0 megosztás

A nők meg az erőszak

Osztolykán Ágnes parlamenti képviselőnő körül forog a hazai nőtársadalom (vagyis a feministák) figyelme, mióta szerdán megírta: szexista megjegyzéseket tettek rá a parlamentben.

Az első érdekes kérdés, hogy az erotikus felhangú beszólások mitől “szexisták”? Miféle gonosz nemi megkülönböztetés van bennük? Ha én – teszem azt – megjegyezném egy nőnek, hogy szívesen hazavinném, abban mi a patriarchális elnyomás? Az ilyesminek a neve rossz esetben tahóság, tapintatlanság, tiszteletlenség – jobb esetben flört. Nincs benne semmi olyan, ami valamiféle intézményesített nőellenességet feltételezne. Amennyire bele lehet magyarázni, hogy szegény nőt “piszkálták”, pont ugyanannyira lehet úgy is értelmezni, hogy a férfi képviselőtársak tetszést nyilvánítottak. Persze lehet azt mondani, hogy ne nyilvánítsanak tetszést, mert az csúnya gonosz dolog – csakhát ez életellenes feminista rémálom, egy olyan világ képe amiben a flörtölés, a szexuális kezdeményezés tilos, mocskos és elítélendő. A szexpozitív és felszabadult XXI. században miért van még helye ilyen puritán vádaskodásoknak?

Bunkó beszólásokat nők is el tudnak ejteni, nem kell érte a szomszédba menniük – el lehet képzelni, hogy egy fordított szituációban felháborodnának-e a feministák. Nyilván nem. Ha egy képviselőnő mond hülyeséget, az grrrl power. Ha egy férfi, az hegemón maszkulinista nősanyargatás.

Az igazán érdekes dolog azonban pár sorral lentebb található Osztolykán Ágnes írásában:

Ilyen mondattól lefagy az ember lánya. Vagy üt. Fiatal lányként, a kollégiumban már ütöttem ilyen helyzetben. Arcon, lendületből, első felindulásból.

Nocsak. Lehet megtenni a téteket, hogy igazak vagy hamisak a következő állítások:

1. A férfi, akit megütött, erősebb volt nála. Osztolykán ezen egy pillanatig nem gondolkodott.

2. A férfi nem ütött vissza, és Osztolykán előre tudta hogy nem fog.

3. Sem Osztolykán, sem a környezete nem tartja ezt erőszaknak, ő csak “jogosan reagált” valamiféle sértésre(?).

4. A feministák szent meggyőződése, hogy a nőknek a fizikai erőszak kezdeményezéséhez joguk van, amennyiben úgy érzik jónak – egy férfinak viszont nemhogy semmi joga ilyesmire, még csak vissza sem üthet, mert akkor ő az agresszor. A nők érzései feljogosítják őket akár a törvények áthágására is, és aki ezzel nem ért egyet az nőgyűlölő.

5. Osztolykán nem számít semmiféle elítélő véleményre, netán retorzióra azért, mert nyíltan bevallja, hogy fizikai erőszakot követett el valakivel szemben. A nők által, férfiak ellen elkövetett erőszak társadalmilag elfogadott, haddnemondjam: természetes. Na ilyen az amikor a társadalom nem ítél el valamit, nem pedig a feministák által hangoztatott sületlenség, hogy a nemi erőszak lenne “elfogadott”. Próbáljon meg valaki olyan cikket írni, amiben azt fejtegeti, hogy fiatalkorában megerőszakolt valakit, és hasonlítsuk össze a két esetben keletkező felháborodások mértékét. Nade ne legyünk ennyire radikálisak, végülis a nemi erőszak komolyabb téma mint egy arculcsapás – ezt bármikor aláírom. Módosítsuk a felvetésemet a következőképpen: nyilatkozza egy férfi, hogy fiatalkorában egy nőtől olyat hallott ami nem tetszett neki, ezért lendületből pofánverte. Vajon akkor is ugyanúgy átsiklana fölötte az olvasótábor tekintete, mint ahogy Osztolykán esetében? Kétlem.

Most a kedves képviselőnő nem ütött, hanem:

“Suta, vicces válasszal próbálkoztam. Olyasmit feleltem, talán, hogy »álmodik a nyomor«.

…vagyis úgy reagált, ahogy egy normális ember ilyen helyzetben szokott. Valakitől ajánlatot kapott, nem tetszett neki, elutasította. A továbbiakban nem történt semmi, nem volt erőszakoskodás, tolakodás, semmiféle patriarchális nősanyargatás. A férfiak tudomásul vették, hogy a zárt ajtón hiába kopogtatnak, és ezzel az ügy lezárult. Legalábbis emberi és tényszerű értelemben. Ugyanis a modern feministáknak a dolog sosem ilyen egyszerű.

Biztosan nem “elegáns”, de tagadhatatlanul természetes férfi viselkedés, hogy bizonyos szituációkban megpróbálnak egyrészt alfá(bb)nak látszani, másrészt “olcsó szexet szerezni”. Ha most egy pillanatra félretesszük a férfi szexuális ösztönök agyondémonizálását és mocskolását, nyilvánvaló, hogy teljesen természetes evolúciós fajfenntartó ösztönünk nőkhöz vonzódni és náluk kezdeményezni. Az más kérdés, hogy ezt saját magunk által felállított civilizációs korlátok közé szorítjuk, amely korlátokat ezek a képviselő “urak” balszerencséjükre átmenetileg félrelöktek. A parlament folyosóján nem bunkóskodunk, ez magától értetődik – már csak azért sem, mert az ellenfél politikai tőkét kovácsolhat belőle (ahogy meg is történt). Nade a lényeg az egészben annyi, hogy a nők “felszedése”, illetve az erre irányuló próbálkozás nem valamiféle mocskos férfiúi perverzió, hanem egy természetes jelenség, amivel a történelem folyamán az egész emberiség együtt élt. Nők milliárjdai kaptak nyíltabb és burkoltabb ajánlatokat, amiket vagy elfogadtak vagy nem. Se az ég nem szakadt le, se a női lélek finom szirmai nem száradtak össze tőle.

Feministáink máshogy gondolják. Ha egy férfi kezdeményez, az nőelnyomás és burkolt erőszak. Na persze. Tegyük mérlegre a dolgokat: egyfelől ott vannak a pasik, akik nem úgy udvaroltak a nőnek, ahogy az szerette volna. Másfelől ott van a nő, aki ezért gondolkodás nélkül kezdeményez nyíltszíni fizikai erőszakot. Melyik serpenyő fog lejjebb billenni? Melyik dolog nevezhető emberi mércén komolyabbnak, nagyobb bűnnek?

A feministák és a viktoriánus fehér lovagok természetesen a nő pártját fogják majd. A nőnek mindig igaza van, hiszen éteri lényéből csak úgy árad az erkölcs és etika, tehát a pofonja is jogos. Ellentétben a férfival, aki gonosz szubhumán módjára úgy merészelt a nőhöz szólni, hogy az annak nem volt szimpatikus. A rohadt patriarcha megérdemli ha bántalmazzák és megszégyenítik!

És közben a világ, amiben élünk, természetesen “patriarchátus”, amiben a nők vannak elnyomva és a férfi értékrend a mérvadó. Köztudott, hogy egy ilyen “férfivilágban” a férfiak erőszakosabbak (mivel erősebbek), és folyamatosan bántalmazzák a nőket akik ártatlan áldozatként még önvédelemre is képtelenek. Egy ilyen férfivilágban egy nő nyugodtan megírja újságcikkben, hogy szokása férfiakat verni – de ugyanezt egy férfi nem merné megtenni. Furcsa egy férfivilág ez.

Mintegy mellékesen, a helyzetet tisztázandó, Zagyva György Gyula álláspontja az ügyben:

[ZGyGy] felháborodott, hogy megint ő van megemlítve rossz fiúként, holott több képviselő is beszólt Osztolykánnak. Mint mondja, ő csak egy “reflex-szerű, félhangos megjegyzést tett”, amikor meghallotta hogy Osztolykánék miről beszélgetnek. Zagyva elmondása szerint a beszélgetés kezdetén még nem volt jelen, amikor pedig odaért, akkor arról volt szó, hogy Osztolykánra valaki egy megjegyzést tett.

Ennek kapcsán beszélgettek arról, hogy “valaki akart vele kapcsolatba lépni, és hogy ezt lehet-e vagy nem”. Zagyva ekkor tette a félhangos megjegyzést [ “attól, hogy cigány vagy, még ledöfnének”], amit úgy értett, hogy “attól, hogy ő cigány, attól még szóba állhatnak vele fehér férfiak is.” Azt azonban határozottan kikérte magának, hogy ezt magáról jelentette volna ki.

A HVG már a következő szalagcímmel támadott:

“Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek” – jobbikos zaklatta Osztolykánt a parlamentben

“Zaklatta”, persze, mert egy idétlen és félretértett folyosói beszólás az már zaklatás kategória.

Post Author: Deansdale

Külön bemutatkozni nem szokásom a neten, beszél helyettem a véleményem - azt nem rejtem véka alá. Eleget foglalkoztam a feminizmussal ahhoz, hogy véleményt merjek formálni róla. Akkor is, ha ez a polkorrekt széllel való szembevizelést jelent.
f Facebook
0 megosztás


42
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
13 Egyéni hozzászólás
29 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
20 Hozzászólások szerzői
AldohunbagiraReszet ElekGejzakeine Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Átlagember
Újságíró

[Moderálva – hgyi]

Viszont azért kiakasztó a hozzállása ennek a némbernek, hogy egy nőnek szabad ütnie, az természetes, de egy férfianak soha.

Amúgy meg remélem, hogy valaki már tényleg feljelenti ezt a …-t (szándékosan nem írtam nőt, mert nem az) rágalmazásért.

Van egy film, ami egy ártatlan férfi tehetetlen helyzetéről és meghurcoltatásáról szól egy feminista világban.
http://index.hu/kultur/cinematrix/2013/02/22/a_vadaszat/

Szerintem kapcsolódik a témához, mert nagyon a lényegre tapint. 

Naooo
Olvasó
Naooo

“És ha az embernek egy drámai csúcspontszerűséggel még sikerül is tisztáznia magát, a vérvád után akkor is úgy kell a többiek szemébe néznie”

Hehe. Még ide is sikerült becsempészni egy kis sajnáltatást.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Sokat számít ki mondja a bunkóságot a nőnek. Amikor tetszik a férfi neki: szegény biztos rosszul fogalmazott, nem ezt akarta mondani. Nem tetszik: micsoda egy szemét alak, jól el kellene veretni :)

hgyi
Szerkesztő

A Parlamentben a férfiak egymással is bunkók. Nem mentegetésképp mondom, mert pont ott nem kellene bunkóskodniuk egymással honszüleinknek.
Az OÁ-nak beszólók tahók. Ez egyértelmű. De azért egy 38 éves képviselőnőnek szerintem kezelnie kellene tudni az ilyen helyzeteket. Is. Még akkor is, ha fáradt.
No meg milyen már, hogy elmegy munkába úgy, hogy nem gondol arra, hogy fog hazamenni…
Persze, értem én, hogy fárasztó napja volt – gyerek, munka – és még a tetejébe bunkóskodnak is vele, kívánom, ez legyen a legszörnyűbb nap az életében.

Maestro
Szerkesztő

Na ugye. A feminista gyorstesztben is csak annyi áll, hogy “Senkinek nincs joga egy nőt megütni.”

Arról nem esik szó, hogy egy férfit meg lehet ütni bármilyen vélt sérelemért, rossz szóért is.

Inaara
Olvasó
Inaara

Dean, de hiszen akkor ma engem piszkáltak! Sőt, zaklatnak, folyamatosan, napi rendszerességgel a munkahelyemen, az utcán…

Ma pl. ismét azt mondta nekem az iskolában a 10 éves okoska, hogy “Szerelmes vagyok beléd! Mert olyan szép nő vagy!”  És közben még mosolygott is, és lelkes is volt…

Egy 15 éves fiú is patriarcha palánta: Nem átall olyanokat mondani nekem, hogy “Királynő vagy! Istennő vagy! Még gyönyörűbb vagy, mint tegnap!”    A sort folytathatnám, úgyhogy a helyzet igen súlyos… :)

Hova menjek panaszra? :)

Maestro
Szerkesztő

Egy önálló, öntudatos nő nem panaszkodik. Egyszerűen csak húzz be egy jó nagyot a zaklató, erőszakoskodó hímeknek! :-/

Inaara
Olvasó
Inaara

Maestro, látod, ez meg sem fordult a fejemben.  :) Biztosan a patriarchista agymosás fosztott meg attól, hogy öntudatos nőhöz méltóan szitkozódva-verekedve kérjem ki magamnak azt a felháborító tényt, hogy tetszem nekik.  :)

Ezért mint elnyomott nő, csak kedvesen mosolyogtam a tárgyiasításomon… :)

hgyi
Szerkesztő

Pár éve olvastam olyan hírt, hogy az oviból bilincsben vitték el az 5 éves kisfiút, mert megtapogatta az óvónéni cicijeit…

HS1
Olvasó
HS1

Inaara
Olvasó
Inaara

Ne máááá….. Biztos az USA-ban történt. :)

Nos, ott én is börtönbe juttathattam volna már néhány kisebb-nagyobb gyereket. Mondjuk azt a 3-4 éves kisfiút, aki jól megnézett magának, majd apjához fordulva annyit mondott. “Szép néni.” Erre apuka felém fordulva: “Igen, a szép néniket mindketten szeretjük!”  Csak most esik le, hogy itt apa és fia is érintett – lám, ilyen korán megfertőzte a kisfiát hímsoviniszta nézeteivel! :)

hgyi
Szerkesztő

Természetesen USA.

HS1
Olvasó
HS1

 

Inaara
Olvasó
Inaara

Úgy van, az egész család fertőzött! Csírájában kell elfojtani az ilyesmit, mert ki tudja, mi lesz a vége. :)

hgyi
Szerkesztő

Már meséltem itt valahol egy baráti (magyar) család esetét az USA erkölcsiségével.
Apuka ösztöndíjat kapott. Kiment, elintézte a munkaügyeket, lakást bérelt, merthogy 2 hónap múlva követte őt a családja (asszony és a két gyerek – egy 5 éves fiú és egy 8 éves lány). Sok pénzük nem volt – itthon is másfél szobás lakótepiben laktak, hát kint is ilyesmit bérelt apuka.
Amikor megérkezett a család, a szomszédok figyelgetni kezdték őket. Egy szép napon megkérdezték tőlük, hogy akkor most hogy férnek el ebben a másfél szobásban négyen. Anyuka alszik a kislánnyal a nagyszobában, apuka a kisfiúval a kicsiben, vagy fordítva? Néztek nagyot, és mondták, hogy a kisszobában a gyerekek, a nagyban pedig apu és anyu. Erre a szomszédok közölték velük, hogy vagy megváltoztatják ezt a bűnös állapotot, vagy feljelentik őket.
A barátaink sürgősen elköltöztek onnan.

HS1
Olvasó
HS1

hgyi
Szerkesztő

Apu+anyu nem külön szobában akart lenni. (Persze, csak ha az én történetemre gondolsz.)
A feljelentgetést ezek szerint a magyarok vitték ki Amerikába és terjesztették el? Merthogy ott ez nagyobb sport, mint nálunk.

Régen volt egy jemeni kollégám, akinek természetes volt a 20 cm beszélgatési távolság. Én, ha tudtam, az asztalom mögé menekültem, amikor jött. :o) Meg volt két szíriai kolléga is, akik viszont nem “másztak rá” az emberre. Ellenben egyikük panaszkodott, hogy őt nem kedvelik a közvetlen kollégái – kérdeztem, miből gondolja? Mondta, hogy abból, hogy eddig még senki sem hívta meg magához – náluk ez így szokás. A svédek munkahelyen kívül nemnagyon barátkoznak.
Etiópiában nehéz volt megszokni, a szoros testi közelséget. És pl. ha nem tudom, hogy ott úgy szokás elvenni valamit a másik kezéből, hogy ha odanyújtok valakinek valamit, akkor ő az egyik kezével elveszi a felé nyújtott tárgyat, másik kezével megérinti az én kezemet, akkor azt hittem volna, hogy flörtölni akar velem az illető. Persze, a nők is így tesznek, csak elsőre nem nővel tapasztaltam ezt. (Egy csomó szokásra korábban felkészültem, így nem ért váratlanul, mégis furcsa volt.)

HS1
Olvasó
HS1

Korhely
Újságíró

Kedves Ina, köszönöm, h. szívből kiállsz a ledöféshez való jogaink mellett!  :) Nőként, te tudhatsz vmit! :)

Kodo
Újságíró
Kodo

Feministáink úgy látszik túljutottak a női erőszak létezésének tagadásán.
Mostanra a női erőszak szabad gyakorlásánál tartanak.

Nekem a feminista oldalakon való cenzúrázásról is a női erőszak ugrik be. Mert ez is az agresszió egy formája.
Aki ennyire ellentmondást és eltérő véleményeket nem tűrő a nyilvánosság előtt, vajon milyen lehet az otthona rejtekében? Csak hasonlóan, vagy még fokozottabban agresszív? Megmarad-e a verbális keretek között, vagy a tettlegességig is elmegy?
Könnyen lehet, hogy a feministák között szép számmal akadnak agresszív, bántalmazó típusú nők. Akik ráadásul még szabad jogot is formálnak az agresszív hajlamaik kiélésére.

HS1
Olvasó
HS1

don Fefinho
Újságíró

Korhely
Újságíró

A “nő” kifejezés használata nem minősül hátrányos nemi diszkriminációnak? :D

hgyi
Szerkesztő

De! Abszolút! :o)))

Kodo
Újságíró
Kodo

Nos… hát… na igen, ez tényleg erősen nemi alapon való megkülönböztetésnek tűnik :)

Balu1st
Olvasó
Balu1st

Olvastam ma egy jó definíciót a feminizmusra:

“a feminizmus azoknak a matriarchátusra törekvése, akik nem tudtak férjhez menni”

:-)

Maestro
Szerkesztő

A feminizmus az a radikális eszme, mely szerint a nők is férfiak :-)

Belleville
Újságíró

no Angliában a képviselők állami pénzből járhatnak “parlamenti pszichológushoz”, látom lelki szemeimmel a következő követelésüket a női képviselőknek állami pénzen egy pszichológust fenntartani a zaklatásos esetek kezelésére” :D

Pash Cutter
Újságíró

http://szocialkonzervativ.blogspot.hu/2013/04/az-erotikus-felhangu-beszolas-es.html

“Ilyen mondattól lefagy az ember lánya. Vagy üt. Fiatal lányként, a kollégiumban már ütöttem ilyen helyzetben. Arcon, lendületből, első felindulásból.”

Általában a kocsmában szoktak dicsekedni egymással az emberi véglények, hogyan okoztak testi fájdalmat egy embertársuknak. Megvan az a primitív közeg, ahol a gyomron rúgás, a kézcsont törés, a vese leverés vagy a fogak kiütése erény. Osztolykán, aki elvileg értelmiségi nő, egy pillanatra kiiratkozik a kultúrából és a civilizációból, hogy eldicsekedjen egy alacsony szellemi rétegnek (amelyet nem kíván megismerni a cikk írója), hogy megütött valakit „arcon, lendületből, első felindulásból”. Amikor kiiratkozunk egy rövidke időre a kultúrából és a civilizációból, egy parasztlengő kedvéért, a közérzetünket javítandó, önbecsülésünket erősítendő, azt úgy nevezi a kultúrember: barbárság.
birsalma
Olvasó

http://index.indavideo.hu/video/Pankraciova_fajult_ruhaosztas_Csenyeten

ez egy rendkívül vicces videó, igazából csak a vége a lényeg, ahol az iszlám közösség megbízottja megdöbbenten mondja, hogy itt a nők egymásnak estek és verekedtek a cuccokon; úgyhogy legközelebb, ha ruhát hoznak, akkor CSAK A FÉRFIAK jöhetnek el, a családfők, akik kiválogatják azt, amire szükségük van, mert EMBER MÓDJÁRA KELL VISELKEDNI. :)

Ennek egyébként az az oka, szerintem, hogy a nőkben sokkal erősebb a sürgetésre való hajlam, mint a férfiakban, mert jobban szoronganak a jövőtől, nem képesek annyira a jövőbe kapaszkodni, éppen ezért nem is alkalmasak vezetői pozícióra. Az a vezető, aki képes a jövőt látni. A nők nem (akármennyi jövőlátó cigány boszorka is van, egy se látja a jövőt). A nők szoronganak és sürgetnek, és ez nagyon sokféle esetben megfigyelhető, például itt is, vagy a párkapcsolati sürgetésben.

keine
Olvasó
keine

Hát szerintem meg, majd a szabadpiac eldönti ezt és kiderül.:)

Én bizom bennük csak ne kvótákkal akarjanak odajutni.

Gejza
Olvasó
Gejza

Elvesztette egyik veséjét a kézilabdázó
2018.10.31. 21:15

“A Kóka KSK-Százhalombatta meccsen történt a súlyos sérülés, aminek az lett következménye, hogy Szalkai Adrienn, a hazaiak játékosának a veséjét el kellett távolítani.

A Pest Megyei Szövetség teljes körű vizsgálatot indított.

A hazaiak egyik játékosa, Szilágyi Noémi szerint az egész meccsre jellemző volt a brutalitás.”

Valamikor olvastam egy cikket két témában, mindegyik arról szólt, hogy a nők sokkalta brutálisabbak egymással, az egyik a női börtönökben történtek, a másik meg a női vízilabdában.

Eddig sem volt efelől kétségem, hogy a nők nagyobb “állatokként” tudnak viselkedni, ha teret kapnak.
És vallom azt, hogy ha fizikailag erősebbek lennének annyival, ami arányban most a férfiak vannak a nőkkel szemben, a többszöröse lenne a erőszakos, fizikai erővel történő bűncselekmények – verés, verekedés, súlyos testi sértés, agyonverés – a nők részéről a férfiak felé.
Ebben 100%-ig biztos vagyok, ez az egyetlen dolog gátolja meg őket és ez az egyetlen “mázli” a férfiak számára, hogy ez így van a természetben, hogy nagyobb fizikai erővel rendelkezünk.

Reszet Elek
Újságíró

Szerintem a dolog fordítva van. Azért nincsen önkontrolljuk mert sosem volt erejük ami miatt létszükséglet lett volna megtanulni uralni azt. A hímnél a folyamatos szükségtelen fizikai agresszió a legjobb módja annak, hogy valaki rövid úton kinyírja saját magát.
Mégha győz is, megsérülhet, legyengülhet, ami miatt vezér aspiráns hímek megtámadhatják, képtelenné válhat hogy megvédje a háremét vagy hogy élelmet szerezzen. Ezért is profi minden hím az agresszió jeleinek az értelmezésében és ezért nem való igazi rendőrnek egy nő sem.

hunbagira
Újságíró

Így van. Ugyanazt mondod mint én, kimaradt százezer év a törzsfejldősékből ( a vadász és harcos közösségek) így a női szocializációs fok, alacsonyabb.
Náluk még mindig az dominál, hogy agyonverjék a másik nőstényt a jobban termő bogyósbokorért.

hunbagira
Újságíró

Így van, a kalocsai női fegyházban több az fegyelmi kihágás, mint a férfi fegyházakban együttvéve.

hunbagira
Újságíró

De, ha nézi az ember a sportmeccseket. Láthatja, hogy a női szabálytalanságok tudatosak, míg a férfiaké csak akaratlagosak.

Reszet Elek
Újságíró

Mi a különbség a tudatos és az akaratlagos között?

hunbagira
Újságíró

Egyik hideg számított gonosszság, a másik helyzet kiváltotta “idegállapotba” kerülés.

hunbagira
Újságíró

De ez a férfiak és nők által elkövetett emberöléseknél is látható. Női elkövetőknél tudatosan tervezett minden (elkövetés, nyomok eltüntetése) míg a férfi legtöbb esetben feladja magát utána.

Reszet Elek
Újságíró

A világról birtokolt információim nem ezt támasztják alá.

Aldo
Újságíró

Azért ne túlozzunk már és ne veregessük már meg a férfi gyilkosok vállát.