A címben sugalltak ellenére a feminizmus csak közvetve kerül terítékre. Nem célom a feminizmusról értekezni, csak annyiban, amennyiben olyan tüneteket produkál, mint minden aktivista, forradalmi, mozgalmi szerveződés. Tehát itt és most a feminizmus kapcsán általánosabban szeretném a kérdést megragadni. Amit leírok, az érvényes lehet a feminizmusra IS.
Kétségtelen, hogy minden, ami egy társadalom mélyreható átalakítását célozza, és eredményezi, forradalminak számít, még akkor is, ha nem kapcsolódik hozzá barikád, felkelés, utcai harcok, erőszakos hatalomátvétel.
A forradalom sajátossága a pusztítás (is), hiszen nem lehet valamit úgy átalakítani, hogy közben ne rombolnánk le azt, ami régi, ami a változás útjában áll, tehát minden forradalmi mozgalom egyúttal harcos és agresszív is. A harcban a cél az átalakítás és a győzelem, nem pedig a méltányosság, az igazság elvont fogalma, vagy a belátó szelektálás, hogy mi maradjon meg, és mi nem. A forradalomban ott van a maximalizmus, a totális hatalom igénye, tehát csak annyiban köt időleges kompromisszumokat, amennyiben rá van kényszerítve, vagyis amikor nem tudja közvetlenül átvenni a hatalmat, és erőszakkal átszervezni, likvidálni, felszámolni, kiiktatni az összes akadályt.
Tehát harcolnia kell, ezért az ellenfél minden gyengéjét, hibáját, botlását el kell túloznia, fegyverré kell kovácsolnia. A forradalom nem lehet méltányos a régi renddel, annak képviselőivel, mert akkor nem forradalom (maximum reformtörekvés). A forradalomnak el kell túloznia a saját alávetettségét, és el kell túloznia az uralmon levő rend sötét arcát, mert ha nem növeli meg a kontrasztot mesterségesen, akkor a mozgalom dinamikája alábbhagy, és a markáns határvonalak eltűnnek.
Ha a forradalom lassú harcra van kényszerítve, akkor nem mutatkozik meg úgy a maga valójában az “erőszakkal” való összefonódása, mint ha ténylegesen átveszi a hatalmat. Ekkor kénytelen kis lépésekkel operálni, és mivel mindig aktuális célokat, változásokat tűz a zászlajára, a végcél jellege, ami önnön természetéből fakad, rejtve marad – ilyenkor jelenik meg a radikális, türelmetlen mag, amely nem tud megbékélni a lassú és kiegyezéses taktikával. A kérdés mindig az, hogy a radikális forradalmi elit csupán periférikus jelenség, vagy a forradalom valódi arca.
(Rögtön pontosítom az erőszak fogalmát: sokkal tágabban értem, mint pusztán fizikai atrocitás. Az erőszak az erő alkalmazása, függetlenül attól, hogy ez az erő pusztán a szavak ereje, a tematizálás hatalma, vagy a kirekesztésből fakad. Ahol nem reform a cél, hanem a régi lebontása, ott az erőszak a valódi arca a törekvéseknek, a vita csak kényszerűség, amely helyettesíti a totális hatalom nélkül megvalósíthatatlan radikális átalakítást – vagyis a nyílt erőszakot.)
Fontos a mozgalmiság szempontjából a szimbolikus ügyek felkarolása, illetve a konkrét és egyedi esetek általánossá emelése. Ha megütnek egy aktivistát (és ennek kiprovokálása olykor még céllá is válik!), az az elnyomás ékes bizonyítéka, függetlenül attól, hogy valójában miért ütötték meg. Mártír lesz, aki szimbolizálja mindazt, ami ellen és amiért a mozgalom harcol. A valódi eset sohasem érdekes, csak amit belőle lehet kreálni, és kiabálással mindig el lehet nyomni az igazságot. A mozgalmat a hatás érdekli, ezért egy pontig nyugodtan kalkulálható, hogy a hazug tematizálás többet hoz, és a tényekkel szemben is nekik fognak hinni, akik meg nem, azok úgyis inkább az ellenséghez tartoznak.
Az arcátlan hazugság és nagyotmondás bátorsága és vakmerősége mindig magában hordozza a meggyőzés valószínűségét, hiszen főleg az, aki egy erkölcsi üggyel kampányol, már eleve élvezhet olyan bizalmat, hogy szólhat ellene akármennyi tény, a bizalmi tőkéjénél fogva neki fognak hinni. Amúgy végső esetben még azt is fel lehet vállalni, hogy a konkrét eset valóban nem az, aminek beállították, de attól még a probléma globálisan létezik (és máris lehet újra tematizálni). Tehát a hazugság nem hazugság, csak másként igaz! Éppen a hazugság eme fordított logikájából fakadóan nincs aktivista, aki úgy fogná fel, hogy hamisít, hazudik. “Az Ügy igazol, tehát igazzá tesz!”
A mozgalmi agresszivitás és aktivizmus biztosítja mindig a tematizálás hatalmát, mert a kezdeményezés fölényt teremt. Aki kiabál, hogy meglopták, megverték, bántalmazták, az mindig helyzeti előnyben van azzal szemben, akit az akár teljesen légből kapott vádak illetnek. A védekezés mindig erőtlenebbnek hat, mint a támadás, és a védekezésnek mindig magyarázkodás jellege van, akármennyi érvet és tényt tud is a maga oldalára állítani. Ha egy (forradalmi) mozgalom nem képes hazudni, túlozni, propagandát kifejteni, támadni, halálra van ítélve, mert elveszíti a tematizálás képességét, csökken a támogatóinak tábora, hiszen úgy tűnhet, hogy megalkudott a fennálló renddel.
Minden forradalmi mozgalom valós jelenségeket kell hogy megragadjon, mert enélkül csak egy alternatív és szélsőséges csoport marad tömegtámogatás nélkül. Az, hogy valós jelenségeket ragad meg, nem azt jelenti feltétlenül, hogy azok egyúttal minden esetben valódi problémák is – elég meggyőzni tömegeket arról, hogy de mégis azok súlyos problémák, csak a régi rend hitette el, hogy nem. A forradalmi tematizálás pszichológiája ugyanis arra épül, hogy át kell értelmezni a fogalmakat, a fennálló viszonyokat. Ha sikerül kimutatni, hogy az addigi gyakorlat, amely mindaddig csak keveseket zavart igazán, valójában egy negatív gyakorlat, akkor sikerül felborítani az egyensúlyt, és azok is szenvedni kezdenek a helyzettől, akik addig azt természetesnek és normálisnak találták. Ha bebizonyítják valamiről, hogy az nem szabadság, hanem rabság, akkor kellő számú ember érezheti úgy, hogy lázadnia kell.
Mert a forradalom nem csak azt jelenti, hogy a régi hatalom szerkezetét lebontjuk, és a hatalmat újjászervezzük, hanem azt is jelenti, hogy az egész nyelvezetet átalakítjuk: tehát ami tegnap pozitív volt, az mától negatív. Ami tegnap még erény volt, az ma már bűn.
Megint hangsúlyoznom kell, hogy minél inkább forradalmi egy mozgalom, annál radikálisabban el kell vetnie mindent, ami a régihez tartozik. Itt már nincs helye mérlegelésnek, nincs helye annak, hogy megtartsuk azt, ami a régiben jó volt, mert a régiben – a forradalmi logika szerint – semmi nem lehetett jó. Vagyis, ha ezt nyíltan nem is vállalhatják olykor, a belső dinamika szerint a végső célkitűzés az, hogy mindent átalakítsanak, még akkor is, ha nyilvánvaló valamely átalakítás értelmetlensége. Csak azért kell átalakítani, mert a régit el kell pusztítani, és mert mozgásban kell maradni, eredményeket kell felmutatni, ügyeket kreálni. Bármi átvétel a régiből az újba igazolhatja a régi rendet, és akkor a farkas már be is tette a lábát a nyílásba, és még képes rá, hogy visszajöjjön a házba.
Ha a forradalmat nem korlátozza semmi külső kényszer, tehát megvalósulhat a saját természete szerint, akkor jönnek az internálótáborok, a tömeges gyilkosságok, az üldözések – bár hivatalosan ez mindig csak átmeneti. Mert minden forradalom, még a feminista forradalom belső logikája is ugyanaz, és ugyanaz a türelmetlenség és indulat hatja át, amelyet csak fokoz, hogy nem élheti ki nyíltan magát, nem számolhat le nyíltan az ellenséggel! Persze van különbség aközött, hogy a régi rendet az arisztokrácia, vagy a másik nem képviseli és szimbolizálja!!!!!
Ha egy forradalmi mozgalom azért indul (látszólag), mert el akar törölni kiváltságokat, és ki akarja terjeszteni a jogokat, mindaddig, amíg megőrzi belső lendületét és erejét, nem képes megállni, még ha a meghirdetett célokat el is érte maradéktalanul. Mozgalmi logikája ugyanis nem állhat meg semmilyen ponton. Az aktivizmus ügyek felkarolását, és ügyek kreálását is jelenti. Mindazok, akik a mozgalmi logika hordozói, létük értelmét veszítik el ügyek nélkül, ők ebből élnek (és nem az egzisztenciális érdekre gondolok, hanem a létük tényleges értelmére és céljára). Tehát az új ügyek, célok, eszmények előállítása öntudatlan szükségszerűség. Soha egyetlen mozgalmár nem fogja azt mondani, azt érezni, hogy a cél megvalósult, mert ilyen pont nincsen. A túlhajtott aktivizmus minden hibát, minden botlást, minden esetet, amiből csak ügyet lehet csinálni, meg fog ragadni: így a harc mindig új szintre helyeződik.
Olykor egy háború lehet eszköz a győzelem eléréséhez, a célok győzelem általi megvalósításához. Van azonban olyan, amikor a háború nem eszköz, hanem cél, mert azok, akik életük értelmét a háborúban, a harcban találták meg, érdekeltek a háború permanens fenntartásában. Ha győznek, új ellenség kell nekik, mert harcolni akarnak. Ilyenkor minden, a háború oka és deklarált célja csak elfedi a lényeget, csak ürügy, mert a cél a folytonos harc valaki vagy valami ellen. Nem építeni akar, nem békét teremteni, hanem fenntartani azt, amiben otthon érzi magát.
Mivel a mozgalmi és forradalmi szellemiség azonosítja magát azokkal, akikért harcol, ha sikeresen kisajátítja a témát, a képviseletet, onnantól nem lehet úgy szembeszállni vele, nem lehet úgy rámutatni a hibáira, túlkapásaira, hogy ne keletkezzék (akár mesterségesen is) az a látszat, hogy nem a mozgalom van a célkeresztben, hanem azok, akiket képvisel. Vagyis ha egy aktivista mozgalom kellőképpen sikeres, akkor egyúttal kritizálhatatlanná is válik, és minden kritikára össze is kell zárnia. Ha engedne a kritikának, akkor egyúttal a tematizálási hatalmat is kiadná a kezéből. Ezt minden aktivista érzi, ezért kell visszatámadnia, ezért kell démonizálnia az ellenfelet, és ezért nem lehetséges soha konkrét ügyet megvitatni, mert az mindig rögtön általános és objektív szintre emelkedik, amelyben elvek és ellenségek csapnak össze, a konkrét Igazság pedig szóhoz sem juthat, mert érdektelen.
Akik azt hiszik, hogy egy forradalmi logika vitával, érvekkel befolyásolható, azok elvétik a lényeget. Az aktivizmus, a forradalmi szellemiség csak önmagával, saját eszközeivel győzhető le (ellenforradalommal), vagy nyílt erőszakkal. Becsületességgel és méltányossággal nem, mert mindezen “úri” sportok a forradalmi aktivista szemében gyengeségek, amik biztosítják számára, hogy propagandáját harsányan a vitapartner rovására győzelemre juttathassa. Amúgy is, neki globálisan igaza van, bármennyi tévedést rá lehet verni, neki akkor is igaza van objektíve, tehát az aktivista legyőzhetetlen.
A forradalom szerves részét képezik a gyanútlan és jóhiszemű szimpatizánsok. Őket a forradalmi elit, a radikálisabb belső mag le is nézi, meg is veti, de a harcban végül felhasználja. A jóhiszemű szimpatizáns mindig az ügy mellé áll, nem az ügy képviselője mellé, de valójában a kettő össze fog mosódni a számára is. A szimpatizánsok a jóhiszeműségük folytán a mozgalmi túlkapásokkal elnézőek, mert a korábbi jogfosztottság, elnyomás ténye (vagy az, amit elhitettek velük) a szemükben szinte végtelen mentséget biztosít. Minden forradalmár bizton számíthat a bűntudat szövetségére a társadalom egyes rétegeiben, ezért még olyanok is támogathatják a törekvéseit, akik ellen harcol. Sztálin szavaival a gyanútlan szimpatizánsok, a támogatók, a bűntudatos segítők “a hasznos idióták” (és nem kétséges, hogy ha eljut odáig a forradalom, őket is felszámolja).
Egy forradalom még nyertes helyzetben is vesztesnek, vesztésre állónak kell hogy mutassa magát, mert különben nem tudja fokozni a harcot. A forradalom szükségszerűen fenn akarja tartani a veszélyeztetettség látszatát (“az osztályharc fokozódik”), mert a harcból, az aktivizmusból él, és ezek által valósítja meg a valódi célt, ami nem feltétlenül fogalmazható meg, tehát nem kell eldugott páncélszekrényt keresni, ahol a távlati cél le van írva egy papírra, vagy a vezetők titkos megbeszélésén kerül megfogalmazásra.
A dolgok természete, hogy a távlati cél (ami egyébként nem létezik, mert akkor hinnünk kellene abban, hogy van egy Ügynek végpontja, amin túl már nincsen) nem megfogalmazható, az dinamikusan, a helyzettel és a lehetőségekkel együtt fejlődik ösztönösen, öntudatlanul, de mégis egy meghatározott irányba. A távlati cél amúgy sokkal inkább a dinamika fenntartása, a tematizálás kézben tartása, a hatalom és befolyás maximalizálása.
Valójában egyetlen forradalom nem lehet tartós, mert a forradalom sohasem szerves fejlődést jelent, hanem erőszakos átrendezést, vagyis nem mentes a tervezettségtől, az utópiától, amit további erőszakkal kell és lehet fenntartani. Erőszak alatt nem csak azt értem, hogy megverni, megölni valakit, hanem azt is, hogy folyton erővel, hatalommal, joggal beavatkozni, szabályozni, tiltani. Ha azonban a jog nem szervesen kapcsolódik egy társadalom fejlődéséhez (sőt, magához az emberi természethez!), hanem azon keresztül akarják tudatosan átalakítani a viszonyokat, akkor a jog erőszakká válik.
Amikor egy forradalmi ideológia át akarja formálni a világot, végül már a magánélet minden mozzanatát is szabályozni fogja – számára itt sincsen végső pont, nincs megállás. Atomi szintig akarja megszabni a dolgok menetét. Mesterségesen szervezett társadalom hosszútávon nem lehetséges, ezért a tudatosan, felülről, ideológiai alapon átszervezett közösség előbb-utóbb élhetetlenné válik.
Nem részletezem tovább, csak félek. Félek, mert a világunk átalakul, és az inga természetszerűleg kileng a másik irányba, a túlzás, a túlhajtottság irányába. Nem tudom, hogy lehetséges-e egyensúlyi állapot, nem tudom, hogy lehetséges-e normalizálódás, ha a túlzás, a pusztítás, a hazugság valamihez szervesen hozzátartozik. A forradalom felfalja gyermekeit, szokták mondani, de valójában ez rosszabb esetben azt is jelenti, hogy a forradalom felszámolja önnön alapját, és úgy bukik meg, hogy nem hagy maga után csak romokat…
Gratulálok az íráshoz, nagyon tetszett. Ebben a témában még nem olvastam ilyen elemzést. Tökéletes jellemzése a francia forradalom óta tomboló társadalomromboló erőknek, amelyeknek a feminizmus is része. Szerintem sem lehet ilyen erők ellen érveléssel győzni. Inkább hatásos ellenük tevékenységük káros hatásainak bemutatása rendszeresen, megfelelő magyarázattal. Szintén hatásosnak tartanám legvisszataszítóbb képviselőik – mint például Andrea Dworkin – a feminista mozgalommal azonosítását, ez elég lejárató lenne, persze ezt folyamatosan ismételni kellene, ők is alkalmaznak karaktergyilkosságot a férfiak ellen, pl: feleségverők = férfiak.
Az átlagember simán megértené. Azonban egy feministát nehéz lesz észhez téríteni.
Rendesen kell csinálni. Én feministákkal vitatkozva észrevettem, hogy a radikálisabb feministákra mindig azt mondják, hogy “jó, vannak hülyék, én ezekkel nem értek egyet”. És ilyenkor vége a vitának. Hiába érvelek, azt a választ kapom, hogy “igen, ezek tényleg őrültek, de FOGD MÁR FEL, hogy én ezekkel nem azonosulok”. Utána meg már mondhatom nekik, hogy ezek nem izolált hülyék, hanem a mozgalom vezetői. Egyszerűen képtelen megérteni.
Az átlag persze egyből megérti, de a feminista nem.
És vajon kikkel azonosulnak?
Néhány név: Alice Paul, Andrea Rita Dworkin, Anne Wilson Schaef, Betlen Anna, Betty Friedan, Carol Gilligan, Carol Pateman, Emmeline Pankhurst, Ethel Moorhead, Frances Parker, Germaine Greer, Gloria Steinem, Larisa Vasilyeva, Malalai Joya, Margaret Atwood, Margaret Sanger, Mary Allen, Mary Wollstonecraft, Nancy J. Chodorow, Pető Andrea, Simone de Beauvoir, Virginia Woolf.
Remekül megírt cikk, gratulálok.
Az aktivizmus, a forradalmi szellemiség csak önmagával, saját eszközeivel győzhető le (ellenforradalommal), vagy nyílt erőszakkal. Becsületességgel és méltányossággal nem, mert mindezen “úri” sportok a forradalmi aktivista szemében gyengeségek, amik biztosítják számára, hogy propagandáját harsányan a vitapartner rovására győzelemre juttathassa.
Brúnó, ezt vitatom. Szerintem egy forradalmi mozgalom akkor bukik meg, ha senkit se érdekel. A kommunizmus azért bukott meg, mert már senkit se hozott lázba, senkit se érdekelt.
A nácizmust erőszakkal, háborúval verték le, súlyosan megtorolták, ezért a náci forradalmi ideológia újra tud éledni, például Horvátországban elég népszerű, meg az USA-ban stb.
Ha nem harcolnak ellene, akkor egyszerűen unalomba fullad és vége lesz. Ez az egyetlen megoldás ellene.
A forradalmat az élteti, ha érdekli az embereket, pont úgy, mint a bizniszt is.
Ezért VALÓS fájdalmakról, sérülésekről kell beszélnie. Az “osztályharc” valós sérelmeket sorolt fel. Csak azt felejtette el közölni, hogy állam nélkül osztályok sem lennének, azokat az állam hozta létre – tehát, ha az állam átalakításával, egy újfajta állammal próbálja megoldani azt, amit az állam teremtett, akkor nem old meg semmit.
A kommunizmus ezt százmillió halott és iszonyatos szenvedések árán bizonyította be.
Szerintem minden egyes forradalmi mozgalom az államiság lényegéből fakad, bármilyen ideológia olyan problémákra mutat rá, amiket az állam hozott létre. És mivel minden forradalom az államot célozza meg, tehát valamiféle újfajta, reformált államot akar létrehozni, ezért minden egyes mozgalom az állam kísérlete arra, hogy átmentse magát, és bebizonyítsa, hogy szükség van rá.
Az ellenség lehet külső vagy belső, az ellentét lehet anyagi, faji vagy nemi, a lényeg az állam, ami hatalmat és elnyomást akar gyakorolni – és ezt annál könnyebben megteheti, minél inkább elhiszik az emberek azt, hogy a forradalmi mozgalom FONTOS (akár pozitív, akár negatív értelemben, tehát akár mellé állnak, akár ellenállnak neki).
Az ötödik pecsét c. regényben (filmben) a kollaboránsok váltak végül lázadókká, pontosan a bűntudatuk miatt. Az órásnak nem volt bűntudata, mert nem kollaborált és nem is állt ellen. Az egész háborúhoz, a harsogott ideológiákhoz meglehetősen cinikusan és közönyösen állt. (A meséje, amiben választani kell, nyilvánvalóan arra mutatott rá, hogy egyik választás sem jó, itt csak rossz válasz lehetséges, ilyen dichotómiában nincs pozitív lehetőség).
A részvétel helyett az órás egyszerűen azt csinálta, amit Ő AKART. Erre mindig meg lehet találni a lehetőséget.
A bűntudat abból fakad, hogy LEMONDOK A SAJÁT AKARATOMRÓL, és alárendelődök mások hatalmának (azért teszem ezt, hogy én is részese legyek a hatalomnak, legalább olyan mértékben, hogy a hatalom békén hagyjon, életben tartson, tehát legalább az életemet megmentsem az alárendelődéssel). De akármiért is teszem ezt, tulajdonképpen önmagam árulójává válok vele.
Ha lázadok a hatalom ellen, akkor pedig magam akarom megragadni a hatalmat és az irányítást.
Tehát akár kollaboráns, támogató, pozitív résztvevő vagyok egy forradalomban, akár lázadó, mindig a HATALOM a célom.
Miért? Mert azt gondolom, hogy a hatalom valami RAJTAM KÍVÜL ESŐ DOLOG, valami olyasmi, amit el kell érnem, amivel én magam nem rendelkezem. És az a nevetséges, hogy ennek érdekében lemondok ÖNMAGAMRÓL, a bennem rejlő hatalomról, és azt átruházom tőlem idegen embereknek. Pedig a hatalom forrása én magam vagyok, a hatalmam saját magamra terjed ki, a legnagyobb uralom az önuralom.
Ha erről lemondok, ha ezt elveszítem, akkor nem marad más, csak a düh és a kielégíthetetlenség, a forradalom.
http://www.youtube.com/watch?v=D0IU-D2YKpQ
Fiatal Che Guevarák lelkesednek,
s az arcomba vágják.
A saját igazukat, és igazuk van,
itt nincsenek jelszavak,
csak üres tekintetek.
Ez az a valóság, amit én ismerek.
Menetrendszerű az agymosás,
és árnyaltabb, mint egy orwelli látomás.
Szemben az árral menetelek,
társakat keresek, erről énekelek.
Gerillák kérlek, vezessetek!
Harcolni akarok, de nem tudom minek.
Mert ha olyan nagy lázadó leszek,
azt hiszem, még magamra is teszek.
Ebből pedig az következik, hogy minden forradalmár úgy keletkezik, hogy lemond magáról, és tőle idegen érdekek, célok szolgájává válik. Minden forradalmár áruló, önmaga árulója.
A forradalom színtiszta elnyomás (depresszió). Az elnyomást, depressziót egy módon lehet legyőzni: ÖNURALOMMAL.
Akik legyőzték az elnyomást, azok mind ezt tanulták meg, akár Gandhi, akár Deák Ferenc.
Ha lázadok az elnyomás ellen, AKKOR IS TÁMOGATOM.
Egyszerűen nem kell törődni vele, persze könnyű ezt mondani, és kínkeserves a valóságban megvalósítani. Minden idegszálammal saját magamra, a saját életemre, a saját értékrendemre kell összpontosítani, és minél inkább a saját utamat akarom járni, annál könnyebben meg is fogom találni azt.
Ha ELHISZEM, hogy a külvilág akadályoz ebben, akkor akadályozni is fog.
Például sokan jajonganak a romák miatt. Szerintem valaki minél inkább jajveszékel miattuk, annál több baja lesz velük. Ugyanez érvényes a férfiakra-nőkre is. Ha úgy érzem, akadályoznak, akkor akadályozni is fognak.
És miért is? Mert akkor annál kevésbé vannak saját céljaim. A cél nagyon fontos egy ember életében.
Az ókori görögök a bűnt hamartiának nevezték, ami azt jelenti, céltévesztés. Vagy céltalanság. Ha nekem nincsenek saját céljaim, akkor majd valaki örömmel tematizálja az életemet, és ad nekem annyi célt, hogy csak győzzem, belegebedhetek, akkor se érem el – mert azok nem a saját céljaim. CSAK A SAJÁT CÉLOMAT TUDOM ELÉRNI, mások célját SOHASEM.
Már csak azért is biztos ez, mert efféle tematizált, forradalmi célokat azok tűznek ki elém, akik maguk is elvesztették, eltévesztették a saját céljaikat, tehát az ő életük is céltalan.
Majd hülye leszek céltalan emberek marhaságainak bedőlni.
A depresszió mélyén levőknek azt szokták mondani – ha már semmi mást nem lát maga előtt, csak a következő öt percet, akkor összpontosítson arra, hogy a következő öt percet túlélje. Nem ad megkönnyebbülést, semmi nem lesz jobb tőle, de akkor is saját cél, és ebből az öt percből kialakulhat egy autonóm élet.
A forradalmi hevületből nem.
http://www.youtube.com/watch?v=aCs1rkAXZ9o
Itt kitűnően látszik, hogy a saját célokat hogyan váltja fel egy “társadalmi” cél, ami a saját élet tekintetében céltalanságot, céltévesztést jelent, bűntudatot, árulást. Pillanatnyilag jó ötletnek tűnik a társadalmi, forradalmi cél követése, mert könnyebbnek tűnik az egész világot megváltani, mint a saját problémával szembenézni; de hosszú távon biztos kudarc.
De ha a saját érdekeidet sérti, céljaid elérését ellehetetleníti a fennálló rendszer, akkor nincs más lehetőséged, minthogy fellépj ellene.
Ha a fejünket homokba dugjuk, az nem megoldás.
Értelek. Muszáj kreatívnak lenni, és megtalálni az utat, mint a víz, aminek, ha elzárják az egyik útját, talál magának másikat, mert egyszerűen hajtja a forrás. Ha mindenképpen el akarom érni a célomat, akkor nem fogom feladni.
Nagyon megdöbbentett például Paul Walker halála. Volt egy nagyon fiatal, 23 éves barátnője – bizonyára azt tervezték, hogy a lány lediplomázása után gyerekeket hoznak össze és igazi családi életet élnek. Biztosan erősen tervezgették ezt – és most a lánynak minden célja összeomlott, az egész élete elvesztette az értelmét. Egy ilyen helyzetből nagyon nehéz lehet talpra állni. Csak akkor lesz képes rá, ha rájön, hogy Paulnál és a vele töltött életnél vannak mélyebb céljai is, amikre eddig nem figyelt.
Ha ebbe belekapaszkodik, akkor is szörnyen keserves és szomorú lesz az élete sokáig, de csak akkor élheti túl, ha rátalál arra a célra, amit senki sem vehet el tőle.
Vagy mondok egy mást: a tavalyi bostoni merényletben megsérült egy fiatal tánctanárnő, levágták a lábát. Egy hét múlva már mosolygott és azt tervezgette, hogy jövőre ő is rajthoz áll a maratonin.
Ez csak úgy lehetséges, hogy képes volt olyan célokat kitűzni, amit nem vehetett el tőle a merénylet.
Ilyen esetekben ugyan mi ellen harcoljon az, akit veszteség ért? Soha senki nem tudja visszaadni azt, ami elveszett.
A külvilág sokszor képes megfosztani a céljaimtól, de akkor is kell találni valamit, amit nem vehetnek el tőlem, és amiért érdemes élni.
Sokszor meg az van, hogy nem is kell feladni a célomat, csak más utakat kell keresni hozzá.
Azt vettem észre, hogy amikor igazi veszteség ér valakit, akkor sír, akkor fájdalmat érez.
Sokszor csak dühöt érzek, nem fájdalmat – ha csak dühös leszek, akkor tulajdonképpen csak sérelem ért, de nem igazi veszteség.
Szerintem mindig érdemes megfigyelni, hogy egy bizonyos veszteség vagy probléma vagy fájdalom mit vált ki belőlem – ha dühöt, akkor nem biztos, hogy fontos az, amit elvesztettem. Ha igazán fontos a veszteség, akkor az fáj, de nem dühít (vagy legalábbis nem csak dühít).
A fájdalomra érdemes odafigyelni – anélkül nem ért komoly veszteség. Ha pedig fáj, akkor elsősorban gyógyulni akarok, a fájdalmat elhárítani, nem pedig harcolni, mert gyászos állapotban nincs kedvem a harchoz.
Például egy Drasius Kedys nevű litván szőrmekereskedő lányát rendszeresen pedofilok erőszakolták 3 és 4 éves kora között. Amikor Drasius ezt megtudta, mindeféle beadványt gyártott, perelt, de a bíróság nemhogy elítélte volna a bűnösöket, még őt büntették meg 70 millió forint értékű összegre.
Ezen úgy bepöccent, hogy lelőtt két pedofilt – aztán meg őt ölték meg.
Tehát a lánya megerőszakolása valós fájdalom volt; de a hatóság pofátlansága már csak sérelem, ami nagyon feldühítette.
Ha ott megáll, és elviseli a dühöt, talán talált volna más megoldást, de így meghalt.
Persze nem tudom elítélni, mert ilyen mértékű pofátlanságon nem nagyon lehet túllépni.
De a hatalom mindig pofátlan, mindig akadályoz, sajnos ezt be kell kalkulálni.
Ez a hatalom természete. A hatalmat csak akkor lehet átélni, ha valaki rosszra használja. Jóra nem lehet használni a hatalmat, mert az ugyebár SZOLGÁLAT volna, akinek pedig hatalom kell, az nem szolgálni akar, hanem uralkodni, átérezni azt, hogy mások fölött áll, hogy ugráltathatja őket, ehhez pedig rosszat kell nekik okozni.
Csak úgy lehet ebből az ördögi körből kitörni, ha más célt választok magamnak, mint a hatalom.
Nem mindegy, hogy mennyire, és milyen szabályokat, csapdahelyzeteket takar.
Mondok egy példát. Ma például a jelenlegi családjogi rendszer, a média és a feminizmus által elkurvított nők miatt, bármiféle kapcsolat veszélyes és káros egy férfire nézve. Így, mivel nincs más lehetőség, küzdeni kell a férfiak érdekében a feminista hatalomátvétel ellen.
Ilyen esetben nem jó érv, hogy tanúsítsunk passzív ellenállást. Bár az is megvan, mindennapjainkat ez szerint az elv szerint éljük, egyre többen:
http://www.mgtow.com/
Azonban. Fontos, hogy hallassuk a hangunkat, megpróbáljunk szerveződni. Az, hogy keressünk más utakat, nem működik.
Ismét példa. Ott volt a házasság. Eredetileg egy értelmes intézmény volt, a nők mozgástere világosan ki volt jelölve, ha egyszer igent mondtak, utána már nem lehetett visszalépni, a szerződést felrúgni. Ezt a biztonságérzetet mára lerombolták a feministák. A no fault divorce, a tartásdíjak, az igazságtalan vagyonmegosztás válásnál értelmetlenné tette.
Erre a férfiak “más utakat” kerestek, többnyire nem házasodnak ma már, előtérbe kerültek az élettársi kapcsolatok. Erre mit látunk? Az új ptk már az élettársi kapcsolatokat is kvázi házastársakká nyilvánítja, ugyan azok az igazságtalan, férfiakat kisemmiző szabályok vonatkoznak rá. Tehát már ezt sem lehet. Akkor marad az alkalmi kapcsolat, és a fizetős szex. Erre mit látunk? Svédeknél franciáknál büntetik, aki szexuális szolgáltatást vesz igénybe. Tehát, ha csöndben tűrünk, akkor előbb-utóbb minden lehetőséget elvesznek a férfiak elől, teljesen ellehetetlenítik őket. És akkor ne is beszéljünk az egyre növekvő adókról, amik a szingli anyák és gyerekeik eltartására, valamint az öreg nők, akik előbb mehetnek nyugdíjba és tovább élnek, eltartására kellenek. A fizetésünk felét mára már elveszik adók formájában. És akkor a feministák azt követelik, hogy a gyereknevelésért is járjon teljes fizetés. Már így is rengetegféle juttatás, és adókedvezmény jár a gyerekeseknek, amit kiharcoltak nekik. De ez kevés. Ha a kisujjunkat nyújtjuk, akkor a kezünk is kell, ha a kezünket, akkor a karunk is. Ha így folytatjuk, akkor már lassan dolgozni sem lesz érdemes egy férfinek, mert amit keres pénzt, az közvetve a nők zsebébe vándorol, az állami újraelosztási rendszeren keresztül.
Ezért aztán hiába mondod, hogy hagyjuk, majd csillapodnak a dolgok, nem fognak csillapodni. Ezek egyre inkább elpofátlanodnak, és egyre többet követelnek. Svédországban már külön férfiadót akartak kivetni, szigorúan az egyenlőség nevében. Úgyhogy én a cikkíróval értek egyet. Lépni kell, addig, amíg egyáltalán van szavunk, lehetőségünk. Addig, amíg férfiak vannak a parlamentben. Mert ha ott is a nők kerülnek többségbe, mint Svédországban, vagy Franciaországban, akkor megnézhetjük majd magunkat. Ezek nem fognak leállni, sem Amerikában, sem a Svédeknél, sem a Franciáknál nem csillapodott a feminizmus azáltal, hogy elérték a követeléseiket.
Remélem, elég egyértelműen fogalmaztam. Felmerül a kérdés, hogy ha azon az elven vagy, hogy tűrjük el, hagyjuk rájuk, meg nem kell velük foglalkozni, akkor egyáltalán miért is vagy itt?
Persze, ezt mind értem. Viszont ezek a dolgok csak akkor fenyegetnek, ha nem tudsz kijönni a nővel, akivel együtt vagy. Az pedig, hogy képes vagy-e vele boldog kapcsolatban élni, nem a törvényeken múlik, hanem csakis magadon.
Ha jól értem, te egy kapcsolatról eleve úgy gondolkodsz, hogy az véget ér, és akkor mi van utána – a férfi kifosztása.
De szerintem az alapkérdés nem ez, tehát a dolgokat szerintem nem ott lehet megfogni, hogy a kapcsolat UTÁN ne lehessen a férfiakat kifosztani, hanem hogy olyan nővel kerülhess kapcsolatba, akivel nincs kedved abbahagyni a kapcsolatot, mert az JÓ; tehát hogy olyan kapcsolatot légy képes létrehozni, amit utólag nem kell megbánnod, és nem megy rá a gatyád is az állami törvények miatt.
Ahhoz, hogy ezt elérd, nem a törvényeket kell megváltoztatni, hanem magadat.
Azt sokkal nehezebb, minta törvényeket, és itt van a gond, itt van a kutya elásva – önmagam “megjavítása”, tehát olyan lelkiállapot kialakítása, amiben képes vagyok egy hosszútávú párkapcsolatra, olyan kegyetlenül nehéz és hosszadalmas, hogy könnyebb valamiféle kerülőutakat keresni.
De én azt tudom mondani, hogy bármiféle törvénymódosítással sem lesz senki egy tapodtat sem közelebb ahhoz a célhoz, hogy képes legyen olyan párkapcsolatra, amiből ne akarna sikítva kimenekülni rövid időn belül.
Semmilyen törvény nem tesz képessé arra, hogy boldog párkapcsolatban élj.
Azok a nők, akiket most a törvény anyagi előnyhöz juttat, már csak ezért is beleszarnak abba, hogy magukon változtassanak (jó irányban).
És ez vajon inspirálja a férfiakat arra, hogy magukon változtassanak (jó irányban)? Nem.
Ha ezt megfordítjuk, akkor inspirálva lesz bárki is arra, hogy magán változtasson jó irányban? nem.
Az egyetlen inspirálót úgy hívják, hogy SZERELEM.
Jesszusom, hány éves vagy, 13?
Téged mi inspirál arra, hogy jó irányban változz?
Engem semmi, jól vagyok így, tökéletesen :D
Tehát nem inspirál semmi, inspiráció nélkül is elérted a csúcsot.
Gratulálok.
Ő már elérte a buddha-állapotot.
Az mit jelent?
És ezt te honnan tudod? Te is elérted?
Természetesen.
,,Jesszusom, hány éves vagy, 13?”
Körülbelül annyi a nagy tanárnő, aki tulajdonképpen egy feminista vandál és ilyen blődségeket publikál.
Nézd.
1. Ki mondta, hogy én párkapcsolatban akarok élni?
2. Miért akarnék én megváltozni?
Ezek csak a saját vágyaid kivetítése a másikra.
“Ha ezt megfordítjuk, akkor inspirálva lesz bárki is arra, hogy magán változtasson jó irányban? nem.”
Miért kéne bárkinek bárhová “változni”? Mindenki jó úgy, ahogy van.
A rendszer a rossz, mert nem egyenlőek az erőviszonyok. A nők oldalára billent a mérleg. Erről pofázunk itt már egy ideje. És a feminista cél a jelenleg regnáló gynocentrikus társadalomszemléletben nem az, hogy helyrebillentsék ezt az egyensúlyt, hanem tovább pakolják a törvényeket a nők oldalára, még nagyobb hátrányt okozva ezáltal a férfiaknak. Ugyanakkor, paradox módon, most is elvárnák, hogy mi legyünk az “erősebbek”.
“Az egyetlen inspirálót úgy hívják, hogy SZERELEM.”
Ezt már a belépőjegyes téma alatt pont veled érintőlegesen kitárgyaltuk.
De akkor pontosítom: A szerelem legtöbbször egyoldalú. Vagy én vagyok az erősebb egyéniség, és akkor ő szerelmes belém, de nekem meg csak egy dugható lyuk. Mert nem tud semmivel hozzájárulni a kapcsolathoz, csak egy pátyolgatásra szoruló szerencsétlen, és mint olyant, nem lehet igazán szeretni. Vagy pedig ő az erősebb egyéniség, de akkor számomra elérhetetlen. Ezért nincs szerelem, nincs igazi társ. Hogyan lehetne egy nálam “gyengébb” hasznos társ számomra?
Akkor lehetne ilyen legfeljebb, ha egyforma erősségű felek találkoznának, és a nők igényei nem lennének felturbózva, és el tudnák fogadni a férfiakat olyannak, amilyenek. De fel vannak. Például nem akarnák megváltoztatni, ahogy már te is sugallod. És ha már felmerül benned ez a kérdés, hogy változni kéne a férfiaknak, akkor te is ilyen vagy, hiába tagadod. A férfiak nem változtak, a nők változtak az által, hogy ma már férfiterületekre léptek. Így a hagyományos férfias erényeket, hogy szabadon járhatnak-kelhetnek a világban, pénzt kereshetnek, intézkedhetnek, már saját maguk is birtokolják. Így képtelenek vagytok felnézni a férfire, mert ti is ugyan azokat tudjátok, mint mi. És ez nektek fáj. Mert a szűk agyatokban olyant kerestek, akire fel tudtok nézni. Amíg ezzel a tévképzettel nem tudsz leszámolni, addig nem fogsz tudni férfit találni. A férfiak ott vannak körülötted, csak észre kell venni őket.
És. Hiába nem akarsz arra gondolni, hogy mi van akkor, ha vége lesz a kapcsolatnak, mert vége lesz. Sőt. El sem kezdődik. Mert nem fogom hurokba dugni a fejem ilyen feltételek mellett.
Az, hogy statisztikailag ma már a 40 alatti korosztály nagyobb része egyedülálló, jól mutatja, mit értetek el a nővédő törvényeitekkel. Ha egy nőt nem lehet kirakni, akkor be sem fogadjuk. A férfiak többsége így gondolja.
És hiába próbálsz terelni, a házasságok több mint a fele statisztikailag válással végződik. A válások kezdeményezője több mint 70% ban a nő.
Tehát, innentől értelmetlen demagógia amiket erről írsz. Ha a kapcsolatok 70%-át a nők rúgják fel, akkor ti vagytok azok, akik képtelenek párkapcsolatban élni huzamosabb ideig. Kérdem én, a nagy egyenlőségpártiak miért nem verik az asztalt, hogy itt egyenlőtlenség van? Azért, mert a férfiak oldalán van az egyenlőtlenség. Neked ez jó. Nekünk meg nem. Ezért nem fogunk “belenyugodni” ebbe. A házasság mai formájában nem más, mint a férfiak lehúzásának törvényesített módja, ahol egy nő munka nélkül hozzájuthat a férfi által megszerzett vagyonhoz. De a férfiak meg nem teljesen hülyék, ezért egyre inkább kezdenek felébredni, és rájönni erre.
1. Ki mondta, hogy én párkapcsolatban akarok élni?
Hát bocsáss meg, hogy ezt feltételeztem rólad, de egy csomó olyan dolgot írtál le, amit sérelmesnek tartasz, ami egy férfit a nővel való párkapcsolata során érhet. Házasság után a válás miatti kisemmizés, az élettársi kapcsolat utáni törvényi kisemmizés, a kurvákkal kapcsolatban a kliens üldözése egyes országokban.
Ezen felül még azt említetted, hogy a nők előbb mehetnek nyugdíjba, tehát azon a téren is előnyt élveznek; ehhez valóban nem kell párkapcsolat, de az összes többi sérelem elszenvedéséhez igen.
Miért kéne bárkinek bárhová “változni”? Mindenki jó úgy, ahogy van.
Nézd, ha mindenki jó úgy, ahogy van, akkor mivel van problémád?
Nem éppen az a baj, hogy az emberek képtelenné váltak egymással kijönni?
Ennek két megoldása van: vagy a törvény és az államhatalom kötelezi őket arra, hogy egymással kijöjjenek;
vagy megtanulnak egymással kijönni, és akkor semmiféle törvényre meg állami közbeavatkozásra nincs szükségük.
A vita ott van, ugye, hogy míg itt vannak, akik a nemek problémáját valamiféle politikai útra próbálják terelni, ebből politikai mozgalmat csinálni a feminista mozgalmak mintájára csak ellenkező előjellel, addig én azt mondom, hogy amint a feminizmusnak sincs értelme (sőt nagyon sötét és gonosz dolog), úgy a kifordított feminizmus is értelmetlen, hasztalan, hiábavaló, ettől senki sem lesz boldog, mert boldog csak akkor lehet, ha magától is, egyedül is, segítség nélkül is képes olyan párkapcsolatra, ami őt boldoggá teszi.
Ebbe való bármiféle állami, politikai beavatkozás csak arra jó, hogy elrontson mindent.
A szerelem legtöbbször egyoldalú. Vagy én vagyok az erősebb egyéniség, és akkor ő szerelmes belém, de nekem meg csak egy dugható lyuk. Mert nem tud semmivel hozzájárulni a kapcsolathoz, csak egy pátyolgatásra szoruló szerencsétlen, és mint olyant, nem lehet igazán szeretni. Vagy pedig ő az erősebb egyéniség, de akkor számomra elérhetetlen. Ezért nincs szerelem, nincs igazi társ.
Jó, és akkor szerinted az a megoldás, hogy ha te magadat nem érzed elég erős egyéniségnek, akkor minden nőt el kell nyomni, hogy egy (korábban hozott példáddal éljek) részeges baromra is felnézzen és erős férfinak lássa.
Szerintem nem fogja. Akármit is csinálhatsz, nem fogja erősnek látni azt az embert, aki saját magát nem látja erősnek.
Ez képtelenség.
Addig, amíg magadat nem látod elég erős egyéniségnek, addig mindig azt fogod kifelé sugározni, hogy te nem vagy elég erős egyéniség.
Elmondom, mi a legbiztosabb jele annak, hogy egy férfi gyengének tartja magát – az, hogy KÖVETELI az elismerést. Abban a pillanatban, ahogy egy férfi követelőzni kezd azért, hogy őt tiszteljék, teljesen világossá válik, hogy ő saját magát gyengének tartja. És ha még addig el is ismerte a nő, onnantól kezdve nem fogja. Ezt nem fogod tudni törvényekkel szabályozni, ilyen törvény nincs, mert ezek tudat alatti, automatikus rezdülések.
Egyet tudsz tenni – magadról elhinni azt, hogy erős férfi vagy. Mármint te, saját magadról elhinni ezt, és nem arra várni, hogy egy nő elhitesse veled, mert soha nem fogja tudni.
“Nézd, ha mindenki jó úgy, ahogy van, akkor mivel van problémád?”
A társadalommal.
“Nem éppen az a baj, hogy az emberek képtelenné váltak egymással kijönni?”
És, ez vajon miért van szerinted? Mik azok a társadalmi szabályozási változások, amik ezt okozhatták?
“Ennek két megoldása van: vagy a törvény és az államhatalom kötelezi őket arra, hogy egymással kijöjjenek”
Ez a vallás például. Régen ez volt. De mivel a túlgondoskodó állam és az erős vallási befolyást írásaidból levonhatóan elveted, akkor ez kiesik. (Ebben egyébként egyetértünk)
“vagy megtanulnak egymással kijönni, és akkor semmiféle törvényre meg állami közbeavatkozásra nincs szükségük.”
Nagyszerű. Akkor semmi más nincs hátra, minthogy az összes tartásdíj, vagyonmegosztás, meg egyéb igazságtalan törvényt, ami állami befolyással bele akar pofázni az emberek magánéletébe a férfiak kárára, meg kell szüntetni. És akkor majd ki fognak jönni egymással. Ki mit vitt bele a kapcsolatba, azt viheti a végén. És nincs semmi élősködés vagy eltartás. Mindenki dolgozik, és az az övé, amit magának megszerez. És nincs semmiféle nemi alapú megkülönböztető szabályozás, ami nőknek kedvez.
Az együttélést nagyban megnehezíti, ha az egyik fél igazságtalan többletjogokkal rendelkezik, társadalmi előnyöket élvez a neme miatt. És, ráadásul ez pont az a fél, aki a másikat kényszeresen akarja erősnek látni.
Aki előnyben van, az a mögötte lévőt nem tudja erősnek látni. Ez a feminizmus zsákutcája.
“politikai mozgalmat csinálni a feminista mozgalmak mintájára csak ellenkező előjellel”
Politikai mozgalommal szemben egy másik politikai mozgalom az, ami képes felvenni a harcot.
“Ebbe való bármiféle állami, politikai beavatkozás csak arra jó, hogy elrontson mindent.”
Már el van. Ezen már csak javítani lehet.
“Jó, és akkor szerinted az a megoldás, hogy ha te magadat nem érzed elég erős egyéniségnek, akkor minden nőt el kell nyomni, hogy egy (korábban hozott példáddal éljek) részeges baromra is felnézzen és erős férfinak lássa.”
Régen így oldották meg. De van egy másik megoldás is: le kéne akadni erről a hülye erőkultuszról, és lám, akkor lesznek normális férfiak és egyenrangú kapcsolat.
Amíg meg ilyenek vagytok, addig csak a szolga-szerep meg az egyedüllét között választhattok.
Akkor semmi más nincs hátra, minthogy az összes tartásdíj, vagyonmegosztás, meg egyéb igazságtalan törvényt, ami állami befolyással bele akar pofázni az emberek magánéletébe a férfiak kárára, meg kell szüntetni. És akkor majd ki fognak jönni egymással. Ki mit vitt bele a kapcsolatba, azt viheti a végén. És nincs semmi élősködés vagy eltartás.
Nézd, ez nagyszerű lenne, ha mindenki vihetné végül a maga spermáját és petesejtjét; csakhát mi van, ha közben egy-két-há sperma és petesejt gyerekké alakult?
Abból ki mit visz, és a gyereknek van-e joga ahhoz, hogy őt életben tartsák a szülei, akik épp szétmennek?
Melyik tartsa életben, ez pontosan mit jelent? Például lakhat valamelyikükkel, vagy menjen el valami közös lerakóba? Ha lakhat, melyikkel lakhat?
És mi van azzal a vagyonnal, amit esetlegesen a házasság ideje alatt halmoztak fel? Azt hogy lehet igazságosan elosztani? Mondjuk beleadott egyik szülő, másik szülő; testvér, barát ingyenmunkát adott bele; rokonok ezt-azt; van benne örökség a nagynénitől, közös nyaralások emlékei, mittudomén, rengeteg dolog, ami a közös évek alatt felgyülemlett. Az ilyesmi elosztása mindig rengeteg fájdalommal jár, nagyon nehéz igazságosan osztozkodni. Például a szülők halála után a testvérek nagyon sokszor úgy összevesznek, hogy soha többé nem állnak szóba egymással, mert nem tudnak megegyezni az örökségen.
Sajnos ez nem olyan egyszerű, hogy ki mit hozott, vigye el, mert ami van, annak a nagy része sok esetben addig keletkezik, amíg együtt élnek.
Persze valahol nagyon is igazad van; de a legegyszerűbb mégis az lenne, ha a házaspárok nem válnak el, és nem kell utólag osztozkodni.
Most is rengeteg elvált házaspár él együtt, ugyanabban a lakásban, mert egyszerűen képtelen megoldani a különköltözést.
(És akkor legalább egy darab saját lakásuk van, nem albérletben élnek – albérletet egyszerűbb felmondani).
Aki előnyben van, az a mögötte lévőt nem tudja erősnek látni. Ez a feminizmus zsákutcája.
Ebben tökéletesen igazad van.
Politikai mozgalommal szemben egy másik politikai mozgalom az, ami képes felvenni a harcot.
Szerintem nem.
Mit gondolsz, hány bejegyzett párt van ma Magyarországon? A legtöbbről soha nem is hallottál, mert a kutyát se érdekli, mit akarnak. Ezek mind politikai mozgalmak. Csak politikai úton harcolhatsz ellenük, ha mondjuk harcolni akarsz? Szerintem hatásosabb, ha a füled botját se mozgatod miattuk.
Na persze azokkal, akik már komoly parlamenti erőtényezők, más a helyzet. De legnagyobbrészt ők is figyelmedért harcolnak.
Hidd el, hogy ők tudják, merik, teszik!
Ha elhiszed, ők teletömik a zsebüket, te meg felvonulhatsz velük, elmehetsz tapsolni a rendezvényeikre, esetleg ragaszthatod a plakátjaikat, gyűjtheted az aláírásokat különböző ÜGYEKÉRT, megengedik neked, nagy kegyesen. Ők meg majd képviselik az érdekeidet, hahaha.
“csakhát mi van, ha közben egy-két-há sperma és petesejt gyerekké alakult”
1-2 spermium
Ismét eljutottunk oda, ahol minden elkezdődött. Férfiszapulás ezerrel, Áldozathibáztatás minden mennyiségben, Te vagy a hibás, Anyátok egy szar, és nem tudtok tőle elszakadni, párkapcsolati dolgok belemagyarázása minden elképzelhető témája. Köszönjük Tanárnő!
Ne haragudj, de amit a cigányokról írtál, nagyon értelmetlen volt. Itt arról van a szó, hogy ők nem hagynak békén másokat. Ők lopnak más kertjéből, ők támadnak rá emberekre a saját házukban, ők verik a saját osztálytársaikat stb. Ez ellen mit segít a meditálás ? Az idióta svéd nők sem érnek semmit a feminista eszmék hangoztatásával, a tömegesen rájuk támadó bevándorló nemi erőszakolókkal szemben.
Persze, ezt én értem, de elég sok roma gyereket ismertem, jártam düledező füstös putriban, nem hiszem, hogy az elitet képviselték volna morál tekintetében; azt kell mondanom, hogy nincs túl nagy különbség a romák és a magyarok viselkedése között (tizenéves korban). Szerintem baromi könnyű lenne elérni a romák többségének integrációját, mert a legtöbben csak ugyanúgy emberek szeretnének lenni, mint bárki más. Hogy ez lehetetlen, annak legfőbb oka az állami manipuláció, amivel egyfolytában hergel mindenkit, akár ellenük, akár mellettük. Például egyszerűen régesrég be kellett volna tiltani a színesfémkereskedelmet, mert az nyilvánvaló orgazdaság.
http://www.youtube.com/watch?v=2TFAEdMfKjE
Itt sem hiszem, hogy válogatott romák laknának; ha valamennyire is maguk irányíthatják a sorsukat, máris megváltoznak. Saját maguktól képesek belátni, hogy elemi érdekük a normális viselkedés. A polgármester itt inkább valamiféle “törzsfőnök”, mint állami végrehajtó hatalom. Nem azért működnek együtt vele, mert megfélemlíti őket.
“Például egyszerűen régesrég be kellett volna tiltani a színesfémkereskedelmet”
Aztán csak pult alól lehetne rézkábelt kapni, ha cserélni kell a falban? Vagy új házat mivel kábelezzenek, köracéllal?
Nem egyszerűbb megoldás eltüntetni a tolvajokat?
Nézd, ezt nem tudom pontosan, ezt egy Pest környéki falu polgármestere mondta a tévében, a falu “bűnnel erősen fertőzött”, és úgy gondoltam, ez elég jó ötlet volna. Lehet, hogy csak a magánkereskedelemre gondolt, sajnos nem jegyeztem meg elég jól.
“Alkalom szüli a tolvajt”, sajnos, tehát ha mondjuk nem volna tilos a kerítésbe áramot vezetni, már akkor is sokkal kevésbé kellene szenvedni a tolvajoktól.
De láttam olyan riportot is, ahol egy fűrésztelep tulajdonosának a rendőrök autóval nekimentek (baleset volt), aztán a 100 milliós üzemet az utolsó szögig széthordatták romákkal (kiskorúak, kérem, nem lehet őket büntetni). Azt büntették meg, aki odamerészkedett a telepre, és interjút készített egy roma polgártárssal, hogy hát ő kiskorú-e?
Megbüntették azért, mert a település végét jelző táblát nem 60, hanem 65 km/h sebességgel lépte át.
A tolvajokat eltüntetni? Hát, az elég nehéz vállalkozás… Gondolj bele, kik azok, akik igazán tolvajok. Túl sokan vannak, sajnos.
“tehát ha mondjuk nem volna tilos a kerítésbe áramot vezetni”
És ha megy arra Bori néni, rosszul lesz és nekitámaszkodik? Bori néni ott süljön meg?
“Gondolj bele, kik azok, akik igazán tolvajok. Túl sokan vannak, sajnos.”
Nekem egyik se hiányozna.
Jó, persze, igaz, hogy ez mindenkire életveszélyes, sajnos.
Mondjuk én már olyasmit kitaláltam (bár túl melós és nem biztos, hogy védene, és a környékünk egyelőre biztonságos), de arra gondoltam, hogy esetleg annyit lehetne csinálni, hogy a kerítésen belül körben vizesárkot ásni (nem túl mélyet, csakhogy álljon benne a víz). Lehetőség szerint sörösdobozokkal teleszórni, hogy ha valaki beleugrik, akkor ne csak vizes legyen, de szóljon is. Ééééés azon belül villanypásztort kifeszíteni, amiben gyenge az áram, csak megcsíp, de ha valaki a vizesárokban állva belemarkol, arra elég, hogy legalább egy időre feltartóztassa az illetőt, amíg valaki észre nem veszi, hogy itten valami behatolás folyik, kérem.
Új része lesz a reszkessetek betörőknek?
Az ennél sokkal ötletesebb volt. Bár a bekapcsolva hagyott rádiót, tévét, az égve hagyott lámpát sokan alkalmazzák.
Majdcsak nem gyullad fel miattuk a ház.
A saját tulajdonom (amikor már más lehetőségem nincsen) gyengeáramú kerítéssel való védelmét ill. a haláltáborokat egy nevezőn említeni vérlázítóan demagóg és bunkó dolog! Jó lenne ha itt az egész zsidózásos-cigányozásos-komcsizásos-buzizásos hóbelevanc nem eresztene gyökeret…
Mecsoda szentségtörés.
Félreértés ne essék, nem vagyok oda értük csak herótom van tőle, hogy akárhova megy az ember mindig előkerül és a népek elkezdik osztani egymást.
A céltévesztés és a céltalanság két külön fogalom. A hamartia szó a céltévesztést jelentette. A bibliában jelent meg bűn-ként, de a céltalansághoz semmi köze.
Mivel az ember teleologikus lény, cél nélkül nem élhet, ezért a céltalan embernek is vannak céljai. Rengeteg áltevékenységbe lehet menekülni a célok elérése elől. Lefoglalhatom magamat pótcselekvésekkel. Az ilyen ember céltévesztő. Kívülről viszont sokszor céltalannak tűnik.
Például A nyugalom főhőse minden nap főzött az anyjának. De minek? Mert egyáltalán nem tudta, hogy mit kezdjen magával. Céltévesztő vagy céltalan – végül is mindegy.
Nem. nem mindegy. Lehet, hogy neked az, de általában nem mindegy, hogy vaktában lövöldözöl, mert nincs céltábla, vagy csak épp nem találtad el azt.
Mint írtam már, az ember telologikus lény. Ez azt jelenti, hogy cél felé tartó, célirányos, céltudatos. Az embernek mindig vannak céljai, akármilyen őrültség vagy értelmetlen vandalizmus is az, de cél. Kívülről viszont nagyon sok “céltudatos” ember céltalannak tűnik.
Ha megkérdeznek egy rongálót például, hogy miért csinálta ezt vagy azt, akkor lehet, hogy mond rá valamiféle racionális indokot (dühös volt, bosszút akart állni stb), de az is lehet, hogy azt mondja, nem tudom. De mégis megcsinálta, tehát mégis kitűzött maga elé egy célt, például, hogy felgyújt egy kukát.
Mondjuk egy spermium mondhatja azt, hogy volt célom, csak nem sikerült elérnem.
De az ember ezt nem mondhatja. Följebb említettem a bostoni merénylet túlélőjét, akinek levágták a lábát, és képes volt új célokat kitűzni maga elé.
Vagy olyan célt találok, amit senki sem vehet el tőlem, vagy olyat, amit képes vagyok feladni és helyette más célt találni. Az életem legmélyebb célját nem veheti el senki. Az én feladatom az, hogy megtaláljam, mi is ez a cél. A többi célomra pedig úgy kell gondolnom, hogy ha valami oknál fogva nem elérhető, akkor se omoljak össze tőle.
Popper Péter mesélte, hogy egy pszichiáternek valaki telefonált, teljesen kétségbeesve: Doktor úr, minden elveszett! Oda az életem! Tönkrementem! Erre a pszichiáter azt kérdezte: Uram, nyilván hangja még van, tud beszélni. Felteszem, a hallása is ép. Járni tud? Igen. A karját tudja mozgatni? Igen. A tüdeje, szíve rendben? Igen. Akkor, uram, önnek mindene megvan, kizárólag a pénze veszett el.
Tehát ez az ember jelenleg céltalannak érzi az életét, mert amilyen célért eddig küzdött, azt kénytelen feladni. De ettől még az ember élete nem céltalan. Még az is lehet, hogy olyan célt tűz ki maga elé, hogy öngyilkos lesz – de az is egy cél, amiért tenni fog. Persze az is lehet, hogy ennél jobb célt talál magának, de valamilyen célt mindenképpen találni fog.
Ebből nagyon tetszik Harpagon monológja: http://www.youtube.com/watch?v=FJUWZpRZmSE
A céltalanság tehát egy adott helyzetben a céltévesztést jelenti. Ha épp nem tudom, mi a célom, akkor is tartok valamilyen irányban.
Ha még hatvanötször leírod ugyanazt, akkor sem lesz a két fogalom azonos jelentésű.
Én érvelek, te nem, ez a különbség. Nem ugyanaz – és ezzel meg van magyarázva.
Pedig mindenki tart egy bizonyos cél felé, akkor is, ha nem akar. Akár kitűzte magának azt a célt, akár nem, akkor is el célba fog érni. Mindenki tart valahová.
Lehet, hogy én vagy ő maga ezt nem látja, lehet, hogy épp céltalannak tűnik, de akkor is célba jut. Mondjuk lehet, hogy rossz célba ér, de eléri. Teljességgel céltalan lét nem létezik, minden létezésnek van célja. A céltalanság csak egy megnevezése a céltévesztésnek, de önmagában véve céltalan élet nincs.
Ebből a mondatodból indultunk ki: “Az ókori görögök a bűnt hamartiának nevezték, ami azt jelenti, céltévesztés. Vagy céltalanság.”
Egyrészt az ógörögben a hamartia szó a céltévesztést jelenti, s csak a bibliában lényegült át bűnné.
Másrészt számodra a céltévesztés és a céltalanság ugyanazt jelenti. Azzal együtt, hogy szerinted nincs céltalanság.
Ha valaki “rossz célba” jut, akkor nem érte el a célját, tehát célt tévesztett.
Azon erősködsz, hogy az ember céltudatosan gondolkodik. Ezt nem is vitattam.
Én csupán azt mondtam, hogy a céltalanság fogalma nem egyenlő a céltévesztés fogalmával.
S ha neked nem elegendő példa a lövöldözés, nagyon sajnálom. Én nem tudok filmes és celebes bulvárpéldákkal szolgálni. Pedig úgy talán jobban megértenéd, miről beszélek.
És részemről ennek itt a vége, erőlködj nyugodtan tovább kedved és öntudatod szerint.
* * * * * * * * * * * * * * * * *
Hermit, Maestro, Aurelius… nekem most déjà vu-m van. Teljesen olyan, mintha forintunkkal csevegnék. :o))
Másrészt számodra a céltévesztés és a céltalanság ugyanazt jelenti. Azzal együtt, hogy szerinted nincs céltalanság.
Igen, ez pontosan így van. Ha olyasmit csinálsz, ami nem a célod, akkor céltalanul cselekszel, és egyben eltéveszted vele a saját célodat. Céltévesztő vagy és céltalan. Hajtasz egy célt ugyan, de mégis céltalanul, hiszen közben a saját célodról elfeledkezel.
Ha erre nem tudsz érvekkel felelni, az a te dolgod. Az meg aztán tökmindegy, hogy kivel példálóznál, felőlem akár a hindu panteonnal is előállhatsz, azok nyilván nem celebek.
Honnan tudod, hogy olyasmit csinálsz, ami nem a célod, amikor épp eltéveszted a célt ? Hiszen akkor is céltudatosan cselekszel. A céltévesztés csak egy külső szemlélőnek tűnhet fel, neki lehet céltalan és érdektelen. Logikai KO.
Ez kitűnő és fontos kérdés. A válasz rá az, hogy NEM TUDOD. Épp ezen alapul a manipuláció, kényszerítés, csábítás sokféle formája. Ha az ember biztosan tudná azt, hogy amit csinál, azt tulajdonképpen ő nem is akarná megtenni, hanem ez éppen elvonja a saját céljától, a saját életétől, és épp valaki más malmára hajtja a vizet, akkor sokkal könnyebben mondana nemet. Azért lehet az embereket birkaként hajtani, mert egyáltalán nem nyilvánvaló az, hogy az a cél, amit éppen követ valaki, valóban a saját célja, vagy csak éppen csináltatja vele valaki, aki erre manipulálta. A manipuláció, befolyásolás, kényszerítés felismerése egyáltalán nem könnyű, és nem könnyű a neki való ellenállás sem, mint ahogy a düh leküzdése sem könnyű, amikor az ember végre felismeri, hogy eddig a bolondját járatták vele és kihasználták. Szerintem nagyon keserves rátalálnia az embernek a valódi céljaira (tulajdonképpen önmagára). Hiszen végül is a legfőbb cél az, hogy én, mint én létezzek, tehát én nem csupán egy szerep legyek, amit eljátszok.
Kertész Ákos Makra c. regénye vége felé Makra Ferenc összeveszik egy házmesterrel, és hogy igazolja magát, mutogatni kezdi neki a személyi igazolványát: ez vagyok, itt lakom, itt dolgozom, van feleségem, gyerekem. És akkor rájön, hogy ő már nem egyéb, csak ennek a személyi igazolványnak a pár adata, amivel megfelel a társadalmi elvárásoknak, de ő valójában, mint egyéniség, már nem létezik. Ezért hazamegy és magára nyitja a gázcsapot; Kertész úgy fejezi be a regényt, hogy Makra olyan gyáván halt meg, ahogy élt. Még a halálában is gyáva volt. Mert sokkal könnyebb feladni saját magam keresését és megvalósítását, így biztosan nem kell ütköznöm senkivel, CSAK SAJÁT MAGAMMAL; ha meg akarom valósítani önmagamat és a céljaimat, akkor viszont az egész világnak kell nekifeszülnöm és folyamatosan az ár ellen úsznom. És az nem könnyű.
A saját célt onnan lehet felismerni, hogy örömet okoz, erőt ad; míg a manipulációs cél, tehát az eltévesztett cél kimerít. Ezért érdemes odafigyeli arra, hogy mi az az életemben, amiből erőt tudok meríteni, ami feltölt, mert az az én igazi irányom. Nyilván nem tehetem meg, hogy CSAK azt csináljam, sőt lehet, hogy fogalmam sincs, hogy mi is az, amerre mennem kéne, nyilván nem tudok megszabadulni attól a kényszertől, hogy MUSZÁJ egy csomó olyasmit tennem, ami kimerít. De érdemes figyelni és érdemes ragaszkodni ahhoz, hogy egyre több és több időt tölthessek olyasmivel, ami erőt ad, ami örömet okoz, ami feltölt.
Vannak elég egyértelmű tevékenységek, amire a legtöbb ember azt mondja, ez őt feltölti: a játék, a séta, a kirándulás, a baráti beszélgetés, a hobbi, a sport, a szerelem, a szex, a másoknak való segítés. De ezeket is lehet úgy csinálni, hogy kimerítsen és elfárasszon, szóval nem a tevékenység az, ami önmagammá tesz, hanem akkor lesz valóban a saját célom az a dolog, ha valóban önmagamat adom bele abba, amit csinálok.
Ha valóban önmagamat adom bele valamibe, akkor sokkal több dolog válhat a saját célommá, sokkal több dolog okozhat örömet, akár még egy mosogatás is.
Andrew Matthewst idézem, aki olyasmit írt, hogy nem pusztán az a lényeg, hogy azt csináljam, ami örömet ad, hanem hogy örömmel csináljam azt, amit épp teszek.
Ezért aztán tulajdonképpen a saját cél nem valami, amit elérek – a saját cél ÖNMAGAM elérése, és ennek nagyon változatos útjai lehetnek, sok állomása.
Belefér még az is, hogy azt csináljam, amit mások elvárnak tőlem, csak teljesen más hozzáállással – erre nekem jó példa a Sorstalanságban az a jelenet, amikor szenet kellett lapátolniuk, ott álltak mellettük az őrök, és Citrom Bandi ahelyett, hogy káromkodott volna, azt mondta: Mutassuk meg ezeknek a fritzeknek, hogy mire képesek a pesti srácok. (Ez mondjuk a fogság elején volt). Ehhez olyan lelki szabadság és önállóság kell, amit nagyon keserves elérni, ilyen lazasággal hozzáállni valamihez nagyon nehéz.
Gyakorolni ezt úgy lehet, hogy megfigyelem, mi ad erőt, és ahhoz foggal-körömmel ragaszkodok, azt nem engedem elvenni tőlem, hanem igyekszem miné többet foglalkozni vele.
Mert nyilván a manipulációra épülő világ minden erővel igyekezni fog, hogy elszakítson attól, ami nekem erőt ad. Például a gyerekeket a játéktól.
A manipuláció azt ígéri, hogy ha azt teszem, amit elvár tőlem, akkor megjutalmaz. De bármilyen külső jutalmat is kapok, az nem képes helyettesíteni azt az erőt, megelégedést, önbizalmat, amit abból nyerek, amikor épp a saját célomat követem. Bármilyen külső jutalmazás ellenére is szorongó maradok és bizonytalan.
Minél inkább szorongok és minél bizonytalanabb vagyok, annál könnyebb manipulálni – és minél nyugodtabb vagyok, annál nehezebb.
A két folyamat tehát két spirál, ami önmagát erősíti. Ezért nagyon nehéz kitörni a manipulált állapotból és elindulni önmagam felé. Rettenetesen szorongató.
Én azt gondolom, a legjobb hasonlat a kétfajta létállapotra a Remény rabjai c. film adja. Akit manipulálnak, aki más céljait hajtja végre, az fogoly egy börtönben. Aki innen ki akar törni, az kénytelen beleugrani egy szarfolyóba, és végigúszni rajta.
Nagyon nehéz beleugrani, nagyon rossz végigúszni. Sokkal könnyebb a biztonságos börtönben maradni és ott megrohadni.
Az életben mindenki választhat a két lehetőség közül, de sajnos nincs harmadik opció, amikor minden jó és szép és csilivili és könnyű.
Ez a dal csak egyfajta manipulált életszemléletről szól, de általában véve mindre érvényes:
http://www.youtube.com/watch?v=l5mXbsV_vo8
De mire jó úgy ez az élet
Hogyha futnod kell, amíg éled
Az emberek meg néznek
Hogy az Isten a pénz lett
Sorban nyílnak a bankok és
Az jelenti a rangot
Hogy mennyire állat az autód
Mekkora mellű a nőd és hogy
Meddig bírod feltekerni
A kocsiban a hangerőt
A kocsiban a hangerőt!
Elég erősen leegyszerűsítetted a regényt (Makra)………….a befejezés sem az, amit leírtál, Kertész egyetlen szóval nem állítja be gyávának Makra tettét, feladásnak meg végképp nem………. Amúgy oké :)
Nem az a befejezés? Hát micsoda? Meséld el, lécci, érdekel.
Az egész regény lényege az, hogy Vali a maga útját járja, Makrát is erre próbálja rávenni, de Makra visszariad attól, hogy felrúgja a hagyományos nemi szerepeket, amiket beleneveltek, és a Valival való szerelmet felülírja az, hogy Vali nem mosogat, zsírpapírból eszik, a lakásuk koszos, elveteti a babát, 56-ban diótörővel mászkál stb.
Helyette elvesz egy nőt, aki hagyományos, de unalmas, azt megcsalja egy házasságtörő kolleginával, aztán rájön, hogy mindent elbaszott, amikor elhagyta Valit, sőt hagyta elmenni az országból is és nem ment vele, mert ő tényleg Valihoz tartozik, illetve Vali hozzá.
És hogy megoldja a dilemmát, magára nyitja a gázcsapot.
Ha nem ez a vége, akkor micsoda?
A könyv itt hever az asztalomon, mert szeptember óta folyton újraolvasom. Annál is inkább, mert bizonyos értelemben az én életemről szól, bár én másként döntöttem, mint Makra.
A regényben rengeteg árnyalat és igazság van, és nyilván nem mindegy, hová helyezzük a hangsúlyokat, mit emelünk ki, és mit hagyunk figyelmen kívül.
Nagyon érdekes és tanulságos volt elolvasnom a regényről a zanzásított összefoglalódat, mert mindig érdekes rájönni, hogy másnak másról is szólhat ugyanaz a mű, vagy az a más nem vesz észre egy sor fontos mozzanatot.
Az író Valit nem egyértelműen pozitívan ábrázolja, Makra éppenséggel átmegy egy folyamaton, aminek a végén már Valiban is felfedezi a “hazugságot” (nevezzük így, egyfajta léthazugságról van szó, amely küzd valami ellen, de mindig csak másokban, és nem veszi észre, hogy ő is azt a gyakorlatot folytatja, amit másokban kárhoztat – hogy az erkölcsisége felemás). Éppen ezért a különválásuk mögött semmiképpen nem az van, amit állítasz, hogy Makra foglya lett volna a hagyományos családfelfogásnak és nemi szerepnek, illetve nem lehet erre leszűkíteni a kérdést, ennél többről van szó, itt két ember drámája zajlott, amiben Makra szükségszerűen döntött úgy, hogy kilép……..(a szükségszerűség olykor más dimenzió, mint az erkölcsi megfontolás, hogy mi a helyes és mi nem).
Ami a gyávaságot illeti, ezt abszolút el kell utasítanom (Makra esetében). Először is mitől lenne az “önmegvalósítás” olyan etikai elv, ami mindenek felett áll? Nem lehetséges, hogy az emberben egyszerre több, akár egymásnak ellentmondó legitim törekvés is lehetséges, és ezek végső soron egymást gyengítik? Az, hogy valahová szeretnénk tartozni, ugyanolyan emberi és normális törekvés, mint az, hogy az önmegvalósítás (akár a világ ellenében?) szellemében nem törődünk másokkal.
Makra úgy döntött, hogy valahová szeretne tartozni, és ezért feláldozta az “önmegvalósítást” (éppen azért, mert az önmegvalósítás útjára léptem, rettentőn megutáltam ezt a mítoszt, illúziót – de ennek csapdáját persze Makra nem tudhatta, mert nem indult el rajta). Ezt könnyű elítélni (a valahová tartozás mindent felülíró igényét), mint hibás döntést, és végül Makra is elítéli. Azonban egy hibás döntés általában a végeredmény tudatában válik egyértelművé, nem rögtön az elején. Makra is csak azt a tragédiát élte meg, hogy mire egyértelművé vált, hogy rossz irányba indult, addigra az már zsákutcává vált elágazás nélkül. Tehát az öngyilkossága nem gyávaság volt, mindössze annak felismerése, hogy sehogysincsen tovább. Ebből a szempontból talán az első igazi önkéntes és következetes döntése volt.
Amúgy a házmesteres jelentnek semmi köze az öngyilkossághoz – lehet ugyan szimbolikus jelentést tulajdonítani neki, de nem hangsúlyos epizód, a végkifejlet része. Nem játszik bele a döntésbe.
Továbbá: nem lehet Vali és Makra helyzetét összehasonlítani, mivel más kultúrális környezetből származnak, és Vali ráadásul kommunista lett, tehát talált magának egy valahová tartozást, amivel együtt és ami mellett önmegvalósított. Az önképző kört, a korábbi szeretőket (nagyon fontosak!) nem is említve. Valinak voltak példaképei (Derkovits, Csontváry), hivatkozási alapjai, mert a műveltsége révén rendelkezett olyan példákkal, előképekkel, amikből az erőt és a célt merítette. Amikor valaki önmegvalósít, tudnia kell, hogy hová akar eljutni (legalábbis rendelkeznie kell erről egy vízióval). Makrának volt tehetsége, de nem volt víziója, ezért neki az önmegvalósítás nem ugyanazt jelentette, mint Valinak. Ez már önfeladás volna?
Makra Valival ellentétben teljesen magára volt hagyva. Szülei kispolgárok, a környezete melós-kispolgári környezet. Eszme, vallás elkerülte. Segítője nem volt Vali színrelépéséig (nem lehet, hogy ez már későn történt?). Talán egyszer mesélek róla, hogy teljesen egyedül az ember milyen hatásoknak van kitéve, és milyen gravitációt kell leküzdenie. Éppen ezért Makra “önfeladását” nem gyávaságnak, hanem majdhogynem pszichológiai törvényszerűségnek érzem.
Egy ember élettörténetét (a regény végső soron mégiscsak az) nem lehet ennyire morálisan szemlélni. A regény dráma, és azt a szövevényes hálót mutatja be, amibe az ember óhatatlanul belegabalyodik. Ha a regényt olvasom, akkor a tragédiát szükségszerűnek érzem, mivel nevezhetjük Valit igazinak, de akkor is ellentmondásos igazi, aki nem egyértelműen pozitív, nem egyértelműen előremozdítja Makrát, nem egyértelműen ismeri fel a fiú lelkét. Vali valahol egy jövőbeni Makrát szeret, akivé majd lesz, és ez a fajta szerelem nem mindig épít, van amikor elidegenít…………..
Mindegy is, nem akarom kielemezni az egészet……………..számomra nagyon leegyszerűsítő, ahogy összefoglaltad, és igaztalan is, mert elveszed Makra életének az igazságát. Ugyanis van ilyen is, mindenkinek van…………..Amúgy a regény nem moralizál, nem formál ítéletet, azt az olvasóra bízza, illetve többféle ítéletet felvonultat a szereplők szájába adva. Ezért hamis úgy beállítani, hogy Kertész egyértelmű ítéletet mondott Makra élete és tette fölött – ez nem ideológikus regény.
Húha, ezt tök jó volt elolvasni. Akkor elmondom, miért írtam azt, amit. Én a filmet láttam először (r. Rényi Tamás, fsz. Juhász Jácint, Csomós Mari) és eszméletlenül tetszett. Később olvastam a könyvet, és az a filmhez képest (meglepő módon) csalódást keltett. Ilyen nem szokott előfordulni velem, mert a filmhez képest általában mindig a könyvet látom gazdagabbnak, teljesebbnek, hiszen részletesebb. Furcsa, hogy ebben az esetben számomra a film volt egyértelműen az igazi élmény. A könyv szerkezete is elég nehézkes, de nem a szerkezettel volt problémám, valahogy idegennek éreztem.
Juhász Jácint azt mondta, neki tulajdonképpen nem is kellett eljátszania Makrát, mert ő Makra. Kertésznek például egyáltalán nem tetszett, hogy Juhász Jácintra bízták a szerepet, ő Makraként Koncz Gábort tudta volna elképzelni, aki valóban egészen más kaliber, sokkal “vadabb”. Ezen csodálkoztam, mert nekem Juhász maximálisan hiteles Makra volt, Konczcal viszont jóval kevésbé tetszett volna a történet.
Amit írtam, azt a filmből kiindulva írtam, Rényi helyezte erre a hangsúlyt. A könyvet elég hézagosan jegyeztem meg, pont azért, mert nem fogott meg.
Nekem egészen más jutott eszembe róla – az Üvöltő szelek.
Szerkezetileg is, a főszereplő külsejét tekintve is (cigányképű, ezt Kertész is hangsúlyozza, Makra egyszer direkt cigánynak hazudja magát, hogy legalább cigányokhoz odacsapódhasson). A végkifejlet tekintetében is, az elveszett szerelem tekintetében is, a főszereplő magányosságának és társadalmon kívüliségének tekintetében is.
Más kor, más regény, de én sok párhuzamot éreztem a kettő között.
Lehet, hogy csak a filmben hangzik el, hogy Makra gyáva volt, de én úgy emlékszem, hogy a regényben is szó volt erről. A szeretője kifejezetten gyávának nevezte (mert nem hajlandó áttörni a társadalmilag elfogadott korlátokat, és házasságban akar szexelni).
Arról, hogy az öngyilkosság gyávaság-e vagy sem, lehet vitatkozni; én azt mondom, hogy “Amikor azt hiszed, már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy”.
Vali valahol egy jövőbeni Makrát szeret, akivé majd lesz, és ez a fajta szerelem nem mindig épít, van amikor elidegenít…………..
Ez egy fantasztikusan érdekes dolog, amit leírtál, és nagyon örülök, hogy így látod.
Ugyanis én azt gondolom, hogy a nő MINDIG abba a férfiba szeret bele, akivé a férfi a JÖVŐBEN VÁLHAT. A nő képes BELELÁTNI a férfiba azt az erőt, ami POTENCIÁLISAN BENNE REJLIK, és amiről ő maga talán nem is tud.
Persze, a kapcsolat előrehaladtával kiderül, hogy a férfi rengeteg gyengeséggel küzd a JELENBEN, amilyen gyengeségek MÚLTBÓL fakadnak; de ha a nő elég türelmes és kitartó és eléggé hisz abban, hogy a férfiban TÉNYLEG benne rejlik az a potencia, amit ő belelát, akkor az meg is tud valósulni.
A Makra esetében ezt kitűnően meg lehet figyelni, Vali valóban azt látja bele Makrába, ami az még nem valósult meg, csak potenciálisan szunnyad benne. (Te is írtad: “Makrának volt tehetsége, de nem volt víziója, ezért neki az önmegvalósítás nem ugyanazt jelentette, mint Valinak. Ez már önfeladás volna?”) – tehát Vali látta azt, amit Makra nem látott önmagával kapcsolatban.
Hogy ez végül is nem valósulhatott meg, annak nem Vali az oka, hanem Makra, akinek fontosabb volt a társadalmi konvenció, mint Vali.
Makra Valival a saját jövőjét vesztette el, pontosabban a jövőre mondott nemet, amikor elhagyta Valit. Már akkor jövőtlenné vált az élete, amikor Valival szakított. Ami utána következett, az már egy előre sejthető röppálya, egy olyan ív, ami sehová sem vezet.
Tehát, én általánosságban véve azt gondolom, hogy a férfi MINDIG A JÖVŐ, mindig a jövőben valósul meg, és a nő dolga az, hogy HIGGYEN ebben a jövőben, amiben a férfi megvalósul.
Ha egy nő arra utazik, hogy kihasználja a férfit és kinyerje az erőforrásait, akkor KÉPTELEN lesz VÁRNI, neki azonnal kell a férfi ereje, és ki fog készülni a férfi jelenlegi gyengeségétől, és meg fogja gyűlölni a férfit, mert a férfi a jelenben nem tudja eléggé kielégíteni a kívánságait.
Vali nem gyűlölte meg Makrát, nem vetette meg őt a gyengeségei miatt, a legvégsőkig próbálta visszaállítani vele a kapcsolatot.
Ha Vali nem egyértelműen pozitív, és voltak hibái is, az csak azt jelenti, hogy Vali hús-vér ember, minden embernek vannak hibái is, arra nem lehet várni, hogy egy ember hibátlan legyen.
A hibákat el kell tűrni, és erre Vali képes volt, de Makra egy idő után már nem. Azt értem, hogy nagyon felbosszantotta az abortusz, meg a zsírpapírból evett parizer stb, de a perfekcionizmus kifejezetten a függőség jele; és ha valaki perfekcionista, akkor végül csak a halálban talál megnyugvást, ahogy Makra is.
Még egyszer megismétlem – ha ezt nagyon leegyszerűsítőnek találod, az azért van, mert a filmből indulok ki. Bár olvastam a regényt, de jórészt elfelejtettem, például Vali korábbi szeretőinek fontossága is kiesett.
A filmet láttam én is először, de a film értelmezhetetlen önmagában a könyv nélkül, mert a film Makrát csak kívülről mutatja, illetve a dialógusain keresztül. Tehát ha az ember nem léleklátó, vagy nem Makra maga is, valójában nem érti, csak értelmezi a látottakat.
Amiket újfent elmondtál Makrával kapcsolatban, azok egyrészt érthetővé tették az álláspontodat, mert a filmre építve akár ezt is lehet hinni. Viszont mind a könyv, mind Makra világának belső ismerete alapján számomra egyértelmű, hogy miért nem érted Makra sorsát igazából. Értelmezed, megítéled, de nem érted.
Egy művet természetesen egy bizonyos határon belül sokféleképpen lehet értelmezni, azonban mivel számomra ez nem egy mű, nem egy esztétikai élmény, hanem maga az élet, a közvetlen tapasztalás, ezért számomra a regényhez mindig hozzáadódik egy többlettudás. Mert a regény nyilván Makra sorsát egy vonalon mutathatja be. Döntött, többször is döntött, és az végül elvezetett valahová.
A regény tehát egyféle megvalósulást vesz, és ezért az olvasó és maga Makra is hiheti azt, hogy ha másként dönt, akkor alapvetően lesz más a végkifejlet. Egy elszalasztott szerelem, egy elengedett “igazi” mindig azt sugallja, mindig azt hiteti el az emberrel, hogy ott a valódi boldogság-boldogulás lehetősége zárult be. Ennek a káprázatnak könnyű felülni, és könnyű azt látni, hogy Makrának volt lehetősége másként dönteni, más életet kezdeni. Én ezt tartom tévedésnek. Érthető tévedésnek.
Nem Makra tehetsége a kérdés, hanem a természete, amely predesztinálja a sehová tartozásra. Ez Vali mellett is bekövetkezett, és nem Vali “hibái” miatt, amiket egy ideális partner megért és elfogad. Amúgy sem erről van szó, meg nem a konvencionális gondolkodásról, és a zsírpapírról. Sokkal többről.
Sokkal többről.
A regényben a kapcsolat vége felé többször megfogalmazódik, hogy valójában Valit nem érdekli igazán, hogy mi van Makrában, mit akar, mit gondol igazán. A művészi ambíció, és az, hogy Makrából is művészt faragjon elfedi előtte Makrát……….Valinak a művészet a legfontosabb, és azt várná Makrától, hogy mivel tehetséges, hát értelemszerűen neki is a művészet álljon a középpontban.
Innen nézve lehet megérteni, hogy Valit nem érdekli Makra valósága, csak az, hogy Makra ugyanabban és ugyanúgy higgyen, amiben és ahogy ő teszi. Vali azt hiszi, hogy a konvenciókat, a “kispolgáriságot”, a vallásosságot csak egyféleképpen lehet meghaladni, tagadni, elutasítani, ahogy ő teszi. Ezért másfajta életet, mint az övé, nem tud elképzelni teljes értékűként. Ezért nem tudja Makra másféleségét úgy elfogadni, mint végső valóságot, csak úgy, mint amit meg kell haladni.
Vali nem akarja az igazi gyereket, mert neki már van egy világra hozandó gyereke, aki egyúttal jövőbeni partnere is: Makra.
Ha a nő a jövőbeni férfit szereti mindig, akkor érthetővé válik a hétköznapi rosszfiúhoz való kétségbeesett és gyakorta naív ragaszkodás: amikor azt hiszi, hogy majd ő kihozza a férfiból a jót, majd mellette, mert ő valóban megérti.
Ez a jellegzetes női hozzáállás szerintem problematikus, mert belelátni valakibe a jövőt az idealizálástól a belevetítésig minden lehetőséget felvet. Mivel tudom, milyen az, amikor a jövőt szeretik bennem, köszönöm, nem kérek belőle. Mert az, amit más bennem jövőként láthat, az nem feltétlenül az én jövőm, amivel azonosulhatok, hanem amit más szán nekem.
A tehetség kérdése pedig érzékeny terület, mert egyáltalán nem evidens, hogy a tehetséget ki kell bontakoztatni, sőt, nem csak nem evidens, de kérdéses felfogás. Van ugyan egy olyan gondolkodásmód, amely azt állítja, hogy a tehetség kötelezettség is, és ha innen nézzük, akkor Makra megtagadta magát.
Ezzel sem tudok egyetérteni. És azzal sem, hogy Vali mellett lett volna önmaga. Ha ugyanis önmaga lesz Vali mellett, óhatatlanul szembekerül Valival is. Szembe is került végül. És abban, hogy otthagyta, ez meg is jelent. Makra önmagát választotta, amikor Valit otthagyta, és nem a jövőjét dobta el, csak azt, akit valóban szeretett. De a fájdalom és az űr, amit ez a döntés hagy maga után, nem tesz különbséget. Csak fáj.
Makra sorsa nem azért érdekes, mert egy ember tragédiája jelenik meg általa. Hanem azért, mert pontosan azt mutatja, hogy nincsenek alternatívák, csak látszólagos elágazások. Ha pedig az ember felismeri, hogy a lázadás (Vali) és a beilleszkedés (feleség) ugyanúgy végül nem vezet sehová, akkor marad a gáz, vagy a buddhizmus………. :D
Mindez pedig azért, mert nincs egyéni boldogulás ott, ahol nincs közösség és valódi társadalom. Ott lehet valaki sikeres, de semmi több…………….Makra pedig akkor adta fel a művészetet, amikor rájött, hogy az önképző kör sem más, mint az a közeg, ami a gyárban van, a szülővárosában, a szülői házában…………
A regény nélkül nem lehet Makrát megérteni, csak megítélni.
Én ugyan nem olvastam ezt a regényt (de hát rólam már amúgy is kiderült hogy tahó vagyok, így nem köt holmi konvenció :-) ), de a postod elejét olvasva már épp billentyűzetet “ragadtam” volna, mikor idáig jutottam:
A regényben a kapcsolat vége felé többször megfogalmazódik, hogy valójában Valit nem érdekli igazán, hogy mi van Makrában, mit akar, mit gondol igazán. A művészi ambíció, és az, hogy Makrából is művészt faragjon elfedi előtte Makrát……….Valinak a művészet a legfontosabb, és azt várná Makrától, hogy mivel tehetséges, hát értelemszerűen neki is a művészet álljon a középpontban. […]
Ez a jellegzetes női hozzáállás szerintem problematikus, mert belelátni valakibe a jövőt az idealizálástól a belevetítésig minden lehetőséget felvet. Mivel tudom, milyen az, amikor a jövőt szeretik bennem, köszönöm, nem kérek belőle.
Mivel Te leírtad, ezért már nekem nem kell, így nem marad más, mint hogy megköszönjem. Annyit még hozzátennék a magam tahó módján:
Az, hogy a nő milyen potenciált lát egy férfiban, nyilván fontos, meg éltető energia is lehet belőle a maga módján. Viszont nem hagyhatja ki ebből a “teremtés”-ből magát a férfit, mert abból a Makráéhoz hasonló sorsok bontakoznak ki. A férfiak egyébként ösztönösen megérzik az ilyet, és lerázzák magukról az elvárásokat, legalábbis a lázadóbb típusok. A nőt pedig elhajtják a picsába…
Nézd, az biztos, hogy ahhoz, hogy ezt másképp tudjam gondolni, újra kellene olvasni a regényt, azt pedig nem ígérem.
Ami ezt illeti: Mivel tudom, milyen az, amikor a jövőt szeretik bennem, köszönöm, nem kérek belőle. Mert az, amit más bennem jövőként láthat, az nem feltétlenül az én jövőm, amivel azonosulhatok, hanem amit más szán nekem.
Ez egy fontos és jó problémafelvetés, a filmben nem volt fontos, de a regényben nyilván, sőt a való életben is sokszor előkerülhet.
Ezt konkrétan úgy is lehet nevezni, hogy hamis prófécia.
Hogy egy vallási példát hozzak – Akiba ben Joszef Simon Bar Kohbát Messiásnak tartotta, de hiába – attól, hogy ezt látta bele, nem volt az. Ez a veszély nyilvánvalóan fenyegethet egy kapcsolatot is, ebben nagyon igazad van.
A nő valóban ösztönözhet olyasmire, olyan sikerekre vagy karrierre, amiből a férfi nem kér, amihez semmi köze sincs.
Sőt nem csak a férfit, hanem a gyereket is ösztönözheti, ez talán még gyakrabban előforduló hamis várakozás és életrontás.
Ahhoz, hogy egy jövővízióról el lehessen dönteni, hogy igaz vagy hamis vízió, nyilván az kell, hogy az többféle módon is megerősítést nyerjen. Különböző külső-belső megerősítések kellenek hozzá.
Nyilvánvaló, hogy én sem akarnék vagy tudnék elfogadni egy olyan jövőképet, amihez semmi közöm sincs.
Életemben egyszer “rászorultam” arra, hogy egy külső ember víziója szerint döntsek. Ez az egyetem vége felé volt, nekem volt egy tervem, amire más azt mondta, baromság. És hogy szerinte kérjek magamra “próféciát”. Mivel akkor egy gyülekezetbe jártam, hát így is tettem.
A “vízió” abszolút mást mondott, mint amit én terveztem, és ezen meghökkentem, mert az eszemmel nem akartam elfogadni a “víziót”.
Ennek ellenére, különös módon úgy éreztem, mintha valami óriási tehertől szabadulnék meg, mintha egy nagy kő gördülne le a szívemről. Különös volt az eszem és az érzésem közti különbség. Aztán hazamentem, kinyitottam a Bibliát, és konkrétan olyasmit olvastam, ami a “víziót” támasztotta alá.
De még ez is kevés lett volna – a lényeg, hogy a “víziótól” függetlenül egyszerűen hívtak oda, ahová a “vízió” szólt, szóval ott kaptam lehetőséget, és nem ott, ahol én terveztem. Tehát úgy alakultak a körülményeim is, hogy elfogadjam.
Tehát ötféleképpen is az a jövőkép lett megerősítve, amit én magamtól nem választottam volna; és utólag sem kellett megbánnom, hogy végül elfogadtam.
Ha csak “vízió” vagy csak baráti tanács lett volna, mindenféle más megerősítés nélkül, akkor nem döntök aszerint.
Tehát önmagában az, hogy valaki bebeszéljen nekem egy jövőképet, amihez semmi közöm sincs, annak semmi létjogosultsága nincs.
Viszont az is igaz, hogy előfordulnak az életben olyan döntések, amik annyira ellentétesek a józan eszünkkel, az addigi beidegződéseinkkel, hogy nagyon nehéz volna azt választani, szinte lehetetlen. Van, amikor kell egy külső segítség, egy külső ösztönző, de ismétlem – ehhez nem elég egy vízió, mert akkor az összes cigány jósnő meg ezotévés baromság igaz volna.
Ha legalább 4-5 féle módon alá van támasztva, akkor legalább érdemes rajta elgondolkodni, de akkor sem muszáj azt választani, még akkor is lehet másképp dönteni.
Ha valami úgy van beállítva, hogy ez AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG, akkor az biztosan hamis, mert, ismétlem, “ha már úgy tűnik, hogy minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy”.
Amiben kényszer van, az biztosan hamis jövőkép.
“- Felség, muszáj dönteni!
– Ausztria császárának semmi sem muszáj!”
Hát valahogy így.
Semmi sem muszáj.
Azt gondolom, hogy az életben alapvetően mindnyájunknak mindig ugyanaz a tanulnivalója, a feladott leckék mindenki számára nagyjából egyformák, és ezeket a leckéket a leglehetetlenebb körülmények között is meg lehet tanulni.
Ha párkapcsolatban, ha egyedül, a lecke ugyanaz.
Ha valakinek nem megy egy párkapcsolatban, akkor majd megy egyedül.
Ha úgy sem megy, akkor nem megy, nem muszáj megtanulni.
Azt gondolom, hogy Makra számára az önállóság, autonómia megtanulása volt a lecke, ehhez Valit kapta segítségül, de mivel vele nem tudta megtanulni, hát adódott más lehetőség, ami szintén erre tanította volna.
De végül is feladta – és ez a szabadságában állt.
Persze, lehet azt mondani, hogy a halálban talált rá az autonómiára, a szabadságra, és azért választotta a halált, hogy végre autonóm és szabad legyen; de én azt gondolom, hogy ezért minden nap kínkeservesen kellett volna harcolnia, és ezt elmulasztotta, inkább csak sodródott az árral.
Megtehette, hogy sodródik, de épp ezért a halálát én nem győzelemként, és egyáltalán nem szükségszerű dologként értelmezem, hanem kudarcként, végső önfeladásként.
Addigra már rengetegszer feladta és elárulta önmagát, rengetegszer döntött egy elvont közösségi érdek mellett, önmaga helyett.
Arra várt, hogy ezért majd jutalmat kap és lelki békét, kielégülést, sikerélményt, de erre hiába várt, és végül túlcsordult a pohár.
Ha napi szinten felvállalja a konfliktusokat (ahogy Vali is), akkor megőrizhette volna magát, pontosabban megtalálhatta volna magát, de Makrának mindig könnyebb volt IGAZODNI.
Talán csak az elején vállalt fel igazi konfliktust, amikor megverte a nőt megerőszakoló barátait.
Bár nem tudta megmondani, ezt miért csinálta, de ez egy ösztönös és szabad cselekedet volt, amikor nem igazodott a közösségi elvárásokhoz, nem akart megfelelni a barátainak, hanem nekik ment.
Persze, nehéz folytonfolyvást szembeszállni a külvilággal azért, hogy a magunk útját járhassuk, de ha feladjuk, akkor ugyanúgy lehúzhatjuk a redőnyt, ahogy Makra is lehúzta.
Nem hiszem, hogy ez ítélet, hiszen nem én “öltem meg” Makrát, hanem Kertész Ákos fejezte be így a regényt.
“Mivel tudom, milyen az, amikor a jövőt szeretik bennem, köszönöm, nem kérek belőle. Mert az, amit más bennem jövőként láthat, az nem feltétlenül az én jövőm, amivel azonosulhatok, hanem amit más szán nekem.”
the hermit:
Aki megköszöni, tahó nem lehet :) És igen, a hit és a bizalom (a nő részéről) éltető lehet. Valóban, ez nem lehet egyirányú, a férfi közreműködése is kell. Csak annyival egészíteném ki, hogy ez a fajta “jövő” nem nélkülözheti a jelent. Mert ha teljesen a jövőre fókuszál, közömbössé válik a jelen iránt, az iránt, aki MOST vagyok.
hgyi:
Csuang-ce remek! Amúgy is üdítően hat ennyi hitvita után egy kis taoizmus. :)
birsalma:
mintha lenne olyan vegytiszta valóság, hogy “önmagam”! Mintha ez olyan egyértelmű lenne, hogy mi az “önmagam”. Mintha az “önmagam” egyértelmű és egyirányú akarat lenne, ami nem szeretne egyszerre több irányba is menni.
Mintha a remetét nem kínozhatná a család utáni vágy, és a családban élőt a szent erdei magány iránti sóvárgás. A csavargót az otthon képe ne gyötörhetné, miközben képtelen letelepedni. Mintha választhatnánk lemondás nélkül, egyértelműen. Mintha az “önmagam” és a “nem önmagam” élesen elkülönülne egymástól! Arról nem is szólva, hogy ami ellen titlakozom legbelül, és nem akarom, és úgy érzem, hogy egészen nem akarom, az közben éppen “önmagamhoz” vezethetne, ha valaki végigtolna az úton. Viszont ha követem a belső hangot, akkor nem “önmagamat” választom. Akkor mi a belső hang? Ki mondja meg, hogy mikor választom “önmagamat”? Paradox helyzet!
A filozófia, a vallás, a pszichológia mind rengeteg energiát és gondolatot fordít erre a fogalomra, hogy “önmagam”. A buddhizmus abban az értelemben elveti, ahogy te használod, és csak a transzcendens, énen túli változatát fogadja el, a többi illúzió a szemében. A kereszténység a személyt abszolutizálja, aki viszont az Igazság által nyeri el legitimitását és valódi formáját. Az individualizmus szerint a bennünk rejlő akarat, vágy, képesség megvalósítása, az akadályok leküzdése révén leszek “önmagam”. Ezeknél több elgondolás lehetséges, a materialista, determinista, behaviorista, mechanisztikus, stb…….. dolgokat többek között most kihagynám…..Namost igazán fura dolog valakinek a fejére olvasni, hogy nem vállalja “önmagát”, amikor még azt sem tudjuk megmondani neki, hogy kicsoda ez az “önmaga”, és mely úton kerül közelebb hozzá.
Kollektivista szempontból Makra helyesen döntött, amikor az individualista, lázadó, tradícionális értékeket megkérdőjelező Valit elutasította. Vali világképében gyáva volt, nem vállalta önmagát.
Makra szempontjából Vali a vágyott ám lehetetlen nő volt, aki egyszerre hordoz ígéretet és annak cáfolatát. Egyszerre jövő és zsákutca. Egyszerre szabadság és rabság. Egyszerre önállóság és idomulás…………….. Olyan egyszerű persze egy-egy döntést úgy beállítani, hogy az egyik út az igaz, a másik a hamis, és ráadásul ez a felállás evidens és magától értetődő! Mintha nem az lenne az emberi élet drámája, hogy olykor piszok nehéz dönteni, nem egyértelmű, és a döntés nem igazolja magát vissza, talán csak a jövőben. Persze, a végeredmény tudatában, visszafelé könnyű ítélkezni!
Nem azt mondom, hogy minden relatív, én azt mondom, hogy egy igazság van. Ennek birtokában lehet Makrát is, és bárki mást is megítélni. Annak, aki ismeri az Igazságot………..:)
Gondolkoztam azon, miért látjuk ennyire különbözőképpen ugyanazt a sztorit.
Valit te a vágyott, ám elérhetetlen nőnek látod. Én pedig (noha a regény NEM tetszett, csak a film), arra tisztán emlékszem, hogy a regényben SOKKAL FONTOSABB szerepe volt Valinak, mint a filmen, az elejétől a végéig egyfolytában Valiról volt szó, Vali köré szerveződött minden, az egész írásmű.
Nagyjából hasonlóan van szervezve A nyugalom c. regény is, amit Bartis Attila írt – az Alföldi rendezte játékfilmből nem is derül ki, hogy a regényben milyen elementárisan fontos szerepe van Eszternek.
Ennek szerintem az az értelme, hogy a világ azután válik értelmezhetővé, átélhetővé, értelmessé, miután helyére kerül benne a nemiség. Nem pusztán a szexualitásra gondolok itt, hanem a két nem legalapvetőbb összetartozására, amiről Kereszty András György azt mondta, hogy a világ ötödik őseleme, a titokzatos 5. elem a SZER-ELEM. A szer pedig a magyar nyelvben REND értelemmel bír (szerszám, szerel, szervezet, szerkeszt, szertartás, Ópusztaszer, még a szerencsének is rend értelme van a magyar nyelvben, hasonlóan a szer-endipitás szóhoz). A szerelem az, ami RENDBE hozza a világot, ami értelmet ad neki.
Radnótit a felesége iránti szerelem éltette, amíg le nem lőtték. Viktor Frankl azért küzdött az életben maradásért a koncentrációs táborban, hogy még egyszer láthassa a feleségét. József Attila azt írta:
Az egyik szárnya lelkem,
a másik szárnya Flóra.
Én őt váltom és engem
ő vált így új valóra.
A szerelem miatt az ember jobbá válik, erősebbé lesz, a dolgok, az egész világ újraszerveződik általa.
Mivel Kertész és Bartis is átélték ezt, nyilván, így aztán a regényeikben is érzékeltették a szerelem hatalmát.
A két regény hasonló abból a szempontból is, hogy a két férfi (Makra, Weér) nem képes igazán megőrizni a szerelmet, valamiért kicsúszik a kezükből és elszalasztják “életük nagy lehetőségét”, sőt az abortusz motívum is ismétlődik a két regényben; de az mégis nagyon feltűnő, hogy mennyire szervező erővé, valamiféle viszonyítási ponttá válik a szeretett nő.
Nem azért, mert annyira földöntúliak, tökéletesek vagy különlegesek, hanem mert a hozzájuk fűződő viszony az emberi élet legalapvetőbb, legmeghatározóbb viszonya.
Arról írsz, hogy nincs értelme annak, hogy valaki “önmaga”. Pedig szerelmesnek csak akkor lehet lenni, ha már VAGYOK. Ha meg tudom határozni, hogy ÉN VAGYOK, meg tudom mondani, ki vagyok. Amíg én, mint én nem tudom leválasztani magamat a külvilágról, a környezetemről, addig a szerelemmel sem fogok tudni mit kezdeni.
Makra tragédiája éppen abban állt, hogy nem volt képes egyénként kiválni a környezetéből.
Vali ezért minden nap megküzdött, rettentően sok konfliktust bevállalt (rájött, hogy a kommunista mozgalom nem fenékig tejfel, és azért ment el abortuszra, hogy ha netán elfognák, a baba miatt ne legyen zsarolható. Nem azért, mert neki nem kellett a gyerek, csak úgy látta, hogy hosszú távon nem ússza meg a pártállammal való komoly összeütközés nélkül, akkor pedig jobb, ha a gyerek miatt nem tudják zsarolni).
Vali tehát hozzászokott ahhoz, hogy önmagát megőrizze, képviselje, legyen határozott véleménye (a regénynek igen nagy részét teszi ki az, hogy Valinak mi a véleménye erről vagy arról).
Makra ezt elmulasztotta, számára kényelmesebbnek tűnt a közösségi normához való igazodás, és ez elég is a boldogsághoz.
Különös paradoxon, hogy míg Makra arra hajtott, hogy beilleszkedjen, mégis folyton kívülállónak érezte magát, úgy tűnt számára, hogy nincs igazi közössége; addig Vali, aki alapvetően önmaga képviseletére törekedett, nem szenvedett attól, hogy nem talál közösséget magának.
Tehát másokhoz kapcsolódni tulajdonképpen minden módon úgy lehet, ha az ember előbb megtalálja önmagát.
És ha valaki képes meghatározni önmagát, akkor a nemiség is meghatározó szerepet fog játszani az életében (nem a szexualitást értem ez alatt, annál mélyebb és tágabb értelemben véve, egyszerűen a férfiasság és nőiesség sokkal markánsabbá válik a személyiségében, mint amíg egy tömeg, egy “massza” része).
(Mellékesen Weér Andor is azért nem bírt tartósan kötődni a szerelemhez, mert ő sem bírt leválni a környezetéről, neki a környezete az anyja volt. És miután elvesztegette Esztert, és meghalt az anyja, egyedül kellett nekiállnia annak a munkának, hogy meghatározza önmagát).
Önmagam meghatározása, a környezettől való határozott elkülönítése, ez nem valami remeteség vagy magány vállalása, inkább FELELŐSSÉGVÁLLALÁS azért, amit mondok, teszek.
Amíg nem válok le a környezetről, addig azt mondom, teszem, amit a környezet elvár tőlem, addig a környezet lesz felelős azért, amit mondok és teszek. De ha leválok a környezetről, akkor tudni fogom, hogy a szavaimért és tetteimért ÉN MAGAM FELELEK, nem hibáztatok mást.
Amíg nem akarok felelősséget vállalni, addig nyilván sokkal célszerűbb és logikusabb egy csoportidentitás részeként meghatározni önmagamat, azt állítani, hogy azt fogadom el, azt tartom igaznak, amit egy csoport. Ha az mégsem igaz, akkor nem egyedül felelek érte, hanem egy csoport közösen fog felelni.
Ha hajlandó vagyok felelősséget vállalni a dolgaimért, akkor már nem kell elbújnom egy csoportidentitás védelme mögé, akkor nem lesz szükségem semmiféle búvóhelyre, akkor egyedül is megállom a helyem, vállalom a véleményemet, nem kell folyton a csoportra hivatkoznom, a hátam mögé mutogatni, a csoportra támaszkodni.
Makra azért vesztette el Valit, mert Vali nem volt hajlandó beilleszkedni egy csoportba, és magát egy csoport tagjaként definiálni. De pontosan azért is tudott rátalálni, mert Vali ilyen volt.
Azok a nők, akik elsősorban csoporttagok voltak, (a felesége és a szeretője) nem adtak semmiféle lelki tartást, pluszt Makra életéhez, nem mozdították ki sehonnan; mert ők maguk sem rendelkeztek semmiféle lelki tartással.
Ők nem szálltak szembe a külvilággal, mint Vali, és nem alakítottak ki maguknak egy határozott értékrendet, nem volt véleményük semmiről, legalábbis nem volt olyan véleményük, ami nem valamiféle semmitmondó, sekélyes közhely lett volna.
Szétfolyó, üres, unalmas nőknek bizonyultak Vali után, a velük való együttlét tartalmatlan és értelmetlen időtöltés volt, nem adta meg azt a KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYT, mint Vali.
Mert, mint írtam már – KÖZÖSSÉGBEN is csak akkor lehet igazán az ember, ha már képes meghatározni magát önállóan, egy csoport “akolmelege” nélkül.
Attól, hogy elmondod, szerinted mit jelent önmagamnak lenni, még nem oldottad meg, és nem érzékelted ennek a problematikáját – mert ez nem személyes ízlés kérdése, hanem komoly filozófiai probléma: az önazonosság kérdése, annak kérdése, hogy ki vagyok VALÓJÁBAN! Ez viszont megoldhatatlan anélkül, hogy fogalmat alkotnánk a Valóságról, tehát rögtön Isten elfogadása, tagadása vagy milyensége megkerülhetetlenné válik.
Nem csak úgy lehet egy csoporthoz alkalmazkodni, hogy lesem a többiek véleményét, mert ez így túl egyszerű, túl kézenfekvő, túlontúl iskolás lenne.
Úgy is lehetek a része, hogy magamba fogadom azt a szellemiséget, azt a felfogást, azt a világlátást, amit a csoport képvisel, megjelenít, és annak szellemében élek, gondolkozok, látom a világot. Ekkor az alkalmazkodás közvetett csupán, és még önállónak is tűnhetek, hiszen vitatkozok másokkal, vállalom a “véleményemet”, a gond csak az, hogy valójában az nem az én véleményem. Hanem a csoport, a kor, az adott kultúra véleménye. A kor beszél általam és belőlem.
Például a te felfogásodon erősen azt érzem, hogy MA mondhatná bárki más is ugyanezt, mert tökéletesen visszaadja azt, ahogy ez a kor, ez a kultúra megfogalmazza az “önmagam” körét, és ahogy eltávolodik mindentől, ami közösség, és amit a közösség jelent (bár beszélni még olykor beszél róla). Ezért megértem, hogy ennek a felfogásnak Vali a hőse, és Makra csak a vesztese lehet. Megértem, és nem csodálkozok rajta. Csak azon csodálkozok, hogy alig valaki veszi észre, hogy amit gondol, azt nem ő gondolja, hanem a korszellem benne………..
Én is ezen beszélgetés során érzékelem, hogy folyton számomra idegen kifejezésekkel kell operálnom, amik már eleve értékítéletet sugallnak, eleve eldöntik a kérdést érvek nélkül, pusztán fogalmi síkon: “alkalmazkodás”, “behódolás”, “önállótlanság”, “konvencionális’………….
ma a valahová tartozás (ami nem párkapcsolat) igénye ezekkel a kifejezésekkel illethető, ami pont azt árulja el, hogy ez a kor hogyan vélekedik a csoportról, a közösségről, és hogy mennyire individualista az értékrendje, ami negatívan tüntet fel minden valahová tartozni akarást, legfeljebb a párkapcsolat közösségét fogadja el, amennyiben az nem “húzza vissza” (Vali szavaival), mert hát a párkapcsolat is az ő épülését és fejlődését kell hogy szolgálja. Na, ez a korszellem!
Ami Vali elérhetetlenségét illeti, pont az irodalom és a filozófia szolgáltat példákat, hogy a meghatározó nő a legtöbb esetben csupán emlék, igazodási pont, beteljesületlen vágy, és pont azáltal tudja ezt a szerepet betölteni, hogy beteljesületlen. Pont ez veti fel, hogy egyáltalán a valódi nőről van-e még szó, vagy már a valóságos nő is átlényegült. Mert amíg valóságos volt, valami nem működött, viszont a nyoma, az emléke kitörölhetetlen……………………ez nem azt bizonyítja, hogy ő volt az igazi, akivel együtt kellett volna élni, ez nem bizonyít semmit, csupán azt, hogy egy nő (de egy férfi is) rejtélyes módon meghatározóvá válhat egy életre, miközben nem lehetséges vele. Ezek misztériumok.
Azt írod, gondolkoztál, hogy miért láthatjuk másként. Ennek én most már három okát látom: nekem a regény meghatározó volt, a regény pedig sokkal gazdagabb, mint a film. Te nőként látod ugyanazt a történetet, ezért eleve mások a szempontjaid. Makra számomra egyfajta tükörkép, vagyis belülről értem, ezért számomra ez nem elemzés, hanem azonosság (bár én másként döntöttem, ezért meg tudnám írni Makra második részét vagy verzióját, ami azt mutatná, hogy Makra hova jut, ha Valit választja)…………….
Mivel te kívülről nézed Makrát, és csak a döntése felől tudod megítélni, és mert a választását leredukálod “Vali vagy alkalmazkodás”, vagyis a jó és a rossz közötti választásra, ezért nem is értheted Makrát, mert nem érted azt, hogy a választása ennél sokkal bonyolultabb, és nem A és B között őrlődik, hanem AB és BA és BCA……. Amíg nem tudod Makrán keresztül látni a folyamatokat, addig számodra ez egy kívülről, szempontok alapján történő elemzés marad, amiben etikai, erkölcsi szempontból meg lehet ítélni: gyáva volt, nem volt gyáva. Jól döntött, nem jól döntött. Önmagát választotta, az önfeladást választotta. A vagy B………….Csakhogy ez nem érvényes. Így lehet remek elemzéseket írni erkölcsi konklúziókkal, csak éppen a lényeg elsikkad.
Attól, hogy elmondod, szerinted mit jelent önmagamnak lenni, még nem oldottad meg, és nem érzékelted ennek a problematikáját – mert ez nem személyes ízlés kérdése, hanem komoly filozófiai probléma: az önazonosság kérdése, annak kérdése, hogy ki vagyok VALÓJÁBAN!
Azt írtam: önmagamnak lenni annyit tesz, hogy FELELŐSSÉGET VÁLLALOK MAGAMÉRT, mindazért, amit mondok és teszek. Nem hárítom másra a felelősséget, nem mondom azt, hogy én csak elfogadtam azt, amit más igaznak tartott, én csak alárendeltem magam, én csak teljesítettem a parancsot.
Ebben nincs modernitás és korszellem, az idők kezdete óta létező különbség, hogy valaki vállalja a felelősséget önmagáért, vagy másra hárítja a felelősséget. Nézd csak:
“És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél? És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém. És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.”
Isten megkérdi Ádámot, mit csináltál? Ádám még véletlenül sem azt válaszolja, hogy ettem a tiltott fáról. Hanem az asszonyra mutogat, rá hárítja a felelősséget, ő csak alárendelődött, ő csak engedelmeskedett, ő csak beállt a sorba, ő csak igazodott. És Éva? Ő se azt válaszolja, hogy ettem a tiltott fáról; ő tovább mutogat a kígyóra, és arra hárítja a felelősséget.
Csakhogy Isten nem kérdezte a kígyót, az embert kérdezte, de az ember nem mondta azt, hogy ÉN VOLTAM. Az ember azt válaszolta: NEM ÉN VOLTAM.
És nézzük tovább: “És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának? Monda pedig az Úr: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.”
Mit mond Káin? Nem tudom, honnan is tudhatnám, hiszen NEM ÉN VOLTAM.
Amikor az ember azt állítja, hogy ő nem csinált semmit, NEM Ő VOLT, akkor tulajdonképpen önnön létezését tagadja. Ő nem is létezik, épp ezért nem is csinálhat semmit, pláne nem követhet el bűnt. Aki nem létezik, az nem bűnös. Csak az létezik, aki FELELŐS, na és ki a felelős? Hát a kígyó, a Sátán. Az létezik, a Sátán, mert az felelős.
Ha én átveszem a felelősséget a Sátántól, attól kezdve azt mondom: én voltam, ÉN VAGYOK.
Na és most jön az érdekes: tudod, ki az a Bibliában, akinek az a neve, hogy ÉN VAGYOK?
Hát az Isten. “Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik? És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.”
Az ÉN VAGYOK kijelentés azt jelenti: ÉN VAGYOK A FELELŐS. Én VÁLLALOM a felelősséget.
Az Isten azt állítja magáról, hogy Ő LÉTEZŐ; és CSAK AZ LÉTEZIK, AKI FELELŐS.
Aki nem felelős, az nem is létezik, hiszen amikor a dolog történt, akkor ő NEM VOLT.
Aki nem felelős, az azt állítja, a Sátán létezik, mert a Sátán a felelős.
Aki vállalja a felelősséget, az azt állítja: én létezem, mert én vagyok a felelős.
Ez az Isten hozzáállása a dolgokhoz.
És vajon miből látszik, hogy az Isten vállalja a felelősséget a világért?
Hát Jézus áldozatából, ugyebár.
És mit mondott Jézus önmagáról? “Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendő vala, előre méne, és monda azoknak: Kit kerestek? Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: ÉN VAGYOK. Ott állt pedig ő velök Júdás is, a ki elárulta őt. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: ÉN VAGYOK; hátra vonulának és földre esének.”
Miért is volt akkora hatalom ebben a mondatban, hogy a katonák a földre zuhantak tőle? Mert ez az Isten neve, saját önmegnevezése. ÉN VAGYOK, és vállalom a felelősséget a világért, amit teremtettem.
Amennyiben vállalom a felelősséget önmagamért, annyiban azonosulok az Istennel, úgy viselkedek, mint ő. És annyiban valósulok meg, és válok létezővé, élővé, hiszen az Isten az, aki megelevenít.
A holtak nem léteznek, a holtak nem csinálnak semmit, a holtak nem felelnek semmire és nem felelősek semmiért.
Tehát ahhoz, hogy létezzek, hogy megvalósítsam magamat, felelősséget kell vállalnom a dolgaimért.
Nem mondanám, hogy ez MODERN hozzáállás.
Különben Vali mint a feminizmus túlhajtott megvalósulása is érdemes a figyelemre.
Vali, mint a feminizmus túlhajtott megnyilvánulása? Miért?
Vali arra tette fel az életét, hogy segít Makrának. És most a filmből indulok ki, mert az tetszett, a regényhez képest lehet, hogy már egy másik történet.
A feminizmus HATALOM. Makrának végig a kezében volt az irányítás és döntés joga, éppen azért is tudta otthagyni Valit, azért tudott elmenni tőle, mert Vali nem ejtette fogságba, Makra nem vált tőle függővé.
A függő kapcsolatokból nincs kiút, a függő kapcsolatból az ember képtelen kiszállni, beleragad, mert felmondja az önálló döntési szabadságot, és a másik emberre ruházza át az élete fölötti irányítás jogát, csupán igazodik, de nem vállal felelősséget.
“Úgy lesz mucikám, ahogyan te akarod” – az ilyen kötelékből nincs kiút.
http://444.hu/2013/12/09/annyira-unta-hogy-ot-oraja-vasarolnia-kell-a-baratnojevel-hogy-inkabb-ongyilkos-lett/
Ez az ember függő volt és képtelen volt csak úgy otthagyni a nőt. Inkább meghalt, mert képtelen volt elmenni tőle.
Ahogyan az élete többi területén sem volt szabad, nyilván a munkahelyét sem tudta volna csak úgy otthagyni.
Ha nem érzem jól magam valahol, de KÉPES VAGYOK nemet mondani, képes vagyok felállni és elmenni, az azt jelenti, hogy SZABAD VAGYOK, nem vagyok URALOM ALATT, megőriztem az önmagam fölötti irányítás jogát.
Mivel Vali meghagyta ezt a szabadságot Makrának, ezért Makra nem a halálba menekült előle, mint pl. ez a kínai fickó, tehát Vali nem vette el az ÖNURALOM JOGÁT Makrától, Makrának megmaradt a döntési képessége önmaga felett, Vali nem törekedett fölötte hatalomra.
A feminizmus viszont hatalomra törekszik a férfi felett.
Persze a feminizmust megközelíthetjük másképp is, mondjuk ebből az irányból: “A különböző irányzatokat a közös alapaxióma tartja össze, miszerint: “A nőket, mint társadalmi csoportot, számtalan hátrányos megkülönböztetés és erőszak éri pusztán azért, mert nők.” ”
http://hu.wikipedia.org/wiki/Feminizmus
Ez a gondolkodás mennyire volt jellemző Valira? Nem emlékszem ilyen szövegre a filmből, a regényben nem tudom, előfordult-e hasonló.
Annyi volt, hogy zsírpapírból evett és elhatározta, hogy eltartja Makrát, amíg az tanul. (Dolgozott és pénzt keresett, mert a komunizmusban mindenki dolgozott, még dicsekedtek is, hogy megvalósították a nők 100%-os foglalkoztatását, ld:
http://index.indavideo.hu/video/Alsagos_ajandek_volt_a_haromeves_gyes
“Magyarok az elsők voltak, akik létrehozták a 100%-os női foglalkoztatottságot. Valamikor 49-ben vagy 50-ben Rákosi elvtárs kihirdette, hogy minden férfi fizetése fele, a másik felét az asszony kapja. Ebből következett, hogy kedden még nagyon sok asszony otthon volt, szerdán már a magyar női foglalkoztatottság meg volt oldva.”).
Ha a regényben mindenáron kényszeríteni akarta Makrát, hogy azt csinálja, amit ő akar, az valóban hatalomra való törekvés, de mondom – a regény NEM TETSZETT, és nagyrészt nem is emlékszem már rá, nem tudom megítélni, a könyvben Vali mennyire helyezte nyomás alá Makrát.
Neked viszont tetszett.
Makra számomra egyfajta tükörkép, vagyis belülről értem, ezért számomra ez nem elemzés, hanem azonosság (bár én másként döntöttem, ezért meg tudnám írni Makra második részét vagy verzióját, ami azt mutatná, hogy Makra hova jut, ha Valit választja)…………….
Na erre mondjuk kíváncsi lennék. Az biztos, hogy disszidált volna, mert Vali arra kérte, hogy tartson vele. Tehát mondjuk Amerikába jut, és beáll egy üzembe melósnak. És gyerekük születik, mert már nem kell tartani az állampárt megtorlásától. És újat tanul, mert legalább angolul biztosan megtanul. És megpróbál beilleszkedni, valószínűleg ott sem érezte volna magát jobban idegennek, mint itt. Nyilván összehaverkodik más bevándorlókkal, akik szintén periférián levőknek érzik magukat. Mondjuk latinokkal, akik hasonlóan “cigányképűek”, mint ő, vagy négerekkel, már eleve róluk fantáziált, amikor azon gondolkodott, Vali most mit csinálhat Amerikában. Aztán Vali tíz éven belül nagy hippivé válik, és lázad a vietnami háború ellen. Makra meg behívót kap, és eldöntheti, hogy elmegy meghalni Ázsiába, vagy ő is lázad az állam ellen.
Különben Vali mint a feminizmus túlhajtott megvalósulása is érdemes a figyelemre. Vali formák és jelképek ellen harcol, miközben a formát nem a társadalom tölti meg tartalommal, hanem az egyén. Vali azonban a formát (házasság, “konvenció”, gyerek, család, stb…) azonosítja a tartalommal, ezért folyton el kell utasítania, meg kell tagadnia, egészen a zsírpapírból evés szintjéig.
Aki folyton formák ellen hadakozik, összetévesztve a formát a tartalommal, az arra ítéltetik, hogy ne értse meg a dolgok gyökerét, és így ne vegye észre, hogy az új forma, amit ő alakít ki, kialakíthatja ugyanazt a tartalmat, ami ellen látszólag korábban lázadt. Elutasítja a “konvenció” formavilágát, mivel az megköti, kialakít egy új formavilágot (ami lehet formátlan), de a mélyben ugyanazokkal a kötöttségekkel és kényszerekkel. De nem veszi észre, mert a formák bűvöletében él, és mivel az új a felszínen nem hasonlít a régire, ezért nem látja a lényegi azonosságot, hogy de igen, a mélyben ugyanaz.
Ez azt jelenti, hogy nem lett önálló, szabad, a szuverenitása csak jelképes, tehát látszólagos és nem valódi. Ha ugyanis szabad lenne, akkor képes lenne arra, hogy a formát ne minden esetben utasítsa el, csak új tartalommal töltse fel. Mivel a lázadása jelképes és jelképek ellen zajlik, ezért nem képes elviselni, hogy akár csak látszólag is hasonlítson a “nyárspolgárra”, a “tömegemberre” (a valódi szuverént nem zavarná a látszólagos és felszíni hasonlóság, éppen mert szuverén!). Viszont minden ilyen túlhajtott és túlfeszült lázadás éppen azt mutatja meg, hogy az illető nem szabad, hanem menekül. Először a formák elől, majd az országból is………….
Makra erre a hazugságra érzett rá többször is (a regényben persze, nem a filmen)………
Wow, valaki épp felrakta a youtube-ra https://www.youtube.com/watch?v=55-2oxRz24o
Megnéztem újra, és azt kell mondanom, az emlékeim alaposan eltorzították a filmet.
Igazad van, Makrára valójában senki se figyel oda, Vali nagyjából teljesen leszarja, hogy Makra mit akar, neki is csak az a lényeg, hogy ő maga mit akar.
De azt nem vonom vissza, hogy Makra halála egyáltalán nem volt szükségszerű.
Egyszerűen könnyebb volt feladnia, mint szembeszállnia az egész világgal.
Lehet, hogy Vali valóban hülye volt és értelmetlen célokat akart elérni, de legalább teljes erejéből küzdött.
Tudom, hogy nem fog tetszeni ez a hasonlat, de nekem az jutott eszembe, hogy olyan ez, mint amikor a kisgyerek vesztésre áll a társasjátékban, erre fogja magát és felborítja az egész táblát, és ezzel elkerüli azt, hogy nyíltan veszítsen.
Makra otthagyhatta volna a feleségét, folytathatta volna tovább egyedül. Nem Sztanek volt az egyedüli alternatívája, aki nélkül számára csak a halál marad.
Nyilván nagy kudarc lett volna, és ezt nyilvánosan be kellett volna ismernie, felvállalnia, szívás lett volna, ha elválik a feleségétől és egyedül marad; anyagilag, lelkileg a padlóra került volna.
De választhatta volna azt is. Amíg egyedül van, megtanulhatott volna egy csomó készséget, ami alkalmassá teszi arra, hogy legközelebb ne verjék át és ne érezze kihasználtnak, becsapottnak magát.
Föladni egyszerűbb volt, és valahol ez a legnagyobb különbség Vali és Makra között. Valinak esze ágában se volt feladni azt, amiben hisz. Azt hiszem, a különbségük lényege az, hogy Vali hitt abban, hogy van Igazság, és ez az Igazság elérhető (még akkor is, ha az ő általa igaznak tartott Igazság valójában rémes és pusztító ostobaság is volt; de amíg Vali igaznak tartotta, addig minden erejével ragaszkodott hozzá.
Makra NEM HITTE, hogy létezik Igazság, és az elérhető.
Ezért álltak másképp 56-hoz is. Vali számára 56 egy hatalmas lehetőség volt az Igazság elérésére, számára ez egy lehetőség volt, amibe belekapaszkodott, és a forradalom átlendítette őt egy másik világba.
Makra semmit se várt 56-tól, mert általában semmit se várt az Igazság elérésétől, ő a történelmi helyzetet nem látta lehetőségnek semmire, nem is kapaszkodott bele, úgy robogott át rajta a közösséget megrázó forradalom, hogy az őt egyáltalán nem hozta lázba.
Azt írtad, hogy Makrának a közösség hiányzott. Nos, ha pl. 56-ot veszem, akkor azt mondhatom: nem Makrát nem fogadta be a közösség, hanem ő tett nagy ívben a közösségre.
Közösségem akkor lesz, ha megteremtem magamnak, vagy legalább megkeresem magamnak a közösséget, az nem fog az égből a nyakamba pottyanni.
Sztaneket, aki (mondjuk úgy) szintén egy nagy lehetőség volt a számára, úgy kellett a nyakába varrni, annyira nem tett érte semmit.
És akkor, amikor Sztanek beintett neki és nem igazodott az élete terveihez, tehát durván kifejezve nem úgy ugrált, ahogy Makra fütyült – akkor Makra inkább befejezte az egész életét és kész.
El kellett volna tudnia viselni a visszautasítást, azt, hogy Sztanek másképp játssza az élete játékát, mint ő.
Sztanek ugyanúgy más értékrend szerint élt, mint ahogyan ő teljesen más értékrend szerint élt, mint Vali.
És korábban ő is hasonlóan beintett Valinak, mint aztán neki Sztanek.
De Vali nem lett öngyilkos, nem vetette meg az egész életet azért, mert elhagyta Makra.
Az élet sokkal több, mint egy kapcsolat, és egyedül is tudni kell folytatni.
Ráadásul Makra számára Sztanek egy jóval kiábrándítóbb figura volt, egy “büdös kurva”, mint ő Vali számára. Mégsem jutott eszébe, hogy van élet Sztaneken meg Magdolnán kívül is.
Ez nem “morális ítélet”, hanem élet-halál kérdése, az élet és a halál közti választás kérdése, hiszen csak akkor maradhatott volna életben, ha bevállalja a kudarcot, elviseli a tehetetlenséget és a magányt.
De erre nem volt hajlandó.
Vali viszont igen.
Vali kibírta Makra visszautasítását, pedig nem lehet mondani, hogy bármiben is könnyebb lett volna a helyzete.
Mi a különbség?
Szerintem az, hogy Vali nem csak abban volt biztos, hogy van Igazság, ami elérhető, hanem abban is, hogy ő nem csapta be Makrát, nem használta ki, nem játszmázott vele.
Makra viszont becsapta és átverte a körülötte levő embereket, nem volt őszinte Magdival és Sztanekkel sem. Sztaneket feleségül akarta venni, noha meg volt róla győződve, hogy egy büdös kurva. Nem tisztelte, nem becsülte. Reménytelen, értelmetlen öncsalás volt abba kapaszkodnia, akit megvet.
De ha már erkölcsi ítélet, akkor azt mondom: az öngyilkosság soha nem etikus.
http://www.youtube.com/watch?v=RBKTj67W3Po
Kedves birsalma!
Eljtutottunk hát a holtpontra (valójában már korábban, csak nem akartam észrevenni), ahonnan a “beszélgetés” már körkörössé és értelmetlenné válik. Az teljesen emberi, és mindannyiunkat jellemez, hogy szeretnénk, ha igazunk lenne, és szeretnénk elmondani, hogyan látjuk a világot. Ez egy fokig érthető. Azonban nálad ez túl van egy bizonyos fokon. Nekem rossz benyomásom van rólad a kezdetektől, és ezt ne ítéletnek tekintsd, hanem észrevételnek, és ez most csak fokozódott.
Te azt a játékot folytatod kommentelés címén, hogy folyton übereled a másikat, folyton belekapaszkodsz egy-egy kiragadott gondolatba, hogy elmondhasd, mit gondolsz a világról. Ezekben a “vitákban”, “beszélgetésekben” teljesen átsiklasz a másik felett, valójában nem kapcsolódsz a mondandójához, csak felhasználsz egyes elemeket belőle, hogy monológot mondhass. Meg sem próbálod megérteni, hogy ő mit mond, és az mit jelent. Úgy tudnám elképzelni az olvasástechnikádat, hogy szinte átfutod a szöveget, és keresed azt, amire reagálhatsz, amihez képest elmondhatod a te verziódat. Az, hogy mit mond a másik, érdektelen.
Most is végig elbeszéltünk egymás mellett. Ha visszaolvasnálak, a “válaszaidban” úgyszólván nulla az, ami tényleges reagálásnak nevezhető, tehát hogy egyáltalán megpróbálsz visszaütni egy labdát is, egy szervát is, hogy felveszel egy fonalat. Semmi mást nem teszel, mint mondod a magadét.
Körkörösen érvelsz, folyton ugyanazt fejted ki, csak egyre jobban, egyre részletesebben, új érveket keresve ugyanahhoz.
A Wittgenstein filmre sem volt már kedvem reagálni, mert ott is a te okosságod felülír mindent, és lényegtelen a másik megközelítése, azt is felül kell írnod. Nem tudod, hogy mikor kell abbahagyni, mert a végszót mindig magadnak akarod. Ezt legtöbbször el is éred, mert kihullanak az emberek a beszélgetésből. De ebben a te játékodban gondolom ez a cél.
Most is mi derült ki? Láttál egy filmet, emlékeid voltak róla, amik, mint kiderült, eltorzították a történetet. De azért mindez nem gátolt meg, hogy első pillanattól leállj teljes mellszélességgel vitatkozni valakivel, aki saját bevallása szerint “szeptember óta folyton újraolvassa a regényt”, és aki ráadásul nem egyszerűen szereti a regényt, de azonosul a főhőssel, vagyis vélhetően nálad sokkal többet tud magáról a regényről, minden jelenetéről.
Azt gondolom, hogy te elsősorban hivatásos és ösztönös vitatkozó vagy, aki nem képes beszélgetni, nem képes kapcsolódni érdemben ahhoz, amit a másik mond. Talán van benned valami éhség, valami bizonyítási vágy, talán valamit mutatni szeretnél a világnak, talán állandóan azt szeretnéd, hogy igazad legyen másokkal szemben, csak ez így szerintem nem működik. Legalábbis velem nem.
Köszönöm.
Ő folyton szervál, és sok labda van nála…
A falteniszt partner nélkül is remekül lehet játszani. :)
Bocs, de vizuális típus vagyok, és ugye pingpongedzést szoktam tartani :)
Korrekt. :o)
(brandon még nem vette észre. :o)) Ő az egyetlen, aki még leáll dr. Birssel “vitatkozni”, “beszélgetni”.)
Elkezdtem olvasni egy nő önéletrajzát, ezt a pár sort idemásolom:
“Ezek az események sok-sok, megannyi évvel később történtek, amikor már Amerikából is visszatértem. Mégis úgy érzem, hogy ide kívánkoznak, itt akarnak lenni.
Hazatérésem után Dunában laktam, csak Pupival tartottam a telefonos kapcsolatot és el-el jöttem hozzá hétvégékre. Egyik ilyen alkalommal délelőtt izgatottan mondta, hogy vár valakit, de nem mondja meg ki az, meglepetés lesz. Leste a kaputelefont, hogy mikor szólal már meg. Aztán végre csöngött, felkapta és beleszólt, „gyere, gyere, már várunk.” Aztán belépett az ajtón Szoti. Istenem, van már huszon akárhány éve is, hogy nem láttuk egymást. Szépen felöltözve, csinosan, a fején még mindig a fekete, afró jellegű haj, szépen megfodrászolva, rövidre vágva. Dolgozik, elvált, tizenkét éves a lánya, akinek mindent megad. Szépen él, nem iszik, nem bagózik, nem rajzol, nem ír. Ahogy rám nézett és felidézte a múltat, kerek, fekete szemében tükröződni láttam a meg nem festett festményeit vastag rajzlapokon. A soha ki nem kevert színek látomását, ahogy belevegyülnek pulóvere szálai közé, kimoshatatlanul. A vágyódást a világmegváltó szavak után, amik egy soha meg nem írt versben sorakoztak hevenyészve egy meg nem jelent újságlap vastagabb, tiszta szélén. Aztán a mindent elsöprő pillantás, hosszú, fekete pilláival, széttörte az egész látomást és megannyi betű-töredék repült a végtelen visszahozhatatlanságba megannyi kicsi színes festékfolt között. És végérvényesen kirepültek a nyitott ablakon, utolérhetetlenül. Elillantak egy nemes korral együtt, egy korral, amiben voltunk mi szereplők, vágyakkal és álmokkal együtt, amik mind a semmibe tűntek. Mi már csak emléküket őrizzük egy kicsiny szelencében, amit magányunkban is egyre ritkábban nyitogatunk.”
A szöveg irodalmilag nem túl igényes, de annál megdöbbentőbb. Számomra egészen elképesztő dolgokon ment keresztül a nő.
Ebben a különös, idealista, földtől kissé elrugaszkodott világlátásban az általam olvasott női szerző osztozik Valival; gondolom, ez a dal mindkettejüknek tetszene:
https://www.youtube.com/watch?v=C-GFqhCq2HA
Nekem ez a “semmit ne tegyünk a saját sorsunkért” elv elegáns tálalásának tűnik. De az élet nem így működik. Ha a polc nincs felszerelve, akkor pusztán metafizikai síkon nem kerül a helyére, és ha az utcán megtámadnak, attól a késes támadó nem hátrál meg, hogy okosan nézek és önuralomtól telve, szívemben az örök szerelem reményével nem veszem fel a küzdelmet. (A dal szerintem gyenge)
Nekem is ez a véleményem. Ráadásul. Eddig se tettünk semmit, az udvariasságra, meg a megjátszott áldozatszerepükre való tekintettel, csöndben tűrtük a szemétségeket. És látható, mi lett az eredmény. Szakítani kellene ezzel a tévképzettel, hogy ezek egyszer megelégednek, és akkor abbahagyják. Ha lenne egy kis realitásérzékük, már körülbelül az 50-60-as évek környékén abbahagyták volna, mert már akkora már férfiakkal egyenlő esélyeket kaptak.
Ma már semmi más nem folyik, mint a férfiak jogainak fokozatos sárba tiprása, érdekérvényesítési lehetőségeik sorozatos megnyirbálása, ellehetetlenítése.
Az “osztályharc” valós sérelmeket sorolt fel. Csak azt felejtette el közölni, hogy állam nélkül osztályok sem lennének, azokat az állam hozta létre – tehát, ha az állam átalakításával, egy újfajta állammal próbálja megoldani azt, amit az állam teremtett, akkor nem old meg semmit.
Az államot meg az emberek hozták létre, mert többségükben- néhány agyalágyultat kivéve- tudják, hogy nélküle rosszabb lenne.
Akkor ezt megbeszéltük.
Pláne érettségi nélkül ez könnyen belátható. Érv se kell hozzá.
Mihez szeretnél érvet virágszálam? Az állam, már a puszta léte is az közmegegyezésen alapul, ezt vitatod?
Azért kapsz egy piros pontot, mert egysoros választ adtál…
Korábban kifejtettem, hogy NEM alapul közmegegyzésen. Miféle közmegegyezésről tudsz? Miféle dokumentumról, például? Biztosan ismered legalább az István, a király rockoperát. Miféle közmegegyezés hozta létre a magyar államot? A magyar államot ERŐSZAK hozta létre, nem egyéb.
Nem az erőszak, hanem az érdek, a többség érdeke. Az erőszak csak következmény.
Elképesztően manipulatív duma volt például a magyar államalapítás idején, hogy keresztény államiság nélkül nem lehet boldogulni. Ez volt a “mézesmadzag”, amivel be lehet azóta is etetni bárkit, hogy megindokolják az állam létét. De vajon mit hozott magával a keresztény államiság? Boldogságot? Inkább halált, erőszakot, nyomorúságot, szegénységet, kudarcot, vereséget.
Jézus ellen egészen pontosan azért fordultak a zsidók, mert nem volt hajlandó a római igát levetni, nem volt hajlandó forradalmárként a nép élre állni és visszaállítani a zsidó államiságot.
És vajon Jézusnak mi volt a célja? Az egyéni boldogság, nem? Ahhoz kell állam? Nem. Létre kell hozni államot? Nem. Kell a már fennálló állam ellen küzdeni? Nem.
Akkor mit kell csinálni? A saját életet megélni úgy, hogy az embernek ne legyen bűntudata miatta.
Nincs olyan, hogy többség érdeke. Csak a saját érdekem van, az pedig a boldogság, nem más. Azt pedig se nem az állam, se nem az állam elleni lázadás útján érem el.
Vagy hogy lefordítsam a jelen problémára: nem a feminizmus, de nem is a feminizmus elleni lázadás útján érem el. De úgy már könnyebben elérem, ha egyáltalán nem is érdekel a feminizmus.
Például akárhány felmérést is készítenek, biztosan az jön ki, hogy az emberek többsége (na tessék, itt a többségi érdek) jelen pillanatban is a családra támaszkodik a leginkább, azt tartja legfőbb erőforrásának és bázisának. És hagyományos családban szeretne élni, és több gyereket szeretne, mint amennyi van.
Ez a többség célja és érdeke, az idők kezdetétől az idők végéig, ehhez pedig nincs köze az államnak, vagy a feminizmusnak, mármint az ebbe való bármilyen beavatkozás csakis roncsoló lehet. Pláne, ha a beavatkozást még meg is ideologizálják.
A család, a nemiség nem elmélet, ugyebár. A társadalmi ideológiák viszont elvontak, modellek, nem képesek helyettesíteni magát a gyakorlati életet. Modellekkel nem lehet jobb valóságot teremteni annál, mint ami VAN.
Az nem “elképesztően manipulatív duma” volt, hanem a pillanatnyi helyzet helyes értékelése, a realitások figyelembe vételével. Akik értetlenek voltak, meg akikbe kicsi realitásérzék és alkalmazkodó képesség szorult, azokat levagdosták, és pont. Ez ilyen.
És vajon Jézusnak mi volt a célja? Az egyéni boldogság, nem?
Ha az lett volna a célja, a legutolsó ami eszébe jut, hogy másokat tanítson, meg prédikáljon.
Csak a saját érdekem van, az pedig a boldogság
Egy szociopatának van ilyen célja .Az ilyen emberek, ha valakiről azt gondolják hogy a boldogságuk útjában áll, feldarabolják az illetőt, és beledobják a klórmeszes gödörbe. De tudod, nem mindenki az, és azok képesek mások boldogságában megtalálni a sajátjukat.
Például akárhány felmérést is készítenek, biztosan az jön ki, hogy az emberek többsége (na tessék, itt a többségi érdek) jelen pillanatban is a családra támaszkodik a leginkább, azt tartja legfőbb erőforrásának és bázisának. És hagyományos családban szeretne élni, és több gyereket szeretne, mint amennyi van.
Most akkor van többségi érdek, vagy nincs? Azt pedig vitatnám, hogy vég nélküli szaporodás egy túlnépesedett bolygón többségi érdek lenne.
Az nem “elképesztően manipulatív duma” volt, hanem a pillanatnyi helyzet helyes értékelése, a realitások figyelembe vételével.
A pillanatnyi helyzet helyes értékelése helyett azt mondanám, Istvánnak semmi más célja nem volt, mint a hatalom.
Az persze nyilvánvaló, hogy ha ő nem ragadja meg, akkor majd megragadja más a hatalmat, például külföldi intervenció, ahogyan az később be is következett.
De mit mondott Gyurcsány Őszödön?
egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött: visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálhatja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben a kurva országban. Hogy nem kell beszarni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól,
változtassuk meg ezt a kurva országot, mert ki fogja megváltoztatni, Orbán Viktor fogja megváltoztatni a csapatával?
mi döntjük el, hogy melyikkel foglalkozunk. Mi! És az ország azt gondolom, hogy megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.
A hatalom megszerzésének célja a hatalom megszerzése, és semmi más. Semmi más célja nincs egy hatalomra törőnek, mint a hatalom. Mindegy, mivel indokolja. És ha megszerzi, nem fog vele jobban gazdálkodni, mint bárki más, mert csak akkor használhatná a hatalmát jobban, mint más, ha képes lenne lemondani róla.
De ha lemondna a hatalomról, akkor máris nem lenne hatalma, és akkor megragadná azt valaki más, nehogymár! A hatalom épp arra jó, hogy birtokolják.
A helyi polgármester azt mondta egyszer, hogy ő megkérdezte a saját nagyanyját, melyik hatalmat szerette a leginkább, mikor volt a legjobb élni. A nagyanyja azt mondta, Ferenc Jóska alatt volt a legjobb. Miért, nagymama? Mert akkor voltam fiatal, fiam.
Ferenc Jóska egy idegen elnyomó volt, belevitte az országot a világháborúba, aztán Trianonba, de aki végigélte a 20. sz-ot, az nem érezte, hogy bárki más jobban irányította volna az országot nála.
Ha valaki megragadja a hatalmat, az az ő dolga. Az én dolgom meg az, hogy megpróbáljam a saját életemet élni, amennyire csak bírom.
és azok képesek mások boldogságában megtalálni a sajátjukat.
Valóban, amennyit teszel mások boldogságáért, annyit teszel a magadért. Aki mást felüdít, maga is üdül.
Azt pedig vitatnám, hogy vég nélküli szaporodás egy túlnépesedett bolygón többségi érdek lenne.
Attól függ, milyen színvonalon való életet élnek az emberek. Például azt mondták, ha majd a kínaiak meg az indiaik is úgy akarnak élni, mint mi, na akkor jön el a világvége, mert azt a bolygó nem bírja el. És tessék: úgy akarnak élni.
Amíg az emberek törzsi társadalomban éltek, sokkal egyszerűbben éltek, és olyan körülmények között a bolygó valószínűleg több embert képes lenne ellátni, mint az “agrársivatag”-gal és a tönkretett ipari tájak tömkelegével.
Az ember nem rákfenéje a földnek, nem kell félteni tőle. Az ember is a természet része. Az teszi tönkre a földet, ami nem természetes.
Kedves birsalma, küldök neked egy dalt (ha már úgyis zenével kommunikálunk), fogadd szeretettel:
http://www.youtube.com/watch?v=1WzW2QMmrbs
;-)
Ühüm. Kíváncsi lennék, milyen pozitív érveket tudsz felsorakoztatni a kiinduló idézet mellett, idézem:
Az aktivizmus, a forradalmi szellemiség csak önmagával, saját eszközeivel győzhető le (ellenforradalommal), vagy nyílt erőszakkal. Becsületességgel és méltányossággal nem, mert mindezen “úri” sportok a forradalmi aktivista szemében gyengeségek, amik biztosítják számára, hogy propagandáját harsányan a vitapartner rovására győzelemre juttathassa.
Ugyanis én erre válaszoltam, Brúnónak; de erre sem te, sem hgyi, sem inaara stb nem írtatok semmit.
Tehát akkor: miféle érv támasztja alá azt, hogy érdemes ELLENFORRADALOMMAL VAGY NYÍLT ERŐSZAKKAL küzdeni a forradalom ellen?
Mert ugyanis ez a cikk felvetése.
Ha ellenem “harcolsz” itt, akkor nyilván egyetértesz a cikkel, és biztosan vannak érveid a leírt tétel mellett.
Miért érdemes ELLENFORRADALOMMAL VAGY NYÍLT ERŐSZAKKAL küzdeni a forradalom ellen?
Mondd, hogy merészelsz ilyen stílust megengedni magadnak…?
Pofára megy, kedves Inaara. A tisztelet nem jár automatikusan. Megelőlegezi az ember, ameddig teheti.
Úgy vélem, félreértetted. Nem hozzád intézte Inaara a kérdést, hanem Birsalmához. Amint azt Birs hozzászólásának gyors lepontozódása is jelzi, többen sem szimpatizálnak azzal a papírkórsággal, amely az érettségi bizonyítványt tekinti érvelési alapnak és egyúttal jogosítványnak mások sértegetésére.
Akkor elnézést az érintett hölgytől :-)
Kedves Hermit, semmi okod, hogy elnézést kérj, hiszen nem bántottál meg, csak félreértetted a hozzászólásomat. :) Általában szeretem megszólítani azt, akinek írok, ráadásul így a félreértések is elkerülhetők. Most nem írtam ki birsalmát, azt hittem, egyértelmű, hogy neki szól a kérdés.
A lepontozódást duplázhatjuk: Még csak elnézést sem kér a társaságtól. Igaz, mit számít a közösség…. elég, ha ő jól érzi magát.
“állam nélkül osztályok sem lennének”
Érdekes elképzelés… Semmiféle bizonyítékot nem látok rá, de még ha igaz is lenne, irreleváns. Állam nélkül élni szerintem csak addig lehetett, amíg több volt a hely mint az ember, vagyis bármilyen csoport, család mehetett amerre akart. De azért azok a közösségek is tartották már a nemzet(ség)i kapcsolatokat. A mai világban állam nélkül létezni kvázi lehetetlen. Mi váltaná fel? Még egy anarchista állam is állam – csak anarchista.
Az állam legföljebb megpróbálhat variálni az osztályokkal, szélesíteni vagy keskenyíteni őket, netán erőszakkal megszüntetni valamelyiket, de ez igazából a gyűszűvel folyómerés tipikus esete. Mindig lesznek szegények és gazdagok, amíg létezik szorgalom és lustaság, értelem és butaság. És nincs is ezzel semmi baj. Idegenekért senki nem hajlandó annyit dolgozni, mint a saját családjáért, vagyis az emberi természetből automatikusan adódik, hogy egy szocialista/kommunista rendszerben mindenki szegény lesz (kivéve a párttitkárt, ugyi, hiszen az okos forradalmár a vagyont nem elpusztítja, hanem kisajátítja). Nem hiszem, hogy ez optimálisabb lenne, mint az, ha hagyunk egyeseket a szegénysorból kitörni. A módszereket kellene rendbeszedni, hogy a kiemelkedés legfőbb módja ne a bűnözés legyen, mint manapság a gazdagok 90%-ánál. (Nem mind maffiózó – van aki sikkaszt, veszteget, állami pénzeket nyúl le.)
A mai világban állam nélkül létezni kvázi lehetetlen.
Én inkább azt mondanám: az államot lerázni kvázi lehetetlen.
Mert így a mondatnak annyi az értelme, mintha egy rákos beteg azt mondaná – ezen a világon rák nélkül létezni kvázi lehetetlen. Nem lehetetlen rák nélkül élni a földön (amíg valaki egészséges), de a beteg szervezet annyira leromlik és elgyengül, hogy az ő számára már lehetetlen a ráktól való megszabadulás, a belőle való kigyógyulás.
Jelen pillanatban a rák arra készül, hogy megadja a kegyelemdöfést a bomladozó testnek, hogy úgy mondjam.
Mi váltaná fel?
Emberi számítás szerint már semmi.
Reménykedni már csak egy földönkívüli beavatkozásban lehet, persze nem az ufókra meg egyéb baromságra gondolok, hanem egy elég elterjedt reménységre: “Egyszer megkérdeztél engem a létezésünk értelméről. A válasz régen ott volt bennem – új királyság jön az égből.”
http://www.youtube.com/watch?v=NdkIN0bYmUQ
Még egy anarchista állam is állam – csak anarchista.
Mások emlegettek itt anarchiát, én törzsekről írtam, a törzs nem anarchia. A törzs, mint társadalmi csoport, minden történelem tankönyvben benne van, a kötelező TÖRZSanyag része.
Szerintem újra ez lesz az emberi társadalom rendje, mert ez a természetes, ez épül a családra, a nemiségre, az államnak semmi köze az ember természetes felépítéséhez.
De hogy a törzs újra az emberiség szervező ereje lehessen, ahhoz teljesen ki kell takarítani belőle a rákot, az pedig nem lesz egy sétagalopp (én hiszek ebben a jövőben és várom is):
És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és a ki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura. És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, a ki a lovon ül vala és az ő serege ellen.
Az állam legföljebb megpróbálhat variálni az osztályokkal, szélesíteni vagy keskenyíteni őket, netán erőszakkal megszüntetni valamelyiket, de ez igazából a gyűszűvel folyómerés tipikus esete.
Valójában már jelen pillanatban sincs osztálytársadalom. Nem létezik a klasszikus értelemben vett munkásosztály, parasztosztály, tőkés osztály. Ezek már csak történelmi definíciók, de a jelenlegi viszonyok közt anakronisztikusan hat a használatuk. Gazdagok és szegények vannak, de ezek nem osztályok, és a gazdag-szegény is mindig relatív fogalom.
A módszereket kellene rendbeszedni, hogy a kiemelkedés legfőbb módja ne a bűnözés legyen
Én inkább azt mondanám: A módszereket kellene rendbeszedni, hogy a kiemelkedés legfőbb módja ne a pénz legyen.
Ha állam sincs, pénz sincs, és ez még radikálisabb váltás, gondolj bele.
Ha a pénzrendszer összeomlik, mi van helyette?
Azt mondod, anarchia, én meg azt mondom: ajándék.
Az ajándékra, mint a javak megosztásának alapjára ugyanúgy felépülhet egy komplex rendszer, mint a pénzre.
Csak ehhez radikálisan újfajta gondolkodás szükséges, ami valójában nem is annyira új, hiszen az idők kezdetétől működik, és működik ma is.
Gondolj bele, ma is rengeteg adománygyűjtő akció van, ami kiegészíti az akadozó állami működést. Az emberek ma is, napi szinten rengeteg dolgot adnak ajándékba egymásnak. Az időben visszafelé haladva az ajándékozás aránya is egyre nagyobb, annyira, hogy az archaikus görög kultúrában az számított gazdagnak, aki sokat tudott ajándékozni. Minél többet tudott ajándékozni, annál erősebbnek számított. Ez a mentalitás a Bibliában központi szerepet kapott; de az ajándéknak az ókorban általában mindenhol fontos gazdasági funkciója volt.
Erre a jövőben is fel lehet építeni egy egész világot. Gyorsan leírom a különbséget, hogy világos legyen.
A pénzrendszer arra épül, hogy nekem mi a KÍVÁNSÁGOM, ELVÁRÁSOM. Ha van pénzem, akkor jogom van arra, hogy azzal megfizessem azt, ami a kívánságomat, elvárásomat kielégíti. Akinek az én pénzem kell, az pedig kötelezve van arra, hogy kielégítse az én kívánságomat, elvárásomat. Aztán a pénzzel, amihez tőlem jut, ő fogja a saját kívánságait, elvárásait kielégíteni és így tovább. Nekem, mint piaci szereplőnek ebben a rendszerben az az előnyöm lehet, hogy elébe megyek a kívánságnak, igényeknek, és én találom ki a kívánságot, esetleg soha nem létező, valótlan kívánságot ébresztek, és ha ezt elég sikeresen teszem, akkor tódulni fognak a vevők, attól függetlenül, hogy objektíven nem is létezik az a szükséglet, amit a termékemmel gerjesztettem.
Remélem, ez eddig elég érthető.
Namost, ehhez képest az ajándék nem a kívánság, elvárás oldaláról indít, hanem annak az oldaláról, akinek van valamije, amit szívesen megoszt mással (mert nincs már rá szüksége, vagy mert örömet akar okozni, vagy mert látja, hogy a másiknak nagyobb szüksége van rá, mint neki), az indíték mindegy, a lényeg, hogy a DÖNTÉS ÉS IRÁNYÍTÁS joga nem annál van, aki ELVÁR, hanem annál, aki AD. Ő határozza meg az ajándék mennyiségét, minőségét, idejét, célszemélyét stb.
A kívánságban benne van a türelmetlenség, a kicsinyesség, a vádaskodás mozzanata, a reklamáció lehetősége, az árral való manipuláció, a megfelelési kényszer, a bűntudat, a szorongás, az impotencia, a hitetlenség,
az ajándékban benne van a nagylelkűség, az öröm, a kiteljesedés, a kérni, adni, várni és megelégedni tudás, a hála, a potencia és a hit.
Namost, mindazt, amit eddig a gazdaságról írtam, simán át lehet fordítani a párkapcsolatokra is.
Mi az, ami kívánság, elvárás, teljesítmény, kényszer, bűntudatkeltés, vádaskodás, szorongás, impotencia, türelmetlenség, követelőzés, hisztéria, kielégíthetetlenség;
(http://444.hu/2013/12/09/annyira-unta-hogy-ot-oraja-vasarolnia-kell-a-baratnojevel-hogy-inkabb-ongyilkos-lett/)
és mi az, ami nagylelkűség, öröm, kiteljesedés, kérni, adni, várni és megelégedni tudás, hála, potencia, türelem, megelégedés.
Az ajándékozó viselkedésről ezt nem lehet kihagyni:
http://www.youtube.com/watch?v=zQMG2ubmu4E
Az élet minden területére igaz egy nagyon fontos alapmondat, amit egyik ismerősöm az anyjától tanult, emigyen hangzik:
FIAM, JEGYEZD MEG, AZ ELÉG TÖBB, MINT A SOK.
http://www.youtube.com/watch?v=qAzqSYQ9X9U
Az egyik viselkedésformáról a másikra való átváltáshoz kell állami beavatkozás?
Képes bármit is javítani a viselkedésen az állami közbeavatkozás?
Melyik viselkedésformát erősíti vajon egy politikai programcsomag?
Ezek jellembeli különbségek, és ehhez semmi köze az államnak, mert az államnak nincs jelleme.
Csak személynek lehet jelleme, de az állam nem személy, így aztán jelleme sincs.
Ha pedig nincs jelleme, akkor nem képes a polgároknak jellemet adni, jellemet formálni, jellemet nevelni, mert ezt jellem nélkül nem lehetséges megtenni.
Miképen egyik vassal a másikat élesítik, a képen az ember élesíti az ő barátjának orczáját. – írta Salamon, József Attila pedig ezt: Hiába fürösztöd önmagadban,/ Csak másban moshatod meg arcodat.
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/nemen.htm
Jellemet csak egy jellemmel rendelkező személy formálhat, az állam nem.
Az állam arra az akcióra képes reagálni, amihez nem kell jellem, és olyan módon fog reagálni, amihez szintén nem kell jellem.
Ha valaki a jellemtelenség irányában óhajt elmozdulni, mert ebben látja a megoldást, ám tegye, csak ezen az úton soha nem fog elérni azokhoz az eredményekhez, amikhez jellem kell. Mert ahhoz vissza kellene fordulnia és pontosan az ellenkező irányba indulnia.
Egy apró megjegyzés, amit kifelejtettem: az államot a rákbetegséghez más is hasonlította már. Az idézet ráadásul rámutat az állam jellem nélküli voltára, arra, hogy a jellem (emberség) és az állam egymás ellenfelei, az állam támadja és fölemészti az emberséget (jellemet):
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
(József Attila: Thomas Mann üdvözlése)
A jellemtelenség terjedésére egy apró példa:
http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/nem_csak_a_villamoson_vagyunk_kozonyosek/2361374/
Különös módon ugyanolyan közönnyel jár, mint amit én is pedzegettem – csak amíg én az állammal szembeni közönyről írtam, az állam az ember iránti közönyt erősíti, és emberen értem leginkább azt, hogy a valaki önmaga iránt válik közönyössé, aztán mások iránt válik közönyössé. Mások iránt csak az közönyös, aki saját maga iránt is az.
Erről a jövőképről szól az 1984, aminek a vége a teljes kiégés és közöny, ahol már nincs ember, csak a Nagy Testvér van, nem létezik érzés, csak a Nagy Testvér felé. Mivel a Nagy Testvér, az állam nem személy, ezért a hétköznapi valóságban Orwell gondolata azt jelenti, hogy érzelmileg az embereket már csak az ÜGYEK képesek megmozgatni, a HARC valamiért, de leginkább valami ELLEN. Az ÜGY feloldja az egyéniséget, a személyiség határait. Elmosódnak, eltörlődnek az ellenfelek, sőt a harcostársak személyiségvonásai is, és helyette marad valami nagy szürke massza, aminek már nincs jelleme.
És megint egy idézet:
A XVIII. század felszámolta a Vallást. A XIX. század felszámolta az Istent. A XX. század felszámolja az Embert.
(Ezt Toynbee-hoz és Márai Sándorhoz kötve is olvastam, nem tudom, ki a valódi szerző, de érdekes gondolat).
Azt hiszem félreértettél. Ha egy jótündér suhintana és megszűnne minden állam (és eltűnnének a politikusok), akkor mi történne? Eljönne a kánaán? Élnénk állam nélkül? Hogyan?
Ha nem hiszel az önbíráskodásban, akkor kell rendőrség és bíróság, akiket valakinek fizetnie és szerveznie kell, tehát egy pillanat alatt visszajutottunk a startmezőre. Adót kell szedni, de kinek és hogyan, ki dönti el, hogy mire mennyit költsön a nép, stb. Nem minden rendszert lehet privatizálni, de ha lehetne is megmaradna a kérdés, hogy akkor ki véd meg a cégek túlkapásaitól.
Az állam nem más, mint annak a megtestesülése, hogy egy bizonyos népességszám fölött szükség van koordinációra az egymás mellett éléshez (nameg a szomszédoktól való védelemhez). Két ősembernek egy barlangban nem kell állam, de tízmillió mindenféle összedobált embernek már igen.
A rák, amiről beszélsz, nem az állam, hanem az a politikai klikk, ami az államot használja az állampolgárok ellen. Nem ugyanaz.
Ha egy jótündér suhintana és megszűnne minden állam (és eltűnnének a politikusok), akkor mi történne? Eljönne a kánaán? Élnénk állam nélkül? Hogyan?
Leírtam. Azt gondolom, ez nem egy jótündér suhintása lesz, mert ha nem is keverem bele a természetfölöttit, az eléggé nyilvánvaló, hogy a jelenlegi államiság még csak nem is törekszik arra, hogy önmagát hosszú távon átmentse és fenntartsa.
Egy “pici” példa: a közmunkásokat nem termelő tevékenységre használják, csak az adót élik fel velük; a külföldre menekült félmillió embert is pozitívan beleszámítják a foglalkoztatásba, holott ez az államháztartás számára tragédia.
http://www.youtube.com/watch?v=L_WweHzuxFw
Ebből, és az ehhez hasonló dolgok tömkelegéből nyilvánvaló, hogy az állam még csak nem is akar fennmaradni, hasnem szinte szánt szándékkal számolja fel önmagát, ebből a folyamatból tök nyilvánvalóan következik a totális katasztrófa, az állam bukása.
A képviselők láthatóan teljesen közönyösök az iránt, hogy az EU 20 legszegényebb régiójából 4 magyar, abban él a lakosság fele, és az ország területének 68%-a tartozik ide.
http://www.youtube.com/watch?v=RJiC__EJq84
Nem is akarják fenntartani az államot, mi más következne ebből?
És ez a közöny, nemtörődömség nem csupán a magyar politikusat jellemzi, hanem mindenhol mindenkit, önmagukat se veszik komolyan (ld. Mandela temetését, ami közröhej és mémgyár lett).
Amilyen feladatokat felsorolsz, azokat az állam nagyon rosszul, szinte hatástalanul látja el. Például ma minden harmadik ember ítélet nélkül ül börtönben, mert a bíróságok olyan lassan (és rosszul) dolgoznak, vagy említhetem pl. a Rezesova-botrányt, ahol kikérték maguknak a függetlenséget.
Egy élő rendszerben ezek a feladatok működőképesek, egy széteső, kaotikus rendszerben nem, és jelenleg az állam nyilvánvalóan széteső és kaotikus.
Más rendszer kell.
A rák, amiről beszélsz, nem az állam, hanem az a politikai klikk, ami az államot használja az állampolgárok ellen. Nem ugyanaz.
Mi az állam politikai klikk nélkül?
“Namost, ehhez képest az ajándék nem a kívánság, elvárás oldaláról indít, hanem annak az oldaláról, akinek van valamije, amit szívesen megoszt mással (mert nincs már rá szüksége, vagy mert örömet akar okozni, vagy mert látja, hogy a másiknak nagyobb szüksége van rá, mint neki), az indíték mindegy, a lényeg, hogy a DÖNTÉS ÉS IRÁNYÍTÁS joga nem annál van, aki ELVÁR, hanem annál, aki AD.”
Ez azért nem működik, mert akinek van, az bolond lenne adni csak úgy, idegen embereknek. Az alapítványokat is önös érdekből pénzelik, pl adókedvezményért, vagy pedig valami befolyás kiharcolásáért.
“Ő határozza meg az ajándék mennyiségét, minőségét, idejét, célszemélyét stb.”
Pont ez az. Ez kb arról szólna, hogy neked mint nő esetleg adnának, azok akik akarnak tőled valamit, én meg mint férfi, éhendöglenék, mert nekem nem akarna adni senki. Hanem azt várná mindenki, hogy én adjak. De ha csak abból tudok adni, amit nekem is adnak, akkor felkopna az állam, ha nekem nem adna senki semmit.
Ezért nem működik ez.
Piacgazdaságban meg a munkádért (elvileg) KÖTELEZŐ pénzt adni. A pénz pedig az elvégzett munka kifejezése papírban. :) És ezt az “elvégzett munkát” mások is akarják, így azok is hajlandóak érte munkát végezni, hogy megkaphassák. Tehát, ez legalább nemtől, érzelmektől stb. függetlenül is működik, az általad felvázolt módszer meg nem működne.
De ha csak abból tudok adni, amit nekem is adnak, akkor felkopna az állam, ha nekem nem adna senki semmit.
És ezt az “elvégzett munkát” mások is akarják, így azok is hajlandóak érte munkát végezni, hogy megkaphassák. Tehát, ez legalább nemtől, érzelmektől stb. függetlenül is működik, az általad felvázolt módszer meg nem működne.
Tehát, ha jól értem, te csak akkor vagy hajlandó csinálni BÁRMIT is, ha pénzt kapsz érte? Ha nem kapsz pénzt, akkor csak úgy, a magad örömére nem csinálnál soha semmit? Vagy azért, mert a saját józan eszed azt súgja, hogy ha nem mozdulsz meg, akkor éhenhalsz? Inkább éhenhalnál, ha nem kapnál pénzt a tevékenységedért?
Tehát se a végzett munka öröme, se a józan ész nem motiváció szerinted, csak a pénz?
Ugyanis szerintem a fönti kettő épp elég motiváció arra, hogy mindenki annyit tegyen, amennyi tőle telik, a pénz ezt csak megzavarja.
Most gondolj bele – a feminizmus pont ezen alapul. Mivel a nők nem kapnak pénzt azért, ha szép tiszta, rendezett otthont tartanak fenn, ha finoman főznek, ha jól nevelik a gyerekeiket, ha ápolják önmagukat, ezért tulajdonképpen minek is ilyesmit csinálni?
Ha azért kapok pénzt, hogy egy irodában gépeljek vagy villamost vezessek stb, akkor azt fogom tenni, hiszen pénz beszél, kutya ugat, pénzből élünk – és a család, az otthon, a férj, a gyerekek el lesznek hanyagolva.
Ha pedig a nő úgy dönt, hogy neki mégiscsak inkább a család összetartása a fontos, akkor azzal kell szembesülnie, hogy NEM CSINÁL SEMMIT, hiszen nem keres pénzt.
Mert amiért nem kap pénzt valaki, az a tevékenység és erőfeszítés nem is létezik, az SEMMI.
Ebből vagy a feminizmus felé van kitörés, tehát hogy a nő ugyanúgy keres és nem foglalkozik a családdal (esetleg kiköveteli, hogy az állam az ő tevékenységét is pénzzel jutalmazza) – vagy afelé, hogy egyáltalán nincs pénz, és akkor mindenkinek a munkája értékes és meg van becsülve, leginkább azért, mert Ő MAGA MEGBECSÜLI, Ő MAGA TUDJA azt, hogy a tevékenysége mennyit ér.
“Tehát, ha jól értem, te csak akkor vagy hajlandó csinálni BÁRMIT is, ha pénzt kapsz érte?”
Ingyen krisztus koporsóját se őrizték. :)
“Ha nem kapsz pénzt, akkor csak úgy, a magad örömére nem csinálnál soha semmit?”
De igen. Egész nap tévéznék, vagy az utcán flangálnék, vagy söröznék, stb. Tehát semmi olyant nem csinálnék, ami akár egy másik embernek, akár a társadalmonak, mint közösségnek hasznos. Csak olyant csinálnék, ami szórakoztat.
“Vagy azért, mert a saját józan eszed azt súgja, hogy ha nem mozdulsz meg, akkor éhenhalsz?”
Hát, ha a munkámért nem kapok pénzt, akkor éhenhalok. Persze, az is megoldás, hogy mindenki foglalkozzon földműveléssel. Na, de akkor civilizáció nuku, meg aztán sokkal kevesebb ember élne meg halászásból, vadászásból stb.
“Ugyanis szerintem a fönti kettő épp elég motiváció arra, hogy mindenki annyit tegyen, amennyi tőle telik, a pénz ezt csak megzavarja.”
Szerintem meg ez utópia. Kicsit kommunisztikus, azoknak voltak ilyen valóságtól elrugaszkodott elméleteik, hogy az emberek majd öntudatból dolgoznak a közösségért. Aztán össze is omlott az egész, mert az emberek nem egyformák. A legtöbb ember nem akar dolgozni, ha nem kényszer, aki meg tudna és akarna sokat dolgozni, de nem kap érte semmi pluszt azokhoz képest, akik nem, az mi a bánatnak strapálná magát szerinted?
“Mivel a nők nem kapnak pénzt azért, ha szép tiszta, rendezett otthont tartanak fenn, ha finoman főznek, ha jól nevelik a gyerekeiket, ha ápolják önmagukat, ezért tulajdonképpen minek is ilyesmit csinálni?”
De kapnak. Szerinted mennyi GYESt, adókedvezményt, családipótlékot, mindenfaszomat kéne még adni csak úgy, hogy a feministák végre elhiggyék, hogy IGENCSAK meg van becsülve a gyerekszülés ebben a társadalomban? Ráadásul, a férfiak ezért cserébe ELTARTJÁK őket, ezt se feledd.
Aki meg nem néz ki jól, meg nem házias, mert feminista öntudatból elnyomásnak veszi, hogy ahhoz, hogy egy férfi őt eltartsa TENNI is kell valamit, az meg hiába puffog, nem kell senkinek.
“Ha azért kapok pénzt, hogy egy irodában gépeljek vagy villamost vezessek stb, akkor azt fogom tenni, hiszen pénz beszél, kutya ugat, pénzből élünk – és a család, az otthon, a férj, a gyerekek el lesznek hanyagolva.”
Család az akkor van, ha szereted a férjedet. A gyerekekkel darabjával otthon vagy 3 évig, utána meg óvodába, iskolába járnak. Addig te mi a fenét csinálnál otthon?
“Ha pedig a nő úgy dönt, hogy neki mégiscsak inkább a család összetartása a fontos, akkor azzal kell szembesülnie, hogy NEM CSINÁL SEMMIT, hiszen nem keres pénzt.”
Hát, mert aki erre hivatkozik, az valóban nem csinál semmit. :) Úgyhogy jogos a bűntudat. A “család összetartása” olyan kurvanehéz feladat, hogy nem kell folyton oltani a férjedet, meg nem kell mindenen hisztizni, és akkor már össze is van tartva. A szeretet, kölcsönös tisztelet tartja össze.
“Mert amiért nem kap pénzt valaki, az a tevékenység és erőfeszítés nem is létezik, az SEMMI.”
Ha a tevékenységet “munka” szóra cseréled, akkor igaz. Amikor valami olyant csinálsz, amire van kereslet, azért pénzt kapsz. Az olyan tevékenység, ami másoknak haszontalan, nem ér pénzt. Ha én otthon porszívózok, mosok, stb, azért ÉN SE kapok pénzt, hiába vagyok férfi. Te meg azért szeretnél kapni, mert nő vagy, és ezt elnyomásnak tartod? Vagy mi a mögöttes ideológia? Úgyhogy hiába próbálod idecsempészni a feminista hülyeségeket: ha másnak a gyerekét őrzöd, ha másnál takarítasz, akkor azért az illető fog pénzt fizetni. Ha meg a sajátodat, azért nem. Mert azzal kinek teszel szolgálatot szerinted?
“vagy afelé, hogy egyáltalán nincs pénz, és akkor mindenkinek a munkája értékes és meg van becsülve, leginkább azért, mert Ő MAGA MEGBECSÜLI, Ő MAGA TUDJA azt, hogy a tevékenysége mennyit ér.”
Jézusom. Te közgazdaságtan ellen be vagy oltva.
És ha én úgy ítélem meg, hogy egy szemétkivivés az olyan kurvaértékes, hogy azért minimum egy luxusautó jár, akkor az úgy is van? Én nagyon megbecsülendő munkának tartom, és nagyon sokat is ér szerintem ez a tevékenység.
Kicsit kommunisztikus, azoknak voltak ilyen valóságtól elrugaszkodott elméleteik, hogy az emberek majd öntudatból dolgoznak a közösségért.
Nos, most dolgozol másokért, mondjuk a közösségért. Mármint ha alkalmazott vagy, akkor másnak dolgozol, más kedvéért. Pláne ha az állam alkalmaz. Hacsak nem vagy teljes önellátásra berendezkedve. Másnak dolgozol, hogy pénzt kapj érte, amit aztán elköltesz.
Ha ez a rendszer felbomlana, akkor nyilván nagyrészt visszaállna az önellátás, nem lenne sör, amit ihatnál, mert nem lenne senki, aki hajlandó lenne ingyen dolgozni a sörgyárban. Persze bizonyos fokban nyilván megmaradna a munkamegosztás, mert vannak emberek, akik annyira szeretik a szakmájukat, hogy ingyen is hajlandóak azt csinálni. Mások pedig belevetnék magukat abba, amit mindig is szerettek volna csinálni, csak a pénz, mint kényszer nem engedte meg számukra a váltást. Hogy ez mekkora százalék, azt nem tudom. A többség valószínűleg visszatérne valamiféle paraszti önellátásra és kalákamunkára. Most Szabó házát építjük fel kalákában, aztán Kovácsét és így tovább.
A paraszti életforma nagyon változatos tevékenységek összessége, meglehetősen fejleszti a kreativitást és az intelligenciát. Szerintem jóval boldogabb és kielégítőbb életet tett lehetővé annó, mint mondjuk most egy teszkó árufeltöltő munkaköre.
Aki ebben nem venne részt, az pénz híján nem tudná áruba bocsátani a munkaerejét, az egyet tehet – ingyen csinál mindent, és bízik benne, hogy amennyiben ő ad, annyiben kapni is fog (“Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.”). Tehát mondjuk nekiindul a vidéknek, színészkedik, előad, és kap érte, amennyit kap.
Ez szerintem csak eleinte tűnik nehézkesnek, de szerintem irtó könnyű belerázódni.
Töredékeiben ma is fennáll ez a rendszer (pl. hálapénz, vagy a megunt holmik kiselejtezése, az viszi el, aki akarja, vagy a szedd magad akciók stb); szerintem ezt elég hamar át lehet állítani, mert ugyebár a proletárok csak a láncaikat veszítik, de különösebben senki se siránkozna mondjuk a nyerészkedő brókerek és bankárok és pénzügyminiszterek munkanélkülivé válása miatt.
Ha nem teszel (pontosabban tennél) magadért semmit, az a te dolgod. Bizonyára vannak emberek, akiket csak a kényszer motivál, kényszer nélkül nem hajlandók semmire. Bár énszerintem ez elég boldogtalan állapot lehet.
A legtöbb ember nem akar dolgozni, ha nem kényszer, aki meg tudna és akarna sokat dolgozni, de nem kap érte semmi pluszt azokhoz képest, akik nem, az mi a bánatnak strapálná magát szerinted?
Ajánlok neked egy könyvet, ott fogod megtalálni a választ:
http://kozosgondolatok.files.wordpress.com/2011/10/a-matthews-hallgass-a-szivedre.pdf
Jézusom. Te közgazdaságtan ellen be vagy oltva.
És ha én úgy ítélem meg, hogy egy szemétkivivés az olyan kurvaértékes, hogy azért minimum egy luxusautó jár, akkor az úgy is van? Én nagyon megbecsülendő munkának tartom, és nagyon sokat is ér szerintem ez a tevékenység.
És ha én úgy ítélem meg, hogy egy faszkiverés az olyan kurvaértékes, hogy azért minimum egy luxusautó jár, akkor az úgy is van? Én nagyon megbecsülendő munkának tartom, és nagyon sokat is ér szerintem ez a tevékenység.
Ha Palácsik kiveri Vajna faszát, az olyan kurvaértékes tevékenység, hogy azért minimum egy luxusautó jár? Miért nem veri ki saját magának Vajna? Vagy ha ő magának kiveri, akkor magának is egy luxusautót ad érte jutalmul?
Ahol pénz van, ott az egyes tevékenységek értékét lehetetlen objektíven megállapítani, mert bárminek az értéke attól függ, hogy mennyire tartja értékesnek az, aki pénzzel rendelkezik.
Ha nincs pénz, akkor mit adna Vajna jutalmul? Egy banánt? Rá tudná venni ezt a IQ-light kurvát arra, hogy az ő faszával foglalkozzon? Hát elég nehezen.
A dolgok máris sokkal normálisabbak, sok minden a valós értékét mutatja meg, sok minden a helyére kerül, ha a pénz nem torzítja el a látást.
http://www.youtube.com/watch?v=zzKCTcrJ0KU
“ingyen csinál mindent, és bízik benne, hogy amennyiben ő ad, annyiben kapni is fog”
És mit kapna érte cserébe? Esetleg valami olyant, ami neki nem kell? És mi a garancia arra, hogy amit ő csinál, arra talál valakit, akinek pont az kell? Látod, ezért kell a PÉNZ. Mert az egy univerzális csereeszköz. Azért mindent meg lehet kapni, és akkor nem kell faluról falura járni, hogy elcsereberéld amid van, arra amire neked lenne szükséged.
A paraszti munkához meg föld, illetve fizikai erő kell, ezeknek meg híján vagyunk ma már.
“senki se siránkozna mondjuk a nyerészkedő brókerek és bankárok és pénzügyminiszterek munkanélkülivé válása miatt.”
Nem ezek döglenének meg, hanem azok, akik amúgy is szegények, érdekérvényesítésre képtelenek. Akik brókerek, bankárok, pénzügyminiszterek lehettek ebben a jelenlegi rendszerben, azok az új rendszerben is megtalálnák a számításaikat. Mivel jó képességekkel rendelkeznek az érdekérvényesítéshez mások felett.
“Ha nem teszel (pontosabban tennél) magadért semmit, az a te dolgod.”
Ezt a tipikus női empátiakészséget. Aki férfi megdöglik, ha nem állja meg a helyét az egyre nőcentrikusabb társadalomban. Ez nem gond, az az ő baja. Persze, ha akár egyetlen nő is erőszak áldozatává válik, vagy nem találja meg a számításait, stb, akkor az társadalmi probléma, az EGÉSZ rendszert kell szidni, rendszerszintű elnyomásról, patriarchátusról beszélni, hiszen fel sem merül, hogy esetleg az az egy nő nem tud tenni semmit azért, hogy ezeket a problémákat ELKERÜLJE.
Tehát, magyarán, pont ti, feministák vagytok azok, akik a nőket gyermeteg lelkületű tehetetleneknek tüntetitek fel. Cseppet sem zavar, hogy a NŐK ELSÖPRŐ TÖBBSÉGE igencsak megtalálja a számításait ebben a mai rendszerben is.
“Bizonyára vannak emberek, akiket csak a kényszer motivál, kényszer nélkül nem hajlandók semmire. Bár énszerintem ez elég boldogtalan állapot lehet.”
Az. Tényleg jobb lenne, ha nem kéne dolgozni. Mit tennél annak érdekében, hogy a férfiaknak se kelljen dolgozni? Köteleznéd a nőket, hogy tartsanak el egy-egy hátrányos helyzetű férfit, akiknek senki nem ad semmit az általad felvázolt rendszerben? Vagy hagynád őket éhendögleni? Ez itt a kérdés.
“Ahol pénz van, ott az egyes tevékenységek értékét lehetetlen objektíven megállapítani, mert bárminek az értéke attól függ, hogy mennyire tartja értékesnek az, aki pénzzel rendelkezik.”
Éppen ellenkezőleg. Az adott tevékenység értéke attól függ, mekkora a KERESLET arra a tevékenységre. A mosogatást, takarítást AKÁRKI meg tudja csinálni, nem igényel semmilyen képzettséget, vagy különleges erőt, így az ellenértéke pénzben kifejezve kevés. Mivel, ha annyiért te nem vállalod, majd elvállalja más. Ez a piaci verseny lényege. Amihez viszont különleges képzettség, vagy képességek kellenek, ÉS van rá kereslet, annak az elvégzéséért hajlandóak sokat fizetni. Mert nem állnak sorba a hasonló képességekkel rendelkező átlagbélák. Érted már? Ezért a pénzben kifejezett érték az OBJEKTÍV, és azon alapul, hogy a piac hogyan árazza be az adott terméket/szolgáltatást. Az általad felvázolt rendszer pedig szubjektív, mert mindenki a saját tevékenységét értékesnek tartja, de ha nincs rá kereslet, vagy sokan mások is képesek megcsinálni azt, akkor az valójában értéktelen. Ez a kereslet/kínálat elve.
“Ha nincs pénz, akkor mit adna Vajna jutalmul?”
Hát éppen ez az. Akkor miért is ismerkednének a nők egyáltalán férfiakkal, ha a férfi SEMMIT nem tudna nyújtani számára a faszán kívül? Akkor a nők csak még inkább használnák, manipulálnák a férfiakat, aztán aki idősebb, vagy nem éppen alfa hím, az meg éhendöglene. Akkor nem csak szexuális nyomora lenne a férfiaknak, hanem úgy általában is nyomoroghatna a többségünk.
Most kicsit képletesen fogalmazva az elvet: Vajna letett életében valamit az asztalra, amit a közösség hasznosnak talált, így aztán a közösség ezt pénz formájában honorálta neki. A pénzével (elvégzett munkájának ellenértéke) ő is képes mások munkáját honorálni. A “faszkiverés” is olyan dolog, amiért a férfiak hajlandóak fizetni.
Ez a ‘sex with benefits’ elv. Gyakorlatilag a férfi-nő kapcsolatok ezen alapulnak. A nőknek nem is tud megtetszeni olyan férfi aki nem “erős” azaz társadalmilag nem elismert személy. Aki pedig gazdag, az a társadalmi elismerés jellemzője.
Olvasnivalók a témában:
http://index.hu/gazdasag/2013/06/30/a_szex_gazdasagtana/
http://www.ferfihang.hu/2012/08/23/a-nem-az-nem/
És mit kapna érte cserébe? Esetleg valami olyant, ami neki nem kell? És mi a garancia arra, hogy amit ő csinál, arra talál valakit, akinek pont az kell? Látod, ezért kell a PÉNZ.
Leírom újra, talán nem volt elég érthető, mit gondolok a különbség a pénzre és az ajándékra épülő rendszer különbségéről.
A pénzre épülő rendszer lényege, hogy ha pénzed van, akkor azzal kielégítheted a kívánságaidat. A pénz olyasmi, mint a jótündér, akitől kívánhatsz. Ha pénzed van, akkor jótündéred van, aki teljesíti a kívánságaidat. A pénz birtokában elvárhatod azt, hogy a kívánságaid teljesüljenek. Mindegy, jó vagy rossz kívánság, teljesülni fog, ameddig tart a pénzed.
http://444.hu/2013/12/09/annyira-unta-hogy-ot-oraja-vasarolnia-kell-a-baratnojevel-hogy-inkabb-ongyilkos-lett/
Ebben az esetben, amikor egy kínai fickó öt óra vásárlás után levetette magát egy bevásárlóközpont hetedik emeletéről, addigra a vele levő nőnek már rengeteg kívánsága teljesült (de még mindig nem volt elég neki).
Ha nincs pénz, akkor a kívánságokat nem lehet teljesíteni. Akkor a fent emlegetett nő, aki még cipőt akart volna venni, 5 óra bevásárlás után, csak annyit tehetett volna, hogy saját maga nekiáll cipőt készíteni; vagy ha nem tud, akkor megvárja, hogy valaki hajlandó legyen neki cipőt ajándékozni. És akkor olyat kap, amilyet, azt kell hordania és kész.
Szerinted melyik rendszer szerint becsülné meg jobban a cipőt a nő? Ha annyit vehet, hogy egész életében sem tudja elhordani, vagy ha magának kell megcsinálnia, esetleg megvárnia, hátha kap ajándékba egyet?
Ahhoz, hogy valamit meg tudjunk becsülni, nagyon is szükséges az, hogy a kívánságaink ne teljesüljenek könnyedén. És szükséges az is, hogy sok mindent, amire szükségünk van, saját magunk állítsunk elő. Mert ha megtapasztaljuk, az milyen nehéz, akkor tisztelni és becsülni fogjuk, vigyázunk rá és nem dobjuk el könnyen.
Ha pedig egy cipőt nem dobnak el könnyen, akkor máris kevesebb kell belőle.
A pénzre épülő gazdaságnak az az érdeke, hogy minél gyorsabban cserélődjenek a tárgyak, mert csak így pörög a gazdaság – ezért iszonyú szeméthalmokat termel, amivel leterheli a környezetet is, na meg az embereket is, például pont ezt a kínai fickót, aki talán napi tíz órában állt a szalag mellett, hogy aztán a pénz, amit keresett, a csaja 101. cipőjévé változzon át.
Az önellátásra és ajándékra épülő rendszerben sokkal biztosabb, hogy nem keletkezik felesleg, mert mindenki annyit állít elő, amennyit el is használ; minek strapálná magát jobban? Vagy ha mondjuk valaki nagyon szeret cipőt csinálni, és ajándékba készíti a cipőket, akkor is megválogatja, hogy kinek és miért adja oda azt. Jobban kiszűrhető, hogy rossz kezekbe nem kerül, és nem lesz olyan, aki a 101. cipője miatt kergeti halálba a párját.
A paraszti munkához meg föld, illetve fizikai erő kell, ezeknek meg híján vagyunk ma már.
Egyrészt vissza lehet erősödni, másrészt inkább tudás híján vagyunk, szakértelem híján; harmadrészt annyira nem kell félni a földtől, pl. a permakultúra arra törekszik, hogy a föld szinte magától teremjen, különösebb beavatkozás nélkül. Elég vetni és aratni, mást nem kell csinálni, a természet elvégzi a többit.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Permakult%C3%BAra
Akik brókerek, bankárok, pénzügyminiszterek lehettek ebben a jelenlegi rendszerben, azok az új rendszerben is megtalálnák a számításaikat. Mivel jó képességekkel rendelkeznek az érdekérvényesítéshez mások felett.
Ebben tökéletesen igazad van, a gazságra való hajlamot nem lehet kiirtani az emberből.
Erre mondjuk egyrészt megoldás az, hogy ha a többség elvárásrendszere megváltozik, akkor a nyerészkedő, élősködő emberek nem nagyon tudnak labdába rúgni. Konkrétan arra gondolok, hogy például egy jórészt cigányok lakta szabolcsi faluban sokan kereszténnyé váltak (a falu neve nem jut eszembe) – és ennek következtében a faluban megszűnt a bűnözés. Nem mindenki lett keresztény, de az elvárásrendszer annyira megváltozott, hogy azok is alávetik magukat neki, akik maguk nem lettek vallásosok.
Másrészt pénz híján nem is nagyon lenne mivel nyerészkedni. Tehát az az eszközkészlet is nagyon lecsökkenne, amivel becsaphatja az egyik ember a másikát.
Aki még így is élősködni akar, illetve hagyja, hogy rajta élősködjenek, azon esetek hamarabb szemet szúrnak, jobban megbélyegzik az ilyen embereket, tehát sokkal komolyabb következményei lennének, mint most, több megvetésben lenne részük, úgyhogy nem lenne könnyű az élre törniük. (Persze nem is lehetetlen).
Cseppet sem zavar, hogy a NŐK ELSÖPRŐ TÖBBSÉGE igencsak megtalálja a számításait ebben a mai rendszerben is.
Véleményem szerint sem a férfiak, sem a nők többsége nem találja meg a számítását és nem is érzi jól magát ebben a genderfeminista rendszerben.
Az. Tényleg jobb lenne, ha nem kéne dolgozni. Mit tennél annak érdekében, hogy a férfiaknak se kelljen dolgozni? Köteleznéd a nőket, hogy tartsanak el egy-egy hátrányos helyzetű férfit, akiknek senki nem ad semmit az általad felvázolt rendszerben?
Erről az a véleményem, hogy ha érdekel valami, és azért csinálom, mert érdekel, akkor véletlenül sem mondom rá azt, hogy “dolgozom”. Hanem konkrétan megnevezem azt, hogy épp mit csinálok. Az emberek szerintem akkor mondják ennyire általánosan azt, hogy “dolgoznak”, amikor épp semmi közük az adott tevékenységhez, és azt csak azért csinálják, hogy pénzt kapjanak érte.
Dógozni kell! Hagyj békén, nem látod, hogy épp dógozok? Dógom van! – aki így beszél, az a dógozáson szenvedést, kínt ért, véletlenül sem olyasmit, amit örömmel tenne, aminek értelmét látná.
Szerintem a dógozást nyugodtan abba lehet hagyni, és mindenki csinálja azt, aminek értelmét látja, amiben örömét leli. Többre menne ő is, meg a környezete is, ha nem élné meg a napjait kínszenvedésként.
Egy férfi rokonom mondta: Reggelenként felkelek, kimegyek a vécére, és az jut eszembe, hogy ez a kurva élet már megint kezdődik.
Hát ezt abba kéne hagyni, valóban. Ennek semmi teteje. Mi ebből a menekülés? Mondjuk egy alapos tüdőrák, ami minél hamarabb megszabadít a földi kíntól. Ha csak a halál a menekülés, akkor azt az életet nem érdemes élni. Akkor abba kell hagyni azt, ami kínt okoz.
Ha az emberek egyszer végre abbahagyják azt, ami kínt okoz, akkor el fogják kezdeni azt, ami örömet okoz, és annak sokkal több haszna, értelme lesz, sokkal több nyereség származik majd belőle.
Én nem félek az éhendögléstől, és senkit se féltek, aki átáll.
Nem mondom, hogy nem ijesztő, talán valóban kerülgeti az embert a halálfélelem egy darabig, hogy ebből mi lesz, de az lesz, hogy jó lesz. Most rossz.
A mosogatást, takarítást AKÁRKI meg tudja csinálni, nem igényel semmilyen képzettséget, vagy különleges erőt, így az ellenértéke pénzben kifejezve kevés. Mivel, ha annyiért te nem vállalod, majd elvállalja más. Ez a piaci verseny lényege.
Értelek, csak ebből azt felejted ki, hogy ha egy nő rendben tartja az otthonát, neveli a gyerekeit, megfőzi az ételt stb, az nem pusztán valami gépies tevékenység, amit robotizálni lehet, amit akárki elvégezhet helyette, hanem egy olyan személyes rendszer, ami azon alapul, hogy ő és egy férfi összetartoznak, SZEMÉLYESEN, és amit a nő csinál, az az ő személyes, intim magánszférájukban történik.
Egy kicsit hasonló ez ahhoz, minthogy akárki írhatna szerelmes levelet, talán jobbat is tudna írni, mégis az a fontos, akitől kapom, mert az értéke nem számszerűsíthető, az értéke épp az a személyesség, amit nem lehet mással helyettesíteni.
Ugyanígy a szexben sem a számszerűsíthető, pénzzel mérhető teljesítmény a lényeg, hanem a személyesség. Nyilván ott is lehetne helyettesíteni a benne résztvevő személyeket, de minek? Ha helyettesítik, azzal pont a lényege veszik el.
Az ajándéknak mindig a személyesség a lényege, az belőle a legfontosabb, hogy ki adja kinek. Minden ajándékot lehet gépiesíteni, de minek? Akkor pont a lényege veszik el.
A személyesség értéke pedig pénzzel nem mérhető.
Ezért a pénzben kifejezett érték az OBJEKTÍV, és azon alapul, hogy a piac hogyan árazza be az adott terméket/szolgáltatást. Az általad felvázolt rendszer pedig szubjektív, mert mindenki a saját tevékenységét értékesnek tartja, de ha nincs rá kereslet, vagy sokan mások is képesek megcsinálni azt, akkor az valójában értéktelen.
Igen, ha így nézzük, én egy sokkal szubjektívebb, személyesebb világot szeretnék.
Akkor miért is ismerkednének a nők egyáltalán férfiakkal, ha a férfi SEMMIT nem tudna nyújtani számára a faszán kívül?
Nem gondolom, hogy egy férfi a faszán kívül csak pénzt tud nyújtani. A legfontosabb önmaga. Szabó Istvánnak van egy filmje, az a címe, hogy Szerelmesfilm. Abban a főszereplő nő Franciaországba disszidált, és meglátogatja a régi szerelme (Bálint András). A nő (Halász Judit játssza) azt mondja neki: A legfontosabb a jelenléted. Nem kell más, csak hogy itt legyél. (Persze a férfi hazajön, nem marad vele).
Akkor a nők csak még inkább használnák, manipulálnák a férfiakat, aztán aki idősebb, vagy nem éppen alfa hím, az meg éhendöglene. Akkor nem csak szexuális nyomora lenne a férfiaknak, hanem úgy általában is nyomoroghatna a többségünk.
Sajnos ezt nem értem.
Vajna letett életében valamit az asztalra, amit a közösség hasznosnak talált, így aztán a közösség ezt pénz formájában honorálta neki. A pénzével (elvégzett munkájának ellenértéke) ő is képes mások munkáját honorálni. A “faszkiverés” is olyan dolog, amiért a férfiak hajlandóak fizetni.
Szerintem meg Vajna egy szánalmas alak, aki vénségére is csak egy kurvát volt képes megfogni, de egész életében nem akadt olyan nő, aki igazán tisztelné és megbecsülné.
A nőknek nem is tud megtetszeni olyan férfi aki nem “erős” azaz társadalmilag nem elismert személy. Aki pedig gazdag, az a társadalmi elismerés jellemzője.
A nők valóban az erős férfiakra buknak, de szerintem ennek nincs köze a társadalmi elismeréshez. A nőnek magának, belülről, szubjektíven kell erősnek tartania a férfit, az nem elég, hogy a társadalom erősnek tartja, ha ő nem tartja erősnek, akkor nem és kész. De valamiféle erőt, magabiztosságot biztosan kell sugároznia a férfinak, ezt aláírom, mert a nő valóban ennek hódol be. A legtöbb esetben a magabiztos férfit a társadalom is elismeri, de a nő nem a társadalomból indul ki, hanem az ösztöneiből, szerintem.
“A pénzre épülő rendszer lényege, hogy ha pénzed van, akkor azzal kielégítheted a kívánságaidat. ”
Igen, ez a lényege. Azért viszont mások “kívánságait” kell teljesítenem átvitt értelemben, hogy pénzhez jussak. Amiért utána az én kívánságaimat is teljesíthetik mások.
Mi a problémád ezzel?
“Akkor a fent emlegetett nő, aki még cipőt akart volna venni, 5 óra bevásárlás után, csak annyit tehetett volna, hogy saját maga nekiáll cipőt készíteni; vagy ha nem tud, akkor megvárja, hogy valaki hajlandó legyen neki cipőt ajándékozni.”
És szerinted akkor minek lett volna együtt a pasival? Akkor egy olyan pasit keresett volna, aki készít neki cipőt. Utána meg olyant, aki megkínálja borral, utána meg egy olyant, aki befogadja a házába. Tehát a nők kurvulására nincs hatással.
És azt sem értem, hogy a feministák miért éppen a pénz alapú juttatást tartják a nők “megvásárlásának”, prostitúciónak. Például a cikkedben szereplő nőt azt nem tekintenék prostituáltnak, pedig UGYAN AZON AZ ELVEN ismerkedett a férfival.
“Szerinted melyik rendszer szerint becsülné meg jobban a cipőt a nő?”
Miért fontos az, hogy megbecsülje?
“És szükséges az is, hogy sok mindent, amire szükségünk van, saját magunk állítsunk elő.”
Ha szétnézel magad körül, akkor rájössz, hogy a körülötted lévő dolgok közül szinte semmit nem lennél képes önerőből előállítani. Sem a szaktudás, sem az alapanyagok beszerzése, sem az ehhez szükséges erő nem áll rendelkezésedre. Ezért szakosodtak az emberek, mert így (elvileg) mindenki azt csinálhatja, amiben a legjobb. És akkor azt díjazzák pénzzel, és a pénzen megveheti másoktól azt, amit ők tudnak legjobban csinálni. Ennyi. Ezzel mi a bajod?
“A pénzre épülő gazdaságnak az az érdeke, hogy minél gyorsabban cserélődjenek a tárgyak, mert csak így pörög a gazdaság”
No végre valami értelem csillan a gondolatmenetedben. :) Igen, pont ezért van szükség a fogyasztás mesterséges felpörgetésére, újabb igények kialakítására, mert egyébként a gazdaság visszaesne, túltermelés jönne létre. Akkor ugye kevesebb dolgozó ember kell, ezért azokat kirúgják, akit kirúgnak az még kevesebbet fog vásárolni, így aztán még kevesebb termék kell, ami újabb emberek kirúgásával jár, ésígytovább. Ez a recesszió. És ezt el kell kerülni azzal, hogy az embereket fogyasztásra ösztönzik.
“Az önellátásra és ajándékra épülő rendszerben sokkal biztosabb, hogy nem keletkezik felesleg, mert mindenki annyit állít elő, amennyit el is használ; minek strapálná magát jobban?”
De ebbe belegondoltál, hogy a gyakorlatban milyen életszínvonalat jelentene? Kb egy fűtetlen szalmakunyhóban való élést minden nélkül, egész napos földművelési állattartási munkával egybekötve.
Szerinted kinek lenne jó, ha ide visszasüllyednénk? A harmadik világbeli országokban ez van, tehát, ha szeretnél ilyen körülmények között élni, akkor ott kipróbálhatod ma is. :)
“Egyrészt vissza lehet erősödni, másrészt inkább tudás híján vagyunk, szakértelem híján; harmadrészt annyira nem kell félni a földtől”
Egyrészt, nem, mert már elvárosiasodtunk, másrészt, ha mindeni csak ezt tudja, akkor nem lesz semmi egyéb, harmadrészt, és ez a legfontosabb, nem lenne elég hatékony a kézi termelés, így az emberek 70%-a éhendöglene. Ha utánanézel, régen nem élt 7 milliárd ember a földön, pl 1800 körül 1 milliárd körül volt.
“Ebben tökéletesen igazad van, a gazságra való hajlamot nem lehet kiirtani az emberből.”
Na látod. A gazság oka nem a pénz, hanem az emberi személyiség. És, inkább azzal kéne foglalkozni, hogy ne az ilyen emberek legyen a “divat”.
“Konkrétan arra gondolok, hogy például egy jórészt cigányok lakta szabolcsi faluban sokan kereszténnyé váltak (a falu neve nem jut eszembe) – és ennek következtében a faluban megszűnt a bűnözés.”
Hiszi a piszi. Valójában ezek a bűnözési hajlamukat éppen a kereszténységgel, családdal szokták magyarázni. Ebből alakult ki jogvédői körökben a “megélhetési bűnözés” idióta fogalma.
Ugyanakkor, a fehérek között is sok a szegény, azok mégis kisebb arányban “megélhetésibűnöznek”.
“Másrészt pénz híján nem is nagyon lenne mivel nyerészkedni.”
Dehogynem. Például a női szépséggel ugyanúgy lehetne. Aztán, a férfiak közül is a rátermettebbek ugyanúgy visszaélnének a hatalmukkal, befolyásukkal.
“Aki még így is élősködni akar, illetve hagyja, hogy rajta élősködjenek, azon esetek hamarabb szemet szúrnak, jobban megbélyegzik az ilyen embereket”
A hatalommal, befolyással rendelkezőkhöz mindig dörgölőznek. Elsősorban a nők.
“Az emberek szerintem akkor mondják ennyire általánosan azt, hogy “dolgoznak”, amikor épp semmi közük az adott tevékenységhez, és azt csak azért csinálják, hogy pénzt kapjanak érte.”
Hát pont ez az. Honorálás nélkül nem dolgoznának, akkor úgy élnénk, mint az állatok, nem jöhetett volna létre civilizáció sem. Az ősközösségben ezért nem volt fejlődés, mert nem volt magántulajdon. A közösségért meg senki nem törte össze magát, mert minek vadásszon, gyűjtögessen többet, ha attól neki magának nem lesz több? Épp ezen az elven bukta a kommunizmus is. Az emberek ilyenek, hogyha több munkáért több javadalmat kaphatnak, lehet tulajdonuk, akkor azért hajlamosak többet dolgozni. Ha viszont semmi hasznuk nincs belőle, mert a haszon az a közösségé, akkor nem.
“Szerintem a dógozást nyugodtan abba lehet hagyni, és mindenki csinálja azt, aminek értelmét látja, amiben örömét leli.”
És te miben lelnéd örömödet például, ami a társadalom, vagy a többi ember számára hasznos tevékenység, és ezért hajlandóak lennének az általad előállított dolgokért cserébe bármit adni? És, most úgy konkrétan, mi akadályoz meg abban, hogy ezt a tevékenységet végezd?
“Reggelenként felkelek, kimegyek a vécére, és az jut eszembe, hogy ez a kurva élet már megint kezdődik.”
Hát, férfiként szar az élet, ezt nem kell bemutatni. Éppen azért lenne szükségünk több toleranciára, támogatásra, elismerésre a nők részéről. És éppen ezért rossz a feminizmus, mert csak a nők királykisasszony életmódját akarja bebetonozni, a férfiak amúgy szar, elvárásokkal teli, örömtelen életét meg még örömtelenebbé, még sivárabbá akarja tenni azáltal, hogy a férfiak lehetőségeit, érdekérvényesítési módszereit megpróbálja kriminalizálni, negatívként beállítani.
“Ha csak a halál a menekülés, akkor azt az életet nem érdemes élni.”
Az élet lassú fájdalmas halálhoz vezet. :)
“Ha az emberek egyszer végre abbahagyják azt, ami kínt okoz, akkor el fogják kezdeni azt, ami örömet okoz”
Szép is lenne, ha ilyen egyszerű lenne. Akkor például én egész nap csak a nőkkel foglalkoznék, dolgozni meg nem dolgoznék semmit, mert az csak szükséges rossz az életben.
“Értelek, csak ebből azt felejted ki, hogy ha egy nő rendben tartja az otthonát, neveli a gyerekeit, megfőzi az ételt stb, az nem pusztán valami gépies tevékenység, amit robotizálni lehet, amit akárki elvégezhet helyette, hanem egy olyan személyes rendszer, ami azon alapul, hogy ő és egy férfi összetartoznak, SZEMÉLYESEN, és amit a nő csinál, az az ő személyes, intim magánszférájukban történik.”
Ebből nem értek egy kukkot se. A nő csak ne akarja rendbe tartani az ÉN otthonomat. Nekem semmi magánzónám nem lehet? Na látod, ezért nem nősülök én meg. :) Majd rendbetartom én úgy, ahogy nekem tetszik. És mi az hogy intim szférájukban? És ebből mi következik? A férfinek nem lehet intim szférája, saját elvárásai, saját igényei, saját vágyai? Csak az számít, hogy a nő minden igénye ki legyen elégítve? Látod, pont ez az a rossz szemlélet, ami ellen küzdeni kéne.
“Ugyanígy a szexben sem a számszerűsíthető, pénzzel mérhető teljesítmény a lényeg, hanem a személyesség. Nyilván ott is lehetne helyettesíteni a benne résztvevő személyeket, de minek?”
Ez így van. Ott sem a “teljesítmény” a lényeg, hanem az, hogy olyannal csináld, akivel NEKED jó. És ezért a férfi hajlandó áldozatokat hozni, fizetni, valamilyen módon. Akiért meg úgy ítéli meg, hogy nem érdemes, azért nem fog tenni semmit.
Vajna sem valószínű, hogy a faszverések számában határozza meg, mennyi lóvét ad a szerelmének. :)
“Igen, ha így nézzük, én egy sokkal szubjektívebb, személyesebb világot szeretnék.”
Na jó, de mások meg nem. És amit az emberek többsége normaként elfogad, az a mérvadó.
“Nem gondolom, hogy egy férfi a faszán kívül csak pénzt tud nyújtani. A legfontosabb önmaga. ”
Ebben az “önmagában” is az van benne, hogy rendelkezik olyan képességekkel, amiket a nő tudat alatt hasznosnak ítél. Például, rendelkezik a pénzkeresésre való képességgel. És már vissza is jutottunk a kiindulóponthoz. :) Hiába magyarázod körbe, ha egyszer neked sem tudna megtetszeni egy olyan férfi, aki semmit nem tud nyújtani neked, illetve nem is látod bele azt a képességet, hogy bármiféleképp a hasznodra lehetne.
“Szerintem meg Vajna egy szánalmas alak, aki vénségére is csak egy kurvát volt képes megfogni, de egész életében nem akadt olyan nő, aki igazán tisztelné és megbecsülné.”
LOL No igen, a híres embereket sokan akarják, főleg ha még gazdag is, és ezért volt bőven választéka. Hülye lett volna nem élni a lehetőséggel.
“A nők valóban az erős férfiakra buknak, de szerintem ennek nincs köze a társadalmi elismeréshez.”
Furcsa elgondolás. Akkor az számít, hogy izomagy legyen? Az állatvilágban még valóban ez volt a túlélés záloga. A társadalomban meg már nem. Így a nők jelentős részének az értékrendje erre torzult, hogy a társadalmilag elismert ember a “jó túlélő”.
“A nőnek magának, belülről, szubjektíven kell erősnek tartania a férfit”
Hidd el, ez fordítva is így van. A férfinek is csak egy olyan nő tud igazán tetszeni, aki amolyan “spártai” értelemben erős egyéniségnek tart, és tisztel. Aki hisztis, tehetetlen, követelőző stb. az a gyengeség jele a nőnél. Tehát egy férfinek valóban az általa megítélt nő szubjektív értéke érdekli, és ez alapján eldönteni, hogy tetszik-e neki, vagy sem.
A nők viszont sokkal inkább hajlamosak összehasonlítani a partnerüket más férfiakkal, és azokhoz viszonyítva megítélni. Nem véletlen, hogy a férfiak között van alfa béta stb kategorizálás, a nők között meg kevésbé.
“A legtöbb esetben a magabiztos férfit a társadalom is elismeri, de a nő nem a társadalomból indul ki, hanem az ösztöneiből, szerintem.”
Ezzel megint visszajutottunk a kiindulóponthoz. Aki jó érdekérvényesítési, túlélési képességekkel rendelkezik, azt a társadalom elismeri, van pénze, kell a nőknek. Aki pedig nem, azt nem.
Azért viszont mások “kívánságait” kell teljesítenem átvitt értelemben, hogy pénzhez jussak. Amiért utána az én kívánságaimat is teljesíthetik mások.
Mi a problémád ezzel?
Hogy a kívánság sokszor meggondolatlan, rossz, buta, éretlen. Minél hamarabb, és minél több kívánsága teljesül egy gyereknek, annál inkább elkényeztetett, hiú, hisztis, neveletlen, kezelhetetlen, erőszakos, érzéketlen, türelmetlen.
A kívánságok kielégítése éretlen és torz, gonosz személyiséget eredményez.
És szerinted akkor minek lett volna együtt a pasival?
Azért kellett volna együtt lenni vele, mert szereti, nem azért, mert a pasinak pénze van, amit elkölthet.
Akkor egy olyan pasit keresett volna, aki készít neki cipőt. Utána meg olyant, aki megkínálja borral, utána meg egy olyant, aki befogadja a házába. Tehát a nők kurvulására nincs hatással.
Olyan pasit kellett volna keresnie, akit megbecsül és segít, nem olyat, akit kihasznál.
Például a cikkedben szereplő nőt azt nem tekintenék prostituáltnak, pedig UGYAN AZON AZ ELVEN ismerkedett a férfival.
Nagyon úgy tűnik, hogy a férfiból valóban csak a pénze érdekelte.
Miért fontos az, hogy megbecsülje?
A megbecsülés nem csupán a cipő szempontjából fontos, hanem saját magát is meg kell tanulnia megbecsülni, aztán a férfit, akivel van, és az egész külvilágot. Aki nem tud megbecsülni valamit, az BECSTELEN.
Ha szétnézel magad körül, akkor rájössz, hogy a körülötted lévő dolgok közül szinte semmit nem lennél képes önerőből előállítani. Sem a szaktudás, sem az alapanyagok beszerzése, sem az ehhez szükséges erő nem áll rendelkezésedre. Ezért szakosodtak az emberek, mert így (elvileg) mindenki azt csinálhatja, amiben a legjobb. És akkor azt díjazzák pénzzel, és a pénzen megveheti másoktól azt, amit ők tudnak legjobban csinálni. Ennyi. Ezzel mi a bajod?
Sokkal több mindenre lennénk képesek, mint amit jelen pillanatban megcsinálunk. Nem tudom, festettél-e már lakást. Az egy szakma, de azért elég tisztességesen meg tudja csinálni bárki. A villany- vagy autószerelés, főzés, varrás, hajvágás, sminkelés, kertészkedés, bádogozás, tetőfedés, házépítés stb stb ezek mind önálló szakmák, de saját szükségletre ennek legnagyobb részét a legtöbb ember meg tudja csinálni. Vagy gondolj a szociális temetésre – ezzel is önálló szakmákat váltana ki a kormány. Az önellátás nem valami ördögi gondolat, az erre való hajlam most is eléggé benne van az emberekben.
Igen, pont ezért van szükség a fogyasztás mesterséges felpörgetésére, újabb igények kialakítására, mert egyébként a gazdaság visszaesne, túltermelés jönne létre. Akkor ugye kevesebb dolgozó ember kell, ezért azokat kirúgják, akit kirúgnak az még kevesebbet fog vásárolni, így aztán még kevesebb termék kell, ami újabb emberek kirúgásával jár, ésígytovább. Ez a recesszió. És ezt el kell kerülni azzal, hogy az embereket fogyasztásra ösztönzik.
Ez csak a pénzrendszerben van így.
De ebbe belegondoltál, hogy a gyakorlatban milyen életszínvonalat jelentene? Kb egy fűtetlen szalmakunyhóban való élést minden nélkül, egész napos földművelési állattartási munkával egybekötve.
Miért jelentené azt? Pár évtizede a parasztság még így élt, és garantáltan nem fűtetlen szalmakunyhókban laktak, és nem is éheztek. Mindent maguknak állítottak elő, a házat, a ruhát, a bútort, az élelmet. És azok a bútorok ma is stabilak, szemben a “modern” pozdorjával, ami pár év alatt szétmállik.
Sok hajdani parasztgazda a mai viszonyok közt is jómódúnak számítana.
Szerinted kinek lenne jó, ha ide visszasüllyednénk? A harmadik világbeli országokban ez van, tehát, ha szeretnél ilyen körülmények között élni, akkor ott kipróbálhatod ma is. :)
Visszasüllyednénk? Ugyan hová fejlődtünk szerinted az elmúlt évtizedekben? A dédszüleim sokkal jobbmódúak voltak, jobb körülmények közt éltek, mint én. Trianon óta csak süllyedünk, minden nemzedék egyre szegényebb. Lehet, hogy a te elődeid nyomorogtak és éheztek, de az enyémek nem.
Egyrészt, nem, mert már elvárosiasodtunk, másrészt, ha mindeni csak ezt tudja, akkor nem lesz semmi egyéb, harmadrészt, és ez a legfontosabb, nem lenne elég hatékony a kézi termelés, így az emberek 70%-a éhendöglene. Ha utánanézel, régen nem élt 7 milliárd ember a földön, pl 1800 körül 1 milliárd körül volt.
Nem kell rettegni, a biogazdálkodás az agrársivatagnál sokkal hatékonyabb. 100 nm-n két ember teljes évi zöldségszükséglete előállítható, az pedig 10×10 m, nem nagy durranás.
És, inkább azzal kéne foglalkozni, hogy ne az ilyen emberek legyen a “divat”.
Hogy foglalkoznál vele?
Hiszi a piszi. Valójában ezek a bűnözési hajlamukat éppen a kereszténységgel, családdal szokták magyarázni. Ebből alakult ki jogvédői körökben a “megélhetési bűnözés” idióta fogalma.
Nekem mindegy, mit hiszel. De a jogvédői köröket nem érdekli a vallás, ők a liberalizmus ideológiai talaján állnak.
Ugyanakkor, a fehérek között is sok a szegény, azok mégis kisebb arányban “megélhetésibűnöznek”.
Naugye, pont azért, mert a “fehér társadalomban” más a többség elvárásrendszere, és mindenki ahhoz igazodik.
Honorálás nélkül nem dolgoznának, akkor úgy élnénk, mint az állatok, nem jöhetett volna létre civilizáció sem.
Ha megcsinálsz valamit és az SIKERÜL, a sikerélmény önmagában olyan ösztönző, ami arra hajt, hogy tovább csináld és fejlődj benne. Ezen alapulnak a hobbik, pl. a horgászat vagy szörfözés.
Az ősközösségben ezért nem volt fejlődés, mert nem volt magántulajdon. A közösségért meg senki nem törte össze magát, mert minek vadásszon, gyűjtögessen többet, ha attól neki magának nem lesz több?
Honnan veszed, hogy valaha is létezett ősközösség?
Épp ezen az elven bukta a kommunizmus is.
Honnan veszed, hogy valaha is létezett kommunizmus?
Ezek csak elméletek, de a gyakorlatban nem létezett se ez, se az.
Ha viszont semmi hasznuk nincs belőle, mert a haszon az a közösségé, akkor nem.
Épp ezért nem is létezett (ős)kommunizmus sohasem.
És, most úgy konkrétan, mi akadályoz meg abban, hogy ezt a tevékenységet végezd?
Semmi nem akadályoz.
És éppen ezért rossz a feminizmus, mert csak a nők királykisasszony életmódját akarja bebetonozni, a férfiak amúgy szar, elvárásokkal teli, örömtelen életét meg még örömtelenebbé, még sivárabbá akarja tenni azáltal, hogy a férfiak lehetőségeit, érdekérvényesítési módszereit megpróbálja kriminalizálni, negatívként beállítani.
Az említett rokonomnak a felesége is ugyanúgy dolgozik, mint a férje, aztán otthon várja a házimunka.
Abban igazad van, hogy ebben a világban az élet általában szar, örömtelen, sivár, elvárásokkal teli.
De lehet változtatni rajta.
Nem úgy, hogy a nőket kötelezik több elismerésre, hanem úgy, hogy mindenki megtanulja saját magát elismerni, olyan életet élni, ami tele van önbecsüléssel, önbizalommal.
Szép is lenne, ha ilyen egyszerű lenne. Akkor például én egész nap csak a nőkkel foglalkoznék, dolgozni meg nem dolgoznék semmit, mert az csak szükséges rossz az életben.
Hehe.
Ebből nem értek egy kukkot se. A nő csak ne akarja rendbe tartani az ÉN otthonomat. Nekem semmi magánzónám nem lehet? Na látod, ezért nem nősülök én meg. :) Majd rendbetartom én úgy, ahogy nekem tetszik.
Nehogy azt mondd, hogy azért nem nősülsz meg, mert nem akarod, hogy egy nő takarítsa helyetted a lakást. :)
Nem azt mondom, hogy nagy öröm a takarítás, baromi unalmas, de a nők még mindig inkább hajlandóak elpepecselni vele.
A férfiak kevésbé rendetlenek, nem dobálják szét annyira a holmijaikat, mint a nők, de amit takarítás címén előadnak, attól egy átlag nő sírva fakad.
És mi az hogy intim szférájukban? És ebből mi következik? A férfinek nem lehet intim szférája, saját elvárásai, saját igényei, saját vágyai? Csak az számít, hogy a nő minden igénye ki legyen elégítve? Látod, pont ez az a rossz szemlélet, ami ellen küzdeni kéne.
Mármint, hogy takaríthatja a lakást? Ez valóban olyan rettenetes igény, hogy küzdeni kell ellene?
Vajna sem valószínű, hogy a faszverések számában határozza meg, mennyi lóvét ad a szerelmének. :)
A szerelmének, ez jó.
Ebben az “önmagában” is az van benne, hogy rendelkezik olyan képességekkel, amiket a nő tudat alatt hasznosnak ítél. Például, rendelkezik a pénzkeresésre való képességgel. És már vissza is jutottunk a kiindulóponthoz. :) Hiába magyarázod körbe, ha egyszer neked sem tudna megtetszeni egy olyan férfi, aki semmit nem tud nyújtani neked, illetve nem is látod bele azt a képességet, hogy bármiféleképp a hasznodra lehetne.
Az nem elképzelhető, hogy egyszerűen csak szeretek vele lenni, jólesik a társasága, örömmel tölt el és boldoggá tesz? Minden haszonelvűség nélkül?
No igen, a híres embereket sokan akarják, főleg ha még gazdag is, és ezért volt bőven választéka. Hülye lett volna nem élni a lehetőséggel.
Szerintem soha nem volt választéka, neki mindig csak kurva jutott, de “erős nő”, aki a faszán kívül az életét is támogatná, sohasem.
Ennek az ütődött ribinek legalább annyi esze lenne, hogy megnézi azokat a filmeket, amiknek Vajna volt a producere, hogy legalább ilyen módon az élete részévé válna, de amilyen gyagya, ez eszébe sem jut:
https://www.facebook.com/Palacsiktimi/movies
Furcsa elgondolás. Akkor az számít, hogy izomagy legyen?
Nem, de mondjuk számít a magabiztos fellépés, az önbizalom, a határozottság, az irányításra való képesség, a szexuális vonzerő, valami olyan összbenyomás, ami érett személyiséget jelez, és amire egy nő azt mondja, hűha.
Aki hisztis, tehetetlen, követelőző stb. az a gyengeség jele a nőnél.
Ezzel egyetértek, aki hisztérikus, nyafka, követelőző, telhetetlen, házsártos, annak a jelleme, személyisége gyönge. A Biblia ezt mondja:
Nem véletlen, hogy a férfiak között van alfa béta stb kategorizálás, a nők között meg kevésbé.
A nők között meg van tízes skála :)
http://www.youtube.com/watch?v=qSmaIZUVMzk
Aki jó érdekérvényesítési, túlélési képességekkel rendelkezik, azt a társadalom elismeri, van pénze, kell a nőknek. Aki pedig nem, azt nem.
Szerintem meg a társadalom IS elismeri, meg a nő IS elismeri, de az egyik nem feltételezi a másikat.
“Hogy a kívánság sokszor meggondolatlan, rossz, buta, éretlen.”
Nézd. Arról nem mi tehetünk, hogy a nők nagy része ma már a nagy egyenlőségben, és nőket eltartó szociális és családjogi rendszerben gyakorlatilag egész életükben gyermeteg lelkületű királylányok maradnak. Sokan közülük soha nem tanulják meg az ajándékok mögötti befektetett munka ellenértékét, mert ők mindent ingyen kapnak a férfiaktól, és hozzá vannak szokva, hogy ha valami nem úgy megy, ahogy elképzelték, akkor csak siránkozni kell, és megkapja amit akar a férfiaktól, vagy az államtól. Ha meg valakinek ez nem tetszik, az mocskos nőgyűlölő, áldozathibáztató.
Kb ezt tanítja a feminizmus a nőknek ma már. És ebből érthető is, miért egy fasisztoid, megkülönböztető ideológia. Már csak a szabályozott “endlöschung” hiányzik a nők számára nem vonzó (nem alfa) férfiak számának radikális csökkentésére.
“Azért kellett volna együtt lenni vele, mert szereti, nem azért, mert a pasinak pénze van, amit elkölthet.”
Szép elmélet. De most kérdem én, te tudnál szeretni egy olyan pasit, akinek nincs pénze, és nem is ügyes, férfias? Észre sem vennéd. Tehát, így irományokban, romantikus regényekben szép ez az egyenlőség, meg a szerelem, de a gyakorlatban, a párkapcsolatokban nincs egyenlőség. Egy férfinek mindig sokkal többet kell beletennie egy kapcsolatba, egy nőnek meg általában elég, ha jól néz ki. Itt nem konkrétan csak pénzről beszélek. Az udvarlás, a szórakoztatás (mozi, színház, vacsora, nyaralás) az “erős férfi” folyamatos eljátszása, is munka és energiabefektetés a férfi részéről. És ezt a nők nem látják át. Egy nőnek csak annyi befektetés, hogy adnia kell arra, hogy jól nézzen ki. De ez többnyire adottság, nem, vagy minimális energiabefektetést igényel.
“Olyan pasit kellett volna keresnie, akit megbecsül és segít, nem olyat, akit kihasznál.”
Ez is be szép. Te írhatnál ilyen romantikus regényeket, mert nagyon jól adod az ártatlan szendeszűzt. :)
Mikor van olyan, hogy egy nő szánalomból, vagy segítségnyújtási céllal ismerkedik egy férfivel? Olyannal már eleve nem is ismerkedtek, akit magatoknál “rosszabbnak” “gyengébbnek” ítéltek meg. Ezen bukik az egész romantikus elméleted a szerelemről meg az párkapcsolati idealizálásáról.
“A megbecsülés nem csupán a cipő szempontjából fontos, hanem saját magát is meg kell tanulnia megbecsülni, aztán a férfit, akivel van, és az egész külvilágot. Aki nem tud megbecsülni valamit, az BECSTELEN.”
Hát, akinek cipőből sok jut, az nem tudja megbecsülni a cipőt. Akinek pasiból sok jut, az a pasit nem tudja megbecsülni. Akinek nőből sok jut, mert erős, alfahím macsó, az a nőt nem tudja megbecsülni. Látod, ilyen az élet. Így húz benneteket csapdába az “erős férfi” kereső ösztönötök. Evolúciós szinten ez egy értelmes stratégia, mert csak a spermája kell a hímnek, hiszen természetes körülmények között a hímmel való együttélés, illetve az apai utódgondozás ismeretlen. Viszont társadalmilag ez kívánatos lenne, csakhát, akik tetszenek nektek, azok más nőknek is a kedvencei, így aztán az hülye lenne megbecsülni egy nőt, vagy megállapodni.
Amíg ezen az ösztönötökön nem tudtok felülemelkedni, addig sok szerelmi csalódás fog érni, és normális párkapcsolatra alkalmatlanok lesztek.
“A villany- vagy autószerelés, főzés, varrás, hajvágás, sminkelés, kertészkedés, bádogozás, tetőfedés, házépítés stb stb ezek mind önálló szakmák, de saját szükségletre ennek legnagyobb részét a legtöbb ember meg tudja csinálni. ”
Azért megnézném, amikor autót szerelsz, vagy villanyvezetéket építesz ki, tetőszerkezetet ácsolsz, vagy a cserepeket pakolod, vagy kőművesként rakod a téglát. :D
“Pár évtizede a parasztság még így élt”
Francokat. Már lassan száz éve egyre gépesítettebb a termelés. Pár évszázaddal ezelőtt a lakosság nagy része még mezőgazdasági munkából élt. Ma meg kb 1% ha él ebből. És az az 1% megtermeli az összes szükségletet annak ellenére, hogy jóval többen vagyunk, és pazarlóbban bánunk az élelmiszerrel is, mint régen.
“És azok a bútorok ma is stabilak, szemben a “modern” pozdorjával, ami pár év alatt szétmállik.”
Jó megfigyelés. :) És tudod, ez sem véletlen. Ha olyan fogyasztási cikkeket gyártanának ma is ami “örökké tart”, akkor senki nem venne újat, így kevesebbet lehetne eladni. Ezért kell mindig újabb meg újabb okostelefon, tévé meg stb a piacra, hogy az emberek fogyasszanak. Fogyasztás nélkül nem pörög a gazdaság.
“Ugyan hová fejlődtünk szerinted az elmúlt évtizedekben?”
Hát, ha nem a mucsai cigánysoron laksz egy fabódéban, akkor nézz körül, és amit látsz, az bizony pár száz éve még nem volt. :)
“A dédszüleim sokkal jobbmódúak voltak, jobb körülmények közt éltek, mint én.”
Lecsúszott dzsentri. :) Dolgozz többet, ahelyett, hogy itt filozofálsz egész nap. :D Ezért nem fizet senki, ez csak amolyan pótcselekvés nálad. A dédszüleid biztosan szorgalmasabbak voltak, azért voltak jobbmódúak.
“De a jogvédői köröket nem érdekli a vallás, ők a liberalizmus ideológiai talaján állnak”
Ha nem tűnt volna fel, a “liberalizmus” is olyan, mint egy vallás. Legalábbis, amit ma itt értenek alatta a “jogvédők”. Végül is az a lényeg, hogy szentül hisznek valamiben, és koncepciózusan megpróbálják megmagyarázni, hogy nekik van igazuk. Feminizmus dettó ugyanez. Az ellenvélemény, vagy a többi észérv pedig megbélyegzésre kerül. Rasszista, vagy nőgyülölő aki nem hisz a romák, a zsicik, vagy a nők áldozatszerepében. A tények nem számítanak, csak azokat a megrendelésre gyártott statisztikákat, fogadják el amik az ő igazukat támasztják alá. Aki ellenvéleményt mond, vagy nem az ő érveiket alátámasztó statisztikát hoz, azt megbélyegzik. Ugyan ez az analógiája a vallási fanatizmusnak is. Van egy része amiben “hinni” kell, és az ellenvélemény az nem tolerálható. (istenkáromlás, inkvizíció, hitetlenek), vagy bármilyen totalitárius szélsőséges rezsimnek is ez az ismérve.
“Naugye, pont azért, mert a “fehér társadalomban” más a többség elvárásrendszere, és mindenki ahhoz igazodik.”
És ez baj? Jobb lenne, ha a fehérek is fejbecsapnának hazafelé menet, hogy add át a pénzed, mert éhezik a kiscsálád?
Mégiscsak kéne valami közös értékrend, hogy nem raboljuk ki a másikat, nem lopjuk meg, hanem a magunk erejéből, tisztességes módon jutunk hozzá azokhoz a javakhoz, amikkel ő is rendelkezik nem?
“Ha megcsinálsz valamit és az SIKERÜL, a sikerélmény önmagában olyan ösztönző, ami arra hajt, hogy tovább csináld és fejlődj benne. Ezen alapulnak a hobbik, pl. a horgászat vagy szörfözés.”
No igen. Csak ne felejtsd el, hogy a hobbiból, a horgászatból, szörfözésből más embereknek semmi hasznuk nincs. Tehát, ha mindenki csak ezt csinálná, (márpedig ha nem lenne anyagi motiváció, akkor ez lenne) akkor semmi nem lenne, amit magad körül látsz. Hülye lenne bárki bármit is feleslegben előállítani, ha ebből neki semmi haszna nincs.
“Honnan veszed, hogy valaha is létezett ősközösség?”
Hát, pl a majmok is ilyen közösségekben élnek. És, minthogy evolúciósan tőlük származunk, így feltételezhető, hogy régen mi is ilyen csoportokba tömörültünk. Mint már írtam, a monogám család egy társadalmi, vallási konstrukció, ezért nem fedik le egyik nem ösztönei sem.
“Honnan veszed, hogy valaha is létezett kommunizmus?”
Akkor értsd a “létező szocializmusra”, ami megvalósult belőle. :)
“Az említett rokonomnak a felesége is ugyanúgy dolgozik, mint a férje, aztán otthon várja a házimunka.”
Egyrészt, kevesebbet keres-e, mint a férje? Ha igen, akkor jogos, hogy otthon még rádolgozzon egy kicsit. Tudod, szigorúan az “egyenlőség” nevében. :D
“Nehogy azt mondd, hogy azért nem nősülsz meg, mert nem akarod, hogy egy nő takarítsa helyetted a lakást. :)”
Helyettem nem kell takarítani, én rendszerető vagyok. :)
“Az nem elképzelhető, hogy egyszerűen csak szeretek vele lenni, jólesik a társasága, örömmel tölt el és boldoggá tesz? Minden haszonelvűség nélkül?”
De ha jobban belegondolsz, csak olyannal szeretsz lenni, akiben látod az erre való képességet. :) Akiben nem, az nem tud megtetszeni. Nehogy azt mondd nekem, hogy te csövikkel, meg munkanélküliekkel szoktál ismerkedni.
“Szerintem soha nem volt választéka, neki mindig csak kurva jutott, de “erős nő”, aki a faszán kívül az életét is támogatná, sohasem.”
Van benne valami. De egy ilyen gazdag faszinak már mindene megvan, mivel tudná támogatni?
Meg úgy általában is, mikor ismerkedtek ti nők olyanokkal, aki bármiben is támogatásotokra szorul? Az olyanokat már eleve nem tekintitek férfinek.
“Nem, de mondjuk számít a magabiztos fellépés, az önbizalom, a határozottság, az irányításra való képesség, a szexuális vonzerő, valami olyan összbenyomás, ami érett személyiséget jelez, és amire egy nő azt mondja, hűha.”
Na látod. Akkor ilyen az, akivel “csak úgy” szeretsz együtt lenni. Tehát, megvan benne az erőforrásszerző képesség, amiből te hasznot húzhatsz.
De, akinek pénze van, azokban is megvan/volt ez, mert enélkül nem vitte volna semmire az életben. Tehát, ugyanarról beszélünk, csak másképp magyarázzuk.
Azt elítéled, ha valaki pénzért vonzódik egy férfihoz, de ha a pénzkeresésre való képességért vonzódik, azt nem. :)
Mazochista… :o))))
Brandon, próbáltál már plázákon és trendi bárokon kívül nővel ismerkedni? Baromi egysíkú véleményed van a nőkről és arról, hogy mire jók. Számító, pénzvadász, kizárólag a férje vagyonán élősködő nőből is pont csak annyi van, amennyi durva, erőszakos, nejét püfölő férfiból.
Ti nem szeretitek, ha utóbbival azonosítunk minden féfit, én meg nem szeretem, ha előbbivel azonosítotok minden nőt.
Én pl. elég jól szituált, vezető beosztásban dolgozó nő vagyok. Kiválóan megélek, van saját lakásom, vagyonom, jó jövedelmem. Amikor társat keresek, valóban érdekel az illető “pénzkeresési” képessége, mert ha nem hasonló vagy jobb mint az enyém, akkor az tuti konfliktusforrás. Másrészt fel szeretnék nézni a páromra, mert nőként ez mégis csak fontos nekem is, meg a férfinak is, aki velem él. Mi ebben a rossz? Jahhhh, és ha netán még gyereket is akarok attól a férfitól, akkor bizony elkerülhetetlen, hogy egy időre ne essek ki az önfenntartó közegemből, ezért bizony fontosnak tartom, hogy az illetőből kinézzem, szükség esetén meg tudja teremteni a feltételeket. Nem azért, mert nekem hirtelen büdös lesz a munka, hanem azért, mert ha jót akarok a közös gyerekünknek, nem fogok tudni hajtani. Aztán meg többen is leszünk, kénytelen leszek büdös pénzhajhász ribanc módjára, a férjem vagyonán élősködve elrabolni tőle a gyerek számára szükséges költségek egy részét. Még akkor is, ha karrierista picsaként vissza merészelek menni dolgozni… Khmmm, izé, hogy is van ez? :-) Mindkét oldalnak vannak sérelmei, amit a másik nemen akar számon kérni. Lehet sarkítva a saját elszenvedett sérelmek tükrében elméleteket gyártani, de ez nem segít a valóban fennálló problémák megoldásában sajnos :-(
“Én pl. elég jól szituált, vezető beosztásban dolgozó nő vagyok.”
S mit vezetsz? Hajléktalanszállót, vagy Bankot? Lehet, ha nem lenne az utóbbi, akkor az előbbi se?
“Kiválóan megélek, van saját lakásom, vagyonom, jó jövedelmem.”
Nőket eleve el kéne tiltani az ingatlanszerzéstől.
“Amikor társat keresek, valóban érdekel az illető “pénzkeresési” képessége, mert ha nem hasonló vagy jobb mint az enyém, akkor az tuti konfliktusforrás.”
Vehetsz jobb és drágább ajándékokat nekem. Nem zavar.
“Másrészt fel szeretnék nézni a páromra, mert nőként ez mégis csak fontos nekem is, meg a férfinak is, aki velem él.”
Nekem nem fontos. Főzve legyen, az a fontos.
“hogy az illetőből kinézzem, szükség esetén meg tudja teremteni a feltételeket.”
Teremtse meg az állam. Azért van.
“hanem azért, mert ha jót akarok a közös gyerekünknek, nem fogok tudni hajtani.”
Minek elkényeztetni? Szenvedjen csak.
“de ez nem segít a valóban fennálló problémák megoldásában sajnos”
Géppisztoly mindent megold.
Ezen gurultam :-D Bearanyoztad a szürke délutánom :-D :-D :-D
,,Brandon, próbáltál már plázákon és trendi bárokon kívül nővel ismerkedni?”
Nem kell ott ismerkednie, szinte mindenhol ilyen nők vannak. Látszik mennyire szűk látókörű vagy.
,,Számító, pénzvadász, kizárólag a férje vagyonán élősködő nőből is pont csak annyi van, amennyi durva, erőszakos, nejét püfölő férfiból.”
Téveszme az, ami a fejedben jár.
Szerencsére éppen akkor futottam bele a hozzászólásodba, mikor egy szociálpszichológiai könyvet olvastam. Az egyik mondatodra reagálnék, ami összefügg a múltkori eszmefuttatásommal a humánetológiáról.
Másrészt fel szeretnék nézni a páromra, mert nőként ez mégis csak fontos nekem is, meg a férfinak is, aki velem él.
Persze, hogy fontos, hiszen te is alfahímet keresel, de minimum olyan férjet, aki “erősebb” nálad. Itt egy érdekes dolgot kell észrevenni, ami kapcsolatban áll a nők megnövekedett számával az oktatásban, illetve az “önmegvalósítás” gyakorlatával.
Minél sikeresebb egy nő, annál kevesebb az esélye, hogy férfit fog magának találni. Tegyük fel, hogy Phd-je van, havi 1 milliót keres stb. És még így is olyan férfi kell egy nőnek, aki sikeresebb nála. Pedig ezen a szinten már kiszorította a játékból a férfiaknak kb. 95%-át. Viszont egyáltalán nem biztos, hogy az 5% férfit ő érdekli. Sőt, nagy a valószínűsége, hogy egyáltalán nem. Ezért van n+1 cikk arról, hogy a feminista világkép szerint “sikeres” nők találnak maguknak a legnehezebben párt.
Minél több sikeres nő van, annál kevesebb házasság.
Mielőtt rákezdenél, hogy milyen szörnyű a gondolkodásmódom, ismét leírom: ezt nem én találtam ki, az emberi psziché működését nem tudom megváltoztatni.
Erről eszembe jutott, hogy mostanában sokat halljuk, hogy növelni kell a szülési/gyermekvállalási kedvet.
Viszont arról nem hallunk, hogy valahogy növelni kellene a nősülési kedvet.
Slasher, neked is mondom… tényleg léteznek normális nők, csak nem olyan feltűnőek és szemre kívánatosak, mint a plázacicák :-) Plusz pont a médiában sztárolt értékrendtől eltérő gondolkodásuk miatt kerülik is a konzumribi réteg kedvelt helyeit.
O.K, téveszmém van. Cáfolj kérlek érvekkel, azzal nem megyek sokra, ha csak simán letorkolsz.
Adam, ott az érvelésed gyenge pontja, hogy feltételezed, kizárólag az alfákra lehet felnézni, kizárólag az alfa tulajdonságokat becsülik a nők. Ha szétnézünk a manapság sikeresek, gazdagok körében, nagyon sok a béta, omega személyiséggel felruházott férfi. Számomra pl. sokkal vonzóbb néhány olyan tulajdonság, ami inkább rájuk jellemző. Humor, kreativitás, nyílt érzelmi élet, odafigyelés, empátia. Ezekre is nagyon fel lehet ám nézni. Épp most néztem meg a Julie és Julia c. filmet, és rájöttem, mennyire szimpatikus számomra az ott bemutatott két férfimodell. Egyik sem alfa…
A fontos igazából az lenne, hogy ezeket a tulajdonságokat maguk a férfiak is elfogadják, értékeljék. A társadalom ne fogadja lenézéssel, hiszen láthatóan lehetnek sikeresek. Mégis ott van a láthatatlan kényszer. “Drágám, imádom a humorodat, és őrülten felnézek rád, amiért olyan empatikus vagy a munkatársaiddal” – pasi elégedetlenül húzza a száját. “Drágám, egy csődör vagy, imádom, ahogy ellentmondást nem tűrően kiosztod a beosztottaid” – pasi kihúzza magát és boldog.
A férfiak nagy része alfa akar lenni, nekik maguknak nem tetszik, ha a nők nem ezt látják, szeretik bennük. Ha a férfi a férfitársai között nem alfa, könnyebben el is fogadja a saját helyét a rangsorban, de mikor hazamegy, otthon még mindig az szeretne lenni. “Had legyek legalább a saját házamban úr”. Ehhez pedig nagyon kellene, hogy az időközben férfias területekre is betörő nőket otthon vissza lehetne kényszeríteni egy alsóbbrendű szerepbe. Mármint ez az egyik út… A másik megoldás, hogy a férfiak is elfogadják a számukra még alsóbbrendűnek tűnő értékek tiszteletét, a nehezebb.
“Számító, pénzvadász, kizárólag a férje vagyonán élősködő nőből is pont csak annyi van, amennyi durva, erőszakos, nejét püfölő férfiból.”
Hujuj. Piros fény gyúlt ki a hazugságvizsgálón.
A nők 70%-a tényleg csak a pénzre hajt. Akik meg nem, azok meg a baszópartner macsókra.
Úgyhogy normális nő nincs. :)
Erőszakos férfi az viszont 1%-nál lényegesen kevesebb van. Mondjuk van 5 milló férfi magyarárszágon, és azért nem halljuk a hírekben, hogy mindennap agyovertek 1 milló nőt. Már rég elfogytak volna a nők, ha tényleg igaz lenne, amit a feminista elvbarátaid állítanak.
“Én pl. elég jól szituált, vezető beosztásban dolgozó nő vagyok.”
Nem is lenne semmi esélyem nálad. De ha munkanélküli csóró lennél, akkor viszont biztosan jönnél dörgölőzni. De a nők nem a pénzre hajtanak. Értettem.
“Kiválóan megélek, van saját lakásom, vagyonom, jó jövedelmem.”
Akkor szerinted mi az, amit tudna még neked nyújtani egy férfi? Látod, ez a gond. Semmit. Mert maximum ezeket tudjuk nyújtani a nőnek, meg a faszunkat. De az meg önmagában láthatólag kevés.
“Másrészt fel szeretnék nézni a páromra, mert nőként ez mégis csak fontos nekem is, meg a férfinak is, aki velem él. Mi ebben a rossz?”
Az, hogy ha te akarsz felnézni rám, akkor én nem tudok felnézni rád. Következtetésképp, csak egy dugható lyuk lennél, akivel több probléma jár együtt, mint amennyi haszna van. Semmi kedvem másokat pátyolgatni.
“Jahhhh, és ha netán még gyereket is akarok attól a férfitól”
Nem akarok gyereket sem. Persze, a nők mindig akarnak, de aztán utána már a férfi nem is nagyon kell, az csak olyan szükséges rossz, akitől mielőbb meg kell szabadulni.
“Aztán meg többen is leszünk, kénytelen leszek büdös pénzhajhász ribanc módjára, a férjem vagyonán élősködve elrabolni tőle a gyerek számára szükséges költségek egy részét.”
És ezt azután is, ha már kidobtad. Na látod, ez a gond. Ha kell a pénz, akkor alkalmazkodj a férfihez is. Ha meg elválsz, ne járjon egy peták se többet a férfitől.
“Mindkét oldalnak vannak sérelmei, amit a másik nemen akar számon kérni.”
Csak mi nem a parlamentben, meg külföldiek által pénzelt jogvédő szervezetekben pofázunk a nők érdekei ellen. A femik viszont ezt csinálják a férfiak ellen. Ahelyett, hogy magukkal foglalkoznának, ne a férfiak viselt dolgainak fikázásával, illetve a férfiszokások kriminalizálásával.
Adam, ott az érvelésed gyenge pontja, hogy feltételezed, kizárólag az alfákra lehet felnézni, kizárólag az alfa tulajdonságokat becsülik a nők. Ha szétnézünk a manapság sikeresek, gazdagok körében, nagyon sok a béta, omega személyiséggel felruházott férfi.
Ez nem vitás, de a béta még viszonylag a piramis tetején van. Az omega már nem.
Azonban nem is az alfa/omega a lényeg, hanem az, hogy a nő FELNÉZ a férjére. Nagyon ritka, hogy egy nő olyan férfit szeressen, aki kevesebbet keres(talán nincs is olyan végzettsége), akaratgyenge stb. A nők olyan férjet keresnek, aki JOBB náluk. Azok a nők, akik karrierizmusból olyan magasra másztak a létrán, hogy már alig maradt olyan férfi, aki “jobb” náluk- azok ne panaszkodjanak, hogy egyedül fognak megöregedni.
Egyelőre ezt emelem ki, mert ezt tartom a legfontosabbnak:
Kb ezt tanítja a feminizmus a nőknek ma már. És ebből érthető is, miért egy fasisztoid, megkülönböztető ideológia. Már csak a szabályozott “endlöschung” hiányzik a nők számára nem vonzó (nem alfa) férfiak számának radikális csökkentésére.
Brandon, ebben tökéletesen egyetértünk. Tökéletesen. Én is pont ettől tartok. Mármint, hogy az a gonosz szél, ami fúj, ami a két nemet elidegeníti egymástól és egymás ellen ingeri, szembeállítja egymással, a következő végső célra (Endlösungra) megy ki – azon agyaltam, hogy a végső célja ennek a határtalan mocskolódásnak az lehet, hogy létrehozzák a KAPTÁRÁLLAMOT.
Hogy néz ki a kaptár? A kaptár vezetője a királynő, akit körbevesz a hímek csoportja, a herék. A herék nincsenek túl sokan. A kaptár túlnyomó többségét a dolgozó nőstények alkotják.
És most figyelj: “A közösség kizárólag nőkből áll, akik méheket tenyésztenek. A méhtenyésztés csupán egy gyenge szimbólumként szolgál a csoport életének a bemutatására: a királynő uralkodik, a hím méhek csak a fajfenntartást szolgálják (a film végén a csoport együtt kántálja hogy „the drone must die”, vagyis a hím (méh)-nek meg kell halnia). A nők a közösség domináns vezetői, míg a férfiakra csak alsóbbrendű polgárokként tekintenek, akiket csak azért tartanak, hogy a nehéz fizikai munkát elvégezzék, valamint biztosítsák a közösség fenntartását.”
http://filmtekercs.hu/jegyzet/a-retteges-orok-robin-hardy-a-vesszobol-font-ember-vs-neil-labute-a-vesszobol-font-ember
Tehát a kaptár fenntartásához rengeteg női munkás és viszonylag kis létszámú here kell.
Hogy nézne ez ki a gyakorlatban?
Nyilván a fiúcsecsemők legnagyobb részét megölnék,mert fölöslegesek. Akiket életben hagynak, azok funkciója a megtermékenyítés és a rendfenntartás, tehát a dolgozó nők rettegésben tartása, a lázadás elkerülése végett.
A munkavégzés a nőkre hárul.
Mindenki fölött trónol a királynő, aki mindenkit alávet a maga akaratának, és a heréket és dolgozókat egymás ellen hergeli.
Miért a nők dolgoznának egy kaptárrendszerben? Mert a nők sokkal szolgalelkűbbek, behódolóbbak, őket sokkal könnyebb megfélemlíteni, nem lázadnának, szóval ideális rabszolgák. És ma már annyira gépesítve van a világ, a fizikai munkavégzés annyira lecsökkent, hogy azt szinte teljes egészében ki lehet váltani gépekkel.
A férfiakra pedig semmi szükség…
Ez a rendszer nem épp fantázia, a történelem során egyszer már megpróbálták létrehozni:
Rendelének azért föléjök robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt. De minél inkább sanyargatják vala őt, annál inkább sokasodik és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek vala az Izráel fiaitól. Pedig kegyetlenűl dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait. És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velök. És szóla Égyiptom királya a héber bábáknak, a kik közűl egyiknek Sifra, a másiknak Puá vala neve. És monda: Mikoron héber asszonyok körűl bábálkodtok, nézzetek a szűlőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen.
Ott tehát kőkemény fizikai munkát kellett csinálni, és ehhez az egyiptomi fáraónak nem férfiak kellettek, hanem nők. Miért pont a nők, amikor a férfiak sokkal erősebbek?
Azért, amit már írtam: mert a férfiak sokkal kevésbé hajlamosak az alárendelődésre, a szolgaságra, mint a nők.
Ezért az volt a terv, hogy a fiúkat meg kell ölni, a lányokat meg dolgoztatni kell.
Ha ezt a rendszert fel akarják valakik éleszteni, ahhoz az szükséges, hogy az égig kell korbácsolni a nők és a férfiak közti hadakozást, gyűlölködést, egymásra kell uszítani őket.
És amikor már nem látnak a dühtől, akkor szépen alárendelik magukat azoknak a gonosz erőknek, amik a totális diktatúrába viszik őket, a Kaptárba, ahol a férfiakat leölik, a nőket meg dolgoztatják.
Én ilyen “Endlösung”-tól tartok, ahol az Arbeit macht frei jelszavát szajkózzák. Végül is, ha belegondolsz, már régóta épp ezt szajkózzák a feministák a nőknek. Arbeit macht frei, ezzel elkülönülhetnek a férfiaktól.
A cél az elkülönítés, szembeállítás és alávetés, az oszd meg és uralkodj-elv; az ERŐS ellenség megsemmisítése, a férfiak kiiktatása a rendszerből, a gyengéknek pedig a megfélemlítése és összezavarása.
Elég működőképes ötletnek tűnik, ha megvalósulna, nem sok akadály merülne fel időközben. (Ha valaki mégis lázad, azt elpusztítják a többiek, akik nem akarnak és nem mernek ellentmondani.)
“Honnan veszed, hogy valaha is létezett ősközösség?”
Hát, pl a majmok is ilyen közösségekben élnek. És, minthogy evolúciósan tőlük származunk, így feltételezhető, hogy régen mi is ilyen csoportokba tömörültünk.
Az igazságérzet nem csak az emberé
A majmoknak is van érzékük az igazság iránt. Ha ugyanis – fajtársaikkal összehasonlítva – igazságtalanul bánnak velük, akkor erre durcásan reagálnak, sőt még az olyan jutalomról is lemondanak, amely különben csábítónak tűnik a számukra – számoltak be vizsgálataik eredményéről amerikai kutatók.
A magatartáskutatási kísérleteknek ez az eredménye arra utal, hogy nem csupán az emberek, de a főemlősök is elutasítják az igazságtalanságot – olvasható a Nature tudományos hetilap legújabb számában.
Sarah Brosnan és Frans de Waal, az amerikai Atlanta Emory Egyetemének tudósai arra tanítottak csuklyásmajmokat, hogy adjanak oda játékkockákat egy darabka uborkáért cserébe. Hogy próbára tegyék a majmok igazságérzetét, a kísérletek során két majom közül az egyik a játékkockáért az uborkánál sokkal csábítóbb szőlőt kapott cserébe.
Amikor a másik majom meglátta ezt, nem volt hajlandó elcserélni a maga játékkockáját, vagy ha mégis, akkor durcásan lekicsinyelte a maga jutalmát. Ez a “vonakodó magatartás” még kifejezettebb volt, amikor a kísérlet vezetője az egyik majomnak szőlőt adott anélkül, hogy annak bármit kellett volna tennie cserébe. A hátrányos helyzetbe került majmok felháborodása odáig ment, hogy esetenként kihajították a játékkockát vagy a jutalmat a ketrecből.
Különösen meglepő volt, hogy az állatok – az igazságtalanság ellen való tiltakozásul – olyan nyalánkságról mondtak le, amit különben szinte mindig habozás nélkül elfogadnak – állapították meg cikkükben az amerikai kutatók.
http://www.youtube.com/watch?v=meiU6TxysCg
Tehát a majmoknál sem működik az “ősközösség”, nagyon is a saját egyéni teljesítményükön és érdekükön van a hangsúly; nem fognak lemondani az egyéni haszonról valamiféle őskommunális közös haszon nevében.
Amit a másik majom kap, az nem az enyém, és ez engem sért; így gondolkozik a majom, és nem úgy, hogy ezt végül is az egész közösség kapja, mert hiszen mi egy kommuna vagyunk.
Ilyen közösségi érdekekkel nem lehet kifizetni és átverni a majmot. Neki saját magának kell a kaja, nem a kommunának.
Ez az “önző” etika maga az etika, mert ha kell, a majmok etikus viselkedése önfeláldozásban vagy vigaszban is megnyilvánulhat:
http://www.hirextra.hu/2007/05/09/az-etikus-majom-inkabb-ehezik/
A kommunizmus nem etikus, a majmok viszont képesek etikusan viselkedni. A kommunizmus inkább olyan, mint amikor minden hajléktalan kap egy csajka levest, és senki nem kérdezi, hogy mit tett cserébe. Megkapja, mert jár neki, 1 csajka/ koponya/nap.
Így gondolkodik a kommunista és a jogvédő, csakhogy ennél még a majmok is etikusabbak. a kommunizmusban van egy szürke massza, nem különül el egyénekre, de még a majmok is egyénnek tekintik magukat, nem egy közös biomassza részének.
Egyrészt, kevesebbet keres-e, mint a férje? Ha igen, akkor jogos, hogy otthon még rádolgozzon egy kicsit. Tudod, szigorúan az “egyenlőség” nevében. :D
Tehát ha ugyanannyi munkáért kevesebbet keres, akkor még dolgozzon rá otthon is, pénz nélkül, hogy kijöjjön az egyenlőség?
Nézd. Arról nem mi tehetünk, hogy a nők nagy része ma már a nagy egyenlőségben, és nőket eltartó szociális és családjogi rendszerben gyakorlatilag egész életükben gyermeteg lelkületű királylányok maradnak. Sokan közülük soha nem tanulják meg az ajándékok mögötti befektetett munka ellenértékét, mert ők mindent ingyen kapnak a férfiaktól, és hozzá vannak szokva, hogy ha valami nem úgy megy, ahogy elképzelték, akkor csak siránkozni kell, és megkapja amit akar a férfiaktól, vagy az államtól. Ha meg valakinek ez nem tetszik, az mocskos nőgyűlölő, áldozathibáztató.
Íme itt van egy közülük, tökéletesen illik rá a leírásod:
http://demenyakotsog.cafeblog.hu/2013/12/14/ehen-fogunk-halni/
Érdekes a vita! Szerintem ugyanannyira van igazatok, mint amennyire tévedtek. Egyszerűen olyan dolgokról van szó, amelyekről nem is lehet ilyen kutyafuttában érdemi megállapításokat tenni. Az állam keletkezését, szerepét illetően évszázadok óta megy az agyalás. Nem igazán sikerült dűlőre jutni (és valószínűleg nem is fog). Számos fura megállapítás szerepelt itt a kommentekben. Az állam keletkezését illetően szerintem az erőszak, az egyéni érdek és a józan belátás egyaránt közreműködő elem volt. Valójában az “állam” mind a mai napig az egyik legnagyobb emberi találmány. Arról persze lehetne vitát nyitni, hogy nem túlhaladott intézmény-e a jelenlegi tudományos-technikai szinten.
Szerepelt itt a “társadalmi osztályok” kifejezés is. Ez is némiképpen idejétmúlt marxista-leninista terminus technicus. A keresztény államiságnak nem volt alternatívája az ezredfordulón. Ostobaság mást állítani. A “mi lett volna ha” kérdése pedig történelmietlen. Tessék megnézni mi lett például a poroszokkal (az eredeti néppel).
A Jézussal kapcsolatos kitétel meg egyenesen nevetséges! Megmosolyogtató a közösségi érdek létének a tagadása is, ahogy az eszmefuttatás a kommunizmussal és nácizmussal kapcsolatban is.
A keresztény államiságnak nem volt alternatívája az ezredfordulón. Ostobaság mást állítani. A “mi lett volna ha” kérdése pedig történelmietlen.
Nézd, azzal egyetértek, hogy az államiság feltartóztathatatlanul nyomult és kebelezett be mindent a földön. Ez ellen sem ezer éve, sem ma nem lehetséges tenni semmit.
Az más kérdés, hogy aki erre hivatkozva magához ragadja a hatalmat, az mennyire gerinces vagy gerinctelen.
Arról persze lehetne vitát nyitni, hogy nem túlhaladott intézmény-e a jelenlegi tudományos-technikai szinten.
Nem, sajnos, mert minél fejlettebb valakinek a technikai-tudományos háttérapparátusa, annál biztosabb, hogy el tudja nyomni azokat, akik ezzel nem rendelkeznek. És még ha mindenki tökegyenlő technikai-tudományos szinten is lenne, akkor is egymás ellen fordítaná és kész.
Az Űrodisszea c. film elején mutattak egy majomcsordát (vagy előemberi családot), amiben az egyik tag rájött az eszközhasználatra. Rögtön gyilkolásra használta, tehát a technikai tudás nyomban az erőszak eszközévé vált a kezében.
Ezzel nem azt mondom, hogy vissza a fára, és hogy minden eszköz ördögi, de a történelem azt mutatja, hogy ebből a folyamatból már nincs felfelé kiút. Józan ésszel nyilvánvaló, hogy az elnyomó hatalomból már nem lehet kiszabadulni, amit tenni lehet, az egyedül a felismerése annak, hogy mi okozza az életem problémáit, és megpróbálni úgy élni, hogy lehetőleg minél kevesebb teret engedjek neki.
Fölösleges az állam megreparálásán agyalni, véleményem szerint ez színtiszta energiaveszteség.
Ezzel nem azt mondom, hogy vissza a fára, és hogy minden eszköz ördögi, de a történelem azt mutatja, hogy ebből a folyamatból már nincs felfelé kiút. Józan ésszel nyilvánvaló, hogy az elnyomó hatalomból már nem lehet kiszabadulni, amit tenni lehet, az egyedül a felismerése annak, hogy mi okozza az életem problémáit, és megpróbálni úgy élni, hogy lehetőleg minél kevesebb teret engedjek neki.
Innen már csak egy logikai lépés az ősi matriarchátus, ahol a nők vezetésével az emberek békében éltek, a madarak daloltak, az oroszlán a gazellával aludt, miegymás.
A törzsi társadalomban nem volt matriarchátus, a törzseket férfiak irányították, nem nők.
Női törzsfőnökök leginkább a Xena c. sorozatban rohangáltak.
Sajnálom, de ehhez is nyilván kéne az a fránya érettségi.
Mihez kellene, diplomás pacsirtám? [most nagyon röhögök]
Nem én állítom ezeket a dolgokat, hanem a feministák egy része propagálja, azzal a dumával, hogy ha nők vezetnék a földet, újra béke lenne mindenhol, meg ilyenek
a feministák egy része propagálja, azzal a dumával, hogy ha nők vezetnék a földet, újra béke lenne mindenhol, meg ilyenek
Ja értem.
És ha ők mondják, akkor máris igaz is?
Nem, tulajdonképpen az atlantisziak uralkodtak az emberek fölött, ők reptiliánok voltak, akik a föld alatt éltek, őelőttük meg a lemúriak, de azokat elkeserítette az atlantiszi faj gonoszsága és elhagyták a földet, és attól kezdve az atlantisziak genetikailag módosították az embert, hüllőagyat tettek bele stb.
Ez még hihetőbb, mint a matriarchátus.
birsalma!
Ma már másodszor alkalmazod ezt a sértő megjegyzést. Ez már kettővel több, mint amennyit itt tolerálunk.
“Mondd, hogy merészelsz ilyen stílust megengedni magadnak…?”
Ezzel a figyelem középpontjába kerültél. A legapróbb melléfogásod is törléssel fog végződni.
Ezt a hozzászólásodat még bent hagyom, bár már enélkül is tudják az olvasók, mit várhatnak tőled.
“Sajnálom, de ehhez is nyilván kéne az a fránya érettségi.”
birsalma, látom, nem veszed észre, hogy az efféle faragatlan megjegyzésekkel napnál világosabban demonstrálod, hogy a papír – ez esetben a diploma – önmagában nem jelent semmit…
Hagyd, tetszik ahogy majmot csinál magából
A keresztény államot megelőzően is megvolt a magunk (mégha kevésbé szervezett is) államisága. Soha senki sem hivatkozott erre a hatalom megragadásakor. Helyreállításra, visszaállításra igen.
Az állam bizonyos központi funkcióinak egy részét már nem biztos, hogy szükséges lenne a mai módokon gyakorolni. Ennek pedig az egyén által elérhető technikai lehetőségek az oka.
Az említett film nem biztos, hogy jó példa, sőt filmélményeket nem célszerű belekeverni, érvként felhozni. Az alapokig lebontott új irányra lenne szükség. Sajna úgy néz ki, hogy akik e változások motorjai lehetnének ellenérdekeltek. Így egyelőre a negatív forgatókönyv látszik valószínűnek, azaz a teljes gazdasági, társadalmi, ökölógiai összeomlás. Hogy ez maga alá temeti majd a civilizációnkat az biztos, hogy az emeri fajt is kérdéses. Szeretném remélni hogy nem, de egyelőre nem valami jók a kilátások…
A keresztény államot megelőzően is megvolt a magunk (mégha kevésbé szervezett is) államisága.
Szerintem arról van itt nagyon lazán elfeledkezve, hogy az emberiség történelmének legnagyobb része állam nélkül, törzsi társadalmakban ment végbe. Csak, mivel ennek nem maradtak fenn különösebb nyomai, tehát sem technikai apparátusuk nem volt számottevő, sem írásbeliséggel nem rendelkeztek (többnyire), ezért aztán el is vannak felejtve. Pedig az emberi történelem túlnyomó része törzsekben zajlott, és csak viszonylag kisebb része államok keretei között.
Még Európában sem túl régi az államiság, Amerikában, Ausztráliában, Afrikában pedig egyenesen gyerekcipőben jár ahhoz képest, hogy mennyi ideig éltek az emberek állam nélkül.
A törzsi társadalom fenntartható volt, az állam pedig folyton összeomlik. Egymást hódítják, forradalmak és polgárháborúk tépik, és mindig arra várnak, hogy egyszer sikerül olyan formát találni neki, ami működőképes. De ilyen forma nincs.
Soha senki sem hivatkozott erre a hatalom megragadásakor.
Mármint a kereszténységre? Ezt nem pontosan értem.
Az alapokig lebontott új irányra lenne szükség.
Szerintem ez a törzs. A törzsi társadalom alapja a család, annak az alapja a nemiség.
Az állam alapja nem ez, nem a család, nem a nemiség. (És pontosan ezért nem fenntartható).
Az állam alapja az egyéni erőforrások koncentrálása közös “társadalmi” célok érdekében, ami lehetővé tette az államok számára azt a technikai fejlődést, amire a törzs nem volt képes.
Az elvont erőforrásokat kifelé általában háborúra, hódításra igyekszik használni egy állam, befelé pedig az alattvalók kordában tartására.
Az állam alapvető célja az, hogy minél több erőforrást tudjon koncentrálni, az alattvalók felé való elvárása tehát a munka.
A nemiséggel hadilábon áll, mert egy férfinak erős öntudatot tud adni az, hogy családja van, hatalma van egy nőn (már ha nem hagyja magát leuralni, persze, most nem az elfajzott viszonyt értem ezalatt).
Az államtól szerintem értelmetlen azt várni, hogy rendbeteszi a nemiség problémáit, mert neki az az érdeke, hogy a nemiség problémás legyen, és maximum az utódnemzésre legyen elég, de senkinek se származzon belőle önbizalma.
A törzs viszont akkor erős, ha a tagjai mind önbizalommal teli, erős családokban élnek.
Sajnos ezt már nem lehet újra visszahozni, mert ha bárki meg is próbál kiszakadni az államból és autonóm közösséget létrehozni, ahol nem érvényesek az állam játékszabályai, az állam utánanyúl.
Maximum azt lehet várni, hogy az állam belefulladjon az érdektelenségbe, és már senki se vegye komolyan.
Amíg ez nem következik be, addig legalább egyénileg megpróbálok érdektelen maradni :)
Így egyelőre a negatív forgatókönyv látszik valószínűnek, azaz a teljes gazdasági, társadalmi, ökölógiai összeomlás. Hogy ez maga alá temeti majd a civilizációnkat az biztos, hogy az emeri fajt is kérdéses. Szeretném remélni hogy nem, de egyelőre nem valami jók a kilátások…
Ezzel egyetértek, azzal a kitétellel, hogy ha bekövetkezik mondjuk a bibliai apokalipszis, akkor az az összeomlás után még egy viszonylag hosszú, békés lecsengést ígér. De ezt emberi erővel már nem lehet megvalósítani, mármint emberileg reménytelen arra várni, hogy a sok erőszakoskodásból egyszer majd béke fakad.
Az egyetlen, amit megmenthetek az őrülettől, a káosztól, a tomboló dühtől, az saját magam, a világot nem lehet. A világ egy része nem is akar ettől megmenekülni, azt gondolom.
A törzsi kultúrák folyamatosan harcoltak egymással, korántsem volt valamiféle idilli állapot. Másrészt amiről te írsz, annak alsó hangon is legalább 6,5 milliárd ember halála a feltétele. A mai népsűrűséggel ez lehetetlen.
Az államfelfogásod abszolút kafkai és a közép-európai állapotokat tükrözi. Példának okáért egy dán sokkal inkább partnert lát a saját államában ellentétben például egy lengyellel, szlovákkal és pláne egy magyarral (nekünk a nemzeti hagyományaink része is a történelmi múlt okán).
Az állam csak annyira erős, amennyire erősnek tartják. A mai állam az első kisebb csapástól szétesne, ha lenne közismert és természetesen konzisztens alternatívája.
Hogy mit tehetünk? Sok apróságot, de ezek az apróságok összeadódva már elindíthatnak változásokat. Nem veszünk fel hiteleket, igyekszünk újrahasznosítani mindent, átgondoljuk és ésszerűsítjük a fogyasztási szokásainkat, igyekszünk függetleníteni magunkat a szolgáltatóktól amennyire lehet (víz, gáz, villany), helyi “pénzek” létrehozásával újra beindítani elsősorban az élelmiszerek és szolgáltatások cserekereskedelmét, semmiképpen nem menni el szavazni (és így nem hozzájárulni e korrupt rendszer fenntartásához), nem vállalni közhivatalt (csak önkormányzat) és általánosságban az állammal szemben a lehető legnagyobb mértékű passzivitásban lenni. Sorolhatnám… Így talán valami elkezdődhetne.
Ha jól emlékszem, van olyan történelemtétel, hogy “törzsi államszervezet”. Teljesen mindegy, hogy törzsnek hívjuk, vagy államnak. Mindkettőben van hierarchia. Ezt szeretnék az anarchisták eltüntetni.
Nem mindegy.
A törzsben nincs ELVONÁS, KÉNYSZER, ERŐSZAK.
A törzsfőnöknek NEM SZOLGÁI a törzs tagjai,
a törzsfőnök NEM SZEDET ADÓT,
a törzsfőnöknek NEM VÉGEZNEK ROBOTMUNKÁT a törzs tagjai.
Ezzel ellentétben az állam működésének alapelve a LEGÁLIS ERŐSZAK, a KÉNYSZER alkalmazása.
Az állam ADÓT SZED, és vannak államok, ahol a szabadságjogokat is korlátozzák az alattvalók felé, mondjuk robotmunkára hajtják őket.
Ezen kívül a törzsben általában nincsenek írott törvények, a törzs tagjainak együttélését a szokásjog szabályozza.
A törzs főnöke egyszemélyben elegendő ahhoz, hogy a felmerülő vitás eseteket elbírálja, a harcokat irányítsa stb.
A törzs főnökének nem kell sem isteni jogra, sem népszavazásra hivatkoznia azért, hogy legitimálja a vezető szerepét.
A törzsben nincs sem matriarchátus, sem patriarchátus, a két nem a lehetőség szerint a leginkább együttműködik, mert a családon kívül nincs másféle szerveződés, amihez kötődhetne, ezért a családból nincs kilépés; a családnak tehát működőképesnek kell lennie, az pedig nem megy elnyomással.
A törzs arra épít, hogy minden egyes tagja külön-külön erős legyen; az állam arra épít, hogy az állam tagjai külön-külön gyengék legyenek (ezért ne lázadjanak a központi hatalom ellen); viszont az állam, helyettük az állam maga, mint valami közös entitás legyen erős és ütőképes.
Az állatvilágban a törzs olyan, mint egy farkasfalka; az államra nincs példa. Leginkább megközelítő hasonlattal olyan, mint egy kaptár vagy hangyaboly; de míg a méhek vagy hangyák önnön utódaikat táplálják szorgosan, addig az államban az alattvalók a “kiválasztott” urak céljait szolgálják.
Ezeket honnan veszed ? Maximum egy bushman törzsre igaz amit írsz. A legtöbb törzsben totális hierarchia van. Akárcsak a farkasoknál. Kiközösítés is van (ami kb. a kínhalált jelenti).
Te elolvastad, amit írtam?
Amit leírsz az egy idealizált, sosem létezett képződmény. Ráadásul a felsorolásban jónéhány tárgyi tévedés is van.
A robot pl. feudális jelenség, az ókori államokra (sem) jellemző. A hagyományos törzsi szerveződésekben szinte mindig létezett egy testület a törzs vezetője mellett, vének tanácsa, harcosok gyűlése akármi. Szóval korántsem egyszemélyi döntésekről van itt szó. Nyilvánvalóan volt elvonás, a zsákmány, préda legjobb része kinek a jussa is volt? A törzsek legtöbbjét vezető személyek, családok mindig vissza tudták vezetni a családfájukat valamiféle mítikus, emberfeleti ősre. A farkasfalkában kőkemény hierarchia van pl. a táplálékhoz jutásban.
Így első blikkre anélkül hogy belemennének ezek ugrottak be. Szóval elég zöldségszaga van amit írtál…
A robot pl. feudális jelenség, az ókori államokra (sem) jellemző.
Nem kifejezetten az ókori államokra gondoltam. Itt az államiság eszméjéről, lehetőségeiről van szó. Az államról, ami alapvetően arra rendezkedik be (létéből adódóan, szemben a törzzsel), hogy kizsákmányolja az állampolgárokat (vagy alattvalókat).
A hagyományos törzsi szerveződésekben szinte mindig létezett egy testület a törzs vezetője mellett, vének tanácsa, harcosok gyűlése akármi.
Igen, ez igaz. De a bíráskodás és a harc vezetése leginkább a törzsfőnök feladata volt. Ha segítették is ebben a törzs főemberei, ez a testület sosem állt FIZETETT ALKALMAZOTTAKBÓL, nem volt BÜROKRATIKUS GÉPEZET, nem létezett az a fajta KORRUPCIÓ, ami az államiság sajátja, nem létezett SIMÓNIA, amit, ha nem egyházi értelemben értek, akkor a rangok, címek pénzért való vételére vonatkoztatom, tehát diplomák, doktorátusok vásárlása a politikai előmenetel érdekében. És így tovább.
Nyilvánvalóan volt elvonás, a zsákmány, préda legjobb része kinek a jussa is volt?
Nem csak vadászó törzsek voltak, hanem állattenyésztő vagy földművelő törzsek is. Persze itt is megjelent a vagyoni egyenlőtlenség, voltak ügyesebbek, akiknek több állata vagy több termése volt, és voltak szegényebbek; nyilván az emberek jobban bíztak a tehetősebb törzsfőnökben, mintha az egy szegény családból kerülne ki.
A törzsek legtöbbjét vezető személyek, családok mindig vissza tudták vezetni a családfájukat valamiféle mítikus, emberfeleti ősre.
Általában az egész törzs származtatta magát valamilyen mitikus őstől.
A farkasfalkában kőkemény hierarchia van pl. a táplálékhoz jutásban.
Ez így van, kutyáknál is látom, ha egy kölyök beleeszik a felnőtt ételébe, azonnal fellökik, és ebbe nem érdemes kívülről beleavatkozni.
Viszont azt is meg lehet tanulni a falkában élő állatoktól, hogy a falka vezetője nem a legagresszívabb egyed lesz. Az agresszivitás ugyanis a bizonytalanság, szorongás, labilis idegállapot jele, és ilyen egyed nem való vezetőnek. Ha valamelyik falkatag gyenge, beteg, azzal elbánik a természet; de ha valamelyik agresszív, azt megölik vagy elűzik.
A törzsfőnökről még az a kép él, hogy nyugodt, kiegyensúlyozott (“békepipa”); de az államok vezetői sokszor mentálisan labilis, kiegyensúlyozatlan emberek, sőt nem egy esetben kifejezetten elmebetegek (például nem egy római császár).
Egy falkában ilyen soha nem fordulhat elő.
(Mellesleg a falkaállatok viselkedésében akadhatnak meglepő részletek, hogy a hierarchia mennyire nem diktatúra és elnyomás, arra egy fura példa:
http://www.nlcafe.hu/szabadido/20131208/kutya-roka-baratsag/)
Mindenben igazad van.
Hogy mit tehetünk? Sok apróságot
Ezek mind tetszenek és egyetértek velük.
A törzsi kultúrák folyamatosan harcoltak egymással, korántsem volt valamiféle idilli állapot.
Egyrészt az írásbeliség hiánya miatt erről keveset tudunk. Másrészt a fenntarthatóságukat az bizonyítja, hogy egészen idáig fennmaradtak ott, ahol nem pusztították el őket (pl. a perui őserdőben még bóklásznak indián törzsek, nem haltak ki).
Ahol kihaltak, ott állam támadta meg őket.
Másrészt amiről te írsz, annak alsó hangon is legalább 6,5 milliárd ember halála a feltétele. A mai népsűrűséggel ez lehetetlen.
Nem a népsűrűség a legnagyobb gond, hanem a családi összetartozás, kötelékek teljes felbomlása. Rengeteg ember van, aki már azt sem tudja, kik voltak a nagyszülei (a saját húgom se, mert alkalmi kapcsolatból született). Törzsközösséget nem lehet létrehozni például egy London típusú multikulti nagyvárosban, ahol az egyik szomszéd afgán, a másik nigériai.
Már az ókorban szokás volt (például az asszírok vagy babilóniaiak is gyakorolták) a legyőzött lakosság elhurcolását, a lakosságcserét, a népek keveredését, amivel a törzsi összetartást lehetett felbomlasztani.
De ugyanígy említhetem Istvánt is, aki kenetteljesen azt írta, hogy “Mert az egy nyelvű és egy szokású királyság gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsd és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak.”.
Ennek a kegyeskedő, álszent dumának semmi más célja nem volt, mint a törzsek szétverése. Pont akkor erős, ha összetart, és akkor gyenge, ha mindenféle “kisebbség” egymás elleni küzdelme elgyengíti.
Tehát, nem tudhatjuk, hogy a föld mekkora lakosságszámot bírna eltartani, ha soha sehol nem bomlott volna fel a törzsi társadalom.
Példának okáért egy dán sokkal inkább partnert lát a saját államában ellentétben például egy lengyellel, szlovákkal és pláne egy magyarral (nekünk a nemzeti hagyományaink része is a történelmi múlt okán).
Oké, a dánok biztosan bíznak az állami vezetőikben. És mások? Például az USA lakosainak nagy része most már az első számú közellenségnek az állami vezetést tartja.
A magyar lakosság szerintem még mindig sokkal jobban megbízik az állami vezetőkben, mint egy átlag amerikai. Csak egy pici példa, ami nem is túlozza el a közbeszédet, csak egyszerűen átveszi, önmagában vicc az egész: https://www.facebook.com/SzociNyugger?fref=ts
Az állam csak annyira erős, amennyire erősnek tartják.
Igen, ezzel is tökéletesen egyetértek. Az állam annyira erős, amennyire az emberek felruházzák a saját erejükkel. Amennyire elhiszik, hogy az állam jogosan sajátítja ki az egyén életenergiáját.
Mondjuk a náci Németországban az emberek elhitték, ezért a náci Németország egy bombaerős államot tudott létrehozni. De hát persze kiderült, hogy fölfuvalkodott hazugság az egész.
A mai állam az első kisebb csapástól szétesne, ha lenne közismert és természetesen konzisztens alternatívája.
Legfeljebb csak egy-egy konkrét államnál létezik erősebb állam, meg annál is erősebb állam stb, amik esetleg egyesülhetnek világbirodalmakká.
De az államnál azért nem létezik erősebb, mert annak erőszakosabbnak és technikailag, fegyverzetileg erősebbnek kell lennie minden államnál, és ha mondjuk legyőz minden más államot, akkor vajon mi lesz belőle? Világállam, mi más.
Az államot, mint eszmét azért nem lehet meghaladni, mert ahhoz ki kéne irtani az emberi tudatból az erőszakot és a hatalomvágyat, de ezt nem lehet. Amíg egy ember is van, aki erőszakosan meg akarja ragadni a hatalmat, addig állam is van.
Az állam, mint eszme arra épül, hogy az állam felszívja az egyének energiáját és közös célokra fordítja; de a valóságban a közös cél azt jelenti, hogy az alattvalók szolgái a hatalmasságoknak, és az ő jólétük az alattvalók “közös érdeke”. Meg hódításra használja, mert ugye a háború is közös érdek.
Nézzük mondjuk Mátyás államát, ami példaértékű a magyar történelemben. Mátyás brutális adókat vetett ki, amikkel fenntartott egy ütőképes zsoldos sereget és hódító háborúkat vezetett és virágzó udvart épített ki. Ez volt a nép érdeke, ez teljesen nyilvánvaló.
Napersze mindez a török veszély miatt kellett…. a töröktől a népet leginkább a mocsarak mentették meg, meg a saját józan eszük. Állami hatalom? Az pont nem.
Szerencsétlen II. Lajos, aki augusztus végén (!) belefulladt a megáradt Csele-patakba – köztudott, hogy a patakok éppen augusztus végén szoktak áradni.
De természetesen a nép érdeke volt a továbbiakban az is, hogy a kinyiffant király után a Habsburgok kezébe menjen át a főhatalom, és nem is sorolom, ebből nincs kilátás, az elejétől a végéig tök romlott az egész.
A lényeg, hogy elég egyetlen józantalan “illuminált” elmében megfogalmazódnia annak az ötletnek, hogy erőszakkal és különböző trükkökkel maga alá vessen másokat, és máris kész az állam.
Egy csicskáztató cigánybanda is úgy működik, mint az állam, a hit gyülekezete is úgy működik, mint az állam. Adnak védelmet a tagoknak vagy “alattvalóknak”? Nem különösebben. Elvonják az életerejüket és a maguk hasznára fordítják? Mi az hogy.
Ezt most lehet maffiának vagy egyháznak hívni, de ha történetesen nem lenne “hivatalos” állam, akkor az ilyen rablóbandák lépnének a helyükre, és ugyanúgy működnének.
Ki lehet irtani a hatalom és elnyomás utáni vágyat az emberekből? Nem.
Valamilyen módon passzívan ellenállni lehet neki, de ennyi és nem több. Olyan “apróságokat”, amiket írtál, és amik nagyon hasznosak.
“Mondjuk a náci Németországban az emberek elhitték, ezért a náci Németország egy bombaerős államot tudott létrehozni. De hát persze kiderült, hogy fölfuvalkodott hazugság az egész.”
S ez mikor derült ki?
:) Amikor az emberek azzal viccelődtek, hogy
“Te mit csinálsz, ha véget ér a háború?
Körbejárom Nagy-Németországot.
És délután?”
Szóval azért volt hazugság az egész, mert nemzetközi uszítás által elpusztítottak egy virágzó államot?
Eleve nem önerőből épült ki, másféle tőke pénzelte.
Másrészt, ha jól tudom, hasonló közmunkarendszerre épült, mint most az orbáni közmunkaprogram. Amit így felépítettek, az már eleve a lakosság tartalékainak felélése árán volt lehetséges, szóval szerintem ez nem virágzás. (Nem mintha korábban virágzott volna).
Harmadrészt a háború nem nevezném nemzetközi uszításnak.
A háború után viszont nagyon beindultak, a hetvenes évekre már valóban virágzott az NSZK.
A reptiliánok pénzelték?
Milyen tartalékokat halmoztak fel a demokraták által agyonsanyargatott weimari (továbbiakban vejmári) köztársaságban, hogy az még később is fennállt?
Minek neveznéd inkább? Demokratikus bombázásnak?
Háború nélkül már azon vitatkoznánk, hogy a Marsra, vagy inkább távolabbra ruccanjunk ki hétvégére.
“Eleve nem önerőből épült ki, másféle tőke pénzelte.”
Kik?
“Másrészt, ha jól tudom, hasonló közmunkarendszerre épült, mint most az orbáni közmunkaprogram. Amit így felépítettek, az már eleve a lakosság tartalékainak felélése árán volt lehetséges, szóval szerintem ez nem virágzás.”
Részben. De azért nem ennyire, mint ahogy az amcsik hitték:
http://www.youtube.com/watch?v=5f80aoc8ShI
Valójában a barter virágoztatta fel. Német gépek Szovjet nyersanyagokért cserébe. A nemzetközi tőke és a kereskedők kizárásával. Amíg ez ment, addig fejlődtek.
Ha bajszinak lett volna egy kis esze, akkor a ruszkikat békén hagyja. Ha szövetségesek maradtak volna, akkor az antant megnézhette volna magát a végén.
“Ha bajszinak lett volna egy kis esze, akkor a ruszkikat békén hagyja.”
Hogy meglepődött Sztálin bácsi, amé megelőzték.
A reptiliánok pénzelték?
Például a Bush-család, meg a nemmondjukkikicsodák. Ha ők reptiliánok, akkor a reptiliánok.
Milyen tartalékokat halmoztak fel a demokraták által agyonsanyargatott weimari (továbbiakban vejmári) köztársaságban, hogy az még később is fennállt?
Nyilván nem a weimari időben keletkeztek a tartalékok, ezért írtam, hogy “nem mintha korábban virágzott volna”. Vesztes világháború után szörnyű nagy jóvátételeket kellett fizetni, az embereknek akkor is nagyon rosszul ment, begyűjtötték a parasztok aranytartalékait stb.
Minek neveznéd inkább? Demokratikus bombázásnak?
Hát az amerikaiak borzalmasan elintézték, az már biztos.
Egy ismerősöm azt mesélte (bár ez talán csak mese, még sehol se hallottam), hogy olyan műanyag gyerekjátékokat is leszórtak, amik kézbe véve robbantak fel. Bár ha leszórják, már földet érve fel kellett volna robbannia, szóval ez nekem nem áll össze.
De mondjuk Győrben is egészen véletlenül épp a kórházat bombázták le a demokraták, akkor értek oda a bori láger foglyai, Radnótit kórházba kellett volna vinni, de az épp nem létezett – az őr ekkor lőtte le. Gondolom, tehetetlen dühében.
Ezek a Busék is nácik voltak titkon? Rájöttek, hogy sokkal jobb rendszer, mint a demokrácia?
A cigányok?
Szegény parasztoktól elvették a mázsa aranyaikat, amiket összeharácsoltak a földeken?
Így hát az amerikaiakat is borzalmasan el szabad majd intézni, mikor fordul a kocka? Mert az szokott fordulni.
“A szerda déli angolszász berepülés után Hajmás Somogy megyei községben Magyar Rozika 12 éves kisleány a mezőn egy gyermekcsörgőt talált. Játszadozni kezdett vele, miközben a csörgő felrobbant. A kisleány jobbszemét elvesztette, ujjait a robbanás levágta, s mindkét lábán tenyérnyi sebek vannak. Állapota súlyos.”
Ez biztos aljas náci propaganda a szövetségesek besározására.
Te figyusz, ez az idézet honnan való? Mert akkor tényleg IGAZ az, amit nekem mesélt az ismerősöm (aki a nagyszüleitől hallotta). Azt mondta, levitte a gyerekek karját a játék, amit felvettek a földről, és a kezükben felrobbant.
Azt is mesélte, hogy a nagyszülei el akartak rejteni egy zsidó gyereket, de az apa nem engedte, azt mondta, hogy a gyerek őhozzá tartozik, és magával vitte a vagonba. Hát vagy naiv volt, vagy nem tudom. Legalább a kislánya megmenekülhetett volna.
Szegény parasztoktól elvették a mázsa aranyaikat, amiket összeharácsoltak a földeken?
Gondolom, a háborús jóvátétel miatt mindenkinek fel kellett ajánlania az ékszereit, óraláncát, ilyesmit. A húszas években.
Ezek a Busék is nácik voltak titkon? Rájöttek, hogy sokkal jobb rendszer, mint a demokrácia?
Ezt tőlük kellene megkérdezni. :) Én helyettük nem tudhatom.
na jól van, megtaláltam, köszi, hogy idézted.
Erről van szó (ily módon az ellenséges katonai célpontok bombázásában nagy hatékonyságra tettek szert):
Kapcsolódik a cikkhez valamennyire:
Mivel én nem vagyok a Férfihang szerzőközösségének tagja, nem látok bele a háttérben folyó dolgokba. Nem akarok kéretlen tanácsokat osztogatni, úgyhogy ezt mindenki így kezelje. A dolog még nem is igazán aktuális(bárcsak már az lenne).
Szóval lassan meg kell húzni az antifeminizmusban a határokat. Láthatjuk, hogy bizonyos témák tekintetében mennyire nincs egyetértés. Ha például azt olvassuk, hogy egy feminista kasztrálni akar mindenkit, ott nincs széthúzás: mindenkinek ugyanaz a véleménye. Azonban komplexebb témáknál már előjönnek az ellentétek. Csak a közelmúltból: az állam barát? Az egyház barát? Az egyház nem barát, de a hit igen? Meddig tart a gender-ideológia? Más: mi az álláspont a melegekről? Az ideológiai cél a patriarchizmus visszaállítása, vagy a jogegyenlőség? Ezek mind olyan témák, amit most elintézünk kommentekben, azonban ezt csak egy bizonyos szintig lehet. Ha az antifeminizmus erőre kap(márpedig mindannyiunknak ez a célja), akkor ezek potenciális törésvonalak lehetnek. Idővel majd állást kell foglalni az érzékenyebb kérdésekben, különben az antifeminizmus a klasszikus hibába esik: túl sok ember világnézetéhez akar alkalmazkodni. A határvonalak kijelölése elkerülhetetlen. Mi az, ami hozzátartozik az antifeminizmushoz? Mi az, amit ellenez? Mi az, amiben nem foglal állást?(ez utóbbiból nem jó, ha túl sok van)
Például úgy látom, hogy a Férfihang(ami nálam a “magyar antifeminizmus” szinonimája) szerencsére nem enged teret a rasszista, antiszemita véleményeknek. Ez pozitív, hiszen így elkerüljük, hogy az antifeminizmust összemossák a szélsőjobbal. Azonban ez egyben üzenet is nekik: ha “cionrasszistázni” akarnak, akkor rossz helyen járnak. Ugyanígy kell meghatározni a többi álláspontot is.
Valóban célszerű lenne kialakítani egy közös nevezőt. Egyfajta antifeminista minimumot. Ezt a minimumot szükséges lenne kidolgozva, pontokba szedve egyfajta akciótervként aktívan képviselni és számonkérni. Nem sok értelme van csak keseregni, hogy a Föld valamelyik sarkában már megint mit tettek ezek a feministák, hogy milyen károkat okoznak.
Saját, anyagilag (is) önfenntartó szerveztekre van szükség. Be kell vinni a közgondolkodásba és a közbeszédbe a kérdést, annak fontosságát. Konfrontálódni kell, állásfoglalásra késztetni a politikusokat, oktatási anyagokban jelen kell lenni, a média terén is el kell érni újra az egyensúlyt és megfelelő jogi biztosítékok kiharcolására is szükség van.
Nagyon az elején járunk. Most még az eszmélés időszakát éljük. A “mimimum” megfogalmazásán túl mit tehetünk? A dalai láma valami olyasmit mondott, hogy a világ megváltoztatásához először magunknak kell megváltoznunk. Meglehet újra férfiként kell kezelnünk a problémákat, azzá kell válnunk. Nehéz? Igen (pláne széllel szemben)! Lehetetlen? Nem hiszem!
Ezt a világot mi férfiak teremtettük. Feltaláltuk a tudományokat és művészeteket. Teremtettünk és pusztítottunk, mert mindkettőben kedvünket leltük. Most sem tehetünk kevesebbet, mint felvesszük a kesztyűt, tisztelegve és nem szégyenkezve férfiősök ezrei előtt, harcba szállunk, hogy megvédjük és újraformáljuk az általunk teremtett civilizációt!
Adam, Elek… Úgy gondolom, a határok és irányok “kijelölése” folyamatban és alakulóban van. Itt mindannyian ezen dolgozunk, még ha nem is tűnik munkának. A hozzászólók, cikkírók alakítják, formálják a masszát, új nézőpontokat hoznak, új irányokat mutatnak. Van, amikor zsákutcának érzünk dolgokat, van, amikor felcsillan valami. Szóval mindenki, aki ebben a közösségben tevékenykedik – akár cikkeket ír, akár kommenteket -, alakítja a véleményeket, nézőpontokat, szemléletet, határokat.
Nem a nézőpontok alakításáról beszélek. Egyébként azt mondom, hogy a szemléletet csak egy darabig lehet alakítani, utána már a kialakulthoz kell igazodni. De értem, amit írsz.
Én arra is céloztam, hogy bizonyos dolgokban még a szerkesztők sem értenek egyet. Ha egy ilyen téma egyszer fontossá válik, akkor mi lesz? Az olvasótábor egyik fele Zoli mögé sorakozik, a másik pedig Alter Ego mögé?(most csak a hasamra ütöttem).
Tehát kellenek határozott állásfoglalások, amihez mindenki tartja magát, nem fogalmaz meg ellenvéleményt.
Tehát kellenek “törvények”. :o)
Akkor jó, ha érted. :o) Én a jelenről beszéltem – előrevetítve a jövő lehetőségét, te pedig a jövőről írtál.
Igen, valóban nem mindenben egyezünk, de én ezt nem is tartom problémának. Szerintem az lenne nagyobb baj, ha mindenben egyetértenénk, mert az kevésbé vinne előre.
És igen, kellenek határozott állásfoglalások. Is. És ellenvélemények is. Ha nincs ellenvélemény, a hibákra sem derül fény. Ha nincs ellenvélemény, belepunnyadhatunk az elégedettségünkbe.
Ha egyensúly alakulna ki, akkor megállna a dolog. Az egyensúlyra való törekvés a szerintem helyes út.
Igen, számomra nem elképzelhetetlen, hogy nem egy sor lesz. De számomra ez természetes. (Volt már ilyen helyzet még a környezetvédő időszakomban. És jól működött.)
,, Az olvasótábor egyik fele Zoli mögé sorakozik, a másik pedig Alter Ego mögé?(most csak a hasamra ütöttem).”
Lehet hogy ez lesz, hogy szétszakadunk, klikkesedünk mint ahogy régen a híres magyar politikusok tették. Miért pont Zolit írtad ?
Semmi oka nincs, hogy őt írtam, csak találomra választottam két szerkesztőt. Ezt jeleztem is.
Értem. Nem rossz indulatból, de szerintem csak kevesen állnának Zoli mellé, mivel a többség itt radikálisabb, ami egyáltalán nem probléma.
Ő nem szerkesztő.
Valóban az elején járunk. Ezt az is bizonyítja, hogy igazán még senki sem támadja az antifeminizmust. Persze, néha megjelenik egy cikk a semmiből, de ezek nem zavarnak sok vizet. Ha tényleg beindul a dolog, akkor viszont számítanunk kell az össztűzre. Akkor fog kiugrani a nyúl a bokorból.
Arra is felkészülhetünk, hogy lesznek olyan szerepek, amiket nem mi választunk, hanem a feministák fognak belekényszeríteni(hogy a példánál maradjuk: biztosan majd párszor megpróbálják ránk sütni, hogy szélsőjobbosok vagyunk). Ezeket mindenképpen ki kell védeni.
Ha a feministák bedobnak közénk egy kézigránátot, akkor higgadtan megfogjuk és visszadobjuk, nem pedig pánikolva rohangálunk. Ilyen még nem történt, de majd fog(ha jól csináljuk a dolgokat).
Ezért kellene egységes álláspontot kialakítani, amihez mindenki tartja magát. Hogy a tegnapi vitát hozzam fel példaként: látható, hogy a vallásról mennyire különböző vélemények vannak. Én a vallás pártján állok. Ha azonban a Férfihang kinyilvánítja, hogy az ateizmushoz áll közelebb, akkor elfogadom a döntést, és megpróbálok alkalmazkodni. Ameddig nem megy el egy olyan irányba, ami számomra teljesen vállalhatatlan, addig képes vagyok a csapattal mozogni.
Tegnap például a saját elveimet is megszegtem: vitába keveredtem, pedig ahhoz próbálom tartani magam, hogy csak információkat közöljek, nem pedig a saját véleményemet. Nekem az egység fontosabb, mint az, hogy a másik fél elfogadja az álláspontomat. Ugyanis pontosan a vélemény folytonos kinyilvánításával keletkeznek a törésvonalak.
Az utolsó bekezdésedre reagálva: a férfiak ösztönösen rendelkeznek a kooperáció képességével. Ha nem tudunk összefogni, az a saját szegénységi bizonyítványunk.
Végső soron a legnagyobb közös metszetet kell megtalálni. Nyilvánvalóan sok dologban összefogott véleményezés kell. A vallásnál, mint példádnál maradva. Szerintem e tekintetben mindegy, hogy valaki vallásos, hívő avagy agnosztikus esetleg ateista. Függetlenül milyen megindoklásból, de az előző bármelyik eszmét valló egyetérthet abban, hogy a nemi szerepek fenntartása fontos és azok eltüntetése, csorbítása komoly károkat okoz az emberiségnek és az embereknek.
Az Angeloval való vitád is bizonyította számomra, hogy meglehetősen intoleráns személyiség vagy. Ez nem egy párt propagandalapja, ahol mindenkinek követni kell a párt hivatalos álláspontját., hanem egy szabad internetes oldal ahol mindenki szabadon kommentelhet aki betartja a tiszteséges hangvételt, még feministák is. Szerintem nem kéne elmenni abba az irányba, hogy hivatalos álláspontokat határoznak meg kommentelőknek, ők nem párttagok vagy egyháztagok akiknek dogmákat kell követniük. Az antifeminizmus egyik előnye pont az számomra, hogy különböző pártok támogatói együtt tudnak működni a közös cél érdekében. Semmi szükség a szektákra jellemző dogmatizmusra és fanatizmusra.
Nem hiszem, hogy az Angeloval folytatott vitám során ilyesmit láthattál volna. A végén csupán azért reagáltam olyan indulatosan, mert az egyik mondatát személyeskedésnek vettem. Szerinte ez nem az volt, de ez abban a vitában számít, most nem.
Ugyancsak nem értem, hogy miért tartasz intoleránsnak, mikor pontosan azt írtam le, hogy én képes vagyok kompromisszumokra. Ha olyan irányvonalat vesz fel az antifeminizmus, ami nekem nem tetszik, képes vagyok támogatni, anélkül, hogy a saját véleményem hangoztatásával csökkenteném az egységet.
Ha megfigyelted, akkor én főleg nem magára a lapra értettem, hanem a későbbiekre, mikor már valamilyen szintű aktivizmus is lesz. Ezt jeleztem is, hogy nem a kommentekre értettem(“Ezek mind olyan témák, amit most elintézünk kommentekben, azonban ezt csak egy bizonyos szintig lehet.”)
Ezek most pártok(ahol ugye lehetnek hatalmi harcok), de nagyon jól látszik, hogy az egység hiánya mihez vezet: az LMP szétszakadt, valószínűleg végérvényesen meggyengült. A Jobbikból kiszakadt a Magyar Hajnal. Anno még maga a Gárda is kb. 3 vonalon tört szét. Az Együtt-PM-ben még most is n+1 törésvonal van, kb. semmiben sem tudnak megegyezni. Ha az antifeminizmus kikerül a csatatérre, akkor- bár nem pártról beszélünk- hasonló dolgokat kell elszenvednie.
Semmi baj az intoleranciával.
Akkor félreértettelek, azt gondoltam a lapról van szó. Természetesen ha lesz egyesület, akkor igazad van, szükség lesz bizonyos kérdésekben egységes álláspontra. Ezt majd az egyesület tagjai, köztük te is majd eldöntik. Én nem veszek részt ilyen mélységben a témában, nem leszek tag, úgyhogy velem nem kell egyeztetni :)) Azért szerintem érdemes lesz minimalizálni az ilyen témákat, nem kell mindent előre eldönteni, persze azt csináltok amit akartok majd.
Nincs gáz.
Egyébként én sem vagyok szerkesztő, tehát fogalmam sincs, hogy mi a helyzet.
Természetesen a kommenteket nem cenzúrázhatjuk(mármint vélemény alapján, de stílus alapján igen). Inkább úgy mondanám, hogy kommentekben önmérsékletet kell tanúsítanunk, meg kell válogatni a hangnemet(ez az, amit tegnap magam is megszegtem). Úgy látom, hogy nagyon sok vita torkollik személyeskedésekbe, és ez vitathatatlanul árt a morálnak.
Cikkek esetében is van lehetőség(ez nem is kérdés) eltérő véleményekre, csak nagyon kell vigyázni. Példa: valaki ír egy cikket a homoszexualitásról. Ez a cikk történetesen nem ítéli el a homoszexualitást(egyébként a keresztény világon kívül a homoszexualitás volt a legfőbb eszköze az elnőiesedés elleni harcnak, tehát bizonyos történelmi példáknál simán előjöhet). Ezt cikket a Férfihang olvasói képesek értelmezni. Te is, én is, mindenki. Tudjuk, hogy a cikk az író álláspontját tükrözi, már több írását is olvastuk stb. De ezek mi vagyunk. Viszont ez a cikk oka lehet annak, hogy sokan elforduljanak tőlünk. Mindenhova belinkelik, és hozzáteszik, hogy “látjátok, ezek is egy követ fújnak a libsikkel”. Őket nem fogja érdekelni, hogy ki írta a cikket, hogy mi a lényege, hogy hogyan kell értelmezni. Ez persze nem most lesz érdekes, hanem akkor, ha már jóval többen olvassák a Férfihangot.
Ez csak egy példa volt, a milyenségét nem kell nézni, de remélem, hogy átjött a lényeg.
Ez érdekes kérdés, hogy milyen cikkeket érdemes megjelentetni ami nem tartozik a feminizmus témaköréhez, lehet olyan cikk amely komoly ellentétet válthat ki a kommentelők közt és egy külső szemlélőkben esetleg ellenszenvet válthat ki. Egy elég komoly vita már volt erről a kérdésről néhány hónapja a kövér nőkről írt cikk miatt.
“látjátok, ezek is egy követ fújnak a ...”
“Őket nem fogja érdekelni, hogy ki írta a cikket, hogy mi a lényege, hogy hogyan kell értelmezni.”
Ilyen alapon szinte egyetlen cikk sem jelenhetne meg.
Ezt cikket a Férfihang olvasói képesek értelmezni. Te is, én is, mindenki.
Irigyellek az optimizmusodért.
Tehát akkor: miféle érv támasztja alá azt, hogy érdemes ELLENFORRADALOMMAL VAGY NYÍLT ERŐSZAKKAL küzdeni a forradalom ellen?
Kérlek idézd Brunotól azt a mondatát, ahol azt fejtegeti, hogy érdemes ilyet tenni.
Ha pedig funkcionális (és diplomás) analfabétát akarsz látni, keress egy tükröt.
Akik azt hiszik, hogy egy forradalmi logika vitával, érvekkel befolyásolható, azok elvétik a lényeget. Az aktivizmus, a forradalmi szellemiség csak önmagával, saját eszközeivel győzhető le (ellenforradalommal), vagy nyílt erőszakkal. Becsületességgel és méltányossággal nem, mert mindezen “úri” sportok a forradalmi aktivista szemében gyengeségek, amik biztosítják számára, hogy propagandáját harsányan a vitapartner rovására győzelemre juttathassa. Amúgy is, neki globálisan igaza van, bármennyi tévedést rá lehet verni, neki akkor is igaza van objektíve, tehát az aktivista legyőzhetetlen.
Ezt írta, nemdebár?
Ezen felül a végső konklúziója ez:
Nem részletezem tovább, csak félek. Félek, mert a világunk átalakul, és az inga természetszerűleg kileng a másik irányba, a túlzás, a túlhajtottság irányába. Nem tudom, hogy lehetséges-e egyensúlyi állapot, nem tudom, hogy lehetséges-e normalizálódás, ha a túlzás, a pusztítás, a hazugság valamihez szervesen hozzátartozik. A forradalom felfalja gyermekeit, szokták mondani, de valójában ez rosszabb esetben azt is jelenti, hogy a forradalom felszámolja önnön alapját, és úgy bukik meg, hogy nem hagy maga után csak romokat…
Az még, hogy FÉLEK valamitől, nem jelenti azt, hogy kitaláltam ellene bármit, ami miatt nem kell félnem tőle.
Én arról írtam, hogy mit lehet tenni félelem helyett – élni a saját életemet, megkeresni a saját célomat.
Ha pusztán FÉLEK valamitől, akkor nem is látok más alternatívát, csak azt, amitől félek, és valóban,a cikk nem fejeződik be alternatív megoldással.
Ha pedig eltölt a FÉLELEM, akkor beindul az üss vagy fuss el reakció; elfutni nincs hová, a visszaütésről pedig volt szó az említett bekezdésben.
De van egy alternatív megoldás: NEM KELL TÖRŐDNI VELE.
Attól még létezhet az, ami FÉLELMET KELT, de minél inkább a saját utamat járom, annál kevésbé fog zavarni.
Tényleg nem írtam azt, hogy
– “érdemes”.
Viszont azt érzem, hogy az ellenforradalom jelentése elsikkadt, mivel a történelem alapján ehhez is rögtön az erőszak képzete társul. Pedig az ellenforradalom jelenthet ellenszerveződést, ellentematizálást, ellenlobbizást, tehát az aktivizmus tükörképét, módszereinek használatát. Vagyis ugyanabban a “versenyszámban” kell indulni, annak a versenynek a szabályaival.
De azon érdemes már elgondolkozni (vitázni), hogy le lehet-e győzni egyáltalán egy forradalmi mozgalmat, ha az időszerű, tömegbázisa van, befolyással bír, terjeszkedik, és bizonyos mértékig meghódította a közgondolkodást.
Tehát az idézet, miszerint “a forradalmi szellemiség csak önmagával, saját eszközeivel győzhető le (ellenforradalommal), vagy nyílt erőszakkal.”, csak teoretikus felvetés, valójában szerintem magában hordozza a választ is, vagyis hogy általában lehetetlen.
Én egyébként egyfajta (korlátozott) történelmi determinizmust vallok, vagyis hogy ha bizonyos folyamatok elérnek egy bizonyos fejlettségi szintet, onnantól tehetetlenségi erő viszi őket tovább a kifulladásig. Mozgásuk befolyásolása nem lehetséges, legfeljebb késleltetésük. A mélyben ugyan már szerveződhetnek az ellenerők, már érlelődhet az ellenhatás, de mindezek csak akkor jelentkezhetnek hatékonyan és nyíltan, amikor a folyamat dinamikája megtörik, nyugvópontra jut, kifullad……….
Ami a végét illeti az írásnak, azt azért nem szükséges boncolgatni, mert az “elemzést” néha nem árt némi személyességgel feloldani, hogy legyen valamilyen lezárás. Ennek nyilván nem az a célja, hogy megoldást nyújtson. Inkább irodalmi fordulat, mint filozófiai megnyilatkozás. :)
Jó, mondjuk vegyük példának a reformációt – ellenreformációt.
Az ellenreformáció nyilván felismerte azt, hogy mivel teológiailag verte meg a reformáció, ezért ebben kell erősödnie, és “tudományos” síkra terelni a vitát (ami azért is jó, mert abból már egy egyszerű ember a végén egy kukkot sem ért, másrészt fantasztikusan lehet csűrcsavarni a szót, a skolasztika ebben bámulatos mélységekig jutott).
Ez egyébként még mindig nem jelenti azt, hogy teológiailag sikerült volna visszavágniuk, a reformáció teológiailag azóta is vert helyzetbe hozta a katolikus egyházat, az ebből nem tudott kitörni.
Ehelyett más erősségek voltak azok, amik a katolikus egyházat helyzetbe hozták vagy helyzetben hagyták.
A reformáció nagyon fontos “labdákat” “passzolt el”, ezek közül szerintem legfontosabb az eucharisztia, amire a katolikus mise épül. Mivel a protestáns egyházakban csak afféle igehirdetés folyik, ami nem jár semmiféle egyéni felelősségvállalással, ezért a protestáns egyházaknak nem jó a hívő-megtartó képessége, a hívek egyszerűen beleunnak a szimpla ücsörgésbe.
De mivel a katolikus egyház arra épít, hogy a misén azért kell részt venni, mert a hívő ott részesülhet a szentáldozásból (mindegy, hogy ez mekkora blöff), és ehhez neki személyesen bűnt kell vallania (mindegy, mennyire vissza lehet élni a gyónással); de ez a gesztus annyira személyessé, egyénivé teszi az egyházhoz való tartozást, annyira felerősíti a hívek egyéni felelősségtudatát, hogy végül is a katolikus egyház lazán meg tudta tartani a pozícióit.
(Ehhez hasonlóan személyes cselekvés a rózsafüzér és egyéb ima, a pénteki “böjt”, a perselypénz, a zarándoklatok, körmenetek, búcsúk, ünnepségek stb, amik mind cselekvő részvételt igényelnek, tehát valamiképpen megmozgatják az egyént, kiemelik a teljes passzivitásból, abból a helyzetből, hogy ő csupán “fogyasztó”, az egyház pedig “szolgáltató”).
Tehát szerintem nem azzal ért el sikert a katolikus egyház, hogy átvette a protestánsok módszereit, hanem azzal, hogy képes volt sokkal személyesebb hitélményt nyújtani, mint a protestantizmus.
Ebből szerintem az következik, hogy ha már mindenképpen foglalkozni akartok a feminizmus térhódításával, akkor szerintem a feminista módszerek átvétele helyett érdemesebb a férfiak (és a hagyományos családmodell) azon erősségeire figyelni, amiket a feminizmus nem képes a maga oldalára állítani, tehát azokra a magas labdákra, amiket a feminizmus nem üt le;
valamint a személyességre, a személyes felelősségre egy tömegmozgalom szervezése helyett.
A többivel egyetértek.
A személyes élményen túlmenően az is egy pozitívum, hogy egy olyan szervezethez tartozónak érezheted magad, ami kétezer éve áll: ezt eddig semmilyen más szervezetnek nem sikerült überelnie. Egy hívő ezt úgy éli meg, hogy kell, hogy Isten áldása legyen a dolgon, másképpen ez nem lenne lehetséges.
Ha pusztán FÉLEK valamitől, akkor nem is látok más alternatívát, csak azt, amitől félek, és valóban,a cikk nem fejeződik be alternatív megoldással.
Mert nincs ilyen megoldás, legfeljebb vitázunk róla, hogy mi lehetne.
De van egy alternatív megoldás: NEM KELL TÖRŐDNI VELE.
Struccpolitika, sok sikert hozzá.
Struccpolitika, sok sikert hozzá. – Mondta a Szanhedrin… :)
Na jó, ez persze csak vicc, de szerintem a struccpolitika éppen az, ha nem a saját életemet állítom a középpontba, hanem átadom magamat valamiféle közös célnak, ami majd megvalósul…
Kijevben a tüntetésen 2 ember meghalt, 30 eltűnt. És ez még csak nem is nagy áldozat ugye, azért a célért, hogy Ukrajna az EU-ba juthasson. Megéri! Boldog halál egy értelmes élet után, ha feláldozom magam Ukrajna EU-s tagságáért.
Mert az EU nélkül mi marad? A félelem.
Uhhh, ez hihetetlenül jó cikk. Kerek, egész, érzékletes. Gratulálok!
Köszönöm!
Ma újra képet kaphattunk a liberálisok családfogalmáról, ahogy a patriarchális családot ők elgondolják. Elég a bevezetőt elolvasni:
http://nol.hu/belfold/a_donteshozok_a_keresztapahoz_vannak_bekotve__simicska__nyerges__habony
OFF: Az AVON is bedurvult: https://www.youtube.com/watch?v=LdPNt8vvNaw
Ennyit arról, hogy mi történik, ha hagyják szabadon garázdálkodni a démonokat:
http://index.hu/kulfold/2013/12/11/szexualis_zaklatassal_gyanusitjak_a_kisfiut/
Geszti minden ilyen hulladék kampányvideóhoz a nevét és az arcát adja. A volt X-faktoros kollégáit meg vagy kirúgatta, vagy csak gyakran kellett hajolgatnia Kolosi Péter előtt az irodában, mert rendkívül gyanús, hogy ő egyedül — a régi csapatból — a mentori székben és élő adásban bohóckodhat. Tehát ezek után meg meg sem kérdezem, hogy mit vártatok tőle.
Ezt a bejegyzést meg a Tolvajkergetők írta, ami nagyon érdekes, mert pár hónapja egy kisebb vitám volt vele, pont a magyar nőkkel kapcsolatban. Ebben az esetben teljes mértékben egyet értek vele:
,,Kellene egy hasonló kampány a folyamatos lelki terrorral egyszerű agyfelépítésű, párjukból pofont kiprovokáló ribancok ellen is. Pl.: “Ne lepődj meg” címmel. Kezdődhetne úgy, hogy “A pasi célja az, hogy hazahordja nekem a pénzt”, majd megjelenik valami celeb, és közli, hogy “NEM!”
Geszti egy érdekes figura, legalábbis én elég sok huncut dolgot hallottam róla(pont a Tolvajkergetők vezetőjétől).
A Tolvajkergetőkkel milyen vitád volt?
A Rapülök dalokat gyerekkorom óta imádom. A Jazz+Az debütálásakor kezdte eladni magát, ez idővel egyre rosszabb lett. Az X-faktor és az imént linkelt videó a végeredmény. Mit hallottál róla ?
Nem volt nagy. Vagy Ő, vagy valaki más az amerikai nőket szidalmazta, hogy ők mennyire primitívek, ellentétben a magyar nőkkel. Nekem persze ehhez volt egy-két szavam, hogy azért a magyar nők egy igen jelentős rétege alulmúlja az amcsikat. Ne kezeljük már őket szentként. De azóta sem tudom, hogy kik pontosan a Tolvajkergetők. Facebook oldalukon a biciklikről meg azok elrablásáról írnak, közben meg szélső jobboldaliak is ?
A Tolvajkergetőknek Tomcat a vezetője. Nem szélsőjobbosok, legalábbis én nem tartom őket annak.
http://www.youtube.com/watch?v=N0rMTlS8Vr0
Tomcat ? :O Ezt nem tudtam. Ő nagy huligán volt régen vagy mi.
Fórumon:
“A nők elleni erőszak azért elég sikamlós téma…
Nem azt kétlem, hogy vannak erőszakos férfiak, de szerintem ott abból lehetne tanulni – és ez érdekes az irodalom számára is -, hogy mitől válik valaki áldozattá. Többek között ez volt fontos annál a novellámnál is, amely egy olyan nőről szól, aki egy homoszexuális férfival él házasságban. Egyébként a mindennapi életben én nem az erőszakos férfiak hadát látom magunk körül, engem íróként ez nem is érdekel. Szerintem sokkal több a gyenge férfi, vagy az olyan, aki a maga szintjén szeretne eleget tenni, kapcsolódni, de csak ott állnak tehetetlenül, nem értik, hogy mi történik velük.”
” a patriarchátus elleni harc önmagában sohasem tud győzedelmeskedni, csak ha magával vonja a társadalmi osztályokkal és minden hatalmi rendszerrel való leszámolást is. Mindez tehát a végcélként magában foglalja az egész rendszer elpusztítását egy olyan folyamat eredményeképpen, amely megkérdőjelezi az állami ideológiai apparátusok teljességét. A patriarchális rendszer teoretizálása felvázolja lerombolása révén a kommunizmus horizontját. Egyedül a marxista teória tette és teszi ma is lehetővé számunkra, hogy ilyen vakmerőek és radikálisak legyünk. Azt írtuk a Feminizmus és marxizmus című munkánkban, hogy „a történelemi megkésettség”, melyet a rendszer a nőkre kényszerít, másik oldalról „egy olyan szemléletmódot is ad a kezükbe, mely kívül áll a rendszeren: forradalmi szemléletmód tehát…………………………………………………….A nőket nem tekinthetjük csupán áldozatoknak. Vágyakkal bíró szubjektumok ők, akik szerencsétlenségükben tudattalanul is újraalkotják azt a hatalmat, amely alávetésben tartja őket és nem kevésbé félelmetes, de vigasztaló erejű hatalmakat állítanak a helyére, vagy éppen önbecsapó illuzórikus gondolatokba menekülnek. Mert ami minket alávetésben tart, az egyszerre bocsát rendelkezésünkre identifikációs pontokat, társadalmi pozíciókat is, melyekhez ragaszkodunk, használjuk őket és alávetjük magunkat nekik. Ezért van az, hogy az ideológiai küzdelem túl mutat az egyszerű szembeálláson, vagy éppen a „valaminek való ellenálláson”. Egy olyan mozgalmat létrehozni, amely túlmutat a vádakon és a jogok követelésén, azt is jelenti, hogy olyan elméleti munkába fogunk, melyet a „maximális megkülönböztetés” (D. Sibony) gyakorlata támaszt alá. ””
http://rednews.hu/a-gyakorlat-elmelete/default/az-ideologia-hatalma-a-feminizmus-szemben-a-kritikaval.html
Sajátos alátámasztását találtam meg a saját írásomnak. Ez a megközelítés jól mutatja, hogy a feminizmus lényegében és természetében túlmutat a hétköznapi értelemben vett jogok kérdésén.
Na ja…
Nicole-Edith Thevenin, miközben ilyen forradalmi szövegeket rittyent az internetre, melyet minimálbéren tengődő, prolilétbe kényszerülő diplomás értelmiségiek lájkolnak a rednews-en és a facebook-on, egy amerikai egyetemen dolgozik pszichoanalitikus pszichológusként, és minden havonta felveszi azt a bérösszeget, amivel játszva biztosítja magának a középosztálybeli létet…
Hát hogyan jellemezem ezt a kétkulacsos létezést?
Gyönyörű!
Ez az ellentmondás jellemezhet minden forradalmi mozgalmat, amelyben az elit nem ahhoz az osztályhoz tartozik, amelyiket vezeti, felszabadítja, képviseli.