Aki nem tudná, mit jelent az “NSFW”: munkahelyen nem biztonságos, vagyis “érzékeny”, többségében erotikus tartalom. Ha nem értjük, mit keres ilyesmi a férfihangon, nézzük meg a képet és világossá válik.
Íme az ukrán “Femen” nevű feminista szervezet bannere, egyenesen a saját honlapjukról ollózva:
Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
Nem régen debütált a mozikban a Barbie című film, amely az ikonikus gyermekjáték alapján egy ízig-vérig feminista film. Azt, hogy feminista, ezúttal nem elítélőleg mondom, bár a film férfi és női ábrázolása hagy némi kívánni valót...
Egy sorozatot indítok, melyben dr Warren Farrell gondolatait osztom meg az olvasóval. Elsőként a magyarul is megjelent: "Miért nem értik meg a nők, amit a férfiak nem mondanak ki, avagy ki védi meg a férfiakat? " című könyvének mondanivalóját...
Ahogyan arról hírt adtunk, a CEU Demokrácia Intézet és a Bibó István szabadegyetem rendezésében egy vitaesten ütköztették érveiket egymással a feministák és a férfijogi aktivisták. A vitáról készült videófelvételt lásd ebben a cikkben.
Ahogyan arról korábban már hírt adtunk, a CEU Demokrácia Intézet és a Bibó István Szabadegyetem a nőjogi és a férfijogi mozgalmakról rendez vitaestet a mai napon, június 15-én, 18:00-kor Budapesten a CEU-n. A vitát élő Youtube streamben...
Még Nőnap alkalmából jelent meg a Nők Lapjában egy cikk arról, hogy mit is kívánnak a nők Nőnapra maguknak. Érdemes megvitatni a nők (és a férfiak) helyzetét jelen időben. Főleg mert úgy tűnik, a kívánságok közt akad olyan, amelyeket a...
A népírtás szintjére emelkedett a magzatok pusztítása. A magyar magzatáldozatok száma a KSH 22 ezres száma helyett valójában háromszoros lehet, mert csak a sebészi magzatelhajtásokat mutatják ki, négy másik abortusztípust nem számolnak.
Új trend ütötte fel a fejét a nyugati szórakoztatóiparban: a "patriarchátusra" válaszul a női terminátorok megjelenése, a toxikusan feminin főhősnők. Ők tipikusan lázadnak a férfiak (lehetőleg fehér, középkorú férfiak) ellen, hentelik...
Rövid, ámde annál érdekfeszítőbb televíziós vitát folytatott az RTL Klub stúdiójában Mészáros Kyra, feminista aktivista és Halász Géza, a Férfihang Civil Társaság alelnöke, a Mi Hazánk Mozgalom családügyi szakpolitikusa. A...
Hogy hova vezet a férfiak perspektíváinak teljes mértékű figyelmen kívül hagyása a nemek között egyenlőség kérdésében azt jól szemlélteti az a dél-koreai tanulmány, ami a társadalmi megbecsültségnek egyik indikátorát is jelentő...
Idén apajogi tüntetésen vettünk részt, tíz éves lett a Férfimozgalom, amit megünnepeltünk, politikai pályára lépett a Férfihang Civil Társaság alelnöke, Halász Géza (végre politikai képviseletet nyertünk a Mi Hazánk mozgalomban),...
Természetesen nem akarok én minden férfi nevében beszélni. Feminista szokás minden nő nevében szónokolni, holott számos nő nem szereti a szélsőséges és hangos feminizmus szexizmusát, agresszivitását, mindenen megsértődő mentalitását.
Ki ne hallotta volna már, hogy a nők jobban kommunikálnak? Nem tudom igaz-e, de az mindenesetre biztos, hogy a nők sokkal többet hallatják a hangukat. Akár a neten is szétnézhetsz: van a tudomány és a sport - minden más női felségterület.
A régi világban egyszerű volt családfőnek lenni, csak dolgozni kellett, és a háztartásbeli feleség értékelte a családfenntartó munkát. Manapság ez már nem működik, és a felszínes emberek feltehetik a kérdést: miért kellene manapság is...
A Modern Férfipolitikáért Mozgalom tavaly kezdett akcióba az IKEA férfiakat diszkrimináló kampánya kapcsán, és küzdelme új fordulóhoz ért. A teljesség kedvéért hírt adunk az első körben született levélről és a válaszról is, majd a...
Brutális szalagcímmel sokkoltak bennünket pár napja, március 3-án [1]. A cikk szerint egy 46 éves nagykanizsai nő részegen a fürdőkádba akarta fojtani a saját gyermekét tavaly, június 29-én, és csak a nagymama hősies közbelépésének...
2021. március 5. 16:07
29
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!
ha levágták a femenesek egyúttal be is k*phatják. Ez már az önmagukat szórakoztató eszelősök kategória a femen honlapon. látom magam előtt megy haza a férfi az úton, és hirtelen előugrik néhány eszelős feminista és kasztrálja. Kicsit olyan, mint a Védett férfiakban a férfit elfogják a fiatal lányok és szexre és mindenre kényszerítik.
Olvasó
Animebj
Ha a képen Koránt vagy Dávid-csillagos zászlót égetnének, biztos egészen máshogy állna a feministák szénája (előbbi esetben ugye instant ukrán követség-felgyújtás, utóbbi esetben globális leantiszemitázás lenne), de úgy, hogy a vadként beállított férfiak ellen uszít, nincs gond. Remélem azért az ukrán hatóságok felfogják, hogy milyen elmebeteg ideológiával kerültek összetűzésbe.
Ez olyan, mintha Lady Gaga a húskösztümjében levágott oroszlánfejet lóbálna a szavannán.
Freud ugye mindenkinek eszébe jutott most, a péniszirigységről és kasztrációs komplexusról szóló elméletével.
Olvasó
Balu1st
Ukrajnában egy kis antiszemitizmus nem igazán tűnik fel. A követségfelgyújtás talán elérné az ingerküszöböt…
Olvasó
Korsilov
A kép szemrevétele után nagyon nehéz tárgyilagosnak lenni. Hogy ennek mégis megfeleljek, először kikapcsoltam a gépet és vártam pár órát a komment megírásához.
Jól ismert fem vélekedés szerint minden agresszió és gonoszság ősforrása a tesztoszteron (itt is jelent már meg cikk amiben ezt a femek világosan kijelentik). A plakátmontázs ábrázolása a “bűnös anyag” bölcsőjének (úgy is mint az általuk legfőbb férfijelkép) pusztítását hirdeti. A soviniszta uszítás, a gyilkosságok, a háborúk, az önző elnyomás mind mind ennek a hormonnak köszönhető. Lássuk csak:
“A férfinem egy „biológiai tévedés”, ami miatt léte és az élethez való joga megkérdőjelezendő. A férfiak szex őrült vérszívók, érzelmi paraziták. A férfinemet meg kellene szüntetni, jobb híján ki kellene irtani, a szaporodást pedig automatizálni kellene. ”
“…………. Sheila Jeffrey: híveivel együtt a fiú gyermekek elleni gyilkosság véres szájú szószólója” …………stb stb……..
Rengeteget idézhetnék de most csak Alter svéd cikkéből ragadtam ki néhányat.
Valami hiba csúszhatott a femek “bűnös anyag ősforrás- elméletébe”, mert valamilyen mutáció folytán az ő petefészkük is tesztoszteront termelhet. Más magyarázat nem lehet arra, hogy “kedves, megértő, empatikus, gondoskodó, és gyengéd nő” létükre hogy tudja így elönteni az agyukat az ilyen plakátmontázs elkészítéséhez és az idézetek magukévá tételéhez szükséges maró vérgőz!!?
Olvasó
Clement
nem tudom mi hiányzik vagy mit értetlenkedsz. Ők csak önvédelemből cselekszenek így :)
A jó bü.ös .rva nén.kéjüket ezeknek az ukrán moslékoknak, már az EB ideje alatt is volt miért megutálni őket…
Olvasó
Clement
na belenéztem a honlapjukba. Igazából szerintem ilyen nem létezik, ezért már az ukrán férfiak és az ottani katolikusgyülekezetek is felelősek, hogy ilyesmi kitudott fejlődni. Máskülönben azontúl valaki pénzeli is őket, utaztatják havonta őket több ezer helyre….
A sejtésem elég rossz, mert itt vannak a határban. A magyar nők is elképesztően vevőek tudnak lenni az ilyenre egy idő után, szóval nagy a veszély. Szerintetek hogy tudnánk ennek gátat vetni? Lehet?
Á, francokat. Lángszórót, nehogy megfázzanak ilyen lengén ebben a nagy hidegben. Egyedül Alexandra Shevchenko miatt fájna kicsit a szívem, de még az ő külcsínye sem téveszt meg senkit.
Olvasó
Eagle Eye
Tényleg szép nő. Kár, hogy belülről férgek rágják.
Olvasó
Naooo
Én azt mondom, fel kéne őket csinálni.
Olvasó
Eagle Eye
Nagyon rájuk vagy indulva… Vigyázz, mert kasztrálva leszel! :)
Olvasó
Eagle Eye
Én is belenéztem, és ezek valami elképesztően félelmetesek. Látszik, hogy semmilyen építő jellegű ötletük nincsen, de rombolni azt viszont nagyon tudnak – mindent elpusztítanának, ami egy normális konzervatív ember számára értéket képvisel. Egész jellegüket tekintve engem a francia forradalom jakobinusaira emlékeztetnek (pl. kép alább). Egyébként szerintetek mit jelképez a logójuk? :)
Kép kapcsán: most azt ugye lehetne firtatni, hogy aki nemi erőszakot követ el, az kapja is meg a magáét. A gond megintcsak ott kezdődik, hogy ezek végsősoron hasraütésre akarják megmondani, hogy ki a nemi erőszakoló, ahogy éppen kényük-kedvük tartja, bemondásra (pont mint amikor a nácik mondják meg, ki a zsidó). Illetve mint ugye a feminizmus nyugati nagyokosai rég megmondták már, minden heteroszexuális aktus nemi erőszak, vagyis mindenkit, aki volt már nővel, vagy csak – engedve a kifinomult esztétika utáni művészi sóvárgásnak – legelteti rajtuk a szemét, azt ki kéne herélni.
Nem képesek (vagy nagyon is képesek?) felfogni, hogy ezzel végsősoron a nőknek is ártanak. Addig tágítják a nemi erőszak fogalmát, amíg előbb-utóbb már a tényleges nemi erőszakot sem fogja senki sem komolyan venni. Nagyon sok embernek (embercsoportnak) kéne manapság rendesen megértenie a farkast kiáltó fiú történetét.
Tessék, elkészítettem a reciprokát. A kétlikú guillotinnak így is van értelme.
De gondolom így már persze kiverné a biztosítékot.
Olvasó
Eagle Eye
Igen, ez amúgy nagyon durva: tudatos szinten az igazságérzetem azt mondja, hogy “tökéletes reciprok”, de ösztönös szinten ez a változat még az eredetinél is negatívabb hatást kelt. És ha már szóba került a reciprok fogalma, illedelmesen érdeklődnék a reciprok blogon megjelenő következő bejegyzés várható megjelenési ideje felől. :)
Hú, arra elvileg 3-4 embernek van jogosultsága posztolni (köztük Nándor), de úgy néz ki csak én szoktam élni vele. :D
Témában mondjuk nem szűkölködünk, volna miről cikkezni bőven. Igyekszem majd!
Olvasó
smirti
Nincsenek a határon. :) Katolikus gyülekezetek legfeljebb Kárpátalján vannak (ők is görögkatolikusok). Az ukránok ortodoxok, mint az oroszok.
Hogy tudnátok gátat vetni? Egyszerű. Nem párosodtok (direkt nem párzást írok :-P ) velük. :)
“Még szerencse, hogy nem férfigyűlölők.”
Szerencse ám! Gondolj bele, ha azok lennének, hogy nézne ki ez a plakát…
Más: házifeladat Ildikének – keressen olyan plakátot a neten, ahol pucér férfiak levágott női mellel pózolnak.
ha levágták a femenesek egyúttal be is k*phatják. Ez már az önmagukat szórakoztató eszelősök kategória a femen honlapon. látom magam előtt megy haza a férfi az úton, és hirtelen előugrik néhány eszelős feminista és kasztrálja. Kicsit olyan, mint a Védett férfiakban a férfit elfogják a fiatal lányok és szexre és mindenre kényszerítik.
Ha a képen Koránt vagy Dávid-csillagos zászlót égetnének, biztos egészen máshogy állna a feministák szénája (előbbi esetben ugye instant ukrán követség-felgyújtás, utóbbi esetben globális leantiszemitázás lenne), de úgy, hogy a vadként beállított férfiak ellen uszít, nincs gond. Remélem azért az ukrán hatóságok felfogják, hogy milyen elmebeteg ideológiával kerültek összetűzésbe.
Ez olyan, mintha Lady Gaga a húskösztümjében levágott oroszlánfejet lóbálna a szavannán.
Freud ugye mindenkinek eszébe jutott most, a péniszirigységről és kasztrációs komplexusról szóló elméletével.
Ukrajnában egy kis antiszemitizmus nem igazán tűnik fel. A követségfelgyújtás talán elérné az ingerküszöböt…
A kép szemrevétele után nagyon nehéz tárgyilagosnak lenni. Hogy ennek mégis megfeleljek, először kikapcsoltam a gépet és vártam pár órát a komment megírásához.
Jól ismert fem vélekedés szerint minden agresszió és gonoszság ősforrása a tesztoszteron (itt is jelent már meg cikk amiben ezt a femek világosan kijelentik). A plakátmontázs ábrázolása a “bűnös anyag” bölcsőjének (úgy is mint az általuk legfőbb férfijelkép) pusztítását hirdeti. A soviniszta uszítás, a gyilkosságok, a háborúk, az önző elnyomás mind mind ennek a hormonnak köszönhető. Lássuk csak:
Valeri Solanas: ““Férfiakat Feltrancsírozó Szövetség”
“A férfinem egy „biológiai tévedés”, ami miatt léte és az élethez való joga megkérdőjelezendő. A férfiak szex őrült vérszívók, érzelmi paraziták. A férfinemet meg kellene szüntetni, jobb híján ki kellene irtani, a szaporodást pedig automatizálni kellene. ”
“…………. Sheila Jeffrey: híveivel együtt a fiú gyermekek elleni gyilkosság véres szájú szószólója” …………stb stb……..
Rengeteget idézhetnék de most csak Alter svéd cikkéből ragadtam ki néhányat.
Valami hiba csúszhatott a femek “bűnös anyag ősforrás- elméletébe”, mert valamilyen mutáció folytán az ő petefészkük is tesztoszteront termelhet. Más magyarázat nem lehet arra, hogy “kedves, megértő, empatikus, gondoskodó, és gyengéd nő” létükre hogy tudja így elönteni az agyukat az ilyen plakátmontázs elkészítéséhez és az idézetek magukévá tételéhez szükséges maró vérgőz!!?
nem tudom mi hiányzik vagy mit értetlenkedsz. Ők csak önvédelemből cselekszenek így :)
A jó bü.ös .rva nén.kéjüket ezeknek az ukrán moslékoknak, már az EB ideje alatt is volt miért megutálni őket…
na belenéztem a honlapjukba. Igazából szerintem ilyen nem létezik, ezért már az ukrán férfiak és az ottani katolikusgyülekezetek is felelősek, hogy ilyesmi kitudott fejlődni. Máskülönben azontúl valaki pénzeli is őket, utaztatják havonta őket több ezer helyre….
A sejtésem elég rossz, mert itt vannak a határban. A magyar nők is elképesztően vevőek tudnak lenni az ilyenre egy idő után, szóval nagy a veszély. Szerintetek hogy tudnánk ennek gátat vetni? Lehet?
Gerincre vágni őket, oszt hagy szóljon.
Á, francokat. Lángszórót, nehogy megfázzanak ilyen lengén ebben a nagy hidegben. Egyedül Alexandra Shevchenko miatt fájna kicsit a szívem, de még az ő külcsínye sem téveszt meg senkit.
Tényleg szép nő. Kár, hogy belülről férgek rágják.
Én azt mondom, fel kéne őket csinálni.
Nagyon rájuk vagy indulva… Vigyázz, mert kasztrálva leszel! :)
Én is belenéztem, és ezek valami elképesztően félelmetesek. Látszik, hogy semmilyen építő jellegű ötletük nincsen, de rombolni azt viszont nagyon tudnak – mindent elpusztítanának, ami egy normális konzervatív ember számára értéket képvisel. Egész jellegüket tekintve engem a francia forradalom jakobinusaira emlékeztetnek (pl. kép alább). Egyébként szerintetek mit jelképez a logójuk? :)
Én akárhogy is erőltetem a szemem, a két golyó közti rúd valahogy sehogysem a mellekre akar emlékeztetni. Freudot már citáltam pár sorral feljebb.
Igen, nekem is hasonló gondolataim voltak. :)
Azt jelképezi a logójuk, hogy irigyek mert nincsen lógójuk.
Kép kapcsán: most azt ugye lehetne firtatni, hogy aki nemi erőszakot követ el, az kapja is meg a magáét. A gond megintcsak ott kezdődik, hogy ezek végsősoron hasraütésre akarják megmondani, hogy ki a nemi erőszakoló, ahogy éppen kényük-kedvük tartja, bemondásra (pont mint amikor a nácik mondják meg, ki a zsidó). Illetve mint ugye a feminizmus nyugati nagyokosai rég megmondták már, minden heteroszexuális aktus nemi erőszak, vagyis mindenkit, aki volt már nővel, vagy csak – engedve a kifinomult esztétika utáni művészi sóvárgásnak – legelteti rajtuk a szemét, azt ki kéne herélni.
http://human-stupidity.com/stupid-dogma/social-rules-habits/manipulate-language/rape-is-rape-is-rape-is-a-lie-joe-biden-20-different-types-of-rape
Nem képesek (vagy nagyon is képesek?) felfogni, hogy ezzel végsősoron a nőknek is ártanak. Addig tágítják a nemi erőszak fogalmát, amíg előbb-utóbb már a tényleges nemi erőszakot sem fogja senki sem komolyan venni. Nagyon sok embernek (embercsoportnak) kéne manapság rendesen megértenie a farkast kiáltó fiú történetét.
Jó ez a link. Az alábbi képen meg könnyezek… :D
Ez akkor elfogadható, ha a hamisan vádlóknak viszont a nyelvét vágják ki…
Tessék, elkészítettem a reciprokát. A kétlikú guillotinnak így is van értelme.
De gondolom így már persze kiverné a biztosítékot.
Igen, ez amúgy nagyon durva: tudatos szinten az igazságérzetem azt mondja, hogy “tökéletes reciprok”, de ösztönös szinten ez a változat még az eredetinél is negatívabb hatást kelt. És ha már szóba került a reciprok fogalma, illedelmesen érdeklődnék a reciprok blogon megjelenő következő bejegyzés várható megjelenési ideje felől. :)
Hú, arra elvileg 3-4 embernek van jogosultsága posztolni (köztük Nándor), de úgy néz ki csak én szoktam élni vele. :D
Témában mondjuk nem szűkölködünk, volna miről cikkezni bőven. Igyekszem majd!
Nincsenek a határon. :) Katolikus gyülekezetek legfeljebb Kárpátalján vannak (ők is görögkatolikusok). Az ukránok ortodoxok, mint az oroszok.
Hogy tudnátok gátat vetni? Egyszerű. Nem párosodtok (direkt nem párzást írok :-P ) velük. :)
Beteg emberek..
Tudjátok, mi rosszabb?
https://www.facebook.com/magyarfemen?fref=ts
ÉS A LEGROSZABB:
Az utolsó bejegyzés másoktól…. Érdemes elolvasni.
Én a magam részéről jelentettem a facebook-nál, mint nemileg diszkriminatív oldalt. :D
Kövessék sokan a jó példádat.