Épp az imént bukkantam rá a “PAN” kezdeményezésre, ami eredetiben “Pirosban a nőkért“, küldetésük mottója pedig “riadó a nők szívbetegsége ellen”. Aha.
Ezzel az egésszel 2 fontos problémám van.
1. Szíve mindenkinek éppen ugyanannyira van, tehát a szívbetegségek ellen küzdeni lehetne általános alapokon, mindenféle gender-hókuszpókusz nélkül. Miért “a nők” szívbetegsége ellen harcolnak, mi teszi azt fontosabbá mint a férfiakét? Miért ne lehetne egyszerre küzdeni a két nem érdekében? Ilyen az, amikor egy tökéletesen gendersemleges kérdésből is nemek háborúját csinálnak abszolút fölöslegesen.
2. A köztudomás szerint a szívbetegségek súlyosabban érintik a férfiakat mint a nőket, és ez a köztudomás elég stabil lábakon áll. Érdekes módon ennek a PAN brigádnál nyomát sem látjuk, sőt, minden igyekezetükkel azon vannak, hogy elhitessék: ez mégiscsak a nőknél nagyobb gond. Az adataik alapvetően nem hamisak, tehát hazudozással nem lehet őket vádolni, de mégis, van itt valami ami nem stimmel. Elsősorban az, amiről nem beszélnek.
Például arról, hogy bár az érrendszeri betegségekben elhalálozók száma nagyjából azonos, a férfiak esetében ez a bizonyos halál átlagosan 4 évvel hamarabb következik be. Vagy arról, hogy a veszélyeztett időszak a nőknél 55 évesen kezdődik, de a férfiaknál már 45 évesen. Vagy arról, hogy mire a nemek külön-külön eljutnak a szívbajig, addigra a statisztikák szerint a férfiak már jóval kevesebben vannak, mint a nők, tehát ha ugyanannyian halnak meg, de nem ugyanannyiból, akkor azért mégiscsak a férfiakat érinti durvábban a probléma. Persze egy tehetséges statisztikus nem érné meg a bérét, ha nem tudná ezt a tényt addig forgatni, amíg meg nem fordul a kívülállók szemében.
“a KSH adatai szerint a nők halálozásának 57 %-át szív- és érbetegségek okozzák, míg a férfiak csoportjában ezek a betegségek 45 %-ban felelősek a halálozásért”
Na gyűrjük fel az ingujjat. Első ránézésre meggyőzőnek tűnik. Csakhogy mint említettem a szívbajoknál releváns életkorban a férfiak már jóval kevesebben vannak. Addigra már elviszi őket a rák, a munkahelyi balesetek (amiknek 95%-a a férfiakat éri), az erőszakos bűnözés (mely a közhiedelemmel ellentétben szintén a férfiakat éri többször), ésatöbbi. Tehát oké, a férfiaknak összességében 45%-a hal meg érrendszeri probléma okán, de ha kizárólag azokat a férfiakat nézzük, akik egyáltalán megérik azt az életkort, ahol ez komolyan kezd problémává válni, akkor az arány sokkal magasabb lesz. A PAN-féle “általános” összevetés közel sem annyira pontos, mint ha azt mondanánk: a 60 éves férfiak és 60 éves nők összehasonlításában az látszik, hogy a férfiak halálozásának nagy részét okozza érrendszeri baj, a nőknél ez az arány kisebb. S mivel a 60 éves nők jóval többen vannak, így jön ki a PAN weblapján is említett adat, miszerint “darabszámra” ugyanannyi nőt visz el a szívbaj mint férfit.
Nézzünk egy másik cikket a témában: “A statisztikák azt jelzik, hogy a szívbetegségek már az ötvenéves kor alatti korosztálynál is megjelentek. Az erősebb nem képviselőit fiatalabb korban sokkal nagyobb mértékben érintik a szívbetegségek, mint a nőket, ugyanakkor a 65 évnél idősebbek körében már többen vannak a gyengébb nem képviselői.” Nem akarom az időseket piszkálni, de miért is kellene az orvostudománynak a 65 fölötti nőkre fókuszálni, a szőnyeg alá söpörve a negyvenes férfiakat? Ez se nem logikus, se nem hatékony egészségügyi szempontból. Persze ha az értékrendünkben egy öreg nő fontosabb, mint egy fiatal férfi… (És hát adódik a következtetés: 65 fölött azért fordul meg az arány, mert a szívbetegségre hajlamos férfiak többsége addigra már halott.)
Ha a célunk nem valamiféle propaganda terjesztése, hanem az igazság minél hűségesebb leírása, akkor azt kell mondanunk: a férfiakat hamarabb éri utol az érrendszeri betegség, és gyakoribb is náluk. Lehet a statisztikák soraiban olyanokat találni, amiket ügyesen tálalva ez az alapvetés eltakarható, de ez olyan burkolt manipuláció aminek célja az emberek átverése.
És akkor vissza a startvonalhoz: miért akar engem átverni a PAN? Miért próbálják meg elhitetni velem, hogy a nők több és jobb segítséget érdemelnek, mint a férfiak? Holott egyrészt a kockázati tényezők (szénhidrát, cigi, stressz) és a kiutat jelentő életmódváltozások (zöldség-gyümölcs, nyugizás) mindkét nem számára azonosak (tehát semmi szükség nemek szerint differenciálva kezelni őket), másrészt a probléma súlyosabban érinti a férfiakat. Miféle félreértelmezése ez már megint a férfiak lovagiasságának a nőkkel szemben? És miért akarják ezt a lovagiasságot manipulatív eszközökkel előhozni az emberekből? Én speciel soha nem fogok támogatni semmilyen mozgalmat, amely át akar verni engem – legyenek bármilyen nemesek a céljai.
A PAN akciót szervez február elsejére: mindenki öltözzön pirosba, hogy felhívjuk a figyelmet a szegény nők szívbajaira. Tőlem akkor várjanak ilyesmit, ha majd a férfiak egészsége is ugyanolyan fontos lesz számukra, mint a nőké. Nem várok kitüntetett figyelmet vagy hozsannákat, csak egyenlőséget.
Dean, szerintem kicsit túlzol, hangyányit maszkulista lett a cikk. :)
Soha senki nem állította, hogy a férfiak szívbajaival nem, vagy kevesebbet kell foglalkozni, mint a nőkével. Az általad belinkelt PAN mottója szerintem ez: ” …szervezze meg és indítsa el ezt a mozgalmat, mely igyekszik mindenkit elérni, hogy megértsék: nem csak a férfiak, hanem a nők életét is elsősorban a szív- és érbetegségek veszélyeztetik.” Ez a tény még ma sem elég közismert. Miért baj, ha felhívják erre a figyelmet? http://www.r-medical.hu/hirlevel?displaymode=2&id=59
Vegyük például a szívinfarktust. A helyzet az, hogy a szívinfarktus jeleit talán már a kisiskolások is fel tudják sorolni, de ezek mind a férfiak tipikus infarktusos tünetei. Nem olyan régen jelentek meg először cikkek arról, hogy a nőknél más tünetek jelzik az infarktust, és sokszor fel sem ismerik (ők maguk sem, és az orvosok is általában késve) – részben, mert mások a tünetek, részben, mert nők esetében nem is nagyon gondolnak infarktusra.
A nők és a gyerekek gyógyszerezése még ma is csak tippelgetéses, próbálkozásos alapon megy, mert a gyógyszerek klinikai tanulmányainak tesztalanyai ~ 75-80 kg-os (többnyire fiatal) férfiak. Ez a legcsekélyebb mértékben sem “szemrehányás”, sőt, főleg, mert ez is a nők és a gyerekek védelmében van így… :) Nők azért nem vehetnek részt a tesztekben, hogy az esetleges terhesség miatti etikai problémákat teljesen kizárják, gyerekek esetében pedig világos: az ő részvételükhöz szülői engedély szükséges – vajon melyik szülő írna alá egy papírt, amellyel kísérleti nyúlként tálcán kínálja gyermekét valamilyen gyógyszeres kísérlethez…
A fenti elveknek sajnos megvan a hátránya is: marad a tippelés, a több-kevesebb tapasztalat szerinti gyógyszeradagolás, a gyerekek kis felnőttként való kezelése, holott az anyagcsere, a gyógyszerek lebontási ideje teljesen más, ugyanarra a tünetre más dózis, vagy más hatóanyag a jobb.
Lehet, hogy “érzékenyebb” vagyok a témára az átlagnál, de csesződjenek meg ezzel az állandó “nőzéssel”. Csak a nők, előtérben a nők, koncentráljunk a nőkre, sajnáljuk a nőket. Pf. Ha olyan dologgal foglalkoznának, ami csak a nőket érinti, akkor megérteném… Női dolgok esetén kampányoljanak a nőkért, oké. De hogy olyan dolgokban is a nőket helyezik előtérbe, ami a férfiakat érinti rosszabban, az szerintem tetűség. Az egy dolog, hogy mellrák ellen évtizedek óta van kampány, prosztatarák ellen meg tavaly volt az első bátortalan kísérlet – de hogy a hajléktalanoknál is a nőket segítő programokat hirdetnek, meg most szívbetegségeknél is… B*sszák meg. Csinálják nemileg semleges alapokon, segítsenek minden szívbajosnak egyformán.
Lehetne ezt az egészet őszintén és tisztességesen csinálni. Pl. ha engem kérnek fel akkor olyasmi szöveget írok, hogy “Bár az érredszeri betegségek a férfiakat érintik súlyosabban, az utóbbi időben a nőknél is egyre gyakoribbak a panaszok. S mivel a tünetek is mások, érdemes külön foglalkozni a nők szívével.” (Ez nyilván vázlatszerűség amit tupírozni kellene.) És nem igyekeznék óvatosan kiválogatott statisztikai adatokkal azt éreztetni, hogy valójában a nők a “fő áldozatok”, és eddig mindenki rosszul tette hogy a férfiakat féltette jobban.
(Maszkulista akkor lennék ha a férfiaknak követelnék több segítséget [ahogy ők teszik a nőkkel].)