A Férfihang

Ez egy “meta” jellegű cikk lesz, vagyis magáról a weboldalról fog szólni. Soha nem volt nagyobb szükség az ilyen magunkbatekintésre, mint most.

Az utóbbi napok egymásra halmozódó félreértései még újabb félreértésekhez vezettek, és úgy tűnik mindenki teljesen mást hisz arról, hogy mi is a Férfihang, és merre tart. Nem akarom kisajátítani a pódiumot, de úgy érzem mégiscsak mondanom kell valamit arról, hogy mi az az igazság, amit senki nem akar meglátni az indulatok füstje mögött. Mint a rendben hívő férfiember, pontokba szedtem pár dolgot:

1. A Férfihang antifeminista férfimagazin. Bár már sok témát érintettünk, a fő profilunk az antifeminizmus, és ez valószínűleg így is marad. Más témákban van rengeteg magazin, ebben egyelőre csak mi vagyunk. Ha lesz nálunk jobb, akkor talán átadjuk a stafétabotot, de ilyesmire jelenleg semmi nem utal. Az antifeminizmusról már sokan mondták, hogy “negatív” dolog, mert valamivel szemben definiálja magát, és így nehéz értéket közvetíteni. Igen, megértettük, de együtt tudunk élni vele, mert a célunk nem valamiféle politika, vallás vagy eszme hirdetése, hanem mindössze a feminizmus fonákságainak bemutatása, a politikai erejük megtörése. Amit mi csinálunk, az (színpadiasan szólva) a gonosz elleni küzdelem, és aki ebben nem látja meg az önmagából eredő pozitívumot, annak hiába is hoznék hasonlatokat, hogy a népirtással szemben fellépni is “negatív”, mert az is valamivel szemben definiálja magát, és mégis van értelme.

A férfimagazin jelleg nehezebben megfogható, de az is megmarad, mivel úgy érezzük, a férfiak sokféle tekintetben a perifériára szorultak. Ez egy olyan hely, ahol ők vannak, illetve mi vagyunk a középpontban, és ezt eszünk ágában sincs szégyellni. Ha valaki régóta olvasgat errefelé, annak talán nem mond újat, hogy a civilizált világ nagyobbrészt a nőkről szól. Ezer nőegyletre sem jut egy férfi; a nők jogait, esélyeit, érdekeit ezrek kutatják és képviselik, míg a férfiak szóba sem kerülnek. A rengeteg nívótlan kritika, beszólás, megszégyenítő kísérlet amit kaptunk, bőven jelzi, egy férfipozitív kezdeményezés manapság annyira szokatlan, hogy az emberek nem tudják kezelni. Ha itt nem a nők vannak középpontban, akkor mi mind melegek vagyunk, vagy nőgyűlölők, ugye? Mindigis voltak női szerzőink és kommentelőink, akik megértették, hogy mit is akarunk mondani, és őket mindig szívesen láttuk. Ez ezután sem fog változni.

2. Az antifeminista téma nem igazán hálás, több okból sem. Most arra szeretnék rámutatni, hogy míg a feministák nem bánják, ha a mondandójuk a végtelenségig repetitív, vagyis ugyanazt a maszlagot akarják eladni most is, mint tavaly, 2002-ben vagy 1960-ban, nekünk embert próbáló feladat ezt a dögunalmas szócséplést kezelni. A feminista médiában sorra jönnek a nők, akik ugyanazt a cikket írják meg kis változtatásokkal kétévente – a mi szerzőink száma túlságosan korlátozott, és a szándékaink túl egyenesek ahhoz, hogy ezt leutánozzuk. Magyarán megmondva sok témát már kimerítettünk, és nem szeretnénk őket megmikrózva újratálalni. Ez azzal jár, hogy kicsit lelassult a forgalom; új szerzők hiányában csökken a friss mondanivaló mennyisége. Ez viszont azt okozta, hogy olyan témák kerültek terítékre, amik egyre távolabb estek a “mag” szándékaitól. Ha az utóbbi időben változni látszott a profil, az legnagyobbrészt ennek köszönhető. Nem hálás választás, hogy 1. elkezdjük magunkat ad nauseam ismételgetni; 2. új témák hiányában lehúzzuk a rolót; 3. olyanokat engedünk szóhoz jutni, akik frissek és újak, de a véleményük radikális, esetleg nehezen vállalható/emészthető. Próbáltunk, és még mindig próbálunk ezek között egyensúlyozni, sajnos egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel. A feminista fanzinok is befuccsoltak egy idő után (Tűsarok, Piroska, stb.), lehet hogy ránk is ez a sors vár, mert a megbízható tagok kimerültek, a többiek meg nem nagyon akarnak munkát fektetni a projektbe. Akik viszont igen, azok megosztják a törzsközönséget.

Touché, lö kandúr.

3. Mindettől függetlenül úgy érzem, a borús hangok erősen túloznak. Az egész netet elárasztó mocskolódás, zsidózás/nácizás, általános trollkodás és a 12 éves vérpistikék szellemi színvonalát ostromló személyeskedés hozzánk éppcsak megpróbálta betenni a lábát, de kordában van tartva. Ahogy nemrég egy kommentben is megjegyeztem, az országos sajtóorgánumok még meglévő fórumain a miénkénél ezerszer rosszabb a helyzet. Elhűlve látom, hogy egyesek úgy tesznek, mintha itt vérgőzös sárdobálás menne nap mint nap, a nők pocskondiázása, valami trágár, macsóskodó pöffeszkedés. Lehet, hogy én vagyok vak, de semmi ilyesmit nem látok – illetve legföljebb annyit, hogy időről időre szárba akarnak szökkenni ezeknek a magjai, de gyakorlatilag kivétel nélkül azonnal le vannak fűnyírózva. Azt mi sem vállalhatjuk – ahogyan az  interneten senki más sem! -, hogy egy nyilvános fórumon folyamatosan, 100%-osan kézben tartunk minden kommentelői megnyilvánulást. Nálunk utólagos moderáció van, és ennek a módszernek kikerülhetetlen hátránya, hogy megjelennek ide nem illő kommentek is, amiket vagy sikerül időben levadászni, vagy nem. Őszintén szólva számítottunk arra, hogy a törzsközönség ezt megérti, és valamilyen szinten alkalmazkodik hozzá. Ha valakinek valamilyen megnyilvánulással gondja van, jelezze – de kérjük, hogy amennyiben van rá mód, semmiképpen ne tévessze össze egy kommentelő rosszul fogalmazott sorait az oldal készítőinek hivatalos álláspontjával.

4. A hangvétel, és annak (nem) változása… Nem egyszerű kérdés, és ez is hozott félreértéseket. Aki mindent fekete-fehérben lát, az sosem fogja ezt megérteni, ezért remélem, hogy a mi olvasóink ennél azért magasabb szinten állnak. Igen, a Férfihang egy kicsit karcosabb, vagy legalábbis a karccal szemben egy kicsit megengedőbb, mint egy átlagos sajtótermék. Ennek egyik oka maga az eredeti célkitűzés, a másik pedig az, hogy az antifeminizmus iránt érdeklődőknek egy része azért vált érdeklődővé, mert személyesen találkozott a feminizmus valamilyen eredményével, és az neki valamilyen kárt okozott. Ezen emberek teljesen érthető okokból egy kicsit indulatosak. Ez nyilván nem szerencsés dolog, de nekünk valahogyan kezelnünk kell, és elfojtásokkal, tiltással, szőnyeg alá söpréssel nem megy. Nagyon örülünk a jelenlévő hölgyeknek, de egyúttal meg kell kérnünk őket arra, hogy nézzék el egyes kommentelőknek, ha az indulataikat olykor nem sikerül tökéletesen csatornázni. Van, hogy az ember rosszul fogalmaz, és olyanok is a céltáblája közelébe kerülnek, akiket ő maga nem szánt oda. Kell némi empátia és megértés, hogy ezeket az eseteket a helyükön tudjuk kezelni, de az idelátogató hölgyeket én empatikusnak és megértőnek ismertem meg. Azt hittem nem lesz gondunk, de sajnos lett – a kérdés, hogy a jövőben tudjuk-e jobban kezelni ezeket a helyzeteket. A múlton változtatni már nem tudunk.

A hangvételre visszatérve, nem volt arról szó, hogy egy válaszúton balra mentünk és mostantól véresszájú martalócok leszünk. Félreértett filozofálgatás volt, hogy a Férfihang nevéből és belső indíttatásából eredően szükségszerűen a férfias (yang) “igenis kimondom az igazat” hozzáállást választja a nőies (yin) “csak meg ne sértsek valakit” helyett. Volt az utóbbi napok viharának egy olyan része, ami mintha arról szólt volna, hogy engedünk-e az érzelmeket központba állító mentalitásnak, és azon a síkon próbáljuk megoldani a gondokat, vagy pedig maradunk a hideg fej és a logika mellett. Ezt nehéz lenne úgy magyarázni, hogy a bunkóság mellett döntöttünk a kulturáltság rovására, és szeretnék megnyugtatni mindenkit, hogy ilyesmiről szó sincs.

5. A lap jövője jelenleg kissé bizonytalannak látszik. A cikkek számának csökkenése éppúgy járt némi lemorzsolódással, mint a nagy viták és a karcosabb kommentek. Azt hiszem az lesz a legegyszerűbb, ha titeket kérdezünk meg: mit szeretnétek itt látni, merre tovább? Mindenkinek a véleménye érdekel, mert néma gyereknek senki se veszi észre a lemorzsolódását. Akinek van kérése, ötlete, észrevétele, az most adja elő bátran, mert ez egy sorsdöntő pillanat a Férfihang életében.