Alábbi cikk Józsa Péter Pál írása, mely a Pannon Front, II. évfolyam (1996.) 4. számában jelent meg. A szerző a cikknek a férfihang.hu-n való leközléséhez személyes hozzájárulását adta. Alábbi megjelenés az eredeti közléssel mindenben megegyező tükrözése.
A férfi a nőben a folyamatos változást szereti-szenvedi, hogy mindig más arcát csillantja fel fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy szeszélyes, csapodár, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. A nő viszont a változatlant, a kiszámíthatóságot és a biztonságot keresi a férfiban. Mindez Zeusz bosszújától érvényes, mikor megirigyelve androgün-gömbharmóniánkat, kettéhasított bennünket.
Ritkán szoktunk arról elmélkedni, hogy az ember nemcsak attól különbözik az állattól, hogy szellemisége kifejlődésével élete végéig tudatában van saját halálának – ellentétben a még androgün vonásokkal rendelkező gyermekkel, aki épp ezért vonzódik az állatokhoz –, hanem a legfontosabb talán, hogy mi, férfiak az évmilliók során egyszerűen elvesztettük a koronánkat. Lehet mondani: agancsunkat, sörényünket, színes tollazatunkat, tarajunkat. Mindeme hím ékességek átszálltak a nőre – szerencsénkre. Elvesztettük a szépségünket, a gőgösségünket, a párválasztáshoz való jogunkat. A király díszes koronája is ezt hivatott tárgyiasultan pótolni, az archaikus közösségek harcos férfiai – kihívó tollazatukkal, arc- és testfestésükkel, szakállukkal, tetoválásaikkal – még őrzik ennek az elvesztés-hagyománynak az álomemlékezetét.
A lassan csökevényesedő testünk érzete a szellemiségen keresztül vetítette ki magát a mitológiai Napnak – míg a nő, már ciklusa miatt is, maga a Hold. A Nap állandó – a Hold változó. A Hold képes eltakarni a Napot, a Nap képtelen eltakarni a Holdat. Nem a Nap dönti el, hogy mikor van holdtölte. Lady Macbeth mondhatja: Ó, sose lássa | Nap azt a holnapot. Macbeth csupán kívánhat: Csak fiút szülj; | A te fékezhetetlen anyagod csak | Férfit teremthet! A férfi sohasem tudhatja, hogy a nő méhében mikor van az a rejtélyes három nap, amit teliholdnak nevezhetünk. Szörnyű tettét így magyarázza Othello: A Hold pályája ferdül; | Közelebb jön a Földhöz, mint szokott, | S az embert megvadítja. Megőrjít minket a holdnő; mert bár kivetítettük magunkat a csillagokba, mégis a Földön élünk, és ki vagyunk szolgáltatva az égitestek vonzásának-taszításának. Teliholdkor harminc százalékkal nő a fogantatások és gyilkosságok (erőszakos cselekedetek) száma. Fogantatás – gyilkosság. A gyermeknemzés önmagunk meggyilkolása, a gyermekben való reinkarnáció.
A nő megérett Holdacskája méltóságteljesen leereszkedve égi pályáján-csatornáján fogadja a milliónyi, Siegfried-karddal hadonászó hímet, s csak a legelsőt, leggyorsabbat, legerősebbet és legszellemesebbet engedi magába, a többi ottpusztul. Majd Brünhilde tűzvarázs-pajzsa a másodperc törtrésze alatt keményedik páncéllá és taszítja el magától a gyengéket, sántákat, betegeket. A beteljesüléshez nemcsak nyers erő, de találékonyság, taktika és szellemesség is szükségeltetik.
A Nap jobboldali, a Hold baloldali. A politikai jobboldal változatlan erő, a politikai baloldal mindig változó gyengeség. Ha a baloldal egy-egy történelmi földcsuszamláskor hatalomra jut, akkor úgy viselkedik, mint egy emancipált, túlcicomázott, kielégítetlen nő. A jobboldalnak nem kell hatalomra jutni, mert mindig is ott van – néha ugyan elveszíti a férfiasságát, de csak ideiglenesen.
A férfiember választott hölgyét a balján kíséri az oltár elé, pedig egész életében a jobbján hordja őt, nemcsak azon megfontolásból, hogy kardját a bal oldalára függeszti, hanem a férfi jobb karja a nő számára erőt, bizalmat és biztonságot is nyújt. Az oltár előtt szíve választottja a szívéhez közelebb eső felén térdel. Természetközeli családokban a nászágy fejrészét szemben az ajtóval, a fal közepére teszik, fölötte a feszület, szentképekkel vagy a koronás címer naiv ábrázolása. Civilizációnak álcázott barbarizmusunkban az ágyat, praktikus okokból, a fal mellé toljuk, megszakítva a tengelyt Teremtő, feszület és az élet áldott bölcsője: az ágy között. A parasztember ágya a földtől nyolcvan centiméter magasan áll, ő nem lefekszik, hanem fölfekszik rá: ez egy folyamatos levitációs állapot. Minél aljasabb korban élünk, annál közelebb kerülünk a talajhoz – ma már ágyra sincs szükségünk, elég a földön egy laticel. Az ágy nem alvásra való használati eszköz, az ágy a hálószoba oltára: a fogantatás, születés, álom és halál égi edénye. Reggelente újra és újra megszületünk, álmaink kuszaságából, holdkáoszából feleszmélünk, mint Finnegan, munkánk gyümölcsével megteremtjük a nap kozmoszát, és az ősz melankolikus hanyatlásával visszabújunk a védett és puha ágyunk anyaméhébe, asszonyunk ölébe. A Hold méhéből jöttünk és mindig oda kívánkozunk vissza, mintha soha nem tudnánk kiheverni azt a sokkot, hogy egyszer ki kellett onnan jönnünk – ebből az álomteli, gondtalan paradicsomból.
A víz- és információöblítéssel agymosott civilizációnkban elvesztettünk azt az ősi jogunkat, de leginkább képességünket, hogy – ha már kiválasztottak bennünket a nemzésre – uralkodni tudjunk a nő fölött. A nőket mindenféle zavaros ideológia nevében emancipáltuk, a technikai sokszorosítás segédletével áruba bocsátottuk, majd magukra hagytuk, és a távolból szemléljük őket újságok címlapjain, fotókon, filmeken, televízióban. Csak nézni tudjuk őket, megérinteni már nem. Ma a férfiak többsége nem érzi, hogy egy nőt hol, miképpen és melyik pillanatban lehet megérinteni és megsimogatni. Csodálkozunk ezek után, hogy parlamenti alelnökként, frakcióvezető-helyettesként, büntetőbíróként, vállalatvezetőként néznek ránk, kifejezetten férfias gőggel? S ha meghökkenünk vagy mosolygunk rajtuk, rögtön leférfisovinisztáznak minket és összehívják az emberjogi, kisebbségi bizottságot.
Felháborodni persze lehet azon a véleményen, hogy egy nő képtelen ellátni egy közjogi méltóság vagy politikai funkció feladatát (a nő párt válasszon, ne pártot). – Képes ellátni, de csak maszkulin lelkülettel. A férfi sem képes rá, ha tehetségtelen, sérült lelkű, vagy parvenü. Egy példa az úgynevezett közjogi férfiasságunk múltjából és jelenéből: Miután Tisza István házelnök 1912. június 4-én karhatalommal vezettette ki az obstruáló csőcseléket, Kovács Gyula függetlenségi párti képviselő június 7-én revolverével háromszor rálőtt. Tisza rezzenéstelen arccal tovább elnökölt: Tisztelt Ház! A most lefolyt eset egy szerencsétlen őrültnek cselekedete volt, aki elvonta magát az igazságszolgáltatás keze alól. Mai házelnökünk vajon mit cselekedne hasonló helyzetben? Gál Zoltán modortalanul fekszik vagy könyököl a pulpituson – képtelen egyenesen ülni, ahogy közjogi méltósága megkívánná –, cinikusan és nyeglén brekeg (beszélni nem tud), s ha félbeszakítja a hozzászólót, nem a hivatalos és történelmi csengővel jelez, hanem az üres kávéspoharával. Milyen bárdolatlanság és feminin jellem az ország első házában, annak is első helyén kávétól ragacsos kiskanállal kalimpálni! Egy másik, bizonyára aktuálisabb példa: Hullarablók lettünk, a legpocsékabb nemzet – írta Teleki Pál, öngyilkossága előtt. (nem volt férfias tett, de legalább következetes.) 1941. április 2-án hazánkon átengedtük a németeket, hogy visszaszerezzük az elrabolt Délvidék egy részét. A németek betartották kötelezettségüket: Magyarországon nem álltak meg, az ország szuverenitását, területi igényeit tiszteletben tartották, hadműveletekre nem használták. Horn Gyula biztos nem lesz öngyilkos, amiért nemhogy átengedte az amerikaiakat, de még haditámaszpontokat is ajándékozott nekik – ellenszolgáltatás nélkül. Ha ’41-ben hullarablók voltunk, ma a hulla Magyarország kirablóinak segédei vagyunk. Mi ez, ha nem a politikai feminizmus megtestesülése, a mindennek és mindenkinek való megfelelés nőies magatartása? Ha keletről nem erőszakolnak meg bennünket, akkor – szinte már hiányzik – nyugatról várjuk el, ha ez sem sikerül, itt van még a kisantant.
Minderről persze mi tehetünk. Mert a szó mai értelmében vett liberalizmus a férfiatlanság melegágya. A valódi férfi sohasem lehet liberális; hierarchikus tengelyben éli meg a világot, mindennek megteremti a maga funkcióját: a háborúnak, politikának, asszonynak, gyermeknek, vacsorának és gyengédségnek. A nők ezt el is várják tőle: tulajdonnak lenni egy magam kiválasztotta férfi oldalán. Az én uram, az én emberem – mondják. Csak egy igazi férfi tud gyengéd lenni, a liberálisan nyafogó, férfinak álcázott kreatúrák csak imitálják ezt. Társadalmunk nem elnőiesedik, hanem a férfiai mondanak csütörtököt, s a nők azért kénytelenek maszkulin vonásokat fölvenni, mert mi férfiatlanok vagyunk.
Ha bor s nő nem vidít minket, ördög vigye a lelkünket.
Hátizé… Van pár helyes meglátása, de más dolgokban kissé… zagyva.
“mi, férfiak az évmilliók során egyszerűen elvesztettük a koronánkat. Lehet mondani: agancsunkat, sörényünket, színes tollazatunkat, tarajunkat. Mindeme hím ékességek átszálltak a nőre”
Nem minden fajnál jellemző, hogy a hím a díszeivel hódít, feltételezhetően az emberősök sem ilyenek voltak. Persze a státusz jelzésében van ennek is szerepe (aranyékszer), de léteznek más módszerek is a nő(sténye)k figyelmének felkeltésére.
“A király díszes koronája is ezt hivatott tárgyiasultan pótolni”
Erre nem vennék mérget…
“A lassan csökevényesedő testünk érzete a szellemiségen keresztül vetítette ki magát a mitológiai Napnak”
Miért? Hogyan? És egyáltalán ki mondta azt, hogy “csökevényesedünk”??? Az utóbbi 1-2 millió évben nem változtunk jelentősen, ha az azelőtti helyzetet nézzük, akkor viszont a majomból emberré válást én semmiképp sem tartom “csökevényesedésnek”.
“Nem a Nap dönti el, hogy mikor van holdtölte.”
Kivéve persze a tényt, hogy a holdnak nincs saját fénye és a nap-föld-hold hármas egymáshoz viszonyított relatív helyzete szabályozza a holdtöltét. Amennyire a holdtól függ, ugyanannyira a naptól is. És persze eleve nonszensz döntési képességet tulajdonítani bármilyen égitestnek… Még ha feltételeznénk is, hogy tudatosak, a fizika törvényei alól úgysincs kibúvójuk.
“A gyermeknemzés önmagunk meggyilkolása, a gyermekben való reinkarnáció.”
Eléggé érdekes gondolat, a lélekvándorlás ilyen értelmezésével még sosem találkoztam. Őszintén szólva nem tűnik túlságosan épkézlábnak.
Szőrszálat hasogatsz! :) Én perennializmust érzek a dolog mögött.
OFFTOPIK
“egész életében a jobbján hordja őt, nemcsak azon megfontolásból, hogy kardját a bal oldalára függeszti”
Ezt sosem értettem igazán, szerintem pont fordítva logikus.
1. A kardot hüvelyben szokták hordani, tehát olyan veszély nincs, hogy a nő megvágná magát vele. Ha nem szaladgál körbe-körbe a férfi körül akkor belegabalyodni sem nagyon tud.
2. Igaz hogy a bal oldalon van a kard de azt jobbal kell előhúzni, ergo a férfinak jobb, ha a jobb karja a szabad. Hirtelen előálló vészhelyzetekben minden másodperc számít, és hogy egy pánikoló nő a bal vagy a jobb karodba csimpaszkodik az az életet vagy a halált jelentheti… Ha a balodat fogja attól jobb kézzel még harcolhatsz, próbáld meg ezt fordítva.
3. Ha az ember kardot ránt akkor suhogtatnia is kell azt, aminek kell a tér. Jobb kézben tartott kardhoz jobb oldalt kell a tér, aminek kifejezetten keresztbe tesz ha ott áll a nő.
Nincs erre valakinek valami szabatos forrása, ami érdemben tárgyalná a kérdést?
Szerintem ez egy jelentéktelen mellékszál.
Kedvelem, ha valaki szimbólumokon keresztül próbálja látni és láttatni a világot. Szét lehet cincálni ennek az írásnak sok apró részletét, de attól nem jutunk közelebb a mondanivalójához (bár én sem értek mindenben egyet a szerzővel).
“A férfi a nőben a folyamatos változást szereti-szenvedi, hogy mindig más arcát csillantja fel fizikailag és lelkileg egyaránt, hogy szeszélyes, csapodár, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan. A nő viszont a változatlant, a kiszámíthatóságot és a biztonságot keresi a férfiban.”
Ez pont fordítva van.
Szerintem meg vannak ilyenek is, meg olyanok is.
Há’ biztos.
“Mert 7 év alatt rájöttem hogy nem a férjem való nekem. Azért tartott ennyi ideig mert alapjában véve jó ember, sokáig elkápráztatott a figyelmességével amit szeretetből tett, de egy idő után rájöttem hogy ez nem elég, ha nincs fejlődés, főleg szellemileg. Tehát én fejlődtem ő meg ugyan ott maradt. Egyre jobban idegesített hogy nem tudok vele beszélgetni pl a gyerek nevelés lényegéről, fontos szempontokról, Ő ezeket nem látta át. Hát ilyesmi az oka. Elég lényeges. Legalábbis nekem.”
Erre van a klasszikus mondás, hogy a férfiember házasodáskor abban bízik, hogy a nő nem fog megváltozni – de meg fog. A nő abban bízik, hogy a férfi megváltozik – de nem fog. Persze mint minden általánosítás ez sem tökéletes érvényű, de lehet érteni hogy mire gondolt aki kitalálta.
Nekem nagyon tetszik a cikk..Vannak benne érdekes gondolatok,de összességében jó :)És szerintem ez pont nincs fordítva,habár sokan ezt akarják megmagyarázni,többek közt a Csernus is,meg mostanság egy -két feminista vers.Szeretem,ha egy nő ilyen.Nem riherongy,de számomra ilyen az “örök és megfoghatatlan csoda”. Ha jól belegondolok a szerelmes verseket is ilyen nőknek írták annak idején és biztos vagyok benne,hogy nem a feministáknak :P
“Minden alakít rajtam, de semmi sem változtat meg.”
Salvador Dali
“kiszámíthatatlan és megbízhatatlan”
Ilyen nő még felmosórongynak se kéne, nem még kínrímeket faragni érte.
Inkább erre a részre gondoltam..
“A férfi a nőben a folyamatos változást szereti-szenvedi, hogy mindig más arcát csillantja fel fizikailag és lelkileg egyaránt”
Aki “szeszélyes, csapodár, kiszámíthatatlan és megbízhatatlan” szerintem senkinek sem kell..Ezek a tulajdonságok szerintem amúgy is inkább a “modern,(magukat) öntudatos(nak képzelő)”nőkre jellemzőek.
“A Nap jobboldali, a Hold baloldali.”
Bocsánat, hogy megint a biológiával jövök, de olyan jó, mikor minden egybevág. :)
Testünkre is ez a felosztás érvényes: jobb oldalunk yang, azaz férfi, bal oldalunk yin, azaz a női princípiumhoz tartozik. Érdekes, hogy biológiailag is ez a helyzet, hiszen a születés előtti tesztoszteron hatásra a test jobb oldala, beleértve a jobb agyféltekét is, gyorsabban növekszik. Tudjuk, hogy testünk két oldala nem egyforma, egyik oldalunk mindig kicsit fejlettebb.
Férfiaknak általában nagyobb a jobb lábuk, sokszor élesebb a jobb szemük és fülük, stb. Nőknél épp fordított a helyzet, pl. többnyire a bal mellük a nagyobb, s picit nagyobb a bal lábfejük.
Ha egy nő jobb oldala erősebben fejlett, mint a bal, akkor magzati korban androgén többlet érte.
Csatlakozom hermit-hez, engem sem zavarnak a szimbólumok, még ha itt-ott picit zavarosak is, vagy én máshogy gondolom.
Amennyire én szőrszálhasogatok annyira azok is akik ezért visszakritizálnak :) Nekem sincs semmi bajom a szimbólumokkal amíg értelmesen és a maguk helyén használjuk őket. Az nem működik, hogy össze-vissza dobálózunk mindenféle képzettársításokkal és semmit nem indokolunk vagy magyarázunk meg belőle. Az sem működik, hogy bármi és minden közé rejtett összefüggéseket látunk, amik esetleg a valóságban nincsenek ott…
Igazad van. :)
Nem voltam elég pontos, oda kellett volna írnom, hogy annyiban csatlakozom hermit-hez… Szerintem nem hasogattál szőrszálat, csak nem mindennel értettél egyet, és voltak kérdéseid. Nekem ez tetszik. :)
Sziasztok!
Nemrég találtam rá az oldalra- Dean blogján keresztül-gratulálok hozzá!Elképesztő,miket művelnek a feminácik,amiről a média persze mélyen hallgat.Az oldalt ajánlani fogom minél több ismerősömnek.
Egy kérdés: Deansdale-el hogyan lehet kapcsolatba lépni?Van egy gondolat,ami régóta motoszkál bennem,talán egy cikk is születhetne belőle.
galambposta :P
“Deansdale-el hogyan lehet kapcsolatba lépni?”
Például így :) Ha minden igaz már kaptál is tőlem levelet a felhasználóként megadott emilcímedre.
“Bachofené többek között az az érdem, hogy rávilágított az úgynevezett természetjog „tellurikus” és matriarchális eredetére. E jog eredeti előfeltevése éppenséggel az a gondolat, hogy minden ember – mint ugyanazon Anya gyermeke és mint különbség nélkül a föld törvénye alá vett lény – egyenlő, úgyhogy minden egyenlőtlenség „igazságtalanság”, a természet törvényének megsértése. Ezért érthető az az ókor óta megnyilvánuló kapcsolat, amely a plebejus elem és a khthonikus és matriarchális kultuszok között fennáll; és így érthető az a tény is, hogy azon ókori orgiasztikus és dionüszoszi ünnepeknek a középpontjában, amelyek során minden társadalmi különbség és minden hierarchia pillanatnyi elfelejtése révén, a szabadosság és a szexuális promiszkuitás legszélsőségesebb formái mellett az embereknek a természeti állapotba való visszatérését szándékozták megünnepelni, a „tellurikus” ciklus ama női istenségei álltak, akik többé-kevésbé közvetlenül az élet Nagy Anyjának típusából származtak. Ami az „amazonizmust” illeti, Bachofen azt a „günekokrácia” egyik formájának tekintette. Ott, ahol a nőnek nem sikerül magát anyavallási („démétéri”) eleme révén érvényesíteni, az erő és a harciasság férfiúi kvalitásainak utánzása révén próbál a férfi fölé kerekedni.
Ezek tehát az „Anya civilizációjának” alapvető vonásai, amely – ahogyan mondottuk – az ókori Mediterráneum preárja szubsztrátumának sajátja. Ezt győzte le az apollóni, dór és olümposzi Hellasz; azután – és még inkább – a „szoláris” Róma: az apajog princípiumának és a spirituális férfiasság eszményének féltékeny őre. De mivel minden vég visszatér a maga kezdetéhez, e „tellurikus” kultúra változatai mindenütt felbukkannak, ahol egy ciklus lezárul: ahol a heroikus feszültség és az építő akarat meggyengül, és ennek következtében az élet és a spritualitás hanyatló és lefokozott formái jelennek meg.
Nos, lenyűgöző, hogy egy bizonyos kortárs civilizáció sok aspektusa milyen sok egyezést mutat éppen az Anya civilizációjával. A legkülsőlegesebb megnyilvánulásokban ezt a megegyezést már észrevették. „Berlin, Párizs vagy London utcáin – írta például A. Bäumler – elég egy pillanatra megfigyelnünk egy férfit vagy egy modern nőt, hogy észrevegyük: Zeusz és Apollón kultuszának meg kellett hátrálnia Aphrodité kultusza előtt… A jelenkor valójában felmutatja egy günekokratikus civilizáció minden vonását. Egy kései és hanyatló civilizációban Iszisznek és Asztarténak, azon ázsiai anyaistenségeknek új templomai épülnek fel, akiket az orgiazmusban és a szabadosságban, az érzéki élvezetbe való elkeseredett elmélyülésben ünnepeltek. Az elbájoló nő korunk bálványa, ő pedig kifestett ajkával úgy megy keresztül az európai városokon, mint ahogyan egykor Babilonon ment keresztül. És mintha meg akarná erősíteni Bachofen mély intuícióját, a férfi modern úrnője kivágott ruhájából kinyújtott karjában egy kutyát tart: a korlátlan szexuális promiszkuitás és az alvilági erők ókori szimbólumát.” … És ott, ahol a nő a „filmsztárok” modern alakjában és más csábító aphroditéi megnyilvánulásokban nem válik az új bálvánnyá, nem ritkán új „amazoni” formákban követeli ki a maga primátusát. Tehát itt van az új férfias, sportos és szingli nő: az a nő, aki saját testének egészségtelen kifejlesztésével foglalkozik; aki elárulja igazi küldetését; aki emancipálódik és függetlenné válik, egészen addig, hogy ő választja ki azokat a férfiakat, akiket birtokolni és használni akar.” (Julius Evola: Günekokratikus civilizációban élünk?)