Adhatsz babát a fiúknak, de arra nem kényszerítheted őket, hogy játsszanak is vele

Alábbiakban Christina Hoff Sommers a The Atlanic magazin online változatában megjelent cikkének fordítását adom közre. A szerzőnő a “Háború a fiúk ellen” című szociográfia szerzőjeként szerzett korábban nagy közismertséget.

Valóban diszkriminatív és megalázó, ha a játékkatalógusok játék teáskészlettel játszó lányokat, és játékpisztolyokkal szaladgáló fiúkat ábrázolnak? Egy svéd szabályozással foglalkozó csoport szerint igen. A Reklamombudsmannen (RO, reklám-ombudsman) kritizálta a Top Toy-t – az egyik legnagyobb észak-európai játékgyártó vállalatot -, az “idejétmúlt” reklámjaiért, és nyomást gyakorolt a cégre, hogy az változtassa meg “szűk látókörű” gyakorlatát. Miután megkapták az iránymutatást és a képzést az RO egyenlőségi szakértőitől, a cég bemutatta a 2012-es gender-semleges játékkatalógusát. A katalógusban a kisfiúk Barbie álomházzal, a kislányok pedig pisztolyokkal és véres akciófigurákkal játszanak. A cég marketing-igazgatója így nyilatkozott: “Az utóbbi években olyan mértékben felerősödött a gender vita a Svéd piacon, hogy muszáj alkalmazkodnunk.”

A svédek nagyon komolyan veszik a nemek egyenlőségére való törekvést. Néhány éve a Svéd Feminista Párt olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely előírta volna a férfiaknak, hogy ülve vizeljenek – mert szerintük az kevesebb kosszal jár és egyenlőbb. 2004-ben, a svéd Baloldali Párt feminista tagozatának az elnöke, Gudrun Schyman férfiadó bevezetését javasolta a férfinem által elkövetett erőszak ellentételezéseként. 2012 áprilisában, a nemzetközi nőnap után a svédek hivatalosan bevezették nyelvükben a semleges személyes névmást (hen), hogy felváltsa az eddigi hímneműt és nőneműt (han és hon).

Egalia egy új, államilag támogatott stockholmi óvoda, mely elkötelezett a férfiak és nők közötti különbségek teljes eltörlése mellett. Egalia-ban nincsenek fiúk és lányok, csak barátok és pajtások. A klasszikus meséket – mint a Hamupipőke és a Hófehérke – olyanokkal váltották fel, mint például az a történet, amiben két hím zsiráf pesztrálja az elhagyott krokodiltojásokat. A Svéd Zöldpárt azt szeretné, ha Egalia lenne a követendő példa; azt javasolják, hogy minden óvodában legyenek gender-megfigyelők. “Egalia fantasztikus lehetőséget nyújt a gyerekeknek arra, hogy azzá váljanak, amivé csak akarnak” – mondta egy lelkes pedagógus. (Fontos megjegyezni, hogy a fent leírtak nem egy orwelli szatíra részletei, nem a szárnyaló fantázia termékei, Egalia valóban létezik.)

Az a probléma Egalia-val és a gender-semleges játékkatalógusokkal, hogy a fiúknak és lányoknak sem az érdeklődési köre, sem az igényei nem azonosak. 20 évvel ezelőtt a Hasbro, a legnagyobb amerikai játékgyártó egy játszóházat tesztelt, amelytől azt remélte, hogy a fúknak és a lányoknak is egyformán felkelti majd az érdeklődését. Hamar kiderült, hogy fiúk és lányok egészen másképpen közelítettek ugyanahhoz a játékszerhez: a lányok öltöztették és puszilgatták a babákat, és “házasat” játszottak, a fiúk viszont kilőtték a babakocsit a tetőről. A Hasbro menedzsere pedig magyarázta az egyszeregyet: “A fiúk és a lányok különböznek.”

Igen, különböznek, és bármilyen kitartó és radikális módszerekkel próbálják a játékkal kapcsolatos viselkedésüket megváltoztatni, ez kudarcra van ítélve. A gyerekek – kevés kivételtől eltekintve – a nemi értelemben sztereotip játékokhoz ragaszkodnak. Davis Geary, a Missouri egyetem fejlődéstani pszichológusa a következőképp fogalmazott nekem írott e-mailjében: “Az egyik legnagyobb és legtartósabb különbség a nemek között az, hogy miként játszanak gyermekkorukban.” A lányoknál a gondoskodás áll a játék középpontjában, a fiúk viszont vonzódnak a nyersebb, keményebb játékokhoz, és ez nem csak kultúrákon, de még fajokon is átível. (A kevés kivétel egyike például a foltos hiéna, mely fajnak nősténye ugyanolyan agresszív, mint a hím.) Az ember közeli rokonainál, például a rhesus majmoknál, a nőstények sokkal többet babáznak mint fiú testvéreik, akik inkább a labdákat és a játékautókat kedvelik. Az pedig nem valószínű, hogy a majmokat megfertőzte volna a sztereotip Top-Toy katalógus. Valami egészen másról van itt szó.

Úgy tűnik, a biológiának mégiscsak van szerepe. Számos állatkísérlet bizonyította, hogy hormoninjekciókkal átfordíthatóak a nemek. Amikor a kutatók még születés előtt férfihormonokat adtak a nőstény rhesus majmoknak, akkor a megszületett egyedek a nyersebb, agresszívebb játékot szerették. Embereknél is hasonló eredmények születtek. A congenitalis adrenalis hyperplasia (CAH) egy ritka, veleszületett mellékvese-rendellenesség, aminek következtében a nőnemű magzat szokatlanul nagy mennyiségű férfi hormont kap. Azok a lányok, akik ebben a betegségben szenvednek, később is az építőjátékokat és a teherautókat kedvelik a babák és a játék teáskészletek helyett. Doreen Kimura pszichológus írja ezzel kapcsolatban a Scientific American-ben: “A kutatások azt sugallják, hogy a természetes preferenciák a korai abnormális hormonális környezet áldozatául esnek.” Azt is kétségesnek találja, hogy a nemek játékválasztása a szocializáció eredménye lenne.

Geary professzor elég szkeptikus az új, gender-semleges játékkatalógussal kapcsolatban: “Ezek a katalógusok egész biztosan eltűnnek pár éven belül, mert a szülők rá fognak jönni, hogy a gyerekek nem akarják ezeket a játékokat.” A legtöbb kislány nem szeret billenős teherautóval játszani, és ezt a legtöbb szülő megerősítheti, ahogyan én is: egy alkalommal, amikor lány unokám egy játékvonatot kapott, babakocsiba tette és betakargatta, hogy az végre pihenhessen.

A nemnélküliség védelmezői – mint svéd barátaink – bizonyára sokszor hallották már ezeket az érveket, de van rá válaszuk: bár elismerik, hogy a biológiának van némi szerepe a nemi különbségekben, de ragaszkodnak hozzá, hogy a kultúra erősítheti vagy csökkentheti ennek erejét és hatását. Még ha Elizának a természetéhez tartozik is, hogy a vonathoz lányos módon közelít, szerintük ez még nem ok a szüleinek arra, hogy ne módosítsák ezt a viselkedését. Virginia Valian, a Hunter főiskola pszichológusa, aki nagy támogatója a svédek törekvéseinek, írta “Miért olyan lassú? A nők előmenetele” című könyvében: “Oltásokat használunk megelőzésre és gyógyszerekkel gyógyítunk – ugyanezt a megközelítést javaslom a biológiai nemi különbségekkel kapcsolatban.”

Valiannak teljesen igaza van abban, hogy nem kell elfogadnunk a biológiai sorsszerűséget, de az összehasonlítás akkor is nevetséges: a gyerekeket ugyanis betegségek ellen szoktuk beoltani. Egy gender szempontból teljesen szokásosan viselkedő kisfiút vagy kislányt tekintsünk betegnek, akit gyógyítani kell? Ha elmulasztjuk gyermekeinket megvédeni a himlőtől, diftériától, kanyarótól, azzal veszélynek tesszük ki őket, de mi a veszélye annak, ha hagyjuk, hogy a fiúk és a lányok különbözzenek? Ahogyan egy svéd anya, Tanja Bergkvist az Associated Press-nek nyilatkozva megfogalmazta: “A különböző nemi szerepek nem jelentenek problémát, ha egyformán értékesnek tekintjük azokat.” A gender-semlegesség nem feltétele a nemi egyenlőségnek. Férfiak és nők lehetnek különbözőek, és mégis egyenlőek. A legtöbb ember számára a különbözőség egy fontos erőforrás a boldogság eléréséhez. Mióta demokratikus ideál az egységesség?

Azt kevesen vitatják, hogy érdemes a gyermekeket sokféle különböző játékkal megismertetni. Azonban az, amit a svédek csinálnak, messze túlmegy azon, hogy különböző játékszereket és játékokat mutatnak a gyermekeknek, ők egyenesen előírják nekik, hogy hogyan kell játszaniuk. Azok a játékgyártók pedig, amelyek ellenszegülnek a gender-semlegesség elvének, hivatalos cenzúrával kénytelenek szembenézni. Van ennek értelme? Etikus ez?

A siker érdekében, a svéd szülőknek és tanároknak rendőrök módjára kell majd figyelniük a gyermekeiket. Ahogyan Geary megjegyzi: “Meg lehet változtatni ezeket a szokásokat erőltetéssel és folyamatos figyeléssel, de azonnal visszarendeződik minden, amint ez megszűnik.” Ez az állandó ellenőrzés pedig alááshatja a gyermekek egészséges fejlődését.

Anthony Pellegrini, aki a Minnesotai Egyetem professzoraként foglalkozik a kisgyermekek oktatásának kérdéseivel, úgy határozza meg a fiúk által kedvelt nyersebb, vadabb játékot, hogy az egyaránt tartalmaz “nevetgélést, futást, ugrálást, pofozgatást, birkózást, játékos harcot, üldözést és kergetőzést.” Ezt a fajta játékot gyakran tévesen agressziónak gondolják, de Pellegrini szerint épp az ellenkezője. A valódi iskolaudvari agresszió esetén a résztvevők nem jókedvűek, hanem ellenségként viselkednek, és gyakori a sírás és a sérülések. A keményebb jellegű játék viszont összehozza a fiúkat, jókedvűvé teszi őket, és fontos része a szociális fejlődésüknek.

Két kutató, Mary Ellin Logue (Maine-i Egyetem) és Hattie Harvey (Denveri Egyetem) egyetértenek, és dokumentálták az előnyeit a fiúk azon szerepjátékainak, amelyekben “rossz fiút”, afféle szuperhősöket játszanak. A tanárok általában nem szeretik az ilyen típusú játékot, mondja Logue és Harvey, pedig valójában fejleszti beszédkészségüket, íráskészségüket, és morális értékrendjüket. A svéd fiúk, ugyanúgy ahogy az amerikaiak, messze elmaradnak a lányoktól az iskolában. Egy 2009-es tanulmányban Logue és Harvey feltesz egy fontos kérdést, melyet a svédek megfontolhatnának: “Ha a fiúkat – dacára annak, hogy a teátrális, drámai játékot kedvelik – elbátortalanítják az ilyen típusú cselekvéstől, milyen hatással lesz az a beszéd- és íráskészségük fejlődésére, és mennyire fogják majd kedvelni az iskolát?”

Mi a helyzet a lányokkal? Közel 30 éve Vivian Gussin Paley, a Chicago Laboratory Schools egyik kedvelt és MacArthur “genius” díjjal jutalmazott óvónője publikált egy könyvet “Fiúk és lányok: Szuperhősök a gyerekszobában” címmel. Ebben Paley azt a kérdést járta körbe, hogy vajon probléma-e, hogy a lányok nem vesznek részt a fiúk szuperhősös játékaiban, de aztán amit tapasztalt a gyerekszobában, eloszlatta a kételyeit. Rájött, hogy a lányok játékában más módon jelenik meg a dominancia. A fiúk fantáziajátékaiban sok a konfliktus és a képzelt erőszak, a lányok játéka látszólag sokkal békésebb. De amikor Paley alaposabban megfigyelte őket, azt vette észre hogy a lányok fantáziái éppoly izgalmasak és intenzívek, csak mások: tele vannak konfliktusokkal, bosszantó karakterekkel, és hatalmi harccal. “A lányok által kitalált anyák és hercegnők éppoly erőteljesek, mint a fiúk szuperhősei.” Paley felismerte a nemek szerint különböző játék hasznosságát, és nem hitte, hogy bármi előnye lenne annak, ha ezeket megváltoztatnák. “Az óvoda a nemi sztereotípiák diadala. Semmiféle felnőtt beavatkozás vagy propaganda nem tudja eltéríteni az ötéveseket attól, hogy kedveljék a nemi elkülönülést.”

De úgy látszik Svédországban a propaganda és a beavatkozás a norma. Nagy igyekezetükben, hogy megszabadítsák gyermekeiket a nemi korlátoktól, a svéd reformerek felállították a maguk szabályait, mértékeit, és tabuit. Natalie Rothchild a következőképpen írja le a gender-semleges osztálytermet:

Egy svéd iskola megszabadult a játékautóitól, mert a fiúk fontosabbnak tartották őket, mint más játékokat. Egy másik óvoda eltörölte a szabad játékidőt. Tették ezt azért, – ahogyan egy pedagógus megjegyezte – mert ha a gyermekek szabadon játszhatnak, akkor egyből előkerülnek a sztereotip nemi viselkedési minták. A szabad játékban hierarchia, kirekesztés van, és a megfélemlítés lehetősége. Ezért aztán a felnőttek mindent irányítanak, beleszólnak a legapróbb dolgokba is; hogyan barátkozzanak a gyerekek, milyen játékokat játsszanak és milyen dalokat énekeljenek.

A svédek úgy kezelik a szokásos nemi viselkedésű gyermekeket, ahogyan mi kezeltük valaha az ilyen szempontból eltérőeket. Az orvosi szakirodalomban ismertek voltak a fiús lányok és a lányos fiúk, akik következetesen az ellenkező nem játékaihoz vonzódtak. Ők annak ellenére megmaradtak a kötődésüknél, hogy nagy nyomás nehezedett rájuk a szülők, az orvosok és társaik részéről. Régen, ha egy fiú kimutatta az idegenkedését a nyers játék és a teherautók iránt, jó esélye volt rá, hogy viselkedésterapeutához küldjék. Manapság a legtöbb szakértő egyetért abban, hogy a legjobb módszer a tolerancia, megértés és elfogadás: hagyd őt békében úgy játszani, ahogyan csak akar. A svédeknek ki kellene terjeszteniük a toleranciájukat a túlnyomó többségben lévő, szokásos viselkedésű gyermekekre is.