0 megosztás

Rövid megjegyzés két elgondolkodtató mondat kapcsán

A drága kedves nőkerten való önsanyargatásom közepette az egy hónappal ezelőtti állatkínzásos cikkükben két gondolat ütött különösen szöget a fejembe.

Az egyik Alice Walkeré: „Az állatok önmagukért léteznek a világban. Nem az emberekért vannak, ugyanúgy, ahogy a feketék sem a fehérekért, és a nők sem a férfiakért léteznek.”

A liberáltak persze fennhangon kérdezhetik, hogy há’ mán hol itt a probléma? A probléma az, hogy a világon semmi sem önmagáért létezik. Kedves feminista felfogás, hogy a nők csakis azért vannak a földön, hogy megvalósítsák magukat, és ezt a fenti, állatvédelem köntösébe bújtatott mondat is jelzi. Az a „baj”, hogy ez nem így van. A nők igenis a férfiakért is vannak, éppúgy, ahogy a férfiak a nőkért is. Persze az odaadás, mint női tulajdonság, csak lózung szintjén fontos a feministáknak.

A másik már személyesen Antoni Ritáé. Miután kifejti, hogy milyen rengeteg sok elszenvedője van az erőszak és elnyomás különböző formáinak (pl. nők, gyerekek, mindenféle homokosfajták, és – láss csodát – nők vagy többnyire férfiak által vert férfiak), aminek nagyját persze a gonosz férfiak követik el és az empatikus nők küzdenek ellene, a következőt írja, idézem: „az erőszak MINDEN felsorolt formája egy tőröl fakad: a felsőbbrendűség hegemón képzetéből”.

Jellemző, az erőszaknak semmiféle más oka nincs, csak a (mint később kiderül, maszkulin) tévképzetek. Bezony. Hát kérem szépen nem így van ez.  A kissebrendűségi komplexus és a szimpla egoizmus is vezethet elnyomáshoz, és erre Antoni Rita is könnyen rájönne, ha egy kicsit elgondolkodna azon, hogy tulajdonképpen mit is művelnek ők ott a nőkerten.

A cikk további részének üzenete nagyjából a következő: minden férfi nőverő, rasszista, homofób állatkínzó vagy valami ehhez nagyon hasonló (nem azért, mert ilyennek születtek, hanem azért, mert Antoni Rita így gondolja ilyen a patriarchátus szocializációja), az állatvédők meg mind feministák, és persze fordítva, minden feminista állatbarát, akiknek egy része még a szintén maszkulin felsőbbrendűségi tudatból fakadó húsevést is elutasítja.

Nem gondoltam volna, hogy egy nap alatt ennyit lehet okosodni, de lám, mégis…

Post Author: Apophis

f Facebook
0 megosztás


1
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
1 Egyéni hozzászólás
0 Válasz hozzászólás
1 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
1 Hozzászólások szerzői
Alter Ego Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

No igen, itt kezdődnek az igazán mély emberi problémák; amikor a foltos, korcs kiskutyának ösztönösen is több fogalma van az összetartozás és az egymásért létezés öröméről, mint… egy feminista gondolkodónak.