Giordano Bruno

A privát hatalom etikája

“Minden hatalom erőszakot tesz az embereken.”
Mihail Bulgakov

Voltam olyan helyzetben, amikor egy másik ember (nő) kegyére voltam utalva szinte teljes mértékig. Anélkül, hogy ezt részletezném, egzisztenciálisan ki voltam szolgáltatva neki. Normál körülmények között “nyugodtan” (?) elhangozhat az egy vitában, hogy “ha nem tetszik, mehetsz amerre látsz!”, de teljesen más, amikor a közlő is tudja, hogy ez nem lehetőség, hogy ilyen nincs, nem áll fenn, mert nincs hová menni, ezért az ilyen kitétel egy konfliktusban a lehető legnyíltabb és legdurvább hatalmi erőszak, ami minden ellentmondást és önállóságot megakaszt, alárendel. Ennél becsületesebb lenne azt mondani, hogy “itt az van, amit én akarok, máskülönben mehetsz a híd alá!”.

Értem (?), amikor valaki csak indulatból, a pillanat hevében él vissza a hatalmával – a másik függő helyzetével -, majd rögtön meg is bánja. Viszont hiába jöttem rá, hogy az illető természetéhez tartozik a nézetkülönbségek erővel, hatalommal, fenyegetéssel történő megoldása – függő helyzetem miatt, mert idő kellett ahhoz, hogy el tudjak “menekülni” a függésből, rettenetesen tehetetlennek éreztem magamat. Ráadásul az ember ilyenkor gyorsan megtanulja, hogy elrejtse a saját gondolatát, szándékát, és egy hazug felszínt és látszatot teremtsen. Egy teljességgel hazug légkör jön létre sok elhallgatással.

Ahol elnyomás van, ott az egyik legjellegzetesebb jelenet a félrepillantás, a lesütött szem. Aki alul van, rájön, hogy nem lehet őszinte, vagy legalábbis nem mindig. Már sokszor tudja, hogy mikor nem lehet az, és ilyenkor lesüti a szemét, félrenéz, és úgy válaszol; vagy már nem is mond igent, miközben nemet gondol, hanem bólint, és a bólintással leplezi, hogy a földet bámulja, nehogy a tekintetében a ‘nem’ megjelenjen. A kérdéseknek, az állításoknak, a kijelentéseknek van egy érdekes, nyomatékos, ellentmondást nem tűrő hangsúlya, ami jelzi a kiszolgáltatott ember felé, hogy itt a válasz csak az egyféle lehet. A legérdekesebb, hogy az elnyomók, ha csak nem paranoiásak, nem törődnek a valósággal, nem kutatják, hogy mit gondol valójában a másik, nekik a látszat a fontos. Talán buták, talán igénytelenek, talán eleve becsapják magukat, vagy nekik nem az önkéntes társulás a lényeg, hanem a hozzájárulás az elnyomottól mindegy milyen áron. Talán még némelyik élvezi is a másik legyőzöttségét és meghasonlottságát…

Eszembe jut ennek kapcsán az a szülői módszer a gyerekkel-kamasszal való vitában, hogy “amíg én tartalak el, addig az van, amit én mondok!”. Már kamaszként is átéreztem ennek a hatalmi szónak az összes következményét és árnyoldalát, és azóta sem értem, hogyan lehet megoldani bármit erővel és fenyegetéssel. Legalábbis – csak hogy ne tűnjek naívnak – privát emberi kapcsolatokban. Tudom persze, olykor a tehetetlenség, az érvek hiánya, az akarnokság nem válogat az eszközökben, ha mindenáron az a cél, hogy neki legyen igaza végül, hogy ő mondja ki az utolsó szót, hogy bármi módon, de fenntartson valamilyen tekintélyt, még ha az látszólagos is.

Talán ez a módszer öröklődik át. Talán az a kamasz, aki ezt hallgatta otthon végső érvként, elfelejti, hogy mennyire gyűlölte ezt a mondatot, és felnőve már gond nélkül másolja. Persze nem menti számomra a gyerekkor, mert az ember nem automata, akinek nincs választási lehetősége, aki nem képes belátni a saját viselkedését.

A történet azonban nem rólam szól. Akármi történik velem, nem nehéz belátnom, hogy az nem csak az én történetem, és nem nehéz rájönnöm, hogy nem az én történetem a legrosszabb változata a kiszolgáltatottságnak – nem mindenkinek lehetőség, hogy hetek-hónapok alatt kiépítse a menekülés útját, mert nem tud félretenni. Sajnálom, hogy emberek azért válnak áldozattá, mert ki vannak szolgáltatva olyanoknak, akik ezzel készségesen vissza is élnek, miközben ezt nem csak hogy nem bánják, de ettől egyenesen erősnek és hősnek érzik magukat, hiszen jellemzően még ideológiát is tudnak gyártani az elnyomáshoz. Nekem csak egy idézet jut eszembe a “Mester és Margarita” című regényből: “minden hatalom erőszakot tesz az embereken”. – És tényleg.

Az átpolitizáltság miatt (is) a hatalom szóról mindenki rögtön az államra, a hivatalra, a befolyásos emberre asszociál, pedig jobban megnézve az idézetet, ott szerepel egy szócska: “minden”.

Mindaddig, amíg a hatalom körét csupán az államhoz, a vagyonhoz, a befolyáshoz kötjük, addig nem érthetjük meg igazán a köznapi ember hatalmát, és azt, hogy ezzel vissza tud élni. A szeretetnek is van hatalma, a lelkiismeretnek is, a tudásnak is, a tekintélynek is, az erőfölénynek is, a szépségnek is, a mosolynak is, a közösségnek is, a szülőnek is, a gyerek sírásának is…

A hatalom nem csak úgy tehet erőszakot, hogy tevőlegesen, aktívan fellép, hanem éppen mert hatalom, az iránta érzett félelem, gyűlölet révén, az alávetettség és kiszolgáltatottság révén, a vele szembeni gyengeség és tehetetlenség okán már eleve erőszakot tesz. Kérnie, követelnie sem kell, léténél fogva követel. Minél nyíltabb és erőszakosabb, annál inkább (a magánéletben is így van).

Hatalommá akkor változik minden, amikor általa akarnak valamit, amit önként, “csak úgy” nem kapnának meg. A mosoly, amíg ajándék, addig nem hatalom, még ha hatása van is, de mihelyst manipulálni akar, mert általa reméli a célját elérni, már hatalom. A gyerek sírása, amíg valódi fájdalom van mögötte, addig csak sírás – mihelyst csak tettetett, túljátszott, mert csokit remél általa, már hatalom és kényszerítő eszköz.

Egy kapcsolatban – legyen az barátság, szerelem, házasság -, érzelmileg és anyagilag is függhetünk egymástól (minél szorosabb az összetartozás, annál inkább), és a függés azt is jelenti egyúttal, hogy a másiknak hatalma van felettünk (és viszont). Ezzel a hatalommal rendszerint nem szembesülünk mindaddig, amíg az nem nyilatkozik meg, és nem akarja kicsikarni a beleegyezésünket, a támogatásunkat, a behódolásunkat, amíg nem fenyeget, nem követel, nem zsarol.

A kérdés az, hogy van-e erőm ahhoz, hogy a hatalmamat feletted ne érvényesítsem, ha az érdekem úgy hozza.

A fiút el akarja hagyni a barátnője, mire végig kell hallgatnia, hogy “én vakartalak ki a koszból, nélkülem nem lennének ilyen cuccaid, én támogattalak, hogy tanulj…” – Ahol adósság van, ahol az adósságot be akarják hajtani, nem törődve az adós helyzetével, ott hatalom van, és ott ez a hatalom érvényesíteni akarja a jogát: “te az enyém vagy, tehát nem hagyhatsz el!” – mondja a fiú, érveinek ez a valós jelentése, ha már a lány érzelmi alapon nem őt akarja választani. A hatalom szava. Sikeres is lehet mindaddig, amíg a hála, a kötelesség, a bűntudat révén meg tudja fogni a másikat – azon túl eszköztelen (hacsak nem riad vissza a fizikai erőszaktól, a megfélemlítéstől).

Amikor az elvált házastársak közötti nézeteltérés eredményeként az anya visszatartja a gyereket, és megfosztja az apát a láthatástól, akkor hatalmat gyakorol, aminek nem az a célja, hogy beláttassa a másikkal, helytelenül gondolkozik (ha egyáltalán erről van szó!), hanem hogy alávesse, és a büntetés révén engedelmességre késztesse a jövőben. Ahol engedelmességet várnak el, ott nincs partneri viszony, ott hatalom van, erőszak, és alá-fölé rendeltség.

Minden hatalom erőszakot tesz, és minden erőszak azt jelenti, hogy valójában elvehet, megszerezhet mindent, amit akar és amit képes, de közben éppen az erőszak révén elveszíti a szívemet. A részvételem a kikényszerítettségben már nem önkéntes és nem lehet teljes. Az erőszak nyomán megfogan a gyűlölet, amelyet a tehetetlenség hoz létre. Ezért minden hatalom erőszakot tesz az egyik oldalon, és (titkos) ellenállást ébreszt a másikon. A szakadék létrejött.

Szeretem a hatalom fogalmának hatókörét maximálisan kiterjeszteni, mert akkor az emberrel szemben támasztható követelmény, hogy felismerje a saját hatalmát, és tanulja meg azt értelmesen és “etikusan” használni, kordában tartani, mindennél világosabban megfogalmazható.

Nekem nem kell az, amit erővel szerzek meg, amit el kell vennem! Ez a hódítással élesen szembenálló filozófia, mert a hódításban, legyen az birodalomépítés, vagy a másik meghódítása, mindig van erőszak is, tehát erő, manipuláció, akarat. Semmit nem elvenni, csak elfogadni hálásan, és elengedni, nem marasztalni! Mert a marasztalás is hatalom… – Élhetetlen egy filozófia! De ez benne a szép.

Megjegyzés általában a hatalomról: a nézeteim se vezetésre, se szervezésre, se irányításra nem alkalmasak. Valójában azt gondolom, hogy a szervezettség, az, hogy az ember társadalmi lénnyé változott, szükségszerűen teremti meg a hatalom intézményét. Egy olyan bonyolult rendszert, mint az állam, a társadalom, a cég, hatalom nélkül nem lehet működtetni, fenntartani. Ahol a hatalom szükségszerűség, ott a hatalomhoz tartozó eszközök, tehát az erőszak (is), ugyanúgy azok. Nem lehet úgy a hatalmat elutasítani, hogy közben ne utasítsuk el a társadalmat, az úgynevezett “civilizációt”, mert ezek szervesen összefüggnek.

5 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 55 votes, average: 5,00 out of 5 5 olvasó átlagosan 5,00 ponttal értékelte ezt a cikket.
Regisztrált felhasználóként te is értékelheted a cikkeket!

Post Author: Giordano Bruno

Giordano Bruno
A névválasztás oka elég összetett. Talán 11-12 éves koromban találkoztam először Giordano Bruno alakjával egy gyerekeknek szóló tudományos ismeretterjesztő könyvben, és valamiért a kezdetektől megragadott a máglyán elégetett filozófus. Ezt a kötődést erősítette tovább egy remek olasz játékfilm is. Valójában soha nem mélyedtem el a filozófiájában, de mindig rokonérzésem volt vele kapcsolatban. Az életben vannak érdekes és megmagyarázhatatlan "vonzalmak". Talán ez az első eset, hogy a virtuális térben felveszem az ő nevét, miközben reménykedem, hogy a végén nem fognak megégetni az olvasók. Amúgy magamról keveset tudnék mondani, mivel valójában nem létezem, mindig csak pillanatnyi konstellációban formálódok újra, miközben folyton visszavágyódok a végtelenbe, a szubsztanicák világába - amiről a valódi Giordano Bruno is elmélkedett. Addig azonban férfi vagyok leginkább, és ha van benyomásom a világról, hát elsősorban férfiként. Manapság pedig mintha ez hátrányos helyzetnek tűnne, de talán ettől izgalmas.

65
Szólj hozzá!

Bejelentkezés szükséges a hozzászóláshoz!
15 Egyéni hozzászólás
50 Válasz hozzászólás
0 Követők
 
Legtöbbször megválaszolt hozzászólások
Jelenleg legvitatottabb hozzászólások
11 Hozzászólások szerzői
Angelo01SlasherAdamAlter Egobirsalma Legújabb hozzászólók
  Feliratkozás  
legújabb legrégebbi legnépszerűbb
Visszajelzés
Koriander
Olvasó
tempora mutantur, nos et mutamur illis= változnak az idők és mi is változunk bennük, nekem meg ez jutott az eszembe.
Ezzel csak annyit, hogy nem hiszem, hogy egyetlen kapcsolat is azzal indulna, hogy bárki is a hatalmát gyakorolja a másik felett, avagy tévedek? inkább a tehetetlenség szüli.
Suum cuique
Újságíró

Van egy olyan érzésem, hogy a feministák ezt inkább úgy fogják értelmezni, hogy na a disznó macsók is nagyon helyes, ha megtapasztalják milyen elnyomatva élni, hiszen ők a patriarchális rendszerben mindig így el vannak nyomva otthon.

Alter Ego
Szerkesztő

Bizonyos előnyét mindenképpen érzem annak, ha néha lírai hangvételben is elmélkedünk itt. Feltárulhat a férfigondolkodásnak az a rétege is, amely egyes sztereotípiák szerint nem is létezik; a férfigondolkodás az érzelmi élettel összefüggő vetülete is.

“Szeretem a hatalom fogalmának hatókörét maximálisan kiterjeszteni, mert akkor az emberrel szemben támasztható követelmény, hogy felismerje a saját hatalmát, és tanulja meg azt értelmesen és “etikusan” használni, kordában tartani, mindennél világosabban megfogalmazható.”

Azt gondolom, hogy valójában az egész életünket, a privát szféránkat is, szinte minden pillanatban át meg át szövik a hatalomgyakorlás momentumai. Valamilyen ösztönöm azt súgja, hogy nem lehet kiszállni ebből, mert az tényleg egy “élhetetlen filozófia”.  A probléma abból adódik, hogy miközben a felelősségtudatos ember azon hezitál, hogy mikor etikus élni a hatalom eszközével, addig egyfajta “hatalmi vákuum” keletkezik. És minden alul dominált közegben legelsőként azok látják meg a szunnyadó lehetőségeket, akiknek nem csak morális kételyeik, hanem egyáltalán morális megfontolásaik sincsenek.

A probléma az én nézőpontomból összefügg Bertrand Russel azon gondolatával, hogy “Az a baj a világgal, hogy az okosak tele vannak kételyekkel, a hülyék meg mindenben holtbiztosak.” – Azok az emberek, akik a szerzőhöz hasonlóan vonakodni szoktak a hatalom gyakorlásától, valószínűleg éltek már át hasonló helyzeteket. Amíg az etikus megfontolásra törekvő fél azon gondolkodik, hogy “mitől is hinném magam tévedhetetlennek, hiszen én is csak egy ember vagyok a sok közül, tehát nincs jogom megpróbálni másokra kényszeríteni az akaratomat”, aközben előpattan egy kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális, és azonnal elkezdi uralma alá hajtani azt a közeget, amit mások morális megfontolásból szabadabbnak akartak látni. Így megy ez a legkisebb és a legnagyobb közösségekben is… Így él vissza az önmaga feletti hatalmával és kallódik el az iskolába járni nem akaró gyerek, akinek a szülei vonakodnak azt mondani, hogy “amíg én tartalak el, addig az van, amit én mondok!” Így áll a gyenge állampolgárok élére egy megveszekedett diktátor. És így lehet valamiféle liberalizmusból eljutni az anarchiába…

Mindezek miatt azt hiszem; nincs külön etikája a privát hatalomnak és a közhatalomnak. Minden hatalommal kapcsolatos morális kétely ugyanarról a tőről fakad: bízom-e annyira a tisztánlátásomban, vagyok-e annyira bátor, merész, önhitt, hogy merem azt gondolni, hogy azon az úton, ahogyan én akarom, jobb lesz egy másik személynek, jobb lesz egy közösségnek.

A hatalmi vákuummal kapcsolatos probléma miatt pedig azt hiszem; nem csak az immorális, ha valaki visszaél a hatalmával, hanem az is, ha valaki vonakodik élni a hatalmával. – Lehet, hogy pont ezt hívjuk felelőtlenségnek?

Merészelem kiegészíteni Bulgakov gondolatát: “Minden hatalom erőszakot tesz az embereken.” – De van amikor az ember előnyére válik.

Egyébiránt meg teljesen mindegy, hogy mennyire terjesztjük ki a hatalomgyakorlás fogalmát, avagy mindegy, hogy a hatalomgyakorlás eszköze parancs, mosoly, marasztalás, vagy éppen sírás. – Az alapproblémán ez semmit sem változtat, az ugyanannyira nehezen megválaszolható kérdéseket vet fel.

birsalma
Olvasó

Az Isten miképp gyakorol hatalmat a földön? Sehogy, ugyebár? Mégiscsak neki van hatalma mindenek fölött, de valahogy nem fél attól, hogy felelőtlenné válna attól, hogy átengedi méltatlan hülyéknek a hatalmát.

Miért kéne hatalmat gyakorolni egyik embernek a másik fölött, bármilyen módon is? Te pl. miért is akarnál hatalmat gyakorolni bárki fölött is? Félsz tőle? (Mármint az embertől, nem a hatalomtól). Miért nem a hatalomtól félsz?

Miért ne lehetne az embereket szabadon hagyni? Ha az Isten szabadon hagyja őket, akkor ember miért akar több lenni, mint az Isten?

Én azt vettem észre – ha a fogoly megszabadul, akkor a foglár is megszabadul. Aki mást fogságra vet, az maga is fogollyá válik. Nincs börtönőr és fogoly, csak fogoly van.

Aki hatalmat gyakorol más fölött, az el van nyomva. Csak egy elnyomott akarhat hatalmat. De az elnyomottnak inkább a szabadulást, a szabadságot kéne akarnia, akkor valóban megszabadulna, és ráadásul másokat is felszabadíthatna.

Ha az elnyomott hatalmat akar, azt bármilyen émelyítően édes mázzal is önti le, az akkor is elnyomás lesz. Ha kiküzdni magának a szabadságot, mást is felszabadít vele. Gandhi egy egész nemzetet felszabadított, és nem akarta megragadni a hatalmat. Azok, akik a hatalom megszerzésére és gyakorlására koncentráltak, mérhetetlen pusztulást és szenvedést okoztak másoknak, ezt akárhogy is indokolták.

Nincs szükség hatalomra ahhoz, hogy valakinek valódi hatalma legyen. A valódi hatalom a saját magam fölötti hatalom. Ez az egyetlen valódi hatalom.

Péld 16,32
Jobb a hosszútűrő az erősnél; és a ki uralkodik a maga indulatján, annál, a ki várost vesz meg.

 

birsalma
Olvasó

“Azok az emberek, akik a szerzőhöz hasonlóan vonakodni szoktak a hatalom gyakorlásától, valószínűleg éltek már át hasonló helyzeteket. Amíg az etikus megfontolásra törekvő fél azon gondolkodik, hogy “mitől is hinném magam tévedhetetlennek, hiszen én is csak egy ember vagyok a sok közül, tehát nincs jogom megpróbálni másokra kényszeríteni az akaratomat”, aközben előpattan egy kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális, és azonnal elkezdi uralma alá hajtani azt a közeget, amit mások morális megfontolásból szabadabbnak akartak látni. Így megy ez a legkisebb és a legnagyobb közösségekben is… Így él vissza az önmaga feletti hatalmával és kallódik el az iskolába járni nem akaró gyerek, akinek a szülei vonakodnak azt mondani, hogy “amíg én tartalak el, addig az van, amit én mondok!” Így áll a gyenge állampolgárok élére egy megveszekedett diktátor. És így lehet valamiféle liberalizmusból eljutni az anarchiába…”

 

Nem arról szól, hogy nekem van egy Á-tól Z-ig megírt forgatókönyvem Magyarországra és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni. Egy francot! Van Á-tól Z-ig forgatókönyvem, hogy hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra fölhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy tegyék már bele, hogy legyenek már úrrá végre a kishitűségükön, meg a régi igazságaikon. Arra van. Aztán amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet. Nincsen személyes sztorim ebben az ügyben, egyáltalán nincsen. Nagy dolgot kaptam ettől, amit az elmúlt másfél évben csinálhattam. Az a személyes sztorim, hogy változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni. Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával? 

Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus. Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet. Hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól, meg a jobboldaltól és tanulja most már meg magát nem ő hozzájuk mérni, hanem a világhoz. Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálok. Nem a történelemkönyveknek, arra szarok. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy: a rohadt életbe, jöttek páran, akik meg merték tenni és nem szarakodtak 

 

Mi a különbség a te érvelésed és Gyurcsány Ferenc érvelése között? A “kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális” nemde egy másik “kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális”-sal áll szemben? A maga szemében mindig a másik a “kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális”, de fordítva meg pont ő a “kellően agresszív, rossz szándékú idióta, akiről aztán biztosan tudható, hogy nem normális”.

Alter Ego
Szerkesztő

Bár a probléma ezen folyományairól nem írtam, de persze tisztában vagyok azzal, hogy amikor többen is kellően ihletettnek, magabiztosnak és késznek érzik magukat a vezetésre, akkor előállhat az a helyzet, hogy több-kevesebb valódi képességgel felvértezve többen is konkurálnak a hatalomért. Ennek a problémának a feloldására találta ki az emberiség a demokráciát. Ami az etikai oldalát illeti a dolognak, az ilyenkor viszonylag egyszerű: mindenkinek az a feladata, hogy a legjobb tudása szerint, tisztességesen próbálja érvényre juttatni azokat a megoldásokat, amiket jónak lát a közösség számára.

Egyébként azt gondolom; nem az eredeti eszme bűne, hogy ma nem megfelelően működnek a demokratikus rendszerek, hanem azoké, akik képtelenek vagy talán sokkal inkább nem hajlandóak a demokrácia gyakorlásának praktikus módszereit a nagyobb tömegekre optimalizálni. Ennek a folyománya az, hogy csupán ostoba demagógiákkal kampányolnak a politikai élet szereplői, valódi lényegi ügyek felvetése helyett. Nyilvánvalóan többlépcsős demokratikus rendszerekre lenne szükség…

birsalma
Olvasó

Ennek a problémának a feloldására találta ki az emberiség a demokráciát.

Hát nézd, Szókratész, Platón, Arisztotelész, akik ott voltak, ahol “az emberiség kitalálta a demokráciát”, egyáltalán nem tartották azt jó ötletnek. Wikipédia:

Platón azon a véleményen volt – és ebben más antik szerzők is követték –, hogy a demokrácia a csőcselék uralma, azoké, akik a szabadságot megfelelő erények (például mértékletesség) hiányában a szélsőségességig fokozzák, s így a szabadságból szabadosság lesz. Arisztotelész a demokráciát az egyenlőség iránti (olykor túlzott) igény szülöttjének tartotta, az egyenlőtlenségre épülő oligarchiával szemben.

Politika című művében Arisztotelész a demokráciát, mint „államformát” az oligarchia ellentéteként fogalmazza meg, anélkül, hogy bármelyik mellett letenné a voksát. Sőt mindkettőnek kiemeli azon lehetséges túlzásait, amelyek forrongáshoz és az „alkotmány” megdőléséhez vezetnek.

„A demokrácia például úgy keletkezett, hogy az egy bizonyos szempontból egyenlőeket általában egyenlőknek vették (azért, mert valamennyien egyformán szabadok, azt gondolják, hogy most már minden tekintetben egyenlőek); az oligarchia pedig abból, hogy azokat, akik csak egyvalamely szempontból nem egyenlőek, általában is egyenlőtleneknek tartják (mivel vagyoni szempontból egyenlőtlenek, általában véve is olyanoknak képzelik őket.)”

plusz: Winston Churchill szerint: “A demokrácia a kormányzat rossz formája, amely azonban még mindig jobb az összes többinél.”

Nos, ezeknek az embereknek a véleményét relevánsabbnak gondolom a tiédnél, azt gondolom, ők jobban tudják, mit beszélnek, mint te. A demokrácia SOHA NEM MŰKÖDÖTT MEGFELELŐEN, egyszerűen azért nem, mert semmi értelme, ugyanúgy, ahogy az összes többi államformának sem, mert mindnek az alapja az ELNYOMÁS.

A legelterjedtebb meghatározás szerint: 
az állam olyan szervezet, amely főhatalmat gyakorol egy meghatározott területen élő népesség fölött. Lényeges sajátossága, hogy rendelkezik a kényszer monopóliumával, minek folytán az adott területen élő lakosság felett legitim erőszakot alkalmazhat. Éppen ez különbözteti meg az államot, mint szervezetet a társadalom más organizációjától. 

http://kitekinto.hu/tortenelem/2008/09/23/az_allam_kialakulasa_fejldese/#.UpIknNJLOJE

Alter Ego
Szerkesztő

Oly felesleges volt ideidézned az ógörögöket… – Azóta eltelt pár ezer év, és ugye nem gondoljuk, hogy az az azóta működtetett demokratikus rendszerek mind közvetlenül az ő gondoltaiknak az örökösei? És ha válaszokat keresünk a demokratikus rendszerek problémáira, akkor feltétlenül Platon és Arisztotelész gondolataihoz kell visszanyúlnunk és azon keresztül hitelesítenünk vagy hiteltelenítenünk egy ma működő vagy nem működő demokráciát?

Adott körülmények között szerintem pont annyi rosszat tudnál elmondani az anarchiáról is, mint most az állam “erőszak” monopóliuma ellen.

Ez amúgy is egy olyan szerteágazó vita, amibe én most nem szeretnék belemélyedni, legfeljebb annyi hajlandóságom volt rá, amennyit a fenti két-három mondat kifejez. Bocs, de a szerzőnek sem erről volt szándéka beszélgetni.

birsalma
Olvasó

1. Azt írtad: Ennek a problémának a feloldására találta ki az emberiség a demokráciát. És miután idézem a legnagyobb ókori görög filozófusok véleményét a demokráciáról, azokét, akik ott voltak, ahol az emberiség feltalálta a demokráciát (ezt írtad, erre hivatkoztál), akkor lenullázod a véleményüket. Hivatkozol a demokrácia feltalálására, de amikor idézem azokat, akik ismerték a feltalált demokráciát, akkor azok inkompetensek…. azt gondolom, a kérdésben ők sokkal kompetensebbek, mint te.

2. Idéztem Winston Churchillt is. Aki kicsit többet tud a politikáról, mint te :)

3. Én legalább idéztem, méghozzá olyan szerzőket, akiknek a véleménye nagyon fajsúlyos. Te nem idéztél senkit, akit ezzel szembe lehetne állítani. A demokrácia a gyakorlatban pont annyira működik, mint a kommunizmus, vagy mint a tökhintó.

4. Valami vagy igaz, vagy nem igaz. vagy van rá bizonyíték, vagy nincs rá bizonyíték. Arra, hogy a demokrácia jól működne, nincs bizonyíték. Arra, hogy rosszul működik, rengeteg bizonyíték van. Nézd meg pl. a HÖK-ök működését. Teli vannak botrányokkal. Nevetséges és szánalmas színjáték az egész.

http://democsokracia.hu/democsok/

Alter Ego
Szerkesztő

Kedves Birsalma, már az a mondat is – amelyből elindítottad ezt a heves vélemény-cunamit – leginkább egy hétköznapi megállapítás volt részemről. Nyilvánvalóan az egymással konkuráló vélemények versenyeztetésére találta ki az ember a demokráciát. És nyilvánvaló az is, hogy nem közvetlenül Platóntól eredezteti magát minden világon alkalmazott és egymástól függetlenül kidolgozott demokratikus megoldás, rendszer. És én sem Platónra hivatkoztam, még akkor sem, ha nem a demokratikus rendszerek kidolgozásának folyamatára, hanem a “demokrácia kitalálására” hivatkoztam. Azt sem hinném, hogy ha két mondattal megemlékezem arról, hogy az a demokratikus rendszer, amely szemmel láthatóan rosszul működik, sokkal jobban is teljesíthetne, akkor azzal egy olyan részletes államelméleti állásfoglalást és vitafelhívást tettem közzé, amely téged szükségszerűen arra kell hogy ösztönözön, hogy olyan idézeteket követelj tőlem, amelyekkel egy olyan véleményt támasztanék alá, amit csak te tulajdonítasz nekem.

Winston Churchill demokráciáról alkotott véleményét magam is szoktak idézni, amire a gyakori válasz, hogy éppen ezért kellene más politikai rendszereket működtetni. Ebben a beszélgetésben nem én idéztem Churchillt, de te most mégis a tökéletesebb megoldásokat akarnád számonkérni rajtam. Nem állítottam sehol, hogy államelméleti szakember vagyok, sem azt, hogy mélyen meggyőződéses híve vagyok egyféle politikai megoldásnak, és a véleményemmel most mindenkit az elveim megvitatására kívánok hívni. Mélyen sajnálom, ha esetleg félreérthető voltam.

Annyit viszont az el sem kezdett vita gyors lezárásaként elmondhatok, hogy egy merő utópizmusnak gondolom a jelenlegi politikai viszonyok között más bevezethető megoldásokról, mint elképzelhető lehetőségekről elmélkedni, viszont pragmatikusan felvethetőnek gondolom a demokratikus rendszer kis lépésekben való változtatását, tökéletesítését. Ezen az eredeti, az önreflexiómban is a célszerűséget kereső kijelentésen kívül nem szeretnék más államelméletről szóló vitában részt venni, felesleges is indokokat, idézeteket és egyebeket követelned tőlem. Ugyanígy értelmetlen és önmagáért való dolog, ha a kompetenciámat támadod gyilkos indulattal. Ráadásul ez még kínosan önleleplező is, mivel felfedi azt az indulatodat, ami nyilvánvalóan nem ebből a (nem is létező) vitából táplálkozik.

Megjegyzem rossz beszélgetőpartnernek bizonyultál éppen. Igaz, minden bizonnyal nem is az volt a célod, hogy párbeszédet folytass.

birsalma
Olvasó

heves vélemény-cunamit

Ez miért probléma? :)

Gyilkos indulat?

Mivel mindenki magából kiindulva kommunikál, kezdhetek félni tőled :)

pragmatikusan felvethetőnek gondolom a demokratikus rendszer kis lépésekben való változtatását, tökéletesítését.

Az erre szánt energiádat inkább fordítsd a nejeddel való kapcsolat tökéletesítésére, a gyerekeidre, a  kertedre vagy bármi egyébre, aminek haszna van. A demokratikus rendszer megváltoztatása nem neked való, pláne, ha elméletileg sem tudod tisztázni, mit akarsz valójában. Persze ez a feladat senkinek sem való, mert elméletileg pont annyira nem lehet tisztázni a demokrácia tökéletesítésének kérdését, mint azt, mint azt, hogy ki zsidó :) (Ez utóbbit csak Hitler tudta eldönteni, más nem :))

kínosan önleleplező is, mivel felfedi azt az indulatodat, ami nyilvánvalóan nem ebből a (nem is létező) vitából táplálkozik.

Nos, erről a pszichológiai mélyenszántásodról mesélhetnél többet is, kíváncsivá teszel :)

Igaz, minden bizonnyal nem is az volt a célod, hogy párbeszédet folytass.

Akkor mi? Te biztosan tudod :)

 

Alter Ego
Szerkesztő

Ezzel a közönséges és ízléstelen személyeskedéssel feltetted az i-re a pontot, és csak önmagadat hiteltelenítetted el végleg.

birsalma
Olvasó

jó. ez is egy vélemény. :)

Slasher
Vendég
Slasher

Ez Gyurcsány szövege ? :D :D Megkönnyebbültem, mert azt hittem, hogy a tiéd :D

birsalma
Olvasó

Elhappolta előlem. Pedig de elmondtam volna :) Mindenki igyon kurva sok bort – ez volt a csúcsmondat, mint a politikai tisztánlátás alapfeltétele :) Kicsit sok lett benne a szar szó, de egyébként egészen változatosan káromkodott.

visuo
Olvasó
visuo
Flo
Olvasó
Flo

“A fiút el akarja hagyni a barátnője, mire végig kell hallgatnia, hogy “én vakartalak ki a koszból, nélkülem nem lennének ilyen cuccaid, én támogattalak, hogy tanulj…” – Ahol adósság van, ahol az adósságot be akarják hajtani, nem törődve az adós helyzetével, ott hatalom van, és ott ez a hatalom érvényesíteni akarja a jogát: “te az enyém vagy, tehát nem hagyhatsz el!” – mondja a fiú, érveinek ez a valós jelentése, ha már a lány érzelmi alapon nem őt akarja választani.”

Azért ez a bekezdés nagyon sok kérdést felvet egyszerre. Bármilyen függést igyekezni kell elkerülni, ha csak egy mód van rá – és ha már egy nővel a fenti sztorihoz hasonló esik meg, legalább akkor legyen esze és legközelebb “érje be” egy egyenlőbb kapcsolattal, ahol a férfi nem költ egy zsák pénzt a nőre. Mert a patronálás (bármennyire természetesnek veszi sok nő) a legjobb táptalaj az alá-fölé rendelődéshez.

Az adósnak egyébként igenis fizetnie kell. Vagy ne várj el pénzt a “szolgáltatásért”, vagy nyugodj bele, hogy valami jár is azért a pénzért. Ha nem tetszik a felállás, szakíts vele és fizesd ki részletekben a tartozásodat.

birsalma
Olvasó

Brúnó, ebből a helyzetből hogy tudtál kiszabadulni? Említetted a magánéleti kiszolgáltatottságot és az államot, de nem említetted a munkahelyeket, pedig ez a helyzet ott a legáltalánosabb, ott a legegyértelműbb az, hogy az egzisztenciális félelem miatt az ember minden megaláztatást igyekszik lenyelni, eltűrni, mert fél, hogy mi lesz vele a munkahelye nélkül. Tehát a magánélet és a társadalom között van egy nagy hiányzó láncszem, és ez a munkahely. Ezzel az állapottal élete során szinte minden ember szembesül, és valóban nagyon nehéz megküzdeni vele. Maga a feminista mozgalom is azért jött létre, hogy a nők ne legyenek egzisztenciálisan kiszolgáltatva a férfiak kénye-kedvének – csakhogy megoldásként be lettek lökve a munkahelyi kiszolgáltatottságba, és a JÁTSZMA itt ugyanaz, a megküzdési stratégiák is ugyanazok, általában a fölényeskedés-behódolás kettősségére épül az egész. A valódi szabadulásnak más az útja, akár a magánéletről, akár a munkahelyről, akár az államról van is szó. Nem tudom, neked ez hogyan sikerült, leírom, hogy szerintem mi a módja: azt kell tudatosítani, hogy az életem nem attól az embertől függ, aki pedig a mellét döngetve ezt állítja, és a maga hatalma alá tud gyűrni arra hivatkozva, hogy egzisztenciálisan ki vagyok neki szolgáltatva. Akármennyire is így tűnik, akkor is ragaszkodni kell ahhoz a tudati állapothoz, hogy nem függök ettől az embertől. Ez rettenetesen nehéz, természetesen, mert baromira lehet félni attól, hogy mi lesz ennek a következménye, egzisztenciálisan megsemmisíthet az összeütközés. Ez csakis akkor lehetséges (szerintem) ha bízok egy nagyobb erőben, akihez tartozom, és aki képes gondoskodni rólam (mondjuk Istenben), de még akkor is nagyon nehéz és félelmetes. És ez szerintem minden egyes szinten érvényes – nem függök a magánéletben, nem függök a munkahelyen, nem függök az állammal szemben. Nyilván a leghasznosabb ezt a magánéletben gyakorolni, mert ott lehet ezt a leginkább nyilvánvalóan, legnyíltabban, legőszintébben végigcsinálni, de még ott is iszonyú nehéz helyzetek lehetnek, annyira, hogy a függő fél inkább a halálba menekül a kínzója elől, aki elhiteti vele, hogy nélküle semmi. Azt is kell tudni, szerintem, hogy az olyan elnyomót, aki mindenképpen azt akarja bebizonyítani, hogy az ember élete tőle függ és nélküle képtelen boldogulni, valójában egyáltalán nem izgatja az, amit az ember IGAZÁBÓL ÉR, ami belőle a legfontosabb, ami az ő legragyogóbb, legszenvedélyesebb képessége, szóval egyáltalán nem érdekli az, ami az embert a leginkább boldoggá teszi (és ebből nyilvánvalóan következik, hogy ő maga sem keresi a boldogságot). Ebből aztán sajnos az következik, hogy a függőségben élő ember elhagyja azt, ami őt boldoggá teszi, elengedi, nem mer kötődni hozzá, nem mer azzal foglalkozni, mert az ugyebár csak eltéríti őt a KÖTELESSÉGEITŐL, amit a hatalmaskodó fél kényszerít rá. (Mint pl. a falanszterben, ahol Michelangelónak széklábakat kellett faragnia, ő ENNYIT ÉRT). A megoldás az, hogy piszkosul bele kell kapaszkodni abba, ami boldoggá tesz, ami igazán érdekel, ami szenvedélyesen leköt, ahhoz foggal-körömmel kell ragaszkodni. Ez tesz szabaddá – és ha már csak napi tíz percre is éli át az ember a szabadságot és a boldogságot, akkor is ez fogja kiemelni őt abból a megsemmisülésből, amibe az elnyomó belelökte (biztosan olvastad az Iskola a határon c. regényt, ott a kockás füzet volt a szabadság, amihez az elnyomás nem tudott hozzáférni, és a két főszereplő ebből a füzetből merített erőt ahhoz, hogy ne érezzék megsemmisítőnek a környezetüket). Az sem számít, hogy ez egzisztenciálisan semmit sem segít, nem baj, ha egzisztenciálisan továbbra is ki van valaki szolgáltatva – de akkor is átéli azt, hogy az elnyomó HAZUDIK, amikor őt semminek nevezi, akinek az élete csakis az ő kegyétől függ. Ha az ember átéli a szenvedélyét, akkor tudja, hogy ér valamit, hogy ő valóban értékes, és ez fontosabb, mint amit hazudnak neki. Ő nem csak széklábak faragására jó. Ha ez tudatosul,… Tovább olvasás »

birsalma
Olvasó

“Viszont hiába jöttem rá, hogy az illető természetéhez tartozik a nézetkülönbségek erővel, hatalommal, fenyegetéssel történő megoldása – függő helyzetem miatt, mert idő kellett ahhoz, hogy el tudjak “menekülni” a függésből, rettenetesen tehetetlennek éreztem magamat. Ráadásul az ember ilyenkor gyorsan megtanulja, hogy elrejtse a saját gondolatát, szándékát, és egy hazug felszínt és látszatot teremtsen. Egy teljességgel hazug légkör jön létre sok elhallgatással.”

Brúnó, még valami eszembe jutott erről. Ha már a hatalom birtokosairól van szó – azok is szörnyen kiszolgáltatott helyzetben voltak életük bizonyos részeiben. Pl. Orbán abba akarta volna hagyni a jogot, mert utálta, de az apja nem engedte. Ha el akart volna menni valahová, ahová az apja nem engedte, akkor 19 éves korában is odakente a falra. Orbán gyűlölte az apját, de ki volt neki szolgáltatva. Ahogyan ő áll a hatalomhoz, azt az apjától tanulta, aki kegyetlen zsarnok volt a családjában. A tanítvány nem leeht nagyobb, mint a mestere – aki ilyen hatalomgyakorlást tanult, az maga is így fogja csinálni, ha a kezébe kerül a hatalom. És jaj azoknak, akik fölött hatalmaskodik.

Gyurcsány is kiszolgáltatott helyzetben volt, az apja még az iskolai öltönyét is elitta. Aztán benősült az Apró-klánba, és szerintem mindig éreztetik vele, hogy ő csak egy kegyenc, mindenét tőlük kapta. Legalábbis most olvastam egy magánéleti bulvárcikket, Gyurcsány a családja körében, és olyanok voltak ott, hogy szerinte a házasság legfontosabb mondata az “Igen, drágám”. Meg hogy a fia úgy beszél vele, hogy “adj egy ötöst, ember!” és a gyerekek Ferinek hívják, merthogy ő is Katusnak hívja az anyját. Szerintem nem kapja meg a tiszteletet, amire szüksége volna, folyton szerepet játszik, és 1600%, hogy kamatyol Vadaival.  “Egy teljességgel hazug légkör jön létre sok elhallgatással.”

birsalma
Olvasó

http://www.youtube.com/watch?v=Moi_i9MV7Bc

Rudolf:

Fáj, hogy kezem meg van kötve,
látom én, hogy mint megy tönkre,
mint zuhan a pusztulásba az élet –
fáj és félek!
Halál:
Nincs is ennél néked rosszabb,
hiszen tétlen kell most nézned azt,
hogy Földed elkárhozhat!
Rudolf:
Ez nekem nagyon fáj!

Együtt + Haláltáncosok:
Ma nagyot nőtt az árnyék,
jön egy újabb kemény költemény!

Az ördögcsapda jár még
de az ember vak, s így nincs remény!

Hisz fölé nő az árnyék –
közel már a vég,
hát mért nem kiált még?

Halál:
Mi fog vissza hát?

Hatalom kell neked!

Ragadd meg hát!

Tedd önvédelemből!

Rudolf:
Mily tett!

Együtt + Haláltáncosok:
Hisz nagyot nőtt az árnyék,
jogos önvédelem már, csak lásd!

Hisz tudjuk, kész a játék,
s e népség ebből mit sem lát,
de nagyot nő az árnyék –
császár légy, Rudolf,
s a végzet elé vágj!

 

 

Ismerjük Rudolf főherceg szomorú sorsát. A hatalmat semmilyen szín alatt, semmilyen okból NEM KELL megragadni.
the hermit
Olvasó

Ezt írtad: Ezt személyes példával tudom cáfolni

igen ezt írtam, de te nem erre válaszoltál, hanem

Nem látom be, ma Mo.-n miért kellene egy nőnek attól rettegnie, hogy elveszti a gyerekeit, ha elválik, vagy kilép egy kapcsolatból. Ez pont csak a férfiaknál van így, többnyire.

erre, legalábbis eddig azt hittem, de sebaj, én vagyok a hülye, majd valahogy feldolgozom.

TÖBBNYIRE az elvált szülők gyerekei nem tisztelik különösebben a szüleiket, mert nincs miért. TÖBBNYIRE ahhoz húznak, akinél maradnak, mert tőle függ a fizikai létezésük, és az TÖBBNYIRE az anya. Az összes többi nagyon változó (mikor és miért válnak szét, a gyerekek mit látnak és abból mit tudnak értelmezni, a szülők hogyan emlegetik egymást a gyerekeknek stb). TÖBBNYIRE hülyeség fenntartani az egymás marását-tépését a gyerek érdekeire hivatkozva, mert ha a két szülő egymást tépi a gyerek szeme előtt, az bizonyos szempontból roncsolóbb, mintha őt ütnék.

Az, hogy egy gyerek mennyire tiszteli valamelyik szülőjét, leginkább csakis attól függ, mennyire tud az emberként viselkedni a jelenlétében, vagyis végső soron attól, ki is ő, és mennyit lát ebből a gyerek. Amit te ehelyett leírtál, az minimum gyalázatos, Remélem nem praktizálsz, mert ebben az esetben erős a gyanúm, hogy a vak vezet világtalant minősített esete forog fenn. Nincs annál rosszabb, mint ha valaki csak szakkönyvekből próbálja megfejteni saját maga meg mások nyomorúságát… Többnyire.

Amit a politikusokról írsz, az csak megerősíti a sejtésem veled kapcsolatban: Szinte biztos vagyok abban, hogy egyikükről se rendelkezel elég infoval ahhoz, hogy ilyen messzire szaladj a következtetéseiddel, de sebaj, mert te vetítéssel pótolod a hiányzó részt. Nem baj, ha agyal az ember ilyeneken, csak nyilvános fórumon tényként tálalni, az már bosszantó, főleg hogy nem először fordul elő.

 

birsalma
Olvasó

Na még egyszer. 1. mondatod: Ezt személyes példával tudom cáfolni

2. mondatod: Ismered a “többnyire” szó jelentését? Azt cáfold, amit írtam, ellenkező esetben kénytelen leszek azt hinni, hogy nem tudod értelmezni, amit olvasol.

Tehát leírtad a saját személyes példádat, utána arra kérsz, hogy cáfoljam meg. Minek cáfoljam meg a személyes példádat? Ha így van, így van, nehogymár jobban tudjam, hogy viszonyulnak hozzád és a feleségedhez a gyerekeid, mint te saját magad. Eszem ágában sincs a saját példádat megcáfolni.

De a példád személyes. Hogy jön ehhez az a kifejezés, hogy “többnyire”?

A saját személyes példád, tehát hogy a gyerekeid hozzád jobban kötődnek, mint a feleségedhez, nem általános példa, mert legtöbbször a gyerekek az apához kevésbé képesek kötődni. Vagy azért, mert távolságot tart és eltűnik, vagy mert agresszív, vagy mert iszik, vagy mert az anya az apa ellen hangolja őket, és ők át is veszik azt, amit az anya mond, mert nincsenek abban a helyzetben, hogy felül tudják bírálni az anyjuk ítéletét. Ez nem jó, de így van.

the hermit
Olvasó

A saját személyes példád, tehát hogy a gyerekeid hozzád jobban kötődnek, mint a feleségedhez, nem általános példa, mert legtöbbször a gyerekek az apához kevésbé képesek kötődni

Ez HÜLYESÉG. Ahhoz tudnak kötődni, aki emberként viselkedik, és emberként tud velük bánni, pl. szereti őket. A gyerekek nem elfogultak még, mint a felnőttek. Amit te itt fejtegetsz, attól már csak egy lépés kijelenteni, hogy az apa nem olyan fontos a gyerekeknek, mint az anya. Ennek az ellenkezőjéről viszont épp elég felnőtt tanúskodhat, akinek életre szóló sérülést okozott, hogy apa nélkül nőtt fel.

Ui: Még mielőtt az exemet valamiféle szörnyetegnek vizionálnád (kitelik tőled): őt is szeretik a gyerekek, és kötődnek hozzá. Szóval ő is normális ember, két füle van, mégse szatyor, stb.

 

birsalma
Olvasó

Persze, értelek én. Az is életre szóló sérülést tud okozni, meg az is, ha anya nélkül nő fel. Egyik se jó, de azért előfordul az ilyen, mindig is előfordult a történelem során, nem a 20. sz. találta fel a langyos vizet. Az apátlanság oka lehetett háború, baleset, aminek a férfiak mindig is sokkal inkább ki voltak téve, mint a nők. Az anyátlanság oka meg lehetett például az, ha a nő belehalt a szülésbe, vagy meghalt járványban stb. A német népmesék teli vannak félárva gyerekekkel és mostohákkal. Ergo a történelem során mindig is számolni kellett azzal a lehetőséggel, hogy a megszületett gyereket nem fogja tudni felnevelni az egyik (vagy mindkét) szülő, és ez akármilyen szörnyű sérülést is okozott, akkor is előfordult, méghozzá meglehetősen sokszor előfordult. Például Luther Márton és a felesége, Katharina von Bora összesen 16 gyereket neveltek fel, abból 6 volt saját gyártmány, 10 pedig elhalt rokonoktól maradt rájuk. Különösebben szerintem egyikük se szakadt bele a szülői felelősségvállalásba, mindkettejüknek igen intenzív volt a saját felnőtt élete, de a gyerekek csak felnőttek valahogy. (Pontosabban 3 meghalt valamilyen gyerekkori betegségben, tehát 13 nőtt fel, de szerintem egyikük se ostorozta magát amiatt, hogy nem felelt meg valamilyen szülői pszichológiai elvárásnak). Luther leginkább a feleségével foglalkozott, az sokkal intenzívebb lelki tevékenység volt a részéről, mert voltak problémáik, nem is kevés, és elsősorban azon próbált úrrá lenni, tehát kettejük viszonyán. Szerintem eszébe se jutott, hogy Katharinát megkerülve magához dédelgesse a gyerekeket, és az se nagyon izgathatta, hogy a gyerekek lássák be, hogy ő sokkal emberibb és normálisabb, mint Katharina. De persze fordítva se, Katharinának se a gyerekek voltak az elsődleges referenciapontok az életében, nem a gyerekeknek akart megfelelni. Ez valóban csak a 2. vh. utáni pszichotikus kor kényszerképzete, hogy a felnőttek életének a gyerekek körül kell forognia. Régen sokkal nagyobb volt a távolság a szülők és a gyerekek között, és a szülők a maguk felnőtt életét élték meg, és nem a gyerekeik ítéletéből minősítették magukat jó vagy rossz embernek. Luther nyilván szerette a gyerekeit, meg Katharina is szerette, meg minden ember szerette, de a felnőttek elsősorban a saját felnőtt életüket élték meg, és sokkal kevesebb energiát szántak a gyerekekre, őket kevésbé vonták be a maguk világába, mint most. A mesékben a gyerekek mindig a mostohától szenvednek, az egyik szülő hiánya kevésbé rossz. mint a mostoha.   Tehát a szülő hiánya talán nem akkora kár, mint a rossz szülő. Ismertem négy gyereket, ahol az apa megölte az anyát, a gyerekek állami gondozásban nőttek föl és teljesen normális emberekké váltak. Nem kértek az apjukból. Egy rettenetes kapcsolatot nem érdemes csak azért fenntartani, hogy a gyereknek jó legyen, mert nem lesz jó. Elsősorban mindenki a saját életéért felelős, a felnőtt szülő elsősorban a saját életéért felelős, még akkor is, ha szülő. Ha önmagát nem szereti, ha magával nem bánik jól, ha önmagával kegyetlen, akkor hiába áltatja magát, hogy de legalább a gyerekével normális, mert sajnos a gyerekének se tud jót adni, ha magának nem bír. Ha azért tart ki egy romboló, lélekölő kapcsolatban, mert a gyerektől nem akar elszakadni, akkor ez nem szeretet, csak a szeretetre való vágy. De hogy lehet szeretni egy gyereket, miközben állandóan megalázza és lehülyézi a szülőtársat? Ez olyan ambivalencia, olyan meghasonlottság, aminek nincs haszna. Amikor pár hónapig egy albérletben laktam egy 4 gyerekes elvált nővel, és azt láttam, hogy a nő ütlegeli a gyerekeket, nem állhattam közéjük, és nem veszhettem össze az anyával a gyerekek miatt. Hogy nézett volna már az ki? Ha mondjuk mindez egy párkapcsolatban történik, akkor a pár minden további nélkül közbeavatkozik, és a dulakodástól sem riad vissza, mindezt a gyerek szeme láttára, és persze mindezt csak azért, mert a gyereknek… Tovább olvasás »

the hermit
Olvasó

Nekem az a problémám, hogy itt megint elpufogtattál egy csomó közhelyet, és klisékkel próbáltad modellezni az életet, miközben minden sokkal bonyolultabb, mint ahogy hinnéd. Az emberek nem jók vagy gonoszak, a kapcsolatok se jók vagy rosszak egyértelműen. Néha nehéz a döntés, hogy mindent ki kell dobni az ablakon, és tiszta lappal újrakezdeni, vagy inkább megőrizni mindazt, ami érték, még ha egy csomó rossz is társul hozzá. Nincs szabály erre, nincs képlet, hiába szeretnéd velem elhitetni, hogy van. Egy kívülálló pedig még annyira se látja át, mint aki benne van.

Van olyan kapcsolat, ami eleve szar, de a legtöbb menet közben baszódik el, és nehéz azt megmondani, mikor nincs már értelme tovább csinálni.

birsalma
Olvasó

Persze, a döntés mindig nehéz, mert a párkapcsolat az élet legbonyolultabb vállalkozása.  Ti, ha jól értem, úgy döntöttetek, hogy összeházasodtok, aztán meg úgy, hogy elváltok (exedről írtál, ha jól emlékszem). Valahogy eldöntöttétek, tehát valahol mégis úgy láttátok, hogy nincs értelme tovább csinálni. Lehet, hogy más szempontok alapján, mint a méltóság megőrzése, de valahol ez a szempont is szerepelt a többi között.

Nézd, én azt gondolom, hogy most talán nem tudsz konkrétan olyan közel lenni a gyerekeidhez, mint amikor együtt éltetek, de azt gondolom, így talán jobban tudnak tisztelni, mintha minden nap azt kellene végignézniük, ahogy “lementek kutyába”, már bocs.

Van olyan helyzet, amikor minél többet adok a másiknak, minél többet segítek neki, a másik annál rosszabb lelkiállapotba kerül, annál ingerültebb, dühödtebb, és egyáltalán nem képes értékelni, amit én feláldozok magamból az ő érdekében, hanem annál nagyobbat rúg belém. Nem egyszer átéltem már ezt, és ilyenkor, sajnálom, de az egyetlen megoldás a lezárás. Ez egy házasságra is érvényes lehet – lehet, hogy a felek igyekeznek megjavítani, igyekeznek energiát beletenni, de a helyzet egyre rosszabb lesz. Van olyan élethelyzet, amikor el kell engedni a másikat, amikor azzal teszek jót a másiknak is, magamnak is, hogy elválok tőle. Van, amikor az az élethelyzet gyógyít, hogy az ember megpróbál egyedül boldogulni. Erre persze nem lehet receptet adni, neked magadnak kell tudnod azt, hogy a válásotok óta a feleséged, a saját és a gyerekeid lelkiállapota romlott vagy javult. Ha javult, akkor helyesen döntöttetek, ha romlott, akkor talán nem.

the hermit
Olvasó

Bocs, de nem értem , minek elemezgeted az én életemet meg a házasságomat- újabb adag közhely-szósszal leöntve-, mikor senki nem kért meg rá (hoztam ugyan saját példát, de nem azért, hogy ide jussunk).

Meg tudod magyarázni, miért ebbe az irányba tereled ezt a beszélgetést? Pusztán elméleti diskurzust folytattunk itt a hatalomról meg annak birtoklásáról, te meg élveboncolsz pszichoanalizálsz, holott már világosan értésedre adtam, mennyire irtózom ettől. Ráadásul az egész olyan, mintha egy olyan orvos műtene vakbéllel, aki elméletileg tud műteni.

MP-t azért utálom, mert összeolvasott egy csomó könyvet (de figyelem, az hogy olvasta őket, nem jelenti azt, hogy megértett akár egyet is), és azt hitte, ő ettől valami megvilágosodott guru lett, és mindenkinek tud életvezetési tanácsokat adni. Valójában persze egy kókler, aki magával sincs tisztában. Jelen pillanatban téged is valami hasonlónak látlak, és eléggé sajnálom azokat a pasikat, akiknek te próbálsz “segíteni”.

 

Slasher
Vendég
Slasher

,,MP-t azért utálom, mert összeolvasott egy csomó könyvet (de figyelem, az hogy olvasta őket, nem jelenti azt, hogy megértett akár egyet is), és azt hitte, ő ettől valami megvilágosodott guru lett, és mindenkinek tud életvezetési tanácsokat adni. Valójában persze egy kókler, aki magával sincs tisztában.”

Pont mint Oravecz.

Adam
Olvasó
Adam

Gyerekek, most már elég legyen! Egész nap ez ment.

birsalma
Olvasó

Remek ötlet, Adam, igazad van. Inkább hallgassunk zenét, ajánlok két témába vágó dalt:

http://www.youtube.com/watch?v=vB8Y3YM82Vs

http://www.youtube.com/watch?v=JG5xgKlzchU

Jó éjt :)

 

Slasher
Vendég
Slasher

A kezdő idézet nagyon találó. Pont ezen elmélkedtem a napokban, hogy a hatalom minden esetben elnyomja az egyént, teljesen mindegy, hogy milyen hatalomról beszélünk, legyen az a politika, maffia, vagy az egyház.

A cikkben mélyen kielemezted az elnyomás filozófiáját. Ebben a témakörben nem olvastam még ilyen átfogó írást, különösen az elnyomás elnyomottra való hatásával értettem egyet.

Angelo01
Újságíró

A hatalom, mint megfogalmazás, vagy tulajdonság, túl tág gyűjtőfogalom. Nem képes kifejezni a mibenlétének a komplexitását. A hatalom nem más, mint érdekérvényesítő képesség. Arra való képesség, hogy másokat befojásolni tudjunk annak érdekében, hogy az általunk kívánatosnak tartott dolgot cselekedjék, vagy az általunk károsnak tartott dolgot ne cselekedjék. Ez az érdekérvényesítő képesség lehet gazdasági, szexuális, társadalmi, fizikai.

Minden ember különböző mértékben rendelkezik a különböző típusokkal, és attól függően, hogy mi az egyén önérdeke, annak megfelelően kell tudni használni. A nem megfelelő típus használata félreértéshez, problémához vezet. Könnyű belátni, hogy ha szerelmet akarunk, akkor pénzzel nem kaphatjuk meg. Viszont, ha egy magasabb társadalmi-gazdasági osztályba tartozó nő szerelmét akarjuk elérni, akkor mindenképpen szükségünk van pénzre. Rengeteg hasonló élethelyzetet, példát fel lehetne még hozni, ami demonstrálná, hogy az érdekérvényesítéshez mindegyik típusból a megfelelő kombinációt kell alkalmazni, különben nem érjük el a célunkat.

Minden egészséges kapcsolatrendszer, a kölcsönös önérdeken kell alapuljon. Tudom, sokan belekötnének, hogy van az ember életében amit önzetlenül tesz, vagy nem vár el érte semmit. Nem igaz. Ha jobban belegondolunk minden tettünk önérdek, akár az adakozás, akár egy közúti segítségnyújtás. A különbség csak annyi, hogy nem anyagi, vagy akár szexuális síkon térül meg, hanem társadalmi síkon. Vagy csak az egónkat hízlaljuk.

Több esetben adódhat probléma. Amennyiben ez a kölcsönösség nem áll fent, vagy elmúlik, vagy átalakul, amelynek oka az, hogy az egyik típusú érdekérvényesítő képesség megváltozik.

Az érdekérvényesítő képesség mértéke és mibenléte olyan sok kombinációt alkot, hogy lehetetlen egyértelmű iránymutatást adni. Dobálózhat mindenki egyéni példákkal, egyéni megoldásokkal. Egy dolog biztos. A fizikai érdekérvényesítő képesség társadalmi szinten ritkán elfogadható, ennek érvényrejuttatására való (ideális esetben) az állam erőszakmonopóliuma, amelyet az állam is csak akkor alkalmazhat, ha másokat kell meggátolni a visszaélésben. Viszont minden lehetőség adott, hogy valakiből sikeres sportoló legyen. A gazdasági érdekérvényesítő képességet szabályozza az állam, annak érdekében, hogy megfelelő keretek között lehessen használni. Ne legyen se rabszolgaság, se monopólium, se kartell, stb. Viszont a munkaviszony, a cégek közötti szerződések rendben vannak. Törvények védenek a szexuális kizsákmányolás, az érdekházasság, stb. ellen. Viszont teljesen érthetetlen a prostitúció tiltása. A törvény előtti egyenlőség biztosítja, hogy ne legyen automatikusan igaza a társadalmilag felettünk állónak, viszont hamarabb fogják a véleményét kérni egy kutató orvosnak, mint egy munkanélküli sírásónak.

Gyakorlatilag minden egyes kapcsolat visszavezethető az önérdekre és az egyén érdekérvényesítő képességeinek kombinációira. A problémák pedig mindig ezek változásából adódnak, vagy a nem megfelelő kombinációból.