Először is, frissen csatlakozott tagként köszönöm a lehetőséget, hogy írhatok. Engedjétek meg, hogy gratuláljak a honlaphoz: nagyon jó cikkeket írtok, a vitastílus pártatlan, objektív, korrekt, ha valaki valami hülyeséget ír, mindegy, hogy feminista vagy antifeminista az illető, az korrekcióra kerül – szóval így tovább.
Akkor így „új fiúként” mondanám is, hogy mi verte ki nálam a biztosítékot. Hát ez:
http://sportgeza.hu/sport/nfl/2013/04/07/artatlanul_ult_5_evet_most_profi_lehet/
A sztori a következő: Adott egy Brian Banks nevű amerikai srác, színesbőrű, aki már a középiskola alatt kiemelkedő sporttehetségnek számított: fizikai adottságai, gyorsasága, ereje alapján már ekkor a profik között focizhatott volna (amerikai fociról beszélünk természetesen). Már 17 évesen felvételt nyer egy kaliforniai egyetemi csapatba, úgy tűnt, egyenesen vezet tovább az útja a profi karrier és a sikeres élet felé.
És ekkor felbukkan egy 15 éves kis ribanc (elnézést, de nem tudom szebben mondani), egy bizonyos Wanetta Gibson, aki úgy gondolja: megcsinálja ő a maga kis szerencséjét ezzel a sráccal, mért ne keresse magát betegre egy férfi szerencsétlenségén: megvádolja nemi erőszakkal, mondván, Banks megerőszakolta őt, és hát az ő élete most már tönkre van téve, ugye.
Ami ezután következik, az tényleg maximum Orwell regényeinek a leghagymázasabb rémálom kategóriájába tartozna: a bíróság MINDEN BIZONYÍTÉK HIÁNYÁBAN elítéli Banks-et, pontosabban maga az ügyvédje mondja azt, hogy vallja magát bűnösnek, mert úgy megússza 5 évvel – ha ezt nem tette volna a bíróság MINIMUM 41 évre, NEGYVENEGY ÉVRE ítélte volna, de az életfogytiglan is reális lehetőség lett volna számára. Ismétlem: tették mindezt úgy, hogy az eljárás során minden létező tárgyi bizonyíték Banks ártatlanságát igazolta – beleértve a DNS-tesztet is.
No, de az élet tartogat még meglepetéseket. Banks leüli az öt évet, utána gyakorlatilag stigmatizálja az amerikai társadalom: a bokáján GPS-jeladót kell viseljen, hogy a rendőrség így védhesse meg „jövőbeni áldozatait”, az iskolákat három kilométerre sem közelítheti meg, munkát gyakorlatilag nem kap, az élete egy pokol. És ekkor – mit ad isten – felbukkan a kis Wanetta, facebook-on bejelöli Banks-et, majd némi beszélgetés után ügyvéd jelenlétében bevallja: hamis vád volt az egész, voltaképpen arról szólt, hogy így akart a családnak egy kis pénzt szerezni. Ugyanis – minő véletlen – a csaj családja beperelte az iskolát, ahol az állítólagos eset nem történt meg, és másfél millió dollárt nyertek a perben. Másfél millió dolláros jutalom azért, hogy hamis vádak alapján kettétörik egy ember életét és tönkreteszik egy élsportoló karrierjét, még mielőtt az elkezdődhetett volna. A poén, hogy a fiatalok között nem is volt szex (se erőszakos, se másmilyen), „barátok” voltak jó pár éve (milyen barát az, aki ilyet csinál???).
A nő újabb vallomásáról felvétel készül, így Banks priuszát eltörlik, kap egy újabb esélyt: Igaz, már 27 éves, vagyis a sport szempontjából legjobb időszakon már sajnos túl van, az amerikai futballban már túlkorosnak számít, de kiemelkedő tehetsége révén talán még van némi sansza a profik közé kerülni, és legalább egy részét visszanyerni annak, amit ez a ribanc elvett tőle.
DE – és most jön a slusszpoén, kérem szépen – Gibson nem hajlandó bíróság előtt is tanúskodni, ugyanis akkor vissza kéne fizetni a pénzt, azt a kis ribanc és kedves családja pedig tíz év alatt már bőven elverte. Wanettánkat tehát nemcsak, hogy nem zárják börtönbe hamis tanúzásért, de még a hamis tanúskodásért kapott 30 ezüstöt se kell visszaadja, minden megy tovább. Közben az iskola, amelytől a pénzt kizsarolták, valószínűleg csődbe ment, vagy legalábbis hatalmas anyagi nehézségekkel küzd.
Úgy első körben bennem ez alapján a sztori alapján a következő kérdések fogalmazódnak meg:
– Milyen világ az, ahol valakit hamis vádak alapján elítélhetnek BIZONYÍTÉK HIÁNYÁBAN, sőt, úgy, hogy minden létező bizonyíték voltaképpen az ártatlansága mellett szól?
– Hogy kaphat valaki másfél millió dollárt érdemi vizsgálat hiányában egy olyan vádért, ami koholmány volt? Nem kizárt, hogy a kiscsaj még szűz is volt akkoriban, elég lett volna egy nőgyógyászati vizsgálat, és az egész ügy oda kerül, ahova való.
– Hogyan törheti ketté egy fiatal ember egész életét egy ribanc ilyen vádaskodással, és hogy lehet, hogy a társadalom tűri ezt?
– Mi az, hogy ezt a nőt nem zárják börtönbe azért, amit tett?
– És végül: Hogy lehet, hogy még a pénzt se kell visszafizesse? Normális világ ez?
Szóval, kedves mindenki, nálam kiakadt a kakukkos óra. Ha ez a világ többi országában is így fog tovább menni, nagyon rövid idő alatt eljutunk a totális nőalapú diktatúráig. A probléma ezzel az, hogy ilyen mértékben torzult értékrendszerű társadalom nem fog tudni produktív és minden tagja számára élhető maradni. Ez egyszerűen agyrém. A feministák a nők nevében tönkre fogják tenni a fejlett világot, aztán majd ujjonghatnak a győzelmükért a jóléti állam és termelékeny gazdaság romjain. Katasztrófa.
– whoamiohmy
+ 1 kérdés : Hogy lehet, hogy ez vezércikként megjelent az indexen ?
Miért lep meg?
Mert szoktam olvasni az indexet…. Mondhatni sílusidegen.
Mert lehet sajnálni a labdakergető csokit.
Nekem meg ez jutott az eszembe: milyen jo szívű ez a srác! Az a film jut az eszembe róla, amelybenJack Lemmon es Walter Matthau egy néger sportolót perelnek be azzal hogy balesetet okozott a Lemmon alakitotta figuranak. A sportoló oonnantól segít neki foz rá csomó időt vele van… de az csak film, ez pedig a valósag.
Sajnos minket már nem is lep meg az ilyen, tele a padlás ilyen történetekkel. Az USA nagyjából lesz@rom, de arra figyelnünk kell, hogy hozzánk ilyesmi ne gyűrűzhessen be, és éppen ezért mégsem szabad lesz@rni az USA-t. Már csak azért sem, mert az egyébként abszolút ellenszenves Damu esetében sem volt tulajdonképpen semmilyen bizonyíték, mégis elítélték, tehát “az oroszok már a spajzban vannak”.
Sőőt! Lassan a kerek asztal köré telepedve osztják föl maguk között, amit a spájzban láttak, bárcsak ne a Próféta szólana belőlem…
http://atv.hu/videotar/20130412_36_civil_szervezet_a_nok_kepviseleteben
Azért megvan annak a maga bája, mikor 36 nőjogi szervezet azon kesereg, hogy a nőknek nincs megfelelő érdekképviseletük…
:))) Ígen igen, de ráadásul a műsorvezető úgy kezdte, hogy töb száz női civilszervezet van Mo.-n. (Nahát, hogy mik vannak, férfiszervezet mennyi is??) És ebből 36 szervezet kerekedik asztalhoz. Ez azt jelenti, hogy ha minden szervezetből csak egy asszonyság is részt vesz a férfiszidalmazó szeáncon, 65 centijével számolva átlagos mindőjüket 23,4 méter kerületű asztalra lesz szükségük, ami bizony majdnem 7 és fél méteres bútordarab, nehogy páruknak valami rossz sámliról kelljen fölfelé pislogniuk.
00.50 “Alapvetően a nőtársadalomnak az elmúlt 25 évben több olyan sérelme van, illetve diszkrimináció érte, amit hihetetlen módon föl sem lehet sorolni.”
3,35″…hiszen a társadalmi feszültséget a férfiak általában a nőkön verik le…”
Na és a 17 Széchenyi díjas között egy nő sincs, igaz az odaítélő bizottságban sem. Hát, nem először kiemelkedőt kellene alkotni azon a tudományos pályafutáson, esetleg kitüntetést kapni és esetleg utána, később részt venni az odaítésben?
Ki ez a hebegő habogó aktívista? Ha ez az elnöknőjük, milyen lehet a többi?
04:00 A nőket elképzelhetetlenül sok jogi diszkrimináció éri. Akár az adó, a TB rendszerben és még lehetne sorolni… – mondja Alföldi Andrea.
Tudunk-e olyan törvényekről, amelyek nemek szerint eltérően, a nők hátrányára rendelkeznek?
Olyanról tudok, ami nemek szerint eltérően szól, de éppen hogy a nők előnyére.
PL:
– 40 évet ledolgozott nők kedvezményes nyugdíjba vonulási lehetősége
– részmunkaidős foglalkoztatás esetén csakis nők után járó céges adókedvezmény… és most én mondjam hogy még sorolhatnám?
Nézzük csak a nyugdíjtörvény indokai között a blablákat, hogy tudjon unokázni, hogy háztartást is vezetett és már nyilván belefáradt stb. Viszont akár gyermektelen nő is igénybeveheti a kedvezményt, aki talán soha még csak nem is mosogatott, de 100 unokás, házimunkát végző férfi sehogy sem. Az indoklásoknak megfelelni tudó, azonos élethelyzetű férfi nem veheti igénybe, a jogosultság egyetlen feltétele ha valaki nőnek született.
Maga az Alaptörvény is úgy szól, hogy nem megengedett a nemi diszkrimináció, de pár sorral lejjebb az is benne van, hogy a nőknek külön kedvezmények adhatók.
Mit szólnának ezekhez ők, ha fordítottan lennének?
Azt próbálják meg hátrányként beállítani és sérelmezik, mi szerint túl kevés a csakis nőknek járó előnyben részesítés, kedvezmény.
“Maga az Alaptörvény is úgy szól, hogy nem megengedett a nemi diszkrimináció, de pár sorral lejjebb az is benne van, hogy a nőknek külön kedvezmények adhatók”
Igen, ezt úgy magyarázzák meg, hogy a pozitív diszkrimináció arányosan megengedett, ha az egy csoport védelmét,esélyegyenlőségét szolgálja…….csak azt elfelejtik hozzátenni, hogy ez a valóságban negatív diszkriminációt eredményez a másik oldalon. Tök logikus, hogy ha én egy csoportal szemben engedékenyebb vagyok,akkor a másik csoporttól elveszek valamit, a pozitív diszkr. mindig negatív diszkriminációval jár, de ezt nem mondják, holott ha valami negatív módon diszkriminál az tilos az Alaptörvény szerint is. Tehát ami az első mondatomban szerepel, azt úgy is meglehetne fogalmazni, hogy tilos a hátrányos megkülönböztetés, kivéve,ha azt törvény lehetővé teszi. Egy csomó szabály így van megfogalmazva ” ha törvény másképpen nem rendelkezik”, “ha azt törvény lehetővé teszi”, érdekes mód, ebben aze setben az árnyaltabb fogalmazást használják.
Az persze külön téma, hogy emnnyire van szükség erre a pozitív megkülönböztetésre,ebbe nem megyek bele.
Egy tökösebb riporter persze rákérdezhetett volna, hogy ugyan soroljon már fel pár példát…
TB-rendszer? Hát akkor lenne itt nagy ajvékolás, ha külön férfi és női eü/nyugdíj kassza lenne, és a férfiakat a férfiak befizetéseiből látnák el, míg a nőket a nőkéből.
“Maga az Alaptörvény is úgy szól, hogy nem megengedett a nemi diszkrimináció, de pár sorral lejjebb az is benne van, hogy a nőknek külön kedvezmények adhatók.”
Ez szép! Nem megengedett a nemi diszkrimináció, kivéve, ha a nőknek kedvez. És még van képük telesírni a médiát azzal, hogy a nők hogy el vannak nyomva. De persze mi vagyunk a hülyék, hogy hagyjuk. Kéne pár olyan politikus és riporter, aki ilyenkor a képükbe röhög és elmagyarázza nekik, hogy hazudozásra nem lehet politikát építeni.
beteg, még néhány év és befogadó országgá válunk az Amerikából érkező meghurcolt férfiakénak, akik a “fejletlenebb” jogrendű országok fele menekülnek majd, ha megjön az eszük.
Ide ugyan ne jöjjenek, amit zsidó uszításra a nagyapáik, meg dédapáik bombázgattak. Egyék meg amit főztek.
Ha már vendégcikk. Most olvastam egy régebbi vitát a mandineren az itt is közölt Obama ügyről. Tehát megdicsérte az ügyésznőt hogy jól néz ki és a feminista támadások miatt bocsánatot kellett kérnie. A mandineren mernek kommentelni a feministák, nemúgy mint itt. Az érdekes az volt, hogy egyből csatlakoztak az amerikai testvéreikhez és hatalmas sérelemként, elnyomásként élték meg az elnöki dicséretet. Visszatérve a cikkhez, itt is lenne rengeteg ilyen feljelentő nő és lennének ilyen bíróságok. Egyenlőre az a szerencse hogy Magyarországon kevés a feminista és a céljaik korábban nem voltak elsőrendűek a balos kormányoknak. Ezért csak egy elmebeteg ötletüket próbálták bevezetni az utolsó pillanatban 2010-ben, a gendersemleges nevelést, ami így csúfosan megbukott.
Sziasztok! Ritkán szólok hozzá a cikkekhez, mert nagyon nincs mit, a lényeg elhangzik többnyire előttem.
Múlt héten olvastam én is a cikket, engem is felzaklatott ez a fajta Női viselkedés, ahogy felemelt ez a fajta férfi hozzáállás.
Tovább kellene gondolni egy picit, hogy lehet ezeket kivédeni, ugyanis ki lehet.
Mondanék pár tanácsot: (nagyképűség nélkül, jó szándékkal)
1. Ha az ember Randi után hazakíséri a lányt, mindig parkoljon térfigyelő kamera látószögébe.A lányt ne kísérje sehova, maradjon az autónál, szemmel kövesse azt, hogy rendben elér a Nő lakásáig. De a férfi maradjon jól látható a kamera számára.
2. Sajnos ma már nem bízhat meg az ember senkibe. Ezektől a történetektől az egyébként
“normális” lányok is felbátorodnak. Egy “profinál” (prostinál) a feljelentésre kicsi a valószínűség: ebből él, hülye lenne. Ha mégis ilyen történik, azért azt többnyire megelőzte tényleges aktus… sovány vigasz (persze ezt sokan nem engedhetik meg maguknak, akkor tanácsolom az online pornót, azért még nemigen adtak 5/41 évet senkinek. Persze addig, amíg meg nem szünteti az EU)
3. Soha ne menjünk abba bele, (bármennyire romantikus, csábító) egy még ismeretlen Nővel, hogy kettesben andalogjunk valahol összefonódva… Nyilvános helyek; Mozi, Pub,
diszkó, étterem. Számtalan szemtanú igazolhatja később az állításunkat.
Egy tagadás egy állítás esetén a férfi mindig verve van. Bizonyítottak már be impotens
meleg férfiról is nemi erőszakot a nők…
4. Ezek a fajta “jó bulik, ártatlan heccek” a fiatalabb lányokra jellemzőek inkább,
/újhullámos feminizmus/ az idősebb korosztályra még nem annyira, velük ilyen téren
biztonságosabb.
5. (nem ide tarozik, de fontos) Ha környezetünkbe, közelünkbe gyermekek, kiskorúak játszanak, akár egy parkban, ne vegyük elő a mobilunkat: (ha az rendelkezik kamerával), nagyon hamar nyakunkba varja a pedofil pert valamelyik fontoskodó….
6. Ne bámuljuk a Nőket; maximum futó pillantás, egyre több helyen ez már kimeríti a
szexuális zaklatás fogalmát. Hamar börtönbe lehet kerülni egy füttyszó miatt is.
Természetesen ezen tanácsok sem nyújtanak 100%-os védelmet, akit nagyon akarnak, könnyen tönkretehetnek. De egy ilyen világban, ahol ennyire a Nők jóindulatára/rosszindulatára vagyunk utalva, mindenképp ajánlatos ezeket szem előtt tartani.
Köszönöm.
Mi köszönjük.
Túlzásba esel, Tibi…
Persze, hogy túlzok. (ma még)
Egy kicsit Utópisztikus hangulatba kerültem, tudjuk be annak…
Maholnap Viviane Reding ül az EU trónjára (a legesélyesebb jelölt), itt
pedig lehet, hogy a Bajnaira kerül a “papírkorona”.
Na, akkortól kezdve fogják szórólapokkal, “minden második Nőt” statisztikákkal, “látleletekkel”, kirakatkönnyekkel, írni az Alkotmányt, és akkor lesz megfontolandó amit írtam. Nem lesznek erőszak- bántalmazóperek, egyértelmű
lesz, ki mit játszik a darabban. Az “igazságszolgáltatás” olyan korlátok közé szorul; a bíró maximum a letöltés helyét határozhatja majd meg. Az évek adottak
lesznek. Először kiosztanak minden pofonért 10-éveket elrettentésképp, aztán ez válik a precedensé. Én úgy látom ez a Nyugati Bírói gyakorlat.
Hamis tanúzás, rágalmazás 300 millió forint, példaértékű ártatlan élet 5/41 év letöltendő. Nekem ez a képlet jött le.
Ma is kicsit Utópisztikus hangulatom van….
Sajnos ez a jovo! Elkerulhetetlen! Mi csak annyit tehetunk, hogy felkészulunk az ilyenre!
És miért írod a nőt nagybetűvel?
Még a Nokerten szoktam rá erre, mielőtt kiirtottak, kevésbé moderáltak, ilyen nüanszokon múlt sokszor, hogy nem töröltek rögtön. Sokszor tompítja az élét
a mondanivalómnak! Az “egyszerűbb” Nők megeszik, és semmibe nem kerül…
Annál undorítóbb oldalt még nem láttam. 2-szer töröltek,mert tiszta logikával,érzelemmentesen közelítettem meg a témákat. És mivel már ők is érezték, hogy ez így nem jó, jöttek a vádak az irányomba, amik inkább pont, hogy őket jellemezték (személyeskedés, ellentmodások,tématerelés). Undorító fegyverük, hogy törölnek személyeskedésre hivatkozva (persze azt is gúnyosan,nekem “na most segítek neked, hogy meggyógyuljál :)” megjegyzéssel) ezzel pedig eleve kizárnak, hogy az ezután rád érkező vádakra reagálj,amik pontosan kimerítik a személyeskedés fogalmát.
Hát igen, én is próbáltam valamennyi értelmet csempészni a nokertbe, de a vita számukra a bántalmazott nők sértése.
És tényleg utálatos, hogy blokkolnak, de utána még feltesznek kérdést, amire fura módon nem válaszolsz, és ezzel meg tudják mutatni, hogy legyőzhetetlen érvük van, és mindenki inkább menekül, csak ne törjön bele a bicskája a vitába . És persze a személyeskedés addig személyeskedés, amíg nem egy mindig kedves, megértő tagjuk csinálja.
Viszont ez már nekem is sok: “Bejegyezték a Nőkért Egyesületet”
No comment…
Jo észrevételek! Tényleg ovakodni kell! En csak annyit tennék hozzá, hogy Nagy-Britanniában is van ilyen állam által adományozott kártérítés! Tessék vigyázni a kulfoldi munkavállaloknak! Továbbá Svédországan ott van szegény Julian Assange esete! Eroszakkal vádolják! Es, hogy miért? Mert ovszer nélkul szeretkezett egy novel, és ez ott eroszaknak számít!
Hello ismerősök :-)
Sziaaaaaaaaaaaaa!! :o)))
Peter Blau a szakállas nő… ;o)))
Khm, üdv
Már csak a főnéni hiányzik szinte
Szerbusz, Peter!!! :))) Ne haragudj, hogy csak most vettelek észre! Mi van veled?
Először is, gratulálok az oldalhoz! Mindig is nagyon érdekelt a férfiak gondolkodásmódja… (http://www.ferfihang.hu/2011/11/02/sokat-akar-a-szarka-de-nem-birja-a-felesege/ ott van!)
Vissza a cikkre. Nálam is kiverte a biztosítékot! De, ez kicsit továbbmutat a feminizmuson, szerintem.Kik voltak az ügyvédek, bírók, esküdtek? Férfiak is, gondolom. Ugye, azért Ámerikáról tudvalévő, hogy mint mindent ezt is túlzással művelik., lásd macska és mikro esete. Ez igazából az emberi fajra nézve szégyen, a védtelenek és ártatlanok nevében.
Úgy általában, utálatos dolognak tartom, hogy egyes idióta nők miatt a férfiak frászban vannak, ha rásegítik a kabátot a nőre, vagy Uram Isten megdicsérik – szemkontaktust tartva :) – a megjelenését. De, Tisztelt Olvasótábor! Ugye, azért oda-vissza felismerhető, hogy kivel érdemes, és kivel nem érdemes kezdeni?!
Szerintem a túlzások minden formájukban károsan hatnak az egészségre és, így a társadalomra is.
“Ugye, azért oda-vissza felismerhető, hogy kivel érdemes, és kivel nem érdemes kezdeni?”
Persze, hogy felismerhető, kivel nem érdemes kezdeni – ez a felismerés általában közvetlenül a mézeshetek után, de legkésőbb a válóper során meg is születik az ember fejében. Azelőtt senki sem “olyan”.
Ezt ugye, Te sem gondoltad komolyan?! Bocs, de nem értek egyet. Igenis az esetek nagyrészében tudjuk hogy kivel állunk szemben, csak nem akarjuk elfogadni, beismerni, megérteni, elengedni és a többi. Amúgy nem feltétlenül kell 8 nap után az anyakönyvvezetőhöz rohanni…
Ez télleg kissé erős volt, a legtöbb ember nem képes / nem szokta a valódi jellemét sokáig rejtegetni. Aki igen, az pszichopata vagy aranyásó, de ezek erősen kisebbségben vannak. Ne mondd, hogy pl. Antoni Ritát mondjuk egy naív tudatlan megismerné, elvenné feleségül, és csak évekkel később, a váláskor jönne rá, hogy a csajnak baja van a férfiakkal…
Ne mondd, hogy pl. Antoni Ritát mondjuk egy naív tudatlan megismerné, elvenné feleségül, és csak évekkel később, a váláskor jönne rá, hogy a csajnak baja van a férfiakkal…
Azért ez nem ilyen egyszerű…
Milliókat kell fizetnie az amerikaifutballistát hazugságával börtönbe juttató nőnek
http://sportgeza.hu/futball/2013/06/18/milliokat_kell_fizetnie_az_amerikaifutballistat_hazugsagaval_bortonbe_juttato_nonek/
Ez a legkevesebb. Bár én rabosítanám mondjuk úgy 41 évre. Még mielőtt a jövőhéten “ismét” megerőszakolják pl. Disneyland-be az a galád Mickey Egér. Ahogy az akkori ügyben eljárt bírót is felfüggeszteném, pénzbírságra ítélném. A srácnak meg nagyjából 10-50 milla kártérítés, ugyanis a legértékesebb korban (sportszemszögből) ült 5 évet ártatlanul. Mai napig felfogni sem tudom mit választanék egy el nem követett bűnért. 5 év ? 41 év? Ez még így is kemény. Valószínűleg a pénzt nem kell a kisasszonynak visszafizetni, majd takarózik a gyerekeivel, és megússza ő is egy figyelmeztetéssel. És természetesen meg kell majd ígérnie; többet ilyet nem tesz.
Elismerem, hogy sokkal tobb not megeroszakolnak, mind ahányan azt kitalálják! Ami felháboríto az ilyenben, hogy
1. automatikusan hisznek a lánynak! 2.Mindezt bizonyítékok nélkul 3. Legnagyobb jogi tévedés az, hogy alanyi jogon jár a nagy kártérítés! Ilyen létezik Nagy-Britanniában is, ha jol tudom az állam fizeti! 4. Felháboríto a tul nagy buntetés egyes országokban(Néhol olyan magas, mint a gyilkosságért kaphato buntetés)! 5. Nem csukják le a hazudozot, ha lecsukják csak hamis vallomásért! 6. Szabadulás után teljesen ellehetetlenítik az életét! Ez talán jogos olyan esetekben, amikor beteges, pedofil, javíthatatlan a bunozo, de itt nem ez volt az eset!
Nagyjábol ennyi! Ugy gondolom, hogy ez vár ránk is! Elobb-utobb átszivárognak ide is ezek a gondolatok! Mai viszonylag konzervatív magyar kormány is hozott eféle dontéseket!(Nem részletezem)! Ha kormányváltás lesz, baloldali-liberális alakulat esetén tovább romulhat a helyzet! Pl. a volt LMP-és zold, okopárti jelenleg Egyutt PM-s Szabo Tímea már tervezett néhány ilyen reformot! pl.csecsemogyilkosságokért kevesebb buntetést, Pozitív diszkriminácio, stb!