A helyes asszonytartás

Bakos Zoltán könyvéről van szó, és kezdjük rögtön a szemérmetlen reklámhadjárattal: vegyétek, vigyétek, karácsonyra a legjobb ajándék mindenkinek, aki elég intelligens és szeret olvasni.

És itt egyből megérkeztünk az első buktatóhoz is, hiszen ki az manapság, aki nekiül egy elgondolkodtató könyvnek? Nem annyira tréfásan, mint inkább szomorúan kell leszögeznem: a könyv túl jó a jelenlegi korszellem színvonalához, és ez nem tesz jót a népszerűségének.

A második buktató a könyv címe (és borítója), hiszen első pillantásra valószínűleg mindenkinek egy macsóskodó mókamiki ugrik be róla, aki képes volt több mint 400 oldalt(!) összepoénkodni és/vagy összesiránkozni a nők szörnyűségeiről. Ehhez képest a könyv meglepően komoly, sőt, talán túlságosan is az. A megértéséhez megfelelő józan ész, az élvezetéhez szellemi erőfeszítés szükséges. Rengeteg helyen idéz a régi görögöktől a modern politikusokon át szinte minden számottevő forrásból, történelmet és biológiát boncolgat, satöbbi. A személyes gondom ezzel mindössze annyi, hogy valami könnyebbre számítottam, így kénytelen voltam a fotel mellé bekészített chipset meg a kólát terített asztalra és háromfogásos estebédre cserélni, ha igazodni akartam a könyv hangulatához.

A harmadik buktató maga a világ, amiben élünk. A munkahelyre is bevittem, s bár sokkal kevesebb időm volt olvasni, mint szerettem volna, azt azért megfigyeltem, hogy akarva-akartalanul is rejtegetem a könyvet. Ha valaki meglátná, valószínűleg magyarázkodnom kellene: nem, nem macsó, nem hülye, nem nőgyűlölő. Nehéz manapság bármi olyat alkotni, ami a nőkről nem színtiszta csodálattal nyilatkozik – ezt a Férfihang egyik szerzőjeként nyugodt lélekkel bármikor aláírom -, és ezért minden tiszteletem Bakos Zoltáné, amiért egyáltalán meg merte írni ezt a könyvet. Kapott is érte bőven; még a mai napig is fellelni a neten a kritikákat, pedig 2006 óta már kophatott valamennyit az akkor felgyűlt indulat.

A visszhangokra rátérve: alig találtam olyat, ami ténylegesen hozzászagolt volna a témához. A legjellemzőbb vonulat a feminista fröcsögés volt – és ezt a jelzőt nem költői túlzásként használom. Szinte látja az ember, ahogy a billentyűzet fölött habzik a feministák szája, mikor olyanokat írnak, hogy “péniszcentrikus vallás”, vagy “A csodálatos mű 400 oldalán keresztül csodálatosan írja le, hogy a nő (nő=nem tudni micsoda) a férfi (férfi=ember) szolgája és tulajdona”. Ez persze a könyvből nem igazán adódik; ezt a fajta nem túl jóhiszemű feminista interpretációt nyugodtan nevezhetjük hazugságnak vagy rágalmazásnak. Bakos Zoltán nem a mondandójával adja a muníciót maga ellen, hanem azzal, hogy ki merte dugni a fejét a lövészárokból; könyve nem azért “botránykönyv”, mintha annyira radikális lenne, hanem mert a nőkről tárgyilagosan beszélni a XXI. században botrány. Jól jellemzi a kritikusait, hogy legtöbbjük láthatóan egy betűt sem olvasott a könyvből, csak a saját előítéletei ellen dobálja a féltéglákat a törött tükör cserepei közé.

Illenék talán valamit magáról a könyvről is beszélnem, de azon felül, ami morzsát elszórtam, nem látom értelmét. Egy 400+ oldalas, felerészt tudományos igényességgel, felerészt jó paraszti ésszel megírt értekezést nem lehet pár sorban összefoglalni. Akit érdekel a modern nők, az emancipáció vagy a feminizmus témája, annak bátran ajánlom olvasásra. Akit nem érdekel az ilyesmi, annak úgyis mindegy.

Zárszóként még annyit, hogy nem értek feltétlenül mindenben egyet a szerzővel. Vannak olyan történelmi részletek, feminista megnyilvánulások és női jellemvonások amiket én másképpen értelmezek, mint ő. Ez számomra nem von le a könyv értékéből, hiszen ha mindenről úgy gondolkodna, mint én, akkor teljesen értelmetlen lenne olvasnom. A nézetkülönbségek mentén látom a fő lehetőséget az elméletek csiszolására és a tudásanyag bővítésére, hiszen úgy a legkönnyebb a téves hiedelmeket kipurgálni, ha az embert szembesítik a tévedéseivel. Ehhez kitűnő segítség ez a könyv.

Száz szónak is egy a vége: Mindenkinek jó szívvel tudom ajánlani, aki nem könnyű szórakozást keres benne, hanem lehetőséget az ismeretei gyarapítására, vagy új nézőpontok megismerésére a nőkkel és a “nemek harcával” kapcsolatban.