Heuréka! Vagyis megtaláltam, amit Keskeny Károlynál hiányoltam: itt vannak azok a magyarázatok, amiket ott kerestem. De tökéletesen elfogadható ez a helyzet, hiszen Göre Gábor (mint filozófus) született hamarabb. Ha a megfelelő sorrendben olvasom a könyveket, a helyére kerül minden.
Őszintén szólva Göre Gábor figurája nekem nem volt ismerős, nem olvastam az eredetit Gárdonyitól, s mikor megpróbáltam sebtiben pótolni a mulasztást, nem ment. Ezért persze senki mást nem okolhatok, csak magamat, illetve a jellemhibámat ami lehetetlenné teszi számomra a “parasztoskodó” szövegek olvasását. Erre gondolok:
„Lyó egésségöt és hasolló lyókat kivánok és köszönettel vagyok, mivelhogy immáron biró ur vagyok és mivelhogy a zárvamögyei tótok éhözéssel foglalkoznak, hát kivetöttem 12-t zsák krumplit adóba, és 2-t véka babot, a mit el is loptak az zsákokkal együtt. No ijen szöröntsétlenség.”
Bocsásson meg a nagyérdemű, ettől engem kiver a jeges veríték. Nem csak azért, mert született nyelvtannáciként egyszerűen böki a szemem (tudom, hogy direkt ilyen, nem számít), hanem azért is, mert a túlzásokat csak kis adagokban érdemes használni – oldalakon, köteteken keresztül nem. Ami pár szóban vicces, az tucatnyi oldalon baromi fárasztó. Rejtő Török Szultánja csak ritkán írt levelet, és akkor sem hosszúakat, hál’istennek.
Kicsit tartottam tőle, hogy Pozsonyi Ádám hasonló stílusban írt “ellenregényt”, de szerencsére nem. A Göre Gábor, mint filozófus elemzés, afféle “reakciós reakció” Gárdonyi szatírájára, amiben ő a tradicionalizmust figurázza ki. Ilyen az, amikor a postás visszaharap, és kiderül: a tradicionalizmus nem a hülyék sportja, hanem a józan ész horgonya, amivel az ideológiák háborgó tengerén illenék valamihez kötni magunkat, ha nem akarunk elsodródni vagy elsüllyedni.
Gárdonyi álláspontja – legalábbis a Göre-sztorikat tekintve – az, hogy aki a haladást ellenzi, az vaskalapos és gyengeelméjű. Megkockáztatom, hogy ha annak idején egy sötét éjjelen napjainkba álmodja magát, ordítva ébred és remegő kézzel veti tűzre a kéziratot. Göre Gábor bíró úr lehet kicsit egyszerű, lehet kicsit maradi, de amitől ő ódzkodott, az ezerszer rosszabb. A haladó szellemű emberiség aktuális csúcspéldányai az affektáló nagyvárosi idióták, a lógógatyás bűnözők, a metroszexuális “férfiak” és az egyáltalán-nem-szexuális műférfi karriernők, mindannyian mobiltelefonba ragadt tekintettel, facebook-függve. Mindezt úgy, hogy közben halvány fogalmuk sincs olyan alapvető dolgokról, amiket Gárdonyi korában egy átlagos csecsemő már az anyatejjel elkezdett magába szívni: erkölcs, értékrend, tisztesség, dolgosság. Ide vezetett a “fejlődés”, a modernitás.
És erre Pozsonyi nagyon jól ráirányítja a figyelmet. Persze egy modern embernek a haladásellenesség abszurd, ezért ex-szadeszeseknek, jogvédőknek, úgy általában: liberálisoknak nem ajánlott a könyv olvasása. Nem fogják érteni úgysem, hogy a józan ész miért nem szatíra, akkor sem, ha szembemegy a polkorrekt jelszavakkal. A szent tehenek ledöntögetése sosem volt hálás feladat, az értő rajongók tábora meglehetősen kicsi. De sebaj – az igazság akkor is igazság marad, ha nagyon kevesen értik.
A könyv tehát jó, logikus, frappáns, és lefektet néhány alapgondolatot, amire Pozsonyi Ádám későbbi művei is építenek. Az egyetlen gondom vele a rövidsége: egy nekiüléssel sietség nélkül el lehet olvasni. Keskeny Károlynál pozitívum, hogy megunhatatlan, és az ember szívesen olvasna még belőle többet is – de ott azért az ember letehette a könyvet időnként, hogy a magvasabb gondolatokon morfondírozzon. Göre Gábor ezt a luxust nem engedélyezi nekünk: mire letennéd, már le is kell, mert elfogyott. Nem kizárt persze, hogy a mennyiségi elvárásaim voltak rosszul beállítva, mivel szerettem volna alaposan elmélyedni ezekben a dolgokban, napokig vagy hetekig, és ahhoz képest tulajdonképpen bármi túl rövid lett volna. (Megj.: Időközben felhívták a figyelmem, hogy a könyv pontosan követi az eredeti Gárdonyi-féle kiadások méreteit, azért lett ilyen. Így kicsit érthetőbb a dolog.)
Most viszont megint annak van itt az ideje, hogy szemérmetlenül ajánljam a könyvet bárkinek, akit érdekel a tradicionalizmus, a túlzásba vitt “haladás” és a modernitás zsákutcái, vagy egy irodalomtörténeti eszmefuttatás Gárdonyi munkásságának eme kevésbé ismert részével kapcsolatban. Aki abban a dilemmában szenved, hogy érdekelné az irodalom, de a “hivatásos” kritikusok és elemzők ezeroldalas posztmodern szócsépléseitől bekékül a jobb könyöke, az most kapja fel a fejét: ez az irodalmi vitaindítás érdekes, tömör és informatív.
Pozsonyi műve egyszerre irodalom, történelem, politika és filozófia – ráadásul mindegyikből a jobbik fajta. Már csak azért is ajánlanom illenék, mert bök egyet a feministákon és az egyéb válogatott liberálisokon – de enélkül is van elég jó ahhoz, hogy érdemes legyen rászánni azt a pár órát. Én tökéletesen elégedett vagyok a döntéssel, hogy megtettem.
Én is szeretem Pozsonyi stílusát. A 2006-ban megjelent: Hogyan pukasszunk liberálisokat könyvből a legjobbak: Első demokratikus könyvégetési akció, A humanista könyvkiadó ajánlatából, A megbocsátás tudománya, Jelentés a kirekesztés földjéről. A lázadás mint tömegcikk írása jól leégeti a szánalmas, hatalom által támogatott ,, lázadókat “.
A 2002-es kiadásban szintén nagyon jó a : Kis liberális útmutató című írása.
Én meg Göre Gábort szeretem. :o)
Én az újabb könyveit még nem olvastam. Az utolsó ami megvan a: Jönnek a kispolgárok. Olvastam hogy törölték a nicked az indexen, sokat romlott a helyzet amióta törölték a feminista topikot. Olyan jó volt a majomugratás a topikon :) Kár érte.
Pozsonyi Ádámot még nem olvastam.
Arról már rég lemondtam (femitopik). Nade egy rendszerhiba kihasználásáért is root… (nem törölt vagyok – egyelőre). Nem érdekel. Amúgyis kevés topikot látogattam, hát most már annyit sem fogok. A hiányomba nem fog belehalni az indexfórum.
Nagyon beteges a moderáció ott, szerintem nem teljesen normális M. Máshol törlés van, meg kivágják a kommentelőt. Olyanról sehol nem hallottam hogy bocsánatot kell kérni a visszaengedéshez és büntetnek más kommentelőket, ha nem jelentik a topiktrollokat.
Furcsa. Ha valaki reakciós, konzervatív és tradícionalista, az miért veszi át a világfelforgató marxisták Habsburg-démonizálását? (lásd a finnugor-elméletről szóló bejegyzést) Ferenc József annyira viszolygott a liberalizmustól, hogy fiát nem engedte egyetemre járni, magántanárának és vizsgáztatójának pedig magyar történelemből a hunszittya felfogást képviselő magyar tanárokat kéretett fel. (igaz, Horváth Mihály persze liberális történész volt amúgy, ami egy trónfosztó minisztertől nem meglepő, bár egy korabeli katolikus paptól inkább az)
A magyar nemzettudatban nagy hősöknek beállított figurák zöme a felforgató haladár tábor PR-jának köszönheti hőskultuszát. Kurucok, 48-asok – koruk modernizátorai, felforgatói, a világfelforgatás akkori külföldi központjainak szolgálatában.
Önmagában a változtatás még nem katasztrófa, ha világos, szilárd határok vannak lefektetve. Mondjuk ilyen a női öltözködés, szűkség volt bizonyos lazításra, csak nem szabtak határokat. Azért nem volt normális, hogy a legnagyobb melegben is teljesen felöltözve kellett járniuk, egy rövidnadrág és poló még teljesen belefér az erkölcsös öltözködésbe. Persze sokan egyből úgy kezdtek öltözködni mint régen a prostituáltak. A női munka is elfogadható, ha előtte felnevelnek 2-3 gyereket. Persze itt is túlestek sokan a ló másik oldalára és a karrierista, hedonista, gyerektelen modell terjedt el.
Világos, épp arra utaltam, hogy pl. Ferenc József híve volt az ilyen ésszerű haladásnak, a Petőfik azonban a világot fenekestől akarták felforgatni. Pl. Petőfi boldog volt, hogy neje nyugati mintára (G.Sand) férfiruhában jár és szivarozik. Ez öncélú lázadás volt az élet természetes rendje ellen. Jön március 15: ne feledjük, a forradalmárok a szélsőséges feminizmus előfutárai is voltak…
Őszintén kíváncsiskodom. Ez a dinasztia iránti rajongás hogy jön ide? (Hogy ez mennyire értelmes dolog a jelenben, az más tészta, csak a nekibuzdulást nem értem). Lemaradtam volna valamiről?
“Mondjuk ilyen a női öltözködés, szűkség volt bizonyos lazításra” – Nem értem, miért lett volna erre “szükség”? Szükség alatt azt értjük, hogy végrehajtása nélkül a funkcionalitás megsemmisülne, számottevően csökkene. Pl. egyes buta öltözködési formák elhagyása, mint pl. a fűző, vagy a kínai lábzsugoritás elhagyása valóban praktikus (is) volt, de ezt sem valami kronolatrikus, “ezt már meg kell haladni” gondolodásmód alapján.
Akkor nem szükséges volt, hanem hasznos. Nem tudományos dolgozatot írtam az előbb. Azért nem kell minden változást ellenezni, amelyek könnyebb életet jelentenek az átlagembereknek. Azokat kell tiltani amelyek rombolják a társadalmat, mondjuk tudatos karrierista vagy hedonista női gyerektelenség.
Miért (és mi) lenne (volt) hasznos változtatás?
Világos, hogy a változás önmagában az erkölcsi jó vonalán nem jó és nem rossz, hanem közömbös. Most a hasznos jó oldaláról közelítetted meg. Miért volt hasznos? Ami pedig hasznos, nem biztos, hogy erkölcsös.
Ne legyünk már ennyire kötekvőek. Az például magától értetődik, hogy a régi fürdőruhadivat abszolút nem volt praktikus, majdhogynem lehetetlenné tette az úszást. Erkölcs és prüdéria között azért van különbség.
Legyünk őszinték az erkölcs csak a nők teljes elnyomásával valósítható meg. Egy átlagos férfira egy teljesen felöltözött szép nő is izgatólag hat, látja az arcát és a teste körvonalait a ruha alatt. Ezért csak a testet teljesen takaró burka lenne erkölcsileg elfogadható, ami rendkivül hátrányos a nőknek. Ezért kompromisszumra van szükség, a nők számára kényelmes öltözködést el kell fogadni. Ez persze nem jelenti az olyan utcai ruha helyeslését, amelynek az egykori prostik mintájára egyetlen célja a férfiak szexuális izgatása.
Esetleg elég lenne a szép nőket beburkolni, a csúnyák, öregek nyugodtan vehessenek bikinit. Egyébként előfordul, hogy burkába öltözött nőket erőszakolnak meg, szóval ez sem garancia. Na és mi van azzal, ha a nők lesznek szexuálisan izgatottak, ezt nem kellene megelőzni valahogy, már csak az erkölcs miatt?
Ezért mondtam, nem lehet teljesen erkölcsi alapon eljárni. Az iszlám ezt a kérdést is próbálta megoldani, ezért a férfiak turbánt hordanak és nagy bozontos szakállt a kisértés csökkentésére :) Azért remélem nincsenek ilyen gondjaid (vicc volt) :)
A szakáll nem hiszem, hogy ezt a célt szolgálja, mivel a férfiasság egyik jelképe. És a nőknél a férfiak megjelenése kevésbé befolyásolja a vonzalmat.
Az az érdekes, hogy miért csak azt kellett megakadályozni, az erkölcs nevében, hogy a férfiak izgalomba jöjjenek egy nő láttán, fordítva miért nem? Az nem ugyanolyan bűn, ha a nő esik kísértésbe, és megkíván egy idegen férfit?
“miért csak azt kellett megakadályozni, az erkölcs nevében, hogy a férfiak izgalomba jöjjenek egy nő láttán, fordítva miért nem?”
->
“És a nőknél a férfiak megjelenése kevésbé befolyásolja a vonzalmat.”
Nincs ellentmondás, korlátozhatták volna például a férfiak viselkedését, hogy ne legyenek olyan vonzóan férfiasak :) Nem feltétlenül öltözködésbeli korlátokra gondoltam. Csak fura, hogy miért azzal az erkölcstelenséggel foglalkozunk csak, hogy a férfi megkíván egy idegen nőt, és a fordítottjával miért nem.
Valami logikus oka nyilván van. Lehet, hogy mai szemmel persze nem annyira logikus, de annak idején valamiért csak így alakult. Talán mert ha valaki megkívánta a más feleségét, akkor kakukkfióka került a családba, amit mindenki igyekezett elkerülni. Ha viszont a férjet kívánta meg egy idegen nő, az a nemzetségnek csak hasznára vált, terjedtek a gének.
Eszembe jutott még valami: a feleségeket nem csak a férjek őrizték féltékenyen, de az anyósok is. Hiszen a nőknek nem volt elég fiút szülni, vigyázniuk kellett annak a feleségére is, ha azt akarták, hogy az ő unokáik szülessenek meg. Ezért lehet, hogy az afrikai barbár női kimetsző és összevarró ‘műtéteket’ is nők végzik el a nőkön…
Nem igazán értem, hogy miről is van szó, mert a férfiak ruházkodása még a mai napig is konzervatívabb mint a nőké :) A férfiak sosem jártak miniruhákban…
Írtam, hogy nem az öltözködésre gondoltam elsősorban. Nem értem mit nem értesz.
Felmerült, hogy az erkölcs fenntartására öltözködtek sokáig a nők úgy, hogy ne legyenek kihívóak, ne essenek kísértésbe a férfiak. Mert ugye a férfiakra nagyon hat a látvány, ezért ha nem látnak kívánatos női formákat, akkor majd nyugton maradnak. Én meg arra vagyok kíváncsi, hogy ugyanígy az erkölcs fenntartására miért nem vezettek be olyan szokást, ami azt akadályozta volna meg, hogy a nők essenek kísértésbe.
Maestro: ezek lehetnek logikus okok, és gondoltam is, hogy van oka. Bár ezeknek az erkölcshöz nincs köze, inkább a biológiához. Ha a keresztény értékrendet vesszük, ugyanolyan bűn más férjét megkívánni, mint más feleségét. Ebben az esetben a nőkre vonatkozó öltözködési szabályok nem az erkölcsön alapulnak, hanem a fajfenntartó ösztönökön.
Az erkölcs nem valami misztikus, világ feletti, isteni eredetű dolog, hanem egyszerűen egy széles körben elfogadott normarendszer, amit ha betartanak, akkor működik a világ. És ezek szerint a világ működéséhez fontos volt a nők hűsége, de nem annyira volt érdekes a férfiaké.
dean… “a férfiak ruházkodása még a mai napig is konzervatívabb mint a nőké :) A férfiak sosem jártak miniruhákban…”
“Minigatyában” viszont igen – alsógatya nélkül. :o))
A ’70-es évek nadrágdivatja sem volt igazán konzervatív – amikor kikopott a farmer a tökükön. És mellé köldökig kigombolt ing volt a divat.
És igen, tudom, hogy ezek ellenére is általában a nők ruhái és megjelenése általában kihívóbb, mint általában a férfiaké általában. :o))
Néhány gondolat…
Erkölcstelen, ha egy férfira izgatóan hat egy nő? Ki “tehet” erről, ki a “felelős”, ha teljesen (erkölcsösen) felöltözve is ilyen hatást váltok ki?
És ha beburkolsz… kicsit sietek, szaladok, ne adj’ Isten fúj a szél… Akkor világosan kirajzolódik a test körvonala, teljesen a testre tapad a lepel…még izgalmasabb is lehet egyeseknek, mint burka nélkül… Mindenki pontosan tudja, mi van a lepel alatt, hiába takarom el… A test teljes takarása sem biztos megoldás.
Azzal teljesen egyetértek, hogy a ledér öltözék nem helyes.
Épp azt magyarázom nem lehet 100 %-ban erkölcsösen élni, középutat kell találni. Az erkölcs alatt a régi keresztény és az iszlám erkölcsöt értem. E szerint egy férfinak és egy nőnek is hűségesnek kell lennie házastársához, nem vágyhat másra. A kisértés elkerülésére szolgáltak az öltözködési szabályok, ezért viseltek régen kendőt az asszonyok és jártak egész testet fedő ruhában. Az más kérdés, hogy a felső rétegek tagjai közül sokan figyelmen kivül hagyták ezeket az előirásokat már a középkorban is. A házasságon kivüli nemi élet pedig hivatalosan tilos volt, még ha voltak olyanok is akik megszegték ezt, főleg a városokban.
Az biztos, hogy Pozsonyi elkötelezett monarchista: http://regnumportal.hu/node/572
Erről inkább őt kérdezzük meg.
Huh, szerinted hamisította Pánczél Hegedűs az interjút? Durva lenne…
Fentebb is próbáltam rá célozni, de nem nagyon kaptam rá feleletet. Egy alkotó művének minőségét a tehetség, eredetiség, szellemesség, íráskészség, megjelenítő erő határozza meg, nem pedig, hogy az illető Ottó (tudjuk, örökös király stb.), Mussolini, vagy Horthy előtt tiszteleg vigyázzban állva. .A baloldaliságot figyelmen kívül hagyom, mert abban a szellemi tartományban egy-két “hasznos idiótát” leszámítva nincsenek jelentős személyiségek…
Más esetében – Horváth Róbert – már volt példa önkényes vágásra…
Nem tudom, itt történt-e ilyen, viszont Pozsonyi úr cizellált álláspontját ismerem a kérdésben. Ő számára a szukcesszív (örökletes) monarchia relatív érték, mivel vallja azt józan paraszti esze mentén, amit Aquinói Szent Tamás a “De regno” (A kormányzásról) munkájában: a sokaság uralma könnyebben válik zsarnoksággá, mint az egyeseké, ahol a személyi felelősség tapinthatóbb. (Persze mást ért zsarnokságon maga az angyali doktor is.)
Pozsonyi úr számára a monarchia nem önérték, hogy tapsikoljuk a skandináv és angolszász kirakatmonarchiáknak, hanem ennél sokkal több és mélyebb valóság.
A “modernségnek” ezen hajszolását nevezte Jacques Maritain “kronolátriának” (=idő ill. korimádat) A garonne-i paraszt című műben, egy kis idézet:
Az ismeretelméleti kronolátria
E betegséget Szent Pál mint majdan eljövendőt jósolja meg (erit enim tempus), de úgy látszik, egyetlen kor sem maradt teljesen mentes tőle. Ám az igaz, hogy korunk e téren vitathatatlanul tartja a csúcsot.
Megjegyzendő, hogy Szent Pál központi szerepet tulajdonít a professzoroknak e betegség terjesztésében. El fog jönni az az idő, mondja[1], amikor az emberek a didaszkaloi[2] tömegét keresik, mert viszket a fülük. Más szóval: e nagyon fertőző betegség gócpontja, úgy látszik, a szakemberek vagy professzorok körében lesz. És a fülviszketés olyannyira általánossá válik, hogy többé nem lehet meghallani az igazságot, s az emberek a mesék felé, vagy — ahogy Szent Pál írja — epi tusz müthusz, a mítoszok felé fordulnak[3]. Lám csak, itt vannak azok a kedves mítoszok, amelyeket ma annyira fogyasztunk? Persze, de nem az emberiség ifjúkorának nagy és tiszteletre méltó mítoszai; viszketegségünket az elaggottság mítoszai csillapítják, a terméketlen és (professzorok által) összeeszkábált mítoszok, — különösen a mítosztalanítás mítosza.
E viszketegség gyógyszereként fenyegetett minket Übü papa ,,a fülbe teendő pálcikával”? Silány orvosság, annyi bizonyos; mert a betegség oka a rosszul tápláltság és a súlyos vitaminhiány.
Azt hiszem, itt az ideje a fő tünetek rövid leírásának. Az első, amellyel e pillanatban foglalkozom, a megszállott kötődés a múló időhöz, az ismeretelméleti kronolátria. Túlhaladottnak lenni maga a Seól. Állíthatott-e egy túlhaladott szerző bármi igazat? Végül is ez nem elképzelhetetlen; de nem számít, mert, minthogy túlhaladott, nem létezik többé, amit mondott.
E kronolátriával tömeges emberáldozatok járnak, más szóval van benne némi mazochizmus. Szinte zavarba ejtő annak az embernek (kétségkívül nem szerénységből, hanem az eltűnés vágyától hajtva gyakorolt) önmegtagadására gondolni, akit ma egzegétának neveznek. Halálra dolgozza magát, vért izzad, s mindezt csak azért, hogy két év alatt meghaladottá váljék. S ez így megy egész életén keresztül. S amikor meghal, végérvényesen meghaladják. Életműve arra szolgál, hogy másoknak legyen mit meghaladniuk, hogy azután őket magukat is meghaladják. De saját gondolataiból egyáltalán nem marad semmi.
A filozófusoknál nem találkozunk ilyen mazochista önmegtagadással, mert a divat az ő körükben tovább tart (húsz évig, sőt a legszerencsésebb esetekben harminc évig). Van idejük, hogy illúziókba ringassák magukat, remélhetik, hogy legalább életükben nem haladják meg őket. Ám ami meglepő, az az a forma, amelyet az ő körükben ölt az ismeretelméleti kronolátria. Mindegyikük azzal kezdi, hogy valami újat kívánva találni, kétségbe vonja azt, amit közvetlen elődei mondtak (akik azonnal és visszavonhatatlanul meghaladottakká válnak), de a világért se vonná kétségbe azt a művet, amelyet az Idő alkotott az ő korukig, legalábbis az ő szellemi rokonságának körében; az övét megelőző filozófiai iskolákra fütyül (hiszen túlhaladottak); de az én szellemi irányzatom jelen van (abban az értelemben, hogy továbbra is termékeny), s nekem csak erre van szükségem; egyáltalán nem kell tudnom, hogy már kezdetben elvétette-e az igazságot vagy sem[4]; az egyetlen alapot, amelyről indulhatok, az a pont képezi, ahol a fejlődés görbéje hozzám érkezik, s ez tabu.
Ilyen vagy olyan formában mindig a múlandó imádata bukkan fel, vagy azért, hogy hagyjam magamat felfalni az idő által, vagy azért, hogy csukott szemmel elfogadjam, amit az idő létrehozott (abban az irányzatban, amelyhez tartozom), mielőtt beléptem a küzdőtérre.
Aggódva az igazságért és megragadva az igazságot a szellem túllép az időn. A szellem dolgait a múlandóság — azaz az anyag és a merő biologikum — törvénye alá vetni, úgy tenni, mintha a szellem a Legyek Urának volna alárendelve: ez a Szent Pál által leírt betegség első jele, első fontos tünete.
[1] 2 Tim 4, 3 ,,Lesz ugyanis idő, mikor majd az emberek nem viselik el az egészséges tanítást, hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.”
[2] [tanítók]
[3] [Vö. 2 Tim 4, 4 ]
[4] Egy nagy filozófus természetesen mindig új horizontokat felfedezve veszíti el a fejét. Másképp fogalmazva: ha egy mindent rossz irányba térítő hibát az általam is képviselt irányzat kialakulásakor követtek el, a későbbiek során még születhettek olyan potenciális nyereségek, amelyek (hiába) várják, hogy egy helyes perspektívába áttéve aktualizálódjanak. S a bölcsek, akik elhelyezhették volna ezeket a saját kincseik közé, talán aludtak felettük; vagy azzal voltak elfoglalva, hogy előadásokat tartsanak szórakozott hallgatók számára, vagy egymással vitatkozzanak. De ez egy másik történet…
Ennek is világnézeti, létszemléleti, metafizikai alapjai vannak.
A kanti agnoszticizmus szerint az elégséges létesítő okság elve (principium causae efficientis sufficientis) csupán a járulékok (accidentia) fizikai világában működik, de csődöt mond, mihelyst az állagok (substantia) metafizikai világában akarjuk alkalmazni. Kant szerint az emberi értelem képtelen megragadni az ismeretelméletileg transzcendentális magánvalót (Ding an sich; nómenon), csupán az ismeretelméletileg immanentális jelenséget (phainómenon) fogja fel. Oksági viszony így csak ezek esetében lehet objektíve érvényes.
Ezért a posteriori (az okozatból az okra visszavezetett) ismeretünk nem lehet az érzékileg érzékelhető jelenségek világán kívül, azokról csupán a priori (az okból az okozatra következtető) ismeretünk van. Tételezünk bizonyos dolgokat, oksági láncolat nélkül.
A kulcsa az egésznek az, hogy Kant tagadja, hogy a jelenségvilágból a magánvaló világába lehet ismeretelméleti átmenet, lehetséges oksági összefüggés, illetőleg azt tagadja, hogy az ember erre bizonyosan ezt az átmenetet megismerni ‘a posteriori’ az érzékelhető világból kiindulva.
Természetesen azt nem tagadhatjuk, hogy egy érzékelhető jelenséget először egy másik érzékelhető jelenségből kell levezetnünk, de az elégséges létesítő okság elve alapján eljutunk oda, hogy valamit metafizikai és fizikai képtelenség levezetni csupán egy másik jelenségből, és magánvaló okot kell tételeznünk az okozat megvalósulásához.
Egyébként a kanti ismeretelméleti agnoszticizmus “fejszéje” saját maga alatt vágja ki a fát. Metafizikailag és fizikailag sem igazolható a metafizika-ellenes “metafizikája”.
A kanti ellen-kopernikuszi fordulat az összes romboló ideológia ismeretelméleti alapvetése, relativizmusuk igazolási pontja.
Kedves Suum, nagyon érdekes a hozzászólásod.
Kronolátria…egzegéta… Ezekről most hallottam először, jól meg is jegyeztem magamnak, köszönöm! :)