A Mediameter, a médiakutatás és a közvélemény kutatás piacának feltörekvő szereplőjeként egy olyan közfigyelemre, populáris érdeklődésre is számot tartó reprezentatív kutatást is lefolytatott, amely érinti a nemi szerepekkel kapcsolatos társadalmi elvárások kérdéskörét is. A médiakutató cég kétezer magyar felnőttet kérdezett meg személyesen a harmadik negyedévben és az MTI-n keresztül hétfőn publikálta a reprezentatív kutatás eredményeinek egyes részleteit.
A kutatás egyik kérdéscsoportja a példakép választás kérdéseit firtatta és a következő következtetések levonására ad lehetőséget: A magyar felnőttek 40 százalékának van példaképe, akik általában családtagok, ismerősök, kisebb részben ismert emberek, hírességek. A felnőttek 20 százaléka egy családtagjára, barátjára és ismerősére tekint példaképként, valamivel kisebb hányaduk ismert sztárokat, hírességeket, celebeket nevezett meg, míg nagyjából egytizedük civil szakmákat például tűzoltókat vagy tanárokat választott. A megkérdezettek jelentős része a példaképek választásának indokaként az intelligenciát, a megfelelő észjárást, illetve a barátságos, kedves modort jelölte meg. Személyes ismerősök az átlagnál gyakrabban példaképei a 30-39 éveseknek, illetve a nőknek. Sztárokat, ismert embereket inkább a fiatalabb, 18-29 éves korosztály tagjai, valamint a hetente több alkalommal internetező népesség tagjai választják. A 60 évesekre és idősebbekre, az alacsonyabb iskolai végzettségűekre, illetve a nagyon ritkán internetezőkre jóval jellemzőbb, hogy nem rendelkeznek semmilyen személyes példaképpel.
A kutatás másik kérdéscsoportja a nemi szerepekről alkotott véleményt vizsgálta. A kutatásból az is kiderült, hogy a hazai felnőttek úgy érzik, a közepesnél kicsit közelebb állnak saját nemük ideális karaktereihez. Akik civilek, vagy barátok és ismerősök közül választottak maguknak példaképet, közelebb állónak érzik önmagukat az ideális karakterhez, mint azok, akiknek sztárok a példaképeik. A megkérdezettek majdnem fele azt gondolja, az ideális nő jellemző tulajdonsága, hogy családcentrikus gondolkodású, esetleg magát is feláldozva gondoskodik a családtagjairól, intézi a háztartással kapcsolatos ügyeket. Ugyanakkor csak minden negyedik ember említette azt, hogy az ideális nőnek csinosnak, szépnek, szexisnek kell lennie. Mindössze az emberek 20 százaléka gondolja azt, hogy az ideális nő értelmes, intelligens és tanult. Bár a közreadott anyag a férfiakra vonatkozóan egzakt számadatokat alig közöl, viszont általánosságban megállapítja, hogy a felmérés alapján az ideális férfi legjellemzőbb tulajdonsága az, hogy jó munkaerőnek számít, jól keres, stabil egzisztenciája van és így el tudja tartani a családját. Sok válaszadó szerint fontos, hogy az ideális férfi családcentrikus legyen, vegyen részt a család életében is. Tízből egy ember tartja fontosnak azt is, hogy az ideális férfi sportos, izmos legyen.
Ha a kutatást alkalmasnak tekintjük következtetések levonására, akkor azzal a megállapítással élhetünk, hogy a magyar társadalomban a hagyományos nemi szerepekre vonatkozó elvárások, elképzelések mélyen beágyazottak. A szerepmodellek lebontására irányuló gender-feminista törekvések hazánkban a közgondolkodásra a társadalomkutatás eszközével kimutatható, jelentős hatást nem gyakoroltak. Továbbra is elgondolkodtató kérdés lehet, hogy korunk társadalmi körülményei között ezeknek a szerepelvárásoknak mennyire könnyű vagy nehéz megfelelni, továbbá hogy ennek fényében ezek mennyire méltányosak a férfiakkal és a nőkkel szemben.
Forrás: MTI
És milyen könnyű lesz ezeket az adatokat kétféleképpen értelmezni… A feministák szerint a társadalom még mindig be akarja zárni a nőket a családi szerepbe – az értelmes emberek viszont azt fogják mondani, hát igen, a család érték. És a lányoknak pont annyira fontos egy jó anya, mint a fiúknak, szóval nagy hülyeség lenne azt mondani, hogy a nők családi szerepvállalásának nagyra értékelése “patriarchális nőelnyomás”. De azért lefogadom, hogy lesznek akik ide lyukadnak ki.
Pont ezt akartam írni. Majd biztos megint azzal jönnek, hogy a magyar egy “macsó” társadalom, illetve az emberek még nem elég “érettek”. Egyébként most olvastam, hogy Amerikában a legjobban a környezetvédők és a feministák irritálják az embereket.
Azonban ez ismét logikussá teszi a kérdést, amit már az X%-nál is feszegettünk: ha mindenki utálja őket, akkor miért ilyen sikeresek?
OFF, de megint tombolnak a feministák, egyre erőszakosabbak: http://apologetika.blog.hu/2013/12/04/abortuszparti_feministak_tamadtak_katolikusokra
Egy idevágó szociológiai felmérés szerint (Dupcsik-Tóth 2008) inkább sosem volt más választása az embereknek a magyar társadalomban, mint a családi kapcsolatokra támaszkodni, mint legfőbb erőforrásra, ezt ők familizmusnak nevezik. Az elmúlt 100-120 év egyetlen államformájában sem volt más alternatíva, legfeljebb az utóbbi 23 évben lett egy szűkebb értelmiségi-vállalkozói rétegnek lehetősége arra a jövedelmi viszonyai alapján, hogy ne házasodjon meg, ha nem akar. A valós választani tudáshoz, a megfelelő számú alternatívához ugyanis nyugat-európai szintű társadalmi szerveződés kell, erős civil szféra, megtartó szociális rendszer és ennek megfelelő bizalmi szint állam és állampolgár között, ami Mo-n mindig nagyon alacsony volt. Az értékrend kettős hátterű: egyrészt mélyen gyökerező ideológiai meggyőződést is tükröz (a magyar családcentrikus), de gazdasági kényszer is volt mindig, mert egyedül nem tudott boldogulni az ember, muszáj volt megházasodni. Az egyik legérdekesebb dolog egyébként, hogy a házassággal kapcsolatos hagyományos attitűd erőssége mellett a valós viszonyok mennyire más képet mutatnak: a családok kis hányada hagyományos család (apa-anya-több gyerek), a nagy többség elvált-egyszülős, kezdettől egyszülős, élettársi kapcsolatban élő, szingli, három generáció együtt, de a szülő- és/vagy nagyszülőpár egy tagja hiányzik, mozaikcsaládok, mingliség (különlakó együttélők), stb stb. Szóval elég színes képet mutat, miközben a nagy többség szíve szerint, ha megtehetné, hagyományos családban élne. Ez az ellentmondás egyébként egy csomó társadalmi feszültséget szül.
És mindezt úgy, hogy a feminizmus Mo-n sosem volt mérvadó irányzat, hogy életmódot tudatosan meghatározó szerepe lett volna.
A cikk: http://www.demografia.hu/letoltes/kiadvanyok/Demografia/2008_4/Dupcsik_Toth.pdf
“egyedül nem tudott boldogulni az ember, muszáj volt megházasodni”
Ez kicsit úgy hangzik, mintha a házasság valami szükséges rossz lenne. Én úgy tudtam az emberek általában azért házasodnak, mert szeretik egymást és közös gyerekeket akarnak.
“a feminizmus Mo-n sosem volt mérvadó irányzat”
Ó, dehogynem. A szocializmus szerves része volt, egyszerűen csak nem nevezték feminizmusnak. Az orosz munkásnő-ideál pontosan ugyanaz, mint Rosie the riveter. Mivel a feminizmus alapvetően marxista alapokon nyugszik, ők próbálták ki először, csak nem kezelték külön mozgalomként. Része volt a nagy egyenlőségi terveiknek. Bele is buktak rendesen…
“Ez kicsit úgy hangzik, mintha a házasság valami szükséges rossz lenne.”
Miért, szerinted férfiszemszögből nem az? Eltartasz valakit a gyerekeivel együtt, hogy kéznél legyen a pina. És akkor tegyük hozzá, hogy a férfit nem is arra találták ki, hogy egyvalaki kelljen neki csak folyton.
“Én úgy tudtam az emberek általában azért házasodnak, mert szeretik egymást és közös gyerekeket akarnak.”
A mesében biztosan. :) A valóságban meg azok a nők akarnak házasodni, akik egyedül nem boldogulnak az életben.
Aki meg igen, az általában nem is nagyon akar házasodni, ha megnézed az ilyeneket.
És ebből a kutatásból világosan látszik, hogy tulajdonképpen a közfelfogás is ilyen ezzel kapcsolatban. Nem nagyon van kölcsönös együttműködés, hanem egyoldalú megfelelés van a nő igényeinek, elvárásainak. A gyerek is a nő elvárása általában, a férfiak jól megvannak gyerek nélkül. Tehát a nő elvárásai vannak társadalmi normává emelve a házasság által.
Van aki szeretne családot. Persze jó dolog a szex, egyeseknek még jobb ha változatos, de annak is megvan a maga varázsa, ha gyerekeid születnek és felneveled őket. Talán furcsa ezt tőlem hallani a sok evolúciós biológiai szöveg után, de többek vagyunk szexre tervezett biorobotoknál.
Hogy a házasság intézménye eleve a nőknek ad többet, és hogy jelenlegi formájában kész rablás, az persze nehezen vitatható. Dehát ez van. Ha férfiként akarsz saját gyerekeket, és szeretnél a nevelésükben is részt venni, kénytelen vagy megegyezni egy nővel a feltételekről.
Kedves brandon,
úgy gondolom, hogy az általános vélekedéssel (vagy inkább a vicces klisékkel) ellentétben a férfiak legalább annyira szeretnének házasodni, mint a nők, sőt. Akármennyire is komolyan gondolkozik a férfi egy induló kapcsolatról, ha 2 hét (3-4 randevú) után megkéri a kezed, az ugyan egy nőnek sem esik rosszul, de lehet, hogy inkább elriaszt, mint meggyőz a komolyságáról. Szóval, ha már ennyi idő után eldöntötte, hogy csak te és más senki, akkor is várjon még legalább egy kicsit a lánykéréssel. :) Persze, hozzá kell tenni, hogy mint mindig, kivételek itt is lehetnek. :)
“A valóságban meg azok a nők akarnak házasodni, akik egyedül nem boldogulnak az életben.
Aki meg igen, az általában nem is nagyon akar házasodni”
Te aztán nem vagy túl jó véleménnyel a nőkről. :) Szerintem az igazán boldog, teljességében megélt élethez mindenkinek szüksége van társra. Persze, nem akármilyenre; pont ez a nehéz az egészben, és ettől olyan gyönyörű, ha sikerül megtalálni a “foltunkat”. :) Nagyon sokan vannak együtt valakivel csak azért, hogy ne legyenek egyedül, vagy egy “nem az igazi, de perpillanat jó lesz” partnerrel. Ezek a kapcsolatok halálra vannak ítélve. Nem érdemes belemenni. Ne érts félre, a “nem akármilyen” partner alatt nem valami extra dologra gondolok, nem kell sem szabályos férfiszépségnek, sem milliárdosnak, sem hú, de különlegesnek lenni. Az a fontos, hogy megtaláld a másikban azt, amiről úgy érzed, hogy mindig rá vártál… Hallgatni kell arra a bizonyos belső hangra, ami nektek, férfiaknak is van, ami tévedhetetlenül szokott jelezni, csak sajnos legtöbbször jön a racionális elme, és azonnal felülír ezer és egy érvet felhozva, hogy miért is lehetetlen itt és most az, amit érzünk… Hacsak nem baltázunk el valamit, de nagyon, egész biztosan megérezzük, ha ilyen társsal hoz össze a sors.
Nem, persze ott volt az érzelmi kötődés iránti igény is, mint minden egészséges embernél, DE ha neadjisten te mégsem akartál, de házat építeni, saját otthont pedig igen, kénytelen voltál megházasodni, hogy a rokonság-baráti kör segítsen neked felépíteni álmaid házát gebinbe-okosba-tmk-ba. Ez így működött. Lakáskiutalás is csak családosoknak járt.
Ó, dehogynem. A szocializmus szerves része volt, egyszerűen csak nem nevezték feminizmusnak.
Főleg Rákosi alatt, de a Kádár-korban is a szaporodás parancsának alárendeltek minden más megfontolást, hogy legyen elég munkáskéz, ami felépíti a szocializmust. A nő persze hogy meg volt becsülve, mert ő szüli a gyereket, meg ülhetett traktorra, keverhette a maltert. De ezt összekeverni a feminizmussal, hát… felszínes hasonlóság van csak köztük. Ha nem szült gyereket, a társadalmi értéke a nullához közelített, saját maga miatt nem sok minden járt neki, különjogok meg főleg nem. A cucilizmus meg egyszerűen a gazdasági életképtelenségébe bukott bele. A “virágzó feminizmus uralta Nyugaton” ma sem látszik komolyabb repedezés a rendszerben (akkor is, ha ezt csuklóból megtámadod majd).
1.Ö hát nemsokára iszlám köztársaságok lesznek nyugaton, ez elég nagy repedés a rendszeren…Svédország lesz az első áldozat.
2. A gazdasági erő lassan keletre Ázsiába terelődik …
1. Igen, lehet. Eltolták a fene nagy bevándorlási liberalizációval. De minden propaganda ellenére én nem látom azt a rohadt nagy gazdasági hanyatlást náluk. Bárcsak itt lenne akkora…
2. … és vagy ötven-hatvan év múlva el is ér odáig. Azok a cudar harmadik világbeliek nem is oda sereglenek csőstül, hanem az EU-ba meg USA-ba.
Sajnos nem találtam azt az interjút Jankovics Marcellel, amelyben azt mondta, hogy állami megrendelésre gyártották a feminista rajzfilmeket.
“Az osztályharc legrégibb ismert formája a monogám házasságban élõ férfi és nõ között kialakuló ellentét. Az osztályelnyomás legõsibb formája a nõk férfiak általi elnyomása.”
– Friedrich Engels: A család, a magántulajdon és az állam eredete
Hááát, azért a feminizmust a szocializmus szerves részének nevezni egy kicsikét erős. Inkább azt mondanám, hogy ami a rezsim hasznára volt azt átvette, ami meg nem azt nem. Csak egy példa:
“Leghíresebbé azonban a róla (Ratkó Anna) elnevezett születésszabályozási törvény tette. Bár a törvény az MDP felső vezetésében született, neki nem volt beleszólása, csupán arc volt a rendelethez, mégis az ország vele azonosította a törvényt. A törvény megtiltotta a terhesség művi megszakítását, az abortuszt. Propagandát folytattak a gyermekvállalás mellett, még akár házasságon kívül is. Bevezették a gyermektelenségi adót, amelyet az a 20 és 50 év közötti férfi, illetve 20 és 45 év közötti nő volt köteles fizetni, akinek már volt keresete, de gyereke még nem. Az adó az adóalap 4%-ára terjedt ki.” (forrás:wikipedia)
Propagálták a női munkavállalást és jogi egyenlőséget, viszont tiltották az abortuszt. Lehet, hogy közös alapokon nyugszanak, de nem sok közük van egymáshoz.
Nem azt mondtam, hogy a feminizmus a szocializmus része. (Bár tény, hogy elsősorban a baloldal nyomatja.) Azt mondtam, hogy Mo-n igenis létezett feminizmus, csak nem nevezték annak – simán csak a szoci rendszer egy aspektusa volt, amit nem illettek külön névvel azon túl, hogy férfi és nő között egyenlőséget akartak létrehozni.
A feministák sosem ragaszkodtak semmilyen nézetükhöz, úgy váltogatják őket mint más az alsóneműt. (Tudod, vannak pornóellenes és pornó-pozitív feministák, stb.) A szüfrazsettek például erősen ellenezték az abortuszt; azt hirdették róla, hogy a férfiak fegyvere a nők ellen. Szóval Ratkó nem minősül ellenpéldának semmilyen értelemben. A feminizmus egy politikai eszköz, és akkoriban a politikának az állt érdekében – tehát a feministák azt hirdették. Szinte nincs olyan nézet, ami a feminizmus történelmében és ágazatai között állandó lenne és koherens; ami meg igen, az hazugság. Én azt hiszem egyet ismerek, és az az, hogy a férfiak elnyomták/elnyomják a nőket. Ennél nagyobb baromságot ki sem találhattak volna…
Mondjuk azt, hogy volt nyugati típusú feminizmus és keleti típusú feminizmus. Mindkettő azt mazsolázott ki belőle amit jónak látott az aktuális céljaihoz. Szerintem három feminista már összeveszne, hogy mi is a feminizmus :)))
Nem akarok senkit lehurrogni a szaktudásomra hivatkozva, viszont lusta vagyok linkeket keresni a történelmi összefüggések alátámasztására. Zsákutca.
A keleti és a nyugati feminizmus egy; az eltérések nem földrajziak, hanem csak azt tükrözik, hogy melyik politikusnak éppen mi az érdeke, illetve hogy a feminista sorkatonáknak milyen az egyéni ízlése. Bármiből bármit ki tudnak hozni, ettől olyan jó fegyver a feminizmus. Az abortusz tiltása pont ugyanannyira nevezhető a nők érdekének, mint a legalizálása, csak a megfelelő magyarázatot kell alátenni.
Leninék egy az egyben meg akarták valósítani Marxék elképzeléseit a feminizmusról, és neki is álltak. Olyanannyira jól sikerült nekik, hogy mire észbekaptak már szétesőben volt a társadalom. A nőket belökték a munkahelyekre, a válást megkönnyítették, a gyerekeket kvázi az állam nevelte, stb. Mindezek miatt rájuk zuhant egy olyan társadalmi válság, amit nem tudtak kezelni, és akkor megpróbáltak visszacsinálni mindent. Ha olyanom lesz keresek erre linket, aki meg olyan természetű, az higgye el nekem :D lol
A lényeg, hogy pont ugyanazokat az alapelveket használták, mint a modern feministák, és ugyanarra az eredményre is jutottak, csak ők sokkal gyorsabban. De már mi is látjuk a szakadékot az alagút végén, szóval nem nagy dolog rájönni, hogy ugyanazt csinálják velünk, ugyanazzal az eredménnyel, csak lassított felvételen. Az meg szimplán a történelemoktatás hiányossága, hogy a modern ember nem tud ezekről a múltbeli eseményekről. Így aztán annál nehezebb az én dolgom, mert nem tudok rájuk érdemben hivatkozni.
A történelemoktatás már csak ilyen, elhallgatja azokat az eseményeket amik a hatalmon lévőknek kényelmetlenek, más eseményeket túlhangsúlyoznak amik fontosak céljaik érdekében.
Ez nekem is feltűnt már, és az jutott erről eszembe, akár mi is nevezhetnénk magunkat antifeminista helyett feministának. Mondjuk “férfipozitív feministák”. Hiszen valóban akkora gyűjtőfogalom a feminizmus, hogy akár ez is beleférne. Az antifeminizms feminista definíciója nem igaz ránk (mivel az kb. senkire sem igaz, az egy szalmabáb). Aztán, egyenjogúságot akarunk, tehát a feminizmus legalapvetőbb definíciójának megfelelünk.
Elképzelem, mennyivel nehezebb volna reflexből visszatámadni valakire, ha úgy kezdi a vitát, hogy “én is feminista vagyok, de vitatom ezt meg ezt meg ezt az állításodat”.
Ahogy már felvázoltam, nekünk kellene a ‘tényleges egyenlőségpárti feministáknak’ lenni, és akkor a minket támadó gonosz ntifeministákat akár börtönbe is csukathatjuk majd hamarosan…
Ez tényleg jó ötlet. Ha liberálfeministaként aposztrofálnánk magunkat, sokkal inkább hallgatnának ránk, mint antifeministaként.
És akkor lenne lehetőségünk ellensúlyozni a radikális feminista túlkapásokat, amikből az androfób törvények nőnek ki.
Ahogy elnézem a vitát, leginkább olyan, mint a vakok esete az elefánttal.
Ez a párbeszéd is jól mutatja, hogy többféleképpen lehet tekinteni a feminizmusra. Egyrészt értelmezhető politikai erők társadalombefolyásoló, manipulatív eszközeként, politikai irányzatként, másrészt szemlélhető valódi civil, társadalmi folyamatként is. Emellett korántsem elképzelhetetlen mindezeknek egyidejű létezése, hatása sem. Én úgy látom, hogy a magyar társadalomban jelenleg sokan és sokféleképpen igyekeznek visszaélni a feminizmussal, sokan akarnak önmaguk népszerűsítésére egyfajta nőpolitikát alkalmazni. Nem hiszem, hogy ezeket a sokféle törekvéseket jelenleg lehetne azonosítani egyetlen érdekcsoporttal.
Ami engem érdekel, az a valódi társadalmi jelenség, amit nevezhetünk az átlag nő következményes feminizmusának, vagy a közgondolkodás feminizmusának is. Engem az a végeredmény érdekel leginkább, ami egy átlag női fejben van, és sokkal kevésbé tartom fontosnak, hogy pontosan milyen manipulációk eredményeként került oda.
Azt gondolom, hogy ha bárki hisz abban, hogy a feminizmuskritikának lehet társadalomjobbító eredménye, akkor egy ilyen törekvésnek kevésbé érdemes a feminizmus indítékain polemizálni, sokkal inkább fontos az átlátható társadalmi párbeszédeke koncentrálni, még akkor is, ha az nem minden esetben tárja fel mélységében és teljesen valósághűen a feminizmus amúgy is sokat vitatott, amúgy is túl sokféle gyökereit.
Inkább azt mondanám, hogy ami a rezsim hasznára volt azt átvette, ami meg nem azt nem.
Van ilyen máshol is. Kína éppen most formálja saját képére a kapitalizmust.
Sztárokat, ismert embereket inkább a fiatalabb, 18-29 éves korosztály tagjai, valamint a hetente több alkalommal internetező népesség tagjai választják.
Azért ez durva értékválságot tükröz. Aki balsorsa vagy balgasága folytán (mint én) próbált már órát tartani középiskolában, pontosan tudja, hogy egy tanárnak nem sok tekintélye van a tizenévesek előtt, de ezek szerint a szülőknek sem sok.
Pár dejják csattanásokkal meg lenne szégyenítve, lenne kuss.
Nevelés kérdése, kezét csókolom. :-)
Nem irigylem a mai pedagógusokat, hiszen minden fegyelmezési eszköz ki van véve a kezükből. Azért azt a tanárnőt, aki “belöki” a gyerekeket a tornacsarnokba (tornaóra vagy tököm tudja mi címén), aztán egy padon facebookozik a telefonján, szintén fegyelmezni kellene. Közben a gyerekek tönkretesznek mindent, ami körülöttük van, de kit érdekel??? Sajnos ezt én a saját szememmel látom, mikor pingpongedzést tartok.
Én a tanáraim többségére jó szívvel emlékszem, pedig jó pár pofont kaptam általánosban, de hát megérdemeltem, így felnőtt fejjel nézve…
Mit tanít, kedves Athena?
Kinek a neveléséé? A szülők 90%-a csődöt mondott manapság?
Az a tanárnő vagy kiégett vagy nemtörődöm lehet, vagy mindkettő. Rejtett agresszió is megbújhat az elhanyagolás mögött, találkozom mindegyikkel a kollégák között, igaz, én csak heti két órában vagyok óraadó, ők meg főállásban nyomják, úgyhogy valahol érthető. Ha át akarsz adni valamit nekik, először túl kell kiabálni a hangzavart… rettenetes. Érettségiző 11.-eseknek tanítok pszichológiát, ami egyeseket leköt, mert érdekesnek találják, mások meg sem próbálják befogadni, megint mások meg harsányan demonstrálják egész órán, hogy ők a “rossz” gyerekek, nehogy valaki véletlenül strébernek tartsa őket.
Nekem is teljesen más emlékeim vannak a gimnáziumból, de abból sajnos már nem lehet kiindulni, hogy egy generációval ezelőtt milyen volt az iskola… az túl régen volt.
,,Érettségiző 11.-eseknek tanítok pszichológiát”
pff reménytelen. Sokkal primitívebbek mint mondjuk az általános iskolás ötödikesek. egyébként ezen az oldalon mindenki tanár ?
Rejtett agresszió is megbújhat az elhanyagolás mögött, találkozom mindegyikkel a kollégák között, igaz, én csak heti két órában vagyok óraadó, ők meg főállásban nyomják, úgyhogy valahol érthető. Ha át akarsz adni valamit nekik, először túl kell kiabálni a hangzavart… rettenetes.
Érdekes, ha én rászólok valamelyik gyerekre, általában szót fogad, pedig nem vagyok se tanár, igazából edző se (nincs ilyen képesítésem). Persze ezek általános iskolások, felsősök, de az ötödikesek nagyon hülyék- amit betudok életkori sajátosságnak-, a nagyobbaknak már több eszük van. Hozzá kell tennem, ha már tízen vannak, az már az én idegrendszeremet is igénybe veszi, jobban szeretem, ha csak 4-6 gyerek van. Viszont azt látom rajtuk, hogy nagyon hálásak a figyelemért. Életükben nem kaptak ennyit az iskolában.
Hadd legyek egy kicsit szexista: a férfitanárok hiánya borzasztó, és különösen szembeötlő a fiúgyerekeknél. Nem mintha a női tanárok rosszak lennének, de amit ők tudnak, az csak az érem egyik oldala.
A tanári tekintélyről és tiszteletről a Holt költők társasága c. film jutott eszembe. Több olyan tanárra lenne szükség, mint Robin Williams karaktere, John Keating.
Azt megjegyezném, hogy a fiúk jobban teljesítenek, ha a tanárnak tekintélye van.
Ez azon kevés filmek egyike, amelyben nem csalódtam a könyv után.
http://velvet.hu/randi/2014/12/11/ami_a_jo_szexnel_is_fontosabb_az_idealis_partnerben/
“Folytatjuk a FeelingFinderrel közös posztsorozatot, és ezúttal azt vizsgálták az elemzők a Dr. Csernus Imre nevével fémjelzett kapcsolati böngészőnél, hogy ki mit gondol az ideális nőről és az ideális férfiról. Igen, a nők és a férfiak véleményét is megkérdezték mindkét témában, így az alábbi adatokból nemcsak az derül ki, hogy melyik nem mit vár el a másiktól, hanem az is, hogy ki hogyan képzeli el saját szerepét egy harmonikus kapcsolatban.”
Borzalom :) Az emberek többségének fogalma sincs arról, mi tenné boldoggá. Vannak elképzelések, hogy ki mit akar, de amikor azt kapják, általában nem úgy sül el, ahogy képzelték… Pontosan azért olyan zűrös manapság a kapcsolatok helyzete, meg azért olyan nehézkes randizni, mert a média ilyen hülyeségekkel tömi az emberek fejét.
Nem tartom hülyeségnek.
Tetszik, hogy jócskán eltér azoktól a tényleg marhaságoktól, miszerint a férfiaknak a nők csak cselédnek vagy kurvának kellenek. És azoktól is, miszerint a nőknek csak a férfiak pénze és egzisztenciája kell.
Persze, “álomnő” és “álompasi” nem létezik, de a másik végletet sem tanácsos alapul venni a párkeresés során.
“Tetszik, hogy jócskán eltér azoktól a tényleg marhaságoktól, miszerint a férfiaknak a nők csak cselédnek vagy kurvának kellenek. És azoktól is, miszerint a nőknek csak a férfiak pénze és egzisztenciája kell.”
Valahol pont ez a baj, hogy a kérdésre válaszolók egy idealizált képet adtak elő, kvázi azt ikszelték be, amiről tudták, hogy a kísérletvezető bácsi/néni látni szeretné. Persze, mindenkinek csak az kell, hogy tutujgassák, a szex meg nem is olyan fontos… Sok sikert annak, aki ez alapján akar kapcsolatot építeni.
Nevezz cinikusnak, de hogy a férfinél nem számít a nagyvonalúság… Ugyan már. Az “elfogadás” meg eleve hülyeség, egy félreértett gondolat. Senki nem fog senkit feltétel nélkül elfogadni, és ha igen, annál rosszabb. A totális elfogadás mellett a kapcsolat ugyanúgy megromolhat, mint a huzat. A másikat megérteni kell, és aztán segíteni neki abban, hogy a saját módján fejlődhessen. Az elfogadás lustasághoz vezet, elkényelmesedéshez, ami a romantika halála.
Az meg, hogy a nő felnéz a férfire… Marhára összetett kérdés. Nem azzal teszi a nő a férfit boldoggá, ráadásul nem is tudja befolyásolni. Az ilyesmi nem akaratlagos. A férfinak kell tenni érte, hogy a nő tisztelje, különben a nő kiszeret belőle.
Mivel lehet boldoggá tenni a nőket? Vonzónak kell lenni és annak is maradni. Ambíciózusnak kell lenni, határozottnak, építeni kell a karriert, nem szabad gyengeséget mutatni a nő előtt, ésatöbbi. Amíg a nő vonzónak tart, addig a részleteket automatikusan elkeni a tudatalattija, megbocsát mindent és jó a szex. Ha ez nem megy, akkor lehet a férfi akármilyen kedves és megértő, szervezhet akármennyi programot, nyújthat stabilitást, és elfogadhatja a nőt akármilyennek, akkor is kapufa.
Mivel lehet boldoggá tenni a férfiakat? Vonzónak kell lenni és annak is maradni. Illetve ehhez jön még a kaja (háziasság), meg a drámázás minimalizálása.
Értelek. :o) És egyet is értek.
Csak épp egymás mellett beszélünk két dologról.
Én azt láttam benne, amit leírtam, és az is reális, amit te írsz. Két nézőpont, amelyek nem mondanak ellent egymásnak. Biztosan mások másképp látják, értelmezik.
A vonzóság mindenki számára más, ezt kipipálhatjuk. Az évek folyamán ha változik is a párom, nem veszíti el a vonzóságát, mert a változás folyamatos, hozzászokom.
Az elfogadás: ha tudom, hogy nem tudok együtt élni valamilyen tulajdonságokkal, akkor az azzal a tulajdonságokkal rendelkező emberrel sem valószínű hogy együtt tudnék élni, nem tudnám elfogadni. (Itt szokták sokan elkövetni a nagy hibát, hogy tudják, hogy nem fogadja el, de úgy gondolja, majd megváltoztatja.) De kompromisszumokat mindenki köt. Itt jön a megértés – amit te írtál. A romantikához nem tudok hozzászólni, nem igénylem – szerintem a romantikáról alkotott fogalmam nincs a helyén – ezt Kori egyik privát reakciójából sejtem. :o) (Elmeséltem neki valamit, amire ő azt mondta, hogy romantikus. Szerintem meg semmi romantika nincs benne.) :o)
A nagyvonalúság is elég egyéni. Ki, mit tart nagyvonalúnak.
A jó szex szerintem fontosabb, mint a sok közös program – a szex is közös program… (Drágám, kések, nyugodtan kezdd el nélkülem…)
Vonzónak lenni és annak is maradni – szerintem sokkal könnyebb úgy, ha az ember lánya nem szépíti ki nagyon magát a randikra, mert utána túl nagy a kontraszt a randis esti jónő és a lazuló, macinacis, álmos, esti csaj között.
A drámázás a kommunikáció hiányából szokott adódni.
Amikor azt mondom, hogy egy doboz jól behűtött búzasör tenne boldoggá, és utána iszom egy doboz jól behűtött búzasört, akkor általában boldog is leszek tőle.
Nem nagy ördöngösség a boldogság, csak következetesnek kell lenni az elképelésekben.
Ez csak kicsiben (férfiaknál?) ennyire egyszerű. Kérdezz meg egy nőt, hogy milyen pasi tenné boldoggá, és biztos fel fog sorolni legalább egy tucat olyan tulajdonságot, amit a valóságban 5 percig nem bírna elviselni egy férfiban.
Na igen, ugyanennek az inverze viszont egy 3-4 tételes totál commonsense cetlicske, ami ha teljesülne, azzal bármely férfi megfogná az isten lábát, dehát ugye nőktől bármit elvárni manapság…
Néhanapján olyan érzésem van, hogy nincs olyan nagyon elrugaszkodva a valóságtól a régi vicc.
Az a kitétel, hogy a férfi se tudná, mi tenné boldoggá egy nőben, csak egalitárius udvariaskodás.
Megváltozott a férfitudás jellege is:
https://youtu.be/bP4ejUQ_pS0?t=173
Az ideális nő is jól keres. Az ideális nő használati tárgy. Úgy ugatnék, de már ahhoz is üres lófaszok vagytok, hogy valakibe belekössek. Rakás szart nem értek, mert csak tönkrecseszitek a maradék normális nőket.