don Fefinho
0 megosztás

Gondolatjáték!

Képzeljünk el egy naaagy-nagy, hatalmas, száz nemzetközi repülőtér méretű biliárdasztalt, ami egy picit a közepe felé lejt. Lőjünk ki golyókat véletlenszerűen valamilyen irányba nagy erővel, és idővel azt figyelhetjük meg, hogy nagyjából körülírható kör vagy ellipszis pályán fognak haladni a pálya közepe körül.

Képzeljük el azt is, hogy ezeknek a golyóknak a felszínén poratkák élnek. Lényegtelen, hogy ezek az atkák amúgy mit csinálnak vagy mit nem, de tegyük fel, az egyik ilyen atkakolónia számolja magában az időt. És tegyük fel, az időszámításuk pont elérkezik valami olyan ponthoz, ahol egy korábbi atkakolóniáé véget ért.

 

 

 

Mi történik?

a, – A biliárdgolyó egyszercsak váratlanul kirepül a pályájáról, szétrobban, a semmiből áthajt rajta egy traktor, leszarja egy galamb, felcserélődnek a mágneses pólusai, stb.

b, – A biliárdgolyó egy vonalba rendeződik a többi golyóval és az asztal közepével, valamint a szomszéd asztal közepével is, és az így felszabaduló energiahullám elsöpri a golyó felszínén élő poratkák 90%-át, a maradék 10% pedig a tudatos létezés egy magasabb síkjára emelkedik.

c, – A golyó gurul tovább a megszokott mederben, és az égadta világon semmi nem történik; mert a golyó, a többi golyó meg az asztal is pont nagy ívben leszarják, hogy a poratkák egymást között mihez igazítják a stopperóráikat.

Post Author: don Fefinho

don Fefinho
Jön sok ember és mind jobbat vár, És haragszik, mert csak engem talál. Az a hibám, hogy nem a Béla vagyok, És ezzel sok méregre adok jó okot.
f Facebook
0 megosztás


27
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
9 Egyéni hozzászólás
18 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
6 Hozzászólások szerzői
don FefinhoVasgerincForay NándorAlter EgoDeansdale Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
daphne
Olvasó
daphne

Hát pont akkor ér véget az időszámítás, amikor az összes golyó megáll a középen lévő mélyedésben:) Vagy éppen azért tart addig az időpontig az időszámítás, mert az az előző atkakolónia valamilyen biliárdasztalon kívüli információból megtudta, hogy akkor hajt át az egészen a traktor. Én azért vettem jövő évre szóló koncertjegyet. Csütörtök estére pedig ajánlom a Melankólia című filmet.

Megkapjuk Karácsonyra a negyedik részt? :)

Fox
Újságíró

Világvége, az nem lesz, spiritualitásról viszont érdemes vitatkozni. Én a mai napig nem tudok mit kezdeni a médiumokkal, akik nyilvánvaló tévedéseket, önellentmondásokat követtek el, ugyanakkor, másfelől annyira hitelesen okítanak, hogy nehéz elképzelni, hogy szimplán halandzsáznak.

Van ez az 1980-as években megjósolt bolygóváltozás is, mely persze szükségszerűen elmaradt, de mégis, lehetséges volna, hogy beharangozója, ez a rokonszenves anyuka lazán kiáll a színpadra, és szemrebbenés nélkül hazudozik azóta is? Mindenki, aki azt állítja, hogy veszi az adást, vagy idióta, vagy szélhámos, Jane Robertstől Sheila Gillette-ig? Nem is tudom, melyik a szürreálisabb magyarázat, a közvetítőknek hinni vagy abban hinni, hogy mind pusztán improvizálnak.

Már írtam az effélékről:

http://gepnarancs.hu/2012/05/tronfosztott-isten

http://foraynandor.blog.hu/2012/05/23/tronfosztott_isten_ii

Ezeken túl ajánlott irodalom:

http://hu.scribd.com/doc/6794995/Neale-Donald-Walsch-Beszelgetesek-Istennel-1

Ez is oly magasztosnak tűnik, simán holmi néphülyítő hozta össze…?

Deansdale
Admin

Kóklerok mindigis voltak, de ez nem jelenti, hogy a spiritualitás kamu. Csak azt kell megérteni, hogy nem mérhető, vizsgálható, elemezhető – hiszen pont ez a lényege. A mai tudományos gondolkodás ezzel nem tud mit kezdeni.

A Beszélgetések istennel az egyik legtutibb könyv a világon. Mondjuk az író maga is kifejti, hogy nem kell készpénznek venni, hogy ő “istennel” beszélget – de ennek valójában nincs is jelentősége. És persze nem is tetszeleg a tipikus kókler szerepben, vagyis nem tesz jóslatokat, csodákat, stb. Csak leírja amit gondol, te meg elolvasod ha akarod és továbbgondolhatod. Ez az igazi spiritualitás :)

Alter Ego
Szerkesztő

Elolvastam a “Trónfosztott Isten” első részét. Szeretem ahogyan írsz, van a stílusodban valamilyen szórakoztató pökhendiség. Főleg akkor tud ez kiteljesedni, amikor “mélyebben karistolsz bele a téma matériájába”. Ha itt a férfihangon is ezekig a mélységekig hatolnál, akkor az egyik “legfélelmetesebb” antifeminista újságíró lehetnél.

Kevésbé tetszett viszont az írásod enyhén blaszfémikus mellékíze. Nem tartom bölcs dolognak ezeket az okkultista lószarokat egy napon emlegetni egy világvallással. Még akkor sem, ha a felemlegetett szennyírók esetleg maguk is hivatkoznak rá. Amúgy is nagy kár volt belekeverni “Jézust a fán”. Szembetűnő, hogy a dolgozószobádban egy polcra tetted az okkultista szélhámosok könyveit a szent bibliával. Szerintem máskor ne “zabáld össze” őket egy menüben, mert gyorsan gyomorrontást kaphat tőle az ember.

Egyébként a cikkedet olvasva szerintem a frissen kikeresztelkedett keresztények is sírva nyöszörgik magukban, hogy nem értesz egy szót sem a keresztáldozatból. Tudod annak a “híres utolsó mondatnak” (“Elvégeztetett.”) nagy jelentősége van. Márminthogy nem minden tervszerűséget és önként vállalt áldozatot nélkülözve “végzi cölöpre szögelve”.

Ha nem vagy keresztény, akkor sem érdemes egy napon olvasgatni és / vagy emlegetni az újtestamentumot az okkultista ponyvairodalommal, mert az előbbinek minden milligrammjában több örök érvényű erkölcsi tanulság van, mint amennyit az utóbbinak tonnáiban sem lehet fellelni.

Fox
Újságíró

Hohó, én 10 évig szoptam ám überkeresztény szektában, viszonylag jól ismerem a keresztsztorit, csakhogy. Jézus azt nyöszörgi a kereszten, hogy: “Istenem, miért hagytál el engem?”

Na most, kivált ez ejt töprenkedőbe engem. Ha Isten fiaként kínhalált kell halnom, akkor mégis inkább az Ördög fia szeretnék lenni.

Szóval azt akartam, akarom ezzel mondani, hogy e szerint Isten útja sem ideális, hogy úgy mondjam. Számomra legalábbis. (Ha még mindig nem világos: én olyan Istent kérnék, aki SOSEM él a kínzás eszközével. Amelyik igen, azt nem kívánom követni. Inkább Esther Hicks, vagy akár Neale Donald Walsch.)

Fox
Újságíró

Ja, egyébiránt köszönöm elismerő kezdősoraidat, és ami ezt a mélységekig hatolást illeti, megfontolom a dolgot. Helyes észrevétel részedről, hogy az ide írt cikkeim többnyire konkrétak, illetve tárcaszerűek, vagyis nem mondhatók átfogó elemzéseknek, de az az igazság, hogy nem is volt célom elmerülni a feminista szarirodalomban (voltam már benne), túl nagy koncentrációval nem szerettem volna illetni ezt. Ám ha körüljárósabb opuszokra van igény, akkor meglátom még, hogy érdemes-e szofisztikáltabbnak lennem. Ez nyilván nem holnapra lesz, mert most pl. nem érek rá Ertsey Katalin meg a többi maki blogját bogarászni.

Erről lásd ezt a korábbi kommentemet:

http://www.ferfihang.hu/2012/10/15/mesterseges-meh-avagy-a-nokre-sincs-szukseg/#comment-8197

Alter Ego
Szerkesztő

Nincs mit, ami jó, az mindenképpen megérdemli az elismerést. Elég jól ismerem az itteni olvasókat, biztos vagyok benne, hogy megvan rá az igény. Remélem, hogy lesz majd rá ihleted és üres órád is. A többihez meg kétség sem férhet… :)

Fox
Újságíró

Na, itt van Esther Hicks a 2012-es esztendőről:

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=5GOrWHdh59E

(Szerinte hülyeség a kataklizma, csakhogy ugyanő jövendölt hasonlót 1988-ban…)

Deansdale
Admin

Az ilyen emberektől mindig feláll a szőr a hátamon. Amit előad, az 95%-ban hurráoptimista New Age gagyi. A lendülete impozáns, az előadásmódja karizmatikus, de az egészben van valami fals.

Fox
Újságíró

Neki nagy spanja az imént emlegetett Walsch… Aki írt is előszót a Hicks házaspár valamelyik könyvéhez. És sok esetben ugyanazon az állásponton vannak, viszont akadnak ellentmondások, például Hicks szerint a Földnek semmi baja (én is ezt vallom egyébként), Walsch (illetve “Isten”) meg állítja, hogy ha nem térünk észhez, kipusztulunk, tehát tipikus zöld hablatyot nyom. Ezért is nehéz elfogadni bármelyikőjüket is, hiszen egymást is cáfolják.

Deansdale
Admin

Attól, hogy egymást cáfolják, az egyiknek még lehet igaza :) A kipusztuláshoz szerintem elég közel állunk, irgalmatlan pofonokba szaladhatunk bele ha nem vigyázunk, például elszabadult biofegyverek vagy nyílt háborúk formájában. Én tipikus anti-zöld vagyok, de azért azt elismerem, hogy az emberi faj van annyira hülye állat, hogy simán kipusztítja magát egy óvatlan pillanatban. Ehhez képest Esther üres fecsegése, hogy “olyan sok ember akarja a jót, hogyan is történhetne rossz?” szerintem felháborítóan felszínes zagyvaság. Mi van a kipusztult állatfajokkal? Ők nem akarták a jót? Vagy csak az emberiség akart nekik rosszat? Mi van a napi X-ezer éhenhaló gyerekkel? Stb.

Fox
Újságíró

“Attól, hogy egymást cáfolják, az egyiknek még lehet igaza”

Kétségtelen, csak ha az egyik elvileg egy Abraham nevezetű bölcs szellemet tolmácsol, a másik meg konkrétan Istent, és ezek egymást cáfolják… akkor az ellentmondás mégis fájdalmasan dezilluzionál.

És ott van a harmadik meg a negyedik channeler is… Jane Roberts is közölt olyat, amely üti pl. Esther Hickset (noha utóbbi hallgatója volt előbbinek).

Fox
Újságíró

Amúgy én Esther Hicksnek szeretnék hinni, ő és az ő filozófiája a legrokonszenvesebb (antifeminista szemszögből is!). Az ő kapcsolata, azaz Abraham is sokkal szimpatikusabb, mint Walsch Istene.

Esther Hicks, illetve Abraham a természetvédelemről:

“Azt nem állítjuk, hogy nem tudjátok elrontani a helyzetét, de elpusztítani szerencsére nem tudjátok. A hatalmas vulkánok elpusztítanak egy-egy területet, hogy aztán jobbá tegyék a következő generációk számára. A Föld egyfolytában új “bőrt” növeszt. A Föld maga is egy entitás, amely a saját kiegyensúlyozott létére törekszik. Ti, mint a bolhák a kutya hátán, szerencsére kevesen vagytok ahhoz, hogy túlságosan megzavarnátok a kutyát. Ne foglalkozz vele!”

Deansdale
Admin

Ahhoz képest, hogy mennyire szkeptikus “hitetlennek” tűnsz, meglepően sokat foglalkoztál a témával :)

Az idézetre… Persze, ha mi kinyírjuk magunkat, utána fog maradni valami. Folyondárral benőtt betonhalmazok, pincékben motozó patkányok, stb. Számomra ez egyáltalán nem megnyugtató kép. Az meg kifejezetten ellenszenves, hogy “A hatalmas vulkánok elpusztítanak egy-egy területet, hogy aztán jobbá tegyék a következő generációk számára.”. Jobbá tegyék?! Miféle hippi maszlag ez? A legtöbb vulkán közelében még évszázadok múltán is sokszor csak bazaltsziklák és halott kövek vannak. Hogy ez mitől “jobb”, mint a flóra és fauna amit kiirtott, azt nem tudom. Lehetne irigylésre méltó Hicks optimizmusa, amivel örömmel tekint bármilyen jövőbe, de szerintem túlságosan vak. Megjelent neki valami ami azt mondta, hogy “semmi gond”, tehát mostantól virágeső hullik a kiskutyák segglyukán és mannát fog ontani minden vasúti sorompó. Áhhhh…

Deansdale
Admin

“És ott van a harmadik meg a negyedik channeler is”

Ebből lehet tudni, hogy valójában ez mind 99%-ban képzelgés. Az embereknek vannak sejtései, sugallatai, amik ki tudja honnan jönnek, és ki tudja mennyire színezi meg őket a befogadó ember saját személyisége, hogy a tudatos nyereségvágyról vagy ambíciókról ne is beszéljünk. Ezért gondolom én, hogy ebben a témában 1 gramm szerénység többet ér mint 1000 tonna tutimegmondás. NDW a beszélgetések istennel könyvekkel azért tetszett meg (többek között), mert kifejezetten alázatosan viszonyul a témához. “Médiumokra” hallgatni kész őrültség, mert ahány hülye, annyiféle hülyeséget beszél. A mondandót kell megvizsgálni, a lényeget kiszűrni, a szemetet elvetni. NDW könyveiben (szerintem / számomra) a lényeg/szemét arány elég magas, de nyilván ő sem tévedhetetlen.

Persze nem az a célom, hogy valami médium-hívőket most megsértsek vagy kiábrándítsak, de tény, hogy rengeteg kókler munkálkodik akiknek a hülyeségeitől az embernek muszáj megvédenie magát.

Fox
Újságíró

“Ahhoz képest, hogy mennyire szkeptikus “hitetlennek” tűnsz, meglepően sokat foglalkoztál a témával”

Szerinted ennél létezik fontosabb téma? Szerintem nagyon nem mindegy, hogy van-e Isten vagy nincs, hogy mi teremtjük-e meg a valóságunkat vagy sem. Hogy ne foglalkoztam volna vele, foglalkozom is, mert szeretném minél pontosabban megtudni, hogy mi van.

Deansdale
Admin

Nem nagyon van ennél fontosabb téma, az igaz, csak az írásaid alapján tűntél eddig überszkeptikusnak, aki még a saját tapasztalataiban sem hisz, ha nem támasztja alá legalább három Nobel-díjas fizikus kézzel aláírt szakvéleménye. Csalóka kép volt :)

Isten van, a valóságot… ez nem könnyű téma. Valamelyest teremtjük, de nem úgy, ahogy az átlagember képzeli a rózsaszín ezo-rizsa hallatán. Ami felett van némi valós hatalmunk az mindössze a saját válaszaink a világ akcióira. Ez sem kis dolog, de távol áll attól a fajta “mágiától” amit egyes guruk hirdetnek, hogy csak gondolnod kell valamire és zsuppsz már ott is van. Ameddig szerintem bárki eljuthatna, az az, hogy rájöjjön, addig automataként élte az életét, és némi tudatossággal sokkal boldogabb lehet.

Ha gondolod én bármilyen párbeszédben benne vagyok, úgyis itt a karácsony, szerintem a többség ilyenkor kicsit megengedőbb az ilyen témákkal :D Esetleg írhatunk pár cikket meg kommentet a témában, mondjuk eddig nem volt elsődleges szakterülete a férfihangnak, de ez legyen a legnagyobb gondunk az életben :)

Fox
Újságíró

Én is szóvá akartam tenni, hogy otthonos-e e szösszenet egy antifeminista oldalon, de végtére is ez egy férfimagazin, melybe outsider témák is szoktak kerülni. Attól viszont óva intenék, hogy a témába vágó és a témától elütő művek aránya kiegyenlítődjék. Ebben az esetben ugyanis értelmét veszti a honlap, ezotériáról máshová is tudok írni, és az olvasók sem ezért járnak ide. De mondom, egy-egy efféle hébe-HÓBA belefér, az meg majdnem mindegy, hogy miről kommentelünk, ha egyszer az esett útba.

Deansdale
Admin

Lesz belőle egy karácsonyi különkiadás. Ha senki mást nem érdekel, akkor egyedül fogok jól szórakozni a megírásával :)

Fox
Újságíró

A Hicks-előadások egy része magyar felirattal is látható, ha valakit érdekel.

http://www.youtube.com/watch?v=SXlpfzAVaA4

 

Deansdale
Admin
Vasgerinc
Újságíró

Az egész hasonlatod megbukik ott, hogy a bolygók nem egy pont felé haladnak, hanem éppen hogy távolodnak egymástól, tehát az egész felvetés hülyeség, pénteken vége lesz a világnak. :D

Fox
Újságíró

ELMARADT A VILÁGVÉGE.

Illetve még akad egy szalmaszál: van, aki azt állítja, hogy a dél a maják dele, mely nálunk csak este köszönt be, úgyhogy még maradt remény. :D