Az X százalék: Miről is szól valójában a feminizmus, és miért kötelessége minden szabadságszerető embernek harcolni ellene?

Olaszország, Egyesült Államok, Kongó, Egyesült Királyság, Dél-Korea, Dánia, Ausztrália, Mexikó, India, Japán, Kanada és Spanyolország. Változatos lista országokról a teljesség igénye nélkül, Kelet és Nyugat vegyesen; végletes kavalkádja nyelveknek és kultúráknak, melyek behálózzák az egész bolygót. Legyenek azonban bármilyen eltérőek is társadalmi normák és hatalomgyakorlás szempontjából, legyen a látszólagos ellentét köztük bármilyen éles is, az összes említett helyet áthatja egy nagyon erőteljes és prominens közös pont, kibogozhatatlanul beleszövődve a puszta létük alapjaiba, így végül is egyesítve őket.
Ugyanez a fonál fut ma végig számos más ismerős entitáson is, legyen az a Pentagon, a Federal Express, az Európai Unió, konzervatív politikai pártok, a rockzene, Anglia miniszterelnöke, a föld bármely büntető törvénykönyve, Ausztrália parlamentje, a country zene, liberális politikai pártok, a világ 500 vezető társasága, Oxford, a Fox News, az Egyesült Nemzetek, az Üdvhadsereg, a Ford Alapítvány vagy a New York Times.
Az összes felsorolt intézményben, országban, kultúrában, vállalatban és konstrukcióban közös, hogy kisebb vagy nagyobb (többnyire nagyobb) mértékben a terjedő gender feminizmus hatása alatt áll.
Nap mint nap szembesülünk vele a feminista narratíva alátámasztása érdekében megrendelésre gyártott kutatások és kamustatisztikák általános elfogadottságában, melyeket kritikátlanul és ellenőrizetlenül vesz át és szajkóz a média, az államapparátus és az összes feltörekvő politikuspalánta világszerte.
Hatása szemmel látható az exponenciálisan növekvő számú drákói törvényen, melyekkel évszázadok óta fennálló jogi gyakorlatot zsigerelnek ki; ártatlan férfiak életét siklatva ki és láncra verve őket, hogy egy az elmúlt ötven év során felemelkedett börtön-ipari komplexus tulajdonaként éljenek tovább.
Hatása megmutatkozik a mára Csillagkamarává [*] lényegült egyetemi „becsületbíróságokon”, melyek emberek élete felett döntenek bármilyen bizonyíték vagy akár a saját korrupt adminisztrációjuk által összetákolt irányelvek betartása nélkül.
Naponta bombáz minket vele a média, bombasztikusan tömve a fejünket hamis információval és zsarolva minket a szégyenérzettel, melyet évtizedeken keresztül neveltek belénk.
Gyakran gúnyolódunk (nyomós okkal) a feministák ostobaságán. Elvégre ki ne látta volna Futrellet [*] egy vitában, vagy Sarkeesiant [*], amint a lovagiasság ellen kikelve udvarolja körbe magát, ki ne hallotta volna Rebecca Watsont [*], amint arról próbálja meggyőzni a szkeptikusokat, hogy egy kávéra való meghívás valójában súlyos társadalmi fenyegetés a nőkre nézve, avagy ki ne olvasta volna Ally Fogg [*] sorait közvetlenül azalatt, hogy közli, ő nem feminista?
Valójában a feminizmus világában (főleg a neten) az ostobaság pedigré; egy eszköz, amivel gyorsan, magasra lehet eljutni.
A kérdés azonban továbbra is fennáll: ha a feminizmus ekkora ostobaság, akkor hogyan válhatott belőle a bolygó uralkodó ideológiája, ami majdnem minden ismert intézményt, politikai apparátust, az oktatás minden szintjét, minden bűnüldöző szervet és vállalatot egyaránt áthat?
Ha a feministák ennyi kívánnivalót hagynak maguk után intellektuálisan, akkor miért mi kényszerülünk erőforrások híján puszta fortélyra és találékonyságra hagyatkozva megfeszíteni minden erőnket az állítólagos idiótákkal kapcsolatban?
A válasz egyszerűségében is elrettentő.
A feminizmus nem a feministák bulija. A feministák idióták, de hasznos idióták a szónak abban az értelemben, amit eddig csak a hidegháborús Amerika szovjet-szimpatizánsainak tartogattunk.
A valóságban a feminizmus kormányok és multik bulija. És egyben a leghatékonyabb eszköz a tömegek kordában tartására, amit a gumibot és a vízágyú óta kitaláltak.
Azt hiszem, ha végignézünk a térképen Stockholmtól San Diegóig, Tokiótól Torontóig, nem egy olyan világot látunk, ami csak úgy felült volna néhány a reálterületeken labdába rúgni képtelen hülyegyerek genderhalandzsájának. De amit látunk, nem is Doc Martinra gyúró visszamaradott nőstény barlanglakók műve olyan szemöldökkel, ami akár bajusznak is elmenne.
Amit látunk, az kormányzatok láncolata, valamint ami legalább ilyen fontos, ezek vállalati érdekeltségei, akik rájöttek a „titok” nyitjára, hogyan erőltessenek rá a lakosságra bármit, ami csak a céljaikat szolgálja anélkül, hogy lényeges ellenállásba ütköznének.
Rájöttek, hogy az emberek kormány általi megregulázásának legjobb módja nem a szólás és a gyülekezés szabadságának vasöklű korlátozása. Ezek régi stratégiák, melyek talán még hatályban vannak a Harmadik Világ néhány régiójában, de nem az iparosított világban. Ódivatú, és nem is igazán hatékony.
Az Első Világ kormányai, illetve néhány, amire épp csak ráillik ez a kategória, rájött, hogy a tömegeket agresszív nőközpontúsággal is kordában tudják tartani.
Ennek módja és mikéntje nem is túl bonyolult. Csak egy kis idő és pénz kell hozzá, illetve az emberi szociobiológia alapszintűnél alig magasabb értelmezése. Valójában ha nem túl hanyagul kevered a kártyáidat, a tömeg uralásához lelkes segítséget fog nyújtani – maga a tömeg.
Ennek az uralomnak bizonyos szabályok képezik az alapjait. E szabályok az adott nemek általános jellegzetességein alapulnak. Nem 100%-os érvényűek és kivételek is vannak, ami persze azt jelenti, hogy tudományos értelemben nem minősülnek törvénynek. A törvény kifejezést az érzékeltetés kedvéért használjuk, nem szó szerint véve.
A kivételek viszont meglehetősen ritkák. Arányaiban elenyészőek, ami kevés ahhoz, hogy az utadba álljon, ha eltökélt vágyad uralomra jutni.
E törvények tárgyalásakor szakkifejezések használatához folyamodunk. Ennek során számos gyűjtőfogalommal és általánosítással találkozunk majd a férfiakat és nőket illetően, melyek nem túl hízelgőek. Két dolgot jegyezzünk meg. Először is, ezek a törvények a szexualitásban gyökerező viselkedésformák és attitűdök bizonyos területeivel foglalkoznak. Ezek csupán mikrokozmoszok.
Másodszor, a kritika kiegyensúlyozott. Nem az erőltetett egyenlősdi miatt, hanem mert említett viselkedésformák nagyjából azonos mértékben figyelhetőek meg férfiakban és nőkben egyaránt. Nem célom, hogy az egyik nemet jobbnak, erkölcsösebbnek és fegyelmezettebbnek fessem le a másiknál, hiszen nem ez a helyzet. Ha azokról az emberi gyarlóságokról van szó, melyek a zsarnokság eme rendhagyó formáját lehetővé teszik, férfi és nő az abszolút egyenlőség meglehetősen ritka pozíciójában találja magát.
Akkor hát kezdjük is el.

A férfiakra és nőkre vonatkozó törvények:

Férfiak:

1. A férfiak nem elleneznek semmit, ami látszólag használ a nőknek. A nők védelme, valamint a róluk és gyermekeikről való gondoskodás a férfiak egyik alapvető ösztöne. Hangsúlyos a törvényben a „látszólag” kifejezés. Nem számít, hogy valami valóban hasznos-e a nők számára, vagy esetleg árt nekik, ha a közvélemény a dolgot hasznosnak ítéli meg, a férfiak mellé állnak akár a saját káruk árán is.

2. A férfiak erővel és nyomásgyakorlással fogják betartatni az első törvényt a többi férfival. Ez a végrehajtásra vonatkozik. A látszólagosság itt is érvényben van. Egy férfi a társadalmi, törvényi és politikai színtéren szóban és fizikailag egyaránt támadni fog egy másik férfit, ha az látszólag árt a nőknek, vagy ellenez valamit, ami látszólag a nőket óvná. Egy férfi elméjében e két dolog, vagyis nőnek ártani, illetve ellenezni valamit, ami a nőket hivatott védeni, egy és ugyanazzal a jelentéssel bír.

3. A férfiak nem ismernek határt, ha az első és a második törvény betartásáról van szó. Ebbe az is beleszámít, amikor a férfiak szótlanul tűrik, hogy a korrupt családügyi bíróságok cafatokra tépik a családjukat, mialatt hamis vádakkal illetik őket, elidegenítik őket a gyermekeiktől, elveszítik az otthonukat és a keresetük jelentős részét, küzdenek az öngyilkosság gondolatával, hogy mindezek után másik feleség után nézzenek, és azoknak a férfiaknak, akik érzékelik ezeket a problémákat, csak ennyit mondjanak: hallgass és viseld férfiként. Bármely férfira, aki nem támogatja a VAWA-t, a családon belüli erőszak támogatójaként, vagy aki nem ért egyet a nemierőszak-vádak során a tisztességes eljárást felülíró idióta feminista törvényekkel, a nemi erőszak támogatójaként fognak tekinteni. A lista végtelen.

4. A férfiak képtelenek kollektív csoportként kiállni a saját érdeksérelmeik ellen. Ez a kritikus törvény különösen hasznos a totális kormányzati/vállalati kontroll kiépítése során. A férfiak ellen elkövetett bármilyen támadás vagy sértés nem vezet a férfiak kollektív reakciójához. Soha, sehol. Bebörtönözheted őket, összeveretheted őket, kisemmizheted őket, démonizálhatod a fiaikat, pszichésen tönkreteheted a gyermekeiket, földönfutóvá teheted őket, támogathatsz bármilyen másik csoportot a rajtuk bevasalt adókból, és mint férfiak, nem fognak rá reagálni. Nem lehet elégszer hangsúlyozni: soha, sehol. Bizony-bizony, egészen addig, amíg az uralkodó közvélemény szerint ez a nők védelme érdekében történik, a férfiak lelkesen segítik az államot az ellenük folytatólagosan elkövetett gyalázatos visszaélések kivitelezésében.

Nők:

1. A nők nem elleneznek semmit, ami számukra, mint csoportra nézve látszólag előnyös. Ez a felszínen ártatlannak és emberinek tűnhet, de nagyonis embertelen vizekre lehet vele evezni. A nők, mint csoport, soha nem fognak ellenezni valamit, legyen az bármilyen pusztító másokra és végső soron magukra nézve is, ha az látszólag az ő érdekükben történik. Nem fognak kollektíven felszólalni a férfiak besorozása, a körülmetélés, vagy a férfiak robotjából a nők számára átcsoportosított tetemes erőforrások ellen, amíg az az ő malmukra hajtja a vizet. Nem fognak szemmel láthatóan elnyomó és alkotmányellens törvények ellen az utcára vonulni, amíg az látszólag a nők hasznára válik. Nem helytelenítik a férfiak szinte teljes kiszorítását az oktatásból és a munkahelyekről, amíg úgy érzik, hogy ez hasznukra van. A lista végtelen.

2. A nők erővel és nyomásgyakorlással fogják betartatni az első törvényt a többi nővel. Azokat a nőket, akik megsértik az első törvényt, rendszeresen a többi nő „árulójának” titulálják, amit kiközösítés követ. Az ellenük elkövetett támadások természete és súlya általában enyhébb, mint a férfiakkal szembeni, de teljesen valódiak. A nők támadni és sértegetni fognak másik nőket, ha azok bármilyen kezdeményezést támogatni mernek, amiben nem a nők az elsőrendű vagy kizárólagos kedvezményezettjei valamilyen szociális szolgáltatásnak, speciális törvényi védelemnek, kormányzati támogatásnak, vagy csak nemes egyszerűséggel nem kérik ki róla a nők véleményét. Alapvetően egy nő elsősorban nőként gondol magára, és csakis nőként.

3. A nők nem ismernek határokat, ha az első és a második törvény betartásáról van szó. Ebbe beleszámít, hogy saját látszólagos előnyeikért képesek végignézni saját gyermekeik pszichés károsodását, vagy férfi szeretteik ellen elkövetett jogsértéseket, azok tönkretételét állami és egyéb szervek által, ha az a nőknek előnyös. Esetleg felháborodhatnak a visszaélések és a pusztítás közvetlenül magukra vagy férfi szeretteikre gyakorolt egyéni hatásán, de ez soha nem fog jogos dühhé alakulni amiatt, amit a férfiakkal, mint csoporttal művelnek.

4. A nők kollektíven fognak kiállni bármivel kapcsolatban, ami velük történik, függetlenül attól, hogy tényleg történik-e valami. Az egyetlen követelmény, hogy valamilyen problémának a puszta látszata fönnálljon. A női nem, mint csoport, évtizedeken keresztül fog hisztizni valamilyen réges-rég megcáfolt vélt sérelme fölött, és nem hajlandó az ellene felhozott bizonyítékokat még csak fontolóra venni sem. A férfiak is pontosan ugyanezt teszik, de ők is a nők kedvéért, nem a sajátjukért. A negyedik törvény lényege, hogy ha egy kormányzat vagy vállalat igazolni akar egy bizonyos törvénytervezetet vagy gyakorlatot, a keresztülveréséhez szükséges társadalmi hangulat eléréséhez elég, ha az indoklásában a nőt hozza ki, mint áldozati csoportot. A többit bevégzi a szociobiológia.

A modern zsarnokság ezekre a törvényekre épül. Hogy miért? Azért, mert ezek a törvények meghatározzák, hogy az emberek mit fognak megszavazni és mit tűrnek el. Ismétlem, ezek bemutatása nem erkölcsi ítélkezés a férfiak vagy nők fölött. Ezek a vonások az emberi lét alapvető velejárói mindkét nem esetében. A nőket hibáztatni azért, mert vakon kihasználják az igazságtalan törvényeket csak annyira jogos, mint a férfiakat hibáztatni amiért ezt lehetővé teszik.
Ezek a törvények a két nem kölcsönös együttműködésével lépnek érvényre, egyben vakká is tesznek a lehetséges megoldások iránt, legyen az bármi.
Amit fontos figyelembe vennünk, az az, hogy megértsük a férfiak és nők veleszületett beállítottságainak és viselkedésformáinak kiszámíthatóságát, melyeket kihasználva uralhatják a tömeget és különösebb ok nélkül szállhatják meg az emberek privát szféráját, mely végül is intő jel lehet arra nézve is, hogy mindez már megtörtént.

Mit tennénk, ha olyan kormányzati és/vagy vállalati hegemóniát szeretnénk kiépíteni, ami akadálytalanul működhetne bármilyen célból olyan kellemetlenségek nélkül, mint a törvény betűje vagy az emberi jogok iránti aggodalom?
Első lépésnek megteszi, ha lefegyverezzük a férfit (persze nem a felső 0.01%-ot, akik amúgy is felül maradnak). Legyen az átlag férfi már alapjáraton bűnöző, aki arra is alkalmatlan, hogy egy kisgyerek mellé leüljön egy repülőgépen. Csináljunk belőle fenyegető veszélyforrást, amit valahogyan el kell hárítani. Kezeljük potenciális erőszakolóként vagy bántalmazóként. Mindezt persze a nők érdekében és védelmében.

Pipa.

Állítsunk fel olyan jogi- és bűnüldöző szerveket, melyek a férfiasság üldözésére irányulnak, pontosabban a hatalmon lévők által sugallt férfikép üldözésére. Működtessük könyörtelenül. Kukába a tisztességes eljárással és az ártatlanság vélelmével. Még csak kifogásolni se legyen népszerű. Ez különösen szépen működik majd kisebbségi csoportok esetében, akik hangosan lármáznának bármilyen faji kivételezés esetén, de elhallgatnak, ha a diszkrimináció nemi alapú és a férfiak ellen irányul. Garantáltan néma csendre és a delikvensek betagozódására számíthatunk, mivel a férfiakat és nőket vezérlő törvényszerűségek itt túlpörögnek.

Ezt is kihúzhatjuk a listáról.

A férfiakra sokkal jellemzőbb a tekintély elleni engedetlenség, például a saját kormányzatuk elleni fellépés, amennyiben a családjuk jóléte forog kockán. Ezért létfontosságú, hogy a férfit megfosszuk a családban betöltött helyétől, tekintélyétől. Tegyük a válást könnyen elérhetővé, még népszerűsítsük is, tegyük kifizetődővé és persze a családjogi bíróságokon a férfiak felé lejtsen a pálya. A férfiak és nők törvényei garantálják, hogy javarészt némán fognak tűrni mindent, forduljon az egész bármilyen rosszra, okozzon bármekkora kárt, még ha gyerekek is mennek benne tönkre. Ami hosszútávon amúgy sem lényeges, azok a gyerekek is fogyasztók lesznek végül. A pénz sérült emberek kezéből is pénz marad.
Némelyikük a gyalázatosságok hatására bűnöző lesz, de őket meg be lehet varrni. Az is egy külön iparág.

Mégegy pipa.

Távolítsuk el a férfiakat az oktatás és a munkaerőpiac minden olyan területéről, ahol férfinak lenni nem abszolút létszükséglet. Tartsuk a férfiakat a gödrökben, teherkocsikban, halászcsónakokban és a munkanélküliek között. Tegyük őket családalapítás szempontjából olyan kevéssé vonzónak, amennyire csak lehet, mert egy családot esetleg meg akarnának majd védeni az elszabadult karhatalomtól. Küldjük őket háborúba, ha a céges érdekek úgy hozzák, és ha házasok, segítsünk a feleségeknek leírni őket ha visszatérnek a frontról, megtörve vagy veszélyesnek ítélve. Egy rossz szavuk nem lesz. Talán végeznek magukkal, de nem fognak panaszkodni. A nők sem fognak panaszkodni. Valójában mindkettőt jó érzés fogja el, vagy legalábbis úgy csinálnak, mintha. Ez mind benne van a szociobiológiában. Emlékezzünk csak a törvényekre.

Ez folyamatban van, a kilátások ígéretesek.

Következetesen mossuk át a nők agyát azzal, hogy ők áldozatok, tömjük őket hamis információkkal egészen addig, amíg feljogosítva nem érzik magukat kényük-kedvük szerint ártani a bűnöző osztálynak, illetve biztosítsuk nekik hozzá az állami szolgáltatók támogatását. Egy hasraütött bérszakadék genderszakadékká válik. Képzeletbeli üvegplafonból nagyon is valóságos üvegfal lesz se perc alatt. A családi viták során számodra kizárólagosan fenntartott áldozati szerep felhatalmaz áldozatod megtámadására majd hatóság általi meghurcoltatására.

Pipa, pipa.

Adjuk a nőknek a hamis megerősítettség érzetét. Ennek legegyszerűbb módja a férfiak trónfosztásának közszemlére tétele. Először végignézik az egészet, amint az orruk előtt lezajlik, majd képesek lennének megesküdni, hogy ez a világ mégiscsak a férfiak világa, hiszen valahol mélyen tudják erről az ostobaságról, hogy a szemük előtt lezajló leszerelést szolgálja.
Érjük el, hogy egy nő számára kínos legyen az anyaság előnyben részesítése a karrierrel szemben. Vezessük rá őket, hogy gyermekeikre és főleg férjükre hátráltató teherként tekintsenek kincs helyett. Tereljük őket alacsonyan jövedelmező (de adóztatható) állásokba, de közben kössük őket olyan állami infúziókra, mint a szoctám, kajajegy, segély, gyerektartás és nőtartás. Csináljunk belőlük engedelmes adófizetőket, akik támogatják a feminista kormányzást, mivel számukra ez az egyetlen érezhető különbség az egyszerű szegénység és a valódi nincstelenség között. Tegyük őket függővé a saját rabszolgásításuktól anyagilag és szellemileg is.
Hitegessük őket azzal, hogy bármit elérhetnek az életben, majd irányítsuk őket a középszer felé és zárjuk oda be őket. Ha ezt tesszük, valamint adunk a kezükbe egy férfiakra szegezett puskát melyet bármikor elsüthetnek, az állam engedelmes szolgái lesznek egy életre. Emlékezzünk, mindaddig, amíg úgy érzik ők vannak előnyben, ők vannak megerősítve, addig hiába ülnek majd egész nap karikás szemekkel egy vállalati üvegdobozban a gyermekeik után vágyódva, bábok lesznek a kezünkben.

Pipa, pipa, és megint csak pipa.

Arra akarunk kilyukadni, hogy a feminizmus nem egy mindent elsöprő mozgalom a változásért vagy a nők (meg állítólag a férfiak) felszabadítására a világban betöltött nemi szerepeik terhe alól. Ez a mozgalom nem az egyenlőségért vagy az igazságért küzd.
A feminizmus nem több, mint kormányzati eszköz, mellyel megduplázható az adófizetők száma, valamint mindenféle egyéni szabadságjog félresöpörhető a pénzbehajtás útjából. Ez egy módszer, mellyel kizsigerelhetjük a szabadságot a létező összes szinten, és a dolog oroszlánrészének kivitelezését rábízhatjuk a lakosságra. Ez a kormányzati ellenőrzés becsempészésének módja a modern emberi élet minden aspektusába a hálószobától a tárgyalóteremig. A feminizmus egyáltalán nem ostobaság: a maga ördögi módján valami egészen zseniális.

Mindennek megtörténtéhez a legértékesebb eszköz az X%.

Kicsodák, micsodák az az X%? Férfiak és nők egy kis hányada, akik a legtöbb terror okozói, valamint ők adják a legnagyobb löketet a férfiakat és nőket vezérlő törvényszerűségek akadálytalan működéséhez.
Tényszerűen minden nő kezében ott a fegyver, amivel hallatlan pusztítást lehet véghezvinni férfiak életében. A legtöbb nő nem él vele. Ez nem felmentés, hiszen a legtöbb nő (és férfi) némán szemléli amint mindez másokkal történik, de tény, hogy a nőknek csak X%-a fog megverni egy férfit majd ráhívni a zsarukat. A nőknek csak X%-a fog nemi erőszakkal vagy családon belüli erőszakkal hamisan vádolni egy férfit. Csak X%-nyi nő fogja tönkretenni a gyerekei életét, miközben bosszút áll a férfin, akinek több évnyi lelkiterror elszenvedése után volt mersze a nőt nem szeretni.
Ugyanez igaz a férfiakra is. Közülük is csak X% emel szót az igazságtalanság és a gyűlölet mellett, és segít vakká tenni a többieket arra ami történik. Férfiak, mint David Futrelle, Michael Kimmel, és társaik; a habzó szájú alkalmi fehér lovagok akik néha feltűnnek itt, hogy elmondják, a nők soha nem hazudnak az erőszakról; a brit politikus, aki szerint a férfiakat láncra kéne verni és kényszeríteni, hogy a nőket támogassák. Soraik között számos férfi hajlandó levadászni, összeverni és néha meg is ölni másik férfiakat női felhatalmazásra, mintegy a nők ökleként szolgálva.
Az emberiség többi része, a nagy többség egyszerűen csak követi a férfiak és nők törvényeit, biztosítva, hogy ezt a sok szart továbbra is zokszó nélkül nyomhassák le az emberek torkán.
Az erőszakossá váló férfiak lekapcsolásán kívül a törvény, mármint a büntetőjogi, nem tesz semmit ennek az egésznek a megállítására. Az X% magatartásának figyelmen kívül hagyása egyértelmű üzenetet küld a többiek számára.
Ja, és ha már itt tartunk, az X% nem egy csekély létszám a nyugati világban. Rettentő sokan vannak. Látható példáját szolgáltatják annak, hogy mik a valódi szabályok, illetve ki mit engedhet meg magának.
A dolgok valódi rendjét hirdetik.
A dolgok valódi állása szerint pedig a kormányok és vállalatok fokozódó ütemben szállják meg az életünket és az elménket. A feministák nem néhány hibbant, akik meghódították a világot. Ők csak olyan hibbantak, akik segítettek néhány rendkívül zseniális és gonosz embernek eltörölni minden korlátot, ami a pórázra kötésünk útjában valaha is állhatott.
És most jön az N%. Ezek volnánk mi. Jóval kevesebb, mint az X%, de gyarapszunk, mialatt az X% sorai apadnak, de legalábbis kezdik magukat kitenni olyasmiknek, melyeket amúgy nem sokra tartanak.
Az igazságnak, valamint nyilvános megszégyenítésnek.
Kezdetnek szerintem megteszi.

Paul Elam, A Voice For Men

Forrás: A Voice For Men

[*] A jelölt hivatkozások a fordítótól erednek