Pontosan egy évvel ezelőtt ezernyi ötlettel és tervvel indítottuk útjára a Férfihang.hu Antifeminista Férfimagazint. (Lapindító köszöntő) Alapítói szándékaink szerint egy olyan nyitott blogszolgáltatást, internetes portált szerettünk volna létrehozni, amely közös platformon egyesíti azoknak az íróknak az erejét, akik úttörő szerepet vállalva férfijogi kérdésekkel és férfiszemszögű újságírással szeretnének foglalkozni. Pontosan tudtuk, hogy nem kis feladatra vállalkozunk, de azt méginkább tudtuk, hogy hiánypótló szerepünk van; nagy szükség van egy férfilapra a magyar interneten!
Az évfordulón természetesen adja magát a kérdés: Mennyit sikerült ezekből a célkitűzésekből megvalósítanunk?
Mivel a magyar interneten semmilyen múltja nem volt az efféle férfiújságírásnak, ezért karakterünk értelmezése némi feladat elé állította egyrészt az újságírói szakmát, másrészt az olvasóközönséget. Az úttörő jellegből mégsem pozíciós hátrány, hanem helyzeti előny származott: Már-már várakozáson felüli figyelmet sikerült kieszközölnünk. Írtak cikket a Férfihang.hu-ról és szerzőinek véleményéről nagy nyomtatott napilapban, az interneten a legkülönfélébb online újságokban, blogokon, fórumokon… Egyre markánsabban körvonalazódott az elkötelezett, támogató olvasóközönség is. Eközben írók tucatjai jelezték, hogy szeretnének részt vállalni a Férfihang.hu célkitűzéseiben, örömmel adnák közre gondolataikat, cikkeiket a lap hasábjain. Folyamatosan érkeztek az írások, témaajánlások, ötletek, javaslatok, hozzászólások… Néha talán nem is győztük, de mindig örömmel fogadtuk és fogadjuk ezután is. Köszönet érte mindenkinek!
Engedjük meg magunknak a teljesítmény orientált szemléletet és vessünk egy pillantást az olvasottsági mutatóinkra is: A jelentős internetes keresők számos keresőszóra tekintélyt parancsoló helyen jegyzik a Férfihang.hu oldalait. Az elmúlt három hónapban közel negyvenezer látogatás során tizennyolcezer különböző egyéni látogató olvasta a cikkeinket. Bizton állíthatjuk, hogy a lap eddigi fennállása alatt százezernyi embert sikerült megszólítanunk, és az általunk képviselt eszmeiséget feléjük közvetítenünk. A diagramok azt is mutatják, hogy látogatóink több mint fele visszatérő, rendszeres olvasónk. Egy ilyen tortadiagramnál szebb születésnapi tortát nem is kívánhat magának egy internetes portál. A jelenleg is meredeken felfelé ívelő grafikon pedig igazán ígéretes jövőt vetít elénk!
Éljünk talán némi önkritikával is: az eredeti elképzelésekhez képest az általános férfimagazin jelleg kicsivel kevésbé tudott érvényre jutni, mint lapunk férfijogi elkötelezettsége, a férfiak társadalmi megbecsülésével foglalkozó irányvonala. Úgy hiszem ennek az oka egyértelműen abban keresendő, hogy hatalmas űrt kell ezen a téren a Férfihang.hu-nak betöltenie; sajnos lépten-nyomon botlunk kritikával illethető jelenségekbe… Akkor teljesíti majd igazán jól küldetését lapunk, ha ezeken a területeken sikerül jelentős, visszatartó erejű kulturális hatást kifejtenünk.
Több száz cikk keletkezett az elmúlt egy évben, de mégis csak töredékéről sikerült azoknak a témaköröknek szót ejteni, amelyeknek feldolgozása a szerzők tervei között szerepel. Bőséges útravaló ez a következő évfolyamra. Mert leszögezhetjük; ötletekben, megvalósítandó célokban bővelkedünk ma is. Így az egy éves évfordulón viszont nemcsak azt mondhatjuk el, hogy fantáziadús jövője, színes jelene, hanem említésre méltó jelentőségű múltja is van már a lapnak!
Úgy érzem kettős szerepem van az évfordulón: Egyrészről az olvasók nevében kell megköszönnöm a lelkes önkéntes szerzőknek, hogy olyan fontos gondolatokat mondanak ki, amelyeknek a képviseletére csak ők vállalkoznak a magyar sajtó palettáján! Másrészről a szerzők nevében kell megköszönnöm az olvasók odaadó figyelmét, és a támogató, biztató hozzászólásokat!
Boldog első születésnapot Férfihang.hu!
És még sokat! :o)
Gratulálok :) !
Csak így tovább, természetesen. :)
Isten éltessen, férfihang.hu :D
:)