A feministák túlnyomó többsége szentül meg van győződve a saját igazáról – azt hiszem ezt nem kell különösebben bizonygatnom. Akik kívülállóként néznek a témára, esetleg nem érthetik, hogy hogyan lehetséges ez, hiszen a valóság a legtöbb feminista dogmának egyenesen ellentmond. Nem látják, hogy tévednek? Nem. Hogy miért nem, arról fogok most elmélkedni.
A következő megállapítással nem az a célom, hogy a feministákat sározzam, de nehezen lehetne máshogyan körbejárni a kérdést, szóval kibököm: a feministák nem nagyon szoktak elgondolkodni a dolgok összefüggésein. Megelégszenek alapvető számokkal, adatokkal, tényekkel, és nem vizsgálják, hogy azoknak a bizonyos tényeknek ezer meg egy oka lehet; így közel sem biztos, hogy pontosan az ő általuk kihangsúlyozott ok lenne a helytálló.
Kezdjük először egy hasonlattal, csak hogy jobban érzékeljük a probléma lényegét. Jose Belmondo Bagetto farmján pusztulnak a narancsfák. Vajon ennek az áll-e a hátterében, hogy a narancsfákat diszkriminálják? Lehetséges, de közel sem biztos. Lehet, hogy az árvízben kirohadtak a gyökerek. Lehet hogy meghibásodott az öntözőrendszer. Lehet, hogy titkos féreg foga rág. És persze – tételezzük fel – lehet a háttérben diszkrimináció is. A valóságot egyféleképpen lehet felderíteni: oknyomozással. Odamegyünk, szétnézünk, elméleteket állítunk fel és döntünk meg, és addig vizsgáljuk a helyzetet, amíg rá nem jövünk a valódi okokra.
Térjünk át egy kicsit relevánsabb területre. A magyar parlamentben a nők aránya ~9%. (Vagy 11 vagy 15, tudja kánya, a hangsúly most nem ezen van.) Vajon ennek az áll-e a hátterében, hogy a nőket diszkriminálják? Lehetséges, de közel sem biztos. Lehet, hogy a nőket kevésbé érdekli a “magas” politika, mint a férfiakat. Lehet, hogy a férfiak hajlamosabbak vállalni a politikusi karrierrel járó áldozatokat. Lehet, hogy a férfiaknak jobbak a szükséges képességeik, mondjuk stressztűrőbbek vagy agresszívabbak. Amíg utána nem járunk, nem tudhatjuk. És persze – tételezzük fel – lehet a háttérben diszkrimináció is.
Namármost ahhoz, hogy bizonyossá váljon, a dolog hátterében diszkrimináció áll, ezt be kellene valahogy bizonyítani. Ez eddig nemhogy nem történt meg, még kísérletek sem mutattak ebbe az irányba. Furcsa, hogy ezt állítom? Rajta, adjon bárki linket, aminek túloldalán a lánglelkű (ámde szabatosan érvelő) feminista élharcos rámutat a diszkrimináció retkes nyakára, amit erősen megmarkolva le lehetne győzni azt. Én 10 éve keresem két nyelven ezt a bizonyos cikket, de még nem találtam meg. A legtöbb amire jutottunk, az a Sándor Klára-féle “rejtett diszkrimináció”, “bújtatott nőelnyomás”, és a hasonló homályos, megfoghatatlan vádaskodások, amik semmit nem bizonyítanak, semmilyen érvet nem tartalmaznak, semmiféle konkrétumra nem mutatnak rá.
Persze ez előbb-utóbb mindenkinek feltűnne, ezért feministáink egy fenomenális eszközhöz folyamodnak: bármikor, amikor érvelni kellene, visszatérnek a csupasz alaptényhez.
– Mi a bizonyíték arra, hogy a nőket elnyomják?
– Az, hogy csak 9% nő van a parlamentben.
– Na jó, jó, de mi bizonyítja azt, hogy ez a 9% valamiféle elnyomás eredménye, és nem más tényezőé?
– A láthatatlan patriarchális elnyomás, aminek a létezéséről onnan tudunk, hogy csak 9% nő van a parlamentben.
Zseniális!
Viszont logikailag védhetetlen.
A farkamba harapó kígyókkal ritkán vagyok tartósan megértő, és a feministák ezt a jóindulatot már rég eljátszották.
Oppardon, a saját farkába harapó kígyót akartam írni, merthát 5 másodpercnyi mérlegelés után bárkinek teljesen világos lesz, hogy a feministák okoskodása a körkörös érvelés klasszikus esete.
Ott követik el a hibát, hogy nem tesznek különbséget a tény, és a tény oka közé, vagyis náluk 9% = elnyomás = 9%. Fel sem merül bennük, hogy a 9%-nak más oka is lehet, hiszen evidens, hogy kizárólag a nőelnyomás lehet helyes, nem? Az, hogy a nők más döntéseket hoznak, mint a férfiak, csak elnyomó patriarcha rizsa. Az, hogy a nők mást tartanak fontosnak, csak hegemón maszkulinista képzelgés. Hogy a férfi és a nő különbözzön, az lehetetlen. Sokkal valószínűbb, hogy egy sokezer éves, és az egész bolygót behálózó összeesküvés áldozatai vagyunk, amiben az emberiség egyik fele kizsákmányolja a másikat.
…
És itt külön szeretnék kitérni a történelem kérdésére, mert az a feministák utolsó mentsvára, és mert a minap pont ebben a témában bonyolódtam némi vitába.
Engedtessék meg nekem némi szőrösszívű általánosítás, amiben azért azt hiszem némi töprengés után a nagyközönség igazat adhat nekem: Mit tud egy átlagos modern ember a történelemről? Gyakorlatilag semmit.
Ismerős neki néhány évszám (896, 1512, ….), meg pár név (Mátyás, Hitler, ööööööö…), amit még suliban a fejébe öntöttek, és ezzel kifújt. Esetleg beugorhatnak olyasmik, hogy “háromnyomásos földművelés” meg “aranybulla”, de ez már nem is annyira az átlagember sajátja, hanem a műveltebbeké.
Namármost akkor ehhez képest miért érvel mindenki olyan lendületesen, mintha nemzetközileg elismert szakértője lenne a témának? “A múltban a nőket elnyomták, és aki ezt kétségbe vonja, az nem normális.” Téééényleg? És ezt arra alapozod, hogy…?
Hogy van pár tény.
A nők nem tanulhattak, nem szavazhattak, nem dolgozhattak (vagy éppen kötelező volt, attól függ, hogy melyik periódusról beszélünk). Oké, oké, felteszem a kezem. A tényeket nem vitatom.
Az okokat viszont igen.
Ugyanis a modern ember modern gőgjében azt képzeli, hogy ő mindentudó, de legalábbis a múltban élt barbár előembereknél mindenképpen felvilágosultabb. És ha azok valami olyasmit csináltak, aminek modern emberünk nem érti az okát, akkor csak és kizárólag az állhat a háttérben, hogy a régi emberek hülyék voltak. Meg gonoszok.
Például a nők “nem tanulhattak”. (Ez a maga módján tény, bár az érvényessége időben és térben eléggé korlátozott. Sebaj, tegyünk úgy, mintha univerzális igazság lenne.) Nade mi bizonyítja, hogy ennek az oka diszkrimináció volt? Semmi. Csak azért hiszik ezt egyesek, mert képtelenek elképzelni bármi mást. Mivel nem értik a múltat, különböző mitológiai lényekkel népesítik be azt gondolatban, mint például a gonosz férfiak, akik összeesküve létrehozták a hétfejű patriarchátust a szegény királylány elrablására. Mi bizonyítja azt, hogy a nők “elnyomás” miatt nem tanulhattak? Hát az, hogy nem tanulhattak. Érted.
Ha csak kicsit is nyílt elmével bámulunk a történelem kútjába, előbb-utóbb óhatatlanul is megakad a szemünk azon, hogy a történelem semelyik szelete sem áll önmagában, hanem minden bizonyos folyamatok eredménye. Ha találunk egy számadatot 1891. február 7-ről, délután 14 óra 20 percről, akkor igencsak valószínű, hogy az nem abban a pillanatban keletkezett, hogy azonnal el is tűnjön, hanem több éves, extrém esetekben akár több évezredes folyamatok eredménye. Miről beszélek?
Például vegyük – na mit? -, hogy a nők nem tanulhattak. Legelőször is adjunk ennek a csupasz ténynek egy térdroggyantó erejű nyaklevest, mielőtt egyáltalán elemezni kezdenénk: a férfiaknál sem volt általános a tanulás. Nem éppen 1891-es példa, de annál élénkebb lehet: Indul a bakterház. Bendegúz gyerekkora nagyjából úgy telt, ahogy számtalan őt megelőző nemzedéké: őrizte az állatokat, és közben beletanult a felnőtt férfi életbe, ami 99%-ban kemény munkából állt. Favágás, szántás-vetés-aratás, állatok gondozása és leölése, eszközök és bútorok előállítása, stb. Ha el akarjuk képzelni egy átlagos fiú életét 10.000 évre visszamenőleg, akkor ezzel állunk a legközelebb a valósághoz. Földesúr csak egy volt (de neki viszont volt egy felesége is!), jobbágy vagy paraszt meg ezer. De ha kovácsmesterben vagy katonában gondolkodunk, azoknak sem volt fenékig tejfel az élete. Szinte napjainkig jellemző volt, de a világ egyes területein várhatóan még a következő párszáz évben is az lesz, hogy az emberek 2-3%-a jól él (férfiak és nők), a maradék meg a túlélésért nyomorog. Hol látunk mi ebben a képben olyat, hogy a férfiaknak volt valamiféle csodálatos kiváltsága, amit a nőktől gonoszság okán megtagadtak; és ez a kiváltság lett volna az, hogy “tanulhattak”. Ki? Mit? Mikor? Ez az érvelés annyira üres és álságos, hogy gyakorlatilag nem szabadna értelmes vitában használni.
Nade hogy a logikus gondolatmenetre visszakanyarodjak, a nők tanulásmentességének volt egy oka, ami több évszázados, évezredes gyökerekkel rendelkezett. (Nem, nem a nőgyűlölet.) Azokban az időkben, amikor még egy földesúrra jutott ezer jobbágy, és nagybirtokonként volt 1-2 kovács meg cserzővarga, kissé másak voltak az általános kilátások egy emberi életre, mint manapság. Nézzük egy éppcsak megszületett lánygyermek várható sorsát, tekintettel arra az igen valószínű esetre, hogy a 98%-os nyomorgó többségbe született bele. A szülei (legyünk megengedőek most egy pillanatra) valószínűleg eltűnődtek, hogy talán érdemes lenne villamosmérnöknek, vagy business managernek adatni, ha felnő; de ha úgy adódik, üsse kavics, elmehet művelődésszervezőnek vagy women’s studies hallgatónak is. Csak neki jó legyen. De aztán a parasztasszony a homlokára csapott, és elkezdett pörölni az urával:
Hülye vagy te Józsi, hát mi a vörhenyes haranglábnak tanulna az a kölök ilyesmiket, mikor megfelelő zsíros állások még legalább 200 évig nem lesznek hozzá? Ráadásul úgyis a szomszéd Géza kisfiához fog hozzámenni, és egész életében a mi utcánk végében fognak élni földtúrásból. Megtanítom inkább főzni-mosni-takarítani, mert annak lesz értelme. Megszül úgyis 12 jó gyermeket, amellett csúnya lenne ha őt küldenénk le a faluszéli kőfejtőbe, szóval amíg otthon lesz a tucat pulyával, addig legalább rendben tartja a házat.
És a parasztasszonynak igaza volt.
Vajon nőgyűlölő volt? Diszkriminált? Vajon a fiait elküldte prog-matra, vagy legalább lelkésznek?
Lelkésznek talán falvanként egy ember elmehetett. Ez lenne a férfiprivilégium, a tanulási lehetőség amit a nőktől megtagadtak? És kizárólag azért, mert annak idején mindenki gyűlölte a női nemet?
…
Tényekkel dobálózni könnyű. Okokat felhozni nehéz. Az igazunkat bizonyítani szinte lehetetlen. De mégis, enélkül túrót sem ér az egész folyamat. Ha nem vagyunk hajlandóak némi intellektuális szigorral megvizsgálni nem csak a számadatokat, hanem az okokat is, amik mögöttük állnak, akkor csak szélmalomharc lesz a vita, meg árnyjáték.
9% nő van a parlamentben. A férfiak 6-8 évvel korábban halnak.
Kevés a nő a cégvezetésekben. A hajléktalanok ~90%-a férfi.
Évente X nőt ér CSBE. Háromszor annyi férfi lesz öngyilkos.
Számokkal dobálózhatunk napestig. Egy adat önmagában akkor is csupasz és üres, ha egyébként nekünk személy szerint jelentőségteljesnek tűnik, vagy “önmagyarázónak”. Amíg nem tesszük a tény mögé az okokat, addig csak az oxigént pazaroljuk a nagy szavakra.
A nők egészen az 1500-as évekig nem ehettek krumplit, kukoricát, paradicsomot, paprikát és padlizsánt!
És gyömbért se, meg rizst se!
Sőőőt! Csokit sem kaptak és kávét sem ihattak sokáig. És akkor a cukorról ne is beszéljünk! Gyalázat!
:o))))
Viszont egy érdekes dolog, ami erről jutott eszembe: Japánban az volt a szokás, hogy a nők nem ehettek egy asztalnál a férfiakkal. Sőt addig egyáltalán nem ehettek, amíg a férfiak be nem fejezték. A nők felszolgálták a tányérban még rotyogó ételt, mert a férfiaknak forrón kellett elfogyasztaniuk azt. A nők meg már akkor ettek belőle, amikor kihűlt. Diszkrimináció!
Egy kutatás során kiderült, hogy emiatt a szokás miatt a férfiak gyomra tönkrement, megbetegedtek, a nők gyomrával viszont semmi baj nem volt.
Akkor ebben az esetben jó volt a diszkrimináció?
Ebből is látszik, hogy csak az európai patriarchális rendszerekben volt nagy nőelnyomás, a tengerentúli indián közösségekben ezt mind megengedhették maguknak a nők…
:D
“Persze ez előbb-utóbb mindenkinek feltűnne, ezért feministáink egy fenomenális eszközhöz folyamodnak: bármikor, amikor érvelni kellene, visszatérnek a csupasz alaptényhez. – Mi a bizonyíték arra, hogy a nőket elnyomják? – Az, hogy csak 9% nő van a parlamentben. – Na jó, jó, de mi bizonyítja azt, hogy ez a 9% valamiféle elnyomás eredménye, és nem más tényezőé? – A láthatatlan patriarchális elnyomás, aminek a létezéséről onnan tudunk, hogy csak 9% nő van a parlamentben. Zseniális! Viszont logikailag védhetetlen.”
Pontosan erről van szó. A tautológia a kedvenc feminista “érveléstechnikák” egyike. Ha Andrej Januarjevics Visinszkij elvtárs élne még, lassan már ő tanulhatna a femiktől, pedig tautológiában ő volt a “nagymester”. Jónéhányan az életükkel fizettek emiatt, és a mai változat sem teljesen veszélytelen: börtönbe lehet kerülni a “segítségével”.