Mit ér a nő, ha férfi? – Bevezetés az antifeminista filozófiába

Úgy gondolom, nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy mit is jelent a feminizmus fogalma, milyen értékeket, ideológiát képvisel egy feminista személy. Ha mégsem, nagy vonalakban úgy összegezhetjük, hogy a feminizmus egy a nők egyenjogúságáért küzdő társadalmi/politikai mozgalom. Kik az antifeministák? A legtöbben egyszerű parasztlogikát alkalmazva azt mondják: a nők egyenjogúsága ellen harcoló személyek, csoportok. Ez a téves meghatározás meglehetősen távol áll az igazságtól, amiért leginkább az tehető felelőssé, hogy a médiában szinte egyáltalán nem hallani az antifeminizmusról. Dolgozatom célja, hogy megvilágítsa a modern antifeminizmus homályba erőszakolt filozófiáját, bemutassa annak ideológiáját, a társadalomra gyakorolt hatását, valamint hogy választ adjon a következő kérdésekre: Milyen a feminizmus és az antifeminizmus viszonya? Miért (volt) jó a női emancipáció? Milyen hatásai vannak a feminizmusnak/antifeminizmusnak a társadalom jövőjére? Hogyan/miért alakultak át ezen ideológiák soviniszta őrületbe?

Egy kis történelem

Mielőtt belekezdenék a modern antifeminizmus taglalásába, érdemes néhány sort szentelni a feminizmus történetének, hogy a későbbiekben egyszerűbben átlássuk a két eszme közti összefüggéseket és különbségeket. Ahogy az minden újszülött ideológiánál lenni szokott, a feminizmus és a feminista mozgalmak megjelenése után szinte azonnal színre lépett az ellenzéki oldal, és viszonylag hamar saját eszmét, szervezeteket kovácsoltak maguknak.

Az első hangsúlyosabb, a nők jogaiért vívott küzdelem a francia forradalom zűrzavaros időszakában alakult ki. A magas szintű polgári elégedetlenség és az időleges győzelmek arra ösztökélték a társadalom egyes nőtagjait, hogy előlépjenek uraik árnyékából, és politikai jogokat követeljenek maguknak; még ma is csodálatraméltó, hogy a harci kedv és a morál mennyire meg tudja részegíteni az embert, egyszerű nőket tud felbátorítani, hogy végre a sarkukra álljanak egy totálisan férfiközpontú – bátran mondhatjuk: hímsoviniszta – világban. Bátorságukért a fejükkel fizettek, a nő továbbra is „gyermekszülő asszonyállat” maradt.

A nőmozgalmak szervezettebb formája a 20. század elején jelent meg, és már az 1960-ban kiadott Új Magyar Lexikon is részletesebb történelmi áttekintést ad: a korai feminizmus a „szüfrazsett” mozgalom (francia suffrage, jelentése „választójog”) keretei között teljesedett ki, amellyel elsősorban a nők szavazati jogát próbálták kivívni, több-kevesebb sikerrel. A kor antifeministái elszántan küzdöttek a nőmozgalmak ellen, hallani sem akartak egyenjogúságról egyetlen társadalmi színtéren sem. Ellenállásukkal azonban nem tudták megállítani az egyre növekvő, országhatárokat átszelő feminista mozgalmat, csupán késleltetni tudták azt céljai elérésében. A nők végül kaptak szavazati jogot, először Finnországban 1907-ben, majd lassan Európa csaknem összes országának asszonyai rendelkeztek választójoggal.

A választójog kiharcolásával a nemzetközi feminista mozgalmak indulatai nem csillapodtak, de egyre intenzívebbé váltak. A hatvanas években következett a harc a teljes egyenjogúságért, ami leginkább a munkahelyeket, a nyilvános szférát vette célba. Az elszánt feministák nem voltak megelégedve a hagyományos, sztereotip nőmodellel: a nők hivatása ne legyen az otthonra, a háztartás vezetésére, a gyermeknevelésre korlátozva. Diplomát, presztízst és karriert akartak, valamint lehetőséget az „önmegvalósításra”. A társadalom ezen követeléseiket is teljesítette, a nők minden tekintetben a férfiakkal egyenjogú tagjaivá váltak a társadalomnak. Az erőtlen antifeminista ellenállás egyáltalán nem kapott nyilvánosságot, ám az nem is volt olyan intenzív, hogy felkeltse a közvélemény figyelmét.

Radikális feminizmus és a modern antifeministák

Az idő előrehaladtával, a célok teljesítésének sikerességével bizonyos feminista csoportok vezetői egyre radikálisabb hangokat ütöttek meg. A feminizmus elérte céljait a „civilizált” nyugati társadalmakban; nem létezik már az „elnyomott nő” fogalma, a nők nincsenek a „négy fal közé zárva”, tanulhatnak, egyetemre járhatnak, diplomát és jól fizető állást szerezhetnek, karriert építhetnek, vezető pozíciókat tölthetnek be; egyszóval semmi nem áll már a hőn áhított, a férfiaktól irigyelt „önmegvalósítás” útjába. A józan feminista filozófiát sikeresen átültették a mindennapokba, ám mint szinte minden filozófiának és politikai eszmének, úgy a feminizmusnak is van egy „sötét oldala”.

Most, hogy a férfiak és nők közötti egyenjogúság eszméje valósággá vált, új célt, új ellenséget kellett találni. A radikális feministák nem elégednek meg az egyenjogúság „átmeneti” állapotával, ők a női felsőbbrendűséget hirdetik. Ebből következően a modern radikális feminizmus lényeges eleme a férfigyűlölet, a sovinizmus. A gyűlölködő sovinizmus pedig – beszéljünk akár hímsovinizmusról, „nősovinizmusról”, rasszizmusról vagy a szélsőséges eszmék bármely fajtájáról – sosem vezet jóra.

Kik a modern antifeministák? A modern antifeminizmus elsősorban a radikális feministák ellen vette fel a harcot. Az antifeminizmus nem nőgyűlölet, az antifeministák nem a férfi és a nő közötti egyenlőség ellen agitáló soviniszta őrültek. Sőt, elítélik a sovinizmus minden formáját, a hímsovinizmust csakúgy, mint a férfigyűlöletet, valamint a társadalomra kifejezetten veszélyesnek és destruktív hatásúnak tartják a radikális feminizmus terjedő eszméit, amely nők millióit tereli tévútra. Elítélendőnek tartják a radikális feminizmus család-, anyaság- és gyermekellenes politikáját, a férfiak és nők közötti egészséges párkapcsolat és érzelmi kötődés elleni kirohanásokat, a homo- és transzszexualitás dicsőítését, a férfiak ellen intézett nyilvános gyűlöletbeszédeket. Bene Éva Emancipációs bumeráng című könyvében megjegyzi:

„A feminizmus napjainkra minden képzeletet fölülmúló mértékben radikalizálódott. Az amerikai feminista szervezet, a SCUM (Society for Cutting UP Men) kiáltványa szerint a férfinem egyszerűen „biológiai tévedés”, és a férfiaknak még az élethez való joga is megkérdőjelezhető. Az aberrált feminista gondolkodás hívei úgy gondolják, hogy minden férfi agresszív szexőrült, érzelmi parazita, tehát automatizálni kell a szaporodást, és a férfinemet fel kell számolni.” – (Bene 2007:28).

Eva Herman német újságírónő és műsorvezető boldogan élte az emancipált nők siker- és karrierorientált életét, munkájában jelentős eredményeket tudott felmutatni, munkahelyén elismerést, Németországban hírnevet szerzett. Első gyermeke születése után azonban egyre inkább megváltozott az élete: továbbra is elfoglalt dolgozó nő volt, gyermekére kevesebb idő jutott, érezte, hogy hamarosan választania kell: család vagy munka? A családot és az anyaságot választotta, de nem adta fel újságírói hivatását sem. Három könyvet írt az anyaság és a nőiesség témájában, az első a 2003-ban megjelent A szoptatás öröme, a második a 2005-ben kiadott A gyermekem átalussza az éjszakát c. könyve. A harmadik könyv 2009-ben jelent meg magyar fordításban, Az Éva-elv: az újfajta nőiesség szolgálatában címet viseli, és ebben a kötetben bírálja leginkább a feminizmust és a női emancipációt, amely elnyomja a családot, az anya-gyermek közti erős érzelmi kötődés kialakulását, átalakítja a nemi szerepeket, a feje tetejére állítja a társadalmat.

„A gazdasági függetlenséghez vezető úton a nők hagyták, hogy férfiszerepbe kényszerítsék őket, miközben megfeledkeztek arról, hogy az életben nem csak a karrier és a harc számít. A következmény: bojkottálják a gyermekvállalást és egyre kevésbé vállalják fel a szoros kötődést. Vajon emberi kapcsolatok nélküli szinglitársadalom lesz belőlünk?”  – (Herman 2009).

Az Éva-elv előzménye Herman egy a Cicero folyóiratban megjelent, Vajon az emancipáció csupán tévedés? című, országszerte heves vitákat kiváltó publikációja. A cikkre meglehetősen vegyes reakciók, válaszok érkeztek; a német radikális feminista mozgalmak vezetői élesen bírálták, sőt támadták a cikket és annak íróját, felrótták neki, hogy ő maga is a női emancipációnak köszönheti hivatását, érdemeit és eredményeit. Olyanok is akadtak, akik dühödt felháborodásukban tönkre akarták tenni az írónő karrierjét:

„Megbocsátottam azoknak az élvonalbeli feministáknak, akik egy titokban szervezett kampány révén megpróbáltak hiteltelenné tenni főnökeim előtt a Tagesschau szerkesztőségében, és akik számos embert konkrétan arra szólítottak fel, hogy kezdeményezzék az elbocsátásomat. Bevallom, az első pillanatban meg voltam döbbenve, hogy ez a boszorkányüldözés és rágalomhadjárat éppen azoktól az emancipált nőktől indult ki, akik Németországban a feminizmusért, a nők szabadságáért és öntudatosságáért szállnak síkra. Programjukhoz egykor a nők szabad véleménynyilvánítása is hozzátartozott –ami egyébként az alkotmányban is megtalálható. Az egykori amazonokat manapság ugyan érdemrendekkel méltatják, de nyilvánvaló, hogy nem engednek teret másfajta nézeteknek. Sőt továbbmegyek, bebizonyították, hogy a más meggyőződést vállalókat egzisztenciálisan meg akarják semmisíteni.” – (Herman 2009:22).

A fentiekből világosan kitűnik a radikális feminizmus elnyomó, soviniszta gondolkodásmódja. Véleményem szerint ez a fajta kirekesztő életfilozófia leginkább a nemzetiszocialista rezsim sötét időszakára emlékeztet, amikor a „csak a mi szavunk számít, ha mást mondasz, lágerbe kerülsz” politikája volt érvényben. Ez egyébként kardinális jellemzője minden elnyomó, primitív és soviniszta eszmének: ha valaki más véleményen van, azt habzó szájjal támadjuk, elhallgattatjuk, megtagadjuk tőle a szólásszabadság, a szabad véleménynyilvánítás jogát. Ebből kifolyólag bátran és teljesen jogszerűen illethetjük a radikális feministákat az antifeministák körében népszerű „femináci” kifejezéssel, társadalmi/politikai ideológiájukat pedig „feminácizmusnak” nevezhetjük el.

Nők és antifeminizmus

Mint már említettem, az antifeminista filozófia nem kérdőjelezi meg a férfiak és nők közti egyenlőséget, elítéli a sovinizmus minden formáját, a nemzetiszocialisták fajelméletéhez hasonló radikális „gender-elméleteket” veszélyesnek tartja a társadalom egészére. A cinikusok és a radikális feminista mozgalommal szimpatizálók úgy gondolják, hogy az antifeminista filozófiát képviselők olyan ultrakonzervatív, soviniszta férfiak, akik nem tudnak beletörődni a női emancipáció okozta veszteségeikbe, hogy munkahelyükön nőkollégáik jobb teljesítményt nyújtanak, magasabb fizetést kapnak, sőt, felettesi pozíciókba kerülhetnek. Ez az elgondolás egyáltalán nem fedi a valóságot, már csak azért sem, mert a modern antifeminizmus képviselőinek túlnyomó többsége nőnemű. Nézzük csak meg a dolgozat végén feltüntetett szakirodalmat: a feminizmus-antifeminizmus témájában publikált könyvek nagy részét nők írták. A radikális feminizmus képtelenségei és „aberrált gondolkodása” heves ellenérzéseket vált ki az értelmes, művelt, ép gondolkodású emberekből (például a lentebb idézett Marcela Iacub megnyilatkozása országos felháborodást keltett a francia nők körében). Ahogy az asszonyok anno felléptek saját elnyomásuk és a férfiuralom ellen, úgy a józan gondolkodású nők ma szintén fellépnek a férfigyűlölet, az anyaság- és családellenesség ellen is, mert látják, hogy a soviniszta feminizmus nem hozzáad még valamit a nők boldogságához, hanem sok mindent elvesz az életükből. Elvenné a meghitt családi környezet biztonságot jelentő lélekbástyáját, elvenné a nőktől az anyaság, az anya-gyermek közti érzelmi kapocs örömeit, szétzúzná a párkapcsolatokat, a házasság szentségét. Arra ösztökéli a nőket, hogy ne menjenek férjhez, ne vállaljanak gyereket, ne alapítsanak családot, áldozzák fel magánéletüket a karrier, a munka, az „önmegvalósítás” oltárán. Az egészséges lelkületű, épeszű ember azonban tudja, hogy ezek valójában üres szavak, csupán a Kígyó próbálja ismét megkísérteni Évát, sajnos sok esetben sikeresen. Az antifeminizmus képviselői igyekeznek meggátolni eme ördögi mesterkedést, és igyekeznek segítséget nyújtani a megkísértett nőknek visszatalálni a helyes útra. Bátran kijelenthetjük, hogy a modern antifeminizmus a nők barátja.

Néhány extrém példa

Mik borzolják a modern antifeministák és a jóérzésű emberek idegeit? A következőkben néhány extrém példát említek meg a korunkbeli szélsőséges feminizmus rothadó gondolatterményeiből:

„A nő legnagyobb ellensége a gyerek

Marcela Iacub francia radikális feminista, az Országos Tudományos Kutatóintézet munkatársa a France Info rádióban úgy vélekedett, hogy „a családok struktúrája nem alakult át kellőképpen, így a gyermekek nevelése továbbra is legnagyobb mértékben a nőkre hárul, márpedig ez akadályozza őket karrierjük építésében.” Eszerint a nők legnagyobb ellensége a gyerek, hiszen hátráltatja a nők „önmegvalósító“ tevékenységét. A „kutatónő” szerint a megoldás „mesterséges méhek“ kifejlesztése és terjesztése, hogy a nők testükön kívül „hordhassák ki” gyermeküket (InfoRádió nyomán).

Nemzetközi Kasztrációs Nap

Mára a kommunikáció egyik legfontosabb eszköze, csatornája az internet lett, így nem is csoda, hogy szélsőséges feminista filozófiák és gondolatok megszámlálhatatlan változata kering a világhálón. Az internet megadta a lehetőséget a radikális, soviniszta és emberellenes eszméknek is, hogy ideológiáikat széles körben terjeszthessék. A szabad véleménynyilvánítás joga mindenkinek jár, a gond csak akkor kezdődik, amikor egy ilyen emberellenes eszme túl nagy nyilvánosságot kap, és ami a leginkább kétségbeejtő, hogy „hivatalos” csoportok, akár a társadalmi békét és egyensúlyt is felborítani képes szervezetek szimpatizálnak az ilyen szélsőséges, gyűlöletkeltő gondolatokkal. A „Nemzetközi Kasztrációs Nap” elmélete egy „Femitheist” nevezetű radikális feminista blogger fejéből pattant ki. „The New Era of Feminism” elnevezésű blogján áltudományos fejtegetésekbe bocsátkozik, melyek szerint a férfiaknak a heréikre egyáltalán nincs szükségük, sőt, azok csak hátrányukra vannak, hiszen – koruk előrehaladtával – számos betegség okozói lehetnek, így a kasztrálás egészségügyileg is fontos. Pontosan ezért a Nemzetközi Kasztrációs Nap keretein belül ki kellene vezényelni a férfiakat a városok főtereire, ahol nyilvánosan kasztrálnák őket. Akik erre nem hajlandók, azokat – életkorra való tekintet nélkül – bűnözőként kell kezelni, és ki kell végezni. Az önjelölt feminista teoretikus szerint ez az idő hamarosan elkövetkezik.

A fent említett kettő és a világhálón megtalálható több ezer más szélsőséges feminista gondolatokat – remélhetőleg – sosem fogják a valóságban is alkalmazni. Többen azt is ostobaságnak tartják, hogy egyáltalán létezik olyan, aki a radikális feminizmus gyűlölködő szószólóit komolyan veszi. A legtöbben csak legyintenek, neves kutatók, társadalomtudósok és vezető politikusok semmi okot nem látnak az aggodalomra, az antifeministákat vészmadárnak bélyegzik, intéseiket figyelmen kívül hagyják. Természetesen senki nem lát a jövőbe, és sajnos a múltba sem; az egész emberi faj egyik legmeghatározóbb jellemzője, hogy képtelen tanulni a történelemből. Ne felejtsük el, hogy nagyra becsült kutatóink, tudósaink, elemzőink és politikusaink hanyagsága és könnyelműsége miatt mennyi pusztító háborút és emberellenes ideológiák térhódítását kellett már elszenvednie az emberiségnek, hiszen kezdetben például Hitlert és a náci ideológia fenyegetéseit sem vették komolyan, nevettek rajta, múló szeszélynek titulálták.

Összegzés: mit ér a nő, ha férfi?

A feminizmus-antifeminizmus eszméje és az ezekhez köthető mozgalmak gyökeres változáson mentek át az elmúlt száz évben, sőt, tisztán látszik, hogy teljes pálfordulás következett be mindkét gondolatrendszerben: a kezdetben sovinisztának is nevezhető antifeminizmus mára a józanész, a béke és a valódi egyenlőség, a nők és férfiak közti egészséges viszony védelmezőjévé vált, ezzel szemben a korai és mára megvalósult, józan feminista egyenlőségi gondolatok szélsőséges, soviniszta őrületbe, férfigyűlöletbe csaptak át. A modern feministák a nők felsőbbrendűségét hangsúlyozzák, és az ilyen gondolatokhoz párosuló nyilvános gyűlöletbeszédek totálisan megegyeznek a korábbi férfiak uralta, hímsoviniszta világ középkori eszméivel – csak most a másik oldalon dörögnek az ágyúk. Tudjuk, hogy a sovinizmus, a rasszizmus, és így a „gender-nácizmus” is rossz, ezek az ideológiának is csak hűvös hivatalossággal nevezhető fogalmak sosem vezetnek jóra. Véleményem szerint egy olyan modern, elvileg felvilágosult és civilizált ember, aki szimpatizál bármilyen kirekesztő eszmével, nem lehet teljesen egészséges lelkileg vagy/és szellemileg. Értelmes, művelt, diplomás emberek nem engedhetik meg maguknak, hogy a 21. században akár csak fél lábbal is a sovinizmus bármely formájának posványába merüljenek.

Mit ér a nő, ha férfi? Mire jó a női emancipáció? Valljuk be, a nők számtalan területen bebizonyították már, hogy helyt tudnak állni, vannak olyan jók, mint a férfiak. Ez persze leginkább a szellemi tevékenységekre vonatkozik, bár manapság már sok helyen találkozhatunk például női sofőrrel, katonával, rendőrrel, vagy akár villanyszerelővel is. Az emancipációt sokan áldják, és sokan átoknak tartják – nemcsak férfiak, nők is. Véleményem szerint a női egyenjogúság a mai modern világban magától értetődő, nincs mit megkérdőjelezni. Azonban az egyenlőség nem egyformaság és – mint ahogy az élet minden területén lenni szokott – jóból is, rosszból is megárt a sok. A legelszántabb radikális feministából sem lesz soha férfi, bármennyire is próbál férfiként viselkedni. A jogi és hivatásbeli egyenlőség mellett meg kell hogy maradjanak a természetes nemi szerepek férfi és nő között, hiszen a nők és a férfiak társadalmilag legfontosabb szerepe még mindig az, hogy családot alapítsanak és gyerekeket vállaljanak. A nő nem ér kevesebbet, mint egy férfi, és egy férfi sem ér többet egy nőnél; családon belül nincs alá- fölérendelt viszony, a családot két egyenlő értékű, ám különböző funkciókat ellátó ember hozza létre és irányítja, gyarapítja.

Sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon az „önmegvalósítás” szó alatt az emberek többsége miért a kemény munkát, a reggeltől estig tartó robotolást érti? Miért gondolja azt az ember, hogy csak maximalista, karrierorientált munkamániásként teljesedhet ki? Feláldozzák a magánéletüket, baráti kapcsolataikat, nők elvetik az anyaság és családalapítás lehetőségét, és mindezt miért? Hogy húsz-harminc év kemény munka és önmegvalósító tevékenység után megkeseredett, életunt, magányos vénemberekké váljanak. A fiatalemberekre jellemző lendületes munkamánia idővel alábbhagy, az elszántságot felváltja a kétely; Bene Éva Emancipációs bumeráng című könyvének beszámolóiban számos, az ötvenes éveiket taposó, egyedülálló nő vallja be, mennyire megbánta, hogy magára vállalta a „kenyérkereső” szerepet, és most magányosan, férj és gyerekek nélkül kell ülnie a nappaliban. Sajnos sokan túlságosan későn hajlandóak rájönni arra, hogy a munka és a karrier önmagában nem „önmegvalósító” tevékenység, hanem annak csak egy része, hiszen elsősorban nem önmagunkért, hanem a családunkért, a gyerekeinkért dolgozunk.

Azonban nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy számos esetben a munkavállalás nem karrier, hanem egzisztenciális kérdés. Fiatal házasok kénytelenek elhalasztani a családalapítást, vagy fiatal anyák kénytelenek gyermekük születése után szinte azonnal munkába állni, mert egyetlen fizetésből képtelenek lennének megélni. A gyermekvállalás ideje kitolódik, kevesebb gyereket vállalnak, vagy ha már született gyerek, idejekorán „lepasszolják” őt idegeneknek, jó esetben a nagymamának – a szülők akarata ellenére.

Személyes tapasztalataim és a szakirodalomban leírt beszámolók arra engednek következtetni, hogy a szélsőséges feminista gondolkodást a magyar és más civilizált társadalmak nőtagjainak jelentős része elutasítja. Szerencsére a mai magyar nők többsége elsősorban még mindig (idővel) feleség és anya szeretne lenni, az egyetlen dolog, ami megnehezíti a dolgukat, az állandó versenyfutás azzal a bizonyos „Idővel”. Mert mikor lehetnek anyák? Mikor lehetek én apa? „Majd ha a körülmények megengedik.”

Bibliográfia

Bene Éva (2007): Emancipációs bumeráng. Budapest: Kairosz
Herman, Eva (2009): Az Éva-elv: az újfajta nőiesség szolgálatában. Ford. Svéda Dóra. Győr: Laurus
Klenk, Dominik (2009): A nemek összezavarása – Gender mainstreaming: A férfi és a nő vége? Budapest: Kairosz
Kuby, Gabriele (2008): A nemek forradalma. Ford. Dr. Bruncsák István. Budapest: Kairosz
Mohás Lívia (2008): Nők a harmadik évezredben. Budapest: Saxum
Oravecz Éva Csilla (2005): Tűsarkúban hátrafelé. Budapest: World Communications Kft.

2 votes, average: 4,50 out of 52 votes, average: 4,50 out of 52 votes, average: 4,50 out of 52 votes, average: 4,50 out of 52 votes, average: 4,50 out of 5 2 olvasó átlagosan 4,50 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Juhász Dániel

22
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
7 Egyéni hozzászólás
15 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
13 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekDaveedieUlquiorraLucia Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Admin
Admin

Dániel, köszönjük, hogy hozzájárultál dolgozatod közléséhez! Üdvözlünk a Férfihang.hu szerzői között. Természetesen további írásaidat is bármikor örömmel fogadjuk.

(További információk emailben.)

Deansdale
Admin

…öööööö…

Biztosan nagyon érdekes fejtegetéseket tartalmaz a cikk, de a feminizmus történeténél fennakadtam és nem tudtam tovább olvasni.

“a harci kedv és a morál mennyire meg tudja részegíteni az embert, egyszerű nőket tud felbátorítani, hogy végre a sarkukra álljanak egy totálisan férfiközpontú – bátran mondhatjuk: hímsoviniszta – világban. Bátorságukért a fejükkel fizettek, a nő továbbra is „gyermekszülő asszonyállat” maradt.”

Vattafák?! Tud erről az a meglepően nagy számú királynő is, akik még a francia forradalom előtt uralkodtak szerte a világban Afrikától Európán át Ázsiáig? Csak az országaik felsorolása nagyjából 100 elemet számláló lista. Miért kell bedőlni a feminista történelemhamisításnak, miért kell azt hinni, hogy a francia forradalom előtt a férfiak mind szadista hülyék voltak, akik gyűlölték az anyjukat, feleségüket, hugaikat, lányaikat? Hímsoviniszta világ a seggem… Ha egyszer látjuk, hogy a femcsik folyamatosan mindenben hazudnak, akkor a történelmi hülyeségeiket miért hiszi el mindenki csont nélkül???

Alter Ego
Szerkesztő

:D
Pedig érdemes továbbolvasni, mert fontos érdemi részek követik azt a mondatot. Dániel jól átlátja a feminista mozgalom történetét. Ha úgy tetszik, felfogható afféle vezércselként is, hogy a bevezetőben helyt ad a HerStory-nak… ;)

Deansdale
Admin

Nyilván előbb-utóbb túlteszem magam rajta, de egyelőre a sokkhatás alatt állok.

Vasgerinc
Újságíró

Az a baj, hogy én már a bevezetőben olyat találtam, amelyet nem lehet később helyrehozni:

“mindenki tisztában van azzal, hogy mit is jelent a feminizmus fogalma, milyen értékeket, ideológiát képvisel egy feminista személy. Ha mégsem, nagy vonalakban úgy összegezhetjük, hogy a feminizmus egy a nők egyenjogúságáért küzdő társadalmi/politikai mozgalom.”

Mi antifeministák azért tudjuk, hogy ez közel sincs így, és így magyarázni annak, aki nincs tisztában a feminizmus értékeivel, egyenesen bűn.

Emellett hiányolom a feminizmus történelmének visszább nyúló eseményeit, mondjuk úgy a római korból…

don Fefinho
Újságíró

Ezt a római kori feminizálódást annyira emlegeti már mindenki nagyon régóta, főleg anno egyszer Dean hozta fel még a régi blogján (a külső germán ostromlók és a városfalon belül hisztérikusan tomboló őslakos nők okozta pusztítás összehasonlítása kapcsán), hogy mostmár tényleg nagyon birizgálja a kíváncsiságomat a téma. Valaki kifejthetné picit bővebben is.

Ulquiorra
Szerkesztő

LOL

mindig is tudtam, hogy imádnivaló vagy :)

Deansdale
Admin

Egyébként nemrég találkoztam a redditen egy marhára érdekes felvetéssel a választójoggal kapcsolatban. (Ez itt félig off, csak azért jutott eszembe mert a cikkben is említésre kerül.) Arról van szó, hogy a feministák számonkérik a nők általános választójogát, ami elvileg később lett bevezetve mint a férfiaké. Csakhogy ez egy tévedés. A férfiaknak sok helyen jóval később lett általános választójoga, és egyes országokban a mai napon sincs – ideértve az USA-t is. A gikszer ott van, hogy egy nő ha betölti a szükséges életkort, akkor megkapja a szavazati jogot, ami a férfiakra nem érvényes. Nekik kötelező sorkatonai szolgálat van, illetve sorozási jelentkezés, aminek hiányában a szavazói jogukat nem kapják meg. El lehet gondolkodni ezen is.

Animebj
Olvasó
Animebj

Jó cikk, komolyan, de azért van pár ponton vitatkoznék:

– Homo- és transzszexualitás: Én a természet logikus törvényeit figyelembe véve genetikai (tehát születési-, pontosabban agyi-) rendellenségnek tartom mindkettőt, ám szemben a többi, a fajunk fennmaradása szempontjából sokkal károsabb mutációkkal (mint a szellemi- és testi fogyatékossággal), emberileg egyenrangú felek maradnak; nem kell őket jelentős többletenergiával gyakorta egy életen át gondozni, de a homoszexuális elveszíti saját génjeinek továbbadásának lehetőségét (vagy legalább is annak természetes módját), míg a transzvesztita ezt ugyan nem, de a párszerzést komolyan megnehezítheti a társadalmilag nem elfogadott öltözködés és -viselkedés.

– “Feminácizmus”: Minden diktatúra egyik alapja az ellenkező vélemény elnyomása, lehetőleg a legbiztosabb módszerrel; az azt hangoztatók bebörtönzésével, “átnevelésével” (értsd: kínzással) vagy egyszerű meggyilkolásával, mert ha nem tenné, illegitim hatalmát igen hamar megdöntené az a bizonyos több százezer-millió ellenzéki. (“Habár fölűl a gálya,..“). Ami pedig a nácizmust illeti; sok helyütt olvastam, hogy az iszlámot és a fasizmust nincs értelme összemosni (így adva ki a modern kori “iszlámfasizmust” avagy “-nácizmust”), mivel antiszemitizmus, demokrácia-ellenesség és vezérelvűség a XX. század előtt is volt, így tehát a feminizmust sem lehet pusztán férfiellenes sovinizmusa miatt összegyúrni vele. Persze propagandaértéke jelentős, ha korunk egyik leggyűlöltebb ideológiájával illetjük az ellenfél nézetet, de a nácizmus hímsoviniszta volt, amikor a nőket szülőgépnek tekintette, akiknek a konyhába s a gyerek körül van az egyetlen helyük, ez pedig logikailag támadhatóvá tenné a “feminácizmus” fogalom használatát. Mert ugye bennünket hová űznének vissza legszívesebben ők? A munkába? Velük szemben mi ott vagyunk már pár ezer éve, tehát nem lenne nagy bánatunk belőle :P…

– Mesterséges méh: Erről már volt egy cikk, én ott és most is csak helyeselni tudom, HA(!) a terméketlenség kezelése vagy a súlyos genetikai hibák kiszelektálása a cél vele. Amúgy meg hiába van ott a nyugati szélsőséges feministáknak az a 9 hónapnyi “teher”, ha utána a gyerek még jó pár évig rá lesz szorulva a szüleire (mert ezt adta az evolúció, szívás, majd a következő életbe leszel patkány, kislányom). Aki a születés után is csak problémának tekinti a gyereket, annak már a teherbeesés előtt ki kellett volna műttetni a méhét, és a társadalom is a maga érdekében jobban teszi, ha a pedofillal egyenrangú veszélyként tekint az ilyen “nőre”, mint potenciális gyerekgyilkosra.

– A feminizmus veszélyessége: A cikk szerzőjével egyetértek, a gonoszt valóban a jó tétlensége tüzeli fel a leginkább, ám azért nincs okunk félni annyira tőle, mint az elmúlt évszázad két veszedelmes ideológiájától; úgy gondolom, igen korlátozott közösséget képest teremteni, amikor ideológiai korlátjaiból kifolyólag csak a nők felé képes nyitni, továbbá olyan témákra ad eszement vagy gyűlölködő választ, amelyek túlságosan általánosak, de legfőképpen személyes, magánélet vonzatúak, ezt ugyanis természetesen mindenkinek minimum kényelmetlen lenne az ideológia képére átformálni. Tehát nemcsak az antifeminizmus, de az ellensége is rengeteg gyenge, támadható ponttal rendelkezik, csak meg kell találni a megfelelő időt és minimum annyi pénzt és energiát kell belefektetni, mint amennyit ő tesz a társadalom rombolásába.

edie
Olvasó
edie

Homo és transzszexualitás : sztem leszbik 90% áról ki lehet mondani, hogy divatból csinálják, vagy mert a femcsik megrontották őket, vagy férfi megerőszakolta őket, és aztán ezt a viselkedésformát terjesztik az ifjúság körében…

 

Nácik a nőket szülőgépnek tekintették, erősen propagandaszagú… Hanna Ritsch Hitler híve egy pilótanő volt, és ott javasolta neki, hogy náluk is legyen kamikaze…

Dave
Olvasó
Dave

Én  először angol oldalakon láttam ezt a szót, hogy “femináci”. Habár nem kapcsolható össze a kettő, de azért egyből mindenkinek a negatív dolog jut az eszébe a szó hallatán, ezért alkalmas a radikális feminizmus jellemzésére(szerintem).

Más kifejezést még nem láttam, de szívesen várom a velős jelzőket(ugyanilyen rövid, egyszerű).

Idegesít, mikor beszélek egy angol oldalon és folyton magyarázkodnom kell. De ha leírom, hogy “femináci” akkor ott már egyből tudják mire gondolok és nem fogunk értelmetlenül kisregényeket írni. Ezért szerintem ha hibás is, de elnézhető ez a szó.

Lucia
Olvasó
Lucia

en meg csak a dolgozat veget olvastam el es orulok hogy ratalatam a magyarnyelvu antifeminista konyveszetre, remelem erdemes megkeresni azokat a konyveket.

 

Reszet Elek
Szerkesztő

Kicsit más, de szerintem mégis ide tartozik. Javasolnám elolvasásra Anne Moir, Davis Jessel Agyszex című könyvét. Magyarországon csak egyszer adták ki (tartalma okán nem is csoda). Elég nehéz megszerezni, de érdemes.  A lényege hogy a nemek közötti különbségek biológiailag meghatározottak, az eltérő agyi struktúra már a magzati időszakban kialakul. Ebből adódik, hogy általánosságban vannak  dolgok amiben a nők jobbak és vannak amiben a férfiak. A nők és férfiak csak annyiban egyenlőek, amennyiben mondjuk egy versenyagár és egy versenyló lehet. Mindkettő gyors, de senki épelméjűnek eszébe sem jutna egy versenyen, egymás ellen indítani őket.

Link a könyvről: http://www.antikvarium.hu/ant/book.php?konyv-cim=agyszex&ID=26867

Reszet Elek
Szerkesztő

Ja igen! Annyiban tartozik ide, hogy nőt férfi szerepbe avagy férfit női szerepbe kényszeríteni nem pusztán ostobaság, hanem a természet rendje ellen való. Akinek pedig a társadalmi berendezkedés szintjén vannak ilyen ingerenciái nem pusztán súlyos mentális defektusokkal bír, de emberiség- és emberiesség elleni bűnt követ el.