7 megosztás

A barátzóna

A “barátzóna” az angolszász prérin elterjedt friendzone kifejezés egyenes magyarítása, és mint ilyen, kissé sánta. Aki talál jobb megfelelőt, szóljon! De amíg a pályázatok beérkeznek, használjuk ezt a szót, ebből is mindenki megérti, hogy miről van szó. Illetve mégsem, hiszen pont azért írom ezt a cikket, mert úgy tűnik sokan nem vágják a témát. Kujon Kapitány tehát ismét támadásba lendül a tudatlanság ellen és a szende szüzek megmentéséért…

A barátzóna alapvetően kétféle dolgot takarhat: egy jóhiszeműt és egy rosszhiszeműt. Sokan csak az egyiket ismerik, ebből adódik is rögtön rengeteg félreértés. Kezdjük a rosszhiszeművel, mert azt könnyebb megérteni:

Vannak nők (de nem mind!), akik bár tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy egy adott udvarlótól nem akarnak semmit, és a jövőben sem fognak akarni, azért mégiscsak kihasználják az általa felkínált lehetőségeket. Miről is beszélünk… Bútorcipelés, vacsorameghívás, váll amin sírni lehet, ilyesmik. Ez tulajdonképpen a férfi egyszerű átverése, egy hosszan elnyújtott hitegetés, aminek során erőforrásokat lehet kifacsarni belőle. Ilyenkor a nő ügyel, hogy bár szóban legyen mindig határozottan távolságtartó, a gesztusai legyenek kétértelműek és bíztatóak. “Te olyan jó barátom vagy!” – mondja, jelezve, hogy aznap este sem lesz erotika, de úgy sóhajtozik a balek vállán, hogy az alig tudja hova rejteni a merevedését. És közben persze azon gondolkodik, hogy ebből mégiscsak lesz valami, csak még egy kis türelemre, kitartásra van szükség.

A közhiedelemmel ellentétben ez a rosszindulatú, átverős fajta a ritkább, ugyanis a nők sem mind a Sátán szolgái. Vannak köztük aranyásók és számító ribancok – minek is takargatnánk a rút valóságot? -, de csak pont annyian, amennyien a nőknek nagy szerelmet és nagy vagyont, valamint közeli házasságot és gyermekáldást hazudozó dzsigolók. A legtöbb nő valójában ember, s mint ilyen, rendelkezik némi lelkiismerettel, ami a feminista propaganda ellenére is visszatartja őt a nyílt és rendszeres csalástól, rablástól, érzelmi hátbadöfködéstől.

Amitől sokkal több férfi szenved, az a valódi barátzóna (az előzőt nevezhetnénk inkább balekzónának), amibe nem direkt szivatásból zárják be, hanem félreértésből. Ennek a malőrnek további két alfaja ismert: az egyik, amikor a férfi nem jelzi, hogy romantikus céljai vannak, mert fogalma sincs arról, hogy azt hogyan kéne. A másik, amikor két ember azt képzeli, hogy a visszautasított romantika ellenére lehetnek még barátok. (Ilyesmi elvileg lehetséges, a gyakorlatban szinte megvalósíthatatlan.) Ebből mondjuk magától értetődik, hogy a barátzónázás elsősorban a fiatalok problémája, hiszen egy meglett férfiember egyértelművé teszi a céljait, és többé-kevésbé tisztában van azzal, hogy egy, már a startvonalnál megbicsaklott kapcsolattól mit remélhet a jövőben.

A fiatal srácok azonban sokszor töketlenek bizonytalanok, és nem tudják mit kellene tenni, hogy a hőn áhított nő felfigyeljen rájuk. A média úgy segít rajtuk, hogy teletömi a fejüket marhaságokkal. Ezeknek köszönhetően jön a barátkozós fajta kapcsolatépítés, abban a hiszemben, hogy ha sikerül elég jó barátokká válni akkor az majd átcsap szerelembe. Ilyenkor gondolhatja egy nő – vagyis inkább lány, értelemszerűen – azt, hogy a srác barátkozni akar, kedves és aranyos, szimpatikus, tehát legyünk vele jó barátok. Együtt nézzük a hullócsillagokat, segít vinni az iskolatáskát, tök jól meg lehet beszélni vele a tegnap látott mozifilmet. Közben a srác az óráját, vagy a barát-o-métert nézegeti, hogy mikor kezdődik már a romantikus rész, mert nem rossz ugyan barátoknak lenni, dehát ő ennél az első pillanattól kezdve többet akart. A mutató mégsem akar feljebb kúszni a zöld sávból, meg sem közelíti a pirosat, és a srác nem érti, hogy mi a csuda van. Miért nem látja a lány, hogy ő majd’ eleped érte?

A másik eset is a kitartó szerelmesé, csak ezt félreértés helyett balga remény táplálja. Ez az olyan férfié, aki néhány kisebb-nagyobb elutasítás ellenére sem hajlandó a szívét kitépni és a szemétdombra hajítani, inkább összeszorított foggal mered a jövőbe, hátha. Esze ágában sincs hidakat felégetni maga mögött; az elutasítást látszólag elfogadva belemegy abba, hogy legyenek inkább csak barátok. Ki tudja, lehet még ebből valami… És mivel más nőre ránézni sem tud, úgy érzi nincs is más választása. A nő közben azt hiszi, hogy a gond megoldódott, a hősszerelmest lehűtötte a hidegzuhany. Érzi talán, hogy ennyivel nem úszta meg, de ő sem tehet mást, mint reménykedik az egyszerű végkimenetelben. Nem akarja a férfit vérig sérteni, nem akar vele durva lenni, tehát belemegy abba a játékba, hogy mindketten úgy tesznek, mintha nem tudnák, hogy a férfi valójában nem azt akarja, amiben megegyeztek. És mintha a másik nem tudná, hogy ők tudják… A szokásos.

FriendzoneEmlítést érdemel még a balekzóna tiniváltozata, amikor a balekból még nem lehet vagyonokat kizsarolni, ezért marad a státusz-hajhászás azon változata, amiben a minél mélyebben megalázott balek annál nagyobb tekintélyt kölcsönöz a karmait próbálgató, ám még tojáshéjas seggű aranyásónövendéknek. Ezt a szitut kilométerekről felismerjük (lásd a példát a mellékelt ábrán), és remélem minden olvasómnak van annyi esze és gerince, hogy már a gondolat felvetésétől is felháborodottan veszi a kalapját.

Hogyan lehet a barátzónából pozitívan kikeveredni? A balek-verzióból sehogyan, illetve ott csak megmenekülni lehet, jobb esetben még azelőtt, hogy egy vagyont pazarolnánk a parazitára. A jóhiszeműbb barátzónából van egy kis szikrányi esély kimászni, de aki ebbe helyezi a reményeit, annak alaposan fel kell kötni a gatyát. Elsősorban azért, hogy az elkerülhetetlen kudarcélmény ne érje letolt gatyával.

A barátzónával az a gond, hogy a benne rekedt férfit a nő nem látja romantikus lehetőségként. Vagyis ha arra gondol, hogy jó lenne már bepasizni, akkor a zónalakók láthatatlanok a lelki szemei előtt. Ezen változtatni csak radikális módszerekkel lehet, mintegy újrakezdve a két ember kapcsolatát. A férfinak meg kell változnia, megújulnia, hogy a nő mint új embert, mint új férfit vegye észre. Nahát, ez a Géza eddig nem is tűnt ilyen… férfiasnak. Kevés ember képes azonban fejest ugrani a változásba, feladva a korábbi töketlenkedést és mismásolást, hogy egy önbizalomtól duzzadó, érdekes emberként másszon ki a medence túlpartján. Ha nem tudod elhitetni a nővel, hogy te nem az az ember vagy, akinek eddig hitt, akkor maradsz a skatulyában. Tényleg ér ez a nő annyit, hogy teljesen felforgasd érte az életed?

Ha igen, akkor egy pár hónapig ne találkozz vele, hanem célozd meg a konditermet, olvasgass PUA anyagokat, vállalj munkát és gyűjts pénzt, újítsd meg a ruhatárad és a szókincsed, keress valami hobbit ami izgalmas és a nőt is érdekelheti, ésatöbbi, ésatöbbi. Aztán amikor úgy érzed új emberként új labdába rúghatsz, akkor mintegy véletlenül sodródj a közelébe, és mutasd meg neki az új arcodat. Ne térj vissza a régi kerékvágásba egy percre sem! És ne is titkold, hogy mi a célod vele. Épp csak annyi időt hagyj, hogy az új életed felkeltse az érdeklődését, és tedd fel a félre nem érthető tízmillió forintos kérdést. Ha nemet mond, így jártál. Vigasztaljon a tudat, hogy új formádban valószínűleg sokkal több nőnek fogsz kelleni, és ahelyett, hogy egyedül sírnál az árokparton, ölelő karok között búfelejthetsz. Tégy úgy.

Senki sem győzhet mindig, és a szemellenzős, csak egyetlen nő létezik mentalitás eleve plusz két gátat és harminc méter hátrányt jelent ebben a versenyfutásban. A nők egója szereti a piedesztálra emelkedést, de a bugyijuk nem lesz tőle harmatos, ami pedig az egyetlen út egy egészséges kapcsolathoz. A lényeg, hogy leszűrd a megfelelő következtetéseket és tanulj a tapasztalatokból.

Post Author: Don Qujon

A kaján kujon külön utakon jár, de sosem egyedül. Ebbéli tapasztalatait szívesen osztja meg férfitársaival - bros before hoes, tesók!
f Facebook
7 megosztás


61
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
17 Egyéni hozzászólás
44 Válasz hozzászólás
2 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
26 Hozzászólások szerzői
CefrehercegProdiscxcsakxggwp Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Borisz
Újságíró

:) Nagyon tetszik. Nyílegyenes, elkerülhetetlen, könyörtelen, de mégis elegáns és sokat segítő cikk. Az a fajta, amiből az ember azért tanul (bárcsak lett volna ilyen fiatalabb koromban!), mert látja, hogy itt nem meggyőzni akarják, nem el akarják adni neki a saját gondolatait, hanem ez van, ez a vonat erre megy, és vagy vonattal mész, vagy gyalog. A legtöbb utazni vágyónak ez elég ahhoz, hogy megtegye a nagy ugrást.

A kép külön tetszik, telitalálat. Sokan nem látják, hogy az “annyira szeretem, hogy az se baj, ha megalázom magam”, és a “megalázom magam, hogy lássa, mennyire szeretem” között pont egy univerzumnyi a szakadék. Persze egyikre sincs szükség, de a mögöttes gondolatot fontos még fiatalon kettéválasztani. Erre szoktam mondani a tizenéves kissrácoknak, hogy “értem, hogy szerelmes vagy, de ez nem tartozik rá.” A barátzóna ott kezdődik, amikor a nő belekóstol a saját fontosságába, és rájön, hogy nincs opciód. Valójában nem meggyőzni kell, hogy szereted, hanem elérni, hogy ő szeressen – de legyünk őszinték, 18 évesen mi sem tudtuk, hogy ez miért két külön dolog…

etiop
Olvasó
etiop

A szebb időket megélt modoros blog minőségibb időszakából származó kifejezés:

A szárazbarát

“A saját élmények, illetve a jelenség általános létezése miatt legjobb cimborámmal folytatott végtelen telefonbeszélgetések és kocsmai lerészegedések mellett megalkottuk a szárazbarát fogalmát.

Definíció: Köztudott, hogy a szárazdajka egy olyan gyermekörző, aki nem szoptat, tehát nincsen testi kapcsolat közte és a gyerek között. Ezzel párhuzamot vonva: a szárazbarát egy olyan férfiegyed az Aranyos Srác-kasztból, aki alapvetően egy nő barátja, de mégsem történik fizikálisan közöttük semmi.”

Probus
Olvasó
Probus

Férfi ás nő barátság nincs. Ezt a régi ember tudta, csak a mai embert hülyítik vele. 1. A férfi mindig dugni akar. Ha barátkozást színlel, akkor azért teszi, hogy majd egyszer, egy óvatlan pillanatban, amikor a nő épp csalódott, vagy akármi, megszerezhesse. Egy férfit nem érdekli a nő véleménye az űrkutatásról vagy a kultikus svéd ipari metál zenekar rika maxi CD-jéről. Csak azért tesz így, és azért “beszélget” vele, mert ez egy lépcső. Szegény nő meg elhiszi, hogy a férfit érdekli a gondolata. Érdekli, ha már az övé. Vagy ha fel akarja szedni. De csak “barátságból” szarik rá. Beszélgetni a férfi a barátaival szokott. 2. A nő meg akkor hazudik barátságot, amikor a férfit fel akarja használni. Ugyanúgy megcsináltatja vele a szakdogáját, felcipelteti a hűtőt, kiaknázza a kapcsolati hálóját, mint a pasijával, csak nem fekszik le vele.

Férfi nő barátság nincs. Amelyik férfi ebbe belemegy, az lúzer, és hülyére veszik. Ha meg nő megy bele – mármint ha ő a naiv fél – ne csodálkozzon, hogy a “barát” majd egy részeg éjszakán a bugyijában fog turkálni. Természetesen barátságból, és a gondolatait lesve Picassóról, meg a flaviusok korabeli sexterciusokról…

Deansdale
Admin

Ez meglehetősen leegyszerűsítő gondolkodás, sőt, nekem derogáló. Már bocs, de én nem csak egy fütyi vagyok a hozzánőtt létfenntartó rendszerrel, aminek egyetlen célja a dugás. Ugyanakkor azzal sem értek egyet, hogy egy nőben nem létezhet semmi érdekes a punciján kívül.

Ez furcsa lehet azok után, hogy annyit papoltam a biológiai késztetésekről és az evolúcióról, de meggyőződésem, hogy az ember több mint állat. Van bennünk valami plusz, amit a modern világ megpróbál kipusztítani (a jó fogyasztónak nem kell kultúra vagy értelem, elég a faj- és létfenntartási ösztön), de igazából pont az a plusz lenne lényeges, ami megkülönböztet minket az állatoktól.

Gela
Olvasó
Gela

Barátkozást színlel dugás reményében. Nem csodálom hogy ennyi nő nem talál magának párt, ha csak ilyenek közül lehet választani.

Az fel sem merül, hogy egy férfi talán a személyisége miatt is érdeklődik egy nő iránt a külsején kívül. Nekem pl. sokkal több lány barátom van mint férfi barátom. “Beszélgetni a férfi a barátaival szokott.”. És ugyan honnan a pcsabol tudnád meg mit akar egy nő, hogy működik egy nő ha nem beszélsz velük. Talán a krva okos barátaidtól tudod meg, akik annyit sem értenek a nőkhöz mit te, mert egy kbsztt talány nekik az összes. Én is akartam sokakkal beszélgetni pl a nőkről, de annyira “ostobák”, tapasztalatlanok és egyszerűek, voltak a körülöttem lévő évfolyamtársak (egyetem) hogy semmi újat nem tudtam meg tőlük, a véleményük pedig a nőkről ez volt: minél többet meg kell fektetni, aki meg nem dől be az kurva. Én hiszek a férfi-női barátságban és igen, nem túl gyakori, hisz mindkét oldalról érett, tapasztalt, felnőtt gondolkodást feltételez. A kapcsolatból származó pozitívumok pedig: egymás jobb megértése, tanács a másik nemtől, aki teljesen más szemszögből látja és közelíti meg a problémát mint mi és ez fordítva is igaz. Én ma sem emberileg, sem egzisztenciálisan, sem tapasztalatban nem lennék a mostani szinten a lány barátaim nélkül és ők sem nélkülem/nélkülünk. Bár ezt csak lehet az érti, akinek volt már ilyen kapcsolata.

Vonzalom oldal, igen, felmerül, de ahogy Deansdale is írta, nem vagyunk állatok, van kontrollunk, kaja és víz nélkül nem tudunk élni, de szex nélkül igen, és annyit nem ér egy d.gás hogy egy ritka és értékes embert veszítsek el miatta. A szexhiány pedig újra vissza fog térni, órák vagy napok múlva, míg egy, az ösztöneink és pillanatnyi éhségünk miatt elrontott és felborított kapcsolat soha többé ugyanúgy.

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Please, take my like, Sir.

Sajnos az ilyen emberek kevesen vannak, úgyhogy továbbra is azon az állásponton vagyok, hogy nincs férfi-női barátság. Ha mégis előfordul, az egy anomália. Ettől még nem káros dolog :) De 95%-ban végül kiderül, hogy a háttérben a “barátkozást színlel dugás reményében” dolog áll.
Ez a gondolkodásmód, amit írtál (minél többet meg kell fektetni, aki meg nem dől be az kurva) annyira gyakori a fiatal férfiak között, hogy én már rég feladtam. Itt most a fiatalt nagyjából a 30 év alattiakra értem.

Alter Ego
Szerkesztő

Mmmm… Ennyi beszélgetés és a fenti cikk után is ott tartasz, hogy a férfiak szerinted barátkozást színlelnek a dugás reményében? Próbáld elfogadni, hogy az a 95% nem színlel semmit, hanem így közeledik, udvarol. Egyből rád kellene mászniuk, hogy nehogy barátkozásnak véljed a dolgot? Gondolom a rámenős fajtával meg pont az a baj… Élek egy megoldási javaslattal: Le kellene szoknod arról, hogy megpróbálod baráttá konvertálni az udvarlóidat. Szerintem ha nem érted a helyzetet, (nagyon valószínűnek tűnik, hogy többnyire nem) szerintem nyugodtan kérdezd meg tőlük, hogy pontosan mi is a szándékuk. Majd barátkozz az 5 százalékkal, akik tényleg barátkozni szeretnének veled. Nem csak a konkrét eseteket sikerülhet így megoldanod, hanem a férfiakkal kapcsolatos eltorzult értékítéleted is változik majd talán.

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Nyugi, már lassan 10 éve nem konvertálok senkit barátnak. Vannak haverok, vannak kollegák, vannak olyan emberek akikkel ninck mögé bújva beszélgetek a neten stb. De ezek szerintem nem feltétlenül a barátság szinonimái.

Még hozzátenném: nyilván így ismerkedik. Igen. De ebből én nem arra gondolok, hogy barátokat keres éppen. Ha szimpatizálunk akkor megyünk tovább, ha nem akkor nem. Ha ennek ellenére ő mondja, hogy legyünk barátok, akkor benne vagyok, de az olyan eléggé ritka. Fehér zorró. Nem fogok játszadozni senkivel.

Alter Ego
Szerkesztő

Barátnőre mindig nagyobb a kereslet, mint barát nőre. :)

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

De ez a dolgok rendje :) Meg kell tanulni kezelni. Ha minden kávét elfogadnék, amire meghívnak, már rég meghaltam volna koffeinmérgezésben. Persze kedvesek, döngicsélnek körülöttem, kóstolgatnak. Nagyon jól esik, de nem akarok se felhőztető lenni, se 20 pasit tartani egyszerre. Megmaradnak havernak, kollegának, stb. De hát így megy ez :)

Inaara
Olvasó
Inaara
“Ha nemet mond, így jártál. Vigasztaljon a tudat, hogy új formádban valószínűleg sokkal több nőnek fogsz kelleni, és ahelyett, hogy egyedül sírnál az árokparton, ölelő karok között búfelejthetsz. Tégy úgy.”

Jól gondolom, hogy a férfiak is érezhetnek szexuális undort, ha olyan nővel feküdtek le, akik iránt egyáltalán nem éreznek semmit, akit mint nőt valójában megvetnek? Hogy utána jön egy ürességérzés és fellép az azonnali menekülési kényszer? Persze ettől még simán lefekhetnek vele párszor a későbbiekben is, hiszen a vágy visszatér – ha mégsem, akkor az undor erősebb volt a vágynál. :)

visuo
Olvasó
visuo

kérdésed kapcsán gondolom, hogy valószínűleg kövér vagy…

amelyik férfi kövér nővel van, az:
1, évek-évtízedek alatt a nő belehízott a kapcsolatba (korábban sovány(abb)) volt.
2, a „jobb híjján” férfi. igazából csak ez jutott neki. baszna ő sudárabb, feszestestűbbet, keményebb húsút, csak azok nem állnak vele szóba, meg többet követelnek stb. vagy régen volt már nővel, vagy már annyit szívatták ismerkedéskor/párkapcsolatban, hogy pl. egy kövérrel is beéri, aki pl. kedvesebb és nem követelőzőbb vele. ennek a férfinak a rosszabb fajtája a „savanyú a szőlő típus”, aki nagyon meggyőzte magát, hogy ő a kövér nőket szereti (pedig…), na ez a fickó szokta azt a szöveget nyomatni, hogy „az a jó, ha van mit fogni egy nőn”, ill. ez a fickó szokta fikázni az egészséges, sportos alkatú modellnőket, hogy gebék, anorexiásak, a választott kövér nőjével egyetemben (ld. irigység)
3, 1-2% elmebeteg aberrált, akiknek tényleg feláll a faszuk a kövér nőkre. vannak is képes fórumaik, 100 kilós meztelen, terpesztő nők fényképeivel… : ((((

Sztem 1 férfi egyszeri kövér nővel történő dugás után inkább saját magát veti meg, hogy neki (megint) csak ez, vagy ilyen jutott és kénytelen volt belemenni, jobb híjján. Aztán a magömlés utána alap ürességérzet miatt már máshogy látja a nőt és a dolgokat.

Nekem 1x csúszott be egy kövér nő és nem utáltam emberileg őt, inkább az volt, hogy érezhetően kevesebb gerjedelem volt bennem végíg az aktus alatt. És akkor menet közben inkább nagyobb sebességre kapcsoltam, hogy legyen már vége ennek a kínos dolognak… : ( szóval nekem ilyen az ösztönöm, NEM sznobságból, vagy NEM „reklámok cicababáitól” nem áll fel kövér nőkre, hanem mert ilyen az ösztönöm. magyarul egészséges. : )

Szóval ha többször visszajár és jól érzed magad, akkor örülj neki – csak legalább legyél ősztinte magaddal.

Inaara
Olvasó
Inaara

:)

A hozzászólásod ugyan nem üti meg azt a mércét, amire válaszolni érdemes, de most nem tudom megállni – annyira kellett nevetnem , hogy majdnem félrenyeltem a teámat… :)

Én csak továbbfűztem Qujon mondatát, és felmerült bennem a leírt kérdés… Erre te…

Kedves visuo, mondd csak, hogyan engedhettél ki magadból ilyen irományt? Miről beszélsz? Hogy jön ide a kövérség? Miből gondolod, hogy saját tapasztalatról írtam? Egyáltalán, mi ez az egész? Költői kérdés: A szövegértéssel hogy állsz? Az égvilágon semmit sem értettél meg a hozzászólásomból. :)

Tanulság: ittasan nem szabad hozzászólásokat írni, másnap nagyon kínos lehet a dolog. Ez persze a kisebbik baj. A nagyobbik, ha nem is vagy ittas…

Hozzászólásaidat olvasva egyre inkább az az érzésem, hogy csak trollkodsz. Nehéz fába vágtad a fejszéd: az a helyzet, hogy Naooo fényévekkel jobb nálad, úgyhogy kapd össze magad… ;)  Jó éjszakát! :)

Kedves Admin, nem kéne valami IQ-tesztet mellékelni a regisztrációhoz? :) Az utóbbi két napban mágikusan vonzom az őrülteket…Azt hiszem kicsit vissza kéne vonulnom. :)

 

visuo
Olvasó
visuo

És te mit értettél meg a hozzászólásomból? Mert én pl. továbbfűztem a te gondolataidat… Mert találhattál benne nagyon sok újdonságot. : ) Most hadd ne írjam le újra. : )

Jó, nem vagy kövér, de szöveged stílusa ilyen, a kövér nő suta, értetlenkedő kiváncsiskodása volt. : S

„Hozzászólásaidat olvasva egyre inkább az az érzésem, hogy csak trollkodsz.”

nyers a stílusom, de azért ez NEM cáfolat részedről arra, amire írtam. tudom, hogy sokaknak fáj az igazság, de szembe kell nézni vele. IQ teszt meg Naooo említése, meg már nem is tudom melyik színű női kód a kicsinyes lejáratásra.

Cefre
Olvasó
Cefre

Az ekkora besértődés jele amikor betalál valaki!

Slasher
Vendég
Slasher

Ez király volt! Végig röhögtem az egészet :D

Alter Ego
Szerkesztő

Talán “Post coitális undornak” hívják a jelenséget. Nem tudok hozzá irodalmat ajánlani, mert nem tudom felidézni, hogy hol olvastam róla, nyilván valamilyen szexuálpszichológiai szakirodalom volt. Nagyon rokon a PCT-vel (post coitus depresszió, melankólia), csak éppen az undor mértéke különböztetheti meg a két dolgot egymástól. Ez nagyságrendekkel gyakoribb a férfiaknál, mint a nőknél. Szerintem semmi, de semmi köze a partnerhez fűződő érzelmi viszonyhoz, csak a éppen nem tudsz szabadulni a női mivoltodtól és mindenáron érzelmi jellegű magyarázatot keresel a jelenségre. És ha ez nem lenne elég, még ráadásul partnerhibáztató is a szemléleted, ugyancsak női módon. Ugyanez történik a szexuális élvezet egyéb zavarainál is, például ha gond van az orgazmussal, akkor a nő automatikusan arra következtet, hogy nem eléggé tökéletes és szerethető a partner… Mindegy, csak a végén a férfivel legyen a baj, ahelyett, hogy önmagukban keresnék a probléma forrását. (Kérlek, a parttalan vitát kerülendő ezt a női mentalitást ne próbáld megcáfolni, mert bőven van rá pszichológiai szakirodalom, hogy ez egy jellemzői női magatartásforma.)

Én a helyedben a partnerhibáztató szemlélet kerülésére több figyelmet fordítanék, mert könnyen partnertől partnerig hajszolhatja a nőt és ez végül egyfajta kiábrándult kiégéshez vezethet. A partner helyett keresd mindig magadban az okokat, mert mindenki a saját élvezetéért felelős leginkább. – Fenébe, én is messzemenő következtetésekre ragadtatom magam, mint Visuo. – Csak ugrattalak ezzel a dőltbetűs szöveggel, hiszen pár hozzászólásból fogalmam sem lehet a magánéletedről. :) Nyilván mindenki a lehető legtöbb információt akarja kinyerni egy-egy rövid szövegből, de ha az ember túlzottan elbízza magát a saját sorok között olvasó, gondolatolvasó képességeit illetően, akkor csúnyán mellé lehet fogni.  :)

Szóval az aktus utáni undor szerintem egy egyszerű biológiai reakció, mindenféle érzelmi vetület nélkül. Minden további nélkül felléphet akkor is, amikor az ember egyébként szereti a partnerét, (ezt saját tapasztalat alapján is állítom). Szerintem talán egy egyszerű önvédelmi reakciója lehet a szervezetnek, ami attól óvja az embert, hogy agyatlan véglényként végelgyengüléses halálba szexelje magát. :) Az érzelmeknek talán annyi szerepe lehet a dologban, hogy a szeretet segíthet legyűrni az akut módon támadó menekülési ingert. :)

Jah, és mivel valójában a cikk egyik mondata a kiindulási pont, arra az összefüggésre se felejtsek el válaszolni: Valóban akkor nehéz más ölelő karjaiban vigasztalódni, ha éppen másba szerelmes a férfi. De szerintem nem is erre gondolt a cikk szerzője, hanem egy későbbi állapotra. Szerény véleményem szerint egyébként a férfiak nagyon is kielégítő, élvezetes szexuális életet tudnak élni anélkül is, hogy érzelmi vetülete lenne egy kapcsolatnak. Viszont a tartós szexuális kapcsolatoknak szinte elkerülhetetlenül érzelmi vetülete is lesz.

Inaara
Olvasó
Inaara

Társaságban került elő a téma, és a jelenlévő férfiak egybehangzó véleménye szerint alapból fellép a menekülési kényszer a szex után, de ennek különböző fokozatai vannak. Ha a férfi szereti a nőt, akkor csak arra vágyik, hogy aludjon, hiszen a szex után minden vágy és ilyen jellegű gondolat egy csapásra eltűnik. (A vicc szerint az ideális nő szex után pizzává változik).  :)

Ha egy egyéjszakás (egyórás…) nővel volt, akkor hacsak nem holtfáradt, akkor azonnal öltözik és  távozik, illetve rakja ki a nőt, úgy, hogy közben a lehető legkevesebbet kelljen szólni hozzá. Ha nagyon fáradt volt és elaludt, akkor mihelyt felébred, jön az “úristen, mit keresek én itt/ki ez a nő” eszmélés, és azon nyomban távozik – csak semmi közös reggeli és hasonlók. :)

Szóval, én csak ezzel kapcsolatban voltam kíváncsi a véleményetekre… Aztán hamarosan kövér, orgazmuszavaros nővé változtam… :)

Miből gondoltad, hogy partnerhibáztató a szemléletem? Szó sincs semmi ilyesmiről.

“Kérlek, a parttalan vitát kerülendő ezt a női mentalitást ne próbáld megcáfolni”

Ettől kicsit elszomorodtam… Kedves Alter, ezt miért kaptam? Én volnék itt az a nő, aki makacsul ragaszkodva tévedéseihez parttalan vitába szokott bocsátkozni, s akinek már ab ovo fel kell hívni a figyelmét olyasmire, amit nem szokott csinálni…? :(

“akkor nehéz más ölelő karjaiban vigasztalódni, ha éppen másba szerelmes a férfi. (…) Szerény véleményem szerint egyébként a férfiak nagyon is kielégítő, élvezetes szexuális életet tudnak élni anélkül is, hogy érzelmi vetülete lenne egy kapcsolatnak. Viszont a tartós szexuális kapcsolatoknak szinte elkerülhetetlenül érzelmi vetülete is lesz.”

Én is így gondolom, bár talán a “nagyon” jelző egy idő után már nem állja meg a helyét. Vagy igen? :)

 

Cefre
Olvasó
Cefre

Mennyire true story!

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Nagyon jó cikk. Csak azért adtam rá 5 csillagot, mert többet nem lehet :D

A “balekzónára” megidézem Father Justice felhőztetés fogalmát: amikor valaki kiépít maga körül egy másneműekből álló kört, úgymond felhőt, amiben mindenkinek megvan a maga helye. Ki mire jó: szekrénycipelés, vásárlás és persze fizetés, lelkiszemetes stb. A lényeg, hogy folyamatosan hiú reményeket táplál a “felhőtagokban”, amivel ott tartja őket.
A cikkben meg volt említve ennek (a felhőztető nőnek, aka ribanc) a tükörképe, a macsó: minden napra más nő van beosztva dugipajtinak, mindnek előadva, hogy sajnos csak hetente egyszer ér rá, éspedigdeszereti stb.

A végén a tanács nagyon jó. Tényleg. Végig gondoltam, és azt kell mondanom, hogy igen, ez kb az egyetlen megoldás. És tényleg nagy előnye, hogy ha szintben feljebb tornázza magát valaki, az önmagára nézve is csupa pozitív dologgal jár. Kiegyensúlyozottabb lesz tőle, nagyobb lesz az önbecsülése. Ha ezek után visszautasítják, akkor a cikk szerint kell eljárni. Bezony. :)

.
Olvasó

Don Qujon, ez nagyon jó lett!:) (Külön köszönet azért a részért, amelyben azt ecseteled, hogy a nőknek is van lelkiismerete. :D)

Rossz látnom, amikor nők így hülyítenek férfiakat és nagyon sajnálom őket. :/ Tapasztalatlanabb lányoknál ez még nem feltétlen gonoszság, csak mondjuk még nem nagyon tudják kezelni ezt a férfi-nő dolgot.

Én ketté választanám a barátkozást és a haverkodást. Haverkodhatnak munkatársak, iskolatársak, hasonló érdeklődésűek, hasonló világnézetűek. A közös dolgaik miatt beszélgetnek egymással, ez nem feltétlen terjed a közös találkozási hely (munkahely, iskola) területén kívülre. Ezzel szerintem nincs gond. A gond azzal van, ha bensőséges barátsággá fordul a dolog. Például veszélyes lehet, ha egy férfi panaszkodik, lelkizik egy nőnek, feltárja előtte a sebezhető énjét, mert a nőkben ilyenkor beindul az  “ó majd én segítek rajta” – dolog, ugyanaz az érzés, mint aminek a hatására elkámpicsorodunk, ha egy kóbor kismacskát látunk, és be akarjuk fogadni. Ezzel kialakul egy érzelmi kötődés, vegyítve egy szent küldetéstudattal, ami szerintem egy nőnél már szinte (vagy nem szinte) olyan, mintha megcsalta volna a párját.

Ezek alapján mostanában próbálok minden férfit, amennyire lehet, az általam fentebb vázolt jellemzőkkel bíró “haverzónában” tartani. Ehhez az első lépés, hogy új ismeretségnél hamar a tudtára adom a másiknak, hogy foglalt vagyok: amit lehet, beleszűröm a beszélgetésbe a férjemet, főleg, ha látom a másikon az “önzetlen érdeklődést” :P Pl. “ó, nahát, a férjem is nagyon szereti ezt a filmet!” Stb. stb. Aki ügyes, az anélkül is tudtára tudja adni a másiknak, hogy nem játszik, hogy ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe. Ilyenkor lemorzsolódnak az “önzetlenek”, és maradnak azok, akik vagy tényleg csak haverkodni akarnak, és megelégszenek a haverzónával, vagy pedig azok, akik el akarnak szeretni a férjemtől, de ők úgyis rámenősek lesznek és nem elégszenek meg a haverzónával, hanem lelkizős barátságot akarnak kötni, őket viszont le kell pattintani kegyetlenül, a meglevő házasság/párkapcsolat érdekében. Ehhez persze egy nőnek le kell mondani egy jó adag hiúságról (“ó, egy férfi feltárta előttem gyengéd oldalát, ó, egy férfi ennyire megbízik bennem” stb.), és meg kell elégedni azzal, hogy egy férfi tárja fel előttünk a gyengéd oldalát, egy férfi bízik meg bennünk ennyire, de normális esetben ez bőven elég kell legyen.

Probus
Olvasó
Probus

Reina, egy nőnek nem arról a hiúságról kell lemondania, hogy “egy férfi feltárta előttem stb”, hanem hogy “Én kellek a pasiknak”. Mert erről van szó. Erről kell lemondani. És egy nőnek ez a legnehezebb. A nők ezért beszélik be maguknak, hogy bármi – ismétlem a legcsekélyebb szintű – barátkozás is elképzelhető és reális ff és nő közt. Tudom, nehéz elfogadni – főleg az intellektuális hajlamú nőknek, akik szellemi nívót zömmel férfitársaságban találnak -, de nincs. Nem is volt soha. Egy férfit egy idegen nő véleménye – hacsak nem akar tőle valamit – nem érdekel. A társaságát nem keresi. Ennyi. (Hacsak nem egy feminim, tudatzavaros hülye, aki az élet alaptörvényeit nem ismeri)

.
Olvasó

Lehet, hogy Neked ez a tapasztalatod, és biztosan van benne igazság, de én mást is tapasztaltam már. Tudom, hogy vannak olyan férfiak, akik számára nehézséget okoz, hogy elismerjék, ha valamiben egy nő tud annyit, mint ők, vagy talán még többet. Hogy miért? Nem tudom pontosan, de vannak ötleteim.

Az első tippem az, hogy ebben valahol veszélyeztetve látják a saját férfiasságukat. Ami teljesen érthető lenne, ha a nő a tudását arra használná fel, hogy lenyomja a férfit. Ismerjük ezt a fajtát: állandóan azzal jön, hogy ő ehhez ért, pedig nő. Nem jóra használja a tudását, hanem csillog-villog vele, meg lázadozik. Az ilyen nő szerintem lenézi a saját nemét, mert azzal, hogy folyton azt érezteti, hogy “én annak ellenére tudom ezt, hogy nő vagyok”, tkp. azt ismeri el, hogy természetellenes, hogy egy nő ennyit és ilyesmiről tudjon. :D

A másik tippem, hogy a férfi azt gondolja, a tudás férfias, a nemtudás nőies, így a tudás önmagában férfiassá tesz egy nőt. Ezzel szemben én úgy látom, hogy fel lehet használni a tudást férfiasan, meg nőiesen is, lehet hozzá állni nőiesen, meg férfiasan is. Azt gondolom, egy nő akkor áll hozzá a tudáshoz jól, ha elsősorban nem a(z elméleti) tudás a fontos a számára. Emlékszem, még a kapcsolatunk elején megkérdeztem a férjemtől, hogy mi a fontos neki egy nőben. Az első helyeken volt a kedvesség, a háziasság, a hűség. Az okosság nem a végén, de ezek után következett, kb. a középmezőnyben. Ebből azt szűrtem le, hogy örül neki, ha élete párjával tud beszélgetni mindenféléről, szóval hogy az érdeklődési köre nem szűkül le a pusztán nőies dolgokra, és több esze van, mint egy szélben lengedező ökörnyálnak (:D), és ezt meg is tapasztalom nap mint nap, de ennél fontosabb, hogy legyek kedves, hűséges, házias, és nőies szeretettel vegyem őt körül. Az, hogy mondjuk nem vagyok egy faék politikai vagy vallási kérdésekben, annak is azért örülök, mert jobban meg tudom őt érteni és ebben is egységre tudok vele lépni, hogy ugyanaz a világnézetünk és tud velem ilyenekről beszélgetni.

Szerintem ez lehet a kulcs a női tudás kérdéséhez: nem baj, ha egy nőnek van esze és tágabb az érdeklődési köre a főzésnél, a divatnál, meg a gyerkőcöknél. Gond az lehet, ha nőies dolgok egyáltalán nem érdeklik. Meg az, hogyha elsősorban nem azt tekinti a hivatásának, hogy szeressen és gondoskodjon a családjáról. Nem fogok álszerénykedni, én egy okos nőnek tartom magam, aki több dologhoz is hozzá tud szólni, és nem mindig hülyeségeket, de inkább babázok és beszélgetek a leendő új lakásunk berendezéséről, minthogy órákig hallgassak egy politikai vitát, pedig egyébként érdekel a politika, csak megvan a sorrend. És mielőtt félreértenétek, én ezt nem tartom a magam érdemének, mert női természetünkből fakadóan szerintem ez a legtöbb nővel így van, csak talán nem merik maguknak bevallani, mert félnek, hogyha jobban izgalomba hozza őket egy hímzésminta, mint a legújabb matematikai talány megoldása (ami nem jelenti azt, hogy ez utóbbihoz hülyék lennének), akkor le lesznek nézve. Ebben a Ti, férfiak felelőssége is nagy, hogy ne éreztessétek azt a nőkkel, hogyha főzésről, gyerekekről, szabásmintákról beszélgetnek, akkor buta tyúkok. Mert ez automatikus ellenreakciót vált ki és jogosan. Szerintem nem a lenézés a legjobb útja annak, ahogy a másik nemmel kell bánnunk. Hiszen az ún. nőies dolgokra, nőies tudásra is nagy szükség van. (És most ezt, akinek nem inge, az ne vegye magára! :) )

Visszatérve a tapasztalatokra, nekem több olyan férfiismerősöm van, akik anélkül ismerik el a tudásomat, hogy nőiessé válnának vagy akarnának valamit tőlem, mert nem érzik attól veszélyeztetve a férfiasságukat, hogy teszem azt, mivel friss megtérők, ha épp kéznél vagyok (egy társaságban vagyunk) meghallgassák a véleményemet mondjuk egy vallási kérdés terén, aki hozzájuk képest már régebb óta foglalkozom ilyenekkel.

Deansdale
Admin

“Egy férfit egy idegen nő véleménye – hacsak nem akar tőle valamit – nem érdekel.”

Fel nem foghatom, hogy mi alapján teszel különbséget idegen nő és idegen férfi között. Mert amennyire egy nő véleménye engem nem érdekel, annyira egy férfié sem. Belőlem valahogy hiányzik az a szekció, ami egy férfit automatikusan többre értékel egy nőnél. Egyébként az internet korában elég furcsa egyáltalán ilyesmiről beszélni, amikor az érdeklődési körödben tájékozódva az érdekes vélemények olvastán az esetek felében egyáltalán nem tudhatod, hogy azt nő írta-e avagy férfi. Nem értem a filozófiádat, mert mintha azon alapulna, hogy nem létezik okos/művelt nő, sem pedig hülye férfi. Vagy ha mégis, akkor a hülye férfi véleménye még mindig értékesebb, mint az okos nőé, ami szerintem baromság.

Alter Ego
Szerkesztő

Azért vitatkoznék némiképp; én például tulajdonítok egy olyan képességet magamnak, hogy az esetek legalább 80 százalékában meg tudom mondani, hogy a szöveg szerzője milyen nemű. Igaz ez azokra a szövegekre is, amelyek egyébként nem leplezik le a szövegíró nemét. A szöveg hosszával egyenes arányban növekszik a találati pontosság.

Mindez nem érinti feltétlenül azt a szexista megközelítést, ami ellen éppen szót akartál emelni. Hozzáteszem; lehetséges, hogy Probus sem pont azt akarta mondani, ami egyfajta olvasatban következik a hozzászólásából. Főleg azért sem, hiszen most is éppen egy idegen nő véleménye után érdeklődik, arról beszélget, vitatkozik. :)

Deansdale
Admin

“Főleg azért sem, mert most is éppen egy idegen nő véleménye után érdeklődik, arról beszélget, vitatkozik. :)”

Na igen.

Nem szeretem a fekete-fehér sztereotípiákat, gondolom ez eddig is nyilvánvaló volt. A hajam égnek áll az olyan gondolatoktól, hogy akit nem akarsz megdugni az nem is létezik mint ember. Ne adjuk már a femcsik alá a lovat az ilyen soviniszta hülyeségekkel.

Alter Ego
Szerkesztő

Osztom a véleményed, de ugyanakkor nehogy átcsapjon ez a nekik való megfelelés kényszerébe.

Naooo
Olvasó
Naooo
visuo
Olvasó
visuo

„Ehhez persze egy nőnek le kell mondani egy jó adag hiúságról (“ó, egy férfi feltárta előttem gyengéd oldalát, ó, egy férfi ennyire megbízik bennem” stb.), és meg kell elégedni azzal, hogy egy férfi tárja fel előttünk a gyengéd oldalát,”

ez még messze pozitívabb és nagyon ritka hozzállás egy nőtől, még ha te (kis) bűnnek és véled ezen hiúságodat.

de a nagy (modern) női többség (>99%) úgy áll hozzá, hogy most ő lesz a középpontban, őérte fognak kaparni, ő az élet és a teremtés értelme stb. mert egy nő addig él, míg kivánják.

legmélyebb ösztönük elvárása és egyetlen éltető elemük a férfifigyelem, hogy van értelme így létezésüknek, mert nem szellemi és nem érzelmi lények. hanem csak ösztönlények.

Slasher
Vendég
Slasher

Valóban ritka a hozzáállásod a párkapcsolathoz/házassághoz. Szinte alig akad olyan nő, aki úgy gondolkodna mint Te. Sok mai nő tanulhatna tőled :D

.
Olvasó

Nagyon kedves, hogy ezt gondolod, de nem hiszem, hogy én lennék a világ legjobb példája, csak azért beszélek ennyit magamról, mert főleg azt tudom elmondani, amit én megtapasztaltam, amire én rájöttem. :)

Slasher
Vendég
Slasher

Többen is vagytok, de nem elegen :D

the hermit
Olvasó

én inkább barát skatulyának vagy barát polcnak hívnám

visuo
Olvasó
visuo

Szárazbarát = Barátzóna = Puncisfiú. : )

Nem ua., mint a tartalékos játékos, b-terv stb. : )

visuo
Olvasó
visuo

Azért ezt a PUA dolgot hanyaguljuk. És nem az bajom vele, hogy megvettem vmi „csomagot” és nem lettek sikereim. : D Mert nem vettem meg. : ) hanem beleolvasgattam és tele volt faszsággal, kb. 5-10% a hasznos igazság benne…

Az egész kb. 40 éve indult Amerikából és ebből is pénzt igyeznek csinálni (egy elrontott társadalomban), mint minden megkésett Magyarországra érkezett dologból. Már maga az egész rendszer MLM-Scio stílusú, ami taszít… Meg a béna videók, hogy a gyenge külsejű fickó megszerzett 5 db digitális telefonszámokkal májerkedik, hogy mekkora macsó. Digitális telefonszámokat meg nem lehet megbaszni…

Szted a nők nem olvasták ezeket a Pick-Up Artist írásokat? Saját szememmel láttam, hogy egy nő röhögött és gúnyolódott a videókon és a tanácsadó írásokon…

Alter Ego
Szerkesztő

Azért ne vessük el alapjaiban. A feltupírozott hülyeség és üzleties mellébeszélés folyamában azért néhány megfontolandó gondolatot is kitermelt ez a műfaj, ami főleg fiatal férfiak számára kincset érhet az évekig tartó szerencsétlenkedéssel szemben.

Deansdale
Admin

Szerintem az az 5-10% hasznos igazság, amit egyébként szinte sehol máshol nem tudsz megszerezni, megéri a fáradságot, hogy lefejtsd róla a szemetet.

visuo
Olvasó
visuo

Hiába jó a PUA irodalom 5-10%-a, ha a férfi úgyis akkor kapja meg ezen infókat, mikor már magától is rájön. : ) meg ez az 5-10% hasznosság 1000ed annyira van publikálva a médiabeli hülyeséggel, amely azt mondja, hogy először legyen közös téma, program és barátság és akkor majd kialakul a… bizsergés, szerelem. : ) Persze a kis részt kötelezővé tenném, úgy 14 éves fiúknak. : )

PUA irodalom inkább abban hasznos, hogy hogyan kerüld a szívásokat-szívatásokat, semmint, hogy elsősorban hogyan lesz nőd.

intj
Olvasó
intj

Nálam nincs barátnóza. Vannak azok a férfiak, akiktől akarok valamit, és vannak azok, akiktől nem. A kettő csoport között nincs átjárás. Soha. Akiktől nem akarok semmit, azokkal nem foglalkozom, mert nem tetszenek külsőre, vagy viselkedésre, és ezt semmilyen alfáskodás nem tudja megváltoztatni. Volt már olyan eset is, amikor a delikvens nem akarta megérteni, hogy nem akarok tőle semmit, és végül úgy kopott le, hogy egész egyszerűen nem foglalkoztam vele. Nálam a nem az nem, és ezredjére is nem. Lehet, hogy más nőknél el lehet érni valamit az alfáskodással, nálam nem, de ez engem megint nem érdekel.

Spalvin
Olvasó
Spalvin
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ez durva, az utolsó kettő elképesztő és az ötödik is. Szerencsétlen balekok.

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

Jajj… Hát, egy pozitív példa:

(kb a lottón is van esély alapon…)

DennisVT
Újságíró

ulomenen
Olvasó

A hat módszer, ahogy majd megpróbálsz kikeveredni a barátzónából:

https://youtu.be/DN4GKxEZ4JA

DennisVT
Újságíró
Reszet Elek
Újságíró

Mi ez? Egy rakás négerforma franciául öklendezik. Mi itt a lényeg? Az elmém kitaszítja az ilyen audiovizuális ingereket.

Kalman
Újságíró

Akkor lehet, hogy mégsem kérek Facebook-on kívüli linket :-).

DennisVT
Újságíró

Egy talán kicsit másféle megközelítése a barátzónának. Hogy néha pont a közeledési módszerünkkel juttatjuk mi saját magunkat oda, és nem a csaj tesz bele.

Plusz van benne egy szerintem jó példa, hogy hogyan lehet kezelni, ha benne vagy. Persze a videó vége nyilván hollywoodi, az nem reális, de egy nézést megér.

Kalman
Újságíró

Lécci olyan linket küldj, amihez nem kell belépni, mert nincs fácsém.

DennisVT
Újságíró

Sztem nem fogok tudni olyat…

Gejza
Olvasó
Gejza
ggwp
Olvasó
ggwp

Tetszett, köszi.

Kalman
Újságíró

Reszettel vagyok. Rémes. Két fehér van benne, a jócsaj, és az eminens hülyegyerek.

Naooo
Olvasó
Naooo

Állatkert.

xcsakx
Olvasó
xcsakx
Prodisc
Olvasó
Prodisc

Üdvözletem Mindenkinek!

Sok-sok hónapig read-only üzemmódban voltam rendszeres látogató, és ebben a témában személyes tapasztalatokból táplálkozva tudok megszólalni, ezért engedelmetekkel felhozom ezt a topicot :)

Na, akkor a lecsóba csapok:

Tizensok évvel ezelőtt megismerkedtem egy közös baráti társaságban egy lánnyal, aki feltűnő csinossága mellett azzal tudta a figyelmemet kivívni, hogy makacs módon kereste a barátságomat. Szigorúan csak a barátságomat kereste (szavakban legalábbis, mert azóta sem értem a kétértelmű női “jelzéseket”). Az esetek kétharmadában ő kezdeményezte a beszélgetéseket.

// Fontos megjegyeznem, hogy bármikor beültünk valahova beszélgetni, kínosan ügyelt arra, hogy a saját fogyasztását magának fizesse, vagy amikor én fizettem mindent, következő alkalommal ragaszkodott hogy visszafizesse. Továbbá azt is fontos megjegyezni, hogy állandóan volt munkája, már ugyanott dolgozik évek óta, túlórázik és gyakran vállal (női) vezetőkkel szemben konfliktust is a saját kollégái érdekében. Hovatovább: egy sikeres állásinterjút és egy kisebb karriert is köszönhetek a közbenjárásának. Egy szó mint száz: emberileg korrekt volt velem. //

Én mindig nagyon jófej voltam vele és megértő, titkon remélve, hogy majd “elnyerem a jutalmat” némi kufircolás vagy párkapcsolat formájában (nincs mentségem, lehet kövezni engem…). Mindeközben éveken át rendszeresen panaszkodott az aktuális pasijára, és elpanaszolta, hogy folyton “kénytelen” megcsalni azt a bunkót. A megcsalásról persze mindig az a mocsok csábító tehetett, hiszen ő tiltakozott. Minden alkalommal tiltakozott, de az a szemét csábító mindig ledumálta róla a bugyit. Mindig. Pedig ő annyira megbánta. Mindig. Én pedig mindig nagyon megértettem az ő lelkiismeretfurdalását. Mindig. Aztán fix pasit váltott. Arról a pasiról is rendszeresen beszélgetni akar velem, és őt már párhuzamosan több családos szeretővel is csalja, akik vissza-visszatérnek az életébe. Ezekről mindig ő akar beszélgetni velem és ő kezdeményezi a beszélgetéseket. Az egyik pasi hanyagolja, a másik zaklatja, a harmadik bunkó vele, stb… egyik pasiról sem beszélt pozitív hangon.

Persze mindig akad egy újabb “helyespasssiii”, aki ezúttal persze “csakis barát, semmi több, higgyem már el, hogy ez a passssiiii egész mááááás…”

Aztán két éve elkezdtem neki többször is megírni, hogy nem barátkozni akarok vele, hanem dugni. Többször is megírtam neki egyértelműen. Aztán élőszóban is. Jaj, hát de azt nem lehet, hiszen létezik “fiú-lány-barátság”, mert sok pszicho-bubus és Oravecz Nóra is azt mondja, olvassam csak el, tényleg.

Utána rendszeresen küldött magáról fotókat (semmi pornográfot, csak egy-egy cuki szelfit, meg cikkeket a megcsalások jogosságáról, stb). Ezekre én nem túl gyakran, de egyértelműen közöltem, hogy nem barátságot akarok, hanem dugást. Ezeket lepattintotta, de folytatta, amit addig: panaszkodás, és magas labdák felváltva…

Ezért az elmúlt egy évben már nem reagálok, ha keres. Ez nagyon nem tetszik neki és nyomul azóta is. Néha provokál, néha aláz. Ezekre sem reagálok, vagy csak hetekkel később, egy-egy félmondattal, esetleg szmájlival.

Amikor nekem van barátnőm, akkor valamiért gyakrabban keres, mint egyébként, hiszen “barátok vagyunk”.

Hát ennyi.

Tanulság nincs igazán, csak annyi, hogy számomra ez egy orbitális shit test volt, de egyszer mindennek vége szakad, ha az ember fia összeszedi magát. Én legalábbis összeszedésnek értelmezem, hogy már nem reagálok rá, és nem keresem őt. Ha nincs dugás, nincs barátság sem, talán már leesett neki a papírhúszas.

Nem volt velem szemét, csak már nagyon egyoldalúnak éreztem, ahogy viszonyul hozzám, még azt követően is, hogy el mertem neki mondani hogy mit akarok tőle. Ő pedig annak ellenére is erőltette a “barátságot”, hogy az utóbbi időben szándékosan kerültem őt és sosem kerestem.

Egyszóval: úgy döntöttem, ha nincs dugás, akkor kilépek a friendzone-ból, de a másik irányba. Ez pedig valamiért nem tetszik neki.

Van bennem harag? Van. Majd elmúlik. Leginkább magamra haragszom, de egy ilyen nőnek ilyen formában már nincs helye az életemben. A lány egyébként igazi túlélő: zseniális és okos “hetéra” (a klasszikus görög világból), aki valahol a mitologikus Lilith-re és a “Volt egyszer egy vadnyugat” Jill-jére emlékeztet egyszerre.

Amikor a Férfihangot olvasom, gyakran szembesülök egyoldalú megközelítésekkel, és a saját tapasztalataim ezeket (ebben az esetben a friendzone-témakörben) csak részben támasztják alá. Az élet (ahogy a Szürke…) sok árnyalattal rendelkezik. Ennek ellenére szeretem az itteni cikkeket olvasni, ezért is osztom meg veletek, amit írtam.

Ne kíméljetek :)

Prodisc

Reszet Elek
Újságíró

Klasszikus eset. Az összeszedett leírásod alapján, ahogy felsorolod a lényegi eseteket, mondhatni szimptómákat, ezt te is tudod. A barátzónából csak egy irányba lehet kilépni, amerre te is tetted. Megszakítod a kapcsolatot, nem leszel a kiszolgálója, a lelki szemetesládája stb.

Az esetek többségében a “barát” hiánya ilyen reakciókat ereményez, mint nála (szerintem már megtalálhatta az utódod) nagyon kevés esetben jön vissza a csaj, hogy mást (a mását) is beletegyen a kapcsolatba. Amúgy utóbbival sem járnál jól, az ilyen típusú csaj érzelmi invesztíciót nem ér csak barátság extrákkal szintig megy el vele az ember. Törött csaj és veled is azt tenné mint a többi pasassal.

herceg
Olvasó
herceg

Nekem egy kérdésem van: miért nem tiltottad le? (ez így vagy úgy, de minden felületen lehetőség)

Prodisc
Olvasó
Prodisc

Korábban is letiltottam többször, de nem volt annyira erős bennem a szándék, hogy valóban lerázzam, sőt, valahol abban reménykedtem, hogy keresni fog ismét. Nyilván érezhette rajtam, hogy igazából vevő vagyok rá, meg is talált, és folytattam a beszélgetéseket, mint előtte. Ez a mostani azért tekinthető számomra végleges lezárásnak, mert ezúttal tudatosan hagytam (egyfajta általam kontrollált “szelepként”), hogy írogasson nekem egy ideig. Az volt a koncepcióm, hogy ha tudja és látja hogy olvasom az üzeneteit és mégsem reagálok, akkor talán érezni fogja, hogy már nem vagyok vevő rá többé. Hatékonyabbnak tűnt így leállítani a dolgot, mint egy drasztikus letiltással (ami mögött korábban bennem sem volt meg a tényleges szándék). Ez a mostani tudatos és látható ignorálás év végén meghozta a gyümölcsét: lassan elmaradoztak az üzenetei, majd az ignorálásokat követően ismét letiltottam. Azóta már más csatornákon sem keres, pedig azokon gond nélkül elérhetne ha akarna. Érzi és talán érti is, hogy ezúttal velem már tényleg nem megy semmire.

DennisVT
Újságíró

Ez fájhatott:

 

https://youtu.be/_aX3kQte0tE

Reszet Elek
Újságíró

Klasszik!

Ezt csak úgy (lassú, érzéki percekhez ideális): https://www.youtube.com/watch?v=ECyfX1OR_nk