Erről van szó

Friss, ropogós cikk az angol Guardian-ból: A gendersemleges hozzáállás gyengíti a nők megsegítésére tett erőfeszítéseket. Feminista írónőnk egyfelől azon siránkozik, hogy a férfi áldozatok segítése pénzt von el a nőktől, másrészt azon, hogy a feminista férfiak betüremkednek az ő felségterületére, és nem átallanak segíteni! Holott milyen szép is volt amikor ő még a ’80-as években csatlakozott a feminista mozgalomhoz, és szinte mindenhonnan ki voltak tiltva a férfiak. Most meg néhány hülye feminista szervezet beengedi a büdöslábú mosdatlan disznajait – bár így legalább hátha tanulnak valamit a feministáktól.

Még mielőtt valaki félreértené, nem ironizálok, mindössze szabad fordításban közlöm az eredeti cikket. Rahila Gupta (feltételezhetően nem tősgyökeres angol, maximum oldalági kelta lehet) írónő ilyen gondolatokat vet ugyanis papírra, az ő számára a 21. században ez teljesen normális mondandó. És nem a kacsa magazinban, teszem hozzá.

Azt elképzelni sem tudom, hogy mennyire habzana a szája Rahilának, ha valaki felvetné, hogy a “csak nőknek” helyek és rendezvények mintájára ideje lenne újra bevezetni azokat a “csak férfiaknak” helyeket és rendezvényeket, amiket a feministák tiltattak be szexizmus vádjával. Mert hát ugye tudjuk, sajnos túlságosan jól is, hála az unalomig ismételgetésnek: az egyenlőség azt jelenti, hogy ami a nőknek fontos és dícséretes, az a férfiaknak tilos.

Rahila következő problémája a “sétálj egy mérföldet az ő cipőjében” kampány, aminek során férfiak női cipőben mászkálva fejezik ki szolidaritásukat a nők irányába. Egészséges férfiszemmel nézve ez megalázó és visszataszító, de a feministáknak nemhogy nem elég, hanem egyenesen problémás: hogy képzelik, hogy magas sarkúban mennek, ezzel a kacsalábon forgó hülye szőkék sztereotípiáját erősítik. Van akiknek semmi sem elég jó – és ezeknek a koronázatlan királynői a feministák.

Aztán az is baj, hogy az ilyen rendezvényeket rendszerint nők szervezik. Hát miért nem tudják a pasik mozgósítani önmagukat? …egy olyan rendezvényre – értetlenkedek én -, amit az írónő az előbb fikázott le? Felejtsék el az egészet, mert nem jó kezdeményezés, de miért nem szervezik maguktól? Világos.

Aztán jön a címadó sláger, vagyis hogy a gendersemlegesség már a feminizmuson belül is terjed, és ez kész katasztrófa. Ha nem a saját szememmel olvasnám, azt hinném hogy átverés az egész, hiszen évtizedek óta látjuk a feministákat a gendersemlegességért küzdeni, és amikor kezdenek alakulni a dolgok, akkor ők sírnak a leghangosabban. Na nem mintha nem számítottunk volna ilyesmire; olyan ez mint a kvóták. Amíg emeli a nők arányát, addig oké, de amikor már korlátozza, akkor azonnal le kell számolni vele. A gendersemlegesség addig volt jó, amíg lehetett vele hadonászni, de most hogy kezd megvalósulni, rájöttek, nem lesz ez jó mégsem, ugyanis a férfiakat ugyanúgy kellene kezelni, mint a nőket. Arról pedig szó sem lehet, hogy a fényt árasztó és mannát ontó csodálatos nővirágoknak le kelljen ereszkedni a förtelmes férfiak szintjére. Hogy a menhelyek férfiaknak is segítsenek? Lópikulát. Hogy a menhelyeken feminista férfiak is dolgozhassanak? Fityfenéket. A férfiak örüljenek, hogy nem kapnak két hatalmas nyaklevest (az államhatalom szíves közvetítésével), és kotródjanak vissza az odúba ahonnan előbújtak. Az egyenjogúság nevében, természetesen.

Végszóként felajánlja a megoldást: a sétálós kampány helyett tartsunk “ne üss”-kampányt férfiaknak, mivel úgyis mindenki tudja, hogy minden férfi üt, nő meg egy sem.

Namármost a napokban csengett le itt a Férfihangon egy vita arról, hogy a feministák nem akarnak semmiféle különbözőséget tenni férfiak és nők, illetve azok jogai közé. Azt hiszem nem kell fáradnom hosszabb válasz írásával, megtette helyettem egy feminista angliában.

Csapó kettő – tegnapi cikk a Guardianból: A feministák kiküldték a férfiakat a filmfesztiválról. A feministákról két dolgot tudunk biztosan: nem férfigyűlölők és nem leszbikusok. Épp ezért a leszbikus szeparatista mozgalomról szóló film vetítéséről kiküldték a férfiakat. Merthát egyenlőség, gendersemlegesség, inkluzivitás meg diverzitás van, ugye, ami azt jelenti, hogy a férfiak húzzanak melegebb éghajlatra.

Magáról a filmről alig esett aztán szó, pedig izgalmas témákkal szolgált; példának okáért a vetítésen jelen lévő rendezőnő elmesélte, hogy 1-2 évnél tovább nem nagyon maradt senki az elszigetelt leszbi közösségekben, mert addigra már nagyon zavarta őket pl. a wc hiánya. Valószínűleg egyikük sem volt képzett csőszerelő, vagy valami ilyesmi gondjuk akadhatott.

A “Lesbiana” csodás film, ami bemutatja, hogy milyen jó is volt ezeknek a leszbikusoknak egy férfimentes világban élni. (Már persze a civilizáció teljes hiányától eltekintve, csak hogy még egyet rúgjak a döglött lóba.) Ha megtalálom torrenten, megnézem, hátha én is okulok belőle. Okom az van rá, elvégre a nőket szeretem, tehát leszbikus vagyok, mint a viccben a cowboy…

Azt említettem, hogy fizetni kellett a jegyekért? Sebaj, a férfiak ilyen formán nem annyira a jegyét fizettek, mint inkább adományokkal támogatták a vetítésen maradó leszbikusokat feministákat.

A cikk írója, bizonyos Marta Owczarek (még egy kelta) ezután elpuffant néhány üres frázist, mint pl. a patriarchátus a férfiaknak is árt – hát, kéremszépen, nekem ezek után erősen úgy tűnik, hogy ami a férfiaknak árt, az a radikális feminizmus. Aztán előkerül az is, hogy újra kell definiálni a “férfiságot”, és ez természetesen a feministák dolga, mi nem-feminista férfiak csak üljünk csendben és várjuk meg amíg ők kisütik hogy mi a teendőnk.

Az már csak hab a tortán, hogy modern gender studies túlélőhöz méltó módon képtelen arra, hogy kijelentse: kitoltak a férfiakkal a rendezvényen. Szerinte az történt, hogy a férfielhessentő aktivista “unfair módon megváltoztatta a tér dinamikáját”. Gratulálunk.