A nők meg az erőszak

Osztolykán Ágnes parlamenti képviselőnő körül forog a hazai nőtársadalom (vagyis a feministák) figyelme, mióta szerdán megírta: szexista megjegyzéseket tettek rá a parlamentben.

Az első érdekes kérdés, hogy az erotikus felhangú beszólások mitől “szexisták”? Miféle gonosz nemi megkülönböztetés van bennük? Ha én – teszem azt – megjegyezném egy nőnek, hogy szívesen hazavinném, abban mi a patriarchális elnyomás? Az ilyesminek a neve rossz esetben tahóság, tapintatlanság, tiszteletlenség – jobb esetben flört. Nincs benne semmi olyan, ami valamiféle intézményesített nőellenességet feltételezne. Amennyire bele lehet magyarázni, hogy szegény nőt “piszkálták”, pont ugyanannyira lehet úgy is értelmezni, hogy a férfi képviselőtársak tetszést nyilvánítottak. Persze lehet azt mondani, hogy ne nyilvánítsanak tetszést, mert az csúnya gonosz dolog – csakhát ez életellenes feminista rémálom, egy olyan világ képe amiben a flörtölés, a szexuális kezdeményezés tilos, mocskos és elítélendő. A szexpozitív és felszabadult XXI. században miért van még helye ilyen puritán vádaskodásoknak?

Bunkó beszólásokat nők is el tudnak ejteni, nem kell érte a szomszédba menniük – el lehet képzelni, hogy egy fordított szituációban felháborodnának-e a feministák. Nyilván nem. Ha egy képviselőnő mond hülyeséget, az grrrl power. Ha egy férfi, az hegemón maszkulinista nősanyargatás.

Az igazán érdekes dolog azonban pár sorral lentebb található Osztolykán Ágnes írásában:

“Ilyen mondattól lefagy az ember lánya. Vagy üt. Fiatal lányként, a kollégiumban már ütöttem ilyen helyzetben. Arcon, lendületből, első felindulásból.”

Nocsak. Lehet megtenni a téteket, hogy igazak vagy hamisak a következő állítások:

1. A férfi, akit megütött, erősebb volt nála. Osztolykán ezen egy pillanatig nem gondolkodott.

2. A férfi nem ütött vissza, és Osztolykán előre tudta hogy nem fog.

3. Sem Osztolykán, sem a környezete nem tartja ezt erőszaknak, ő csak “jogosan reagált” valamiféle sértésre(?).

4. A feministák szent meggyőződése, hogy a nőknek a fizikai erőszak kezdeményezéséhez joguk van, amennyiben úgy érzik jónak – egy férfinak viszont nemhogy semmi joga ilyesmire, még csak vissza sem üthet, mert akkor ő az agresszor. A nők érzései feljogosítják őket akár a törvények áthágására is, és aki ezzel nem ért egyet az nőgyűlölő.

5. Osztolykán nem számít semmiféle elítélő véleményre, netán retorzióra azért, mert nyíltan bevallja, hogy fizikai erőszakot követett el valakivel szemben. A nők által, férfiak ellen elkövetett erőszak társadalmilag elfogadott, haddnemondjam: természetes. Na ilyen az amikor a társadalom nem ítél el valamit, nem pedig a feministák által hangoztatott sületlenség, hogy a nemi erőszak lenne “elfogadott”. Próbáljon meg valaki olyan cikket írni, amiben azt fejtegeti, hogy fiatalkorában megerőszakolt valakit, és hasonlítsuk össze a két esetben keletkező felháborodások mértékét. Nade ne legyünk ennyire radikálisak, végülis a nemi erőszak komolyabb téma mint egy arculcsapás – ezt bármikor aláírom. Módosítsuk a felvetésemet a következőképpen: nyilatkozza egy férfi, hogy fiatalkorában egy nőtől olyat hallott ami nem tetszett neki, ezért lendületből pofánverte. Vajon akkor is ugyanúgy átsiklana fölötte az olvasótábor tekintete, mint ahogy Osztolykán esetében? Kétlem.

Most a kedves képviselőnő nem ütött, hanem:

“Suta, vicces válasszal próbálkoztam. Olyasmit feleltem, talán, hogy »álmodik a nyomor«.”

…vagyis úgy reagált, ahogy egy normális ember ilyen helyzetben szokott. Valakitől ajánlatot kapott, nem tetszett neki, elutasította. A továbbiakban nem történt semmi, nem volt erőszakoskodás, tolakodás, semmiféle patriarchális nősanyargatás. A férfiak tudomásul vették, hogy a zárt ajtón hiába kopogtatnak, és ezzel az ügy lezárult. Legalábbis emberi és tényszerű értelemben. Ugyanis a modern feministáknak a dolog sosem ilyen egyszerű.

Biztosan nem “elegáns”, de tagadhatatlanul természetes férfi viselkedés, hogy bizonyos szituációkban megpróbálnak egyrészt alfá(bb)nak látszani, másrészt “olcsó szexet szerezni”. Ha most egy pillanatra félretesszük a férfi szexuális ösztönök agyondémonizálását és mocskolását, nyilvánvaló, hogy teljesen természetes evolúciós fajfenntartó ösztönünk nőkhöz vonzódni és náluk kezdeményezni. Az más kérdés, hogy ezt saját magunk által felállított civilizációs korlátok közé szorítjuk, amely korlátokat ezek a képviselő “urak” balszerencséjükre átmenetileg félrelöktek. A parlament folyosóján nem bunkóskodunk, ez magától értetődik – már csak azért sem, mert az ellenfél politikai tőkét kovácsolhat belőle (ahogy meg is történt). Nade a lényeg az egészben annyi, hogy a nők “felszedése”, illetve az erre irányuló próbálkozás nem valamiféle mocskos férfiúi perverzió, hanem egy természetes jelenség, amivel a történelem folyamán az egész emberiség együtt élt. Nők milliárjdai kaptak nyíltabb és burkoltabb ajánlatokat, amiket vagy elfogadtak vagy nem. Se az ég nem szakadt le, se a női lélek finom szirmai nem száradtak össze tőle.

Feministáink máshogy gondolják. Ha egy férfi kezdeményez, az nőelnyomás és burkolt erőszak. Na persze. Tegyük mérlegre a dolgokat: egyfelől ott vannak a pasik, akik nem úgy udvaroltak a nőnek, ahogy az szerette volna. Másfelől ott van a nő, aki ezért gondolkodás nélkül kezdeményez nyíltszíni fizikai erőszakot. Melyik serpenyő fog lejjebb billenni? Melyik dolog nevezhető emberi mércén komolyabbnak, nagyobb bűnnek?

A feministák és a viktoriánus fehér lovagok természetesen a nő pártját fogják majd. A nőnek mindig igaza van, hiszen éteri lényéből csak úgy árad az erkölcs és etika, tehát a pofonja is jogos. Ellentétben a férfival, aki gonosz szubhumán módjára úgy merészelt a nőhöz szólni, hogy az annak nem volt szimpatikus. A rohadt patriarcha megérdemli ha bántalmazzák és megszégyenítik!

És közben a világ, amiben élünk, természetesen “patriarchátus”, amiben a nők vannak elnyomva és a férfi értékrend a mérvadó. Köztudott, hogy egy ilyen “férfivilágban” a férfiak erőszakosabbak (mivel erősebbek), és folyamatosan bántalmazzák a nőket akik ártatlan áldozatként még önvédelemre is képtelenek. Egy ilyen férfivilágban egy nő nyugodtan megírja újságcikkben, hogy szokása férfiakat verni – de ugyanezt egy férfi nem merné megtenni. Furcsa egy férfivilág ez.

…

Mintegy mellékesen, a helyzetet tisztázandó, Zagyva György Gyula álláspontja az ügyben:

[ZGyGy] felháborodott, hogy megint ő van megemlítve rossz fiúként, holott több képviselő is beszólt Osztolykánnak. Mint mondja, ő csak egy “reflex-szerű, félhangos megjegyzést tett”, amikor meghallotta hogy Osztolykánék miről beszélgetnek. Zagyva elmondása szerint a beszélgetés kezdetén még nem volt jelen, amikor pedig odaért, akkor arról volt szó, hogy Osztolykánra valaki egy megjegyzést tett.

Ennek kapcsán beszélgettek arról, hogy “valaki akart vele kapcsolatba lépni, és hogy ezt lehet-e vagy nem”. Zagyva ekkor tette a félhangos megjegyzést [ “attól, hogy cigány vagy, még ledöfnének”], amit úgy értett, hogy “attól, hogy ő cigány, attól még szóba állhatnak vele fehér férfiak is.” Azt azonban határozottan kikérte magának, hogy ezt magáról jelentette volna ki.

…

A HVG már a következő szalagcímmel támadott:

“Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek” – jobbikos zaklatta Osztolykánt a parlamentben

“Zaklatta”, persze, mert egy idétlen és félretértett folyosói beszólás az már zaklatás kategória.