Amikor a leggazdagabb gyerek hisztizik

“Több női rendezőt Hollywoodba!” – követelőzik Natalie Portmanre hivatkozva az index. Felindultságuk tökéletesen érthető, mivel Hollywoodból ki vannak tiltva a női rendezők. Illetve várjunk csak… Nincsenek. Bármelyik nő veheti a bátorságát, és kellő munkával, tehetséggel fel tudja küzdeni magát a legnagyobbak közé. Kathryn Bigelow például 2010-ben megnyerte a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat is; emellett van további 52 díja és 25 jelölése is. Rendezni akart, megtehette.

Csakhogy femitópiában egy nőnek ahhoz, hogy nemzetközileg elismert, híres rendező legyen, nem kell férfiakkal versenyeznie, vagy ebbe feccölni a rengeteg munkát, fáradságot. Femitópiában az ilyesmit kvótával osztják – mert hát mindenki tudja, hogy az az igazságos és egyenjogú, ha a férfiaknak kizárólag vérrel és verítékkel kiérdemelhető elismerést a nőknek ingyen szórják a tömegbe, mint gyerekműsorban a cukorkát.

“Natalie Portmannek határozott véleménye van a nők helyzetéről Hollywoodban” – tudósít az index, én meg nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek, amikor egy 13 éves korától multimilliomos színésznő a saját klikkjét akarja sajnáltatni. A nők helyzete nagyon borzalmas lehet Hollywoodban, Natalienak is valószínűleg hatalmas gondot jelent, hogy legalább 10 rabszolgát kell tartania pénzhegyeinek vasvillázására. Portman sajnos szelektív csőlátásban szenved, amikor csak azt látja, hogy a hollywoodi menők között többségben vannak a férfiak, és megfeledkezik arról, hogy a férfiaknak van egy másik 99,9%-a, akinek elérhetetlen álom az a pénz, csillogás és hírnév, amit ő maga gyermekkorától birtokol. Ez a csőlátás igen gyakori feministáknál, amikor a társadalom legfelső 1%-ára nézve kijelentik, hogy márpedig “a férfiaknál” van a hatalom, és a szőnyeg alá söprik a maradék 99%-ot, akiknél semmiféle hatalom nincs.

Nade vissza Natalie sanyarú helyzetéhez Hollywoodban:

“Hogyan készül az ember Thor csajának szerepére?”

“(…) Amikor a szerepre készültem, ezekre koncentráltam, no meg arra, hogy milyen lesz pofon vágni a pasimat.”

Natalie ugyanis (akiről az index címlapján megtudjuk, hogy “csak annyira feminista, amennyire kell”) a legújabb Thor filmben képen törli a címszereplőt, és ha már úgyis formába lendült, hát Lokit is. A gonosz nőellenes Hollywoodban elfogadhatónak, sőt, pozitív üzenetnek tartják a női erőszakot a férfiakkal szemben. Különös.

Ez egyébként jó minta a családon belüli erőszakot meg nem értők számára is: az egyszerű földi halandó képentörli a skandináv mitológia isteneit, azok pedig nem ütnek vissza. Hát nem az erősebb szokta terrorban tartani a gyengébbet? Nem a nagy durva férfiak bántják a szegény gyönge nőket? Hogy is merne egy nő megütni egy férfit, hiszen az sokkal erősebb…

Hát így:

Az igazi csavar a történetben, hogy Natalie nem túl gyakorlott ütések szimulálásában, s mivel többszöri felvételre sem sikerült hiteles álpofont produkálnia, a stáb úgy döntött, inkább legyen igazi az ütés. Elvégre Tom Hiddlestone (a Lokit játszó színész) férfi, szóval mit számít neki ha 5-6 megismételt felvételen elcsattan 5-6 valódi pofon??? Portman nyilatkozata szerint igencsak sajoghatott a szerencsétlen arca, de egy férfinak a szeme sem rebbenhet pár női pofontól, hiszen kinevetnék ha nyavajogna.

Aki úgy érzi ez jó párhuzam arra, ami a mindennapi életben zajlik, azt megnyugtathatom: jól érzi. A feministák kitartóan hazudják tele a médiát és az utcákat, de aki nyitva tartja a szemét, azt nem tudják átejteni. A férfiak elleni erőszak kevésbé látható, mert nyilvános esetekben általában elsiklunk felette, “privát” agresszió esetén meg inkább csöndben marad az áldozat. Mire alapozom a merész állítást, hogy átsiklunk a nyilvános női erőszak fölött? Arra, hogy a legújabb hollywoodi blockbusterben egy nő végigpofozza a férfi főszereplőket, és ebben a többség szerint nincs semmi kifogásolnivaló. A stúdió, a producerek, a rendező, a színészek, a forgatókönyvíró, és a mozik szépen átsiklottak afölött, hogy a filmvászon nem csak szórakoztat, de alakítja is a közönséget (legalábbis ha hinni lehet a feminista filmkritikusoknak), vagyis ezek a jelenetek a női erőszakot nem csak elfogadhatónak ábrázolják, de népszerűsítik is. Ez az igazi grrrl power!

Fordítva mindez elképzelhetetlen lenne – feminista utcai zavargások kezdődnének, ha kiszivárogna annak kósza gondolata, hogy Thor és Loki egyaránt felpofozzák a női főhőst. Erőszak-kultúráról papolnának, meg a nőverés társadalmi elfogadottságáról, ami azért abszurd, mert a mozikban vetített végtermék önmagában fényes bizonyíték arra, hogy a nők elleni erőszakot erősen ellenzi a társadalom, míg a férfiak ellenit szórakoztatónak tartja. Ha létezik manapság “erőszak-kultúra”, akkor az a női erőszak dicsőítése – így persze felmerül az állandósulni látszó kérdés, hogy miféle nőelnyomó férfiuralom az, ahol nők szabadon verhetnek férfiakat, a fordítottja viszont teljesen elképzelhetetlen.