birsalma

Anyák és fiúk a lelki függőség hálójában

„Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja”
(József Attila: Eszmélet)

A téma, amiről beszélni szeretnék, a felnőtté válás problémája és a szülőről való leválás egyik tipikus zavara.  Milyen a felnőtt, és miben különbözik a gyermektől? Sokszor csak a felnőttkor pozitívumait szem előtt tartva válaszolunk erre a kérdésre:  A felnőtt egy önálló, felelősségtudatos, nagykorú választópolgár, akinek jó esetben párkapcsolata és szexuális élete van, és ha úri kedve úgy tartja, akkor sörözhet és dohányozhat is. Pedig a legjobb és legteljesebb meghatározás valószínűleg nyersebb valóságot takar: felnőtt az, aki nem függ a szüleitől. A szülőtől való leválás sokak számára egyáltalán nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. A leválás ugyanis nem egyenlő az elköltözéssel, az önálló keresettel és a párkapcsolattal. A függőség érzése mindezek mellett is fennmaradhat. A szülőtől való függetlenedés lassú lelki érés, amit lehetetlen pillanatok alatt elérni, és nem lehet megspórolni és megkerülni sem.

A szülő és a gyermek viszonyának átalakulását nem csak a fiatal felnőtt esendősége, esetleges ügyetlensége hátráltathatja, hanem olykor a szülő szándéka is. A feminista korszellem eredménye talán, vagy a nők helytelen döntésének, alárendelődésre való hajlamának eredménye, hogy sokan eleve úgy nevelték fel gyermekeiket, hogy a gyermekkel való törődést a saját életük feladásaként élték meg? Az anya egy ilyen szülői viszonyban aztán „revansot vesz”, amikor előzetes “befektetései” miatt folyamatos kamatot szed a gyermekétől. Pedig nem lenne muszáj, sőt nem lenne szabad így gyermeket szülni. Egyetlen nőnek sem lenne muszáj megfelelni sem társadalmi, sem családi elvárásoknak. Amely nő mégis feladta a maga életét, és a gyermeke, a családja mártírjává vált, az később meg fogja fizettetni ennek az árát a gyermekeivel, igyekszik majd bevasalni a nevelés „költségeit”.

Talán ismerjük a nőtípust; háta mögött egy sikertelen, felbomlott párkapcsolattal úgy gondolja, hogy nincs szüksége többé férfira, jól meglesz egyedül, illetve a gyermekével…  Aztán valami furcsa dolog történik: úgy kezd el vigasztalódni a gyermekével, hogy bebetonozza magába, sajnáltatja és végletekig tisztelteti magát, és szíve szerint sohasem hagyná, hogy a gyermeke elszakadjon tőle. Még rosszabb, ha fia van és nem lánya. Lelkileg olyan szinten a férje helyére állítja, hogy mintegy a saját párjává teszi. Ezek az anyák olyan légkört teremtenek, hogy a fiúnak esze ágába se jusson máshoz kötődni. Vagy kiszolgálják szolgai igyekezettel, vagy bűntudatot keltenek benne a problémáikkal, vagy mindezt egyszerre zúdítják rá a fiúra. Megy az idő, megy az idő, de valódi párkapcsolat soha nem alakul ki. Anyuci kritizál – hát igen, fiam, látod, ezek a mai nők mennyire könnyelműek, pénzéhesek, kis ribancok, büdös kurvák, vagy ha nem, akkor rondák és élhetetlenek. – Túl sokat nevet, túl keveset nevet, túl sokat költ, túl keveset költ, túl sokat olvas, túl keveset olvas, túl sokat beszél, túl keveset beszél, túl okos, túl buta… – És így tovább, mindegyik lánnyal kapcsolatban, akivel sikerül összeismerkedni, anyunak van egy-két hatásos lebeszélő megjegyzése. Az anya-fia kapcsolat pedig megreked ebben az állapotban. Az anya lelki igényei kiszolgálást nyernek a fia szeretete és kiszolgáltatottsága által, és a megláncolt fiú sem panaszkodik sokszor, hiszen bizonyos fajta szeretetigénye és kényelmi igénye is kielégülést nyer a “mamahotelben”. Néha nehéz eldönteni, hogy mennyire lehet ezt a szeret megnyilvánulásának, vagy helyette inkább a két fél manipulációs játszmájának tekintenünk. Az anya úgy érzi, hogy befektetései megtérülnek, nem kell szembenéznie a saját kapcsolatteremtési problémáival, a magánnyal, a fiának feltételek nélkül kell elfogadnia őt. A fiú pedig nem azt érzi, hogy ő az anyja eszköze, hiszen a világon senki nem képes őt annyira elfogadni, mint az anyja, így nem muszáj próbára tennie a kapcsolatteremtő és kooperatív képességeit egy érzelmi és anyagi értelemben is kockázatos kapcsolat felépítésével.

Vajon a fiát rabul ejtő anyának vagy a sarkára állni képtelen, az anyját a “hűtlen elszakadás” fájdalmától óvó fiának a felelőssége nagyobb? Vajon melyikük hozott nagyobb áldozatot a másikért ebben a furcsa, megkövült szülő-gyermek kapcsolatban?

Néha a játszma kiegészül egy harmadik féllel is, ha győz a fiatal férfi önállósodási vágya. Különösen akkor válhat ez problémák forrásává, ha a férfi választottja nagy kötődési igénnyel lép fel, ha a férfi életében mindenféle tekintetben az anya szerepét kívánja átvenni. Élhetünk a gyanúperrel, hogy a férfi párválasztási szempontjai igazodtak a korábban az anyjával szemben megszokott érzelmi viszonyhoz. A partnernő pedig ádáz, elkeseredett küzdelmet kezd el folytatni a férfi bizalmáért és a felette gyakorolt befolyás jogáért. A férfit kétfelé szakítja ez a meghasonlott állapot és a vitává fajuló manipulációk olykor egyenesen tarthatatlan állapotokat szülnek. Az ilyen hármas játszmában őrlődő férfi azt láthatja, hogy képtelen megfelelni mindkét nő elvárásainak, nem találja a probléma feloldásának módját, hiszen ki is tudna az anyja és a szerelme között választani? Egyikhez a szülő iránti kötelességei kötik, a másikhoz pedig a szerelem. Az ilyen döntésképtelenséget kihangsúlyozó szituáció pedig korántsem járul hozzá a fiatal férfi érzelmi életének rendeződéséhez, felnőtté válásához.

Vajon milyen mértékben várható el bárkitől is, hogy lazítson az őt a szüleihez kötő érzelmi szálain? Vajon létezhet-e a szülő-gyermek viszonynál nagyobb bizalmi viszony? Vajon hogyan kell pontosan értenünk a cikket indító József Attila sort? Vajon milyen partner, és milyen módon lenne képes az ilyen problémákkal küzdő férfi segítségére lenni?

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: birsalma

birsalma

245
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
17 Egyéni hozzászólás
228 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
17 Hozzászólások szerzői
MaestroAdminAurelius Respectusthe hermitvisuo Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
hgyi
Szerkesztő

Nagyon sok dolog eszembe jutott a cikk olvasása közben.
Témákra szedve külön kommentekben írom le, hogy ne kuszálódjanak össze túlságosan a szálak.

1.
A felnőtté válás problémája szerintem is rendkívül érdekes és fontos téma, és amelyről tulajdonképpen sehol sem esik szó.
A szülők legtöbbször annyi “utasítást” kapnak, hogy a gyereket el kell engedni. De hogyan? Mit jelent ez? Ezekre nemigen kapnak választ – még akkor sem, ha egyáltalán meg merik kérdezni, vagy felmerül bennük a kérdés.

Pedig a legjobb és legteljesebb meghatározás valószínűleg nyersebb valóságot takar: felnőtt az, aki nem függ a szüleitől.
Azt hiszem, tisztáznunk kell ezt a mondatot, mielőtt nagy félreértések kerekednének belőle. A szülők egy gyerek életében mindig fontosak maradnak – jó esetben. A gyerekek és a szülők függenek egymástól. Csak a túlzásba vitt – szinte beteges, vagy ténylegesen beteges – függés akadályozza a felnőtté válást.

Inaara
Olvasó
Inaara

“felnőtt az, aki nem függ a szüleitől.

Szerintem ez annyit jelent, hogy az ember sikeresen levált a szüleiről, lelkileg, társadalmilag érett személyiség, aki megáll a saját lábán. Eltartja magát, önálló háztartást vezet. Írtuk már, hogy milyen különleges az anya-fiú kapcsolat. Az apa-lánya kapcsolat csak részben hasonlítható ehhez, nem olyan szoros, mint az előbbi.

Azzal is egyetértek, hogy a szülők fontosak maradnak a gyerek életében, de fordítva még inkább igaz: lefelé mindig erősebb a kötődés.

Olyan nagyon vágyunk arra a feltétel nélküli szeretetre, amit csak a szüleinktől (többnyire elsősorban az édesanyánktól) kapunk. El kell fogadnunk, hogy sajnos soha többé senki sem fog bennünket szeretni pusztán azért, mert létezünk.

Akkor válunk igazán, végérvényesen felnőtté, amikor mindkét szülőnk meghal. Amíg legalább az egyikük él, mindig az ő  kisfia/kislánya leszünk, akárhány évesek vagyunk. Ha viszont egyikük sincs már, onnantól tényleg vége a “gyerekkornak”.

Jó nehéz vers az Eszmélet. Hasonlóan komor és nehéz vers József Attilától az egyik kedvencem, a Tudod, hogy nincs bocsánat.  Ez is nagyon ideillik, ha már a Férfihangon vagyunk, és kesergünk egy sort.  :)

exRooster
Olvasó
exRooster

Eltartja magát, önálló háztartást vezet.

És sokszor pont itt van a kutya elásva. Az én szüleim még simán tudtak venni hitelre egy lakást 22-24 éves korukban, és így végleg leszakadni a saját szüleiktől. Nekem erre már esélyem sem volt ebben a korban. Egy mai fiatalnak még kevésbé. Ha nem tolják a szülők a segge alá a lakást, akkor kényszerűségből is benne ragadhat a fiatal a mama hotelben. Ilyen szempontból is különösen veszélyeztetett az a fiú, akit az anyja egyedül nevelt. Még ha fel is ismeri a gyerek, hogy le kéne szakadni, sokszor egyszerűen nincs lehetősége egy önálló háztartást vezetnie.

hgyi
Szerkesztő

A cikk első bekezdésében épp arról van szó, hogy nem az elköltözés, sörivás, dohányzás, párkapcsolat jelenti a felnőtté válást.

exRooster
Olvasó
exRooster

Nem feltétele, de ha az 50 négyzetméteres panelban kerülgetik egymást, az erősen megnehezíti a leválási-önállósodási folyamatot.

hgyi
Szerkesztő

Szerintem egyáltalán nem. A kisebbik fiam velünk él, de nem vagyunk sem érzelmileg, sem fizikailag egymáshoz láncolva.

Ennek a cikknek nem a fizikai leválás a lényege. Ha jól értem.

exRooster
Olvasó
exRooster

Attól függ. Ha a szülő olyan, mint a kép alatti fejezetben leírt nőtípus, akkor nem látok más módszert a leválásra, mint a fizikai távolodást. Elköltözést. Menekülést. Márpedig egyre több gyerekét egyedül nevelő nő van, így ez a probléma egyre inkább terjedni fog.

Inaara
Olvasó
Inaara

“Ha a szülő olyan, mint a kép alatti fejezetben leírt nőtípus, akkor nem látok más módszert a leválásra, mint a fizikai távolodást. Elköltözést. Menekülést.”

Ha “olyan”, akkor igaz, tényleg nincs más választás. Hálát, szeretetet nem lehet kikövetelni. Bízzunk benne, hogy nem ezek az anyák vannak többségben.

hgyi
Szerkesztő

Úgy értelmezem, hogy te a kapcsolat teljes megszakítására gondolsz.

Nem minden, gyermekét egyedül nevelő nő ilyen. Sőt nem tipikus a fent leírt jelenség.

Inaara
Olvasó
Inaara

Kedves Rooster, jól írja hgyi, hogy nem a fizikai leválás a lényeg, bár egy idő után ez is része a dolognak. Nem az a legfontosabb, hogy fizikailag ne legyen egy térben a szülő és a gyerek. Persze, kicsit nehezebb a dolog így, de egyáltalán nem lehetetlen.

Fontos, hogy a “már-nem-gyerek gyerek” ne azért maradjon otthon, mert kényelmes, mert a mama mindent alátol és elölről-hátulról kiszolgálja (pláne, ha mindez semmibe sem kerül neki, mert nem tud/nem várják el, hogy  hozzájáruljon a költségekhez). Ha közben tudod, hogy ez a kényszerű együttélés egy ideiglenes “szükségállapot”, és te sem érzed így teljesen jól magad, vágysz arra, s mindent meg is teszel azért, hogy minél előbb megváltozzon a helyzet, akkor semmi gond. A leváláshoz persze kell egy egészséges lelkű mama is, aki megéli nőiességét a férje mellett, vagy ha bármilyen okból egyedül maradt, akkor tisztában van azzal, hogy a felnőtt fia nem férfipótlék a számára.

Emellett mint mindig, itt is vannak kivételek, ahol minden látszat ellenére sikeres a leválás, és fordítva, a sikeresnek tűnő leválás ellenére szó sincs erről (pl. ugyan külön lakásban él a gyerek, de a szülők fizetik a rezsit, anyuka hetente minimum egyszer kitakarít nála, naponta/másnaponta felugrik főtt ételt vinni a “gyereknek” és ha már úgyis ott van, gyorsan beindítja a mosást is… :)

hgyi
Szerkesztő

És még csak nem is ez a baj. Ez még nem biztos, hogy  láncolódást jelent.

Az az igazi probléma, ha anyuka érzelmileg zsarolja kisfiát – Már nem is szereted anyádat, pedig rád áldoztam a fiatalságomat… Már nem is kell neked anyád főztje… Fontosabbak neked a izék, mint szegény anyád… és hasonlók. No, meg amit birsalma leírt már, hogy a fia barátnőjét piszkálja – persze nem szemtől szembe, hanem csak a fiának mondogatja.

hgyi
Szerkesztő

Már akartam írni: Ez a kiszolgálás dolog is olyan, hogy ettől nem kell, hogy anyafüggővé váljon bárki. (A párom ruháit is kimosom, meg a fiamét is. És ha barát, rokon lakna nálunk, az övét is kimosnám. Aki nálunk van, annak kaját is készítek.)

Jampi One
Újságíró

Az a felnőtt ember,
– aki tudja, hogy védtelen, sem istenre, sem emberre nem számíthat, csak önmagára,
– aki tudja, hogy az élet minden fontos helyzetében egyedül van, születésében és halálában
– aki megértette, hogy csak az egyedüli magány vagy a társas magány között választhat,
– aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára,
– aki mindezt lázadozás nélkül elfogadja,
– s aki mégsem rémül meg, és csak azért is mer játszani a világgal és önmagával.

Popper Péter

Naooo
Olvasó
Naooo

“– aki tudja, hogy a bűneit mindhalálig cipelnie kell, nem rakhatja át senki más vállára”

Drezda.

Jampi One
Újságíró

A cikk néhány gondolata messzire vezet. Egyre többször merül fel ilyen-olyan összefüggésen a “mamahotel” problémája és szokásosan ezért a fiatal férfiakat hibáztatják illetve esetleg a család elhibázott szocializációs törekvéseit. Ha létezik is ilyen formában nagyobb léptékekben ez a probléma, akkor is milyen családokról is beszélünk? Megeshet, hogy leginkább a gyerekeiket egyedül nevelő, a feminista önállóság téveszméjével beoltott szinglihordák felelnek a férfiak sűrűsödő szocializációs problémáiért?

hgyi
Szerkesztő

2.
Írtam egy cikksorozatot – Ki vagyok én? Ki vagy te? -, melyben az egyik karakternél (Kettes) utaltam hasonló viselkedésre. A gyerekeiket – főleg a fiaikat – elengedni nem tudó – és sokszor nem is akaró -, magáhozláncoló anyák általában ebbe a karakterbe tartoznak. (Érdekes, hogy a Kettes apáknál ez a jelenség nem, vagy nagyon ritkán tapasztalható.)
Nagyon fontosnak tartom ezen a téren is az önismeretet és a változtatni akarást.

Itt nem feltétlenül egyedülálló az anya, hanem ilyen. Csak feltűnőbb és jobban magyarázható, ha egyedülálló anya láncolja magához a fiát.
És persze nem minden fiúval teheti meg ezt. (Próbálnám csak meg én magamtól függővé tenni a fiaimat… Örökre elveszíteném őket. Más kérdés, hogy nem is akarom magamhoz kötözni egyik gyerekemet sem.)

Jampi One
Újságíró

“És persze nem minden fiúval teheti meg ezt. (Próbálnám csak meg én magamtól függővé tenni a fiaimat…”
Vedd figyelembe, hogy ezeket a fiúkat már idejekorán így szocializálja az édesanyjuk, tehát velük nem ok nélkül lehet megtenni.

hgyi
Szerkesztő

Figyelembe vettem. :o)
Kicsi korukban sem tudtam volna megláncolni őket.
Ha épp sok voltam, azt mindig a tudomásomra hozták.
(A lányom is eltolta az embert magától 1 éves korában is, ha az túl sokáig ölelgette, puszilgatta. Lefészkelődött az ölünkből, ha már elég volt neki. Most is utálja, ha a családtagok megölelik, vagy ráteszik a kezüket. A puszi is olyan keserves – de azért ezt kiharcolom. :o)) Szóval a gyerekeim nem hagyták magukat soha. Mondjuk, nem is kellett sokat harcolniuk az anyai majomszeretet miatt.)
És igen vannak gyerekek, akikkel meg lehet tenni, hogy anyu függővé szocializálja. De azért lehet ezen segíteni, csak nem egyszerű.

hgyi
Szerkesztő

3.
Vajon milyen mértékben várható el bárkitől is, hogy lazítson az őt a szüleihez kötő érzelmi szálain? Vajon létezhet-e a szülő-gyermek viszonynál nagyobb bizalmi viszony? Vajon hogyan kell pontosan értenünk a cikket indító József Attila sort? Vajon milyen partner, és milyen módon lenne képes az ilyen problémákkal küzdő férfi segítségére lenni?

Jó kérdések. (o:
Az első kérdéshez már az 1. kommentemben írtam, hogy ne keverjük össze a normális érzelmi kötődést az érzelmi terrorral.

A második kérdésről elgondolkodva azt mondanám, hogy létezik. Vele párhuzamosan. A szülő-gyerek viszony máshoz nem hasonlítható. De azt is tudom, hogy egy idegennek (itt nem vadidegenről beszélek, hanem olyan ismerősről, barátról, aki nem a család közvetlen tagja) sokkal jobban megnyílik bárki, mint a saját anyjának, apjának.

A harmadik kérdésre: Első reakcióm az volt, hogy nagyjából sehogy, mert szegény ütődött volt. Aztán félretettem az iróniát és elgondolkodtam rajta. Szerintem azt jelenti, hogy ha érzelmileg nem kötődöm a szüleimhez, akkor felnőttnek mondhatom magam. Ez így szerintem akkor is hülyeség, ha nem gondolok arra, hogy J.A. nem volt komplett. Nem attól lesz valaki felnőtt, hogy ki tudja zárni a szívéből a szüleit.

A negyedik kérdés nagyon tetszik. A partner abban segíthet, hogy felismeri a mechanizmusokat és segítséget kér egy kívülállótól. Egy partner – épp az érzelmi kötődése miatt – nem tudna segíteni a szeretett férfin és annak édesanyján. Sőt csak rontana is a helyzeten.

Suum cuique
Újságíró

Kérdés, hogy az anyától való “leválást” egy a pasiját kisajátítani és szintén manipulálni akaró picsa szemszögéből nézzük, vagy olyan legitim szempontként, ahogy ez a könyv is kritika alá vette az anya-fia kapcsolatot:

http://www.scribd.com/doc/59183004/What-Men-Know-That-Woman-Don-t-Rich-Zubaty

hgyi
Szerkesztő

Úgy látod, hogy manipulatív picsa-szemszögből beszélgetünk itt?
Mert ha igen, akkor rosszul látod.
Nyilván sok könyv foglalkozik ezzel a témával. Mi most ezzel a cikkel foglalkozunk és a saját meglátásainkat írjuk le.

Suum cuique
Újságíró

Nem rád mondtam, hanem általánosságban beszéltem arról, hogy ha egy nő beszél arról, hogy egy férfinak le kéne válnia az anyjáról, akkor amögött sokszor lelkileg az áll, hogy magának akarja jobban…

hgyi
Szerkesztő

Nem is gondoltam, hogy rám mondtad. Egyszerűen csak nem tartottam helyénvalónak ezt a megjegyzésedet, mivel semmi nem indokolta.
Az anya túlzott kötődése a fiúhoz probléma létezik. Szerintem jó, ha beszélünk róla. Ha egy nő arról beszél, hogy a párjának le kellene válnia az anyjáról, sokszor biztosan az áll, amit mondasz, de legtöbbször a segíteni vágyás áll. Az sohasem jó, ha egy ember birtokolni akar egy másikat.

Suum cuique
Újságíró

Lényegében nincs ellentmondás köztünk, hiszen én is ezt mondtam, hogy 1) ez a probléma valóban létezik, 2) ha egy nő veti fel, sokszor a partnerével kapcsolatban, akkor amögött sokszor az áll, hogy magának akarja az anya által birtokolt tért is. Fontos a kontextus :)

hgyi
Szerkesztő

Lényegében nincs, csak apróságokban.

Slasher
Vendég
Slasher

Köszönjük hogy ezúttal nem aláztál minket férfiakat! :D

Abban a részben igazad van, hogy sok anyának egy nő sem elég jó, akit a fia választ magának. Azt nem hiszem, ha a fiának sokáig nincs párkapcsolata, akkor a nőket szidalmazná ezért, sokkal inkább a fiút okolja. Probléma a bemutatáskor kezdődik (vagy akkor, ha az anya személyesen még nem ismeri a barátnőt, de tudja, hogy ki Ő, esetleg csak képen látta), mert akkor történik a kritizálás, majd  a lebeszélés.

hgyi
Szerkesztő

Kahlil Gibran
A PRÓFÉTA
A gyermekekről

“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek.
Ők az Élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai.
Általatok érkeznek, de nem belőletek.
És bár véletek vannak, nem birtokaitok.
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok.
Mert nekik saját gondolataik vannak.
Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem.
Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok
el, még álmaitokban sem.
Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná
tenni, mint ti vagytok.
Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem a tegnapban meg nem reked.
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el.
Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket
minden erejével, hogy nyiai sebesen és messzire szálljanak.
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása;
Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”

hgyi
Szerkesztő

Úgy érzem, ez még ide kívánkozik:

Kahlil Gibran
A PRÓFÉTA
És akkor Almitra szólott újra, és azt mondá: És a Házasság, Mester?
És ő így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellői táncoljanak kettőtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetből ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.
Töltsétek meg egymás serlegét, de ne igyatok egyazon serlegből.
Kínáljátok egymást kenyeretekből, de ne ugyanazt a cipót egyétek.
Daloljatok, táncoljatok együtt, és vigadjatok, de engedjetek egymásnak egyedüllétet.
Miként a lant húrjai egyedül vannak, habár ugyanarra a dallamra rezdülnek.

Adjátok át szíveteket, de ne őrizzétek egymás szívét.
Mert szíveteket csak az Élet keze fogadhatja be.
És álljatok egymás mellett, de egymáshoz ne túlontúl közel:
Mert a templom oszlopai távol állanak egymástól,
És a tölgyfa meg a ciprus nem egymás árnyékában növekszik. “

don Fefinho
Újságíró

Nekem ez már visszatérő vesszőparipám, és bár a czikk témafelvetése illetve az érintőlegesen is érintett férjszerep amit egy fiú kénytelen játszani az anyja mellett, felkeltette az érdeklődésemet, de szerintem az egyedülálló anyaság legnagyobb problémája az továbbra is a következő:

Adott egy nő, aki mellől valamilyen okból (saját döntése, vagy egyéb külső tényező) elkerül a gyermek apja. Számoljunk fiúgyerekkel a hatás kedvéért. A nő tudatalattijában folyamatosan ott az igény egy erős, öntudatos, vezetőképes férfi alakja iránt, aminek a jelen nem lévő apa jelen nem léténél fogva képtelen megfelelni. Így ezeket az igényeket a nő a fiúgyermek felé vetíti ki. Minél idősebb a fiú, annál inkább. Ez pedig elkerülhetetlenül elvezet ahhoz a ponthoz (úgy kb. pont a pubertás idején), amikor a nő – számára talán öntudatlan módon – a saját fiát kezdi el shit-tesztelgetni, illetve az összes olyan házastársi csetepatét, hisztit és műbalhét, amit alapjáraton a férjével kellene levezessen, a fia nyakába zúdítja.

Egy átlag férfi mire eljut addig a pontig, hogy nősül, esetleg túl van már pár év párkapcsolaton majd házasságon, némi külső irodalmi segítséggel vagy esetleg saját tapasztalatok útján megtanulja az ilyen viselkedést elemezni majd a helyén kezelni. Nem úgy egy gyerek, aki eleve ebbe nő bele. Ha léteznek túlérzékeny, életképtelen, befordult, tökéletesen önbizalomhiányos és végtelenül naív, megvezethető nőimádatban hempergő emberek, azok a szingli anyukák gyermekei. Egy bizonyos pontig, nyilván, mert a szerencsésebbje tud eleget agyalni ahhoz, hogy rájöjjön, alapvetően nem az ő élete van elcseszve, hanem az anyjáé. A többség viszont soha nem jön rá – lásd. pl. a Dennis című skandináv filmet (asszem’ svéd, vagy ilyesmi).

No, erről a nézőpontról olvastam volna szívesen picit bővebben, de egyébként azt mondom, hogy a czikk így is hiánytalan.

Koriander
Olvasó

“Ha léteznek túlérzékeny, életképtelen, befordult, tökéletesen önbizalomhiányos és végtelenül naív, megvezethető nőimádatban hempergő emberek, azok a szingli anyukák gyermekei. Egy bizonyos pontig, nyilván, mert a szerencsésebbje tud eleget agyalni ahhoz, hogy rájöjjön, alapvetően nem az ő élete van elcseszve, hanem az anyjáé.”

Igen, ezzel egyetértek, egy gyerek „elcseszettsége” alapvetően felnőtt probléma. Általánosságban elmondható, hogy a problémás kölkök mindig egy felnőttek közötti kapcsolati-zavart indikálnak.

Engem a téma inkább gyermeklélektani szemszögből érdekel, nevezetesen, hogy mitől van ennyi zsarnok/ szabályokat követni képtelen társadalmi normákhoz igazodni alkalmatlan gyerek/ fiatal felnőtt? Mondjuk egyértelműen a  „lassez faire” következménye, addig amíg némiképp működött a hagyományos családi struktúra- ami a gyereknek is egy konkrét kapcsolati koordináta-rendszert jelentett- lényegesen kevesebb viselkedés-zavaros felnőtt volt.  Ahhoz, hogy egy gyerek pszichéje beérjen- elsősorban a biztonság érzet kell, amit a világosan kijelölt, ugyanakkor az életkorát követő, valamennyire rugalmas (= a szülők/nevelők által kijelölt) választási lehetőségek  jelentik.

Ez a hagyományos családmodellnél azt is jelentette, hogy egy gyereknek kiskorától kezdődően voltak kötelezettségei, feladatai, ami szerintem kulcs a felnőtté válásban. A birsalma által vázolt szitukban ez nincs meg, az anya a gyerekről minden terhet levesz- szándékosan nem írok férfit meg nőt, mert anyjukkal szimbiózisban élő önállótlan nők ugyanúgy megkeseríthetnek egy párkapcsolatot… max, annyi, hogy az anyós-vej konfliktus egy kicsit később robban, mint egy anyós-meny.

Alter Ego
Szerkesztő

“mitől van ennyi zsarnok/ szabályokat követni képtelen társadalmi normákhoz igazodni alkalmatlan gyerek/ fiatal felnőtt?”

A társadalomkutatás rámutatott, hogy végletekig bizalomhiányos a magyar attitűd; nem bízunk az államban, nem bízunk a tisztességes boldogulás lehetőségében, nem bízunk mások tisztességes szándékaiban, és nem hiszünk a társadalmi együttműködésben. Szerintem mindezek mellé még rendszeresen túlhangsúlyozzuk az egyén szabadságát a társadalmi kötelezettségekkel szemben. – Ilyen légkörben az ivódik a fiatalokba, hogy az érvényesülés, önmegvalósítás egyetlen útja az individualizmus, a lelkiismeretlen, zsarnoki törtetés.

Koriander
Olvasó

igen is, meg nem is.

(ha most evidens dolgokat írok, akkor előre is elnézést :).)

Szóval az idegrendszeri érés folyamatában vannak érzékenyebb/ fogékonyabb fázisok pl. nagymozgásformák elsajátítása a legaktívabb pl. 0- 1 éves kor között pl. ha ott valamiben lemarad vagy elmarad az a többi idegrendszeri funkcióra is kihat (pl. klasszikus példa, hogy a mászást kihagyóknál elég gyakori a dyslexia) a beszéd formálódás aktív fázisa  0-6 év között zajlik, és kb. 10 éves korig korrigálhatóak a beszédhibák, a rendszeretete 2 és 4 év  és sorolhatnám. A lényeg, hogy a  társadalmi konvenciókhoz való alkalmazkodó-képesség legaktívabb fázisát a 2-től 6 éves kor között zajlik, nyílván hatévesen semmi sem zárul le, de az  alapoknak ez az aktív ideje.

Magyarán, a társadalom mikro-szegmensében – a családban látottak határozzák meg gyakorlatilag egy életre az attitűdöket, természetesen egyszerűbb lenne a külvilágra fogni, hogy katika ettől ilyen is ilyen…de ez vhol önámítás. A gyerek/ fiatal felnőtt a családban zajló kapcsolatoknak a reflexiója. Persze lehetőség van helyrekalapálni a dolgokat, de elég kínkeserves.

Alter Ego
Szerkesztő

Szerintem nyilván a család is ezt a társadalmi attitűdöt tükrözi és közvetíti a fiatal számára valamilyen formában, és nem becsülném le a média és a fiatalok közösségeinek viselkedésformáló erejét, szerepét sem.

Koriander
Olvasó

Hm-hm. nyilván a közeghatást nagyon körülményes pufferelni, így amit írsz az abban az esetben igaz, ha a társadalomra bízom az egyednevelést. Ugyanakkor lehet, hogy illúzió, de  miután a nevelésben én aktív szerepet látok (kiskamaszkorig), vhol titkon abban reménykedem, hogy azért nem egy lehetetlen feladat  kellő kritikai gondolkodást továbbadni, ill. vhogy az önpusztítást elkerülni– ez az elméletem :)).

Fuzzy Logic
Olvasó
Fuzzy Logic

A cikkben jól levezettél egy létező jelenséget, és a mai generációk nagy baját, hogy a gyerekek nehezen tudnak elszakadni a szülőktől, a gondtalan gyerekkortól, és felnőtté válni. Viszont a kommentekben megint elharapóztál :( Olyan, mintha az egész anyaság dologgal bajod lenne, és mintha kissé fixált lennél arra, hogy minden férfi anyakomplexusos. A másik, ami megint előjön, hogy szerinted egy férfinek függenie kell egy nőtől, és ez mindenképp a párja kell, hogy legyen. Nem. Egy felnőtt ember független. Szereti a családtagjait, mindegyiket másképp, de nem függ tőlük. Miért is kéne?

Az élet nevű játék minden alapszabályát a szülők, nagyszülők, dédszülők adják át nekünk, és szeretnek minket feltétel nélkül, hisz az ő vérük vagyunk. Nyilvánvaló, hogy mi is szeretjük őket, hálásak vagyunk azért amit tanítottak nekünk a két lábon járástól a világ működéséig. Ezt a szeretetet nem veszi át senki, ez megmarad. Akkor is meglesz, ha már nem lesznek köztünk. És ez így természetes. Nem is értem miért próbálsz egy férfi anyjának a helyére lépni, miért kéne ezt felcserélni. Az emberek szeretik a szüleiket, a párjukat, a gyerekeiket, de ez mind más szeretet és mind egyszerre jelen van.

Az anyák azért is kötődnek a gyerekekhez jobban, hiszen bennük fejlődnek, rajtuk keresztül lépnek ebbe a világba, és ez egy kötelék. Miért próbálsz egy ilyen erős köteléket elvágni és a helyébe lépni? Amelyik férfi nem tiszteli és szereti az anyját, az benned se fogja tisztelni és szeretni a gyerekei anyját. Mert benned majd azt fogja, nyugodj meg – ezért mondják, hogy a szerelem nem örök, hanem átalakul szeretetté. De ez más, ez már az ő gyerekeiről szól, nem az ő gyerek voltáról. Egy szülőnek a gyereke akkor is a gyereke marad, ha 6 éves, ha 60. Nem csak addig, amíg apró, hanem akkor is, ha már maga is szülő, vagy nagyszülő. Az élet egy körforgás. Persze, hogy szeretnék a legjobbat a gyerekeiknek, hogy óvják őket, hisz ők a jövőjük. (A dédimamám biztos örülne, ha tudná, hogy még mindig úgy csinálom a húslevest, ahogy tőle tanultam. Már csak azért is, mert ezt ő is a nagymamájától tanulta, és mindenképp tovább akarta adni. Valószínű én is tovább fogom, és úgy már a 7. generációba fog lépni.)

Nekem még mindig erős a gyanúm, hogy te azt akarod, hogy egy férfi függjön tőled, csak téged szeressen, csak téged lásson, számára senki más ne létezzen. Ez viszont ugyanúgy egészségtelen dolog lenne, mint az anyakomplexus. Kevered a szülőkkel való kapcsolatot a párkapcsolattal, és ez így nincs rendben. Szinte azonnal visszatámadsz minden férfi hozzászólására azzal, hogy ő függ az anyjától. Honnan tudod, hogy tartja-e vele a kapcsolatot, mennyire sűrűn látja / beszél vele, vagy hogy egyáltalán él-e még az anyja? Az után, hogy végigolvastam az előző témánál az összes ilyen hozzászólásod, majd itt a cikket és megint minden hozzászólásod, az volt az első gondolatom: először a saját házad táján sepregess.

PS: I was the 70th and fucked up your 69. Sorry :)

visuo
Olvasó
visuo

birsalma írásai egy részében kellemesen csalódtam. messze értelmesebb és gyakorlatiasabb, mint a nők többsége, akik csak kb. Müller Péter/nőimagazinos féle semmitmondó/hazug ezoterikus bölcsességeket tudják mantrázni és kopipésztelni ez emberi kapcsolatokról és lelkivilágokról. : )

Slasher
Vendég
Slasher

Pedig pont olyan hülye mint Müller Péter ,,lányai” :

,,Aki viszont megtapasztalja a bizalmon alapuló kötődést a szüleivel kapcsolatban, annak nem fog problémát okozni a párkapcsolati bizalom sem – és aki képes a párkapcsolatát bizalommal működtetni, annak semmi köze az Antifeminista oldalhoz, az nem fog itt olvasgatni.”

Már megint ott tartunk, hogy akinek nem volt jó a kapcsolata a szüleivel, annak soha az életben nem lesz normális párkapcsolata. Csak a saját a hülyeségét látja a valóságot nem. Hányszor írjuk még le, hogy a nők viselkedése és hűtlenkedése miatt képtelenség megbízni a nőkben? Ja és mellesleg okos ember senkiben sem bízik.

A fő kérdés az, hogy ő mit keres itt? Ide nem csalódott férfiak járnak siránkozni. Talán ezen az oldalon fejtik ki véleményeiket az ország legintelligensebb férfiai és női. Nézd meg a facebookot vagy akármilyen más internetes portált, szinte mindenhol a férfiak szégyenei írogatnak. Aki olyan hülye, hogy mindig nem képes felfogni, hogy miről szól ez az oldal, akkor miért olvasgat itt, és miért írhat cikket ? :O

the hermit
Olvasó

Az nem baj, ha mindenféle vélemény van itt, sőt. Tessék érvelni, megcáfolni, intelligens embernek ez menni szokott.

Esetleg azt szeretnéd, ha feminista módra cenzúráznánk? Én sok mindenben nem értek egyet birsalmával, de nem szeretném “belefojtani a szót”. Ezt a másik oldalon csinálják.

Slasher
Vendég
Slasher

Itt is előfordul néha :( :D De birsalmával valamiért nem :D

the hermit
Olvasó

Offtopik dolgok szoktak törölve lenni. Pl van egy zsebnácink, és ha valakinek mindenről a zsidók meg a Tigris tankok jutnak az eszébe, azon nemigen lehet segíteni…

Slasher
Vendég
Slasher

Néha az is, ha visszaszólsz valakinek :D Sokan látnak mindenhol zsidókat :D

Naooo
Olvasó
Naooo

Köszönöm a bókot.

Alter Ego
Szerkesztő

Slash, azért írhat cikket, – egyébként bárki írhat, aki a Férfihang tematikáját és eszmeiségét a cikkében legalább alapvető szinten követi – mert az egyik szemmel látható célja az, ami a Férfihangnak is; olyan értelmes vitát kezdeményezni, amiből minden résztvevő profitálhat. Az általa felvetett téma őt és sok más olvasót is szemmel láthatóan mélyen érdekel. Birsalma mondatait egy kis mentori segítséggel egy olyan vitaindító cikk formájába lehetett önteni, amely a problémát felveti, párbeszédre motivál, de nem sért meg másokat. Amit pedig a kommentekben bárki elmond, az már a magánvélemény birodalma, és vonatkozik ez a cikk szerzőjének hozzászólásaira is. Ez itt most Birsalma cikke, az ő téma felvetésére keressük a válaszokat, ő pedig bőbeszédűen irányítja a vitát. Az szerintem is frusztráló lehet néha, hogy az ember írja a magáét, de leginkább úgy tűnik, hogy ő nem vesz fontolóra más gondolatokat. De mit csináljunk, ő egy ilyen eset. Szerintem ettől függetlenül maga a párbeszéd nagyon is hasznos.

Slasher
Vendég
Slasher

A cikkel nem volt bajom, tetszett, ezt írtam is neki. A hozzászólásainak van erősen zavaró jellege. Korábban is hülyézett minket (mindannyiunkat), de ami most kiverte  a biztosítékot nálam, az az volt, hogy szerinte akinek normális párkapcsolata van, az nem olvasgat itt. Szerintem a legtöbb tagnak, szerzőnek pont ilyen párkapcsolata van. Olyan érzésem is támadt, mintha az oldalt  is le akarná szólni. ,,és aki képes a párkapcsolatát bizalommal működtetni, annak semmi köze az Antifeminista oldalhoz, az nem fog itt olvasgatni.”

Alter Ego
Szerkesztő

Sajnos másoknak is vannak ilyen ostoba reflexeik, hogy akik itt írnak és beszélgetnek, azok csakis magányosak, hímsoviniszták vagy éppen egyéb  problémákkal küzdők lehetnek. Akik ezeket a gondolatokat megfogalmazzák, azok szerint biztosan az egészséges mentalitású férfi:

– ha független, akkor a haverokkal sörözik és éjjel nappal a nőket űzi, és nem gondolkodik és nem beszélget mindenféle társadalmi, közösségi és párkapcsolati problémákról
– ha nem független, akkor éjjel nappal a családjáért dolgozik, a gyerekeit pesztrálja, amikor meg éppen nem, akkor a távkapcsolót nyomkodja a tv előtt, és nem gondolkodik és nem beszélget mindenféle társadalmi, közösségi és párkapcsolati problémákról.

Egyébként meg ilyen-olyan problémái minden embernek vannak ilyen-olyan életszakaszában. Aki az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen hazudik. Különben honnan is származna az emberek élettapasztalata, ha nem a különböző problémáikon való töprengésből és azok megoldásából. Pszichológiai értelemben is igaz a mondás: “Egészséges ember nincs, csak tünetmentes.” Még ha vannak is bárkinek párkapcsolattal, közösségi léttel összefüggő problémái, az nem az eszének vagy más emberi értékeinek a fokmérője, hanem csak egy állapot. Aki meg már ismeri a megoldást, az akkor értékes ember, ha segít a tapasztalatai alapján a másiknak és nem pedig akkor, ha lesajnálja. Ahogyan azt Csernus óta tudjuk, a drogosból lesz a legjobb addiktológus pszichiáter… Aki mellesleg nagyon elgondolkodtató dolgokat ír a párkapcsolatok természetéről is. Aztán pedig meglepődnünk azon, hogy ennek a pszichiáternek a felesége egy szép napon váratlanul kipakolja a lakást és lelép. – Senki sem mentes a problémáktól, aki pedig önhitten vak a sajátjaira, az lepődik meg végül a legjobban.

Tehát összefoglalva, az efféle felvetés akkor sem lenne alkalmas a megbélyegzésre, ha esetleg igaz lenne. De egyébként egyetértek veled; nem gondolom, hogy az itt írók és beszélgetők különösebben problémás emberek lennének. Aki pedig mások szemében akarja megkeresni a szálkát, az előbb mindenképpen bizonyosodjon meg róla, hogy nem okozhat-e esetleg nehézséget a tisztánlátásában a sajátjában lévő gerenda.

Slasher
Vendég
Slasher

,,- ha független, akkor a haverokkal sörözik és éjjel nappal a nőket űzi, és nem gondolkodik és nem beszélget mindenféle társadalmi, közösségi és párkapcsolati problémákról
– ha nem független, akkor éjjel nappal a családjáért dolgozik, a gyerekeit pesztrálja, amikor meg éppen nem, akkor a távkapcsolót nyomkodja a tv előtt, és nem gondolkodik és nem beszélget mindenféle társadalmi, közösségi és párkapcsolati problémákról.”

Na igen, ismerem ezeket a mocskos sztereotípiákat. Van még egy csomó. Mindegyiknek az a lényege, hogy a férfi egy negatív, szétszórt, megbízhatatlan személyiség.

Persze, mindenkinek vannak problémái, és ebből rengeteg párkapcsolati jellegű. Tény, hogy inkább a férfiak küszködnek ilyen gondokkal, valamint a másik nemnél való sikertelenséggel ,de szinte soha nem  a saját hibájukból. Ettől függetlenül ha valakinek egy jól működő kapcsolata van, vagy boldog házasságban él, attól még egyáltalán nem biztos, hogy megváltozik pozitív irányba a többi nőről alkotott véleménye. Nem értem miért feltételezik ezt sokan, hogy igen.

the hermit
Olvasó

Tény, hogy inkább a férfiak küszködnek ilyen gondokkal, valamint a másik nemnél való sikertelenséggel ,de szinte soha nem  a saját hibájukból.

Tévedsz, jelenlegi szituban mindenki egyformán szív. A megborult egyensúly senkinek nem jó. Viszont ahogyan visszautasítom  a feministák egyoldalú férfiképét , ugyanúgy azt se szeretném, ha szentté avatnának… Ez a ” szinte soha nem  a saját hibájukból ” éppoly fals, mintha azt állítaná valaki, hogy a nők mind tökéletesek, mi viszont szubhumánok vagyunk.

Ja várjál, van, aki tényleg ezt állítja.

Slasher
Vendég
Slasher

Szerintem nem egyformán.

“ szinte soha nem  a saját hibájukból “

Írtam, hogy szinte :D

Suum cuique
Újságíró