Így lett sok féligazságból egyetlen nagy hazugság

Clement kolléga szállított nekünk anyagot, ezúttal nem kifejezetten feminista oldalról, de mégis az ő hangszerelésükben. Íme, ilyen az amikor olyanok írnak a történelemről, akik néhány részletet látnak ugyan, de a teljes képről halvány fogalmuk sincs. “Szerencsére” elég bátrak és magabiztosak ahhoz, hogy sok más embert is elhülyítsenek a nőelnyomás hosszú évezredeinek rémképeivel. De nem akarok sok időt bevezetésre vagy általánosságokra szánni, nézzük inkább a cikket.

“A történelemben ugyanis igen ritkán akadt jó sora az asszonyoknak. Már az ókori Görögországban is tulajdonképpen kiskorúként kezelt rabszolgaként éltek és szigorú törvények szabályozták magaviseletüket.”

Rögtön a legtipikusabb hibával kezdünk: totális egyoldalúság. Kizárólag a nőkről beszél, a férfiak helyzetéről egyáltalán nem, amit így a levegőben hagyva azt az érzetet kelti, hogy nekik mindigis habzsidőzs volt az élet, lubickolás a habostorták és drágakövek között, langy szellőben lengedezés a levert tetejű kókusszal a tengerparti függőágyon. Holott a fenéket. Ha a történelemben ritkán akadt jó sora az asszonyoknak, akkor nyugodtan tegyük hozzá, hogy a férfiaknak még kevésbé. Bármennyit is dolgozott egy nő, szinte biztosra vehetjük, hogy a férje többet. És bármilyen nevelési szigor vonatkozott a lányokra, annak megvolt a “párja” a fiúkra vonatkozólag is. (Még manapság is sok szó esik az arab “nőellenességről”, miközben arról mindenki mélyen hallgat, hogy minden egyes megkövezett nőre jut 5-10 halálra ítélt férfi. Ők ugye nem számítanak.)

Arról is számtalanszor esett már szó, hogy milyen volt a nők helyzete a házasságokban. Ezt ugye a feministák mindig úgy forgatják, hogy a lehető legrosszabb jelzőkkel lehessen sározni, de nézhetnénk másik szemszögből is, ahonnan másképp látszana a szituáció. A nőt eltartotta valaki, nem kellett éheznie, fedél volt a feje fölött és még a gyermekei nevelésére is jutott elég idő, energia, erőforrás. Ne vegyük ezt annyira magától értetődőnek, mert azok az idők mások voltak, mint napjaink. Nem volt szociális háló, segélyek meg állami támogatások. Légkondis irodák sem voltak, ahol egy nő körömreszelgetés közben dúdolgathatott volna azért hogy fizetést kapjon. Voltak ezzel szemben barbár hordák, akik időnként be akartak látogatni az emlegetett görög és római településekre; voltak adók, amiket fizetni kellett; voltak vadállatok és betegségek, amik nem válogattak az áldozatokban; és volt még egy rakás nehézség, amit egy modern ember valószínűleg elképzelni sem tud. Ebben a szövegkörnyezetben kicsit máshogy hangzik, ha egy férfi hajlandó maga mellé venni egy nőt, megvédeni a problémáktól és eltartani őt a saját munkájával. Hogy ezért cserébe elvárt némi tiszteletet, urambocsá’ engedelmességet, az azt hiszem nem olyan hajmeresztő elképzelés. Illetve a modern emancipált nőknek igen, de javaslom üdültessük ezeket a nőket 2 hétig egy olyan tanyán, ahol nincs se gáz, se áram, se férfiak segítő keze, és egyből rájönnek majd, hogy mennyit ér az a bizonyos emancipáció az elmúlt korok hideg realitásaival szemben.

Dehát arról, hogy a nők kaptak valamit cserébe a tiszteletért és engedelmességért, ugye soha nem esik szó. Valami általam érthetetlen oknál fogva, ha a feministák bármire fel akarják hívni a figyelmet, mindig egy ollóval félbevágott kép van a mutatóujjuk túloldalán. A nők minden nehézségére és a férfiak bármely pozitív helyzetére epilepsziás rohamot megszégyenítő hisztérikus rángással mutogatnak, de ugyanakkor még soha nem fordult elő, hogy a férfiak nehézségeit vagy a nők előnyeit ugyanúgy bemutatták volna. Ők már csak ilyen feledékenyek, vagy mi.

“egy régi zsidó ima szerint a férfiak büszkén hálát adtak Istennek, hogy nem nőnek teremtette őket. Rosszul is jártak volna, hiszen Éva állítólagos bűne miatt minden asszonyt megaláztak és büntettek akkoriban”

Ez egy teljesen beteg tévképzet, ami szerint annakidején minden egyes ember – illetve pardon, minden egyes férfi – totál sültbolond és kegyetlen állat volt. Mert hát egyébként mi a fenének alázta és büntette volna egy férfi az anyját, a feleségét vagy a lányait??? Normális ember ilyet nem csinál, és nem csak manapság, de az előző korokban sem. Attól, hogy nem volt mobiljuk és esetleg abban hittek, hogy a föld a világ közepe, még nem voltak feltétlenül mind egy szálig szadista idióták, akiknek öröm ha a szeretteik szenvednek. Ja, vagy most valami különöset mondtam azzal, hogy “szeretteik”? Régen a férfiak nem szerelemből kajtattak a nők után, nem szerették a saját szüleiket és gyermekeiket? Az emberek, és főleg a rokonok közötti pozitív érzelmek is újkeletű feminista találmányok ezek szerint.

“Jól példázza ezt az a komáromi eset, mely során az 1600-as években két asszonyt gond nélkül lefejeztek házasságtörés vádja miatt, mivel a börtönből nem tudtak fejenként tizenkét feddhetetlen tanút előállítani ártatlanságuk bizonyítására. “

Ó, atyám, sikerült valamiféle példát találni valamire, és közben bőszen hallgatni az ugyanakkor kivégzett tucatnyi férfiról, akik senkit nem érdekelnek, mert a feminista hazugságok működéséhez elengedhetetlenül szükséges kizárólag a nőkre koncentrálni. Egyébként a régebbi korokban komolyabban vették a házasságtörést, igen, aminek elsődleges oka a fogamzásgátlás, az abortusz és az apasági tesztek hiánya volt. Azoknak a rohadt patriarcháknak nem volt kedvük mások kölykeit nevelni… A halálbüntetés nyilván drasztikusnak tűnik, de ha még ez sem volt elég a nők félrelépéstől való elriasztásához, akkor képzelhetjük mire mentek volna egy szigorú ejnye-bejnyével. (És mint többször is jeleztem, a büntetések szigora nem csak a nőkre vonatkozott.)

“A középkorban az asszonyok egyszerűen férjük tulajdonának számítottak, és a háztartás illetve a gyereknevelés gondjaival törődhettek csak, egyébként ‘hallgass!’ volt a nevük.”

És ezt a kedves cikkíró onnan tudja ilyen biztosan, hogy beült az időgépébe és egyrészt közvéleménykutatásokat csinált a középkori asszonyok között, másrészt titokban be-be kukucskált néhányszáz ablakon, és mindenütt egyöntetűen ezt látta.
Ez a “hallgass volt a nevük” annyira komikus, túlkarikírozott feminista lózung, hogy normális ember nem is tudja komolyan venni. Esetleg a hiszékenyebb nők, akik abban a tévedésben élnek, hogy ha a szomszéd Pista kioszt egy nyaklevest a szomszéd Julcsának, az nem azt jelenti, hogy Pista egy hirtelen haragú ember, akivel egyéni probléma van, hanem azt, hogy minden férfi rohadt állat és titokban marxista osztályharcot folytatnak minden nő ellen. Miközben Pista részegen azt ordítja, hogy “már hatszázszor megmondtam hogy ne tegyél tárkonyt abba a k*rva lecsóba!”, akkor az csak színészkedés, és valójában arra gondol, hogy ezzel a hegemón maszkulinista férfiösszeesküvés nevében most jól sakkban tartja a nők szegény elnyomott kisebbségét világszerte.

Mindenesetre a feministáktól megtudhattuk, hogy a szüfrazsettek előtt minden egyes férfi kivétel nélkül szívtelen, perverz, agresszív, szadista állat volt, akinek az egyetlen élvezetet az jelentette az életében, ha a családját bántalmazhatta és alázhatta. Nem tűnik ez egy kicsit torz képnek? Mintha sántítana…

Ez az egész feminista rémeszmerendszer a következő sorokban kulminál (szeretem fitogtatni a szókincsemet, bár ezt speciel úgy kellett kikeresnem a sznob szavak szótárában…):

“Bármikor eltaszíthatók, megverhetők, megcsalhatók voltak, minden megaláztatást csendben tűrniük kellett – s a legritkább esetben tudták egyedül eltartani magukat.”

Erről persze tudjuk, hogy hazugság, mert a világ legősibb törvényeként számontartott babilóniai kőtáblákon mi mást találtak volna a régészek, ha nem nő- és gyerektartási szabályokat… Hammurabi ősapánk úgy látszik defektív volt patriarcha minőségében, vagy csak fordítva tartotta a maszkulista összeesküvés GYIK szekcióját (talán úgy lejtett a kőtábla), és ezért ahelyett hogy a férfiakat tolta volna, inkább olyanokat foglalt törvénybe, mint hogy a nőt nem lehet csak úgy elbocsátani a házasságból, vagy ha ilyesmi mégis megtörténik, akkor a közös vagyon fix részét kell a részére kiutalni.

Na és persze a non plusz ultra, a mindent vivő aduász a feminista kezekben, ami megérdemli hogy még egyszer, most kiemelve idézzem:

“a legritkább esetben tudták egyedül eltartani magukat.”

És ez a férfiak hibája!!! Ha a férfiak nem gátolták volna szegény nőket, akkor aztán olyan jól megéltek volna a középkori görögországban, mint a huzat. Az emancipált nő előképeként a családját elhagyó görög nő ledobta volna láncait, ugyanazzal a lendülettel felépít magának egy komfortos kőházat, elbitorol egy méretes földdarabot Gaia anyánktól kert céljára, amit egyedül is úgy művel, hogy az maga lesz a paradicsom, és természetesen ezen felül mindent előállít amire szüksége van, cipőtől a ruhán át a szerszámokig, állattartó eszközökig, konyhafelszerelésig, ésatöbbi, ésatöbbi. S majd’ elfelejtettem, mindezenközben természetesen etette és nevelte volna az esetleges porontyait is. Igen, erre mind képesek lettek volna – ha a rohadt férfiak el nem nyomják őket!!!

Ámbár ha egy kicsit realisztikusabbak vagyunk akkor azt azért be kell ismerni, hogy valószínűleg 10 ilyen ókori emancipált grrrl power szingli görög nőből 8 már a harmadik héten éhenhalt volna, és a maradék kettő is csúnya nyomorban tengődött volna, mások segítségén. És azok a szemét patriarchák nem annyira elnyomták, mint inkább eltartották őket. Dehát ez csak árnyalatnyi értelmezésbeli különbség, azt hiszem ezen kár összeveszni a feministákkal.

Aki esetleg kételkedne a felvázolt szituáció általam valószínűnek tartott kimenetelében, annak egyet tudok mondani: nosza, irány a Cserhát vagy a Kis-Alföld, egy hátizsáknyi szerszámot még kap is “bónuszba”, és meg lehet mutatni hogy mire képes egy igazi nő ha túlélésről van szó. Gonosz férfiak nélkül, természetesen. Várjuk vissza jó szívvel egy év múlva, amikoris előadhatja a fenti szöveget, csak már kicsit nagyobb hitelességgel.

“Később, mikor már az asszonyok is dolgozhattak, javult kicsit a helyzet, de bérük és megbecsülésük nagyon sok évig a férfiaké alatt maradt. “

A paradoxon feloldását kezdjük azzal, hogy a nők mindigis dolgoztak. Ehhez képest hogyan lehet azt mondani, hogy “mikor már dolgozhattak”? Hát úgy, hogy az 1900-as évek elején az akkori feministák elkezdtek azért harcolni, hogy a nőknek ne kelljen dolgoznia. Mikor sikerrel jártak, hatalmas eredményként könyvelték el, hogy a történelem végre egy olyan felvilágosult és modern humanista korba lépett, amikor a nők felszabadultak a húst és ideget tépő munka rabigájából. A technika fejlődésének és a gépesítésnek hála a férfiak munkája már elég volt a teljes család eltartásához, és a nők otthon maradhattak a gyermekeikkel, mindössze a házimunkát kellett elvégezniük (amit amúgyis kellett volna, de most már csak az maradt). Mi ez, ha nem a kánaán? Nem is volt gond a 20. század közepéig, amikorra a technika és a gépesítés még tovább fejlődött, és megjelentek a légkondis irodák, ahol jóformán az ücsörgésért is adtak pénzt – és ez egy idő után feltűnt a nőknek is. A pénzt szerették, és ha nem kellett hozzá fizikai (vagy veszélyes, esetleg undorító) munkát végezni, akkor ők is részt akartak a tortából! Jött a feminista pálfordulás, és a nők csodálatos munkamentes életéből így lett hirtelen gonosz patriarchális nőelnyomás, amivel kiszorították a nőket a munkahelyekről…
Miután mindezt megértettük, már csak egy dolog van hátra: vegyük észre, hogy amit a feministák kitaláltak, azt minden alkalommal rövid idő alatt megkapták. Nem akartak dolgozni? Nem kellett. Hirtelen megint dolgozni akartak? Tessék, szabad a pálya. A gonosz patriarchátus valahogy mindig a saját érdekei ellen cselekedett, hogy a nők kedvében járjon. Milyen hülye ez a patriarchátus…

A nők egy darabig ténylegesen kevesebbet kerestek, mint a férfiak, ez igaz. Csakhogy oka volt – és nem a (képzelt) nőgyűlölet. Egyrészt akkoriban a munka sokkal fizikaibb jellegű volt, és azt a nők kevésbé hatékonyan végezték. Ha egy csavargyárban a munkás darabszámra kapja a bért, akkor a férfi mindigis többet fog keresni a nőnél. Kell-e mondanom, ez egyszerű biológia, matek, és józan ész, nem pedig nőelnyomás. Egy másik ok az volt, hogy minden családnak kellett egy családfenntartó, aki a férfi volt. Ezeknek “családi bért” adtak, mert tudták, hogy otthon várja őket 1 nagy, és sok kicsi éhes száj. Ugyanez a nőkre már nem volt érvényes, vagy sokkal kevésbé, mert a szingli nők – és főleg a szingli anyák – száma sokkal-sokkal kisebb volt, mint manapság. Akkoriban ha egy nő dolgozott, annak alapvetően két oka lehetett: 1. kiegészítette a férje keresetét, ami nem igényelt ugyanakkora fizetést, mint a férjéé; 2. unatkozott otthon, ezért “hobbiból” végzett valami munkát, ami megintcsak nem “jogosította fel” egy teljes családi bérre. Ehhez persze hozzá kell érteni, hogy a nők által végzett munkák túlnyomó többségükben sokkal könnyebbek voltak, mint a férfiakéi; míg apuci a bányában tolta a csillét a családi bérért, addig anyuci tanítónéniként mutogatta a betűket néhány kisgyereknek hobbipénzért. Szép hivatás, de nem egy szénbánya. Emellett akkoriban még tisztában voltak azzal is, hogy mivel nem jut minden egyes embernek állás, ezért az az igazságos, ha minden családban van legalább egy kereső, és a “többiek” csak a fennmaradó helyeken osztozhatnak. És éppen azért akkoriban az volt a közvélekedés (a nőké is!), hogy ha egy nő komoly munkát végez, azzal egy férfit szorít ki a munkahelyről, ergo egy egész család szájából veszi ki a falatot. Így akkoriban nem nézték jó szemmel a női munkavállalókat, de megintcsak kérdem én, kell-e magyarázni, hogy ennek oka nem valamiféle nőellenesség volt, hanem az, hogy nem szerették ha egy teljes család éhezik és nyomorog csak mert a szomszédban a Margónak “dolgozhatnékja van”…
Szóval a kérdés összetett, és elfogadható magyarázatok fűződnek hozzá, amik persze karcolás vagy horzsolás nélkül hussannak el a feministák tudata mellett.

A paradoxon feloldása folytatódjék azzal, hogy bárki is kereste a pénzt, az a családi kasszába vándorolt, amit gyakorlatilag mindigis a nők kezeltek. Ha az ember a lelki szemeivel a múltba sandít, valahogy nem azt látja, hogy a kérges markú paraszt számolgatja a krajcárokat, hogy pántlikát vagy új csizmát vegyen. Már csak azért sem, mert ő szinte permanensen a munkájához volt láncolva, ha akarta sem lett volna ideje boltba járni.
Egyébként nem kell sokat képzelegni, hogy hogyan nézett ki a múltban a családi kassza kezelésének leggyakoribb módja, ugyanis még mindig ugyanúgy zajlik szerte a világon, mint régen: a férfi hazaadja a pénzt, a nő pedig beosztja, elkölti. Modern globalizált világunkban, amikor azt hinnénk az ilyesminek már leáldozott, még mindig így működik a világ háztartásainak kétharmada. Aki esetleg továbbra sem értené, az vegye elő Móricz Hét krajcárját, és kezdjen olvasni.

“Az 1900-as évekre a szüfrazsettek kiharcolták a női választójogot, a nők már egyetemre is járhattak. Ekkor megkezdődött – persze rettegő és értetlenkedő férfiak tiltakozása mellett –  a nők felemelkedése.”

Ha nem csöpögne a sorokból kézzel foghatóan a gyomorforgató férfiellenesség, talán kicsit könnyebb dolgom lenne egy kulturált kritika megírásával, de így is meglesz, legföljebb fentebb gyűrt ingujjal és talán hajszálnyit kevesebb kultúrával. Kedves ingyom-bingyom virágszálam, se rém-, se nedvesebbik álmaidban ne fantáziálj “rettegő” férfihordákról, mert a szüfrazsettek és az emancipáció elsődleges ellenzői mindigis nők voltak. Példának okáért Viktória királynő a brit trónról, aki hosszas levélben fejtegette a női választójog potenciális hátrányait (és mit ad Isten, a legtöbbel tökéletesen igaza lett). Eközben a férfiak többsége (köszönhetően lovagias természetének és evolúciós kódolásának) tapssal üdvözölte a nők “előretörését”, és pontosan ennek köszönhetik a szüfrazsettek, hogy terrorcselekményeik miatt nem nyaktilót kaptak jutalmul, hanem macskaszusszanásnyi idő alatt teljesen megreformálhatták a társadalmat kényükre-kedvükre. Ha ellenálló férfiak tömegeivel találkoztak volna, nem lett volna semmiféle feminista áttörés. Vagy a modern feministák úgy képzelik, hogy az akkori nők erővel nyomták le a kapálózó férfiak torkán az egészet? Bájos, de történelmileg nem túl korrekt hiedelem.

“1955: A példás feleség tulajdonképpen egy házi cseléd”

Na igen, már ha cseléd alatt olyan valakit értünk, akinek életében nem kell egy szalmaszálat sem keresztbe tennie azon felül, hogy a saját otthonában a saját családjának rendet tart és ételt ad. És ezért cserébe egy másik valaki egy életen át gürcöl rá, várható élettartamának 6-8 évét áldozza stresszben és munkában a nő oltárán, hogy az otthon csinosíthassa a lakást. Szegény, szegény háziasszonyok, akiknek abban a borzalmas elnyomásban volt részük, hogy a család munkába/suliba küldése után azt csináltak amit akartak gyakorlatilag estig, miközben a férjük 40-50 éven keresztül napi 8-12 órában gürcölt egy munkahelyen. Felajánlanám a cikkírónak, hogy leszek ilyen formán a “cselédje”, és ha hazaadja nekem a fizetését akkor vállalom hogy rendszeresen kitakarítok nála, sőt, vacsorát is főzök – de úgy sejtem nem menne bele a bizniszbe. Biztos nem akarna rútul kizsákmányolni.

“Egy 1955-ben íródott háztartástani könyvben viszont még arra tanítják az asszonyokat, hogyan várják meleg vacsorával fáradt férjüket”

A borzalom, a borzalom! Takarjuk el a gyermekek szemét, nehogy maradandó károsodást szenvedjenek. Hogy egy nő vacsorát főzzön a családjának, hát ez a barbárság csúcsa, az emberi jogok sárba tiprása, jöjjön inkább a guillotine.

“Emellett boldog mosollyal mindig kész arra, hogy a ház urának kívánságait teljesítse akkor is, ha verés jár érte.”

Bevallom itt egy pillanatra elvesztettem a fonalat, mert eddig a cikk úgy tűnt, mint egy naív, de jószándékú feminista álmodozása múltbéli mesékről… De ez valami más. Szívesen megkérdezném nyers egyszerűséggel és keresetlen szavakkal, hogy ez mégis mit jelent, és hogyan képzelte a cikkíró, de inkább lefeszegetem görcsbe meredt patriarchális ujjaimat a billentyűzetről, és heves fogcsikorgatások közepette visszafogom magam. Velem van a baj, vagy tényleg rácsosházat érő agydefektet jelez egy olyan mondat, amiben valaki arról beszél, hogy ha egy nő boldog mosollyal teljesíti a férje kívánságait, akkor azért verés jár? Létezik épelméjű ember, aki általánosságban úgy vélekedik a férfiakról, hogy azok olyan vérengző vadállatok, akik a kívánságaikat leső mosolygós feleségüket bucira veréssel szeretik jutalmazni?

“A fejezet így inti végül az asszonyokat férjükkel kapcsolatban : “ne tegyen fel szükségtelen kérdéseket, és ne gyanakodjon az ítélőképességében vagy feddhetetlenségében.”

Hadd hívjam fel ezúton (s így fölöslegesen) Fessler Emma figyelmét, hogy ez a bizonyos 50-es évekbeli kézikönyv háziasszonyoknak egy hoax, átverés, hamisítvány, tréfa. És ezt mindenki tudja aki vette a fáradságot utánanézni, csak a feministák csinálnak úgy, mintha egy Kretén magazinból ollózott képregény hűen ábrázolná a nemek közötti viszonyok finomságait.

“Így nem csoda, hogy egészen 1997-ig kellett várnunk, mire például a családon belüli nemi erőszak büntethető lett.”

Mivel erről a minap írtam cikket, amely tökéletesen egyértelművé teszi, hogy Emma állítása ordas hazugság, azt hiszem most megspórolom az újabb külön cáfolatot. Na jó, annyiban ki kell egészítenem, hogy az előző cikk alapvetően a családon belüli erőszakról szólt, de azt hiszem nem kell Nobel-díj ahhoz hogy az ember rájöjjön, a brutális férjek büntetése éppúgy vonatkozott a nemi, mint a fizikai erőszakolókra.
Az megint egy másik kérdés, hogy létezett az a bizonyos “házastársi kötelesség”, amire manapság nagyon fújnak a feministák, de az sem az a gonosz rémálom volt aminek képzelik. Ne legyen egy nőnek nagyobb gondja az életben, mint hogy időnként szexelnie “kell” a saját férjével… Amiben ugye eleve bukta, hogy feltételezzük, a nő biztosan nem akar szexelni a férjével. Miért? Mert csak. Ha akar, akkor nem elég feminista, tehát nem reprezentatív.

“máig évente hetven nő veszíti el életét férje vagy élettársa bántalmazása miatt. “

Jaj. Egyrészt hol és mikor, másrészt a rendőrségi adatok szerint ennek kb. a fele igaz, harmadrészt miért nem beszélünk még mindig a meggyilkolt férfiakról?

“Manapság egy csokor virággal ünnepeljük a nőket minden március nyolcadikán, s már nem is tudjuk, miért tesszük ezt. Ugyenezen a napon 1857-ben az alacsony fizetés, a tizenkét órás munkanap és a lehetetlen munkakörülmények miatt negyvenezer textilipari dolgozó nő tüntetett New Yorkban”

Micsoda, hogy régen dolgoztak a nők és rossz volt nekik, tiltakoztak ellene? Csak azért kérdem, mert ez mintha ellentmondana annak amit fentebb írtál (ha tegezhetlek, bocsi), és igazolja az én állításaimat. A feministák nagy csinnadrattával előbb kivezényelték a nőket a munkahelyekről, azzal a hisztivel, hogy a gonosz férfiak nem engedik ki őket, de ennek vége – aztán 50 év múlva bevezényelték a nőket a munkahelyekre, azzal a hisztivel, hogy a gonosz férfiak nem engedik be őket, de ennek vége. Előbb kiengedtük, majd beengedtük őket, de valahogy még mindig mi vagyunk a rosszfiúk…

Na mindegy, itt nagyjából a cikk és a türelmem is véget ért, és úgy sejtem az olvasóé is, ha egyáltalán eljutott idáig. Köszönjük a figyelmet, további jó szórakozást, és jöjjenek el holnap is!