Hogyan ábrázoljunk erős nőt a médiában

A korábbi téma folytatásaként most rázúdítanám a nagyérdeműre, hogy szerintem hogyan kell “erős nőt” a vászonra vinni. Teszem ezt egyrészt azért, hogy megmutassam, nincs alapvető bajom az ilyesmivel; másrészt azért, hogy ötleteket adjak a jövő íróinak, rendezőinek, hogy hogyan tudnának hiteles karaktereket gyártani üres és sablonos grrrl power dogmacsomók helyett, akiktől egy egészséges embernek felfordul a gyomra.

Szemléltetésképpen a Firefly c. sorozatot hozom fel, amiben rögtön 3 erős nő is található. És mégis nézhető a végtermék! Láss csodát. Mindennek oka, hogy a feminista fantazmagóriát a “tökéletes nőről” (aki minden szempontból utolérhetetlen, és kenterbe veri a férfiakat, akár fejszámolásról, akár szkanderről, akár vakmerőségről legyen szó) három részre bontották, és három külön emberben jelenítették meg.

1. Zoe, a “tökös nő” prototípusa

Zoé keménytökű, ezt nem lehet elvitatni tőle. Katona, aki szemrebbenés nélkül agyonlő bárkit, de ha úgy adódik puskatussal is agyonveri. Fizikailag ott van a szeren – nem egy Chuck Norris, de azért boldogul a közelharcban. Hogy akkor ez miért nem irreális, miért nem szúrja az antifeminista énem szemét? Egyrészt mert nem a levegőben lóg, hanem megvan hozzá a kellő indoklás: a hiteles háttértörténet, az előzményekkel együtt megemészthető életút, amin a karakter éppen ott tart, ahol. Másrészt nincs túlzásba vive a dolog, nem megy át a saját karikatúrájába; nem pofoz le mindenkit fél kézzel, olykor veszít, és ettől nagyságrendekkel hitelesebbé válik. Harmadrészt, és talán ez a legfontosabb, tudja és éli a maga helyét a dolgok rendjében. Elfogadja, hogy a főnöke egy férfi, a férje egy férfi, a legénység további tagjai között is akadnak férfiak, és neki ezekkel nincsen semmi baja. Nem erősködik, nem fitogtatja a (vélt vagy valós) fölényét, egyszerűen teszi a dolgát és együttműködik mindenkivel. Nem él permanens lázadásban a férfinem ellen. A főnökéért és a férjéért akár az életét is feláldozná, vagyis ha úgy tekintünk rá, mint afféle “srácra a brancsból” (amit a státusza és a megformálása jelez), akkor ténylegesen úgy is viselkedik – nem pedig mint egy hercegnőcske aki a férfi és a női világból is csak a desszertet választja. Zoe azért elfogadható karakter, mert bár bőséggel van benne “power”, teljesen hiányzik belőle a feminista vicsor, a “grrrl”.

2. River, a szupermannő

Ő az, aki amellett hogy szuperzseni, puszta kézzel csomagolja össze a rátörő férfihordákat. Vagy éppen egy akkora baltával mint ő maga. Ez eddig úgy hangzana, mint egy feminista álom… Akkor mégis miért hiteles (a maga módján, nyilván), miért elfogadható? Mert megfizeti az árát. Ha csak letáncolna tűsarkúban a falvédőről és porrá szégyenítene minden pasit, akkor úgy illene a filmbe mint egy hupikék orángután. Ő viszont a vásznon töltött idejének többségében egy 6 éves gyerek, egy traumatizált idegroncs és egy sebészetileg lebutított zombi kombinációjaként tárul elénk. Oké, tehetségesnek született, és olykor úgy is viselkedik, de ahogy a kormányzat megpróbálta titokban felturbózni (a potenciális emancipunciból így csináltak volna feminista csodafegyvert), valamit csúnyán elrontottak és a terminátorból selejtes cséphadaró lett. Valamit valamiért, ugye – a nagy hatalom nagy árral jár. Ez az, amit a feministák sosem tudnak megérteni, és ezért csodálkoznak, hogy a nők “nem érhetnek el egyszerre mindent” – és amelyik mégis, az belerokkan. Ezek mellett River életének egyetlen stabil horgonypontja a bátyja, akinek irányító, gondoskodó szerepét (amit az elmeállapota több mint indokolttá tesz) ellenvetés nélkül viseli. River azért elfogadható karakter, mert bár bizonyos értelemben túlszárnyalja a realitás adta lehetőségeket, ennek kőkeményen meg is adja az árát.

3. Inara, a felvágott nyelvű

Megvolt a férfiakkal lépést tartó katonalány és a kivételes szuperzseni, akin ámulnak a pasik – mi maradt? A szarkasztikus megmondócsaj, akinek egyformán borotvaként vág az esze és a nyelve, s természetesen nem tűr semmiféle beszólást vagy tiszteletlenséget. Ezt a karaktert is éppúgy elronthatták volna, mint a másik kettőt; lehetett volna kiállhatatlan és nézhetetlen férfipukkasztó verbálmaszturbátor – de mégsem lett. Az ő “éle” is le van tompítva, a pozitívumai mellett neki is vannak negatívumai, amik megfelelően ellensúlyozzák egymást. Igaz, hogy intelligens és határozott, és bárkit kioszt ha olyan a kedve, de azért mégiscsak egy prosti, aki ezen az ütött-kopott hajón ragadt. És ezzel ő is tisztában van, ezért amellett hogy nem hagyja mások által le- vagy alulértékelni magát, közben ő azért tisztában van a saját korlátaival. Nem keresi a konfrontációt, ha nem muszáj, és nem ellenségeskedik a férfinemmel üres sportból – elfogadja, hogy a jóindulatukból él. Ő is betagozódik az univerzális rendbe, mint Zoe. Kiegészíti és tulajdonképpen felemeli a férfi főszereplőt ahelyett, hogy kötözködne vele és lerángatná a nemek harcának bűzös mocsarába. És hát a rázós érzelmi szál kettejük között mindkét félből előhoz bizonyos sebezhetőséget, amitől nem szánalmasabbak lesznek, hanem emberibbek. Igen, Inara felvállalja a sebezhetőséget és a nő(i)séget, és ettől nem lesz kevesebb a többiek (vagy a néző) szemében. Ilyen egy hiteles és valódi nő, aki a szinte kézzelfogható intelligenciája és önállósága ellenére sem adta fel női mivoltát és nem akar férfivá változni. Inara azért elfogadható karakter, mert nem teng benne túl a harciasság, valamint vannak gyengeségei is, amikkel ő maga is tisztában van.

…

Ők hárman együtt tennének ki egy feminista csodanőt. Azt a mítikus lényt, amit más filmekben és sorozatokban megpróbáltak egy személyben vászonra vinni, több-kevesebb sikerrel – de mindig az élvezhetőség és a hitelesség rovására. A Robin Hoodot megszégyenítő, felvágott nyelvű akrobata szuperharcos Marian; a Merlint és Artúrt erőlködés nélkül alázó Morgana; az egymás sarkára taposó sorozatokban hemzsegő, bugyuta férjeket és udvarlókat lesajnáló sikeres és intelligens karrierista tündérkék; nameg a 40 fölött is férfivadító, ki-tudja-miből-de-gazdagon megélő prostikba oltott pletykagépek mind egy szálig hiteltelenek, unalmasak és visszataszítóak. Lehetne mindezt jól csinálni, ésszel, érzékkel… Csakhát ez azzal jár, hogy a férfiellenes hurráoptimizmust kicsit vissza kell szorítani. Lehet egy nő úgy erős, hogy közben nem utálja a férfiakat. Persze hollywood továbbra is ontani fogja a szemetet, dehát nekünk meg megvan az a lehetőségünk, hogy a pénztárcánkkal szavazunk arra ami nekünk tetszik.