Felhívás!

A Wikipédiában is felmerül a Báthory Erzsébet elleni habsburg koncepciós per erős valószínűsége, de így sajnos mégsem állíthatjuk nemzeti példaként őt… Bár: “Pártfogásába vette a török által kirabolt-fölégetett falvak legyilkolt férfiainak özvegyeit, a megerőszakolt, mindenükből kifosztott lányokat-asszonyokat, nemzetiségükre való megkülönböztetés nélkül.”

Ha tényleg nem találunk alkalmas nőket, akkor az a patriarchális nőelnyomás egyfajta bizonyítékául szolgál majd? :)

De természetesen találhatunk olyan nőket akiknek a portréja joggal szerepelhetne valamelyik pénzünkönt!
Méghozzá szabadságharcosokat! Katonákat is!

De előbb az 1600-as évekből Lorántffy Zsuzsanna, aki amellett, hogy a habsurg ellenes katonai akciók szervezésében vett részt férje oldalán, ráadásul jelentős oktatási, kulturális és vallás reformmal kapcsolatos tevékenységet folytatott. Egyébként az ő birtokán született meg a Tokaji aszú: udvari papja, Sepsy (másképpen: Szepsi) Laczkó Máté, aki a szőlőtermelést irányította, az akkori hadi események miatt a szüretet novemberig késleltette. A szőlők emiatt megtöppedtek, összeaszalódtak, így a borok édesebbek, tüzesebbek lettek.

Szót  kell ejteni az 1800-as évekből Brunszvik Terézről, aki az első magyarországi kisdedóvó létrehozója, az óvodák létrehozását támogató egyesület létrehozója, az első magyar karácsonyfa felállítója, és unokahúgával együtt az első nőnevelő intézet egyik létrehozója. És persze feltétlenül szót kell ejtenünk az unokahúgról is:

Teleki Blanka az 1800-as évek elején Münchenben és Párizsban festészetet, Budán pedig szobrászatot tanult. 1846-ban magyar tanítási nyelvű leánynevelő intézetet nyitott Pesten, a mai Szabadság téren. A szabadságharc alatt, 1848 végén kénytelen volt az intézetet bezárni.  “A márciusi forradalmat Teleki Blanka lelkesen, növendékeinek a Nemzeti dalt is elszavalva üdvözölte. Az Életképekben megjelent cikkével nőtársait a hazaszeretet helyes megélésére és önmérsékletre intette, de 1848 végén intézetét bezárta, és Leövey Klárával együtt követte a kormányt Debrecenbe. Továbbra is kapcsolatban maradt Vasvárival, és pénzzel támogatta az általa toborzott Rákóczi-szabadcsapatot, amelynek zászlóanyai tisztét is vállalta. A szabadságharc leverése után családja szatmári birtokán bujdosókat rejtegetett, tiltott könyveket terjesztett, gyűjtötte a szabadságharc ereklyéit és a nép hangulatáról jelentéseket küldött Párizsba. “Kora egyik legveszedelmesebb lázadójának”  nyilvánították és 1853-ban a haditörvényszék 10 évi várfogságra ítélte; az ítéletet is az Újépületben hirdették ki. Teleki Blanka Brünnben, Olmützben és végül Kufsteinben raboskodott. Miután 1857. május 11-én amnesztiával szabadult a kufsteini börtönből, többé nem tért haza; Ausztriában, majd Franciaországban élt, húgánál. Ekkor a menekültek ügyét karolta fel. Párizsban érte a halál. A montparnasse-i temetőben nyugszik. 2008-ban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából egy elképzelés szerint tervezték ugyan földi maradványai hazahozatalát és a martonvásári Brunszvik-kriptában való újratemetését, de ez az elképzelés (egyelőre?) mégsem realizálódott.

És akkor jöjjenek a szabadságharcos katonák, akiket ugyan nőként nyilván nem akartak a csatatér közelébe engedni, de ők csellel mégis szabadságharcosok lettek:

Lebstück Mária 1830-ban született, honvéd főhadnagy. A forradalom alatt Lebstück Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. Honvédtisztként az 1848-as márciusi és októberi bécsi forradalomban a jogászcsapatban küzdött. A bécsi forradalom leverése után 1848 novemberében a honvédsereghez csatlakozott, sok más csata mellett részt vett a branyiszkói és a kápolnai összecsapásban, és ott volt Buda visszavételénél is. A kápolnai csatában megsebesült, hősiességéért hadnaggyá léptették elő. Később főhadnagy lett a Miklós-huszároknál. (Többit lásd a wikipédiában) Alakját 1942-ben Huszka Jenő és Szilágyi László örökítette meg Mária főhadnagy című operettjében.

Bányai Júlia 1824-ben született az erdélyi Vízaknán. Tanulmányai befejeztével feleségül ment Sárossy Gyula ügyvédhez, akinek 1848-ban bekövetkezett halála után műlovarnőként dolgozott a bécsi cirkuszban. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörése után férje nevén, férfiruhában jelentkezett a honvédseregbe. Az erdélyi harcokban kitűnt bátorságával és közlegényből a 27. honvédzászlóalj főhadnagya, majd századosa lett. Harcolt Gyulafehérvárnál, Zsibón, Dévánál és Kolozsvárnál fedezte a magyar sereg visszavonulását is. Nemcsak a fegyveres harcokban vett részt, hanem – francia nyelvtudása révén – az osztrák és az orosz hadseregnél gyakran kémkedett is, táncosnő szerepében. Bem tábornok katonai kitüntetéssel jutalmazta hírszerző tevékenységét. A szabadságharc leverése után Törökországba emigrált, ahol Bem tábornok kapitánnyá léptette elő.