Alter Ego

Szita Bence halott – A gyilkos a nevelőanya

A nyugalom megzavarására alkalmas riport. Saját nevelőanyja gyilkolta meg Bencét, a néhány napja eltűnt kaposvári 11 éves kisfiút. A Tv2 Tények című műsorának közlése szerint a gyilkosságot olyan különös kegyetlenséggel követték el,  hogy részleteiről még a rendőrök sem szívesen beszélnek és még a bűncselekményről tájékoztató megyei rendőrkapitánynak is elcsuklott a hangja. – “Nincs az a jel, ami mellett a televízió képernyőjén elviselhető lenne az elkövetés módja.” – Nyilatkozta egy interjúban. Az információk szerint a nevelőanya a Facebookon keresztül csalta a bűncselekmény helyszínére Bencét, ahol az általa felbujtott két hajléktalan bűntársával együtt ásóval és késsel gyilkolták meg a gyermeket, majd egy gödörben elföldelték. A rendőrségen egymást vádolva, egymásra mutogatva tettek vallomást.

Néhány napja külföldi gyermekbántalmazások kapcsán jegyeztem meg, hogy a családon belüli kegyetlenkedő gyermekbántalmazások jelentős részének elkövetője is nő, de azt magam sem gondoltam volna, hogy Magyarország egyik legkegyetlenebb gyermekgyilkossága is ezt a véleményemet támasztja majd alá. A nevelőanya tette olyan mértékben háborította fel az embereket, hogy egy magánszemély által létrehozott Facebook oldalon sokan egyenesen a halálbüntetés visszaállítását követelik. Mindössze néhány óra alatt közel tízezren fejezték ki egyetértésüket.

 


2012. November 4. Vasárnap


A Facebookon halálbüntetést követelők száma a húszezret közelítette a mai napon. Az interneten nem csillapodtak a gyilkos indulatok. A jelenséggel az RTL klub hírműsora is foglalkozott.

Exkluzív interjút adott a meggyilkolt 11 éves kisfiú, Bence nevelőapja, Gyöngyi Sándor és a meggyilkolt gyermek testvére, Gyöngyi Lilla. Szerintük heteken át tervezte a gyilkosságot P. Erika. A TV2 Frizbi című műsorának felvételén elmondták: a feltételezett gyilkos állítólag furcsán viselkedett, feltűnően sokat telefonált és idegen férfiakkal találkozgatott. A pontos motivációk, indítékok az interjúból sem válnak jobban megérthetővé, talán azért sem, mert az efféle cselekmények indítékai nem is értelmezhetőek józan ésszel. A beszélgetésben egy lelkiismeretes, gyermekeiért élő apa és egy lelketlen pszichopata nevelőanya képe bontakozik ki. Ahogyan a korábbi híradásokból tudható, a gyilkossággal gyanúsított három személyt a Kaposvári Törvényszék vasárnap délelőtt előzetes letartóztatásba helyezte. Egyes információk szerint, P. Erika továbbra sem tett vallomást, tagadja, hogy bántalmazta a kiskamaszt a végzetes napon, azonban két tettestársa szerint ő volt az, aki egy ásóval kivégezte a védtelen kisfiút.

1 vote, average: 4,00 out of 51 vote, average: 4,00 out of 51 vote, average: 4,00 out of 51 vote, average: 4,00 out of 51 vote, average: 4,00 out of 5 1 olvasó átlagosan 4,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

54
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
13 Egyéni hozzászólás
41 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
19 Hozzászólások szerzői
tibi22AdminSuum cuiqueNaoooDeansdale Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
the hermit
Olvasó

Borzasztó ez az ügy, és teljesen hihetetlen, azaz nehéz elhinni.

Anyádlába
Olvasó
Anyádlába

Talán ez a borzalom felnyitja némelyek szemét: a nők nem mindig áldozatok.

don Fefinho
Újságíró

Semmi pánik, a feminista magyarázat egyszerű: nyilván az apja meg a két hajléktalan KÉNYSZERÍTETTE a nőt. Hát hogyan máshogyan történhetett volna?!

don Fefinho
Újságíró

Kéne ilyen csoport facebookon: STOP nőerőszak, állítsuk meg a tomboló női gyermekgyilkosokat!
Kíváncsi lennék a reakciókra.

 

the hermit
Olvasó

Korai lenne addig, ameddig nem derül ki az igazság. Az indítékra kíváncsi lennék azért

Belleville
Újságíró

OFFolok, de vicc ez a demagóg módszer, ahogy fácsén is gyártanak egy csomó stop szexizmus és a többi csoportot, és soknál állati nagy lehet az átfedés, jó a hangzatos címekkel biztos be is hülyítenek sokat, de erre hivetkozva úgy tűnik ,hogy jaj micsoda fácsé társasági élete van a témának. áj

Art
Olvasó
Art

Ennél egy kicsit még rosszabb hírem van: az első kósza gyanú szerint a nő azért ölette meg a kissrácot, mert őt okolta azért, hogy a gyerek nevelőapja elhidegült tőle.

Miért rosszabb ez a hír?

Mert ha ez igaz, akkor nemcsak egy erőszakos és gátlástalan gyilkosról beszélünk, hanem egy ún. női önérzetében sértett vérengző szukáról. Az ilyenek azt hiszik, hogy a nőiességükön esett csorba *bármire* feljogosítja őket. Ők úgy gondolják, hogy minden aljasságukra van morális mentségük, hiszen a nőiességük minden egyéb erkölcsi megfontoláson felül áll.

Karcolta már szét az excsajod az autód fényezését?

Felnyomott már az excsajod a tulajdon édesanyádnál valami kapitális baromsággal, pl. hogy valószínűleg buzi vagy, mert hetek óta nem dugtad meg?

Feljelentett már az exfeleséged gyermekmolesztálás vádjával, csak azért, hogy elperelhesse tőled a gyerekfelügyelet jogát?

Küldött-e már rád az ex-élettársad NAV vagyononosodási vizsgálatot, csak hogy ne vihesd el az új barátnődet nyaralni?

Érted már, hogy miről beszélek?

Femináci-vadász
Olvasó
Femináci-vadász

Talán ezért értetlen a rendőrség a gyilkosság indítékát illetően? Ezért mondják azt, hogy elmeorvosi vizsgálat szükséges?

Vajon megpróbálják majd egyesek ezt a nőt mentegetni? Vajon megpróbálják majd mindenért a környezetét, a körülményeit, esetleg egy férfit hibáztatni? Félelmetes lenne. Mégsem mernék fogadni ellene.

don Fefinho
Újságíró

Nőkerten meg az index feminista topikján ez mindennapos.

don Fefinho
Újságíró

Ennek azért nálunk még nincs akkora hagyománya, mint az Egyesült Államokban.
De van egyébként erre egy pszichológiai kifejezés, a DRMMS (meg a csecsemőgyilkosságokat is előszeretettel szokták magyaráznii mindenféle szindrómákkal, gyakorlatilag felmentve az anyát).

Spalvin
Olvasó
Spalvin

Azt hiszem a gyilkosság megítélésében minden jóérzésű ember egyetért, a többség igen súlyos büntetésért, életfogytiglanért vagy halálért kiált. Most pedig azt nézzük meg, hogy a jólelkű leányaink és asszonyaink milyen büntetést szabnának ki a gyilkosra egy Facebook bejegyzés alatti hozzászólásaikban.

B. Annamária (rendész tanuló, polgárőr) Börtön? Hehhh a faszt! Az adófizetők pénzéből zabáljon és élvezze a börtön életet? Vicces! Én vissza hoznám a középkori kínzásokat! Addig kínoznám szépen lassan,fájdalmasan amíg kínok között nem döglene meg! ;);) rákos rib@nc!

O. Kitty: Kikötném egy fához !!!!!! agyon kínoznám !!!!!!!!!!!! leönteném sósavval és a végén felgyújtanám !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! A társait pedig élve elásnám !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Remélem Isten nagyon megveri öket ezért!!!!!!!!!! Rohadt Kurva !!!! Megszakad a szívem a kisfiuért :(((((

V. Viktória: Rohagymeg te …. én ugy megvernélek hogy nem megvernélek mmegÖLNÉLEK ÉS felakasztalának!!! Mitképzelsz hogy megölöd szegény bencét én ugy á ugy felakasztanálak és VILLAMOS SZÉKBE RAKNÁLAK MEG AZT A KÉT nyomorékot nem hiszem el hogy agyon
verted ge…. te én rád nézek és olyan hányinger elfog !!!!!! És a villamos székbe adig hagynálak mig kiszakad a beled és nevetnék de nem csak téged hanem a két nyomorékot is én 11 egy vagyok de ugy megvernélej hogy csak na LILÁRA NAGYON IDEGES VAGYOK FUJJ dögöj meg!!!!!!!!!!

K. Orsolya: tul konnyu a halal, kinoznam mig beledoglik a rohadek

N. I. Ági: A halál büntetés helyett én bevezetnem a nyilvános kövezést!azt hiszem lennék páran,aki végre hajtanák rajta! Ezt addig ismételném,még saját maga könyörögne a fellógatásáért!!!

K. Eszter: A halál oké,de előtte válogatott kínzások sora.Először neki,majd a tettestársainak is,akikkel végignézetném,mi vár rájuk is!!!

Értem én a hirtelen felindulást, felháborodást az emberekben. Ezért megértem, hogy sokan halálért, vagy akár fiú halálával azonos halálért kiáltanak. Az viszont, hogy embereknek eszébe jutnának ilyen kínzások lehetséges megoldásként, szerintem súlyos társadalmi problémákat jelez. Az pedig, hogy ilyenre nők is képesek, sőt az igazán brutális hozzászólásokat tekintve (első ránézésre) többségben is vannak, mindent elmond arról a feminista érvről, hogy a nők kevésbé erőszakosak. A műveltséget jellemző helyesírásról, szóhasználatról nem is beszélve.

Art
Olvasó
Art

Az viszont, hogy embereknek eszébe jutnának ilyen kínzások lehetséges megoldásként, szerintem súlyos társadalmi problémákat jelez.

Nem.

A féktelen düh magyarázata egy kitörölhetetlen evolúciós parancs: zsigeri szinten belénk van égetve, hogy gyereket nem bántunk. Ez a parancs az egyik záloga a fajunk fennmaradásának (nem csak a mi fajunkénak). Az pedig, hogy ezt az evolúciós parancsot valaki megszegi, kontrollálhatatlan dühöt képes kiváltani, teljesen szabályos. Még ha nem is szívderítő.

Animebj
Olvasó
Animebj

A gyerekgyilkos megkínzása, illetve agóniával telt kivégzése nem hozza vissza az életbe az áldozatot, tehát puszta vérszomjból kár az időt pazarolni, illetve idegileg kikészülni. Természetesen nagy kár, hogy a halálbüntetést kikerült a hazai jogrendből, még akkor se kerülne vissza egyhamar, ha az elkövetőről biztosan kiderülne bűntette, így el lehetne kerülni az ártatlanul való megölését, így marad a 25 év, és az azt követő újrázások, ha addig mindenféle “magaviseleti kiskapuk”* segítségével ki nem szabadul. Sajnos a civilizált Nyugat lemondott erről a végső eszközről, pusztán azért, meg emberi jogokkal ruházta fel azokat, akik nem adták meg ugyanezt áldozataiknak. Ami pedig a cikk témáját illeti; biztosan úgy fogják csűrni-csavarni a médiában a bűntettet, hogy a balhét a hajléktalan férfiakra kenik, az indíték esetén pedig döntőnek fogják találni az elvált férj felelősségét, hogy aztán a némber valamilyen nyugis kis szakkórház vagy elmegyógyintézetbe pihenhesse ki fáradalmait.

*OFF: Ez a jó magaviseleti dolgot valahogy soha nem értettem; Ha valaki józanul (tehát nem alkohol, drog vagy pszichés betegsége) elkövetett egy bűntettet, miért gondolja bárki is, hogy megbánta volna, és kész visszatérni a normális társadalmi közegbe?

the hermit
Olvasó

Én is állást foglaltam ebben a kérdésben, és továbbra sem látom be, mit oldana meg, ha újra bevezetnék a halálbüntetést. Az USA egyes államaiban van, Kínában van, ott talán kevesebb a gyilkosság? Ugyan. Nincs visszatartó ereje.

A “szemet szemért, fogat fogért” elvvel se értek egyet. Amúgy nem lesz egy leányálom, ha ezekről megtudják a sitten, miért ülnek

Lehet cinkelni, hogy liberális vagyok…

don Fefinho
Újságíró

Liberális vagy.
cink

Animebj
Olvasó
Animebj

Ez nem liberalizmus, hanem humanizmus, ami ugyan nemes érték, de véleményem szerint csak azokkal szemben alkalmazható, akik az alapvető társadalmi szabályokat be is tartják. A gyilkosok -ha tettüket teljesen tudatos állapotukban követték el- nem szabadna életben hagyni, nem engedhető meg a könyörületesség, hiszen ők maguk ezt megtagadták áldozataiktól. Jó példa lehet erre a norvég Breivik is, aki igen nagy valószínűséggel soha nem fogja megbánni tömeggyilkos tettét, miközben a halálbüntetés hiányában fiatalon fogja elkezdeni a rászabott 21 évet letölteni olyan körülmények közt, amelyet még az átlag magyar panelházas lakó is megirigyelhetne, miközben megfigyeléséről, őrzéséről és élelmezéséről többek között ugyanazok fognak adójukból költeni, akiket akár örökre megnyomorított illetve akiknek szeretteivel végzett. Ez nem igazságszolgáltatás, hanem megkegyelmezés a bűnös irányába.

the hermit
Olvasó

 jelentősebb plusz visszatartóerőt nem képező, de a téves ítéletek szempontjából jóvátehetetlen kockázatot rejtő, és egyébként is az emberiséghez méltatlan büntetésforma a halálbüntetés

Ott a pont, nincs mit hozzátennem

Inaara
Olvasó
Inaara

Csatlakozom. Szerintem nem lehet érvként felhozni a halálbüntetés mellett, hogy különben mennyibe kerül az elítélt eltartása. Ez nem számít, itt sokkal többről van szó. Megengedhetetlen, hogy akár egyetlen ártatlant is halálra ítéljenek, márpedig a kockázat simán megvan. Nagyon demoralizáló lehet, ha az állam, a hatalom törvényesen ölhet. Nem, senki ne ölhessen.

A mellette szólók érvei, hogy sokba kerül az életfogytiglanra ítélteket évtizedekig eltartani,  ne pazaroljuk erre az adófizetők pénzét, s egyszerűen likvidálni kell a társadalom számára veszélyes személyeket..

Az ellene szólók érvei a fentebb említett tévedés lehetősége, illetve vallási szempont is, azaz, hogy csak Isten dönthet élet-halál felett.

Az amerikai elnökválasztások egyik örök témája – az abortusz és az eutanázia mellett – a halálbüntetés. Ezekről végeláthatatlan, heves indulatokat szító, eldönthetetlen vitákat lehet folytatni, és egyik tábort sem lehet eltántorítani a saját igazától. A három téma lényege egy tőről fakad, a kérdés ugyanaz: van-e joga bárkinek, bármilyen okból valaki más élete felett dönteni.

 

Deansdale
Admin

“Megengedhetetlen, hogy akár egyetlen ártatlant is halálra ítéljenek”

Ez nem a halálbüntetés elleni érv, hanem az ártatlanság vélelme és a megalapozott bizonyítási eljárások melletti. Mert hát gondolom senki nem folytatná úgy a tőled idézett gondolatot, hogy “az viszont megengedhető, hogy ártatlanokat életfogytiglanra ítéljenek”. Még el is gondolkodnék, melyik a rosszabb, és adott esetben lehet hogy inkább a halált választanám, ha olyan szituba kerülnék hogy erről kellene döntenem. (Hogy tapsikolnának a feministák :D

Valakit 30-40-50 évre börtönbe zárni nem kisebb embertelenség, mint kivégezni. Csak az átlagember ebbe nem szokott belegondolni. De lehet gondolatkísérletet végezni, hogy mondjuk te mit éreznél, ha holnap bevarrnának egy szögesdróttal körülvett dobozba és SOHA nem engednének ki onnan. Vagy mondjuk csak 40 év múlva, ami nagyjából ugyanazt jelenti.

“A három téma lényege egy tőről fakad, a kérdés ugyanaz: van-e joga bárkinek, bármilyen okból valaki más élete felett dönteni.”

Azért azt hiszem abban egyetértünk, hogy jogod van megvédeni magad. Ha valaki megtámad akkor védekezhetsz. Namármost az állam erővel kicsavarja a kezedből az önvédelem lehetőségét (pl. nem tarthatsz fegyvert) arra hivatkozva, hogy ott a rendőrség meg a bíróságok, amikkel elejét lehet venni az önbíráskodásnak. Csakhogy ennek a rendszernek alapvető része (kellene legyen), hogy aki egyszer már ölt, azt nem engedhetik vissza az emberek közé, mert ha tőled elvették az önvédelem lehetőségét, akkor egyúttal felelősséget vállaltak a te védelmedért, ergo nem engedhetnek szabadon kószálni gyilkosokat. A halálbüntetés tulajdonképpen önvédelem egyel magasabb, társadalmi szintre emelve. Ha az utcán megtámad valaki késsel, lelőheted ha van nálad pisztoly. Ha valaki megtámad késsel, de nem volt nálad pisztoly, akkor az állam lövi agyon. Lehet hogy kicsit megkésve, mindazonáltal biztosan megakadályozva, hogy másokat is megkéseljen.

Persze modern liberalizált korunkban ennél komplikáltabb a dolog. Ha Breivik 20 év múlva kiszabadul, és megint lemészárol többtucat embert, akkor humánusak voltunk vele szemben? És büszkék lehetünk rá? Mi jól csináltuk, csak a világ nem működik megfelelően?

Naooo
Olvasó
Naooo

Ha Breivik 20 év múlva kiszabadul, és megint lemészárol többtucat embert

Biztos ez a merénylő is nagyon magányos volt.

the hermit
Olvasó

De Dean, ha valakit életfogytiglanra ítélnek, még mindig mondhatják 1-2 (10-20) év múlva, hogy bocs, tévedés volt, kiderült hogy nem te voltál, kiengedünk és kártérítést fizetünk. Ugyanez a halálbüntetésnél nem lehetséges.

Deansdale
Admin

Ez igaz, de elsősorban megintcsak a korrekt bizonyítási folyamat mellett érv. Persze amiatt tényleg elgondolkodtató, hogy az emberi tényezőt nem lehet kizárni a rendőrségi és a bírósági munkából sem, tehát mindig lesznek olyan esetek, amikor valakit elítélnek mert kéznél volt, mert “praktikus”, mert a rendőrségnek/ügyésznek pont jó úgy, és sz*rnak a következményekre.

Ettől függetlenül a halálbüntetés feltételeit lehetne sokkal szigorúbbra venni. Például az említett Breivikről kiderülhet, hogy mégsem ő volt? Kétlem.

Naooo
Olvasó
Naooo

Például az említett Breivikről kiderülhet, hogy mégsem ő volt? Kétlem.

http://www.leleplezo.hupont.hu/82/breivik-biorobotkent-gyilkolt-mi-tortent-valojaban

Mindenki nyugodjon meg, ez természetesen csak egy összeesküvés-elmélet, aminek az égvilágon semmi alapja.

Deansdale
Admin

Nem volt türelmem végigolvasni, mert nagyon bő lére eresztette az írója, de sejtem miről beszél. Ezt viszont a törvények sehogyan sem tudják kezelni, a titkos (kormány)szervezetek által agymosott tömeggyilkosok eseteit nem lehet hová tenni. Nyilván egyértelmű lenne az agymosókat lesittelni, de a létük nem bizonyított, így persze a kilétük sem ismert, ráadásul valószínűleg az államhatalom képviseletében tevékenykednek, szóval sok sikert annak a nyomozónak/ügyésznek aki ilyesmivel próbálkozik.

Az igazságszolgáltatási rendszer sajátja, hogy amíg nincs konkrét bizonyíték, addig az egész agymosás-téma csak városi legenda, így Breiviket nem menti fel semmi alól. Ő maga ténylegesen elkövette amit elkövetett, ehhez nem férhet kétség.

Raon
Olvasó

Bevallom, ezen itt most kellemesen meglepődtem. Az első olyan hozzászólásod, amellyel teljes mértékben egyet tudok érteni.

Amit esetleg még mérlegelni lehetne a halálbüntetés helyett, az a wellnesbörtönök helyetti igazi büntetés. Mondjuk egy kis szibériai kirándulás harminc évre, a magyar államtól bérrabtartás keretein belül sokkal inkább megadhatná a büntetések súlyát. Ezzel egyrészt a büntetés tényleg büntetés lehetne, másrészt a szibériai börtönhely bérlés az államnak maximum (!) feleannyiba kerülne, mint a hazai megoldások.

Kodo
Újságíró
Kodo

A nöi brutalitás szele igen erōsen a mai feminizmus felöl fúj. Egyfolytában azt sulykolják, hogy bármit felelösség nélkül megtehetnek – egy nönek mindenhez joga kell hogy legyen.
Elég csak pl. a nökertet, a nōk lázadását olvasgatni, nagyon erōsen kisüt onnan a nyers, agresszív brutalitás, a mindenért másokat hibáztató féktelen gyūlölkōdés. Milyen felelösség tudatuk lehet az ilyeneknek? Milyen az önkontrolljuk, tudnak-e uralkodni magukon és a cselekedeteik felett? Akik ebben a szellemben élnek, gondolkodnak, bármire képesek lehetnek és erre bújtogatják a tōbbi nōt is. Szerintük egy nö bármit megtehet ami jólesik, még ha mások ebbe bele is döglenek. Ez a szellem sokakat megfertözhet.
Nézzük csak a cenzúrázás dolgát, ami erösen jelzés értékü. Aki ott cenzúráz, az bizony tuti otthon és máshol is cenzúráz. Az ilyen ellentmondást nem türō személyiség könnyen lehet akár bántalmazó típus is egyben.

Raon
Olvasó

Szerintem nagyon fontos dolgot mondtál ki, abszolút beletaláltál a közepébe. Érdemes is lenne ezzel a kérdéssel külön cikkben foglalkozni, ezért ezt belső körben le is beszéljük.

don Fefinho
Újságíró

Igen. Plusz én azt is megkockáztatom, hogy a feministák minden férfierőszakról szóló tősgyökeres dogmájuk ellenére nagyon is tisztában vannak vele, hogy ha tényleg úgy viselkednénk, mint ők állítják, akkor az általuk tanúsított rosszindulatú fröcsögést a társadalom már csírájában eltiporná és véresen megtorolná.
Mégsem ér hozzájuk egy ujjal senki sem, és ők nagyon is jól tudják, hogy csak azért arcoskodhatnak a nagyvilágba, mert a férfiak túlnyomó többsége még viktoriánus erkölcsökkel bír.

Érdemes ezt elolvasni, idevág:
http://www.lovebox.hu/blog.php?sv=59,3679883

Animebj
Olvasó
Animebj

Egy kis adalék a nők kikezdhetetlennek tartott imázsához. Nem nehéz belegondolni, a (bulvár)média és a köz részéről milyen fogadtatás járt volna az illetőnek, ha férfi.

Átlagember
Újságíró

És ilyenkor hol vannak a Nane, a Patent, meg a hasonló szervezetek?
Most miért nem járatják véresre a szájukat, hogy családon belüli erőszak, meg hasonlók?
Vagy ha egy nő követi el, akkor az már nem is annyira erőszak?

 

daphne
Olvasó
daphne

Ezeket most a NŐK a NŐKÉRT az erőszak ellen, meg a PATRIARCHÁTUST ELLENZŐK társaságán kéred számon?:) Ez egyszerűen nem tartozik az érdeklődési körükbe… Vagy csak kijelentenék, hogy de akkor is a férfiak követik el a több erőszakot, tehát ezzel kell foglalkozni. Több csecsemőt ölnek meg az anyák, mint ahány nagyobb gyereket vernek agyon az apák, erről se beszélnek.

don Fefinho
Újságíró

Ó, viccelsz? Engem úgy radíroztak ki az eset kapcsán nőlázadásról, mint annak a rendje.

Animebj
Olvasó
Animebj

Ahogy [daphne] is írta, ne várjuk el olyanoktól a képmutatástól mentes véleményt, akik pontosan meghatározták ideológiájuk irányvonalában az ellenséget és az áldozatot. A NaNE és társszervezetei soha nem fognak egyenlő mércével mérni… ***

*moderálva 2012.10.05. 20:22*
Animebj, már jeleztem, hogy oldalunk nem kíván teret engedni sem a szélsőjobb, sem a szélsőbaloldali jellegű provokációnak. Légyszíves tartózkodj az ilyen jellegű utalásoktól, ellenkező esetben a hozzászólásaid problémás részei ezen indoklásra való hivatkozással moderálásra kerülnek.
Szíves megértésed előre is köszönöm, további jó fórumozást.
üdv,
Moderátor-01

don Fefinho
Újságíró

Nekem dereng valami közbeszéd arról, hogy az akkori kormányzatot emlegették volna fel, mint megrendelőt.

daphne
Olvasó
daphne

Na most látom én is, hogy nem lett igazam, foglalkoznak vele. Elég ellentmondásos a hozzáállás, már nem is tudom, mi számít ezek szerint családon belüli erőszaknak. Vagy inkább arról van szó, hogy felesleges ilyen kategóriát felállítani, a bűncselekmény bárhol történik is, bűncselekmény marad.

don Fefinho
Újságíró

Nyilvánvaló, hogy nem lehet CsBE, több okból is.

  • 1. Mert az elkövető nő.
  • 2. Mert borul a szokásos mantra arról, hogy férfi=elkövető, nő+gyerek=áldozat.

Ennnyi.

Ugyanakkor figyeljük meg, milyen finoman próbálják meg pedzegetni, hogy végsősoron a kisgyerek már az esetet megelőző hányattatásairól (sic!) és a gyilkosságról azért valahol mégiscsak az apa tehet, mert hiszen ő hozta össze ezt a kusza családi-párkapcsolati helyzetet, ami végül a gyilkosságnak teret adott. Az elkövetővel szemben is igen visszafogottak.

don Fefinho
Újságíró

Figyeljük meg továbbá az olyan önsajnáltató-lelkihősködő, rendkívül hatásvadász szólamokat is, mint hogy Antoni Rita fizikai fájdalmat érez.

don Fefinho
Újságíró

De pár hasábbal arrébb még akár olyan kommunista férgek istenítését is megfigyelhetjük, mint Rosa Luxemburg. Érdekes ez a Nők Lázadása, de a lényeg, hogy egy picit sem lóg ki a lóláb.

Suum cuique
Újságíró

Beküldtem nektek egy cikkemet, kérem a szereksztő urakat, hogy nézzék meg a impresszumat megadott e-mail cím postafiókját :)

Admin
Admin

Örömmel fogadtuk! Üdv a szerzők között! :)

Egyúttal beállítottam számodra a szerzői jogosultságot is, hogy ha máskor is szeretnél publikálni, akkor első kézből megtehesd. A vezérlőpult gombját ezután ugyanott találod, ahol a a bejelentkezés gombot. Mivel már látható vagy a szerzőinkről lapon is, javaslom, hogy a profilod bemutatkozás mezőjének kitöltésével árulj el néhány dolgot magadról!

Köszönet!

Suum cuique
Újságíró

Nagyon szépen köszönöm! Igyekszem megszolgálni a bizalmat :)

Deansdale
Admin

Ha már szóba került Breivik, most találtam egy cikket, amiben azt taglalják, hogy az anyja 4 éves korától… “szexualizálta”, előfordult hogy verte és többször is kijelentette, hogy jobbszeretné holtan látni. Ezek miatt már gyermekként pszichiátriai kezelésekre szorult. (Az anyagot kiszivárogtató publicistát országszerte azzal vádolták, hogy ezzel megsértette Breivik anyuci magánéletét. Pf.) Tömeggyilkos fiának bírósági tárgyalásán egészségügyi okokból nem tett vallomást, és megtiltotta a gyerekpszichiáternek hogy tanúként felszólalhasson.

Miután a nő az apától elvált, és amaz elvesztette a gyermek felügyeleti jogáért indított pert, szociális munkások azt ajánlották a bíróságnak, hogy vegyék el a gyereket az anyjától, a további lelki sérüléseket elkerülendő. Ez természetesen nem történt meg. Viva la feminization.

Tibi
Olvasó

A Radikális Feminista “gondolatmenetet”, “logikát” követve P.Erika nem követett el bűncselekményt, de még csak szabálysértést sem. Sőt! Ugyanis egy agresszivitásra hajlamos, későbbiekben potenciális nőverő, nőerőszakoló, nőgyilkos férfit (kisfiút) vert félholtra és temette el élve. (még leírni is nehéz, hát még belegondolni, mit élhetett át ez az ártatlan gyermek). Ebből folytatólag az következik, állami kitüntetést érdemel amiért megakadályozott rengeteg bűnesetet amelyeket férfiként (KÖTELEZŐ JELLEGGEL NŐK ELLEN) a jövőben elkövetett volna. Tanácsolom a bíróságnak hogy mentsék fel, és kártalanítsák! Itt bűn nem történt, bűnös sincs!

Távol áll tőlem a gyalázkodás, kegyelet sértés de lassan oda tartunk hogy a bírói gyakorlat ide tart.

NYUGODJON BÉKÉBEN BENCE, TÖBBET MÁR NEM BÁNTHATJÁK!