don Fefinho
0 megosztás

Sápitozzunk!

Ismét hallatott magáról az a nő, aki 2010 február 8-án bealtatózta, majd többszöri késszúrás után elevenen felgyújtotta férjét, amit, bár egyértelműen bűnösnek bizonyult, körömszakadtáig tagadott.

Özv. Nyírőné Sápi Andrea, aki a gyilkosság ellenére súlyos vagyonokat örökölt, azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy szexuális visszaéléssel vádolt meg egy börtönőrt és társát, akik akár négy évet is kaphatnak, ha bűnösnek bizonyulnak.

A bejátszott videón az esettel kapcsolatos flegma közönye, valamint az a tény, hogy az állítólagos nemi aktus a vállmagasságban lévő tátikán keresztül kellett volna lejátszódjon, szerintem érdekes kérdéseket vet föl. Mindenesetre a híradók bájosan már tényként beszélnek az esetről, én viszont nem szeretnék sugallni semmit (igaziból de), mérlegeljen mindenki belátása szerint.

Post Author: don Fefinho

don Fefinho
Jön sok ember és mind jobbat vár, És haragszik, mert csak engem talál. Az a hibám, hogy nem a Béla vagyok, És ezzel sok méregre adok jó okot.
f Facebook
0 megosztás


29
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
19 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
16 Hozzászólások szerzői
Szergej55KodobirsalmaanicaSuum cuique Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Maestro
Szerkesztő

Csak azért sápítozol, mert félsz az ilyen erős nőktől! :-P

Alter Ego
Szerkesztő

Részemről is készségesen bevallom, hogy a hideg futkározik a hátamon a csomagolás és a beltartalom közötti (penge)éles ellentéttől. – Egyébként meglepő, hogy milyen gyors nevelő hatással van a börtön még a legkegyetlenebb gyilkosokra is. Mert ugye, ezt most úgy kell értenünk, hogy a fekete özvegyben pillanatok alatt kifejlődött az emberi méltóság tisztelete és a jogérzék?

Naooo
Olvasó
Naooo

Várhatóan súlyos büntetés egy nőnek úgy, hogy azért nyilván hozzá volt szokva a faszhoz, nehéz lehet neki, nehéz.

daphne
Olvasó
daphne

Még szerencse, hogy elolvastam a belinkelt cikkeket, nem vagyok én annyira otthon a börtönszlengben, el nem tudtam képzelni, mi az a tátika. Szóval egy kis nyílás az ajtón. Komolyan, tíz perce próbálom elképzelni, hogyan molesztálhatta az őr azon keresztül. Esetleg  disznóságokat kiabált be neki a cellájába. Ha csak úgy nem.

Alter Ego
Szerkesztő

Ezúton megállapítom, hogy nagyon gyenge a szexuális fantáziád és a térbeli feladatmegoldó képességed. Nekem tíz perc arra is bővel elég, hogy kitaláljam, hogy hogyan lehet egy hermetikusan lezárt betonbunkerben lévő nővel szexelni. :D Az persze már egy másik kérdés, hogy azt is nagyon gyorsan ki tudom találni, hogy egy efféle nőtől hogyan kell pillanatok alatt sok kilométeres távolságba kerülni.

daphne
Olvasó
daphne

Na jó, de az akarata ellenére? :P Vagy akkor is visszaélésnek számít, ha aktívan közreműködött benne?

Alter Ego
Szerkesztő

Bár (csak példaként ! ) a zsarolással kikényszerített szex is nemi erőszakként büntethető, de a videóból kiderül, hogy hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vétsége miatt indult “csak” eljárás a vádlottak ellen. Tehát nem nemi erkölcs elleni vétségek miatt. Az egyéb szövegkörnyezettől úgy hiszem nyugodtan el lehet vonatkoztatni.

Toplak Zoltán
Újságíró

Höhöhö ;-) Jajj, basszus percek óta röhögök, k jók vagytok.

mdmselle
Újságíró

De lükék vagytok :-DDD ezek a képek!

egyébként Daphne, én sem tudtam mi az a tátika, és amíg nem mondták, hogy az a kis ajtó az, azt hittem a tátika valami új politikailag korrekt kifejezés az orális szexre :-) De így sokkal cifrább a dolog!

daphne
Olvasó
daphne

:)) Én simán szó szerint vettem elsőre, és nem értettem, hogy kerül egy virág a börtönbe, gondoltam esetleg az udvaron, de akkor is, hogy lehet vállig érő egy tátika :))

smirti
Olvasó
smirti

Az ilyen “nők” miatt létezik a “minden nő kurva” sztereotípia.

Suum cuique
Újságíró

“A férjgyilkosságért – nem jogerősen – életfogytiglani fegyházra ítélt nő információink szerint azt állította, hogy nem erőszak történt, beleegyezett abba, hogy a fegyőr kedvét töltse rajta. Ennek pedig némely esetben tanúi is voltak, mégpedig S. Andrea zárkatársai, akiket most kihallgattak az ügyészségen.” (forrás)

anica
Olvasó
anica

csak nekem tűnik hihetetlenül pimasz dolognak ebben az esetben az Özvegy előnév viselése?

,

 

Maestro
Szerkesztő

Talán így próbál szánalmat kelteni maga iránt? Mint a viccben:
– Vádlott, ön megölte a szüleit! Fel tud hozni bármit a mentségére?
– Tisztelt bíróság! Kérem vegyék figyelembe, hogy apátlan-anyátlan árva vagyok…

birsalma
Olvasó
Naooo
Olvasó
Naooo

“Sápi Andrea a fegyházban azt állította, hogy elcsábította őt az egyik börtönőr, akinek falazott a társa, ellenük eljárás is indult.”

Ha elcsábít engem egy nő, hogyan tudnám eljárás alá vonatni, amiért leszopott?

Suum cuique
Újságíró
Kodo
Újságíró
Kodo

Ez szenzációs! :)
Ide is teszem külön a videót.

Szex börtönajtón keresztül
Közzététel: 2015. márc. 8.
Ez a videó vizuális kiegészítése egy konkrét büntetőügyben elhangzott védőbeszédnek. “Tudományos” igényességgel igyekszik cáfolni annak lehetőségét, hogy közösülni lehessen börtönajtón keresztül.

https://www.youtube.com/watch?v=8QRFlgs-nVI

Szergej55
Olvasó
Szergej55

Pszichopata kurva, el kellene altatni.