A cím kevéssé félreérthető, a szándék talán kicsit jobban. Nem akarok senkit megsérteni vagy megbántani, de úgy érzem eljött az ideje ennek a témának is. Több helyütt érintettük futólag a kérdést cikkekben vagy kommentekben, de az egyébként sokat szapult Velvet legújabb hadjárata most kihozta belőlem az állatot. Ez már tűrhetetlen!
Kedves téma a ribancságot firtatni, mert garantált a kommentelők szájhabzása. Épp ezért kissé paradox, hogy odaát ez alkalommal letiltották a hozzászólásokat, és csak pár válogatott emilt eresztettek át egy második cikk erejéig. Ebből mindent megtudhatunk a “senki sem ribanc” véglettől a “mindenki ribanc”-ig, csak azt nem, hogy miről szól ez az egész téma, és mit érdemes tudni vele kapcsolatban. Dehát semmi ok az aggodalomra, itt van Kujon Kapitány™ és megment mindenkit…
A velvetes érvrendszer eleve bukó, mivel a ribancság nem egy számadat kérdése. Egyrészt azért nem, mert az életkor kihagyása a képletből értelmetlenné teszi a szógimnasztikát (ragozzam mennyire nem mindegy, hogy 15 vagy 45 évesen büszkélkedhet egy nő 6 szexpartnerrel?), másrészt meg azért, mert a körülmények jelentős eltéréseket okozhatnak a számok értelmezésében. Pusztán a gondolatkísérlet kedvéért, ki a nagyobb ribanc: a 20 éves lány aki 5 pasival feküdt már le, akik közül mind az 5 több hónapon/éven át tartó kapcsolat volt, amelyek önhibáján kívül értek véget, vagy az a 20 éves lány aki 4 pasival volt addig, de 19 évesen szűzen szökött meg a szigorú zárdából és 3 hét alatt gyűjtött ennyi skalpot? Nyilván nem életszerű ez a második kép, és nem is valakik mentegetésére/befeketítésére fabrikáltam, de arra azért jó, hogy érzékeltesse, az egyenletben nem az “X” az egyetlen ismeretlen tényező.
Az tökéletesen látszik velveték cikkeiből, hogy a népeket erősen befolyásolja a polkorrekt dogma minden csapból folyása. Nem azért, mert az erősebb hangok hiányoznak – hiszen azt nyilván a szerkesztők cenzúrázták -, hanem mert az eredeti cikk és az átengedett levelek többsége is trendi modern békanyál. Többször teret kap a “micsoda múlt századi nőellenes mentalitás ez kérem szépen, ribancok nem léteznek, csak hercegnők”. Ezt gyakran kíséri a feministabarát félcédula, miszerint “bezzeg a férfiaknál az a menő aki striguláz, de a hímsovik elnyomják szegény nőket akik ugyanazt szeretnék csinálni”. Amíg ilyen szinten nem értjük az egészet, addig kár a véleményünkkel hülyét csinálni magunkból.
A ribancság definíciója sosem fogja megegyezés tárgyát képezni, és ez szoros kölcsönhatásban van azzal, hogy a “mérése” is lehetetlen. Mindez azért van, mert a ribancság egy mentalitás, minek okán skálázhatatlan és gyakorlatilag definiálhatatlan. Aki mérleget és matematikaprofesszori szintű meghatározást vár, az menjen inkább matekórára, és ne üsse az orrát a ribancok …témájába. Hogy a többség mégis számokkal dobálózik, az azért van, mert órákig tartó magyarázatok és helyzetelemzések helyett muszáj egyszerűsített képleteket használni. Olyasmi ez, mint a veszteséges MP3-tömörítés, amiben a bonyolult hangokból egyszerű képleteket gyártunk – ami ugyan nem tökéletes, de elég pontosan visszaadja az eredetit ahhoz, hogy a használata elfogadható legyen és praktikus. A negyedik sör utáni kifakadásban egyszerűbb azt mondani, hogy tizenkettő, mint végigmesélni valakinek az élettörténetét.
Hogy egyáltalán létezik a “ribanc” fogalom, és a mögötte megbúvó erkölcsi elképzelés, az egy mérhetetlenül régi népi megfigyelésnek köszönhető: ha a frissen szerzett mátkám előttem már tucatnyi másik férfinak volt partnere, akkor lehet, hogy utánam is pontosan ennyi fog még következni, vagyis hosszú távú kapcsolatra az a nő nem optimális. És itt egy fontos ponthoz érkeztünk, mert láthatóvá válik, hogy a “ribanc” nem minden szempontból negatív és elítélő kifejezés. Aki rövidtávú kapcsolatokra vágyik, annak kifejezetten érdemes az emigyen megjelölt nőket keresnie, hiszen valószínűleg sikeresebb lesz náluk, mint egy stadionnyi apácánál. Ribancot csak gyermekvállalós családalapításra ne válasszon az ember, mert arra viszont jobbak az apácák. Valamit valamiért…
Még mielőtt a feministák és a velük rokonszevező ribancok rám üvöltenék, hogy egy pöttyös múltú némber “megjavulhat”, és különben is kurvából lesz a legjobb feleség, felhívnám a figyelmet a többször felvett statisztikák következetes eredményére: a nő expartnereinek számának növekedésével egyenesen arányosan csökken a házasság stabilitása. Magyarul aki korábban nem bírt megmaradni a popóján, az általában azután sem fog tudni, vagyis a 3 sorral fentebb említett mondás valójában nem érvényes – de van helyette egy másik: kutyából nem lesz szalonna. Tehát tudományos bizonyítékok támasztják alá, hogy a ribancok gyors kapcsolatra valók, nem családalapításra. Nade miért?
Ez egy olyan eset, amikor az erkölcsi ítélet nem valami légbőlkapott népi babona megcsontosodott maradványa, hanem a realitásokra épített erődítmény, a jövendő generációk férfijainak megsegítésére és okítására. Kár, hogy manapság már oly kevesen értik az elődök szavát. A ribancság, mint említettem, nem számok kérdése, hanem mentalitásé. Egy olyan mentalitásé, aminek főbb jellemzői a következőek:
1. A nő nem tud parancsolni az ösztöneinek, vagyis képtelen zárva tartani a lábait amikor valami viszketést tapasztal arrafelé. Önuralom hiányára utaló jel, tartós kapcsolatok esetében kifejezetten problémás.
2. A nő fölösleges kockázatokat vállal az izgalomért. Nem érdekli nemi betegség, nem kívánt terhesség, a hírnevének csorbulása, csak a pillangók gyomortájt. Családanyában a kockázatvállaló típus nem túl szerencsés. (Kéthetes tengerparti kalandra sokkal inkább.)
3. A nő életének fontossági listáján előkelő helyen tanyázik önmaga kényeztetése. Nem akarja kihagyni a jó partikat, nem hajlandó elhalasztani a kielégülést, az ő öröme fontosabb mint bármi más, és aki ezt kifogásolja, az elmehet a pokolba. Ez igen gyakran az önző természet jele, ami megintcsak nem a legcsodásabb tulajdonság egy feleségnek.
4. Az ilyen nő hajlamos bármit kimagyarázni maga előtt. Hiszen tudja ő is, hogy a többség ferdén néz az ilyesmire, de… Mindig van “de”. De ő nem ribanc, mert a Géza jelentéktelen kis tévedés volt, a Béla nem ér, mert mattrészegek voltak mindketten, a Lajosról nem tehet, hiszen egyszerűen elszédítette és levette a lábáról, satöbbi. Ez a folyamatos önigazolás-keresés (és találás) a nőben szintén nem a legszerencsésebb személyiségjegy, ha stabil párkapcsolatra vágyik a férfiember, hiszen ugyanezzel a lendülettel azt is megmagyarázza magának a nő, hogy miért nem számít igazából a házastársi eskü és miért nem pofátlanság ha lelép a közös gyerekekkel akiket sosem enged többé az apjuk közelébe. Akinek nincs jól meghatározott morális iránytűje, az nem csak ribanckodásra képes, de sok más kellemetlen dologra is.
Mindezeket összesítve egyértelmű, hogy miért közösítették ki és/vagy illették rengeteg csúnya pletykával régebben a laza erkölcsű nőket. Mindigis voltak ilyenek (egyes férfiak nagy örömére), de sosem örvendtek nagy népszerűségnek szélesebb társadalmi körökben. Okkal. Családokat romboltak szét, életeket tettek tönkre, mindezt pár jó dugásért. Ejnye.
Tehát nem az a ribanc, aki 10-20 pasival volt már, hanem aki “úgy” volt azokkal a pasikkal. Felelőtlenül, meggondolatlanul, a pillanatnyi izgalmat, vagy “sötétebb” haszontalanságokat keresve. Lehet férfiakkal szexelni barát/barátnő iránti bosszúvágyból, féltékenységből vagy féltékenység felkeltéséből, másoktól hallott pletykák által felkeltett érdeklődésből, kivagyiságból, kisebb-nagyobb juttatásokért (ami még nem egyértelmű prostitúció), stb. Lehetni lehet, csakhát aki ilyet csinál az ribanc. Aztán mehet a szerecsenmosdatás napestig, “a pórnép” nem felejt és nem törődik a netes cikkekkel, amikben hivatásosok magyarázzák a bizonyítványt.
Dehát nincs ezzel semmi baj! Egyfelől egy ribanc még simán lehet emberileg normális, hosszabb kapcsolatokra is alkalmas személy – csak a valószínűsége kisebb ennek, mint a nem ribancok esetében. Van olyan férfi, akinek ez nem számít, van olyan nő aki tényleg megváltozik, és van hogy az ilyen párok boldogan élnek amíg meg nem halnak. Másfelől a nemkívánt terhességek és a nemi betegségek (többségének) kora leáldozóban van. Ma már sokkal inkább helye van a társadalomban a ribancoknak, mint 100-200 éve volt. Nem akarja őket senki sem bántani, nincs boszorkányüldözés máglyákkal meg inkvizítorokkal. Csak számoljanak azzal, hogy a többség magában igenis ítél. Lehet, hogy a következő “jó parti” azért fog lelécelni, mert meghallja, hogy főhősnőnk nélkül üres a Place Pigalle. Lehet, hogy a múlt nem ereszt és belepofázik a jövőbe. És ez nem valamiféle gonosz patriarchális nőellenesség, hanem tudományos bizonyítékokkal megtámogatott józan paraszti ész és értékítélet.
Muszáj még szót ejtenem pár vonatkozó gondolatról, ami érzékelteti a különbséget a nemek megítélésében. Azt ugye valószínűleg hallottuk már, hogy a hegymászó aki minden hegyet megmászik, az egy jó hegymászó – de a hegy amit sokan megmásznak az csak egy ócska domb. Ugyanígy az a kulcs ami sok lakatot kinyit az egy jó kulcs – de az a lakat amit bármilyen kulccsal kinyitnak az egy sz*r lakat. Ezek a szóképek azért találóak, mert mindenki tudja, hogy egy férfinak egy nőt meghódítani munka és teljesítmény, ugyanakkor egy nőnek pasikat “fölszedni” nudli; elég ha kifekszik az utca közepére és pár óra alatt túl van a százon. Egy nőnek egy strigula nem jelent semmit, a kisujját sem kell érte megmozdítania, tehát nincs miért büszkének lennie rá.
Emellett érdemes még megérteni azt is, hogy a ribancpártiak fordítva ülnek a lovon, amikor a magas erkölcsiséget kifogásolják a férfiakban és azon nyavajognak, hogy miért nem süllyed le mindenki az ő erkölcstelenségük posványába. Hogyan is lehet számonkérni azt, aki megválogatja a partnereit, azok nevében, akik nem??? Hogy a nők boldogan omlanak a Casanovák karjaiba, az a saját erkölcstelenségük bizonyítéka, amiért nem vádolhatják a gonosz patriarchákat. Hogy egyes férifak nem omlanak boldogan ribancok karjaiba, az az ő szilárd erkölcsük bizonyítéka, amin fennakadni minimum szemöldökszalasztó.
A cikk tetején látható képnél (ami kattintásra nagyobb méretben is megtekinthető) választhattam volna talán jobbat is, de egy dolog miatt feltétlenül idekívánkozott: megfigyelhetjük a csajok arckifejezését. Jobbszélen vannak páran, akiknek nem tetszik a “mutatvány”. Pedig ők is nők! Agymosta őket a patriarchátus? Maradi vaskalaposok egy levitézlett korból? Nem, csak ők is tudják, hogy hogyan értékteleníti el magát egy nő, amikor idáig süllyed. Amikor kiteszi a táblát, hogy “ide lőjetek”, akkor egy sokkal nagyobb horderejű üzenetet közvetít, mint elsőre gondolná. A Hannah Montanák korában talán azt hiszi, az a normális, ha altesttel előre veti magát a nagybetűs életbe, de a gondolatrendőrségnek még közel sem sikerült mindenkiből kiirtani az erkölcsöt és a józan észt. És azok a jobboldali tekintetek egész életében el fogják kísérni.
Sokat elmond a Velvetről, hogy olyan válasz nincs is, mely szerint az az optimális, ha egy nőnek nem volt szexuális kapcsolata még… A legkonzervatívabb válasz: “Max. 1-2 vallható be, 3 fölött már kínos”… Katolikusként én nyilván azt mondom, hogy már egy expartner is rossz, de az eszmefuttatásod teljesen érthető emberi értelemben. Mármint aki nem keresztény, attól nehezen várható el, hogy házasságig várjon, főleg ilyen ellenszélben… már az is eredmény, ha valaki hit nélkül a média agymosása ellenére nem ribanckodik ide-oda, hanem csak komoly kapcsolatban, bizonyos idő után, ha a kapcsolat mélyült, fekszik le a párjával.
Egy felvetés: azt írod, más komoly kapcsolatokban szerezni sok partnert, mint komolytalanban. De kérdem én: ha valakinek van egy csomó komoly kapcsolata, az mennyire komoly? Mennyire komolyak azok a kapcsolatok, amelyek több év után se végződnek házassággal? Szerintem egy kapcsolat nem attól lesz komoly, hogy sokáig tart, hanem hogy alapvetően nem egymás kihasználása a célja, hanem ott van távlati célként a házasság, pár éven belül. Én mindig tragédiának tartom azt, hogyha valakinek 4-5 vagy több éves kapcsolatai voltak anélkül, hogy összeházasodtak volna… Ezt nem tudom komolynak tekinteni, max. egymás hosszú távú kihasználásának.
Extrém esetekben elképzelhető, hogy valakinek a partnere meghal, elköltözik borneóra, rájön hogy meleg, a fene tudja. Ekkor nyilván nem lehet a hoppon maradt felet hibáztatni amiért a számlálóján növekszik az állás. Ugyanennek az enyhített verziója, mikor a másik fél egyszerűen kidobja emezt – az sem feltétlenül róható fel az “áldozatnak”. Nameghát manapság 20 éves kor körül a házasságra gondolni majdnem azzal egyenértékű, mint ha megkövetelnénk a szüzességet. Csak mélyen vallásos körökben elfogadott, a többségnek értelmezhetetlen. És ha csak 30 fölött akarsz házasodni, akkor természetes, hogy vannak páréves kapcsolataid amik felbomlanak. Évek alatt sokminden történhet, ami miatt egy együttélés tönkremegy: valamelyik fél megváltozik (vagy nem), rájönnek, hogy már mindent elmondtak egymásnak amit lehetett, és még sorolhatnám. Ha az embernek a házasságig van 10-20 szexuálisan aktív éve, amit nem szeretne magányos cölibátusban tölteni, akkor majdhogynem lehetetlen nem felhalmozni néhány kapcsolatot. A kérdés az, hogy komoly érzelmi alapokon és a régi erkölcsöknek legalább a romjain próbálkozik az ember, vagy pedig minden mindegy felkiáltással jönnek az egyéjszakás kalandok meg ami még azokon is túl van.
Egyébként ha már itt tartunk, a túlnyomó többség (és ezt úgy értem, hogy a férfiak legalább 90%-a) messze alulbecsüli egy mai modern nő “átlagfogyasztását”. Arról vitázni, hogy 3 vagy 5 vagy 8 expartner fölött számít valaki ribancnak elég meredek ha azt nézzük, hogy a 20 éves csajok nagy része már eljutott a két számjegyig, és 30 körül nem ritka aki a félszázhoz közelít. És ezek nem az extrém esetek… Elég megnézni pár olyan oldalt, ahol a nők önvallomásait tárgyalják, szinte lehetetlen egyszámjegyű csajt találni. És ehhez még muszáj hozzákalkulálni, hogy nyilvánosság előtt 100-ból 99 nő garantáltan hazudik erről. Egy jó kétszeres szorzó bátran odaficcenhet az ilyen “önvallomásokhoz”.
A nők lefele, a férfiak fölfele kerekítenek. :)
“…ehhez még muszáj hozzákalkulálni, hogy nyilvánosság előtt 100-ból 99 nő garantáltan hazudik erről.”
A netes “önvallomás” mégiscsak anonim, ott talán nem kell szorozni. Közismert, hogy a férfiak felfelé, a nők lefelé hazudnak az expartnerek számát illetően. Teljesen felesleges, mondhatni ostobaság a partner előéletére rákérdezni, mindenki annyit mond, amennyit akar.
A cikk persze nem is erről szól, hanem arról, hogy kb. mennyi partner, s milyen körülmények között számít túl soknak, vagy elfogadhatónak – szóval a cikkel egyetértek.
Középiskolai osztálytársnőm édesapja jutott eszembe a cikk olvasása közben, aki egy alkalommal annyit tanácsolt nekünk – lányok, minden fiúnak azt kell mondani, hogy ő a második. :)
A ribancság mértékének kiváló meghatározása lehetne, ha:
R = szexpartnerek száma osztva a legalább negyedéves párkapcsolatok számával
ahol R=1 a párkapcsolatra optimális egyén, míg R>1 esetén az illető párkapcsolatra való alkalmatlansága R-el egyenesen arányos. Az R<1 szintén riasztó jel lehet, viszont teljesen más kérdéseket vet föl.
“”0-7-ig a jó, felette levőkkel (8-10) már erősen gondolkozom, 11-től pedig már eszembe sem jut a hölggyel kezdeni” – írta az egyik internetes fórumozó”
Már az 1 is sok.
Nincs ribanc, csak önmegvalósítás, kérem! Aki ezt megtagadja, aki morális különbséget vél felfedezni a férfi szoknyavadászatért, az szemét nőgyilkos patriarchátus náci!
De félre a tréfát; Aki kurválkodni akar, hagy tegye, a társadalmi-történelmi emlékezetet és a józan észt amúgy sem lehet felülírni a feminista kettős mércével mért szabályozásokkal vagy szimpla polkorrektséggel. Persze ez nem jelenti azt, hogy hagyni kell tovább mérgezni a köztudatot.
Megnézve a linkelt statisztikát, ha már akár csak 1 partnere volt a nőnek a házasságkötés előtt, a válás 2,5-szer valószínűbb lesz, 16-20 előző partnernél meg 4-szeres a szorzó. Ezek alapján tényleg csak szűz lányt szabadna feleségül venni. Na de hogyan aránylik ez ahhoz az igényhez (és szívesen belinkelem a férfihangról is ezeket a véleményekétek, ezt nem én találtam ki), hogy egy nővel ne kelljen játszmázni, ne kösse mindenféle feltételhez a szexet, mert ha megtetszenek egymásnak, akkor miért várnának vele.
Szóval, hogyan viselkedik egy ideális nő? Ha kölcsönös szimpátia esetén (nem negyed óra után) lefekszik, akkor ribanc, és ha a kapcsolatból nem lesz házasság, akkor a következőnél már jelentősen romlik az esélye hogy sikeres házasság legyen. Ha húzza az időt, amíg érzése szerint elég komoly a kapcsolat, vagy egyenesen házassághoz köti, akkor is ribanc, mert mit játszadozik velem, csak ki akar használni.
Aztán arról nem is beszélve, hogy a szűzen férjhez ment, rendes, nőies jófeleségeket az ilyen ribancokkal fogják megcsalni, mert az mégiscsak izgalmas. Nem mintha kurválkodásra biztatnék bárkit, dehát látjuk, hogy ez mindenkinek mást jelent. Nem csak a férfiaknak nehéz eltalálni, hogy mi kell a nőknek..
Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden szempontból optimálisra utazni, már ha szó szerint érted az optimálist. Kompromisszumokat kell kötni, ez egy ilyen kor :) Jó lenne szüzet venni feleségül, amikor családot alapít az ember, mert papíron az garantálná a legnagyobb esélyt a sikeres családi életre. Nade hol talál az ember manapság szüzeket? Általános iskolákban azért csak nem lehet feleséget keresni… A modern ember már úgyis átállt arra, hogy nagyjából az életkorának megfelelő partnert választ, és ebből kell megpróbálni kihalászni a legjobb célszemélyt. Hogy ez mennyi embernek sikerül és mennyinek nem, arról szól a válási statisztika… A házasulandók fele mellényúl. Ők voltak azok, akik nem tudták, hogy a partner múltja befolyásolhatja a jövőjüket :) Vagy tudták, de nem törődtek vele, bíztak a saját szerencséjükben. És persze az is lehet, hogy papíron jól választottak, de beleestek a kisebbségbe amelyik jó választás mellett is megszívja. (A válás esélye sehol nem nulla, szüzeknél sem.)
Az, hogy a férfiak szeretnék, ha a nők nyíltabb kártyákkal játszanának, csak hiú ábránd a “szexpiac” férfibarátabbá tételére :) A flört, mint “játszma” úgyis mindenképp marad, csak az a kérdés, hogy milyen értelemben. Segítjük egymást abban, hogy élvezetes legyen a közös előadás, vagy pedig akadályokat gördítünk egymás útjába mert bizalmatlanok vagyunk vagy számítóak.
…amennyire én látom a cikk arról szól, hogy az a nő, aki randizás keretein belül, kölcsönös szimpátia esetén (ahogy írtad) szexel, az nem ribanc. Nyilván itt egy olyan problémába ütközünk, hogy egyes lazább erkölcsű nők hetente váltogatják a “párkapcsolataikat”, ami nonszensz. Kissé vulgárisan úgy tudnám leegyszerűsíteni ezt az egész kérdést, hogy ha a nő a viszketést akarja megvakartatni, akkor ribanc – ha emberi kapcsolatot épít amiben szex is van, akkor nem. Nem a szex teszi a nőt ribanccá, hanem a komoly érzelmek hiánya. (Egy hónap alatt 3 pasiba “szerelmesnek lenni” nem “komoly érzelem”.)
“ha a kapcsolatból nem lesz házasság, akkor a következőnél már jelentősen romlik az esélye hogy sikeres házasság legyen”
Ez viszont sajnos szó szerint így van. Mondjuk a “jelentősen” kitétel relatív.
“Ha húzza az időt, amíg érzése szerint elég komoly a kapcsolat, vagy egyenesen házassághoz köti, akkor is ribanc, mert mit játszadozik velem, csak ki akar használni.”
Nem, neeeeem, ez teljesen más tészta. Ebben a szövegkörnyezetben a “ribanc” nem erkölcsi ítélet, inkább szitokszó. Pont úgy ahogy a “kurva” jelzőt is használják a pénzért kapható nőkre éppúgy, mint az Istenre, de csak az első esetben szokás szó szerint érteni :) Akkor van tüzijáték, ha a kétféle értelmezés összetalálkozik, vagyis egy valódi ex-ribanc akinek “kalandos” múltja van egyszercsak “megjavul” és talál egy bétát akit be lehet palizni, és őt természetesen hónapokig várakoztatja miközben játssza az erényes asszonyságot. Létezik ilyen is, bár nem gyakori.
“Aztán arról nem is beszélve, hogy a szűzen férjhez ment, rendes, nőies jófeleségeket az ilyen ribancokkal fogják megcsalni, mert az mégiscsak izgalmas.”
Nem minden férfi csapodár :) Viszont aki mégis, az általában nem ragaszkodik a tapasztalatlan feleséghez, már csak azért sem, mert akinek annyira fontos a szex az sokszor kifejezetten rühelli ha a partnert neki kell “tanítgatni”. Egy tekintetben viszont igazad van: valószínűleg “olyan” nőkkel fognak a pasik félrelépni – de ez magától értetődik, hiszen erkölcsös szűzlányok ritkán kaphatóak futó kalandra házas férfival :)
Hogy mi kell a férfinak, és mi kell a nőnek… A legegyszerűbb lenne megbeszélni a kapcsolat legelején. Ugyanis hiába vannak egyértelmű átlagok és statisztikai értelemben vett normalitás, az egyének ettől szinte mindig eltérnek :D Nincs szükség találgatásra ha a két fél őszintén tálalja az igényeit.
“Az, hogy a férfiak szeretnék, ha a nők nyíltabb kártyákkal játszanának, csak hiú ábránd a “szexpiac” férfibarátabbá tételére :) A flört, mint “játszma” úgyis mindenképp marad, csak az a kérdés, hogy milyen értelemben.”
és
“Hogy mi kell a férfinak, és mi kell a nőnek… A legegyszerűbb lenne megbeszélni a kapcsolat legelején. .. Nincs szükség találgatásra ha a két fél őszintén tálalja az igényeit.”
:)
Igen, tudom, hogy a másik esetben a “ribanc” csak szitokszó, de olyan szépen rímelt. Meg hát szinte mindegy, milyen értelemben kurvázzák le az ember lányát.
Ez csak látszólagos ellentmondás. Még mielőtt a kapcsolat “szentesedik”, pozitív dolog a flörtölés. Ha két ember tetszik egymásnak akkor törvényszerű hogy évődnek, húzzák egymást, játszanak (a szó jobbik értelmében). Ebbe már bele lehet szőni a lehetséges közös jövő “szabályait” – igencsak érdemes, mert később változtatni vagy újdonságokat bevezetni csilliószor nehezebb, mint rögtön az elején tisztázni a felállást -, de nem szükséges. Viszont amikor a romantikus beszélgetésekből kialakul valami több, és képbe kerül a testiség, akkor mindenképp le kell fektetni, hogy ki mit vár (el), mire számít a másiktól. Persze sokan kihagyják, aztán szívják a fogukat mikor jönnek a problémák.
Visszaolvasva úgy érzem eléggé homályosan fogalmaztam, remélem mindenki kiérti belőle amit éppen akar :D
Számomra az a furcsa, hogy valaki miért tesz egyenlőségjelet a szűzen ment férjhez = szexuálisan unalmas nő közé? Mindenki volt szűz valamikor, attól nem lesz valaki szerintem frigid vagy örökké béna a szexben, mert mondjuk nem 13 évesen vesztette el a szüzességét és gyakorlatozott 50 férfival, mire megházasodott, hanem teszem azt húszas évei elején és várt a házasságig. Nyilván eleinte más lesz, mint egy képzett hölgy (de szépen fogalmaztam), de nem hiszem, hogy örök pancserségre van ítélve.
Jó, tudom, hogy én egy kihalóban levő fajnak tűnök az életmódommal, de ez nincs így… Azt veszem észre a magam keresztény köreiben, hogy vannak még rajtam kívül olyan nők, akik úgy képzelik el az életet, ahogy én (szüzen férjhezmenni, lehetőleg nem 30 évesen…), és férfihiányban szenvednek! Ahogy észrevettem, több az így gondolkozó nő mint férfi. Ha valaki nagyon akarja, megtalálja a másikat + én hiszek abban, hogy Isten összehoz minket a párunkkal, ha nem kapálózunk ellene vadul.
Deansdale-el tudok egyetérteni, amikor ezt írta: “Nem minden férfi csapodár :) Viszont aki mégis, az általában nem ragaszkodik a tapasztalatlan feleséghez, már csak azért sem, mert akinek annyira fontos a szex az sokszor kifejezetten rühelli ha a partnert neki kell “tanítgatni”. Egy tekintetben viszont igazad van: valószínűleg “olyan” nőkkel fognak a pasik félrelépni – de ez magától értetődik, hiszen erkölcsös szűzlányok ritkán kaphatóak futó kalandra házas férfival :)”
Szóval aki falra mászna attól, hogy az aktuális szűzlány-feleség nem egy szakképzett lepedőakrobata, és nála ez az elsődleges szempont, az nem ilyen nőre fog pályázni…
Még valami: Csakazolvassa feminista blogger szerint aki jó (ergo férfiak által elnyomott, szenvedő, kizsákmányolt) feleség, az unalmas az ágyban. Ilyen öntömjénező baromságokkal fényezik magukat feministáék. :-)
Mindenkinek kell valami önátverés, ami segít hogy jobbnak tartsa magát másoknál (vagy legalábbis nem rosszabbnak). Ez egy tipikus ilyen. “Lehet hogy ő jobb háziasszony, feleség vagy anya, de én meg jobb vagyok az ágyban. És mivel a pasiknak fontos a szex, ezért én vagyok a jobb, én győztem.” Az önbecsapás hörcsöge újra lecsap :D
Amúgy tanácsodra a kezdetekig visszaolvastam Roissyt. Na nem mindent, csak amit érdekelt, vagy amit hasznosnak tartottam magamnak. De semmin sem nevettem akkorákat, mint a “rationalization hamster”-ön :)
Szóval te hoztad őt itt elsőnek szóba, azt hittem Deansdale és suum volt.
Nem tettem egyenlőségjelet, ha ezt a kérdést nekem szántad. Mindenki unalmas lehet egy idő után, és az új mindig izgalmasabb. De manapság, amikor nincsenek szigorú, sőt semmilyen, erkölcsi elvárások, egy nő, akit érdekel a szex és szívesen csinálja, valószínűleg nem marad szűz a házasságig, kivéve például téged, aki meggyőződésből vállalja ezt. Szóval nem arra gondoltam, hogy gyakorlás kérdése. Hát most lehet azon elmélkedni, hogy mitől lesz egy nő jó az ágyban:) De az biztos, hogy kell hozzá, hogy élvezze, akarja csinálni.
Úgy hiszem a tízparancsolatban szereplő ‘paráználkodás’ tilalom elméletileg a házasságtörésre vonatkozik, vagyis házas ember, asszony ne kacsintgasson félre. Házasságon kívüli pásztorórákról nem szól a fáma, vagy az már későbbi rárakódott hagyomány, a 613 meghasogatott szőrszál között valahol.
Ó ez egy teológiai urban legend a sok közül. :-) Általában azok szokták hirdetni, akik cafeteria katolikusok (vagyis katolikusnak nevezik magukat, noha kényükre-kedvükre válogatnak a tanítások közül), hogy megnyugtassák a lelkivilágukat, nekik ezt szabad, mert igazából Jézus nem is úgy gondolta, és ettől még nincsenek halálos bűnben… De ez teljesen logikátlan és tudománytalan feltevés a kereszténységen belül, mert ha nincs a házasságon kívüli szex tiltása, akkor az egész keresztény tanításnak a házasságról, a szexualitásról, a családról nincs értelme. Csak végig kell fejteni a logikát, hogy rájöjjön erre az ember, én elég sokat foglalkoztam ezzel a témával, amióta van párom, hisz aktuális, meg tudni akartam, hogy is van ez. De ha nem a logika v. a filozófia, hanem szorosan a Biblia szövege alapján közelítjük meg a dolgot, akkor sem állja meg a helyét a felvetésed.
Ha komolyan érdekel a téma, ajánlom Christopher West: Jó hírek a házasságról és a szexualitásról c. könyvet. Szerintem jól elmagyarázza a dolgokat, és annyiban elfogadhatóbb mint bárki más, hogy házas férfiról van szó, aki nem élt mindig a 6. parancs szerint. Kérdés-felelet a felépítése a könyvnek, tehát nem is kell átnyálazni az egészet, hanem kikereshető, ami érdekel.
Egy barátomnak hála tudok Neked idézni:
Igen, a házasság előtti nemi élet súlvos bűn.
Magyarázat:
A paráználkodás (fornicatio) két ember házasságon kívüli testi egyesülése: „Létezik szabad kapcsolat, amikor egy férfi és egy nő nem hajlandó jogi és nyilvános formát adni kapcsolatuknak, amely a szexuális intimitást is magában foglalja. (…) A kifejezés különböző helyzeteket takar: vadházasságot, a házasság elutasítását úgy, ahogy van, a hosszú távú elkötelezettség vállalásának képtelenségét. Ezek a helyzetek gyengítik a házasság méltóságát; lerombolják magáról a családról alkotott fogalmat; gyengítik a hűség értelmét. Ellentétesek az erkölcsi törvénnyel: a nemi aktusra kizárólag a házasságban kerülhet sor, azon kívül mindig súlyos bűnt jelent és a szentáldozásból való kizárást” (KEK 2390). A protestáns felekezetek teológusai is általában osztják a katolikus álláspontot (pl.): „A következő tétel kizárólagos felfogása szöges ellentétben áll korunk erkölcsi felfogásával. Mondjuk ki kertelés nélkül: a Biblia a »porneia« — általa használt kifejezés a meg nem engedett kapcsolatokra — kategóriába sorolja nem csak a tulajdonképpeni perverziót (ahogy a szexológia nevezi), nem csak a házasságtörést (a házasságon kívüli nemi kapcsolatot, amikor az egyik fél házas), hanem a nem házas személyek kölcsönös megegyezéssel létrejött szexuális kapcsolatát is, többek között a házasság előtti kapcsolatot” (Dr. Henry Blocher professzor).
A nemiség kérdését rendezni kell az ifjúkor házasság előtti éveiben is. Problémát jelent, hogy míg a biológiai érés egyre hamarabb elkezdődik (akceleráció), addig egyre inkább kitolódik a házasságkötés időpontja, és ezzel egy időben a szellemi-erkölcsi nagykorúsodás folyamata lelassul (retardáció). A jelenséget tovább nehezíti, hogy a közfelfogás a házasság előtti nemi kapcsolat legitimitását a biológiai érettségben határozza meg. Korunkban már a puszta tilalom nem elegendő, meggyőző érvelés kell annak alátámasztására, hogy a teljes személyi odaadás megköveteli a házasságot; a nemi odaadás az ember totális és végleges kötöttségét, az állandó együvétartozást és a hűséget. II. János Pál szerint „Az egyetlen »hely« azonban, ahol ez az önátadás a maga teljes igazságában megtörténhet, a házasság, vagyis a házastársi szeretet szövetsége: az a tudatos és szabad választás, amellyel a férfi és a nő fogadják egymást az életnek és a szeretetnek abban a bensőséges közösségében, amelyet Isten maga határozott meg számukra, s amely csak ily módon mutatja meg a maga eredeti tartalmát. A házasság intézménye nem a társadalom vagy egy tekintély törvénytelen beavatkozása, nem is egy külsőség rákényszerítése, hanem a házastársi szerelem szövetségének belső igénye, amely nyilvánosan egyetlennek és kizárólagosnak vallhatja magát, hogy így legyen hűséges a Teremtő Isten tervéhez” (Joan. Paul. II. PP. Familiáris consortio 11.) Ez az Egyház alapnormája. A többi a keresztény irgalom kategóriájába tartozik.
Manapság sokan hol halványabb, hol erélyesebb kérdőjelet tesznek e felfogás mögé, ezért szükséges az egyértelmű állásfoglalás: A házasságkötést megelőző, vagy azt teljesen mellőző nemi aktus egyértelműen bűn, amely súlyosan sérti az Isten által felállított erkölcsi rendet. Sőt: a házasság előtti nemi aktus, a házassági szándéktól függetlenül, módosult értelemben vett házasságtörés. A monogámia enyhítő, de nem felmentő körülmény. Az Isten 6. és 9. parancsolata tiltja a paráználkodást, illetve a házasságtörést. De ahogyan nemcsak azt nevezzük szentségtörőnek, aki pl. bűneit meg nem bánva, hiteden módon veszi magához az Eukarisztiát, hanem azt is, aki azt gyalázza vagy méltatlanul kezeli; ugyanígy nemcsak azt nevezzük házasságtörőnek, aki már konkrét, fennálló házasságokat borít fel, hanem azt is, aki a házasság méltóságát sérti, s így annak létjogosultságát, szükségességét, s ilyen értelemben isteni eredetét megkérdőjelezi. Ezért kell a házasságon kívüli és így a házasság előtti nemi aktust is, és mindent, ami a házasság szentségét sérti, analóg értelemben vett házasságtörésnek tekinteni. Azt a hozzáállást pedig, amely nem csak a már teljesen kibontakozott bűnt ítéli el, hanem azt is, ami oda vezet, a mi Urunktól, Jézus Krisztustól tanultuk (ld. Hegyi beszéd).
Akkor jó. :-) Amúgy én is azt mondom, hogy nem vallásos embertől nem várhatja el az ember, hogy a keresztény erkölcsök szerint éljen. Nehéz is lenne hit és a kegyelmi kapcsolat nélkül. Bár be kell valljam, én a megtérésem előtt logikai úton arra jutottam, hogy várni akarok a házasságig, bár nem hinném, hogy ezt pusztán briliáns elmémnek (:-) ) köszönhetem, nyilván már munkált bennem Isten kegyelme. De azt vallom, hogy hit nélkül is logikus ez az erkölcsi felfogás, csak nehezebb rátalálni meg főleg betartani. Meg egyébként ha nincs felbonthatatlan házasság (és általában a nem katolikusok nem tekintik felbonthatatlannak a házasságot), akkor, ha végigfejtjük logikailag, annak sincs értelme, hogy várjunk a házasságig a szeretkezéssel, tehát teljesen megértem, hogy valaki nem vár vele, ha a házasságot sem tartja felbonthatatlannak.
“…most lehet azon elmélkedni, hogy mitől lesz egy nő jó az ágyban:) De az biztos, hogy kell hozzá, hogy élvezze, akarja csinálni.”
daphne, ez így van, és szerintem a nők tanulás és gyakorlás nélkül is sok mindent tudnak a szerelemről és a szexről. Ez valahogy úgy jön magától…
Reina Nicolasa, a szűz nő valóban nem = unalmas nő, mint ahogy az a nő sem, akinek nem kalandos az előélete. Attól még szeretheti az életet, és van abban valami, hogy aki pl. nem élvezi az ízeket, és úgy általában nem szereti az élet örömeit, az nagy valószínűséggel az ágyban is azon fogja törni a fejét, hogy “vajon mit esznek ezen az emberek”. :) Szóval léteznek indikátorok, amikkel szűzen/szűzről is elég jól meg lehet saccolni, hogy milyen lesz a másikkal.
Ha a fenti “felmérés” mégsem volt sikeres, akkor szűzen kötött házasságok esetén fennáll a veszély, hogy esetleg nagyon nem illenek össze az ágyban, nagyon eltérőek az igények. Nem a szex a legeslegfontosabb, de egy házasságban hosszú távon boldogtalansághoz vezet.
Van annak realitása, hogy a tapasztalatlanokkal lehetnek zűrök. Nem mindenki nagy tehetség az ágyban, nők és férfiak egyaránt lehetnek lusták, bénák, tehetetlenek, kielégíthetetlenek, érdektelenek, stb. Kellemetlen, mikor az ember rájön, hogy a nő elképzelése a szexről a döglött béka imitálása. A szüzekről meg sokan gondolhatják, hogy azért nem szexelt addig senkivel, mert valamilyen testi-lelki zűrje van, esetleg a libidója nulla. Ez lehet téves általánosítás, de olykor akár igaz is.
De bármiféle tiszta lapnál sokkal rosszabb, amikor az ember olyan nővel akad össze, akinek a múltja egy szexuális katasztrófa, és már az első puszihoz szexológusok és pszichiáterek szakértő segíségére van szükség. Szerencsére ritka az ilyen nő, de sokaknak van némi rossz tapasztalata, ezért egy új partner mindig lutri. Vannak akik azért szeretik a tapasztaltabb nőket, mert azok tudják mit akarnak, tudják mit igényelnek, és ezért nem kell hosszas felderítő kirándulásokat tenni, hogy a nőnek is élmény legyen a szex – elmondják és megteszik amire szükségük van, segítenek a férfinak az örömokozásban.
“Vannak akik azért szeretik a tapasztaltabb nőket, mert azok tudják mit akarnak, tudják mit igényelnek, és ezért nem kell hosszas felderítő kirándulásokat tenni, hogy a nőnek is élmény legyen a szex – elmondják és megteszik amire szükségük van, segítenek a férfinak az örömokozásban.”
Ez egyébként egy kicsit marhaság. Persze igaz, de ez főleg azoknak szempont, akik szállnak virágról virágra, és pillanatnyi öröm a lényeg. Másrészt viszont egy szüzet bevezetni a szex világába egy kicsit olyan lehet egy férfinak, mintha egy tiszta vászonra ő festené meg a kedvenc képét a kedvenc színeivel és figuráival. Ha ő tanítja, akkor a nő olyan lesz az örömszerzésben, amilyennek ő szeretné, és még az a hátsó gondolat sem fogja gyötörni, hogy a nő vajon nem hasonlítgatja-e össze a többi korábbi férfival titokban. Csak persze ez már eleve egy hosszútávú kapcsolatot feltételez, mert erre időt kell szánni, ami a mi világban nincs, és szüzet kell találni, ami kevésbé van, és ezért erről a legtöbb férfi egyszerűen nem tud. Merthogy azok a mai 17 éves kamaszok, akiknek a mai 15 éves lányok odaadják magukat, azok még nem képesek értékelni a szüzesség előnyeit, csak egy bosszantó akadályt látnak benne, és ez már annyira meggyökeresedett a férfiakban, hogy ők sem értékelik igazán. Érdekes hogy a széleskörű tapasztalatszerzés előnyeit épp azok a nők szokták nagy hangon hirdetni, akik már kora tizenévesként búcsút mondtak a szüzességüknek valami kocsi hátsó ülésén, vagy egy alkoholgőzös bulin, hányásszagú takarón, úgy hogy a srác 2 perc alatt elsült, de olyan nőket valahogy ritkán kérdeznek meg a minőségi szexről, akik vártak a házasságig vagy legalábbis egy tényleg komoly életre szóló kapcsolatig, és szép kényelmesen fedezték fel a férjük igényeit és a saját testüket. Addig amíg ebben a témában nem szólalnak fel olyan párok, akik úgy kezdték, hogy a nő szűz volt, és amíg ők nem vallanak frigidségről, gyakorlatlanságról, szenvedélyről és minőségről, addig számomra ez a tapasztalatszerzési mánia-mizéria csak urbán legenda, mert aki már csinálta, az soha nem csinálhatja vissza, és nem is tudhatja, milyen lett volna ha máshogy csinálja.
“mintha egy tiszta vászonra ő festené meg a kedvenc képét”
Nekem pozitív, ha érnek meglepetések :) Ha én tanítok meg neki mindent akkor elég kicsi az esélye, hogy ő mutasson nekem valami újat… :P
Valójában nem annyira éles vita ez, mint ahogy kezeljük. Mindennek és mindenkinek megvannak az előnyei és a hátrányai is. És mivel a tesztoszteron nagy úr, a férfiak túlnyomó többsége egyetlen nőt sem utasítana vissza azért, mert nem elég tapasztalt, vagy mert túlságosan az. Legföljebb nem lesz belőle hosszútávú kapcsolat (amire a tapasztalt nők általában fel vannak készülve). Ráadásul mindenkinek más kell, szóval a szüzek és a ribancok is megtalálhatják a párjukat ha nyitott szemmel keresnek. Elég nagy ez a világ hogy mindenki beleférjen.
Azért adódik egy-két probléma a rossz korszellemen kívül is.
Egy tizenéves kamasz a korából adódó kevés párválasztási tapasztalata miatt sem lehet berendezkedve a holtig tartó kapcsolatokra. Ettől függetlenül bolond minden fiatal férfi, aki nem értékeli a szüzesség általad vázolt előnyeit. Bár nem hiszem, hogy sokan lennének, sokkal inkább azt, hogy a legtöbb fiatal férfi vágyfantáziái között előkelő helyet tölt be annak a szűzlánynak a gondolata, akit ő taníthat meg a szexualitás rejtelmeire.
A szüzesség késői elvesztése többnyire együtt jár a szexuálistól való szinte teljes tartózkodással, ami viszont rossz ómen az orgazmus-képesség kialakulására nézve. Attól tartok, hogy minél tovább tart egy nő fiatalkori aszexuális életszakasza, annál valószínűbben lesznek a szexualitás örömteli megélésével kapcsolatos problémái.
Valójában elég sok férfiakkal kapcsolatos (szerintem téves) negatív sztereotípiát írtál le:
“úgy hogy a srác 2 perc alatt elsült” – A szexkezdés idején, (viszonylag sokáig) a kamasz srácok jelentős részének már 2 percig visszatartani is nagy teljesítmény. :) Ezért aligha lehet őket hibáztatni. Felteszem leginkább valamiféle felszínességet, oda nem figyelést akartál ezzel a terhükre róni, de ez a kategória sem igazán létezik szerintem. Valójában az egészséges lelkületű férfiak szeretnek sok időt tölteni a szexel, semmi okuk a szándékos sietségre, éppen ellenkezőleg, igyekeznek minél hosszabbra nyújtani az együttlétek idejét, illetve minél többször ismételni az aktust. Ennek többnyire csak személyes fizikai adottságaik (és a partner kedve) szabnak határokat. Másrészről a férfiak sokszor a saját önbecsülésüket is érintő fontosságot tulajdonítani annak, hogy sikerül e kielégíteniük a partnerüket. A szexuális együttlét minőségét sokszor nem is a saját örömükhöz, hanem a partner kielégítéséhez kötik. Biztosan mindenki halott már férfiakat azzal kérkedni, hogy miként “varázsolták el” partnerüket. Ha mindez nem így lenne, akkor a nők soha nem színlelnének orgazmust.
“Felteszem leginkább valamiféle felszínességet, oda nem figyelést akartál ezzel a terhükre róni”
Nem, semmit nem akartam ezzel a terhükre róni, sem a (kevesebb mint) két perces elsülést, sem a figyelmetlenséget, én is tudom, hogy így működnek a fiúk, és ez normális is (az olyan lenne, mintha felrónám egy kiselsősnek, hogy még nem tudja elolvasni a Háború és békét), én csak azt mondom, hogy tizenéveseknek egyáltalán nem kéne még szexelni, sem a lányoknak sem a fiúknak, pontosan azért, mert a korán kezdett szexuális élettől fog eltorzulni a későbbi szexualitásuk. Nekem ez meggyőződésem. 16 évesen még egyik fiú sem egészséges lelkületű férfi, akinek fontos a partnere öröme is, és nem azért mert bunkók lennének, hanem egész egyszerűen azért, mert még csak fiúk és nem férfiak, és nem érzelem vagy érettség áll a kapcsolat mögött. Nyilván 20 évesen is számolni kell a gyakorlatlanság okozta kezdeti ügyfogyottságokkal mindkét részről, amiben még az alig 2 perces elsülés is simán benne van, de ha ezt nem két 16 éves zavarában kínlódó kamasz csinálja, hanem mondjuk két 20-22 éves érett agyú fiatal, akkor azt megfelelő humorérzékkel is lehet kezelni, le lehet kommunikálni (így alakulhat ki igazán a szexxel kapcsolatos egészséges kommunikáció a felek között, ami aztán más partnerekkel is működhet).
Persze előbb definiálni kell, hogy mit jelent a szüzesség késői elvesztése, (szerintem a 14-18 korai, azalatt botrány, 19-25 a normális, afölött már lehetnek gondok), de a női orgazmus-képesség kialakulásáról nekem az a személyes tapasztalatom, hogy a középiskolai barátnőim, aki egy-egy lánybulin vallottak a szexuális életükről (már akinek már volt olyan, és az nem kevés), két oldalt képviseltek, vagy azt mondták, hogy az első olyan fájdalmas volt, és undorító, hogy soha többet nem akarják, mert a fájdalmon kívül semmit nem is éreztek, mert a fiú csak azzal volt elfoglalva, hogy a mellét nyomkodta, és nyúlkált odalent, még csak meg sem simogatta vagy valami, és különben is tök bunkó volt, pedig azt hitte szereti. A másik része szinte szóról szóra ugyanezt mondta, csak ők azon az állásponton voltak, hogy csak a fiú volt béna, majd megpróbálják másokkal is. Emlékszem, hogy én csak hallgattam őket, és egyik verzió sem volt túl vonzó. A későbbiekben a lányok első csoportja utálni kezdte a fiúkat, és a későbbi találkozókon határozottan szélsőséges feminista jegyeket mutattak, de legalábbis mélységes lenézéssel nyilatkoztak a férfitársadalomról, a lányok másik csoportján pedig már végigment a fél környék, mire eljutottunk az érettségiig, és később is ribancok maradtak. Egyikük sem házas a mai napig sem, és gyerekük sincs, pedig már 31-33 évesek vagyunk.
A többi tizenévesen szexuálisan nem aktív lány későbbi életéről nemigen tudok, (azt leszámítva, hogy a legtöbbjük házas vagy évek óta ugyanazzal a férfival élnek együtt, sokuknak gyerekük is van, némelynek több is) mert sosem faggattam őket az orgazmusképességükről, de én 22 éves koromig vártam, nem voltam se frigid, se érdektelen, sőt az évek múlásával egyre inkább vártam és vágytam és kíváncsibb voltam, és egyre biztosabban tudtam, hogy nagyon fogom szeretni szeretni, és nagyon jó is volt az első, amellett hogy fájt természetesen egy kicsit, és nem is volt akkor még orgazmusom (csak pár hétre rá), de a partnerem kedves volt, türelmes, és laza, és nem kellett bujkálni felnőttek tiltó szeme elől, hanem megszervezhettünk egy nyugis hétvégét, és egy jót mulattunk együtt. Nem érzem, hogy bármit is vesztettem volna, mert sokáig vártam a dologgal, sőt azt hiszem, hogy a természetes hajlamaim mellett éppen ez tett egészséges lelkületű nővé.
Egyébként az orgazmusszínlelést sohasem értettem, ez valami női ostobaság lehet, mert szerintem bámulatos, hogy a(z egészséges lelkületű) férfiakat tényleg érdekli, hogy a nőnek jó volt-e, ez engem mindig lenyűgözött, és ha egy nő elég okos, akkor egyszerűen megmondja, hogy neki hogy jó, és nem láttam még férfit, aki ne lett volna benne valami újszerű mókában. Ha színlelik az orgazmust, akkor saját maguknak tesznek rosszat, és a ilyen elfojtás aztán tényleg árthat hosszútávon az orgazmusképességnek. A kommunikáció az ami hiányzik a mai világban (nem a nyavajgó lelkizés, hanem a korrekt megbeszélés).
Az bámulatos, ha érdekli a férfit, hogy volt-e orgazmusa a nőnek, de van aki ezt addig fokozza, hogy egy bizonytalanabb nő elvárásnak érzi, miközben esetleg nem is tudja pontosan, hogyan tudna elélvezni, ezért inkább színlel, hogy ne nyaggassák. Hülyeség, persze.
Nem tudom, hogy csak én vagyok-e fordítva bekötve, viszonylag egyszerűen el tudom érni, hogy orgazmusom legyen, illetve rá tudom vezetni a partneremet, de nekem ez még önmagában édeskevés ahhoz, hogy jó legyen a szex. Ahhoz az is kell, hogy felizgasson, már jóval azelőtt, hogy levetkőznénk, ezt meg nem igazán lehet elmagyarázni a másiknak, hogy hogyan csinálja, mert én sem pontosan tudom.
“Ahhoz az is kell, hogy felizgasson, már jóval azelőtt, hogy levetkőznénk, ezt meg nem igazán lehet elmagyarázni a másiknak, hogy hogyan csinálja, mert én sem pontosan tudom.”
Igen, valószínűleg ez az a bizonyos “kémia” ami már eleve kell, ahhoz hogy szexbe kezdjenek. Ezt nem lehet tanítani, ez vagy megvan két ember között vagy nincs, és nincs sok köze az orgazmusképességhez, eleve le sem vetkőzik az ember olyannal, aki nem kelti fel a vágyát és érdeklődését. Legalábbis jó esetben :-)
Nocsak, ezt pont most találtam, ez is alátámasztja a véleményemet:
http://www.nlcafe.hu/szexesmas/20120601/20-eves-szuz/
(egyiket sem én kommenteltem :-D)
Nem tudok mélyet hozzászólni. Az azért kikívánkozik belőlem, hogy nem csak a nőktől kéne megkövetelni az erkölcsöt, hanem a férfiaktól is. Nem csak a nőkre vonatkozik a Ne paráználkodj! parancsa, hanem a férfiakra is. Nehéz megtartani, ez tény, pláne, ha ilyen szemérmetlen ribik az altestüket mutogatják, hogy: “gyere, ezért nem kell megdolgoznod”. Önbizalomhiányos férfiak (amikből rengeteg van, hála a mai emanci (nem feminista! emancipált) ideológiának persze örülnek ennek, de hosszú távon ők is rajtavesztenek. Mert ilyen nő mellett soha nem lesznek – szerintem – igazi férfiak.
Eszembe jut Emiliano Tardiff karizmatikus atya “Jézus él!” c. könyve, amiben ír egy brazil megélhetési prostiról, aki férjhez ment, de a megszokás, az altesti bizsergés (ott Gonosz Lélekként van meghatározva – és én ezt elfogadom) ismét kivitte őt az utcára. Csak a közösség rendszeres imái tudták őt tisztes családanyává tenni, amivé végül is igazából válni akart.
Manapság senkitől semmit nem lehet megkövetelni. Próbálj csak meg bármilyen nőn bármilyen erkölcsöt számonkérni, egyből neked ugrik a polkorrekt lobbi.
Egyébként ha a férfiak megkövetelik a nőktől az erkölcsösséget, de a nők a férfiaktól nem, akkor nem igazán lehet hibáztatni a férfiakat ha lazábbra veszik a figurát. Ha a Casanovák sikeresek, akkor sok férfi akar majd ugyanolyan sikeres lenni, amihez ugyanolyanná kell válniuk. Ez törvényszerű. És csak az vethetne ennek gátat, ha a nők nem díjaznák a dzsigolókat. Vagy ha lenne egy szigoró patriarchális társadalom ami gyeplőt vet a romboló szexualitás nyakába és erősen visszafogja a közjó érdekében.
A braziloknál úgy hiszem a házasságkötésig tartó szüzességet anális közösüléssel oldják meg. Bájos kompromisszum ez a rideg katolikus erkölcs a forrongó latin vér között.
Bár nem forrongó latin vérrel rendelkezem, de majdnem (simán elmennék szicíliainak külsőre is, bár tudtommal csak magyar őseim vannak), mégsem tartom ridegnek a katolikus erkölcsöt. :D Csak nem szabad nagyon játszani a tűzzel, és tényleg nem hal bele az ember, még ha nem is halvérű skandináv.
Egyébként ez annyira buta dolog, mert a 6. parancs nem a szűzhártyáról szól… Ez a megoldás is már kimeríti a paráznaság fogalmát. Tényleg ajánlom West könyvét. :-)
Állítólag az ókori Rómában is ezzel próbálkoztak fogamzásgátlás gyanánt.
Azt tudjuk, hogy a cigányoknál azért adják olyan hamar férjhez a lányokat, mert kötelező szűzen házasodni (kivéve talán a romungrónak nevezett magyar cigányokat), és ha túl sokáig várnának, akkor annak az esélye, hogy az esküvőig szűz marad a leányzó, konvergálna a nullához. Ami nagyon érdekes volt számomra, hogy az nem számít, és attól még “szűz” marad a cigány (kis)lány, ha a nagybácsi, nagyapa, apa, stb. férfi rokon “készíti fel” a majdani házaséletre… Furcsa egy felfogás, több szempontból is…
Micsoda rasszizmus, micsoda fajgyűlölet.
Ja, tényleg milyen bájos… :-) “mellette maradok jóban-rosszban, betegségben-egészségben, és tisztába teszem életünk minden napján miután tönkrementek a záróizmai, ámen…”
Az anatómia tanárom anno szépen elmagyarázta, hogy “a végbél kérem szépen úgy van tervezve, hogy onnan kijöjjön valami, nem pedig, hogy bemenjen.”
A pelenkázásra elég hamar sor kerülhet homoszexuális körökben – most jut eszembe, hogy megint a “nőknek” nehezebb. :D Ez ellen miért nem küzdenek a feministák? :)
Szerintem ezt a dolgot messze túlbecsülik, még a legtöbb pornószínésznőnek sincs ilyesmivel baja, pedig náluk 1-2 nagyságrenddel nagyobb a “forgalom” mint egy átlag nőnek azon a tájon.
“…mint egy átlag nőnek…”
Úgy is stimmel, ahogy te írod, de én azért tettem idézőjelbe azt, hogy “nőknek”, mert a homokozáson belül a női szerepet alakító férfira gondoltam. :)
Mindenhol ez megy ahol nagy és erős a keresztény közösség, például az USA-ban ennek milliós rajongótábora van. Persze, házasságig szüzesség – de orál és anál mehet.
Ami egyébként nem is akkora nagy hülyeség, elvégre amikor ezeket a szabályokat kitalálták a fiatalok tizenévesen házasodtak, és nem kellett évtizedekig cölibátusban élniük pont a legnagyobb hormonviharok közepén. A legtöbb tini agyilag teljesen megzápulna ha romantikus kapcsolatban élne valakivel évekig és nem lenne semmi szex. (És ez nem jellemhiba náluk, hanem faji sajátosság.) Nameghát így azért mégiscsak képet kaphatnak egymásról a fiatalok, nem házasodnak össze olyan valakivel akivel abszolút nem klappol a szex.
Ne haragudj, de én teljesen tiltakozom ez ellen. Én próbáltam, benne élek, nincsenek kiskapuk (amiket leírtál), és lehetséges, nem is hal bele az ember. Azért zápulnának meg a tinik, mert mindenféle mesterséges izgatás éri őket (tv, könyvek, újságok), amiket nem kerülnek el, illetve feszegetik egymással a határokat a párkapcsolatban. Ha az ember tényleg őszintén, kiskapuk nélkül akar tisztaságban élni a párjával, menni fog neki. Nekem megy immár 2,5 éve, pedig nem vagyok se frigid, se rideg, se beteg, se akármi más.
Ezeket a szabályokat nem kitalálták, ezeknek így kell lenniük, és én is itt vagyok 20 évesen és nem szenvedek, nem hülyültem meg, nem lettem beteg. 18 éves koromig nem volt párom, aki felkeltette volna bennem ezeket a vágyakat, az ilyen filmeket stb. pedig kerültem, így viharmentes volt a tinédzserkorom. Nem tudom, a férfiaknál hogy van, de ha a lányok úgy csinálják, ahogy én, akkor nem kaparják a falat tizenévesen sem a hormonviharok közepette.
Remélem, hogy mivel én így élek és nem vagyok beteg (sőt mint mondtam, déli típus vagyok), elhiszed nekem, hogy nem hal bele az ember, csak okosan kell csinálni. :-)
Miért haragudnék? :) Abszolút nem vagyok érintett semmilyen irányban ezügyben, csak tudom, hogy az USA-ban ezeket a kis kapukat sokan használják (átvitt és szoros értelemben is – hogy négyzetre emeljem a szóvicceket).
Egyébként te leányzóként sokkal könnyebb helyzetben vagy, valószínűleg nem tudod, de egy átlagos pasiban 10-20-30-szor akkora a nemi vágy mint egy átlagos nőben. Úgy már azért nem annyira egyszerű kivárni azt a 6-8 évet mire eljut a nászéjszakáig, nem gondolod? :)
Persze férfiként sem lehetetlen, csak nagymértékű önuralmat követel, vagy a lehetőség hiányát :\
Persze hogy így van, mások a férfiak, eleve sokkal vizuálisabb típusok, és próbálj úgy végig menni az utcán, hogy nincs húspiac (ha tél van, akkor gondoskodnak róla a calzedonia bögyös reklámok). Van egy vőlegényem meg jó pár férfibarátom/ismerősöm, szóval tudom, mennyire nehéz nekik biológiájukból kifolyólag, meg azért a környezet se könnyíti meg a dolgot.
Amúgy azt gondolom, hogy ez a tisztaság-téma is, mint minden, igazán zökkenőmentesen (vagy zökkenőkkel, de aztán tovább menve) erős hittel és Isten segítségével mehet igazán. Vagyis úgy gondolom, ha Isten parancsol valamit, akkor erőt is ad hozzá, hogy betartsuk, ha meg nem megy, de azért törekszünk rá (szóval nem csapjuk be magunkat, hogy á, ez azért mégse gáz), akkor meg elnézi, hogy nem megy, mert Isten elsősorban mindig a törekvést nézi, a szándékot.
A nők sem egyformák, van akiben jobban tombolnak a hormonok, van akiben kevésbé, mindenféle filmek nélkül is. Régen később értek a nők és hamarabb mentek férjhez. Tiszteletreméltó, hogy ragaszkodsz a hitedhez, az elveidhez, de az is lehet, hogy segít ebben a nyugodtabb természeted.
Félreértés ne essék: mindezt nem azért írtam le, hogy magam iránt megbecsülést ébresszek. Csupán azért, hogy elmondjam, lehetséges így is csinálni. És hangsúlyozottan nem azért, mert nyugodt természetem lenne vagy mert sokkal jobb vagyok másoknál esetleg egyéb különleges, könnyítő tényező állna fenn. Pont arról beszéltem, hogy egy heves, szélsőséges természettel bíró lány, akiben nincs semmi extra is képes így élni. Pont azt akartam elkerülni, hogy bekerüljek a “tiszteltre méltó” meg “nyugodtabb természetű” kategóriába. Sajnálom, hogy nem jött át a mondanivalóm fontos része, de remélem, ezzel tudtam tisztázni.
Jó, akkor nincs könnyítő tényező, vagyis biztos jobban csinálsz valamit, mint mások. Erre nem vagy büszke? Ez nem érdemel tiszteletet?
Jól esik a tisztelet, persze. :-)
Hogy büszke vagyok-e? Persze, jó érzés, hogy igen, képes vagyok ezen a téren úgy élni, ahogy szeretnék, de tudom, hogy ez minimum három tényezős… Rajtam kívül kell hozzá egy olyan férfi, aki nem ostromol azzal, hogy szegjük meg a 6. parancsot, és a legfontosabb: Isten, aki segít ebben, az erőt adja hozzá, meg eleve, hogy felismertem, így a jó, nem csak rajtam múlott. És ezt nem álszerénységből vagy ájtatoskodásból mondom, hanem ez így van. A lényeg, hogy az oroszlánrészét a feladatnak Isten hordozza, Ő adja az erőt és a kegyelmet, no meg a párunk. Ezért nem gondolom azt, hogy én lennék a lényeg, az én különleges esetemről lenne szó, a furcsa helyzetemről, hanem ez bárki számára elérhető lenne.
Sőt, van ún. “2. tisztaság” is. Ismerek olyanokat, akinek ez megy. Pl. a vőlegényem is felnőtt megtérő. Van egy ismerős házaspár, akik a polgári esküvőjük előtt tértek meg. Összeházasodtak papíron, az egyházi szertartásig pedig 1 év telt el. Addig pedig igyekeztek tisztaságban élni. Vagy egy másik házaspár, akik szintén a párkapcsolatuk közepén tértek meg. Rengeteg történet van, sok a képlet. Itt elég sok ilyen olvasható.
Én már a másodikról is lekéstem. Van harmadik? :P
Ezek csak hívők körében értelmezhetők. :o)
Na épp erre akarok kilyukadni, ha valaki házasként tér meg, annak már nincs tiszta lap?
Lekefélt piszok?
Ahhoz hipó is kéne. Vagy sósav.
De én ezt a tisztaságot/nem tisztaságot nem tudom értelmezni.
:-))) A tisztaság nem csak a szüzességet jelenti, hanem azt, hogy Isten akarata szerint éljük meg a nemiségünket. Házasságon kívül és házasságon belül is van tisztaság, a tisztaság szó a szüzességgel nem csereszabatos, bár a legtöbben így használják, de ez pongyola fogalmazás.
A Szentírásban ez olvasható: “Tisztességes legyen a házasság mindenben és szeplőtelen a házaságy; mert a paráznákat és házasságtörőket megítéli az lsten.” (Zsid 13,4)
A szó jelentéséről katolikus értelemben bővebben itt olvashatsz.
Tehát van tiszta lap, ha a házasságban tisztán kezd el élni valaki, és ez nem egyenlő azzal, hogy szüzességet fogad.
Reina…
“A tisztaság nem csak a szüzességet jelenti, hanem azt, hogy Isten akarata szerint éljük meg a nemiségünket.”
Még ha tudnám is mit akar, akkor is mérlegelném, és ha nem tetszik, nem fogadom el.
hgyi, pont te írtad, hogy ez csak hívőknél értelmezhető. Neked nem kell elfogadnod, miért kéne.
daphne… Persze, csak megerősítettem, amit írtam. :o)
“Régen később értek a nők és hamarabb mentek férjhez.”
Hát nem tudom. Testileg néhány évvel később értek. De másban korábban.
A testi érettségre gondoltam.
Szerintem ez egyértelműen tévhit. Shakespeare Júliája 13 vagy 14 éves volt, és az anyja azt mondta neki, hogy ilyen idős korában ő már terhes volt vele. Szerintem ez a mítosz onnan ered, hogy 100-200 évvel ezelőtt az erkölcscsősz nagyik miatt később kezdtek szexelni a lányok. De hogy később értek volna… Ugyan.
Pedig igen.
http://www.origo.hu/egeszseg/20121024-ma-mar-tiz-eves-korban-elkezdodik-a-pubertas.html
http://www.life.hu/ez-zsir/eljegeszsegesen/20121127-egyre-korabban-serdulnek-a-gyerekek-a-gyorskaja-es-az.html
Fenntartom, hogy ez illúzió. Akik ezeket a “kutatásokat” csinálják mintha azt hinnék régebben 20 éves korban serdültek a tinik. Mondom, Júlia 13-14 volt, azt meg kétlem, hogy manapság tömegével serdülnének a lányok 11-12 évesen. Egy-két ilyen eset akad, de alapvetően ált. isk. 7-8. osztály környékén kezdenek “felnőni” a csajok.
Vagy csak én vagyok vaskalapos és számomra láthatatlanok a 11 éves felnőtt nők garmadái :)
Ez szerintem is megállja a helyét. Nagyanyáink, dédnagyanyáink korában nem volt jellemző az a ma gyakori jelenség, hogy 9-10 éves kislányok menstruálnak.
A cigány populációban és általában a déli népeknél mindig is hamarabb értek a lányok, de hamarabb is “hervadnak”: egy 30 éves cigány nő már öregasszony.
Az egyik – jól ismert – nézet szerint a bőséges, fehérje- és zsírdús táplálkozás, a nagyobb testzsírszázalék a felgyorsult nemi érés oka, azonban létezik egy kevéssé ismert elmélet a rejtély megoldására:
Úgy tűnik, hogy bizonyos feromonok hatása révén a genetikai apa jelenléte késlelteti leányuk nemi érését, míg a genetikailag idegen férfiak siettetik. Felbomlott a családok hagyományos életmódja, manapság a lányok sok időt töltenek idegen fiúk-férfiak társaságában: otthon, ha nevelőapa mellett, mostohatestvérrel élnek; a koedukált iskolákban, edzéseken, stb, s egyre kevesebbet genetikai apjukkal, s ezáltal az édesapák nemi érést késleltető szerepe csökkent .
És mi a helyzet a szennyvíztisztítóból nyert tisztított víz visszapumpálásával az ivóvízhálózatba? A mindenféle hormonok a vizeletből frankón benne maradnak, azt az istennek se tudják kiszedni belőle. Mi meg szépen visszaisszuk, a saját nemünkét is meg a másikét is, tablettástól, összeömlesztve.
Nem tudom ti hol éltek, de én manapság sem látok 9-10 éves menstruáló kislányokat. Ez önmagában persze nevetségesen hangzana, de van ált.iskolás leánygyermek a rokoni körben akiből az anyján keresztül ki lehetett húzni az információt. A többség 12-13-14 évesen kezd menstruálni, és ebben én nem látok semmiféle “gyorsulást”. Nem a kivételekből kellene szabályt csinálni…
Fefinho, aki ilyesmitől tart az szerezzen be ozmózisos vízszűrőt… Az még az atyaúristent is kiszűri :)
(És ez most nem az okoskodás hanem a jótanács.)
Szerintem sincs gyorsulás, node ha volna is, az a néhány 9-10 évesen menstruáló kislány igen-igen nagy valószínűséggel nem fogja az orrodra kötni. :D Legfeljebb 25 fölött, szex utáni cigizés közben.
Hol élünk? Én például napközben egy általános iskolában.
Egyéb kérdés? :)
Nem tudom, Dean, máskor olyan józanul ítélsz, most meg kijelented, hogy mivel te még nem láttál menstruáló 9 évest, ezért biztos nem érnek hamarabb a lányok, mint 100 éve. Meg mert Júlia 14 éves a drámában. A statisztika meg semmit se számít. Illetve most nem számít, ha a te igazadat támasztja alá, akkor meg igen.
Nem arról van szó, hogy én még nem láttam… Tudok róla, hogy létezik, de szerintem nem ez a jellemző. És a saját tapasztalataim ezt a feltételezést megerősítik. Mindazonáltal elképzelhető, hogy tévedek, nem hiszek a saját tévedhetetlenségemben :)
Csak azt gondolom, hogy ez is afféle “a mi korunk más mint a többi” (~bezzeg a régi szép időkben) banalitás, ami téves. Persze, az ivóvízben lévő vegyszerek okozhatnak némi módosulást, de nem hinném, hogy ez drasztikus lenne. Más okát meg nem látom. Evolúciós értelemben biztos hogy semmiféle haszna nincs, sőt.
Egyébként az általad linkelt cikkek egyikében is leírják, hogy ennek a kutatása viszonylag újkeletű, vagyis nem nagyon vannak hiteles adatok 20-30 évnél régebbről. Akkor meg miféle statisztikákról beszélünk?
Egyik cikkben sem szerepel az, hogy ne lennének 20-30 évnél régebbi adatok. Tulajdonképpen akár meg lehet kérdezni ezer 80 éves nőt, hogy mikor kezdtek menstruálni, némi hibaszázalékkal az is sokat mond. Nem értelek, és kezdem hülyén érezni magam ebben a vitában, be is fejezem.
Ugyan már, minek ekkora ügyet csinálni belőle? Valamiben lehetek én is maradi, ragaszkodhatok az illúzióimhoz vagy tévedéseimhez :) És egyébként sem azt mondtam, hogy ez full hülyeség, a véleményem az volt, hogy ez a változás nem számottevő. A pánikkeltést meg betudtam annak, ami általában: szenzációhajhász újságírásnak. Például az ilyen felvezetések nálam kiverik a biztosítékot: “A szakértők a társadalmat fenyegető ketyegő időzetett bombáról beszélnek, ami hamarosan felrobbanhat, ugyanis a lányok körében a pubertáskor átlagosan több mint öt évvel korábban kezdődik”. Ez színtiszta hatásvadászat és pánikkeltés, ráadásul gagyi is, mert mi az hogy “több mint öt évvel korábban kezdődik”? Mihez képest??? És pont ettől válik az én szememben maga a jelenség is hiteltelenné, mert ha ilyen a “hírverése” akkor ott valami nincs rendben. Nameg az ilyenek: “A tudósok megállapították, hogy az 1860-as években a pubertáskor átlagos kezdete még csak 16,6 éves korra volt tehető” – LOL! Á, ezt a life.hu-s cikket sorról sorra tudnám szétcincálni.
De! Rendben, meggyőztetek. Az eddigi “nem számottevő” véleményem eltolódott a “figyelmet érdemel” kategória irányába :D Ne mondd hogy vaskalapos vagyok :)
“Nem tudom ti hol éltek, de én manapság sem látok 9-10 éves menstruáló kislányokat.”
Sajnos pedig ez növekvő tendencia. A barátnőm kislánya bizony pont kilencévesen kezdett menstruálni, és melle is látványosan nő. A barátnőm nagyon megijedt emiatt, és elvitte a nőgyógyászához, és a doki azt mondta, hogy vannak gyerekek akikre jobban hat az élelmiszerekben lévő sok hormon, és azok emiatt előbb érnek, és míg másoknál később, másféle formában jelentkeznek ezek a problémák (például fogamzási gondok, daganatok már 30 évesen stb.). Ez a doki egyébként egy idősebb férfi, 60-on fölül, és elég rég van már a szakmában, és ő mondta, hogy a saját szemével látja, hogy exponenciálisan növekszik a ilyen esetek száma, amíg az ilyen kislányok tényleg ritka kivételnek számítottak akkoriban , mikor a szakmát kezdte, (és olyan kislányokra volt jellemző, akiknek az anyukájuk is már egy korán érő bögyös nő volt, tehát örökletesnek volt mondható), mára már viszont ha nem is mindennapos, de ritkának éppen nem mondható, és nagyon ijesztő jelenség, és nyugaton még gyakoribb, mivel ott még korábban elkezdődött az élelmiszerek ilyen jellegű kezelése.
Hát jó, meggyőztetek :)
“Ugyan már, minek ekkora ügyet csinálni belőle?”
Nem is a dolog fontossága miatt, egyszerűen csak nagyon szokatlan, hovatovább példanélküli tőled olyan az olyan érvelés, hogy amit te nem látsz, az nincs is, sőt, hogy azért mert te nem látsz tömegével 9-10 éves menstruáló kislányokat, akkor nincsenek is. :-)) Mivel nem szokott a nőkön jelzőfény égni, ha menstruálnak, nem is igen láthatsz, hacsak nem vagy általános iskolai tesitanár, vagy iskolaorvos. :-))
Amúgy meg teljesen igaz, amit a pánikkeltés eszközeiről írsz, csak azt nem értem, hogy ebben az esetben mire irányulna a pánikkeltés, mármint hogy mit akarnak elérni vele. Mert tapasztalatom szerint, ha a média valamiért egyfolytában rinyál, akkor valamire rá akarja venni a népet. Például ha sokat mantrázza a terroristákat, akkor az emberek önként kérik, hogy kurtítsák meg a szabadságjogaikat, ha a média egyfolytában a H1N1-ről ordít, akkor az emberek önként beoltatják magukat stb. De mi van ha arról olvas egy anya, hogy az élelmiszerben/vízben/gyógyszerekben lévő hormonok és mérgek ártanak a gyerekének, ha még dundi is a kicsi, akkor még jobban, akkor erre az lesz a valószínű lépése (legalábbis akit érdekel is a gyereke sorsa), hogy megpróbálja a körülményihez képest minimálisra csökkenteni a gyereket ért hatásokat, például addig kergeti a ház körül, míg le nem fogy, száműzi a csipszet meg a kólát, meg elmegy termelői piacra, és maga csinál húspástétomot, túrókrémet, házijoghurtot stb., hogy ne szójával meg hormonokkal dúsított boltisonkát meg boltivacaknasikat vigyen a gyerek uzsonnára a suliba, vagy a legelszántabbika egészen odáig is mehet, mint például az én már említett barátnőm, hogy kiköltöznek egy tanyára, vesznek kecskét, csirkét, tehenet, és maguk látják el magukat és a tágabb értelemben vett családot hússal, tojással, tejjel, zöldséggel stb. (persze ez az utóbbi tanyás-termelős család eszméletlen ritka, de vannak fokozatok).
Szóval ha ebben a jellegű pánikkeltésben van is valami rejtett cél, vagy irányításra tett kísérlet, én sajnos nem tudom tetten érni, sehogyse látom a hátrányait. Vagy csak nem vagyok elég szemfüles, vagy nem látom a fától az erdőt, nem tudom, simán benne van ez is a pakliban.
Valószínűleg pongyolán fogalmaztam korábban, mert sosem gondoltam azt hogy ez a jelenség ne létez(het)ne. Azt vitattam, hogy a mértéke indokolttá teszi-e a felhajtást.
Mint említettem, van “beépített emberem” egy ált. isk. leányzó személyében, aki mondjuk nem iskolaorvos, de több mint a semmi :)
Erre a pánikkeltésre kétféle könnyű válaszom van: 1. muszáj hozni az elvárt ingerküszöböt különben a kutya sem olvassa el a cikket; 2. általános és megfoghatatlan félelemkeltés, az mindig jól jön :) Végülis a terrorveszély meg a társai sem a szó szoros értelmében véve megalapozottak, azok is csak fantomok az átlagember életében. Nagyobb esélyed van hogy átharapja a torkod egy mókus, mint hogy terrortámadás áldozata légy…
A másik válasz az, hogy ez lehet akár pozitív propaganda is, ami tényleg jó irányba terelgetné a népet, ha az egy kicsit is foglalkozna ilyesmivel. Élnek még jószándékú újságírók :)
El sem tudom képzelni, hogy hogy bírjátok a 2,5 évet. De tényleg, minden tisztelettel kérdezem, hogy hogyan lehet véghezvinni azt hogy együtt éltek, jegyesek vagytok, de nincs szerelmezés. Ez nem játék a tűzzel? Nekem is a férjem volt az első (és egyetlen) férfi az életemben ilyen értelemben, de azért évekig nem mertem volna húzogatni a bajszát.
Csak nyár közepe óta élünk együtt. Amióta tavasszal megkérte a kezemet és eldöntöttük, hogy egy év és összeházasodunk, úgy érezzük, hogy na most már ezt a kis időt féllábon is. :-) És tényleg gyorsan megy az idő.
Hát úgy, hogy külön alszunk, meg nem játszunk a tűzzel, nem húzogatjuk egymás bajszát. De hogy ez mit jelent, arra nem tudok szilárd határt mondani, mert minden pár maga érzi a határait. Annyira vagyunk visszafogottak, hogy lehetőleg ne bóduljunk el egymástól. Igazából egyre visszafogottabbak lettünk az utóbbi időben. :-) Ez viccesen hangzik, mert amúgy – gondolom – fordítva szokott lenni.
Szerintem nincs tuti recept, mert minden pár más, minden párnak más az a határ, amitől már úgy érzi, hogy nehéz szívvel bontakozik ki a másik karjaiból. Nem szabad játszani a tűzzel, nem szabad úgy gondolkozni, hogy “csak még egy kicsit, még egy kicsit” meg “ez még belefér”. Nagy önuralom kell hozzá, de beleedződik az ember. És hihetetlen nagy tapasztalat ez, hogy képesek vagyunk rá, pedig nem vagyunk erősebbek másoknál, nem vagyunk különlegesek. De ez egy jó biztosíték arra, hogyha tudom, ilyenkor bírjuk magunkat fegyelmezni, akkor hűségesek is tudunk maradni nagyobb eséllyel.
Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én azt vettem észre, hogy a legtöbb dolog fejben dől el. Itt a fejemben kellett eldöntenem, mit akarok. Megéri-e ez nekem és végig akarom-e így csinálni. És úgy döntöttem, hogy igen. Szerintem ez nagyon fontos, szilárdnak lenni, és kitartani. És kell hozzá a másik ugyanilyen döntése is, hogy legalább a másikkal ne kelljen ez ügyben “csatáznom”, csak magammal. De egyértelmű volt, hogy ő is így akarja, nem én beszéltem rá.
Meg amit unásig mondok: Isten kegyelme, segítsége.
Végülis a megállapodás csak arról szól, hogy egymással nem. :D :P
Gonosz disznó vagyok, tudom. :)
Férfi oldalon nem árt túlozni partnerek számát illetőn, nőstények nem szeretik ha vki túl sokáig szűz.
“Azért zápulnának meg a tinik, mert mindenféle mesterséges izgatás éri őket (tv, könyvek, újságok)amiket nem kerülnek el, illetve feszegetik egymással a határokat a párkapcsolatban.”
szerintem az is közrejátszhat a mai tinik korai megzápulásában, hogy ők már teljesen tisztán az a korosztály, akiknél az esetek 90%*-ában az anya és legalább 50-60 %*-ában a nagymama hormonális szerekkel tömte magát (értsd fogamzásgátló tabletta). ezt értem úgy a fiúkra, mint a lányokra, csak más aspektusban. ezzel nem azt akarom mondani, hogy manapság (majdnem)minden tini hormonzavaros, de valami ilyesmi…:)
* – ez nem hivatalos statisztika, csak a gondolataim érzékeltetésének eszköze
Ugyanerre gondoltam én is, tuti hogy bekavar az a sok hormonbolondító szer. Ráadásul az anyáink idejében még sokkal durvább szerek voltak a fogamzásgátlók. Plusz ott vannak azok a hormoncuccok, amikkel az állatokat tömik, és amiket megeszünk.
Kiábrándítóak a bevállalós nők
Ha kérhetem, ne általánosítsunk. Nincs ilyen, hogy a férfiak. Példának okáért nekem speciel bejönnek a bevállalós nők, társnak is, sőt.
És ha javasolhatom, a Velvet baromságait ne tekintsük közmércének.
Nincs semmi baj az általánosításokkal, nélkülük nem is tudnánk beszélgetni. Azt kell gondolatban mindig hozzátenni, hogy vannak kivételek, akik az átlagtól eltérnek, de ezzel az átlagot nem teszik semmissé.
A férfiak többsége igenis nem akarna lotyóval házasodni. Egy kis kufirc belefér, de az ember nem szívesen áll össze olyan nővel, aki miatt a rokonok, barátok, ismerősök megszólják, lenézik.
Aki bevállalós a szexben, az már ribanc? Szóval a feleségnek való nő legyen az ágyban is visszafogott és illedelmes?
“Aki bevállalós a szexben, az már ribanc?”
Ez ugye valami vicc, hogy a három napja folyamatosan tárgyalt témát most egy tollvonással áthúzva újrakezded? :) Amit eddig megbeszéltünk az hová lett?
szerintem folyamatosan keveredik két fogalom: a partnereit szívbaj nélkül váltogató nő vs. kinkyness.
én sem látom be, hogy ez a két dolog hogy függene össze.
Inkább az a vicc, hogy teljesen másra reagáltál, mint amit kérdeztem :P De látom, aztán sikerült tisztázni.
Szerintem én jól válaszoltam, a kérdés volt félreérthető :D
1. oké, de ha általánosítunk, akkor azért hivatkozzuk már be azt is, hogy mire alapozzuk ezt. Az nem ér, hogy Mert így van, ezt mindenki tudja!
2. És nem lotyókról beszéltem, hanem bevállalós nőkről. Nem ordenáré kurvákról, nem nagypofájú ribancokról, hanem bevállalós nőkről. Azokról, akik felvállalják a testi vágyaikat és szexuális ambícióikat, ellentétben azokkal, akik mindezt valamilyen szemforgató álságos mellébeszéléssel tagadják (de aztán valahogy mégiscsak kiélik). És nem nősülésről volt szó, hanem társról.
Na most tegye fel a kezét az az általános férfi, aki imádja, ha a társa otthon a szűzies Madonnát, vagy az édibédi rózsaszín diáklányt hozza, miközben minden éjjel azon fantáziál, hogy egy másik általános férfi végre jól megrakja análisan, és ha lehet, akkor ezt egy várbörtönben megbilincselve, huszadmagával tegye. (és egyre erősödik benne az meggyőződés, hogy enélkül az élmény nélkül nem szabad meghalnia).
Na igen, félig-meddig az eredeti témához kapcsolódva válaszoltam, nem a velvet cikkére.
Az abban szereplő sztorik fele érthető, fele hülyeség. Van, hogy az ember egy eszményképet lát bele a nőbe, és ahhoz képest kiábrándító a valóság. Aki feleséget keres és gyerekeket akar az tényleg megütközhet azon ha a nő az első randin a2m fesztivált rendez. Elsősorban azért, mert idáig el is kell jutni valahogy az embernek, tehát szinte biztos, hogy van egy kazal olyan tapasztalata ami az új partner szempontjából problémás lehet.
Azért az állatszexet is vállaló pornószínésznő és a gyalutlan deszkaszál között vannak még fokozatok…
Egy kis érdekesség:
Mit árul el rólad a szoknyád hossza?
“A kép alig két hét alatt bejárta az internetet és a különböző közösségi oldalakon közel 270 000 hozzászólást generált, a többségnél igencsak kiverte a biztosítékot a sztereotip megközelítés.” – Na vajon kiknél?
Annyira rühellem ezt a kényszeredett bűntudatkeltést, hogy szégyelld magad, meaculpázz, mert “előítéleteid” vannak….
Azért valami van benne. Pl. egy picsaszoknyás lányról nem azt gondolom, hogy szűzies, hanem max. szűzkurva. (De az öltözködésről már beszéltünk a Ribiséta kapcsán.)
A 70-es években mindenki maxit hordott, mert az volt a divat – a forrónadrág és a miniszoknya mellett. Akkor most hogy van ez? A banánszoknya matrónás volt?
Mit mondana a bokáig érő szoknyára, ha a vádliig érő már öreges? :)
“egy nőt ne csupán az öltözködése alapján ítéljünk meg”
Szokás szerint az emberek fejében akarnak turkálni. “Ne gondolj ilyet!” Bocs, de azt gondolok amit akarok. Közöd? Semmivel sem több, mint nekem ahhoz hogy mit viselsz. Ha szerintem ribanc vagy akkor ez van – nem muszáj adnod a véleményemre.
Egy édes, fuxos, atlétatrikós pasi milyen címkét kap? :o)))
Nem hízelgőeket…
Mi az a fuxos? sose értettem ezt a szót, valami ruha? :-))
A fux eredetileg szimplán aranyékszert jelent, de már elég régóta a karnyi vastag aranyláncos, toronyórás, ocsmánypecsétgyűrűs gazdagságmutogatós ékszerkészletet jelenti. :o)
jaaa, hogy az a rapper-módi ? már képben vagyok, köszi :-))
A rapperek kiscsoportos óvodások az indiai üzletemberekhez képest…
azta… :D
I ain’t no nigga maddafakaz, yo
“…gazdagságmutogatós ékszerkészletet jelenti.”
Az a legjobb, hogy a vastag aranylánc, a hatalmas pecsétgyűrű egyáltalán nem jelez gazdagságot. Bunkóságot, a stílus és a kifinomultság teljes hiányát viszont annál inkább. Csak ők mindezt nem tudják. :)
De csakis makkos cipővel és fehér zoknival az igazi! :)
Suum cuique, olyan szigorú vagy… :)
Értem, hogy mire megy ki a cikk, és van is benne valami – de túl sokat se kell hozzáképzelni, kivéve az extrém micro szoknyákat.
Én a térdig érő szoknyákat szeretem a legjobban: ez a legtöbb nőnek jól áll, szépen mutat, nem ribis, ám nem is banyás.
Coco Chanel nem szerette a minit a nőkön, mert szerinte megmutatja a női láb legcsúnyább részét, a térdet. :)
Ez a világ elindult a ribancosodás útján. Valamikor még térdig érő szoknyát sem viseltek a lányok, nehogy térden fölül meglássák a lábukat. Tudom, ez most már idejétmúlt. Volt lánykör, meg leányegylet, az szép volt. Elmúlt az a világ, és aggódom a jövendőért.
A ribancok egymás közt sem barátkoznak
Más nők promiszkuitása a ribancokat is taszítja, írja egy amerikai kutatás. A sok szex magányossá teszi a nőket. Persze csak a nőket.
…és persze a régi nóta, hogy a férfinak dicsőség a sok partner, a nőnek meg nem. Mintha ez valamiféle társadalmi közmegegyezés dolga lenne, amin egy tollvonással lehet változtatni.
Kissé radikális a cucc. Szívesen fogadom a véleményeket, legyen az pozitív vagy negatív.
A pedofil kép, mint alternatív fotóművészeti műfaj:
http://szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/06/a-pedofil-kep-mint-alternativ.html
Eltűnt, nincs mire válaszolnom – aber doch! Az eredeti szerzője nyilván érti miért és mire gondolok.
Ez nem radikális, igazad van!
Számomra a jelentése: bizonyos oldalról a dicsekvés ártó vaksága, más nézetből a pedofília szítása.
Az pedig különösen nem semmi, ha anyák, még a saját anyjuk is művelik…
Visszaállítottam.
Nagy volt itt a feszültség a minap, ezért döntöttem az angolosan távozás mellett.
Köszönöm a véleményedet! Örülök, hogy tetszett. Ma írtam, puszta feszültség-levezetésből.
Elképesztő, mit neveznek mostanában művészetnek!
Lehetséges hogy kiakadtál a napi harcban, de ha már egyszer vállaltad az AKÁRMILYEN véleményeket magaddal szemben…
Én nem látom az okát, miért kellett akár csak ideiglenesen visszavonnod az írásodat. Előttem teljesen világos és radikálisnak se tartom, sőt egyetértek. Ha radikális lenne az se baj, de ha még egyet se értenék, akkor is azt üzenném hogy vállald és majd megvitatjuk, ez itt a lényeg.
Üdv!
Kiakadás az túlzás. Inkább elfáradtam kissé. Nem nagy ügy!
Köszönöm a biztatást. Igyekszem továbbra is jó írásokkal szolgálni a nagyérdeműt.
Szerintem se radikális az írás. De megvan az a közeg, ahol az ehhez hasonló vélemény a radikális. Gondolom, nem kell bemutatnom ezt a túlliberalizált közeget…
Már megint a szokásos szar, pf:
“Szepesi Nikolett vállalta a kiközösítést, a megbélyegzést, a megaláztatást – és meg is kapta. Megkapta nőként, amiért nyíltan beszélt a vágyairól, a fantáziáiról, és hogy élete során rengeteg férfival szexelt: a szexuális kalandozás és a nyílt szabadosság nálunk egyelőre még mindig férfiprivilégium.”
Jaj, Suum Cuique!
Olyan igazságtalan vagy! :)
Egy nőnek ugyanúgy joga van szar emberként érvényesülni a társadalomban, mint egy férfinak! Ha Szepesi Nikolett kutyaszarként akar megnyilvánulni a közvélemény előtt, nincs azzal semmi baj. Alázza meg magát úton-útfélen; nyissa szét a combját az arra járó kóbor kutyáknak, koldusoknak és bolondoknak is.
Csak engem hagyjon békén vele!
(Neked sem kéne reklámoznod a könyvet – ingyen.)
“Egy nőnek ugyanúgy joga van szar emberként érvényesülni a társadalomban, mint egy férfinak!” -ez tiszta sor. Ahogy joga van mindenkinek a Szabad Szerelemhez is. Ezt a kifejezést Herbert George Wells használta először. “Létfontosságú, hogy elterjesszük a Szabad Szerelmet ahhoz, hogy lebonthassuk, és eltüntethessük a család elavult intézményét, ahogy ezt elértük, a család többé nem lesz útban amikor a kormány jön valakiért….” The Cronic Argonauts (1888)
Nem találom sehol ezt az idézetet, biztos, hogy ebben az írásában van, egyáltalán tényleg ő használta először?
Na, engem mindenhol megkérdőjeleznek!!! :( Nem. Soha Semmi Nem Biztos. :) Egy Skót Úriember egy bizonyos Alan Watt (író, publicista, kutató) készített a történelmi változások mögöttes okairól több dokumentumfilmet, melyekkel a napokban találkoztam. Illetve számtalan interjú is készült vele ezekkel kapcsolatban. Bizonyára ismered H.G. Wells munkásságát, műveit (én 1 könyvét olvastam) és tudod azt is; ennél konkrétabb társadalmi jellegű meglátásai is voltak, annak ellenére/vagy pont azért mert Sci-fi író. Sokan a XX. század promóciójának nevezik a XIX. század végi műveit. Alan Watt tőle eredezteti, és egyértelműen kijelenti. Részletesen kitér az 1890 előtt írt művére, azaz erre. A citálások ilyen jellegű bizonyítása sosem egyszerű, hacsaknem Coelho vagy Müller Péter az illető, ezekkel ugyanis szarásig van a net, nem beszélve a fordítás eltérhetőségétől. Legalább 10 idézetet írhatnék ide amiben 100%-ig biztos vagyok, ki írta, honnan ered, ugyanis meg vannak a művek, de a google nem adja ki. Tudom ez most szerecsenmosdatás szagú, de semmi más nem történt mint; egy idézett Idézet idézése. És ha elfogadjuk azt az alapvetést, hogy sokszor nem az a lényeg hol mondja, hanem hogy mit mond, akkor ennek talán jelentősége sem sok van.
Tudom, nem egy életbevágó dolog, csak érdekelt ez az idézet. Megtaláltam az idézett művet online változatban, és nincs benne semmi hasonló. Rákerestem Wells nevére és a szabad szerelem szókapcsolatra magyarul és angolul (több nyelven nem tudok), és nem adott ki semmit. Azért bosszant az ilyen pontatlanság (nem a tiéd, hanem ahonnan vetted, a dokumentumfilmé), mert így hogy higgyem el a többi állítását.
“Az interneten terjedő idézetekkel az a baj, hogy sokszor nem tudhatni, valódiak-e.” /Kossuth Lajos/
Most mér? Nekem volt kollégám Kádár János. :o)
“Tudom, nem egy életbevágó dolog” – de az, ugyanis a renomémról van szó.:) Az egyik ilyen interjút megtaláltam: http://www.youtube.com/watch?v=v9fMw5EkRTc bár nem erre gondoltam, de kitér ebben is H.G. Wells-re. Kb a 18-20. perc környéke. Félreértés ne essék, ez is picit összeesküvés szagú, de még mindig hitelesebb a szemembe mint a Jesse Ventura, vagy a Loose Change, amik egyébként nem rosszak, és jobbára alaposak, logikusak. A meglátásom lényegében arra irányult volna, hogy mennyire fantasztikusan meg tudták jósolni egyesek (ilyen a már többször emlegetett Orvell, Merle) a távoli jövőt. A szabados szerelmet pedig a hagyományos férfi-nő kapcsolat ellenpárjaként írja le, utal rá. Számtalan idézetet, nem lehet megtalálni az interneten, de ez még önmagában nem pontatlanság, hanem hiányosság.
Pl. “Azok a férfiak akik a civil életben jámboran békésen viselkednek, a pofonjaikat otthonra tartogatják” – Irwin Shaw, Gazdag Ember Szegény Ember c. művéből. Ez se lesz fenn sehol…
És még sorolhatnám, bár ez már rég nem a Ribanc témához kapcsolódik.
Orwellnél egyelőre jóval pontosabb Huxley. Egyes hangok szerint a Szép új világból most kezdtünk el átalakulni 1984-be…
Hát…… A ‘wells free love‘ azért ad néhány ígéretes találatot.
Hát, béna vagyok, pedig én is így kerestem :) Bár a tibi által idézett részt nem találom még mindig. A vége olyan fura, mi az, hogy nem lesz útban a család, ha a kormány eljön valakiért? Igazából ezért akartam volna elolvasni a szövegkörnyezetet.
Ez egy nagyon friss, tojáshéjas seggű nézet, hogy az állam/kormány az emberekért van. Ha belegondolsz, a történelemben elég ritkán hihették így akik királyok, hadurak vagy egyéb despoták kincstárába fizették az adót fővesztés terhe mellett. És valójában most sem igazán ez a helyzet, csak ezt mondogatják a népnek, mert amíg elhiszik addig nyugton vannak. Valójában viszont már számtalanszor bebizonyosodott, hogy az egyszeri embernek a legtöbb félnivalója a saját uralkodóitól van (ebbe a demokrata választások győzteseit is beleértve). Mára már kikopni látszik a köztudatból, de Hofi még viccelődött a ház előtt éjszaka megálló volgákkal, meg ilyesmi. Wells erről a többé-kevésbé megalapozott paranoiáról beszél, miszerint egy elnyomó állam ellen a legjobb védekezés az összetartó közösség: a család, a barátok. Az államnak ilyen értelemben a család az egyik legfőbb ellenfele, mert a fentről érkező manipuláció, kizsákmányolás, ideológiai agymosás ellen hat.
Valamelyest releváns ez a pár sor.
Jó, de Wells, a google találatok alapján :), éppen, hogy propagálta a szabad szerelmet, ezzel a család lebontását. Ehhez a gondolatmenethez nem passzol az, hogy “ne legyen útban a család, amikor eljön a kormány valakiért”. Vagy ő úgy gondolhatta, hogy az egy jövőbeli, igazságos kormány lenne, amelyik így a forradalom kerékkötőiért jönne el, akiket már nem véd a család? Tényleg nem értem, elnézést, hogy még mindig azon az idézeten lovagolok.
Ezt így nem tudtam volna megfogalmazni, de ugyanerre gondoltam, mint Deansdale.
Tök jó az újságírótól, hogy számonkéri a férfiakon, miért túl magasak az erkölcsi elvárásaik a nőkkel szemben. A rohadt szemetek nem hajlandóak azt lejjebb engedni! Egyébként nem is a férfiak a legnagyobb elítélői a laza erkölcsű nőknek, hanem a többi nő. A minap jelent meg egy tanulmány ami szerint még egymással sem barátkoznak szívesen, még maguk a ribancok is elítélik a többi ribancot. Szóval talán nem kellene a férfiak nyakába varrni a dolgot…
Ahogy az is vicces, hogy egy vállaltan szexmániás nőről van szó (a sportolókban általában túlteng a tesztoszteron, ami a nemi vágyat okozza a nőkben is, így nem annyira meglepő hogy vannak köztük ilyen esetek), de a kívülállók azt feltételezik, hogy mégis őt “piszkálta” mindenféle pasi hívatlanul, amihez neki semmi köze. Olyan ugye nem létezhet, hogy egy szexmániás ember esetleg maga kezdeményez, vagy provokál… Ki hallott már olyat? Lehetetlen. A tinilányok mind ártatlanok mint a frissen hullott hó, különösen ha később könyvet írnak a szexmániájukról.
A könyv és a körülmények ismerete nélkül igazából fölösleges találgatni. És persze érdemes lenne a másik oldal álláspontját is megismerni, bár kétlem, hogy bárki érdemben reagálna, mert az ilyen ügyekből egyszerűen lehetetlen kimosnia magát egy férfinak, csak ronthat a helyzetén ha merészel védekezni. De ha tévednék és valaki tudja, hogy az érintett illető(k) reagált(ak) valahol, az dobjon már egy linket.
…elolvastam az első pár oldalt, kritikán aluli férfiszapulás, trágár szóáradat feminista felhangokkal. Irodalmi értéket nyomokban sem tartalmaz. Lesovinisztáz rádiós műsorvezetőket, és ugyanabban a mondatban a pöcsméretüket kezdi el hánytorgatni. Az ilyen szintű kivetítés kész beszarás.
Niki nem állt sorba kétszer, mikor az észt osztották… valaki nyilatkozta róla, hogy egyszerű mint a facsipesz, és tényleg.
Jellembajnoknak szintén nem mondanám. Ennek ellenére, ha ez a molesztálás tényleg megtörtént, az szomorú.
Ha viszont kamu, akkor ez a nő kurvára aljas.
Az indexes cikk legelején ott van egy link más sportolók nyilatkozatával, akik az érintetteket védik (ebből is indult ki az indexes cikk), annak a cikknek az elején van hivatkozás a masszőr és az edző nyilatkozatára is.
http://sportgeza.hu/sport/2013/06/10/melyseges_felhaborodas_es_megdobbenes/
Köszi :)
Valahol sajnálom Szepesi Nikolettet, mert valójában szánalomra méltó, szerencsétlen nő… Olyan, mintha nem tudná, mit cselekszik, hogy ezzel a kitárulkozással csak árt magának, és még mélyebbre süllyed… Vajon mire számított, milyen reakciókat kap a könyv megjelenése után? Ha igaz a molesztálás, az szörnyű dolog, de talán jobb lett volna pszichológus segítségét kérni. Azt hinném, épp elég baj, hogy nemi erkölcs dolgában már rég lejáratta magát sportkörökben, de miért kellett ezt ország-világ elég tárni? Annyira unalmas a szöveg, hogy “terápiás célból” írnak könyvet emberek, mondván, így tudják feldolgozni a történteket… Nincs senki, egyetlen ember sem a környezetében, aki vigyáz rá és szereti annyira, hogy közbelépett volna, és lebeszéli a könyv megírásáról? Aki megvédi őt saját magától? Valamelyik cikkben olvastam a napokban, hogy kb. 7 M Ft-ot keres a könyvvel. Ez az összeg nem olyan sok, nem sorsfordító nagyságrendű, nem hiszem el, hogy megéri – na és mit veszített? Persze, ezt a veszteséget nem forintban számolják.
Az eredmény: itt áll ez a nő 25 évesen, közismert, országos ribancként…. A könyv egyik hosszú távú hatása lehet (a ribanc-stigma mellett) az a kérdés, hogy hogyan fog társat találni? De tegyük fel, hogy jön majd valaki, aki a viharos múlt ellenére őrülten beleszeret, nem érdekli, mi volt előtte, és azt mondja, “kell nekem ez a nő”… A “szerencsés nyertesnek” nem árt végiggondolni, mielőtt túl késő: biztos, hogy szeretne Niki következő könyvében grafikus részletekbe menően olvasni a saját nemi életéről…?
A ribanc stigmából is meg lehet élni. Például elmehet az ember valóságshowba, rendszeresen bekerülhet a bulvármédiába. Ha ügyesen lavíroz, még talkshowt is kaphat valamelyik szennytévénél. Néha pereskedik a “jóhírneve” miatt. Néha nem vesz fel bugyit, ha kiszáll az autóból, és kb. még 30 évig címlapszereplő lehet. Nézd meg Kiszel Tünde is milyen szépen megél…
Hát nem megéri? :P
Így van, a származékos lehetőségekből is csurran cseppen pár forint. Majd ha megcsappan a könyv kereslete, akkor fog csatornáról csatornára járni, hogy még az utolsó morzsákat is felszedegesse. Persze úgy fog kezdődni minden interjúja, hogy ” most hogy már lecsillapodtak a kedélyek, Nikolett őszintén ki tud állni a nyilvánosság elé”.
Igen, igazad van. Szerintem azért előbb-utóbb csak rájön, hogy jobban járt volna, ha csöndben marad.
Szegény Tünci biztos kikérné magának, hogy Szepesi Nikihez hasonlítod. :)
“Néha nem vesz fel bugyit”
Igyekszem fejlesztgetni szerény angoltudásomat, amikor csak lehetőségem nyílik rá – talán csak nekem új a kifejezés, de most megragadom az alkalmat: néhány napos felfedezésem, hogy az angolban ez a jelenség (divat?) a “going commando”.
Kiszel még enyhe példa :D Magyarországon sajnos elég meghatározó dolog a ribanc stigma. Legnépszerűbb a valóságshow szereplés, főleg a pornóiparból való ,,kitörés” végett.
“hogyan fog társat találni?”
Breaking: Szepesi kisasszonynak “3,5 éve tartó komoly kapcsolata” van egy bizonyos Ádám nevű férfival, ezért azóta ő már “prűd”! :) (Nem feltételeztem róla, hogy tisztában van a “prűd” szó jelentésével, mert a könyv kampányában szereplő “Te prűd vagy?” kérdés sem felel meg a szándéknak).
Ádámmal megbeszélték a könyv megjelenése után várható következményeket, aki cserébe csak annyit kér Nikitől, hogy “ha túl vannak ezen az egészen”, vigye el őt egy Barca-meccsre…
Hát, nem is tudom, mit mondjak… Ha ez igaz, akkor Ádám enyhén szólva nem tipikus férfiként vette az akadályt. Persze lehet, hogy csak Niki fejében létezik a “komoly kapcsolat”, s Ádám teljesen másként gondolja… Ha viszont tényleg szereti Nikit, kétlem, hogy elbírja a szerelme ezt a terhet…
Itt egy video Nikiről, amint Dopeman kérdezgeti. Jól írta hermit, nem lehet valami okos nő…Észre sem veszi, hogy még Dopeman is megalázza…Eddig csak fotókat láttam róla, de itt nagyon látszik, hogy milyen közönséges ez a nő – az idétlen vihogása, az egész fellépése, kijelentései… Szánalmas. Körülbelül egy színvonalat képvisel Dopeman-nel, méltó partnerei egymásnak.
Mégsem jött meg Szepesi Niki esze, menthetetlen a nő. Annyira belejött saját maga totális lejáratásába, hogy képtelen leállni: már írja a folytatást. Valóban sok férfival lehetett dolga, el sem fértek egyetlen könyvben…
Vajon nem veszi észre, hogy már így is nyakig áll a mocsárban, vagy épp ellenkezőleg, “ha már madár, akkor kövér liba” alapon nem áll meg félúton? Hisz neki már úgyis mindegy…
van aki mindent megtesz 15 perc hírnévért
Szerintem ahhoz jóval kevesebb is elég lett volna. Az erkölcstelen életmódja mellett a könyvek megírásának motivációja a leggusztustalanabb: az interjúkban elmondja, hogy a bosszú vezérli, az, hogy “kellemetlen percei” legyenek a könyv szereplőinek.
Ha már megtörténtek azok a dolgok, amikről ír, akkor a minimális elvárás az lenne, hogy diszkréten kezeli a férfiügyeit.
Nem sikerül megértenie, hogy még ha egyszer el is menne odáig, hogy megnevezi a könyv szereplőit, az érintett férfiaknak azzal nem árthat. Magának viszont igen.
Írtam már hogy nem túl okos (próbálok udvariasan fogalmazni), ami azóta történt, csak megerősít ebben
Tessék, itt egy jó kis interjú Szepesi kisasszonnyal, ja igen, az interjút egy feminista Facebook-“kolleginám” így jellemezte: “a frusztrált, intellektussal kompenzálni próbáló férfi riporter, és a magabiztos szexi úszónő egymásra nem találása.”
Dugás és úszás faltól falig és vissza – Szepesi Nikolett-interjú
hvg.hu: Strigulázta a hódításait. Ezt nevezi hódításnak?
Sz. N.: Igen. 2013-ban legalább ne kelljen emiatt szégyenkezni. Igenis, nők is kinézhetnek maguknak egy-egy pasit. Igenis hódítottam. Kinéztem magamnak, döntöttem és megszereztem. Nő is dönthet. Nő is kinézhet magának egy-egy jobb falatot.
Ja, már megint a “kettős erkölcsről” szóló feminista károgás. Pedig de: hiába ugatnak a feministák “slut shamingről”, az pont úgy van jól…
Ja hogy nő is dönthet és ez milyen klassz dolog, de hiszen miért is ne?
Akkor viszont mi a gond azzal, ha férfiak is döntenek?
” Ezt nevezi hódításnak?”
Ja, az alföldi szánkódomb is igazi hódító, mert rá jóval többen felmásznak, mint a Mount Everestre… :-)
“Nő is dönthet. Nő is kinézhet magának egy-egy jobb falatot.”
Erről van szó, talán megakadályozta őt ebben valaki?
De neki az kellene, hogy tiszteljék is ezért, mint a menő szoknyavadász férfiakat. De azok az elmaradott patriarchák csak leribancozzák a hős hódító lovaginát. Biztos azért, mert irigyek :-)
Ha ezt így nem is mondja ki, tudat alatt biztos erre vár. De hát azt kell mondjam, hogy nem is mi férfiak vetjük meg őt annyira, hanem a nőtársai. Most már kutatások is szólnak arról, hogy a ribancokat legfőképp a nők nézik le,még a ribancok is lenézik a ribancokat :)
…amiben mondjuk az is érdekes, hogy a szoknyavadász pasikat valójában nem tiszteli senki, a társadalom éppúgy elítéli őket, mint a promiszkuis nőket. Illetve… Egyetlen pozitív visszajelzés létezik a szoknyavadászok irányába, de ez nem a férfiaktól vagy a társadalomtól érkezik, hanem a nőktől, akik rajonganak értük. Vagyis az egész témát így lehetne összegezni:
Mi nők imádjuk az erkölcstelen férfiakat, de a szemét férfiak nem imádják az erkölcstelen nőket. Ezen azonnal változtatniuk kell!
Viszont itt jön be a képbe az a jelenség, hogy kifelé azt kommunikálják,nekik a világért sem kell olyan pasi, amelyik “tárgyként kezeli a nőket”, vagyis megkaphat minden nőt. “Nem akarok lenni egy újabb strigula”. Aztán amikor a lebukás veszélye kicsi(mások nem tudják meg) vagy ha a helyzet kimagyarázható (részeg voltam,elcsábított),akkor szétteszik nekik a lábukat.
“Aztán amikor a lebukás veszélye kicsi(mások nem tudják meg) vagy ha a helyzet kimagyarázható (részeg voltam,elcsábított),akkor szétteszik nekik a lábukat.”
Gondolom, úgy érted, hogy a “hűtlen nő szerint kimagyarázható”, mert nem hiszem, hogy te férfiként megértő lennél és elfogadnád magyarázatként, ha a barátnőd a részegségére hivatkozna, vagy áldozatként állítaná be magát. A nőknek tisztában kéne lenniük azzal, hogy egy részeg nő automatikusan szabados nő mások szemében. Ha pedig megkörnyékezi egy férfi, aki nyilvánvalóan csak ágyba szeretné vinni, akkor a nőktől várható el több józanság, neki kell tudni uralni a hormonjait és észnél lenni.
Szerintem a feministákon kívül minden normális ember így gondolja. :)
Elnézést a pontatlan fogalmazásért, igen úgy gondolom,ahogy írod. Az ittas állapot-az esetek 99,9 %-ában-önhibából ered, az alkoholt fogyasztó személynek, teljesen mindegy a neme,tisztában kell lennie az alkohol okozta következményekkel. Vagyis az ittasság nem mentő körülmény, így én semennyire nem nézném enyhébben a megcsalást, mint ha az józanul történne.
“de a szemét férfiak nem imádják az erkölcstelen nőket.”
Nem erős ez egy kicsit? :) Szerintem kell, hogy szeressék őket, hiszen a gyors és könnyű szex ígéretét jelentik. Nyilván nem barátnőnek/feleségnek keresik a ledér nőket, de egy könnyű kalandnak, esetleg egy “per-pillanat-jó-lesz” nőnek alkalmasak.
Nem olyan értelemben imádják, ahogy a feministák szerint kellene :) Nade mi egyértelmű a feministáknál? Kizárólag ellentmondásokban gondolkodnak (bár a legtöbbjéről nem tudnak “tudatosan”). Naszóval a szabad szex a nőknek felszabadító; a férfiaknál mocskos perverzió. Épp ezért ha egy nő bárkivel lefekszik az egy csodás nő aki felfedezi a szexualitását(*); ha egy férfi sok nővel lefekszik akkor szemét szoknyapecér aki kihasználja a nőket. A férfinak el kellene fogadnia, hogy az a felszabadult csodás nő az emancipáció vívmánya – de tudják, hogy egy férfi nem ezt gondolja (és őszintén szólva ők maguk sem gondolják komolyan). A férfiak azért szeretik a ribancokat, mert könnyen kaphatóak. Ami elfogadhatatlan a feministák részéről, hiszen nem a grrrl powert látják benne, hanem a cafkát.
Ugyanakkor rengeteg kritika éri az ilyen felszabadult nőket, tehát a gonosz patriarchátus nőellenes – és ez akkor is így van, ha a kritika történetesen a többi nőtől érkezik. [tanulságos link…] Mert hogy a férfiaktól nem, az tuti. Illetve legföljebb annyiban, hogy hosszú távú stabil kapcsolatra nem akarnak ilyen nőt maguk mellé, amihez minden joguk megvan, hiszen ez egy szabad ország – kivéve, hogy a feministáknak ez sem tetszik, és szégyelljék a férfiak a mocskos pofájukat amiért egyáltalán vannak igényeik, feltételeik, elvárásaik. Ne legyenek!
*: Kivéve, ha pénzt kér érte, mert akkor viszont fizetett nemi erőszak áldozata. Akkor is ha önként teszi – mert nem teheti valóban önként, hiszen patriarchátus.
A feministák szerint a ribancellenes, antifeminista stb. nők valójában nemük elárulói, “Tamás bátyák”, akiket a patriarchátus elvakított, és ezért a sisterhood helyett nemük érdekei ellenében cselekednek, csak azért, hogy megkapják a gonosz patrirarchális férfiaktól a “buksisimit”.
“Kivéve, ha pénzt kér érte, mert akkor viszont fizetett nemi erőszak áldozata.”
Ugyanez az álláspontjuk a férfi prostituáltakról? Vagy ott már a férfi használja ki a nőt a pénztárcáján keresztül? :)
“Ugyanez az álláspontjuk a férfi prostituáltakról? Vagy ott már a férfi használja ki a nőt a pénztárcáján keresztül? :)”
Bár nem vagyok feminista, csipetnyi képzelőerővel nem nehéz kitalálni, hogyan gondolkozhatnak erről: szerintem eleve tűrhetetlennek tartják, hogy a “prostituált” szó alatt kizárólag nőket értünk. Az mindegy, hogy a nők számához képest elenyésző a “szakmabeli” férfikolléga, igenis vannak. :) A másik, hogy a nőknek ugyanolyan joguk igénybe venni férfiprostik szolgáltatásait, mint a férfiklienseknek a nőkét. Nekik is jár.
Félreértés ne essék, nem sajnálok senkitől semmit, csak számomra ez olyan furcsa – teljesen szembemegy mindennel, ami a nőiség lényege…
“Igenis hódítottam. Kinéztem magamnak, döntöttem és megszereztem.”
Nagy cucc szétrakni a lábát.
“We reject unrestrained sexuality more than any other generation. This is because for no previous generation in history has true love played such a great role as it does for us. Of all the things that you’re devalued and destroyed, you’ve left us love. Truly, you’ve never really cared about love. You’ve despised it and sold it short. But precisely for that reason. you’ve never launched a frontal assault against it. It remained alive. And it became to our last place of refuge. So here we are this world of loneliness and fleeting happiness; we long for the person who can bring us to safety. It is our highest goal and our greatest happiness to find true love. Yet we are sexually promiscuous, drink hard, and settle for the second best. No one suffers more from this than we ourselves. /…/ The consequences of your ‘sexual liberation’ have us in a stranglehold. It is impossible to go out even even a day into the world without being greeted by half-naked men and women. All films, advertising, and magazines consciously manipulate sexual desire. So it is that desire grows, often in opposition to our love. When it’s over and the wild, alcohol-soaked night is behind us, we regret what we’ve done. Often we feel sad because of it. This inner struggle, which each of us must win for himself, is also part of our identity. Yet we declare resolutely: we want to win it! A long road may lie for us, but in the end, the love within us will triumph over animalistic desire. For we are generation identity.” Generation Identity – Marcus Willinger
Hú, mégis igaz, amit mondani szoktam magamról! Rossz időben születtem.
Számomra a kedvenc rész a ” The consequences of your ‘sexual liberation’ have us in a stranglehold. It is impossible to go out even even a day into the world without being greeted by half-naked men and women. All films, advertising, and magazines consciously manipulate sexual desire.”.
Hú, akkor ezek minden mosószert, sampont, tampont (férfiak is), stb megvesznek, mert láttak egy reklámot? És még ők szabadok…
Várjunk csak! Ő sértegeti a szexuális szabadságot? Ja nem, ő csak a reklámokat. Majdnem félreértettem. Azt hittem, a szinte ruhát nem viselő ÉLŐ NŐK vonzóbbak, mint egy reklámfelülek. Tudom, van valami furcsa aberrációm, de tudok vele élni. :)
Na most Serena Williams kapta meg a magáét amiért megmondta a frankót, hogy azért nem csak az erőszakolók a felelősek ha valaki részegen nekilát ribanckodni.
” height=”290″ width=”516″ />
http://tibor.blog.hu/2008/12/17/korai_kurvak
Kirakott mellel nehezebb pasit fogni
Nincs több dekoltázs és strandpapucs Kaposváron
“Rektori utasításban szabályozza október 1-jétől a Kaposvári Egyetem, hogy milyen öltözéket viselhetnek az egyetem polgárai – írta a Kaposvármost.hu. Az urak és hölgyek számára mind a hétköznapi, mind a vizsgákon és a hivatalos rendezvényeken való viseletet szűk, konzervatív keretek között szabja meg.”
A cikk zseniális. Bár én az egyik gondolatoddal nagyon nem értek egyet:
” egy férfinak egy nőt meghódítani munka és teljesítmény”
Nekem az a tapasztalatom, hogy ha a régi iskolát követed, miszerint egy férfi vonz, a nő csábít(hódít), akkor a sikered drasztikusan megugrik a nőknél.
Üdvözlettel:
Sajtos
Úristen! Dresscode van! Nincs több csöcslógatás!
Nincs más választás, mint ribancként levetkőzni, és tiltakozni a tűrhetetlen állapotok miatt.
http://444.hu/2013/10/03/meztelen-akcioval-tiltakoznak-a-kaposvari-szineszszakosok/
Ja, az ultra intelligens egyetemisták és bölcs tanárnőjük. Nemsokára jön a fagy és a mínusz, akkor kéne őket kirakni az egyetem udvarára meztelenül, hadd tüntessenek :D
Szerintem a tanárnő találta ki az egészet, amelyiknek esetleg nem tetszett volna az ötlet az sem mert ellenkezni, ki vágná el magát a tanárnál, aki leosztályozza majd őt.
Meglehet, de a diákok se nagyon szabadkoztak. Ha esetleg mégis, akkor pedig fel kell jelenteni a ,,tanárnőt”, mert ez akkor zsarolás, olyasmire kényszerítette a fiatalokat amit nem akartak, ráadásul pont meztelenkedésre, méghozzá kamerák előtt.
A modern színészek nem olyanok erkölcsileg mint egy átlagos ember, náluk elvárt a nyilvános meztelenkedés egyes darabokban. Akinek vannak erkölcsei, nem megy színésznek. Legfeljebb politikai ellenérzéseik lehetek volna, akinek esetleg lett volna ilyen, az sem deklarálhatta volna nyilvánosan, elvágta volna magát egy életre. A színházak vezetése egy belterjes társaság kezében van, akikkel csak a kormány tudna leszámolni, ha akarna.
Tényleg, erre nem is gondoltam.
,,A színházak vezetése egy belterjes társaság kezében van, akikkel csak a kormány tudna leszámolni, ha akarna.”
Szinte minden ilyen társaság kezében van sajnos.
Most találtam az alábbi képet. A fenti cikkhez úgy érzem jól passzol. Mi a véleményetek?
A magam részéről kissé lezsibbadtam tőle. Halmozza az ostobaságokat. Kezdjük a végétől. “egy feminista apa”. Minden apa feminista, amennyiben ez nőpártiságot jelent, ha a lányáról és annak érdekeiről van szó. A szöveg láttán úgy tűnik, mintha szülőként (apa és anya egyaránt) nem lenne felelősségünk gyermekünk pszichoszexuális fejlődésében, mintha elsődleges férfi- és apa modellként nem szolgálnánk lányunk lelki fejlődésében. Számomra ez az ostoba felirat azt sugallja, hogy a még felnövekvőben levő, saját tettei (akár életre szóló) következményeit belátni csak korlátozottan képes gyermekünk irányítása, viselkedésének kontrollálása hiba sőt bűn lenne. Az ostobaság mérő erősen kileng… Szerintetek?
Megnéztem az eredetit, egyértelmű, hogy a feministák mit nem értek fel rajta ésszel. Egyfelől fiatal lányról van szó, aki még nem érte el a nagykorúságot, tehát a szülőnek nemcsak joga, hanem kötelessége szabályokat felállítani. Másfelől teljesen természetes, hogy egy ilyen szituációban az udvarló (használjunk régimódi kifejezéseket) és az “após” között is létezik kommunikáció, kapcsolat. Ezt se a lány, se a feministák nem vitathatják el senkitől. Ha az após a maga részéről le akar fektetni bizonyos szabályokat az udvarlóval szemben, minden joga megvan hozzá.
A femcsi verzió szerint a nő hozza a szabályokat, ami elég érdekes. Eddig azt hittem, egy kapcsolat két egyenrangú fél közös vállalása, amiben a férfinak pont ugyanakkora beleszólása van a szabályokba, mint a nőnek. Az egyenlőség élharcosainál nyilván szó sincs ilyesmiről.
Csatlakozok Dean-hez. Közös döntés bakker!
Én ettől dobtam el az agyam annak idején:
A válaszom: I have the cash, so f**k yourself, I can find other pussy.
És tegyük hozzá a 4. pontban burkoltan megjelenik a nemi erőszakra hajlamos férfi képe, mintha egy randi alkalmával számolni kéne ezzel a lehetőséggel is.
Ezért nem lesznek a feministák soha egyenlőek … mert ilyen f@szságokat irogatnak. Képzelt áldozat szerepből rinyálnak az egyenlőségért, miközben a nemek eleve szexuálisan egyenlőek. Én is kiirkálhatnám, hogy “én testem, én szabályaim” és ugyanúgy semmi értelme nem lenne.
“Minden apa feminista, amennyiben ez nőpártiságot jelent, ha a lányáról és annak érdekeiről van szó.”
Nem éppen. A lányom érdeke is, hogy ne fertőződjön feminizmussal, hogy amikor eljön az ideje, akkor ne taszítsa el magától a jobb férjjelölteket. Az végülis igaz, hogy végsősoron ő dönti el, hogy mit csinál – hiszen nem lehetek ott mindig – de az általunk belenevelt értékrend szerint, nem pedig egyszerűen aszerint amihez épeen kedve van.
http://www.life.hu/intim/20140313-ferfitipusok-akikkel-mindenki-agyba-bujik-aztan-megbanja-szex-a-fonokkel-baratno-pasijaval.html
Jujj ez egy aranybánya:)
“gondoltam, hogy nekem is jut valami, mert az előző szeretője lakást, kocsit kapott. Én nem kaptam semmit. Pár hónap után elfogyott a türelmem” – Meg is érdemled, hogy kihasználjon… gyakorlatilag kimerítette a kurva definícióját.:)
“A vicc az volt, hogy először nem is tetszett”
Jaj, én nem akartam, hát látjátok, mondom, nem is tetszett, de manipulált, elcsábított, én nem tehetek róla…
“De legalább megtanultam, hogy többé sosem kezdek olyan pasival, akinek a homlokára van írva, hogy nagy játékos.”
Áháá, szóval előre tudtad, hogy nagy játékos, a homlokára volt írva, de mégis hagytad magad… Szeretnék gratulálni. Pre-selection, pre-selecion, pre-selection…. Gondolkodás nuku, a hörcsög elvégezte a dolgát:)
“csak azért, hogy bebizonyítsam, igenis képes vagyok csábítani.”
Ego-boostért és önigazolásért mindent!!!:)
“Fogalmam nincs, hogyan csapódott mellém az a pasi, akit végül hazarángattam”
Hááát peeeersze fogalmad sincs, te nem tehetsz róla, te szegény kis áldozat…:)
“Iszonyú sármos, félig orosz pasi volt, gengszteres beütéssel.”
A szexi rosszfiú mindig menő… gondolom pár pasinak közben elmondtad, hogy te csak egy kedves normális srácot keresel, igaz?:)
“de a mai napig nem bántam meg a forró éjszakát.””
Na egy kis üde őszinteség:)
“Énekelt nekem, elhalmozott bókokkal, és bár soha nem ugrottam még senki karjaiba, ő napok alatt elcsábított.”
Fogyatékos.
“1. A nő nem tud parancsolni az ösztöneinek, vagyis képtelen zárva tartani a lábait amikor valami viszketést tapasztal arrafelé. Önuralom hiányára utaló jel, tartós kapcsolatok esetében kifejezetten problémás.”
Miközben ezzel egyetértek, mégis inkább másik oldalról közelítenék:
Nem azzal van a baj, hogy a nő túl könnyen adja magát. Nem attól lesz egy nő ribanc, hogy túl rövid idő telik el a “hello” és a szex között, hanem attól, hogy túl rövid idő telik el a szex és a “viszlát” között.
Így aztán a ribancság nem egy betegség, hanem egy tünet. Annak a tünete, hogy a nő nem tud a testén kívül semmi mást adni egy férfinak, mert nőként kevés. Nincs benne semmi, ami egy férfit maradásra bírjon, amiért egy férfi másnap felhívja, és újra és újra találkozni akarjon vele…
http://velvet.hu/randi/2015/05/12/igy_lehet_okostelefonnal_ingyenpizzat_szerezni/
http://uvegplafon.blog.hu/2015/05/22/je_suis_kurva
“Nincs miért bocsánatot kérnünk”
De.
“nincs miért lelkiismeret-furdalást éreznünk”
De.
“Szomorú, életből vett példa következik: a minap egy régi, egyébként szuperokos barátnőmmel boroztam, aki valahányadik pohár után arról kezdett nekem beszélni, hogy ő régen mekkora kurva volt.”
Sajnálom szegényt. Tuti, hogy a kamionjától lett ilyen élesszemű.
Van mire büszkének lennünk. Újabb magyar siker.
Ezeknek nincs semmi szépérzékük.
Modernkori prostik cukorkapapírba csomagolva
Beszarok, ezek a feministák, már a ribancokat is sajnálják az embertől. Szentesi Éva életmentő listája a fesztiválszezonra azoknak a balfaszoknak, akiknek eszébe jut, hogy belépőért szexet kérjenek cserébe, mert máshogy nem jutnak nőhöz: https://wmn.hu/ugy/47048-101-tanacs-azoknak-a-ferfiaknak-akikkel-nem-all-szoba-no-ezert-csak-venni-tudnak-maguknak
Ezeknél a bejegyzéseknél csak a hozzáfűzött kommentek bosszantóbbak(főleg az ilyen kreténeké mint te…), amelyekben a többnyire erkölcsös életet élő huszárok azt szajkózzák, hogy mennyi büdös ribanc van(de még mennyi, előjönnek a fAsztiválra mint csótány a sötétre), akik belépőért, szállásért, cuccért, kajáért, piáért szexet adnak cserébe. Nem cáfolom, láttam már én is ilyet, de azért lenne egy kérdésem: az, aki szexért fizet, mennyivel jobb annál, akitől megvásárolja az élvezetet? Egyáltalán élvezet-e, ha becuccozva lecumiznak a Toi-Toi mögött(én élvezném főleg ha jóseggű hosszú hajú szőke csinálná, olyan mint Andi volt akit nem tudtam lefektetni annak idején…)
1.Ha jó seggű csajokkal pózolsz a képeken, attól még senki nem fogja azt gondolni, hogy képes vagy velük teljesíteni az ágyban(tök mindegy akkor üljenek az arcomra!). Szóval hiába fizetsz nekik bérletet/piát/kaját a szolgáltatásaikért cserébe, lehet, hogy csődöt mondasz, és ki fog röhögni, aztán pedig elmeséli a barátnőinek(azt hogy kurválkodott??, max annak akivel együtt csinálta), az meg mire jó? Hahaha szeretnéd te azt huncut kis angyalkám, de van egy rossz hírem, ezeknek a lányoknak, nem csak sör fröccsen az arcukba, és igen nagyon jól értenek hozzá hogy a megrendelő(aki fizet), úgy érezze hogy elégedett volt a szolgáltatóval(kicsi-kis ártatlan lányka).Valamint, nincs az a hülye, aki előre fizessen az egész fesztiválért, általában napi jegyeket kapnak ezek a kicsi huncut ártatlan angyalok. És gyakran egy 5 napos fesztivál esetén van akár 5 patrónus is, érted patrónus aki a patron tolja… 2.Ha anyukád és/vagy apukád nem mondták el neked(sajnos nem mondták, hogy milyenek a lányok, anyám különösen nem, apámat meg b…tam meghallgatni) (ami nem a te hibád, mert arról nem te tehetsz, hogy milyen neveltetést kaptál, felnőttként viszont módodban áll eldönteni, hogy figyelsz, fejlődsz, és változtatsz magadon), akkor én elmondom, hogy az a menő, ha tisztelettel beszélsz a lányokkal és a lányokról, még akkor is, ha azok nem úgy viselkednek(definiáld nekem azt hogy: ha piros lámpás sátrat nyit 2 lányka, ahol tarifa van de lehet fizetni rövid itallal, persze csak jó minőségűvel is, az még ok, vagy már nem?) (annak pedig egyik oka szintén az, hogy ők sem kaptak olyan neveltetést), mint egy úrinő(úrinő …szik igazán, különösen a kertésszel, ha mexikói, vagy nem?? úrinők azok rózsaillatút sz…nak?) 3.Sokkal kúlabb arc leszel, ha nem itatod le/drogozod be a kiszemelted annak reményében(angyalom, nem kell tatni-tetni, csinálja az magától, vágod hogy odamennek, és mondják(főleg ha külföldi vagy) és rákérdeznek hogy hány napot fizetsz és mondják hogy mi jár érte, beteheted oda is ahova a pasija otthon nem), hogy könnyebben meg tudd fektetni. Beszámíthatatlan nővel szexuális kapcsolatot létesíteni, kvázi nemi erőszaknak minősül, még akkor is, ha bemagyarázod magadnak, hogy „de hát nem ellenkezett”. Komolyan nem tudja hogy miről beszél, azt a pólót ismered amire az van írva, hogy Szopok!, na azt aki viseli nem véletlenül viseli, és különben is Giorgio olaszból nem érti azt, hogy ne olyan keményen a s…gembe mert fáj mert nem beszéli magyart! Vágod, hogy az ő testük az ő döntésük?! 4.Egy nő nem feltétlenül azért rakja ki a melleit meg a fenekét, mert meg akarja dugatni magát (hanem lehet, hogy például azért, mert a Balaton partján amúgy is dög meleg van, bár tudom, hogy ez az eshetőség nem annyira jutott eszedbe)(ja hát akkor ezért nem bikinibe nyomja, hanem egy csillagot ragaszt a bimbójára, mert melege van a spagettipántban). Ezt jegyezd meg, mert hasznos lehet még az infó számodra a hátralévő életedben. Ha pedig kirakta, és netalán vonaglik is előtted, mert éppen úgy van kedve táncolni(akkor se ha öltáncot nyomat, akkor se az ő teste az ő döntése?), az sem jelenti azt, hogy alányúlhatsz, és megfogdoshatod. Természetesen vannak olyan csajok, akik csak azért mutatják meg magukat jobban, mert szeretnének valakit felszedni. És akkor mi van? (tudod anya kereslet-kínálat, jegyért adod a p..nádat, olyan mint egy jó vers nem?) 5.Ribancozni, kurvázni a lányokat nem menő. Nem jön be nekünk se, hidd el! Akkor talán nem kellene úgy viselkedni? Vagy sokat kérek, hogy ne látszon ki a s…gglikatok, he? 6.Ha szerinted a Soundon sok a kis ribi, akkor ne menj oda. Járj könyvtárba, és ott ismerkedj! (ő nem ismerkedik te agyhalott, hanem pénzért vesz valamit, szolgáltatást, engem sem érdekel a zöldségesem kedvenc színe. Kapís?) 7.Ha valakit megerőszakolnak egy ilyen fesztiválon, akkor ne őt hibáztasd! Ne mondd, hogy „meg is érdemelte, minek ivott/narkózott annyit”. (Ugorj vissza a hármas pontra!) Azt nem is hibáztatom akit megerőszakolnak, viszont aki azt hazudja azzal mi van? Abdul from Nájdzserija azt mondta csütörtökig fizeti, de kedden lelépett, nekem meg berepedt a gátam, nosza fussunk a rendőrségre. 8.Ha a haverok előtt akarsz menőzni, akkor ne drogozz!(Vagy csak kemnnyel nyomd?) 9.Ha a haverok előtt akarsz menőzni, akkor ne tárgyiasítsd a nőket!(De hát ha csak egy szex segédeszközök, nem? Májkelnek a liverpooli csóró zöldségesnek, aki félisten az itthoni fesztiválon, a kint kvázi minimálból.) 10.Ha a haverok előtt akarsz menőzni, akkor mutasd meg nekik, hogy úgy is képes vagy nővel megismerkedni, ha nem fizettél neki érte.(Okay, de akkor egy italt se ugye, azt is fizeti magának vagy csak a taxit esetleg a vacsorát, ejnye nem gondoltad ezt te végig…) +1.Ha a csaj ribanc, akinek valamilyen formában fizettél a szexért, akkor te mi vagy? (Üzletember bazdmeg! Vevő! Megrendelő! Meg otthon ha elmesélem, Dzsorzsnak a pub-ban, egy isten, aki laza erkölcsű Kelet-európai lányokat kefélt, 1 héten keresztül.)
A +2 már Tőlem Önnek Szentesi Éva: Hölgyem ha lánya van és menni akar egy ilyen fesztiválra, b…szon le neki egy pofont, előre és borítékolva!
Azért az ottani hozzászólások közül jó néhányat jó példaként lehet kiemelni, hála a jó égnek. Női oldalon is tudják páran, hogy a kislányoknak sem feltétlenül kötelező eladniuk magukat pénzért, vagy bármi másért. Egyébként jó és jogos kritika volt a tiéd, jót szórakoztam! :D
Úgy tetszik mikor áldozatként vannak beállítva az ingyenes buliért szexet kínáló ribancok XD A fészbúkos hszek… komolyan mondom a mangina agyatlan balfaszok a feminizmus legnagyobb harcosai, mert a ronda kövér baszatlan picsák gyűlölete még oké, sőt vicces, mert inkább a csalánra verném mint bele.
“Ha a csaj ribanc, akinek valamilyen formában fizettél a szexért, akkor te mi vagy? ” -Egy kibaszott király vagyok, mivel orrbaszájba dughatok egy ribancot, némi anyagi juttatásért cserébe, ami még csak nem is készpénz. RIBANCOT MINDEN FÉRFINAK !
Ez a cikk egy olyan szintű kettős mérce, hogy őszintén nem értem hogy nem üti ki mindenkinek a szemét. Mert aki a soundra elmegy bulizni, és magyarokkal szóba sem áll, csak külföldiekkel, akkor az nem csak dugni akar ám…
Egyébként megnézném a reakciókat, ha kiteszed a fészre valami kamu nickkel, bár nem sokan fogják olvasni, mivel 3 sor után triggerelnek.
Most gondolkodok erősen a kamunicken kimenni, vagy lehet átdobom Hufinak.
Hát elég idióta! Ki ez a szerencsétlen?
1, Nem szeretem ha fotóznak ezért nem is pózolok.
2, A kurvát kurvaként kezelni természetes. Ha nőként viselkedik akkor meg nőként.
3, Nem foglalkozom drogos alkesz kurvákkal.
4, Nekem is szokott melegem lenni mégsem lógatom és teszem ki mindenem.
5, “Mit rózsának hivunk mi, / Bárhogy nevezzük, éppoly illatos.”
6, Nem is megyek mert ilyen szarságot nem hallgatok.
7, Ugorj vissza te a hármas pontra
8, Mondtam már, nem drogozom! De te biztos beszedtél valami bogyót…
9, A haverjaim úgy ismernek, mint a rossz pénzt.
10, Inkább a nő fizessen nekem, ha akar a csődörtejemből.
+1. Kurvapecér
Ezen jót derültem: https://www.vice.com/en_uk/article/9kxny7/diy-facial-recognition-for-porn-weibo
A fagyi visszanyal. Nincs társadalmi következmények nélküli újrakezdés…
https://www.travelo.hu/tavol/20200123-meglepoen-sok-no-szeret-egyedul-utazni-egy-felmeres-szerint.html
Ez benne a lényeg :
“A smarTours női utazókra specializálódott iroda által készített friss felmérésben”… ,egy erre specializálódott iroda felmérése saját utasai körében (hol máshol tudna felmérni ?)mennyiben fedi az összes utazó szokásait ?
Több férfi utazik egyedül. (vagy csoportosan kizárólag férfiak körében) Látom. A tendencia azonban biztosan nő a nők körében is,ez tény.
Ja most látom,hogy ez a Smartours nem is magyar,hanem amerikai,szóval US szokások és trendek. feminizmusban ők jóval arrébb tartanak,egészen más a társadalom.
Az ilyenek pont a piac miatt mérnek/méretnek fel.
Igen,de őket elsősorban az USA piac érdekli. Egészen mások az utazási szokások USÁ-ban, Európa nyugatabbi és keletebbi felében, Afrikában, Kínában, Arab országokban, Japánban stb. Én aláírom,hogy minél jobban feminizálódik egy ország,annál több magányos egyedül utazó,vagy csak női társaságban utazó nő lesz. Ez igaz. Magyarországon,ez a réteg még nem olyan jelentős (reméljük nem is lesz az,együtt kéne utazni,pároknak,családoknak). Nyilván nálunk ennek anyagi okai is vannak.
no és miért utaznak szólóban?
Mert önálló, független ,erős nők … :)
kuki kuki kuki!
reméljük nem is lesz az,együtt kéne utazni,pároknak,családoknak
Ezt most nem igazán értem tőled. A szabad világban az emberek magánügye, hogy hova utaznak és kivel. Egyértelmű, hogy ha egyre több nő dolgozik, lesz saját jövedelme, akkor egyre több azok száma is, akiknek ez a munkájuk velejárója, vagy egyszerűen csak szeretnek világot látni és meg is teszik. Nekem ez már tényleg nagyítóval vizslatós dolognak tűnik, így is ezernyi dolog van, ami miatt egy átlagnő a társadalom szerint szarul kellene érezze magát, ne vágyjuk vissza azt a világot legalább mi, nők, amikor arra is jó indokkal kellett szolgálni, hogy miért hagytad el csak úgy a házat egy fél órára. Ha valamit tanultam Guminénitől az elmúlt időszakban, az az, hogy tényleg mindenféle belemagyarázás és hiszti nélkül, pusztán megfigyelőként meg lehet azt állapítani, hogy még mindig elképesztően sok kritikát kapnak a nők olyasmikért, amit pedig egy szabad ember megtehetne anélkül, hogy bántják érte, táplálva belé az örök bűntudatot tényleg mindenért az égvilágon, ami nem arról szól, hogy pucolod a házat egész nap és szülöd a gyerekeket sorban. Legalább mi ne csináljuk ezt.
SS, ha sok gyereket szülsz, akkor mèrgezed a bolygòt/lehùzod az àllamot/ speciàlis elbànàst akarsz/alibi hogy elhìzhass/magadhoz làncolod a fèrfit/zsarolod a fèrfit velük ès lehùzod. Ha tisztàn tartod a hàzat rendmàniàs vagy/elhanyagolod a fèrjed/ csak kifogàs/csak villogni akarsz a szomszèdok előtt, stb stb stb. Ha nem teszed ezeket akkor pedig egy femi, önző, karrierista semmirekellő vagy, aki megtagadja a női mivoltàt. Ha valami csoda folytàn minden kerek, akkor pedig hazudsz ès felvàgsz. :)
Így van, és nagyjából ennyi is az egész lényege, hogy egy nő nem tehet jót, akármit is csinál.
Ha dolgozik, akkor mocskos karrierista picsa, ha otthon van, akkor rohadt ingyenélő. Ha tanul, akkor szánalmas büfészakos, ha nem tanul, akkor ostoba, mint minden nő. Ha egyedül utazik, akkor hülye ribanc, ha mindig kísérőt szerez, akkor életképtelen sejtcsomó. Ha nem szül gyereket, akkor válogatós elmebeteg, akinek majd jön a fal, ha igen, akkor pedig egy aranyásó, aki csak azért kölykezik le, hogy megszerezze a férfi vagyonának a felét. Ha sok pasival lefekszik, akkor kurva, ha nem, akkor ótvar szűzkurva, de inkább csak kurva, mert úgyis hazudik.
Nőnek lenni ez dióhéjban. :)
Ez a saját hazug, áldozatpózban lévő narratívátok. N+1 szer elmondtuk, hogy nem a htbkkel/anyákkal van problémank, hanem a golddiggerekkel(egy klienses prostitúció) És nem a munkásnőkkel, hanem a karrierista átgázolokkal. Hogy mindegyik lehetőségből, csak a pozitiv dolgot szemezgetitek ki(az idióta mangina társadalom ezt megengedi nektek) a negatív dolgot bent hagyjátok, ami általában a munka. Azaz ceterum censo, ti nem anyák akartok lenni, hanem golddiggerek és nem dolgozók, hanem taposó, uralkodó” managerek”(ezt is lehetőleg munka nélkül, prostitúcióval elérni)
censeo, amúgy ámen
Gondoltam, hogy valaki rárepül azonnal..:D
ilyen labdára?
Hány mérnöknő lett, le büfészakosozva? Tehetünk arról, hogy egyetemek azon szakjai ahol tanulni kell, az nem nagyon népszerű köztetek, ahol még gondolkodni, problémákat megoldani, az meg abszolút nem.
És ne az itt lévő szélsőségesekből induljatok ki.
Ez vicces lett, bár szerintem nem annak szántad. :)
Amúgy, ha levonom a tény nélküliséget a dologból, az összefoglalás elmenne egy standupba…megmosolyogtam, jó értelemben.
Miért lenne már ingyenélő?Főz mos vasal kertet kapál gyereket nevel kiengedi a tyúkokat kitrágyáz fát hasogat begyújt rendet rak fölporszívóz jógázik hogy ne renyhüljenek az izmai sehol ha hazajövök megmasszíroz felvidít érdeklődő minden iránt kitölti a sörömet csinál nekem mákos bejglit
Delin! Most sikerült kaleidoszkópszerűen összevágnod egymással szemben állóak, narratíváiból ami számodra tetszetős , esetünkben, hogy áldozatpózban tetszeleghess, azokat. Olyan igazi nőiesen…:D szemezgetés és ájvékolás..:D
Bagira, èn csak magamat szòrakoztattam ès talàn SS-t. :) Egyèbkènt ez tènyleg ìgy van, az embereknek nem lehet jòt tenni, amit az egyik pozitìvumnak làt, azt a màsik negatìvnak. Ha valaki belèd akar kötni, ùgyis belèd fog. Az egyetlen, amit tehetsz, hogy leszűkìted azok körèt, akinek a vèlemènye igazàn szàmìt. A fentieket pedig egy nő helyzetètől függően bàrmikor megkaphatja, valaki mindig kàrog.
Ennek az egyedül utazgatnak a nők dolognak nagyobb előzménye van ,még pár héttel ezelőttről (nem ezalatt a cikk alatt).Tobbnejuvel volt egy hosszabb asszónk (Delinnel együtt). Dehogy akarok én beleszólni, ki hova utazgat és kivel. Én azt szeretném,ha a nők nem magányosan utazgatnának , nem egyedül, ha lenne párjuk,családjuk. (persze ha valaki kifejezetten egyedül akar,így érzi jól magát utazzon úgy),de ne azért utazzon egyedül,mert magányos ,mert kiábrándult ,mert széthullanak a kapcsolatok és így mind a nők,mind a férfiak egyre kevésbé párt alkotnak ,hanem single -ként kénytelenek utazni. Munka ügyben utazni teljesen más terület. Szóval nem ,ennek az előzménye tök más volt. Legalábbis azt gondoltam Elek ezért linkelte ,amit linkelt. Magyarországon még messze nincs akkora tábora a gazdag egyedülálló nők utazgatnak a világ körül , pl azért, hogy megdugassák magukat cuccnak. (mert erről is szó volt)
Tehát ne azért ne utazzanak egyedül,mert nem szabad,vagy mert nők,hanem lehetőleg azért ne,mert akkor az azt jelenti ,hogy (boldog) párkapcsolatban vannak.
Az egyedül utazás (még ha társasutazásként egy csoportban is mozogva) alapvetően a következő tendenciákról szól: – sok nő rendelkezik már sok pénz felett (örökölte, jól vált, jól keres), – ezek a jómódú nők jellemezően nem élnek együtt férfi partnerrel, sőt gyermekkel sem (özvegy, elvált, hajadon), – ezek a jómódú nők nehezen találnak olyan útitársat (akár férfit, akár nőt) aki hajlandó lenne velük utazgatni. Ez egy jelentős vevőkör, akinek az élete alapvetően értelmetlen és próbálja kitölteni a halálig valamivel az életében lévő űrt. Utóirat: most dobtam ki kukába egy gyermektelen idős nő úti fényképalbumait. Élete élményei – amit manapság szinte kötelező módon kell gyűjteni – egyrészt a krematóriumban másrészt a rákospalotai hulladékégetőben váltak semmivé.
Prosti srácokon volt egy sokkoló fotó montázs. Várkert bazárról a 60as években és most. A hatvanas évekből való fotón, minden asztal vegyes, a main pedig -szinte- fordítóttja. (amikor egy kép valóban, többet mond ezer szónál) Feminizmus elérte a valódi célját…
Ez a gyerekszülés miatti áldozatpózból (a népességfogyás és 0,6 os átlagos gyerekszámotok miatt) vissza kellene venni, mert nevetséges. Legalább ebből…