IT fenegyerekek feminista kereszttűzben

A Times nem régen megjelent írása a nők az IT szakmán belüli alulreprezentáltságán kesereg. Íme egy hatalmas sikerekkel és bevételekkel kecsegtető, dinamikusan fejlődő üzletág, ahol a nők korántsem bizonyulnak sikeresnek. A nők aránya ezeken a területeken a legmerészebb becslések szerint is mindössze 10-20 százalék. Természetesen kész válaszuk van ennek a miértjére: A szoftverfejlesztők, webfejlesztők világa egy tesztoszteron-szagú, közönséges férfiközösség, ahol lenézik, gyűlölik és kiközösítik a nőket.

A feminista nézőpontból megfogalmazott írás nem pusztán a szoftverfejlesztői munkahelyekről hiányolja a nőket, hanem “nyilvánvalóan” az IT iparág vezetői pozícióiból is. Az  írásból úgy tűnik, hogy könnyű esetnek tűnhetett egy-két “odatévedt” nő számára az a terület, amely vélelmezésük  szerint valószínűleg a szemüveges “kockák”, a magukba fordult, lúzer pasik könnyen meghódítható világa, de ahogyan szavaikból kitűnik, hatalmas csalódás érte őket. Merthogy ez az iparág semmilyen tekintetben sem az, aminek ránézésre gondolták.

Így kesereg a Times hasábjain Georgina Hughes, aki korábban egyetlen fiatal nőként dolgozott egy teljes mértékben férfiak által dominált munkakörnyezetben:

“A légkör nagyjából olyan volt, mint egy fiúkollégiumban. Azt gondolták, vicces, ha szándékosan finganak előttem. Minden áron valami reakciót próbáltak kiprovokálni, folyamatosan tágítva a nyelv, a viselkedés és a viccek határait, hogy lássák, milyen messzire tudnak menni. Barátságtalan hangulat uralkodott – és naponta kellett ilyen kihívásokkal megküzdenem.”

Ezt követően a cikk szerzője a következőképp jellemzi a IT fejlesztők mai világát:

Mindez nem a férfikultúra és a nőgyűlölet hagyományos bástyájának számító Londoni üzleti negyedben, a City-ben történt, nem is egy labdarúgó klubban vagy a hadseregben, hanem London központjában található számtalan technológiai start-up cég egyikénél, akik korunk leggyorsabban fejlődő, legjövedelmezőbb és feltételezhetően leginkább jövőbetekintő iparágában tevékenykednek. Míg ezek a fiatal, tehetséges műszaki varázslók, akik Szilícium-völgyben vagy London, Cambridge és Manchester technológiai központjaiban élvonalbeli szoftverek fejlesztésével foglalkoznak, mellette egy archaikus, férfiak által uralt  úgynevezett “brogramozó” kultúrát hoztak létre a brother, röviden bro, (magyarul haver, tesó) szó használatával. Brogramozónak lenni kísérlet arra, hogy a hagyományos szemüveges-kocka identitást kombináljuk a macsó, versenyképes, vérbeli City-fiú személyiségével. A “Hogyan válhat egy programozó brogramozóvá?” kérdésre a felhasználók az alábbi válaszokat adták: A brogramozó “vadul gyúr az edzőteremben, hogy vonzza a csajokat és kivívja a férfiak elismerését”. Ez se rossz: “Brogramozó a legszorosabb határidők betartására akkor is képes, ha kódolás közben folyamatosan orálisan kényeztetik.” Vagy ez: “Ha egy lány elsétál  előtted egy átlátszó cicanadrágban, és te még csak fel sem nézel a kódolásba temetkezve, akkor bizony valószínűleg egy hosszabb nő nélküli életszakaszra számíthatsz, akármennyire is vagy bro.” – A brogramozó kultúra nem keverendő össze a kockák világával. “Régen voltak a kockák, de manapság a digitális forradalom hatására a technológiai ipar sokkal kívánatosabb és szexibb lett” – nyilatkozta Carolyn Pearson, az EasyJet kereskedelmi rendszereinek vezetője, aki a brit technológiai iparban dolgozik immár több mint 25 éve. Beth Cook,  san franciscó-i tech iparra szakosott PR  szakember és rendezvény szervező egyetért azzal, hogy a szektor megváltozott. – “Én már randiztam srácokkal, akiket brogramozónak tartanak, és úgy tűnik, ez egy új tendencia a technológia iparban” – mondja. – “Mivel olyan sok pénz van benne és mellette rengeteg a munkahely, ez vonzza a fiatal srácokat, akik ugyanúgy tudnak programozni, mint elődeik, de menő cuccaik vannak, gördeszkáznak, söröznek és meccsre járnak a hétvégén. Általában sokkal macsóbbak, mint a régi típusú programozók. Ezek a srácok korábban a banki, pénzügyi szektorban vagy fejvadászként dolgoztak volna.”

A Times cikkéről beszélgettünk egy ismerősömmel, egy élvonalbeli magyar IT vállalkozás megbecsült programozójával. Ő a következőképpen kommentálta a cikk erős felütésnek szánt kezdő bekezdéseit: “Csak mosolyogni tudok rajta. Bár érdekes misztikumot igyekszik keríteni az IT szakma szereplői köré, de valójában ez egy borzalmasan a külsőségekre koncentráló, felszínes írás. Egyébként ez lenne a női nézőpont? Tényleg az számukra a legnagyobb meglepetés, hogy nem teljesülnek a sztereotípiáik és nem tipikus “kockákat” találnak a számítógépek mögött? Ez azért is abszurd, mert ez a szakma nem a külsőségekről és a cikkben megjelenített divat-trendekről szól. Ha meg valaki archaikusnak nevez egy férfiak által uralt (szub)kultúrát, az egyrészről bizonyára azt tekintené az új kornak, ha a nők “uralnák”, másrészről bemutatja, hogy semmit sem ért a férfiközösségek működéséből. Ami a munkahelyi sorsüldözött csajt illeti; én azt gyanítom, hogy amiről sztorizott, az inkább a munkásságának a végkifejlete lehetett. Minden közösségben kettőn áll a vásár. A szoftverfejlesztés egy roppant eredmény orientált szakma. A régi hagyományok szerint; ha például képes vagy írni egy programot mindössze 64 kilobájton, ami olyan vizuális effektet vetít  a monitorra, mintha a “Mátrix” legjobb képkockáit látnád, és közben hangszóró helyett egy száz éves flopy meghajtó olvasófejét rezegtetve elzenélteted a számítógéppel a sorsszimfóniát, akkor isten-király vagy. Még akkor is ha büdös vagy, mert közben nem fürödtél napok óta. Ha hozod az eredményeket, támogatod, tanítod a többieket, akkor az sem számít ha három fejed van. Sőt! Még “akár” nő is lehetsz. Viszont a tudás és a teljesítmény hiányát nem lehet cicanadrággal, csajoskodással, kommunikációs trükkökkel megúszni. Mert abban az esetben megeshet, hogy a közösség “kifing” magából.”

Katherine Losse új könyvében, a The Boy Kings-ben nem kevesebbet állít, minthogy az ünnepelt közösségi hálózat, a Facebook korai időszakában a brogramozók táptalaja volt. Losse mint volt Facebook alkalmazott, akit 51-ként vettek fel, öt évet dolgozott náluk. Úgy emlékszik, hogy a légkör messze nem volt előremutató és egalitárius. A következőket tapasztalta:  a cég tesztoszteron-szagú irodái a Szilícium-völgyben a munkahelyi zaklatás, a szexizmus és a szemtelenség melegágyai voltak. Egy egész litániát tudna tartani az erkölcstelen és sértő viselkedésről. Annak a néhány női munkavállalónak, akik ott dolgoztak például egy nős kollégájuk felajánlotta, hogy csatlakozzanak hármas szexhez hozzájuk és azt is elmesélte, hogy a nőknek az alapító Mark Zuckerberg születésnapján annak arcképével hímzett pólót kellett viselniük. A Facebook alkalmazottak egy Judgebook nevű nem hivatalos alkalmazást használtak arra, hogy a női felhasználókat külsejük alapján értékeljék – anélkül, hogy engedélyt kértek volna a a fényképek használatára. (…) Sajnos, a nők, akik technológiai területen dolgoznak, új nevükön ők az úgynevezett “femgineerek”, még mindig észrevehetően hiányoznak a felső pozíciókból ebben a gyorsan változó ágazatban. Tasneem Raja, a San Francisco-i székhelyű Mother Jones magazin interaktív szerkesztőjének a közelmúltban ki kellett sétálnia  az idei texasi “South by Southwest Interactive” fesztivál egyik panel előadásáról. A beszélgetést Matt Van Horn, a “Path” nevű közösségi hálózat tulajdonosa vezette, akiknek cégét nemrég 160 millió fontra értékelték. Matt a felvételi technikákkal kapcsolatban sajátos tippeket adott: használta például a “gangbang felvételi beszélgetés”, “bikinis fotózás” és “meztelen naptárak” kifejezéseket, és mindezt már a beszélgetés első 10 perc alatt. “Én nem sértődtem meg, csak úgy véltem, hogy teljesen szakszerűtlen és helytelen volt, amiket mondott” – mondja Raja, aki azonnal ki-tweet-elte undorát, amire rengeteg válasz érkezett. “Hirtelen több száz e-mailt és tweet-et kaptam, amiben más nők panaszolták el, hogy azért estek ki a tech iparból, mert úgy találták, hogy az túl szexista és hogy a nőgyűlölet miatt kellett teljesen elhagyniuk az iparágat”. (…) Aggasztó a helyzet, tekintve, hogy a tizenévesek most úgy tekintenek a tech-ipar fejeire, mint például a néhai Steve Jobs-ra és Mark Zuckerberg-re, azaz mint hírességekre és példaképekre. Ez a technológiai iparág, ahová ambiciózus, pénzéhes diplomások akarnak bejutni, és olyan férfiak uralnak, mint például Pete Cashmore, a Mashable hírportál jóképű, skót származású, 26 éves vezérigazgatója, akinek cégének becsült értéke 60 millió font és akit elneveztek a “blogoszféra Brad Pitt-jének”. “Mi biztosan látjuk ezt a új hibrid fejlesztői / vállalkozói réteget, akik az eddigi forgatókönyv szerint brókerekké váltak volna, de meglátták ehelyett a lehetőséget a kódolásban” – mondja Zuzanna Pasierbinska-Wilson, a Huddle San Francisco-i tech cég marketing alelnöke. – “De ez még mindig nagyon a férfi sikertörténetek világa. A nők számára az előrejutás a tech iparágban soha nem lesz egy kecsegetető lehetőség. A start-up-ok menedzsmentjét férfiak uralják, míg egy kezünkön meg tudjuk számolni a sikeres női tech start-up vállalkozásokat.”

Így a Times cikke, szoftverfejlesztő ismerősöm pedig a következőképp kommentál: “Mondhatnám, savanyú a szőlő. Lehet nyugodtan fanyalogni és a tweeter-en gyűlöletkampányt folytatni, de ez a lényegen nem változtat. Talán van egyfajta szokásrendszere, férfias attitűdje ennek a kultúrkörnek, de ennek senkinek sem kötelező részévé válnia. A semmiből az élmezőnybe robbant sikeres fejlesztővállalatok élén olyan programozók állnak, akik tehetségükkel és verejtékes, éjt nappallá tévő munkájukkal alapozták meg a sikerüket. Az csak természetes, hogy nem fogják érdemtelenek kezébe adni a vezetést, még akkor sem, ha valamiféle sajátos feminista támadást próbálnak ellenük indítani egyes nők, akik irigylik az anyagi sikereiket. Mint már utaltam rá, ez az életnek egy olyan területe, ahol a nők nem tudnak előnyt kovácsolni sem a külsejükből, sem a feminista trükkökből, mert itt az egyetlen mérce a teljesítmény. És bár ezzel biztosan nem leszek népszerű feminista körökben, de azt kell mondanom, hogy a nők ezen a téren nem nagyon hozzák az eredményeket: Az egyetemi csoportunkban 100 férfira jutott 10 nő, de amilyen pocsékul teljesítettek, hát nem sokat veszít az iparág, ha nem rúgnak labdába. Nem véletlen, hogy nem lett keresett programozó belőlük azóta sem. De egyébként a megoldás egyszerű, lehet akár tisztán női cégeket alapítani, és ahogyan a férfiversenytársaik tették, ők is elindíthatják a nulláról a saját “start-up” projektjeiket, belefektethetik tehetségüket és munkájukat, a sikerre pedig ugyanannyi esélyük van nekik is. Ha nem sok babért terem nekik a jövőben sem az IT szakma, akkor azért csakis saját magukat okolhatják.”