni (elnézést a kifejezésért) ha nincs mellette helyreigazító ellenvélemény. Amolyan auditur ad altera pars-alapon.
Hiszen egyesek valóban “előre engednek az ajtónál” frázissal intézik el az egészet.
Pedig: férfiaknál: nagyobb büntetési tételek (vagy a nőknél kisebbek) ill általánosságban törvény előtti egyenlőtlenség, várható élettartam elenére későbbi nyugdíj, bizonyos női betegségek kutatására jóval több központi forrás juttatása, női programok, kutatási, oktatási projektek támogatása. A férfiaknak nincsen rendelkezési joga a saját genetikai anyaga fölött az ejakuláció pillanatától kezdve, ahogy magzattal kapcsolatban apai jogai sem, sőt egyes országokban még apasági vizsgálat elvégzése is bűncselekménynek számít ill. anyai beleegyezéshez kötött. A megítélt gyermektartás abban az esetben is jár, ha az anya ellehetetleníti a törvény által is biztosított találkozások megtörténtét ill. azok megtörténtének kikényszerítésének semmi valós jogi lehetősége nincsen. A rape- ill. zaklatás vádak eszközként való felhasználása ill. bizonyításának majdhogynem szükségtelen volta.
Elsőre ennyi ugrott be de nagyon sok lenne kisebb és nagyobb egyaránt.
Ó, a férfi privilégiumok listája sokkal hosszabb, és nem ám ilyen piszlicsáré dolgokkal van tele:
http://amptoons.com/blog/the-male-privilege-checklist/
Hogy mást ne mondjak: “22. If I’m careless with my driving it won’t be attributed to my sex.”