Az iskolai nevelés elnőiesedése

Sok jel mutat arra, hogy a feminizálódás a nevelésben nagyon sok fiatal fiút és férfit taszít teljesítmény- és identitásválságba. Egy részük nem képes hódítani vagy támaszt nyújtani, egy másik részük úgy érzi, soha sem lesz képes megfelelni a női elvárásoknak, és retteg a kötődésektől. Mi történik, ha már kora gyermekkorban elfojtjuk a fiúk férfias jellemvonásait? Megengedhet-e Magyarország magának egy újabb válságterületet, hiszen a rosszul képzett, dühös és teljesíteni nem képes férfi nemcsak társadalmi, hanem pénzügyi probléma is. Mindenesetre úgy tűnik, valamiben már utolértük a „fejlett” Nyugatot…

Angliában az általános iskolai tanároknak csak 13 %-a férfi, ráadásul egyre kevesebben választják ezt az évszázadokig férfiakhoz kötődő hivatást. Pedig a brit tanárok képzéséért felelős Training and Development Agency felmérése szerint a fiúk jobban teljesítenek, ha az általános iskolában férfi tanítja őket. Egy neves brit gyerekpszichológus, Tanya Byron szerint a tanárhiány leginkább azokat a gyerekeket érinti érzékenyen, akiket az anya nevel, és hiányzik az életükből az apamodell. Szerinte a gyerekmolesztálások miatti túlzott társadalmi paranoia tartja távol a férfiakat a tanári állasoktól. Ez valljuk be sokkal logikusabb érv, mint az alulfizetettség, hiszen akkor mit szólnának mondjuk a magyarországi pedagógusfizetésekhez, ráadásul a kevés pénz akkor a nőket is távol kellene hogy tartsa a tanári pályától (hacsak nem „fényevők”).

Itthon az általános iskolai pedagógusoknak szintén csak 13 %-a kerül ki az erősebbik nem képviselői közül. A fiúk így Magyarországon is megtapasztalhatják milyen érzés a fejlett világ fiataljai közé tartozni, milyen az a világ, amelyben az igazi férfi ritka, mint a fehér holló. Sokan őket egyedül nevelő édesanyjukkal élnek, csonka családban tehát, ahol hiányzik az apa, vagy csak időnként van jelen és jelentéktelen befolyást gyakorol. („Az apa nélküli társadalom” fogalma eredetileg a háború utáni generáció megnevezésére született, de már régóta érvényes címke a jelen társadalmára vonatkozóan is.) Persze a természet – és különösen az emberi természet – már csak olyan, hogy egyensúlyra törekszik. Ezért a fiúk kompenzálni próbálják a hiányzó apafigurát, és túlzottan férfias, kifejezetten agresszív akcióhősökkel azonosítják magukat (tv, dvd, számítógépes játékok segítségével). Férfiasságról és erőről álmodoznak, de nem élik át valósághűen, hogyan valósulnak meg ezek a tulajdonságok egy hús-vér férfi esetében, és nem szembesülnek ezen tulajdonságok viszonylagos jellegével. Emiatt nem képesek reálisan felmérni saját erősségeiket és képességeiket, ami bizony az iskolai (később pedig a magánéleti) teljesítmény rovására megy.

Tény, hogy fiúk a tanító néni szemében sokkal fárasztóbbak. Nem olyan könnyen kezelhetőek, mint a lányok, kevésbé alkalmazkodók, nem olyan kommunikatívak és „kedvesek”, és ha zárkózottan vagy zavaróan viselkednek, akkor a pedagógus nem mindig ismeri fel az emögött rejlő mintát, a férfiasság próbálgatását.

Alexander Mitscherlich pszichoanalitikus már jó néhány évtizede felhívta a figyelmet arra, hogy az apák más szerepet játszanak a nevelésben, mint az anyák – és hogy a gyereknek mindkettőre szüksége van. A férfi realitásérzéket sugároz, lecsiszolja a túlzott énközpontúságot, az anyánál jobban készíti fel a gyermeket a „külvilágban” uralkodó farkastörvényekre, ami csak a gyerek egójának megzabolázása és a működő belső kontroll révén sikerülhet.

Az iskolára ugyanaz érvényes, mint az otthoni környezetre: a személyiség fejlődése szempontjából elengedhetetlen, hogy női és férfi pedagógussal azonos mértékben találkozzon a gyerek. Ne csodálkozzunk hát azon, hogy a fiúkat iskolakezdéskor gyakrabban visszatartják, mint a lányokat, többször megbuknak, és gyakrabban küldik őket speciális iskolába. Az óvónéni, a tanító néni és a tanár néni mind női mércével mér: a fiúk agressziójával, tanulási folyamatuk és stresszkezelésük sajátosságaival csak kevesük képes valamit kezdeni. Ez is közrejátszik abban, hogy az egyetemi hallgatók között napjainkban több a lány, mint a fiú (a nők aránya nálunk a mostani tanévben a felsőoktatásban 58 százalék). A Zeit magazin már 2002-ben az alábbi szalagcímmel jelentette meg cikkét: „Az új bűnbakok.” A riport az egyoldalú oktatásfejlesztéssel foglalkozott – ami egyértelműen a lányok javára történt. „A fiúkról mindenki elfeledkezik, miközben túlbuzgón fejlesztik a lányokat” – írta a cikk. Azóta sem történt változás. Egyre inkább kockázati csoportba tartozónak tartják a fiúkat, mégis alig van olyan kezdeményezés, mely speciális bánásmódot biztosít az elbizonytalanodott gyerekeknek.

Vége hát azoknak az időknek, amikor a fiúk „elnyomták és félreállították” a lányokat az iskolában. Lehet, hogy a hiányosságok és problémák felsorolása titkos kárörömöt idéz elő a hétpróbás feministák köreiben? Előfordulhat. A férfiakat erőszakos elnyomóként feltüntető látásmód szemszögéből még talán meg is magyarázható az elégtétel érzése. „Nemcsak a kis kvótát akarjuk, hanem a férfiak feletti hatalmat” – követelte Alice Schwarzer a német feministák szószólója. Csakhogy a férfiak nem akarják, hogy háziállatként idomítsák őket. Akkor már inkább magányos farkasként járják a vidéket, semhogy fegyelmezett ölebként vegetáljanak.

Az idomítási kísérleteknek már az iskolapadban ellenállnak a fiúk, sokkal jobban, mint a lányok. Ezért másképp kell közelíteni hozzájuk, mintegy bevonva őket a szabályok kialakításába, nem pedig rájuk kényszerítve azokat. Ez nem von le a szabály értékéből, sőt, inkább erősíti azt, mert olyan, mintha ők találták volna ki. Egy pedagógusnak azt is tudnia kell, hogy a fiúkban rendkívül erős versenyszellem munkál. Számukra az osztály hierarchiájában betöltött hely valóságos harc révén jön létre, nem pedig az alapján, hogy ki a simulékonyabb, ki a jobb kisfiú a tanító néni kis tündérországában.

Ezek után – gondolom – nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért bomlik fel olyan sok kapcsolat, házasság. „Tegnap elmentél a haverokkal, akkor most legalább segíts megírni a gyereknek a leckét! – hangzik el gyakran. Vagy esetleg: „Ahelyett, hogy az ostoba számítógépeddel szórakozol egész nap, javítsd meg inkább a csapot, hogy ne csöpögjön!” Az üzenet mindig ugyanaz: sok nő alapvetően éretlennek, szórakozottnak és felelőtlennek tartja a férfit, ezért ő hordja a nadrágot, és állandóan – ha igaza van, ha nem – csak parancsolgat a párjának. Elvárja, hogy a férfi a nők által diktált szabályok szerint élje az életét, s ha nem ezt teszi, dühös tanító néniként kel ki magából: „Hát nem tanultad meg a leckét?! A „tofuvarázslat” nevű főzőtanfolyamnál nem lehetnek fontosabbak a sportmérkőzéseid!” Bizony, a nők a férfiak hibáival kapcsolatban manapság állandóan készen állnak a felháborodásra. Hasonló előítéletekkel szemlélik őket, mint a tanárnő a csintalan Pistikét: „Na ezzel a fiúval még sok bajunk lesz!” Az önbeteljesítő jóslat pedig teszi, ami a dolga…

Mindenki, aki tartós kapcsolatban él, tudja, hogy tárgyalókészség és kompromisszum nélkül egy kapcsolat nem tarthat évekig. Aki mindig csak azt számolgatja és várja, milyen igazságtalanság lesz az, ami legközelebb éri, azt a bizalmatlanság vezérli. Ami pedig nem túl jó alap.

Szerencsére azért nincs minden veszve. Még az egykori férfiellenes feministák is, mint például az amerikai Susan Faludi, aki a férfiakat démoni színben tüntette fel, időközben kezdenek hajlani a békére. Betty Friedan, az amerikai feminizmus kiszolgált veteránja, ma már azt hangsúlyozza, hogy a férfiak egyoldalú hibáztatása nem visz bennünket előre. A jobb életfeltételekkel kapcsolatban pedig már több mint egy évtizede azt mondta a Spiegel-ben, hogy „a férfiak ellenében nem harcolhatjuk ki, csak velük együttműködve”. És ez már csak azért is előre mutató gondolat, mert egyáltalán nem mindegy, hogy gyermekeink milyen mintákat visznek magukkal a szülői házból, a szociális tanulás elengedhetetlen fórumából. Tiszteletet, megbocsátást és a békesség megismerésének lehetőségét vagy végeérhetetlen civakodást, konkurenciaharcot és magányt.


Az eredeti cikk a Pedellus blogon jelent meg.

3 votes, average: 4,67 out of 53 votes, average: 4,67 out of 53 votes, average: 4,67 out of 53 votes, average: 4,67 out of 53 votes, average: 4,67 out of 5 3 olvasó átlagosan 4,67 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Vendégcikk

32
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
22 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
15 Hozzászólások szerzői
Alter EgoL L LNaoooReszet ElekRokapapa Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Már amikor én jártam általános iskolába a szocializmus idején, ritka volt a férfitanár az iskolánkban. Szerintem érdemes lenne legalább alsó tagozatban visszaállítani a fiú és lányiskolákat, külön férfi és női tanárokkal. Ez jó lenne a fiúk nevelése szempontjából.

Tibi
Olvasó

Igen, itt van a hangsúly, a különbség nevelés és tanítás között. A kettő messze nem ugyanaz. Számtalanszor hangzott el itt is, és nem tisztem ismételgetni az előttem szólók meglátásait, de ma; amikor a gyerekek nagyobb része nő fel apa nélkül mint azzal, (most lényegtelen milyen okból) szükségszerű a nevelésre nagyobb hangsúlyt fektetni, hiszen ez közérdek!

Nemcsak a kis kvótát akarjuk, hanem a férfiak feletti hatalmat” – végre valaki a feministák közül eljutott arra a szintre, hogy ezt egyenesen, korrektül kimondta. Én ezt a fajta őszinteséget mindenképp méltányolom annak ellenére hogy a HATALOM sajátossága, hogy azt sajnos el kell venni, kevés akarni.

Játszunk el egy pillanatra a gondolattal; ha ilyen iramban halad a férfiellenes törvénykezés, és belátható időn belül ne adj isten az élethez való jogunktól is meg leszünk fosztva, következmény nélkül irthatóak leszünk, akkor az már azt jelenti hogy a feministák a férfiak felett uralkodnak? Ugyan már! A férfiak köszönik majd szépen, és elhúznak a “civilizációból” a “vadonba” viszik magukkal (amelyiknek maradt) feleségeiket és Új Társadalmat építenek… Pusztán gondolati síkon.
De ettől még egyetlen egy feministának sem lesz konkrét hatalma egyetlen férfi felett sem. Maximum az államnak, a megmaradt férfitársadalom felett. (bár kétlem, hogy ezt a férfiak ilyen nyugalommal, beletörődve viselnék)
A hatalom egy rendkívül összetett dolog, nem várhatjuk el egy anarchista lázadó szellemű, sok esetben műveletlen embertől, hogy ezt megértse, mivel ezt sok esetben ÉREZNI KELL. És szinte sosem nemi kérdés, hanem erő/képesség függvénye.
Viszont amit fontos lenne megértenie mindenkinek; az a HIERARCHIA.
Hadd linkeljek egy ehhez kapcsolódó cikket!
http://farkasok0312.5mp.eu/web.php?a=farkasok0312&o=u72K1Gm1bL

 

danibusz
Olvasó

Nos, látszik a mai világ nagy baja. Otthon lehet csak nevelni a gyermeket, de otthon meg a férfiak (legfőképpen azok, akik tényleg nevelnének) nem rendelkeznek semmi nevelési joggal, de nem szabad a gyermeket bántaniuk.
Rossz a példa, de  olyan ez, mintha a rabokat nem lehetne se testileg, se lelkileg megsérteni. Vajon így, a szeretet és békesség nevében jobban rehabilitálódnának? Jó kérdés.

A neveletlen kölköket amúgy ki nem állom. Én még a nevelős korszakból vagyok. Sok minden nem tetszett, de legalább nem haldoklom azonnal, ha nem kapok meg mindent akkor, amikor akarom.

Inaara
Olvasó
Inaara

Dániel, nem tudom, megfigyelted-e már, hogy a gyerekek, különösen a kisebbek, élnek-halnak a figyelemért. Féltékenyek, ha egy másik gyerekre (egyáltalán, bármi másra) jobban figyelsz, s mindegyikük azon van, hogy a teljes figyelmed lekössék. Mindegyikük csak magának akar. Ebből következik, hogy a neveletlen, helytelenül viselkedő gyerekekkel szemben a legjobb fegyelmezési eszköz a figyelem megvonása: egyszerűen levegőnek nézed őket egy darabig. Akármivel próbálkozik, mond, mutat valamit, átnézel rajta. Először megdöbben, nem érti, mi van, aztán érdekes módon gyorsan helyreáll a rend. Nem állítom, hogy könnyű, van, hogy a szív szakad meg, mikor látod, hogy mennyire igyekszik, neked pedig szemed se rebbenhet, sokszor a nevetést is nehéz megállni (de nagyon fontos, különben semmit nem ér az egész).

A nevelésben a szeretet mellett a következetesség a legfontosabb. Jó példa erre a mindenki által ismert jelenet, az üzletben hisztiző, magát földhöz vágó, lila fejjel üvöltő, határokat feszegető, a szülőt tesztelő gyerek, ha kell neki valami, de nem kapja meg. (Itt ugyan még nem igazán beszélhetünk neveletlen gyerekről, mert a dackorszak természetes része, hogy a gyerek folyton teszteli a határokat, kinél meddig lehet elmenni, ki mit enged meg neki, milyen viselkedés eredményeként). Ilyenkor kell kőkeményen ellenállni: nem törődni a többi vásárló megjegyzéseivel és tekintetével, a jelenet kínosságával. Ha ezt párszor végigcsinálja a szülő, garantált, hogy a gyerek megtanulja: semmire nem megy a hisztivel, tehát nem érdemes ehhez folyamodni. Ha enged a gyereknek, hogy nyugi legyen, kész: a szülő elveszett.

 

don Fefinho
Újságíró

“nem tudom, megfigyelted-e már, hogy a gyerekek, különösen a kisebbek, élnek-halnak a figyelemért. Féltékenyek, ha egy másik gyerekre (egyáltalán, bármi másra) jobban figyelsz, s mindegyikük azon van, hogy a teljes figyelmed lekössék. Mindegyikük csak magának akar.”

Jé, ez ha kicseréljük a gyereket barátnőre vagy feleségre is megállja a helyét.

Inaara
Olvasó
Inaara

“Jé, ez ha kicseréljük a gyereket barátnőre vagy feleségre is megállja a helyét.”

:)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Erről jut eszembe a vita ami itt volt a gyesről, a feministák nagyon ellenzik, mert akadályozza a nők karrierjét. Pedig milyen fontos, hogy a gyerek megfelelő nevelést és szeretetet kapjon ebben a korban. Ez a bolti jelenet is milyen fontos, hogy megtanulja a gyerek a megfelelő viselkedést. Különben olyan lesz mint a vad angol fiatalok a Spektrumon, akik nem tanulnak, isznak, drogoznak és levegőnek nézik a szüleiket.

danibusz
Olvasó

Uhhh, hát igen. Meg sajnos igen. Két unokahúgom is van, ennyit elég mondanom. :)

A másik az, hogy velem nem lenne baj ilyen téren(még nincs gyerek egy darabig), bár azért így előre  semmit se mondok inkább. Inkább az anyákat kéne megnevelni, nem engem. Fél óra hiszti egy kisfiútól egy buszon azért sok. Persze ki vagyok én, hogy bármit mondjak az anyának….

Na, de azért kíváncsi lennék, hogy feministáink hogy nevelték a gyermeküket. Biztos addig mondták a fiaiknak, hogy “rossz vagy, mert fütyid van”, amíg el nem hallgat.
Bár egy lányt meg akkor hogy hallgattat el? Ja, őt még engedi is hisztizni, hisz “szabad” és “kiteljesedik végre”. Na jó, azért ez még leírva is túl ironikus.

Inaara
Olvasó
Inaara

Már tegnap is néztem, nagyon jó írás. Szerintem is jobb volt, mikor még nem koedukált iskolákban tanultak a gyerekek, sőt, a gimnáziumokban is ezt tartom jobbnak, nemcsak a kicsiknél. Sok olyan nagyszerű (férfi)tanárra lenne szükség, mint a legfelső képen látható Robin Williams által játszott karakter, John Keating a Holt költők társasága c. filmben.

tibi, a nevelés alapvetően a szülők, a család feladata, de hidd el, hogy a lelkiismeretes tanítók, tanárok amit lehet, megtesznek, hogy kicsit pótolják a pótolhatatlant azoknál a gyerekeknél, akiknél hiányzik a meleg családi fészek, akik nevelőotthonban élnek, ahol az apa és/vagy anya börtönben van, ahol senki sem törődik az ide-oda hányódó, senkinek sem kellő gyerekek lelkével, ahol egyáltalán nem biztosított az egészséges testi-lelki-szellemi fejlődésük. Sok szívszorító példát tudnék hozni a mindennapokból, arról, hogy milyen szeretet-, anya-és apahiányosak sokszor még azok a gyerekek is, akik teljes családban nőnek fel. Ezek a kicsik nagyon könnyen sírva fakadnak apróságok miatt is, állandóan ölelgetnek, olyan szorosan, hogy alig tudod szegénykéket lefejteni magadról… Időnként elhangzik az  “úgy szeretném, hogy te legyél az anyukám”… Nagyon ragaszkodóak, van, aki sír, ha akár csak egyetlen napig nem dolgozom, s nem lát….De azt az örömmámort és szeretetrohamot is látni kéne, amikor aztán megjelenek…  :) Lassan alap, hogy én tanítom meg nekik felhúzni a cipzárt, megkötni a cipőt, szépen enni, asztalnál viselkedni, kést-villát-szalvétát használni, udvariasan köszönni, stb.

Én személy szerint külön figyelek arra, hogy a fiúk férfias próbálkozásait, viselkedését a helyükön kezeljem, ha kell, beszéljek velük erről, mit mikor s hogyan lehet, mikor nem; csak a vadhajtásokat nyesegetem. :) Most egy ideje az a szokás az 1-2. osztályban, hogy a fiúk addig nem mennek be a tanterembe, amíg az összes lányt és a tanító nénit be nem engedték: kissé előrehajolva és a “mademoiselle”-t sűrűn mondogatva mutatják az irányt.  :)

Szerencsére vannak nagyon jó példák is, lelkiismeretes, odafigyelő szülők, de sokszor a szülőkkel nehezebb, mint a gyerekekkel.

 

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ezek szerint jó tanítónéni vagy :) Azért a kisebbeket még könnyebb nevelni. Mondjuk 10 év felett már sokkal nehezebb, főleg ha megindul a nemi érés a fiúknál. Ilyenkor rájuk férne néhány tekintélyes férfi tanár, aki kezelni tudja őket.

hgyi
Szerkesztő

Szerintem a koedukáció jó.
Régen is csak a városokban voltak különválasztva a fiúk és a lányok.
(Teljesen el lettem volna veszve és utáltam volna oviba, iskolába járni csupa lány közé.)

Kicsit más: Régen az óvodák, iskolák felvállalták a nevelést is. Ráadásul a szocializáció nagy része ott történik, nem lehet otthon, egykeként, de 1-2 tesvér mellett sem társas viselkedést tanulni. Manapság ugyan szépen le van írva az óvodák, iskolák feladatai között a nevelés is, de sok óvodában már nyíltan nem vállalják, az iskoláknak pedig legalább a 90%-a hárítja a nevelési feladatokat.
Ráadásul nemritkán a szülőktől várják el az otthoni tanítást, korrepetálást, a tantárgyak megszerettetését. (Persze ahhoz, hogy ez ne így legyen, a tanítónak, tanárnak szeretnie kelle az, amit csinál, szeretnie kellene a gyerekeket és pedagógusnak kellene lennie.)

Nekem is és a gyerekeimnek is sok jó tanárunk volt. De sok pocsék is. A gyerekek jó oviba jártak, mindegyiküknek jó óvónénijei voltak. Az alsó tagozat is mindegyiknél fantasztikusan jó tanítónénikkel ért véget. Aztán jöttek a rémesebbnél rémesebb tanárok. A lányomnak volt olyan tanára, akit a gyerekek bepanaszoltak az igazgatónál – eredményesen. Aztán volt olyan tanára, aki rajtam kérte számon, miért nem ír a füzetébe a gyerek az ő óráján, s hogy ellenőrizzem le minden nap, hogy mit írt, vagy nem írt… (Amikor mondtam neki, hogy tán neki kellene ott helyben ellenőrizni, no meg én honnan tudjam, kellett volna-e írni, és ha igen mit, akkor felháborodva közölte, hogy hát nem adhatja ki minden szülőnek az óravázlatait.) A kisebbik fiamat elküldték pszichológushoz azzal, hogy néhány tanár nem tudja őt kezelni – a pszichológus nem tudott ezen segíteni, mert ő igazán jól elvolt a gyerekkel, azok a tanárok pedig nem jelentek meg nála, akiknek problémájuk volt a deddel. Szintén neki volt olyan tanára, akit az osztályfőnökük váltatott le. És még sorolhatnám.

Pash Cutter
Olvasó

A kommentjeid alapján nagyon aranyos és kedves nő lehetsz, Inaara. Azt hiszem, szerelmes vagyok. ♥ :)

Inaara
Olvasó
Inaara

Örülök, hogy szimpatikusnak találsz.  :)

Suum cuique
Újságíró

Lássuk hogyan vélekedett a koedukáció kérdéséről XI. Piusz pápa

“Hasonlóképpen téves és kárhozatos a keresztény nevelésre az ú. n. koedukáció rendszere, amely szintén az eredeti bűnt tagadó naturalizmuson alapszik, azonkívül, hogy e rendszer összes követői az eszmék siralmas összezavarásában a törvényes emberi együttélést összetévesztik a különbségeket eltüntető egyenlőséggel. A Teremtő rendelte a két nem tökéletes együttélését, de csak a házasság egységében és fokonként lefelé a családban és a társadalomban. Továbbá magában a természetben, amely szervezetben, hajlamokban és képességekben különbözőkké teszi őket, semmi bizonyíték sincs arra, hogy a két nem kölcsönös felcserélődése vagy pláne egyenlővé tétele lehetséges vagy szükséges volna. A Teremtő bölcs tervei szerint az a hivatásuk, hogy egymást kölcsönösen kiegészítsék a családban és a társadalomban éppen különbségük által, amelyet ezért fenn kell tartani és előmozdítani a nevelésben a szükséges megkülönböztetéssel és a megfelelő elválasztással az életkor és körülmények szerint.

Ezeknek az. elveknek kell érvényesülniük megfelelő időben és helyen a keresztény okosság szabályai szerint az összes iskolákban, különösen a zsendülő növekedés legkényesebb és legdöntőbb korában, amilyen éppen az ifjúkor; úgyszintén a tornagyakorlatokban és játékban, különös tekintettel a keresztény illemre a leányifjúságban, amelynek súlyosan visszatetsző minden kiállítás és nyilvánosság.
Megemlékezvén az isteni Mester félelmetes szavairól: «Jaj a világnak a botrányokért» (Máté 18, 7.), kérve kérünk titeket, Tisztelendő Testvérek, hogy éber figyelemmel kísérjétek e veszélyes tévelyeket, amelyek széles körben terjednek a keresztény nép között az ifjúság végtelen kárára.”

(DIVINI ILLIUS MAGISTRI kezdetű enciklika AZ IFJÚSÁG KERESZTÉNY NEVELÉSÉRŐL)

Suum cuique
Újságíró
Cerveza
Olvasó
Cerveza
Inaara
Olvasó
Inaara

Suum, Cerveza, olyan szép, és nagyon igaz, amiket belinkeltetek!

Raon
Olvasó

Remek cikk, tökéletes kép, szomorú valóság. Elkezdtem írni egy hosszú választ, aztán inkább hagytam a fenébe. Túl sok elapátlanodott gyereket láttam mostanság a játszótereken, és ez cseppet sem szívderítő élmény, sajnos.

Rokapapa
Újságíró

Ezt az írást is elolvastam és ismét rám tört a közlési kényszer. (az már nem is meglepő, hogy pont a régebbi írások keltik fel a figyelmemet)

Az eddig elhangzott hozzászólásoktól függetlenül meg is osztanák pár gondolatot amelyek elsősorban a saját gyerekeim kapcsán fogalmazódtak meg bennem. Egy fiam és egy lányom van, mindketten általános iskolai alsó tagozatos tanulók. És a különbség amivel az iskolában kezelik a gyerekeket sokkal rosszabb mint ezen írás alapján bárki gondolhatná. Először is leszögezném, hogy az iskolában egyetlen férfi tanár sincs és új tanárok felvételekor is minisztériumi szempont (szelíd állami kényszer), hogy nőt kell alkalmazniuk. És a bánásmód amivel a gyerekeket megkülönböztetik az pedig évről évre egyre látványosabb. Látványosan a fiúkat háttérbe szorítják és olyan nézeteket is beléjük erőszakolnak ami nem csak az identitásukban okoz zavart de talán még a nemi hovatartozásukat is megkérdőjelezi. Például napi szinten hallják a gyerekeim azon kifejezéseket a tanárnőktől, hogy a fiúk buták, a lányok okosak, a fiúknak nem való az iskola, a fiúknak az a dolguk az életben, hogy azon nehéz fizikai munkákat elvégezzék amiket a lányok nem tudnak elvégezni. Mikor először jött haza a fiam sírva az iskolából, hogy a tanárnők minden fiút butának nyilvánítottak nem akartam hinni a fülemnek. De a szülői értekezleten is a képembe mondták a tanárnők, majd a felháborodásomra mindenféle statisztikával akarták megmagyarázni, hogy ez tény és jobb ha a gyerekek mielőbb megértik mi a szerepük az életben sőt egy fiúnak kifejezetten előnyős ha megérti, hogy testi és szellemi adottságai kifejezetten csak a fizikai munkák elvégzésére teszi alkalmassá (ezek után kénytelen voltam feljelentést tenni a tanárnő ellen, de rövid vizsgálat után közölték, hogy a tanárnő kijelentései nem általánosak és nemtől függetlenek, kifejezetten egyénre szabottak így nem szankcionálhatók). Ám ha ez nem lenne elég az osztályzásban is egyre inkább megmutatkozik a részlehajlás ezzel is tovább rombolva a fiúk önértékelését. Egy konkrét példa a lányom esetében: Matematika felmérőjét a fiú padtárásról másolta mert nem készült fel  rendesen, a másolás pontatlan és hiányos volt ennek ellenére a lányom a lényegesen kevesebb pontszámra négyes osztályzatot kapott míg a fiú akiről másolt és aki több pontot ért el csak hármast kapott. Szerencsére azért az anyák még kiállnak a fiaikért és nagy port kavart az ügy. Ellehet képzelni az anyukák megdöbbenését mikor egymásnak mutatják, hogy a gyermekük milyen felmérőt írt és az osztályzatok mégsem a pontokat tükrözik. És ezek csak a jéghegy csúcsai. A fiúk háttérbe szorítása és a lányok előtérbe helyezése már az órák közötti szünetekben és az étkezőben is látványosan megmutatkozik de talán mindennél jobban fellelhető tornaórákon.

Éppen a gyerekeim elleni egyenlőtlen bánásmód és persze a férfi önérzetem volt az ami arra késztetett a közelmúltban, hogy foglalkozzak a nemek ilyen mértékű megkülönböztetésének okaival. Ekkor találtam magam szembe a feminista eszmékkel és azon eredményekkel amit már elértek. Mellbe vágott a felismerés, hogy a nemek harcban állnak egymással. Mint boldog házasságban élő ember eddig ezzel nem szembesültem. Gyanítom, hogy a férfi és a női társadalom nagy része nem is veszi észre mi zajlik körülötte és csak azt látja, hogy minden egyre rosszabb de úszik az árral és kész. Itt megjegyezném, hogy én sem vettem észre ezidáig, éltem az életemet és ha szembe találkoztam bizonyos megkülönböztetésekkel egyszerűen természetesnek vettem mint nőkkel szembeni udvariasságot.

Suum cuique
Újságíró
Reszet Elek
Szerkesztő

A magam részéről úgy gondolom elhibázott lépés volt a koedukált oktatás általánossá tétele. A fenti problémának pedig az újbóli elkülönítés jó megoldása lenne.

Néhány kísérleti iskolával és néhány éves teszteléssel kíváncsi lennék milyen különbségek jönnének ki a gyerekek eredményét illetően. Persze ha rosszul csinálnák több kárt okozna, mint hasznot. Mi magyarok különösen hajlamosak vagyunk kiönteni a mosdóvízzel együtt a gyereket is. Másrészt nem teljes nemi elkülönítést kellene hogy jelentsen.

Reszet Elek
Szerkesztő

Most olvasom a régi kommenteket. Szóval nem az én agyamból pattant ki ez sem…

hgyi
Szerkesztő

Fogalmazzunk úgy, a te agyadból is kipattant. :o)

Nekem nem tetszik a szeparáció.

Mire gondolsz, amikor azt mondod, “nem teljes nemi elkülönítést kellene hogy jelentsen”?

Reszet Elek
Szerkesztő

Pl. hogy nem iskola- hanem osztályszintű méghozzá olyan módon, hogy közös szintereket és alkalmakat is kialakítunk a “nemi érintkezéshez”.

hgyi
Szerkesztő

Értem. Ezt még meg lehetne szokni. Bár én olyan osztályba jártam gimiben, ahol több volt a fiú és sokat tanultam tőlük – többet, mint a lány osztálytársaktól.

Reszet Elek
Szerkesztő
hgyi
Szerkesztő

Igaz.

Suum cuique
Újságíró

“Ne csodálkozzunk hát azon, hogy a fiúkat iskolakezdéskor gyakrabban visszatartják, mint a lányokat, többször megbuknak, és gyakrabban küldik őket speciális iskolába. Az óvónéni, a tanító néni és a tanár néni mind női mércével mér: a fiúk agressziójával, tanulási folyamatuk és stresszkezelésük sajátosságaival csak kevesük képes valamit kezdeni. Ez is közrejátszik abban, hogy az egyetemi hallgatók között napjainkban több a lány, mint a fiú.

Alpár Zsuzsa gyermekpszichológus szavai szerint “a férfi tanár jobban érti, hogy mit és hogyan kell egy fiútól kérni. Igaz, a tanagyag mindenkinek egyforma, de a közvetítésen sok múlik. Ráadásul az sem igaz, hogy a lányokat meg csak nők tudják tanítani, egyrészt mert egy kislány eleve szorgalmasabb, másrészt mert a lányok szerelmes természetűek, és már csak ezért is iparkodnának megfelelni. A lányoknak inkább ‘van fenekük’ a tanuláshoz. Tudnak ülni és magolni, legtöbbször szorgalmasak, és képesek a bemagolt tananyagot visszaadni. Viszont, ha van egy tanár, aki nem a bebiflázott tankönyvet kéri számon, hanem kreativitást követel, rögtön a fiúknak kedvez vele, mert a fiúknak más a felfogóképességük, másképpen gondolkodnak. Ezt kellene erősíteni, ahelyett, hogy egyfoma gyerekeket nevelünk.”

Forrás:

A tanári hivatás elnőiesedésének valódi okai és következményei

Aki nem rohangál, nem is tanul

Naooo
Olvasó
Naooo
L L L
Olvasó
L L L

„Nick Rockefeller egyik este átjött hozzám, és beszélgettünk. Megkérdezte: Aaron, szerinted miről szól a Feminista Mozgalom? Mondtam…gondolom azért jött létre, hogy a nőknek is legyen joguk dolgozni, egyenlő fizetést kaphassanak a férfiakkal és hogy szavazati jogot is kaphassanak. Erre nevetni kezdett: Idióta vagy. Megkérdeztem, mégis miért vagyok idióta? Akkor elmesélem -mondta. Mi pénzeltük az egészet. Mi pénzeltük a Feminista Mozgalmat. Miénk az összes újságkiadó, összes televízió. A Rockefeller Alapítványé. S tudni akarod miért? Két fő oka volt: az egyik oka, hogy a mozgalom előtt nem tudtuk megadóztatni a társadalom felét, a másik pedig, hogy most a gyerekeket már kiskorukban iskolába küldik. Így mi nevelhetjük bele a kölykökbe, hogyan gondolkodjanak. Kettészakítjuk a családot. A gyerekek már az államot tekintik családjuknak, az államot, nem pedig a szüleiket.”

Reszet Elek
Szerkesztő

Ez az idézet honnan származik?

Alter Ego
Szerkesztő

Aaron Russo filmrendező és producer mondta egy interjúban: