Férfihang.hu
0 megosztás
Címkék:

Állami munkacsoport a nőkkel szembeni erőszak ellen

A nőkkel szembeni erőszakkal foglalkozó munkacsoportot hoz létre a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az emberi erőforrások minisztere és a belügyminiszter – olvasható a hétfőn megjelent hivatalos értesítőben.

A munkacsoport feladata, hogy előkészítse a csatlakozást az Európa Tanács által elfogadott, a nőkkel szembeni erőszak és a háztartáson belüli erőszak elleni küzdelemről és azok megelőzéséről szóló egyezményhez. A munkacsoport vezetője a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős helyettes államtitkára. A csoport tagjai: a KIM igazságügyi és magánjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára; a közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkára; a KIM miniszteri kabinetjének vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselője és a tárca igazságügyért felelős államtitkárának kabinetfőnöke, valamint a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára. Ugyancsak tagja a csoportnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkára; a tárca szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára; az Emmi család- és esélyteremtési politikáért felelős helyettes államtitkára és a köznevelésért felelős helyettes államtitkára, valamint az országos rendőrfőkapitány.

A három tárcavezető felkéri az Országos Bírósági Hivatal elnökét, a legfőbb ügyészt és az alapvető jogok biztosát, hogy tagként vegyenek részt a csoport munkájában. A munkacsoport vezetője tanácskozási joggal meghívhatja a testület feladatkörét érintő tevékenységet végző civil szervezet képviselőjét, továbbá központi államigazgatási szerv vezetői megbízatással rendelkező kormánytisztviselőjét is.

Forrás:  MTI

Post Author: Férfihang.hu

Férfihang.hu
f Facebook
0 megosztás


18
olvasói vélemény eddig. - Szólj hozzá te is! Minden hang számít!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
8 Egyéni hozzászólás
10 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
9 Hozzászólások szerzői
Naooothe hermitEzésezgizismirtikeine Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Alter Ego
Szerkesztő

Két éve írta Deansdale a következő cikket, a helyzet azóta csak rosszabb lett: “Világnap a férfiak elleni erőszak megszüntetéséért – Fura ez a cím, nem igaz? Valahogy automatikusan érezzük, hogy ilyen nem létezik. És jól érezzük: ez csak kitaláció. Ma van a nők elleni erőszak elleni világnap, de “férfiváltozatban” ilyesmi természetesen nem létezik. A kérdés persze banális: azért nincs, mert a férfiakat sosem bántják, vagy azért, mert a férfiak fájdalma a kutyát sem érdekli?” –  http://www.ferfihang.hu/2011/11/25/vilagnap-a-ferfiak-elleni-eroszak-megszunteteseert/

Egyébként is több tucat cikk született a Férfihangon a CSBE témakörében. Lásd itt: http://www.ferfihang.hu/tag/csbe/

Vasgerinc
Újságíró

Nagyszerű!
Úgy látom ez a kormány is rámegy a polkorrektségre a józan ész helyett.
Egyébként simán elfogadható lenne a kezdeményezés, ha általában a családon belüli erőszakról esne szó, és nem lenne kihegyezve csak a nőkkel szembeni erőszakra. Vizsgálódni, felmérni érdemes a témában, és akkor ha azokat helyesen kezelik, akkor lehet jó lépéseket tenni. De ha már a munkacsoport megnevezése ennyire egyoldalú, elfogult, akkor reménytelen a tisztánlátás részükről.

Deansdale
Admin

Ennyi titkár, tárcavezető és egyéb mitugrász… Meg mindegyiknek helyettes. Besz*rás, hogy ennyi embert fizetünk az adónkból. Kíváncsi vagyok mi hasznosat tesznek érte. Mert hogy ez a munkacsoport semmi olyat nem fog csinálni, ami akár egyetlen mezei magyar állampolgár érdekeit is szolgálná, az mondjuk fix. Esetleg a témában érdekelt lobbiszervezetek munkatársainak lesz zsírosabb a fizetés vagy biztosabb az állás, dehát ezzel az ország kitörölheti. Kullancsok és piócák.

Frolich Janos
Újságíró

Nem kéne létrehozni egy férfijogi civil szervezetet? Ha most meghívnak a témával foglalkozó civil szervezeteket, azt mindnyájan tudjuk, kiket jelent. Lehetne egy ellenpont. Nagyobb fáradtság civil szervezetet létrehozni és működtetni, mint újságot, de nem sokkal.

Közeleg a Férfihang kétéves évfordulója, ennyi idő alatt szerintem összejött akkora tábor, amiből lehet tagokat toborozni.

Alter Ego
Szerkesztő

Minden bizonnyal mára már kellő támogatói bázist érhet el a Férfihang.hu. Fontolgatjuk a gondolatot egy ideje néhányan. Az előkészítés fázisában vagyunk, alapos körültekintéssel érleljük az elképzeléseket, reméljük mielőbb valóban készek leszünk a feladatra.

keine
Olvasó
keine

Hát azért attól, hogy a kormány bevonja őket valamibe attól még nem-biztos, hogy elfogadja az álláspontjukat, legalábbis remélem. Tavaly ahogy átnéztem a nemi-erőszakról szóló törvényt ahogy néztem nem sikerült meghülyíteni.

Vasgerinc
Újságíró

Sajnos amit az EU parlamentben láttunk nemrég, az azt vetíti előre, hogy ha lassan is, de haladunk lefelé a lejtőn. Micsoda felháborodás lett abból, hogy a parlament nem fogadta el zsigerből a feministák követeléseit. Ne higgyük, hogy ezzel az időhúzáson kívül mást elért a parlament.

smirti
Olvasó
smirti

Már eleve a csatlakozás ötlete rossz. Az erőszakot most is bünteti a törvény. Mindez nem függ attól, hogy milyen kapcsolatban áll az elkövető és az áldozat. Nem kellene változtatni, mert ez diszkrimináció.

Frolich Janos
Újságíró

Alighanem a csatlakozás nem választás kérdése.

smirti
Olvasó
smirti

Semmi nem kényszeríti rá Magyarországot.

Frolich Janos
Újságíró

Vannak olyan uniós határozatok, amik kötelezőek a tagállamokra nézve. De azt tényleg nem tudom, hogy ez azok közé tartozik-e.

Frolich Janos
Újságíró

Most jutott csak eszembe: véletlen, vagy nem is annyira véletlen, ki tudja, ennek az újabb femcsi törvénynek az előkészítése éppen egybecsúszott Balogh beismerésével, aki ellen persze meg is indult az újabb hadjárat. Kezdek aggódni, hogy ez a hadjárat nem csak Balogh ellen folyik, hanem a józan ész ellen is (amit az indexesek csinálnak az akkor is undorító, ha a feltételezésem nem igaz, ők már tényleg a józan ész ellen folytatják a hadjáratot!), és komoly szerepe lesz majd ennek a törvénynek a megírásában is. Hiszen mindig így szokott lenni, ha valami igazságtalan törvényt kell elfogadtatni, azt legjobb egy botrány hevében.

the hermit
Olvasó

Nekem is ez jutott az eszembe, mikor ezt olvastam:

http://index.hu/tudomany/2013/11/07/az_agy_is_megvaltozik_a_noverestol/

Social engineering.

Vagyunk itt páran, akik valamikor szerettük az indexet, béke poraira.

Deansdale
Admin

“Vagyunk itt páran, akik valamikor szerettük az indexet, béke poraira.”

Egyetértek, sajnos :|

Ukrin
Olvasó
Ukrin

Azt a cikket egy komplett idióta írta.

the hermit
Olvasó

Azt a cikket egy komplett idióta írta.

Nyilván, de ettől még megjelenhet, sőt.

Tudod, én nem vagyok híve a “conteo”-knak, az összeesküvés-elméleteknek, de valahogy nem tudok nem gondolni arra, hogy emögött tudatos társadalomromboló szándék van. Túl sok a “véletlen”.

Naooo
Olvasó
Naooo

“Vagyunk itt páran, akik valamikor szerettük az indexet, béke poraira.”

Az mindig is egy fos volt.

 

Ukrin
Olvasó
Ukrin

VILÁGBÉKE