Alter Ego

Felfegyverkezett a Femen

Újabb és újabb botrányaival rendszeresen követel figyelmet magának a Femen férfi- és kereszténygyűlölő “feminista” szervezet, azonban most minden eddigi “mellbedobáson” túltettek; immár a fegyveres terrorizmus gyanújával is sikerült az újságok címoldalára kerülniük.

Egy bejelentés nyomán rendőrségi házkutatást tartottak a Femen ukrajnai központjában. A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nyomozásra egy névtelen telefonáló által szolgáltatott információk alapján került sor. A bejelentés arról szólt, hogy a megadott címen  veszélyes anyagokat rejtegetnek. A helyszínre kiszálló rendőrök az álmennyezetben elrejtve gyilkosságra uszító röplapokat, sorozatlövő kézifegyvert és kézigránátot találtak. A röplapok az orosz elnök, Vlagyimir Putyin és Kiril ortodox pátriárka meggyilkolására szólítanak fel, uszító jelszavakkal (Pl: “Kill Kiril”) és célkeresztbe állított portrékkal. A házkutatás az ebbe cikkbe is beágyazott rendőrségi felvételen megtekinthető.

A rendőrség a Femen épületét lezárta, az aktivistákat pedig kihallgatták. Fegyver és robbanószer illegális birtoklása miatt folyhat eljárás, azonban a házkutatást követően a “feminista” terrorszervezet tagjait nem vették azonnal őrizetbe. A Femen vezetői arra számítanak, hogy a rendőrség őket is vád alá helyezteti majd a Putyin elnök és Kiril pátriárka ellen szervezett merénylet gyanúja miatt, hiszen mindketten jártak Kijevben néhány héttel a kereszténység felvételének 1025. évfordulójára szervezett ünnepségek előtt. Később a Femen honlapján megjelent információk szerint Olekszandra Sevcsenko, Anna Gucol és Jana Zsdanova elmenekültek az országból, mert állításuk szerint “féltik az életüket és a szabadságukat”. A vádakat “természetesen” tagadják, azt nyilatkozták, hogy “a testük a fegyverük és a mellük a bomba, nincs szükségük pisztolyokra és gránátokra”. Ugyanezt skandálták az ezt követően megtartott tüntetéseken a terrorszervezet aktivistái a szokásos módon, félmeztelenül tüntetve Párizsban, Berlinben és Brüsszelben. Állításuk szerint csupán a hatóságok kívánják őket koholt bizonyítékokkal gyanúba keverni.

Bár a fegyveres terrorizmus gyanúja előtt is alapos okkal gondolhattuk, hogy a fényképeken levágott emberi herével pózoló Femen aktivistáktól semmi sem áll távolabb, mint az erőszakmentes jószándék, azonban ezek a fejlemények most komoly morális kérdések elé állíthatják még Franciaország politikusait is, hiszen köztudott, hogy Franciaország Femen aktivistáknak adott menedékjogot és állampolgárságot az elmúlt időszakban. Lényegében most az előtt a felismerés előtt állnak, hogy mindezzel egy egyre inkább radikalizálódó, a terrorizmus útjaira lépett erőszakszervezet tevékenységét támogatták. Ez az erkölcsi veszteség talán túl nagy ár azért, hogy a francia kormány melegházasságok törvénybeiktatásával kapcsolatos céljait remekül kiszolgálták a Femen alantas, gyalázkodó botrányai, amelyeket a legjobban tiltakozó kereszténység ellen szerveztek. A szégyent csak tetézi, hogy a nőterroristák fővezérét, Inna Sevcsenkót még Franciaország “büszkeségeként” nemzeti bélyegre is nyomtatták.

6 votes, average: 4,83 out of 56 votes, average: 4,83 out of 56 votes, average: 4,83 out of 56 votes, average: 4,83 out of 56 votes, average: 4,83 out of 5 6 olvasó átlagosan 4,83 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Alter Ego

Alter Ego
Érdekelnek az emberek. Érdekelnek a közösségek. Mindez a pszichológia és a társadalomtudomány nagyítója alatt is. Mindig is meghökkentettek és lenyűgöztek az egyéni- és a közgondolkodás paradoxonjai. Emellett van személyes véleményem is a világról, sőt nem átallom néha le is írni. Elismerem, hogy az elemző énem felett néha a privát szenvedélyességem győzedelmeskedik, ezért a kedvenc műfajom a publicisztika.

26
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
7 Egyéni hozzászólás
19 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
13 Hozzászólások szerzői
Pash CutterhgyiDeansdaleNaooobirsalma Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Inaara
Olvasó
Inaara

Lehet, hogy nem kell komolyan venni a felfegyverkezést, mert csak arra szolgál, hogy ismét írjanak róluk és félelmetesebbnek próbálnak mutatkozni, mint amilyenek valójában. Lehet, hogy az egésznek nagyobb a füstje, mint a lángja.

Sajnos, mégsem szabad félvállról venni az ügyet: elég, ha akad köztük néhány súlyos pszichopata (erre azért elég jó esély van), aki komoly közveszélyt jelenthet, ha egyszer úgy gondolja, hogy használni is kéne azokat a fegyvereket, ha már vannak s  egyszer csak elkezd találomra lövöldözni az utcán általa nőelnyomó patriarchának ítélt férfiakra. Végül is, elég a szavakból és a mellekből, a tettek mezejére kell lépni…

Most, hogy kiderült a titkos fegyverkezés, remélhetőleg a francia politikusok számára is egyre kínosabb lesz a Femen-nek nyújtott menedékjog, a Marianne-bélyegről nem is beszélve…. Hátha felébrednek…

Elérkezett a pillanat, hogy azonnali hatállyal kitoloncolják őket Franciaországból.

 

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Biztos hogy nem toloncolják ki őket. A zámolyi gyilkosság tetteseit sem toloncolták ki, hanem menedékjogot kaptak.

Tibi
Olvasó

A francia egy puhap.csű nemzet. Napóleon óta nem tettek le semmit az asztalra. (leszámítva a szépirodalmat) A futball válogatottjukban 10 éve nem szerepel francia születésű ember (kis túlzással). Szerintem a borokon, sajtokon és könnyed vígjátékokon kívül semmihez nem értenek már.  Ezek még ahhoz is töketlenek, hogy egy ilyen félkatonai, terrorgyanús szervezetet megregulázzanak. Szomorú, hogy ma következmény nélkül lehet férfigyilkosságra buzdítani különböző fórumokon, vagy akár szórólapok útján. A lőfegyvereken, én már fenn sem akadok.  Megérdemlik egymást. Mármint a franciák a Fement.

Toplak Zoltán
Újságíró

Azért nekem gyanús a dolog. Egy kézifegyvert és egy gránátot találtak. Ennyit könnyen elrejthet maga a rendőrség is. Régi trükk. Szóval nem tudom. Azt viszont nem értem, miért ott hőzöngenek, ahol igazából nincs vész.  A liberális Nyugaton. A Közel-Keleten,  vagy a volt SZU-ban, pl. több okuk lenne meztelen bulit tartani az utcán. Az az igazság, hogy nem nagyon értek a Femen – hez, túl kevés az információm róluk, de különösebben utánajárni most nem akarok. (Pedig lehet, hogy kell.). Nagyjából ugyanaz a menetrend: szemérmetlenkedés, botrányokozás, a vallás üldözése. Igazából komoly munkát még nem láttam tőlük, pl. komoly tárgyalást folytassanak valakikkel, csendes háttérmunka, ilyenek. A vallással szemben vaskalaposak és előítéletesek, bár erről kicsit mi, vallásosok is tehetünk=nem mutatjuk nagyon meg, milyen is a mi hitünk. A szépségét megőrizzük, a komoly, komor vallásos külsőt megtartjuk. Persze, abba nem lehet belekötni, nem kell sebezhetővé válni. Mondjuk általában sem kalapolnak sokan az értékek mellett, kishitű és cinikus sok ember, és nem veszik észte, hogy azért is ilyen a világ, mert ők ilyenek. Mindegy, nem az én gondom. Egyébként az I talk – ban láttam Innát, energikus, csinos fiatal nő, vonzó, csak úgy érzem, meg tapasztalom, az illatos külső sok mocskot takar. Vaskalaposság, gátlástalanság, érzéketlenség a valóság részleteire, amin pedig sok múlhat. Viszont elszánt és tetterős, és áldozatot is kész vállalni azért amiben hisz. Bárcsak bölcsebben használná az erejét! Szerintem őszintén hisz az ügyében, de… hülyeséget csinál. És bevette a maszlagot, hogy egy külső hatalom tehet a nők boldogtalanságáról. Jó, időnként van hozzáköze, de nagyon sokminden múlik az ő hozzáállásukon is.  A szemlélet és gondolkodásmódjukon.

Jampi One
Újságíró

Ha a titkosszolgálat – őket hibáztatja a Femen minden állítólag őket ért atrocitásért – akarna fegyvert elrejteni náluk, akkor nekik egy tucat kalasnyikov sem okozna semmi problémát. De ha valakinek a titkosszolgálat ilyen mértékű figyelmét sikerül kivívnia, akkor arra általában alapos okot is kell szolgáltatni. Ha létezne ilyen ok, akkor nem hiszem, hogy az a csöcsmutogatás volna. Engem nem lep meg ha a gyűlölködő komplett hülyék gyűjtőszervezetében akad néhány vezéridióta is, aki fegyvert tart. Sőt azon sem lennék meglepve, ha holnap arról szólnának a hírek, hogy már használták is. Egyébként nekem úgy tűnik, mintha lenne különbség a “vallással szemben vaskalaposak” és a kereszteket láncfűrésszel kivágó kereszténygyűlölők között. Tényleg jó sok oka lehetett rá ennek az “energikus, csinos fiatal” nőnek, hogy elhiggye, hogy pont a kereszténység az ő életének megrontója. Nem szoktad véletlenül a nők külsejét összekeverni a jellemükkel?

Adam
Olvasó
Adam

Már kedd van, vagyis spammelek: https://www.facebook.com/ChristianWomenAgainstFemen

Elég sokan csatlakoztak, kellemesen csalódtam.

Anna.M
Olvasó
Anna.M

Nekem erről (de csak enyhén) vegyes a véleményem.
A cikk alapvetően jó. Az elején az a riasztóan macsó duma ami nem is igaz és nem is tetszik és felesleges, nem kellett volna. Azzal úgy voltam hogy pont az miatt majdnem nem is olvastam volna tovább.
Utána kb rendben van.
A Férfihangot nem ma kezdtem olvasgatni. Nem tapasztaltam az általam is undorítónak és taszítónak érzett macsóságot. Tárgyilagosan logikus, amennyit eddig elolvastam és a törekvések lényegével egyetértek.
Mindig arra gondolok hogy mi lenne ha fordítva, és úgy tutira nekem se tetszene a feminizmus. Így se tetszik, mert csak lejáratva érzem magam és ez ciki.
Azért ez a vissza a konyhába duma se kellett volna.
Legyen mindenki ott ahol akar és ahol ezen belül tud is, és amire érdemes. Persze csak amire önerejéből képes és például nem a felmentéseket biztosító, tulajdonképpen a protekció intázményét az alkalmatlanokra törvényesítő és pozicióba erőszakoló kvóták szerint. Nem kell, hülyeségek a kvóták és csak ártanának férfinak és nőnek is, de nem kell a konyhába való lenyomósdi se.

Adam
Olvasó
Adam

Ezzel valamennyire egyetértek. Azt viszont neked is meg kell értened, hogy sok férfi már elvesztette az eszét. Én egy nagyon nyugodt ember vagyok, a nőket szeretem stb.. Azonban, mikor még új voltam a témában, akkor sokszor voltam dühös. Nagyon sok olyan dolgot mondtam, amit nem kellett volna(és a “nők a konyhába” volt messze a legenyhébb ezek közül). Most bevallom neked, hogy volt egy viszonylag rövid(úgy 2 hétig tartó) időszak, mikor a szó klasszikus értelmében nőgyűlölő voltam. Aztán azonban lenyugodtam, és minden visszatért a régi kerékvágásba.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy türelmesnek kell lennünk azokkal, akik csak most “fedezik fel” az antifeminizmust, mert férfi szemszögből sok különös hatás éri az embert ilyenkor. Valószínűleg a cikkíró is ezek közé tartozik.

Slasher
Vendég
Slasher

,,volt egy viszonylag rövid(úgy 2 hétig tartó) időszak, mikor a szó klasszikus értelmében nőgyűlölő voltam.”

Csak két hétig tartó ? :D Miért volt ilyen időszakod ?

Adam
Olvasó
Adam

Azért, mert sok olyan dolgot tudtam meg, ami a legvadabb rémálmaimban sem jött elő. Ráadásul a feminizmusnak én is elszenvedője vagyok. Például a középiskola feléig kegyelemkettesekkel jutottam el. Akkor úgy döntöttem, hogy magántanuló leszek, mert szar az iskola. Így a legtöbb tárgyból két jegyet javítottam. Ezt persze nem tudtam, de pontosan az volt a bajom az oktatással, hogy nem a fiúkra szabták. Mondom, ez akkoriban még nem volt világos, de éreztem, hogy valami nem stimmel.

Voltak durvább balhéim is a feminizmussal, de az nem publikus.

“Csak két hétig tartó ?”

Hát, ennyi idő kellett, mire megembereltem magam.

birsalma
Olvasó

Ez volt már? http://444.hu/2013/09/04/otletgazda-ferfi-all-a-femen-mogott-aki-meg-castingokat-is-szervez/

Szvjatszkij nem csak támogatója a csoportnak, hanem alapítója is, és a mai napig ő választja ki a lányokat. A mozgalom sikere pedig éppen azon múlik, hogy mindig a legcsinosabb lányokat választja, mert velük könnyebb bekerülni a sajtóba.

láttam, hogyan működteti a szervezetet. Szörnyen bánt a lányokkal, kurváknak nevezte őket, és üvöltözött velük.

Amikor végül szóba állt a rendezővel, Szvjatszkij elismerte a helyzet paradoxonát, azaz hogy egy feminsita szervezetet egy férfi irányít, de szerinte a lányok gyengék, és kell nekik a segítség.

Nem elég erős jellemek. De még a vágy sincs meg bennük, hogy erősek legyenek. Helyette hajlamosak az engedelmességre, a gerinctelenségre, és a precizitás hiányára. Ilyen tényezők miatt alkalmatlanok arra, hogy politikai aktivisták váljanak belőlük. Ezeket a képességeket meg kell tanítani nekik.

– foglalta össze feladatát a férfi. Aki szerint pozitív hatása van a csoportra. Amikor a rendező megkérdezte tőle, hogy azért kezdett-e bele a Femenbe, hogy lányokkal jöhessen össze, azt válaszolta, hogy talán mélyen a tudatalattijában gondolt erre is.

Hát, mondjuk egy ilyen ripacskodó bolhacirkusztól nem kéne tartani…

Már az is nevetséges, hogy Putyin Szibériában tüntette el az egyik Pussy Riot tagot, ezzel aztán mártírt csinált belőle, és nemzetközi hírveréshez és támogatáshoz segítette őket.

De ez mind csak KÉPMUTATÁS, valódi súlya és jelentősége egyik “bandának” sincs.

Adam
Olvasó
Adam

Pedig azért van hasznuk. A Femen miatt sokan utálták meg a feminizmust.

Természetesen én sem gondolom, hogy ez igaz lenne, de valahogy mégsem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a hapsi valójában nekünk dolgozik.

birsalma
Olvasó

Szerintem ezek idióta nők, elfogadható külsővel, semmi mást nem sugároznak magukról, minthogy “basznivaló picsa vagyok”. Nem tudom, ezen túl még mit lehet beléjük látni, nulla valós hatalommal rendelkeznek a férfiak fölött.

Szerintem az igazi veszélyt az a nő jelenti, aki képes “kiherélni” a férfiakat. Ezeknek a nőknek ez eszébe se jut. Ordibálnak és meztelenkednek, de a manipulációhoz nem kell ekkora zűrzavar és felhajtás, azt könnyedén el lehet érni, sőt csak könnyedén lehet elérni.

Attól a nőtől félj (és menekülj), akinek nem mersz ellentmondani, vagy aki képes rávenni arra, hogy ne azt csináld, amit elterveztél, hanem amit ő szeretne. A femen aktivistáknak nem mernél ellentmondani? Őmiattuk kibillennél a saját céljaidból?

birsalma
Olvasó
Naooo
Olvasó
Naooo

“a fehérorosz KGB székházához taxiztak”

Enkávédé is működik még, meg az Ohrana? Tud erről a Gestapo?

“Ledobták magukról a ruháikat, skandálni kezdték, hogy Éljen Fehéroroszország, és feltartották posztereiket, amin szabadságot követeltek a bebörtönzött ellenzékieknek. Aztán felöltöztek, és fehérorosz kapcsolattartójuk sürgetésére visszaindultak a buszpályaudvarra. Hajnal volt.”

Nekiálltak éjjel dáridózni?

““Na, most meg fognak erőszakolni minket” – gondolta Sevcsenko. De nem erőszakolták meg őket.”

Ja, még lebuktak volna.

“Közben rájuk esteledett. Fagyott ágakon át botladozva végül egy folyópartra jutottak. A túlpartról rájuk kiáltott valaki, de aztán segítségnyújtás nélkül elment.”

Biztos Bear Grylls akart nekik eladni pár zsebkést.

“Aztán belefutottak három favágóba. Odaszaladtam hozzájuk, zöld festékbe és tollba borítva. Elég furán néztek rám, kicsit rémülten. Mondták, hogy a falujuk tíz kilométerre van. Aztán ők is eltűntek” – mesélte Sevcsenko.”

Elrabolták őket a zufók.

“Aztán belefutottak egy traktorosba. Sevcsenko előhalászta a zoknijából a vészhelyzetekre elrejtett százdollárosát. “Felajánlottam neki, de nem akart elvinni. Egyszerűen nem értette, hogy mit akarunk. Üvöltöttem vele, hogy vigyen a faluba. Ő meg csak a szavait elharapva válaszolgatott. Annyira tanulatlan volt, alig értettük, hogy mit beszél. Megtagadta a segítséget és elhajtott”.”

Bödös parasztya.

“A lányok órákig bolyongtak a fagyott bozótban, amikor végre beértek a faluba.”

Megkerülték vagy háromszor.

“nedves ruháikat kiteregették a kályhára.”

Órákig bolyongtak nedves ruhákban a fagyban. Fűtötte őket a gyűlölet.

““Egy nagydarab, részeg és dühös favágó rontott ránk. Ránkvetette magát, fogdosott és meg akart erőszakolni. De az öregember visszajött és kikergette” – mesélte.”

Ejj, hát sehogy nem jött ez össze.

birsalma
Olvasó

Hát ezen valóban csak röhögni lehet. Ukrajnából elmennek egy másik országba, sötétben eltaxiznak a KGB székházhoz, ott meztelenre vetkőznek és skandálnak egyet, hogy engedjék szabadon a politikai foglyokat. Nyilvánvalóan ezzel kurva nagy hatást tudnak kiváltani, szóval rendkívül sok értelme lett volna…..

Hacsak utána nem fogdossák őket össze.

Tehát egészen nyilvánvaló, hogy az éjjeli meztelen kiabálás a későbbi utózmányok kedvéért lett megrendezve, ez csak afféle bevezető volt, de az egész cirkuszból csak a következményeknek volt “értelme”, mármint azzal lehetett nemzetközi hisztit kiváltani.

Deansdale
Admin

Messziről lerí a sztoriról, hogy femenék maguk találták ki. Ha a KGB elvisz valakit, nem azért teszi, hogy egy erdőszélen bekenje zöld festékkel és aztán elengedje.

birsalma
Olvasó

A cikk szerint elismerték, tehát valahogy összejátszottak a hisztériakeltés kedvéért:

Egy héttel a történtek után maga Lukasenka, Európa utolsó diktátora ismerte el, hogy a titkosszolgálata elrabolta a három nőt. A Femen hirtelen már nemcsak a nők jogairól szólt. Sevcsenko pedig felfedezte magában az erőt. Azóta saját érzelmeit, privát aggályait, vágyait hátraszorítva él a radikális aktivizmusnak.

“Nincs szükségem barátra. Nincs szükségem emberi melegségre. Most az aktivizmusnak szentelem magam, ennyi.”

Naooo
Olvasó
Naooo

Egy héttel a történtek után maga George W. Bush ismerte el, hogy az egészet az amerikai és az izraeli titkosszolgálat hajtotta végre. Hozzátette még, hogy látványos műsort akartak, ezért esett a választás a tornyokra.

birsalma
Olvasó

Ezek a femenesek pont olyan komolyan vehető “feministák”, mint Miley Cyrus:

http://www.telegraph.co.uk/culture/music/rockandpopmusic/10445850/Miley-Cyrus-Im-one-of-the-worlds-biggest-feminists.html

Őt valaki már szaván is fogta, és bemutatta, mennyire nincs különbség a férfi és női viselkedés között, muhaha

http://www.youtube.com/watch?v=W6DmHGYy_xk&list=PL0A6B90345D2B1486

(Amúgy eredetiben ilyen ez a rendkívül feminista, girlpowertől duzzadó klip)

http://www.youtube.com/watch?v=My2FRPA3Gf8

Ami igazán aggasztó, hogy mennyire képesek elnyomni magukban azt, ami igazán számítana, ahhoz, hogy elérjenek valami teljesen értelmetlen, fölösleges célt: “Nincs szükségem barátra. Nincs szükségem emberi melegségre. Most az aktivizmusnak szentelem magam, ennyi.”

Bushról pedig kiderült, hogy hatalom nélkül, nyugdíjasként mennyire esendő:

http://444.hu/2013/11/03/mi-van-most-george-w-bush-sal/

http://444.hu/2013/08/28/muveszettorteneti-breaking-george-w-bush-talan-tullepett-a-kutyakorszakan-es-belepett-a-macskakorszakaba4/

hgyi
Szerkesztő

Egy nyugdíjas már nem dolgozik. Egy embernek miért kellene magánemberként, visszavonulva a munkától pont olyannak lennie, mint amikor dolgozott? Ettől még senki sem esendő, csupán az életének egy másik szakaszába lépett.

Naooo
Olvasó
Naooo

Ez a négyezés már évekkel ezelőtt is béna volt.

birsalma
Olvasó

Milyen gonosz ez a nő. Nem is örül neki, hogy hazaengedték, se férj, se gyerek nem hiányzott neki a börtönben. Persze azért szemöldöktetoválás nélkül nem élet az élet.

http://index.hu/kulfold/2013/12/23/szabadul_a_pussy_riot_masik_tagja_is/

Naooo
Olvasó
Naooo

Ja, Nagyezsda legalább szép.

Pash Cutter
Olvasó

Eddig értelmes nőnek hittem Kaufer Virágot. Úgy látszik, tévedtem egy nagyot…

http://dinamo.blog.hu/2014/01/07/kene_egy_kis_punciforradalom

1, Pussy Riot: Semmi spontanaitás nincs benne. Nyugati hatalmasságok által támogatott, bomlasztó provokátorok. A mögöttük álló pénzügyi és politikai köröknek nem tetszik, hogy Putyin nem engedelmeskedik a Wall Street-nek, nem adja el olcsón az orosz ásványkincseket a nyugati multiknak, sőt mi több, nem enged be sok nyugati multit, s önálló biztonság- és külpolitikája van. Talán emlékeznek egy páran, hogy a Pussy Riot az orosz téli olimpia bojkottjára hívta fel az európai közvéleményt, külön kitérve a Nyugatot és Oroszországot összekötő olaj- és gázkereskedelemre. Maga Kaufer írja le a mozgatórugókat, miközben az 1968-as szellemiség hőseinek tartja az együttest. Azt az együttest, amely mögött a kapitalizmus olyan tartóoszlopai állnak, mint az USA és az EU.

2, FEMEN: A vezetőjük egy férfi, Viktor Szvijackij, akinek ez a véleménye a saját zsoldosairól: “Ezek a lányok gyengék. Nincsen erős személyiségük. Nincsen vágyuk arra, hogy erősek legyenek. Ehelyett alárendelődnek, gerinctelenek, pontatlanok, ezek és más tulajdonságok miatt nem lehetnek politikai aktivisták. Meg kellett nekik tanítani.” Vagyis a FEMEN-aktivisták valójában (szerintem meglehetősen rosszul képzett) zsoldoskatonák, akik végrehajtják a zsoldosvezér utasításait, természetesen a megfelelő koncért, zsoldért. Az egész célja nem a vallásos és politikai elnyomás elleni küzdelem, hanem a jól jövedelmező hype. A buta nyugati meg elhiszi, hogy az ukrán csajok tudatos feminista, antiklerális, liberális szabadságharcosok. Miközben jól fizetett zsoldosok, akiket a saját vezetőjük diktatórikus módszerekkel irányít, sőt, akikről a saját parancsnokuk mondja ki undorodva, hogy “gerinctelenek”. Egy dokumentumfilm leleplezte az egész FEMEN-dolgot. A FEMEN-t, akiről a rednews.hu ír elítélő kritikát, jogosan, hiszen az egész csak paródiája a(z életképtelen) feminista-marxista ideológiának.

Összegezve: Kaufer Virág “megújulás” címszó alatt ráirányítja a baloldal figyelmét néhány zsoldoscsapatra.

A fejemet fogom… Ahhh!

Naooo
Olvasó
Naooo

“Kellene nekünk egy punciforradalom”

Nektek egy seggbebaszás kellene.