Belleville

Rozsda és csont

A közös nézőpont fontossága.

Don Qujon cikkét olvasva eszembe jutott egy film, amit a hétvégén volt szerencsém megnézni. Nem véletlenül mondják az amerikai vígjátékokra, de még a texasi rangerek erkölcsi nézeteivel megáldott tesztoszteron-hősökre is, hogy az egész nem életszagú. Van is egy mozgalom (női tekintet), amely azt szorgalmazza, hogy a filmekben a nő a maga valóságában jelenjen meg, s ne az elhomályosult férfi nézőpontból. Lássunk csodát! Az egyetlen feminista irány, amely értéket tud teremteni. De ez olyan nagyszerű női rendezőknek köszönhető, mint Andrea Arnold – a Red Road és az Akvárium rendezőnője -, illetve annak, hogy amit férfi nézőpontnak titulálnak az valójában az amerikai filmgyár többszöri kompromisszumokon alapuló bamba tekintete. A Red Roadban egyszerűen zseniális, ahogy a nagyvárosi kamerahálózat monitorjait bámuló főhősnő egy este váratlanul végignéz egy eldugott, félreeső helyen lezajló aktust. Rájön, hogy annak férfi résztvevője gázolta el ittasan a fiát. Úgy dönt, személyes bosszút áll, amihez nőiességét használja fel. A férfi közelébe kerül. Megtörténik – a rendező meleg színhasználata következtében rendkívül szenvedélyesnek ható – az aktus. Majd a nő otthagyja az ágyban pihenő férfit, a vécében összeveri magát és az óvszerről származó ondóval nyomokat hagy önmagán. Eközben végig ott lappang az érzés a nézőben – amit egyébként az aktus is megerősít -, hogy a tragédia következtében van egy megmagyarázhatatlan sorsközösség az anya, és a fiát elgázoló férfi között. Csak a film végén – amikor a nő megbocsájt a férfinak – nyer a maga teljességében értelmet a néző számára ez a furcsa sorsközösség.

Keresd az olyan filmeket, amelyekben a valóság behatol a cselekménybe!

Ha megkérdeznétek, ezt a tanácsot adnám nektek. Én a mai napig, ha haza jövök hétvégére a családi fészekbe, mert másutt dolgozom, olykor leülök az itthoniakkal, hogy megnézzünk néhány olyan filmet, aminek semmi köze a valósághoz. Csak ajánlani tudom Jenifer Annistonnal a főszerepben az évről évre megjelenő felszínes vígjátékokat. De ha valaki ragaszkodik hozzá, egy egész listát tudnék adni a tipikus vígjáték-szereplőkről. Ha már ilyen kategóriában keresünk filmet, akkor Judd Apatowot, vagy Jason Reitmant nézzünk, akik “a műfaj Woody Allenjei”. Gimnázium második osztályában láthattam a Szerelem, pénz, szerelem című német filmet, amelyben két kamasz rövid szerelmét követhetjük nyomon. Kapcsolatukra a pénztelenség nehezedik nyomasztó súlyként. Egy panel lakásban élve makacsul hajtogatják, hogy szeretik egymást, miközben a srác “átmenetileg” futtatja a barátnőjét. Hát egy ilyen fordulatot nehezen tudnánk elképzelni egy amerikai vígjátéktól. Paradoxon: sokszor azért nézünk filmet, hogy megszabaduljunk a mindennapi problémáktól, így nem panaszkodhatunk, amikor cserébe életidegen érzéseket kapunk.  Így nyer értelmet Michael Haneke osztrák rendező életművében rejlő zsigeri borzongás. A legdurvább horrorok is legfeljebb undorral töltenek el, de nem okoznak olyan elemi egzisztenciális borzongást, mint mondjuk M. Hanekétől a Benny videója

A film

Végre eljutottunk oda, ahol kezdődik az a film, amelyről írni akarok. Ali és fia utaznak a vonaton. Láthatóan napok óta nem ettek úgy, hogy jól is lakjanak. Az utasok otthagyott ételét guberálják össze. Az anya otthagyta a fiát. Sőt még vele csempésztette át a kábítószert a határon. Az apa sem jobb, mivel nem érzi át annak a súlyát, hogy felelősséggel tartozik a gyerekért. A nővére a film során egyszer a szemére is veti, hogy minek hozta magával. A férfi a könnyebbik végén igyekszik megfogni a dolgokat. A gyereket lepasszolja a nővérének – aki elszállásolja őket – és még az óvodába sem tud elmenni a fiáért. A munkahelyén hamarosan – a megterhelő biztonsági őrködés helyett – egy férfival kezdenek el seftelni: rejtett kamerákat telepítenek, amelyekkel az áruház az alkalmazottjai után kémkedik, majd a fogadásokba bekapcsolódva szétvereti a fejét. Ebbe a világba kerül bele Stephanie, egy teljesen másképp szocializálódott fiatal lány, aki valószínűleg sosem kereste volna meg a férfit, noha tetszik neki Ali nyomulása. (Egy baleset miatt amputálni kell a nő mindkét lábát.) A kettejük közötti különbségek és azonosságok a szexualitásban is visszaköszönnek.
Megismerkedésükkor Ali egy diszkóban dolgozik kidobóként. Egy nap Stephanie-t megveri egy férfi, mert miután a lány szexuálisan felgerjesztette, otthagyta őt. Ekkor Ali hazaviszi az összevert lányt. A nő megengedi Alinak, hogy felmenjen hozzá jégért a kezére, aki ekkor találkozik a nő viselkedése miatt magából kikelt barátjával. Egy ominózus beszélgetésük során kiderül, hogy amíg Ali majd’ minden útjába eső nőt megdug, addig Stephanie-t az iránta érzett sóvárgás tölti el élvezettel.
A nőnek erről az érzésről kell lemondania lábai elvesztésével. Ugyanakkor erre van szüksége, hogy “otthagyjon” egy számára elkényelmesedett kapcsolatot, ahol érezhetően ő az erősebb fél, és a férfi csak örülhet, hogy mellette van. A balesetet követően hirtelen Stephanie kerül kiszolgáltatott helyzetbe. Alihoz való vonzódása mögött az áll, hogy a férfi bármiféle sajnálkozás nélkül segíteni akar neki. Végül egy beszélgetést követően szexuális kapcsolatba bonyolódnak.  A kiszolgáltatottság és az azzal vissza nem élő önzetlenség hozza össze, és a körülményekhez való alkalmazkodás tartja együtt őket. Mindkét fél igényét kifejezi ki az a jellemző tudatossággal megfogalmazott mondat, amelyet a nő mond a férfinak a cselekmény kulcspontján: ha kapcsolatot akarnak, akkor azt “csinálják rendesen”. 

1 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 51 vote, average: 5,00 out of 5 1 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Belleville

Belleville
Először is szeretnék mindenkit üdvözölni. Már nem új dolog nekem a blogolás, írás, mivel már évek óta űzöm az ipart. Eredetileg filmművészeti bloggal indítottam. Így valószínűleg itt is többször ebben a témában fogok írni, mivel csak arról akarok értekezni, amit tökéletesen átlátok.

28
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
5 Egyéni hozzászólás
23 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
Reszet ElekborostaBelladonnadaphneedie Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Egyre több olyan ostoba film lepi el a magyar kereskedelmi tévéket is, amelyeknek az értékét legfeljebb kilogrammra lehetne mérni. Ezeket olyan irrealitás jellemzi, amely a cselekmények szálait és a szereplők ábrázolását egyaránt érintik. Nem hiszem, hogy ezt a filmipar férficentrikusságával, viszont sokkal inkább szimpla dilettantizmussal kell magyarázni. Annál inkább is, mivel ezek a félresiklott jellemrajzok nem csak a női, hanem a férfi szereplőket is éppen annyira torz módon ábrázolják. Azt persze már megszokhattuk, hogy mindenből lehetséges nőmozgalmi kérdést kreálni. Szóval szerintem nem “női tekintetre”, sokkal inkább “emberi tekintetre” lehet esetleg szüksége a (szerintem főként az amerikai) filmiparnak. Bár, hogy azonnal revideáljam magamat is: Tulajdonképpen a önkifejezési szabadság körébe tartozik, hogy a művészek milyennek akarják látni, láttatni a férfiakat és a nőket….

Toplak Zoltán
Újságíró

Azt hiszem, megnézem mindkét filmet. Jó lesz valami mélyet és tartalmasat látni. Viszont megértem azokat az embereket is, akik filmet nézni kikapcsolódni, kicsit menekülni akarnak. Komoly filmet nézni megterhelő érzelmileg is, értelmileg is, én sem mindig teszem szívesen. Ráadásul – ez meggyőződésem – komoly, értelmes, jószándékú emberek válnak akaratlanul is a rossz reklámozójává, mert feltárnak egy problémát, de kivezető utat nem mutatnak belőle, és ezáltal szándéktalanul sugallhatják: ez is lehet helyes út. A Férfiak Lapján pl. Maupassant: Egy korzikai bandita c. novellája kapcsán írtam egy agymenést.

A kevésbé igényes, de nem teljesen haszontalan filmek közé sorolom pl. “A csúf igazság” -ot, Gerard Butlerrel és Kaherine Heigl -el.

A filmekről három nő jut az eszembe. Egy fantasztikus pszichológusnő, aki szép, szexi, okos és érzelmileg is intelligens. Három évig dolgoztunk egymás mellett. Gyerekkorában elhagyta az édesapja, de ő dolgozott ezen felnőtt korában. Egy írónő hasonló témájú könyve segített pl. neki. A történet feltárja, hogy az ilyen bűnös férfi élete sem fenékig tejlfel, és ballépése gyümölcseit ő is kénytelen leszüretelni.

A másik két nő testvérpár, és a Kékkeresztbe (református iszákosmentő szolgálat) járnak segíteni. Ők gyerekként tapasztalták, hogy a bátyjuk és édesapjuk alkoholista volt. Mégis szembe tudtak nezni ezzel a lelki sebbel, és ma ők segítenek más férfiaknak talpraállni.

Alapvető a megértés és megbocsátás az életben, férfiaknak (mert ők is kapnak sebeket) és nőknek egyaránt. A gyűlölködő fröcsögés, bár részemről érthető (hiszen nyilván fáj belül valami, azért viselkedik így, aki ezt teszi), de nem helyes. Nem vezet sehová, pontosabban ahova vezet, oda én inkább nem mennék.

Köszi Borosta a cikket!

Toplak Zoltán
Újságíró

Illetve Red Road-ot nézek.  Red Rout-tal pórul jártam volna. :-)

Belladonna
Olvasó
Belladonna

Kihagytátok a Hullámtörést von Trier-től. Elég nehéz film az is, utána napokig alig éltem.

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez egy nagyszerű film. Nem csoda hogy utána Cotillard kisasszonyt elhalmozták szerepajánlatokkal.

Kedvenc részem, amikor a pasi elhívja a lábatlan lányt fürdeni. A lány csak annyit kérdez vissza: Te hallod mit beszélsz? Mire a srác mivel láthatóan egyáltalán nem érti a problémáját: Miért? Nincs fürdőruhád?