El az utunkból! Értelmiség vagyunk!

Alter Ego írása vett rá közvetve, hogy néhány szemelvényen keresztül bemutassam Hans Ulrich Gumbrecht véleményét arról, mire valók a humán tudományok (még 2011-ben tartott hasonló címen intenzív mesterkurzust az ELTE-BTK-n erről). Igyekeztem nem megvágni a professzor válaszait, mert úgy érzem ez a legösszeszedettebb megközelítése a témának azok közül, amik elém kerültek.

Hans Ulrich Gumbrecht 1948-ban született Würzburgban. […] Doktori címe megszerzése után Hans-Robert Jauss tanársegédjeként dolgozott Konstanzban. 1989-től a Stanford University professzora, 2000 óta amerikai állampolgár. Életműve jóformán beláthatatlan: 34 önálló kötet, 30 szerkesztett könyv, 300-nál több egyéb tudományos közlemény sorakozik az amúgy 70 oldalra rúgó publikációs listáján. Számos egyetem alkalmi előadója, illetve díszdoktora világszerte. Stanfordban francia, német, olasz, spanyol és portugál nyelvű irodalmakat is tanít, ezen nyelveken számos írást publikált. A Frankfurter Allgemeine Zeitung honlapján blogot üzemeltet Digital/Pausen címmel. A FAZ jellemzése szerint Németország egyik legbefolyásosabb közéleti szereplője. (Magyar Narancs)

Moha: Mi a fő különbség az amerikai és az európai értelmiségi felfogás között?

Hans U. G.: Úgy vélem, a fő különbség Észak-Amerikában – gondolok itt az Egyesült Államokra, mert Kanada más, sokkal inkább Európához hasonlít –, hogy a nagyon korai időket kivéve, a köztársaság alapításának idejét, sosem volt olyan pillanat az USA-ban, amikor az amerikai értelmiségiek azt hitték, vezetniük kell a népet. Nem is volt elvárás. A felvilágosodás filozófiájában, a Nagy Francia Enciklopédiában azt látni, hogy az értelmiségi az, aki viszi a fáklyát az éjszakában, és mutatja az embereknek az utat. Ez a kép sosem volt erős az Egyesült Államokban, miközben vannak ilyen pillanatok Európában, például a romantika idején, egyszer a húszas években és más módon az ötvenes években. Na ez sosem létezett az Egyesült Államokban, ami jó és rossz dolog is. Az értelmiség még marginálisabb az USA-ban, mert soha nem volt sok illúziójuk arról, hogy mit érhetnek el. Szerintem sokszor jobb a szélről provokatívnak lenni, mint amire az európai értelmiség hajlamos, ha megbocsátja a szót, túl nagy az arcuk. Provokatívak akarnak lenni, de túlzottan el vannak telve maguktól, annyira hiszik, hogy fontosak. Például vegyük Fidel Castrót vagy Che Guevarát. Tökéletes katasztrófát okoztak az országuknak, de továbbra is megvan az az imidzsük, hogy csodálatosak voltak. Az USA-ban senki sem értené meg.

Moha: Azt látom, hogy az értelmiség hangját Magyarországon csak egy szűk és zárt körben hallani. Elromlott volna valami?

Hans U. G.: Nem hiszem, hogy bármi elromlott volna. Nézze, én nem hiszem, hogy az értelmiségiek túl jók lennének a nemzet vezetésében. Nem a magyar kontextusról beszélek, arról nem tudok ítélkezni, de beszéljünk mondjuk egy olyan országról, mint Németország, amit nem szeretek, viszont jól ismerek. Úgy gondolom, az 1945 utáni német politika mindent együttvéve nagy sikertörténet. Ez az ország igazi demokratikus országgá vált. Úgy értem, a legnagyobb hátránnyal indult az összes ország közül: a két világháború, a holokauszt – és átalakult egy elfogadható, sikeres országgá, ami gazdag, megoldott a javak elosztása, ami nem olyan, amilyen lehetne, de különösebben nem rossz. És gyakorlatilag nagyon kevés politikus hallgatott az értelmiségiekre. Szóval miért kéne Fidel Castro Németország élére?

Moha: Tehát elveti akkor az értelmiség idealisztikus szerepét?

Hans U. G.: Nézze, én elkötelezett lehetek az iránt, hogy az értelmiségieknek politikát kell csinálniuk, de nem értenek semmit a gazdasághoz. Például a marxizmus tipikus értelmiségi produktum. A legszerencsétlenebb eseménye az emberiségnek, hogy Marx elkezdett megérteni valamit a gazdaságról. A marxista gazdaságtan kivitelezése pusztító hatással van az emberiségre. A valaha történt legköltségesebb tapasztalat, valamilyen módon még a Holokausztnál is. Hány ember halt éhen, mert a szocialista gazdaságtant alkalmazták? Marx szánalmat érzett Anglia munkásainak rossz élete iránt, ami csodálatra méltó, de ahelyett, hogy csak leírná a szenvedéseket, az elméleten kívül megadta az olvasás módját is – és ez abszolút pusztító volt.

Moha: Ha nem vezető, nem politikai, akkor evidens a kérdés: mire való a humán tudomány?

Hans U. G.: Alapvetően provokatívnak kell lennie.

Moha: És ez nem politikai?

Hans U. G.: Ez lehet politikai abban az értelemben, hogy ha úgy érzed, nem jó a kormány, akkor kérdezed, kérdezed nyilvánosan vagy viccet csinálsz belőle – például az 1968-as diákforradalom idejéről sok dokumentáció van szatirikus darabokról, karikatúrákról. Az akkori francia kormánytól, de Gaulle kormányától – ami igazából szerintem nem volt olyan rossz, de számtalan ember boldogtalan volt alatta, mert nagyon abszolutistának találta – sikeresen megszabadultak. Hozzátenném, szerencsétlenségükre nem voltak elég erősek vagy összeszedettek ahhoz, hogy átvegyék a hatalmat. Attól a ponttól kezdve folytatódott valami burzsoá politika Franciaországban, csak baloldalibb, mint azelőtt volt. Az értelmiség jó lehet a megdöntés pillanatában, jó lehet irritálni a kormányt, kényelmetlen kérdéseket feltenni neki. Vegyük példának, hogy a zöldmozgalom egy fontos értelmiségi mozgalom, Németországban nagyon erős. Alapvetően a középszerű értelmiségieké, az emberek úgy hívják, die Studienrat Partei, a középiskolai tanárok pártja. Nem mondom, hogy a zöldpárt ma nem egy jó párt, de ez egy nehéz átmenet. Nem mondom, hogy lehetetlen, csak úgy vélem, jobb lenne az értelmiségieknek és a világnak, ha nem gondolnák, hogy jó politikusok lennének. Az elismerésről pedig, ha senkit nem érdekel, mit csinálnak az értelmiségiek, senki nem ad rá pénzt, akkor talán újra kéne gondolni a teljesítményüket. Értem ezalatt, hogy ha senki nem akar meghívni előadást tartani, nem kérhetek pénzt az előadásért. Ha az értelmiségiek nem teremtenek visszhangot, és nem kapnak támogatást, talán baj van azzal, amit csinálnak.

Moha: A humán tudomány ellen egyszerre nem beszél maga ellen is?

Hans U. G.: Nem. Pont ez a lényeg. Például ülök egy repülőgépen, és dolgozom, a mellettem ülő meglátja egy híres egyetem nevét egy levél fejlécén, rögtön érdeklődni kezd, hogy „Ó, ön professzor? És mivel foglalkozik?”. Én pedig válaszolom, hogy irodalommal. Abban a pillanatban elveszíti az érdeklődését, hogy „istenem, de unalmas! Sokkal jobb lett volna, ha számítástudós lenne”. És ez azért van, mert körbe vagyunk véve légfejűekkel. Száz éven belül azt akarom, hogy ugyanazon a gépen azt felelje: „Ó, humán tudós? Érdekesen hangzik, milyen izgalmas”. Már elegem van abból, hogy el kell viselni azokat, akik semmit sem csinálnak, akiknek nincsenek ötleteik, akik nem írnak, akik rossz tanárok, és meg kell őket védeni, mert humán tudósok. Nem akarom tovább csinálni. (rám nevet) Látom, fél a jövőtől.

Moha: Valóban félek. El kell magyaráznom mérnököknek, hogy miért fizessék a bölcsésztanulmányaimat.

Hans U. G.: Igen, persze, hogy el kell. Hisz miért dolgozza ki a belét az a szegény mérnök, hogy fizesse az adókat, amikor még azt sem érti, hogy ön mit csinál? Hisz az elég egyértelmű, hogy mi a jó a mérnök munkájában. Gyakran adunk ki pénzt arra, amit még el sem tudunk magyarázni. Mondok egy példát. A németországi nagy egyetemek – elnézést a kifejezésért – egy valag pénzt kapnak, 30 millió eurónál többet humán kutatásra. A napokban történt, hogy az egyik ilyen nagy egyetemen a bölcsészkar dékánja kérdezte meg tőlem: „Gumbrecht professzor, van ez az elképesztő mennyiségű pénzünk, nincs ötlete rá, hogy mit kutassunk?” Azt feleltem, bazd meg. Hihetetlen. Elköltöd a pénzt, de nincs semmi, amiben személyesen érdekelt lennél. Vagyis csak azért költöd el, mert jó a presztízsnek elkölteni 30 millió eurót. És ez egy igaz történet. Az egyetlen hazugság benne, hogy nem mondtam, hogy bazd meg, de a történet igaz.

Magyar Narancs: A szellemtudományok egyenjogúsítását leginkább Kant nevéhez kötjük, aki nagyon leegyszerűsítve azt állította, hogy a hasznosságnál fontosabb az igazság. Efogadható-e ez az érvelés a 21. században?

Hans U. G.: A mából visszatekintve valóban van értelme Kanttal összekötni ezt a folyamatot, de történetileg ez nem egészen így történt. Kant ugyanis nem nevezte, nem nevezhette magát társadalomtudósnak – egész egyszerűen azért, mert ez a megkülönböztetés, a humán- és természettudományok szétválasztása még nem létezett. De hogy a kérdésre is válaszoljak: azért látom problematikusnak az ilyen érvelést, mert aki ma az igazság szót használja, azonnal hatalmas szkepticizmusba ütközik. Hogy meri egy ember kijelenteni, hogy ő birtokolja az igazságot? Hadd meséljek el egy történetet, részben ide kapcsolódik. Tegnap este a német tévében politikusok értekeztek az eurózóna és az EU előtt álló kihívásokról. Meghívtak egy professzor asszonyt, a téma legnagyobb szakértőjét, a közgazdasági Nobel-emlékdíj egyik esélyesét is. A kritikusok szerint ő volt a műsor legérdekesebb szereplője. De a politikusok egészen röhejes mértékben hagytak figyelmen kívül mindent, amit mondott. Miért? Mert egy tudós véleménye egyszerűen nem releváns, a tudománynak gyakorlatilag nincs hatása a valóságra. Pedig mégiscsak közgazdaságtanról van szó, és Németországról, ahol van némi hagyománya az akadémiai életnek, és relatíve nagy tisztelet övezi a tudományos beszédet. Kérdem én, ezek után mit gondolhat a bölcselet a saját szerepéről? Gyakorlati szempontból közelítve azt kell mondanom: ha még húsz-harminc évig folytatjuk azt a retorikát, hogy nálunk van az igazság, és a politika meg a gazdaság szereplőinek a humán értelmiségre kell hallgatniuk, akkor a bölcsészet megszűnik létezni. Ennek nem kell örülnünk, de ez a szomorú valóság.

Magyar Narancs: Mégis, mit lehetne állítani ezek helyett?

Hans U.G.: Jelen körülmények között ahhoz kell ragaszkodnunk, amit én kockázatos gondolkodásnak nevezek (riskful thinking). Ragaszkodni egyfajta intuitív gondolkodáshoz, amit a mindennapi életben nem engedhetünk meg magunknak, mert totálisan aláásná a mindennapi életünk biztonságát és hatékonyságát. Az intuitív gondolkodás feladata, hogy a világot komplexebbé tegye, hogy mindig új perspektívákkal gazdagítson egy adott diskurzust. Amit tehát a társadalom számára nyújtani tudunk, az a flexibilitás lehetősége, a képesség, hogy másnak képzeljük el magunkat, mint amilyenek pillanatnyilag vagyunk. Tehát ahelyett, hogy továbbra is magunknak követeljük a jogot, hogy irányt mutassunk a társadalomnak, azt kéne hangsúlyoznunk: mi vagyunk az a gondolkodás, amely fenntartja a lehetőségét egy nyitott, alakítható, saját alternatíváinak tudatában lévő társadalom működésének.

Magyar Narancs: Nálunk mégis nagyon is jellemző, hogy a humántudományok a természettudományok követelményrendszerét próbálják alkalmazni. Vagy hogy külső erők kérik rajtuk számon ezeket.

Hans U.G.: Nem vagyok avatott ismerője a magyar tudományos életnek, de ahogy látom, itt két réteg különíthető el. Egyrészt a Monarchián keresztül érkező német hatás, másrészt a kommunista ideológia, amely ugyebár mindent borzasztóan tudományosnak akart feltüntetni. Még csak azt sem mondom, hogy ez szükségszerűen gonosz és szörnyű. De veszélyes. A bölcsészet ellen háború folyik, mivel nem termel semmi hasznosat. Márpedig egyszerűen nem tud, és nem is lenne szabad hasznosat előállítania! De abban a pillanatban, hogy tudománynak hívja magát, nyomás alá kerül, hogy mutasson fel valamit, aminek azonnali, gyakorlati haszna van. Ami nem fog menni. Ezért mondom azt, hogy ezekre a kérdésekre nem is szabad reagálni, mert ha megpróbálunk válaszolni, szükségszerűen elbukunk.

Magyar Narancs: De nem várhatja-e el a társadalom, hogy megtudja, mire és miért költik el a pénzét?

Hans U.G.: Dehogynem. Épp ezért nem szabad hazudnunk neki. Két évvel ezelőtt belementem egy ilyen vitába a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain, amit aztán a Bundestagban is megtárgyaltak. Nem állítom, hogy minden politikus olyan nagyon okos volt, és azonnal megértette, hogy igazam van. De volt erről egy értelmes vita, és bár sokan egyetértettek velem, ebből nem az következett, hogy csökkentették a támogatásokat. Egy normális társadalom képes felfogni, hogy a független gondolkodás önmagában elegendő érték, és elegendő gyakorlati haszon. Nem kell hozzáhazudni mindenféle mást. És tudja, mit? Az értelmiségnek számos lehetősége adódott, hogy irányítson egy társadalmat. Általában tragikus vége lett. A kommunizmust, ideológia ide vagy oda, nem a munkások, hanem az értelmiség irányította.

Magyar Narancs: Más gyilkos rendszereket meg nem értelmiségiek irányítottak. Továbbá, ha az ön gondolatmeneténél maradunk: a totalitárius hatalom alapja egy-egy végletesen leegyszerűsítő világkép – minden a zsidók, a kapitalisták, a bankok hibája. Ha innen nézzük, a bonyolultság előállítása létkérdés.

Hans U.G.: Hát éppen ez az. A kockázatos gondolkodás az összetettség fenntartása természetéből adódóan automatikusan ellenszegül mindenféle totalitarizmusnak. De nem hozhatunk létre koherens világmagyarázatokat. Nekünk az anarchia az erősségünk. Ha azt kérdezné tőlem, melyik politikai oldalon állok, nem tudnék felelni. Jó, eddig csak a demokrata jelöltekre szavaztam az USA-ban, de ha jönne egy tehetséges republikánus, és bár így lenne, gond nélkül támogatnám. Mert nekünk éppen ez a flexibilitás a feladatunk.