Csupán csak társadalmi konstrukció?

Mottó: „Naturam expellas furca, tamen usque recurret.” (Horatius)

A Föld sarkából való kidöntésére törekvő kulturális marxizmus, illetve a feminizmus alapdogmájának tekinthető a dekonstruktivizmus jegyében az a meggyőződés, miszerint a fennálló társadalmi rend, ezen belül is a nemi szerepek mindössze mesterséges illetve tudatos társadalmi konstrukció szüleményei, és mint ilyenek, megváltoztathatóak ugyanúgy, mint pl. a kor- és területfüggő öltözködési szokások. Jelen cikkemben erről fogok írni.

Az önjelölt világmegváltó arról ismerszik meg, hogy a dolgok rendszere mögött valami tudatos, rosszhiszemű döntést, törekvést lát. Az ilyenek a legnagyobb komolysággal képesek elhinni, hogy a középkornak a mai korhoz viszonyítva jóval szerényebb gazdasági helyzetét nem a termelőeszközök akkori fejletlensége, hanem az akkori uralkodó elit tudatos, a népet kizsigerelni szándékozó összeesküvése okozta. A dekonstruktivizmus alaptétele, hogy nincsenek a természet rendjéből, az emberek alaptermészetéből adódó, magától értetődő szabályszerűségek. Ha mégis léteznek bizonyos felismerhető tendenciák, azok semmiképpen sem adottnak tekinthető törvényszerűségek, hanem megváltoztatható, mesterséges konstrukciók.

Néha zavarba ejtő, hogy vannak részigazságaik. Igen, tényleg borzasztó volt a 19. századi gyári munkások helyzete, igen tényleg lehetetlen nem együtt érezni egy alkoholista férj által rendszeresen bántalmazott nővel. De tényleg következik ebből az, amit ők mondanak? A feminizmus olyan, mint a szocializmus: a fennálló rendben történnek igazságtalanságok, igen. De ezeket az igazságtalanságokat nem szüntetheted meg anélkül, hogy ne okoznál még nagyobb galibát. Mint a dzsenga torony: ha kiemelsz egy kockát a közepéről, a torony nagy valószínűséggel összedől. Az államszocializmus hiába osztotta szét „a gazdagok” vagyonát „a szegények” közt, ennek nem az lett a következménye, hogy mindenki jómódú lett, hanem az, hogy mindenki szegény lett, közben mellesleg pár millióan belehaltak a kísérletbe. A feminizmus hiába pellengérezi ki az „elnyomó” férfiakat, ettől nem az lett, hogy a feminista országokban minden nő boldog lett, hanem, hogy hanyatlik a társadalom, az emberek meg még boldogtalanabbak.

Ha a feminizmusról szólunk, ők komolyan képesek abban hinni, hogy a világban a nemi szerepek rendje megváltoztatható, csak akarni kell. Könyveket, cikkeket, blogokat kell írni, embereket feminista áltudományok tanulmányozására kényszeríteni, megfelelő médiapropagandát kifejteni, törvényeket kierőszakolni, odahatni, követelőzni, nyomást kifejteni, tüntetni, lázadni, hisztizni. Vajon sikerülni fog elérni céljukat?

Velük szemben mi arról ismerszünk meg, hogy a mi elveink nem alig néhány száz éves elefántcsonttoronyban kiagyalt mesterséges ideológiák, amelyet néhány degenerált álpróféta gondolt ki a buksijában. Mi nem a „múltat sírjuk vissza”, mert a mi elveink nem korfüggőek, hanem kortalanok. Épp ezért legyintünk mosolyogva, ha tudálékos álértelmiségiek felháborodva felemelik az ujjukat, hogy „és mindezt 2012-ben, Európában”. Mert mi nem a múltat akarjuk restaurálni, mint mondjuk a ma is lovas kocsival közlekedő amisok.

Mi ismerjük a stabilitást, ők pedig állandóan „haladnak” valahová, de sohasem érkezik meg sehová. Vö. haladó vs. reakciós. Folyton újítani akarnak, tevékenykednek, izgulnak, szüntelenül ide-oda forgolódnak, mindig valami mást keresnek, anélkül azonban, hogy ez a másság valamiféle minőségi előrehaladást jelentene. „A forradalom olyan mint a bicikli, ha nem hajtják előre, akkor felborul.” (Che Guevara) A felforgató arról ismerszik meg, hogy nem kérdez, nem kér, nem megérteni akar, csak rombol. Rámutat valamire, ad neki egy nevet, „elnyomásnak” címkézi, amit azonnal meg kell szüntetni, azzal pedig nem foglalkozik, hogy mi lesz utána. Az már nem az ő problémája. Mi egyszerűen az állandó valósághoz igazítjuk az életet, ők pedig – ha kell, erőszakkal – a valóságot akarják átalakítani a saját absztrakt elméleteik szerint.

Mi hiszünk abban, hogy a dolgoknak, így a nemi szerepeknek, a család rendjének a természet rendjéből, az ember természetéből adódó rendje van. Nem teljes determináltság ez, olyan értelemben, hogy egy férfi például 100%-os bizonyossággal szeretni fogja például a küzdősportokat, vagy egy nő a divatmagazinokat. (A dekonstruktivisták egyik állandó tévedése az, hogy a kivétel léte megcáfolja a főszabályt.) Ez ahhoz hasonló, mint a gravitáció, amelynek felvázolható irányvektora van. Kimutatható, hogy milyen irányba működik, hat oda. A feministák akár ki is sétálhatnak az ablakon, mondván ő nem hisz a gravitációban, mert az csak a hímsoviniszta fizikusok (akik ugye férfiak szinte mind, a gazok!) találták ki, mi meg kiröhögjük őket.

A Jurassic Park című amerikai filmben hangzott el egy nagyon tanulságos mondat: „Az élet utat tör.” És valóban így van. Tulajdonképpen összességében nézve, felülről figyelve a dolgokat nincs aggódnivaló. A feministák nem fogják tudni soha elérni céljukat, mint ahogy a gravitációt sem lehet kikapcsolni, legfeljebb tudomásul venni. Vagy hát antigrav laborban állítólag előfordult, de stratégiának elég vakmerő lenne. A természet olyan, mint a bumeráng: egy időre eldobhatod, de visszarepül, és pofán vág – jobb hát nem ellenszélben vitorlázni.

Nemrégiben olvastam egy érdekes hírt, miszerint New York-ban a pár éve történt a nagy áramszünet után kilenc hónappal a város szülészetei megteltek, egy kisebb „baby boom” keletkezett. Ha nincs áram, nincs TV, nincs agymosás, az emberek visszatérnek a normális kerékvágásba. És tényleg így van ez: e világ uralkodó ideológiája olyan, mint a drog. Függővé tesz, de folyamatosan kell adagolni, különben bekövetkezik a kijózanodás. Ha egy kis időre megszakad az adagolás, a társadalom felébred. Ajánlott film: Equilibrium. Vagy egy másik filmes példa: ha egyszer sikerül lecsatlakozni a Mátrixról, többé nem fogsz tudni hinni benne.

Honnan ismerszik meg az, hogy bizonyos törvényszerűségek a természet rendjéből adottak? Az, hogy „mert mi így érezzük normálisnak, természetesnek” nem elég, mivel ezek simán rávágják, hogy itt csak a fennálló valóságtól elszakadni képtelen patriarchális önzőségünk mondatja ezt velünk, és nem tudjuk követni őket, együtt gondolkodni velük az utópista fantazmagóriájukban. Viszont vannak egyéb jelek is: például az egymástól függetlenül ismétlődő szabályszerűségek.

A „patriarchális rendszer” a kereszténység, vagy általánosabban fogalmazva az ábrahámi vallások konstrukciója? Igen? Akkor miért ez a rendszer alakult ki a világon gyakorlatilag mindenhol a nyugati civilizációtól teljesen függetlenül, ahol csak emberelek élnek lényegében ugyanígy?

A másik ismertetőjele annak, hogy egy bizonyos rendszer organikus fejlődés eredménye az, hogy még soha senkinek sem sikerült mást sikeresen megvalósítania. Igen, hallunk egyes feministákat, hogy ő bizony ismer olyan házasságokat, párkapcsolatokat, ahol „egyenlőség” van, és állítólag jól működik ez, mindenki boldog, stb. De Patyomkin-falvak ezek, nem több. Az észak-koreai híradó is tud mutatni egy-két olyan házat, családot, ahol szépen, boldogan éldegélnek, bezzeg az imperialistáknál ott csöveznek az emberek a híd alatt. De rendszerszinten még soha senkinek nem sikerült mást elérnie. Persze a világmegváltó álpróféták megmagyarázzák, hogy de ezért meg azért nem sikerült. Mert a szabőtörök, mert mások (mindig mások) megakadályozták, mert nem kaptak rá elég időt, stb. Most is vannak kommunisták, akik megmagyarázzák, hogy igen, a szovjet államszocializmus elvetélt próbálkozás volt, mert elrontották, meg sajnálja ő is azt a százmillió halottat bizony ám, de azért próbáljuk meg, fussunk neki még egyszer, most már tanultunk belőle, most már sikerülni fog! „Nincs új a nap alatt.” – tartja az ősi mondás.

Pedig nem, nem kell sem nekik, sem semmilyen felforgató, forradalmi ideológiának sem egy, pláne nem több esélyt adni. A történelem intő példa, hogy a mesterséges, felülről való beavatkozás csak bajt okoz és szenvedést. A legjobb, amit elérhetünk az, hogy kiszámítható, a szubszidiaritás elvét tiszteletben tartó igazságos rendet őrizünk meg. Igen, igazságtalanságok itt előfordulhatnak. Demagóg módon lehet ezekről uszító, az ember érzelmeit manipulálni törekvő előadásokat tartani, propagandfilmeket készíteni. De csak így az organikus fejlődést tiszteletben tartó, a dolgok rendjébe mesterségesen be nem avatkozó rendben lehet a lehető legalacsonyabb az igazságtalanságok aránya.

A feministák nem fognak tudni célt elérni, mivel a lufi előbb-utóbb kipukkan. A mi küzdelmünk oka egyedül az, hogy mi itt és most élünk, és a mi életünket mérgezik. A mi munkahelyünket, a mi családi fészkünket változtatják hadszíntérré, és ezt érthető módon nem hagyjuk szó nélkül.