A Milla 2012. október 23-i tüntetésén a “Nők Lázadása Mozgalom” tagjai “kormányváltó” beszédet mondtak. A nőlázadás kibontakozása idején még csak óvatosan találgattam, hogy vajon a nőpolitika helyett esetleg az izzadt kormánybuktatási szándék fűti-e a szerveződés vezéralakjait, mára viszont ehhez már semmi kétség sem férhet. Antoni Rita és Lovas Nagy Anna beszédével egyértelműen színt vallott a mozgalom.
Felmerül a kérdés; vajon az a “tízezer” feminista érzületű nő, akiknek a nevében Antoni Rita legitimálva érezte magát felszólalni, és akik eredetileg nyilván nőjogi ügynek hitték a nőlázadó akciót, tényleg a kormánybuktatás gondolatát is legitimálni akarták-e? Esetleg megeshet, hogy Magyarországon csak kormányellenes feministák léteznek? Megfogalmazhatunk egy másik költői kérdést is; vajon Antoni Rita és társnői saját ideológiai vakbuzgalmuk okán, vagy mint fizetett provokátorok szolgálnak bizonyos politikai erők bábjaként? Mert azt aligha tudom elképzelni, hogy személyes politikai ambícióik volnának, olyan mértékben (“ordítóan” – mondhatnám stilszerűen) híján vannak az ehhez szükséges mindennemű kvalitásnak.
Eddig is élhettünk a gyanúperrel, hogy ez a nőlázadó hisztériakeltés mindennél ártalmasabb azokra a nőjogi kezdeményezésekre, amelyek kellő tisztességgel rekvirálhatnák maguknak a “feminista” jelzőt, most viszont már efelől sem lehet kétségünk. Persze a nőlázadó szónokoknak nem csak a feminizmus ügyét sikerült végletesen és véglegesen lejáratniuk, hanem saját magukat is. Ezen a téren is Antoni Rita teljesítményét méltathatjuk leginkább. A szónoklat szövegéből csak egyetlen nagyon beszédes pszichológiai momentumot emelnék ki: Varga István gyermekvállalásra biztató szavait Antoni Rita képzelőereje mára már úgy színezte ki, mintha abban a folyamatos szexuális rendelkezésre állásra való felhívás is szerepelt volna. Mivel nem szeretném őt módszeres hazudozással megvádolni, ezért inkább betudom a dolgot annak, hogy az esténkénti kiéhezett szexuális fantáziálgatások ültettek el ilyen tévképzetet az agyában. A beszéd többi része amúgy szót sem érdemel, de így legalább a hallgatóság maradéktalanul átadhatja magát a stilisztika élvezetének. Mert arra aztán érdemes figyelmet fordítani. Úgy szónokolt ez a nő, mintha valamilyen abszurd félreértés folytán egy levitézlett pankrátortól vett volna retorika leckéket, majd pedig nyelvi és artikulációs tanácsokért egy vásári ripacs és egy agresszív kocsmatündér szellemi fogyatékos leánygyermekéhez fordult volna. Kár, hogy a logopédussshh kimaradt a sorból.
Sajnos ilyen a “szégyen-kormány” szégyen-ellenzéke. A foglalkozás elérte “célját”; máris körvonalazódnak az önnön ostobaságában fuldokló nőlázadásnak és vele együtt a Milla féle ellenzéknek a végórái.
Eléggé tájékozatlan vagyok az ügyben, de az a fordulat, hogy szülőcsatornává degradálja a kormány a nőket, azért ütős volt. Mintha a gyerekvállalás annyi lenne, hogy potty, ki. Mintha a legtöbb anya (ma már) nem beszélne még magzat korában a gyermekéhez, az apa nem tenné a pocakra a kezét, hogy lám, rúgott a pici! Mintha ezzel befejeződne az “ügy”, mintha most nekem is nem kéne sietnem ezzel a bejegyzéssel, mert a két fiam a mesecsatorna előtt talán éppen most készül jól elhupálni egymást, holott az a szülőcsatorna dolog több évvel ezelőtt volt. Mintha a családi fészek, a rend és tisztaság otthon, a meleg étel az asztalon nem jelentene semmit, de bezzeg tömegek előtt szónokolni, lázadásra biztatni, kormányt buktatni, az aztán a tuti!
Miért gondolják ezek a nők, hogy a család ilyen értéktelen? A legintimebb igényeink pont itt teljesülnek be, ami nélkül nagyon nehéz igazi emberként működni.
Jól látod Zoli. Ez mutatja, hogy mennyire eltorzult az értékítéletük. Ha azt mondja valaki nekik, hogy “szülj gyermekeket, legyen boldog családi életed”, akkor az nekik azt jelenti, hogy “szexuális rendelkezésre állás, szülőcsatorna, ocsmány káromkodás, fújj, fúúúújjjj, fúúújjj.”
Egy nálamnál nagyobb ember, AZ Emese szavaival élve: ‘Néhányan már felröppentek, vállalva, hogy könnyű célpontjai lesznek a jól körülhatárolt, könnyen felfogható és érezhető, szilárd ideológia- és hazugság-köveknek […] Ezek a kövek záporoznak most ránk, egyszerűen csak racionális, egyensúlyra vágyó madarakra egyre kétségbeesettebben, egyre kifinomultabb parittyákból.’
Még egy torzítás, mi f*szról beszél az a vörös démon, hogy a nagyszülők nem alkotnak családot? A nagyszülők szerintem apai, anyai jogon ugyanúgy a család részei.
Visszatérve, én nem lepődök meg a dolgon, már mint most mindenki úgy érzi, hogy megéri a milla szekerére felkapaszkodni, amihez csak az kell, hogy kormány ellenesek legyenek. Ez egy ördögi kör, mivel a milla meg mindenkit bevesz, aki beleillik az “erkölcsi elképzeléseibe”, mert nem akarja a táborát beszűkíteni.
Szerintem ennél nincs nagyobb buli a femcsiknek. Most a milla mögé állnak, aztán majd benyújtják a számlát. Mondjuk a millában Bajnain kívül k*rvára nincs politikus csak egy csomó hőbörgő értelmiségi, legalábbis magát annak hívő, és mint tudjuk rájuk nem fogunk nemzetvezetést építeni. Bajnainak, ha pedig a saját vitorlájába fogja a milla szelét a femcsik csak elviselendő teher lesznek. bár biztos, hogy nála jobban ki tudják harcolni, amit akarnak politikai téren.
.
Hőbörgő értelmiségi? – Ez nem véletlenül egy oxymoron?
És ezzel mindent elmondtam, hogy nekem mi bajom az efféle értelmiséggel és egyben az efféle ellenzékkel.
hát erről az ‘értelmiségről’ lehetne írni :)
http://eleanor-pitthy-palkho.blog.hu/2009/05/25/magyar_bocsesz
NYEEE
:D
Szóval ez a magyar bölcsész-körökben úgy szokott működni (tisztelet a kivételnek!), hogy akit a reáltudományok (jobban) érdekelnek, az egy “beszűkült gondolkodású, szakbarbár kocka”, viszont aki büszkén hirdeti a reáltudományok iránti mélységes megvetését, az egy “széleslátókörű, európéer műveltségű entellektüel”. Ami szerintem még ennél is sokkal nagyobb probléma, hogy ezek az emberek nem csak magukat a reáltudományokat nézik le, hanem a reálos emberekre jellemző – egyszerű, abszolút igazságokban gondolkodó – hozzáállást is. Különösen azt utálják, amikor egy reálos vénájú ember naívan egyszerű, ámde kínos kérdéseket tesz fel nekik, és válaszként nem hajlandó valami tudományosnak hangzó, ámde teljességgel értelmetlen maszatolást elfogadni. Ilyenkor agresszíven tagadják az abszolút igazságok létezését: “ez nem ilyen egyszerű”, “ennél árnyaltabban kell gondolkodni”, “itt különböző nézőpontok igazságai ütköznek”, “ezért itt nem lehet ilyen reálos érvelést alkalmazni”, “inkább menj vissza matekozni, te… hülye kockafejű!”. :D Ha viszont mindent a végtelenségig árnyalunk, és semmiről nem vagyunk hajlandóak feketén-fehéren kimondani, hogy igaz vagy hamis (mert az olyan reálos – na meg persze kirekesztő!), akkor szabad kezet adunk azoknak a marxista manipulátoroknak, akik a finom árnyalatok ide-oda tologatásán keresztül bármilyen “igazságot” képesek megindokolni. És ha a tömeget már sikerült agymosniuk az adott “igazsággal”, akkor definíció szerint nekik van igazuk, elvégre emberi nézőponttól független abszolút igazságok – mint tudjuk – nem léteznek.
én szerencsére a bölcsész képzésem mellé elvégeztem egy természettudóst is. amúgy matekos haverjaim a példák arra, hogy a reálos részről gyakran színvonalasabb gondolatok születnek.
Bajnai nem rossz érdekérvényesítő, a szoci frakció torkán mindent le tudott nyomni több, mint egy évig. A többiben egyetértek.
Mert azt aligha tudom elképzelni, hogy személyes politikai ambícióik volnának, olyan mértékben híján vannak az ehhez szükséges mindennemű kvalitásnak.
Nono! Alamuszi macska nagyot ugrik, ahogy a mondás tartja. Az meg, hogy híján vannak a kvalitásnak és önkritikának, semmiben nem fogja akadályozni őket
Egyébként éppen azért linkeltem ezt a videot, mert kurvára nem az az érdekes, amit Rita mond, hanem ahogy mondja.
Még ha mérlegelendő szociális-kritikának fogadjuk el a mondandójuk egy-két elemét, az akkor is borzalmasan hangzik ebben a gyilkos-diktátor pózban előadva. A politikai elit hitelvesztésének korszakában úgy hiszem amúgy sem elég már a hibákat felsorolni. Manapság talán azért illene valamilyen halovány programot is mellékelni a fröcsögés mellé. Nem félek attól, hogy ezzel most ötleteket adtam nekik. Ők szemmel láthatóan csak hőbörögni szeretnek (és tudnak).
Ehhez képest a múlt alkalommal még kiállt a kormány az ilyen feministák mellett és megszavazták az elmebeteg törvényjavaslatukat.
De most legalább láthatják, hogy kígyót melengettek a keblükön és ezek szó nélkül beleszarnak a saját almukba is.
Tökéletesen igazad van, bár talán annyi kiegészítést érdemel a dolog, hogy csak a törvény kidolgozására tettek szándéknyilatkozatot. Legjobb tudomásom szerint maga a törvény még nem született meg… Szóval…
Nagy kár! :D Sokszor élcelődtem ezen, de a lelki erőszak lett volna a lehető legnagyobb öngól, amit lőhettek volna. Ugye nem kell ecsetelnem a normálisnak induló házasságokban a mézeshetek lejártával hipp-hopp öngyilkossá vagy alkoholistává váló férjek esetét…
Tőlem mindenesetre kiérdemelte az arany-godzilla-díjat!
(Mielőtt túl sűrűn értenék félre; nem a létformájának a külső megjelenésével, hanem a szörnyűséges ordítozásával.)
Persze hogy odacsapódnak ahová tudnak. Lényeg a támogatottságra mutogatás és a hangerö. Mindegy kivel fogva össze. Akár olyanokkal, akiknek gözük sincs egymásról ki kicsoda és mit akar.
A tartalom és az értelem meg lényegtelen. A nyūzsi a lényeg, a jelenlét, hogy tudjanak róluk.
No majd jön a holnapjuk, kiadták a fácsén az ukázt, hogy programozót keresnek. :D
Valakinek be kéne innen épülni.
Naooo: még jobb is van, saját gittegyletük lett. nők lázadása egyesület címen :D
És bizonyára találnak majd egy tehetséges női informatikust. Vagy legalábbis díszletnek, a piszkos munkát meg majd a fehér lovagok a háttérben lepötyögik…
vagy kiadják a harmadik világban élő kicsi kínaiaknak éhbérért :D
Ez a “vörös démon” valami elképesztően ijesztő. Amikor először “megszólalt”, hirtelen a Gyűrűk Ura egyik jelenetében éreztem magam, és kínomban a fejemet fogva azt üvöltöttem, hogy “NAAAAAZGUUUUL!!!”.
képzeld el, hogy mész haza, és egyik sikátorban eléd ugrik macskanő ruhába, belepréseli a sonkáit, meg minden. És közli veled, hogy azért jött, hogy megfizess a patriarcharendszert tevőlegesen építő magatartásodért. NA AZ, ami igazán félelmetes.
Ember, ezt most muszáj volt?! Rémálmaim lesznek, basszus! :D Na inkább megyek és megnézek vagy két ütős horrorfilmet…
(Egyébként nem mintha sokat számítana, de közben rájöttem, hogy valószínűleg nem ugyanazt értjük “vörös démon” alatt. Te gondolom a vöröshajú nőre értetted, én viszont a hozzászólásodat olvasva rögtön Antoni Ritára asszociáltam, elvégre vörös ruhában van és sokkal “démonikusabb” mint a vöröshajú – szerencsétlenből szinte sugárzik a negatív energia.)
Rita megmondta a frankót, ne legyünk rossz indulatúak, mert nem hoz semmit a Mikulás:
http://kepfeltoltes.hu/121031/rita_www.kepfeltoltes.hu_.png
Ez olyan, mint amikor a kommunisták rendszer ellenesnek titulálták a másképp gondolkodókat.
Hát, pedig ha az Egyes Számú Elvtárs-nővér valamit irányvonalügyileg megmond, akkor az bizony meg van mondva irányvonalügyileg, nincs mese. Különben szétesne a mozgalom, aztán úgy nem lehet osztályharcolni az elnyomó hímek ellen, és a végén még szabadon folytathatják az egyenlőségért oly lelkesen küzdő forradalmárnők megnemierőszakolását érveléstechnikai szinten az aljas tényeikkel meg a logikájukkal.
erről van szó, Ne zavarjuk össze a kis állatfarmjuk lakóit. Hiszen minden állat egyenlő a disznók kicsit egyenlőbbek :D
Ez a video gyomorforgató. Még jó, hogy korábban vacsoráztam.
És ez a Rita időnként angoltanár is, ha jól emlékszem.
Valójában nem az a baj, hogy ostobák, hanem az, hogy velejéig gonoszak.
Több cikket is elolvastam a Férfihang.hu-ról. Nekem feminizmus-ügybe azok a 19. századvégi magyar karikaturisták jutnak eszembe rólatok, akik kigúnyolták az egyetemre betörni készülő magyar nőket. Hiszen meg voltak róla győződve, hogy a női agy nem bírja a tanulást, összezavarodik tőle. Uram-bocsá, elrettentésképpen még egy napilapot olvasó nőt is nevetségessé tett ilyen módon egy firkász, korlátolt férfiész.
Én például mélyen hiszek abban, hogy a nők képesek lehetnek a férfiakkal azonos szellemi teljesítményekre és feltétel nélkül vallom az egyenjogúságuk szükségességét. Szerintem nyugodt lélekkel mondhatom ezt a többi szerzőtársam nevében is. Viszont nem hiszek abban, hogy rossz szándékú és buta embereket, amikor éppen káros hatást akarnak gyakorolni a társadalomra (a maguk primitív elveivel és alantas módszereivel) kímélnem kellene a gúnytól, kizárólag azért mert nők és sajátos elképzelésük szerint feministának vallják magukat. Remélem ezzel te is egyetértesz mint tisztességes ember…
A 19. századi nőmozgalomban résztvevő nők nevében is arra kérlek, hogy ne vonj párhuzamot az ő többnyire tisztességes törekvéseik és például az Antoni Rita féle társaság fröcsögő férfigyűlölete között!
Lehet elég lenne csak egy cikket olvasni, de azt szemellenző nélkül értelmezni. :)
A hozzászólásod kapcsán nekem egy filmidézet jutott eszembe, ami kb. így fest:
Szeretem a tanult nőket.
Olyan, mint amikor görkorizó majmot lát az ember…
Persze ha valakinek nem jön be Cohen humora, meg tudom érteni, ha ez számára felháborítóan hat (az én baráti köröm mondjuk felhőtlenül szórakozik ezen a nyilvánvaló marhaságon, mert a feminácikon és az aljanépen kívül úgy kb. senkinek eszébe nem jutna komolyan gondolni efféle dolgokat).
És akkor meg is érkeztünk a mondandóm lényegéhez: szerintem semmi baj nincs azzal, ha te nem értesz egyet azzal, amit itt megy. Az viszont, hogy egy neked nem tetsző vélemény kapcsán egyből azt tartod fontosnak előadni, hogy a magad erkölcsi piedesztálja hol helyezkedik el a neked nem tetsző emberférgekhez képest… nos, egy pszichomókus erre elégedett mosollyal csak annyit mondana, hogy köszönöm, nincs több kérdésem. :)
Látod ebben csak azt furcsállom, hogy sehol nem írtunk olyat, hogy nők ne lennének képesek tanulni, vagy ne lehetnek pont ugyanannyira okosak/tehetségesek/aljasak mint a férfiak. Szóval kétlem, hogy több cikket is elolvastál nálunk – vagy ha igen, akkor baj lehet a szemüvegeddel. Na nem mintha sértegetni akarnálak, de amit ránk akarsz mázolni, az tényszerűen nem igaz, úgyhogy talán nem túlságosan “nőellenes” ha az ilyen vak rágalmazások ellen megvédjük magunkat.
Egyébként nálad egyszerűbb dolga a világon senkinek nincs: adj linket. Mutass rá, hogy hol voltunk nőellenesek, oszt’ máris győztél.
Alter Ego az Antoni Rita által szerkesztett feminista lapot évek óta olvasom. Tisztes társulat, igényes célokkal. Egy olyan alja beszólást nem olvasol ott, mint ami ezen az oldalon mindennapos. Itt a nőgyűlölet tényleg süt, a Nőkért.hu-nál férfigyűlölettel még nem találkoztam.
Raon, ami neked nyilvánvaló marhaság, az valójában egy létező ideológia. Ha olvasnád az Antoni Rita által szerkesztett Nőkért.hu-t, megtudhatnád belőle, hogy a nőírók két lábon járó kutyák. És ezt nem egy femináci találta ki, nem is egy humorizáló Cohen, hanem Anglia első számú irodalmi vezére.
Remélem külsőmért majd én is megkapom tőletek az ízes tréfákat. Sajnos nem vagyok egy Brigitte Bardot. De kritikus hozzászólásaitok alapján feltételezem, hogy álneveitek mögött valamennyien a fiatal Alain Delon szépségével dicsekedhettek.
A neten a “LOL” általában erős túlzás; mint ahogy a többség jól tudja, hiába jelenti azt, hogy “hangosan nevetni”, valójában legtöbbször az ember épp csak megemeli a szája sarkát, és már pötyögi is a LOL-okat. De nem most :D Hangosan nevettem, úgyhogy ezer köszönet.
“Tisztes társulat, igényes célokkal. Egy olyan alja beszólást nem olvasol ott, mint ami ezen az oldalon mindennapos.”
A tisztes társulatod igényessége ott kezdődik, hogy a férfiakra hím-ekként utalnak. Az álláspontod már itt tarthatatlan. Abba bele se menjünk, hogy rd meg a társai mennyit képesek fröcsögni a férfiakról.
“De kritikus hozzászólásaitok alapján feltételezem, hogy álneveitek mögött valamennyien a fiatal Alain Delon szépségével dicsekedhettek.”
Nézd, most minden mást félretéve… A szépségnek alapvetően semmi köze nem lenne semmihez. Mindenki adott kártyákkal születik, van akinek 2 ász jut, van akinek a klasszikus 2-es + 7-es (pókernyelven). Alapvetően nem lenne baj a csúnya nőkkel, csak sajnos van egy kis gond. A fiatal nőknek hatalma van a férfiak fölött, és ezt 13 éves kor fölött minden lány tudja. Csakhogy a szépeknek sok, a csúnyábbaknak kevés. És akinek kevés a hatalma, az olykor elirigyli azoktól, akiknek sok. Ez nagyon sötét érzelem tud lenni, egyeseket egy életre megmérgez. És hát ne csináljunk nagy titkot belőle: a feminizmus igen nagy része az ilyen nőkre épít. Megkeseredettek, hataloméhesek, magánéletükben kiállhatatlanok, kötekednek, stb. Namost akinek van egy kis emberismerete, ezeket az eléggé feltűnő személyiségjegyeket általában pár perc beszélgetés alatt felismeri. Ahhoz egy idősödő rottweiler emberismerete is pont elég, hogy a fentebbi videó szereplőin első pillantásra észrevegye ezt. Nem a szépség hiányát, hanem a belső görcsöt. A hangszínükön hallani. A testtartásukon látni. A szavaikon érezni. Hogy képtelenek szeretni, és ezért elmarnak maguk mellől mindenkit aki szerethetné őket. És ezért muszáj, hogy gyűlöljenek valakit. Elsősorban a szebb nőket, meg persze a férfiakat, akik a szebb nők lábai elé hevertek. Ilyen háttérrel meg már nem nehéz hazug ideológiákat gyártani. Ha az ellenségkép adott, az eszmék már jönnek maguktól.
Alter Ego az Antoni Rita által szerkesztett feminista lapot évek óta olvasom. Tisztes társulat, igényes célokkal. Egy olyan alja beszólást nem olvasol ott, mint ami ezen az oldalon mindennapos. Itt a nőgyűlölet tényleg süt, a Nőkért.hu-nál férfigyűlölettel még nem találkoztam.
Ez gondolom a hónap vicce akar lenni. Miből gondolod, hogy kompetens vagy megállapítani, van-e ott férfigyűlölet? Arról nem is beszélve, hogy nem a te kontódra megy.
Nyugodtan elhiheted, hogy innen kintről jobban látszik.
Sajnos nem vagyok egy Brigitte Bardot.
Már Brigitte Bardot se Brigitte Bardot
Remélem külsőmért majd én is megkapom tőletek az ízes tréfákat.
De kritikus hozzászólásaitok alapján feltételezem, hogy álneveitek mögött valamennyien a fiatal Alain Delon szépségével dicsekedhettek.
Ne örülj korán, csakazért se fogunk belőled mártírt csinálni.
The hermit: tán olvasd el újra, amit írtam. Szöveget értelmezni tudni kell. Abból vagyok kompetens megállapítani, hogy van-e a lapban férfigyűlölet, hogy olvasom a lapot. Sőt, a hozzászólásokat is olvasom. Aztán meg kint, vagyok, vagy bent? Döntsd el…Hiszti ez itt, hiszti.
Nem tudom, van-e értelme veled vitáznom (vélhetően nincs, mert ugye a sas nem kapkod legyek után) de változatlan a véleményem: mivel nem a te bőrödre megy a játék, ezért nem vagy kompetens. Talán ha lenne egy-két fiúgyereked, mint GWW-nek. Persze az se garancia semmire.
Ugyan már… Te mint férfi nem érthetsz ehhez, de ő mint nő tökéletesen meg tud állapítani mindent, férfi- és nőgyűlöletet egyaránt. És attól hogy harcos híve az egyik oldalnak, még tökéletesen elfogulatlan.
Senkinek a bőrére nem megy a játék. Magyarországon a szocializmus miatt kimaradt pár tíz év a polgárjogi fejlődésből. Ennek egy vonulata a feminizmus. Az pedig nem férfigyűlölet, hanem a nők emberjogainak elismertetése. A nőkért.hu ebben a témában ad felvilágosítást és terjeszt olyan műveltséget, amit Nyugaton már a gyerek is tud, nemcsak a nő meg a férfi. Magyarország 100 éves szellemi elmaradottságát e lap próbálja behozni. Ti meg a 100 éves elmaradottságért küzdötök, mint kedves és tudatlan patópálok. Úgyhogy a sas meg a légy hasonlat kicsikét gyenge volt.
Fordítva ülsz a lovon, virágszál. Amit a nyugat a 70-es évektől kezdett bevezetni, azt Leninék már rég megcsinálták errefelé. Aztán látták, hogy marhaszar lett, és megpróbálták visszafordítani az egészet, de nem ment, és belebuktak. Amiről te beszélsz, az csak a felszín, a csicsás díszítés. A női munka, a házasságok szétverése, a gyermekek “ingyenes” állami nevelése indoktrinálása, meg azok a “vívmányok” amikért odakint évtizedek óta dolgoznak, itt alapnak számítanak. Nem tűnik fel a hasonlóság az amcsi meg a ruszki poszterek között?
Ti meg a 100 éves elmaradottságért küzdötök, mint kedves és tudatlan patópálok.
Taníts minket, Istennő, lábaid előtt heverünk, mi patópálok.
Viccen kívül, ha annyira odavagy a polgárjogi mozgalmakért, akkor miért nem tetszik a miénk? Ez is csak a fejlődés része, és a logikád szerint a férfijogi mozgalom létrejötte ugyanolyan törvényszerűség, mint a feminizmus létrejötte. Esetleg vitatod, hogy a férfiaknak is járnak emberi jogok?
Először is nem férfiak, hanem hímsoviniszták. Másodszor nem jár nekik semmi, mert cirka 6000 évvel ezelőtt leültek a nagy kerekasztalhoz, és elhatározták, hogy onnantól a nőknek rossz lesz. Úgyhogy a feminizmus bármit tesz vagy állít, az mind igaz és helyes. S csak hogy tudd, az az egyenjogúság, ha a nőknek jobb. Az egyetemeken a női többség nagyon helyes, mutatja hogy a nők alapvetően szebbek és jobbak, de a parlamenti férfitöbbség nem azt mutatja, hogy a férfiak szebbek és jobbak, hanem hogy szemét elnyomók. Ésatöbbi. És persze már az is hevesen izzó nőgyűlölet, ha ezt az egészet nem fogadod el kétkedés nélkül, azonnal, egy nő szavára.
Kedves Hermit!
Tudatlanságod lenyűgöz. Az emberi jogok 1789-es daklarálása a férfiak jogait jelentette. E jogok nem voltak érvényesek zsidókra, négerekre, és nőkre. A feminizmus azért indult Olympe de Gouges vezetésével 1791-ben, hogy a nők is embernek számítsanak. Ez Nyugaton tantervi anyag. A feministák több mint 100 éves munkájának köszönhető, hogy a nők munkába állhattak, hogy a bérüket ők kapják és nem a férjük, vagy az apjuk, vagy a fiútestvérük. A feminizmusnak köszönhető, hogy a nők tanulhattak, majd eljuthattak az egyetemekre is. A feminizmusnak köszönhető, hogy a nők megkapták politikai választójogukat és ezzel ők maguk is politikussá lehettek. Ésatöbbi. Neked nem tetszik az emberi egyenjogúság elve?
Deansdale: hát ahogy összemosod Lenint a Nyugattal, attól sikítva menekülne a művelt olvasó.
Gyerekek! Hát mit érveltek itt össze-vissza szegény ellen?! Nem látjátok, hogy NŐISÉGÉBEN ELNYOMJÁTOK a logikusan felépített, érzelemmentes (férfias) ellenvéleményetekkel?
De, látjuk… Ez a rohadt valóság sokszor a női érzelmek ellen van. Le a rohadt elnyomó valósággal!!!
Most mondd meg, a szentségit, hát nem?!
Szerintem ne fellengzősködj, mert ami a te fejedben van, az nem a történelem, hanem a feminista dogma. Ha most Antoni Rita azt mondaná, hogy 100 éve a nőket még billogvassal jelölték meg mint a teheneket, te úgy elhinnéd, hogy még tapsolnál is hozzá, és eszedbe nem jutna utánajárni, hogy vajon tényleg igaz-e. Szóval ebben a kontextusban talán ne te akarj kioktatni másokat…
És éppen ezért sajnos tényleg nincs sok értelme veled vitázni, mert az állításaid annyira hitelesek és komolyak, mint a Harry Potter. Ennyi erővel a kviddicset (vagy mi a túrót, nem olvastam) is magyarázhatnád, kábé annyi az értelme. A valóságban az emberi jogok deklarálása nem a “férfiak jogait” jelentette, a feminizmus nem Olympe-al indult, és nem azért hogy a nők is “embernek számítsanak”, és sok dolgot a feminizmus számlájára írsz aminek valójában kevés köze volt hozzá. A nők munkába állása meg extra érdekes téma, ugyanis kevesebb mint 100 évvel azelőtt verekedte ki az akkori feminista mozgalom, hogy a nőknek ne kelljen dolgoznia. Ha tényleg olvasgatnál ezen az oldalon, akkor talán tudnál erről is…
“Deansdale: hát ahogy összemosod Lenint a Nyugattal, attól sikítva menekülne a művelt olvasó.”
Csodálom, hogy te piszkáltad Hermitet szövegértés-fronton. “Amit a nyugat a 70-es évektől kezdett bevezetni, azt Leninék már rég megcsinálták errefelé.” Tudod, az “errefelé” az itt van, és nem nyugaton.
Mától fogva azt fogom játszani, hogy véletlenszerűen megkérek az utcán szembejövő hölgyeket, álljanak hozzám képest oldalirányba, majd a válluknál fogva némi testsúly erejével, lassan, finoman távolabb nyomom őket magamtól.
Ha erre bárki jogosan megkérdezné, hogy mi folyik itt kérem alássan, akkor nyugodt szívvel pödörhetnék a bajszomon:
Hát nőelnyomás, adjonisten!
Az azért megmosolyogtató, és különösebben nem is lepett meg, hogy gondosan kerülöd a konkrét hivatkozásokat, számokat, adatokat, szörnyűséges egyenlőtlenséged és elnyomatottságod cáfolhatatlan bizonyítékait, helyette csak beszólogatsz és unalomig ismétled a tengeren túlról változatlanul átemelt, már ottani mivoltában sem igazán megalapozott aktuális propagandát, de még eddig semmi konkrét érvet nem hallottunk a szokásos címkézésen kívül.
“Az emberi jogok 1789-es daklarálása a férfiak jogait jelentette. E jogok nem voltak érvényesek zsidókra, négerekre, és nőkre.”
na itt kezdődik a probléma. 1789 a világ egyik legszörnyüségesebb éve volt, a francia forradalom egy patkányforradalom volt, amit a nyugati tőkés (és ezek között bőven nemcsak fehér heteroszexuális férfiak voltak!) felvilágosodásnak ad el. Dettó hülyeség, az igazi felvilágosodás cirka 2000 évvel ezelőtt történt, ott minden alapvető emberi léthez méltó jogot már kimondtak, egy ember pedig maga majdnem teljes egészében megtestesítette.
Más kérdés a technológiai átütés és tudományos gondolkodás kialakulásának háttere, de az sem 1789/90-hez köthető, hanem körülbelül 1750-hez, amikor először előállítottak tiszta oxigént és Lamarck is letette a darwini evolúció alapjait. De ha teljes képet akarok kapni, hozzá kell tenni, hogy a csillagászat és matematika tudománya már 1500-ban a teljes ívelő pályára lépett, vehetjük ide Kopernikuszt vagy Cauchy-t, aki az integrálás elméletét dolgozta ki.
Arról ne is beszéljünk, hogy a femcsik folyamatosan arról beszélnek, hogy “a férfiak” így, meg “a férfiak” úgy… Mint jelen díszpintyünk is. Nade!
“Az emberi jogok 1789-es daklarálása a férfiak jogait jelentette. E jogok nem voltak érvényesek zsidókra, négerekre, és nőkre.”
Mi volt a néger férfiakkal? A zsidó férfiakkal? Hogyan illik a gonosz patriarcha nőelnyomás elméletébe, hogy egyes nőknek deklaráltan több joguk volt, mint más férfiaknak? Ki az a hülye, aki egyáltalán képes elhinni egy ilyen misztikus összeesküvést, amiben a pasik a saját anyjaik, kedveseik és lányaik ellen szövetkeztek? És amiben – mint tudjuk – egy néger férfi helyzete ezerszer rosszabb volt, mint egy fehér nőé. Ha létezett volna a patriarchátus, ahogy azt a femcsik képzelik, ilyenre nem lett volna példa.
Kedves agnesde!
Csak hogy lásd, nem csak a férfiak lehetnek antifeministák. A 18-19. századi feminista mozgalmak eredményeit nem vonja senki kétségbe. Csakhogy azok a célkitűzések már megvalósultak. Tulajdonképpen ez a fő baj a mai feminizmussal, hogy hazugságokra épül. A férfiaknak és nőknek egyenlő jogaik vannak. A gender elmélet a legenyhébb esetben is vitatott, és semmiképpen sem bizonyított tény; férfiak és nők nem nem csak a nevelés hatására viselkednek másképp. Aljas dolog a családon belüli erőszak kérdését leszűkíteni arra, hogy férfiak bántalmaznak nőket. Hamis statisztikákat idéznek rendszeresen a feminista írásokban.
Ezek alapján a mai feministák olyan ellen harcolnak, ami nincsen. Nincs elnyomás. Így pedig nagyon sok kárt okoznak, igazságtalan törvényekért lobbiznak, mint amilyen a női kvóta. Általában is megfigyelhető, hogy kizárólag a nők hasznával törődnek, ami még nem lenne csoda, de sok esetben a férfiak kárára.
Nézd meg ezt: http://szabomo.blogspot.hu/2012/03/nonap-piros-pirulaval.html Itt is született már belőle cikk. A nők nagyon-nagy része elégedett a helyzetével, nem érzi magát elnyomva. A feministák annak a maradék 2 ezreléknek az érdekeiért küzdenek.
Ami meg Lenint és a nyugatot illeti, ajánlom, hogy olvasgasd az Egy új sötét középkor felé cikksorozatot.
Szükségesnek érzem, hogy megköszönjem, hogy nőként is elkötelezetten érveltél az antifeminizmus létjogosultsága mellett. Mindenképpen elismerés illeti a tárgyi ismereteidet és az összefogott érveidet is!
Nagyon kedves, köszönöm.
Az általad linkelt Szabó Mónika jegyzetnek talán a legizgalmasabb momentuma az, hogy milyen szubjektív módon igyekszik megindokolni, hogy miért nem érzik a nők a “borzalmas” elnyomást. Komfortzóna… Na persze. Valahogy érdekes módon úgy tapasztalhatjuk, hogy egyre több férfi érzi úgy, hogy kívül került azon a bizonyos komfortzónán.
Egyébként Deansdale így reagált Szabó Mónika írására korábban:
http://www.ferfihang.hu/2012/06/12/a-feminizmus-letjogosultsaga
Igen, olvastam ezt a cikket, nagyon jó. Ebben az érvelésben az a félelmetes, hogy igazán nem tudom honnan származtatja a jogát arra, hogy meg akarja változtatni mások életét, gondolkodását. Tegyük fel, hogy igaza van, és ezek az elégedett nők csak azért azok, mert nem tudják, hogy rossz nekik. Még ebben az esetben is, mi jogosítja fel arra, hogy akaratuk ellenére “felnyissa a szemüket”?
Azért nagyon aljas minden ilyen világjobbító ideológia, amit jellemzően egy-egy kisebbség talált ki és nem hosszú idő alatt formálta a társadalom, mert azért a legtöbb ember nem maradéktalanul boldog. Ezek pedig tálcán kínálják a hamis magyarázatot az általános elégedetlenségükre, és egyben a megoldást, ami nem is lehet más, mint az egész világ megváltoztatása, az emberek átnevelése. Csak nehogy magukban kelljen keresni az okokat.
Engem viszont az nyűgöz le, hogy olyan fogalmakkal dobálózol, amiket nem értesz. Az eszmék- akár az emberek- születnek, élnek, és aztán meghalnak. Némelyikük még vicsorgó szörnyeteggé válik a halála előtt.
Fölösleges azzal dobálóznod, mit csináltak a feministák 100 éve. Nektek semmi közötök hozzájuk, jelen helyzetben.
Antoni Ritának sincs, és a video alapján egy saját hangjától megrészegült wannabe diktátorocskának látom kb. (mint írtam, Gurmai Zita pepitában) Isten őrizz, hogy ilyenek kezébe hatalom kerüljön.
Bizony bizony felkészületlen lehetek hozzátok képest. Egy nőtörténeti jegyzetem ugyan főiskolai tananyag, node mi ez a ti tudásotokhoz! Színvonalatokat egy bátor hozzászólótok fémjelzi:
Nézd… Tudjuk, hogy a felsőoktatásban is teret nyertetek, ennyit már a hülye is tud. De legalább ne hivatkoznál saját magatokra, mint forrásra. Ez olyan mint amikor a keresztény azt mondja: abból tudjuk hogy a Biblia igaz, hogy le van írva benne. Te is mutogatsz saját magatokra, és azt mondod a ti állításaitok hitelesítik saját magatokat. Remélem érzed, hogy ez nem vezet sehová.
Az meg, hogy van pár ember aki hevesebben reagál, legföljebb őket magukat minősíti, és az igazság szempontjából semmit nem jelent. Kommentelhet ide akár ezer Huffnágel Pista, nektek attól még nem lesz igazatok. Ja és persze ahogy korábban említettem, nálatok sem jobb a színvonal, mint itt, szóval Deákné vászna, szemben a gerenda, meg ilyenek.
…s ha már itt tartunk, nem érzed ellentmondásnak, hogy a saját elképzeléseitek szerint a feminizmus egy szegény elnyomott kis mozgalom, alig pár erőtlen nőszemély akik a csúnya patriarchális hatalom ellen küzdenek – és ehhez képest minden nyugati egyetemen külön hely van nektek biztosítva? Kíváncsi leszek mikor lesz minden egyetemen férfijogi kar, tanszék, vagy legalább egy árva tantárgy, sőt, csak egy koszos jegyzet.
(Arról meg ne is beszéljünk, hogy az EU meg az ENSZ is teljes izomszakadtából tol benneteket.)
A dialektikus materializmus meg az átkosban volt főiskolai tananyag, aztán az is milyen szép eredményeket hozott, arról nem beszélve, hogy az állítólagos felsőfokú végzettségű (értsd.: pártfőiskolát végzett) okostojások egynémelyike írni-olvasni se tudott rendesen. Nincsenek illúzióink a mai bölcsész- és társadalomtudományi szakokkal kapcsolatban sem.
Most ugyan nem gazdasági vonalon megy az osztályharc, hanem nemek, etnikumok és szexuális preferenciák mentén, de attól még a marxizmus marxizmus marad, akárhogy is szépíted.
Remélem, a főiskolai tananyagod némileg több tényt tartalmaz az itt előadott fröcsögésnél, bár az a mai alacsony színvonalú felsőoktatásban nem szükséges feltétel ahhoz, hogy jegyzet legyen belőle.
Kedves Densdale, igen, vagy száz éve helyet nyertünk a felsőoktatásban. A hölgy, akinek először sikerült egy Nobel-díjat tudott felmutatni. Férfikollégáinak nem kellett a poszthoz Nobel-díj. Hiszen ők hímvesszővel születtek. A hölgy, hogy pozícióját megerősítse pár év múlva beszerzett mégegy Nobel-díjat.
Milyen magunkra hivatkozunk, mint forrásra? Nem forrásművekre hivatkozunk, mint általában a szakma szokta? Homályos amit írsz.. De milyen homályos.
Majd ha felfogod, hogy az emberiség fele nő, s ennek arányában kell elfoglalnia helyét a társadalomban, akkor majd kapisgálni kezdesz.
Jaaaaaaaaaaj, kedveském, fáradt vagyok én most ahhoz hogy jó óvónéni legyek amíg te itt játszod a nagyfejű kisgyereket. Halvány lila segédfogalmad sincs arról, hogy régen milyen körülmények között éltek az emberek, és ezért olyasmit kérsz számon rajtuk, ami fizikai képtelenség lett volna az ő részükről. Például az oktatás. Amíg nem volt fogamzásgátlás, nameg az emberek 99%-a a saját keze munkájából élt, addig a nőknek fizikailag teljesen más lehetőségeik voltak az életben, mint ma. De nem azért, mert a rohadt férfiak gonoszok voltak, hanem mert egy parasztasszonynak, aki szült (és felnevelt!) 10-12 gyereket, az égvilágon semmi értelme nem lett volna művelődésszervező vagy gender studies szakon egyetemen tanulni az 1600-as években. Amíg az embernek nincs se robotgépe, se szolgája, se hűtőszekrény meg pizzarendelés, addig a házimunkát magának kell elvégezni, és ha ezt 10-12 emberre muszáj, akkor annak a nőnek főznie kell tudnia meg takarítani, és kitörölheti a molekuláris biológia vagy politológia diplomájával. Persze ahhoz, hogy ezt megértsd, talán kellene valami a fejbe káposztalén kívül is. Így marad a gagyi retardált siránkozás, hogy “a nők nem tanulhattak”. Mivel állami ösztöndíjak sem nagyon léteztek, szerinted ki fizette volna egy nő tanulmányait, akiről mindenki tudta, hogy úgysem fog sokat dolgozni? Ilyen egyszerű dolgokat kellene megérteni, és máris felfognád, hogy a feminista dogmák miféle félkegyelmű hazugságok. Szerencsére a régi embereknek még volt paraszti józan esze, és amikor a paraszt eldöntötte, hogy a 9 gyerek közül talán egy elmegy “tanulni”, a többi fiú tehenet hajt, a lányok meg főzni tanulnak és takarítani, akkor nem a hegemón maszkulinitásával nyomta el patriarchálisan a lányokat, hanem felkészítette őket a valódi életre…
És persze azt is meg kellene érteni, hogy egy ilyen rendszerből a mai jólétire áttérni kell egy átmenet, ugyanis nem megy egyik pillanatról a másikra… Pf.
A “forrásmű” amiről beszélsz, az amit ti írtatok meg. Tényleg nem érted a Bibliás hasonlatot? Tényleg nem. Az, hogy Antoni Rita megír egy könyvet, miszerint a nőket régen a patriarchák naponta megcsonkították, nemritkán hetente lefejezték, minden négyből hetet – és aztán te úgy utalsz rá, mint “forrásmű”-re, az semmit nem jelent, és semmit nem ér. Teleszartatok sokezer tonna lemészárolt esőerdőt hazugságokkal, de ettől még mindig nem vált igazzá egyetlen ferdítésetek sem. Még manapság is femcsi tananyag egyes helyeken Dvorkin meg Solanas, akik köztörvényes és elmegyógyintézeti zsebhitlerek voltak, és te ilyenekre utalsz, mint “forrásmű”? És még neked áll feljebb?
Majd ha felfogod, hogy egy működő társadalmi rendszerben semmi nem áll be úgy, hogy automatikusan a nemi arányokat tükrözze, akkor talán kapisgálni kezded hogy mekkora tévedésekben leledzel. Mindegy, hogy a férfi-nő arányt 50-50-nek vagy 48-52-nek vesszük, a világon se a hólapátolók, se a gégemetszők, se az asztrofizika iránt érdeklődők, se a jó szamaritánusok, se az ízletes kenyeret sütni tudók, se a balkezesek, se a kopaszok, se az írózsenik, se a politikusok, se semmi nem áll be magától erre az arányra. Soha. Az, hogy ti mindezt erővel, kívülről akarjátok az elképzeléseitek szerint megváltoztatni, rémálom. És meglehetősen beszédes, hogy kizárólag akkor követeltek változást, ha az nektek jó – ha valamiben a férfiak vannak lemaradva, azt nemhogy leszarjátok, de egyenesen tapsikoltok hozzá örömötökben. Majd akkor fogom elhinni, hogy téged makulányit is érdekel az egyenjogúság, ha látlak táblákkal felvonulni az utcán, hogy a felsőoktatásban a nők számát csökkentsék 50/52%-ra, mert úgy egyenjogú. Amíg ezt nem teszed meg, addig csak egy nagypofájú képmutató nőista vagy, aki a férfiak ellen lobbizik.
Kedves agnesde!
Őszinte köszönet a nőkertes állásfoglalásért – bevallom, ez bearanyozta a napom ezen a szürke döglött reggelen. :)
Ha szándékos volt, elismerésem, mind humornak, mind gúnynak első osztályú volt (ezt még akkor is érdemes elismerni, ha “rajtunk csattant az ostor”).
Ha viszont ezt őszintén így tetszik gondolni, fogadja tiszteletteljes részvétemet – és jobbulást.
Egy dolgot azért nem értek az Ön világnézetével kapcsolatban. Az, hogy mi férfiak vagyunk a végtelenül ostoba, betegesen nőgyűlölő emberférgek, egyértelmű, ezt felesleges ennyi hozzászóláson át fejtegetnie (tudja, az igazi művészek is egy határozott vonallal húznak kontúrt, nem ötvenezer apró darabbal pamacsolnak). Az, hogy az Ön által eszményinek tartott nokert.hu gyűjti össze a homo sapiens sapiens linné néven ismert földi teremtmény génállományának kvintesszenciáját, a bemutatkozásával szintén magától értetődő evidencia (ezért voltaképpen ezt is teljesen felesleges annyi hozzászóláson át fejtegetni).
Ami nekem nem tiszta, hogy ezekután azok a nők, akik szerint a nokert.hu jelen formájában… hát nagyon gáz, hogy csak a lényeget és diszkréten idézzem (és vicc nélkül, nem kettő, nem három ilyen érett nőt, tisztességes családanyát ismerek), akkor ők az Ön bipoláris világnézete szerint milyen életformának számítanak? Netán szerencsétlen áldozatoknak, akik ugyan boldog kapcsolatban élnek, csodálatos családjuk van, a férfiak is istennőkként becsülik őket, még vitték valamire az életben is… csak épp valami fatális félreértés folytán nem is tudnak arról, valójában micsoda egy rettenetes lidércelnyomás az életük?
(azt meg csak zárójelben teszem hozzá, hogy úgy általában a kinézetnek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy emberileg ki-ki mennyit tud felmutatni – sőt, kimondottan sok olyan nőt és férfit van szerencsém ismerni, akik a közvélekedés szerinti “előnytelen” külsejük ellenére is teljesen korrektek és normális tudnak lenni)
:)
Szép!
amúgy ha egyet tippelhetek agnesde az a nők lázadásos millás dekás ági. ő firkált ilyen női történelem “könyveket”.
“..az emberiség fele nő, és ennek arányában kell elfoglalnia helyét a társadalomban..”
Helyes! Javaslatom a következő: Legyen akkor női kvóta a parlamentben, ha a legrosszabb fizikai munkakörök mindegyikének minimum felét elvégzik a nők. Én nem sok nőt látok maltert hordani, meg a betonkeverő mellett állni a tűző napon. Agnesde, ahogy Dean is írta, akkor van szerintetek egyenlőség, ha a nőknek a jobb. Legyenek a kényelmi pozíciókban kvóta alapján, üldögélhessenek üzletasszonyként, marketingosztály-vezetőként sok pénzért, mi férfiak meg fogjuk a csákányt és menjünk vissza a vonatsínt építeni, igaz? Jó az, hogy van egy technikailag fejlett világ, amit felépítettünk, csak most hogy már megvan (plusz békeidő van) takarodjunk a háttérbe és fogjuk be a szánkat, igaz? De a gyerektartást azért fizessük.
Nőkért.hu, ami szerinted nem nőgyűlölő: Már Katica kezdte, RD pedig folytatja a “férfierőszak” kifejezés használatát. Megmagyarázhatnád, hogy ez mennyivel cseng szebben, mint mondjuk a “cigánybűnözés” kétes kifejezése. Nos?
Nő vagy, van empátiád, igaz? Szerinted hogy éli meg egy magamfajta, normális életvitelt élő (nem erőszakoskodó, megfelelő nevelést kapott) férfi ezt a démonizálást. Hogy minket eredendően erőszakosnak állítanak be, és olyan törvényeket hisztiznek ki ellenünk, aminek csak a normális férfiak fogják meginni a levét a hamis vádak útján, nem pedig a valódi erőszakoskodók. Szerinted hogy élem meg, hogy nem fogom tudni feleségül venni a barátnőmet akivel sok éve együtt élünk, mindezt pusztán elővigyázatosságból, hogy ne hagyjak jogi támadási felületet magamon egy férfielnyomó világban. Ne legyen hivatalosan családom… Ja, hogy feltétlenül bíznom kéne a barátnőmben a jövőre vonatkozóan is? Miért nem a nők bízzanak feltétlenül abban, hogy majd később se veri őket, akit választottak? Nos?
A nőkért.hu-n természetesen az odaírók férfiismerősei a “kivétel” kategóriát képezik. Én úgy látom, hogy szinte az összes férfi ide tartozik.
Engem is érdekelne a válaszod a fent elhangzott kérdésre, amit nem válaszoltál meg (nem akartál észrevenni?!?): Vitatod-e, hogy a férfiaknak is járnak emberi jogok? (Merthogy nekünk nem igazán van érdekvédelmi szervezetünk, csak az a fontos Európának, ha ti hisztizhettek valamin.)
(Persze ez érthető, mivel fogyasztói oldalon felülreprezentáltak a nők. Jelentősen. Ezen is el lehet gondolkodni, miért van ez, ha egyszer a férfiaknak a nagyobb a bevétele szerintetek. Ja, hogy odaadjuk a pénzt, rátok költjük, mert a férfinak így is úgy is alapvető célja, hogy lenyűgözze a nőket. Ez a programunk. A rondáknak, keserűeknek meg marad a sértettségük és a gyűlölködésük, ahogy Dean kifejtette az első válaszában neked. Csak ne akarnának ezzel az egészséges nőknek is ártani. Én a nőkért.hu-n nem láttam pozitív hangvételű tanácsot nők részére a férfiakkal és párkapcsolatokkal összefüggésben. Csak olyat, ami kategorizálja a férfiakat, hogy milyen hímet érdemes választaniuk. Nagyon nőbarát javaslatok. Csak azt hagyják figyelmen kívül, hogy mi is az igényeink szerint választunk és állunk hozzátok. De ez a nőkerten nem releváns szempont.)
Ja, és szükséges ez az oldal már csak azért is, mert ott minden ellenvéleményt diktatorikusan kimoderálnak. Az egyszerű netes olvasók igenis lássák, hogy vannak olyan férfiak is, akiknek fontos a maguk jövője, és alapvető jogai.
“Én a nőkért.hu-n nem láttam pozitív hangvételű tanácsot nők részére”
Na igen, ez fontos. Hosszú évek óta dolgoznak áldozatos munkával a nőkért, és minden amit fel tudnak mutatni, az annyi, hogy “a pasik szemetek”…?! Ennyire futotta, ennyi a nőkért?
Ha benéz oda egy nő, mert valami baja van az életben, akkor talál rá ott megoldást? Érdekes módon mi itt máris többet tettünk a nőkért, mint a femcsik ötször annyi idő alatt.
aha, mert Nobel díjat úton útfélen osztogatnak… Főleg a férfikollégáknak…
Jó, nagyszerű. Akkor legyen szíves összeszedni az összes Nobel-díjas nevét (ha már ez a kiragadott téma) és tessék megmondani, hogy melyik férfi kapott jogtalanul egy nővel szemben a találmányaik jelentőségének az összehasonlításával(én tudnék mondani olyat, aki nem érdemelte, mert kaphatta volna jobb)…
Egyéb iránt: Nobel díjon van még pár tucat tudományos elismerés, ami nem kevésbé szégyellni való…. Ezt nők is kapnak legtöbbször számarányukhoz méltóan!
Mi lenni anyanyelved?
Hogy nem magyar, az biztos. Ez valami feminista módi, hogy teljesen érthetetlenül írtok olyan dolgokat, aminek a kihámozható része emeletes baromság? :-)
Pont ez az, hogy nem hivatkoztok forrásművekre. Ahol meg igen, azt – mit ad isten – szintén valamelyik elvtársatok írta. A jó öreg tautológia…
Kedves Agnesde!
A vitapartnereid túlságosan engedékenyek veled. Deansdale neked szegezte a kérdést, kérést, hogy egyetlen linket mutass, amely bizonyítaná a Férfihang.hu nőellenességét. Ahogy látom ezt nem tetted meg. Én nem engedtelek volna téged tovább vitatkozni, amíg az alapállításodat nem igazolod, mert mindaddig okafogyott az egész szimpátia tüntetésed. Annál inkább is felesleges, mert megpróbálod összemosni a feminizmust és az Antoni féle “bandát”. (A banda szót Antoni Rita “politika felszólalásából” tanultam, tehát feltételezem, hogy tökéletesen polkorrekt.)
Roskatagok az érveid is: Válogatás nélkül, összefüggéseiből kiragadott, csak önmagában érvényes gondolatmorzsákkal dobálódzva próbálod igazolni a feminizmus szükségességét. A saját szaktekintélyedre való hivatkozás is csak egy gőgös és ügyetlen próbálkozás, mert minden olvasó, aki nem visel szemellenzőt, jól látja, hogy a vitapartnereid pont annyira felkészültek a feminizmus történetéből, (ha nem méginkább) mint te.
Bár olyan állításokat tettél, amiket eszedben sincs azóta sem igazolni, még mindig nem moderáltunk ki téged, pedig ha követnénk az általad agyon dicsőitett Antoni Rita féle lap “moderációs” módszereit, akkor már régen nem fújhatnád itt a magadét.
Hivatkozol arra, hogy a társadalom fele nő, de csak az igazolatlan gender-elmélet szerint szükséges, hogy pontosan ugyanolyan szerepeket töltsenek be a társadalomban, mint a férfiak. A következő lépésben a kvóták mellett fogsz érvelni? Tök felesleges vita. Inkább olvasd tovább a Férfihangot és megtudod, hogy mit gondolunk a kvótákról.
Azt hiszem, hogy az a baj, hogy egyedül te vagy az, aki nem kellően felkészült a másik fél álláspontjából és ezt most egy összevissza csapongó, primitív vitában próbálod pótolni, úgy, hogy közben mellékesen a melledet döngeted, hogy te mekkora, megkérdőjelezhetetlen szaktekintély vagy. Kérlek, ne járasd le magad ilyen gyermeteg módon!
“Deansdale neked szegezte a kérdést, kérést, hogy egyetlen linket mutass, amely bizonyítaná a Férfihang.hu nőellenességét. Ahogy látom ezt nem tetted meg.”
Óóó… hiszen azt várhatnánk napestig.
Bár olyan állításokat tettél, amiket eszedben sincs azóta sem igazolni, még mindig nem moderáltunk ki téged,
Hadd álljon csak itt példaként, milyen is a feminista érveléstechnika
Neked nem tetszik az emberi egyenjogúság elve?
Pontosítok. Azt gondolom, ha valakit- a társadalom részéről- igazságtalanság ér (hátrányt szenved), akkor joga van szólni, és követelni a társadalomtól, hogy oldja meg ezt a problémát. Ez nemtől, származástól, stb. független kell hogy legyen. Lehet az a hátrány vélt vagy valós, de mindenkinek joga van szóvá tenni. Igen,a feministáknak is, habár ők gender alapon szemezgetnek, amivel nem tudok egyetérteni.
Ha jól értem, te elvitatnád tőlünk ezt a jogot, miközben az utcákon a hajléktalanok 90%-a férfi. Az egyetemeken női túlsúly van, és még lehetne sorolni. Ebből meg arra következtetek, hogy a feministáknak eléggé sajátos a demokráciához fűződő viszonyuk.
“A feminizmusnak köszönhető, hogy a nők tanulhattak, majd eljuthattak az egyetemekre is.”
“mekkora züllés van itt
ilyet még nem láttam
minden héten menetrend szerint party van a bölcsészeknek
de ettől függetlenül minden nap isznak
**** üzenete:
képzik a jövő értelmiségét
**** üzenete:
hát látom!!!!
politológián egy szavát nem lehetett hallani az előadónak, mert olyan
hangerővel pofáztak
mögöttem a kis picsák
kizárólag bebaszni járnak szegedre
meg igekötő nélkül”
Egyébként lány írta.
Gyerekek ha, most miért vagytok dögök. Először csak én heherésztem ennek az agnesnek a hülyeségein, de a végén már az egész laborban maradt társaság, 3 hölgy és négy úr (tudom, tudom. elnyomás van)
Tetszik, hogy harcoltok, de nincs értelme. A feministák beteg emberek. Szó szerint. Megkeseredett, elbutult, kompenzáló, szerencsétlenek. Ha van a világon igazság, akkor találnak gyógyszert erre az állapotra. Szerintem senki nem érdemli meg, hogy ilyen élete legyen. Peace.
A Férfihang szerzői valójában tisztában vannak vele, hogy sem meggyőzni, sem legyőzni, sem meggyógyítani felesleges lenne megpróbálni őket. Nem is tekintjük feladatunknak. Sokkal inkább azt tekintjük küldetésnek, hogy meggátoljuk, hogy egyébként normális embereket megtévesszenek és jogtalan előnyöket kieszközölve, hazugságokat terjesztve az egész társadalmat megbetegíthessék. Ettől függetlenül én is kizárólag jobbulást kívánok nekik!
Természetesen megértem és tudom, hogy nem nőgyülölők vagytok. A dögöket csak azért írtam, mert érvekkel elüldöztétek azt a (ide sokat gondolkodtam, hogy embert, nőt vagy mit írjak) valakit aki hozzászólásaival nevetést tudott kiváltani belőlünk. :D
A cél nemes, a harchoz kitartást. Egyszer még beszállok én is. Van ötletem..:)
Köszönjük! Minden közreműködést, és mindenkit örömmel fogadunk, aki hajlandó a drága idejéből ezekre a célokra áldozni! :)
http://www.youtube.com/watch?v=SjxY9rZwNGU
Most megint a parlament a téma femcsiéknél, de ebben a 10 sorban találtam legalább 20 önellentmondást…
http://index.hu/belfold/2012/11/03/csak_mutatoban_akad_noi_kepviselo/
Nem véletlen, hogy olyan intenzíven felbukkan újra a politikai kvóta kérdése: A frissen létrejött Nők Lázadása Egyesület (legalább) két alapító tagja is a sikertelen NAP kezdeményezés tagja. A korábban elszenvedett kudarc után nyilván a nőlázadástól remélnek új lendületet.
“Az ENSZ nőjogi bizottsága, a CEDAW, többször felszólította Magyarországot, hogy növelje a nők számát a közéletben és a politikában. Azt is javasolták, hogy ennek elérése érdekében Magyarország fogadja el az 50 százalékos férfi-női kvótát, vagyis minden második képviselőjelölt legyen nő.”
Én az ENSZ helyében bevetném a béke fenntartókat, egy jó kis megszállás jobb belátásra térítené a közép-európai “diktatúrát”, idejönnének, leöldösnék a potenciális férfi politikus jelölteket és nőket ültetnének a helyükre. Szinte érzem, ahogy az agyamban turkálnak, és megpróbálnak bűntudatot ébreszteni bennem a cikkel.
A jól bevált régi trükk… A Halász Pálma féle indítvány is egy ENSZ ajánlásra hivatkozva próbálja magát legitimálni.
Hát akkor tessenek a nők is ugyanakkora érdeklődést mutatni a politikai pályafutás iránt! Ennyi.
Fácséról, Rise FM oldalán láttam…