Lázadnunk kell, mert nem tűrhetjük tovább a patriarchális nőelnyomást, a gonosz férfiak uralmát! Évtizedekkel vagyunk lemaradva a kulturált nyugat mögött emancipáció és egyenjogúság tekintetében, és ezt azonnal orvosolnunk kell. Ha muszáj, a parlament elé megyünk követeléseinkkel, és addig tüntetünk amíg a hímsoviniszta kormány meg nem hajlik gyenge erős női akaratunk előtt!
A svéd mintát követeljük, ahol küszöbön áll a nemek felszámolása! A gyermekek gendersemleges óvodai kezelése már túlhaladott állapot, a következő fázisba léptek, ahol megszűnnek a külön fiú és lány nevek, ruhák, játékok, kötőszók, satöbbi. A svédek hetero-gyűlölő felvonulásokat tartanak a felvilágosult modernitás nevében, és be akarják tiltani az állva vizelést. Náluk szexet eladni szabad, de venni tilos, és bár prostituáltjaik kétharmada férfi, még mindig a nőket védik a gaz férfiaktól, akik galád módon pénzelnék őket az emberi szükségleteik kielégítéséért cserébe. A svéd közéletben és kultúrában nem ritkán szó esik a férfiak számának csökkentéséről, és nekünk magyar nőknek ugyanerre van szükségünk! Lázadjunk a maszkulin agresszió ellen, irtsuk a férfiakat!
Az amerikai példáért lázadunk, ahol munkanélküli férfiak tízezrei vannak börtönben azért, mert nincs elegendő pénzük amit a nőknek adhatnának! Kövessük őket, az új napnyugati bölcseket, akik a jogegyenlőség nevében jogkülönbségeket gyártanak, akik évszázados hagyományokkal rendelkező férfi sportcsapatokat szüntetnek meg női érdeklődés hiányában, akik élő adásban gyöngyözve kacagnak egy férfi súlyos és visszavonhatatlan megcsonkításán, akik végre eljutottak az igazságszolgáltatásnak arra az éteri fokára, hogy körülményektől vagy bizonyítékoktól függetlenül mindig a nőnek van igaza. Sokat kell még fejlődnünk, hogy nálunk is egész életükre szexuális bűnözőnek bélyegezzék az olyan 7 éves gyermekeket, akik önvédelemből tökön rúgják a támadójukat, vagy az olyan tiniket, akik szexelnek a saját barátnőjükkel. Minden követ meg kell mozgatnunk, hogy Magyarországon is bármely férfi kötelezhető legyen gyermektartás fizetésére olyan gyermekek után is, akik bizonyítottan nem az övéi.
Az angol rendszert akarjuk, ahol a nők szabadon bűnözhetnek, miközben a női börtönök felszámolása van napirenden. Olyan rendszert, amiben egy női rendőr, tűzoltó vagy katona perelhet, ha ugyanazt kell teljesítenie, mint a férfiaknak. Ahol a fehér férfiak ki vannak tiltva a tűzoltóság nyílt napjáról. Ahol 4 éves kortól ajánlott (helyenként kötelező) meleg irodalmat mutogatni gyerekeknek. Ahol az első nőmenhely alapítójának kutyáját agyonlövik karácsony napján, a lánya esküvőjén bombariadót csinálnak és végül az országból is elüldözik – mert arról beszél, hogy nem csak férfiak követnek el CSBE-t. Ahol a nők “körülmetélése” elképzelhetetlenül borzalmas emberiség elleni bűntett, ugyanakkor védekezésre képtelen fiúcsecsemők barbár szétszabdalása teljesen természetes, akkor is ha a csecsemő halálával jár. (Eggyel kevesebb potenciális nemi erőszakoló…)
A kanadaiakat kell követnünk, mert ott egy férfifodrász léte az emberi jogok sárba tiprása, míg egy női üzlet teljesen természetes. Annyival előttünk járnak liberális szívjóságban, hogy arrafelé a fiúk iskolai problémáit megemlíteni, vagy a férfiak emberi jogaira hivatkozni aljas nőgyűlölet. Nem is véletlen, hogy a békés feminista protestálók késekkel hadonászva támadnak az agresszív plakátolókra, vagy hogy élőláncot alkotva békés lökdösődéssel, trágár ordibálással és becsületsértő vádaskodással félemlítik meg egy konferencia erőszakos résztvevőit. Említésre érdemes még a svéd példa kanadai terjedése is: ott is vannak már szülők, akik mindenki előtt titkolják “semleges nemű” gyermekük biológiai nemét.
Norvég nővéreinktől kell tanulnunk, akiknél már régóta női kvóták vannak a vállalatvezetésekben, és akik felvállalták az ezzel járó komoly anyagi veszteséget. Csodálatos példa a nők felemelkedésére Mimi Berdal, aki egyszerre 90 norvég cég igazgatóságának volt tagja.
A francia utat kell járnunk, ahol betiltották a “kisasszony” szót, hisz mindenki láthatja, micsoda ocsmány hegemón maszkulinista nőelnyomás! Az ő igazságukat kell nekünk is a világ fertelmes arcába kiabálnunk, miszerint a nő legnagyobb ellensége a gyerek!
…
Ideje, hogy a feminizmus eme csodái végre Magyarországra is eljussanak! Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél több ártatlan férfi kerüljön börtönbe, vagy legalábbis az utcára, hogy a felszabaduló helyükre benyomulhassunk az egyenjogúság nevében!
Épp elég ideje uralkodnak rajtunk a férfiak azzal, hogy elvégzik a nehéz, veszélyes és kellemetlen munkákat. Nekünk ezért jogunk van kvótát követelni minden zsíros pozícióba!
Le az apáinkkal, férjeinkkel és fiainkkal! A szeretet és törődés álcája mögött mindigis nőgyűlölők voltak, amit a napnál fényesebben bizonyít, hogy feláldozzák értünk az életüket, féltérdre ereszkedve kérik meg a kezünket, éjt nappallá téve robotolnak és a pénzt hazaadják!
Itt már nem segíthet semmi, csak a lázadás!
Én szívesen lázadok – a sok hülyeség ellen, amiket felsoroltál. :)
ÉLETEMET ÉS VÉREMET AZ EMANCIPÁCIÓÉRT!
Azzal egyetértek, hogy ne használják a “kisasszony” megjelölést, legyen egységes kifejezés a nőkre is. Ezért is nem lettem -né, senkinek semmi köze hozzá egy hivatalban, hogy van férjem vagy nincs.
Szegény apukám sokadik sokkja volt az esküvőn, mikor kiderült, hogy semmilyen formában sem vettem fel a férjem nevét. :o))) (A válásnál kifejezetten jól jött, hogy nem kellett átiratnom 1000 papíron a nevemet.)
Már rég mondom, hogy a nők megszólítására ki kellene találni valami normális szót.
Ráadásul manapság egyre többen élünk asszonyként házasság nélkül, tehát sem az asszonyom, sem a kisasszony nem megfelelő. A keresztnéven szólítás a magyarban nem azt jelenti, mint pl. az angolban – ez így rendben is van. De mi a helyzet, ha nem tudom a nevét?
A ‘hölgyem’ sem helytálló, mert nem minden nő hölgy.
Az úrhölgyezés meg egyenesen röhejes. Szerintem. (“Tisztelt Úr Eponin Úrhölgy” …)
Szerintem egy felnőtt nőre az asszony teljesen jó megszólítás. Legalább amíg meg nem honosodik valami jobb:) Igazgató asszony, polgármester asszony, ügyintéző asszony… nekem jó. Az úrhölgyezés szörnyű.
Tényleg, Amerikában szokás még felvenni a férj nevét Mrs.-szel?
“Szerintem egy felnőtt nőre az asszony teljesen jó megszólítás.”
Sőt: asszonyembör.
Asszonyállat lesz az:P
Székely parasztember megy hazafelé szekérrel, mellette a fia meg a felesége, a szekér dugig megrakva tüzelővel. Egyszercsak becsap melléjük a villám, a lovag megvadulnak, a szekér beborul az árokba, a rakomány meg rá a székelyre és a családjára.
Eltelik némi idő, előmászik a székely, leporolja magát, megtömi a pipáját és pöfékelni kezd.
Egy negyed óra múlva előmászik a gyerek is, elővesz egy szál cigit és rágyújt.
Füstölnek, füstölnek, mire a gyerek:
– Aztán Idesapám, Idesanyámat nem kéne kiszedni a fa alól?
– Áááh Fiam, minek, Anyád nem dohányzik.
Hát ez überbeteg vicc :D
Nade ha manapság egyre zavarosabb a párkapcsolati térkép, akkor be kell tiltani egyes szavakat??? Akinek nem tetszik az ne használja…
Beleírhattam volna a cikkbe is az USA szekcióhoz, hogy ott már a hivatalos iratokon lecserélték az “anya” és “apa” szavakat szülő1 meg szülő2-re. Idióták. A polkorrektség meg a nagyzási hóbortjuk kedvéért a nyelvet, a kultúrát és tulajdonképpen a valóságot rombolják.
Nem kell betiltani, csak a hivatalos iratokon egyfélét használnak. Gondolom saját magát bárki hívathatja kisasszonynak Franciaországban is. Ha csak hajadonok meg férjezett nők léteznének (meg özvegyek), akkor is minek tudatni az apeh ügyintézővel, hogy férjnél vagyok-e már, vagy nem.
A szülő 1., szülő 2., nekem is hátborzongató. Ugyanakkor, még ha nem is fogadhat örökbe egy homoszexuális pár, azt nem lehet megtiltani, hogy az egyikük saját gyerekét közösen neveljék, szóval ilyenkor nem tudom hogyan kellene helyesen kitölteni egy ilyen űrlapot. Persze néhány százalék kivétel kedvéért nem kellene átvariálni mindent. A nők névviselése viszont nem egy szűk kisebbséget érint csak.
Értem, hogy a melegeknek ez esetleg problémát jelent, de azért az 1 ezreléknyi kisebbségért a teljes kultúrát felforgatni nagyon durva. Még akkor is, ha a konkrét anyagi vonzatait nem is nézem, hogy hánymillió dollárjába kerülhetett az USA-nak az összes vonatkozó dokumentum cseréje. Az az egymillióból egy szál meleg, akinek ilyen gondja van, oldja meg. Mondjuk mellékeljen gondviselői papírt, szülői nyilatkozatot, engedélyt, akármi. Nem hiszem, hogy ez teljességgel megoldhatatlan feladat lett volna.
“A nők névviselése viszont nem egy szűk kisebbséget érint csak.”
Én még a legkorrektebb megoldásnak tartom, amikor fölveszi a férj vezetéknevét – de a saját teljes neve mellé.
Tehát a régen divat mondjuk Kanalas Rómeóné helyett pl. Kanalasné Orsós Dzsenifer.
“senkinek semmi köze hozzá egy hivatalban, hogy van férjem vagy nincs”
Egy tradícionálisabb kultúrában ez azért fontos információ, alapjaiban befolyásolja, hogy a férfiak hogyan viszonyulnak hozzád a környezetedben. És nem hiszem hogy ez rossz dolog lenne. Nyilván ha csak beesel egy hivatalba ügyintézni akkor nincs jelentősége, de ugyanakkor abban sincs sok ráció hogy erővel eltitkold. Minek?
Annakidején azért találták ki a “névátvételt”, hogy a gyerek az apja nevén legyen, és így egyértelmű legyen az öröklés kérdése, stb. (Nem pedig azért hogy a házasulandó lányokat szivassák.)
Igazából az ilyen kifejezések, ha pontosan használják őket, előre tisztáznak egy rakás viszonyt. Azzal, hogy kidobjuk őket, csak összemosunk dolgokat és a káoszt növeljük.
Alapból nem szoktam ragaszkodni a kierőszakolt egyenlőséghez, és sokszor egyetértek a tradíciókkal. De valahogy ez a dolog mégis zavar. Kicsit olyan, hogy meg kell jelölni azokat a nőket, akiknél már nem érdemes próbálkozni:) De akkor meg egy férfiról miért nem lényeges információ, hogy van-e felesége?
Rendben, hogy van értelme a névátvételnek, vagy volt, de engem iszonyúan zavart volna, hogy “elveszítem” a nevem. Az valahogy az én részem.
“Kicsit olyan, hogy meg kell jelölni azokat a nőket, akiknél már nem érdemes próbálkozni:) De akkor meg egy férfiról miért nem lényeges információ, hogy van-e felesége?”
Igen, nagyrészt erre akartam utalni. Férfinál azért lényegtelenebb, mert úgyis a férfiak kezdeményeznek, ők meg tudják magukról :) Legalábbis napjainkig nem volt jellemző az agresszív női kezdeményezés munkahelyeken és egyéb “civil” környezetben. Dehát változik a világ…
Mert olyan sosem fordult elő, hogy nős férfiak akartak kapcsolatot kezdeményezni:)) Hát csak kell tudnia egy nőnek is, hogy nem egy szélhámossal van-e dolga:) Tényleg, az elvált nő micsoda, újra kisasszony? Van aki, megtartja a férjezett nevét válás után is, akkor arról nem lehet tudni.
A melegekkel kapcsolatban egyetértek.
“De akkor meg egy férfiról miért nem lényeges információ, hogy van-e felesége?”
Arra ott a jegygyűrű, illetve a házas (foglalt) férfiakkal félreérthetetlenül együttjáró, a szingli nőket szinte azonnal teljesen megbolondító tesztoszteronfelhő.
A férjem kb. 3 hónap után végleg letette a jeggyűrűjét, mert mindig elhagyta. Nem akarta véglegesen elveszíteni. Én úgy másfél év után tettem el. Sokszor én sem találtam, ha letettem, amikor épp le kellett venni. :o))
Nem tudom ez házasságban hogy megy, de bármely fél helyébe képzelem is magam, azért én erősen sérelmezném, hogy a másik nem hordja a gyűrűt. Mintha felhívás lenne keringőre, amint kikerültök egymás látósugarából. :P
Ha csak egy gyűrűn múlik a bizalom…
Meg mintha bárkit is zavarna egy kalandnál, hogy a másikon van-e gyűrű.
Jóóólvanna. Csak mondtam.
Fel kell fűzni egy láncra és nyakba tenni. :)
Fujj! :o)
Akkor zsebbe. Úgy látom, ma semmi se jó. :D
De úgy meg nem látják.
(súgok: most jön az, hogy biztos menstruálunk:))
Tedd a szívedre a kezed! Te hordanál zsebben gyűrűt? :o)))
Nem, elvből le se venném.
Számomra nincs ekkora jelentősége.
“Számomra nincs ekkora jelentősége.”
El is váltál.
(Nem sértésből mondom.)
Dean… Nem vettem annak. :o)
Eredetileg férjhez sem akartam menni. Csak úgy alakult. Mert a házfelújításhoz pl. kedvezményes kölcsönt kaptak a fiatal házasok. No és nem utolsó sorban, apu másképp nem adta ide a betétkönyvemet – pedig nagy szükség volt rá a téglavásárlás miatt. :o)))))
Nem szívesen mondom, de ezzel a mentalitással simán lehetnél intő példa házasodás előtt álló férfiak számára :)
“Srácok, ha a kedvesetek nem akarja felvenni a neveteket, nem tartja fontosnak a gyűrű viselését, stb., akkor számítsatok rá, hogy a házasság nem lesz tartós… Apróságokból is lehet fontos következtetéseket levonni.”
Persze manapság már inkább a holtomiglan-holtodiglan a fura, és a válás a természetes.
Valamit félreértettél.
Nekem a kapcsolat fontos, csak a külsőségek nem.
Exemmel azért csak elvoltunk házasság előtt 4 év együttéléssel és15 év házasságban. :o)
“Annakidején azért találták ki a “névátvételt”, hogy a gyerek az apja nevén legyen, és így egyértelmű legyen az öröklés kérdése, stb. (Nem pedig azért hogy a házasulandó lányokat szivassák.)”
Nincs benne logika.
Annakidején így találták logikusnak. Manapság ha egy pár nem házas, a gyerek automatikusan az anyja nevét kapja, akkor is ha az apa személye biztosan ismert és vállalja is. Házasok esetén nem vagyok tisztában a konkrét jogszabályokkal, de szerintem akkor is ugyanez van, ha a nő nem vette fel a férfi nevét. (Tévedhetek.) Az ilyen gikszereket akarták elkerülni amikor kitalálták az egész cécót. A báró úr nemzhetett zabigyerekeket is, de azok az anyjuk nevén futottak, házasságon kívül, és nem örökölhettek, stb. Ennek az egésznek volt jelentősége, még ha mára erősen megkopott is a nagy indvidualizmusban.
Egyébként érzem, hogy nektek ez érzelmileg töltött téma, de talán jó ha megértitek, hogy nem a személyes döntéseiteket vitatom :)
Szerintem csak valamiféle logikusnak látszó dologgal próbálták magyarázni. Főleg ugye, ha báró úr félrekefélt, akkor csak neki volt jó, hogy automatikusan az anya nevét kapta a félregyereke.
Manapság ha egy nem házas pár gyermeket vár, eldönthetik, hogy kinek a nevére anyakönyvezzék a születendő babát. Nyilatkozni kell és ennyi.
A házasságkötésünk előtti adategyeztetésen megkérdezték, hogy kinek a vezetéknevét szeretnénk a születendő gyerekeknek. Mi ugyan azt mondtuk, hogy egy ilyen, egy olyan, de ránkszóltak, hogy ne ökörködjünk folyamatosan és válasszunk. Így apa nevét kapták vezetéknévnek a gyerekek – az sokkal szebb, mint az enyém. :o)
Rosszul érzed. Az érzelmeknek ehhez semmi köze – legalábbis nálam. A nevemet sem érzületeim miatt tartottam meg, hanem egyrészt, mert addigra már megszoktam és a távoli kollégák is így ismertek. Volt elég kínja a kolléganőmnek a félig asszonyos nevével – mindig meg kellett magyaráznia, hogy ő x.y., csak elé felvette a férje vezetéknevét -néként. Na, nekem nem volt kedvem minden telefonálásnál végigmagyarázni.
Másrészt akárhogy próbálgattam, csak hülyén jött volna ki a férjezett vévvel a bemutatkozás. Bármilyen konstrukciót próbáltam is. :o) Így csak akkor akad némi kavarodás, ha német nyelvterületre tévednek az adataim. :o)))
Pár éve első kézből szereztem tapasztalatot az ügyben, akkor még az volt a szabály, hogy a gyerek a nő nevére kerül, és legföljebb kérvényezni lehet a névváltoztatást. Nem tudom, hogy azóta változott-e a jogszabály, kétlem.
Én látom az értelmét annak a rendnek, hogy az összetartozó dolgokat összetartozóként jelölik. Azt is megértem ugyanakkor, hogy ez a modern nőknek kényelmetlen. Ahogy mondtam, változik a világ.
6 éve már biztosan úgy volt, hogy ha házasok, akkor azt a nevet kapja, amit házasságkötéskor megjelöltek, és automatikusan a férjet vélelmezik apának. Ha nem házasok, akkor apasági nyilatkozatot kell tenni. Gondolom akkor veszik az anyja nevére, ha ez nincs meg.
Igen, csak a névváltozás nem összetartozónak jelöli, hanem a nőt a férfihoz rendeli. Ami nem olyan rossz végülis, de van akit zavar, ehhez nem kell feministának lenni. És tényleg egy csomó macera jár vele. Lehet, hogy amikor 18 évesen rögtön férjhez is mentek a lányok, akkor kevesebb probléma volt ebből, mert még alig volt addigra hivatalos vagy munkahelyi ügye, nem tudom. Egyébként is minden egyes adatlapon kérik a lénykori (manapság már születési) nevet, egyszerűbb csak azt használni, ha már úgyis azon a néven tartanak nyilván, hiába változtatom meg.
Nem tudom.
Lányom egyik barátnője tavaly szült. Ők írtak egy nyilatkozatot, hogy a gyerek az apa nevét kapja és ennyi volt.
Akkor viszont tényleg jelöljék összetartozónak, mert így csak a felét jelölik. (A férjről nem lehet tudni, kihez tartozik.)
:)
Nevezhetjük igazságtalanságnak, hogy ezt a “terhet” a nőknek kell viselnie, vagyis az ő nevük változik. De mint próbáltam jelezni ez elsősorban az utódlás kérdése miatt alakult így, nameg a régi időkben a férfi volt a családfő – a dolgoknak ez volt az egyszerű és természetes rendje. Ha modern szemmel nézve ez igazságtalanság, ám legyen. Kívánom az összes nőnek a világon, hogy ennél nagyobb baja ne legyen az életben.
És persze ne felejtsük el azt sem, hogy ez manapság már nem “probléma”, mivel mindenki azt csinál a nevével, amit akar, szóval nehéz lenne ezt valamiféle aktív nőelnyomásnak feltüntetni.
(Arra meg kíváncsi leszek, hogy a manapság divatos kötőjeles névösszeadásoknak mi lesz az eredménye 2-3 generációval később. Most ugye ha összeházasodik Jones és Smith, akkor a gyerek neve XY Jones-Smith lesz, de mi lesz az ő gyerekével, ha a házastársa Williams-Taylor? A gyerkőc ZQ Jones-Smith-Williams-Taylor lesz?)
Szerintem is rendben van most a szabályozás, bármilyen nevet fel lehet venni. (Kivéve a Kovácsné Borbála alakot, ahogy egyébként a legtöbb nő be szokott mutatkozni:))
Igen, a férjezett név ahhoz a rendszerhez tartozott, amikor a férfi jogilag is családfő volt. Azt nem vitatom, hogy jól működött az is, most más a helyzet. Valószínűleg most is lehetne jól csinálni.
“Nevezhetjük igazságtalanságnak, hogy ezt a “terhet” a nőknek kell viselnie, vagyis az ő nevük változik.”
Pedig ha belegondolsz, a régi módiban ez teljesen logikus volt, a férj szolgáltatta a házat, a telket, az igavonó barmot, és ő is vitte haza az általa megtermelt napi betevőt; a nő társult be a férfi mellé haszonélvezőnek és védencnek a gyerekekért cserébe (nem fordítva), tehát értelemszerűen tudatni kellett, ‘ki fia borja’. Hát fölvette ő is apjuk nevét a további félreértések elkerülése végett, és ennyi volt a mese.
“…akkor még az volt a szabály, hogy a gyerek a nő nevére kerül,…”
Most úgy gondolom, hogy nem mernék szülni házasság nélkül (tehát nemcsak szingliként nem – jaj, de nem bírom ezt a szót – , hanem úgy sem, ha tartós kapcsolatban élnék, de nem lennénk házasok), akármennyire vágyom gyerekre. Nyilván a házasság sem véd meg a bizonytalan jövőtől, az apa simán leléphet a gyerek megszületése után bármikor, s akkor a nő ott marad egyedül a gyerekkel. Mégsem mernék így belevágni.
A névviseléssel kapcsolatban: szerintem ma sem avíttas, ha a nő felveszi a férje nevét. Ha valaki végiggondolja, mit is jelent ez (sajnos ma már nem annyira a gyakorlatban, hanem eredetileg): az odaadó, a házasságban a férjével még a nevében is eggyé válni kívánó nő ideá(l)ját. Szerintem ez nem olyan borzasztó… :) Értem, hogy hgyi és daphne mit kifogásol ebben, és abban is van igazság: ha jól elvolt a nő pár évtizedig a születési nevével, miért kéne a házasságkötéssel megváltoztatni, “toldalék-emberré” válni, lecserélni a régi megszokottat (biztosat) egy olyan férfiéra, akivel ki tudja meddig élnek együtt (bizonytalan). Ráadásul mi történik az esetleges váláskor: most akkor maradjon -né? – de hiszen már nincs köze a férfihoz, akinek a nevét viseli. Ha a férfi többször újraházasodik, akkor lesz egy rakás XY-né… Ha viszont egy nő a házasságkötéskor felvette a férje nevét, akkor nem lehet őt arra kötelezni, hogy válás után vegye vissza a születési nevét (csak ha arra “méltatlanná vált”….hát ez is megérne egy misét, a feministák ezen is borzonghatnak egy sort :))
Biztosan feminista vívmány a házasságkötéskor választható számtalan névviselési lehetőség. :)
De, van. :) A római jogban azért kellett így lennie, mert az anyát egyértelműnek tekintették, de az apa az volt, akinek a gyerek a nevét viselte. (Akkoriban még egyértelmű volt, hogy a házastársaknak lesz gyereke – kivéve a meddőség eseteit.)
“a férj szolgáltatta a házat, a telket, az igavonó barmot,” Na és az asszony hozománya?
Nyilván az is fontos volt, de a nőn keresztül inkább vagyontárgyak érkeztek a családba, termelőeszközöket jellemzően fiú ágon adtak tovább, mert az bírta munkába fogni.
És a ház meg a telek micsoda?:) Jó, fogalmam sincs mit hogy szoktak volt, de általában nem érkezett üres kézzel a nő a házasságba, szóval ne állítsuk úgy be, mintha csak élvezte volna a férje munkájának a hasznait, miközben ő semmit se adott bele. De ez már tényleg mellékszál a téma szempontjából.
“Pedig ha belegondolsz, a régi módiban ez teljesen logikus volt, a férj szolgáltatta a házat, a telket, az igavonó barmot, és ő is vitte haza az általa megtermelt napi betevőt; a nő társult be a férfi mellé haszonélvezőnek és védencnek a gyerekekért cserébe (nem fordítva),”
:o))))
Hagyjátok már ezt a logikusságot! :o)) Miért akarjátok beleszuszakolni? Miért nem egyszerűbb azt mondani, hogy mert így alakult ki, ez a hagyományos?
Nem logikus.
Nem haszonélvezőnek társult be a nő és nem védencnek a gyerekekért cserébe.
Szerintem a hagyománynak is volt logikája… Mi mint férfiak a logikát magyarázzuk, ti mint nők inkább intuitívkodtok :)
Nem. Jelenleg ti most csak okoskodtok. :o)
No de mi az intuitívkodás abban, hogy semmi logikát nem látunk csak az egyik házasfél jelölésében?
Egyébként szívesen elismerem, hogy sokat számít az intuíció. Meg a logika is.
De a végén úgyis mindig a Pártnak lesz igaza.
Jó napot kívánok mindenkinek. Mint újonc csak annyit fűznék hozzá, “hgyi”-nek, hogy nem kell a szavakon különösebben lovagolni. Ugyanis az pontosan olyan, amit kifogásol, miszerint nem kell mindent a logikába beszuszakolni. Persze nem kell, de talán nem is olyan nagy hülyeség. Mindazonáltal nekem úgy rémlik, hogyha már a hagyomány került szóba, hogy mintha nem is olyan régen, egy fiatalember nem is gondolhatott a házasságra amíg nem volt mire házasodnia. A lány pedig hozta a kelengyéjét, ami rendszerint arra volt elég, hogy a konyha fel legyen “szerelve”, és legyen bőven ágynemű. Ami bőven elég is volt, mert a többit pótolta a háziasságával, a kedvességével, és nem utolsósorban a szépségével.Talán nem véletlenül van ez a két szó, miszerint a férfi asszonyt hozott a házhoz, a lányt pedig kiházasították. Tisztelettel.
Milyen könnyen elsiklunk a házasság, mint szó értelmezése fölött is. Értik, házas: háza van, saját háztartása van; megházasodott: házasság révén fedélhez jutott. Házasság, házastárs, stb.
Szép napot, kedves Újonc! :o)
Nem tudom, mire gondolsz, a szavakon lovaglással. Mi épp a nők megszólítását boncolgattuk. :o)
És íme! Számomra remek megszólítás . itt -, hogy högyi. :o))) Ettől el ne térjetek!!! :o))
kedves karpatia! örülök a hozzászólásodnak…egyetértek vele (a “mindazonáltal”-tól)…és egyébként szia :)
olvasgatom a kommenteket és egyre inkább érzem, hogy hozzá kellene tennem a magamét. különösen daphne hozzászólása indította be az írókámat:” Igen, a férjezett név ahhoz a rendszerhez tartozott, amikor a férfi jogilag is családfő volt.” . eredetileg eszem ágában sem volt felvenni a (leendő) férjem nevét, de a gyermekünk születése miatt -aki a házasságkötésünkkor már úton volt – végülis úgy döntöttem, hogy mégiscsak x-né yz szeretnék lenni yz helyett. bemutatkozáskor – különösen telefonáláskor :) – sosem mondtam úgy, hogy x-né vagyok, mert úgy senki nem ismert…az yz-t használtam.(kivéve hivatalos doksikon)…aztán mikor elváltam ismét yz lettem, vissza íratattam nevem.
viszont! most már tiszta szívemből és minden zsigeremből úgy érzem, hogyha a párom (x.w) elvenne feleségül akkor kizárólag az xw-né alakban lennék hajlandó felvenni és használni a nevem, még akkor is, ha egy ideig minden áldott alkalommal percekig kellene a telefonnak magyarázni, hogy ki is vagyok valójában. úgy gondolom, egy nőnek az életében (optimális esetben) egyszercsak eljön az a pillanat, helyesebben az a férfi, akire mint (daphne mondatához igazodva) “családfő”-re tud nézni…és akkor már lényegét veszti minden egyéb variáció.
lehet, hogy én vagyok már túl vén, vagy én hülyültem meg teljesen, de úgy gondolom, hogy én igenis a páromhoz tartozom, és igenis “birtokol” engem. házasságom idején a jegygyűrűt sem hordtam, csak max. 2-3 hónapig (egyébként egyáltalán nem hordok és hordtam semmilyen ékszert), most viszont, ha lenne, le sem szakadna rólam.
na csak ennyit akartam mondani :)
Elismerem, ebben is van valami. Egyébként régen sokkal jobban zavart, ha holnap mennék csak férjhez, akkor lehet, hogy rá lehetne engem is dumálni, hogy x-né y z legyek, csak én most y z w vagyok, és úgy már sok lenne, de a w-t meg szeretem:)) Nekem nagyobb macera, mint az a kevés szépség, amit találok benne. És remélem nem jön el egy másik férfi… nekem ez a mostani is eléggé családfő. Ráadásul arra jöttem rá, hogy felerészben rajtam múlik, mennyire lesz az. A gyűrűhöz ragaszkodom, és ő is.
Az x y-né-vel még az a baj, hogy akkor idegenek nem tudják, hogyan szólítsanak meg.
mondjuk úgy, hogy asszonyom :D
Ezt nagyon szépen mondtad :-)) Én is minden zsigeremben “-né” vagyok, bár ezt így itt nem használom a gyakorlatban, hanem férjvezetéknév + sajátkeresztnév.
Ami pedig a gyűrűmet illeti, nagyon ragaszkodom hozzá érzelmileg.
Vajon miért csodálkoznak a nyugat- és észak-európaiak azon, hogy a gyökereikhez annyira ragaszkodnak a döntően muszlim vallású bevándorlók? Miért kényszerítenek bennünket, “konzervatív” kelet-európaiaknak az EU nagy tagállamok az illegitim vezetésű Brüsszelből arra, hogy elborult logikájú, természetellenes törvényeket bevezessük?
Már korábban is írtam, és ez a összeállítás is bizonyítja, hogy a mai nyugati feminizmus a kommunizmus egyik válfaja. A 20. században ugyanúgy a társadalom legmélyebb kapcsolatai, a mindennapi élet közösségei illetve maga a család ellen ágált, és gyakran ért el sikereket, például saját szüleiket feljelentő orosz gyerekek, vagy a kínai Nagy Ugrás idején a szülők ellen uszított fiatal felnőttek esetében. A nóta ugyanaz, csak a hangzása változott, sikerült újra felfedeznie a nőt, aki ugyan már megvívta a maga tényleges egyenjogúsági harcát nélküle, ám ez messze nem elég ahhoz, hogy radikálisan kifordítsa a társadalom alapjait, kísérleti patkányként bánjon évtizeden át vele mindaddig, amíg maradandó károkat nem okoz. Áldozatainak száma már most több ezer lehet, és még növekedni fog, ha a nyugati civilizáció nem ébred fel ebből a delíriumos rémálomból.
Feminizmus = delirium traemens? :)
Ezt a definíciót még nem hallottam, de jó. :)
Delirium = A tudat elborulása, átmeneti tudatzavar. Lázálom. Ez tökéletesen ráillik a II. világháború utáni jobboldal létjogának szinte teljes megszűnését követő baloldali előretöréssel létrejött szürreális világképet maga előtt tartogató Európára. Nem érdekli, hogy az USA csak a Szovjetunió elleni falként használta, nem érdekli, hogy a Balkánon kik és miért estek egymásnak, sem pedig az, hogy gazdasági kapcsolatok ápolásával illetve nagy és csillogó nemzetközi találkákkal nem lehet elrettenteni senkit, aki ártani akarna a kontinens bármely országának, és persze nem lehet igazi befolyást szerezni a világban, ha nincs ütőképes hadsereg sem. Beteg felfogása persze gyengeségéből ered, ám ez kevés lenne, ha a vezető nemzetek politikai és értelmiségi elitje nem állna emögött, propagálva a multikulturalizmust, a polkorrektséget, a gender-semlegességet és a többi agyamentséget. Persze tudom, hogy az elmúlt pár évben a befolyásos országok vezetői tettek kijelentéseket arról, hogy ideológiájuk nem életképes, ám ezen túl nem léptek, hogy felszámolják azt, hiszen gondolkodásmódjuk omlana össze, mivel azt hiszik, ha visszatérnének a nagy világégés előtti társadalmi viszonyokhoz, mindenhol a nácizmus törne elő, pedig ha mást nem, hát azt megtanulták, hogy abból csak rossz dolgok jöhetnek.
Nem mindent olvastam végig, mert kissé bosszant a femini duma. De ha sok buzit akarunk a világba akkor rajta, a férfiakat teljesen el kell nyomni, meg kell félemlíteni, el kell taposni, de ha a femini nők azt gondolják, hogy ezzel az erőszak megszűnik a világban akkor nagyon tévednek.
Ajánlom elolvasásra: Robert Merle, Védett Férfiak című könyvét.