Az idén Alvin Roth és Lloyd Shapley kapta meg a közgazdasági Nobel-díjat piactervezési és párosításelméleti munkásságukért. Persze rögtön felmerül a kérdés, hogy ennek aztán tényleg mi köze a feminizmushoz? Olvassuk végig a cikket, és ígérem, hogy a végén mindenki érteni fogja.
A matematikai eljárás magyarázatát nem én írtam, ne engem tessék szidni, ha nem érti valaki teljesen. Az algoritmus, amit két szakember dolgozott ki, egy termékek összekapcsolására szolgáló módszer. Konkrét közgazdaságtani hasznára ugyan eddig még nem sikerült rájönnöm, de az elmélet bemutatására szolgáló magyarázat lényegére annál inkább. Az ugyanis arról szól, hogy ha van például ezer férfi és ezer nő, akkor hogyan házasítsuk össze úgy az ezer nőt az ezer férfival, hogy ne legyen olyan pár, akik nem lesznek házasok, de jobban tetszenek egymásnak, mint a házastársuk. Tehát, ne álljon elő olyan helyzet, hogy János házastársa Margit, Béla házastársa Irma, de Jánosnak jobban tetszik Irma Margitnál, és Irmának jobban tetszik János Bélánál. A lényeg, hogy a legoptimálisabb eredményt kaphassuk.
Az algoritmus szerint mindegyik férfi sorba rendezi a nőket aszerint, hogy ki mennyire tetszik neki. A lista tetején annak a nőnek a neve áll, aki a legjobban tetszik neki, az alján az, aki a legkevésbé. Holtverseny nincs. Ugyanígy, minden nőnek van egy listája az ezer férfiról. Először a férfiak választanak, kvázi az ezer férfi mindegyike házassági ajánlatot tesz annak a nőnek, aki a legjobban tetszik neki. Persze lehet, hogy lesz olyan nő, aki sok ajánlatot fog kapni, és lesz olyan, aki egyet sem. Azok a nők, akik ajánlatot kapnak, kiválasztják az ajánlatot tevő férfiak közül azt, aki nekik a legjobban tetszik. Ezzel a férfival eljegyzik egymást. Eljegyzésről van szó, nem házasságról. Azok a férfiak, akiket visszautasítottak, kihúzzák a lista tetejéről azt a nőt, aki visszautasította őket. Ezzel vége az algoritmus első lépésének. A második lépésben azok a férfiak, akik nincsenek eljegyezve, a listájuk tetején levő nőnek házassági ajánlatot tesznek. Akkor is, ha az illető nő esetleg már el van jegyezve. Minden nő, aki ajánlatot kap, kiválasztja a számára legjobban tetsző férfit, és azzal eljegyzi magát. Itt most álljunk meg. Elképzelhető, hogy egy nő, aki már el van jegyezve, házassági ajánlatot kap valakitől, aki jobban tetszik neki, mint az, akivel már el van jegyezve. Ilyenkor felbontja az eljegyzést, és a legszimpatikusabb őt választó férfival jegyzi el magát. Amikor az újabb eljegyzések megtörténtek, azok a férfiak, akik ebben a pillanatban nincsenek eljegyezve, a listájukról kihúzzák azt a nőt, aki elutasította őket (vagy direkte, vagy azzal, hogy egy már létező eljegyzést felbontott). Ezzel vége az algoritmus második lépésének. Az algoritmust addig ismétlik, amíg a listákon van női név, amelyik még nincs kihúzva. Miért lesz vége az algoritmusnak, nem kerülhetünk végtelen ciklusba? Nem kerülhetünk végtelen ciklusba, mert az algoritmus véges időben megáll. Ha egy lépésben egy férfit elutasítanak, vagy felbontanak egy eljegyzést, legalább egy férfi egy nőt ki fog húzni a listájáról.
Az összes listán együtt egymillió név van felírva, hiszen ezer lista van, mindegyiken ezer nővel. Egymilliónál több lépés után egyszerűen nem marad kihúzható név. Felmerülhet a kérdés, hogy ha egyszer véget ér az algoritmus, akkor nem lehetséges, hogy egy férfi hoppon marad? Ha egy nőt egyszer kiválaszt egy férfi az algoritmus egy pontján, akkor az a nő az algoritmus végéig eljegyezve marad, nem feltétlenül az első férfival, aki eljegyezte, de valakivel. Ha egy férfinek nem jut nő, akkor bizony kell lennie egy nőnek, akinek nem jut férfi. De azt a nőt egyszer a hoppon maradó férfi kihúzta a listáról. Ennek pedig az volt az oka, hogy ajánlatot tett neki. Tehát a nőnek volt ajánlata, így nem maradhatott a végén egyedül. Tehát összeházasítottuk a férfiakat a nőkkel, de miért nem lehetséges, hogy János, Margit, Béla és Irma olyan házasságot köt a végén, amit ki akartunk zárni? Tegyük fel, hogy János a végén elveszi Margitot, annak ellenére, hogy Irma jobban tetszik neki. Akkor bizony volt egy lépés, hogy őt az Irma elutasította. Amikor egy nő elutasít egy férfit, akkor a továbbiakban csak olyan férfi jegyezheti el, aki jobban tetszik neki mint akit elutasított. Akkor viszont Irmát sohasem jegyezheti el Béla.
Nos eddig a tétel magyarázata. Látszólag azonban még mindig nincs semmi hiba az elméletben. De futtassuk le az algoritmust most megfordított helyzetben, tehát cseréljük fel a férfiak és a nők szerepét és hasonlítsuk össze a két párosítási eredményt. Hoppá! Nem ugyanaz a megoldás? Előfordulhat. Persze az is, hogy azonos eredmény jön ki, de minél nagyobb a lista annál kisebb az egyezőség esélye. De Miért? Nézzük csak meg, hogy látszólag ki választ? A férfi. És az algoritmus során a valóságban? A nő. Tehát ha az eredeti módszer szerint futtatjuk az algoritmust, úgy a nők járnak jobban, de a látszat az, hogy a férfi választott.
Persze ez csak egy közgazdaságtani algoritmus és annak a magyarázata, de iszonyatosan alkalmas a valóság másnak történő álcázására. Erre mondhatnánk, hogy a matematika márpedig nem téved és nem szereti jobban az egyik számot a másiknál, tehát a számoknál az esélyegyenlőség fennáll. De a magyarázat annál inkább. A számok ugyanis nem nők és férfiak. Briliáns.
Viszont most már értem, hogy miért kapott ezért Nobel díjat Alvin Roth és Lloyd Shapley. Az algoritmusuk szerint ugyanis látszólag a férfi választ, de valójában a nő, és az algoritmust végiggondolva a nők is járnak jobban annak ellenére, hogy egyenlőnek “tűnik” a választás. A mai feminista szemléletű világnak pedig pont az ilyen elméletekre van szüksége.
A listák sorbarendezésére használatos algoritmusok jutottak eszembe. Aki programozással foglalkozik, illetve a matematikusok érteni fogják miért. A “buborék” rendezési módszert még “paraszti ésszel” is megérthető. (A buborék nevet azért kapta, mert a rendezés során az egymással szomszédos elemek nagyságuk alapján egymással újra és újra helyet cserélnek és úgy “szállnak” felfelé a listán, mint a buborékok a vízben.) A misztikum viszont a bonyolultabb shell rendezési algoritmusnál kezdődik, ugyanis a szomszédok helyett a legtávolabbi elemeket összehasonlítva és cserélve nagyságrendekkel gyorsabb eljárást kapunk. Hogy miért? Nagyon sokan nem vagyunk birtokában annak a matematikai átlátó képességnek, hogy megértsük ennek az isteni rendelésnek az okait, és jobb híján egyszerűen beérjük annyival, hogy tapasztalati alapon elhisszük és alkalmazzuk a szabályszerűséget.
Nos, ezzel az algoritmus magyarázattal is pontosan így vagyok most. Nem értem, de hajlandó vagyok elhinni. Azzal a kitétellel, hogy a számok valóban nem emberek. Merthogy egy dolgot viszont soha nem hittem el: A “mindig a nő választ” féle, színlelten öntelt (valójában kisebbrendűségi komplexusos) női szöveget. Próbáljon csak meg bárki a másik fél nélkül, pusztán a saját döntésével partnert választani. Tapasztalati úton mindenki tudja, hogy lehetetlen.
Nem hiszem, hogy bármilyen feminista célra hasznos lenne egy ilyen matematikai eljárás gondolatmenete. Egyrészt szerintem aligha létezik olyan feminista, aki átlátni lenne képes, másrészt meg egy feministának nincs is semmi szüksége matematikára; ő ha valamit hinni akar, akkor azt még ordító logikai és tapasztalati ellentmondások ellenére is hinni képes. :)
Azt én sem hiszem, hogy komolyabb feminista célra hasznos lenne egy ilyen matematikai eljárás, hiszen nem is erről szól, a férfi-nő választás egy magyarázat az érthetőség kedvéért. Csupán az gondolkodtatott el, hogy mennyire átszőtte már az emberek mindennapjait ez a fajta gondolkodásmód. Sokszor észre sem vesszük, és kezdünk úgy viselkedni, mint ahogy azt a feministák elvárják. A manipuláció olyannyira átszőtte a mindennapjainkat, hogy az emberek többsége már szinte sajátjaként fogja fel ezeket a nézeteket, holott, régen lehet hogy józan eszére hallgatott volna.
“Próbáljon csak meg bárki a másik fél nélkül, pusztán a saját döntésével partnert választani.”
Ezt a szexpiaci alapelvet úgy kell érteni, hogy a férfiak dolga próbálkozni, de a nő dönt – vagyis a nő választ a kínálatból. Persze az alapelv nem kezeli a kivételek esetét, mert hát vannak olyan népszerű férfiak, akiknek a lábai előtt hevernek a nők. De pont az a lényeg, hogy ők kivételek. Az alapelv a többség helyzetét elég jól leírja. Pasi vagy? Kopogtass házról házra, aztán valaki majdcsak megveszi a porszívódat. Nő vagy? Ülj a tévé előtt, és ha kopogtatnak nézd meg mit hozott az árus. Ha nem tetszik, majd jön a következő.
(Itt eszembe jut a bökkenő, amit a modern nők többsége már nem ért, mert elrejti a szeme elől a feminista médiafölény és a bölcs nagymama hiánya: a porszívóügynökök áradata nem tart örökké. 20 évesen percenként jönnek, és sikkes dolog mindet elutasítani, azt gondolván, hogy jó lesz majd 30 fölött választani. De 30 fölött már csak havonta jönnek, ha egyáltalán. Ráadásul a porszívóik is régi orosz gyártmányok.)
A cikk is érdekes és jó (thx érte a szerzőnek!), de ez konkrétan telitalálat. És nem, nem azért, mert nőgyülölő vagyok, hanem amiért az emberek többsége Vonnegutot is imádja – mert lehet, hogy egy cinikus szemétláda, de amiről ír, az alapigazság. :)
Most lehet, hogy megint félre fogtok érteni, amit leírsz azzal nem is akarok vitatkozni, ez a párválasztás alapelve. Te ebből azt a részt látod, hogy egy férfi, hacsak nem valami nagymenő (a “menő gitáros”:)), kitartóan próbálkozik, szembesül a nők ellentmondásos elvárásaival és időről időre durván visszautasítják és pofára esik. (Máskor meg sikerrel jár.) Amit szerintem nem látsz, vagy legalábbis nem hozod szóba, hogy a nők nagy részéhez 20 éves korában sem “kopogtat naponta a porszívóügynök”, és az is csak valami vacakot árul. Dekoratív fiatal nőnek lenni nagyon kivételezett állapot, amit ők nem is szoktak értékelni, és igen, panaszkodnak 40 felé, hogy nahát, miért nem kellenek már senkinek. Közepesen szép vagy csúnya nőnek lenni viszont sokkal nehezebb ilyen “szexpiaci” működés mellett. Sokszor nehezebb csak várni, mint bátran kezdeményezni.
Nem gondolom, hogy ezt meg kellene változtatni, egyébként is egyre jobban hajlok a hagyományos megoldások felé, nem akarom ebben sem az egyformaságot. Csak ne gondolja azt senki, hogy általánosságban a nőknek könnyebb a párválasztás.
“Sokszor nehezebb csak várni, mint bátran kezdeményezni.”
Ilyet csak egy nő gondolhat :)
Alapvetően nem rossz a fiatal nők helyzete (ha nem kifejezetten rondák, dehát rondának lenni pasiban sem áldás). Az átlagosak is kapnak elég ajánlatot – legföljebb irigykedhetnek a szebbekre, akik többet. Ebben a kontextusban a passzív szerep mindig garantáltan előnyösebb, ugyanis aki aktív és kezdeményez, az kockáztat, míg a passzív félnek megvan a lehetősége dönteni. Hasonlítsuk össze egy átlagos fiatal nő helyzetét egy átlagos férfiéval: emennek az a problémája, hogy nem a legjobb srácok próbálkoznak nála, hanem az átlag – amannál nemhogy nem próbálkozik senki, és ezért muszáj neki lépnie, de a próbálkozásait rendre lelövik, ami még akkor is elég nagy pszichológiai teher, ha történetesen a visszautasítás nem durva.
“Csak ne gondolja azt senki, hogy általánosságban a nőknek könnyebb a párválasztás.”
Háááááát, nem mondom hogy feltétlenül virágeső, de hogy a férfiakénál könnyebb a nők helyzete, az tuti :)
A nőnek abban van a nehézség, hogy ebben a rendszerben nem sokat tehet, hogy “megszerezze” azt, aki viszont neki tetszik. Ha tudod, hogy mit akarsz, akkor könnyebb megpróbálni, mint várni, hogy nálad próbálkozzanak. De ezt most még egyszer leírom, hogy nem tartom így igazságtalannak, a férfi legyen az aktív, a nő a passzív fél, rendben. Egyiknek se könnyű, ha átlagos.
Azért nem értelek, mert én úgy gondoltam, egyet értünk abban, hogy a feminizmus térnyerése előtt, mondjuk hogy hagyományos időkben, sok lemondás árán, de olyan rendszer működött, ami nőknek és férfiaknak is a legoptimálisabb megoldást nyújtotta. Arra célzok, amiről te is írtál sokat a házasság kialakulásáról, minden férfinak jutott nő, a gyerekek családban nőhettek fel, minden nő megkaphatta biztonságot, ami a gyerekneveléshez kell, mindenkinek (ezt a mindenkit, meg az előzőeket is persze általánosságban értem) volt lehetősége, hogy gyerekei legyenek és azok fel is nőjenek, közben pedig épült-szépült a civilizáció. Ebbe rondított bele a kierőszakolt egyenlősdi, az összekavart társadalmi szerepek, hogy újra a szexuális ösztönök határozzanak meg kizárólag mindent, ezzel szépen lassan lerombolva amit addig sikerült felépíteni. Most akkor miért kell azt mondani, hogy ebben a hagyományos rendszerben könnyebb a nőknek.
Végső esetben maradjunk annyiban, hogy nem értünk egyet.
Attól hogy a rendszer jó, még lehet könnyebb benne a nőknek :) De ezt nem is rótta fel nekik senki, ez egyszerű ténymegállapítás, nem értékítélet. Mindig a passzív félnek könnyebb, és mióta világ a világ azóta a nők passzívabbak.
A férfiak meg együttélnek ezzel, legfeljebb a modern, férfiasságukban és józan eszükben kasztrált metroszexuális feminizált idióták a neten cincognak, hogy az egyébként egyenjogú nők miért nem kezdeményeznek…
A rendszer nem attól lesz jó, hogy egyensúly van benne?
A passzivitásról, most nem jut jobb példa az eszembe: ha nem jön haza éjjel a buliból a kamaszgyerek, mi a könnyebb, várni, hogy telefonáljon, közben idegeskedni, vagy megpróbálni előkeríteni?
Biztos azt gondolod, hogy én nem tudhatom, hiszen sohasem próbáltam meg kezdeményezni. Pedig igen, többnyire gyászos végeredménnyel, és még így is könnyebbnek tűnt, mint várni. Hát ez persze megint egy egyedi példa, és attól még lehet, hogy az átlag nőnek nem esik nehezére várakozni.
(Ebből most az jött ki, hogy szerintem nehezebb a passzivitás, de valójában oda akartam kilyukadni, hogy egyik is, másik is lehet nehéz.)
A rendszer két dolog miatt jó: az első, és nyilván fontosabb, hogy működik. (Manapság hajlamosak ezt lesz*rni kipróbálatlan ideológiák kedvéért.) A másik, hogy együttműködik a nemek ösztöneivel, és oda teszi a “plusz terhet” ahol annak helye van. Ez mondjuk látszik is abból, hogy az emberek még akkor is megőrzik a rendszer egyes elemeit, amikor azt már lerombolták, vagyis attól hogy a femcsik kinyírták a gonosz patriarchális monogám házasságot, a nők még ugyanolyan passzívak maradtak és ugyanúgy a férfi dolga a kezdeményezés.
Szerintem úgy gondolj erre, mint álláskeresésre. Melyik jobb: ülni és válogatni a különböző cégek állásajánlatai között, vagy házalni az önéletrajzzal?
De megint hangsúlyozom, minden normális férfi elfogadja ezt a szituációt normálisnak és természetesnek, senki nem rója fel a nőknek hogy nem vetik magukat mindenféle pasik nyakába. Sőt, ha lehet mondani akkor inkább pont a kezdeményező típusú nőkre tekintenek furán, vagyis nemhogy neheztelnének a nők kitüntetett szerepéért, egyenesen elvárják :) Azért olyan furcsa a kezdeményező nő, mert az előnyéről mond le…
A régi rend kapcsán Wass Albert egyik meghatározó üzenetét említeni némiképp túlzásnak tűnhet, de mert ez az üzenet gyakorlatilag minden magyar mesében is benne van, talán látható lesz az értelme.
Régen ugyanis az volt a párkapcsolatok alapja, hogy léteztek hagyománnyá érlelt szokások mindkét nem számára. És ha ezeket mindkét nem betartotta, akkor az a házasság sok boldogságot garantálhatott, az egyének személyiségétől függetlenül. Wass Albertnél ez az, amikor a derék legény első látásra beleszeret az életrevalóan üde magyar lányba, azonnal megkéri a kezét, mire a lány végigméri, és azt mondja, rendben – és boldogok is lesznek. A mesében ez az, amikor a hősök azonnal elvennék feleségül a megmentett királylányt.
Én kíváncsi lennék, hányan gondolnak bele abba, hogy a müködőképes házasság lényege a nemi szerepek megfelelő felvállallása, megélése, és a másik szerepének tisztelete, megbecsülése. Ehhez képest az egyének személyisége csak a színezék, a plusz, extra tartalom, amitől az egész még szebb lehet.
A mai válságok nagy része pont abból fakad, hogy a nagy felszabadulásban pont a nemi szerepe adta kereteket verte szét a nagyvilág (ami garantálta a dolgok működését), és pont azt emelte piedesztálra, ami csak színezék volt (amely nem is tudja betölteni a stabil alap szerepét, ezért a “hol van hol nincs” jellege tökéletesen visszatükröződik a válásokon, szakításokon, párról párra ugrálásokon).
Aztán ha nagyon belemélyedünk a fentiekbe, eljuthatunk egy olyan, teljesen logikus, egészéges, és minden látszólagos neccessége ellenére is józan érvekkel védhető férfi álláspontig, amelytől a nők nagy része igen nagy valószínűséggel vért hányna (én legalábbis kevés olyan nőt ismerek, aki ezen ne háborodott volna fel).
Ez pedig az, hogy férfi oldalról nézve tulajdonképpen mindegy, kit veszünk el, ha megfelel bizonyos (szükséágszerűen egyéni, szubjektív) kívánalmaknak. Ha megvan a fizikai vonzalom, és ha megvan a remény arra, hogy lelkiekben is működjenek a dolgok, egy férfi voltaképpen bárkibe bele tud úgy szeretni, hogy egy közös életet ketten felépítve boldogan éljenek, míg meg nem halnak.
“a müködőképes házasság lényege a nemi szerepek megfelelő felvállallása, megélése, és a másik szerepének tisztelete, megbecsülése. Ehhez képest az egyének személyisége csak a színezék”
Megéri ismételni.
A 22-es csapdájában mennyire találó rész amikor Yossarian úgy érzi, minden nőbe szerelmes :D
Különös, hogy a régen divatos szülők által nyélbe ütött házasságok közül elég sokban “kialakult a szerelem”. Mennyire megváltozott a világ, és mennyivel jobb lehetne ez mint a régi, ha az emberek nem az önzőségük miatt akarnák szétverni, hanem jobbítási vágytól vezérelve építenék… Mostanra megvan a tudásunk és az erőforrásaink egy kánaán felépítéséhez, mi mégis a pokol fenekén ülünk, mert egyesek köpnek a tudásra és a közös boldogságra ha az egyéni érdekeik vagy ideológiáik kerülnek terítékre.
Hála istennek a “Mindig a nő választ” állítást ez az algoritmus nem támasztja alá, mert míg az algoritmus szimmetrikus fegyverzetet feltételez, a való életben egy férfinak lényegesen több eszköze van az “ajánlattételre”, a nőnek meg csak nagyon kevés eszköze van a “visszautasításra”. (ugyanezért kétlem az algoritmus kereskedelmi hasznát is: a való életben az eladó és a vevő nem egyenlő feltételekkel küzdenek)
Egyébként nagyon jó a cikk.
Valamiről lemaradtam, milyen gondolkodásmód az ami átszőtte a mindennapjainkat? Hogy a férfi választ, pedig az igazság az, hogy a nő? Alter Egoval értek egyet, mindketten választanak, illetve mindkét fél döntésén múlik. És azt se értem, hogy miért lenne jobb a nőknek az algoritmus szerint. Amennyit egyáltalán értek belőle, az alapján éppen az a lényeg, hogy mindenki a lehetséges legjobbat kapja végül (tudom, ez csak egy elmélet magyarázata).
Nem, végső soron a nők kapják a lehető legjobbat, mert a férfiak esélyei a kezdeti preferenciáikhoz képest folyamatosan csúsznak lefele a listán, míg a nők egyre jobbakra cserélik a már meglévőt.
Hipergámia itt is beköszön. :P
Na de a nők már eleve csak abból választhatnak, aki kezdeményez náluk, és az nem feltétlenül az, aki a listájuk elején van. Nem igazán látom át ennek a matematikáját, de érdekelne, hogy az elmélet szerint jobban jár-e valamelyik oldal.
Úgy látom néhányan kissé félreértik a szitut… Maga az elmélet nem a párválasztást modellezi, vagyis nem a párválasztásról szól, hanem közgazdaságtanról. A párválasztás csak úgy jött a képbe, mint egyszerű szemléltető példa az algoritmus működésére. Olyat senki nem állított, hogy ez az algoritmus valamilyen formában “létezne a valóságban” és ennek az alapján történik bárkinek a párválasztása. Ennek a mateknak semmi köze a valósághoz.
Tudom, tudom, írtam is. Attól még ez párosítási elmélet biztosan vizsgálja, hogy jobban jár-e ezzel a módszerrel valamelyik oldal, akármiről van szó a gyakorlatban.
Elméletileg mindenki “egyformán jár”, mert az algoritmus lényege a megfelelő párok összeválogatása. Persze biztos hogy sokan lesznek elégedetlenek, mert a párjuk a saját listájuk aljáról fog származni – hiszen a jobb jelölteket elhappolják a saját neméből származó jobb jelöltek.
Az más kérdés, hogy a nők lesznek elégedetlenebbek, mert míg a férfiaknak “elfogadóbb” a szépérzéke, illetve tisztában vannak a saját lehetőségeikkel, addig van egy rakás ronda nő, aki továbbra is ragaszkodna a fehér herceghez szőke lovon, és aljas merényletnek titulálja ha olyan férfival kell összeállnia aki egyébként minden józan számítás szerint passzol hozzá :)
Mosolyogtam egy jót :)
Az, hogy a párválasztásban ki milyen szerepet játszik nem a neme alapján dől el. Elméletileg kezdeményezhet vagy dönthet férfi és nő is. Ennek van egy marhaegyszerű automatizmusa: mindig a passzív fél dönt. Az aktív fél kezdeményez, vagyis felkínálja a párkapcsolat lehetőségét (“meghívhatom egy italra?”), míg a passzív fél dönt és válaszol (“igen/nem”).
Amit persze mindannyian tudunk, az az, hogy az esetek 95%-ában a férfi kezdeményez, tehát ezért van a döntés joga az esetek 95%-ában a nő kezében. Ez nem társadalmi tévhit, hanem alapvető logika.
Daphne:
A húszévesek dilemmája férfi szempontból szerintem sem igazi gond, sokkal inkább a kapott információk helytelen értékelésének, értelmezésének következménye. A mai világot alapvetően áthatja a “felfelé csőlátás” betegsége, ami a párválasztási piacon abban kulminál, hogy mindenki csak jobbat és jobbat akart, és ami van, az sokszor érthetetlen, teljesen megmagyarázhatatlan módon nem elég jó neki. Sok ember finoman szólva sem méri fel reálisan a helyét, és így irreális ábrándokat kerget. Ez persze csak részint az ő hibájuk, mert valahol áldozatai is a külsőségeket ennyire nyilvánvalóan piedesztálra emelő népbutításnak.
Annak a valószínűsége, hogy komoly párkapcsolatban gondolkozó, adott esetben nem britnisipirc külsejű, egészséges lelkű húszévesek komolyabb tömegekben állnának érdemi férfi ajánlatok nélkül, már csak azért sem reális, mert az ilyen nőkért a férfiak ölre mennek konkrétan. Az lehet, hogy nem épp tökéletes párt találnak maguknak, de hogy nem maradnak magányosan hoppon, az holtbiztos.
Persze ha arról beszélünk, hogy ezek a huszonévesek maguk sem tudják, mit akarnak kezdeni az életükkel (azaz a női jogaikat szívesen követelnék az öreg istentől, de az ehhez tartozó elvi kötelességeikről vagy hallani sem akarnak vagy rosszabb esetben fogalmuk sincsen arról, hogy ilyenek is lennének), akkor máris egyetértek, hogy igen, az ilyen csajok ajánlatszűkülete nem véletlen.
A nők esetében ez a csőlátás remekül ábrázolásra került az Állítsátok meg Terézanyut című filmben, amelyben a főhős naiva lényegében végigszexuálfantáziálta fél Budapestet, mire rájött, hogy akit keresett, az végig ott volt mellette két lépésnyire. Szerintem tökéletes kórképe lett a hp effektusnak, rendkíül reális megközelítésekkel… férfi nézőpontból nézve az egész film talán éppen ezért olyan irritáló (avagy elgondolkodtató, kinek-kinek vérmérséklete szerint).
Igen, innen nézve mondhatjuk, hogy egy férfival a legrosszabb esetben az történik, hogy senkije sincs, a nővel meg, hogy be kell érnie egy “a lista alján találhatóval”, és ez tényleg nem igazságos. Végülis azért járok ide, hogy megértsem a férfiszempontokat:)
Ennek van esélye. (Fordítva már kevésbé.)
Szerintem a férfiak többsége itt csak annyit akar, hogy ne tekintsék a nők különbnek, többnek, jobbnak magukat úgy, hogy közben azt szajkózzák, hogy mindenütt a férfiak vannak jobb helyzetben, holott maguk is tudják, hogy mindez nem igaz. De sajnos sokan beleélik magukat ebbe az áldozatszerepbe, és ezzel valóban boldogtalanná válnak. (Amiért persze ismét a férfiakat lehet hibáztatni.)
Véleményem szerint ez az egész nemek harca játék csak az oszd meg és uralkodj elv alapján azoknak jó, akik el kívánják terelni a figyelmet a komolyabb dolgokról. Mert ebből sem a férfiak sem a nők nem jöhetnek ki jól. Szeretnünk kellene egymást, nem pedig háborúzni.
Deansdale, (fenntartva, hogy alapvetően egyetértek veled – úgy érzem, ezt mindig muszáj közbeszúrnom, sok a félreértés), az álláskeresős példára: az attól függ, milyen ajánlat érkezik:) Ha én mondjuk vegyészmérnök vagyok, de csupa varrónői munkát ajánlanak, akkor egy idő után inkább elkezdek házalni az önéletrajzommal a kutatócégeknél. Várni akkor könnyű, ha meg is érkezik az, amit várok. De ne félj, idejében megtanultam, hogy ne kezdeményezzek.
Raon, “hányan gondolnak bele abba, hogy a müködőképes házasság lényege a nemi szerepek megfelelő felvállallása, megélése, és a másik szerepének tisztelete, megbecsülése.” Másoknak mindig jobban sikerül megfogalmazni a gondolataimat:) Ez szépen összefoglalja, megjegyzem. Azzal egy ideje tisztában vagyok, hogy a férfiaknak nincsenek akkora igényei a nővel szemben, mint fordítva, és nem vagyok megsértve emiatt. Elsőre elég lelombozó erre rájönni nőként, de ez van.
Átlagember: ehhez nem is tudok mit hozzátenni.
Tudom, hogy egy nőnek nehéz lehet ha vegyészmérnök ajánlatra vár, de csak varrónőiket kap – ilyenkor kellene levonnia a következtetést, hogy ő valójában varrónő :) És erre rá is mutat a tapasztalat másik fele, vagyis ha egy ilyen nő elkezd vegyészmérnöki állásért házalni, akkor nem fogják felvenni. (Legfeljebb egy-egy éjszakára, de ez nem az amit varrónőnk szeretne.) Sokan vannak akik nem jól mérik fel a saját pozíciójukat, csakhát a dolog sajátossága, hogy míg a legtöbb ilyen eltévelyedett pasi napokon belül ráébred, hogy nincs esélye a bombázóknál, addig sok nő éveken át képes várni a szőke hercegre aki nem jön el (mert a fehér lova szebb mint a nő).
Persze ez adódik az aktív-passzív szereposztásból – és ezt meg nekem muszáj mindig közbeszúrnom, de ez továbbra sem értékítélet a nők irányába.
:)) Te jó ég, lehet, hogy én biztosítási ügynök vagyok?:))
Lehet, hogy nem is volt olyan nagy hülyeség, amikor a fiatal lányokat eltiltották a romantikus regények olvasásától.
Ha egyszerűen akarok fogalmazni, akkor az sajnos nyersnek tűnik és alantasnak, de a szexpiacon mindenkinek megvan a maga árfekvése, amit nem ő maga határoz meg, hanem a piac. Senkinek sem jó érzés azzal szembesülni, hogy túlbecsülte a lehetőségeit, se nőnek, se férfinak. Ahogy hősnőnk elszomorodhat, ha nem keresik vegyipari vezérigazgatók, csak varrodások, ugyanúgy egy pasinak is el kell fogadnia, hogy hiába próbálkozik Megan Foxnál vagy Anna Kournikovánál, egyszerűen láthatatlan a számukra. Ez alapvetően nem az egyén egója ellen szól, bár aki egoista az értelmezheti úgy :)
A romantikus regényekkel (újabb nevén: női pornó) az a gond, hogy eltájolja a lányok efféle realitásérzékét. Ha egy nő olyan sztorikba menekül, ahol hemzsegnek a hercegek és olajmágnások, akkor utána még annyira sem fogja tolerálni a hozzá illő pasik közeledését, mint előtte.
Azt hiszem azért olyan motiváló ez a cikk, mert egyszerre vet fel logikai és pszichológiai szempontokat a párválasztás kérdését érintve. Viszont a logikai megközelítést érdemes teljes egészében meghagyni a közgazdaság számára. Ilyenformán sem látom jó megközelítésnek, ha azt taglaljuk, hogy a párválasztásban melyik fél dolga könnyebb. Mert a probléma valójában pszichológiai eredetű. Akkor kezdődik a baj, amikor valaki elkezdi rosszul érzeni magát a ráosztott szerepben és vakká válik arra, hogy érzékelje annak az előnyös oldalait és ezért nem tudja a pozícióját a lehető legjobban kihasználni. Raon gondolatait annyival tartom hasznosnak kiegészíteni, hogy nem csak a házasságban, hanem úgy általában a saját nemi szerep tekintetében mindenkinek érdemes figyelmet fordítania arra, hogy megtanulja nemhogy a másik fél nemi szerepét, hanem elsőként a sajátját becsülni. Biztos vagyok benne, hogy egyetlen ember sincs, aki ne érezné néha úgy, hogy a másik nemnek mennyivel könnyebb. Ugyanakkor szerintem nőként és férfiként is meg lehet tanulni a lehető legjobbat kihozni a szerepből. Nyilvánvaló okból nekem a férfi szerep előnyös megéléséről vannak ötleteim és tapasztalataim: Dean említett jópár dolgot, amit érdemes mindenképpen átgondolni.
– A “feminista médiafölény” nem csak a nőknek, hanem a férfiaknak is sugall káros gondolkodási modelleket. Elhiteti a férfiakkal, hogy nemi szerepükben hátrányba szorultak. Holott a “porszívóügynök” munkájának számos nagyon előnyös oldala akadhat. Elsőként talán érdemes némi önszuggesztióval elhinni, hogy lényegében jó helyzetben van az ember fia.
– Amikor azt gondoljuk, hogy “aktív fél, kezdeményez és kockáztat”, akkor már eleve felesleges kockázattudattal éljük meg a szerepünket. Én arra jutottam, hogy ebben a tekintetben érdemes a nőktől tanulnunk, mert valójában magas elvárásokkal és a kockázat-tudat kizárásának a képességével közelítenek a problémához. Ezért képesek akár túl sokáig is passzívan ücsörögni, újra és újra visszautasítani, és várni a hercegre.
– Ha a férfi jól akarja játszani a szerepét, akkor bizony próbálkozik gátlástalanul minél több helyen. Miként a jó porszívó ügynök. Legfeljebb elhajtják, de ez őt cseppet sem érdekli, mert ha csak egyetlen helyen sikerrel jár, akkor könnyen lehet, hogy meg van a havi bevétel jelentős része. Az persze egy érdekes dolog, hogy azokat a férfiakat, akik kiteljesítik a nemi szerepüket, sokszor erkölcstelennek bélyegzik. Tehát még azt is meg kell tanulni, hogy hogyan lehet fittyet hányni az efféle értelmetlen kritikákra. A nők többnyire lelkiismeret furdalás nélkül élnek azokkal az előnyökkel is, amelyek a saját szerepükből adódnak; több vasat tartanak a tűzben, folyamatosan versenyeztetik, netán próbára teszik a kérőket. (Bár erről illik mélyen hallgatni.) Némely férfi meg még ki sem bontakoztatta magát (a “trófea gyűjteménye” közelébe sem ér annak, amit némelyik kezdő tinilány már az “igazit keresve” a magáénak tudhat), de máris képes elhinni, hogy micsoda disznó ő, hogy több nőt is szóbajöhetőnek érez, és kedvet érez mindegyikkel megismerkedni, megpróbálkozni, ne adj isten “bepróbálkozni”.
Attól tartok, hogy a feminista média nyomás eredménye az is, hogy a férfiak oly nagy számban bizonytalanodtak el a saját nemi szerepük helyes megélésében és kiteljesítésében. Már sok éves tendencia, hogy egyre passzívabbakká válnak, ez szembetűnően megjelenik a pszichológusok tapasztalataiban is; egyre több az aszexuális attitűdű, önmagába fordultan élő férfi.
Alter Ego, a porszívóügynököt lehet, hogy nem zavarja, ha sok helyről elhajtják (bár egy idő után azért az se felemelő), mert akkor csak mint ügynököt hajtották el, s nem, mint férfit. Én úgy látom, hogy a férfiak rettegnek a visszautasítástól. Férfiúi önbecsülésüket sérti: itt egy nő, aki tetszik nekem, és én már ránézésre, kapásból nem felelek meg neki. Ha bármilyen okból nem érdeklődik a nő, de egyébként nem unszimpatikus a férfi, kedves és udvarias, akkor lehet váltani vele pár szót – ha a nő bunkó, és durván utasítja el, akkor az a nőt minősíti, és a férfinak nem is kell(ene) rágódni az efféle elutasításon.
A baj ezzel az, hogy az úgynevezett emancipáció terjedésével elburjánzanak az élhetetlen, viszont hatalmas arccal rendelkező hercegnőcskék, akik szabályosan sportot űznek amúgy normális srácok hülyítésével, majd durva kikosarazásával. Angol nyelvterületen ismert szóösszetétel erre a ‘dick teasing‘, míg a magyar köznyelv a szűzkurvákat emlegeti fel, amikor valakinek szidni köll’ az édesanyját.
Egy hosszú ideje próbálkozó, jólszituált, rendes srác számára ez a fajta választék igencsak demoralizáló tud lenni.
Remélem nem jutunk el oda, hogy a “törékeny férfiegóról” kezdünk beszélgetni :)
Már csak azért is, mert ennek a dolognak van egy nagyonis valós vetülete, mégpedig az, hogy egy visszautasított férfi esélyei nagyot zuhannak azoknál a nőknél akik tanúi voltak a visszautasításnak. Mondhatni egy pasi automatikusan elvágja magát azoknál a csajoknál akik látják, hogy valaki kikosarazza őt. Ez régebben, a nem túl nagy közösségek korában komoly hátrányt jelenthetett, ezért nem meglepő hogy a férfiakba beépült bizonyos fokú félelem a visszautasítástól. És ez nem valami “jellemhiba” vagy elítélendő gyávaság, egyszerű praktikus megfontolás az evolúció részéről. Olyan, mint a nők félelme a pókoktól és a kígyóktól :)
Szerintem általában ritkán vannak tanúi a visszautasításnak. Az ismerkedés szempontjából az egyik legnagyobb hátrány, ha a kiszemelt nő nőtársaságban van, és szemlátomást remekül érzik magukat együtt, esznek, isznak, sztorizgatnak, jókat nevetnek. A férfit az is elbátortalaníthatja, ha látja, hogy pl. egy táncos helyen a nő már néhány férfit visszautasított – hát, akkor férfi legyen a talpán, aki kockáztat.
Én “együttérzek” a közeledő férfival (természetesen most csak a normális, udvarias férfi közeledéséről van szó) – ez azt jelenti, hogy összeszedte a bátorságát, legyőzte a leégéstől való félelmét – de persze azért hagyom dolgozni. :-) Nem számít, hogy milyen sikeres és magabiztos a férfi, sőt, még az sem, ha eddig szinte mindig sikere volt a nőknél, mert sosem tudhatja, hogy én hogy reagálok. Ilyenkor a minimum, hogy akkor sem vagyok durva és nyers, ha esetleg nem tetszik.
Egyébként akármilyen félénk is legyen egy férfi, meggyőződésem, hogy ha igazán akar egy nőt, akkor összeszedi a bátorságát.
Nyilván ez így az igazságnak az egyik fele, de másrészt amíg a félig viktoriánus, félig genderelméletes kondicionáláson nem tud valaki magától felülkerekedni, addig gyakorlatilag bármely udvarló eleve kudarcra van ítélve.
Ez mind papucs. A nő azért van, hogy nyaljon.
A’szittem az a férfiak dolga, meg a leszbiké.
Most direkt hőzöngsz, mert a zsidó/náci témának itt nem nagyon akarunk teret adni, vagy mi a túró?
Ez tetszett, sikerült megmosolyogtatnod egy kevéssé kellemes nap után (délben végeztem, hurrá!)…
Nem izgat, hogy adtok-e neki teret vagy sem, csak a tény az tény. Ha egy férfi odamegy egy nőhöz nyalizni, az papucs.
Ugye arra emlékszünk, hogy a -val -vel rag teljes hasonulással ágyazódik a főnév végére. Itt ritka kivételként mégis azt tapasztaljuk, hogy a vőlegény nyal, és a menyasszony nyel.
“Szerintem általában ritkán vannak tanúi a visszautasításnak.” <-> “látja, hogy pl. egy táncos helyen a nő már néhány férfit visszautasított”
Izé…
Egyébként tiszteletre méltó a hozzáállásod :)
Kedves Deansdale, szerintem nincs ellentmondás. Nem azt írtam, hogy sosincs tanúja a visszautasításnak…. :-)
Inaara:
Érdekes, amit írsz, és én részben egyet is értek veled.
Szerintem minden férfi életében egyértelműen egy érési folyamat fontos lépcsője, hogy hogyan tudja lekezelni a visszautasításokat. Az, hogy ez a férfiego számára ritka kellemetlen sokk, vitán felül áll. Amiben különböznek a férfiak, az az,. hogy ki mennyire ül fel ennek a hatásnak. A kezdő szinten van az, amiről te beszélsz, amelynek a vége a depressziós roham, elbizonytalanodás, rosszabb esetben frusztrációs következményekkel. Haladó szinten ez ellenben már úgy fest, hogy a férfi mosolyogva könyveli el a nyilvánvalóan kellemetlen tényt, és erőt felmutatva, méltóságát megőrizve távozik. Ezt már csak azért is érdemes így csinálni, mert ilyen esetekben – de csakis az ilyen esetekben! – a nők egy része hajlamos idővel rádöbbeni arra, hogy tévedtek, és mégiscsak jó lenne az a parti. Ilyenkor alakulhat ki az a furcsa helyzet, hogy a nő kezdeményez (legalább semlegesnek tűnő érdeklődés/üzenetek formájában), és a férfi az erő pozíciójából dönthet a dolgok felett. Ami amúgy talán nem is feltétlenül jó, de ez már másik téma.
Ami a lényeg: “arany lábnyomok”, ahogy egy (vitathatatlanul alfa) barátom megfogalmazta. Egy férfi bármilyen helyzetben kerül össze nővel, ha érdekli a jövője, csakis arany lábnyomokat érdemes hátrahagynia. :)
“a nők egy része hajlamos idővel rádöbbenni arra, hogy tévedtek, és mégiscsak jó lenne az a parti. Ilyenkor alakulhat ki az a furcsa helyzet, hogy a nő kezdeményez…”
Szerintem ez nem is olyan ritka. Könnyen adódhat úgy, hogy egy ismerkedős szituációban bizonytalan, elhamarkodottan dönt. Nem azért utasítja el a férfit a nő, mert nem tetszik neki, nem ismerkedne meg vele szívesen….Lehet, hogy csak félénk, gátlásos, esetleg sikeresen belenevelték, hogy bizonyos helyeken/helyzetekben “rendes nő” semmilyen körülmények között nem ismerkedik…Közben valójában majd megveszik azért, hogy megismerje azt a férfit…
Nem egyszerű társasjáték, de ettől is olyan izgalmas…
Arany lábnyomok…. :-)
Viszont most már értem, hogy miért kapott ezért Nobel díjat Alvin Roth és Lloyd Shapley.
*** moderálva 2012.11.07. 21:28
Tisztelt Naooo, hangsúlyozottan megkérlek arra, hogy kerüld az efféle érveléseket, ez a tartalom nem ide való.
Tisztelettel,
Moderátor-01
Jaj fejezd már be, ez nem az az oldal. Kicsit kezd már fárasztó is lenni.
(Attól függetlenül egyébként, hogy van benne valami.)
Kicsit kezd már fárasztó lenni ez a feministázás, attól függetlenül, hogy van benne valami.
Nem muszáj ám olvasni. Gründoljál magadnak egy zsidózós weboldalt. Ki vagy mi tart vissza?
Ilyen erővel akkor lehet azt is, hogy elmondtátok már százszor mekkora szarok a feministák (szegények tényleg azok), minek lovagoltok még mindig ezen.
Minek +egyet csinálni? Mindig kíváncsi vagyok, hogy egyéb oldalakon mikor húzzák be a vészféket. :)
Tudod azért lovagolunk ezen, mert nagyon sok ember bedől a demagóg dumájuknak. Majd ha abbahagyják a hazudozást (ami szerintem nem fog bekövetkezni egyhamar), mi is elhallgatunk.
Viszont felhívnám a figyelmedet arra, hogy ezt a wesite-ot fenntartja valaki vagy valakik, pénzt és energiát áldozva rá. Nehogy már te mondd meg, mi lehet itt téma és mi nem. Erre utaltam.
Tudod azért lovagolunk ezen, mert nagyon sok ember bedől a demagóg dumájuknak. Majd ha abbahagyják a hazudozást (ami szerintem nem fog bekövetkezni egyhamar), mi is elhallgatunk.
Én már kinőttem ebből a világosítsuk fel a hülyéket (néha még nosztalgiából ráveszem magam), hátha nem lesznek annyira hülyék. Igazából, aki bedől ezeknek a marhaságoknak, azért nem is kár.
Nehogy már te mondd meg, mi lehet itt téma és mi nem.
Jaj, dehogyis, Hitler mentsen meg tőle.
Naooo, alapvetően rossz a kérdésfeltevésed, mert ez itt deklaráltan egy antifeminista oldal. Nem értem ehhez képest hogyan lehet nem érteni, hogy antifeminista témákkal foglalkozunk, nácikkal meg nem (vagy csak hasonlatképpen). És mit lehet ezen ennyire túlkomplikálni?!
Milyen kérdésfeltevés?
Kicsit kezd már fárasztó lenni ez a feministázás, attól függetlenül, hogy van benne valami.
Ez nem kérdésfeltevés, csak visszafordítás.
(Rettenet fos ez a kommentszerkezet. Hol van visszapofázás gomb, hol nincs.)
Naooo:
Akik ismerik a trollkodás általános fázisait, azok magukban most nagyokat bólogatnak az előadásod olvasván. A produkció érdem része a Korlátoztak Engem Ezért Jól Beszólogatok A Határokat Feszegetve fázissal indult. Ebből lassan már átcsúszol a Nekem Semmi Sem Tetszik, Ezért Jól Szétoffolom Ezt Az Egészet állapotba. Ha tippelnem kellene, azt valószínűsíteném, hogy mostantól jöhet majd tőled az “igazán durva keménykedés”, egyre kevesebb ontopic résszel, egyre több hisztivel. Most még úgy állhat a dolog, hogy erkölcsi fölényed biztos tudatában mosolyogsz magadon, amiért ilyen egyértelmű hatással tudsz lenni az itteniekre – de tudod mindig van egy pont, amikor ez megfordul. Az ilyen mindig megfordul.
Félre ne érts, nem cseszegetni akarlak, inkább gondoltam fókuszba húzok egy másik lehetőséget. Tudod ez egy férfias oldal. Nem lehetne elhagyni ezt a nőies hisztiköröket, és egyből a lényegre térve előrukkolnod a fináléval? :)
Akkor jól elküldhetnéd szíved legbensőbb hangjával az ittenieket a zs. édesanyjukba, hát nem ez lenne a tisztességesebb, egyszerűbb játszma? Amit most csinálsz, tapasztalataim szerint nagy valószínűsítggel azzal is ide jutsz majd el, csak kevesebb benne a gerinc, meg a power.
Én azt mondom, ha már mindenképpen ezt a vonalat erőlteted, ne végezz hp munkát, és férfihoz méltóan add meg a módját. :)
Ha tippelnem kellene, azt valószínűsíteném, hogy mostantól jöhet majd tőled az “igazán durva keménykedés”, egyre kevesebb ontopic résszel, egyre több hisztivel.
Igen, próbálok majd egyre szókimondóbb lenni, próbálom a gátlásokat jól ledönteni. Amúgy én még nem láttam olyan topikot (ez de gagyi szó egyébként), ahol ne ment volna el másfelé is a téma.
Most még úgy állhat a dolog, hogy erkölcsi fölényed biztos tudatában mosolyogsz magadon, amiért ilyen egyértelmű hatással tudsz lenni az itteniekre – de tudod mindig van egy pont, amikor ez megfordul. Az ilyen mindig megfordul.
Tudod te hány helyről vagyok én kitiltva? :)
Filozófiám alapja: “A tahóságával kapcsolatban tapasztalt mindenféle negatív hozzáállást az igazság elviselésére való képtelenségnek tud be.”
Akkor jól elküldhetnéd szíved legbensőbb hangjával az ittenieket a zs. édesanyjukba
Ezt szeretnétek? Erre vártok? A gaz nácija lezsidóz mindenkit, ki nem ért vele egyet?
Tessék, ilyen szépeket írnak, ne panaszkodjatok ;) http://hungarianbeauty.com/why-marry-a-hungarian-woman/
(Nem sikerült rájönnöm, mi a frász ez az oldal.)
Házasságközvetítő jólszituált amcsiknak és anyagias magyar csajoknak :) Nem rossz link, köszi :D
Tőlem jöhetnek. A magyaroknak megvan az a csodálatos képességük, amit a kínaiak is villogtattak a mongolokkal szemben, vagyis hogy semmi perc alatt képesek vagyunk felszippantani és asszimilálni itt élő külföldieket. Olyan nagyon nem is kapálóznak ellene.
Most idézzem be a levest a palack tintával?
Mert nincs mi ellen. Ha kényszer lenne, kapálóznánk – hidd el. :)
Ha marad minden a régiben, Amerikából egy jó ötven éven belül amúgyis özönleni fognak Európába a fehér középosztálybeli férfiak.
Nem értem, hogy mi baja a moderátornak a cigány, arab és török lányokkal. :)
Na ilyen nőktől mentsem meg engem az Isten.
Hogy ezek a hungarian vumenek milyen csodálatosak. Köszönöm Istenem, hogy ide születhettem.