don Fefinho

A megvalósult álom – utópia a gyakorlatban

[A cikk fordítás, eredetijét lásd itt.]

Civakodás a retikülök fölött és könnyek a mosdóban. Mikor producerünk csak nőket alkalmazó tévétársaságba kezdett, azt hitte, örökre búcsút mondott a konfliktusoknak…

 


 

Az egyik sarokban Alice ült, egy éles eszű 27 éves nő, aki mindig kimondta, amit gondolt, nem törődve azzal, hogy az másnak esetleg mennyire eshet rosszul. A másik sarokban Sarah, egy harminc-egynéhány éves, nagy kilátásokkal kecsegtető tehetség, aki bármikor kész kiállni a maga igazáért – hogy aztán pár pillanat múlva zokogva rohanjon a női mosdóba.

Fortyogó, dühös perpatvaraik olykor órákig is eltartottak, mely során a melléjük szegődő szemtanúk csak olaj voltak a tűzre. Néha a többiek közül is beszállt egy-egy lány a mosdóban folyó drámába, hogy agresszív kötözködésbe kezdjen a másikkal, vagy éppen összeborulva pátyolgassa.

Ez a viperafészek lett volna az a tehetséges munkacsoport, akiket utópisztikus álmom eléréséhez fogdostam össze: egy szín-női vállalat boldog, harmóniában dolgozó munkásokkal, akik a férfiak hiányának számtalan előnyét élvezhetik.

 

Samantha Brick: Üzletét a pusztító féltékenység és az örökös belharc rombolta le, ami egy színtisztán női személyzettel jár.

 

Idealisztikus víziónak indult, melyet aztán viharos sebességgel zúzott szét a rémálom-szerű, rideg valóság: szüntelen rosszindulatúság, hormontúltengés, feltűnési viszketegség és divatvetélkedők, melyek vadsága végül szétmarcangolta a személyzetemet.

Mikor a minap Siena Miller kijelentését olvastam, miszerint nincs olyan dolog, hogy ’női szolidaritás’ [eredetiben: Sisterhood], pontosan tudtam, mire gondol.

Valahol megértem, miért hiszik az emberek, hogy a nők vigyáznak egymásra – a munkahelyi és politikai férfiuralom mellett érthető, ha mi nők összetartunk.

Valaha tényleg hittem a női szolidaritás erejében – még azelőtt, hogy a női háborúskodás a teljes emocionális és anyagi összeomlásomhoz vezetett volna.

Öt éve ügyvezető producerként dolgoztam egy TV társaságnál Los Angelesben, és olyan csatornáknak készítettünk showműsorokat, mint az MTV. Álommunkának hangzik, és az is lehetett volna – ha férfi lettem volna.

A tévénél dolgozni hírhedten nehéz dolog női fejjel. Van egyrészt egy jól bejáratott öregróka-kör, aztán ott a sziklaszilárd üvegplafon, és mindennek tetejébe a főnökök java is nőgyűlölő férfi.

Ami délibábos ötletnek indult – nem volna fantasztikus, ha a munkahelyemen nem lennének férfiak? – az fokozatosan átalakult egy izgalmas koncepcióvá. Eldöntöttem, hogy létrehozom minden idők legelső csak nőket foglalkoztató produkciós cégét, ahol az okos, intelligens, karrier-orientált nők teljes összhangban folyó munkáját nem zavarná meg a másik nem hősködése.

Utólag belegondolva tanulhattam volna a múltamból – kevert középiskolámban rendszeresen voltam céltáblája gonosz, csúfolódó lánybandáknak, szóval ha valaki, akkor én aztán tudhattam volna, mivé válhatnak a nők csapatba verődve.

Meg aztán tévés pályafutásom során is számtalan über-kompetitív ajtócsapkodóval sodort össze a véletlen, akik bármit megtettek volna, hogy a csúcsra jussanak. De meggyőztem magam, hogy csak a megfelelő nők kellenek hozzá, és a közös munka fantasztikus lesz.

Így hát 2005 áprilisában felmondtam a munkahelyemen, megújítottam a házamon lévő jelzálogot – amivel 100.000 Fontot szabadítottam fel -, és nekiláttam havi 700 Fonton tengődni, hogy a többiből felfuttathassam ezt az utópikus üzletet. 12 év kőkemény munkával megszerzett tapasztalat és elismertség mellett nem volt mitől tartanom. Vagy mégis?

Felvettem a kesztyűt

Felbéreltem egy hét fős személyzetet, és megnyitottam az irodámat a Temze melletti Richmondban, Surrey megyében. Bár a meginterjúvolt nők mind lelkesedtek az ötletért, a magas fizetéshez azért ragaszkodtak. Érthető is, gondoltam akkor – csupa profi, és a legtöbbjükről tudtam, hogy tehetséges és lelkiismeretes, mert dolgoztam már velük.

Ám egy hét sem telt bele, és máris két klikk jött létre: az egyikben a régi munkatársak, a másikban pedig azok, akiknek ’új ötleteik’ voltak.

Majdnem naponta eljött az a kihegyezett pillanat, amikor egyeseket elhívtak ebédelni vagy kávészünetre  – másokat meg nem. Célzottan sosem mondott senki semmit; de az elutasítás nyilvánvaló volt.

Még a közös munka utáni kocsmázás során is megmaradt ez az éles elkülönülés, ami félreérthetetlenné tette, kinek hol a helye az asztalnál, és ki kivel beszélhet baráti hangnemben.

A divat mentén további nagy törésvonalak keletkeztek, bár ezen a csatamezőn mindenki önmagára volt utalva. Ocsmánynak és sekélyesnek tűnhet, de az öltözködés mindig is a csípős megjegyzések melegágya volt, kezdve a túlöltözöttségre való flegma utalásoktól a hamis arcpír előnyeinek ecseteléséig.

Mindig sajnáltam egy kicsit azokat, akik naívan bedobták magukat a legújabb shopping-szerzeményeikben, mert bár szemtől-szembe mindenki elismerően körbedícsérte őket, a durva kritika szinte kivétel nélkül ömleni kezdett, mihelyst az illető hallótávolságon kívül került.

 


Sienna Miller, miután rosszindulatú beszólások érték más nőktől, nemrégiben megjegyezte: a női szolidaritás nem létezik.

 

A helyettesem, Sarah, aki egyben az általános igazgatóm is volt, akkor mutatta meg, mennyit jelent számára a stílus, amikor nem volt hajlandó felvenni a legjobban képzett jelöltlányt, mert az nem tudott megkülönböztetni egy Missonit egy Marc Jacobstól (ruhamárkák). Ez a lány amúgy teát főzött és a futóügyeket intézte volna, de nem mertem belekötni az elutasításáról szóló döntésbe, mert igyekeztem elkerülni a fölösleges hűhót.

Az iroda leginkább egy milánói sikátorra emlékeztetett, nyakonöntve a Miss World versenyképességével és egy iszapbírkózás aljasságával.

A divathullám egyszer egy barátságnak is véget vetett, történt ugyanis, hogy Sarah és a fiatal fejlesztési kutatónk ugyanazt az ajándékot kapták karácsonyra – ami nem volt más, mint egy-egy 900 Fontot érő Chloe Paddington retikül.

Mikor az irodában végigmérték egymást a két tökéletesen egyező retiküllel, az felért egy vadnyugati pisztolyrántással. Kiizzadtak ugyan magukból pár dícséretet, de a kapcsolatuk már soha nem lett a régi, aminek végülis a cégem látta kárát.

Egy másik alkalommal, amikor két lány is megvette ugyanazt a farmert, az egyik megjegyezte: „Én jobban nézek majd ki benne, mint ő, két számmal vékonyabb vagyok.”

Nem kellett sok idő ahhoz sem, hogy a sminkelés és a smink mellőzése mentén is kettéoszoljon az iroda. Előbbiek tipikusan „ez nem tudja mi az az alapozó?„ vagy „látott ez már egyáltalán hajkefét?” jellegű mondatokat puffogtattak, míg a sminkmentes klán olyan, hasonlóan harapós szövegeket eregetett – természetesen a hátuk mögött -, mint „a buszon tuti mindenki prostinak nézte”; vagy „úgy néz ki mint egy olcsó ribanc”.

A kinézettel kapcsolatos megszállottság miatt gyakorlatilag az egész stáb diétázott. Ha vettem egy tonhalas-majonézes baguettet ebédre, rendszeresen a fülembe jutottak a stáb kommentárjai, miszerint disznó vagyok – a méretem tizenkettes.

Ketten a vékonyabbak közül gyakran mondogatták némi gúnnyal a legnagyobb darab lányunkról: „megölném magam, ha ennyire elhíznék”. Az egyik asszisztensünk nyakában hetekig lihegett a konyharendőrség, mert meg voltak róla győződve, hogy az sunyiban teljes értékű tejeskávét hord nekik, pedig ők zsírszegényet kértek.

Az alkalmazottak között teljesen magától értetődő volt, hogy néha huzamosabb időre eltűntek egy-egy szépségápolási kezelés erejéig – amit persze nem írták le a szabadságukból. Az egyik lány rendszeresen elkésett reggel, mert festtette a haját, és amikor szóvá tettem neki, még ő kapott dühkitörést. De neki legalább volt egy jó ürügye; a legtöbben csak simán késve jártak be, és sértődötten a vonatra fogták, ha az órára mutattam.
Utólag belegondolva tényleg lehettem volna sokkal szigorúbb is. Az idealizmusomba buktam bele, mivel igyekeztem mindenkiben a legjobbat meglátni – meg voltam róla győződve, hogy úgy fognak majd viselkedni, ahogy velük is viselkednek, ezért mindenkivel kedvesen bántam.

Gúnyos beszólások

Ha cinikusabb lettem volna, valószínűleg messzebbre jutok.
Míg én magam gyakran voltam úton szerződések után kajtatva, addig odahaza az irodában munkára csak hébe-hóba gondoltak. Sokkal fontosabb volt a shoppingolás, a pasik meg a diéták kibeszélése – no meg persze a két fejlesztési kutatóm köpködése, akik főleg Natasha, egy másik stábtag ellen fenték a műkörmeiket.

Hat hónappal a cég beindítása után végleg kiborult a bili, amikor az egyik kutató kölcsönvette Natasha laptopját, és nem volt hajlandó visszahozni. Aznap le kellett mondanom az összes találkozót, hogy visszatérhessek az irodába és mentsem a menthetőt

Bár Sarah, az általános igazgatóm végig jelen volt, nem avatkozott közbe azzal az ürüggyel, hogy nem akart ’rossz zsarut’ játszani.

Bár ő volt hivatalban, elrettent annak tudatában, hogy esetleg rajta fogják köszörülni a nyelvüket – olyan érzésem volt, mintha egy csak nőkből álló környezetben a személyzet képtelen lenne ellátni a kiszabott feladatait.

A viták nem sokára mindennapossá váltak. Eleinte két személy közti gúnyos beszólogatásnak indult, aztán ahogy egyre többen beszálltak, a felgyülemlő érzelmek és düh végül mindig kitörésekbe torkolltak – ordibálás, sikoltozás, káromkodás – és a végén valaki mindig sírva fakadt.

A barátnői követték a megalázott nőt, hogy pátyolgathassák, így maradt egy csapat az irodában, meg egy csapat a női mosdóban. Mindkét csapat a másikat szidta minden elképzelhető módon – a munka meg persze egyhelyben állt.

Eljutottam egy pontra, amikor még arra is képes voltam, hogy kézikönyvet írjak a személyzetnek az illedelmes viselkedésről. A tanácsok zöme a kölcsönös tiszteletről és egymás egyenlő félként kezeléséről szólt – nomeg a telefonhívások normális fogadásáról, keressenek bár engem vagy egy beosztottamat.

Azt is a lelkükre kötöttem, hogy az irodában többé nincs kritizálás meg suttogás. Noha mikor elolvasták, majd elaléltak az ötlettől, a gyakorlatban fikarsznyit sem változott semmi.
Sok nő volt agresszív, visszahúzódó, vagy akár mindkettő. A legagresszívabbak maszkja alatt egy rakás bizonytalanság lappangott a saját természetüket illetően, míg a visszahúzódóbbak csak akkor nyíltak meg, ha provokálták őket.
A legocsmányabb típus viszont, amivel találkoztam, a ’passzív agresszív’ – nem tűnik gonosznak, mégis ő a csorda legalja, mert olyan könyörtelenül fúr meg a maga mézes-mázas és közönséges módján, hogy csak hosszú-hosszú idővel az eset után esik le, mit is csinált veled.

Összetört szívek

Mérgező szavait szóvirágokba csomagolja – az egyik stábtagom így szólt a másikhoz: „Tényleg nem akarlak megbántani, de most képtelen vagyok ugyanabban a szobában ugyanazt a levegőt szívni, mint te”.

A legnagyobb mozgatórugók mégsem a különféle személyiségtípusok voltak, hanem a hormonok. Ha valakinek beindult a peteérése, az időzített bombaként, bármiféle figyelmeztetés és megbánás nélkül robbant bele a másik arcába.

A hónapnak ’abban a részében’ – ami egy kizárólag nőkből álló személyzetben azt jelentette, hogy valakinek éppen mindig megvolt – bárki bármilyen apró nyűgje futótűzként terjedt végig az egész stábon és ragadt rá mindenkire, akár az ozmózis.

A hormonoknál csak a szerelmi életüket hozták fel gyakrabban kifogásként. Ha valaki szakított a pasijával, félreérthetetlen szavakkal közölte velem, hogy „az irodában szuper-megértőnek kell lennem vele” – mindezt emailben. A dráma valódi királynői ők, könnyeik akár hetekig is folytak.

Ellenségei az irodában persze sütkéreztek az összetört szívében.

Egy másik lány, aki két vasat is tartott a tűzben, rendszeresen leosztotta a lapokat mindenkinek az irodában, hogy melyiknek mit kell mondani, ha esetleg az irodában keresnék telefonon.

Egy másik nőnek igazi ragadozóhoz méltó szexuális étvágya volt, és a mi szín-női környezetünkben semmi rosszat nem látott abban, hogy éppen aktuális marathoni pásztoróráinak részletes kitárgyalásába kezdjen. Rendszeresen kaptam panaszokat az ő durva nyelvezetét illetően.

Olyan gyakran zavarták meg ezzel a munkát, hogy még ma is név szerint emlékszem a stábom összes tagjának partnereire és egyéb afférjaikra.

Szakmailag viszont a cég valahogy mégiscsak virágzott.

Két műsor-jutalékot is sikerült bebiztosítanunk, egyet az ITV-nél, egy sorozatot pedig a Living TV-nél, így megengedhettük magunknak új irodák nyitását Nyugat-Londonban.

Ami Sarah egy újabb dühkitöréséhez vezetett, mivel parkolási díjat kellett fizetnie, míg egy másik lánynak az épület tulajdonosa ingyenes parkhelyet biztosított.

Masszív csörte során Sarah a lány képébe vágta, hogy az túllépett a saját hatáskörén, míg a lány szerint ez így egy kicsit ’erős’ volt. Soha nem beszéltek többet.

A hatás, amit a tesztoszteron hiánya okozott az irodában, még szembetűnőbb lett, amikor átmenetileg fölbéreltem két férfi rendezőt, hogy egy sorozaton dolgozzanak (a kamerások amúgyis férfiak voltak a nehéz berendezések miatt). A csapat varázsütésre csendesebb és szorgalmasabb lett, kevesebb lett a szemétkedés is – részben mivel gőzerővel flörtöltek.

Két lány nyíltan nyomult az egyik rendezőre, még úgy is, hogy az már együtt élt a barátnőjével – szegénynek esélye sem volt a fáradhatatlan flörtöléssel szemben, ki is lett dobva, amikor az egyik lány végülis felkeltette a srác figyelmét.

Ha férfiakkal tárgyaltunk, a stáb egyszerűen megvadult, mindenki azt próbálta bebizonyítani, hogy ő a legdögösebb a szobában. A Channel 4 férfi főbiztosának az egyik beosztottam odaszólt: „Idenézz!”, majd benyúlt a melltartója alá és birizgálni kezdte a mellbimbóját. Se ő, se én nem jutottunk szóhoz.

Ebben a légkörben eszembe sem jutott volna férfit alkalmazni a figyelemelterelés és – ami mégrosszabb! – hisztis civakodás miatt, amit gerjesztett volna. Akármennyire is utálom ezt így kimondani, és bármennyire sztereotipizálok is, ezt a leckét sajnos a saját bőrömön tanultam meg.

És bár tartom magam a férfi alkalmazottak mellőzése melletti kezdeti indokomhoz – vagyis hogy túlságosan is könnyű dolguk van a TV-iparban -, ha újrakezdeném, minden bizonnyal alkalmaznék férfiakat. Sőt, valószínű, hogy kizárólag csak férfiakat.

Közel félmilliós bevétel az első évben akár még profitot is jelenthetett volna, ha nem vitték volna el a magas fizetések és a stáb könyvelési hibái. Mikor a pénzforgalommal kapcsolatos problémák először kerültek a felszínre, Sarah stresszre hivatkozva kiírta magát egy hónapra. Azt is bevallotta, hogy kerülte az olyan ügyfelek telefonhívásait, akiknek tartoztunk, amivel lerombolta a cégem hírnevét.

Addigra már szinte folyamatosan repülőn ültem Anglia és Amerika között, egyszerre próbálva kezelni a széthúzó londoni stábot és az ütődött los angelesi producereket.

Az általános igazgatómnak hűlt helye, a számlák fizetetlenül hevertek és az irodában szikrázott a levegő a feszültségtől.

Eladtam mindkét autómat, hogy azzal próbáljak pénzt pumpálni az üzletbe, de már túl késő volt – 2007 márciusában csődöt jelentettünk, kevesebb mint két évvel a cég alapítása után.

Bár nem tagadom a saját felelősségemet, de úgy hiszem, az üzletet a szín-női személyzettel járó bomlasztó féltékenység és belharc döntötte romba. Önzőségük és bizonytalanságaik lettek a cégem veszte. Amikor szükségem lett volna az úgynevezett ’női szolidaritásra’, elhihetik, az nem volt sehol.

7 votes, average: 5,00 out of 57 votes, average: 5,00 out of 57 votes, average: 5,00 out of 57 votes, average: 5,00 out of 57 votes, average: 5,00 out of 5 7 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: don Fefinho

don Fefinho
Jön sok ember és mind jobbat vár, És haragszik, mert csak engem talál. Az a hibám, hogy nem a Béla vagyok, És ezzel sok méregre adok jó okot.

108
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
93 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
15 Hozzászólások szerzői
RaonInaaradaphneMaestrosmirti Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Miért nem vagyok egy cseppet sem meglepve?

Illetve, ha jobban belegondolok, akkor mégis: Biztosan nő írta ezt a cikket? Mert bár szinte minden teljesen életszerűnek tűnik, csak a “női hülyeség” ilyen mérvű önkéntes beismerése gyanús… De az nem kicsit. :)

smirti
Olvasó
smirti

Nem reklámozom ugyan, de én sem szívesen dolgoznék kizárólag nők között. Sőt, női többségű munkahelyen sem. Az sem kizárt, hogy a lány így akarta bemártani az összes többit. :)

Vasgerinc
Újságíró

Igen, ott ő is lebukik, ahol leírja, hogy nem akart szólni a helyettesének, hogy nem vette fel a legjobb kollégát, mert nem tudott megkülönböztetni két ruhamárkát. Aztán itt meg kibeszéli ezt.

Vasgerinc
Újságíró

Tipikus példája a feminista hazugság felszínre kerülésének. Én is tapasztaltam ezt. Az én munkahelyemen férfiak és nők is dolgoznak, és hát a férfiak is osztották azért egymást, de nőkhöz képest kispályások voltak. A párom munkahelyén gyakorlatilag csak nők dolgoztak és mindennapos volt az összetűzés, nemegyszer sírt a kolléganői miatt, ami azért elképesztő. A férfiak a konfliktusaikat sokkal inkább elintézik szemtől szemben, ezért tűnik úgy sokaknak, hogy férfiak közt több a konfliktus. Csakhogy amikor elintézték az ügyet, nem sokkal később általában kvázi tiszta lappal indulnak egymásnál. A nők nem ilyenek, ők inkább egymás háta mögött csinálják ki egymást, vagy célzásokkal próbálják hergelni a másikat, és ez természetesen sokkal rosszabb eredményeket szül.

daphne
Olvasó
daphne

Ez nagyon durva, alig akarom elhinni, hogy így elfajulhat a helyzet. Ilyet azért sosem tapasztaltam, pedig dolgoztam olyan helyen, ahol csak nők voltak. Ott inkább a klikkesedés meg az egymás háta mögötti kibeszélés volt jellemző, elég szörnyű volt így is, de látványos kiborulások nem voltak. Sosem szerettem lányokkal bandázni:)

Animebj
Olvasó
Animebj

Ma reggel végigolvastam a cikket, és úgy gondoltam, hogy ez vagy hazugság, vagy túldramatizált, a cikk eredeti szerzőjének felelősségét szándékos kisebbítő történet, ám pont ma vettem meg a 2012. decemberi IPM-et, és ebben az egyik cikk ugyan ha nem is pontosan a munkahelyi életről, de jól leírta a mai modern nő ellentmondásait egy, a szépség és a termékenység kapcsolatáról szóló elemzésében.

A cikket természetesen férfi írta, ám teljesen objektívan tálalta azt, logikusan érvelve, és számadatok tucatjával utalva arra, hogy mennyire messze van már az evolúció természetes nőjétől a divat által kreált szépségeszménye, és hogy a szépség nem meglepő módon kihat a munkahelyi légköre, a sikere, az eladásokra, és persze a fizetésre is, mégpedig (számomra) megdöbbentő módon nem úgy, ahogy azt előítéleteink miatt elvárnánk; a szerző szerint -röviden s tömören- azért keresnek jobban az okos, magas(!) és férfias(!!) alkatú szép nők, mert nem pazarolják sem maguk, sem mások energiáját a megrögzött természetes ösztönök kielégítésére, tehát a nő esetében a fizikum “reklámozására”, a férfi esetén pedig a munka helyetti flörtölésre. Meglepő ezután azt olvasni-hallani vissza, hogy a férfiak tehetnek az anorexiás divatikonokról és a többi csúnyaságról, pedig annak előzménye pont a női egyenjogúságot (na és persze az I. világháború tömeges besorozását követő munkaerőhiányt) követő társadalmi változás, tehát paradox módon az akkori feministák tehetnek arról, hogy -ha nem is szó szerint, de- a nő számára idegen környezet ilyen drámai kényszereket szült, és ahogy a szerző is leírta, nem meglepő, hogy egyre fiatalabb, sőt gyakran tinédzserkorúak az új modellek, hiszen a munkahelyen a hagyományos szerepkörhöz való alkat (ami gyermekvállalásnak kedvez) hátrányosan érintheti őket, mert nekik örökké soványnak, szépnek és fiatalnak kell lenniük. A cikk persze kitér arra is, hogy a nők szó szerint örök versenyre vannak ítélve egymás ellen a férfiak figyelméért, pedig ha a divat nem nyomná rá ennyire bélyegét szegényekre, és hallgatnának az ellenkező nemre, máris kevésbé akarnák egymás szétkarmolni talán.

Remélem nem fogalmaztam annyira eltérően a tárgytól, de úgy találtam, idevaló lehet.

daphne
Olvasó
daphne

Az elég nyilvánvaló, hogy nem a férfiak kedvéért találták ki a modern divatot, általában nem a nőies vonalakat hangsúlyozzák ezek a ruhák. Azt nem tudom, hogy ezzel együtt változott-e a férfiak ízlése, nekem az a gyanúm, hogy régen nagyobb sikere lehetett egy gömbölyűbb nőnek, mint ma. Az is elgondolkodtató, hogy egy nő, ha sikeres akar lenni a szakmájában, tényleg szinte férfivá kell, hogy változzon. Erre persze azt mondanák a feministák, hogy ez is a férfiak hibája, mert ők diktálják a játékszabályokat, de a fenti cikk, és a saját tapasztalataim a női főnökökről, kollégákról, meg azt mutatják, hogy tipikus nőies viselkedéssel nem lehet rendes munkát végezni. Vagy csak nőies munkakörökben, mint amilyen egy ápoló? Nem biztos, hogy igazam van.

Szerintem a nők akkor is szétkarmolnák egymást, ha semmilyen felülről irányított divat nem lenne. Még magamon is észreveszem, hogy az első, ami eszembe jut egy ismeretlen nőről, hogy mit kritizálhatnék benne:)

Deansdale
Admin

Megnyugtathatlak, egy kvázi agymosott metroszexuális hipster rétegen kívül a férfiakat egyáltalán nem érdekli a divat, még kevésbé a női divatvilág, a manökenek, stb. A szépség – mármint aminek a férfiak ösztönei értelmezik – nem változik. Csak a buta libák hiszik azt, hogy az a “szép”, ami épp divatos. Sőt, ha már itt tartunk, a legtöbb férfi kiütést kap az ocsmányabbnál ocsmányabb kreálmányoktól, amit képesek magukra húzni a csajok. Színes gumicsizma, besz*rós nadrág, atyaúristen.

A nők tragédiája az, hogy (többnyire tudat alatt) tudják, a férfiak vadászösztöne az újat keresi, és ezért ők maguk akarnak folyamatosan megújulni, hogy ezt az ösztönt átverjék. Erről szól a divat, a hajfestés, stb. Nameg persze a nők egymás közötti státuszharcáról, de mára már eleget okoskodtam :)

daphne
Olvasó
daphne

Mi a baj a gumicsizmával, hát mi vegyek fel esőben?;)

Deansdale
Admin

“mit vegyek fel esőben?”

Valami népdalt egy stúdióban :)

Az ellen nincs kifogásom, ha valaki a kertbe kimegy gumicsizmában, de divatot csinálni belőle meglehetősen nagy baklövés volt. Tanulságos, hogy a plázacicák akik a divat “kirobbanása” előtt 2 héttel még ajakbiggyesztve fikázták a pronyókat akik gumicsizmát húznak, utna hirtelen sorbaálltak hogy nekik is legyen…

Edgecrusher
Olvasó
Edgecrusher

Kicsit OFF, bocs: Ma félálomban jutott eszembe: Hogy lehet “üvegplafon”/kevesebb fizetéssel felvett nő, ha a HR-esek 90%-a nő?

Én még sok férfi HR-est nem igazán láttam…

daphne
Olvasó
daphne

A cégen belüli előléptetésről is a HR-es dönt? És a fizetésről?

Maestro
Szerkesztő

Talán arról van szó, hogy a nők csak az ‘elnyomás’ elleni harcban, romboló céllal tudnak hatékonyan összefogni, de amikor egy közös cél érdekében kellene együttműködni, már nem megy a dolog, fontosabb a rivalizálás. A férfiak meg pont fordítva, remekül dolgoznak együtt, de nem nagyon tudnak egységesen fellépni a jogaikért.

Animebj
Olvasó
Animebj

Ha nagy lépésekben a történelmet veszem alapul, a nők még egymásért se tudnak igazán kiállni. A legtöbb II. világháborús embermentő férfi volt (pedig őket valószínűbb, hogy megölik, ha lebuknak), a legtöbb Nobel-békedíjas szintén (akár egy szervezet vezetéséről, akár egyetlen személyről van szó), tehát távolról sem vagyunk olyan magunknak való magányos harcosok, csak (még) nem eléggé nyilvánvaló a nyugati feminista veszély az összefogásra. Ezzel szemben a nők -az evolúció kényszerétől hajtva- inkább meglapulnak, csendben tűrik a rosszat, az igazságtalanságot és a szenvedést, mintsem a férfiak kockázatvállalását felvegyék (pedig ők valószínűbb, hogy megússzák, minimum a férfiak “nővédő” ösztönei miatt). A kivételek -bármennyire rosszul is hangzik, de- erősítik ezt a szabályt, akár a múltat, akár a jelent nézzük, valahogy mindig az erősebbik nem állt ki saját maga mellett a gyengébbik nemért is, mi emeltük először fel a fejünket, mi hősködtünk, mi harcoltunk, és végül mi haltunk meg először a jó ügyekért. Ez nem hímsovinizmus, ez a -feministák szemében vérlázító- valóság, a két nem megkerülhetetlen genetikai alapú viselkedési formulája. Egészen elképesztő szélmalomharc, amire a feministák vállalkoztak, de nem hagyható, hogy további károkat okozzanak vele.

Naooo
Olvasó
Naooo

“A legtöbb II. világháborús embermentő”

Ehehehe.  Most a katlancsatákra gondolsz, mikor SS-páncélosok feláldozták magukat és feltartották az ellenséget, hogy a többiek kitudjanak törni?

Naooo
Olvasó
Naooo
“Mikor az irodában végigmérték egymást a két tökéletesen egyező retiküllel, az felért egy vadnyugati pisztolyrántással.”
Ez annyira gyönyörű, hogy le kéne forgatni.
Átlagember
Újságíró

Hasonlóan a ruhamárkákban való járatlanság miatt fel nem vett kolléganő esetéhez.
Azt hiszem ezek azok a dolgok, amiket egy férfi sosem fog megérteni, hogy miért kell akkora jelentőséget tulajdonítani olyan dolgoknak, amiknek azon túl, hogy semmi köze az adott munkakörhöz, feladathoz, valójában értelme sincs.

Sajnos a nők nem tudják felfogni, hogy nem attól fog előbbre menni a világ, hogy ismerjük a szappanopera hősöket, a ruha és retikülmárkákat, a tegnapi valóságshow bulvárpintyeinek aktuális böffenéseit, stb.

Ezt a céget is pont az a probléma vitte csődbe, miszerint a nők nem tudnak különbséget tenni a fontos és a lényegtelen dolgok közt, mert a teljesen lényegtelen dolgokat is iszonyat fontosnak tartják. És pont ez vezet a női vitákhoz is, hiszen egy férfiak nem csinálnak ügyet például olyan jelentéktelen kérdésekből, mint hogy milyen ruhát hord a másik, ha az megfelel az adott szituációnak.

Ezt kellene megtanulniuk a nőknek, hogy a dolgokat a jelentőségükhöz, fontosságukhoz mérten kezeljék.

daphne
Olvasó
daphne

Összefoglalom: ha egy férfi nem fog össze a többiekkel, akkor magányos harcos. Ha kiáll a barátai mellett, akkor is, ha nincs igazuk, akkor bajtársiasan viselkedik. Ha egy nő nem fog össze a többiekkel, akkor önző és gyáva. Ha kiáll a barátnői mellett, akkor is, ha nincs igazuk, akkor igazságtalanul viselkedik és manipulál. Jól mondom? ;)

Alter Ego
Szerkesztő

:D

A férfiakkal kapcsolatban szerintem az egy tévedés, hogy individualisták, bár a férfijogi mozgalom berkein belül is szilárdan él ez a feltevés… Van egy elméletem,  miszerint például az etológiából és a pszichológiából is jól levezethető oka van annak, hogy a férfiak jobb közösség építők, mint a nők. Az állatvilágban például minél veszélyesebb egy ragadozó, annál kevesebb a fajon belüli komolyabb harc, azért, mert az a faj önnön kiirtásához, öngyilkosságához vezetne. A komolyabb összetűzések helyett inkább “rituális harc”-ban kisebb konfrontációkban felmutatják testi erejüket, intelligenciájukat és ebből eldöntik, hogy ki hol helyezkedik el a rangsorban, tehát nem szükséges átharapniuk egymás torkát, ha a gyengébb fél kompromisszum kész, önként a behódolás jelét mutatja. A gyengébb megússza sérülések nélkül, nem kell elhagynia sem a csoportot, csak tudomásul kell vennie a rangsort. A férfiaknál azt hiszem ugyanaz a helyzet mint a veszélyes ragadozóknál, egy-két kisebb rituális összeütközéssel hallgatólagosan felállítják a rangsort. Amikor zajlik a dolog, akkor tesztoszteron teli versengésnek, kellemetlen férfimentalitásnak hat, de amikor már lezajlott, akkor kialakult rangsort és egyezményes békét hagy maga után, amit többnyire nem sértenek meg, mert a harc veszélyes és destruktív a közösségre nézve. Mivel a nők soha nem voltak részesei a férfiak által kialakított rangsornak, ezért nincsenek ösztönös képességeik arra, hogy annak építésében és fenntartásában szerepet vállalhassanak. A nők szerepe inkább az, hogy a férfiak által kialakított rangsort érzékelve igyekeznek mindig a legjobbakhoz tartozni. Szerintem ez az oka annak, hogy a férfiak a hiedelemmel ellentétben sokkal jobban képesek közösségben működni; közösen vadászni, háborúzni, munkahelyi teamet vagy éppen sportcsapatot létrehozni, stb… A nők pedig állandóan csak a rangsor változásra és a jobbra-balra csapódásra koncentrálnak. De ha mégis létezik valamiféle női ragsor, akkor annak a kialakításába sokkal több (többnyire ármánnyal vívott) konfrontáció is belefér, hiszen kisebb testi erejük miatt nem fogják egymást halomba gyilkolni, ha elszabadulnak az indulatok. Ezért aztán állandó békétlenségben is állnak, ha nincsenek ott a férfiak, akik “veszélyes vadállatként” vitán felül egyértelművé teszik, hogy ki is a főnök hordában… Ha jelen vannak a férfiak, akkor a nők betagozódnak az általuk kialakított hierarchiába és némiképp feloldódik illetve a közösség számára hasznos csatornákba terelődik a nők állandó konfrontációra való hajlama, erősen képlékeny rangsora és könnyen megingatható szövetsége.

Deansdale
Admin

Kevéssé polkorrekt de annál elgondolkodtatóbb elmélet.

bandi31
Olvasó
bandi31

Sziasztok!

Már régóta olvaslak titeket, de ez az első hozzászólásom, kérem ne tépjetek szét érte :)

A nők és férfiak viselkedési különbségeiben sok mindent én az elmúlt többezer év életmódjából magyarázok meg magamnak. Számtalan generáción keresztül megvolt egy stabil felállás (patriarchátus), aminek a hatása nem múlik el pár évtized alatt. Arra gondolok, hogy az eltérő életkörülmények a két nemet máshogy “csiszolták”, evolúciós értelemben.

A férfiak nagylétszámú közösségekben kellett hogy helytálljanak (vadászat, hadászat, földművelés), ahol fontos a csoport belső stabilitása, a szilárd rangsor, a csoport érdekének az egyén érdeke elé helyezése. A férfiak egymás közötti kapcsolatait ezért szigorú törvények szabták meg (írottak és íratlanok), mindenki tisztában volt a saját helyével, és hogy milyen, szintén szabályozott lehetőségei vannak azon változtatni. Így minden energiájával a munkára tudott koncentrálni.
Ezért a férfiakban azok a tulajdonságok erősödtek föl, amik az összefogásra, egyenrangúként való eggyüttdolgozásra alkalmasabbá tették.

A nők ezzel szemben évezredeken át kisközösségekben éltek, jellemzően egy néhány fős többgenerációs nagycsaládban, ahol a külvilágtól elválasztó család keretein belül “szabad a gazda” alapon ment a játék. Szokásjog persze volt, általában a legidősebb nő dirigált (nagymama), de a lányai, menyei, lányunokái, akik mind egy fedél alatt éltek és dolgoztak, állandó konkurenciaharcot kellett hogy vívjanak egymással. Hogy milyen a csoport belső rangsora, (és ez alapján kinek milyen feladat jut az elvégzendők közül,) abba a külvilág (és a férfiak) csak minimálisan szóltak bele. Ez a belharc nem veszélyeztette a kisközösség működését, hiszen minden feladat el volt látva, a férfiaknak mindegy volt, hogy a Mari vagy a Juli feji a tehenet, söpri az udvart, kapálja a kertet, ha pedig eldurvult egy-egy vita, közbeléptek, és rendet tettek.

Így a nők azokat a tulajdonságaikat kellett hogy felerősítsék, amik a saját érdekeik (beleértve ebbe a gyermekeik érdekeit is) jobb érvényesítésében segítették őket, a család külső érdekeivel nem nagyon kellett (és lehetett) foglalkozniuk, az a férfiak feladata volt.

Mondhatjuk úgy is, ha még messzebbre visszamegyünk, hogy a törzs férfiainak össze kellett fogni, hogy a mamutot el tudják ejteni, mert az egyedül nem ment, a nőnek viszont a törzsön belül szembe kellett fordulnia nőtársaival, hogy a legjobb falatokat magának megszerezze, mert a gyermekei túlélési esélyeit így tudta javítani (plusz meg kellett szereznie magának a törzsfőnököt, szintén a jobb falatok reményében).

Talán ez az oka a fenti történetnek is, ahol az egyébként képzett és okos nők sem tudtak az egyéni sérelmeiken túltekintve a közös cél, a cég működésére fókuszálni, és nem voltak ott férfiak, akik ezt megtegyék helyettük.

Alter Ego
Szerkesztő

Üdv közöttünk Bandi! Széttépésről szó sincs… :) Elvégre épp most soroltunk fel együtt több tucatnyi érvet, hogy miért nem erre vagyunk genetikusan predesztinálva. Szóval örömmel látunk! ;)

Deansdale
Admin

“A nők és férfiak viselkedési különbségeiben sok mindent én az elmúlt többezer év életmódjából magyarázok meg magamnak. Számtalan generáción keresztül megvolt egy stabil felállás (patriarchátus), aminek a hatása nem múlik el pár évtized alatt.”

Annyiban kijavítanám, hogy ez a munkamegosztás nem a (viszonylag fiatal) patriarchátus találmánya. Maga az életmód sokkal ősibb, a patriarchátus csak két-három ponton csiszolt rajta, hogy tökéletes legyen. A séma amit leírtál nem többezer, hanem pármillió éves.

Maestro
Szerkesztő

“ha pedig eldurvult egy-egy vita, közbeléptek, és rendet tettek.”

Nem lehet, hogy ez hiányzott a csupa nő cégben? :-)

Inaara
Olvasó
Inaara

Szia Bandi, egyetlen pici kivételtől eltekintve egyetértek veled, ezért inkább csak továbbfűzném egy-két gondolatod.

“Ezért a férfiakban azok a tulajdonságok erősödtek föl, amik az összefogásra, egyenrangúként való eggyüttdolgozásra alkalmasabbá tették.”  A férfiak közötti összefogásra valóban sokszor szükség van, és nagyon jók ebben, de azzal nem igazán értek egyet, hogy ezt egyenrangúként tennék.

Már a gyerekkori mintha-játékokban is világosan látszik, hogy a fiúk számára az a legfontosabb, hogy valamilyen közös érdeklődésre alapozott, összehangolt csoporttevékenységben vegyenek részt, s ha már benne vannak a csoportban, akkor a kialakuló hatalmi hierarchiában elkezdik rangjuk megalapozását. Így a csoporton belül – bár társaikkal együtt vannak – ,  sokszor  “magányos” játékot folytatnak. Előkerül Superman, Batman, Spiderman és egyéb magányos hős figurája, aki többnyire halálos harcot vív az ellenséggel. Nem jellemző a kölcsönösség (“most te jössz”).  Nem cserélünk,  mert a hős én vagyok. Az a fontos, hogy ki nyer és ki veszít.

Kevésbé vagytok empatikusak, cserébe viszont kiváló rendszerezők vagytok. (Mint tudjuk, a két tulajdonság nem megy együtt, valamelyikből fel kell adni). Ezért vagytok olyan jó vadászok, matematikusok, fizikusok, mérnökök, építészek, cégvezetők, autó- és mindenféle szerelők, ezért imádjátok a focit és általában a csapatjátékokat. Sokkal jobban tudtok a lényeges részletekre figyelni, míg bennünket a lényegtelen részletek sokszor megzavarnak, eltérítenek.

Egy jó empátiás képességű férfi nem tud szívfájdalom nélkül átlépni másokon, ha már nincs szüksége rájuk a karrierépítés közben, nem tud a társas hierarchiában feljebb jutni, ha azzal foglalkozik, hogy vajon mit érez a másik.

Mivel a nő került (és kerül ma is) a választott férfi közösségéhez, a férfiakra sosem nehezedett különösebb nyomás empátiás képességük fejlesztésére, hiszen rokonaik között maradtak, ahol mindenki jól ismerte egymást, míg egy kevésbé empatikus nőnek nagyon nehéz dolga lehetett elfogadtatnia magát férje családjával.

Ha mint nő, van érzékem a férfi szándékát kifürkészni, ha jó eséllyel ki tudom találni a következő lépését, akkor a házastársi agresszióval szemben is védettebb vagyok. Ha megérzem a hazugságot, ha jól dekódolom a nonverbális jeleket, akkor könnyebben tudok őszinte partnert választani, s belőni, hogy vajon hosszabb távon is kitart-e mellettem, vagy csak teherbe ejt. Az empatikus nő stabilan tudja tartani a kapcsolatát legalább abban az időszakban, amíg az utódok sérülékenyebbek, amivel a túlélésüket, így génjei terjesztését segíti elő.

Szerintem a cikkben leírt kudarc is alátámasztja azt a jól ismert tény, hogy a nők egész egyszerűen nem jó vezetők. Inkább dominanciakiegyenlítő és segítő szakmákban tudnak jól dolgozni.

 

Átlagember
Újságíró

Én csak azt nem értem, hogy miként tudta ezt létrehozni?

Ha én akarnék egy olyan céget, ahol csak férfi dolgozik és nem lennék hajlandó nőket felvenni, azonnal halálra büntetnének. Már egy olyan hirdetésért is azonnal rámszállna a felügyelet, ha kikötném az alkalmazott nemét. Ezt ő hogy tudta megcsinálni?

Deansdale
Admin

Tudom, hogy a kérdés költői, dehát na… Tudod, ő még egyenlőbb, neki szabad.

daphne
Olvasó
daphne

“Ebből az derül ki számomra, hogy a nőkben nem az eszüket akarjátok szeretni.
Pedig igen sokszor ezt is számonkéritek.”

Te érthetőbben fogalmazol nálam:) Ugyanez zavar engem is. Egyfelől van egy elképzelés, hogy milyen legyen egy nőies nő, ugyanakkor hibáztatják is ezekért a tulajdonságokért. Például: egy nő legyen szép – de ha fontosnak tartja, hogy jól nézzen ki, akkor felületes és hiú. Egy nő legyen kedves és gyengéd – de ha ilyen, akkor kifogásolják, hogy megalkuvó és gyáva. Egy nő simítsa el a konfliktusokat, legyen odaadó – ha ilyen, akkor az a baj, hogy nem törődik az igazsággal. Egy nő legyen érzelmes – de akkor azt kritizálják, hogy nem gondolkodik logikusan. Ha viszont nem törődik sokat a szépítkezéssel, megmondja egyenesen amit gondol, ragaszkodik az igazához, és büszke az eszére (most tegyük fel, hogy jogosan:P), akkor nem elég nőies.

 

Deansdale
Admin

Ugyan már, ne keverjétek a valóságot a tinimagazinokkal vagy a feminista zavarkeltéssel.

Nagyjából be lehet lőni, hogy minek hol van az egészséges szintje, pl. akarjon a nő szép lenni, tegyen is érte, és legyen is az :) De ez nem azt jelenti, hogy a GDP felét költse havonta kencékre és napi 16 órában ezzel szöszöljön. Általában legyen természetes de igényes, alkalomra pedig adjon hozzá egy ízléses pluszt. Ja, és a lényeg: a párjának akarjon szép lenni, ne a féltékenység felkeltésére :) Ebbe beleértendő, hogy 5-10 év házasság után is tegyen azért hogy tetsszen a párjának, ne tekintse nyűgös kötelességnek hogy néha szexi bugyiba kell bújni az ura kedvéért ;)

A kedvességet sosem keverik a megalkuvással, itt valami fogalomzavar van.

Egyébként a felvetéseidre általánosságban elmondható, hogy különbség van az otthon/családban elvárt viselkedés és a nyilvános/munkahelyi között. Otthon legyen érzelmes – nyilvánosan ilyesmire nincs szükség, sőt. Dehát ezt nem kellene külön magyarázni, szerintem tudjátok ti is :D

És mielőtt valaki felkiáltana, hogy micsoda gonosz elvárások, közbeszúrnám, hogy a férfiakon is van legalább ugyanennyi, csak másfélék. Ráadásul ezek az elvárások legalább elvezetnek valahová, vagyis elősegítik a családok és a társadalom olajozott működését. Szokás figyelmen kívül hagyni, hogy ezek nem öncélú elnyomó kitalációk, hanem az emberek saját boldogságát hivatottak szolgálni, igaz némi befektetett munka árán, dehát.

Az ész külön bonyolult probléma, mert a legtöbb modern nő összetéveszti az arroganciával (erről van is itt egy cikk). Sok nő úgy érzi, ha van egy kis esze akkor ezt állandóan bizonyítania kell, ezért mindenkinek a képébe mászik. Ez eléggé fárasztó, hosszútávon kibírhatatlan. Ha egy nő okos,  de nem arrogáns, azt értékelik a férifak.

smirti
Olvasó
smirti

Szerintem egy okos nőben ez mind megvan – és tudja is, hogy mikor melyiket kell előtérbe helyezni. Nem az eszemért szeretnek, mégis tudom, hogy az eszemet is szeretik. :)

daphne
Olvasó
daphne

Kedves, udvarias, nem akarja a másikat megbántani  = nem mondja meg egyenesen, hogy nem tetszik neki valami = megalkuvó, gyáva, gerinctelen. Így értettem.

Az igaz, hogy a férfiakra is nehezednek ilyen egymásnak ellentmondó elvárások. Ezt te is tudod, érzed a saját bőrödön. Nem az elvárás a lényeg, azzal nincs semmi bajom, szerintem is hasznos. Hanem azzal, hogy miután az illető teljesítette az elvárásokat, hogyan kritizálják érte. Biztos tudsz erre is példát mondani férfi oldalról. Én meg mondtam női oldalról. És nem igaz, hogy ezek csak magánéletben elvárások,  nem lehet ezt ilyen élesen kettéválasztani. Csak amíg a férfiakkal szemben támasztott követelmények, amelyek szerint férfias lesz, jól jönnek a munkában, vagy kifelé a társadalomban is, mert vagy pozitívumként értékelik az emberek (okos, bátor, egyenes, védelmező, erős), vagy segít az előbbrejutásban (agresszió, dominancia-harc). A tipikus nő tulajdonságai, például az érzelmesség, ahogy te is írtad, pedig akadályozzák ez eredményes munkát. Jó, erre lehet az a válasz, hogy ezért ne legyen állása a nőnek, hanem valóban, a gyerek mellett végezhet sok egyéb munkát a társadalomért, közösségért.

Az is igaz, hogy a tulajdonságokat mindig lehet pozitívan és negatívan is értékelni.

Deansdale
Admin

“Kedves, udvarias, nem akarja a másikat megbántani  = nem mondja meg egyenesen, hogy nem tetszik neki valami = megalkuvó, gyáva, gerinctelen. Így értettem.”

Ez férfiakra is pont ugyanúgy ráhúzható…

“miután az illető teljesítette az elvárásokat, hogyan kritizálják érte”

Ennek kétféle variációja van: a hülye emberek nyavajgása és a feminista/neoliberális emberellenesség. Normális emberek egy normális társadalomban nem kritizálják azt ha valaki jól csinál valamit. Mondjuk ehhez is hozzá kell érteni, hogy a lovon átesést nem szokták értékelni, vagyis oké, hogy egy nő legyen szép, de azért maradjon a jóízlés határain belül. Kritizálni azt szokták, ha valaki a “szépségét” addig akarja fokozni, hogy az gyakorlatilag kimeríti a közösség elleni izgatás bűntettét :D

“a férfiakkal szemben támasztott követelmények, amelyek szerint férfias lesz, jól jönnek a munkában”

Ezek a fajta elvárások a nemek jellemét igencsak figyelembe veszik, vagyis azért várják a férfiaktól a hideg logikát és a nőktől a meleg szeretetet, mert nagyjából úgyis eleve olyanok. Fordított elvárások sokkal rosszabbak lennének, nagyobb terhet rónának az emberekre és kizökkentenék őket a megszokott kerékvágásból. Nem véletlen, hogy mióta a femcsik beküldték a munkahelyekre a nőket, azok egyfolytában panaszkodnak a “work-life balance” miatt, vagyis a munka és a magánélet kiegyensúlyozásán. Érdekes módon a férfiak ilyesmire sosem panaszkodtak, nem azért mintha ne szeretnének több magánéletet, csak nekik valahogy elfogadhatóbb az, hogy ilyen áldozatokat várnak tőlük a családjuk érdekében. Nekik jobban passzol a kemény munka és kenyérkereset, miközben az asszony otthon őrzi a tűzhely melegét, mint fordítva.

Nem vagyunk egyformák, és ezt a patriarchális társadalom figyelembe vette, a feminista meg nem.

daphne
Olvasó
daphne

“Ez férfiakra is pont ugyanúgy ráhúzható…” – Igen, írtam, hogy a férfiak is biztosan szembesülnek hasonlóval. Mondjuk pont a kedvesség nem feltétele a férfiasságnak.

“Normális emberek egy normális társadalomban nem kritizálják azt ha valaki jól csinál valamit.” – Ezen az oldalon is, a hozzászólások között is bőven van olyan, ami kritizálja a nőket valamilyen nőies viselkedésért. De akkor szemezgetek, csak innen:

“a nők csak az ‘elnyomás’ elleni harcban, romboló céllal tudnak hatékonyan összefogni, de amikor egy közös cél érdekében kellene együttműködni, már nem megy a dolog, “a nők még egymásért se tudnak igazán kiállni.”, “könnyek között kirohan a mosdóba, akkor szinte mindig reflexszerűen utánaugrik egy-két lány, a többi meg csúnya, gyilkos tekintettel méreget.”, “a csoport többi tagjának együttérzését kieszközölve védelmet kaphasson”

Vagyis: együttműködés = jó. A nők nem tudnak együttműködni, vagy ha igen, akkor rombolnak vele, vagy igazságtalanok = a nő (a nőkre jellemző viselkedés) rossz.

“De az korántsem biztos, hogy képesek megérteni azt is, hogy igazad van.” – Logikus következtetés = jó. A nő nem képes helyesen következtetni = a nő (a nőies viselkedés) rossz.

 

Deansdale
Admin

A férfiaktól éppúgy elvárják, hogy kedvesek legyenek, igaz nem a “férfiasság” feltételeként, hanem “úriemberként”.

Ami itt a kommentekben megy az afféle teorizálás, elméletek megvitatása, amik legtöbbször csak úgy felbukkannak és elsüllyednek. Kétlem, hogy a férfiak jelentős része nőellenes sémákban gondolkodna, több komoly okból kifolyólag.

Másrészt ami példákat hozol azok nem igazán jó példák arra, hogy valamiféle elvárt nőies cselekvésre jön negatív reakció. Azt ugyanis senki nem várja el a nőktől, hogy sétődékenyek legyenek vagy sértegessék egymást, gyilkos tekintettel méregessék egymást, stb. Ezek a “yin oldal” negatív megnyilvánulásai, és teljes joggal éri őket kritika, pont úgy, mint a yang oldal negatív megnyilvánulásait (pl. fizikai agresszió).

“együttműködés = jó. A nők nem tudnak együttműködni”

A nők és a férfiak máshogyan működnek együtt, adódóan az alapvető jellemkülönbségekből. A férfiak ésszel működnek együtt, a nők szívvel. Van amikor az egyik jobb egy adott szituációra, van amikor a másik, és ha nem a megfelelőt alkalmazzák akkor megintcsak jogos a kritika. A nők együtt-érzősebb együttműködése nagyon fontos családi körben, mert ha a gyerek balesetet okozott is, a legfontosabb azért mégiscsak bekötni a sebét, nem pedig jól leb*szni. Egy sorozatgyilkos nő bírósági tárgyalása az ellenkező eset, ahol hiába a “feministák hőse” az illető, aki mögé egy emberként sorakoznak fel, akkor is hideg fejjel kell életfogytiglanra ítélni. Mindkét megközelítésre szükség van, csak máshol. Persze ezt nem mindenki látja át a maga egyszerűségében, vannak akiknek a fejébe csak egyféle séma fér be. Ezek kritizálják a másik oldalt folyamatosan, de ez éppúgy jellemző nőkre mint férfiakra.

“Logikus következtetés = jó. A nő nem képes helyesen következtetni”

A nő is képes helyesen következtetni, de ez nála nem elsődleges prioritás. Ennek is megvan a maga haszna és a veszélye is, pont mint az együttműködésnél.

A kritikus pont az, hogy megtaláljuk mindenkinek a helyét a társadalomban, ahol a saját természetének megfelelő viselkedési mintákkal a közösség hasznára lehet, és nem rombolja azt. Nem meglepő módon ez a patriarchális munkamegosztás, ahol a nők összes pozitívuma érvényesülhet a saját terepükön, és a férfiaké is a sajátjukon. Nem jó megoldás mindent összemosni (“gender mainstreaming”), mert nem vezet sehová.

Szemléletes példával: ha van egy csoportod aki alapvetően jó céllövő és imád is lövöldözni, de utál síelni; míg van egy másik csoportod, aki alapvetően szeret és tud síelni, de utál lövöldözni, akkor tök hülyeség mindegyikből biatlonost csinálni, egyrészt mert mind egy szálig középszerűek lesznek, másrészt utálni fogják. Biztos lesz néhány kivétel mindkét oldalon akinek ez az egész cécó kapóra jön, de nem a kivételekhez kellene igazítani a többséget :P

daphne
Olvasó
daphne

Dean, nagyon szeretem a fejtegetéseidet, tényleg. Mint már írtam, igazából nem veled (a te véleményeddel) vitatkozom, csak történetesen te válaszolsz:)

Amiket példának írtam, tényleg bántóak. Te nem így gondolkodsz, de ezek így, leírva, tényleg rosszindulatú, sommás kijelentések. És engem zavar, hogy akik leírták, ugyanabba a hibába esnek, mint amikor feministák azt mondják, hogy minden férfi potenciális bántalmazó.

“Persze ezt nem mindenki látja át a maga egyszerűségében, vannak akiknek a fejébe csak egyféle séma fér be. Ezek kritizálják a másik oldalt folyamatosan, de ez éppúgy jellemző nőkre mint férfiakra.” – Pontosan így gondolom én is. Azért bosszantó, hogy ezen az oldalon is találkozom ilyennel, ahova értelmes, a felszínen átlátni képes, logikusan gondolkodó emberek írnak.

Deansdale
Admin

Tőlem nyugodtan válaszolhat más is, a nyilvános fórumoknak ez az egyik csodája, hogy bárki bármire reagálhat :)

“Amiket példának írtam, tényleg bántóak.”

Kicsit félreértettél. Nem azt mondtam, hogy nem bántóak, hanem hogy a konkrét felvetésre nem igazán jó példák.

Az a gríz, hogy lehetséges olyan általánosításokat tenni, amik megállják a helyüket. Ilyeneken “megsértődni” bolondság, főleg mivel nem személyesek, vagyis nem neked szólnak. Az speciel tipikusan női tulajdonság, hogy az általános dolgokat magukra veszik :D

El lehet mondani, hogy a férfiak hajlamosabbak a fizikai agresszióra, mint a nők, és ebben van igazság (most függetlenül attól, hogy a feministák hogyan forgatják ki és élnek vissza vele). Én is megbántódhatnék, ha erre terelődik a szó, de nem teszem, mert tudom hogy igaz. Ugyanígy igaz a nőkre nézve néhány általánosítás, ami rossz színben tünteti fel őket. Mondjuk manipulatívabbak. Ezekkel nincs mit tenni, el kell őket fogadni és kész, mert az igazságot nem lehet felülbírálni egyéni sértődöttség alapján. Azt viszont bármikor meg lehet tenni, hogy függetlennek tekinted magad az átlagtól, vagyis azt mondod, hogy “oké, a férfiak/nők többségükben ilyenek/olyanok, de ez személy szerint rám pont nem jellemző”. Persze jó ha ez nem csak önbecsapás :D

Viszont érdekes – és már itt is többször belefutottunk -, hogy a korszellem egyszerűen nem engedi kitárgyalni a nők hibáit. A férfiak hibáiról vagy a nők előnyeiről a végtelenségig lehet ömlengeni, de ha valaki nem pozitív fényben beszél a nőkről akkor számolhat azzal, hogy démonok hada fogja tornádóként körbetáncolni és a seggébe harapgálnak :) Pedig ez is a világ szerves része. Nem igaz, hogy a nőknek kizárólag jó oldala van… És ezt belátni nem “nőgyűlölet”.

daphne
Olvasó
daphne

Figyelj:) “Ilyeneken “megsértődni” bolondság, főleg mivel nem személyesek, vagyis nem neked szólnak. Az speciel tipikusan női tulajdonság, hogy az általános dolgokat magukra veszik :D”  Megsértődni bolondság + a nők szoktak megsértődni = a nők bolondul viselkednek :P

Te mit érzel, ha azt olvasod, a férfiak potenciális “nemierőszakolók”? Tehát nem finoman leírva, hogy hajlamosabbak az agresszióra, hanem hogy erőszakosodnak, pont. Ezek árnyalatbeli különbségek csak, de fontosak.

Azt támogatom, hogy ne legyen valami mítosz a nők körül, hogy csak jók lehetnek. De ehhez még nem kell bántónak lenni. Igen, sokaknak az is bántó, ha azt olvassák, a nők hajlamosabbak manipulálni. De ez mégsem ugyanaz, mint leírni, hogy “a nők aljasul manipulálnak”. Lehet ezt érteni, az apró különbséget az objektív megállapítás és a rosszindulat között?

Deansdale
Admin

“Lehet ezt érteni, az apró különbséget az objektív megállapítás és a rosszindulat között?”

Persze :)

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem a pszichológiai jelenségek objektív felismerésére való törekvést és a rosszindulatú általánosítást az alapján is megkülönböztethetjük, hogy az egyik kivételt nem ismerve  habzó szájjal büntető következményeket követel, míg a másik a legszélsőségesebb esetben is legfeljebb kifejezi a nemtetszését, hiányérzetét, kiábrándultságát.

Deansdale
Admin

“habzó szájjal büntető következményeket követel”

Na igen, akkor kezdhetne félni bármilyen nő, ha arról lenne szó, hogy “a nők manipulatívak, tehát iktassuk törvénybe hogy a nőknek tilos…; kötelező…; legyen ‘nőadó’; stb.” A feministák ezt nyomatják éjjel-nappal a férfiak ellen, és az igazi irónia, hogy még csak nem is valós megfigyelésekre alapozva, hanem hazugságokra és rémálmokra.

daphne
Olvasó
daphne

Az igaz, hogy a legrosszabb esetben is, amikor egy férfi a nőket becsmérli, amögött annyi van, hogy nem tartja sokra, lenézi őket. A feminista célkitűzések viszont arról árulkodnak, hogy irtóznak minden tulajdonságtól, ami férfivá tesz egy embert.

smirti
Olvasó
smirti

Az irtózás még nem lenne baj, az az ő magánügyük. Az viszont már baj, hogy azt hazudják, hogy minden nő irtózik minden ilyen tulajdonságtól, csak szegénykéket félrenevelte a patriarchátus, és nem is veszik észre. :)

Alter Ego
Szerkesztő

Daphne, idézted az egyik mondatomat, mint nőket kritizáló mondatot, miközben az a megállapítás még csak véletlen sem kritika:

“a csoport többi tagjának együttérzését kieszközölve védelmet kaphasson”

Ebben a mondatban igazából nyoma sincs a kritikának, ez a világ legszimplább ténymegállapítása… Ahhoz, hogy kritika váljon belőle, értékítéletet is ki kellett volna fejtenem. De én nem tettem mást, csupán értelmeztem, hogy milyen célt szolgálhat ez a viselkedésforma. Úgy érzem, ez is jól példázza azt, amit Dean fejtegetett: Néha már a nőkkel kapcsolatos ténymegállapítások is rosszindulatú kritikaként, ne adj isten nőgyűlöletként ítéltetnek meg… Holott…

daphne
Olvasó
daphne

Oké, igazad van, abban a mondatban nem volt kritika. Azért nőgyűlöletre még csak nem is gondoltam veletek kapcsolatban, ne túlozzunk:) Pláne tiltó törvényekre.

Egyébként kíváncsi lennék, hogy működnek például a feminista szervezetek, mint a nane. Gondolom ott is jórészt nők vannak, és hát a saját céljaikat tekintve, elég sikeresek. Vagy milyen egy zárda belülről? Nincs akkora fegyelem, mint egy kolostorban? Az is egy szervezet, azt is irányítani kell, és összedolgozni a benne lévőknek.

bandi31
Olvasó
bandi31

A nane-ről nincs információm, de a zárdákban az élet szigorú szabályok között zajlott, elő volt írva, hogy kinek mikor mit kell csinálnia, ki milyen pozícióban van. Kevés mozgástér maradt a benne élőknek, aki renitenskedett, megbüntették. Pont ez a fenti cikk egyik sarokpontja is szerintem, hogy a főnöknő megmenthette volna a helyzetet, ha az elejétől szigorú kontrollt gyakorol a beosztottjai fölött. De ő be is ismeri, hogy a jobb munkahelyi légkör érdekében semmilyen nyomást nem akart gyakorolni a kolléganőire, kvázi a lovak közé dobta a gyeplőt. Meg is lett az eredménye.

….Lehet hogy a fenti esetben nem is a nők összedolgozni képtelensége okozta a cég vesztét, hanem a gyengekezű vezetés???

 

smirti
Olvasó
smirti

A kettő együtt. :)

Alter Ego
Szerkesztő

A NANE egyébként nem feminista szervezetként deklarálja magát, hanem egy olyan civil szervezetként, amelynek célja, hogy a nőknek nyújtson segítséget a családon belüli erőszak vonatkozásában. Azonban véleményem szerint valójában egy radikális feminista szerveződésről beszélhetünk. Mielőtt még bárki pert indítana ellenem, elöljáróban leszögezem, hogy minden róluk származó értesülésem más újságírók által megírt cikkekből és egy olyan személytől származik, aki állítása szerint korábban alkalmazottja vagy önkéntes segítője volt a civilszervezetnek. Az alábbi állítások főként a másodkézből származó információk alapján kialakult véleményemet tükrözik, és ezekről nem állítom azt, hogy feltétlenül fedik a valóságot.

Egyes újságíróktól származó értesüléseim szerint a NANE és más hasonló állami támogatásból prosperáló civil csoportok, mint például a Habeas Corpus Munkacsoport, úgy lehettek sikeresek, hogy olyan EU-s pénzügyi források álltak rendelkezésre, amelyeknek felhasználásához mintegy “nagyítóval keresték” azokat a civil szerveződéseket, amelyeknek ezeket a pénzeket odaadhatják. Tehát véleményem szerint a sikereiket nem a rátermettségüknek, hanem a helyzetnek és a kapcsolataiknak köszönhették. A széles pénzügyi támogatottság ellenére értesüléseim szerint a NANE résztvevőinek, segítőinek jelentős része fizetés nélkül dolgozó önkéntes. Amúgy úgy tudom, a civilszervezeten belül tényleg zárdai fegyelem uralkodik, például kifejezetten “fejmosásokra” számíthat az a náluk tevékenykedő segítő, aki férfiak hívását hajlandó kezelni és férfiak problémáival kapcsolatban hajlandó tanácsot adni, segítséget nyújtani. Tehát arra kell következtetnem, hogy az “összedolgozást” valószínűleg eszmei motiválással, az egyéni kezdeményezések és vélemények háttérbeszorításával, letörésével és antidemokratikus vezetői módszerekkel érik el. De persze én nem voltam ott…

daphne
Olvasó
daphne

De végülis elérik az összedolgozást. Talán tényleg a vezető képességeivel volt a legnagyobb baj itt a cikkben. Arról persze nem szól, hogy az előző helyén hogyan boldogult, ahol férfiak is voltak. Lehet, hogy ott se ment, csak azt hitte, hogy a férfiak miatt? Közben meg egyszerűen ő nem ért az irányításhoz? Ezzel együtt én is jobban szeretek olyan helyen dolgozni, ahol vegyes a társaság.

smirti
Olvasó
smirti

“véleményem szerint a sikereiket nem a rátermettségüknek, hanem a helyzetnek és a kapcsolataiknak köszönhették”

Én is így látom.

Deansdale
Admin

Alter, szerintem ne óvatoskodd túl. Elvégre nem neked kellene félni az igazság kimondásától, hanem nekik attól, hogy napvilágra kerül. Egyébként sem perelhet be senki azért, mert szerinted feminista :P Annál is inkább, mivel egyértelműen feministák – attól függetlenül, hogy nem bélyegezték a feliratot a homlokukra, az elköteleződés egyértelmű.

smirti
Olvasó
smirti

Elüldöznek mindenkit, aki nem fogadja el a dogmákat. (A kolostorból meg kizárják.)

daphne
Olvasó
daphne

De végülis akkor elirányítják a maguk szervezetét, így vagy úgy. Most ne azt nézd, hogy mennyire káros a létük, hanem hogy van olyan, hogy működik egy női vállalat. Attól még átlagban lehetnek kevésbé alkalmasak a nők a vezetésre meg az együttműködésre.

Deansdale
Admin

Nem tudom nem leütni a magas labdát, de a zárdákban (kolostorokban ha jól sejtem férfi szerzetesek laktak) úgy sikerült rendet tartani, hogy a főnővér férfiasan viselkedve szigorú rendet és fegyelmet tartott. Lehetett volna nőies, mint a fentebbi cikk írója volt, de akkor befuccsolt volna a zárda :)

Ami ugye rávilágít arra, hogy nem lehetetlen egyik nemnek a másik mintáit felvenni, de plusz erőfeszítéssel jár, és ugye szinte magától értetődően megnyilvánul, hogy melyik minta melyik nemhez tartozik alapból

daphne
Olvasó
daphne

Most is férfi szerzetesek laknak a kolostorokban ;)

Igen, a keménykezű irányítás férfias dolog. És milyen egy családanya, aki a gyerekeit irányítja sikerrel meg a háztartást? Gondolhatunk egy falusi gazdaságra is, ahol alkalmazottak is lehettek, vagy egy nagypolgári háztartásra, cselédekkel. Az milyen hozzáállást követel?

Deansdale
Admin

Voltak dolgok amiket nők irányítottak, főleg azokban a munkakörökben amiket egyébként ők végeztek. Nem sok értelme lett volna ha egy takarító cselédnek a férfi magyaráz. Ettől függetlenül úgy sejtem a háttérben azért érződött a férfi tekintélye, bár lehet hogy csak a patriarcha beszél belőlem :) Egyébként jellemző volt mindigis, hogy a nemeknek külön hierarchiái voltak, vagyis a nőket nők irányították, a férfiakat férfiak – a zárda és a kolostor a legfényesebb példák erre. Csakhát ez ugye egyben azt is jelenti, hogy a “nőelnyomásnak” adtunk egy újabb pofont, ugyanis hogy a francba nyomták volna el a nőket a férfiak ha egyszer lényegében külön életet éltek…?

A családban meg régóta “köztudott”, hogy a tradícionális metódus működik a legjobban, vagyis anyuci együttérez, apuci fegyelmez. Ezért tragédia a szingli nők gyermekvállalása, mert 90%-uk képtelen pótolni/másolni a férfias fegyelmezést, egyszerűen nem olyan a természetük. Lehet polkorrekt az egyedülálló anyák istenítése, de akkor szőnyeg alá kell söpörni, hogy a lurkóik milyen emberré cseperednek föl, mert a statisztikák nagyon csúnyák.

daphne
Olvasó
daphne

És vajon amikor egy nő a nőies területeken irányít, mint ahogy te is írod, miért nem válik férfiassá? Miért nem kellenek ehhez a férfira jellemző vezetői készségek, szemben egy cég irányításával?

Deansdale
Admin

“És vajon amikor egy nő a nőies területeken irányít, mint ahogy te is írod, miért nem válik férfiassá? Miért nem kellenek ehhez a férfira jellemző vezetői készségek, szemben egy cég irányításával?”

Kellenek. Nem minden nőből vált jó gazdaasszony vagy főnővér. Azt ugye tudjuk, hogy senki sem tisztán yin vagy yang, ezek keverednek mindenkiben, tehát lehet találni férfiasabb nőt és nőiesebb férfit (ezzel nem mondtam nagy újdonságot). A férfias férfi vagy férfias nő jó vezető, ellenben a nőies férfival vagy nőies nővel :) Csakhogy értelemszerűen jóval több férfias férfi létezik, mint férfias nő, tehát statisztikailag a férfiak jobb vezetők.

daphne
Olvasó
daphne

Ebből az következne, hogy a hagyományosan női területeken (mint a háztartásvezetés) is jobbak a férfiak :P

Naooo
Olvasó
Naooo

[ipari  trollkodás]

Deansdale
Admin

:D

Van egy hatalmas gond ezzel az egész felvetéssel, hogy ki miben jobb. 1. A férfiak alapvető tulajdonságai magasabb fokú specializációt tesznek lehetővé (pl. jobban tudnak egyfelé koncentrálni). 2. A férfiak tulajdonságaiban általában nagyobb a szórás, emiatt több köztük a hülye és a zseni is, míg a nők inkább közelebb vannak az átlagoshoz. Ezek miatt szinte bizonyos, hogy ha azt keressük, ki tud a legjobban elvégezni egy adott melót, akkor férfi lesz az illető. A logika messzire vezet szinte bármilyen komplex feladat elvégzésében, és az általában a férfiaknak megy jobban, vagyis a csiszoltabb stratégiai és taktikai gondolkodás, a lényegretörőbb priorizálás miatt szinte tutkó, hogy ha a Top10-et nézed bármiben, az férfiakkal lesz tele.

Kivéve, ha a feladat maga kifejezetten igényli a logika mellőzését az érzelmek javára – és itt jön a képbe a család. Visszatértünk az origóhoz :) Bizonyos értelemben a férfiak überhatékony gépek, akik bármilyen “munka jellegű” munkát jobban elvégeznek a nőknél, mert erre teremtette őket a természet (vagy Isten, kinek mi). Viszont az életben sok dolog nem “munka jellegű”, amihez jobban passzol a nők jellemvilága.

Éppen ezért sosem érdemes abba a csapdába esni, hogy részterületeket keresünk, “amiben a nők jobbak”, mert előbb-utóbb úgyis valamilyen “munka jellegű” felvetés érkezik, és akkor jön a vita, hogy “neb*zmeg már ebben is jobbak a férfiak?” – ennek a csíráit lásd itt :D A nemek feladatait vagy képességeit nem lehet mérlegre helyezni, mert százezer hatékonyan legyártott anyacsavart vagy egy optimálisan vezetett farmot nem lehet összehasonlítani egy lelki egészségben nevelkedő gyermekkel. Ha túl akarom sarkítani a dolgot, és most kifejezetten erre utazom, akkor azt lehetne mondani, hogy a mentális és a fizikai világ a férfiak birodalma, a lelki pedig a nőké, vagyis nem fogsz tudni találni szinte semmilyen fizikai/mentális feladatot, amiben a “világbajnok” ne férfi lenne. Legyen az sakk, súlyemelés vagy vállalatvezetés. Ugyanakkor a lelkiség a nők területe, és az meg a tragédiájuk, hogy ez nem mérhető számokban, és a modern világ, bár sokat papol róla, valójában elhanyagolni látszik és nem nagyon értékeli. Persze ez részben pont a feministáknak köszönhető, akik lerombolták az otthont, elértéktelenítették a családi szeretetet, a gondoskodást, ésatöbbi. Pont a feministák vágnak alá a nőknek azzal, hogy a saját erősségeiket kidobják az ablakon azzal a felkiáltással, hogy a “valódi erősségek” azok amiket a férfiak birtokolnak. (Ebben meg az a vicc, hogy azokat tényleg a férfiak birtokolják, tehát a nők sosem fogják egyenlő feltételek mellett legyőzni őket – így kerülnek terítékre a kvóták, a pozitív diszkrimináció.) Ha nem akarnánk feminista indíttatásra azon versengeni, hogy ki a jobb férfi, hanem a nők inkább kifejeznék magukat a nőiségükben, akkor az egész “nemek harca” elmúlna mint egy rossz álom és békében együtt élhetnénk.

Tudod miben lehetne összefoglalni az egészet, és egyben talán kifejezni a dolog abszurditását? …miben biztosan jobb egy nő, mint egy férfi… biztosan jobb anya. És ezzel a kérdés ától zettig le van rendezve, bármi tovább ragozás tök értelmetlen.

daphne
Olvasó
daphne

Igen, a férfi pedig biztosan jobb apa:D Én azért még ragozom kicsit, nekem még nem egészen kerek.

Azt hiszem ott lesz a kulcs, ahol azt írod, a férfiak jobban belemélyednek egy területbe, és nagyobb a szórás a képességeikben, míg a nők átlagosabbak. Az értelem-érzelem megkülönböztetés szerintem nem illik ide, a családi élet szervezéséhez elég sok értelem is kell, nem csak arról szól, hogy meg kell vigasztalni a gyereket ha elesik. A lelki egészségben neveléshez talán elég annyi, hogy kedvesen meghallgatom, de a testi egészség is fontos:) Nem igaz, hogy a nők nem gondolkodnak ésszerűen, csak  másképp jutnak a helyes végeredményre, mint a férfiak.

Szóval arról lehet inkább szó, hogy a nők abban jobbak, hogy sok apró vackot észrevegyenek és fejben tartsanak, gyakorlati szempontokat mérlegeljenek a pillanatnyi helyzetre, és elvégezzék napról napra ugyanazokat a feladatokat. Volt ez cikk itt nemrég, hogy állítólag a többfelé figyelésben mégis a férfiak jobbak, de ezt én mondjuk fordítva tapasztalom.  Vagy csak kevésbé szívesen figyelnek egyszerre többfelé, mint a nők. De tény, hogy ez a képesség is szükséges.

Nincs egy letisztult elképzelésem ezzel kapcsolatban, csak látom az ellentmondásokat, és szeretném megérteni a dolgot.

Inaara
Olvasó
Inaara

daphne és Dean, bocs, hogy beleszólok kettőtök párbeszédébe.

daphne, persze, hogy kell értelem a családi élet szervezéséhez is, de másfajta, mint a tipikus férfias tulajdonságokat igénylő irányításhoz. Itt a nők azon  a területen “vezetnek”, amelyen belül egyébként is otthon vannak, az ő terepük, s ez az egyetlen fajta vezetés, amihez a férfias típusúval ellentétben valójában empátia szükségeltetik. Nem arról van szó, hogy a nők tehetetlen, élhetetlen, gyámoltalan bábok, egyszerűen csak nem szerencsés belekontárkodniuk azokba a tevékenységekbe, amelyekben nagy valószínűséggel nem lesznek sikeresek. Mint Dean is írta több helyen, vannak férfias nők (akiknek magasabb a tesztoszteron szintjük, s ez előbb-utóbb a külső megjelenésükben is megnyilvánul. Egy átlagos nővel ellentétben jó rendszerezők, s kevésbé empatikusak.), akik megállják a helyüket a férfiak között, de most nem róluk van szó, hanem mint rendszerint, most is csoportátlagokról beszélünk.

“Nem igaz, hogy a nők nem gondolkodnak ésszerűen, csak  másképp jutnak a helyes végeredményre, mint a férfiak.”  Ez a mondatod nagyjából lebuktatott…  :) Kiderült, hogy mégiscsak jól látod, miről van szó. Talán annyival egészíteném ki, hogy a nők (attól függően, hogy miről van szó) másképp jutnak a szerintük helyes végeredményre.  :)

Deansdale
Admin

“daphne és Dean, bocs, hogy beleszólok kettőtök párbeszédébe.”

Ez egy nyilvános fórum, kityrákotty, itt nem létezik “párbeszéd” :) Ki találta ki ezt a hülyeséget – no offence -, hogy ha valaki valamire válaszol akkor másoknak már nem illik hozzászólni?!?!?! Ha párbeszédet akarunk majd szobára megyünk :)

Inaara
Olvasó
Inaara

Dean, természetesen nem arról van szó, hogy “nem illik” beleszólni, csak olyan jó kis “párbeszéd” alakult ki köztetek a témában.. :)

smirti
Olvasó
smirti

@daphne: Működik a női vállalat – egy ideig. A férfiak (vagy férfiak és nők) vezette vállalatokkal szemben a csak nőkből álló vállalat szükségszerűen csődbe megy. Ezt egy férfiak “dominálta” vállalatnál dolgozó női felsővezetőként állítom. :)

Maestro
Szerkesztő

Mesélj már kicsit bővebben, miért szükségszerű a csődjük? Ez azért kicsit meredeken hangzik így.

smirti
Olvasó
smirti

Igen, valóban meredek. Ellenben szerintem sarkítás nélkül is helytálló, ha (nem oligopol) piaci versenyt feltételezünk abban az iparágban, ahol a két vállalat az egyéb körülményeket azonosnak feltételezve működik.

A csak nőket alkalmazó, nők vezette vállalat vezetésében és / vagy a vezetők és beosztottak között kibékíthetetlen konfliktusok vannak jelen. Ezt nemcsak a cikkbeli példa igazolja, hanem a valóságban is jelen levő, nagy női többséggel rendelkező (többségében állami) intézmények és vállalatok működése is. (Ha csupa “férfias” nő van jelen, az lehetne kivétel, de olyat még nem láttam.)

A konfliktusok időtrablók és akadályozzák a következetes, egy irányba húzó vezetést. Ugyanakkor, mint a példában is, a női vezető nehezen szánja el magát a konfliktusforrás eltávolítására, inkább megpróbálja intrikákkal lehetetlenné tenni az ellenfelet, akkor is, ha ezer ok lenne a kirúgására.

Ebből következik, hogy a vezetés munkaidejének nagy részét nem a feladatával tölti, amiből egyenesen következik, hogy ezt teszik a beosztottak is. A következmény – logikusan – rosszabb minőség és / vagy kisebb output, ami versenykörnyezetben alkalmazkodást kényszerít ki, vagy csődöt jelent.

Idáig a történet nem nagyon vitatható. :)

A szükségszerűséget az kérdőjelezheti meg, hogy más út is létezhet a következmények elhárítására, mint férfiak felvétele a céghez. Szerintem nincs más út, ezért írtam szükségszerű csődről (amennyiben ragaszkodunk az eredeti koncepcióhoz, a kizárólag női vállalathoz).

smirti
Olvasó
smirti

Számomra ez munkában és magánéletben is egyszerű: az építő együttműködés jó, a romboló vagy elvtelen együttműködés rossz.

daphne
Olvasó
daphne

Inaara, ne szabadkozz, én már vártam, hogy más is beleszóljon. Nem mintha nem élvezném a beszélgetést Deannel:) de kíváncsi vagyok más véleményekre is.

“Ez a mondatod nagyjából lebuktatott…  :) Kiderült, hogy mégiscsak jól látod, miről van szó. ” – Nem vagyok hülye, csak úgy csinálok:) Illetve vannak dolgok amiket nem értek, és néha játszom az ördög ügyvédjét, hátha kiderülnek a válaszok. Engem nem kell meggyőzni arról, hogy a férfiak és nők különböznek.

Szóval ebben a témában van néhány ellentmondásos tény:

1. A nők által vezetett, vagy csak nőkből álló cégben nem folyik igazán hatékony munka, és a hangulat is elég szörnyű, ezt én is tapasztaltam, meg más is, illetve erről szól a cikk.

2. Léteznek olyan nők által vezetett, vagy csak nőkből álló szervezetek, amik működnek, nem esnek szét, be tudják tölteni a funkciójukat és elérik a saját céljaikat. Mint például a feminista szervezetek (legnagyobb sajnálatunkra), meg a zárdák, vagy mondhatnám a bordélyházakat is.

3. A hagyományosan nők által végzett tevékenységekhez szükség van valamilyen típusú irányítási képességre is, sok más mellett.

“a nők azon  a területen “vezetnek”, amelyen belül egyébként is otthon vannak, az ő terepük, s ez az egyetlen fajta vezetés, amihez a férfias típusúval ellentétben valójában empátia szükségeltetik” – Mire gondolsz pontosan? Milyen fajta ez a vezetés, miben más, mint a férfiaké, miért kell hozzá több empátia?

Idekívánkozik az is, hogy egyikünk agya sem a formális logika szerint működik, nem így gondolkodunk, mert ez túl nehézkes és lassú lenne. A logikának az az előnye, hogy a következtetéseket, az egyes lépéseket le lehet írni, és azt egy másik ember is megérti, így be lehet bizonyítani, hogy helyes az eredmény. Így működik a tudomány. De nem az agyunk, se a nőké, se a férfiaké. A férfiak jobbak abban, hogy megértsék a formális logikát, illetve ismerjük az intelligenciateszteken tapasztalt szórást,  de attól még a nők is képesek ésszerűen gondolkodni, legfeljebb kevésbé tudják bebizonyítani az igazukat.

 

Inaara
Olvasó
Inaara

Igenis, megtanultam, hogy itt nincs párbeszéd, és megígérem, többé  nem szabadkozom.  :)

“Nem vagyok hülye, csak úgy csinálok:)”   Hm, nem is tudom honnan, de valahogy sejtettem… :) Talán élvezted a helyzetet, hogy Deant megdolgoztatod? ;)

“…csak nőkből álló cégben…a hangulat is elég szörnyű, ezt én is tapasztaltam, meg más is,…”    Én is…

“a nők azon  a területen “vezetnek”, amelyen belül egyébként is otthon vannak, az ő terepük, s ez az egyetlen fajta vezetés, amihez a férfias típusúval ellentétben valójában empátia szükségeltetik” – Mire gondolsz pontosan? Milyen fajta ez a vezetés, miben más, mint a férfiaké, miért kell hozzá több empátia?”

Itt kifejezetten a családi élet szervezésére, vagy egy falusi gazdaság irányítására gondoltam. Szerintem a nők zöme megállja a helyét “hazai” terepen, mert itt nem a “kinti”, a kőkemény férfivilágban elvárt irányító képességekre van szükség. Mégiscsak az otthon dolgairól kell dönteni, és ezek más fajsúlyú döntések (amellett, hogy ezek is fontosak).

“Léteznek olyan nők által vezetett, vagy csak nőkből álló szervezetek, amik működnek, nem esnek szét, be tudják tölteni a funkciójukat és elérik a saját céljaikat. Mint például a feminista szervezetek (legnagyobb sajnálatunkra), meg a zárdák, vagy mondhatnám a bordélyházakat is.”

Ez igaz, de ezeket a szervezeteket férfias típusú nők vezetik férfias stílusban.

“Így működik a tudomány. De nem az agyunk, se a nőké, se a férfiaké.”  A férfiaké azért eléggé hasonlít hozzá, ha van is különbség, + kicsit sarkítok is. Apámon, a testvéremen és a körülöttem lévő férfiakon látom, hogy mennyire imádnak mindent, ahol a végkifejlet nem nyitott, ami szabályvezérelt, amit egyértelműen le lehet írni a “bemenet-művelet-kimenet” hármassal, s a fejükben mindenről Excel-táblázatot vezetnek.Tanulmányaim, olvasmányaim során nagyon tetszett és nagyon találónak tartottam a “rendszerezés, rendszerek” kifejezést, amit az empátia ellentéteként használnak. A férfiaknak fontos, hogy a rendszer, amit meg akarnak fejteni véges, jól meghatározható és leírható törvényekkel rendelkezzen. Ha megvannak a rendszert vezénylő szabályok,  teljes egészében meg tudják határozni a működését. Lehet bármilyen összetett, sok paraméterrel rendelkező rendszer bonyolult szabályokkal – az a lényeg, hogy a szabályokat meg lehessen határozni (illetve meg kell keresniük a rendszer azon részeit, amik megváltozhatnak. Ehhez kell a sasszem, a lényeges részleteket gyorsan felismerő képesség.).

Akármennyire is szilárd a meggyőződésem a férfiak és nők közötti különbségről, valamilyen szinten rám is hat a mai világ. Néha méltatlankodom, hogy más nőknek ilyenkor már cége(i) van(nak), sikeres üzletasszonyok…  Én meg sehol sem vagyok. :/  Aztán ez a hangulat szerencsére gyorsan elmúlik.. :)

 

 

daphne
Olvasó
daphne

“Szerintem a nők zöme megállja a helyét “hazai” terepen, mert itt nem a “kinti”, a kőkemény férfivilágban elvárt irányító képességekre van szükség.” – Ezt el tudom fogadni.

“Ez igaz, de ezeket a szervezeteket férfias típusú nők vezetik férfias stílusban.” – Szóval kivételes esetekben működhet, egy arra alkalmas nővel. Bár biztos van valami más ok is, azon kívül, hogy férfias irányításra van szükség.

A gondolkodásunkról hirtelen ezt a beszélgetést találtam Mérő Lászlóval, de a könyvei is nagyon jók: http://ebooks.gutenberg.us/Wordtheque/hu/AAACEE.TXT

“Ugyanez a helyzet a pszichológiában a racionalitás kérdésével is: az emberi gondolkodás nem racionális, és erre pszichológiai tények tömkelege mutat. De nem is irracionális; nem mond ellent a racionalitás törvényének, csak éppen nem azon alapul. Ezt elsősorban a játékelmélet új fejleményei támasztják alá.”

Minden embernek szüksége van valamire, ami több, mint a saját létezésének a fenntartása, vagy az utódok gondozása. Ettől vagyunk emberek, a nőknek is kell valami amiben ezeken túl is alkothatnak, hasznosak lehetnek, fejleszthetik a képességeiket. Az volna a jó, ha meg lehetne találni azokat a területeket, amiben ezt megvalósíthatják. Ez persze nem feltétlenül a karrier.

Inaara
Olvasó
Inaara

Mérőt nagyon csípem, több könyve megvan. Most jutott eszembe, hogy a pszichológus is segítő foglalkozás, zömében mégis férfiak (legalábbis a nagy nevek, amik beugranak,  mind).

“…a nőknek is kell valami amiben ezeken túl is alkothatnak, hasznosak lehetnek, fejleszthetik a képességeiket.”

A példák, az elméletek, amiket a férfi-nő különbség érzékeltetésére, alátámasztására hozunk, mindig sarkítottak. Alapjaiban továbbra is igazak, de a világ változása mindenkire hat. A zsigereinkben kódolt évezredes/évmilliós minták nem változnak gyorsan.  Amennyire lehet, meg kell próbálni megtalálni a középutat.

daphne
Olvasó
daphne

Találtam mást is:

“Mérő László McClelland és munkatársai kutatásaiból kiindulva világít rá egy igen érdekes megfigyelésre, mely szerint a sikeres főnök nem abból lesz, aki rendelkezik a papírforma szerinti elvárásokkal, inkább abból, aki igazi „dúvad”.
Amikor McClelland és munkatársai megvizsgálták a főnökök motivációinak természetét, igen váratlan eredményre jutottak. A legfontosabb tényező, amely egy menedzsert sikeressé tesz, nem mások motiválásának képessége, nem is a csapatmunkára való képesség, nem a kapcsolatépítési készségek és nem is a teljesítményvágy. Ezek mind valamennyire szükségesek a menedzser sikerességéhez, de mind csak viszonylag csekély vagy legfeljebb közepes mértékben. Egyetlen olyan tényezőt találtak, aminek mindenképpen igen magas értékűnek kell lennie ahhoz, hogy valaki sikeres menedzser legyen, és ez a hatalomvágy. A hatalomvágy (vagy szakszerűbben: hatalommotiváció) többféle tulajdonságból áll össze… A sikeres menedzserek bizonyos értelemben igazi dúvadak: makacsak, varacskosak, hataloméhesek.”

Sajnos tovább nem lehet olvasni a cikket, csak annak aki megveszi az újságot.
http://www.upszi.hu/pdf/1788085ec453b406118bde5a8de8e1f4/files/assets/basic-html/page4.html

Inaara
Olvasó
Inaara

“Egyetlen olyan tényezőt találtak, aminek mindenképpen igen magas értékűnek kell lennie ahhoz, hogy valaki sikeres menedzser legyen, és ez a hatalomvágy. ….A sikeres menedzserek bizonyos értelemben igazi dúvadak: makacsak, varacskosak, hataloméhesek.”

Erről beszélünk. :)

 

Maestro
Szerkesztő

Ez egyben választ ad arra a feminista ‘érvelésre’ is, miszerint mivel ugyanannyi a magasan képzett nő, ezért ugyanannyi női vezetőnek is kell lenni. Holott könnyű belátni, hogy ennek nincs sok köze egymáshoz. A jó vezető az, aki egy cég élére tud kerülni (vagy felfuttatni a saját cégét) és sikeresen tudja vezetni is.

Deansdale
Admin

“az emberi gondolkodás nem racionális, és erre pszichológiai tények tömkelege mutat. De nem is irracionális; nem mond ellent a racionalitás törvényének, csak éppen nem azon alapul.”

Ez marhára bonyolult téma, és szerintem nem is igazán úgy érti, ahogyan te most használod.

Inaara leírása szerintem korrektebb: a férfiak természete logikusabb, analizálóbb, míg a nőké érzelmesebb. Az agyféltekék tökéletesen leírják ezt: a férfiak inkább használják a balt, a nők a jobbat. Éppen ezért amiket korábban írtál – bocsi – nem igazán igazak :) A férfiak és a nők sokszor különböző döntésekre jutnak, amik a férfiak számára egyszerűen leírhatók annyival, hogy a nők logikátlanok; értsd: a szívüket használják akkor is ha az eszüket kellene. A nőkből sem hiányzik a bal agyfélteke, és a férfiakból sem a jobb, csak a hangsúlyok másak.

Amiről Mérő beszél, az egy teljesen másik szint, másik nézőpont.

“Ettől vagyunk emberek, a nőknek is kell valami amiben ezeken túl is alkothatnak, hasznosak lehetnek, fejleszthetik a képességeiket.”

Fel kell hívnom mindenki figyelmét, hogy bármiféle “önfejlesztésre” a legjobb lehetőség ha otthon maradhat az ember amíg másvalaki dolgozik rá. Az csak gagyi mese, hogy a munka az önmegvalósítás útja. Az alkotás útja az, ha elküldöd suliba a gyereket, aztán 7-től 10-ig Rembrandt reprót festesz, 10-től 12-ig asztrofizikát tanulsz hangoskönyvről miközben aerobikozol, 12-től 14-ig személyesen konzultálsz a spirituális mestereddel a karma kérdéseinek bizonyos aspektusairól, és aztán még bőven van időd összeporszívózni és csinálni egy brassóit mielőtt a család hazaszivárog. És ez volt a hétfőd.

daphne
Olvasó
daphne

Én pontosan arra gondoltam, amiről Mérő ír, nem csak itt, sok könyvében is. Szeretjük azt hinni, hogy racionálisan gondolkodunk, pedig nem. Ettől függetlenül van különbség a női és férfi gondolkodás között, dehát ezt is leírtam, nem tudom miért mondod, hogy nem igaz.

“Fel kell hívnom mindenki figyelmét, hogy bármiféle “önfejlesztésre” a legjobb lehetőség ha otthon maradhat az ember amíg másvalaki dolgozik rá.”

Hát most nem tudom hova tenni ezt a gúnyos hangnemet, meg amit még utána írsz. Direkt írtam, hogy ennek nem feltétlenül a karrier, a fizetett munka a módja. Tulajdonképpen hogyan képzeled el a mai világban az ideális női életet?

Deansdale
Admin

Továbbra is azt mondom, hogy amit Mérő ért (ir-)racionális gondolkodás alatt, az nem ugyanaz a kategória amiről mi beszélünk. Nehéz ezt szabatosan megfogalmazni, szerintem holnap majd nekifutok…

Nem volt abban semmi gúnyos, és nem is neked szólt. Ha neked szólt volna, akkor a te figyelmed hívom fel :)

Mindenkinek az az ideális élet amit annak érez. Olyan fokon individualizált világban élünk, hogy más válasz nem is létezhet, semmiféle korlát vagy befolyás nem elfogadható. Ugyanakkor ennek persze meg is van az eredménye, csak a polkorrektség tiltja hogy beszéljünk róla. (Mégis megtesszük :) A szigorú magánvéleményem szerint, amit senkire nem akarok ráerőltetni, az lenne egy “optimális női élet”, ha valaki egyetem előtt vagy közvetlenül utána szül 3-4 gyereket egy megbízható férfinak, akivel stabil házasságban együtt élnek legalább addig amíg a gyermekek mind egy szálig ki nem repülnek, amely időpontig a nő háztartásbeliként tenné hozzá a saját részét a közöshöz. Utána azt csinál amit akar, lehet karriert építeni vagy önkifejezni – illetve az utóbbit nyilván a család mellett is lehet, amíg nem megy annak rovására. Egy ilyenfajta élet elfogadható kompromisszum lenne minden szempontból, bár a modern nők 90%-a ehhez messze túl önző, és felháborodva közölné már a gondolatra is, hogy neki jár a bulizás 16 és 36 éves kor között, tehát addig mindenki elmehet a fenébe, hülye lenne lekötni (tönkretenni?) magát egy patriarchával meg néhány büdös kölökkel. Hogy ezen belül/felül a nő mit csinál, az abszolút magánügy. Hogy a szabadidejét a neurolingvisztika tanulmányozásának szenteli, vagy a bigbránert bámulja az agysorvasztó dobozban, az részemről teljesen mindegy. Libertárius nézeteket vallok; mindenki csináljon amit akar amíg az én dolgomba nem szól bele…

daphne
Olvasó
daphne

A magánvéleményedre voltam kíváncsi. Nagyjából én is ezt gondolom ideálisnak, de persze nem így csinálom.

Deansdale
Admin

Az a gond, hogy a legtöbb ember aki politikába ártja magát azt képzeli, hogy te a véleményedet automatikusan másokra akarod erőltetni. (Ez egyszerű kivetítés, mivel ők maguk tényleg azt szeretnék.) Épp ezért volt muszáj hozzáfűzni, hogy ez magánvélemény, mert különben bármelyik kretén feminista nekiállhatna terjeszteni, hogy én a nőket vissza akarom zavarni a konyhába, meg hasonló hülyeségek. Persze így is nekiállnak, ha olyan a kedvük, nem nagyon zavartatják magukat az igazságtól :) De alapvetően nincs semmi összefüggés aközött, hogy én mit gondolok, vagy hogy akarom-e mások számára kötelezővé tenni.

Inaara
Olvasó
Inaara

Dean, szerintem is a “szigorú magánvéleményed” az ideális, olyan jó lenne így egy ideális világban…csak hát a kivitelezés… “Mindössze” azzal a bizonyos megbízható férfival nem egyszerű találkozni, akivel egy nő bele mer vágni a családalapításba. Legalább annyi nő panaszkodik, hogy nincsenek normális férfiak, mint ahány férfi hiányolja a normális nőket – valahogy össze kéne engedni a két bandát.  :)

Tegyük fel, hogy egymásra találtunk, egymással képzeljük el a jövőt, s éppen kirepült a családi fészekből a legkisebb gyerek is. A párkapcsolatokban az egyik nagy vízválasztó ez a pillanat. Annak ellenére, hogy most már sokkal több idejük jutna magukra és egymásra, rádöbbennek a szó szerinti és átvitt értelemben is nagy csöndben, hogy nincs mit mondaniuk egymásnak. Ha újra egymásra találnak, akkor még sok szép év, esetleg 1-2 évtized állhat előttük, ha nem, akkor elválnak, vagy társas magányban tengetik hátralévő idejüket (vérmérséklet és lehetőségek szerint). Karriert ilyenkor már nem nagyon lehet építeni (nem is feltétlenül kellene), önkifejezni viszont igen. Nem gondolnám, hogy a nők túlnyomó többsége önző (bízom benne, hogy ennyire nem rossz a helyzet), hanem  egyszerűen csak megvezették őket, nem ismerik fel, hogy egy globális átverés áldozatai, nincsenek tudatában, hogy mit veszítenek. Azt hiszik, hogy a nagy szabadossággal értékesebbek lettek, holott inkább devalválódtak.

 “Továbbra is azt mondom, hogy amit Mérő ért (ir-)racionális gondolkodás alatt, az nem ugyanaz a kategória amiről mi beszélünk. Nehéz ezt szabatosan megfogalmazni, szerintem holnap majd nekifutok…”  Ha lesz egy kis időd és kedved…szívesen olvasnám a fejtegetésed.

daphne
Olvasó
daphne

Nem egyszerű olyan férfit találni, aki házasodni szeretne, akárkinek is a hibája ez, illetve nyilván benne van a női egyenjogúsítás is, de emellett az anyagiak a másik nagy akadály. Elég kevés olyan ember van, akinek a jövedelme elég egy család eltartására, pláne 3-4 gyerekkel, az értékelhető összegű gyereknevelési támogatások pedig jelenleg csak annak a nőnek járnak, aki dolgozott már pár évet, és két gyerek születése között is dolgozik.

Az én ideális világomban, ha mondjuk érettségi után férjhez mennek a nők, akkor mire a legkisebb elkezdi az iskolát, még csak 30-35 évesek. Miért ne mehetnének akkor egyetemre, ha akarnak, vagy képezhetnék magukat valamiben, amivel aztán akár karriert is lehet építeni, mire tényleg kirepülnek a gyerekek. Ha egy 40 éves nőnek már 15-20 évesek a gyerekei, még mindig van 20-25 éve, amíg egészséges, bírja a tempót, egy csomó mindent csinálhat még.

Inaara
Olvasó
Inaara

daphne, biztosan az is lehet az egyik gond, hogy nehezebb házasodni vágyó férfit találni, igaz, az én tapasztalataim ennek ellentmondanak. Csoda tudja, hogyan s miért, több lánykérés alanya voltam (egy időben furcsállottam is, főleg, ha a kapcsolat viszonylag korai fázisában történt), de még nem mentem férjhez. Vannak épp elegen, akik nősülnének, mert a sok rémtörténet dacára a kisemmizett, sárkánynejük terrorja alatt senyvedő férfiakról, a legtöbben vállalják a kockázatot, családra vágynak, és egy kedves, odaadó, szexi tündérről álmodnak. :)

Az anyagiakban teljesen igazad van, kevés az olyan überalfa, aki egyedül jó színvonalon el tudja tartani a családját (és ha igen, akkor sincs garancia arra, hogy értékes ember).

“…ha mondjuk érettségi után férjhez mennek a nők, akkor mire a legkisebb elkezdi az iskolát, még csak 30-35 évesek.”   Nem ugyanarra gondoltunk. Én úgy kalkuláltam, hogy egyetem/főiskola után közvetlenül kezd szülni a nő, és kb. 30-32 évesen szüli mondjuk a negyediket. Mire ő is kirepül, addigra simán 50, de inkább 55 éves.

A te példád szintén rendben van, csak ott nem kirepülésről van szó, hanem a gyerekek sulis időszakáról, amikor délelőttönként ügyes szervezéssel tudsz magadnak szabadidőt teremteni.

 

daphne
Olvasó
daphne

Igen, ezért gondolom, hogy nincs sok értelme elvégezni egy főiskolát, ha utána még évtizedekig nem dolgozik. Akkor inkább szüljön 20 évesen, és 15 év múlva majd beiratkozik még valami képzésre, ha akar egyáltalán.

Nem a személyes tapasztalataimból gondolom, hogy kevesen akarnak házasodni, de ezt olvasni mindenhol. Nők is, férfiak is egyre többen vannak, akik félnek az elköteleződéstől, azt mondják “még élni akarnak” (mintha a családi élet nem lenne élet).

Deansdale
Admin

1. Aham.

2. Ha egy-az-egyben átveszik a merev “férfias” kereteket és találnak hozzá kellően férfias vezetőt, akkor működhet. A zárdában sem engedték elszaladni a lovat az apácákkal, azt hiszem ez alapvető fontosságú volt abban, hogy képesek voltak elviselni egymást :)
A feminizmuson belül nem nagyon vagy egység, ők folyamatosan változnak, vannak akik kikopnak, akiket kiközösítenek, stb. Nagyobb léptéket nézve meg összefogja őket a férfiak utálata és az állami támogatás :P

3. Többségében nem, maximum azon a szinten, hogy a saját gyerekeikkel képesek legyenek boldogulni – azt hiszem ez nem az a szint, amire rámondanánk hogy számottevő “irányítási képesség”.

Amit a logikáról írsz, az tipikus antilogikus női maszatolás :D

 

Raon
Olvasó

Nyitnék egy új megközelítést. Részemről ez nem csak elmélet, mert “munkám során rengeteg emberrel találkoztam” (ügyviteli rendszerekkel foglalkozom tíz plusz éve, közép és nagyvállalatoknál is van tapasztalat).

Szerintem fentiekben a kulcsmomentum a versenyhelyzet (illetve, hogy kiből mit hoz ez elő).
Yang oldalon a versenyhelyzet remek lehetőséget teremt a bizonyításra. Eleve ebben tud kiteljesedni a yang lényege: teljesítményre, erőkifejtésre ösztönöz. Lásd “tűzben edződik az acél”.
Jin oldalon a versenyhelyzet általában a békés passzivitást “természetellenesen” megváltoztató, világrendzavaró, kimondottan stresszes körülmény. “Jobb lenne, ha nem lenne”. A jin ilyen helyzetben úgy tud kiteljesedni, ha bármi áron megőrzi a rendet – azaz ez nyilvánvaló és jellegzetes pozícióharcokhoz vezet.

A különbség tehát elsősorban itt van a nők és a férfiak között (és azért jin és yang erőket említettem, mert talán a munkából látható legjobban, milyenek a yang típusú nők és a jin jellegű férfiak).

Versenyhelyzetben a férfiaknál (yangnál) a teljesítmény a lényeg – a pozíció ennek következménye.
A nőknél (jinnél) elsősorban a pozíció a lényeg – és a teljesítmény ennek a következménye.

Ha tehát a kiemelkedő teljesítmény a cél, abban a férfi (yang) munkaerő szerintem verhetetlen.
Ha viszont egy adott szint stabilitása a fontos, abban a nők (jines típusok) a jobbak (ezért van annyi női ügyintéző, ügyfélszolgálatos). Ez látszólag talán kevésbé tűnhet hasznosnak, pedig szerintem ugyanúgy megvan az értéke (azaz a férfiak csak olyan munkahelyen tudnak igazán érvényesülni, ahol a lehetetlent kísértő extra teljesítmény mellett van lehetőség napozva ejtőzni is).

Amúgy a vállalkozói tapasztalataim is azt támasztják alá, hogy működhet a tisztán női közeg, de csak akkor, ha ott nincs lehetőség a pozícióharcra. Illetve van néhány női ügyfelem, aki cégvezető, cégtulajdonos, akik a női lélek jellegzetességeit ismerve képesek összehozni jól működő, tisztán női gárdát, de ehhez hozzátartozik egy viszonylag magas fluktuáció is.

Inaara
Olvasó
Inaara

Raon, tetszik a megközelítésed. :)

A férfiak és a nők jól kiegészítik egymást a munka világában is: mi, nők biztosítjuk a mindennapi működéshez szükséges stabilitást és rutint, a kezetek alá dolgozunk, mi képviseljük a gyakorlatiasságot, a “földhözragadtságot”, hogy ti szárnyalhassatok.

Nincs fontosabb és kevésbé fontos, együtt alkot egészet a kettő. ( Hűha,  most aztán sikerült valami igazán eredeti, eddig sosem hallott megállapítást tennem).  :)

Véleményem szerint bizonyos fokig megtanulhatunk a másik nem fejével gondolkodni, ami a munka világában és a magánéletben egyaránt hasznos lehet; csökkenti a súrlódásokat, az eltérő kommunikációból fakadó félreértéseket, miközben a nemek közötti “játszmák” izgalma ugyanúgy megmarad.

 

Raon
Olvasó

Thx. A folytatással én is teljesen egyetértek. :)

daphne
Olvasó
daphne

Raon, ez szuper, sokmindent megmagyaráz, köszi.

 

Dean, “Amit a logikáról írsz, az tipikus antilogikus női maszatolás :D” – Ezt beszéld meg Mérő Lászlóval ;)

Raon
Olvasó

Thx ide is. :)