Borisz

Egy gondolat – Az egyensúlyról

Két dolog akkor van egyensúlyban, ha mindketten azonos súlyúak – így gondolja az átlagember. Ez a gondolat annyira primitív, hogy azonnal beszökik a köztudatba, és gyökeret ver. Minden abszurditása ellenére. Az egyensúly és az egyenlőség a gyakorlatban szinte szinonímák; akkor is, ha tudjuk, hogy a mérleg kétszer olyan hosszú karján a feleannyi súly is elég, akkor is, ha tudjuk, hogy a nem egyenlő méretű dolog is lehet azonos súlyú, és akkor is, ha tudjuk, hogy tíz kétkilós labda nem tíz, hanem öt négykilós labdával lesz “egyenlő”. Vagy eggyel, ha ötször olyan hosszú a mérleg egyik karja. Persze az átlagember legkésőbb ezen a ponton eldobja a fonalat.

Mikor van egyenlőség?

Egyenlőségről akkor beszélhetünk, ha két dolog valamilyen szempontból egyenlő. Például olyanból, hogy annak tekintjük. A férfi és a nő akkor egyenlő a törvény előtt, ha ugyanúgy nézünk egy férfi, mint egy női elkövetőre. A munkaerőpiacon akkor van egyenlőség, ha a férfinak és a nőnek ugyanannyi esélye van egy állásra. Egyenlőség nyilván sosem lesz – mert a két nem tökéletesen különböző, és az egyik a másikra nem úgy néz, mint a másik az egyikre. Aszimmetria van, mégpedig a természetből fakadóan.

Egyenlőség nem lesz, mert nem tud lenni. Az egyenlőség helyett az egyensúlyra kell törekedni.

 

Hogyan csináljuk az egyensúlyt?

Ha két dolog nem egyenlő, akkor úgy tesszük őket egyensúlyba, hogy addig babrálunk vele, amíg vízszintesen áll a mérleg. Addig variáljuk a többi paramétert – ide kicsit több darab, ott egy picit közelebb a serpenyőt, bármi, ami az egyensúly felé visz -, amíg el nem érjük.

Ezt két helyen lehet elbaszni.

1. Nem tudjuk, minek van súlya,

2. Nem látjuk, mikor áll vízszintesen a mérleg.

A jelenlegi feminizmus semmi mást nem csinál, mint nagyobb súlyt tesz a női dolgokra, és amikor elkezd arrafelé dőlni a mérleg, akkor közli, hogy nem, a világ a ferde, a mérleg márpedig most van vízszintbe állítva. A feminizmus azon dolgozik, hogy a mérleg egyik serpenyője megfelelően nehéz legyen. Minél nehezebb. Ha az megvan, akkor még egy kicsit. Sosem “elég”, hanem mindig egy kicsit még tegyünk rá. És mindig az a “vízszintes”, és az előző összes eredmény ferde volt.

A legnagyobb baj pedig az, hogy ilyen szervezete csak az egyik oldalnak van. Részben azért, mert a férfiak nem érzik magukat veszélyben, és nem tömörödnek érdekszervezetekbe; részben azért, mert segítségre szorulni (akár egymás segítségére) kevésbé férfias, mint egyedül boldogulni; és részben mert az emberek egyesével gondolkoznak, márpedig 1 db férfi “nehezebb”, mint 1 db nő, ezért mindig a nő fogja úgy gondolni, hogy neki segíteni kell. Minden egyes nő.

Bárkinek, aki az egyensúlyért küzd, ezt a hatást kompenzálnia kellene. Azt kellene mondania: “támogatom azt a csoportot, akinek nincs külön világméretű ügynöksége a saját támogatására”. Azt kellene segítenie, aki jobban rászorul, nem pedig azt, aki profin felfegyverkezve, elszántan, napi tevékenységként, főállásban manipulálja az egész világot. Bárkinek, aki ma egyensúlyra törekszik, a férfiakat kell segítenie. Ha nem ezt teszi, akkor – bármit állít is – nem az egyensúly a célja.

Quod erat demonstrandum.

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Borisz

Borisz
Informatikus, amatőr újságíró, lélekbúvár, párkapcsolati tanácsadó. Szabadidejében kifejezetten szeret utazni, ezért évek óta ki se mozdul a városból, és nézi, hogy mikor lesz szabadideje. Megrögzött ateista. Nőtlen, de nagyon szereti a nőket, minden látszat ellenére.

129
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
10 Egyéni hozzászólás
119 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
21 Hozzászólások szerzői
the hermitbirsalmahgyidon FefinhoSlasher Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Igaza van Borisznak, egy normális világban tényleg ezt gondolnák. Viszont a mai kulturális marxista elveket való világban mi a hivatalos gondolatmenet ? Itt vannak a gonosz heteroszexuális fehér férfiak, akik évezredek során bűntettek milliárdjaiért voltak felelősek, ma is rengeteg előjogot és előnyt élveznek. Itt vannak szegény áldozataik a nők, homokosok, színesek akik ma is hátrányos helyzetből indulnak az élet minden területén, ezért őket pozitívan diszkriminálni kell. A férfiak meg viseljék el a kisebb kellemetlenségeket, hiszen áldozataik sokkal többet szenvedtek miattuk.

Slasher
Vendég
Slasher

Egyértelmű. Manapság azok élvezik a legtöbb előnyt, és azok is a legszemetebbek, akik egykoron elvoltak nyomva.

don Fefinho
Újságíró
Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Tetszett a cikked. Nem tudtam hogy blogod van, majd átolvasom a bejegyzéseket. Kiderül a végén, hogy itt szinte minden szerzőnek saját blogja van, már ötöt számoltam össze, ezért is tudtok ilyen jól fogalmazni. Utóirat: Lovecraft szerintem az egyik legjobb író, még a Galaktikában olvastam első novelláit.

Slasher
Vendég
Slasher

Érdekesnek tűnik az oldalad, meg a cikk is jó. Majd én is elolvasom a többit is.

Toplak Zoltán
Újságíró

Aurelius! Ezt nagyon szépen megfogalmaztad. Tök-re-így-van.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Köszönöm Zoli nagyon kedves tőled. Különben mintha egy kicsit bánatos lennél mostanában, remélem tévedek ebben.

Toplak Zoltán
Újságíró

Jaj, de kedves vagy, köszönöm! Hogy is mondjam… úgy éltem meg, hogy kb. mióta Dean elhívott a férfiblogomtól, a Férfivilágtól és csatlakoztam a Férfihanghoz, 2011 vége felé, csomó belső élményen mentem át, ami egy kedveskedő emanci férfiből, korrektségre törekvő, megértő patriarchális férfivá érlelt. Erős egyéniséggé, aki viszont éppen ezért személyiségében gyengült. Nehezen tud együttműködni, és nehéz társakra találni. Úgy érzem magam – bocs az önteltséget sugalló képért – mint egy jégtörő, aki utasokat venne fel, de menet közben akkora hullámokat kelt, hogy a potenciális utasok a csónakjaikban nem tudják megközelíteni.

A másik lehetőség, hogy a jégtörő kapitánya lesz utas egy másik hajón, de akinek már volt sajátja, és megszerette…. hát max. vendégségbe megy más hajókra. Meg nehéz úgy kapcsolódni, ha kimondatlanul azt érzem: jó fej vagy Zoli, csak ezt meg ezt nem akarom belőled elfogadni. És néha az ezt meg ezt mögött olyasmi áll, ami nekem olyan, mint fának a szívgyökér. Ha az nem kell, akkor igazából én nem kellek. Ilyesmi pl.: erős ragaszkodás Krisztushoz, ami nekem (sokszor elmondtam) NEM lexikális ismeret, NEM kedves ájtatoskodás és   NEM pusztán történelmi hagyományaink része. Lehet ez is, lehet az is, lehet amaz is, mindhárom egyszerre, de legfőképpen és alapvetően ÉLET, és ÉLTETŐ LEHELET. Ezért ha én Istenről beszélek, szinte mindig térítek. Tudom, ez kemény, de ez van. Rohadtul meg lehetne kérdezni néha Istent, hogy mi a p…ról beszélek. Valószínű onnan jönne a válasz, ahonnan az illető nem is várja. Ezerrel tolom a szekeret, és mégsem látom, hogy mozdulna… Hervasztó. Mindegy, lesz jobb is.

Azonkívül relatíve sokáig voltam magányos. Az ezzel való birkózásról cikk is született a Férfiak Lapján. Bár most úgy tűnik, találtam valakit, akivel nagyon-nagyon jó. Ezen a fronton most úgy jól áll a szénám. Edit fantasztikus nőnek látszik, és… jó, hogy végre megérkezett. Már nagyon vártam. (Remélem, nem tévedek és tényleg rá vártam.)

Kösz Aurelius, hogy mindezt megoszthattam.

 

:-)

 

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Szerintem az embernek a legfontosabb a magánélete és a jó anyagi helyzet, ha ez a kettő rendben van nem érdemes más miatt túlzottan elkeseredni. Persze azért még normális biztonságos környéken is kell ehhez lakni..

Inaara
Olvasó
Inaara

Kicsit még folytatva az OFF-ot:

Aurelius, igen, ezek mind fontosak, de ne feledkezzünk meg az egészségről sem. Elnézést kérek, nem tagadom, kicsit magával ragadott a halottak napjának hangulata, az esti temetőben égő gyertyák ezreinek gyönyörű fénye, úgyhogy biztos, hogy a szokásosnál is szentimentálisabb vagyok, de sajnos az utóbbi években csapkodott a halál körülöttem; tragikusan fiatalon, borzalmas betegségekben veszítettem el számomra fontos embereket.

Örüljünk, hogy egészségesek vagyunk, becsüljük meg, hogy nincs súlyos betegségünk – ne áldozzuk fel az egészségünket azért, hogy sok pénzt keressünk, mert  lehet, hogy később  mindenünket odaadnánk, hogy újra egészségesek lehessünk. Csak ez már nem mindig sikerül…

 

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Ebben igazad van és abban is igazad  van, hogy nem érdemes egy határon túl pénzt keresni és persze az öncélú munkamánia sem normális dolog. Azért jó, hogy megvan ez a szép hagyomány és nem váltotta fel az idióta amerikai Helloween. Amerikából már amúgy is túl sok idiotizmus lett átvéve. Részvétem a téged ért csapások miatt.

Inaara
Olvasó
Inaara

“nem érdemes egy határon túl pénzt keresni és persze az öncélú munkamánia sem normális dolog”

Igen, a túl sok pénz általában tönkreteszi az embereket. Nagyon kevesen tudják jól kezelni az ilyen helyzetet.

Az öncélú munkamánia nagy csapás, mert akit érint, sokszor nincs tisztában vele, hogy baj van, hiszen a környezet, a társadalom inkább pozitív visszajelzéseket küld – végül is, “szorgalmasnak” lenni dicséretes dolog. Aki 5 perc “semmittevést” is bűnnek tart, és nem tud mit kezdeni a szabadságával, annak őszinte részvétem.

Aurelius, Zoli, köszönöm a részvétet, de már rég a helyén van ez a dolog bennem. Szerencsére jól kezelem az ilyesmit, hamar túl tudok lépni a veszteségeken.

Zoli, azt hiszem,  most neked van szükséged némi vigaszra… Remélem, ma már szebbnek látod a világot… :)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Veled elég nehéz lenne vitatkozni, mert jól látod a világ dolgait. Általában régen azoknál okozott gondot a sok pénz akik szegénynek születtek és hirtelen meggazdagodtak. Egy több generáció óta gazdag családban azért régen tudták kezelni a helyzetet, sokszor a 2-3 generáció tagjai művészek, tudósok lettek. Persze a mostani hedonista világban felborult ez a modell és sokszor a 2-3 generáció tagjai ivászattal, drogozással, féktelen pénzszórással stb töltik idejüket. Remélem én is, hogy Zoli már jobban van. Biztos vagyok benne hogy nagyon sokan szeretik őt, a személyisége miatt.

Inaara
Olvasó
Inaara

“Veled elég nehéz lenne vitatkozni, mert jól látod a világ dolgait”.

Aurelius, nagyon kedves vagy; ez így biztosan túlzás, de azért igyekszem. :)

“régen azoknál okozott gondot a sok pénz akik szegénynek születtek és hirtelen meggazdagodtak. Egy több generáció óta gazdag családban azért régen tudták kezelni a helyzetet”

Ma is nekik nehezebb. Kellő intelligenciával, jó neveléssel, szilárd erkölcsi alapokkal van esély nem megőrülni a pénztől akkor is, ha szegénységből csöppentél a nagy gazdagságba, és akkor is,  ha a felmenőid alapozták meg a vagyont, s már a készbe születtél.

hgyi, ezek az MLM-es izék siralmasak. Pilótajáték az egész, és pont úgy kábítják az embereket, ahogy írod: hatalmas összegek lehetőségét villantják fel, csak csatlakozz hozzájuk.

Biztos néztek nagyot, nem találtak fogást rajtad; ezek nem tudnak mit kezdeni a normális emberekkel. Én is szeretem meghökkenteni azokat, akik megérdemlik – az elején kicsit szórakoztatnak, aztán otthagyom őket. :)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Inaara, én is egyszer voltam ilyenen, de hamar láttam az egész egy nagy szélhámosság, ami mások becsapásán alapszik. A legjobb viszont az volt amikor Jehova tanúi akartak megtéríteni az utcán, szegényeket jól kigúnyoltam :)

hgyi
Szerkesztő

Szintén Amway – de nem off! :o). Eszembe jutott egy lelkesítő előadás.
Rengetegen voltunk. Érdekes volt, voltak hiteles előadók is. Aztán következett az egyik magas rangú, valamilyen színű izével rendelkező csoportvezető (nem tudom, hogy hívják őket, mert nem érdekelnek a különböző szintek, rangok, így meg sem jegyzem).
Ő a motivációról beszélt. Javasolta, hogy legyen mindenkinek egy füzete, amelybe képeket ragaszt. Elővette az övét és megmutatta. Az oldalpárokra ellentétes jelentésű képeket ragasztott. Pl. Rozzant trabant-csillogóvillogó luxusautó, zsíroskenyér-gazdagon megrakott asztal.

Két képpárnál elgondolkodtam:
1. afrikai kunyhó-luxusvilla
2. afrikai nő ékszereivel, hagyományos ruhában-európai nő kosztümben, magassarkúban, aktatáskával

És itt jön az a bizonyos egyensúly… Néhány évvel azelőtt jártam Etiópiában, mielőtt ezt az előadást végigültem. Még igen élénkek voltak az emlékeim. És akkor nekem mutogatja az az előadónő, hogy azok a kunyhók szegények? Hogy az legyen az elrettentő példa, az elkerülendő? Igen, jártam szegény kunyhókban is, de olyanokban is, ahol minden megvolt, amire a családnak szüksége volt. Igaz, nem volt 1000 m2, nem voltak szőnyegek, TV, jakuzzi és hasonlók, de az ott élők elégedettek voltak és büszkén mutatták a házukat.
A másik kép, amelyen az afrikai nő volt az elrettentés tárgya, egy gyönyörű, mosolygó nő volt, aki szemmel láthatóan nem volt szegény – az ékszereiből ítélve -, bár nem gyémántokat viselt, de a mosolya tiszta volt és látszott az arcán az elégedettség és büszkeség. A ruhája is gyönyörű volt. Etiópiában sokan hordtak európai ruhát. Szörnyen nézett ki rajtuk – főleg a hagyományos viseletükhöz viszonyítva. Azok a szépséges, tejeskávé színű, hatalmas bogárszemű, egyenes tartású emberek, amikor felvették a csodálatos hófehér, gyönyörű színekkel hímzett (nem agyonhímzatt!) ruháikat, olyanok voltak, mintha hercegek és hercegnők mászkáltak volna az utcákon.

Az egyensúly a férfiak és nők között is általában megvolt – szerintem. Többnyire jókedvűen dolgoztak. Az egyik hegyi faluba alkonyatkor tértek vissza a városból – piacoztak – a férfiak és nők. A meredek úton nevetve énekeltek, viccelődtek egymással (pedig nehéz zsákokat cipeltek, kecskéket, tyúkokat vittek). Néha hajba kaptak, de az egyensúly megvolt. :o)

Lehet, hogy egy afrikai ember “könnyebb”, mint egy európai, de az egyensúlyt meg lehet találni, ha az ember nem kizárólag a saját elképzelései szerinti életet akar látni.

hgyi
Szerkesztő

Egyszer egy Amway-es izén megkérdezték tőlem, hogy épp mennyit keresek. És hogy szeretnék-e többet.
Mondtam, jó lenne ennél többet.
Kérdezték, mennyit szeretnék. Mondtam egy számot.
Ők nemigen értették – kevesellték.
Kérdezték, nem akarnék-e a mondottnál többet.
Beadtam a derekamat és mondtam egy kicsit nagyobb számot.
Még ezt is kevesellték és megkérdezték, miért nem akarnék ennél sokkal többet keresni.
A válaszaimat sem igen értették, mert nem voltak az elképzeléseim között drága autó(k), 1000m2-es ház luxusizékkel, ékszerek, drága cipők-ruhák, és semmi más egyéb ilyesmi.
Nem is hívtak vissza többet. Nem lehet hatalmas összegekkel motiválni, gondolták, akkor ez nem jó munkaerő. :o) (Nem mintha sikeres tudnék lenni egy csöppet is az ilyen jellegű tevékenységben.)

Toplak Zoltán
Újságíró

Részvétem Inaara. Néha úgy érzem, az egyetlen vigaszom Istennel való személyes kapcsolatom. Detti is nagyon jó, kedves, de…. írtam, fantasztikus, de… Most is itt ődöngök, mert úgy érzem, az ágy hidegen vár. Pedig Dettitől jövök. Mintha ezen a magányon ember nem tudna segíteni. Mint mikor elhangzik a hívó szó, az ember kiront a kunyhóból, ahol addig volt, és kint nem a jóbarát várja, hanem a hideg, havas szél hordta téli éj. És Ő ott van, csak messze. Elindulni felé nem lehet, túl nagy a táv, a téli éj veszélyes. De most már a kunyhó is hideg és sötét, pedig lobog bent a tűz.

Remélem, nem túl ijesztő, amit írok. Attila, ha nem ideillő, töröld nyugodtan, nem sértődök meg. Csak valakinek el kell mondanom. Csorog a könnyem, és reménytelien szenvedek.

Holnap meg félni fogok elolvasni a válaszokat. Most meg nem bírom magamban tartani. Majd törlöm holnap, amikorra elmúlik a közlésvágy.

Vasgerinc
Újságíró

Annyit tennék hozzá, hogy a feminizmus sosem látja úgy, hogy vízszintesben van a mérleg és pláne sosem mondana ilyet.

Valamint véleményem szerint az egyensúly teremtést a feltételek egyenlő megteremtésében kell elvégezni, hogy ezt ki hogyan tudja kihasználni, már egyéni dolog és innentől jön a szociális érzék, de ez abszolút nemfüggetlen kell, hogy legyen.

Maestro
Szerkesztő

A feminizmus alaptétele, hogy a mérleg nincs egyensúlyban.
Ha már ugyanannyi a női egyetemi hallgató, mint a férfi, akkor kitalálják, hogy de a mérnökkaron még mindig nem, és így tovább. Mert különben be kellene ismerniük, hogy már önmaguk paródiájává váltak, és az eredeti feministák páros lábbal rúgnák őket seggbe az eredeti eszméik megcsúfolásáért.

Frolich Janos
Újságíró

Dehogy rúgnák, hiszen azok is ilyenek voltak, csak nekik még mások voltak a rövidtávú céljaik! Ajánlott olvasnivaló: http://historyoffeminism.com/

Koriander
Olvasó

Ez ismét egy esztétikailag is tökéletes írás, nagyon rendben van, tényleg te vagy a kedvenc szerzőm.

 

Ugyanakkor reagálnék a minden egyes nő felvetésedre, még ha nem is így érted a szövegben:

 

  • A nők többsége boldogan segítene, ha világosan látná a dolgok rákfenéjét, de nem érdektelenségből nem látja, hanem azért, mert alapvetően a nők többségének jó élete van, fel sem merül, hogy ennyi gazság van világban.  (szimplán a mikromenedzsmentes alaphozzáállás miatt nem lát tovább).
  • A nők többségének egyáltalán nem világos (és bocs Parsifal téged idézlek, de 10/10 gondolat, amit Freud kapcsán írtál, de femikre alkalmazva is helyt áll), hogy a feminista főnénik saját aberrált énjüket és normától eltérő (abuzált és nem szabadna megtörténni dolgok) alanyainak aberrált pszichéjét extrapolálva állították fel romboló téziseiket- ezzel egy totálisan pesszimista emberképet alkottak meg. Egyszerűen dől, tapintható a keserűség a magukat feministaként definiálókból.
  • Arról nem is beszélve, hogy a nők többsége futóbolondként tekint a feministákra, de ha próbál érvelni, akkor jönnek a megszégyenítések, hogy kinek köszönheted, hogy írni-olvasni tudsz, választójogod van ésatöbbi, és egyszerűen a józanparaszteszére hallgató-alapvetően a férfiakkal egyensúlyban levő- női delikvens (pl. én) visszakúszik a csigaházba, mert megtorpan a ráfröcsögő agressziótól és kb. azzal továbblép, hogy nem piszkálom a szart, hogy tovább ne bűzölögjön.

 

Így, hogy vmi konstruktív javaslatot is tegyek, írjatok légyszi minél több olyan cikket, ami a feministák aberrációit (pl. Beauvoir pedo hajlamait) le-leplezi. A minap a bezzeganyán, amikor volt egy kis feminista irányultságú vita konkrétan megkérdeztem, hogy mit szólnak Beauvoir kiskorú megrontó hajlamaihoz (amiről itt szereztem tudomást és egyszerűen a mai napig levegőt nem kapok) és hogy együtt kúrogatták Sartre-tal a tanítványokat. Egyik sem reagált, mintha el sem olvasta, meg sem hallotta volna. Viszont, aki a bőrével érzi, hogy valami nem süti, annak nagyon segítenének az ilyen tipusú ütőkártyák.

Alter Ego
Szerkesztő

Az egy jó kérdés, hogy a férfiak világszerte miért nem fordítottak kellő figyelmet az érdekképviseleteik létrehozására. Szerintem nem feltétlenül a férfiak lustasága (ahogyan egy másik cikk alatti kommentben írtad, Borisz) az oka ennek, hanem sokkal inkább azok a gondolkodási klisék, amiket most a cikkben érintettél. Ahogyan egyénenként úgy gondolják a férfiak, hogy az a férfias, ha minden problémára egyedül keresnek megoldásokat, úgy a társadalom is azt gondolja, hogy a férfiaknak nincs szükségük érdekképviseleti szervezetekre. Tegyük hozzá, hogy ráadásul érdemes azokra is hallgatni, akik azt mondják, hogy valójában nem is szabad kifejezetten férfi érdekképviseleteket létrehozni, mert az csak felerősíti, újragenerálja a “nemek háborúját.” Talán valóban csak olyan jól átgondolt érdekképviseletnek van létjogosultsága, amely felvállalja és deklarálja, hogy mindkét nem szempontjait figyelembevéve akar megoldásokat keresni társadalmi problémákra. Egyébként pedig akik átlátják mindennek a szükségszerűségét, maguk is vonakodnak felvállalni a feladatot, mert senki sem akar a szélesebb támogatottság elmaradása esetén önmagának rengeteg munkát teremteni. És akkor itt még csak az erkölcsi támogatottság kérdéséről beszéltünk, pedig sajnos piszkos anyagiak kérdése is ez. Nehéz úgy “csatába” bocsátkozni nemzetközileg pénzelt feminista társadalombomlasztókkal, ha mindezt a saját szabadidőd és pénztárcád terhére finanszírozod.

Ennek ellenére egyetértek veled, ha másképp nem, akkor kisebb lépésekkel, de szükségszerűen neki kell rugaszkodni a feladatnak, és remélni, hogy minél többen látják át, hogy érdemes bizalmat szavazni azoknak, akik felvállalják mindennek az ódiumát. Az abszurd eredmény csak az lehet, hogy a többségnek eszébe sincs támogatni egy ilyen kezdeményezést, mert mindenkinek amúgy elege van már abból, hogy egyes érdekképviseletek, civilszervezetek társadalmi ügyekkel üzérkedve valójában csak öncélúan léteznek… Merthogy ez az egész ráadásul erősen bizalmi ügy is.

Deansdale
Admin

“a férfiak világszerte miért nem fordítottak kellő figyelmet az érdekképviseleteik létrehozására”

Szerintem az is szerepet játszik ebben, hogy a férfiaknak alapvetően eszükbe sem jutott, hogy valaha is a nőkkel szemben kell a saját érdekeiket képviselni. Mi alapvetően közös ügynek tekintettük, és tekintjük az emberi életet, nem pedig a nemek harcának. Beteg az az ideológia ami azt hirdeti, hogy egymás tányérjáról kell elmarnunk az ételt, mintha örök ellenségek lennénk egy zéró összegű játszmában.

Inaara
Olvasó
Inaara

Ugyanígy gondolom én is.

“a férfiaknak alapvetően eszükbe sem jutott, hogy valaha is a nőkkel szemben kell a saját érdekeiket képviselni”

Igen, mert számotokra természetes, hogy a nőkben nem ellenséget láttok. Még az olyan nőkben sem, akik nem igazán akarnak nők lenni. Épp elég nagy baj, hogy a feministák ellenségként tekintenek a férfiakra – rajtuk kívül mindenki tudja, hogy szükségünk van egymásra.

visuo
Olvasó
visuo

„Igen, mert számotokra természetes, hogy a nőkben nem ellenséget láttok.”

ebben tök igazad van. a mai legtöbb nő úgy van nevelve, hogy a férfi vagy ellenség, vagy balek számára. : ( ja, még bizsergést is okoz. : )

ezen a női mentalitáson változtatni kell. nagyon sok nő bevallottan nem feminista, de gondolkodásmódjában és viselkedésében látszik e torz hatás. : (

„Még az olyan nőkben sem, akik nem igazán akarnak nők lenni.”

elméletileg leszarnám a Padödőt és Mamagésát, csak nem lehet, mert káros a szövegelésük.

Suum cuique
Újságíró

“a férfiak világszerte miért nem fordítottak kellő figyelmet az érdekképviseleteik létrehozására”

Most skandálja mindenki, hogy ÁLDOZATHIBÁZTATÁÁÁS :D

SIL
Olvasó
SIL

Sziasztok!

– ez az első hozzászólásom. :)

… így hát meg is közelítem a témát egy másik nézőpontból. Nagyrészt átolvastam a hozzászólásokat, annyi kiderült a feministákat több pénzzel támogatják mint a férfijogvédőket és még csak harcolni sem harcolunk ellenük – elég nagy számban. Többek között én sem – ellenben nem ez lenne az első hozzászólásom. Viszont pl. ha előttem áll egy szekrényajtó egy húsvágó bárddal (68 kiló vagyok) akkor hiába gyúrom fel magam akkorára mint ő, a bárddal akkor is fel fog darabolni – valószínűleg. Ha találok egy bárdot sebtiben, akkor egymást daraboljuk fel jó eséllyel. Tehát nem biztos hogy hosszútávon célravezető a feministák fegyvertárából betárazni, valószínűleg úgy is mindig el leszünk maradva, van vagy 200 év előnyük – saccra. (Járatlan vagyok a témában, ezért hanyagolom a konkrétumokat, de javítsatok ki, ha kell!)

Nincs időnk naphosszat blogolni, statokat manipulálni és keresni, alátámasztani az “önmagvalósítást”. – Ha lenne, akkor valóban ezzel töltenénk?!

Nincsenek támogatóink akiknek a pénzét erre költhetjük. – Ha lenne tényleg erre költenénk?!

– Ha lenne rá lehetőségünk, hogy megszólítsunk egymillió férfit tényleg erről beszélnénk nekik?!

Szerintem nem. Szerintem csak szeretnénk – többségében – büszkeséggel végignézni az utolsó filmünket. Ha pedig ilyesmivel telnének a napjaink, akkor ez felejtős. Mert ez semmiről nem szól a másik oldal részéről, mint minél több nőben – akik ezt eddig egészséges értékrendjüknek köszönhetően nem érezték – gyűlöletet kelteni irántunk. Márpedig senki – még egy feminista sem (legfeljebb perverz diadalmámort) – érzi magát jobban, ha valakiben rossz érzést kelt, és akiben rossz érzés van – hát ő sem.

Mindent összevetve nem a férfiak passzivitásával van a probléma ezért nem minket kell feltüzelni – teljesen jól elvagyunk… A nőket kell megszólítani, azokat akik még nem lettek manipulálva, aztán azokat akik igen, aztán ők majd szépen “megszólítják” azokat akik manipulálták őket és sokkal keményebben el fognak velük bánni, mint mi tennénk – és nézni is jó lesz, az mindig jó… :)

A közelmúltban két nővel beszélgettem arról miért nem tervezek nősülést – egyikkel sincs még csak baráti kapcsolatom sem. Érvelésem röviden: A gazdasági, szociális és társadalompolitikai tényezőket figyelembe véve sajnos a nősülés után 5-10 évvel az életminőségem olyan nagy eséllyel fog jelentősen romlani, hogy ezt a kockázatot most nem vállalom be – majd meglátjuk mi lesz. 1-es kapásból rávágta hogy süt a szavaimból a nőgyűlölet (nőkről nem is beszéltem, csak valós problémákra igyekeztem rámutatni, egyszerűen van egy szint, ami után már nem szállsz be a játékba…) – de ő már utánaolvasott valami “igényes” blogon… :D  2-es pedig abszolút megértett, mondta hogy ő is fél ettől, de nagyon szeretne gyereket – nem tudja mi lesz… – mert azzal azért ő is tisztában van, hogy saccra 20-ból 19 nő szintén rosszabbul él a válás után, aláírom hogy nem rosszabbul mint a férfi – de van elég bajuk, nem mindenki megy “filmsztárhoz” férjhez.

Az 1-es számú hölggyel még sokat kell beszélgetnem – de nem könnyű… A 2-es egyelőre csak szemmel van tartva, de azt azért igen, az elején kell megfogni… és vannak az életembe 3-asok 4-esek és a többi – akik úgy is figyelnek rám, mert a génjeikbe van írva és az leszarja a statisztikákat. Én meg úgy is hatást akarok rájuk gyakorolni, mert az enyémekbe meg az van írva – és még élvezem is néha… ha kialszom magam.

A férfiak igenis képesek összefogni egy közös célért, a történelem erre kitűnő példákat mutat, a nők esetében szintén, csak legfeljebb nem olyan látványosan. Összefogni passzivitással is lehet, de kicsit én is tartok tőle, ez lassú ahhoz, hogy a mi generációnk ennek előnyét élvezze.

Slasher
Vendég
Slasher

,,Az 1-es számú hölggyel még sokat kell beszélgetnem – de nem könnyű… A 2-es egyelőre csak szemmel van tartva, de azt azért igen, az elején kell megfogni…”

Jól teszed.Neveld az 1-est ezerrel, én is ezt csinálom butább nő ismerőseimmel :D A férfiak között meg igen, létezik összefogás. Nők között? Ennek az ellenkezőjéről tudok.

exRooster
Olvasó
exRooster

Ez is egy megközelítés.

De őszintén, minek győzködni őket? Úgysem tervezem elvenni egyiket sem, válogassa a fene a normálisat a defektestől – túl nagy a kockázata. Ruletten sem rakom fel az egész életemet némi nyereséget remélve, és kapcsolatban sem. Akkor meg minek győzködjem? Hogy bebizonyítsam, igazam van? Ugyan minek? Én hiszem, mások véleménye meg nem érdekel. Nem keresek igazolást másoknál a saját életemhez. Ha neki tetszik a feminista ideológia, akkor csak hajrá. Én biztosan nem leszek a társa hozzá. És ahogy elnézem, a szakmámban valahogy nincsenek nők (logikus gondolkodásra van benne szükség ugyanis), tehát ott sem veszélyeztetnek az egyenlősdivel. Tehát még egyszer, csak tessék nekik femináculni. Tegyék úgy tönkre a saját életüket, ahogyan csak akarják.

Számomra ezért értelmetlen az összefogás. Nincs értelme, nincs célja. Ezek úgysem változnak meg holnapra, utána meg nekem már úgyis késő. Ha nincs hasznom belőle, és nem élvezem, akkor nem csinálom. Önző vagyok? Persze! És?

Slasher
Vendég
Slasher

Igen! Ezt akartam írni, de az írásod végén megválaszoltad.Tudod nem mindenki szarja le magasról a másikat, ellentétben a magyar lakosság jelentős részével (részben ezért is tart ott az ország ahol). Ha autóbalesetet látsz kutyakötelességed segíteni, a fentebb említett dolgokban is ugyanígy kéne eljárni. Hiába nem tűnik egy kategóriának a kettő, attól még az, ha tudsz segíteni a másikon — mondjuk egy ismerősödön — akkor miért ne tennéd? De végtére is igazad van, a nők nagy része sajnos annyira hülye, hogy hiába magyaráznál nekik bármit is, nem tudnának, vagy nem akarnának belőle felfogni semmit. Az ilyenekkel tényleg jobb nem foglalkozni.

exRooster
Olvasó
exRooster

Nem tudok, és nem is akarok semmit tenni ilyen ügyben. Az autóbaleset más, ott a törvény előírja, hogy segítenem kell, ha tetszik, ha nem. Akkor is, ha nem akarok, mert az áldozat egy agyatlan seggfej, aki a saját hülyeségének köszönheti a balesetét. Az összefogás egy idealista eszme, én meg abból már rég kinőttem. Magamért vagyok felelős, erre tanítottak, ezt sulykolják naponta, és ami fontosabb: ezt tapasztalom mindenhol. Nincs összefogás, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti. Az összefogás látszata igen, az létezik, amikor és ameddig több embernek pont egy irányba mutat a személyes érdeke. Lehet hogy én vagyok túl cinikus, de az összefogások mögött én csak az egyéni érdekeket látom. Ebben az esetben meg, ahogy feljebb már írtam, nincs hasznom belőle, nem érdekem, így az ilyen irányú “összefogásból” is kimaradok.

A feminizmusnak vannak negatív hatásai. Szépen kihalunk tőle. Ilyen a történelem, mindig a változásról szól. Ha valaki azt hitte, hogy innentől már az idők végezetéig az lesz, ami most van, az ébredjen fel. Majd jönnek életképesebb, a természet törvényeihez jobban alkalmazkodó népek, és szép lassan (vagy gyorsan) átveszik a domináns szerepet. Ma sem sír senki az Inka Birodalom szebb napjaiért, vagy az egyiptomi fáraókért, egy szép napon majd ide jut a mai nyugati civilizáció is. Így működik az élet, kár is harcolni ellene. Nincsenek, nem lesznek utódaim, akik jövőjéért aggódnom kellene, tehát engem nem ráz meg ez a felismerés.

Slasher
Vendég
Slasher

Részben ezért nem szeretnék én sem utódokat :D

A legtöbb ember képmutató, és érdekből cselekszik, ez így igaz., de akadnak még olyanok akik önzetlenül segítenek a másikon. Ennek ellenére tényleg nagy divat hangoztatni az összetartás fontosságát, főleg nálunk, ami különösen humoros, amikor a magyar eberek nem hogy segítenék a másikat, még alá is ásnak.

Lehet, hogy van benne valami. Vannak akik azt mondják, hogy a történelem során eddig minden zülött-liberális időszakot egy konzervatívabb kor követett, és hogy ez hamarosan ugyanígy lesz…

Toplak Zoltán
Újságíró

Rooster, mondjuk, hogy jön az ország ellen a nagy kínai hadsereg. Mindenki a megadásról beszél, és abban reménykedik, hogy majd rendesek lesznek és nem bántanak. Esély semmi az ellenállásnak. De nincs kizárva (nem mondom, hogy biztos, csak hogy elképzelhető) hogy fegyvert ragadnék csak azért, hogy azzal a tudattal haljak meg .- én nem hagytam. A többieknek azért azt a szívességet megtéve, hogy úgy támadjam meg a kínaiakat, hogy egyértelmű legyen – egy férfi magánakciója az egész. Utána ha csak lehet, ne rajtuk álljanak bosszút. Mert tényleg semmi közük az egészhez. Mert Rooster meghalunk, ezt nem mi döntjük el. De térden, vagy talpon, ebbe van beleszólásunk.

 Ez itt a “Géppisztolyos prédikátor” c.film plakátjának a helye. ;-)

Tegnap néztem meg. Jó film.

Slasher
Vendég
Slasher

Miért pont  a kínai  hadsereg?Az már nálunk van :D De amúgy szerintem nem tőlük kell tartanunk. Ezen sokat gondolkodok mostanában, hogy ha kitörne nálunk, mondjuk Pesten valamilyen háború, akkor ki lenne az aki kijönne megvédeni a várost. Gondolom a semmirekellő, minden törvény ellen tüntető egyetemisták akkor nem lennének ekkora forradalmárok..

Toplak Zoltán
Újságíró

Jó példa a “reménytelenül nagy az ellenség, és az ellenállásnak nincs értelme” kategóriára.

Slasher rettentően sokan vannak, akik elméletileg fantasztikus hősök. Jó példa erre apostol. Esküdözik Krisztusnak az Utolsó Vacsorán, hogy így meg úgy megy vele, és kínhalál meg mittudom én. És aznap éjjel 3× megtagadja. Az ember ne bízzon a saját erejében. Én nem merek és nem is akarok. Istenében viszont igen. A keresztény hagyomány szerint ez jó hozzáállás ahhoz, hogy komolyabban használja az Isten az embert. Elvben nincs akadálya. Kíváncsi vagyok…

the hermit
Olvasó

Kedves druszám, van az a szint és szituáció, ahol a tettek beszélnek ( a szavak pedig lényegében értéktelenek). Most nem akarok azzal jönni, hogy az igazi férfi tudja ezt, de valahol belénk van kódolva ennek a dolognak az ismerete.

Slasher
Vendég
Slasher

De Krisztus tudta, hogy aznap 3-szor megtagadja, és meg is mondta neki :D

Inaara
Olvasó
Inaara

“Nem tudok, és nem is akarok semmit tenni ilyen ügyben. Az autóbaleset más, ott a törvény előírja, hogy segítenem kell, ha tetszik, ha nem. Akkor is, ha nem akarok, mert az áldozat egy agyatlan seggfej, aki a saját hülyeségének köszönheti a balesetét.”

“nincs hasznom belőle, nem érdekem”

Kedves Rooster, nem hiszem ám el, hogy komolyan gondoltad ezeket a sorokat; kedves, jóindulatú kakasnak ismertelek meg…:)

Akkor is segítenünk kell, ha a törvény nem írja elő és ha a saját hibájából kerül valaki bajba. Nem a mi dolgunk, hogy ítélkezzünk, és különben is: senki nem érdemli meg, hogy meghaljon vagy egy életre megnyomorodjon pusztán azért, mert egyszer volt egy felelőtlen, könnyelmű, vagy csak simán rossz döntése, pedig ott volt valaki, aki könnyen segíthetett volna, de nem tette…

“Az összefogás egy idealista eszme, én meg abból már rég kinőttem. Magamért vagyok felelős, erre tanítottak, ezt sulykolják naponta, és ami fontosabb: ezt tapasztalom mindenhol. Nincs összefogás, mindenki a saját pecsenyéjét sütögeti.”

Az, hogy sok helyen ezt tapasztalod, nem szabad, hogy cinikussá tegyen, mert nem fogod jól érezni magad. Ha gondolod, “önzésből” tégy így, meglátod, neked lesz jobb. :) Tudom, közhelyes, de a változást magunkon kell elkezdeni. Mindenki felelős a saját viselkedéséért, nem mentegetőzhetünk azzal, hogy másokra mutogatunk…

 

 

 

 

SIL
Olvasó
SIL

– és ez is. Egyetértek. Ha csak valami földrajzilag elhatárolt, vagy politikailag kis számú szélsőséges jelenségről lenne szó, engem sem érdekelne. Viszont elvileg ez globális probléma. Tehát nem lehet csak úgy elmenni mellette – mármint annak, aki észrevette, hogy van. Ilyen szintű közönnyel csak ideig óráig lehet elkerülni a bajt, aztán a fejünkre nő úgy, hogy mi is kéntelenek leszünk méltatlan radikális módszerekkel harcolni ellene. Ellenben ha még most felkötnék páran a gatyájukat és elkezdenének rendet rakni a saját házuk táján akkor tényleg jó esélye lenne annak, hogy majd jönnek a szép (konzervatív?) idők. Azt viszont azért kétlem, hogy bármilyen idő magától eljönne, a tétlenség is szülhet változást, de irányítani érdemes. Senkit sem lehet azért hibáztatni mert nem elég széles-látókörű ahhoz hogy a hülyeséget el tudja kerülni, de mindenki hibás aki nem szól neki, miközben tudja, hogy hülyeséget csinál. Nem kell az ilyesmit erőltetni, de azért szólni azt lehet, kell, nem csak egyszer, de nem is folyton, csak ahogy az ember “kedve” tartja… 1-esnek különben van vőlegénye, de a csaj csak második vagy harmadik alkalommal fogadta el a gyűrűt, miközben évek óta a csávóval él. (a képlet egyszerű…) A csávót nem ismerem, tehát nem tudok odamenni, figyu, ezt a lehető legszarabbul csinálod… meg aztán katona, még lelő a végén, na annyira még nekem sem szívügyem a szitu… mármint a lány, vagy az élete, gondolkodása vagy bármi… :D – de azért oltogatom kicsit néha, hátha rendes lány lesz belőle egyszer… :) Végül is kicsit elkanyarodtam magamtól, mert igazából a visszajelzésem lényege – az első bejegyzésem szerint is, hogy a sok puha-pöcsnek akik a második csajt elvették akit ágyba vittek (azért nem az elsőt, mert azt hitték az a ciki) és mindennek a következményeit szó nélkül tűrik azóta is nem beszélve arról, hogy ilyen példát mutatnak a gyerekeiknek is – most mi kaptuk, kapjuk a böjtjét. Ezért felelőssége mindenkinek aki ezt észrevette, hogy tegyen ellene, de szerintem nem feltétlen kéne ezeket a férfiakat alapítványokba tömöríteni, mivel számomra kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy – megváltoztatod a nő gondolkodását, ő meg majd hatással lesz a férjére, gyerekére (a gyerekre aztán közösen, azért csak aztán, mert ezeknek a férfiaknak jelenleg a babusgatást leszámítva nincs érdemi beleszólásuk a gyereknevelésben a mentalitásuk miatt), barátnőire stb… – és élünk boldogan… majd egyszer. Ha férfit változtatod meg, hazamegy, rácsap az asszony fenekére innentől rend lesz! :) aztán az előzetesben tér magához családon belüli erőszakért… :D (tudom, tudom  ez nem vicces… :D) Meg aztán rengeteg kidobott pénz…. Alkalmazkodni azt úgy is kitűnően tudnak, hát majd alkalmazkodnak úgy, hogy végre kiállnak magukért, mert a feleségük is ezt várja el tőlük… Meg aztán egy férfi nem szívesen tűri a kritikát a férfiasságát tekintve egy férfitől (ha nem tiszteli)… nőtől sem – hogy hozzátegyem. Eredménypárti vagyok – ez tűnik a jó és olcsó megoldásnak. A nőket kell megszólítani. Mindenkinek vannak barátnői, munkatársnői akiket ismer… aki a fenti példa szerint defektes, annak fel kell hívni a figyelmét… Nem az a cél hogy megváltozzon az egyén – ahhoz már késő ebben a korban, de kis lépéseket még tehet. Az a cél, hogy amikor majd rájön hogy egyedül maradt a házasságában, vagy a gyerekével, vagy abszolút, akkor eszébe jussak, és lehetőleg ne ugyanolyan butaságokat adjon tovább mint amiket kapott – a lányának, vagy a barátnői lányainak, nőtársainak… Nézőpont kérdése de haszon az tényleg nincs benne… ellenben nem rossz érzés látni ha valakinek felcsillan a szeme általad, nem neked hasznos, hanem te leszel hasznos. (Erőltetem a nézőpontom, egyrészt mert más nem teszi, másrészt szerény tapasztalatom azt mutatja, hogy amikor az irodában a munkahelyemen egy beszélgetésbe csöppenek ami párkapcsolati vagy nemi problémákról szól, vagy ilyen jelenséget látok a barátaimnál, akkor 10/9-szer… Tovább olvasás »

Slasher
Vendég
Slasher

,,Senkit sem lehet azért hibáztatni mert nem elég széles-látókörű ahhoz hogy a hülyeséget el tudja kerülni, de mindenki hibás aki nem szól neki, miközben tudja, hogy hülyeséget csinál.”

Itt a lényeg :D

Az a baj  a csajjal, hogy nem fogadta el egyből a gyűrűt?Ennyi? Mert ez sztem az ő dolga, ez még nem primitívség. Amikor olvastam, azt hittem azt fogod írni, hogy van vőlegénye, de még 2-3 csávója is mellette, akikről a srác természetesen nem tud. Na hogy ha ilyen a helyzet, akkor ott a szép szó már nem segít, a férgeket különben is taposni szokás :)

,,Azt viszont azért kétlem, hogy bármilyen idő magától eljönne”

Eljöhet magától is, de úgy sanszosabb, ha az emberek tesznek is valamit ez ügyben. Egyébként a történelem során ezek a züllött korszakok megbuktak, ráadásul önmaguknak köszönhetően. Akárki akármit mond, ha nincsenek korlátok, az előbb-utóbb  totális káoszhoz vezet. Ez lesz mostanában is.

,,Szó se róla, utálom a feministákat, lassan már zavarnak is – ellenben pl. az ízeltlábúakkal, amiket szintén utálok, de nem zavarnak”

Jó hasonlat :D

,,A nőket kell megszólítani.”

Igen, Őket is. Talán fontosabb lenne inkább hozzájuk szólni. Amikor megjelent a cikk: Nő aki tetszik nekünk (ha jól emlékszek ez volt a címe), akkor azt zseniális ötletnek tartottam, és javasoltam hogy ezt folytatni kéne, még több követendő példát kéne felhozni, mert részben az is nagy problémája a legtöbb mai nőnek, hogy rossz példaképek vannak előttük. Persze ugyanilyen fontosnak tartottam/tartom, hogy a negatív-züllesztő ismert nőkről is írjunk pár sort. A kérdés már csak az, hogy mit lehet tenni, ha még ezen az amúgy nagyszerű oldalon is megy a szájhúzás még a nő pozitív cikkek láttán is ?

SIL
Olvasó
SIL

“Az a baj  a csajjal, hogy nem fogadta el egyből a gyűrűt?Ennyi? Mert ez sztem az ő dolga, ez még nem primitívség.” Egyetértek, itt ez szerintem a csávóról árul el sokat, van aki elsőre is tudja hogy mikor kell megkérni egy csaj kezét, főleg, hogy együtt élnek, van akitől harmadjára fogadják el pl. szánalomból és kényelemből… Szóval arra céloztam hogy a srác nagyon nem lát tisztán, valószínűleg több mindent, és erre ez egy példa… (A másik, hogy flörtölt velem a csaj, szóval én azért jobban vagyok informálva, de mivel csak egy példa a lelkem így nem is ragozom túl… lenne mit mesélni a beszélgetésből) de a lényeg – szerintem – itt is az, hogy a férfiaknak, sokaknak a sarkukra kell állni, mert nem csak a saját életük lesz béna hanem továbbgyűrűzik, és az még hagyján hogy nekem le kell horgonyoznom, 25 éves fejlődő országbéli kislánynál :) leszek én Sebaj Tóbiás :), na de – nálunk – ne legyen már ez a tendencia 2-3 generációra előre… Mint amennyire északon és nyugaton tudtommal már az… Ezt a folyamatot kellene megállítani, és pont erről folyik itt – gondolom – a vita :) én meg csak hozzászóltam na! :D elvicceltem a végét…

Slasher
Vendég
Slasher

Nekem fogalmam nem lenne, hogy mikor kell megkérni egy csaj kezét :D De Te ismered őket, lehet a sráccal van a fő probléma. Úgy flörtölt veled a lány, hogy közben együtt volt  a barátjával ? Mert ha igen, és arra akarsz kilyukadni, hogy ez a vőlegény hibája, akkor egyáltalán nem biztos, hogy igazad van.

SIL
Olvasó
SIL

– persze hogy nem biztos… ez az én ötletem. :) Még sosem kértem meg senki kezét, így anélkül hogy túlzásba esnék, vagy utána olvastam volna szerintem kb. 20 az 1-hez az aránya a sikeres és sikertelen lánykéréseknek, tehát szerintem az ember azért ezt érzi a kapcsolat alatt… Ezzel a csávóval már vagy 3 éve együtt él ez a lány, én meg alig ismerem, szóval igen, együtt voltak, de két-három gondolat kivesézése után abbahagyta a flörtöt, amit különben én kezdtem mielőtt kiderült hogy foglalt, nem is biztos hogy komolyan gondolta, nem is érdekel… – néha beszélgetünk, egyelőre még a nőgyűlölő ellenséget látja bennem, de persze nem mondja csak mosolyog… de ez egy külön történet, hagyjuk is, tényleg csak példának szántam… megvan különben a csajnak is a maga múltja, szóval nem ítélem el, de szerintem a párja rakhatná rendbe legkönnyebben, mert neki van meg a bizalmi viszonya… és akkor most jön az hogy ha “senki” sem tűrné a barátnőitől, munkatársnőitől, barátnőitől, szeretőitől, de még a nővérétől, vagy anyukájától sem, hogy úgy beszéljen vele ahogy csak akar, vagy pontosabb úgy viselkedjen, akkor nem lenne olyan nehéz dolgunk most… Szerintem a nők – én ezt az irodában tapasztalom – 30-40 ember együtt, egy légtérben – tök ügyesen, ösztönösen kiválasszák a mulyákat és azok aztán… na mindegy. – volt amelyik beszállt a csajok közös nedves törlőkendőjébe!!! Könyörgöm ba**eg… (meg is kapta az ívet… :D)

Szerintem arra is oda kell figyelnie mindenkinek, hogy a saját köreiben “rendet” tartson, finoman – mert úgy lehet. Teljesen normális, ha nem értesz egyet valakivel, megpróbálod meggyőzni a saját igazadról és pl. ezt a feminizmusra hajló nőknél pedig fontos lenne mindenkinek jobban erőltetni. Én kb. csak ennyit akartam írni a kisregényemmel. :)

Slasher
Vendég
Slasher

Szerintem a lánykérések legtöbbször sikerrel végződnek, de lehet csak a hollywoodi romantikus filmek miatt mondom ezt :D

Képzelem milyen múlt volt az.. Persze hogy nem beszélhet meg viselkedhet egy nő akárhogy. Gondolkodtam nemrég irodai munkán, de lehet az ilyen munkahelyeket jobb messziről elkerülni, mert tudom, hogy  nőuralom van, és azt is, hogy miféle nők dolgoznak ott.

SIL
Olvasó
SIL

Azért nem annyira vészes a helyzet… :D Nem csattog a bőrkorbács a hátamon nap mint nap… nyugi! :) lehet én vagyok túl kritikus “magunkkal” de sok esetben, szituációkban nem azt látom feltétlen hogy “nőuralom” van, hanem inkább férfi meghunyászkodás… (Ennek egyénenként más és más, de összességében többnyire hasonló oka van, vagy már felelősséggel tartozunk másoknak (és félünk a meló elvesztésétől), vagy magunknak, valamiért, magunkat kicsit túlértékelve az önbecsülésünket háttérbe szorítva, ezzel magunkat végül leértékelve inkább konfliktuskerülők leszünk… (mert félünk a meló elvesztésétől… de egyedülállóként pl. nem is biztos, hogy a jelenlegi egzisztenciánkat féltjük, csak a magunkról alkotott jövőképünket, vagy a mások rólunk kialakított képét… :)) Ha a férfiaknak most hamarjában egyből találtam szívszorító okot, mentséget a “deviáns” viselkedésre, biztos a nőknek is tudnék, de a lényeg, hogy attól, hogy valaki kiskosztümös nárcisztikus irodavezető, még nem feltétlen lesz máglyára való feminista, mivel ezek a tulajdonságok a legtöbb középvezetőre igazak – legalábbis az alkalmazott szemszögéből… :) De aláírom, hogy a többségük azért nem is fekete-mosogató… :)

Úgy látom szeretsz szélsőségekben gondolkodni – ami különben szerintem nem baj, általában hatékonyabb módszereket szül az ilyen gondolkodás… amint látod, én inkább az ellavírozó típus vagyok – de hát végül is ez a cikk az egyensúlyról szól – megtesszük amit tudunk! :)

Toplak Zoltán
Újságíró

Én anno megkaptam az exemtől, hogy nem akar tőlem gyereket. K kemény, ha egy nő egy férfinek ilyet mond.

SIL
Olvasó
SIL

Anélkül, hogy ismerném a konkrét helyzetet, általánosságban igaz az emberre (férfire, nőre), hogy ilyen helyzetben, amikor egy az életben ilyen jelentős döntést – gyakran a saját gyávasága, bizonytalansága miatt – elodáz, akkor ha lehetősége van mást hibáztatni – tudatosan, tudat alatt, vagy önmagát is átverve – megteszi… Mivel nem is ismerlek, így csak elemzek – vagy mi… :) – de szerintem ha valóban veled lett volna baja, akkor mást mondott volna, nem azt hogy tőled nem akar… Ilyen szituban mindenki szépít, neki valószínűleg magával volt valami baja, de rád fogta (így szépítette a dolgot magának), ha veled lett volna baja, akkor magára hivatkozik (“bevállalja”), vagy valami külső tényezőre, hogy kíméljen – ösztönszerűen védjük a másikat addig amíg magunkat nem veszélyeztetjük… értékrend kérdése, hogy ki meddig megy el. (Lehetne ezt még bőven boncolgatni…)

Ettől még nem jó érzés, de így felfogva elviselhetőbb…

Toplak Zoltán
Újságíró

Tök szimpi a felfogásod SIL. De mi nem tudjuk megfordítani. Mindenki maga tudja, mi csak segíteni tudunk. Szabad akarat, ugye.

SIL
Olvasó
SIL

Köszi! Nem véletlen kötöttem itt ki úgy látszik… :)

“Szabad akarat, ugye.”

Igen is meg nem is… Az akaratunkat saját igényink kiszolgálására használjuk, de az igényinket a múltunkból kapjuk és bizony nincs igényünk arra, amiről nem tudunk, de egyből lesz, amint pl. kipróbáljuk… (pl. a szexben erre rengeteg példa van egy férfi életében olyan 16-25 éves kor  között – nemde? :)) Ahányszor az a mondat már elhangzott gondolatban: Hát én ezt mé’ nem így csináltam eddig? – de ennek sok helyen van az életben realitása.

Az igényeket fel lehet ébreszteni, de lehet manipulálni is, ez már helyzet függő… de persze – az akarat az végül mindig szabad, különben sokaknak nem lenne még mentségük se, az biztos! :D

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Különben üdvözölek itt első kommented alkalmából.

SIL
Olvasó
SIL

Köszönöm szépen! :)

Toplak Zoltán
Újságíró

Alter, minden szavaddal egyetértek.

Korhely
Újságíró

Le kellene végre küzdeni azokat a félelmeinket, h. a méltànyos igények és érdekek kommunikàlàsa v. érvényesìtése, kapcsolatrontò ellenségeskedés. Èppenséggel, enélkül nincs is kiegyensùlyozott kapcsolat. Magunknak tehetünk szemrehànyàst, ha nem tudatosìtjuk, nem fejezzük ki a sajàt igényeinket.

Tàrsadalmi szinten pedig, a kommunikàciò csakis szervezetek között folyhat, és ha nem hozzuk létre a kommunikàciòra képes szervezeteinket, akkor az annyit jelent, h. nem vagyunk hajlandòak a kommunikàciòra. “Néma gyereknek anyja sem érti a szavàt”, és ezen nem vàltoztat, ha ürügyeket és kifogàsokat fabrikàlunk a mentségünkre, v. akàr ideològiàt gyàrtunk hozzà.

Tény, h. a férfiak kevésbé kommunikatìvek egy sor esetben, de az értelmünkkel felfoghatjuk, h. néha kötelezö leküzdenünk az ellenérzéseinket, és a jòzan belàtàsnak engedelmeskedve, készen kell àllnunk a tàrsadalmi pàrbeszédre. Ennek az elmulasztàsa a sajàt felelötlenségünk lenne, de nem csak magunknak okoznànk kàrt vele.

Toplak Zoltán
Újságíró

Ja. Én is emígyen látom.

Toplak Zoltán
Újságíró

Még nem tudtam a cikket elolvasni, de sztem kapcsolódik, amiről írok. Megjelent Müller Péter: Férfiélet Női Sors című könyve. Nálam biztos lesz recenzió róla, és a szerzőt is megkeresem a véleményemmel. És van még ötletem.

Slasher
Vendég
Slasher

Nyilván szar. De azért egy kritikát, vagy valami hasonlót elolvasnék róla :D

Toplak Zoltán
Újságíró

Az ajánlóban olyanok vannak, hogy az új világnak a nők tiszteletére kell épülnie (nem egymás kölcsönös tiszteletére? Vagy mi van?) A férfinek újra el kell foglalnia szellemi alapállását, felnőve igazi önmagához (ezzel még úgy nagyjából egyetértek, csak mindenki a maga tempójában tehesse, ne emanci és femi társaink bősz sürgetése közben) és alázatot kell gyakorolnia. Oké, tökre így van. Nagyon fontos az alázat. Pl. igazán itt az ideje, hogy belássam, egy lusta d..ó vagyok, aki nem nyomoz eléggé a cikkei után, és ezért nem jelenhetnek meg tőlem dolgok. Enélkül nincs fejlődés.

De bakker, és az önérzet? Vagy Müller Péter úgy gondolja, majd ha minden férfi Jézus Krisztus szintű entitás lesz, akkor húzhatja ki a derekát? A Józsi meg nem, aki igaz, hogy káromkodik, társaságban puncikámnak szólítja Gizit, de nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, (pedig poligámak a génjei, bakker!), és büszke rá hogy “puncikámnak” minden hó elején pontosan a kezébe adja a háztartásra és egyebekre elegendő pénzt. Meg még Béluskához a falu bolondjához is van időnként pár kedves szava, kétszer meghívta sörözni, és konkrétan még soha nem rúgott bele lelkileg, még mikor a főnöke síkbunkó volt vele, és Béluskám pofátlanul tarhálta a buszmegállóban, akkor sem. Pedig Józsi harmincévesen érettségizett.

Szóval néha úgy érzem, ezomizo barátainknak ( ezt rád nem értem, Inaraa ;-) ) néha föl kéne ébredni, és körülnézni a Föld nevű bolygón két angyali szárnyalás közt, és észrevenni a természetesben az értékest, a hétköznapiban a nagyszerűt. Csak ne riasszon a kezdetben szürke köntöse a Valóságnak! A szíve fölött igazgyöngyöket hord ugyanis.

Slasher
Vendég
Slasher

Ez nagyon pocsék, Müllernek is fel kéne már ébrednie. A könyvével kéne agyoncsapkodni, hogy ne írjak túl csúnyát, vagy elég lenne csak eltiltani az írástól, és a közélettől. Nem tudom milyen nők tiszteletéről beszél (a kölcsönössel még egyet értek), ha ők minket nem, meg úgy eleve mit lehet tisztelni a legtöbb ma nőben? Reneszánsz korszakban volt divat férfiaknak megalázkodni a nők előtt, de szerintem már akkor is ciki volt. Müller, ha annyira akarja megteheti, de aztán ne siránkozzon, hogy ha majd egy vagy több hölgy tönkreteszi minden értelemben.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Az ilyen ezoterikus marhák esetében akik alázatról beszélnek, három lehetőség van. 1. Nem gondolják komolyan, teljesen másképpen élnek, csak pénzt akarnak keresni. 2. Szerencsétlen papucsok, akik így igazolják magukat és fényezik az egójukat. 3. Homokosok, akik nem tudnak semmit a nőkről, csak szeretnek fantáziálni.

Slasher
Vendég
Slasher

Mindhárom lehetőség hiteles.

Szerintem ez az ember leginkább csak pénzért bohóckodik és ír ennyi marhaságot. A 2.-at kinézem belőle, és a 3.-at..öö kinézem belőle.

Toplak Zoltán
Újságíró

Szerintem őszinte ember, csak rejtett bűntudata van. Bár pszichológus nem vagyok, szóval. Talán bántalmazó Apja volt. Vagy mélyen együttérez a szenvedő nőkkel, és egymaga próbálja a férfiak szekerét egyenesbe rántani. De nagyon kiszolgálja a női egó hiúságát. Ezzel rombol, illetve légvárat épít, és kemény lesz földre huppanni belőle. Akár tetszik, akár nem még sokáig és sok nő fog szívni a férfiak miatt. Csak amiről nem beszélnek, hogy mi, férfiak is sokat és sokáig fogunk szívni a nők miatt. Mert ők is rendesen be tudnak tartani nekünk. Nem mindenki *** hgyi ***, meg kőkemény nő minek tesz csecsemőarcot avatárnak? Minden, csak nem megvédeni való kisgyerek – ne haragudj hgyi, de ez van, nem bántani akarlak, és szerintem te ezt el is tudod hinni.) Ulquiorra, Reina, Kóczián Mari és a többiek. Éva, a korábbi főnököm. Farkasné, aki kib…t kegyetlen tudott lenni, mégis jószívű, és tudta, mi a betyárcinkosság. Na ja, fiús anya, tudja mit jelent fiúnak lenni, hármat is látott felnőni. Ja bocs, nem: három is felnőtt a keze alatt.

Slasher
Vendég
Slasher

Igen ez a fő kérdés, hogy hány férfi fog szenvedni a nők miatt.

Nem tudom Müllernek van-e felesége, ha van, akkor szerintem veri otthon az asszony (és még véletlenül sem fordítva), mert hogy így belegondolva ezt is kinézem belőle :D

*** A kisbaba a profilképén nem az egyik gyereke ? :D

hgyi
Szerkesztő

Nem az egyik gyerekem. Én vagyok két éves koromban. Ez a kedvenc képem magamról. Szépen látszik rajta minden, amilyen vagyok. És ezzel le is zárhatjuk az avatarom kitárgyalását.

Slasher
Vendég
Slasher

Igen, írtad korábban, hogy kit ábrázol a kép, én meg összekevertem a dolgokat :D Bocs! :(

hgyi
Szerkesztő

Ok.

hgyi
Szerkesztő

Nem tudom, hogy jön ide az én személyem. A polgári nevem közzétételére nem kaptál engedélyt! Legközelebb hasonlóért az egész hozzászólást törlöm. Babaarccal, kőkeményen.

visuo
Olvasó
visuo

Teljesen felesleges írnod Müller könyvéről kritikát, mert:

1, tök ugyanolyan mind, mint az eddigi 2tucat.
2, továbbra is semmitmondó, se füle, se farka bölcsességek vannak benne
3, Müller Péter nagyrészt gnosztikus, ami kereszténység (= katolicizmus) régi ellenfele és sztem a mai modern világ ideológiai megrontója.
4, Müller Péter alaptanítása, amit 75 éves fejjel már nem fog megváltoztatni – hiszen rengeteg pénzt keresett vele:
– Volt a sohasem bizonyított „történelmi” Aranykor, amely női irányítású volt, nem volt ellenségeskedés, betegség, mindenki békességben élt egymást mellett. Minden nőben ott van az isteni szikra (a katolicizmus szerint ez Istenkáromlás!), mely életvégíg tartó állandó bölcseskedéssel elhozza a megváltást (önmegváltás nem létezik a katolicizmusban!). Szóval ezt a képzeletbeli matriarchális Aranykort a csúnyagonosz Férfi szétverte és azóta az emberiség írott története csak a rosszról szólt, ami a Férfi miatt van. A NŐ itt áldozat, a közel tökéletes „fénylény”, a végtelen szunnyadó bölcsesség stb. A nő SOHA nem követ el bűnt, se szóban, se gondolatban, se cselekedetben… Vagy ha igen, az is a csúnyagonosz nőelnyomó Férfiak miatt van. (uszítás a férfiak ellen) = MINDEN ROSSZ A VILÁGBAN A FÉRFIAK MIATT VAN, a nő semmiről sem tehet.

Na, erről szól röviden minden Müller könyv, ez a végkövetkeztetés.

Egyébként Müller már egy könyvében és a Nők Lapjában is megjegyezte, hogy férfiismerősei és a férfiolvasók is tiltakoztak többször, hogy miért a férfiakat stigmatizálja állandóan, de Müller mindig a fentebbi blabla elméletével jött.

hgyi
Szerkesztő

Szerintem Zoli részéről csak egy bejelentés volt, hogy ír egy recenziót a saját blogjára.

visuo
Olvasó
visuo

én meg csak jószándékúan felkészítettem a lényegre, mielőtt elmerül és esetleg összezavarodik a Sátán sugalmazta gnosztikus, okkult álbölcsességekben. : )

hgyi
Szerkesztő

Jól tetted! :o))

Slasher
Vendég
Slasher

A vén [modera]..

,,férfiismerősei és a férfiolvasók is tiltakoztak többször” – Helyes! Legalább az ismerősei normálisak, ha már őt nem áldotta meg sok ésszel az Isten.

Toplak Zoltán
Újságíró

Amúgy már megrendeltem, de csak 11 – e után tudom átvenni, el kell olvasni, jegyzetek, sűrítés, sztem három hét minimum, míg én írok belőle valamit. De nem lehúzni akarom. Jóindulatú egyenességgel véleményt mondani.

Slasher
Vendég
Slasher

Ennek örülök, várom! Ha valóban olyan, mint amilyennek tűnik, akkor ne legyél vele olyan jóindulatú! :D

Toplak Zoltán
Újságíró

Szeretnék korrekt lenni. Igazából nem szétcincálni akarom, hanem olyasmit elkészíteni, ami még Müller Péter is hajlandó a kezébe venni, és elolvasva legalább annyit mondani: hát, elgondolkodtatott. Sokan figyelnek rá, hidd el, jó lenne helyesebb irányba segíteni terelni a gondolkodását., Vagy az egyik híve olvassa el, és a végén azt mondja: azt hiszem, fenntartásaim lesznek a jövőben a művész úr további köteteivel – hacsak nem változik az irány.

A Pash Cutter féle nem számít, csak vér folyjon küzdőtaktika inkább azokat vonza sztem akik nem elég stabilak belül. Nekem is át kellett mennem ezen a szakaszon, akkoriban többet káromkodtam, míg végül belémépült, elhittem, hogy erős vagyok – amennyire szükséges. Onnantól tudtam kultúráltabb lenni. Felkészültem egy életrevaló fairplay -re. Mert igazi fair play egy ábránd. Valódi küzdelemben nem lehet mindig teljesen etikusnak lenni, mert elvész a kreatív szabadság és a küzdelem őszintéből agyonfésült, jólneveltté válik. Ami nem küzdelem. Viszont durván megsérteni se lehet a szabályokat, mert megindul a kaotizálódás, a mindenkinek mindent szabad, nem számít más, csak a siker, a győzelem! Aztán az ilyen helyek szülik a lelkileg megnyomorodókat. Vagy a sebeik miatt, vagy az iszonyúan felhízó egójuk miatt.

Slasher
Vendég
Slasher

Ez is jól hangzik, ezt is támogatom, de azért a Pash Cutter-féle módszer sem olyan rossz :D Ettől a Müllertől nem olvastam sok mindent, inkább csak idézeteket, de azok mind Oravecz Nóra írásaihoz hasonló közhelyes baromságok voltak. Lehet jobban is tettem, hogy nem ástam bele magam mélyebben a munkásságába, mert így azt mondom nem baj, ha egy korrekt cikket írsz róla és a könyvéről. Tehát tudom, hogy nem Müller  a legrosszabb. Egy Szepesi Niki könyvkritikánál viszont tényleg a vérnek kell folynia :D

Akkor már nem is káromkodsz ? :D

hgyi
Szerkesztő

Bocs fiúk!
A kavarodást és a kavarodást okozó hozzászólást kukáztam.
Remélem, nem nagyon sírtok utána! :o))

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Azért azt szeretném  megírni mert fontos nekem, hogy nem ismerek itt egy kommentelőt sem személyesen.

hgyi
Szerkesztő

:o))
Ezen lehet változtatni! :o)
(Az előző csak azért ment a többivel, mert “eltévedt” és nagyon máshol kötött ki itt a kommentsorban.)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Különben a témához általánosan hozzászólva, Magyarországon egy férfijogvédő alapítvány lenne a leghasznosabb, a jövőre előre gondolva. Kezdetben foglalkozhatna a válás során segítségre szoruló férfiakkal, persze nem mindenkivel, hanem a tényleg jóhiszemű áldozatokkal. Akkor ha itt is az amerikaihoz hasonló nemierőszak és tartásdíj törvényeket vezetnek be, védhetné a meghurcolt áldozatokat.

the hermit
Olvasó

Van valami hasonló, elvált apák érdekvédelmi egyesülete, ha jól emlékszem

Slasher
Vendég
Slasher

Igen, valóban ez kellene, mert eddig nagyon a vesztünket érzem :D

the hermit
Olvasó

Nem tudom hol élsz, de én meg pont az ellenkezőjét látom magam körül. Kinek a vesztét érzed pontosan?

Slasher
Vendég
Slasher

A férfiakét. Még ha most annyira nem is, akkor a jövőben tuti egyre többen fognak szívni.

the hermit
Olvasó

Te is tudod, ha a férfiak kiállnak magukért, akkor nincs olyan erő, ami megállíthatná őket. Na most, ez egy fura paradoxon: először rossznak is kell lenni, éppen azért, hogy felébredjenek azok, akik szerint minden rendben

birsalma
Olvasó

Mit jelent rossznak lenni?

the hermit
Olvasó

A szitura gondoltam, nem személyre

Slasher
Vendég
Slasher

Tényleg mit jelent ?

Szevasz Alma! Látom visszatértél :D

Koriander
Olvasó

Boldog Ferfinapot :-) ! legyetek egeszsegesek es nagyon sok boldogsagot kivanok!

birsalma
Olvasó

Á, ehhez a jókívánsághoz én is hozzájárulok, egy dallal: http://www.youtube.com/watch?v=pt8VYOfr8To

Nevessünk kicsit az önmagukat és egymást ostorozó feministákon :)

Másrészt Britney még így is kellemes látvány….

birsalma
Olvasó

:) :) :) A világ nem elég…

I make the governor
Call me the governor
I am the bad bitch
The bitch that you’re luvin-ah

Hold your hands high
Fingers to the sky
They gon’ try to try ya
But they can’t deny ya
Keep it building higher and higher
Keep it building higher and higher

Slasher
Vendég
Slasher

Pont ezzel a [modera] és hulladék zenéjével,klippjével? Küldtél volna inkább Biebert :D :D

,,Másrészt Britney még így is kellemes látvány”

Több hónapnyi retusálással ?

birsalma
Olvasó

Hát, nincs valami jó ízlésem, úgyhogy nem tudom megítélni, ez a zene mennyire hulladék.

Inkább a témája fogott meg, vagy ha úgy tetszik, az üzenet, amit közvetít: a rabszolgaság és rabszolgatartás.

Ez pl. egy régi feminista himnusz, és ez is egy kvázi rabszolgáról szól. http://www.youtube.com/watch?v=MX7MbG6MiQs

 

A feminizmus ide vezet a maga lihegésével. A halálba hajszolja önmagát és a környezetét.

Tudod, olyan ez, mint az 1984:

A HÁBORÚ: BÉKE
A SZABADSÁG: SZOLGASÁG
A TUDATLANSÁG: ERŐ

Azt gondolom, Britney maga is elég nyilvánvalóan rabszolga, na nem pont a feminizmus miatt, de láthatóan tönkrement a “karrierje” építésébe. Mások is megsínylették a zenei producerek hajcsárkodását (pl. Aquilera), de ő még inkább. Pontosabban elég sokan bele is haltak (Elvistől Winehouse-ig hosszú a névsor, ez a fajta alávetettség elviselhetetlen – miközben állítólag “sztárok”). Persze sajnos önkéntes rabszolgák, túlságosan csábítja őket a belógatott répa, a Maserati és Lamborghini; de ettől függetlenül sajnálatra méltók, én legalábbis sajnálom ezeket a rabszolgasztárokat.

De ha igényesebb zenét szeretnél, itt van egy igényes feminista előadó: http://www.youtube.com/watch?v=ka6qN_FCBys

http://www.origo.hu/zene/20050317bjork.html “A kilencvenes években optimisták voltunk, úgy érezhettük, végre egyenlő jogai vannak férfiaknak és nőknek. Aztán hirtelen minden összetört. Azt hiszem, ez az első alkalom, hogy én is feministaként szólalok fel. Régebben mindig másra tereltem a szót, de most úgy látom, elérkezett az idő, hogy felhozzuk ezeket a kérdéseket. Bárcsak ne lenne aktuális, de kénytelen vagyok hozzákezdeni a piszkos munkához” – mondta Björk.

Azért szép tőle, hogy legalább piszkos munkának nevezi a feminista uszítást.

birsalma
Olvasó

Amúgy ehhez írok egy ellenpéldát is, bár nem vagyok annyira szakértő, hogy pontosan meg tudjam ítélni, mennyire ellenpélda.

http://velvet.hu/celeb/2012/08/16/kim_wilde_a_salataival_oregszik/

“Mindent az előnyömre tudtam fordítani. Élveztem, hogy sikeres voltam, albumokat készíthettem és körbeutazhattam a világot. Elképesztő időszaka volt az életemnek, és minden áldozatot megért. Hálás vagyok, hogy azt csinálhattam és csinálhatom a mai napig is, amit szeretek. Az életem mostani időszakát viszont talán jobban tudom értékelni. Van egy férjem, két gyerekem, egy gyönyörű kertem és csodás életem. Mindezt azért is becsülöm nagyra, mert tudom, hogy rengeteg olyan ember van – főleg a sztárok közt –, akik óriási nagy árat fizettek a karrierükért, és ráment a teljes magánéletük. Örülök, hogy velem nem történt ez meg.””

Kertész lett, azért ez nem semmi.

Képes maradt (legalább valamennyire) spontán és emberi maradni, ezt ebből gondolom: http://www.hir24.hu/szines/2012/12/16/reszegen-metron-enekelt-kim-wilde/

(http://www.youtube.com/watch?v=3Ij8BpOa-Pg)

és ebből: https://www.youtube.com/watch?v=1y3TKv7Chk4  – nem mondanám, hogy túlkoreografálta volna magát.

Valahogy szimpatikusabb, mint az olyan rémisztő szörnyek, akikből süt a tárgyiasult ribanckodó girlpower, a “mindenkit leszarok úrnő” magatartás, a mérhetetlen pofátlanság: http://www.youtube.com/watch?v=c8A4QVop3-8

örülök az életemnek? örülök a halálomnak! http://www.youtube.com/watch?v=NOubzHCUt48

na mondjuk az ilyet sajnálni se tudom.

 

hgyi
Szerkesztő

Hm… nekem Kovács Piroskával is példálózhattál volna.

birsalma
Olvasó

neked?

hgyi
Szerkesztő

Igen.

Koriander
Olvasó

szasz, bébifész :o) mizujs?

hgyi
Szerkesztő

:o)))))))))))))))
Bearanyoztad ezt az esős, ködös reggelt! :o))))

Koriander
Olvasó

:-) benéztem a hétvégén és láttam, hogy volt némi zavar a térben, mindenesetre örülök, hogy mosolyogni látlak!

ami meg a bulváros kommentfolyamot illeti- gyomláld ki szerintem nyugodtan (sajnos javíthatatlan offolos vagyok- már offoltam szét offoldát is :)) viszont nemtom mennyire oldható meg technikailag, hogy pl. a fórum friss hozzászólásai esetleg a kezdőlapon jelenjenek meg, mert akkor nem a posztok alatt renitenskednénk :) és úgy látom, hogy extra csevegős közlési kényszerben nemcsak én szenvedek :D

Koriander
Olvasó

Kertész lett, azért ez nem semmi.

ebben nincs semmi különleges, feltételezem a nő nemcsak alkesz, hanem depressziós is, depresszióra meg az egyik leghatásosabb ( gyógyszeres+dumcsizos kezelés mellett) a kapálás (fizikai munka).

Mondjuk egyre jobbak a linkelt egyedek, én nemtom a férfiakra miképpen hat, de nekem már lekonyult a fülem.

birsalma
Olvasó

Kesha miatt minden magyar szégyenkezhet: http://1music.hu/?page=news&id=437

Neked legalább a füled lekonyul miatta. :)

Slasher
Vendég
Slasher

Ennek a Keshának is rég el kellett volna már takarodnia a médiából. Olyan mint Britney, kinézetre is. Minden szempontból irritáló: megjelenés, kinézet, hang, zenéje.. Ki ez? Az tény, hogy minden magyar szégyenkezhet miatta, de arról most hallottam először, hogy cigány származású.

Egyébként Rihanna is ugyanez  a kategória.

birsalma
Olvasó

Szerintem is minden szempontból irritáló, de nekem inkább a Gaga meg Miley Cyrus-féle, mindenből kivetkőzött szörnyek ugranak be róla. Egy francokat cigány, épp ez az – a magyarokat nevezi tolvaj cigánynak. Aki magyar, az tolvaj cigány – szerinte. Na meg az édes jó anyja szerint, aki úgy csináltatta föl magát, hogy állítólag fogalma sincs, ki ejtette teherbe, csak az volt a lényeg, hogy a gyerek a halak jegyében szülessen. Tehát apa nélkül nőtt föl. Mármint ezt hazugságot terjesztik; a valóságban volt apja: http://perezhilton.com/2011-01-20-keha-actually-does-know-who-her-father-is#sthash.6SHbohED.dpbs

Ez a “nemzeti kincs” többek között azt híreszteli magáról, hogy ufókkal szexel. Még Pataky Attila után is nehéz elképzelni azt a szellemi féreglyukat, amiből ez a csaj előmászott. Szerintem rajta kőkeményen meglátszanak a feminista elmebaj pusztító következményei. Egy apátlan és hazátlan, tomboló Gorgó lett.

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Mondjuk Lady Gaga tényleg a női nem alja, egy ritka gusztustalan abberált nő. Persze már voltak előfutárai a zeneiparban, mint Madonna több száma és Christina Aguilera is szerepelt egy ritka ocsmány videóklipben.

Slasher
Vendég
Slasher

,,Mondjuk Lady Gaga tényleg a női nem alja, egy ritka gusztustalan abberált nő. Persze már voltak előfutárai a zeneiparban, mint Madonna több száma”

Ahogy mondod. Gaga egyértelműen Madonna koppintása, csak még elvontabb. Madonna amúgy szintén nagy feminista, meg világhírű kurva :D

,,Christina Aguilera is szerepelt egy ritka ocsmány videóklipben.”

Egy párban. Megy egy ritka ocsmány filmben is..

Slasher
Vendég
Slasher

Meg a drog pusztító következményei.

Akkor ez is csak Magyarországot akarja lejáratni, csak Ő nem itthon, hanem kint teszi az egész világ szeme láttára.

Az anyjára ütött egyértelműen :D Akkor halak a ribanc ? :D Halak nőket úgy ahogy szeretem pedig :D Ilyet még nem hallottam, hogy valaki direkt csillagjegyhez köti a szülést :D

Igen, Cyrus-al meg Gagával is kezet foghat :D

hgyi
Szerkesztő

Lezárható? Vagy bulvár-pletykálkodtok még kicsit?

hgyi
Szerkesztő

Elnézést, hogy itt félbeszakítom a csevegést, de fel kell tennem egy kérdést:
Ugye nem szeretnénk el Borsos-Blikkesedni?
Tartok tőle, hogy ezek után jön majd Magdi mamus, Paulina, meg Estefánia és a többiek “egyénisége”.

Slasher
Vendég
Slasher

Tényleg ebbe az irányba mentünk, de tudom ezeket a bulvár rovatban kéne megrovatni :D

hgyi
Szerkesztő

Utolsó “figyelmeztetés”:
Erre való a  Fórum. Lehet ott nyitni ilyen topikot.
Kérlek, ha folytatni akarjátok, ott tegyétek!

the hermit
Olvasó

De most tényleg Hőgyike, mit szólsz Magdi anyushoz? [evil smiley]

hgyi
Szerkesztő

Menj a…. :o)))) Fórumra. Nyitottam csevegdét. :o)

Slasher
Vendég
Slasher

Remélem a közeljövőben minden off téma ilyen szigorúan lesz ellenőrizve.

Slasher
Vendég
Slasher

Winehouseék a drogba haltak bele.

De ki kért feminista zenét? Nem is tudtam, hogy Björk is az, bár az is igaz, hogy szinte semmit nem tudok erről a nőről.

birsalma
Olvasó

Persze, tudom, hogy a drogba. Mercury belepusztult az AIDS-be, Lennont lelőtték, Monroe-t begyógyszerezték, Jacksonnak leállt a szíve, Falconak autóbalesete volt, Latinovits öngyilkos lett. Ezekben csak annyi a közös, hogy mind sztárok voltak és mindnek kurtán-furcsán, viszonylag hamar ért véget az élete. Talán nincs benne semmi különös, mert mindenki meghal egyszer…. de azt gondolom, van igazság abban a régi mondásban, hogy “aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni” – vagy másképp: aki a sztárcsinálók kezébe kerül, az valamiképp tényleg eladja a lelkét, és olyan hatalmak veszik át fölötte az irányítást, amiktől nem lehet szabadulni. És nem biztos, hogy ez a hosszú, boldog élet receptje.

Persze a sztárgyár nem mindenkit darál le, vannak, akik teljesen normális életet élnek, pl. Meryl Streep vagy Tom Hanks.

Feminista zenét senki sem kért, csak én dobtam be, hogy ez a hatalomvágyó szám, amiben Britney páváskodik egy fejreállított piramis tetején, mintha az egy diadalszekér lenne, amit láncravert női rabszolgák húznak, hát ez elég vicces.

Slasher
Vendég
Slasher

Igen nem mindenki lesz züllött  :D De az Olsen ikrek is jól eltűntek a süllyesztőben :D Lindsey Lohan meg visszatért :D

Akkor lehet értem már, hogy mit akartál sugallni  a zenével.

Inaara
Olvasó
Inaara

Ööö, lemaradtam valamiről, nem nov. 19. a Férfinap? :) Ettől függetlenül én is a legjobbakat kívánom minden férfinak, abból sosem lehet elég… ;)

Koriander
Olvasó

ferfibol vagy unneplesbol? :-)

(radioban hallottam en is, http://en.wikipedia.org/wiki/Men's_World_Day

oks most olvasom, hogy ez csak labanc es nemet muri, pedig hoztam sutit is meg piat:-) )

Inaara
Olvasó
Inaara

“ferfibol vagy unneplesbol? :-)”

Jaj, te… :)

Aurelius Respectus
Olvasó
Aurelius Respectus

Mint férfi köszönetet mondok Koriander, birsalma és Inaara jókivánságaiért.

Koriander
Olvasó

: )) nagyon szívesen.

the hermit
Olvasó

Kedves Hgyi, én nem tudok a fórumba írni valamiért.

hgyi
Szerkesztő

Csak huncutkodik a fórum. :o)
Duplán is sikerült mindkét bejegyzésed. Egyet-egyet el is távolítottam.